|
A ciklámen ház
Egyre több elágazódást hagyok el magam mellett. Mindegyikbe belesek, gömbhöz vezetnek-e vagy csak másik útra, talán valami kis kialakított mezőre, kék levelű, pár centis növények, és fehér szirmú virágok vérvörös belsővel. Sokkal hangulatosabb, mint a zöld műparkok a fenti épületek előcsarnokaiban, ahol alig szentelnek pár másodpercet az emberek a látványnak. Ennyi erővel minek hozzák létre őket...
Újabb lakónegyedbe érek, ahol viszonylag közel vannak egymáshoz a kialakított üregek. Mindegyikbe benézek - az alsó rész az, ami kell nekem. Nem mindegyik démon rabszolgatartó gyilkos; ők a tanultak, akik fent jártak és megismerték a sokféle kultúrájú népséget. Visszafogottan élnek, nem ártanak se az embereknek, se saját fajtársaiknak, de nem szeretnek közösködni senkivel. Ha bajba kerülök, nem számíthatok rájuk, de eddig se nagyon szorultam segítségre.
Egy lilás színű rúnát pillantok meg az egyik elő-alagútban, amiből egyből tudom, egy házhoz fog vezetni. Nem is tévedek, de a lehető legbizarrabb dolog az, ami visszaköszön bentről. Az épület rózsaszínre van festve, aminek monotonitását fehér csíkok törik meg. A legtöbb vízszintes és párhuzamos vonal, de némelyikbe ferdén is bele van egy-egy húzva. Teljesen olyan benyomást kelt az emberben, mintha éppen szét akarna hullani alkotóelemeire. Undorodva fordulok el, és nagy nehezen visszanyelem a gyomorsavamat. Nem vagyok valami finnyás, de ez a szín az őrületbe tud kergetni minden élő férfit ekkora mennyiségben. Még egyszer visszapillantok az épületre, majd lentebb csúszik a pillantásom. A tartórácsok alatt ugyanis megpillantom azt, ami miatt jöttem: egy szerencsétlen nőt az egyéb hulladékoktól magasabbra húzódva, eszméletlenül a földön. Teljesen épnek tűnik a teste, de ahogy fölé érek, látom, hogy a hosszú ujjú ruha csak a káprázatot segíti: semmi sincs ugyanis benne. A hajából foltokban hiányzanak a tincsek, és mintha a szemei is ki lennének vájva: teljesen be vannak horpadva a szemhéjak az üres üreg fölött. A legrosszabb azonban az, hogy sípolva veszi a levegőt - talán inkább az, hogy egyáltalán még mindig lélegzik -, azaz a tüdeje se biztos, hogy teljesen rendben van. Pár napja lehet itt, és még nem halt meg. Pár nap, és bevégzi, de addig itt fog szenvedni. Nem tudom megölni, szinte teljesen biztos, a fémek ugyanis itt vannak a legkülönlegesebben kiképezve: nem engedi, hogy a mágia átjusson rajta, vagy bárki kireszelje-harapja-tépje magát, a járókelők lába sem csúszik meg rajta, nem akad bele, és még sok minden más... A kardomra rászorítva próbálok egy légmentes burkot a nő alá kialakítani, hogy inkább fulladjon meg egy percen belül, de semmi sem történik. A porszemcsék kavarognak csak a levegőben, ahogy a gömböm széle súrolja a fémet, de áthatolni nem képes rajta. Legalább megpróbáltam.
A házhoz sétálok, kitörölve a fejemből az előbbi kudarcot. Ablak nem sok van rajta, és nem is nagyok: aprók, fehér kerettel, amin egy termetesebb ember már nem tudna átjutni, vagy olyan, akinek valamely végtagja már hiányzik, ugyanis eléggé magasan van, nem elég csak átbújni rajta, hanem valahogy fel is kell odáig másznia. Ráadásul három emeletes az épület; ha fentről próbálna meg kijutni, azonnal meghalna. Húsz méteres a gömb, a rács pedig a felező ponttól egy méterre lentebb van süllyedve, így a hátsó fal eléggé furcsa tud lenni. Lépcsőzetes, de mikor megnézem, egy ablakot sem pillantok meg rajta. Az épület előtt kék fénygömbök világítanak, ahogy máshol is - az esti fények.
Szerencsére ritkán járnak ki a démonok a házukból. Néha elmennek egy-egy orgiára spontán módon, és viszik a szolgáikat is, és csak egyet hagynak otthon láncra verve, hogyha hozzájuk érkezne valaki, megadja, hol is van éppen a gazda és mit csinál. A másik két eshetőség, hogy éppen rabol, vagy holttestet tűntet el.
