Kaori:

Már megint nekem kell bezárni a boltot, mert anyám elutazott egy hétre, beszerzõ körútra.

Elmegy a két alkalmazottunk, és elkönyvelem a mai napi bevételt. Precízen, pontosan számolok, hiszen az adóhatóság nagyon szigorú...

Mire felpillantok a munkából, besötétedik.

- Ideje indulni... - veszem föl krémszínû kabátomat, és a fehér sálamat a nyakamba tekerem. Ilyenkor este már hûvös van.

 

Durr...

 

- Francba, még ez is... - morgom dühösen. Eleredt az esõ és még villámlik is. Így nem mehetek haza a robogómmal... Gyalog kell mennem...

Utolsó vágyakozó pillantást vetek az olvasósarok pihe-puha kanapéja felé, és hirtelen nem is tûnik rossz ötletnek, hogy itt aludjak... De nem lehet. Holnap suli, és még a leckém sincs kész.

 

Sóhajtva veszem kézbe az esernyõmet, kilépek az esõbe és bezárom a bolt ajtaját. Szerencsére ráccsal nem kell bíbelõdnöm, mert ez egy nagyon jómódú, biztonságos környék.

Elindulok hazafelé...

 

- Ahh... - hallok egy fájdalmas nyögést, és megtorpanok. Mi volt ez? Onnan jött...

Az oldalsó kis sikátorba pillantok, de a sötétben nem sokat látok... Kicsit beljebb lépek, és ekkor észre veszem végre. Valaki a földön ül, hátával a falhoz támaszkodva, és fájdalmasan nyögdécsel. Mikor szemem végre megszokja a sötétet,akkor látom, hogy egy férfi az, jobb kezét a bal felkarjára szorítja, és valami sötét folyik ki az ujjai között. Jézusom!

- Jól van? - térdelek le mellé, esernyõmet fölé tartva. Fiatal férfi lehet, vizes haja az arcába tapad, és fájdalmas fintorral néz rám. Elsápadva nézem a vérzõ karját.

- Megtámadták? Úristen... - rémülök halálra, és a mobilomat elõkapom. - Nyugodjon meg, hívom a mentõket.

Ekkor egy kéz kulcsolódik a csuklómra, teljesen összekenve a kabátomat vérrel.

- Ne... - nyöszörgi, majd erõtlenül lehullik a keze, és behunyt szemekkel sápadtan dõlni kezd. Elkapom, és visszatámasztom ülõhelyzetbe.

- Maga súlyosan megsérült! Kórházba kell vinni! - mondom neki idegesen, és remegve veszem le nyakamról a sálamat, majd vérzõ karjára tekerem. Úgy néz ki, a hangom kissé magához térítette, mert felnéz rám.

- Sem mentõ, sem rendõrség. - mondja halkan de határozottan. Meglepetten nézek rá... - Kérlek... - teszi hozzá.

- Rendben. - bólintok kissé tétován, és ép karja alatt becsúsztatom az egyik karomat, másikkal pedig a derekát átölelve felsegítem a földrõl.

- Itt a boltunk a közelben. - mondom neki, és óvatosan elindulok vele. A nagy vérveszteségtõl teljesen legyengülve támaszkodik rám... Jó nagy darab férfi, alig érek a válláig, és elég súlyos is.

 

Kinyitom a zárat, betámogatom õt és lefektetem az olvasó sarok nagy kanapéjára. Ha jól emlékszem van itt elsõsegély láda... Kiszaladok a raktárba és meg is találom, majd egy nagy törülközõt és egy pokrócot is magamhoz veszek. Mire visszaérek, õ behunyt szemekkel, sápadtan fekszik. Óvatosan lefejtem róla a fekete szatén inget, és ellátom a sebét, közben megnyugtatóan beszélek hozzá halk hangomon, ahogy a gyerekekkel szoktam, hiszen fájdalmas a fertõtlenítés. Õ azonban még csak fel sem szisszen, csak kábán figyel engem éjfekete szemeivel.

- De hiszen ez lõtt seb! - ilyet még csak filmekben láttam, de azért nem vagyok ostoba, felismerem. Nem válaszol, csak felnéz rám sötét szemeivel, kissé ködösen. Nincs teljesen magánál. Megtörlöm õt a törülközõvel, és bebugyolálom a meleg takaróba, majd hozok neki egy pohár vizet.

- Tessék, ez egy fájdalom csillapító... - emelem meg a fejét, és belediktálom a gyógyszert a vízzel. Talán a hideg víztõl, de magához tér végre, és kitisztulnak a szemei.

- Telefonálnom kell... - mondja rekedt hangon. Felé nyújtom a mobilomat, és sápadtan figyelem, ahogy a számot tárcsázza. Leülök mellé a kanapéra.

 

Innen nézve kissé már zûrös a helyzet... Remélem nem keveredek bele semmibe... Lõtt sebe van, és nem engedte hogy mentõt hívjak. Nagyon gyanús...

Kissé óvatosan végigmérem. Magas és nagyon izmos. Fekete hosszú haja van és sötét szemei. Ha nem lenne ennyire sápadt és csapzott, nagyon jól nézne ki. Amikor meghallom milyen nyelven beszél, elsápadok. Kínai! Ez a fickó kínai! Vagy legalábbis olyasmi. Biztosan félvér... 

 

A televízióban folyton a kínai maffiáról meg kínai bûnözõkrõl beszélnek... Ez a fickó is az! Biztosan! Sápadtan fel akarok pattanni, de erõs keze a csuklómra kulcsolódik és visszaránt.

- Itt maradsz. - mondja halkan, majd újra a saját nyelvén beszél a telefonba. Befejezi a beszélgetést és vissza adja a készüléket. Remegõ kezekkel veszem el tõle.

- Maga... - suttogom még sápadtabb arccal. - ...maga egy bûnözõ?

Mit tettem... Hogy mászom ki ebbõl? A kétségbeesés összeszorítja a torkomat...

- Nem kell tõlem félned. - mondja halkan, kellemes mély hangján, majd arcán fájdalmas fintorral kap a bekötözött sebe felé. Ettõl kissé megnyugszom, bár fogalmam sincs mit kéne csinálnom. Idegesen kezdem tördelni a kezeimet, és lázasan gondolkozom mit tehetnék, de semmi épkézláb ötlet nem jut eszembe...

- Hogy hívnak? - szakítanak ki kusza gondolataimból a szavak. Meglepetten nézek rá, aki már kényelmesen hátradõlve figyel engem, bár arcán azért átsuhan néha a egy-egy fájdalmas fintor.

- Kaori... - válaszolom. Meg merjem mondani neki a teljes nevemet? Hiszen bûnözõ... mondjuk már tudja hol a boltunk, és csak a postaládára kell néznie... Akkor meg nem mindegy? - Kamomi Kaori.

- Igen... illik hozzád... - néz rajtam végig sötét szemeivel. - Shen-li. - teszi hozzá biccentve.

Ez gondolom a neve lehet. Minden eddiginél jobban elsápadok.

- Most, hogy tudom a nevedet... és láttam az arcodat is... most meg fogsz ölni? - nyögöm rémülten.

Felnevet, de azonnal fájdalmas nyögésbe fullad és a karjára szorítja a kezét.

- Túl sok akció filmet nézel fiú... - nyöszörgi fájdalmas képpel, de szemei vidáman csillognak.

 

Ekkor fékcsikorgás, és bevágódik a bejárati ajtó. Fél tucat sötét öltönyös férfi rohan be, kezükben pisztollyal. Na most teljesen betojtam... Rám fogják a fegyvereket, én pedig szorosan behunyom a szememet. Megérdemlem, hogy lepuffantsanak... egy bûnözõt mentettem meg. Én ostoba.

Shen-li megszólal, éskínaiul utasítja valamire az embereit. Felpillantok, és megnyugodva látom, hogy már nem szegezõdnek rám a fegyverek. Ketten hozzánk lépnek, én pedig óvatosan felállok és arrébb sétálok az útból. Felsegítik Shen-li-t és a kijárathoz sietnek vele.

- Állj. - mondja halkan, és vissza pillant rám. - Köszönöm Kaori...

Bólintok, és félénken elmosolyodom. Lehet, hogy élve megúszom?

Bezárom az utolsó ember mögött is az ajtót, és elgyengülve térdre rogyok.

Élek...

 

Shen-li:

 

Erõtlenül, zihálva üldögélek a fal tövében egy sötét sikátorban ahová még idõben sikerült elrejtõznöm. A rivális maffia emberei csúnyán elbántak velem, az embereim akik velem voltak most halottak és én is csak a szerencsének köszönhetem az életem. Meg az egyik testõrömnek, aki elém ugrott és ellökött így a halálos golyó csak a karomat érte... a szívem helyett. Viszont így is pokolian fáj. Nyögve szorítom ujjaimat a sebre hogy elállítsam kicsit a vérzést. Talán megtalálnak. Talán. Bárcsak nálam lenne a telefonom. Biztosan elejtettem valahol a tûzharcban. Fenébe.

Fájdalmas sóhajjal próbálok feltápászkodni de rögtön szédülni kezdek. Nyögve hanyatlom vissza. Ekkor egy hangot hallok. Kellemes dallamos hang.

-Jól van? -kérdezi a hang. Már nem érzem az esõcseppeket az arcomon...ez furcsa. Felnézek rá... ki talált meg... bizonyára észrevehette hogy megsérültem, mert ijedten teszi hozzá:

-Megtámadták? Úristen... Eltávolodik kissé, na így már szemügyre tudom venni. Fiatal fiúnak tûnik. Haja fekete, krémszínû kabát van rajta...és amennyire az láttatni engedi egész karcsú és vékony teste van. Talán még tetszene is ha nem lennék akkora bajban.

- Nyugodjon meg, hívom a mentõket. -haradarja és elõvesz egy telefont. Na ne, azt már nem.

Megragadom a csuklóját és megállásra kényszerítem.

-Nee...- kérem halkan, de a hangom alig hasonlít arra az erõteljes, parancsoló mély hangra ami az én hangom szokott lenni. Fáj..a francba... elengedem a kezét... és a karomhoz kapok, utánam kap és megtart mielõtt eldõlnék. Heh, milyen kedves.

- Maga súlyosan megsérült! Kórházba kell vinni! -mondja idegesen, és valami puhát teker a karomra. Finoman hozzáérek ..de nem sokat látok belõle..valami fehér anyag.

Kicsit tisztul a látásom...rápillantok komolyan.

- Sem mentõ, sem rendõrség. -mondom halkan, mégis azzal parancsoló hangnemmel ahogy az embereimnek szoktam az utasításokat osztogatni. Látom hogy ez nem gyõzi meg teljesen, meglepetten néz rám. -Kérlek... -nyögöm elgyengülve... hát nem igaz már könyörögnöm is kell. Azt megbánják azok a szemetek. De meg ám. Kiirtom õket az utolsó szálig.

-Rendben. -hallom a hangját hirtelen. Felsegít a földrõl. Nehezen megy a felállás, mert megint szédülni kezdek. Bizonyára vérveszteségtõl. Rátámaszkodom, õ pedig megtart, pedig nem lehetek valami könnyû.

- Itt a boltunk a közelben. -mondja azzal elrángat az egyik irányba. Nem is látom merre megyünk és hogy hova. Nincs más választásom, meg kell bíznom benne...egy idegenben. Tehetetlenségemben a fogamat csikorgatom. Még sosem voltam ennyire kiszolgáltatva senkinek. És ez a fiú...

Valami puhát érzek magam alatt. Egy pár pillanatra elvesztem az eszméletem és mikor újból magamhoz térek az a pokoli fájdalom miatt van, amit a karomon érzek. Felnézek és látom hogy a sebem tisztítja éppen. Egy szisszenés nélkül tûröm..hiszen már megszoktam a fájdalmat...az mondhatni végigkísérte egész eddigi életemet.

Látom hogy elakad a lélegzete mikor rájön hogy milyen típusú a sebem. Meg is jegyzi...ijedten. Ránézek, egyenesen a szemébe és mintha félelmet látnék bennük.

Nem látok sokat belõle...de annyit igen hogy kivétesen szép arca van... olyan különleges... Vajon õ igazi japán? Nem, azt nem hinném..a szemei európainak tûnnek. Akkor viszont félvér mint én.

Hallgatom ahogy beszél hozzám halkan, megnyugtatóan. Nem értem mit mond, de tényleg megnyugtat. Hangja kellemes... mintha valami zenét hallgatnék. Zöld szemei vannak... hmm..milyen egzotikus. Tényleg kivételesen gyönyörû fiú. Nahát milyen szerencsém van. -gondolom magamban kajánul majd elfintorodom ahogy eljut az agyamig hogy most sex kellene hogy legyen a legkissebb bajom. Elõbb jussak valahogy haza.

Fejem valami puhára hajtom és megint elsodor valami szédüléshullám. Mikor magamhoztérek kissé egy poharat tart a szám elé, és valami gyógyszert igyekszik belémdiktálni. Azt mondja fájdalomcsillapító. Hát, ha eddig nem ölt meg...akkor most se fog...- fut át az agyamon és elfogadom a segítségét. A hideg víz kissé segít visszatalálni a valóságba. A látásom is kitisztult már annyira hogy rendesen szemügyre tudjam õt venni.

-Telefonálnom kell. -jelentem ki halkan, mivel az elõbb mintha mobilt láttam volna nála. Elõ is kerül a mobil a zsebébõl kissé ijedten nyújtja át. Tárcsázom az otthoni számot és megkérem az egyik emberemet hogy jöjjön ide. Gyorsan elhardarok valami arról hol lehetek, mindezt kínaiul. Azt mondják megtalálnak ha föld alatt is vagyok, ne aggódjak. Nem is aggódom. Mostmár nem. A fiút nézem közben. Szinte látom hogy mik járhatnak a fejében. Hogy veszélyes vagyok...satöbbi. Fel is pattanna, de még idõben megragadom a csuklóját és visszarántom.

-Itt maradsz. -parancsolok rá mély hangomon. Folytatom a beszélgetést majd elköszönök és bontom a vonalat. Visszadom a fiúnak a telefont õ pedig remegõ kézzel veszi el. Na miaz? Mitõl frászoltál ennyire be?

-Maga...maga egy bûnözõ? -kérdezi ijedten. Hehe..ilyen kérdést..na erre mit feleljen az ember. Nos valamilyen szinten az vagyok, de mivel te megmentettél nem foglak bántani.

- Nem kell tõlem félned. -felelem lágyan, igyekszem kedves hangnemet megütni, bár még nem nagyon próbáltam. Öszzerándulok és a karomhoz kapok. A fenébe még mindig pokolian fáj.

-Hogy hívnak? -kérdezem egy kis idõ után halkan.

Mintha tétovázna.... majd mégis kinyögi: - Kaori... Kamomi Kaori...

Kamilla...? Hmm..igen..találó név...

Kényelmesen hátradõlök a kanapén és onnan figyelem.

- Igen... illik hozzád... -jegyzem meg halkan, majd mivel így kívánja az illem én is bemutatkozom.

Látom hogy elsápad ahogy meghallja a nevemet. Talán hallott rólam valamit? Nem az kizárt. De akkor meg mi a baja?

- Most, hogy tudom a nevedet... és láttam az arcodat is... most meg fogsz ölni? -kérdezi ijedten mégis olyan édes ártatlan arccal. Hát ezt meg honnan szedte? Felnevetek, majd fájdalmas arccal kapok újból a karomhoz.

- Túl sok akció filmet nézel.. -felelem vidáman.

 

Nem telik bele sok idõbe már meg is érkeznek az embereim. Hatalmas döndüléssel rontanak be az ajtón. Amennyire látom ez egy könyvesbolt...igen szóval ide a könyvesboltba.

Egyszerre öt fegyvercsõ mered szerencsétlen fiúra, aki elsápadva, rémülten emeli fel a kezeit.

-Ne, hagyjátok õt. Õ nem ellenség... megmentett... -mondom nekik kínaiul, mire leeresztik a fegyvereiket. Egyikük hozzám lép és felsegít, majd elindulunk kifelé. Az ajtóban intek neki és halkan utasítom hogy álljon meg. Visszafordulok a még mindig halálra rémült szépségre pillantok. Tényleg gyönyörû ez a fiú... látnom kéne napfényben is.

-Köszönöm Kaori...-mondom halkan, õ pedig mosolyogva pillant rám. Hát mitagadás nagyon jól áll az arcán az a mosoly.

Hagyom hogy kivezessenek a kocsiig.

 

***

 

Otthon az orvos szakszerûen ellátja a sebemet, de azért megjegyzi hogy akárki csinálta is, nem volt rossz amit tett, mert a vérzés teljesen elállt. Befekszem az ágyba és utasítom az embereimet hogy nézzék át Shinjuku negyedét ahol megtámadtak..a támadók még minden bizonnyal ott vannak.

Fáradtan, a vérveszteségtõl és a sok gyógyszertõl zavaros fejjel merülök álomba.

 

***

 

Másnap már egész fittnek érzem magam. Egész nap az a fiú jár az eszemben. Kapóra jön, mert vágytól égõ testem úgyis éppen egy kis szórakozásra vágyik..ráadául még meg sem köszöntem neki amit értem tett. Ez tényleg hatalmas szerencse hogy egy ilyan gyönyörû fiú talált rám akkor. Bár nem igazán voltam magamnál az egyetlen ami megmaradt bennem azok a gyönyörû smaragdzöld szemei.

Utasítom az embereimet hogy keressék meg, és hozzák ide. Akarom azt a fiút. Kíváncsi vagyok vajon milyen illata van a testének. Vajon közelrõl is olyan csodálatosan sima és fehér a bõre mint ahogy láttam? Meg kell tudnom.

 

***

A dolgozószobámban üldögélek a székemben és a nemrég érkezett jelentéseket olvasgatom, mikor kopognak az ajtómon. Dübörgés, kiabálás, majd halk puffanás. Elvigyorodom.

-Hozd be. -szólok ki, és kihúzom magam ültömben. A kezemen fehér kötés van, ami kissé elüt a fekete bordó selyem ruhámtól amit viselek. Hagyományos kínai viselet ez, apró csatokkal összefogva a vállamon, finoman egyedi...kézzel hímzett darab. Hajam lágy csillogással hullik alá, most hogy nem vagyok tiszta víz és mocsok sokkal jobban érzem magam.

 

Az egyik jól megtermedt testõröm belódítja a szobába a fiút. Elégedett mosollyal figyelem ahogy feltápászkodi a méregdrága perzsaszõnyegemrõl.

-Meghoztam uram...

-Elmehetsz... -felelem neki kínaiul és intek. Az ajtó becsukódik én pedig ráfüggesztem a tekintetem. Leteszem a teáscsészémet az asztalra és elgondolkodva nézek rajta végig. Karcsú és kecses... pont az esetem. Vajon meztelenül is ilyen szép? Nos nemsokára kiderítem azt is.

-Szervusz Kaori... -mosolyogok rá kedvesen, a legszebb arcommal ahogy tudok, mégis érzem hogy van benne némi hamisság. Naigen..én meg a kedvesség. Két külön dolog. -Még meg sem köszöntem amit értem tettél. Bocsásd meg a testõröm udvariatlanságát... õ már csak ilyen alak...

Felállok a székbõl, amitõl aztán rendesen fölé magasodom. Közelebb sétálok hozzá, és ép kezemmel megfogom a csuklóját amin egy kis vörös folt jelzi ahol megszorította a testõröm. Bizonyára nem akart jönni a drága. Végigsimítok rajta az ujjaimmal.

-Remélem nem neheztelsz rám... -nézek rá komolyan.

Alig láthatóan megrázza a fejét. Nem szól semmit...bizonyára egy hang sem jön ki a torkán. Engem néz..leplezetlenül bámul, majd mikor rámosolygok elpirul. Ó, milyen kis aranyos.

Elfordítja a fejét, de én megmarkolom az állát és magam felé fordítom.

-Ne rejtsd el elõlem azt a szép arcod. -súgom halkan. -Nem is tudod még milyen szerencse ért hogy velem futottál össze. -teszem hozzá elégedett vigyorral. Igen..hát még engem milyen szerencse ért.

Lehajolok hozzá, áthidalva a köztünk lévõ nemcsekély távolságot és állát még mindig sorosan tartva megcsókolom. Édesek az ajkai ahogy finoman végigsimítom a nyelvemmel. Olyan íze van mint valami érett gyümölcsnek. És ez az illat... kamilla..teljesen beindít... akarom ezt a fiút...és meg is fogom kapni....

 

 

Kaori:

 

- Kaori! Nem jössz ma velünk a kávézóba? - kiabálnak utánam a barátaim, és megfordulok. A tegnap történtek óta annyira ideges voltam ma egész nap, hogy észre vették rajtam. Aggódó szemek figyelnek, és elmosolyodom.

- Köszönöm, igazi barátok vagytok. - nézek végig rajtuk. - De ma nem lehet, mert anyám még egy hétig nincs itthon, és be kell zárnom a boltot. Sziasztok!

Fejemre húzom a bukósisakot, felpattanok a kis kék robogómra, majd a bolthoz hajtok. A két alkalmazott kedvesen üdvözölnek, majd kissé aggódva kérdezik, mitõl véres a kanapé az olvasósarokban.

Zavartan kitérek a válasz elõl, és a kis hátsó irodába sietek. Új kanapét kell vennünk... Még ez is.

Elmerülök a számlák rendezésében, amikor kopogtatnak.

- Kaori-san... - nyit be a fiatalabbik eladó. - Téged keresnek... - mondja halkan, és falfehér az arca. Kisietek, és ledermedek a látványtól. A tegnap esti testõrök közül ketten állnak a bolt bejáratánál. Félelmetesen nagyok és izmosak, hónaljuknál az öltöny pedig dudorodik... Jól tudom mit tartanak ott...

- Velünk kell jönnie, Shen-li Yang-sama látni óhajtja. - mondja a magasabbik, erõs kínai akcentussal. Na nem, nincs az az isten...

- Sajnálom, de az idõpont most nem alkalmas... - kezdenék szabadkozni, de a másik közbevág.

- Most. - éles hangja szinte ostorként csattan.

Nincs mit tenni, nem szabad ezekkel a fickókkal ujjat húzni... Sápadtan bólintok, és az alkalmazottak felé fordulok.

- Kulcs az íróasztalomon, ma ti zárjátok a boltot. - utasítom õket halkan, és az ajtó melletti fogashoz lépek, felveszem a kabátomat. Ez szakasztott mása a másiknak, amit Shen-li összevérzett. Uralkodom magamon, bár legszívesebben felordítanék félelmemben, remegnek a lábaim. Kikísérnek a bolt elõtt várakozó fekete limuzinhoz, és udvariasan kinyitják nekem az ajtót. Nem vernek át ezzel az elõzékenységgel, tegnap még hidegvérrel szegezték koponyámnak a pisztolyukat...

Beülünk, és a kocsi elindul.

Sokáig utazunk, bár lehet hogy csak én érzem súlyos óráknak. Félek... minden légvételért megkell küzdenem, és legszívesebben elbõgném magam, de uralkodom magamon. Ezt a katyvaszt csak magamnak köszönhetem...

Szívbõl remélem, hogy ez a bandavezér vagy ki csak köszönetet akar mondani, és esetleg felajánlja, hogy kifizeti a tisztító számlát vagy ilyesmi. De az is lehet, hogy személyesen akar lepuffantani... ki tudja. Lehetetlen kitalálni, hiszen a bûnözõk kiszámíthatatlanok...épp elég krimit olvastam már ahhoz, hogy ezzel is tisztában legyek.

Már az is rossz jel, hogy nem kötik be a szemeimet, és engedik hogy lássam, hova visznek. Egy nagy kapun gurulunk be, majd egy gyönyörûen gondozott parkon hajtunk keresztül, és végül megállunk egy hatalmas villa elõtt. De akár kastélynak is megteszi...

Mindenhol sötét öltönyös férfiak állnak.

A két kísérõm kiszáll, és kinyitják nekem az ajtót. Kissé remegõ lábakkal, de kiszállok a kocsiból, és hagyom hogy vezessenek. Egy elõttem, egy mögöttem. Esélyem sincs megszökni...

Felpillantok, és a ház bejáratánál álló két õrt meglátva megtorpanok. Azok géppuskák? Jézusom!

Na én ide be nem megyek... nem és nem.

- Kövessen. - néz rám az elõttem lévõ kísérõm, de én megrázom a fejemet. Képtelen vagyok megszólalni... mibe keveredtem te jó ég...!

Megragadja a csuklómat, és húzni kezd maga után, de megvetem a lábaimat az aprókavicsos földön.

- Nem... - nyögöm rémülten. - ...nem akarom...eresszen el...

Mint aki meg sem hallja, könnyedén bevonszol a házba, majd egy hosszú, vörös szõnyeggel borított folyosóra kanyarodik, és a folyosó végén lévõ hatalmas ajtóhoz lép.

- Nem hallja? Eresszen el... - kiáltok rá, és rángatom a kezemet, de nem tudok szabadulni. Higgadtan kopog az ajtón, és egy mély hang válaszol neki valamit, de nem értem mit. Kinyitja az ajtót, és bependerít rajta, mint egy lisztes zsákot. Elterülök a puha perzsaszõnyegen, és fájdalmasan felszisszenek. Kinai szavakat hallok, nem értek semmit. Becsukódik az ajtó, és felnézek. Elment.

Feltápászkodom, elõre pillantok, és meglepetten elkerekednek a szemeim. Ki ez?

Egy férfi ül az asztalnál, hosszú fekete haja szépen csillogva omlik széles vállaira, arca nagyon szép, szemei pedig éjsötétek. Engem figyel, miközben leteszi a kezében tartott csészét az íróasztalára. Ezek a szemek... mintha röntgen tekintete lenne, úgy pásztáz végig rajtam...mindent látón. Komoly, szigorú az arca. Félelmetes... igen az, félelmetesen szép.

- Szervusz Kaori... - mosolyog rám kedvesen, és szívem kihagy egy dobbanást. Nagyon szép férfi, de még így is iszonyúan félelmetes... a mosolya... nem õszinte. Vajon honnan tudja a nevemet?

Feláll, és felém lép. Tekintetem azonnal megakad a bal karján lévõ háromszögletû kendõn, amivel alátámasztották sérült karján. Shen-li? Õ lenne a tegnapi bûnözõ? Teljesen máshogy néz ki...

- Még meg sem köszöntem amit értem tettél. Bocsásd meg a testõröm udvariatlanságát...õ már csak ilyen alak... - folytatja kellemes, mély hangján. Elém áll, és megfogja a csuklómat, amit a testõre vagy kije megszorongatott, és megsimogatja. Furcsa az érintése... de nem taszító.

- Remélem nem neheztelsz rám... - néz a szemembe komoly arccal.

Erre mit válaszoljak? Nem ajánlatos kekeckedni egy ilyen veszélyes bûnözõvel, akinek a háza hemzseg a géppuskás emberektõl. Megrázom a fejem, mert ha megszólalnék, legfeljebb nyöszörögni tudnék, annyira félek.

Innen közelrõl már ismerõs az arca... ezek a szemek... igen, tegnap este ezek a szemek néztek rám olyan segélykérõn és fájdalmasan. De ennek most nyoma sincs. Sõt...

Elmosolyodik rajtam, és végre észre veszem magam. Nem illik így megbámulni valakit... Ég az arcom... Elfordítom tõle, de egy erõs kéz megragadja az államat, és visszafordít. Fekete szemei szinte égetnek...

- Ne rejtsd el elõlem azt a szép arcod. - susogja. - Nem is tudod milyen szerencse ért, hogy velem futottál össze.

Arcán nagyon különös mosoly jelenik meg, és lehajol hozzám. Mire készül? Mi.........?

Száját az enyémhez érinti, és meleg, nedves nyelvével végigsimít az ajkaimon...

Rémülten rántom el a fejemet, és kiszabadulok a kezébõl.

Vigyorogva nézi piros arcomat, és döbbent ábrázatomat. Letörlöm a számat, és elborzadva hátrálok el tõle.

- Ezt... ezt miért csináltad? - nem rémlik ilyen kínai hagyomány, hogy hálából az egyik férfi megcsókolja a másikat... Megcsókolja? Jézusom!

Elvigyorodva lép utánam, és megragadja a csuklómat, magához ránt.

- Ne... miféle köszönet ez? - nyögöm rémülten.

Elgondolkozva néz le rám, és csalódott arcot vágva engedi el a csuklómat. Megkönnyebbülten menekülök elõle a szoba másik végébe, és a fájó csuklómat dörzsölgetem.

- Hálám jeléül veled kedvesebb leszek... - hallom halk hangját, és a szavaitól ledermedek. A vér is megfagy az ereimben. Ez nem jó jel...

- Kedvesebb...? - nézek fel rá értetlenül, és félmosolyát látva elborzadok. Mire készül?

Bólint, és az asztalához lép.

- Ülj le. - mutat az egyik fotelre. Szót fogadok, és figyelem, ahogy kényelmesen hátradõl a székén, és belekortyol a teájába. Látszólag gondolkozik, tervez valamit.

- Ajánlatot teszek neked. - mondja halkan, mély hangján. Meglepetten nézek rá, majd megrázom a fejem.

- Ez igazán nem szükséges... - hadarom. - ...szívesen segítettem, és nagyon örülök hogy jól van... és ha most megengedi... - állok fel óvatosan.

- Ülj le. - dörren parancsolóan a hangja, és rémülten huppanok vissza. Fekete szemei dühösen villannak, és a fogaim is összekoccannak, annyira remegni kezdek. Reszketõ kezeimmel görcsösen kapaszkodom a fotel karfájába, és sápadtan nézek fel rá.

 

 

 

Shen-li:

 

Igazán édes. Jó volt ez csók, bár rövid, mert nem hagyta magát annyira, mint akartam. Nembaj, leszel te majd sokkal készségesebb is. Ó de még mennyire.

Vigyorogva pillantok végig rajta... hihetetlenül élvezem ahogy pirulva próbálja elrejteni zavarát. Na mi az..talán még sosem csókolt téged férfi? Igen, róla eltudnám képzelni hogy soha senki sem értintette még. Hehe...milyen szerencsém van.

- Ezt... ezt miért csináltad? -kérdezi zavartan, arcán azzal a dühös számonkérõ fintorral. Tetszik ez a dühös arckifejezés. Nekem ugyan nem árthat és ezt õ is tudja. Nemcsak a testõreim miatt, hiszen egymagam elbírnék vele ha úgy akarnám. Fegyver nélkül is kitûnõen meg tudom védeni magam, hogy a mások ellen használatos harcmûvesztrõl ne is beszéljünk. De egy kis megfélemlítés sosem árt. Tudom hogy rájött már azzal a kis okos fejével hogy velem nem hasznos ujjat húzni, szóval vagy elfogadja vagy nem, de az eredmény ígyis-úgyis ugyanaz. Az enyém leszel és ez már csak idõ kérdése.

Utánalépek és megragadom a csuklóját. Hékás, ne távolodj el ennyire tõlem...szeretek az áldozat szemébe nézni mielõtt magammal rántom oda ahonnan már nincs visszaút.

Többnyire nagylelkû vagyok a szeretõimmel, soknak megadtam már mindent...ami pénzzel megvehetõ volt.. cserébe azért amit õk nyújtottak nekem. Ez már csak ilyen egyoldalú "szerelem". Mert én másra nem vagyok képes. És nem is akarok. A mély érzelmek nem valók egy ilyennek mint én vagyok. Csak hátráltatnának...azt hiszem.

Mégis...van valami amit minden egyes partneremben hiányoltam eddig és nem tudtam rájönni mi az. Talán nem is fogok, de attól még élvezhetem egy ideig a sexet velük. Amíg meg nem unom..merthát semmi sem tart örökké.

Közelebb rántom magamhoz a karcsú szépséget, ám õ makacsul ellenáll, és elrántaná a kezét. Kevés sikerrel, ugyanis az ép kezemmel erõsem megfogtam..hehe..nem menekülsz.

- Ne... miféle köszönet ez? -kérdezi némi felháborodással a hangjában. Némi? Majdnem elnevetem magam. Ez a kölyök tényleg nagyon érdekes. A legtöbben rögtön meghunyászkodnak ha megtudják miféle vagyok és mit tehetnék velük. De õ nem. Vagy túl vakmerõ, vagy egyszerûen bolond. De a kettõt nem sok választja el egymástól. Aki ilyen helyzetben is vakmerõsködik annak vagy nincs mit veszteni, vagy tényleg õrült. Hehe, milyen szerencse hogy õrülten szeretem az ilyen õrült kisfiúkat.

Jólvan, legyen ahogy te akarod... hidd azt hogy megúsztad. Talán elfogadod ha elõtte ismertetem a helyzeted... vigyorodom el magamban fölényesen. Ez a mosoly most nem neki szólt, mégis furcsán pillant rám, az arcomat tanulmányozva.

Elhátrál a szoba másik sarkába.

- Hálám jeléül veled kedvesebb leszek... -jegyzem meg nagylelkûen. Igen..ennyit csak megérdemel mert megmentette az életem.

- Kedvesebb...? -kérdezi értetlenül, de sunyi mosolyomat látva megrémül. Érted te hogy mire gondolok. Naa...gondolkozz kicsit.

Az asztalomhoz sétálok mosolyogva és helyet foglalok a székemben.

Innen nézve egészen aprónak tûnik ebben az ízlésesen berendezett szobában. Olyan törékenynek és gyönyörûnek. Hát még az ágyamban milyen jól fog mutatni. Nem is engedem felkelni vagy két napig az biztos. Ez egy tökéletes módja a kipróbálásának. És a végén már könyörögni fog hogy haggyam abba. Ó igen, már alig várom. Rettenetesen jól fogok szórakozni. És õ is, ebben biztos vagyok.

-Ülj le... -mutatok egy székre az asztalom elõtt. Kényelmesen elhelyezkedem és újra a kezembe veszem a csészét. Szertartásosan két kézzel fogom meg a fül nélküli porcelánpoharat, egyik kezemmel alátámasztva és elgondolkozva emelem a számhoz. Igen, meg van már mit fogok tenni. Meglõtt karom még mindig sajog fõleg most, hogy megmozdítottam, de igyekszem nem tudomást venni róla.

- Ajánlatot teszek neked. -jegyzem meg kis csönd után halkan, a kelleténél jobban elmélyítve amúgy is fenyegetõen mély, simogató hangomat. Egyszer egy ellenfelem azt mondta nekem hogy olyan a hangom mint amikor a szél zúg a bambusz között... ha akarom alig hallható, de ha erõsödik a vihar, akkor a biztos végzetet jelenti.

Otthon kínában ahonnan az édesanyám is származik ezt úgy mondanák.. kan-yu... a hangban rejlõ végzet. Mint ahogy a tigris üvöltése is végzetet jelenti a vadnak, amire vadászik, így jelenthet az emberek hangja is sok mindent.

Számára is most valami fontos dolgot jelent az biztos. -nézek rá kaján mosollyal. Jelenleg például azt hogy szívesen megkóstolnám. De mivel nem ismer így nem tudhatja mire gondolok. Talán jobban is jár.

- Ez igazán nem szükséges... - hadarja gyorsan. - ...szívesen segítettem, és nagyon örülök hogy jól van... és ha most megengedi... -feláll...de én ráparancsolok hogy üljön le. Ilyen gyorsan ne hidd hogy szabadulsz.. nem..nem...

Látom hogy elsápad, de engedelmeskedik. Rendben...okos fiú. Remegnek a kezei amivel a szék karfáját markolja. Egy utolsó korttyal megiszom a teámat, majd letesze a csészét egy bambusz tartóra az asztalon és megfordítom hogy az írásjeles része legyen elöl. Ez is egyfajta szertartás...ami hozzátartozik a teaiváshoz a hagyomány szerint.

Felállok az asztaltól és mögé sétálok, kezeim a szék háttámlájára fektetve. Ijedten fordul hátra hogy felnézhessen rám, de így, ülve aztán még még alacsonyabb hozzám képest mint egyébként. Ahhoz a "felkapod és viszed" típusú fiúkákhoz tartozik akiket úgy szeretek. Vékony, karcsú testalkat, lágy vonások... igen.. ez a gyengém.. és ha egyszer valami megtetszik azt meg is szerzem magamnak.

Megállok a háta mögött és egy percig némán figyelem ahogy engem néz azokkal a csodás zöld szemeivel. Európai szemek egy ázsiai arcon..milyen tökéletes szépség..igazán különleges...talán ez az egyik ami megtetszett benne.

-Ez nem egy olyan ajánlat amit el lehet utasítani... -nézek le rá mosolyogva, szemeim mégis jeges magabiztoságot sugallnak.

-Mit akarsz tõlem...? -kérdezi ijedten. Bárcsak ismerném milyen gondolatok járnak most a fejében, biztosan jókat mulatnék rajta. Bizonyára a kegyetlen bûnözõt nézi ki belõlem, aki egyébként vagyok is, decsak elvétve. Általában szeretem erõszakmentesen intézni az ügyeimet. Hogy néha nem úgy jön össze, az már más tészta.

Rávigyorgok és kezem végigfuttatom a szék háttámláján, dikrekt hozzáérve a nyakához hátul. Látom hogy összeborzong és ijedten mozdul meg, mint akit megcsípett valami. Naa..ennyire nem eshet rosszul az érintésem. Eddig még senki sem panaszkodott.

-Téged akarlak... -nézek rá komolyan, hogy látsszon rajtam hogy nem viccelek. Látom hogy elõször meg sem tud nyikkanni... ha lehet ilyet mondani ... mégjobban elsápad és rémülten néz rém. Ugyanmár...nem kell félned tõlem... annyira azért nem vagyok durva... és érzéketlen... hidd el tei is élvezni fogod. -gondolom magamban halkan kuncogva.

-Nem ismételem meg mégegyszer..az arcodat elnézve elsõre is értetted mire gondoltam. Remélem mondanom sem kell hogy mi lesz ha elutasítasz. Természtesen akkoris az enyém leszel...de jobb szeretem elkerülni az erõszakot ha lehetséges.

-N...nem... -néz rám fejrázva.

-Sok választásod nincsen... most hogy már tudom hol van a boltod és hol laksz. -nézek rá kifejezéstelenül. Nem dühödöm fel... valahogy sejtettem hogy makacskodni fog. - Bizonyára neked is van számodra fontos személy ez életedben és gondolom nem akarod hogy baja essen ugye? -kérdezem gonoszan, felvont szemöldökkel.

-Ez zsarolás... -nyögi rémülten... tisztán látszik a döbbenet és az elkeseredettség az arcán. És félelem... fél tõlem a kicsike.

-Nevezd aminek akarod. -elé sétálok és hátammal az asztalnak dõlve megtámaszkodom két kezemmel a kemény asztallapon. Laza testtartásban... szinte süt belõlem a hatalom és hogy bármit megkapok amit kinéztem magamnak. Igen.. és ez így is van.

-N...nem..ez nem lehet... kérlek..ne kérj ilyet...

-Mi akadályoz meg benne hogy elfogadd... a józan eszed? A lelkiismereted? A félelmeid? -kérdezem és közelebb lépbe gyengéden az ujjaim közé fogom az állát. -Nem kell tõlem félned...többet nyerhetsz ezzel mint amennyit vesztenél. Bármit megadok annak akit éppen megkívánok. Amit csak akarsz.

-Nem akarok semmit... csak azt hogy engedj el... -próbálkozik újra, de ez már nem annyira meggyõzõ. Talán rájött közben hogy jobban teszi ha nem húz fel? Ugyan...a mérgestõl még messze vagyok... nem láttál te még olyannak.

-Sajnos azt nem tehetem. -mosolyodom el és kezén végigsimítva megmarkolom a csuklóját és felrántom magamhoz. Eleinte tiltakozik és a közelségem is mintha megrémítené, de ez csak még jobban felizgat. Istenem... mindjárt itt fogom leteperni. Lehajolok hozzá és kezeimet a vállára téve szippantok egy mélyet..kellemes illatából.. hmm...kamilla.

-Csak egy egészen apró dolgot veszek el tõled..de cserébe bármit megkapsz amit akarsz... egész jó ajánlat nem? -súgom a fülébe halkan. Megpróbál eltolni magától, de kis kezei megcsúznak..a selyem ruhámon. Mosolyogva kapok utánuk és teszem vissza õket a mellkasomra ahol eddig voltak. Az egy dolog hogy õ nem éppen e céllal tette oda a kezeit hanem hogy ellökjön..de az már mellékes. Úgynéz ki ezzel sikerült is alaposan meglepnem, mert egy darabig a kezeit nézi..vagy a ruhámat mielõtt elrántaná. Elvigyorodom. Édes...

-Nos..Kaori-kun..? -nézek rá vörös arcára. Hehe..elpirult...ezek szerint nagyon is értette mit mondtam...és igazam volt. Még szûz. Fölényes mosoly játszik az ajkaimon. Akarom õt..és meg is fogom kapni.

Elhátrál elõlem..látszólag nem akarja elfogadni... de én utána kapok és kezét hátracsavarva lépek a háta mögé hogy háta a mellkasomhoz simuljon. Érzem kis rémült szívverését... ijedten ellenkezne...de nem nagyon tud.

-Ni shi yao... (=enyém vagy) -suttogom neki halkan kínaiul, amit valószínûleg nem ért..de nem is zavar, nem fontos a szavak jelentését tudnia..a hansúlyból is tökéletesen ki lehet találni mifélét mondhattam. Elsápad...teste megremeg a kezeim közt. Igen..érzed ugye..? Innen már nem menekülsz. Az asztalhoz lépek és egy gombot megnyomva a szobába hivatom az egyik testõröm. Váltunk pár szót, röviden utasítom arra hogy senki se merjen megzavarni, mire õ fejet hajtva bólint és elmegy, én pedig visszafordulok Kaori felé.

Engem néz...és a kezeit tördeli. Elképzelni sem tudod mi vár rád... -fordul meg a fejemben. -De hidd el... biztos vagyok benne hogy tetszeni fog...

Elindulok felé, õ viszont elhátrál elõlem.

-Felesleges menekülnöd. -nézek rá komolyan mikor elér szoba végére, és megáll, hátát egy ajtónak vetve. Megállok elõtte, ép kezemmel megtámaszkodva az ajtó fáján. Olyan közel hajolok hozzá hogy szinte az arcomon érzem kapkodó lélegzetvételeit.

-Jó az irány... -sandítok az ajtóra. -Az a hálószobám..-jegyzem meg halkan nevetve, mire ijedten hátrálna el, de visszalököm az ajtónak és gyengéden nekinyomon. Elpirult..milyen aranyos.

Fél kézzel a kilincsért nyúlok és kinyitom az ajtót.. mire õ háttal beesik rajta, egy puha szõnyegen landolva a hatalmas elfüggönyözött ágyam elõtt. Mindenhol ez a kellemes füstölõillat terjeng... a szoba selyembe és bársonyba öltöztetve, az ablakon a fügönnyök behúzva hogy ne zavarjon a napfény.

Letérdelek mellé a szõnyegre és fölé hajolva nézek a szemébe. Hosszú fekete hajam elõrehullik és arcát is beborítja néhány tincs.

-Ne félj... lian ren.. (=kedvesem) nem bántalak... -súgom neki halkan... -..ennyit igazán megérdemelsz amiért megmentettél.. -teszem hozzá mosolyogva. -Hidd el...tetszeni fog...

 

Kaori:

 

Kimért, szertartásos mozdulatokkal fejezi be a teázást. Hogy lehet ennyire nyugodt? Én bezzeg rettegek...

Feláll, és könnyed lépésekkel mögém lép. Annyira lenyûgözõ mozgása van, mint egy macskának... Puha lépteit nem is hallom, és ez nem csak a méregdrága vastag szõnyegnek köszönhetõ. Egyik barátom is így mozog, aki fekete öves karatés... biztos Õ is tanult küzdõsportot... Minden porcikájából süt a hatalom... félelmetes...igen, félek tõle. Veszélyes férfi...

 

 

Érzem, hogy a székem háttámlájára nehezedik, és felé fordulok. A szemei... hátborzongatóak... Csendben nézzük egymást, és látom, ahogy Õ is az arcomat tanulmányozza. Igen, most hogy közelebbrõl alaposabban megnézhetem, látom hogy nem tiszta vérû kínai. Félvér, mint én. Egyértelmûen látszanak arcán a japán vonások is, de ez csak az elõnyére válik. Pokolian jóképû... és félelmetes.

- Ez nem egy olyan ajánlat, amit el lehet utasítani... - töri meg a csendet, és kegyetlen mosollyal, magabiztosan néz le rám.

Azt hiszem most jó nagy pácban vagyok...

- Mit akarsz tõlem...? - kérdezem elsápadva. Jaj istenem...biztosan drogkereskedésbe akar belerángatni, vagy azt akarja, hogy kémkedjek valaki után... Vagy esetleg egy szervet akar tõlem? Az egyik vesémet...? Jaj, bár ne olvastam volna el az összes Robin Cook regényt!

Mintha tudná mire gondolok...elvigyorodik, és végigsimít kezével a háttámlámon, és a nyakamhoz is hozzáér futólag. Összerándulok az érintésétõl... olyan furcsa érzés...

- Téged akarlak... - néz mélyen a szemembe, arcáról minden érzelem eltûnt... véresen komolyan mondja.

 

 

A levegõ is belém reked, és a szívem megszûnik dobogni néhány másodpercre. Ezt most komolyan gondolja? Engem? Minek? És...miért? Hiszen... jesszus!

Megcsókolt, magához ölelt, most meg ilyet mond. Le akar velem feküdni? De....... én nem vagyok lány! Én fiú vagyok....

-Nem ismételem meg még egyszer.. - szakítja félbe ijedt gondolataimat. - ...az arcodat elnézve elsõre is értetted mire gondoltam. Remélem mondanom sem kell, hogy mi lesz ha elutasítasz. Természetesen akkor is az enyém leszel...de jobb szeretem elkerülni az erõszakot ha lehetséges.

- N...nem... - dadogom, és még a fejemet is megrázom a nyomaték kedvéért. Olvastam már ilyenrõl, de sosem gondoltam, hogy egyszer magam is szembesülök vele. Erõszakot mondott...???

- Sok választásod nincsen...most hogy már tudom hol van a boltod és hol laksz. - mondja kifejezéstelen arccal. - Bizonyára neked is van számodra fontos személy az életedben, és gondolom nem akarod, hogy baja essen ugye? - teszi hozzá, és kegyetlenül csillogó szemeit mélyen a szemembe fúrva szinte hipnotizál.

 

 

Képes lenne bántani az anyámat? Istenem...képes lenne...hiszen ez egy veszélyes bûnözõ...!

 

 

- Ez zsarolás... - nyögöm. Nem hiszem el, hogy ez velem történik meg....nem hiszem el...legszívesebben most elbõgném magam... vagy inkább sikítanék...

- Nevezd aminek akarod. - mondja érzéketlenül, és elém sétál ruganyos léptekkel, majd kényelmesen az asztalhoz támaszkodik. Végignézek rajta... az egész férfibõl árad a hatalom, és az ellentmondást nem tûrés. Nem az a fajta, aki megelégszik egy egyszerû „nem”-el.

- N...nem...ez nem lehet... - ...hogy én ilyen helyzetbe kerültem. Csak dadogni tudok... - ...kérlek...ne kérj ilyet...

Rám néz, és kemény arcvonásai meglágyulnak kissé.

- Mi akadályoz meg benne, hogy elfogadd...a józan eszed? A lelkiismereted? A félelmeid? - kérdezi lágyan, és fölém hajolva hosszú ujjaival megfogja az államat, kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. Meleg bõrének érintése az arcomon egészen zavarba hoz.

- Nem kell tõlem félned...többet nyerhetsz ezzel mint amennyit vesztenél. Bármit megadok annak, akit éppen megkívánok. Amit csak akarsz. - teszi hozzá.

Nem tréfál... ilyen is csak regényekben történhet... Visszautasíthatatlan ajánlat a fõhõsnõnek. Csak hogy én férfi vagyok! Izé... fiú. Éppen ezért elképzelhetetlen, hogy én ebbe belemenjek... még ha az ajánlatát is hallom. Hiszen nekem mindenem meg van. Mit akarhatnék még? Elmenni innen...elfelejteni mindent.

-Nem akarok semmit... csak azt hogy engedj el... - nyöszörgöm bizonytalanul, de tudom, hogy nincs értelme...

...és feldühíteni sem lenne jó ötlet... ki tudja mit tenne velem. Lehet, hogy lepuffantana, vagy...eladna a rabszolgapiacon. Olvastam egyszer egy hasonló történetet.

- Sajnos azt nem tehetem. - mondja mosolyogva. Tényleg nagyon jóképû...nem értem mi szükség erre az egészre. Ilyen arccal és külsõvel bárkit el tudna csábítani...

Hirtelen egy erõ talpra ránt, és dermedten nézek a csuklómra, amit erõsen szorít.

- Ne... ne... engedj el... - nyöszörgöm, de nem törõdik vele. Lehajol hozzám, és mélyet szippant az illatomból. Ég az arcom... úgy szagolgat, mint egy lányt...

-Csak egy egészen apró dolgot veszek el tõled...de cserébe bármit megkapsz amit akarsz... egész jó ajánlat nem? - susogja a fülembe, és meleg lehelete csiklandozza a nyakamat. Beleremegek, de nem tudom miért...

 

Túl közel van... nem jó ez így...

 

Próbálom eltolni magamtól, de lecsúsznak remegõ kezeim a selyemingérõl. Megragadja a csuklóimat, és visszasimítja tenyereimet a mellkasára. Milyen meleg a bõre...még a ruhán keresztül is érzem. Nagyon izmos... Jesszus! Egy férfi mellkasát fogdosom? Elrántom a kezeimet, és zavartan elpirulva nézek fel rá. Vigyorog. Rajtam szórakozik.

- Nos...Kaori-kun...? - kérdezi halkan, arcán elégedett mosollyal. Tudja jól, hogy nyert ügye van...hiszen nem tenném kockára az anyám életét. Micsoda veszélyes férfi... És a pillantása olyan... zavarba ejtõ.

Lesütött szemekkel menekülõre fogom a dolgot, de egy erõs kéz megragadja a csuklómat, és hátamhoz simul Shen-li forró teste. Ijedten rezzenek össze, és szívem õrült kalimpálásba kezd. Valamit mond kínaiul, amit nem értek, de a hangsúlya egyértelmû, és azonnal elsápadok. Innen már tényleg nincs menekvés...

 

Elenged, majd az asztalhoz lépve egy rejtett gombot megnyom. Egy embere lép be az ajtón, kínaiul beszélni kezd vele.

Most mit csináljak? Ha szökni próbálok... esélyem sincs, soha nem voltam jó futó. Nekem a gyorsúszás megy csak... ha kiszöknék, elkapnak a fegyveres õrök, vagy a kutyák. Nem láttam, de biztos vannak, hiszen a könyvekben is kutyás õrök védik a gonosz fõhõs házát...

 

 

Nézem, ahogy határozott hangon beszél. Utasításokat osztogat... Mikor az õr kimegy, felém fordul, és elégedetten végigmér. Szemeiben kimondatlan ígéretek csillognak... na nem...ez már tényleg... annyira kínos...

- Felesleges menekülnöd. - mondja lágy hangon. Jé, észre sem vettem, hogy önkéntelenül is hátrálni kezdtem. Hátam valami keménynek ütközik, de nem foglalkozom vele, mert az engem elszántan nézõ fekete szemek teljesen hipnotizálnak... Szoros közelségben áll meg elõttem. Milyen magas... most érzem csak igazán, hiszen a válláig ha felérek, ráadásul cipõben vagyok. Egyik kezével megtámaszkodik mellettem, hogy ne tudjak elmenekülni. Arcunk nagyon közel van már egymáshoz, finom szantálfa és kesernyés parfüm illata betölti az orromat.

- Jó az irány... - susogja. - Az a hálószobám... - halkan felnevet. Jézus, ez egy ajtó! El innen... Erõtlen kísérletem kudarcba fullad, és visszalökve az ajtóhoz nyom.

Kattan a zár...

Puha szõnyegre érkezem egyensúlyomat vesztve, s mire fölpillantok, már fölöttem térdel, selymes haja az arcomat cirógatja.

Jaj nekem... innen tényleg nincs kiút... félek...

- Ne félj...lian ren...nem bántalak... - súgja halkan. - ...ennyit igazán megérdemelsz amiért megmentettél... - mosolyog rám kedvesen. - Hidd el...tetszeni fog...

Megszeppenve pislogok fel rá, és kezeimet mellkasának feszítve tolom el magamtól, és fölém hajol... Ilyen erõfölénnyel szemben semmi esélyem...

Arca egyre jobban közeledik felém, meg akar csókolni, de én mélyen elpirulva elfordítom a fejem. Egy erõs kéz az államnál fogva fordítja vissza, és megadom magam neki. Szorosan behunyom a szemem, felkészülök a csókra.

 

 

Nem is kell rá sokat várnom, forró nyelvével finoman végigsimít összeszorított ajkaimon, majd gyengéden feszegetve próbál a számba hatolni. Undorodnom kéne ettõl, és érzem is, hogy furcsa...de nem taszító. Egyáltalán nem... bizseregnek az ajkaim... Csúszós ingébe markolva próbálom eltolni magamtól, de szánalmasan gyenge vagyok. Teljesen rám nehezedik, és kezeimmel már a hátát próbálom erõtlenül püfölni, de egyre jobban csökken bennem az ellenállás...

 

 

Ágyékát az enyémhez nyomja, és a meglepetéstõl, valamit egy furcsa belém nyilalló bizsergetõ érzéstõl felnyögök. Nyelve azonnal belém hatol, és kíméletlenül feltérképezi számat, kergeti nyelvemet. Hátát püfölõ kezeim erõtlenül hullnak le, ahogy testemen végigcikázik a zsizsegõ forróság...

Elengedi az államat, és a hajamban érzem az ujjait. Lágyan cirógatja a fejbõrömet, és ahol csak megérint, felforrósodik a bõröm. Nyelvének késztetésére én is megmozdítom az enyémet, és bátortalanul megérintem az övét. Belesóhajt a csókunkba, és egyre vadabbul, szenvedélyesebben folytatja tovább.

 

Elszakítom tõle ajkaimat, és zihálva nézek föl rá, arcom mély bíbor színekben játszhat, mert úgy ég, mintha leforráztam volna.

Élveteg mosollyal néz le rám, és csípõjét újra hozzám nyomja. Érzem a merevedését, és rémülten felnyögök, elkerekedett szemekkel, rémülten nézek fel rá.

 

 

Felemelkedik egy könnyed mozdulattal, majd csuklómnál fogva engem is fölránt magához.

- Vetkõzz le lian ren... - súgja a fülembe, és érzem ahogy nyelvével végignyal a fülkagylómon. Megremegek, és szerintem arcomon immár állandósulni fog a pír...

Megrázom a fejem, hajtincseim az arcomba hullnak, lesütött szemekkel próbálok elhúzódni tõle, de õ megragadja az államat, és ismét arra kényszerít, hogy félelmetesen csillogó sötét szemeibe nézzek. Magába szippant velük, mint a sötét éjszaka...

- Ne dühíts fel. - mondja halkan, és megremegek a félelemtõl. Igen, az nem lenne jó ötlet... Ki tudja mit tenne... ez a maffiózó vagy mi.

- Bocsánat... - suttogom, mert képtelen vagyok bármilyen hangképzésre. Soha ilyen helyzetben nem voltam még... Fogalmam sincs mit kell tennem... csak halvány sejtésem van, meg az a kevéske információm, amiket olvastam eddig.

Megenyhül a tekintete, és kedvesen rám mosolyogva engedi el az arcomat. Egy kicsit megnyugszom... nem szeretem, ha ilyen csúnyán néz rám.

 

 

Leül a hatalmas ágyra, és várakozóan néz rám, én pedig tétován körülnézek. Egy hatalmas hálószobában vagyunk, minden fekete és piros árnyalatokban játszik, besötétítették és néhány gyertya meg egy kis kínai papírlámpás biztosít halvány félhomályt. Szantálfa füstölõ illatát érzem, szinte kábítóan hat rám. A falakon nagyon szép, kézzel festett képek vannak, és rengeteg párna hever elszórtan a földön és az ágyon is.

 

 

Vissza fordulok Shen-li felé, aki halvány mosollyal figyeli nézelõdésemet.

- Fordulj el kérlek... - nézek rá mélyen elpirulva. - ...nagyon...szégyenlõs vagyok.

- Fölösleges - válaszol mély hangján. - Ne szégyelld a tested, fõleg elõttem ne. Hiszen így is úgy is hamarosan minden porcikádat ismerni fogom, ahogy te is az enyémet.

Úgy beszél hozzám, mint egy tanár... kioktató hangsúlyban. De amit mond... mélyen elpirulok, és lehajtom a fejemet, hogy ne lássa zavaromat. Ez a férfi hamarosan megérint engem, megcsókol... és...és...és...

Hirtelen hátat fordítok neki, és remegõ kezeimmel kigombolom az ingemet. Gyerünk Kaori...menni fog... csak koncentrálj a gombokra. Ne gondolj arra, hogy mögötted ül az ágyon, és téged figyel... de hiszen most is erre gondolok!

 

 

Egy gomb... két gomb...

 

 

Elfogynak a gombok, nincs más hátra, le kell vennem az ingemet. Félénken hátrapillantok a vállam fölött, és az engem figyelõ sötét szemeket látva ijedten elkapom a fejemet, és mélyen elpirulva fordítom el újra az arcomat. Remegõ kezeimmel lehántom magamról az inget, majd a nadrágom következik.

Elvacakolok a cipzárral, majd azt is ledobom a zoknikkal együtt. Meztelen talpamat kellemesen csiklandozza a pihe-puha szõnyeg. Egész kellemes lenne, ha nem lennék ilyen mérhetetlenül mély zavarban.

Még mindig háttal állok neki, és elbizonytalanodva hajtom le piros fejemet.

- Ezt is...? - kérdezem félénken, és megfogom az alsónemûmet remegõ kezeimmel.

 

Shen-li:

 

Érzem az ellenállását ahogy megcsókolom. Megpróbál eltolni magától, karcsú kezei a ruhámba markolnak, ajkait szorosan összezárja, majd mikor rájön hogy ezzel semmit sem ér, akkor elkezdi a hátamat püfölni a kezeivel. Elmosolyodom magamban miközben az ajkait harapdálom továbbra is.

"Nyisd ki a szád! Engedj be! Meglátod nem fogod megbánni" -szugerálom magamban.

Érzem hogy gyengül az ellenállása, de még nem adja fel..még nem. Jól van..harcolj csak ha annyira akarsz..úgyis én gyõzök végül. Hozzásimulok, ágyékom az övének nyomom, és vigyorogva könyvelem el magamban halk sóhaját. Ez az.

Azonnal kihasználom az alkalmat és tovább mélyítem a csókot, lassan hogy szokja az érzést hogy egy férfi ér hozzá így. Mondjuk amilyen kis ártatlan szerintem hozzá még nõ sem érintette soha. Elvigyorodom magamban. Ezek szerint én leszek neki az elsõ. Igen... ez perverz elégtétellel tölt el. Akarom õt...karcsú testét az enyém alatt érezni.

Ujjaim lágyan a hajába bújnak, végigcirógatom mindenhol ahol elérem. Azt akarom hogy szokja az érintésem...a kéjt amit okozok neki, mert ez még csak a kezdet.

Gyengéden csókolom az ajkait, nyelvemmel simogatom az övét, õ pedig önkéntelenül is viszonozza egy bátortalan érintéssel. Halkan felsóhajtok. Igen... ez az...

Vadul, szenvedélyesen folytatom a csókot..a levegõt is beléfolytva, míg õ lesz az, aki levegõért kapkodva megtöri ezt a mohó csatát amit ajkaink vívnak.

Zihálva pillant fel rám, arca vöröses árnyalatban játszik, szinte tapintani tudom a zavarát. Hehe..tapintani... mindjárt adok neked is valami tapinthatót, valami kézzel foghatót. Élveteg mosollyal nyomom közelebb hozzá az ágyékomat, õ pedig döbbenten, elkerekedett szemekkel, rémülten néz fel rám.

Ugyan édes...ne nézz ilyen rémülten... élvezni fogod..tudom én.

Könnyedén felemelkedem a földrõl és húzom magammal õt is, a csuklójánál fogva. A hátába kerülök és a füléhez hajolva súgom bele halkan: - Vetkõzz le lian ren...

Érzékien végignyalok a fülkagylóján, miközben ujjaimmal végigsimítok arcának selymes bõrén. Látni akarom õt... teljesen meztelenül. Érzem ahogy megremeg..nem tudom hogy a szavaimtól vagy az érintésemtõl..de az is lehet hogy mindkettõtõl.

Megrázza a fejét...menekülni próbál...de visszarántom magamhoz, és az állát megragadva kényszerítem hogy rám nézzen.

-Ne dühíts fel. -suttogom halkan, de ahhoz elég fenyegetõen hogy elsápadjon tõle.

-Bocsánat... -suttogja alig hallhatóan. Remek...ezek szerint tudod hogy velem nem érdemes ujjat húzni. Nagyon örülük.

Látom hogy még mindig azzal a rémült tekintettel néz rám, ezért eltüntetem az arcomról azt a zord kifejezést és kedvesen rámosolygok. Elengedem az arcát, és érdeklõdve figyelem ahogy körbepillant a szobámban. Szemei sorra veszik a berendezési tárgyaimat, majd visszatérnek rám.

Elégedetetten mosolyogva figyelem õt, majd mikor találkozik a tekintetünk õ elfordítja a fejét. Na mi lesz...? -nézek rá várakozóan. Látom hogy elpirul, és lesüti a szemeit. Milyen kis édes.

- Fordulj el kérlek... - nézek rám zavartan. - ...nagyon...szégyenlõs vagyok. -mondja halkan.

Ugyan lian ren...elõttem aztán végképp nem kell szégyenlõsnek lenned.

- Fölösleges - felelem halkan. - Ne szégyelld a tested, fõleg elõttem ne. Hiszen így is úgy is hamarosan minden porcikádat ismerni fogom, ahogy te is az enyémet.

Látom hogy szavaimra arca még mélyebb vörös színt ölt. Imádom ezt az arckifejezést..olyan hihetetlenül erotikus...ez a félénk zavarodott arc... nem csupám félelem ül ki az arcára, hanem egyfajta ideges várakozás hogy mi lesz most.

Lassan beletörõdik a helyzetébe, és vetkõzni kezd. Tüntetõen hátatfordít nekem, de kezének mozgásából látom hogy éppen a gombokat gombolja az ingén. Vigyorogva figyelem. Aztán mikor elfogynak a gombok kénytelen megszabadulni a makacs ruhadarabtól.

Félénken pillant hátra rám, majd elkapja a tekintetét. Halkan felkuncogok erre az édes kis mozdulatra és magamban mosolyogva figyelem ahogy ruhái a földre hullanak.

Már csak az alsónadrág van rajta, de még mindig nem hajlandó felém fordulni.

-Ezt is...? -kérdezi félénken.

He-he..jó vicc...persze hogy vedd le azt is... de ha nem megy..akkor majd én segítek.

Felkelek az ágy szélérõl és hangtalan léptekkel mögé sétálok. Csak akkor veszi észre mikor mellkasom a hátának simul és hideg selyem ingem a bõrét érinti.

-Ezt meg sem kellett volna kérdezned... -suttogom a fülébe, és kezem az övére teszem, majd lassan elkezdem vele lehúzni róla az utolsó ruhadarabot. Érzem hogy megremeg az érintésemre..pedig csak a kezét fogtam meg. Hihetetlen milyen kis érzékeny.. de nem baj... én pont ezt szeretem.

Mikor az összes ruha lekerült róla magam felé fordítom és belenézek azokba a különleges, zölden szikrázó szemeibe.

Félelmet látok bennük, és zavart. Még a szemembe se szívesen néz ahogy látom. Vajon miért...? hehehe...

Megfogom a kezét és az ágyhoz húzom, addig míg lábai el nem érik a hatalmas fekhely szélét. Akkor egy erõteljes mozdulattal rálököm és elégedetten nézek végig rajta. Rendkívül karcsú teste van.. egyszerûen gyönyörû...pont ahogy képzeltem. Csodálatos. Hmm..remek két napnak nézek elébe.

Szégyenlõsen próbálja meg eltakarni magát, de megfogom a kezeit és megakadályozom benne. Fölé mászom és lefogom a kezeit hogy ne tudjon mozdulni. Teste egészen kifeszül ahogy feljebb húzom a karjait, óvatosan végigsimítok a mellkasán majd az ajkaimmal kóstolom meg bársonyos bõrét. Tényleg olyan finom mint gondoltam.

Összerezzen az érintésre és megpróbálja elrántani a kezeit de erõsen fogom.

-Felesleges ellenkezned lian ren... elõbb utóbb úgyis az enyém leszel. -nézek rá elégedettt vigyorral az arcomon. Lehajolok hozzá és beletúrok selymes hajába. Az egyik rubinköves gyûrûm bele is akad, gyorsan kiszadabítom és leveszem a többivel együtt.

Felemelkedem róla és feltérdelek az ágyon, élveteg mosollyal figyelve ahogy hátrébb araszol az ágyon. Sokáig úgysem menekülhetsz mert ott már csak az ágy vége van...meg a fal... a vörös tapétával. De ha akarsz maradj csak ott, nekem mindegy... ott könnyebben sarokba tudlak szorítani.

Egyenként bontom ki a kapcsokat a ruhámon, majd levetem a puha selymet. Ehelyett most valami egész másra vágyom..mondjuk az õ bõrének érintésére a testemen. Látom hogy engem figyel, majd amikor elkapja a tekintetem lesüti a szemeit. Nem állom meg vigyorgás nélkül... olyan kis édes... pont ilyen kis ártatlan fiúcskára vágytam most.

Lassan közelítek hozzá, mint a ragadozó az áldozatához és csak akkor kap észbe mikor elõtte térdelek és hajam a vállára hullik ahogy lehajolok hozzá. Pillantása egy rövid idõre elidõzik a hajamon, majd visszatér az arcomra, de nem mond semmit, pedig látom hogy csak úgy cikáznak a fejében a gondolatok.

-Tian mi han ra... (=milyen édes vagy)... -suttogom halkan a fülébe. Tudom hogy nem érti, de nem zavar.

-Mit mondtál? Hogy meg folsz ölni ha nem engedelmeskedem? -kérdezi halkan, meg-meg remegve ahogy hozzáérek. Tényleg fél tõlem... nem is kicsit.

-Mondtam már hogy túl sok könyvet olvasol... sosem bántanék egy ilyen finom fiúcskát mint te vagy. -felelem halkan, egy óvatlan pillanatban végignyalva a fülén. Érzem hogy megragadja a hajamat hogy bele tudjon valamibe kapaszkodni, majd mikor rájön hogy mit fogott meg, elkapja a kezét.

-Bo...bocsánat.. -szabadkozik halkan, én pedig elmosolyodom.

-Semmi baj, érints meg nyugodtan... -felelem még mindig mosolyogva, azzal megfogom az egyik kezét és a mellkasomra helyezem. Fülig pirulva süti le a szemét, én pedig halkan kuncogok rajta.

Aztán megszólal a csipogóm. Káromkodom egy sort kínaiul azzal legördülök róla és felülök az ágy szélén. Kezembe veszem az apró szerkezetet és mikor látom hogy az egyik üzletfelem az egyszerûen megnyomom az off gombot. Nem megmondtam hogy hagyjatok most békén? A lámpakapcsolóért nyúlok hogy lejebb tekejem a fény erõsségét, hiszen ígyis van elég fényforrás a szobában, hála a lámpásoknak meg a sok gyertyatartónak. Hirtelen egy puha, bátortalan érintést érzek a hátamon. Nocsak...csak nem? Érdeklõdve fordulok meg és szembetalálom magam a fülig vörös Kaori-val aki éppen ebben a percben kapja el a kezét rajtakapottan.

-Nagyon fájt? -kérdezi halkan, minden bizonnyal a hatalmas fekete sárkány alakú tetoválásra utalva a hátamon.

Önkéntelenül is elmosolyodom erre a mérhetetlenül aranyos reakcióra.

-Nem. -felelem halkan. Azt persze nem teszem hozzá hogy nem önszántamból csináltattam azt oda, hanem hogy eltakarjon egy jókora vágást amit még egészen fiatalon szereztem. A sárkány az én hazámban a hatalom és az erõ jelképe így pont ezért választottam ezt a mintát.

Közelebb mászom hozzá és ujjaimmal végigsimítok a nyakán, majd finoman oldalra billentem a fejét hogy hozzáférjek selymes bõréhez, és ajkaimmal és végigkóstolok rajta.

Most hogy már itt fekszik meztelenül az ágyamban, kezdem elveszíteni a fejem, de türtõztetem magam, mert ki akarom élvezi minden percét amíg magamévá teszem és bevezetem õt az érzéki élvezetek világába, a világba amit õ még hírbõl sem ismer. De majd fog. De még mennyire. Majd én kitanítom. Hehehe!

Finoman megcsókolom, majd szinte falva az ajkait mélyítem el egyre vadabbul és szenvedélyesebben a csókot. Tenyeremmel finoman végigsimítok a mellkasán és a hasán egyre jobban közelítve az ágyékához. Hatalmas tenyerem félig elfedi a mellkasát, õ pedig halkan belenyög a csókba ahogy egy apró érintéssel végigsimítok a mellbimbóin. Azok a kis rózsaszín bimbók... imádom õket...

Megszakítiom a csókot és vadul vetem rá magam, finoman megharapdálva az egyiket. Hangosan felnyög, majd a szája elé kapja a kezét. Elengedem egy pillantra és rámosolygok nedvesen csillogó bõre felett. Maga sem tudja milyen erotikus volt ahogy csinálta...de hallani akarom. Minden egyes kis kéjjel teli remegõ sóhaját.

Elveszem a kezét a szájáról és leszorítom a takaróra.

-Ne csináld ezt.. hallani akarom a hangodat... -suttogom a bõrébe, õ pedig megborzong ahogy lejjebb siklanak az ajkaim a bõrén.

-N..nee... kérlek... -próbálkozik erõtlenül, de hangja rögtön kéjes nyögésbe fullad ahogy ajkaim elérik az ágyékát. Kezem a csípõjére teszem hogy nyugton tartsam, miközben szemeim csak úgy falják a látványt. Hófehér... sima bõre amit érzek az ajkaim alatt olyan édes és finom mintha valami különleges süteményt ennék. És ez a finom kamilla illat. Formás férfiassága az arcom elõtt, nem állom hogy vigyorogva végig ne simítsam, õ pedig nyögve kap levegõ után.

Érzem hogy beletúr a hajamba, lábai remegnek ahogy végigsimítok a combján.

-Ne félj lian ren nem bántalak...

-Minek hívsz? -kérdezi halkan. -Folyton ezt mondod...nem értem.. ahhh...neh... -mondta kéjes sóhajba fullad ahogy játszadozni kezdek vele.

Behunyja a szemeit és az arcán átsuhan egy furcsa kifejezés... hehe csak nem élvezed?

Elvigyorodom és az ajkaira hajolok.

-Nézd meg a szótárban. -súgom a szájába mosolyogva és megcsókolom. Édes az íze, alig bírom türtõztetni magam hogy ne támadjam le, de majd mindent a maga idejében, nem kell elkapkodni, elõbb az kell hogy õ is teljesen élvezze, azt akarom elveszítse a fejét és ne érdekelje többé semmi más csak a kéj amit neki okozok.

Elszakítom tõle az ajkaim és meggyújtok egy füstölõt az asztalon. Hallom ahogy halkan felnyög ahogy az illat az orrába kúszik, eltakarja az arcát ami hirtelen még pirosabbnak tûnik mint eddig.

-Ahh.. mi ez..? -hallom halk erõtlen hangját.

Igen, a legtöbb emberbõl ezt váltja ki ez az illat. Egyfajta afrodiziákumként mûködik és aki egyszer megérzi sosem felejti el.

-Semmi különös...csak... -súgom a fülébe halkan. -...ettõl sokkal jobban fogod élvezni... -vigyorodom el, és villámgyorsan megszabadulok az engem takaró többi ruhadarabtól. Látom hogy elakad a lélegzete ahogy meglát engem teljesen meztelenül, nem ad egy hangot sem, de lélegzetvételeinek tempójából le tudom venni hogy azért hatással van rá a látvány. Elhajítom a ruháimat és fölé mászom hogy érezze a testemet az övé fölött. Nem nehezedem rá teljesen, csak épp annyira simulok hozzá hogy bõrünk összeérjen. Behunyt szemmel remeg alattam, én pedig lehajolok hozzá egy gyengéd csókra. Gonosz elégtétellel tölt ahogy megérzem hogy megpróbálja viszonozni a csókot. Kicsit ügyetlen még de nem baj... majd én megtanítom.

Finoman harapdálom az ajkait, nyelvemmel feltéképezve szájának minden egyes ki apró szegletét. Megkeresem a nyelvét és átcsábítom az én számba. Nem áll ellent engedelmeskedik én pedig finoman a hajába túrva simogatom õt, majd ujjaim a nyakára siklanak és ott kezdik el simogatni a bársonyos bõrt.

Végül õ az aki megtöri a csókot és levegõért kapkodva néz rám, zöld szemeiben ezerféle kifejezéssel. Ezek közül párat már volt alkalmam megismerni... félelem, vágy, zavar... meglepettség... de van itt olyan is, amit nem tudnék beazonosítani. Nem baj, majd késõbb az is menni fog.

Hiszen én leszek az aki alegjobban fog ismerni a világon, és nem csak a testedet, hanem a lelkedet is. Már most beléd látok... de még nem annyira mint szeretném. Most viszont hogy végre a karjaim közt tartalak.. még annál és mélyebb ismeretséget fogunk kötni mint gondolnád.

Igen..az enyém leszel.... méghozzá és akkor és annyiszor amikor és ahányszor én akarom.

 

Kaori:

 

Hirtelen a hátamhoz simul egy forró test, és összerándulok a meglepetéstõl. Furcsa kontraszt a hideg selyem és a rajta keresztül átáramló melegség...