A kardom segítségével a magasba emelem magam, és úgy kezdem el megfigyelni a benti helyiségeket. A legfelső emeleti ablakon bepillantva az undorom még tovább nő, de szerencsére még mindig csak a szín miatt. Az aktuális szobában, amit látok, a falak rózsaszínűek, a három lánc pedig, amit látok, lilás színűek. Valószínűleg itt éjszakáztatja azokat, akik éppen nála vendégeskednek akaratukon kívül. Bolyhos rózsaszín takarók vannak a földre terítve, amiből csak egy tűnik érintetlennek. Más ablakokon is belesek, és megtalálom az egyik rabszolgát: lánc van a lábán, rózsaszín bolyhokkal kívülről, belül azonban feltételezéseim szerint pár milliméter hosszú, tűszerű tüskék. A vér ugyanis, ami a lábán és a földön van mellette, csak ez tudja épeszűen megmagyarázni. Túl sok van belőle, a kidörzsölt és szivárgó sebből sokkal kevesebb jut ki a felszínre. A lánc egy másik szobából nyúlik a konyhába, ahol éppen valami förtelmes dolog készül. Furcsa ételeket esznek a lentiek, amiből a legtöbb az egyszerű emberek számára mérgező, a többi pedig kábító hatással van rájuk. A legszebb az egészben, hogy a fájdalmat mellette ugyanúgy érzik, csak a mozgásuk lassul be és változik meg. A férfi haja még csak a válláig ér, szóval pár hónapnál nem lehet itt régebben. Lehet, jól végzi a munkáját, és emiatt ügyel a gazdája rá, ugyanis pár hegen kívül semmilyen maradandó sérülést nem látok meztelen felsőtestén. Ez jó pontnak tűnik, érte érdemes lenne kockáztatni az életem és a felszínre vinni épségben.
Tovább leselkedek, és megtalálom a démont a másik rabszolgával. Nő mind a kettő, de míg az egyiknek egyszerű és egyenes barna haja van, addig a másiknak ciklámen és gyűrű göndör.
Nagyon hangulatos jelenet tárul a szemem elé: a démonasszony a földön fekszik, becsukott szemekkel, miközben a barna hajú szolgája a csiklóját szopogatja kevésbé lelkesen. Rajta is ott van a lánc, de neki a nyakán. Kezei a háta mögé vannak kötve, így támaszkodni sem tud a feladata közben. Egy pillanatra felemeli a fejét, így megláthatom arcvonásait is: macskaszerű szemek és csókolni való ajkak. A szemöldöke jobb oldalt hiányzik, mintha leperzselték volna tűzzel. Az egyik mellém ugyancsak égési foltot pillantok meg, így már nem is kérdéses, hogy a gazdájának mi a különleges képessége. Az említett felül és kinyitja bíbor szemeit, majd hasra nyomja rabszolgáját. Nem tudja a kezét a feje elé emelni, így arccal előre ér földet. Próbál oldalra fordulni, majd felhagy vele. Nem hallom a benti párbeszédet, de miután kap egy rúgást a bordáira sarokkal, abbahagyja a vonaglást. A démon elé mászik, és a másik hajába túrva emeli fel a fejét, hogy úgy nyalja tovább szőrtelen bőrét.
Nem lenne baj velük, ha nem arra izgulnának, hogy a másik minél kényelmetlenebb helyzetben legyen, és minél jobban fájjon számukra minden megmozdulás. Belegondolva, ha nekem kellene ezt kibírnom, biztosan könnyek folynának a szememből a fájdalomtól. A nőnek azonban zárva vannak a szemei és automatikusan mozgatja a nyelvét, hol fel-le, hol jobbra és balra. A ciklámenes démon végig nézi, és mikor túlságosan megunja a vele szemben fekvő fapofáját, rándít egyet a fején felfele, hogy utána a föld felé lendülve pár szál haja búcsút mondjon a fejbőrtől.
A főző férfi tér be a helyiségbe, véres csíkot húzva maga után a földön. A démonnő felpillant rá, majd utasításokat ad neki. A nő hátuljához sétál, és a kezével kezdi el izgatni a hüvelyén át. Jó öt percig állja meg a helyét a lány, majd összerándul a teste az élvezet első morzsájától. Talán még én is izgalomba jönnék, ha a benti színek nem blokkolnák le a gerjedelmem. A férfi lehúzza nadrágját, majd ívbe feszíti társának testét, mikor felemeli lábait a földről. A csípője alá térdel, és úgy kezdi el kefélni, miközben az még mindig nyalja a mesterét. Hosszú időbe telik, amíg valaki kielégít egy démont. Egyedül azon gondolkodom, hogyhogy nem száradt ki még a lány szája teljes egészében.
Elfordulok, majd leereszkedem a fémre. Köszönöm, ennyi elég volt első körben. Mindkettő életképes és még nem törtek meg teljesen, de ez majd csak akkor derül ki, amikor bejutok hozzájuk, és el tudok velük menekülni. A démont majd megpróbálom megölni, de azt házon kívül kell megpróbálni. A házban esélyem sincs ellene.
Ideje elindulni táplálékért és feltérképezni a teljes környéket, hogy merre jutok fel a leggyorsabban majd, hol lehet lerövidíteni az utat, és sok egyéb apróság.
|