- Ezt meg sem kellett volna kérdezned... - suttogja, és nagy, erõs tenyerei a kezeimre simulnak. Remegve hagyom, hogy így lehúzza rólam az alsónemûmet, majd maga felé fordítson. Belenézek a delejes sötét szemekbe, és úgy érzem elvesznék bennük, ha sokáig bámulom... Elégedett mosolyát látva zavartan lesütöm szemeimet, és kábán hagyom, hogy kezeimnél fogva az ágyához vezessen. Egy erõs lökést érzek, és hanyatt vágódom a puha ágyban. Látom, hogy alaposan végigmustrálja testemet, ezért ijedten kapom magam elé kezeimet, hogy eltakarjam szemérmem, de nem engedi... Már felettem is térdel, és csuklóimat fél kézzel erõsen fogva szorít a matrachoz, a másikkal pedig megsimogatja a mellkasomat. Olyan hirtelen történik mindez, hogy még hangot sem bírok adni ellenkezésemnek...

Lehajol, és meleg száját érzem a mellkasomon... úgy kóstolgat, mintha barack lennék.... jesszus... Riadtan feszegetni kezdem a csuklóimat, de õ erõsen tartja.

- Felesleges ellenkezned lian ren...elõbb utóbb úgyis az enyém leszel. - vigyorog önelégülten, és beletúr a hajamba. Hirtelen elenged, és feltérdel. Rémülten csusszanok hátrébb, és egyre hevesebb szívveréssel figyelem, ahogy leveszi a gyûrûit, majd lassan vetkõzni kezd. Nagyon szép, hagyományos kínai viseletben van. Vörös és fekete. Úgy tûnik ez a kedvenc színösszeállítása... Lassan szétnyílik a ruha, és felbukkan széles mellkasa... majd a bordázott hasfal... uhh... nem semmi munkába, sportolásba kerülhet ilyen testet megformálni... Leveszi az inget, és felsõtestének teljes pompája elém tárul. Egyszer láttam már, amikor a sebét kezeltem, de akkor nem figyeltem rá ennyire intenzíven... a kötés most is a felkarján van...

Tekintetem feljebb siklik, és az engem figyelõ sötét szemek láttán elpirulok... nyíltan mustráltam a testét... jaj de kínos...

Úgy közelít felém, mint egy ragadozó nagymacska... puhán...lassan... majd hirtelen fölöttem térdel... milyen gyors...

Hosszú haja éjsötét folyondárként hullik alá, és gyengéden cirógatja a bõrömet... igazán szép...

Jaj miket gondolok! Egy életveszélyes bûnözõt csodálok a szépségéért? Mi ütött belém? Hiszen biztosan embert is ölt már... Tényleg... Vajon hány embert ölt meg? És ha én is erre a sorsra jutok majd?

A gondolat remegésre késztet, és elsápadok.

Valamit mond kínaiul, és nem bírok féket tenni a számra...

- Mit mondtál...? Hogy meg fogsz ölni, ha nem engedelmeskedem? - csusszan ki a számon, és simogatásaitól összerándulok.

- Mondtam már, hogy túl sok könyvet olvasol... - válaszolja halkan. - Sosem bántanék egy ilyen finom fiúcskát, mint te vagy.

Túl sokat olvasok? Igen... sokan mondták már...

Ahh jézusom! Megnyalta a fülemet... Olyan furcsa érzés... olyan... bizsergést érzek ott is, és a gerincemen is végig... ahh...

Jaj, a haját markolom...észre sem vettem...

- Bo...bocsánat... - engedem el gyorsan. Remélem nem rántottam meg, mert biztosan dühös lenne. Felnézek rá, és kedves mosolyával találom szemben magam.

- Semmi baj, érints meg nyugodtan... - duruzsolja, és kezemet a mellkasára simítja. Én nem... én nem akartam... Ég az arcom, és zavartan sütöm le szemeimet. Halk nevetését hallva csak még jobban zavarban vagyok. Mellkasának meleg bõre szinte égeti a tenyeremet.

Hirtelen furcsa hang hasít a csöndbe, és õ érthetetlen szavakat mormolva mászik le rólam, és az ágy szélére ülve a kezébe vesz valamit. Talán egy csipogót? Nem tudom... majd a lámpához nyúl, és ekkor meglátom...

A hátán egy hatalmas fekete kínai sárkány tekergõzik... Egy tetoválás... gyönyörû, részletes és impozáns... Biztosan pokolian fájhatott, amikor rárajzolták... Vajon önszántából csináltatta, vagy rákényszerítették a maffia hagyományai? Mint a jakuzáknál? Szinte magam elõtt látom, ahogy fájdalmas arccal hever, és tûri hogy a hátára véssék ezt a félelmetes sárkányt... Önkéntelenül is megérintem, és a szépen megrajzolt fejét megsimítom.

Mit csinálok...?!

Ijedten elrántom a kezemet, de már késõ, észre vette. Kissé meglepetten néz rám, de nem tudom nem megkérdezni...

- Nagyon fájt? - hallom saját kis bátortalan hangom. Szegény...biztosan fájt neki...

- Nem. - mosolyog rám kedvesen, és újra fölém mászva elfordítja a fejemet, és már a nyakamon is érzem meleg ajkait. Behunyom a szemeimet, és elfojtok egy sóhajt... Még soha nem éreztem ehhez foghatót... Furcsa, de kellemes... jó érzés...

Finom csókot kapok, és már ellenállás nélkül engedem be a nyelvét. Egyre vadabbul és hevesebben folytatja... Szinte mindenhol magamon érzem meleg tenyereinek simogatását... mellkasomon, hasamon, oldalamon... amikor a mellbimbómhoz ér, egy bizsergõ érzés cikázik végig a gerincem mentén... önkéntelenül is felnyögök...

Õ elszakítja ajkait tõlem, és ráveti magát a mellbimbómra. Ahogy megérzem forró száját és nyelvét...

- Ahh... - tör ki belõlem, a meglepettség a furcsa, forró bizsergés hatására. Rémülten befogom a számat egyik kezemmel, és lenézek rá. Sötét szemei vidáman csillogva figyelnek, majd megragadja kezeimet, hogy ismét lefogja.

- Ne csináld ezt... hallani akarom a hangodat... - susogja, és lehelete a mellbimbómat csiklandozza. Beleborzongok ebbe a furcsa de jó érzésbe... Ismét érzem szájának nedves melegségét, amely határozottan megindul lejjebb. Csak nem akarja..........?

- N...nee...kérlek... - nyöszörgöm, zavarban vagyok. Nem érted...? - Ahh... - szakad föl belõlem újra, ahogy leérkezik a legérzékenyebb részhez. Szorosan behunyom a szemem, nézni sem bírom... Az érintésétõl felnyögve kapkodok levegõért, és ujjaim puha, selymes hajába fúródnak önkéntelenül... Remegek mint a kocsonya... Elbizonytalanodva nézek le rá.

- Ne félj lian ren, nem bántalak... - mondja lágyan, és olyan kedvesen mosolyog... megnyugszom. Lian ren... mit jelenthet?

- Minek hívsz? Folyton ezt mondod...nem értem... - faggatom halkan, de belém rekednek a szavak, ahogy megérzem forró ajkait ott...ott...ott... - ...ahhh...neh... - sóhajtom, és behunyt szemekkel élvezem, ahogy végigömlik testemen, majd gerincemen a forró zsizsegés...

Megszûnik a nedves forróság, és gyengéd csókot kapok.

- Nézd meg a szótárban. - susogja az ajkaim közé. Csókja annyira kellemes... ajkaimon forró bizsergést érzek, és amikor a számban érzem, teljesen helyénvalónak tûnik az, amit csinálunk éppen... Egy kissé olybá tûnik, mint egy Nabokov-regényben... Szokatlan, de amíg átéled, ameddig tart... addig teljesen természetes.

 

 

Elhúzódik tõlem, és kábán felnézek rá. Az éjjeliszekrény felé nyúl, a félhomályban látom, hogy meggyújt valamit... talán egy füstölõt. Ahogy megérzem az illatát, azonnal elkábulok, megfordul velem a világ, és forróság önti el a testemet... mintha forró vízbe dobtak volna.

- Ahh...mi ez? - nyöszörgöm, és kezeimmel hûtöm égõ arcomat. Úgy érzem sistereg a bõröm...

- Semmi különös... - hajol vissza fölém, és a fülembe susogja a folytatást. - ...csak...ettõl sokkal jobban fogod élvezni... - Felemelkedik, és lerángatja magáról a nadrágot. Jesszusom... teljesen meztelen... olyan, mint a római szobrok a múzeumban... minden izom a helyén, és gyönyörûen kirajzolódik... tökéletes... Szemeim lejjebb siklanak, és amikor meglátom merev hímvesszõjét, belém reked a levegõ, és légszomj tör rám.

Újra fölém mászik, finoman hozzám simul. Olyan kellemesen hûsíti bõre az enyémet, amely sistereg, szinte lángol... Behunyom a szemem, és remegek a várakozástól. Mi lesz most? Valahogy izgatott vagyok... biztosan a füstölõ az oka...

Finom csókot kapok, nyelve a számba siklik, és az enyém is bátortalanul megmozdul. Nem tudok csókolózni, és most elõször érzem azt, hogy ez egy súlyos hiányosság...

Gyengéden játszadozik ajkaimmal, nyelvemmel, és érzem az ujjainak gyengéd cirógatását is...

Elszakítom tõle a számat, és meglepetten nézek fel rá. Ég az ágyékom...sóvárog a testem... mi ez? És a legfontosabb kérdés: miért? Hiszen nem is ismerem Õt, és mégis... a teste úgy vonz magához, mint a mágnes.

Tétován az éjjeli szekrény felé pillantok, és a keskeny füstcsíkot látva lelassult gondolataim új megvilágításba helyezik az eseményeket. Hát persze... ez valami ajzószer lehet vagy... netalán valami...

- Ahh... - sóhajtok fel kéjesen, amikor finoman beleharap a nyakamba, és merevedését az ágyékomhoz dörzsöli. Behunyom a szemem, oldalra fordított fejjel egyik öklömbe harapva nyöszörgök... Nem bírom... ezt az édes kínzást...

Másik kezemmel tétován, vakon felé nyúlok, és végigsimítom izmos karját, széles vállát... mellkasát...

Hallom halk sóhaját, és újra hozzám dörgölõzik ott lent.

- Nehh... - sóhajtom hátravetett fejjel. Forró ajkai a nyakamat kóstolják meg újra, majd az állkapcsom ívét és hevesen lecsap a számra. Belemarkolok a hajába, és nyögve húzom közelebb magamhoz, viszonzom csókját, és élvezem... ó milyen csodálatos...

Forró lehelete az arcomon, mint egy bódító keleti parfüm...

Pihegve szakítom el tõle a számat..

- Ez... nem lehet... - zihálom. - Mit... csináltál...velem...? Mit...? Mi van ebben...a füstölõben...?

Kizárt, hogy én ennyire vágyjak az érintéseire, a testére. Ez valami kábítószer lehet...

Csókkal tapasztja be a számat, és belemarkol a fenekembe. Hallom, hogy valamit válaszol, de nem értem... Lábaim maguktól nyílnak szét, és a derekára kulcsolódnak...

Csókolja, falja az ajkaimat, testemet... olyan heves...

- Nehm bírom... - nyöszörgök halkan. - ...kérlek...

Kibontakozik a karjaimból.

- Még várnod kell egy kicsit, amíg felkészítelek rá. - mondja mosolyogva, de azonnal elfelejtek mindent, ahogy megérzem forró nyelvét ott lent...

És még lejjebb...

- Ne...ott ne... - nyögöm ijedten, és kissé magamhoz térek.

- Semmi baj... - susogja. - Lazíts...

Rémülten zárnám össze a lábaimat, de halk kuncogással szorítja le õket. Próbálok kábán ellenszegülni, és õ egy egyszerû mozdulattal hasra fordít. Ijedten kapaszkodom a lepedõbe, de hagyom, hogy a csípõmet feljebb húzza.

- Mit... - nyögöm, de félbeszakít.

- Cssss... - és megérzem. Forró és nedves... ott lent... Végigperzselik testemet a sosem érzett lángnyelvek, és felnyögök. Minden nyelvcsapás forró ostorként marja végig a gerincemet, egészen a kislábujjamig.

- Ez egy kissé kellemetlen lesz... de szükséges. - mondja halkan, mély hangján, és egy enyhe feszítést érzek.

- Mi...mi az...? Ez lenne az...? - kérdezem remegõ hangon. Hátra pillantok a vállam felett, és a sötét szemekbe nézek rémülten. - Már csináljuk...?

 

 Ez már az...? Vagy mégsem...?

Fölém hajol, és készségesen csókolom meg... érzem ahogy elmosolyodik.

- Csak az ujjam... ne félj észre fogod venni, ha majd azt csináljuk... - nevet halkan.          

 

Shen-li:

 

Megõrjít ez a hang. Édes kis kéjjel teli sóhajai, amik halkan visszhangoznak a szobában. Már tudom hogy remekül döntöttem mikor ide hozattam õt. Istenem...annyira de annyira erotikus ahogy ezt csinálja. Nem is tudja mennyire.

Ez a hang csak arra késztet hogy még mocskosabb dolgokat mûveljek vele...megõrjít.

Látom a szemében a vágyat, mostmár leplezetlenül süt a tekintetébõl, ami gonosz elégtétellel tölt el. Lehajolok hozzá és nyakának bõrébe mélyesztem a fogaimat.. érzi harapásokkal siklik egyre lejjebb és lejjebb. Legszívesebben felfalnám, olyan eszeveszett vágyat érzek, pedig én már hozzászoktam ehhez az illathoz.

Hallom hogy halkan felnyög az érzésre mikor meztelen ágyékom az övéhez ér, én pedig egy kaján vigyorral dörgölõzöm mégjobban hozzá. Az ajkába harap és halkan nyöszörög a kéjtõl... majd szinte öntudatlanul is felém nyúl, kis kezeit érzem a karomon, a vállamon, mellkasomon. Tetszik ez az érzés. Ahogy hozzámér. Bátortalanul mégis valami olyan rejtett szenvedéllyel, amit még eddig sosem érezhetett. Hát most igen. Halkan felsóhajtok a kellemes simogatásra. Ez jó.. csináld még... Lassan teljesen elvesztem a fejem. Akaratomat megfeszítve kell kényszerítenem magam hogy felbukjak végre saját szenvedélyem tavából ahová taszított ezzel a pár édes kis hanggal és érintéssel. Akarom õt..egyre jobban.

- Nehh... -hallom halk sóhaját ahogy ismét összeér meztelen ágyékunk. Ó dehogynem... lesz ez még ennél sokkal jobb is..

Végigcsókolom törékeny kis nyakát, majd az arcára tévednek az ajkaim, és a száját veszem célba,.. õ pedig megadóan viszonozza a csókot. Édes elégedettség árad szét bennem... úgy érzem mintha ezer meg ezer apró kis selyemkéz simogatna ahol az elõbb hozzámért. Most szeretkezem vele elõször és máris ilyen hatással van rám az érintése? Furcsa.

Végül õ az aki megtöri a csókot, hogy levegõhöz jusson kicsit.

- Ez... nem lehet... - zihálja elhalóan. - Mit... csináltál...velem...? Mit...? Mi van ebben...a füstölõben...?

Látom rajta hogy erejét megfeszítve próbál gondolkozni..összeszedni a maradék józan eszét, de nem nagyon megy neki. Ennyi inger hatására..nem is csodálom. Édes... annyira aranyos..

Megint mondani akar valamit, ezt viszont már nem hagyom neki, lezárom ajkait egy csókkal, és hevesen a fenekébe markolok ahogy elönti testemet a vágy.

-Mei... qin fou... (=semmi, ne törõdj vele)... -sóhajtom halkan. Amikor eszemet veszi a szevedély néha el is felejtem milyen nyelven beszélek.. meg hogy õ ebbõl semmit sem ért, csak a japánból...de nem zavar. Majd ha kíváncsi rá, vesz egy szótárat. Majdnem elnevetem magam erre a gondolatra. Milyen hosszú távra tervezek vele, pedig még csak most kóstoltam meg. De ha valaminek megtetszik az íze, akkor azt egy darabig nem eresztem el.

Mélyrõl jövõ, kéjes hang hagyja el az ajkaimat ahogy megérzem hogy a derekaimra kulcsolja a lábait. Minden eddiginél hevesebben csókolom meg, szinte éget az a forróság ami a testébõl árad, pedig szinte még nem is tettem vele semmi komolyat. Na jó, azért biztosan többet mint amit valaha is bûrki mástól kapott. Olyan kis édesen, ártatlanul érzékeny.

- Nehm bírom... - nyöszörgi halkan. - ...kérlek...

Oh, ez zene füleimnek. Tényleg eszét vette már a szenvedély ha ilyet kér tõlem, de rajtam nem fog múlni, az biztos.

Felemelkedek róla és mosolyogva nézek végig kipirult arcán, érintésemért sóvárgó testén. A kis türelmetlen.

- Még várnod kell egy kicsit, amíg felkészítelek rá. -felelem halkan és hátrébb araszolok az ágyon hogy ajkaim elérjék az ágyékát. Lassú nyelvcsapásokkal kényeztetem õ pedig hangosan felnyög minden egyes mozdulatomra. Azta,,, tényleg megõrjít ez a hang. Csupán attól hogy meghallom forró hullámokban önt el a vágy, akarom õt... benne akarok lenni és látni akarom az arcát ahogy a nevemet sikítja eszét vesztve. Jézusom.. már ez a gondolat is olyan hatással van rám hogy úgy kell visszafognom magam hogy ne szaladjak nagyon elõre. De egy szûz kis ukével nem tehetem ezt. És nem is akarom. Sokkal nagyobb a kéj ha lassan élvezem ki minden egyes percét.

Észrevétlenül siklik lejebb a nyelvem és már a bejáratát ingerlem gyengéden. Látom arcán azt a kéjes kifejezést, majd hirtelen leesik neki mint csinálok mert rémülten nyög fel.

- Ne...ott ne...

Milyen kis félénk fiú vagy te. -vigyorodom el magamban. -De nem baj, hamarosan nem leszel az.

-Semmi baj... -súgom a fülébe, hogy kicsit megnyugtassam. -Lazíts...

Kicsit ijedt.. látom az arcán. Rémülten zárná össze a lábait, amit az elõbb olyan készségesen tárt szét nekem. Hehe, gyorsan kiment a fejedbõl minden amit eddig tapasztaltál édes. Halkan kuncogva szorítom le a lábait, szinte mozdulni sem tud. Erõsen fogom, de azért nem durván, hogy érezze a fölényemet és ne akarjon ellenkezni. Nem akarom megijeszteni.. ígyis épp eléggé ijedtséggel tölti el a dolog.

Ellenáll, de nem túl meggyõzõen. A háta alá nyúlok fél kézzel, megragadom és hasra fordítom. Kéjesen elmosolyodom ahogy formás kis fenekére téved a tekintetem, tekintetemmel végigsimogatom az egész testét.

Nedves haja a tarkójára tapad, feltérdelek fölötte, és gyengéden csókolok bele hátul a nyaka bõrébe. Mmmm... finom. Érzem ahogy összeborzon ez pedig tetszik. Csak még jobban feltüzel hogy tudom hogy ilyen hatással vagyok rá.

A hasa alá nyúlok és kicsit feljebb húzom a csípõjét hogy hozzá tudjak férni.

- Mit... -nyögi ijedten.

-Cssss... nyugi... -csitítom halkan. Végighúzom ujjaimat a gerincén, egyre lejjebb és lejjebb míg el nem érek a fenekéig. Imádom... annyira gyönyörû.

Finoman ingerlem a nyelvemmel hogy kiverjek végre a fejébõl minden más gondolatot ami nem én vagyok. Azt akarom hogy most csak rám figyeljen.. és az érzésekre amik elöntik a testét.

- Ez egy kissé kellemetlen lesz... de szükséges. -súgom halkan, és egy ujjal belé hatolok. Istenem milyen szûk.. még a kezemmel is érzem...

Érzem hogy megremeg, hátrapillant rám, azokkal a furcsán csillogó zöld szemeivel. Magam sem tudom mi olyan különleges ebben, de telejesen elvesztem a fejem ezektõl a szemektõl. Az ilyen fiúcskák általában vagy a gyámolító reflexet hozzák elõ belõlem, (amit persze elfolytok magamban) vagy a ragadozót, akkor viszont nem ússzák meg, hogy be ne cserkésszem õket.

Õ azonban más...nála egyszerre érzem mindkettõt... és ez teljesen felborítja a gondolataimat. Metr be is indít, de ugyanakkor olyan érzésem van hogy nem akarok neki fájdalmat okozni, és ez meglepõ mert általában nem nagyon szokott ilyesmi érdekelni.

- Mi...mi az...? Ez lenne az...? Már csináljuk...? -kérdezi remegõ hangon, félig behunyt szemekkel. Milyen kis rémült a tekintete. Viszont a szavai megmosolyogtatnak. Olyan kis édesen tudatlan...

- Csak az ujjam... ne félj észre fogod venni, ha majd azt csináljuk... -felelem halkan, a szokásosnál is mélyebb hangon.

Fölé hajolok, õ pedig engedelmesen nyújtja csókra az ajkait. Nem állom hogy ne mosolyogjak rajta. Tényleg nagyon aranyos.

Lassan, minden ízét kiélvezve csókolom, miközben lassan mélyebbre nyomom benne az ujjamat azt a pontot keresve ami majd olyan kéjt koz neki amihez foghatót még biztosan nem érzett. Halkan belenyög a csókba, én pedig a hátához simulok és másik szabad kezemmel megmarkolom a férfiasságát. Levegõért kapva szakítja el tõlem az ajkait, és pedig a nyakába harapok és gyengéd csókkokkal kényeztetem a bõrét.

Azonosíthatalan hang tör fel a torkából ahogy kicsit erõsebben is megmarkolom és ujjaim lágy cirógató mozdulatokkal szánkáznak fel és le legnemesebb testrészén. Hehe..nem értettem pontosen mit mondtál.

Még egy ujjal belé hatolok õ pedig hangosan felnyög és megfeszül kicsit, de aztán el is ernyed a karjaimban ahogy ajkaim rátalálnak egy igencsak érzékeny pontjára a füle mögött. Nyelvemmel kényeztetem, majd finoman meg meg harapdálom csakhogy fokozzam a gyönyört amit érez. Egész testében remegve támaszkodik a karjaira és pedig felhúzom még egy kicsit térdelõ állásba és a hátához simulok. Hajam beborítja a vállát ahogy lehajolok hozzá olyan mintha az õ haja folytatása lenne az enyém, csak a csillogásuk más. Milyen gyönyörû ez így. Kár hogy nincs egy tükör az ágyam fejrészénél..mert akkor látnám milyen arcot vág közben. Nos, ezt a hiányosságot gyorsan pótolnom kell majd. Nem mintha a hangjából nem hallanám hogy élvezi.

Hallom hogy halkan felsikolt ahogy ujjaim megtalálják benne azt a pontot, amitõl olyan gyönyört érez mint még soha. Remegve kapaszkodik a selyemtakaróba, lehajtott fejjel próbál meg levegõt venni, de nem nagyon kap. Na akkor még egyszer...

Újabb kéjes nyögést kapok válaszul és kéjes mosoly terül szét az arcomon. Ez az... jól van.. látom hogy élvezed.

-Tetszik lian ren? -suttogom a fülébe õ pedig levegõért kapkodva válaszol valamit, de olyan halkan hogy alig hallom.

-Mondtam hogy élvezni fogod... -felelem halkan. -..és ez még csak a kezdet...

Úgy érzem lassan az eszemet vesztem ettõl a visszafolytott vágytól. Megnyalintom a nyakát és mikor már érzem hogy közel van a tetõponthoz, kihúzom belõle az ujjaimat.

A hang amit kiad, szinte csalódott nyögés számba megy, ami ismét megmosolyogtat. Észbe is kap rögtön, mert már nem hallom a hangját, csak hangos zihálást ahogy a levegõt veszi.

-Elõttem nem kell titkolnod hogy mennyire élvezed... -kuncogok halkan, és lassú simogatásokkal veszem kezelésbe férfiasságát újra. -Úgyis tudom... -teszem hozzá fölényesen.

-Ne szégyelld hogy jól érzed magad, ez pont olyan mint amikor egy jót eszel... természetes hogy ízlett a finom étel... -teszem hozzá halkan, a bõrébe suttogva a szavakat, mert mióta megérintettem nem tudom elszakítani tõle az ajkaimat. Nem megy..egyszerûen túlságosan finom.

Érzem ahogy megremeg mikor megérzi férfiasságom a bejáratánál, elhagyják ajkait az utolsó elfojtott tiltakozó szavak, de tudom hogy ezt már õ sem gondolja komolyan. Akkor nem mondaná ilyen hangon.

-Ne félj lian ren... a tested tökéletesen illik az enyémhez... olyan kéjt fogsz érezni, mint még soha... -súgom neki halkan, miközben lassan beléhatolok.

Hangosan felnyög, szinte már sikoltásszámba megy az a hang ami elhagyja az ajkait és hosszan nyöszörögve szívja be a levegõt.

Istenem..ez õrjítõ. Behunyom a szemem és veszek egy nagy levegõt, hogy lenyugodjon össze-vissza verdesõ szívem.

Kínai szavak hagyják el a számat, de magam sem értem, csak beszélek össze-vissza... hogy milyen jó...milyen csodálatos. Arcom a nyakába temetem és lassan megmozdulok benne, õ pedig kéjes nyögéssel feszíti ívbe a testét. Igeen..ez az...

Körmeit az ágynemûbe mélyeszti én pedig a nyakát harapdálom, falom csókolom, de zavarja mégha kicsit erõteljesebben csinálom is...nem érdekli...csak élvezi.. érzem rajta.. testének remegésén, a hangjain.

A végén már õ az aki könyörög hogy csináljam... nekem pedig nem kell kétszer mondani. Egy erõsebb lökéssel töveig merülök benne, rögtön eltalálva azt a pontot, õ pedig hangos sikollyal nyomja még közelebb magát hozzám.

Tetszik ez a hang és ez a készséges megadás...ez a követelõdzõ mozdulat amivel hozzám simul. Egyik a kezem az õ kezére teszem így mutatva neki a ritmust, õ pedig felveszi és nyöszörögve, nyögdécselve kér többet és többet. Teljesen megõrjít... nem bírom.

Egy erõteljes mozdulattal megragadom a férfiasságát és egyre erõsebb és erõsebb simogatásokkal okozok neki még nagyobb kéjt.

Hallom hogy a nevemet mondja..halkan... alig hallhatóan..bizonyára szégyenli magát miatta.

Mélyrõl jövõ morranás hagyja el az ajkaimat ahogy még jobban hozzásimul és egyre gyorsabb mozgásba kezdek... nem érdekel már semmi.. csak az a végtelen gyönyör amit adni fog nekem...és én is neki.

Mikor érzem hogy megfeszül alattam... és hangosan felkiált a gyönyörtõl az engem is olyan végtelen kéjjel tölt el, hogy teljesen elalélok tõle. Megremeg a testem, belemarkolok a takaróba és fejem hátravetve kiáltok fel a gyönyörtõl, amitõl hajam úgy hullik hátra lágy eséssel mint valami függöny amibe szél kapott.

 

Annyira jó... szállok..és magammal rántottam õt is... érzem mert szinte egy ütemre ver a szíve velem...

-...mm...lian ren...

Magammal húzom és oldalra dõlök vele, átfogom a mellkasát hogy ne tudjon elhúzódni tõlem, de nem is akar. Lehunyt szemmel kapkodja a levegõt. Kisimítom az arcából a haját, magam felé fordítom a fejét és megcsókolom.

Bágyadtan hullik a karjaimba, hagyja hadd húzzam.

Ugyan édes..ez még csak a kezdet volt...

 

Kaori:

 

Behunyt szemekkel élvezem a csókját, és próbálom megszokni ezt a különös érzést a fenekemben. Az ujja... nem mondom, hogy kellemes, de nem is fájdalmas...

Érzem, hogy mélyebbre csusszan, és...

- Ahh! - tör ki belõlem egy hangos nyögés. Mi ez? Mi ez? Nagyon jó volt... még soha nem éreztem ehhez hasonlót...

Csókja egyre szenvedélyesebb, és nyöszörgéseimet belém fojtja vele... de nem zavar. Csak nem...kapok...levegõt... Elszakítom tõle a számat, zihálva kapaszkodom a lepedõbe. Õ a nyakamat kezdi harapdálni, megragadja férfiasságomat...

- Mitcsi....nhhhhh...ahh..... - nyögdécselem a bennem szétrobbanó kéj hatása alatt. Kezdem eszemet veszteni... ez nem jó... nem jó...nem jó....nem jó... - kántálom magamban.

Enyhe fájdalom nyilall megint belém, de a nyakamat és fülemet kényeztetõ csókok és harapások azonnal elterelik a figyelmemet... ahh ez finom... nagyon finom... csináld még...

Hosszú haja, mint a folyékony selyem borul a vállaimra, cirógatása igazán jól esik felhevült bõrömnek... Imádom a haját... gyönyörû... Egyik kezemmel tétován megfogom az egyik tincset, amelyik az arcomba hullik, és megsimogatom. Csodálatos...

- Neeehhh... - sikoltok fel kéjesen, és behunyt szemekkel hagyom, hogy újra és újra végigcikázzon rajtam a jeges gyönyör... Mi volt ez? Egész testem remeg, mint a kocsonya, és teljes erõmmel kapaszkodom a lepedõbe... nem kapok levegõt... istenem... ez...ez...

Megint csinál valamit, és ismét szétrobban bennem egy kisebb bomba... Hangos nyögéseim engem is meglepnek... még soha nem vetkõztem ki ennyire önmagamból. Soha...

Érzem a hátamhoz simuló forró testét, ajkait és bõrét a bõrömön, kezét férfiasságomon, ujjait magamban... Mindenhol ott van, teljesen betölti a tudatomat, kis világomat...

Csak nyöszörögni és sóhajtozni van erõm...

- Tetszik lian ren? - hallom érzéki susogását, és meleg lehelete csiklandozza a fülemet.

- Mhh...ihhh...ghenn... - zihálom zavartan lehajtott fejjel.

- Mondtam, hogy élvezni fogod... és ez még csak a kezdet... - mondja, és lassan, élvezettel nyalja végig a nyakamat. Beleremegek, annyira jó... És ez még csak a kezdet? Lehet ezt még fokozni...? Tudatom és józan eszem aprócska szikrájával még érzékelem, hogy kihúzza belõlem varázslatos ujjait, amiért halkan tiltakoznék is, de szerencsére csak nyöszörgésre telik... Bizonyára szégyellném magam késõbb érte... nagyon is...

Mintha csak tudná, mire gondolok, a fülemhez hajol ismét.

- Elõttem nem kell titkolnod, hogy mennyire élvezed... - simogatja gyengéden a férfiasságomat. - Úgyis tudom...

Bánom is én, hogy tudja vagy sem... csak segítsen, mert már nem bírom.... beleõrülök...

Mond még valamit, de nem jut már el a tudatomig, mert érzem a hímvesszõjét a bejáratomnál... Beleremegek a félelem és a vágy keverékébe...

- Ne... ne... - nyöszörgöm behunyt szemekkel, de még rosszabb, mert így intenzívebben érzékelem, ahogy forró teste az enyémhez simul, ajkai a nyakamon...

Félek... remegve kapaszkodom a lepedõbe.

- Ne félj lian ren... a tested tökéletesen illik az enyémhez...olyan kéjt fogsz érezni, mint még soha... - súgja.

Feszítõ érzés, de csak enyhe fájdalom... egyre jobban feszít és nyom... hirtelen mélyen belém csusszan, és kipréselõdik a tüdõmbõl minden levegõ... Sikolyom nyögésbe fullad, ahogy ismét végigcikázik testemen a gyönyör, amit Õ okozott... megérintette bennem azt a gombot, amely kulcsa a kis kéjrobbanásoknak...

Teste szinte rám borul, annyira a hátamhoz simul, de nem nehezedik rám. Levegõért kapkodva, vadul remegve próbálok koncentrálni...mire is...?

Lassú mozgásba kezd, miközben a fülembe sóhajt kínai szavakat, amelyeket nem értek, de úgy érzem nem is kell. Ez lehet a szerelem nyelve, amelyet mindenki ért... Számos költõ és író vetette papírra, de soha senki nem képes visszaadni az élményt... Azt az élményt, amikor szeretkezés közben kedvesed a füledbe sóhajtja a buja szavakat...

Nyakamba temeti az arcát, és végigzsizseg testemen újra és újra az érzés: többet akarok. Egyre gyorsabban mozog bennem... Szinte szétveti bõrömet a kitörni akaró feszültség... érzem ajkait a bõrömön, ahogy falja, harapdálja a nyakamat, vállaimat, hátamat...

- Ahh...mmmhh... - törnek ki önkéntelenül belõlem is a gyönyör hangjai, Õ mégis hangosabb nálam...

Még akarom...még erõsebben... még...még...még...

- Kérlek...ahh...méghh... - hallom a saját hangomat, ahogy önkéntelenül is hangosan kimondtam gondolataimat, de már ez sem zavar... Vadul simulok hozzá, préselem õt magamhoz, hogy összeolvadjon a bõrünk... legszívesebben betakaróznék vele... Shen-li takaró...

Erõsen megszorítja a péniszemet...

- Ahh...Shen-li... - nyöszörögöm kéjes zavaromban, összerándulok a gyönyörtõl, amikor hangos morranással a nyakamba temeti arcát, és vad vágtába kezd. Kapaszkodom a lepedõbe, behunyt szemekkel nyögdécselve simulok hozzá... Tudatom immár teljesen kikapcsolt... már csak az élvezet létezik... a vakító fehérségû álomszép üresség, amely szétrobban bennem, hallom a távolból saját kéjes sikolyomat, és az õ mély hangját, ahogy felkiáltva élvez belém... 

 

Ez hát a gyönyör...

 

Lebegek a fehér semmi közepén... csak a saját szívdobbanásaimat hallom...

 

Dobb...dobb...

 

Lassan evickélek vissza az eszmélet hûvös felszínére... a kegyetlen valóságba...

Érzem a puha csókokat, az engem ölelõ karokat...

 

Megadóan simulok az oldalához, fejemet a vállgödrébe simítva helyezem magam kényelembe. Kezem a mellkasán nyugszik... Csendben hallgatom szívdobbanásait. Más a ritmusa, mint az enyémnek... gyorsabb, erõteljesebb.

Megint mond valamit kínaiul. Megemelem elnehezült fejemet, hogy a szemeibe nézhessek. Kissé fókuszálnom kell, mert még annyira kába vagyok, de sikerül. Kedvesen mosolyog, gyengéd a tekintete...

- Nem értem... - viszonzom a mosolyát félénken.

- Nem baj... - simogatja meg gyengéden az arcomat, és puszit hint az orrom hegyére. - Majd fogod.

Biccentek, visszafekszem a vállgödrébe, behunyt szemekkel felsóhajtva élvezem ujjainak gyengéd cirógatását a hátamon...

Finom..........................

 

***

 

- Kaori-kun... - hallom a nevemet, és morogva húzom a fejemre a takarót. Halk kuncogás, majd megint a nevemen szólít valaki. Még jobban begubózódom a takaróba, de valaki harcra kél velem, s lassan lehúzza rólam. Önkéntelenül is küzdeni kezdek érte. Ekkor felpattannak a szemeim. Minden eszembe jut. Hirtelen felülve, riadtan nézek körül... Shen-li szobája, Shen-li ágya, és.... Shen-li maga.

Meztelenül, kényelmesen oldalt fekve, arcán érzéki mosollyal... hosszú fekete haja körülötte tekergõzik... Egyik kezére könyökölve figyel engem, és mély zavaromon, pipacspíros arcomon láthatóan jól szórakozik. Én kevésbé... 

Levegõért kapkodva rántom ki kezébõl a takarót, és alaposan bebugyolálom magam. Kipattanok az ágyból, és tétován toporogni kezdek a puha szõnyegen. Szégyenlõsen pironkodva nézek rá, ahogy szája elé tett kézzel próbálja visszatartani a kibuggyanni készülõ nevetését.

- Én... - próbálok hangot kiadni magamból, és nem bámulni meztelen testét. Na akkor újból. -Én... én...

- Te...? - segít nekem mosolyogva, és kérdõn felhúzott szemöldökkel figyel rám. Felpillantok rá, szemeim önkéntelenül is végigsiklanak szoborszépségû testén. Arcom minden eddiginél pirosabb lesz, és beletemetem a magam köré csavart takaróba.

- Hlvnafürdszob? - motyogom zavartan a puha szövetbe.

- Tessék? - kérdezi vidáman. Félénken nézek fel rá, és mély levegõt veszek.

- Hol van a fürdõszoba...? - kérdezem újra, majd elfordítom céklavörös fejemet.

Hirtelen erõs karok a levegõbe emelnek, rémülten felnyögve pillantok fel. Milyen gyors....!

- Jó ötlet lian ren. - vigyorog rám elégedetten. Pár lépés... és már a fürdõszoba ajtajában állunk. Annyira meglepõdöm, hogy még ellenkezni is elfelejtek...

Csak a moziban és a tévében láttam ehhez foghatót. Hatalmas fürdõszoba, piros és fekete mozaikcsempe, kínai motívumok... süllyesztett kád... nem is kád, inkább medence. Zuhanyfülke is van, és az ott... az ott egy szauna ajtaja? Tyû...

- Tetszik? - súgja a fülembe, és megborzongok leheletének forróságától.

- Igen. Nagyon... - keresem a megfelelõ jelzõt. - ...nagy. - bököm ki végül zavartan.

Egy kapcsolót megnyom a falon, és víz kezd zubogni a medencébe, több csapból is egyszerre. Gyengéden letesz a földre, majd valamit a vízbe önt egy flakonból. Isteni illat száll a vízpárával együtt...

Zavartan toporogva figyelem amit csinál, de nem sokáig van nyugalmam. Ismét felém fordul, és megragadja a takarót.

- Mi a baj? Nem te akartál fürdeni? - néz rám, de szemei vidáman csillognak. Miért van az, hogy minél jobban zavarban vagyok, õ annál jobban szórakozik rajtam...?

- De igen... - nyöszörgöm, és belekapaszkodva a takaróba huzavona-játékba kezdünk. - ...csak én... - fejteném ki a magányos fürdés ötletét.

Egy rántással megszabadít a fekete kelmétõl, és én fájdalmas búcsút veszek tõle. Hiányozni fogsz... pedig már kezdtelek nagyon megkedvelni...

Shen-li elém lép, szívem dobban egy hatalmasat. Megfogja az államat, hogy a szemembe nézhessen... A fekete misztikus mélység szinte magába szippant... Puhán megcsókol.

- Gyere lian ren... - duruzsolja, és kezeimet megfogva a vízbe húz. Megbabonázva követem, szemeimet képtelen vagyok elszakítani róla...

Mire magamhoz térek, már a mellkasomig érõ vízben állunk, és elengedi a kezemet. A medencében lévõ fürdõhabnak isteni illata van... hasonlít a füstölõre, amit... jaj ne már ég is az arcom a zavarba ejtõ emléktõl...

Shen-li kényelmesen leül a medencében lévõ kiemelkedésre, és várakozóan néz rám. Neki így ülve is csak a mellkasáig ér éppen csak a víz. Tétován odasiklok felé, hagyom, hogy az ölébe húzzon, simogasson... Zavartan pirulva nézek föl rá... Most mit csináljak?

- Izé... mossam meg a hátadat...? - kérdezem nagyon halkan, félénken. Rám mosolyog.

- Az jól esne. - maga mellé tesz a széles lépcsõre, majd megfordul. Hosszú haja fekete köpenyként terül szét a vállain, és a vízbe lógva gyönyörûen szétágazva lebeg a vízfelszínen. Beletúrok, finoman félresöpröm az útból, majd a vállán átvetve szabadítom fel széles hátát. Elképesztõ ez a tetoválás... Impozáns látvány, az már biztos... és a sárkány tekergõzõ farka a fenekérõl lekanyarodva a bal combján ér véget.

A medence partján lévõ folyékony szappanból egy keveset remegõ kezemre öntök, majd visszafojtott lélegzettel kenem a széles vállakra. Milyen forró a bõre... és bársonyos...

Tenyeremmel végigsimítok a hátán, ujjaim önkéntelenül is a sárkány körvonalait követik. Jó érzés Õt megérinteni, és amikor ez tudatosul bennem, a fejem búbjától a kislábujjamig elpirulok. Tétován megáll a kezem, de Shen-li halk sóhaját hallva zavartan folytatom tovább. Végigsimítok a gerince mentén, és vissza... alaposan szétkenve a habzó szappant... 

Lassan megnyugszom, és alaposabban megnézem a tetoválást. Nem is olyan félelmetes. Viszont a csend kezd zavarni...

- Olvastam egyszer, hogy a sárkány szimbolizálja az õserõt, az újrakezdést és a kitartást. Te is ezért választottad? - kérdezem halkan.

 

Shen-li:

 

Hozzám simul, a vállamra hajtja a fejét. Keze a mellkasomat érinti, olyan kis félénk öntudatlan érintés...de mégis megmosolyogtat. Olyan édes.

-Mei tian... (=gyönyörû vagy) -sóhajtom halkan, és megsimogatom az arcát. Felemeli a fejét és rámnéz azokkal a valószínûtlenül zöld szemeivel.

- Nem értem... -mondja halkan.

-Nem baj... -mosolygok rá. -Majd fogod.

Úgy néz ki beletörõdött, mert nem szól semmit, csak arcán azzal a halvány mosollyal visszadõl a párnára. Ujjaim gyengéd cirógatásokkal simítanak végig a testén,õ pedig halkan sóhajtva élvezi. Hát ezt el bírnám viselni. De mindig így vagyok vele a kezdet kezdetén.

 

***

 

Nemsokára már alszik is. Hagyom hagy pihenjen, de tudom magamról hogy sokáig úgysem fogom békénhagyni. Elvégre nem azért hozattam ide hogy csak nézzem de ne érintsem.

Pár órát hagyom aludni, hagy pihenje ki magát, majd mikor úgy érzem eleget aludt keltegetni kezdem.

-Kaori-kun... -mondom halkan a nevét, õ pedig a fejére húzza a takarót mint valami durcás gyerek. Ejnye...elõlem nem bújsz el. De nem ám. Vigyorgok. Felkönyökölök és elorzom tõle a takarót, lehúzom róla. Õ húzná vissza, de én erõsebb vagyok. Így végülis én szerzem meg a „zsákmányt”

Ijedten pattannak fel a szemei, mint aki most eszmélt rá hogy hol van és miért. Remek. Kényelmesen felkönyökölök a párnán és onnan nézek rá, mosolyogva. Jó reggelt lian ren! Mondjuk még nincs reggel, de kit érdekel.

Hihetetlün zavarban van..a pipacs egy színtelen virág hozzá képest. Ez persze remekül szórakoztat engem, minthogy az is, ahogy kikapja a kezembõl a selyemtakarót és maga köré húzza. Mintha nem láttam volna már a testét. Na mindegy. Majd levedli ezt is.

Kipattan mellõlem az ágyból és pironkodva néz rám. Alig bírom visszatartani hogy ne nevessem el magam ahogy látom hogy tekintete nem csak azrcomat bámulja hanem kicsit lejjebb is kalandozik. Kis édes.

- Én... -kezdi de többre nem futja neki. -Én... én...

-Te? -kérdezem leplezetlenül vigyorogva, játszva az értetlent.

- Hlvnafürdszob? -motyogja, de egy szót sem értek belõle, mert arcát eltakarja a puha szövet, csak csillogó szemeit látom.

- Tessék? -kérdezem értetlenül, de legszívesebben nevetnék rajta egy jót, annyira édes.

- Hol van a fürdõszoba...? -kérdezi újra, majd elfordul.

Na ezt már értettem.

Szóval fürödni szeretnél? Lehet róla szó...

Felkelek az ágyból és mellé lépve kapom a karomba.

- Jó ötlet lian ren. -nézek le rá mosolyogva, õ pedig úgy kuporog a karjaimban mint valami nagyvad következõ áldozata. Hehe..remek hasonlat.

Pár lépéssel a fürdõszobához sétálok és belököm az ajtót. Látom hogy elkerekedett szemekkel néz körbe, a berendezést csodálja. Hát igen..szeretem a stílusos dolgokat, és a vörös-fekete remekül megy a hálószobám kompozíciójához. Pont hozzá illik.

-Tetszik? - kérdezem tõle halkan, és érzem ahogy megborzong.. pedig még hozzá sem értem. Hehe.

- Igen. Nagyon .... ...nagy. -nyögi ki végül. Van egy olyan érzésem hogy nem pont ezt akarta mondani, de ez zavar most legkevésbé. Szeretem ezt a kis ártatlan csodálkozást az arcán... a tekintetet ahogy a dolgokat szemléli. Érdeklõdõn mégis kicsit félve.

Egy gombnyomással vizet engedek a kádba, majd az egyik polcon lévõ aromafürdõolajból és a habfürdõbõl is öntök kicsit a vízbe. Hmm...szeretem ezt az illatot..olyan érzéki...

Felé fordulok.. de õ még mindig csak áll ott, teste körül a takarómmal. Megragadom a végét, de nem engedi.

- Mi a baj? Nem te akartál fürdeni? -kérdezem vidáman. Marha édes ahogy próbálja visszaszerezi a takarót. De nem megy neki.

- De igen... -feleli zavartan. -.....csak én...

Te csak ne gondolj most semmire... gyere... -mondja a tekintetem, azzal egy rántással megszabadítom a felesleges anyagtól.

Közelebb lépek hozzá..most hogy újra látom teljes meztelen valójában megint elönti a testem a vágy. Akarom õt. Puhán megcsókolom, majd lenézek rám kedvesen.

- Gyere lian ren... -megragadom a csuklóját és magam mellõ húzom a forró vízbe. Így állva a mellkasáig ér a víz..míg nekem csak a derekamig. Leülök az egyik magasabb részre, õ pedig tétován elindul felém. Helyes..gyere csak.

Megfogom a kezét és az ölembe húzom, kezeim maguktól simítnak végig karcsú derekán, hátán, combjain.

Felnéz rám..mintha várna valamire.

- Izé... mossam meg a hátadat...? -kérdezi félénken.

Nevetni támad kedvem..de inkább csak mosolygok rajta. Másra gondoltam, de kezdetnek nem rossz.

- Az jól esne. -felelem halkan. Leteszem a legfelsõ lépcsõfokra és hátat fordítok neki hogy hozzáférhessen a hátamhoz. Érzem hogy megmarkolja a hajamat és egy copfba összefogva átveti a vállamon. Óvatosan érint még... mint aki fél attól milyen reakciót vált ki belõlem. Érzem hogy ujjai bejárják a a bõrömet..végig a hátamat borító tetováláson.. a gerincem mentén..és egyre lejjebb. Halkan felsóhajtok az érintésre... ahh..de jó..

- Olvastam egyszer, hogy a sárkány szimbolizálja az õserõt, az újrakezdést és a kitartást. Te is ezért választottad? -kérdezi halkan.

A vállam fölött hátrapillantok rá. A tekintete merengõ..ábrándos.

-A sárkány nálunk kínában sok mindent jelent. De ahogy te is mondtad leginkább az erõt és a hatalmat szimbolizálja. -jegyzem meg halkan, majd visszafordulok. Érzem kezét a hátamon..gyengéden simogat ahogy szétkeni rajtam a habot.

-De nem ez volt az oka.. -teszem hozzá kicsivel késõbb. -..csak egy ronda sebhelyet tüntettem el vele. Ennyi az egész.

Magam sem tudom miért mondtam ezt el neki...hiszen utálok a múltamról beszélni másoknak. Nem szeretek és nem is szoktam. De akkor most mi ütött belém.

Megborzongok ahogy végigsimít a hátamon. A sebhelyet keresi.. tudom. És meg is találja, ha megérinti érezni lehet, mégha a kíváncsi szemek elõl el is rejti a fekete minta.

-Ez kardvágás... -jegyzi meg halkan.

„Az.” -teszem hozzá magamban, de nem mondok semmit.

-Egy jakuzától szerezted? Harc közben? -kérdezi hirtelen. -Vagy egy szamurájtól?

Nevetve fordulok felé. Tényleg élénk a fantáziád kölyök. Még senki sem nevettetett meg egy nap alatt ennyiszer.

-Tényleg túl sokat olvasol... -jegyzem meg kuncogva. Ez az élénken csillogó tekintet ahogy ábrándozik. Biztosan valami véres csatában képzel el engem mint valami hatalmas harcost. Kis édes.

-Tudod az apám elég érdekes figura volt...sok ellenséggel... az egyik ilyen mártotta belém a kardot..születésnapom alkalmából. -mesélem halkan. -Késõbb kiderült hogy a féltesvérem volt...és merõ féltékenységbõl tette. -fancsali képet vágva sóhajtok fel. Na igen. Sosem voltam a családi kapcsolatok híve. Sõt, semmilyen kapcsolat híve.

Látom hogy elsápad erre a kijelentésre és rámnéz csodálkozva. Most sajnálsz? Mi ez a tekintet? Együttérzés? Ugyan..nem kell...

-De ne aggódj lian ren..én nem tennék ilyet... -súgom a fülébe halkan. Érzem hogy megborzong. Talán a hangon mûveli ezt vele..talán az érintésem...ki tudja..mindenesetre nagyon jól esik látni.

-Mi lenne ha én megmosnám neked a.... -a mondat másik felét már kínaiul fejezem be. -...gon ji...ran...

-A.. mit? -néz rám értetlenül arcán ezzel a mély pírral.

Elvigyorodom. Tudod te azt.

Kezem észrevétlenül a víz alá csúsztatom és megmarkolom a péniszét.

Nyögve kap levegõ után. Látom hogy teljesen elvörösödik a kezem után kap és megpróbálja elhúzni de nem eresztem.

-Én...azt hiszem... ...ehh... nhh...

-Mit gondolsz, -kérdezem a fülébe súgva. -Azt hogy elég tiszta vagy?

-Ih...igen...

Hehe...nem inkább nem akart lenni az az igen?

-Én nem úgy látom.... -nézek rá kajánul vigyorogva. -De ne félj..majd én tisztára moslak.... mindenhol... -lehellem a bõrébe és finoman beleharapok a nyakába.

Ujjaim finom simítással siklanak le a péniszén, másik kezemmel a mellkasát simogatom és közelebb húzom magamhoz. Feje a mellkasomhoz koccan, ajkai is hozzáérnek a bõrömhöz..szinte felparázslik a testem ott ahol megérintett. Megborzongok. Zavartan kapja el a fejét. Milyen aranyos.

-Gyere ide.. -húzom közelebb magamhoz és az ölembe ültetem. Selymes hófehér bõre olyan a kezeim alatt mintha valami mûtárgyat érintenék..sima és tökéletes. Igazán falnivaló...és édes..

Megnyalintom az egyik mellbimbóját, õ pedig belemarkol a hajamba. Halk hangon nyög fel, mondd valamit hogy hagyjam abba, de elengedem a fülem mellett.

-Nemrég pont az ellenkezõjét mondtad. -vigyorgok fel rá õ pedig újfent elpirul. -Ne is próbáld tagadni. Tetszett az érzés.

Lesüti a szemeit.

-Ez a metakommunikáció nyelvén igent jelent lian ren. -mosolyodom el. Felemelkedem hozzá és beletúrok a hajába.

-Még ki sem mondtad de én máris tudom mit gondolsz..mert a tested elárulja... a mozdulataid..a hangod... az arcod...mind arról mesélnek hogy mennyire élvezed amit veled teszek.. ne légy hazug és ne tagadd meg magadtól ezt a gyönyört. Hiszen te is akarod igaz? -nézek rá mosolyogva. Ajkaim már a fülcimpájával játszanak..finoman végigsimítom a nyelvemmel. Ahogy megmozdul az ölemben hozzáér ágaskodó péniszem a hasához õ pedig összerezzen.

-Te vagy a hibás... -mordulok fel érzékien és gyengéden a fülébe harapok. -Megõrjítesz...

 

Kaori:

 

Kérdésemet hallva komolyan pillant hátra a válla fölött.

- A sárkány nálunk Kínában sok mindent jelent. De ahogy te is mondtad, leginkább az erõt és a hatalmat szimbolizálja. - válaszol halkan, és visszafordul. Sejtettem...

Csendben szappanozom tovább a hátát, de halk szavai megtorpanásra késztetnek.

- De nem ez volt az oka...csak egy ronda sebhelyet tüntettem el vele. Ennyi az egész.

Sebhelyet? Hol...? Óvatosan simítom végig a hátát, és kis keresgélés után megtalálom. A sárkány hátának ívét követi... hosszú és egyenes.

Hûûû...

Shen-li berúgja az ajtót, és egy karddal a kezében toppan a sötét ruhás harcos elé. Fekete-vörös selyemruhájában olyan, mint ha maga a bosszúálló sötét angyal szállt volna le a földre.

- Ezt megkeserülöd. - mondja elképesztõen mély hangján, és fellendíti kardját. Arcán kegyetlen harag, szemei szikráznak... hosszú haja sötét felhõként libbenve követi mozdulatait.

Hangos csattanással és szikrázással ütköznek egymásnak a kardok, és Shen-li ügyesen hárítva vágja meg ellenfelét. Hirtelen kipördülve rúg hátra, de egy óvatlan pillanatban az ellenfele egy gonosz vigyorral szintén meglendíti kardját, megvágva vele a hátát.........

- Ez kardvágás... - suttogom áhítattal.

Shen-li halk nyögéssel penderül meg, éjfekete szemeivel ellenfelére pillant, aki...

- Egy jakuzától szerezted? Harc közben? Vagy egy szamurájtól? - kérdezem a fontos információt, mert nem mindegy ám! Biztos jakuza volt...

...gonosz vigyorral néz vissza rá, félmeztelen testén a félhomályban jól kirajzolódik a jellegzetes jakuza tetoválás, és ekkor....

Felnevet... öblösen és érzékien... Magamhoz térve nézek a sötét szemekbe.

- Tényleg túl sokat olvasol... - mondja kuncogva Shen-li. Kissé kijózanodva nézek mosolygó arcára, amely hirtelen elkomorul, és elfordul tõlem megint.

- Tudod az apám elég érdekes figura volt...sok ellenséggel...az egyik ilyen mártotta belém a kardot...születésnapom alkalmából. - mondja halkan, és ledermedek. - Késõbb kiderült, hogy a féltestvérem volt...és merõ féltékenységbõl tette.

Ez most komoly? A saját családtagja tette ezt vele? Milyen borzalmas... szegény...ez iszonyú lehetett. Miféle családja lehet akkor neki? Nem csoda, hogy rossz útra tévedt... Olvastam errõl. Ha a családi háttér rossz, akkor könnyen elõfordul. De bárhogy is... el tudom képzelni mennyire fájhatott... és nem fizikailag. Én meleg szeretetben nõttem fel, és mindig borzasztó ilyet hallani... hogy valaki nem részesült ilyenben. Vigasztalóan szorítom meg a vállát...

Felém fordul, és érzéki mosollyal hajol fülemhez.

- De ne aggódj lian ren...én nem tennék ilyet... - súgja a fülembe, és leheletének meleg cirógatásától bizseregni kezd a bõröm... beleremegek.

- Mi lenne, ha én mosnám meg neked a ...gon ji...ran... - duruzsolja elképesztõ érzékiséggel.

- A...mit? - nézek rá. Könyörgöm mondd, hogy azt jelenti hogy a hátamat...!

Elvigyorodva fogja meg az én.... az én... ahh istenem... Lángol az arcom... képes volt ezt csinálni... csak úgy, egyik pillanatról a másikra... Próbálom rémülten eltolni a kezét, de nem ereszti el. Ne...azt nem kell megmosni...

-Én...azt hiszem... ...ehh... nhh... - mondom elfulladva, kifejteném, miért is kéne de sürgõsen elengednie... de nem jutok levegõhöz.

- Mit gondolsz? Azt hogy elég tiszta vagy? - susogja a fülembe, és még ebbe is beleborzongok.

- Ih...igen... - nyöszörgöm.

Vigyorogva néz le rám.

-Én nem úgy látom.... De ne félj...majd én tisztára moslak...- hajol a nyakamba. - ...mindenhol... - leheli érzékeny bõrömre, és finoman belém harap. Lassan simogatja a legféltettebb kincsemet, és közelebb húz magához. Erõtlenül hagyom magam, és mellkasára ejtem a fejemet. Mélyen magamba szívom az illatát... Nem...ezt én nem élvezem... neeem... Ajkaim a bõrét súrolják, és érzem ahogy megremeg. Ezt én váltottam ki belõle? Rémülten elrántom a fejem, nem akarom provokálni... mondjuk most már úgy is mindegy...

- Gyere ide... - utasít halkan, és már az ölében is ülök, vele szemben. Nagy tenyerei és hosszú ujjai finoman simítanak végig testemen, majd a mellkasomat megpuszilja, és a mellbimbómat kezdi ingerelni.

Ne... ne...elveszek...

- Hagyd...nhh...nehhh... - sóhajtom.

- Nemrég pont az ellenkezõjét mondtad. - néz rám kaján mosollyal. -Ne is próbáld tagadni. Tetszett az érzés.

Mélyen elpirulok, ahogy eszembe jut, miket mûveltem az ágyban... Hirtelen rám borul a szégyen, annak teljes súlyával. Milyen ember vagyok én, hogy élvezem, hogy egy bûnözõ használjon engem? Lesütöm szemeimet, és szégyenem égõvörösre pirítja arcomat.

- Ez a metakommunikáció nyelvén igent jelent lian ren. - mondja mosolyogva, és lágyan a hajamba túr. - Még ki sem mondtad, de én máris tudom mit gondolsz.. mert a tested elárulja... a mozdulataid...a hangod... az arcod...mind arról mesélnek hogy mennyire élvezed amit veled teszek.. ne légy hazug és ne tagadd meg magadtól ezt a gyönyört. Hiszen te is akarod igaz? - folytatja türelmesen. Ó igen... Ennyire romlott testem volna? Nyelvével finoman végigsimít a fülemen, és beleharap a fülcimpámba. Beleremegek az érzésbe. Miért van rám ilyen hatással? Ez normális reakció? Annyira szégyellem magam...

Megmozdulok, hogy elhúzódjam, de a hasamhoz ér valami meleg és kemény. A felismeréstõl és a testemen végigzsizsegõ izgalomtól megremegek...

Érzéki mély hangon a fülembe morran. Ahh istenem...

-Te vagy a hibás... Megõrjítesz... - harap a fülembe finoman.  

- Ahh...én nem... - nyöszörgöm kábán, és fejemet a vállára ejtve levegõért kapkodok. - Ahh... a csípõm... úgy remeg...

Érzéki kuncogást hallok.

- Valóban? Másoknak a térdük szokott remegni... - súgja. Behunyom a szemeimet, mert már annyira szédülök... Megkapaszkodom a vállaiban, és reszketve hagyom, hogy gyengéden simogasson... Kezei finoman bejárják testemet, végül finoman belemarkol a fenekembe, és merevedéséhez présel. Arcomat a nyakába fúrva sóhajtok fel a vágytól... Kezeim maguktól engedik el a széles vállakat, és végigsimítanak az izmos karokon. Milyen jó érzés... És ezek a Kínai szavak, amiket a hajamba susog... annyira izgató... Megjegyzek párat, hogy majd megnézhessem a szótárban...

Ahh... a bejáratomat kezdi simogatni...

Ajkaimmal megcirógatom nyakának bársonyos bõrét, és halk nyögését hallva észhez térve húzódom el tõle... Ekkor belém csusszan egy ujja, és csillagokat látok a gyönyörtõl...

- ...mmhh... - fojtom magamba nyöszörgésemet, és karjait simogató kezeim belékapaszkodnak. Azonnal megtalálja azt a pontot, amitõl újra és újra végigörvénylik testemen a kéj, és gátlástalanul zúdítja rám... Nyakába fojtom nyögéseimet, és érzem, hogy fél karjával átölelve tart erõsen, mert már annyira elgyengültem, hogy biztosan elfolynék a karjaiban. Mély hangja és szavai teljesen elkábítanak... már nem tudok gondolkozni sem...

Õrülten kívánlak... Szégyenem mardos, de akkor sem tudok testemen uralkodni már...

- Nézz rám. - utasít halkan. Felemelem piros arcomat, és kábán nézek fel rá. Elmerülök a fekete örvénylõ mélységben, és ebben a pillanatban érzem ahogy csípõmnél fogva kissé megemel, és visszaültetve az ölébe mélyen belém hatol férfiassága...

Az érzés... leírhatatlan...

- Igen, ezt akartam látni... - hallom érzékien mély hangját, de szavai nem jutnak el a tudatomig... Remegve hajolok közelebb hozzá... Csókolj meg... ajkaim éhesen követelik csókját, ujjaim a selymes tincsekbe bújnak, és ebben a pillanatban... csípõm magától megmozdulva lágy hullámzásba kezd... Hátravetett fejjel halkan felnyögve kapaszkodom vállaiba, és távolból hallom az õ nyögéseit is, amelyek csak fokozzák gyönyörömet... Ajkai a nyakamat kóstolgatják, kezei bebarangolják testemet, majd péniszemet is kényeztetni kezdi. Az intenzív gyönyörtõl ledermedve vágytól izzó szemeibe nézek félig lehunyt szemhéjaim alól...

- Nem...nem bírom... - nyöszörgöm. Elmosolyodik, és másik kezével a csípõmet megragadva mélyen az ölébe nyom... férfiassága minden eddiginél mélyebbre hatol, és felkiáltok a gyönyörtõl... Heves döféseit érezve úgy érzem, eszemet vesztem...

- Együtt... - súgja az ajkaimba, és heves csókját érezve átölelem nyakát...

- Igen... - lehelem, és vadul viszonzom nyelvjátékát. Minden döfése maga a mámorító kéj...

Mély hangján hangosan felnyögve jut el a csúcsra, és remegve ölel magához nagyon erõsen... Arcát a nyakamba temetve zihál...

Ekkor ölembõl kiindulva végigzsizseg rajtam a fehér gyönyörûség, és behunyt szemekkel adom át magam a vad és mindent elsöprõ orgazmusnak....

Lebegek...

Dobb...dobb...dobb...

Ez nem csak az én szívem...

Csodálatos...

 

Shen-li:

 

Hogy tiltakozik... milyen édes. Hehe! De tudom hogy ez csak a látszat...valójában nagyon is élvezi amit vele teszek. És eljön majd az az idõ mikor önként adja magát..anélkül hogy kérném. Csak ki kell várnom. Igen...meg is kis rávezetés kell neki.

A vállamra ejti a fejét és levegõért kapkodva néz fel rám. Mit nézel lian ren...csak nem vársz valamire?

- Ahh... a csípõm... úgy remeg... -hallom halk kis hangját.

Halkan felkuncogok..nem bírom ki... olyan mulatságos.

- Valóban? Másoknak a térdük szokott remegni... -felelem elfolytva egy újabb vigyort. Imádom amikor így zavarba tudom hozni, mert olyankor olyan kis édesen tapasztalatlannak tûnnik. És ezek az õszinte csodálkozó kijelentések... egyszerûen rettentõen aranyos. És nagyon izgató.

Érzem ahogy megpróbál kapaszkodót keresni rajtam, míg végül a vállamba markol bele. Ez pont megfelelõ, mert így fel tudom emelni, és kezeim mindenhol megérinthetik ahol csak akarom. Istenem ez a hang...ezek a sóhajok.. mind csak egyre jobban és jobban az õrületbe kerget.

Vadul markolok a fenekébe és a testemhez préselem hogy szerintem egy cérnaszál se férne be közénk. De nem is baj. Teljesen elveszi az eszem...hogy selymes bõrét a sajátomon érzem...megõrülök. Ezek szerint vele tényleg nem lesz elég az a két nap... nem baj... nekem ugyanis mindent lehet. Õ pedig már az enyém, és senki sem veheti el tõlem.

Észre sem veszem hogy szenvedélyem hevében megint eltévesztettem a nyelvet. Nem baj, legalább nem érti a sok mocskos és gyönyörû szót amit a fülébe sugdosok. A furcsa hogy eddig sex közben egy szót se kellett sosem szólnom mostmeg maguktól jönnek ezek a szavak és az agyam annyira kikapcsol hogy észre sem veszem hogy nem japánul duruzsolok a fülébe. Áh, de kit érdekel..van most ennél fontosabb dolgom is. Meg kellemesebb. De még mennyire.

 

Ujjaimmal apró köröket rajzolok a bõrére és elkenem rajta a sok habot amivel közben tele lett a víz. Egyre jobban közelítek a lényeg felé..õ pedig halkan felnyög mikor megérzi bejáratát simogató ujjaimat. A nyakamhoz hajol...azt hiszem csak azért..hogy ne lássam az arcát..de õszintén meglepõdöm mikor puha ajkai a nyakamhoz érnek. Felnyögök a kellemes érzére, õ azonban azonnal elhúzódik, mintha tüzes vashoz nyúlt volna. Enyje..

Egy ujjal beléhatolok.. õ pedig behunyt szemmel folytja vissza kéjes nyögést ami elõ akart törni belõle. Milyen szép ilyenkor az arca... gyönyörû...

Gátlástalanul kihasználom hogy már ismerem a testét..és azt is, mi okoz neki gyönyört. Ujjam egyre azt az egy pontot simogatja benne, õ pedig nyöszörögve kapaszkodik belém.

Ha látná most magát..biztosan mégjobban zavarban volna...

Én viszont látni akarom.

- Nézz rám. -szólalok meg halkan, õ pedig rámnéz végre azokkal a gyönyörû zöld szemeivel. Az arca teljesen kipirult... és ez a kifejezés...

Õrülten kívánom.

Felemelem egy kicsit, és az ölembe ültetve õt hatolok belé, lassan, hogy legyen ideje megszokni az érzést mielõtt az eszét is elveszti majd tõle.

Ez az arc...semmivel sem hasonlítható össze... tömör élvezet tükrözõdik az arcán... és szemeiben csak úgy kavarognak az érzések.

- Igen, ezt akartam látni... -sóhajtom halkan. Élvezed... méghozzá nem is akármennyire.. le sem tagadhatnád. -nézek végig rajta elégedetten.

Közelebb hajol hozzám, ajkai szint sóvárognak érte hogy csókoljam meg. Hát meg is kapod lian ren...

Hosszan és mélyen csókolom meg, annyira hogy a végén már meg kell küzdenem az utolsó korty levegõért.

Érzem hogy ujjai a hajamba bújnak... és végigbizsereg a testem ahol összetapad nedves testünk. Most nem csodálkoznék ha spontán felforrna a víz körülöttünk. Belemosolygok a csókba, majd elszakítom tõle az ajkaimat és felnyögök mély hangomon ahogy megmozdítja a csípõjét. Ahhh lian ren... igen.. tudod te hogy kell ezt...

Vadul húzom magamhoz teljesen, arcom a nyakába temetem, falom, harapom a bõrét... de úgy néz ki nincs ellenére.. semmi sincs.. és nekem sem...

- Nem...nem bírom... -nyöszörgi elhaló hangon mikor kezeim rátalálnak a férfiasságára és azt kezdem el kényeztetni.. ahh igen... gyerünk élvezd csak... én is élvezem...

Mosolyra húzom az ajkaimat ahogy megérzem egyre erõsödõ remegését... tudom nem bírja már sokáig. Megragadom a csípõjét és lenyomom mélyen az ölembe..amitõl olyan mélyre hatolok benne mint még soha...

Ahh istenem..elvesztem.. itt a vég...

- Együtt... -súgom az ajkaiba lágyan, hevesen megcsókolom. Elégedettség tölt el ahogy érzem hogy átfogja a nyakam puha karjaival, és megpróbál belém kapaszkodni, pedig már nagyn közel van ahhoz hogy a belezuhanjon a mindent beborító tömény kéj szakadékába..ahová én is követem.

 

Villámként csap le ránk a gyönyör, hangosan felnyögök a csodálatos érzésre és valahonnan halk háttérzajként hallom hogy zihálva, nyöszörögve jut el õ is a csúcsra.

 

Meghaltam...és ezt most a mennyország...

 

Hmm..talán mégis élek?

 

Halk hangját hallom, és vízcseppek zaját ahogy nedves hajamról csöpög lefelé. Csipp-csöpp.

 

Hátam a medence szélének vetve lebegek a csodálatos érzésben. Olyan békés.

 

Magam sem tudom mennyi ideig csak ülök, õt ölelve míg lassan az össze hab elúszik és a víz is kihûl. De legalább garantáltan tiszták lettünk mindketten. Mikor ezt megemlítem neki csak még jobban összehúzza magát és arcát a mellkasomba temeti. Na miaz..csak nem rosszat mondtam..

 

Kuncogva emelem fej a fejét és ujjaimmal végigcirógatom az ajkait.

Nem érzem az idõ múlását de ahogy a díszes faliórára sandítok esik csak le hogy javában benne járunk már az éjszakában, ahhoz képest hogy délután volt mikor idehozattam. De nem is baj.

 

Viszont kellemesen megéheztem. Hmm..ennék valami finomat. Megnyalom a számat vigyorogva, amitõl õ újfent elpirul... hehe mire gondolsz... biztos nem arra amire én...

 

-Gyere. -fogom kézen és kisegítem a medencébõl. -Biztosan éhes vagy. Vacsorázzunk. -teszem hozzá ellentmondást nem tûrõen, és egy puha fehér törölközõt borítok a vállára. Belebordulkolja magát, úgy hogy csak a feje látszik ki belõle. Gyorsan belebújok a selyemköntösömbe és visszatérünk a hálószobámba.

 

Utasítom a testõreimet hogy hozzanak Kaorinak ruhákat, és míg õ az ágyamon ül egy szál törölközõben el is intézem a vacsorát.

Noha úgy volt, ki sem engedem a szobámból, inkább a hallba rendelem a vacsorát, ami szokásomhoz híven mindenféle kínai ételkülönlegesség.

 

 

Nemsokára vissza is ér a két méretes testõr, és ledobják Kaori mellé az ágyra a szépen hímzett tasakot amiben a ruhája van.

 

-Ezt vedd fel. -mutatok rá, miközben összefûzöm magamon a köntösöm övét. A saját házam..szóval én aztán úgy járkálok ahogy nekem tetszik..és minek felöltözni mikor a vacsora után úgyis megválok tõle. Erre a gondolatra elvigyorodom és érdeklõdve figyelem ahogy Kaori óvatosan kicsomagolja a méregdrága kínai selyem kézzel hímzett zöld ruhát amit hozattam neki.

Remekül megy a szeme színéhez ez a zöld..pont azért választottam ezt a színt. És amit én meg akarok szerezni azt megkapom.

Elküldöm a testõröket, és jókat mosolyogva figyelem ahogy forgatja a kezében, szerintem azt sem tudja hogyan kell egy ilyet felvenni, vagy csaknem akarja elõttem.

-Várj, segítek. -lépek oda hozzá és kitekerem a törülközõbõl ami már egészen hozzánõtt. Ideje sincs ellenkezni hogy forduljak el. Pár pattintással kibontom a kapcsokat, belebújtatom a felsõbe és összeillesztem a díszes kapcsokat a vállán. Ahogy közelhajolok hozzá, hajam megcirógatja a nyakát, és a bõrére csöppen róla egy vízcsepp. Látom hogy megbozong én pedig elégedetten elmosolyodom.

 

Mikor magára öltötte a ruhát, zavartan simítja végig a karján hogy elsimítson rajta egy gyûrõdést.

 

-Gyönyörûen áll rajtad. -mosolygok rá és a kezemet nyújtom neki. -Gyere.

Tétovázik egy percet, majd a tenyerembe rakja kis kezét, és én pedig már vezetem is, magam után a vastag méregdrága szõnyeggel borított folyosón. A falakon régi kínai festmények vannak, az egyiken egy sárkány éppen felfalni készül egy tigrist. Megáll egy percre hogy megbámulja a képet, majd észbekap és sietve követ.

El is tévedne itt, ha hagynám egyedül császkálni, ezért nem veszem le róla a szemem. De nem ám. Vacsorázni megyünk, de máris annyira kívánom hogy legszívesebben feldobnám a hatalmas asztalra hogy aztán a meztelen testérõl falatozzam le a hét fogásos vacsorát. El tudom képzelni ahogy élvetegen mártogatom a falatokat a szószba amit a mellkasára öntöttem, õ pedig pirulva, lehunyt szemmel tûri a „kínzást”. Ahh ezt egyszer ki kell próbálnom.

 

Hát itt vagyunk, megérkeztünk. A hatalmas aztalon megterítve két személyre, egy alacsony lányka éppen akkor helyezi el a teáscsészémet a tányérom bal oldalán, ahogy azt illik.

Remek. Intek neki hogy üljön le, de annyira zavarban hogy észre sem veszi, így megfogom a kezét és lehúzom magam mellé a földre az alacsony asztalkához, ami viszont végigéri az egész méretes teremszerû szobát. Leül mellém, és lesütött szemmel kér bocsánatot.

Nevetnem kell ettõl az édes arctól.

-Semmi baj... -felelem halkan kuncogva. -Örülök hogy tetszik. Mondtam hogy bármit megkaphatsz amit csak szeretnél. Ha bármi eszedbe jut csak szólj bátran, elkészítettem neked. -felelem és a kezembe veszem a csészét, amibe a lányka épp most töltötte ki a teát.

 

Rámnéz, látom rajta hogy vívódik mit kéne tennie, majd õ is kezébe veszi a teáscsészét. Okos fiú. Bár Azt se tudja hogyan kell úgy fogni hogy ne csússzon ki a kezébõl, ugyanis a hagyományos kínai csészének nincs füle.

 

Elmosolyodom és a háta mögé kúszva a kezébe igazítom hogy alácsúsztatom az ujjait.

-Így.. -súgom a fülébe halkan, és lopva végigsimítok az ajkaimmal a nyakám. Összerezzen és majdnem magára borítja a teát, én pedig jólesõen vigyorgok rajta.

 

Már látom hogy tényleg remekül fogok szórakozni ebben a pár napban..és talán utána is...

 

Kaori: 

 

Halkan pihegve hagyom, hogy szorosan magához öleljen. Ülünk a vízben, amely egyre hidegebb... én pedig egyre fáradtabb vagyok...

Mély hangjára riadok fel kába álmomból, és meleg testéhez simulok. Fázom...remegek... Érzem ajkaimon ujjainak érintését... Ettõl felébredek végre és felnézek rá. Száját megnyalva élvetegen elmosolyodik. Ahh... ez az arckifejezés...már ég is az arcom.

- Gyere. - utasít halkan és határozottan, mégis... figyelmesen, kezemet fogva segít ki a vízbõl.

- Biztosan éhes vagy. Vacsorázzunk. - mondja, és egy hatalmas törülközõt borít rám. Begubózódva figyelem, ahogy vizes testére egy köntöst vesz fel, majd hosszú haját hanyag eleganciával veti hátra.

Követem Õt a hálószobába. Vágyakozva pillantok a nagy ágyra... Úgy érzem, ólomból vannak a végtagjaim, annyira fáradt vagyok. Már késõ éjszaka van... két fizikailag megerõltetõ.......szóval........szóval......fáradt vagyok. Pont.

Kiszól az ajtón, és kínaiul utasításokat osztogat. Elgyengülve ülök az ágy szélére, fejem egyre nehezebb...

Egy puffanásra riadok fel. Az ágyon egy nagy zöld selyemtasak hever.

- Ezt vedd fel. - hallom Shen-li hangját. Kibontom a csomagot, és egy tradícionális kínai selyemruha hullik ki belõle. Zöld színû, és aranyszállal van ráhímezve mindenféle motívum. Talán sárkány... Hogyan kell egy ilyet felvenni?

- Várj, segítek. - mondja mély hangján, és letépi rólam a törülközõt. Olyan fáradt vagyok...még ellenkezni sincs erõm. Néhány gyors mozdulat, és második bõrként feszül rajtam a ruha. Furcsa érzés, de nem kellemetlen.

- Gyönyörûen áll rajtad. - mosolyog le rám kedvesen. - Gyere.

Kinyújtja felém a kezét.

Ha szólnék, hogy inkább pihenni szeretnék...hogyan reagálna? Vajon dühös lenne rám? Nem kockáztatok.

Végül kezébe csúsztatom az enyémet, és hagyom, hogy vezessen a hosszú, kanyargós folyosókon.

Ezt a képet láttam egy tankönyvben!

Hoppá, lemaradtam.

Egy hatalmas, tradicionálisan megterített asztalhoz vezet egy szép helyiségben. Elfolytok egy ásítást, majd érzem ahogy lehúz maga mellé a párnákra.

- Bocsánat... - motyogom, és csodálattal nézek körül. Az ételek nagy részét nem ismerem... Hû...

- Semmi baj. - kuncogja. - Örülök, hogy tetszik. Mondtam, hogy bármit megkaphatsz, amit csak szeretnél. Ha bármi eszedbe jut, csak szólj bátran, elkészítettem neked. - válaszolja nyugodtan, és határozott mozdulattal kézbe veszi a teáscsészét.

Nos, ahogy látom, a kedvenc tésztám az asztalon van, úgyhogy...

De...

Eddig csak kínai büfékben ettem a barátaimmal, és nem ismerem a kínai tradicionális étkezés szabályait.

Hát...

Ahogy francia származású anyukám szokta mondani: ha Rómában vagy, viselkedj úgy ahogy a rómaiak. Abból baj nem lehet, ha utánzom Õt. Én is kezembe veszem a teáscsészémet, és már belekortyolnék, amikor a hátamhoz simul Shen-li izmos teste, és szép kezeivel megigazítja az ujjaimat.

- Így... - hallom halk hangját, és megérzem nyakam érzékeny bõrén ajkainak nedves melegét. Beleremegek az érzésbe, amitõl kis híján magamra borítom a teát.

Elégedetten mosolyogva ül vissza mellém.

- Köszönöm. - motyogom zavartan, és a teába kortyolok. Leteszem az asztalra, ahogy Õ csinálja, majd a szolgálólányra pillantok, aki leplezetlenül, csodálattal bámul engem. Elpirulva tesz elém egy rizses tálat. Tetszem neki... Sok lány reagál hasonlóan a közelemben, ezért elfordítom tõle a fejemet, hogy ne vegye bátorításnak a szemkontaktust. Megszokott mozdulat ez... Mondhatni rutinos.

Shen-li mond neki valamit kínaiul, õ pedig hanyatt-homlok kisiet. Hallom, ahogy elmorzsol pár szót az orra alatt. Úgy teszek, mintha észre sem vettem volna ezt a közjátékot. Nem illendõ tudomásul venni és kész.

Az elsõ fogásért nyúl a pálcájával, és azonnal leutánzom. Csendben eszegetünk, majd felszisszenve ejtem ki kezembõl az evõpálcikát.

Halkan felkuncogva néz le rám.

- Akartam szólni, hogy az csípõs... - nyújt felém egy pohár vizet.

- Köszönöm... - hajtom fel mohón.

- Látom, ügyesen feltalálod magad idegen környezetben. - mondja.

- Csak téged utánoztalak. - sütöm le a szemeimet.

- Tudom. - vigyorog rám. Leteszi azt a csípõs valamit, amibe bele sem kóstolt. Tuti hogy szándékosan választotta... Én pedig belesétáltam a gonosz kis csapdájába...

Hû de dühös vagyok! Dacosan elfordítom tõle a fejemet.

- Ez nem volt szép tõled. - mondom piros arccal.

Jóízû nevetését hallva elszáll minden dühöm és felnézek rá. Olyan jó érzés õt így látni... és a hangja nevetés közben.... mintha finom kezek simogatnák végig a gerincemet...

Elmosolyodom, majd észbe kapva dacosan lehajtott fejjel húzom magam elé a tésztámat.

- Túl nagy volt a kísértés... - duruzsolja lágyan.

- Rendben. - motyogom zavartan. Bocsánatkérésnek ez is megteszi.

Finom... A kedvencem...

 

Elégedetten teázva figyeli, ahogy eltûntetem a tésztámat, majd egy idõs férfi behoz egy tálcát, leszedi az asztalokat és elénk tesz valamit.

Bizalmatlanul méregetem a gyûszûnyi méretû poharakat és a kancsót.

- Ez egy különleges kínai alkoholos ital. A neve maotaijiu. - mondja Shen-li mély hangján. - Kóstold meg lian ren.

- Nem lehet. - rázom meg a fejem, és kérdõ pillantásától kissé zavartan folytatom. - Még nem vagyok tizennyolc éves, és...és... még soha nem ittam alkoholt.

Elvigyorodva tölt nekem, és fülemhez hajol.

- Nem árulom el senkinek. - súgja, és megremegek, ahogy forró lehelete a fülemet cirógatja. Kezembe teszi a poharat, és a számhoz emeli.

- Idd meg. - utasít halkan. - Ettõl majd ellazulsz, lian ren.

Le akar itatni? Mire készül?

Tétován rápillantok, de kedves mosolyát látva megnyugszom. Eddig sem bántott igaz?! Pedig megtehette volna...

Belekortyolok, végigmarja a nyelõcsövemet, és köhögõ rohamot kapva teszem le a poharat.

- Fenékig! - mondja, és az övét egy hajtásra leküldi. Szót fogadva gyûröm le az enyémet, és Õ már tölti is nekem a következõt.

- nem kérek többet...köszönöm... - intek a kezemmel, de nem törõdik vele.

- Gyerünk, gyerünk... - noszogat mosolyogva.

- Muszáj? - nézek rá legszebb boci-szemeimmel. Határozott biccentését látva összeszorított szemekkel hajtom fel a második poharat is. Elképesztõen marja és égeti a torkomat, de alapjában véve kellemes íze van... A forróság szétterjed a gyomromba, és a fejembe...arcom kipirul, ég.... Furcsa.......

- Szédülök... - nézek fel rá bizonytalanul.

- Gyere ide, lian ren. - nyújtja felém a kezét mosolyogva.

Az ölébe mászom, és mellkasába temetem forró arcomat. Erõs karjaival átölel. Jó érzés...

- Hikk... - csuklom. Meglepetten pillantok fel a sötét szemekbe. - Becsíptem. - közlöm a tényt, majd visszaejtem fejemet a mellkasára. Kínaiul válaszol valamit, majd a nyakamba temeti az arcát. Forró leheletétõl megremegek, és ajkát keresve fordítom felé az arcomat. Belesóhajt a csókba...

- Hikk... - vágom kupán a romantikát. - Bocsánat... - motyogom a nyakába.

Ujjaim a hajával játszadoznak, és tétován az asztal felé pillantok.

- Finom volt ez az izé. - fordulok vissza felé. - Ihatok még egyet?

Állam alá nyúlva emeli fel az arcomat, és végigsimít nyelvével ajkaimon. Zavartan pirulok el tõle...

- Igen. - leheli a fülembe, és reszketeg sóhaj fakad föl belõlem az érzéstõl. - De ez az utolsó lian ren. Nem akarom, hogy teljesen kiüsd magad.

Megkapom a poharat, felhajtom... Maró érzés, köhögõ roham, finom íz... forróság...bizsergés......

Zsibbadtság...

Kérdez valamit, válaszolok...majd újabb kérdés...

Arra eszmélek, hogy folyamatosan hallom a saját hangomat. Jé, mindig ennyit beszélek...? És mióta szövegelek már?

- ...anyukám francia... az egyetem után utazott ide japánba nyaralni. Itt ismerkedett meg apámmal... - mesélem élénken, bár nyelvem kissé akadozva fogad szót.

- ...nagy szerelem volt... Hikk... apámért otthagyta a hazáját.......mindent...

- ...aztán apa meghalt...

Közben egy hosszú hajtincsét kezdem összefonni, de valami miatt nem megy. Homlokráncolva töröm a fejem, hogy két vagy három tincs kell hozzá vagy több...

- És aztán? - szakítja félbe elmélkedésemet mély hangja.

- Hm? - nézek fel rá értetlenül.

- Mi történt, miután apád meghalt? - kérdezi türelmesen.

- Óh...anya itt maradt velem, és apa boltját vezeti... Hikk... Aszonta igazi japánt akar belõlem nevelni. Olyan rendes, kedves embert, mint Õ volt... ez az! Három tincs kell hozzá... - mosolyodom el, és már fonni is kezdeném, de lefogja kezeimet és puszit hint rájuk. Csalódottan hajtom vissza fejemet a mellkasára.

- Én tanár szeretnék lenni... - emelem fel újra, és felmosolygok rá. - Furán fog kinézni rajtam a teknõs...Hikk... tetoválás...

- A micsoda? - szakítja félbe nyakam harapdálását.

- ...én is akarok egy tetoválást... - hallom saját hangomat a távolból. - ...teknõst!

- Miért pont azt?

- ...csak...mer’ szeretem...asszem... - motyogom egyre halkabban.

Erõs karok. Valaki visz. Felpillantok, és megérzem magam alatt a puha ágyat. Hosszú, selymes hajtincsek hullanak az arcomba...

- ...megfésülhetlek?

Halk nevetés.

- ...légyszi, légyszi... - hallom vékonyka hangomat.

- Majd késõbb.

- ...jó...de megígéred?

- Igen.

Csókok, simogatások...

- Kaori-kun... ne aludj. - hallom a simogatóan mély hangot. Felemelem nehéz szemhéjaimat és Shen-li kedves mosolyát látom.

-Miért? - kérdezem, és kezeim hosszú hajába túrnak. - Fáradt vagyok...

Megcsókol.

- Ma már kétszer szeretkeztünk... - cincogom, ahogy tudatosul bennem a helyzet, és kábán menekülõre fogva kúszni kezdek a puha párnákon át. Mosolyogva követ engem. Tétován mérem végig meztelen testét.

- Mikor vetkõztél le? - döbbenek meg. - És én mikor...Hikk...? - csuklom.

Érzéki nevetést hallok...

Csókok...

Kínai szavakat susog és sóhajt a fülembe... forró bõre az enyémen...

Átölelem a nyakát.

- Beszélj még így hozzám... - sóhajtom a fülébe.

- Tetszik, lian ren? - súgja a nyakamba. Remegve bújok közelebb hozzá, és halkan felnyögök, ahogy megérzem merevedését a hasamon.

- Igen...sodálatos... - motyogom.

- Sodálatos? - kuncog a fülembe.

- Az... - mosolygok fel rá.

 

Shen-li:

 

Kuncogva figyelem ahogy megpróbál boldogulni. Nagyon aranyos.

Az egyik szolgáló aki hozzo be a különféle ételeket folyton õt bámulja, ezért jobb belátásra térítem pár kínaiel felé morgott fenyegetõ szóval. Szemét lesütve siet el. Na azért.

Kaori az enyém.. és tudják hogy nekik tilos ahhoz érni ami az enyém.

 

Visszafordulok az étel felé, közben fél szemmel õt figyelem ahogy megpróbálja leutánozni a mozdulataimat. Egész jól csinálja.

Gonosz módon eszembe jut valami, amivel behúzhatom a csõbe.

Az egyik fogás felé nyúlok és felcsippentek egy darab húst, majd a számhoz emelem. Õ utánoz nagy bõszen, majd szisszenve ejti ki a kezébõl a pálcikákat.

Felnevetek.

- Akartam szólni, hogy az csípõs... -jegyzem meg leplezetlenül jól szórakozva rajta és felé nyújtok egy pohár vizet.

- Köszönöm... -fogadja el és egy hajtásra megissza. Mosolyogva figyelem.

- Látom, ügyesen feltalálod magad idegen környezetben. -jegyzem meg halkan.

- Csak téged utánoztalak. -feleli szemlesütve.

- Tudom.

Nem állom meg a vigyorgást. Azon a durcás arckifejezésén látom hogy most esett le neki hogy behúztam a csõbe. Leteszem a kezembõl a csípõs falatot.

- Ez nem volt szép tõled. -jegyzi kissé kipirulva és elfordítja a fejét.

Felnevetek ezen. Olyan aranyos..méghogy nemvolt szép... hehehehe..

Látom mosolyog rajtam...nem tudom min..de mindegy..nem is érdekel..csak az arcát nézem..és a szemeit amik teljesen tûzbe hoznak..

- Túl nagy volt a kísértés... -szólalok meg aztán, õ pedig halkan hümmög valamit beleegyezõen. Nos, ennyit errõl.

 

A késõbbiekben a teámat iszogatva figyelem ahogy az utolsó darabkáig megeszi az elétett tésztás levest. Ennyire ízlik? -kérdezem magamban mosolyogva.

Lassan eltûnnek elõlünk a tányérok, megkérem az egyik szolgát hogy hozzon valamit inni.

Az asztalon halkan koppan a kancsó amit letesz rá.

 

Ez egy különleges kínai alkoholos ital. A neve maotaijiu. -magyarázom neki halkan, mikor látom hogy azt nézi érdeklõdve. - Kóstold meg lian ren.

-Nem lehet. -ellenkezik. - Még nem vagyok tizennyolc éves, és...és... még soha nem ittam alkoholt. -magyarázza zavartan.

Elmosolyodom magamban. Hát épp ez a lényeg benne. Ha még nem ittál az azt jelenti hogy kevesebb is elég hogy jól érezd magam tõle.

A füléhez hajolva suttogom bele a szavakat, miközben töltök neki és a szája elé emelem a poharat.

- Nem árulom el senkinek.

- Idd meg. -teszem hozzá parancsoló hansúllyal mikor látom hogy a fejét rázza. - Ettõl majd ellazulsz, lian ren.

Bizonytalanul néz rám, mosolyogva figyelem ahogy felhajtja az italt. Köhögve teszi le a poharat. Tényleg nem hazudott..nem ivott eddig még semmi ilyesmit.

- Fenékig! -szólalok meg és én is iszok egy pohárral. Az ital kellemes aromája szétárad a számban. Hmm..finom. Nagyon szeretem ezt.

Látom hogy õ is megissza az övét ezért rögtön töltöm is a következõt.

- nem kérek többet...köszönöm... -próbálkozik, de nem érdekel. Biztosan nagyon érdekel leszel becsípve. És nem fog érdekelni mit teszek veled.

Noszogatásomra végül megissza, és sóhajtva néz rám.

Na mi az? Ennyire nem lehetett rossz.

- Szédülök... -hallom azt a halk hangot. Bizonytalanság cseng benne. Igen, kezdõdik.

- Gyere ide, lian ren. -nyújtom felé a kezemet õ pedig a mellkasomba fúrja az arcát és sóhajtva hagyja hogy átöleljem.

Halkan felcsuklik...majd felnéz rám..kissé ködös tekintettel és bejelenti: -Becsíptem.

Tudom édesem..tudom.. -válaszolom halkan, kínaiul.

Közelebb hajolok hozzá, felém fordítja az arcát én pedig megcsókolom..lágyan...

Hikk. Csuklik fel, én pedig elmosolyodom rajta.

- Bocsánat... -süti le a szemeit zavartan.

A hajamat simogatja, fésülgeti a kezével.

- Finom volt ez az izé. -jegyzi meg halkan. - Ihatok még egyet? -kérdezi.

Hehe mostmár megjött a kedved igaz?

 

Felemelem az állát és érzékien végignyalom az ajkait.

- Igen. De ez az utolsó lian ren. Nem akarom, hogy teljesen kiüsd magad.

 

Megissza, ezúttal gyorsabban és készségesebben mint az elõbb.

 

Kicsit elpilledt a karjaimban. Kihasználom az idõt és kérdezek tõle pár dolgot. A családjáról meg úgy az életérõl. Érdekel, hiszen magamhoz akarom kötni. Bármi áron..az enyém lesz.

Válaszolgat nekem..készségesen..mintha csak egy barátjának mesélne. Remek.

 

Némán hallgatom ahogy mesél. Néha-néha belekérdezek ha elakad a beszélésben, közben õ a hajammal játszik, mintha be akarná fonni, de nem megy neki ebben az állapotban.

-...anya itt maradt velem, és apa boltját vezeti... Hikk... Aszonta igazi japánt akar belõlem nevelni. Olyan rendes, kedves embert, mint Õ volt...

- Én tanár szeretnék lenni... - magyarázza nagy bõszen, miközben én a nyakát harapdálom lágyan. - Furán fog kinézni rajtam a teknõs...Hikk... tetoválás...

- A micsoda? -kérdezem értetlenül. Nem is errõl beszélgettünk. Hogy jön ez most ide? És milyen tetoválás?

- ...én is akarok egy tetoválást... ...teknõst! -feleli.

Nocsak..ez meglepõ. Azt hittem ijesztõnek találod az enyémet.

- Miért pont azt? -kérdezem érdeklõdve.

- ...csak...mer’ szeretem...asszem... -feleli és a mellkasomra borul ernyedten. Enyje Kaori-kun nem alszunk el csak így. Pláne nem itt.

 

Felemelem és elindulok vele a szobámba. Alig van súlya, olyan könnyû. Úgy cipelem mint valami törékeny mûtárgyat és óvatosan az ágyra teszem. Fölé térdelek, hosszú hajam az arcába hullik ahogy lehajolok hozzá. Ekkor kinyitja a szemeit és rámnéz.

- ...megfésülhetlek?

Halkan felnevetek. Neked is jó reggelt lian ren.

- ...légyszi, légyszi... -kérlel olyan édesen hogy mosolyognom kell rajta.

- Majd késõbb. -felelem.

- ...jó...de megígéred? -kérdezi halkan.

- Igen. -egyezem bele végülis, azzal lehajolok hozzá és megcsókolom. Bizsergetõ ez az alkoholos íz a szájába amihez hozzájön még az õ saját íze. Teljesen elveszi az eszem.

Kipattintom a gombokat a ruháján és vetkõztetni kezdem. Hagyja magát..szerintem nem is fogja fel mit csinálok vele.

Magamat is megszabadítom a ruháktól és halkan keltegetni kezdem, mert közben a szemeit is behunyta mint aki alszik.

Kaori-kun... ne aludj. -súgom halkan.

-Miért? -kérdezi értetlenül, ködös tekintettel.

Karcsú ujjak túrnak a hajamba. Forró kis teste az enyém alatt.. teljesen bezsongok...

- Fáradt vagyok...

Hosszú és mély csók, amitõl lassan ellazul és elhallgat.

- Ma már kétszer szeretkeztünk... -jegyzi meg csak úgy, majd észbekap hogy mit mondott és hogy ez igaz és menekülõre fogja a dolgot. Nevetve veszem üldözõbe.

- Mikor vetkõztél le? -kérdezi döbbenten ahogy végignéz rajtam. - És én mikor...Hikk...?

Halkan felnevetek, és egy csókkal folytom belé a további kérdéseit.

-Chi ké jù yǒu ni... (=most az enyém leszel) -sóhajtom halkan a fülébe.

- Beszélj még így hozzám... -kéri halkan. Kezei átölelik a nyakamat, hozzám simul szorosan.

Hehe, azt sem értetted mit mondtam..de nem baj?

- Tetszik, lian ren? -suttogom nyakának bõrébe, mert már ott járnak az ajkaim. Halk nyögés hagyja el az ajkait ahogy megérzi kemény férfiasságom a hasánál.

- Igen...sodálatos... -érkezik a halk válasz motyogva.

Felkuncogok rajta.

- Sodálatos?

- Az... -mosolyog fel rám. Tetszik ez a tekintet amivel rámnéz. Gátlások nélkül..hagyja hogy azt tegyek vele amit csak akarok. És megis fogom tenni.

Jól van lian ren... csak lazíts és hagyd hogy kényeztesselek. Nem fogod megbánni.

 

 

Megcsókolom, hosszan és mélyen, nyelvemmel cirógatva az ajkait és a nyelvét. Mmmm igen... nagyon finom...

Ujjaim lágyan simogatják a testét, végig a mellkasán..hasán...le az ágyékáig.

Benne reked a levegõ ahogy megérintem férfiasságát, finoman végighúzom az ujjam a tetején õ pedig remegve kapaszkodik a vállamba.

Behunyja a szemeit halkan felsóhajt.

-Ez jó érzés igaz? -kérdezem halkan és végignyalok a kulcscsontján. A hajamba kapaszkodik, végigsimít rajta. Felmordulok. Ez jó... istenem..mennyire szeretem...

-..ahh..igehn...ahnnn...

-Akarod hogy folytassam? -kérdezem kuncogva a fülét harapdálva.

-...ige..n... csináld...mégh..

Megmarkolom a férfiasságát és mellbimbóit kezdem el harapdálni. Beleborzong az érzésbe. Felnyög, hátraveti a fejét.

Finoman kényeztetem ajkaimmal az apró kemény bimbót, majd lejjebb haladva a hasát kezdem el nyalogatni. Megmarkolja a takarót a teste mellett, lábait önként nyitja szét nekem hogy még közelebb férhessek hozzá. Ez megmosolyogtat.

Õrjítõen lassan siklanak lejebb az ajkaim, õ pedig már egész testében remegve várja hogy ott is megérintsem. Igen..szeretnéd? Jólvan..

Hangosan felkiált ahogy végignyalom, megmozdul, de én leszorítom az ágyra.

Olyan kis törékeny hozzám képest. Tenyerem befedi az egész hasát szinte...elégedetten nézem ahogy pihegve kapkodja a levegõt.

Elmosolyodom és lassan a bejáratát kezdem el simogatni. Halk nyögés hagyja el az ajkait... tudja hogy most mi következik...

-..ahh kérlek... -hallom halk hangját.

-Igen? Mit szeretnél? -kérdezem lágyan, érzem hogy megborzong..mintha simogatnák a szavaim. Vagy csak ennyire vágyik rám?

-..kérlek..tedd be..kérlek... ahh...mm...

Szélesen elmosolyodom. Na nézd már mi lett a kis félénk Kaori-ból. Lehet ohogy gyakrabban kéne innod.

-Ugyan..ne siess ennyire lian ren... -sóhajtom a bõrébe. Nehezemre esik..mert mostmár az én testem is remegve sóvárog utána.

-..sietni..? ...dehh... -nyögi elhalóan, és kis sikoly hagyja el az ajkát ahogy megérzi az ujjaimat magában.

Istenem..ez a kéjes..hang..kiborítóan izgató. Föléhajolok.. végigcsókolom az arcát..behunyt szemhéját, az orrát, ajkait. Felnyög ahogy megmozdítom a kezem és ujjaim azt az egy pontot kezdik simogatni benne.

Hozzádörgölõdzöm... mély nyögéssel..

Összefonja a kezeit a nyakamon és lehúz magához. Milyen kis édes. Csókot szeretnél? Nem kell kétszer kérni. Vadul vetem magam az ajkaira, élvezve hogy minden egyes apró mozdulatomra úgy vergõdik alattam kéjesen mint még soha.

Méghogy az alkohol eltompítja az érzékeket. Az agyat talán..de az érzékeket kizárt...

Felemelt lábával végigsimít hátul a combomon. Jól van te kis türelmetlen... -mosolyodom el magamban.

-Ölelj át lian ren.. -sóhajtom a fülébe. -..kapaszkodj csak belém...

Több sem kell neki.. úgy csimpaszkodik rám egész testében hozzám simulva hogy teljesen elalélok tõle. Nyöszörögni kezd ahogy férfiasságom a bejáratához teszem és az ajkába harap várakozva. Igeenn...ez az arc...örökké elnézném.

Lassan hatolok belé..férfias nyögésem betölti a szobát, és összevegyül kéjes sikolyával. Istenem... nem bírom...

 

Ajkai ahogy a számra tapadnak... puha tincsei amikbe beletemetem az arcom..forró bõre ahogy az enyémhez simul... csak ezt érzem és a testemet felemésztõ vágyat.

 

Kéjesen nyögdécsel alattam, körmei a hátamat hasogatják, de nem érdekel.

 

Teljesen megával ragad ez az érzés. Karcsú és puha teste az enyém alatt... olyan õrjítõen forró és szûk..istenem...

Hallom hogy a csúcson a nevem sikoltja, én pedig nyakába temet az arcom és hatalmasat nyögve adom meg magam a rám zúduló gyönyörnek.

 

Csodálatos...

 

Nem tudok betelni vele. Annyira jó...

 

 

 

***

 

Nézem ahogy alszik. Kitakarózva teljesen meztelenül. Ujjaim bejárják a testét, de úgy simogatom hogy ne ébredjen fel rá. Nem akarom zavarni.

 

Mikor felébred aza kopácsolás miatt, mert éppen most szerelik fel a hatalmas tükröt az ágya elé.Bágyadtan nyitja ki a szemeit majd mikor meglátja az idegen embert a szobában maga elé kapja a takarót.

A hirtelen mozdulttól bizonyára megfájdul a feje, mert összeszorítja a szemét. Látom rajta hogy most kezd el töprengeni mi is történt tegnap.

Hehe..nem állom meg hogy ne tegyek megjegyzést.

 

-nyugodtan pihenj csak... nem csodálom hogy fáradt vagy... -közben vigyorgok szélesen. Rámnéz, látja hogy engem egyáltalán nem zavar a meztelenségem.

 

A szerelõ meghajol, én pedig intek neki és távozik.

 

A tükör felé fordul és megnézi magát benne. Kissé lejebb engedi a takarót majd mikor megpillantja a szívás és harapásnyomokat a testén az álláig rántja pirulva.

 

-Mi a baj? -kérdezem mögé kerülve, hajam lágyan megcirógatja meztelen vállát. A fejéhez emeli a kezét.

 

Fáj igaz? Ez van ha valaki sokat iszik.

 

-Készítettek neked egy kis fájdalomcsillapítót. -felelem halkan, és telefonon utasítom az egyik szolgát.

 

Õ közben még mindig magát bámulja a tükörben.

 

Igen... és ezt is fogod tenni..de majd aközben miközben benned vagyok....

 

Kaori:

 

Kopp-kopp-kopp-kopp...

 

Valaki nyissa már ki azt az ajtót...

 

Lassan kinyitom a szemeimet, és az elsõ dolog amit meglátok valami zöld. Mi az? Kissé fókuszálnom kell, mert nem tiszta a kép. Ez valami ruha... overall?

Jézusom! Ez egy idegen férfi, és én meztelenül fekszem az ágyon!

Hirtelen felülök és rémülten magam elé rántom az elsõ valamit, ami a kezem ügyébe kerül. Szerencsére egy lepedõ az.

- Aú... - nyögök fel a fejemhez kapva. Mintha az a munkás a fal helyett az én fejembe verte volna bele a szögeket... Szédülök és lüktet a homlokom.... A félhomály is bántja a szememet...

Összeszorítom a szemeimet, és már nem kínoz a fény. Mi ez? Mitõl vagyok ilyen vacakul?

 

„Ez egy különleges kínai alkoholos ital. A neve maotaijiu.”

 

Igen, már emlékszem... Ezek szerint másnapos lennék? Miért vagyok meztelen? Talán megint...?

- Nyugodtan pihenj csak... nem csodálom hogy fáradt vagy... - mondja Shen li. Ránézek. Mellettem fekszik, anyaszült meztelenül, és engem figyel. Egyáltalán nincs zavarban, nem érdekli, hogy meztelenül látják egy fiúval az ágyában... Sõt. Vigyorog...

Mit ért azalatt, hogy nem csodálja, hogy fáradt vagyok?

Sötét szemeit elfordítja rólam, int a munkásnak, hogy menjen el.

Megfordulok, és megnézem mit raktak fel a falra, és hirtelen szembetalálkozom magammal. Ez egy tükör...! Egy hatalmas tükör... Minek rakatta ide? Mi az ott a nyakamon? Jézusom, ez egy folt és... a mellkasom is... azok fognyomok? Mit mûvelt velem éjszaka? Égõ arccal burkolózom nyakig a lepedõbe, és legszívesebben elsüllyednék szégyenesmben...

- Mi a baj? - hallom mély hangját, és felül mögöttem. Azonnal megérzem finom illatát, és haja a vállamra hullik.

Aú... a fejem.... ez elviselhetetlen...!

 

- Készíttetek neked egy kis fájdalomcsillapítót. - mondja halkan, mintha tudná, hogy a hangos beszéd is fáj... Biztos tudja, hiszen Õ sem szent, Lehet hogy sokszor átélte már ezt.

Felpillantok, és saját szemembe nézek a tükörben.

Szégyelld magad. Alkoholista leszel a végén. Soha többet nem iszom...soha...Ígérem...

 

Miközben õ telefonál és kínaiul utasításokat osztogat (legalábbis a hangsúly erre utal), én próbálom felidézni a kis emlékmorzsáimat.

 

„Ez jó érzés igaz?”

 

„Akarod hogy folytassam?”

 

„..ahh kérlek...”

 

„..kérlek..tedd be..kérlek... ahh...mm...”

 

„Ugyan..ne siess ennyire lian ren...”

 

„Ölelj át lian ren.. ..kapaszkodj csak belém...”

 

Leteszi a telefont, és felém fordul. Céklavörös arcomat látva elvigyorodik.

- Ó, tehát emlékszel, lian ren? - kérdezi kéjesen elnyújtózva az ágyon. Végignézek pompás testén, és... Pompás? Miket beszélek?

- Az ott micsoda? - mutatok a vállára. Lepillant, majd vissza rám.

- Ezek szerint nem mindenre emlékszel. - mondja mosolyogva. - Gyere közelebb és nézd meg magad.

Kinyújtom a nyakam, és messzirõl nézegetem, de kinyúl értem, és közelebb húz magához.

Elkerekednek a szemeim...

- Ez...ez... - dadogom égõ arccal.

- Bizony... - búgja, és lehúzza rólam a lepedõt. Képtelen vagyok elszakítani tekintetemet a fognyomomról. Nem hiszem el... ezt én csináltam?

Halkan felnevet arckifejezésemen, és megcsókol. Nyelve forrón simít végig ajkaimon, majd számba csusszan. Behunyt szemekkel sóhajtok bele a csókba. Gonosz és önzõ és...és...és... de a csókja csodálatos...

Ujjaim a hajába túrnak.

És a haja is... olyan selymes és puha...

Pihegve szakítom meg a csókot, és felnézek rá.

- Ugye... - kezdem zavartan, halkan. - ...ugye nem okoztam fájdalmat...? - nézek félénken újra a vállára, majd rá.

Elmosolyodva csókol meg újból.

- Nem. - válaszolja végül.

Ez jó. Örülök. Még soha nem bántottam senkit... és nem most akarom elkezdeni.

 

Kopogtatnak.

Egy tálcán reggelit és hoznak be nekünk, és Shen li kegyesen lemászik végre rólam. Azért ez már sok lenne nekem, ha az egész személyzet elõtt kellene pucérkodnom. Azonnal felkapok egy köntöst. Pechemre ez Shen li mérete, úgyhogy inkább sátornak látszik rajtam, és az alját a földön húzom magam után, de nem baj. Legalább van rajtam valami...

Kimennek a szolgák, és kettesben reggelizünk egy kis fekete asztalnál, párnákon ülve. Érdekes. Ez még szokatlan nekem. Ami házunk európai stílussal van berendezve. Asztalok, székek satöbbi. Itt viszont... a hálószobában lévõ nagy ágy és a dolgozószoba kivételével minden jellegzetesen keleti. De azért tetszik. Meg is osztom mindezt vele, és meglepõen kellemesen beszélgetünk. Megtudom, hogy a falon lévõ képeket õ festette, ami alaposan meglep, de nem teszem szóvá.

Reggeli után Shen li belém diktál valami fura ízû lötyöt másnaposság ellen, majd felöltözik. Az ágyon ülök, és érdeklõdve figyelem... mi lesz most? Elenged?

- Egy kis idõre el kell mennem, lian ren. Talán egy vagy két óra. Kimehetsz a szobából, de nem hagyhatod el a házat. - fordul felém. Halkan beszél, de ellentmondást nem tûrõen.

- Rendben. - válaszolom. Mi mást tehetnék? Különben sem próbálkoznék szökéssel. Ha sikerülne is, úgyis megtalál, hisz mindent tud rólam. Nem kockáztatom meg, hogy feldühítsem...

Búcsúzóul lehajol hozzám, és hajamba markolva csókol meg. Gyomrom ugrik egyet, és mélyen elpirulok. Mi volt ez? Búcsúcsók? Mint a szerelmes filmekben?

 

Magamra hagy, és én tétován nézek körül. Kimegyek a hatalmas fürdõszobába, lezuhanyzom és hajat mosok. Szerencsére a polcokon a rengeteg sampon és fürdõolaj között megtalálom azt az egyetlen sampon-márkát, amire nem vagyok allergiás. Finom kamilla illata van...

Hajszárítóval nem bíbelõdöm. A hálóban már elõkészítettek láthatatlan kezek egy újabb selyemruhát. Felveszem, bár eltelik egy kis idõbe, mire rájövök, hogy a háta az eleje, és a gombokat hogyan is kell... de sikerül. Beleborzolok nedves fürtjeimbe, és kilépek az ajtón. A dolgozószoba hatalmas, és impozáns... Jé, könyvespolcok! Mennyi könyv! Felcsillanó szemekkel vetõdöm oda, de csalódottan nézek végig a választékon. Nagy részük kínai nyelven íródott, ami meg nem... nos... azokat már mind olvastam. Végül találok valamit. Egy kalandregény... Ez jó lesz.

 

Odakint csodásan süt a nap, de ugye azt mondta, hogy nem mehetek ki. Pedig ha a kertben leülhetnék a napra, a hajam is gyorsabban megszáradna. Itt viszont van egy hatalmas erkély... Ide kimehetek. Meg is teszem, és elégedetten nézek körül. Fotelek, egy kanapé, dohányzóasztal, cica, cserepes növények... Álljunk csak meg. Cica? Meglepetten kapom vissza tekintetem a kékes-szürke színû macskára, aki az egyik fotelben fekszik. Jöttömre felemelte a fejét, és mereven bámulni kezdett. Nahát... Shen li-nek van macskája? Ezt nem gondoltam volna róla... Közelebb lépek hozzá, hogy a mellette lévõ kanapén leülhessek, de szõrét felborzolva fúj rám vadul. Hûha...

Lassan leülök, és kerülöm a hirtelen mozdulatokat.

- Ne fújj rám így, nem akarok tõled semmit. Én is napozni jöttem. - beszélek hozzá lágy hangomon, megnyugtatóan. Ezt veszem elõ mindig a tarsolyomból, ha a szomszédaim gyermekeire vigyázok, és fegyelmeznem kell õket, vagy a sebeiket kezelni... de szimpla megnyugtatásra is tökéletes.

- Ha szeretnél egy kis simogatást, majd idejössz magadtól... - folytatom. Kinyitom a könyvet, olvasni kezdek. Még el sem érek az elsõ oldal közepéig sem, és máris hozzáér kezemhez egy puha mancs. Leeresztem a kezem, míg a másikkal tartom tovább a könyvet, így biztosítva helyet neki, hogy az ölembe másszon. Már nem olvasok, csak mosolyogva figyelem, ahogy bátortalanul, nagyon lassan, óvatosan lépeget elõre. Pár másodperc, és már az ölemben ülve néz fel rám. Ugyanolyan zöld és mandulaformájú a szeme, mint az enyém. Nagyon szép dús, kékes-szürke szõre van.

- Hát mégis kell az a simogatás? - kérdezem mosolyogva, miközbens finoman végigsimítom a hátát. Mintha bekapcsoltak volna benne egy kis motort, azonnal éktelen dorombolásba kezd. Mire feleszmélek, már kéjesen törleszkedik és kis mancsaival a combomat dagasztva követeli egyre erõszakosabban a törõdést.

- Te aztán ki vagy éhezve a szeretetre... - nevetek boldogan, és letéve a könyvet már két kézzel simogatom. - Hogy hívnak vajon?

- Nincs neve. - hallom oldalról, és kissé összerezzenve fordulok a hang irányába. Az erkélyajtóban Shen li áll, kényelmesen az ajtófélfának támaszkodva. Túlteszem magam a meglepettségemen, és lenézek a szép zöld cicaszemekbe.

- Az elõzõ szeretõm kérte ajándékba, de meggondolta magát, így a nyakamon maradt. A személyzet gondoskodik róla. - mondja kifejezéstelen hangon.

Elõzõ szeretõje?

 

Hát persze, gondolhattam volna, hogy nem én vagyok az elsõ...

 

Csak egy vagyok a sok közül.

 

Szomorúan hajtom le a fejem, és hirtelen elszáll a jókedvem. Lenézek az éktelenül doromboló árva cicára, és újra megsimogatom...

- Neked adom. - mondja Shen li hirtelen. Felnézek rá, és képtelen vagyok leplezni a csodálkozást arcomon.

- Tényleg...?

Bólintását látva visszafordulok a cicához, és elszáll a rosszkedvem.

- Mit szólsz? Szeretnél nálam lakni? - kérdezem, és a szép szemek ékkõként ragyogva néznek fel rám, majd hangosan dorombolva gömbölyödik az ölembe. Aludni készülsz? Pont most? Megsimogatom a fejét, és nagy elálló füleit.

- Yoda lesz a neved, mert ekkora füleket csak a csillagok háborújában láttam eddig.

Shen li nevetését hallva elmosolyodom én is, és felnézek rá.

- Köszönöm. - mondom neki. Biccent egyet, és kilép Õ is a teraszra, leül mellém a kanapéra. Yoda dühösen ráfújva mászik ki az ölembõl, és egy távoli fotelba ugrik.

Mire feleszmélek, ruhámnál fogva ránt magához és már vadul csókolja, falja ajkaimat. Készségesen viszonzom, és felsóhajtok, ahogy a már megszáradt hajamba túrva húz még közelebb magához.

Ajkai a nyakamra siklanak...

- Van számodra még valami, lian ren... - súgja érzékien a fülembe.  

 

Shen-li:

 

Nehezemre esik elszakadnom tõle, de a reggeli után halaszthatatlan ügyben hívnak el, így nem tudok maradni. Még a lelkére kötöm hogy nem hagyhatja el a házat és a testõreimet is utasítom hogy figyeljenek rá hogy senki se mászkáljon ki, de úgyis tudom hogy nem merne ellentmondani nekem. Ezek után meg fõleg nem.

 

Bosszús sóhajjal sietek végig a folyosón. Hosszú felsõm lobog a lendülettõl ahogy befordulok a sarkon. Egy szolgálólány kinyitja nekem az ajtót, a kocsimhoz sétálok amit már voltak szívesek elõkészíteni, bevetem magam a hátsó ülésre és morogva utasítom a sofõrt hogy induljon.

 

Még egy tárgyalás. De unom már. Remélem legalább arról számolnak be hogy elkapták a mocskot aki megsebesített és kinyírták õket.

 

***

 

Elégedett mosollyal lépek ki az elegáns klub ajtaján. Minden úgy alakult ahogy akartam. Mostmár csak várnom kell a fejleményeket. És otthon vár Kaori-kun. Elvigyorodom. Tényleg! -jut eszembe hirtelen és a kocsiba ülve utasítom a sofõrt hogy még ne egyenesen haza vegye az irányt.

 

Elõtte még van egy kis dolgom.

 

***

 

Aránylag gyorsan elintézek mindent amit akartam, és hazaindulok.

 

Az egyik szolgáló elõzékenyen a kabátomért nyúl, de elhárítom. Mondja hogy készen van az ebéd is, de ez most a legkevésbé sem érdekel. Bár ha mondjuk Kaorit tálalják fel nekem, valami íncsiklandozó krémmel bekenve tetõtõl talpig, akkor talán meggondolnám.

 

A szobámba sietek, de nem találom. Megkérdezem az egyik testõrt látta-e, õ pedig a terasz felõ mutat. Oh, értem. Elküldöm õt, már nincs szükségem rá.

Kisétálok az erkélyre.

 

***

 

Igazán aranyos látvány fogad. Kaori a kanapén ülve simogatja azt a méregdrága finnyás macskát. Nem hiszem el! Hiszem az a dög senkit sem enged közel magához. Pont olyan magánakvaló mint amilyen drága volt. Ráadásul kidobott pénz. Vagy ezek szerint mégsem?

 

 

- Te aztán ki vagy éhezve a szeretetre... -hallom édes hangját ahogy a macskához beszél. -Hogy hívnak vajon?

 

-Nincs neve. -felelek a macska helyett halkan. Összerezzen, én pedig rámosolygok ahogy rámpillantanak azok a zöld szemek.

- Az elõzõ szeretõm kérte ajándékba, de meggondolta magát, így a nyakamon maradt. A személyzet gondoskodik róla. -teszem hozzá teljesen közömbösen.

 

Erre mintha kicsit elszomorodna, a macskát nézi és simogatni kezdi. Ugyan..ne nézz már így... mintha nem tudtad volna hogy ez van.

Érdekes hogy mennyire ragaszkodik hozzá a cica, pedig Yuki-t nem szerette, sõt karmolta harapta ahol érte hacsak megpróbálta megsimogatni.

- Neked adom. -mondom ki hirtelen ami eszembe jut.

Csodálkozva pillant rám.

- Tényleg...?

Bólintok.

Mosolyogva simogatja a cica fejét.

Tetszik az a kedves hang ahogy beszél hozzá. A tegnap éjszakát juttatja az eszembe, akkor volt ilyen édes... pedig akkor csak az ital miatt.

- Mit szólsz? Szeretnél nálam lakni?.... Yoda lesz a neved, mert ekkora füleket csak a csillagok háborújában láttam eddig.

 

Hangosan felnevetek. Valahogy ez annyira édesen jött le hogy nem állom meg nevetés nélkül. Rámmosolyog, ami valahogy csak mégjobban fokozza az összhatást.

- Köszönöm. -hallom a hangját, letelepszem mellé a kanapéra, mire a macskafújva ugrik ki az ölébõl. Annyi baj legyen. Úgy sem érdekel most.

 

Magamhoz rántom, ajkaim lecsapnak az övéire, falom, csókolom, olyan vad szenvedéllyel ahogy nemrég. Készségesen viszonozza, elégedett mosollyal túrok finom puha tincsei közé. Megcsapja az orromat az finom kamilla illat.

 

- Van itt számodra még valami, lian ren... -súgom a fülébe halkan. Megborzong és felnéz rám, kíváncsian. Megfogom a csuklóját és felemelt kezébe teszek egy apró dobozkát. Kíváncsian néz rám, majd a dobozra.

-Nyisd ki! -mosolygok rá kedvesen. Igazán kíváncsi vagyok a reakciójára...meg hogy emlékszik-e vajon. Apró ujjaival pattintja fel a doboz tetejét, és csodálkozva pillant fel rám.

Az apró teknõs alakú medál úgy szikrázik a napfényben hogy szinte vakít. A teknõs páncélja apró drágakövekkel van kirakva, a szívárvány minden színében, apró lábaira karcolva vannak a körmök, mintha csak igazi volna.

Látom rajta hogy beugrik neki az a bizonyos rész a tegnap éjszakáról, elpirul, majd újra az ékszerre függeszti a tekintetét.

-Ezt én....

-A tiéd. -bólintok.

-De...

-Semmi de... lian ren. -Becsukom a dobozt a kezében és közelebb hajolva már az ajkaiba súgom a szavakat. -Mondtam már hogy nekem nem számít mi mennyibe kerül vagy hogyan kell megszerezni. Tetszik? -kérdezem a nyakát harapdálva.

-Igen..nnhh..nagyon... -sóhajtja halkan.

-Akkor jó. -felelem, és felkapom õt a kanapéról mintha csak egy tollpihe lenne. Ijedten kapaszkodik belém, puha fürtjei az arcomat simogatják.

-Nagyon jól áll ez a ruha. -jegyzem meg, miközben befelé sétálok vele.

 

 

A szolgálók idõközben lecseréltõk az ágynemût, most egy fekete szatén csillog az ágyon, mint egy sötét víztükör. Egészen elmerül benne ahogy ráejtem. Feltérdelek az ágy szélére, kipattintom ruhámon a gombokat. Szerencsére az ilyen kínai viseleteket nagyon könnyû levenni, és nem zavar túlságosan. A nadrág alá pedig direkt nem vettem semmit, legalább annyivel kevesebb ruhát kell levennem.

Felmászom mellé az ágyra, és elhajítom a hosszú selyemruha felsõrészét. Már a kötést sem viselem a karomon, hála a régi kínai gyógymódnak..már alig látszik a seb. Pedig ennek köszönhetem ezt az édi fiúcskát, szóval annyire nem is bánom.

 

Elhátrál elõlem, én pedig mosolyogva követem õt, mint valami ragadozó nagymacska. Háta az fejrészének ütözik én pedig megpillantom saját mosolygó arcom a tükörben. Ez érdekes lesz...

 

-Hova mész lian ren..még csak most értem haza...ne fuss el elõlem... -hajolok közelebb hozzá kuncogva és megfordítom hogy egyenesem saját csillogó szemeivel nézzen farkasszemet. Azt hiszem a látvány amiben része lesz, minden italnál jobban fog hatni rá. És rám is.

Erõsen fogom az állát, miközben a nyakához hajolok és ruhája két felsõ gombját kibontva harapdálni kezdem selymes bõrét. Hajam elõrehullik a vállán, kinyitja a száját hogy sóhajtson, aztán mégsem teszi. Egyre csak mélyül az arcán a pír.

Kezem betalál a ruha selyme alá, tenyeremmel végigsimítok a mellkasán. Karcsú kis teste ahogy a mellkasomnak feszül..egészen beindít.. Istenem.. pedig alig pár órája hagytam itt.

 

-Nézd csak Kaori-kun... nézd meg magad milyen szép vagy ilyenkor... -súgom a fülébe. Már lehántottam róla a csomagolást....most éppen az alsóját próbálom lehúzni róla.

-Neehh...nem... én nem... -hallom halk hangját és behunyja a szemeit.

-Neem.. -harapok a fülébe. -Nyisd csak ki szépen!

Végigcsókolom a hátát, egészen a fenekéig.

 

A vörös egészen mély árnyalata amit produkál..de nagyon tetszik.

Halk nyögés, ahogy felhúzom magamhoz. Az ölembe ültetem, a mellkasomnak dönti a fejét. Lihegve kapkodja a levegõt ahogy simogatom. Ez tetszik..nagyon...

 

Minden egyes ki apró mozdulatra reagál az arca, és most így is láthatom. Mesés..

 

Félig lehunyt szemei, néma sóhajra nyíló finom kis ajkai..az a pír az arcán... egészen megbolondít.

 

Arca eltorzul a kéjtõl ahogy simogatni kezdem leérzékenyebb pontját, nyögve kap levegõ után, és szemei kissé ijedten kerekednek el ahogy meglátja saját magát. Hátranyúl az arcomhoz, a hajam a kezébe akad, így aztán azt rántja meg egy kicsit.

 

 

-Ugyan..lian ren.... hiszen élvezed...nézd csak mennyire... ne zavarjon téged a látvány. Hiszen gyönyörû vagy... -csókolok a nyakába lágyan, õ pedig kéjesen felsóhajt ahogy beléhatolok. Kicsit lejjebb engedem az ölembe, közben gyönyörködöm gyönyörtõl eltorzult arcában. Ahh..ez nagyon jó..igeen...

 

Nem tudok betelni vele..akárhanyadik alkalom..akárhányszor teszem ezt..csak jobban és jobban kívánom...

 

Tteljesen megõrjít, de nem tudok mit tenni ellene. Akarom..és addig az enyém is lesz, amíg jónak látom.

 

Kaori:

 

Tétován pislogva nézem a tenyeremben lévõ dobozt. Ajándékot vett nekem? Vajon mi lehet benne? Shen-li mosolygó arcára nézek.

- Nyisd ki! - bíztat. Hát jó... Kipattintom a fedelét, és meglepetten nézem a kis aranyteknõst. Hátán a páncélja színes drágakövekkel kirakva, minden részlete aprólékos. Gyönyörûen szikrázik ezerféle színben a rávetülõ napsugarakat szétszórva. Elakad a lélegzetem. Ez gyönyörû...

 

” ...én is akarok egy tetoválást... ...teknõst!”

 

Uhh, már emlékszem... Már ég is az arcom, úgy elpirultam. Esküszöm, többé nem iszom alkoholt...

Nézem a méregdrága medált, amely egy aranyláncon van, és zavartan töröm a fejem. Ezt nem fogadhatom el...

- Ezt én... - kezdeném.

- A tiéd. - szakít félbe határozott, halk hangján.

- De...

- Semmi de...lian ren. - mondja, és becsukja a dobozt, majd a fülemhez hajol. - Mondtam már, hgy nekem nem számít mi mennyibe kerül vagy hogyan kell megszerezni. Tetszik?

Nyakamat harapdálja, és testem már bizsereg és remeg is...

- Igen...nnhh...nagyon... - sóhajtom kábán.

- Akkor jó. - feleli, és már a karjaiban is vagyok. Még arra van lélekjelenlétem, hogy a dobozkát a kanapéra tegyem, és már indul is velem a hálószoba felé. Izgatottan kapaszkodom a nyakába, és torkomban dobogó szívvel nézek fel rá.

- Nagyon jóláll ez a ruha. - búgja mosolyogva. Mélyen elpirulva sütöm le szemeimet. Azt hiszem sosem fogom megszokni, hogy bókolnak nekem...

Puhán huppanok és szinte elsüllyedek a fekete szatén ágynemûben. Tágra nyílt szemekkel, levegõért kapkodva figyelem, ahogy érzéki mosollyal, ragadozóként méregetve vetkõzni kezd. Néhány pillanat alatt lekapja magáról ezt a bonyolult viseletet, majd mellém mászik. Megrémít ez a tekintet...

Úgy érzem magam, mint egy õzike, akit az oroszlán kerülget. Ne félj kicsi õzike, nem fog fájni...csak felfallak...

Hátrálni kezdek az ágyon, de azonnal meghallom az oroszlán szavait kissé más köntösbe csomagolva.

- Hova mész lian ren...még csak most értem haza...ne fuss el elõlem... - hajol az arcomba. Pirulva nézek fel rá.

Hirtelen megragadva fordít meg, és azonnal szembesülök a helyzetemmel, ahogy megpillantom magunkat a hatalmas falitükörben.

Térdelek egy ágyon, kínai selyemruhában, mögöttem egy teljesen meztelen, gyönyörû ragadozó...

Elfordítanám piros arcomat, de államat erõsen fogva kényszerít, hogy nézzem, ahogy a nyakamat harapdálva lassan kigombolja a felsõmet. Istenem, ez annyira zavarba ejtõ...

Shen li ajkai csodákat mûvelnek, és felsóhajtanék a kéjtõl, de saját arcom látványa... ez nem lehet igaz, hogy én ezt élvezem... Elfojtom a sóhajt, és figyelem, ahogy arcom egyre pirosabb lesz. Ez...ez...olyan kínos...

Végigsimít mellkasomon a ruhám alatt, és fülembe susog érzékien mély hangján.

- Nézd csak Kaori-kun...nézd meg magad milyen szép vagy ilyenkor...

Figyelem, ahogy levetkõztet. Ahogy megpillantom magam teljesen meztelenül egy másik meztelen férfivel, és látom ahogy remeg a testem... vágytól csillogó zöld szemeimet, piros arcomat... ez elviselhetetlen!

- Neehhh...nem...én nem... - nem bírom ezt nézni! Behunyom a szemem. Ne is lássam... Teljesen kifordultam önmagamból. Ez nem én vagyok... Ez a vágytól reszketõ, kába fiú. Ez valaki más.

- Neem... - súgja a fülembe harapva. - Nyisd csak ki szépen!

Hangja érzéki és buja, de egyértelmûen utasító. Szót fogadva figyelem, ahogy elõre dönt, és négykézlábra állva hagyom, hogy a hátamat végigpuszilgassa, nyalogassa. Reszket az egész testem, és csak halkan nyöszörögök a vágytól és a kéjtõl. Ahogy leér a fenekemhez, elképedve figyelem mélyvörös arcomat. Nem, ez nem én vagyok... saját nyögéseim, nyöszörgéseim tükörképem ajkaiból fakadnak fel, és arcán a tiszta élvezet...

Mögém ülve húz az ölébe, és levegõért kapkodva remegek... õrülten kívánom. Azt akarom, hogy bennem legyen, kitöltsön és elrepítsen... megszabadítson a bennem felgyülemlett hatalmas feszültségtõl, amelytõl úgy érzem, azonnal felrobbanok...

Megfogja vágyam jelét, és elönti testemet a perzselõ forróság... Tükörképem arcát látva pánikba esem. Nem lehet...nem lehet... Rémülten kapaszkodom belé.

- Ugyan...lian ren...hiszen élvezed...nézd csak mennyire...ne zavarjon téged a látvány. Hiszen gyönyörû vagy... - súgja a fülembe, és puhán csókolja nyakamat.

Ahogy magamba fogadom Õt, arcomon a tiszta gyönyört látva végre tudatosul bennem...

Elveszi az eszem... Bármit is teszek vagy gondolok, kívánom õt. A rabja lettem.

Nincs ez így jól.

 

Felsikoltok, ahogy végighömpölyög testemen az orgazmus, és behunyt szemekkel hajtom hátra fejemet a mellkasára.

 

Istenem de csodálatos...

 

Nehéz szemhéjaimat felemelve pillantok rá, és arckifejezését látva, kínai szavait hallva elmosolyodom. Gyengéd mosollyal duruzsol a fülembe. Bár érteném miket mond...!

Egy biztos. Élvezte Õ is. De még mennyire...

 

Miért örülök én ennek? Nem tudom.

 

Megsimogatom derekamra kulcsolódott karjait, és ernyedten hagyom, hogy lefektessen a puha párnák közé.

 

Behunyt szemekkel zuhanok az öntudatlanságba.

 

 

***

 

Kellemes melegség ölel körül, és lassan adom át magam az ébredés kábultságának.

Felemelem a fejem, és az Õ alvó arcát látva visszafektetem karjára.

Mennyi lehet az idõ?

Körülpillantok a lámpák félhomályában.

Ebben a hálószobában olyan, mintha megállt volna az idõ. Csak Õ és én... semmi más.

Ez persze csak illúzió, de akkor is kellemes.

Óvatosan kibontakozom karjaiból, és kimászom az ágyból. Találok is egy órát az egyik fali polcon. Már késõ délután van...

Nincsenek meg a ruháim, amikben idehoztak... Felveszem a selyemruhát, és elbíbelõdöm vele egy darabig, mire sikerül végre.

Vissza mászom az ágyba, és Shen-li mellé térdelve finoman megsimogatom a karját. Felsóhajt, de nem ébred fel. Na még egyszer.

Lassan felemelkednek szemhéjai, és elmerülhetek az éjfekete szemekbe, amelyek olyan hatással vannak rám, mint az örvény. Magukba szippantanak, úgy érzem el tudnék veszni bennük...

- Jó reggelt lian ren. - mosolyog rám érzékien.

- Jó...reggelt... - pirulok el, és zavartan kezdek babrálni kezeimmel. Látja rajtam a ruhát, és összehúzott szemekkel komolyodik el. Nagy levegõt veszek.

- Ugye elengedsz? - kérdezem félénken. - Nekem holnap iskola... és...és...

Lesütöm a szemeimet. Nem szeretem, ha így néz rám. Azt szeretem, ha gyengéden mosolyog.

Megfogja a csuklómat, és finoman maga mellé húz. Engedelmesen bevackolódom a karjaiba, és fölém hajoló arcára pillantok.

- Igen. - mondja halkan. - Ha hívlak, azonnal jönnöd kell. Semmilyen kifogást nem fogadok el. Megértetted?

Ellentmondást nem tûrõ hangja és arckifejezése...szemeinek fenyegetõ, hideg csillogása... Idegesen nyelve nézek fel rá. Ezek szerint... de én azt hittem, csak errõl a hétvégérõl lesz szó... Meglepettségemet képtelen vagyok palástolni.

- Igen...

- Jól van. - mosolyog rám, és már ajkaimon is érzem követelõdzõ csókját. Megkönnyebbülten sóhajtva kulcsolom át karjaimmal a nyakát, és simulok hozzá. Végigsimítja hátamat, fenekemet és combomba markol szenvedélyesen, majd elszakítja tõlem ajkait. Felkel az ágyból és egy fekete köntöst magára vesz. Mellé állva várom türelmesen.

Telefonon utasításokat osztogat, és egy perc múlva egy szolgáló jelenik meg, kezében egy kis rácsos mûanyag szállítódobozzal, és az ékszeres dobozkával. Yoda halkan nyávogva kukucskál ki rajta, és elmosolyodva veszem át. Shen li kiveszi a dobozból a nyakláncot, és mögém lépve a nyakamba teszi.

- Szeretném, ha hordanád. - mondja. Kissé meglep a kérése, de bólintok. - Menjünk.

Lekísér a ház elé, és ezúttal is shokkol a sok fegyveres õr látványa. Félelmetes...

Egy fekete autó áll már a lépcsõ aljánál, ajtaja nyitva, és egy öltönyös férfi áll mellette. Egyik testõre a sok közül. Átveszi tõlem a cicámat, és beteszi az ülésre.

Shen li felé fordulok. Mit mondjak? Gõzöm sincs...

Magához ránt hirtelen, és vadul megcsókol. A rengeteg ember elõtt! Jézusom! Rémülten próbálok kibontakozni karjaiból, de nem tudok. Végül elenged, és mosolyogva nézi paradicsom-piros arcomat.

- Szia... - motyogom zavartan, és halk nevetését hallva kezeim mögé rejtem arcomat. Ez annyira kínos... itt mindenki elõtt...

- Zai jian...(viszlát) - mondja mély hangján. Beülök, jobban mondva bemenekülök a kocsiba...

 

 

***

 

Az iskolában egész nap csak nehezen tudtam koncentrálni bármire is. A nyakláncomat és a szeretkezés „jeleit” az egyenruhám és annak magas gallérja szerencsére eltakarja. Mégis látják rajtam a barátaim, hogy valami nem stimmel...

Anyám is észre vette a telefonban a hangomon... de szerencsére megnyugtattam. Még marad néhány hetet, és a nagyiékhoz is elutazik Dijonba. Jobb is. Fogalmam sincs hogyan magyaráznám ki az éjszakai távolmaradásokat... Szerintem néhány nap múlva úgyis véget érnek ezek a légyottok Shen-livel, így efelõl legalább megnyugodhatok.

 

Barátaimmal beszélgetve lépek ki az iskola ajtaján, és ledermedek a látványtól. Nagy feltünést keltve szobroz a kapuban a tegnapi fekete autó, és mellette áll az a két testõr, akik a könyvesboltból hurcoltak el. Ezt nem hiszem el... Mit csináljak? Hogyan fogom ezt kimagyarázni a barátaim elõtt?

- Nekem most...mennem kell... Sziasztok! - fordulok el égõ képpel barátaimtól, és torkomban dobogó szívvel sietek a nagydarab fickókhoz. Kinyitják nekem az ajtót, és beszállok. Szemem sarkából látom a csodálkozó arcokat. Mindenki minket figyel. Istenem de kínos...

 

Hamar odaérünk, és a fegyveres õröket látva ismét összerándul a gyomrom,de nem érek rá ezzel foglalkozni, mert egy szolgáló azonnal mellém lép, és bevezet a házba. Bekopog egy ajtón, és Shen-li hangját hallva szívem hatalmasat dobban.

Belépek, és egy meglepetésemre egy szép szobába lépek. A falakon félig kész vagy teljesen kész kínai festmények, az asztalokon és polcokon ecsetek, festékek, vásznak...

Õ az ablak alatt ül, nekem háttal. Köszönök neki, és mellé lépve a válla fölött kukkantom meg mit csinál. Egy teknõs... és egy sárkány? A teknõs már majdnem készen van, a sárkánynak csak a grafit vázlata látszik, de így is jól kivehetõ, ahogy az állatkába harap hatalmas fogakkal teli szájával.

Ööö... remélem ez nem célzás.

- Ni hao. - mosolyog rám kedvesen, és leteszi az ecsetet egy mellette lévõ asztalkára. Gondolom ez egy köszönõ szó.

- Ni hao. - ismétlem meg félénken, és rámosolygok. Megsimogatja az arcomat, majd hajamba túrva markol tincseimbe, úgy húz magához. Engedelmesen ülök az ölébe, és meglepetten nyögök fel, ahogy éhesen veti rám magát. Szinte marcangolja az ajkaimat... Belekapaszkodom selyemingébe, de nem ellenkezem.

Minek? Hiszen egész nap erre a pillanatra vártam. Szégyellem magam rettenetesen...

 

 

Shen-li:

 

Tényleg jó ötlet volt ez a tükör. Hihetetlenül élveztem ahogy szenvedélytõl fûtött tekintetét és a sajátomat láttam benne. Rettenetesen izgató.

 

Általában nem sokott ilyen sokáig tartani az újdonság varázsa. Nagyon gyorsan ráunok dolgokra, de õt valahogy nem tudom megunni. Vagy csak még egy kis idõ kell. Ki tudja.

 

***

 

Azt sem tudom mennyi lehet az idõ, még álmaim mezsgyéjén járok, mikor érzem hogy valaki hozzámér gyengéden.

Ez furcsa... a szolgálók nem szoktak hozzámérni. Mennyi lehet az idõ? Megint lekéstem egy találkozót?

Lassan kinyitom a szemeimet. Lágyan csillogó zöldet látok, Kaorit abban a selyemruhában. Ahh de szép...

- Jó reggelt lian-ren. - mosolyodom el álmosan, de rögtön kiröppen az álom a szemembõl ahogy felötlik a fejemben a kérdés hogy: miért van rajta ruha?

Halkan köszön nekem, lesüti a szemét. Ez nem tetszik. Egyáltalán nem.

-Ugye elengedsz? - kérdezi félénken. Nah gondoltam hogy valami ilyesmi lesz, de azt is tudtam hogy nem tarthatom itt örökké. - Nekem holnap iskola..és..és...

Jól van, jól van. Tudom. Megragadom a csuklóját, magam mellé húzom az ágyra. Lesütött szemei most az egyszer nem annak tudhatók be hogy megint meztelenül fekszem elõtte, pedig annak sokkal jobban örülnék. Na igen, de ilyen könnyen azért nem szabadulsz tõlem.

- Igen. -felelek halkan, az elõbb feltett kérdésére. Látom az arcán hogy megnyugodott, de még nem fejeztem be. - De ha hívlak, azonnal jönnöd kell. Semmilyen kifogást nem fogadok el. Megértetted?

Már komoly a hangom és ezt õ is érzi. Kicsit meglepettnek tûnik. Heh, talán csak nem azt gondoltad hogy ennyi lesz az egész? Itt tartalak két napig aztán mehetsz Isten hírével. Ugyan, akkor nagyon nem ismersz.

-Igen... -feleli halkan.

-Jól van. - mosolyodom el. Ezt már szeretem. Magamhoz húzom és megcsókolom, édes elégtétellel tölt el, hogy már magától öleli át a nyakam és simul hozzám. Ahhoz képest milyen kis makacs volt az elején.

Mikor elengedem gyorsan kipattanok az ágyból és magamra veszek egy köntös. Feltelefonálom az egyik szobalányt a hallban hogy szedje össze a macskát és az ékszert és hozza õket ide.

Pár perc múlva meg is jelenik. Jónéhány karmolásnyom éktelenkedik a karján, gondolom nem volt könnyû azt a dögöt a dobozba tuszkolni. Viszont ahogy meglátja Kaorit, boldog nyávogásba kezd. Hát mondjuk megértem..teljességgel. Átveszi a lánytól a dobozt, én pedig a nyakába akasztom a medált.

-Szeretném ha hordanád. -mondom neki komolyan. Nem azért vettem hogy egy kis eldugott helyen õrizgesd, hagy lássa csak a többi ember hogy az enyém vagy, mégha nem is értik igazán.

-Menjünk. - szólalok meg halkan, és kiterelem az ajtón.

A folyosón utánunk fordul egy kíváncsi szobalány, de ahogy hátranézek rá, lesütött szemmel iszkol vissza a konyhába.

A ház elõtt aztán a testõreimre bízom Kaorit. Egyikük berakja a macskát a kocsiba. Na, most jön az hogy elbúcsúzunk. Rövidebb idõre mint gondolnád... de azért ezt nem kötöm az orrodra. Zavartan pislog rám, nem tudja mit mondjon.

Magamhoz rántom és megcsókolom, nem törõdve azzal hogy elgyengülve próbál kiszabadulni. Ugyan lian-ren.. hiszen itt mindenki tudja mi az ábra.

Vigyorognom kell ahogy vörös arcát látom. Zavartan süti le a szemét.

-Szia... -motyogja halkan.

- Zai jian... - köszönök én is el, majd sóhajtva nézem ahogy lassan eltávolodik a hatalmas fekete autóban.

 

Akkor, azt hiszem vissza munkához.

 

***

 

A nap fennmaradó részében szervezetem ügyeit intézem. A rivális maffia emberei egy kis kavart okoztak az egyik vállalkozásban, így kénytelen vagyok én kézbevenni a dolgot. Fontos iratot loptak el, ami nélkülözhetetlen, így elküldöm az embereimet hogy keressék meg, és vallasák ki a tolvajt hogy személy szerint ki bérelte fel.

 

Sóhajtva dõlök hátra a székben. Az asztalon elõttem jelentések, a piaci eladások jegyzéke, mindenféle munka amihez semmi kedvem.

 

Lassan ez a nap is eltelik.

 

***

 

Hétfõ. Ezzel kezdõdik a hét, a sok-sok elintéznivaló, és az egyhetes huzavona. Ki nem állhatom a hétfõt.

 

Egy üzleti tárgyalásom van délelõtt, így mikor végre vége szakad, fellélegezve szállok be a kocsimba.

 

Otthon aztán átöltözöm és a mûtermembe vonulok. Elküldöm az embereimet Kaori-ért, hiszen bizonyára már vége az iskolának, én pedig mielõbb látni kívánom. Hehe..látni... vagy inkább érezni akarom, de mindegy. A lényeg, hogy nincs itt, de itt lesz..hamarosan.

 

Kezembe veszem a grafitot és felvázolom a képet a vászonra, ami eszembe jutott. Halvány, vékony vonalakkal már elõttem is van a kép, amit meg fogok festeni. Elmosolyodom, ahogy az ecsetet a kezembe veszem. Ruhám alja a földet söpri ahogy megmozdulok és szétkenem a festéket a palettán, sötét arany színt.

Azzal nekiállok a munkának.

 

***

 

Amikor ezt csinálom teljesen el tudok feledkezni az idõrõl. Csak a vásznat látom, a nagy üres fehrséget, és a képet a lelki szemeim elõtt ami majd rákerül. Már félig kész vagyok.

 

Kopognak.

 

Kiszólok hogy jöjjön be az illetõ, akárki is az. Nem fordulok az érkezõ felé, még mindig a festményt bámulom, azon tûnõdve mi hiányzik. Lépteket hallok, aztán valaki a vállam kapaszkodik gyengéden. Kaori arcát látom az enyém mellett. A képet nézi.

- Ni hao. - köszönök neki, és leteszem az ecsetet és a palettát egy kis asztalkára magam mellett.

Õ halkan elismétli amit mondtam. Okos fiú. Rámmosolyog. Hmm..ez tényleg hiányzott. Végignézek rajta. Most elõször látom iskolai egyenruhában. Mosolyra húzom a számat. Jól áll neki a fekete, bár nem kimondottan az õ színe. Rettenetesen karcsúnak tûnik ebben az egyszerû szabású ruhában, vékony karjai és combjai a sötét színnek hála csak még jobban ki vannak hangsúlyozva. A felsõ nyaka kicsit nyitva van, kilátszik alóla a fehér ing amit visel. Milyen egyszerû és formális színek. Fekete és fehér.

A hajába túrok, megsimogatom az arcát, és magamhoz rántom. Egy rántás is elég, s már az ölemben van.. Érti a célzást. Elégedetten mosolyogva kóstolom meg az ajkait, olyan hévvel esem neki, mintha nem csak tegnap engedtem volna el, mintha legalább egy hete nem láttam volna. Ahh azok az unalmas üzleti tárgyalások.

 

-Nem...ahkarod... befejezni ah képet..? -kérdezi halkan pihegve ahogy a nyakát kezdem el harapdálni.

-Majd késõbb. - felelem lazán. - Most annál fontosabb dolgom van.

Rá sem kell néznem hogy tudjam megint zavarba hoztam ezzel a mondattal. De ez engem egyáltalán nem zavar. Sõt, tetszik.

 

Erõsen magamhoz fogom, a lába alá nyúlok, aztán felállok vele, mintha semmi súlya nem lenne. Ahogy elnézem, most egészen hozzáöltöztem. A méregzöld selyemruhán amit viselek, arany sárkányok tekergõdznek. És ez a két szín az, ami neki is a legjobban áll.

 

Végigsétálok vele a folyosón, aztán a szobám elõtt az egyik szolgáló tájékoztat hogy éppen takarítják. Ehh ezt az idõzítést. Kínaiul rámordulok hogy akkor siessenek vele, és a másik irányba veszem az irányt. Erre vannak a fogadószobák, ahol tárgyalni szoktam az ügyfelekkel. Kicsit sötétebb a folyosó, mint a keleti szárnyban, hála a súlyos bársonyfüggönyöknek.

Látom hogy ijedten néz körbe, majd megkérdezi:

-Hová viszel?

Nahát..nem ismerõs a környék..?

Pedig ez is egy szép hely.

- Mindjárt meglátod. - felelem halkan, ajkaim hozzáérnek selymes hajához. Megcsapja az orrom az a finom kamilla illat. Mmm...

 

Berúgom a súlyos faajtót. Errefelé a falak nem olyan vékonyak, és az ajtók is jó vastagok hogy egyetlen hangfoszlány se szûrõdhessen ki a tárgyalásokról amik itt zajlanak.

Sötét van a szobában, ezért a lámpakapcsolóért nyúlok, miközben gyengéden leteszem õt a földre. Egy gombnyomásra egy sor vörös rizspapír lámpa gyullad fel a szobában. Szép körben, egy egy alacsony asztalkánál, és a falak mellett.

A teremben nincsenek ablakok, így a lámpák fénye az egyetlen ami némi fényt szolgáltat a sötétben. A rizspapírra festett írásjelek hátulról megvilágítva torz, megnyúlt árnyékukat vetik a falra. Körben mindenhol alacsony asztalkák, kanapék, össze-visszaságban és rengeteg selyem és bársonypárna, a legkisebbtõl az akkoráig, amin akár végig is nyúlhatnék.

Naigen, kellemes hely a tárgyalásra.

 

Úgy néz ki nem szellõztettek ki tegnap óta, mert még mindig érzem a füstölõ, nehéz, édes illatát, amit meggyújtottam.

 

-Gyere beljebb. -nézek rá, mert látom hogy még mindig az ajtóban áll meglepetten. Leülök az egyik alacsony asztal mellé, ahol párnák hevernek szanaszét a földön. Ruhám a lábam alá gyûrõdik, lendítek egyet rajta, mire szétterül a puha, szõrös szõnyegen.

Elindul felém, nagyon lassan. Valahogy úgy érezheti magát, mint mikor a kíváncsi bámészkodó közelít az oroszlán ketrecéhez. Tudja hogy vannak rácsok mégis óvatos. Jah, és ebben az esetben nincsenek rácsok. Mellém ér, én pedig lehúzom magam mellé, a földre.

 

-Remélem nem vagy nagyon fáradt. - súgom a fülébe halkan, de igazából nem nagyon érdekel mit válaszol. Alig várom hogy végre megszabadítsam a ruhájától. Lehúzom a táskát a válláról és leteszem az egyik párnára.

Nemsokára követik a ruhái is, szépen sorban. Elõször a fekete kabátka, aztán az ing és a nadrág. Cipõk...zokni...alsónadrág. Ahh igen.. mennyire imádom így nézni.

Látom hogy halványan megremeg, pedig nincsen hideg a szobában. Az arany medál fényesen csillog a nyakában. Gyönyörû. Ahogy elõttem fekszik azon a hatalmas bársonypárnán és hófehér bõre szinte beleolvad a mézszínû anyagba.

Lehajolok hozzá és a mellkasomra vonom a kezét. Ujjai maguktól kezdik el bontogatni a szalagokat a ruhámon. Ez ennek a viseletnek a hátránya, hogy a nyakamtól a derekamig össze van fûzve. Bonyolultabb levenni. Nem igazán tud odakoncentrálni, mert közben lágyan simogatom és valahányszor érzékenyebb terültetet érnek az ujjaim kicsúszik a kezébõl a szalag. Muszáj a segítségére sietnem gyorsan, így végre megszabadulhatok a hosszú ruhától. Ahh mennyivel jobb így.

Éhes tigrisként mászom fölé, csak úgy falom az ajkait. A hátamba kapaszkodik, vékony ujjaival a sárkány fejét érinti a bõrömön. Mmm...

Finoman megharapdálom a hasát, és kéjes sóhajait hallva kicsit lejjebb veszem az irányt.

Nem bírom abbahagyni..felfalom...

 

A nevemet hallom a szájából... egyszer..kétszer... háromszor...

 

A harmadikat már csak elhalóan nyögi, és fejét hátravetve borzong meg a kéjtõl. Istenem..ezt tényleg képtelen vagyok megunni.

 

Puha ajkai az enyémen, karjai ahogy a vállamat ölelik, keskeny csípõje az enyém alatt... teljesen elvesztem a fejem. Lehemperedünk a párnákról, amik szétgurulnak a lendülettõl. Rántom magammal õt is, miközben egy pillanatra sem szakítom meg a csókot. Hajam már szinte teljesen kibomlott a fonatból, néhány tincs az arcomba lóg és hozzásúrlódik a bõréhez ahogy közelebbhúzom magamhoz.

Lefektetem a puha szõnyegre, finoman lenyomom mikor látom hogy fel akar emelkedni hozzám. Lekapom magamról az utolsó ruhadarabokat is. A nyakához hajolok, hallom hogy felsóhajt ahogy hozzásimul meztelen testem. Na mi az? Csak nem hiányoztam neked? Hiszen mégcsak nemrég váltunk el.

Férfiassága keményen ágaskodik már, halk nyöszörgés hagyja el az ajkait ahogy megérintem.

 

-Kaori-kun.. -kuncogok halkan. -.. te tényleg ennyire kívánsz engem? Nagyon édes vagy. -súgom a fülébe.

 

Kéjes sóhajok... ahogy simogatom és csókolgatom.... hmm..imádom ezt a hangot. Ahogy haladok egyre lejjebb egyre gyorsabban kapkodja a levegõt, kezével megpróbál a szõnyeg rojtjaibe kapaszkodni. Kipirult arcát hiába próbálja meg elrejteni azzal hogy elfordítja a fejét, mert nem engedem neki. Azt akarom hogy rám nézzen miközben beléhatolok. Igen...pont így...

Ahhmm...istenem...

Remegõ kezei lecsúsznak a vállamról ahogy megpróbál belémkapaszkodni, zöld szemei egészen elködösültek a kéjtõl... gyönyörteli sikolyai a fülembe zengenek.

 

Mond valamit, de nem igazán értem, annyira halk és elhaló a hangja, majd a következõ pillanatban hangosan nyög fel, ahogy ahogy egy erõsebb lökéssel hatolok mélyebbre. Bennem reked a levegõ, mélyrõl jövõ morranással fújom ki. Ujjaim újra rátalálnak a férfiasságára, a selymes testrész finoman simul a tenyerembe ahogy megérintem, õ pedig megrázkódik a gyönyörtõl. Comjai egyre erõsebben szorítják a derekamat, érzem hogy már nagyon közel neki a vég, de nekem sincs túl messze.

 

Ránehezedem, karcsú teste elveszni látszik az enyém alatt, a puha szõnyegen. Megtámaszkodom a válla mellett a földön, félve hogy összenyomom. Hajam az arcát érinti ahogy lehajolok hozzá hogy megcsókoljam. Nyelvem a szájába siklik, szeretkezésünk ütemét utánozva kezdem el ki-be húzogatni. Mmm imádm ezt.

 

Belenyög a csókba, érzem hogy lilabõrös lesz a kéjtõl..aztán a következõ pillanatba levegõ után kapva szakítja el tõlem az ajkait hogy a világba kiáltsa gyönyörét. Verejtékcseppek zuhannak hófehér bõrérõl a szõnyegre, megvonagló teste pedig engem is magával ránt a szakadékba... és vele együtt zuhanok a mélybe.

 

Végre.

 

Ahhhh igen...

 

Rázuhanok, majd gyorsan észbekapva gördülök le róla. Húzom magammal, egy párnát gördítek a feje és a háta alá.

 

-Nyisd ki a szemed lian-ren.. - szólítom meg halkan.

Felnéz rám, szemében halványan csillog a lámpák fénye. Láthatóan még épp csak most talált vissza a valóságba...és tudatosul benne minden.

 

-Úristen... -nyögi halkan. Halkan felkacagok az arckifejezését látva.

-Naa... annyira azért nem lehetett rossz. - kuncogok halkan, és betakarom õt a kanapé mellé hajított ruhámmal. Látom hogy ujjaival finoman végigsimít a gazdagon hímzett anyagon.

 

Lesüti a szemeit, és elpirul.

 

Azt hiszem ez egyértelmû megadás. Megsimogatom az arcát. Ezt el bírnám viselni minden nap.

 

***

 

Mivel hétköznap van, nem tarthatom magamnál, így egy gyors fürdés és közös vacsora után elbúcsúzunk. Miután a gyümölcsös rizst szemenként etettem meg vele, a rakoncátlan falatokat és az édes szószt az arcáról nyalogatva, enyhén kipirult arccal száll be a kocsiba. Immár kifogástalan kinézettel figyelem ahogy távozik, fekete, vörös berakásos ruhámban. Egyedül kócos hajam rontja kissé az összeképet.. de ugyan, kinek tûnik fel ez az apróság.

 

Elõre mosolygok magamban ha a holnapra gondolok.

 

***

 

Másnap már korán reggel elintézek minden fontos dolgot és egész nap egy fontos találkozó megszervezésén ügyködöm.

Japán egyik legelegénsabb negyedében minden évben találkoznak a legbefolyásosabb férfiak, és ez pont ma este lesz.

 

Már kora délután telefonokat intézek hogy minden meglegyen az esti partyra. Megrendelem a ruhát magamnak és Kaorinak is. Igen õt is magammal viszem. Már akkor eldöntöttem mikor megláttam elõször abban a kínai selyemruhában. Tökéletesen fog mutatni az oldalamon. És egyébként is, mások is elhozzák az aktuális "kedvencüket", miért pont én ne tenném.

 

Mikor mindent elintéztem az edzõterembe veszem az irányt ahol már várt a partnerem. A testõrök már elindultak Kaori-ért az iskolába, nincs miért aggódnom. Felveszem az edzõruhát, a fejemre húzom az acélhálós védõmaszkot, és elveszem a kardot az egyik szolgától. Remek..már úgyis rám fér egy kis gyakorlás.

 

***

 

 

Elegáns léptekkel hátrálok el a suhintás útjából. A kard hasítva szeli a levegõt, de hozzám sem ér. Hajam szinte "lebegve követi a mozdulatot", a hosszú fonat majdnem hozzáér a pengéhez de még idõben elrántom a fejem.

Hallom hogy nyílik az ajtó de nem törõdök vele. Megpördülök és a kardot alulról suhintva ellenfelém felé kapok vele. Kivédi, összecsattannak a fegyverek. Felé ugrom, egy alattomos mozdulattal elkaszálva a lábait, és a követlezõ pillanatban már elõttem fekszik...pengém a szívére mutat.

 

Lihegve veszem le a maszkot a fejemrõl, és kirázom a hajam az arcomból. Fél szemmel látom hogy az ajtóban az egyik testõröm áll, elõtte szinte elveszni látszik kicsi Kaori. Felé fordulok, õ pedig megszeppenve, csillogó szemekkel méreget. Felsegítem az ellenfelem, és leteszem a kardot meg a fejfedõt.

 

-Szervusz Kaori-kun.. - lépek elé izzadtan a kétórás edzéstõl.

-Szia. - köszön halkan, megborzongva ahogy lehajolok hozzá és megcsókolom. Mmm milyen kis üdék és frissek az ajkai.

-Ameddig én rendbehozom magam mutassátok meg neki mit kell felvennie. Ott van a szobámban. - szólok a testõrhöz a szobalányhoz kínaiul, akik bólintanak és elvezetik.

 

Egy törölközõvel megtörlöm az arcom. Már nem sok idõ van a party-ig nem ártana megfürdenem.

 

***

 

Kicsit idegesen és megszeppenve száll be mellém a kocsiba.

 

-De nekem holnap iskolába kell mennem. -magyarázza már nem tudom hányadszorra.

Sóhajtva fordulok felé, miután a testõröm becsukta utánunk a kocsi ajtaját.

-És.. menni is fogsz. Legfejebb nálam alszol ha késõn érünk haza. -rántom meg a vállam. - Emlékezz mit ígértél lian-ren... nincs vita.

Sóhajtva bámulja összekulcsolt kezeit az ölében.

 

-Egyáltalán milyen helyre megyünk? -kérdezi aggodalmas arccal.

 

-Hidd el, tetszeni fog. -mosolygok rá. Úgy látom ez valahogy nem nyugtatta meg, mert továbbra is a kezeit tördeli idegességében, míg el nem kapom az egyiket, és a számhoz emelve egy csókot nem hintek rá.

-Nyugi... semmi rossz nem fog történni veled... -hajolok közelebb hozzá, és belecsókolok a nyakába, egészen föntre a füléhez. A ruha magas nyaka miatt a többihez nem férek hozzá, de nem is zavar. Gyönyörûen fest benne.

Érzem ahogy megborzong. Kuncogni kezdek.

 

Mikor megérkezünk már egész sokan vannak az épület elõtt, és ezek szerint bent is. Egy öltönyös férfi nyitja ki a kocsiajtó én pedig kisegítem Kaorit.

Gyönyörû ruhába öltözött fiúk és lányok mutatják az utat az ajtóig, amit egy férfi szélesre tár nekünk. Érzem hogy Kaori közelebb húzódik hozzám. Elmosolyodom.

-Maradj mellettem. -súgom neki miellõtt beérnénk a terembe.

 

Odabent rengeteg dúsgazdag üzletember és veszélyes maffia körökbeli férfi foglal helyet, áll, eszik, iszik, vagy éppen bászmészkodik. Mikor belépünk az egyikük rögtön megtalál. Az egyik kínai üzletfelem az, fejet hajtva köszönt, én pedig biccentek neki.

- Igazán csinos kísérõd van. - pillant Kaorira.

- Úgy gondolod? -kérdezem kínaiul, félreérthetetlen hangsúllyal, mire elhátrál és sértetten tovább áll.

 

-Erre gyere Kaori-kun. - vezetem egy hatalmas asztalhoz. Leülök egy székre, õt pedig az ölembe húzom. Elõször tiltakozik, de aztán mikor látja hogy nem van õ egyedül ilyen helyzetben, kicsit megnyugszik.

A haját simogatva beszélgetek az asztalnál ülõkkel. Néha bele-bele kortyolok a pezsgõbe amit kitettek elém, de nem vagyok túlzottan oda érte. Ilyenkor inkább felé nyúlok, és bõrét simogatom a ruhán keresztül.

 

Sok pénz cserél gazdát ma este, én is rengeteg új üzlti partnerre teszek szert ezidõ alatt. Lassan kihozzák a vacsorát. A szemben ülõ férfi a poharából kínálja az alig 16 évesnek látszó fiút az oldalán. A rövid szõke hajú fiúcska csöndesen álldogál mellette, majd mikor a férfi felé nyújtja a poharat elveszi és belekortyol az italba.

 

-Bocsáss meg, még meg sem kérdeztem, kérsz valamit inni? - pillantok Kaori aki mindidáig megütközve figyelte a jelentet. Naigen az öreg fickó csöppet az apja lehetne annak a fiúnak, de ilyen körökben ebbe nem szól bele senki.

-..ehh..én..nem.. köszönöm nem kérek.. - rázza a fejét hirtelen. Aztán csak sikerül rábeszélnem egy alkoholmentes koktélra amit aztán meg is rendelek az éppen erre szaladgáló pincérfiútól.

 

- Shen-li-san úgy hallottam a maga részvényei éppen nagyot ugrottak a tõzsdén. - fordul felém a baloldali szomszédom, egy alacsony, rövid fekete hajú japán férfi.

- Ni.. magam is örömmel konstantáltam. - bólintok. Vörös köves gyûrûvel díszített mutatóujammal Kaori állát simogatva. Kíváncsian kapja erre a fejét, bizonyára a japán szavak miatt. Végre valami amit õ is ért.

- Egyetérthetünk hogy a mai japán gazdaságban mindig szükség van a magunkfajtákra akik irányítják a dolgot. - merül bele a beszélgetésbe a férfi.

-Meglep engem Sugi-san. -mosolygok rá. - Azt hittem hogy maga csak államtitkokban utazik.

- Naná, azokon a legkönnyebb borsos áron túladni. - vigyorog önelégülten.

Tovább beszélgetünk.

 

A vacsora többfogásos. Az elõétel valamiféle európai szörnyûség. Csak Kaorinak csillan fel a szemem mikor kihozzák. Én még életemben nem láttam ilyet. Talán azért mert kínában nõttem fel és ott nm esznek ilyet. Meg ugye manapség is csak japán meg kínai konyha szerint étkezem ugyebár.

-Egyél csak. -mondom neki, és magam mellé húzok egy széket. Helyet foglal mellettem, és immár nagyobb bátorsággal lát neki az evésnek. Nekem az is elég, ha figyelem.

-Nem kérsz? Nagyon finom. - nyújtja felém a villáját.

- Nem szokásom olyat enni aminek még a nevét sem tudom. - felelem halkan, elgondolkozva.

-Az anyukám is szokott ilyet csinálni, hidd el nincs rossz íze. - gyõzköd lelkesen.

- Jól van. Meggyõztél.

Hagyom hogy megtessen azzal a szörnyûsséggel. Lenyalom a villáról a piros szószt. Elpirul.

Hmm...tényleg nem rossz.

 

-Nocsak Shen-li Yang, te hagyod hogy a kis állatkád etessen. Milyen aranyos. - hallok egy kacagó hangot a hátam mögött.

-Te sokkal aranyosabb voltál a múltkor mikor az életedért könyörögtél nekem Ganjou.. - vetem oda neki felé sem fordulva.

Hirtelen csönd lesz a teremben, de csak egy percre, aztán visszatér a jól megszokott moraj. A léptek lassan távolodnak tõlem, látom hogy a szõke fickó helyetfoglal a hosszú asztal legvégén.

 

Folytatódik a party...

 

 

 

 

 

Bizsereg az egész testem, mintha forró vízcseppek zúdulnának rám. Különös érzés, és nagyon kellemes... Ajkai a nyakamra siklanak, és ahogy harapdálni kezd, felsóhajtva élvezem a borzongást ami gerincem mentén bizserget. Behunyt szemekkel sóhajtok fel...

- Nem...ahkarod...befejezni ah képet...? - pihegem. Ah remélem nemet mond.

- Majd késõbb. - morogja a nyakamba. - Most annál fontosabb dolgom van.

Oh, akkor már most azonnal...? Mélyen elpirulok... pár percen belül szeretkezni fogunk megint... Olyan izgatottan verdes szívem a mellkasomban...

Magához szorít, egyik kezével lábaim alá nyúl, és feláll velem a karjaiban. Átölelem a nyakát, vigyázva szép hosszú hajfonatára, nehogy meghúzzam. Remélem kibontja majd...

Kényelmes tempóban tart a már jól ismert hálószoba felé, de ott egy szolgálóval beszél kínaiul, majd tovább haladva egy másik folyosóra kanyarodik. Itt még nem jártam...

- Hová viszel? - kérdezem kissé aggódva.

- Mindjárt meglátod. - súgja a hajamba, és mélyen beszívja illatomat. Hát ez... azt hiszem az állandó arcszínem a piros lesz. Ha vele vagyok, mindenképpen.

Fellendíti lábát, és lazán berúgja az ajtót, belép velem a sötét szobába. Óvatosan letesz a földre, és elfordul a villanykapcsoló felé. Rémülten kapok utána. Õ nem tudja... de nagyon félek a sötétben. Kezét megfogva máris biztonságban érzem magam, és felgyulladnak a lámpák.

Egy nagy terem, alacsony asztalokkal és rengeteg különbözõ méretû bársonypárnákkal. Itt is a jellegzetes piros-fekete dominál. Nagyon látványos... és a piros rizspapír lámpák teszik még egyedibbé. Kellemes félhomály... Belengi a helyiséget az ismerõs szantálfa füstölõ illata, amit Shen-li szeret.

Beljebb sétálva ül egy asztal mellé, és várakozóan néz rám éjsötéten örvénylõ szép szemeivel.

- Gyere beljebb. - mondja mély hangján. Végigpillantok rajta. Tökéletesen illik ebbe a környezetbe... ebben a csodaszép kínai hímzett selyemruhában igazán királyi a megjelenése. Süt belõle a méltóság és a hatalom... Lenyûgözõ látvány.

 

Mire feleszmélek, már elõtte állva hagyom hogy kezemet megfogva húzzon le maga mellé.

- Remélem nem vagy nagyon fáradt. - súgja a fülembe, és táskámat levéve rólam teszi el az útból.

- Nehm... - lehelem kábán, ahogy vetkõztetni kezd. Már az is hihetetlenül izgató, ahogy a ruháim halk suhogással röppennek a földre körénk. Hanyatt dönt egy nagy párnán...

Teljesen meztelen vagyok már, csak a nyaklánc van rajtam. Elégedetten néz végig rajtam delejes szemeivel, és én beleborzongok a várakozás izgalmába...

Kezét ruhájának szalagjaihoz vezeti. Tudom mi a dolgom, és nem is vágyom semmi másra. Remegõ kezeimmel kezdem bontogatni, de ahogy megérzem simogatását és csókjait, folyton elakadok mozdulat közben... Pihegve nézek fel rá, és segít nekem végre. Ledobja magáról a selyemruhát, és behunyt szemekkel borzongok bele az anyag suhogásának hangjába. Elképesztõen érzéki...

Vad csókját érzem ajkaimon, és csupasz bõrének forróságát sajátomon. Ah istenem, de vártam már ezt...

Végigsimítok hátán, a tetoválásán és sebhelyén, amirõl csak én tudom hogy hol van.... Hajfonatán is végigsiklanak ujjaim, és a végén lévõ szalagot egy gyors mozdulattal tüntetem el róla. Ajkai falják testemet, és nyögéseimmel, sóhajaimmal tudatom vele, mennyire jó érzés.

Illata betölti az orromat, testének forrósága, érintése, nyakának íze... Minden érzékemen Õ uralkodik. Shen-li... Shen-li...

- Ahh...Shen-li... - sóhajtom kábán, ahogy hasamon kalandozik nyelvével. Lejjebb és lejjebb...

Ahogy nevét kimondom, olyan, mintha valami különleges varázsszó lenne, ami fokozza a gyönyörömet... Hát használom is, úgy tûnik nem bánja.

Fölém magasodik újból, és én éhesen csókolom meg. Legurulunk a párnáról, a puha szõnyegen folytatjuk tovább. Ujjaim hajába bújva lazítják fel hajfonatát, amíg teljesen ki nem bomlik, és elõre hullva terít be engem vele. Olyan szép...

Felemelkedik. Ne... gyere vissza...

Ledobja magáról a nadrágját is, és visszasimul hozzám. Boldogan sóhajtok bele a csókba, és remegve csimpaszkodom nyakába. Lángolok, égek...

Megérinti legérzékenyebb testrészem, és felnyüszítek halkan a vágytól...

- Kaori-kun... - nevet fel halkan. - ...te tényleg ennyire kívánsz engem? Nagyon édes vagy. - súgja.

Nem tudok válaszolni, mert képtelen vagyok egy ép mondatot vagy akár szótagot összekaparni sötét elmém hátsó zugából. Talán a nevét... azt tudom.

Végigcsókolja a testem, és kétségbeesetten kapaszkodom a szõnyegbe, sóhajtozom és nyögöm halkan vagy hangosan... Õrülten kívánom, és szégyellem magam érte. Rettenetesen...

Államat megfogva kényszerít, hogy a szemébe nézzek. Elmerülök éjsötét szemeiben, amely a gyönyör sötét és végtelen galaxisát tükrözi számomra...

Belém csusszanó férfiasságát megérezve felsikoltva kapaszkodom meg vállaiban... majdnem...ez is elég volt, hogy majdnem... ahh istenem...

- Várj... - pihegem elhalón. Ha megmoccan, én felrobbanok... de nem törõdik vele, egy erõslökéssel mélyebben belém hatol, felmorran, majd megtorpan. Önuralmam morzsáin tengõdöm, amikor megérzem kezét férfiasságomon, s lágyan masszírozni kezd. Újra megmozdul, és csókjai megõrjítenek... bennem mozgó férfiassága minden mozdulatára kitölt és feszít...nõ és dagad bennem a gyönyör, hogy kitörjön...elemésszen...

Felkiáltok, ahogy elönti testem a zsibbadás, az orgazmus elõszele, és ívbe feszülttesttel adom át magam ahogy végighömpölyög rajtam egyre jobban felerõsödve...

 

Már nem vagyok más, mint egy kéjtõl rángatózó gyönyörgombóc...

 

Zuhanok és lebegek... forróságot érzek és mégis fázom...

 

Mély hangját hallom, ahogy követ engem, és altestemben meleg magját. Rám nehezedik... legurulva rólam hever el mellettem, figyelmesen fejem alá téve egy párnát.

- Nyisd ki a szemed lian-ren... - hallom halk hangját. Felemelem nehéz szemhéjaimat, és fekete szemeibe nézek.

Szeretkeztünk már néhányszor, de még soha nem volt ennyire jó... teljesen kivetkõztem önmagamból.

Még mindig zsibbadok... egész testemben érzem...

- Úristen... - közlöm halkan felnyögve, és körülbelül ez a második szó, amit az õ nevén kívül most tudok mondani.

Halk felnevetve néz le rám, fejem mellett könyökölve támaszkodik a kezére.

- Naa... - kuncogja. - ...annyira azért nem lehetett rossz.

Már megint zavarba hozott...

Betakar a ruhájával. Milyen szép... és puha...

 

Kedvem támadt verset írni. Pedig soha egy rímet nem tudtam faragni... de ezt az élményt nem lehet hagyományos szavakba foglalni... Na jó, inkább ne. Irodalom tanárom sírna. Pocsék vagyok rímfaragásban.

 

*

 

Rendel vacsorát, és hálószobájába megyünk. Együtt zuhanyozunk le, amíg vacsoránk megérkezik.

Gyengéd és figyelmes... csodásan érzem magam vele. Egész felszabadultan látunk a gyümölcsrizshez, de õ ragaszkodik hozzá, hogy megetessen. Szemének csillogásából már sejtem, hogy ez is egy érzéki kis játék lesz, amiket úgy szeret.

Nem tévedtem... Pokolian élvezem, de zavarban is vagyok rettenetesen, mert tudom, hogy nem helyénvaló amiket gondolok, érzek és teszek. Végül egy csodaszép fekete selyemruhát vesz föl, amin piros és aranyszínû sárkányok tekergõznek. Nagyon jól áll neki... Kikísér a kocsihoz, és egy közönség elõtt zajló búcsúcsók után elenged. Beszállok a kocsiba, és ugyanaz a két testõr visz haza, akik értem jöttek. Úgy fest, õk állandósulnak mellettem.

Kedvesen szóba elegyedem bennük, bár tõmondatoknál többre nem hajlandóak. Nem adom fel, és végül sikerül megkérnem õket, hogy legközelebb ne az iskola bejárata elõtt várjanak rám. Nehezen egyeznek bele, végül sikerül kicsikarnom, hogy az utca sarkán várjanak rám. Hát ez is valami...

 

*

 

Shen-li...

 

- Kaori-kun... Kaori-kun! - hallom, és felkapom a fejem. Hoppá. A tanár közvetlenül elõttem áll, és dühösen néz rám.

- Bocsánat... - nézek rá bûnbánóan, és õ elmosolyodva biccent.

- Semmi baj, figyelj kicsit jobban. Szóval, akkor sorold fel nekem a Ming dinasztia uralkodóinak nevét, kronológiai sorrendben.

Felállok, és hangosan sorolni kezdem, majd visszaülve helyemre elkomorulok. Többet nem szabad elbambulnom vagy álmodoznom órán.

 

Véget és a tanítás, és barátaimtól elbúcsúzom. A kocsi már vár rám, így megint le kell mondanom a közös teázást. Így is alig tudtam kimagyarázni elõttük a tegnapot. Gazdag nagynénire hivatkoztam, aki látogatóban van nálunk. Fúj de utálok hazudni...

Még csak négy napja vagyok aaaa...izé.... szeretõje, és már hazudok. Még néhány nap, és én is alvilági figura leszek. Remélem lesz pisztolyom is, hehe... Lehetnék olyan, mint Marlon Brando... cigi fityegne a számban, és rekedten beszélnék...

Odaérek az õrökhöz, és kedvesen mosolygok rájuk.

- Vanan. (jó napot) - mondom büszkén nyelvtudásomra.

- Vanan. - válaszolják, és egyikük elmosolyodik. Már nem is olyan félelmetesek... Elveszik nehéz táskámat, amiben a súly ¾-ét a kínai szótár teszi ki, és beszállok a kocsiba. Hamar odaérünk, és ismét beszélgetni kezdek velük, addig sem unatkozom. Tõmondatok. Nem baj, ez is több mint a néma csönd.

Kiszállunk, és egy másik testõr lép felénk. Lao és Kin-mo - mert már a nevüket is tudom. - felé fordulva sütöm el a másik újonnan tanult szavamat.

- Amitabha. (formális köszönés: sok szerencsét, az erõ legyen veled.) - mondom, és mindkét férfi egyszerre mosolyodik el, elfojtva egy halk kuncogást. Ööö...remélem nem mondtam nagy butaságot. A szótár szerint ez egy formális búcsúszó. Jó, mondjuk a gyártási évszám szerint negyven éve írták...

Elköszönnek tõlem, és visszaszállnak a kocsiba, én pedig követem az elõttem haladó testõrt.

 

Egy ajtón benyitva terelget be engem egy nagy helyiségbe. Jé, ez olyan, mint az iskolai tornaterem. Két férfi formális kendo ruhában, fejvédõvel éppen gyakorol, de valódi kard villan a kezükben. Oh... Shen-lit azonnal felismerem, a termetérõl és a vastag, hosszú hajfonatról, ami lágy eséssel követi minden mozdulatát.

Wáoooww...! Mint egy filmben... Épp a minap olvastam ki egy szamuráj-regényt.

 

A végsõ összecsapás... pengék villannak, és szikráznak, halálsan pontos, kimért mozdulatok, és a vesztes a földön hever, szívének szegezett karddal. A hõs szamuráj megkegyelmez, és levéve sisakját segíti fel ellenfelét.

- A bosszú értelmetlen. - mondja, és komoran elindul a lemenõ nap felé...

 

- Szervusz Kaori-kun... - mondja, és felriadok. Olyan jól néz ki ebben a ruhában... és hosszú haja... mint egy szamuráj... Tyû...

- Szia. - csókolj meg. Fejezem be gondolatban. Lehajol hozzám, és teljesíti ki nem mondott kérésemet. Beleremegek, olyan jól esik...

Mond valamit a mellettem állóknak, akik elvezetnek. Vetek még rá egy utolsó pillantást, ahogy egy törülközõbe törli arcát. Hogy tud valaki ilyen jól kinézni még leamortizált állapotban is?

 

Shen-li hálószobájában a szolga rám adja az ágyon heverõ ruhát. Hû... Sötétzöld, és aranyhímzések díszítik. Nem olyan, mint az eddigi ruhák, amiket hordanom kellett. Sokkal díszesebb és elegánsabb, és persze bonyolultabb is a felvétele. A szolga szakszerû mozdulatokkal adja rám, majd a hozzá illõ cipõt is felveszem. Kész.

Csendben várakozom rá az irodaként használt szobában, és amikor megjelenik, leesik az állam. Hozzám öltözött, vagy én hozzá. De az õ ruhája még díszesebb. Egyszerûen lenyûgözõen fest rajta...

- Induljunk. - mosolyog rám, és megcirógatja az arcomat. Biccentve öltöm fel szokásos arcpíromat, és követem. Gõzöm sincs hova megyünk, de remélem...

- Holnap iskola... - kezdeném bátortalanul, de csak rám mosolyog, és kivezet a kocsihoz. Beszállunk, és összeszedem maradék bátorságomat.

- De nekem holnap iskolába kell mennem... - mondom újra.

- És...menni is fogsz. - mondja sóhajtva. - Legfeljebb nálam alszol ha késõn érünk haza. - rándítja meg a vállát.

Na de holnap dolgozatot írok! Mikor fogok rá tanulni?

- Emlékezz mit ígértél lian-ren... nincs vita. - zárja le. Megadóan felsóhajtva hajtom le a fejem.

- Egyáltalán milyen helyre megyünk? - pillantok fel rá. Remélem semmi veszélyes...

- Hidd el, tetszeni fog. - mosolyog rám megnyugtatóan, de ez valahogy nem hat rám most. Ez a puccos ruha, meg a sok testõr... Biztos valami maffia-dolog... Jól emlékszem, hogy milyen volt rajta az a lõtt seb, és én valahogy nem vágyom most ilyenre...

Megfogja idegesen babráló kezemet, és megpuszilja. Bizsergés szalad végig a karomon...

- Nyugi...semmi rossz nem fog történni veled... - hajol le hozzám. Finom szantálfa illatát mélyen magamba szívva, hagyom hogy belepusziljon a nyakamba. Beleremegek, és mélyen elpirulok, ahogy meghallom kuncogását.

 

Megérkezünk egy nagyon elegáns épület elé, és Shen-li kisegít engem a kocsiból, mint egy nõt. Jaj de ciki... de mégis kapóra jön, mert ebben a kínai ruhában eléggé nehéz természetesen mozogni.

Belépünk a nagy kapun, és méregdrága, fényûzõ berendezés fogad. Sok elegáns ember van körülöttünk. Némelyik félelmetesen fest... Közelebb húzódom Shen-lihez...

- Maradj mellettem. - súgja, ahogy belépünk egy hatalmas terembe.

Nahát... egy fényûzõ terem, sok asztallal, és még több emberrel. Szolgálók hada szaladgál tálcákkal és poharakkal, és egy kis négytagú zenekar játszik klasszikus zenét a háttérben.

Egy kínai férfi lép elénk, és beszélnek pár szót, majd tovább áll. Talán Shen-li mondott neki valamit, mert a hangsúlya érdekes volt.

- Erre gyere Kaori-kun. - irányít egy nagy asztalhoz, ahol sok elegánsan öltözött férfi ül, elmélyülten beszélgetve. Leül egy székre, és az ölébe húz. Mit...mit csinál? Jézus... Megfeszítem magam, de erõsebb nálam. Cékla piros képpel tekintek körbe, és látom, hogy nem vagyok egyedül... más fiúk is vannak rajtam kívül. Van aki ölben ül, vagy éppen a kísérõje háta mögött áll...

Megnyugszom egy kicsit, és csendben tûröm, hogy hajamat, arcomat simogassa. Közben beszédbe elegyedik az asztalnál ülõ férfiakkal.

Alaposan megfigyelek mindent, és szivacsként szívom magamba az új élményeket, látnivalókat. Mint egy Evelyn Marsh regény... és én belecsöppentem a közepébe. Wáúú...

Sok bûnözõ, ügyvéd és korrupt bírók, rendõrök... és fiatal fiúk. Errõl is olvastam. Kiskedvencek. Én is az vagyok... a regényekben az ilyenek húzzák a rövidebbet...

Megfigyelem mit csinálnak. A többség semmit. Uncsi. Inkább a többi vendég tanulmányozásába kezdek. Regények százainak és élénk képzelõerõmnek köszönhetõen elsõ látásra besorolom valahová az embereket. Ez itt szemben tuti hogy valami pénzügyi szakember és csaló. Mellette egy szõke fiú... de hiszen ez még nálam is fiatalabb... A fia lehetne vagy az unokája...

A pénzügyi szakember felé nyújtja a pezsgõs poharát, és õ készségesen kortyol belõle... Atyaég.

- Bocsáss meg, még meg sem kérdeztem, kérsz valamit inni? - hallom Shen-li hangját.

- ...ehh...én...nem... köszönöm nem kérek... - rázom meg a fejem. Isten ments, soha többé nem iszom.

- Valami alkoholmenteset? - mosolyodik el.

- Köszönöm... - biccentek. Na jó, azt lehet. Int egy pincérnek, és alig fél perc alatt kihozza. Ezt nevezem kiszolgálásnak... A teázóban bezzeg fél órát kell várni.

 

Ezt nevezem kiszolgálásnak... A teázóban bezzeg fél órát kell várni.

- Shen-li-san úgy hallottam a maga részvényei éppen nagyot ugrottak a tõzsdén. - japán szavak! Jé... Megnézem. Ez egy japán hivatalnok, és korrupt. Tutira.

Shen-li válaszol, miközben arcomat cirógatja, ahogy eddig is.

- Egyetérthetünk hogy a mai japán gazdaságban mindig szükség van a magunkfajtákra akik irányítják a dolgot. - válaszolja. Hm. Akkor tévedtem.

-Meglep engem Sugi-san. - mondja Shen-li gyomorremegtetõen mély hangján. - Azt hittem hogy maga csak államtitkokban utazik.

- Naná, azokon a legkönnyebb borsos áron túladni. - mosolyodik el a férfi.

Ahá! Nem tévedtem. Ez kezd egyre izgalmasabb lenni...

 

Pincérek kezdik felszolgálni a vacsorát. Shen-li fanyalogva fordul el a tányértól, pedig ez egy különleges francia paradicsomos sajtos étel. Nekem adja, és maga mellé ültet.

- Nem kérsz? Nagyon finom. - nyújtok felé egy falatot.

- Nem szokásom olyat enni, aminek még a nevét sem tudom. - válaszolja. Jaj, hát akkor itt az ideje, hogy megismerkedj vele...

- Az anyukám is szokott ilyet csinálni, hidd el nincs rossz íze. - mosolygok rá kedvesen.

- Jól van. Meggyõztél. - válaszolja lágyan, és elkezdem etetni. Látszólag tetszik neki a dolog, és ízlik neki az étel is. Egyik alkalommal lenyalja a szószt a villáról, és mélyen a szemembe néz. Uhh... ez a pillantás, és a nyelve... már több mint 24 órája nem szeretkeztünk...

Elpirulok már megint...

 

- Nocsak Shen-li Yang, te hagyod hogy a kis állatkád etessen. Milyen aranyos. - nevet fel mögöttünk valaki. Rápillantok, és ahogy felfogom mit is mondott, dühömben megszorítom a villát. Korrupt rendõr. Egyszer úgyis lebukik...

-Te sokkal aranyosabb voltál a múltkor, mikor az életedért könyörögtél nekem Ganjou... - veti oda foghegyrõl Shen-li, és engem néz közben. Igyekszem uralkodni arcvonásaimon, de ez akkor is rosszul esett. És ráadásul mindenki minket figyel...

Néhány másodperces csend után újra beszélgetésbe merülnek az emberek, és a férfi is elmegy a közelünkbõl.

Gyengéd cirógatást érzek az arcomon, és visszamászom az ölébe. Mosolyogva hagyja nekem, és hajamba túrva néz le rám.

- Korrupt rendõr. - morgom halkan. Keze megáll a hajamban, és csodálkozva néz le rám.

- Honnan veszed? - kérdezi halkan.

- Épp elég krimit olvastam, hogy felismerjem. - mosolygok fel rá félénken. - Eltaláltam?

Nem válaszol, csak szórakozott mosollyal néz le rám.

- És aki a baloldalamon ül? - kérdezi a fülembe súgva. Szemei vidáman csillannak.

- Õ valamilyen pénzügyi szakember, ahogy a veled szemben ülõ pedofil is. - súgom vissza. Elvigyorodik.

- Na és õ? - bök találomra valakire nem feltûnõen.

- Hm. - nézem elgondolkozva. - Szerintem egy pincér. - válaszolom halkan kuncogva. Felnevet, és megrázza a fejét.

- A másikra gondoltam, aki kék ingben van.

- Korrupt bíró...vagy ügyész. - súgom. Meglepetten pillant rám, majd belelendülve mutat még pár embert. Nem mondja, hogy eltaláltam-e vagy sem, de néha jóízûen felnevet és ez éppen elég.

- És én? - kérdezi mosolyogva, s hajammal játszadozik. - Én minek látszom?

Lesütöm a szemem. Most mondjam, hogy gyönyörû szamuráj, vagy kínai harcos-nemes? Mert róla már semmi rosszat nem vagyok képes feltételezni.

Válaszomat várja, így felnézek fekete szemeibe. Magam elé képzelem, ahogy az edzõteremben láttam...istenem milyen szép volt... és amikor meztelenül hevert mellettem...

Kiülhetett az arcomra a csodálat és a vágy, mert elmosolyodva hajol le hozzám.

- Édes vagy. - súgja a fülembe. - Gyere, menjünk. Késõ van már.

Kicsusszanok az ölébõl, és a desszertet faképnél hagyva megyünk az ajtóhoz, egyik kezét a vállamra téve. Menet közben elköszön néhány embertõl, és mire feleszmélek, már a kocsiban ülünk.

 

Becsukódik az ajtó, elindul az autó, és õ éhesen esik nekem. Csókja forró és vad... Felnyögve karolom át nyakát, és utat engedve nyelvének viszonzom csókját. Finom illata teljesen elkábít. Ruhámon keresztül érzem kezeinek melegségét, ahogy végigsimogatja testem...

Egy gyors mozdulattal az ölébe ránt, és lovaglóülésben helyez el magán. Ágyékunk összeér, és ruhán keresztül is érzem merevedését...

Behunyt szemekkel, elpirulva sóhajtok fel a vágytól. Kezei végigsimítanak combjaimon, és fenekembe markolva présel még közelebb magához.

- Már nagyon késõ van... Nálam alszol. - jelenti ki ellentmondást nem tûrõ hangján.

Válaszul gyönyörû hajába túrva tapasztom ajkaimat övére. Ahh olyan jól csókol...

Még csak tíz óra lehet, de nem bánom... nem bizony.

 

Mikor megérkezünk a házához, ruhám már igen csak zilált állapotban van, ahogy az övé is. Kiszállunk, és felsietünk a hálószobába. Becsukja az ajtót és hirtelen hozzám simul, háttal a falapnak nyomva. Fenekem alá nyúlva emel fel, lábaim dereka köré fonódnak, nyakát ölelem. Csimpaszkodom rajta, és ahogy ágyékunk összeér, belesóhajtok a csókba.

Ellép velem a faltól, és az ágyra huppanunk. Ruhánk összegabalyodik, és kuncogva próbáljuk egymást vetkõztetni.

Elsõként én szabadulok meg ruhámtól, majd fölöttem térdelve felemelkedik, és élveteg mosollyal lassan vetkõzni kezd. Izgatottan figyelem, de hamar elszakad bennem a cérna. Segítek neki, és mosolyogva figyel közben.

Teljesen meztelen testünk ahogy összesimul, felsóhajtok a boldogságtól. Annyira elvarázsolt...

Végigcsókolja, harapdálja testem, és én hajába túrva remegek és nyögdécselek alatta... Annyira vágyom már rá, hogy az elmondhatatlan. Hasra fordít, és felhúzva ültet az ölébe. Vágytól piros arcom a tükörbõl rám mosolyog, majd õt figyelem. Tekintetünk összekapcsolódik... Mosolyogva súg kínai szavakat a fülembe, és megborzongok a gyönyörûségtõl. Gyengéden simogat... becézget... Nem bírom.

- ...khérlek...hh...kérlek... - nyöszörgöm, vágytól csillogó szemeimet az övébe fúrva.

Felmorranva hirtelen hasra fektet, és szorosan hozzám simulva nehezedik rám.

- Megõrjítesz... - súgja, és ahogy belém hatol, mély nyögéssel markol mellettem a lepedõbe. Felsikoltok a kéjtõl, és felpillantok. Közel vagyunk a tükörhöz. Behunyt szemekkel, megfeszült testtel remeg rajtam, arcán élvezet és gyönyör...

Ez a látvány...leírhatatlan... és az érzés, ahogy mélyen bennem van, kitölt... Kábán ejtem le nehéz fejemet a párnára, és görcsösen összeszorított kezeire simítom tenyereimet. Feloldódik, és ujjainkat összefûzve temeti arcát nyakamba, harapdál és csókol... de még nem mozdul.

- Shen-li... - nyöszörögöm, és remegve simulok hozzá közelebb, csípõmet kicsit megmozdítva. Felmorranva harap a vállamba finoman, és egy határozott döféssel mélyen belém hatol.

Kéjesen felsikoltok, és remegve simulok még jobban hozzá...

- Kaori... - hallom a fülem mellett mély hangját. Újabb és újabb erõs döfés, és megvadulva nyögdécselek alatta, teljesen öntudatlanul. Kábán érzem, ahogy keze merevedésemre siklik, és masszírozni kezd.

Hirtelen vad ritmusra vált, és már elvesztek mindent, ami a józan észhez kötött...

Sikoltva vergõdöm alatta, távolból hallom mély nyögéseit, hörgését... a nevemet...

Beleharap a vállamba, és szétrobban bennem minden.

Az egész világ...

Egyszerre kiáltunk fel, és rám nehezedve hörög a fülembe kínaiul... Remeg... ahogy én is.

 

Sötétség...

 

*

Erõs fejfájásra ébredek, és felemelem nehéz fejemet. Shen-li békésen alszik mellettem meztelenül. Elmosolyodom, és ujjammal finoman megcirógatom az arcát, nehogy felébresszem. Kicsusszanok mellõle, és a fürdõszobában keresek fájdalomcsillapítót. Aspirin. Pont jó. Felpillantok a faliórára. Éjfél.

Egy köntöst magamra kapva osonok ki a hálóból, az irodájába. Táskámból elõkaparom a könyveket és a füzetet. Holnap dolgozat... Muszáj tanulnom... Talán egy óra alatt végzek is, nincs sok hátra. Elõrelátóan az órák közötti szünetben is tanultam. Mintha csak megéreztem volna, hogy a mai este különleges lesz...

Leülök az íróasztalához, és hozzálátok. A fejem egyre nehezebb, de jól haladok. Szerencsére nagyon jól megy a tanulás...

Mire befejezem, már nem bírom nyitva tartani a szemem...

Egy picit pihenek, aztán visszafekszem... Csak egy picit... olyan nehéz a fejem......

 

 

Shen-li:

 

Szórakozottan fésülgetem Kaori haját az ujjaimmal. Az a szemét Ganjou... ezt még megbánja az tuti. Volt képe jelenetet rendezni..

-Korrupt rendõr. - hallom Kaori hangját halkan az ölembõl. Mi? - pillantok le rá érdeklõdve.

-Honnan veszed? - kérdezem kíváncsian.

- Épp elég krimit olvastam, hogy felismerjem. - feleli halkan. - Eltaláltam?

Hehe, gondolhattam volna. Az az élénk fantáziád.

Elmosolyodom. Ha tudnád mennyire nem állsz távol az igazságtól. Ganjou a jelenlegi rendõrfõnök fia, aki úgy akart pénzt kizsarolni a maffiás körökbõl hogy azzal fenyegetõzött hogy véletlenül elárulja az apjának a vezetõk személyazonosságát. Miután azonban a szervezetek elkapták és megszorongatták kicsit, lenyugodott kissé, ám a mostani célja nem más, minthogy õ is tagja legyen valamelyik alvilági bandának. Személy szerint még egy kanárit sem bíznék rá, nemhogy pár milliót. De hát, ha van aki megbízik benne (mert hogy itt van, az nem jelenthet mást) akkor az az õ baja.

Kaori-kun majdnem beletrafált a közepébe. Nem rendõr, de majdnem. Hát ez vicces.

-És aki a bal oldalamon ül? - kérdezem szórakozottan a fülébe suttogva.

- Õ valamilyen pénzügyi szakember, ahogy a veled szemben ülõ pedofil is.

Elvigyorodom. Ezek szerint tényleg nem tetszett neki az elõbbi kis közjáték.

- Na és õ? - intek egy ember felé a tömegbõl.

- Hm. Szerintem egy pincér.

Felkacagok.

- A másikra gondoltam, aki kék ingben van.

- Korrupt bíró...vagy ügyész.

Meglepetten pillantok rá. Oh, ez talált.

Tetszik ez a játék.

Néha harsányan kacagok rajta miket ki nem tud találni, máskor meg csodálkozom mennyire közel áll az igazsághoz. Nem is tudja mennyire.

-És én? - kérdezem hirtelen. - Én minek látszom?

Elgondolkozik. Egy darabig nem szól egy szót sem. Rámnéz, láthatóan azon töri a fejét mit mondjon, de a tekintete elárulja milyen dolgok jáhatnak a fejében. Azzal a halvány pírral az arcán, és az élénken, csodálattól csillogó szemeivel, igazán imádnivaló.

-Édes vagy. - súgom a fülébe. - Gyere, menjünk. Késõ van már. - teszem hozzá halkan.

Elég rámnéznie ezzel a pillantással és máris kedvem támad felfalni, mint egy különlegesen ízletes habos süteményt. Pedig nem is szeretem az édességet.

 

Kimászik az ölembõl, és követ. A kocsi felé menet elköszönök pár fontosabb embertõl, de nem viszem túlzásba.

Testõröm becsukja utánunk az ajtót, én pedig szinte meg sem várom hogy elinduljunk, máris rávetem magam.

 

Ez a ruha gyönyörûen áll rajta, de mégis alig várom hogy leszedjem róla. Az ölembe rántom, a finom selymen keresztül simítok végig a testén, õ pedig behunyt szemmel sóhajt fel ahogy megérzi merevedésem hozzányomódni.

Ahh istenem...

Végigsimítok a comján, a fenekébe markolva rántom még közelebb magamhoz.

- Már nagyon késõ van... nálam alszol. - jelentem ki parancsoló hangon. Az igazság az hogy rá se néztem az órára de ugyan, kit érdekel most egy ilyen apróság.

Ujjai a hajamba siklanak, puha ajkai az enyémen... mmmhh... érjünk már haza....

 

Kissé zilált állapotban szállunk ki a kocsiból, de nem csodálkozik senki sem. Csak az egyik szolgálólány süti le a szemét szemérmesen, ahogy a kezébe adom a kulcsomat.

 

Elindulok vele a szobámba. Most tûnik csak fel milyen messze is van a fõbejárattól, wrr... ezen sürgõsen változtatni kell.

 

Ahogy becsukódik mögöttünk az ajtó, egy erõteljes lökéssel nekilököm és vadul tapasztom ajkaim a szájára. Jesszus.. mióta lettem ilyen kiéhezett vadállat? Áh, nem mindegy?

A feneke alá nyúlok felemelem magamhoz, hagyom hogy rámcsimpaszkodjon. Ahh hogy szeretem én ezt.

Elhúzom a faltól, az ágyhoz lépek vele és ledobom rá, fölé huppanva a jelenleg arany színû selyem ágytakaróra.

Ruhánk teljesen összegabalyodott, nevetve próbálom megszabadítani tõle, de csak nagyon lassan haladok vele. Egy kapocs itt, egy kapocs ott, hoppá ez már az én ruhám nem az övé. Fenébe ezzel a bonyolult szarral.

Végül hosszas küzdelem után sikerül levennem róla, bár a legtöbb kapcsot elszaggattam ahelyett hogy kikötöttem volna, de kit érdekel. A hernyóselyem drága anyag, de csöppet sem zavartatom magam. Tõlem lehet akármilyen méregdrága a cucc, ha az kell amit eltakar akkor nem kímélem.

Mosolyogva nézek végig rajta mikor végre teljesen lemeztelenítettem. Rajtam még rajtam van a ruha, és élveteg mosollyal az arcomon állok neki lassan vetkõzni. Elõször a vállamon bontom ki a kapcsokat, majd a mellkasomon és így tovább. Nem bírja sokáig, nemsokára beszáll õ is, és remegõ kézzel áll neki bontogatni a szalagokat a ruha oldalán.

 

Olyan édes.

 

Egyszerre sóhajtunk fel ahogy összesimul meztelen testünk. Egyenként csókolom, harapdálom végig minden egyes porcikáját, külön figyelmet szentelve azoknak a részeknek amik nagyon érzékenyek. Már pontosan tudom hol hogyan kell hozzáérnem ahhoz hogy tehetetlenül vergõdjön a karjaim közt. Imáom ezt.

 

Az ölembe húzom, szembe a tükörrel, hogy lássa a saját arcát.. mint nemrég. Már nem zavarja annyira, tükörképemet bámulja, és hangosan sóhajtozik ahogy simogatom, becézgetem. A borzongás újra és újra végigfut a testén.

- ...khérlek...hh...kérlek... - könyörög magából kikelve. Nocsak, milyen gyorsan elvesztetted a fejed te is.

Lenyomom a takaróra, felnyög ahogy a hátához simul a mellkasom.

- Megõrjítesz... - morgom mély hangon, és felnyögve markolok a lepedõbe ahogy belé csusszan a férfiasságom. Whhrr...aaahhmm...

Behunyt szemmel adom át magam a csodás érzésnek. Olyan édesen szûk..még most is.. hogy képes lennék már ennyitõl elmenni ha nem fognám vissza magam.

Érzem hogy vékony ujjai a kezemet érintik, elkapom és összefûzöm a sajátjaimmal, fejemet a nyakába temetve harapdálom, csókolom ahol érem, továbbra is mozdulatlanul, hogy a végén már õ könyörög nekem hogy csináljam. Csípõjét az enyémhoz tolja.

Ahh Istenem..hát lehet ennek ellenállni? Aligha.

Felmorranok, finoman a vállába hatolva merülök el benne egy erõteljes döféssel. Kéjes sikoly hagyja el az ajkait, remegve simul hozzám, lihegve kapkodja a levegõt.

-Kaori... -sóhajtom a fülébe, ahogy egyre vadabb ritmussal ûzöm magunkat a gyönyör felé. Szinte már teljesen öntudatlanul nyögdésel alattam, kis sikoly szakad fel a torkából ahogy ujjaim a merevedésére kulcsolódnak.

Saját hangomat hallom, ahogy mélyrõl jövõ morgással hatolok egyre mélyebbre és mélyebbre, nem tudok parancsolni a testemnek... most csak én vagyok és õ, és a mindkettõnket elborító vad szenvedély.

 

Rekedt kiáltással jutunk el a csúcsra minketten, hallom ahogy a nevemet sikoltja, majd sóhajtva zuhan a párnákra... én pedig mellé.

 

Saját õrülten száguldozó szívverésemet hallom, és az õ lélegzetvételének hangjait.

Szemei behunyva... olyan mintha teljesen öntudatlan lenne. Csak nem... elájult? Nevetni kezdek. Sikerült ájultra szeretnem... na ilyen se volt még.

 

A karomra hajtom a fejem. A lõtt sebbõl már csak egy halvány sebhely látszik a bõrömön. Végülis... annak a sebnek köszönhetem hogy találkoztam vele. Talán nem volt olyan rossz fordulat.

 

Ásítva nyúlok el az ágyon, fekete hajam közül kilátszik a hátamon lévõ tetoválás néhány részlete. Álmosan pislogva figyelem Kaori arcát mielõtt elaludnék.

 

 

A telefon csörgésére ébredek.

 

Félig vakon tapogatom ki a készüléket az éjjeliszekrényen. Az óra halványan világító számlapja szerint még csak öt óra. Ki a halál lehet az ilyekor? Mogorván szólok bele.

 

Az egyik üzletfelem az. A rivális maffia emberei elrabolták az egyik szállítmányát amit a napokban kellett volna leszállítania. Nem állítom hogy repesek az örömtõl. Lehet hogy csapda. Vagy csak be akar csapni hogy megtartsa magának az egészet. Sosem lehet tudni.

Megnyugtatom hogy intézkedni fogok, és bontom a vonalat.

 

Hová lett Kaori?

 

Belebújok a köntösömbe és a keresésére indulok.

 

***

 

Halk sóhajjal dõlök az ajtófélfának és halványan mosolyogva figyelem ahogy ráborulva alszik az íróasztalomon.

Hangtalanul lépek oda mellé és kiveszem a feje alól a könyvet amire ráaludt. Japán történelem. Nocsak.

 

Óvatosan a karomba kapva viszem vissza a hálószobába és fektetem vissza az ágyba. Még minimum 2 órát aludhat, hiszen az embereim pár perc alatt eljuttatják az iskolába.

 

Felöltözöm és elgondolkozva telepszem le egy fotelba nem messze az ágytól. Halkan az egyik emberem nyitja ki az ajtót. Intek neki hogy jöjjön be. Az felé pillant lopva, majd rám, és halkan - hogy Kaorit ne ébressze fel - a fülembe súgja a legújabb híreket.

Nem vagyok meglepve. Legszívesebben magamból kikelve üvöltöznék, de így csak a fogamat csikorgatom dühömben.

 

Távozik, én pedig gyorsan elintézek néhány telefont. Az ablaknál állva beszélek, halkan, hogy ne ébresszem fel, ám azonban hirtelen halk hang csapja meg a fülem. Ásítás.

Mosolyogva fordulok felé, továbbra is kínaiul társalogva. Felkelne, de intek neki hogy maradjon. Aggódva az órára néz, mire megrázom a fejem.

Lassan elköszönök a beszélgetõpartneremtõl és leteszem a telefont az asztalra.

 

-Még bõven ráérsz. - fordulok felé derûsen.

-Deee...

-Három perc alatt bent vagy innen az iskolában. Gyere, reggelizzünk! - nyújtom felé a kezem. Elfogadja.

 

Reggeli közben megtanítom a teaivás fortélyaira. Elõször harsányan kacagok rajta mikor a kezébe veszi a csészét, úgy ahogy a nõk szokták, két kézzel, marokra fogva.

-Kaori-kun... tudom hogy szereted markolászni a dolgokat...de ezt nem így kell... - nevetek rajta. Fülig pirul és inkább visszateszi az asztalra.

-Már mutattam egyszer. - igazítom ki, és a kezébe adom rendesen. -A férfiak csak egy kézzel fogják a csészét, a másikkal támasztod. Így. Jól van, már sokkal jobb.

Egy hajtásra kiissza az egészet. Rosszallóan nézek rá. Elpirul.

-Nem így kellett volna? -néz rám ártatlanul.

-Apró kortyokban, lassan szürcsölve. - felelem a fejemet ingatva, végül kuncogni kezdek a csalódott arcán amit vág. -Semmi baj, majd belejössz. -nyugtatom meg mosolyogva.

 

Mikor befejezzük a reggelit elköszönök tõle, és visszatérek a munkámhoz. Már pontosan tudom mivel fogom a markomban tudni Danzo-t, azt a szemetet aki keresztbe tett nekem.

 

***

 

Hála a tökéletes szervezésemnek, minden a terv szerint alakult. Engedelmeskedni fog nekem, mert nálam van valami, ami igazán fontos neki.

 

Vigyorogva nézek végig a lábaim elõtt reszketõ fiúcskán. Hmm.. annak a perverznek igazán jó az ízlése. A kissrác körülbelül egyidõs lehet Kaorival, középhosszú, barna hajú, igazi kis japán szépség. Kíváncsi vagyok honnan akasztotta.

 

- Ne félj, ha a gazdád mindent megtesz amit mondok neki, akkor semmi bajod sem esik. - nézek rá összeszûkült szemmel.

-És ha nem? - kérdezi remegõ hangon és rettegve néz fel rám. Kezei szorosan össze vannak kötve a háta mögött. Keresztbe teszem a lábaim egymáson, és a hajamba túrva szórakozottan mosolyogni kezdek.

-Ki tudja.. -sóhajtok titokzatosan.

 

Kopognak. Kiszólok hogy jöjjenek be. Az egyik testõröm az. Meghozta Kaorit. Áh, épp jókor.

Kattan az ajtó ahogy becsukódik mögötte. Meglepetten néz a fiúra, majd rám. Ijedten, értetlenül legelteti tekintetét rajtunk, nem jön közelebb.

-Gyere ide Kaori-kun. - szólok rá. Összerezzen és hozzám siet. A vállára teszem a kezem, a füléhez hajolva szólalok meg:

-Õ itt Yuko-kun. Pár napig a vendégünk lesz, szeretném hogy amíg elmegyek egy kis idõre vigyáznál rá. Menni fog?

Felnéz rám, rámosolygok, õ pedig bólint.

Remek.

 

-Nem viheted sehova innen. Pár óra múlva visszajövök, addig legyetek jók. - nézek rájuk. Kaori bólint, a fiú pedig remegve fordítja el a fejét. Nem mer a szemembe nézni. Talán az a perverz Danzo mûvelt vele valamit, talán csak annyira retteg tõlem.. ki tudja.

 

-Hová mész? -kérdezi Kaori halkan. Ránézek, szemeim megvillannak.

-Nem fontos tudnod. - felelem komoran. Lehajolok hozzá és megcsókolom. Nyelvem forrón simít végig a száján, pirulva simítja az arcomra a kezét.

-Vigyázz magadra. -sóhajtja mikor elengedem. Látom hogy a fiúcska rémülten, elkerekedett szemekkel figyel minket.

 

Felkelek a székbõl, és az ajtóhoz sétálok. Otthagyom õket.

 

Már a folyosón sétálok mikor meghallom hogy beszélgetnek. Elmosolyodom magamban.

 

***

 

A tárgyalás nem megy valami jól. Hiába van nálam az aduász, az a mocsok azt hiszi felülkerkedhet rajtam.

 

Lövöldözésbe kezd az étteremben.... még szerencse hogy annyi testõrt hoztam magammal. De õ is hozott bõven. Kezd elfajulni a dolog. Mikor elfogy a lõszere, levesz a falról egy díszkardot és azzal esik nekem. A díszes fegyver szerencsére nem túl éles, de még ígyis megvágja a vállamat ahogy elhajolok az útjából. Elõveszem a fegyveremet és mellkason lövöm. Mellé. Az egyik testõre ellökte a kezem. A lövedék a falba csapódott. A kard elsuhan az arcom mellett. Huh ez meleg volt.

 

Felhangzanak a rendõrségi szirénák. Fenébe. Ujjam a ravaszon, Danzo vörösen lihegõ feje a lábaim elõtt.

-Elkaplak. - nyögi dühösen.

-Én már elkaptalak. - vetem oda neki szárazon és otthagyom.

 

Távozunk.

 

***

 

Hazafelé a kocsiban azon gondolkozom mit kezdjek a fiúval most hogy a gazdája mégsem hajlandó velem megállapodni.

 

Majd kikérdezem Kaorit hátha mondott neki valamit arról hogy hol a családja. Az ilyen kis peteket legtöbbször a családjuktól szakítják el. Talán megtaláljuk hova valósi.

 

Felszisszenek ahogy a selyem finom anyaga a vállamhoz ér. Az egyik testõröm aggódva pillant rám, de megnyugtatom hogy semmi bajom. A dühön kívül ami bennem tombol.. természetesen.

 

***

 

Megtépázva rontok be a házba. Az egyik szolgáló rémülten menekül az útból ahogy becsapom az ajtót. A másik hálószobát már elõkészítették nekem, így most nem kell annyit gyalogolnom. Jobb is, mert most aztán mindenhez van kedvem csak a felesleges lépésekhez nincs. Elveszem a kezem a vállamról. Az ujjaimat vér borítja. Basszus.

 

Sietõs léptek zaja csendül fel a folyosón, egyre gyorsabb ütemben. Kaori szalad felém, ijedten torpan meg mikor meglát. A szõnyeg felgyûrõdik alatta, majdnem elesik, de végülis sikerül megkapaszkodnia az egyik marcona testõr öltönyének ujjában. Zavartan bocsánatot kér, majd felém fordul.

 

-Hol van a fiú? -kérdezem köszönés nélkül

-Alszik. -feleli halkan. Szemei végigszaladnak rajtam, leengedem a kezem, hogy ne bámulja premier plánban a véremet az ujjaimon.

Bólintok.

-Olyan rossz érzésem volt. - szólal meg halkan, szemei aggodalmasan csillognak.

-Gyere velem. -ragadom meg a kezét, tiszta kezemmel és az ajtó felé kezdem húzni.

-Uram. - szól utánam az egyik testõröm. -Ne küldessünk egy orvost esetleg?

-Nem kell. Megoldom. - felelem félvállról és ajtó már be is csukódik mögöttünk.

 

***

 

Ez a szoba is majdnem olyan mint a másik hálószobám, attól eltekintve hogy itt szinte minden az arany, sárga és törtfehér.

 

Leülök az ágy szélére és fél kézzel a ruhám csatjait kezdem el bontogatni. Esetlenül bénázom. Tisztára szánalmas vagyok.

 

Idejön hozzám, és segít kibontani a csatokat. Fél szemmel látom hogy közben a könnyeit nyeli.

 

-Kaori-kun... ne sírj... -teszem a hátára a kezem és magamhoz húzom. -Nincsen semmi bajom. Ez csak egy karcolás.

A ruhámba temeti az arcát, majd ijedten húzódik el. Véres lett az arca ahol hozzámért. Felemelem a kezem és letörlöm, a könnyeivel együtt.

 

-Elárult neked a fiú valamit arról hogy hol van a családja? -kérdezem hirtelen.

-..igen.. -feleli halkan. - ... Shinjuku negyedében. Egy testvére van és az édesanyja.

-Akkor holnap visszatér hozzájuk. -bólintok.

-Elengeded? - csodálkozik.

-Már nincs rá szükségem. - vonom meg a vállam, majd rögtön meg is bánom, mert fáj.

 

Aggódva pillant rám. Leveszi rólam a felsõt. Látom hogy gondolkozni kezd mikor meglátja a kardvágást.

-Mielõtt megkérdeznéd.. nem szamurájjal párbajoztam... - vigyorodok el, õ pedig elpirul.

-Nem is azt akartam mondni.

-Jah igen. Tudom. - simogatom meg az arcát.

 

-Holnap iskolai kirándulásra megyünk. - szólal meg egy kis idõ múlva. Érdeklõdve figyelem az arcát. És?

-Én nem megyek.

-Na és miért nem?

 

-Mert anyukám nincsen japánban, és nem tudta aláírni a papíromat. -sóhajt, de nem látszik rajta hogy nem bánná. Olyan édes..mindjárt megzabálom.

-Tudod hogy nagyon rossz ötlet volt ezt elmondani nekem? -nézek rá vigyorogva.

 

Ártatlanul pislog rám.

 

Azt hiszem tudja. De nem bánja.

 

 

 

Kaori:

 

Halk beszédfoszlány tör utat félálmom tunya ködében. Még jobban bevackolódom a puha meleg takaróba, és lassan kezdek magamhoz térni. Kényelmesen megfordulva ásítok fel...

Shen-li az ablaknál áll, halkan beszél kínaiul telefonon. Rám mosolyog... Na így jó ébredni. Kár hogy nem mellettem fekve teszi, és hozzábújva mosolyoghatnék vissza rá...

Mennyi az idõ? Jesszus! Felkelnék, de int nekem, hogy maradjak fekve. Hol is van az óra?

Befejezi a beszélgetést, és letéve a készüléket az éjjeliszekrényre fordul felém. Kedvesen mosolyog. Elolvadok...

- Még bõven ráérsz. - mondja mély bariton hangján.

- De... - kezdeném.

- Három perc alatt bent vagy innen az iskolában. Gyere, reggelizzünk! - nyúl felém. Belecsúsztatom ujjaim tenyerébe, és kimászom az ágyból.

Magamra kapom a köntösöm, és követem. Valószínûleg Õ fektetett vissza az ágyba... azt hiszem elaludtam az asztalán.

 

Reggeli közben türelmesen tanítgat a hagyományos kínai étkezés fortélyaira. Nem bonyolult...annyira. Azt hiszem lassacskán sikerül megtanulnom. Jó hangulatban fejezzük be, és búcsúzunk egymástól.

Lao és Kin-mo már várnak a kocsinál. Kedvesen mosolyogva üdvözlöm õket, majd Shen-li búcsúcsókot ad. Ah...messze még a délután...

Tényleg pár perc alatt a suliban vagyok. Vidáman búcsúzom a testõröktõl, de nem szállnak be a kocsiba. Meglepetten nézek rájuk.

- Nem mentek vissza? - kérdezem. Komoran néznek össze.

- Vigyáznunk kell rád. - válaszolja kínai akcentussal Lao. - Ezt a parancsot kaptuk. Ne hagyd el az iskolát. Ha bármi baj lenne, hívj. Itt a számom. - nyújt egy papírt felém. Zavartan veszem el.

- Történt valami? - kérdezem sápadtan. Talán veszélyben vagyok...? Nekem Shen-li miért nem mondott errõl semmit? Nem válaszolnak. Hát jó. Elbúcsúzom ismét, és besietek. Épp csöngetésre sikerül berontanom a tanterembe. 

 

*

 

Leteszem a tollat, és átfutom újra a dolgozatot. Azt hiszem, sikerült ismét egy ötöst szereznem. Minden kérdésre határozottan tudom a választ. Nem ment a tanulás rovására a tegnap esti kalandom. Igen, kaland. Egy izgalmas és mámorító kaland. Persze veszélyes is... de egyenlõre még nincs bennem veszélyérzet. Remélem nem is lesz.

 

Leadom a dolgozatot, és a folyosón várom meg a többieket. Lassan szállingóznak ki, és élénk csevegéssel beszéljük meg a kérdéseket. Jókedvûen sétálunk az ebédlõbe, és az iskola ablakán kitekintve látom, hogy a fekete kocsi még mindig ott áll a sarkon. Különös. Történhetett valami... De mi?

 

*

 

Délután a kocsiban hiába komorak, akkor is kicsikarok egy kis beszélgetést. Nem mondják el mi folyik itt, de legalább egy kicsit oldottabb a hangulat. Kiszállunk a kocsiból, de ezúttal nem adnak át senkinek, Lao mellém szegõdve vezet be a házba. Ezek szerint õk ketten most már tényleg az én testõreim. Mint valami filmsztár... 

Hol vannak a rajongóim?

 

Kopog a dolgozószoba ajtaján, és belépünk. Shen-li kényelmesen ül az íróasztala mögött, elõtte a földön egy fiú térdel. Kezei összekötve a háta mögött... Jézusom! Mi ez az egész? A fiú arcán tiszta rettegés... atya ég!

- Gyere ide Kaori-kun. - utasít Shen-li. Összerezzenve térek magamhoz ijedtségembõl, és gyorsan mellé lépek. Vállamnál fogva húz közelebb magához.

- Õ itt Yuko-kun. Pár napig a vendégünk lesz, szeretném hogy amíg elmegyek egy kis idõre vigyáznál rá. Menni fog? - súgja a fülembe.

Ránézek, és bátorító mosolyát látva biccentek. Vigyázok rá, persze.

- Nem viheted sehova innen. Pár óra múlva visszajövök, addig legyetek jók. - mondja határozott, mély hangján. Ismét bólintok. Köpni nyelni sem tudok. Mint egy krimi... totálisan... A komornyik bosszúja jut eszembe róla Walter Minsentõl.

A fõhõs így indult el, hogy elkapja a gyilkost. Jézus...

- Hová mész? - kérdezem halkan. Ugye nem lesz semmi veszélyes? Ugye nem? Fekete szemei szigorúan villannak meg.

- Nem fontos tudnod. - mondja komoran. Tudtam... valami veszélyes lesz! Lehajolva hozzám forrón megcsókol. Aggódva, torkomban dobogó szívvel simogatom meg az arcát...

- Vigyázz magadra. - lehelem aggódva. Biccent, és felállva az ajtóhoz lép.

Ahogy becsukódik a gyönyörû szamuráj után az ajtó, azonnal a fiúhoz lépek.

- Jól vagy? - nézek sápadt arcára aggódva, és kibontom a csuklóit összekötõ ruhadarabot.

- I...igen... - kezdi masszírozni kisebesedett csuklóját.

- Gyere, bekötözöm... - segítem fel az egész testében remegõ fiút. Egyforma magasak vagyunk. Válláig érõ selymes fekete haja van, gyönyörû szénfekete szemei, és csinos arca. Tyû... az osztálytársnõim megvesznének érte.

Figyelmesen a kanapéhoz kísérem és leültetem. A házi telefonkészülékhez lépek, és megnyomom a 0-ás gombot, ahogy Shen-li szokta. Egy nõi hang felel. Udvariasan elmondom ki vagyok, és kérek elsõsegélyládát.

- Máris Uram. - válaszolják. Pár másodperc múlva már kopognak is az ajtón.

 

Óvatosan kenem be a sebeket jóddal.

- Szegény... - nézek rá. - Mi történt veled? Mi ez az egész?

- Nem tudom, csak sejtem. - rázza meg a fejét. Finom jázminillata az orromba kúszik. - Gazdámat akarják megzsarolni, és ezért elraboltak. - Ó, akkor õ is egy kiskedvenc...

Sápadtan tekerem csuklójára a gézpólyát.

- Gondolod, hogy... - harapom el a mondatot. Aggódva szorul össze a gyomrom, torkomban gombóc nõ.

- A gazdád most hozzá ment. Igen... - dühösen villan a szemem.

- Nekem nem a gazdám.

- Hogyan...? - néz rám. - Nem vásárolt meg téged?

Jézusom!

- Megvásárolni? Úgy érted...téged eladtak és megvásároltak? - nézek rá teljesen ledöbbenve. Olvastam már errõl sok könyvben, de élõben megtapasztalni... félelmetes.

Biccent, és mesélni kezd. Ledermedve hallgatom. Elmeséli, hogy hol lakik a családja, és hogy az utcáról rabolták el fényes nappal. Végül egy rabszolgavásáron egy Danzou nevû férfi szemet vetett rá és megvette magának.

- Ennek már fél éve. - fejezi be a történetet. - Azóta szolgálom Õt a testemmel.

Ez borzalmas... iszonyú...

- Gazdád viszont nem jól tette, hogy engem elraboltatott... Nem vagyok neki fontos, csak feldühíti ezzel, s nem fogja tudni megzsarolni.

- Feldühíti...? - na most már tényleg nagyon aggódom. - Gyakran szokott...

- Nem bántott engem soha, ha ezt szeretnéd tudni. Velem mindig gyengéd volt, csak az embereivel és az ellenségeivel kegyetlen. - mondja áhítattal, és szemeinek csillogása... Szerelmes lenne?

Még sokáig beszélgetünk, és sok mindent megtudok róla. Igazán kedves, értelmes fiú. Rendelek neki ennivalót is, és egy vendégszobába kísérve fektetem ágyba. Szegény olyan fáradt, hogy azonnal elalszik...

Csendben ülök az ágy melletti fotelben, figyelem alvó arcát.

 

Emberkereskedelem. Elraboltatta. Borzalom.

 

Békés kis világom teljesen felborult. Mintha eddig burokban éltem volna, úgy zúdul rám a valóság... teljes súlyával.

 

*

 

Ajtócsapódás és hangok. Felpattanok, és lerohanok a földszintre, végig a bejárat felé vezetõ folyosón, és ahogy meglátom Shen-lit emberivel, befékezve kapaszkodom meg egyikükben. Elnézést motyogva nézem tágra nyílt szemekkel Õt. Zilált a külseje...

- Hol van a fiú? - zendül fel mély hangja.

- Alszik. - válaszolom félénken, és végignézek rajta. Az...az...vér...? Megsérült? Vérzik....?

- Olyan rossz érzésem volt. - motyogom, és figyelem az arcát. Sápadt... jaj istenem...

- Gyere velem. - utasít, és kezemet megfogva húz be egy földszinti helyiségbe.

- Uram. Ne küldessünk egy orvost esetleg? - kérdezi egyik embere.

- Nem kell. Megoldom. - veti hátra, és becsukja az ajtót.

Nahát, pont olyan ez a helyiség, mint a fenti hálószobája, csak arany-, és krémszínû minden.

Shen-li leül az ágy szélére, és fél kézzel bontogatni kezdi ruháját. Azonnal felé röppenek, és segítek neki. Istenem, hogy vérzik...

- Kaori-kun...ne sírj... - ölel magához gyengéden. - Nincsen semmi bajom. Ez csak egy karcolás.

Kicsit megkönnyebbülök, és vállára hajtom a fejem, de valami meleget érzek... vér...

Ép kezével letörli az arcomat, és kedvesen néz rám.

- Elárult neked a fiú valamit arról, hogy hol van a családja? - kérdezi.

- Igen... - szipogom. - ...Shinjuku negyedében. Egy testvére van és az édesanyja.

- Akkor holnap visszatér hozzájuk. - biccent.

- Elengeded? - képedek el.

- Már nincs rá szükségem. - vonja meg a vállát, majd fájdalmasan elfintorodik. Persze... keménykedj csak, én tudom, hogy egy nemes, szamuráj-szívû férfi vagy. Legszívesebben most megölelném... de fájna neki.

Ajtóhoz lépve hozatok egy elsõsegélyládát, ma már másodszor. Talán egészségügyi pályát kéne választanom...

Azonnal a kezembe nyomják. Tyû.

Óvatosan lebontom róla a felsõt, Hm. Azt mondta karcolás? Hát annál kicsit mélyebb.                 

- Mielõtt megkérdeznéd...nem szamurájjal párbajoztam... - mondja vidáman elvigyorodva. Hát ennyire ismersz? Elpirulva nézek a szemébe.

- Nem is ezt akartam mondani. - kezdem óvatosan fertõtleníteni a sebet. Hm. Deja vu érzésem van.

- Jah igen. Tudom. - cirógatja meg arcomat kézfejével. Kedvesen mosolygok rá, és folytatom a fertõtlenítést. Hogy a fájdalomról eltereljem a figyelmét, beszélgetni kezdek.

- Holnap iskolai kirándulásra megyünk. Én nem megyek.

- Na és miért nem? - néz rám érdeklõdve.

- Mert anyukám nincsen japánban, és nem tudta aláírni a papíromat. - sóhajtom. Na igen, ez van. De jobb is így...

- Tudod, hogy nagyon rossz ötlet volt ezt elmondani nekem? - küld felém egy jól ismert enyhén perverz vigyort.

Értetlenül nézek rá, majd ahogy tudatosul bennem mire gondol, elpirulok. Folyton zavarba hoz. Élvezi...

 

- Egy hetes kirándulás. - teszem hozzá még pirosabb arccal, és elégedetten szemlélem meg mûvemet. Hm. Volt értelme elvégezni azt az elsõsegély tanfolyamot.

- Remek. - csúszik keze a derekamra, és magához húz. Megkönnyebbülten viszonzóm csókját, és boldogan simogatom meg szép arcát. Itt van. Él.

Elenged, és még kicsit kába vagyok a csóktól. Õrület milyen hatással van rám...

- Itt van fürdõszoba? - pillantok a vélhetõen arra vezetõ ajtó felé.

- Igen, ha elkészült... - feleli. Az ajtóhoz lépve kukkantok be. Tyû... ez elkészült. Ennél készebb már nem is lehetne. A hálószoba színei tükrözõdnek mindenhol. Arany és krém...

- Készítsek neked egy fürdõt? - pillantok vissza rá. Tiszta vér. Gondolom szeretné lemosni magáról. Mosolyogva bólint, és felderült arccal sietek be.

Megnyitom a csapokat, és már az üvegekben lévõ olajokat szaglászom, amikor nyílik az ajtó, és belép Õ is. Segítek neki a nadrágot is levenni, és pirulva nézek végig rajta.

- Te még ruhában vagy? - puszil meg. Értem a célzást... Levetkõzöm, és közben Õt figyelem, ahogy belép a zuhany alá. Mögé lépve fogom kezembe a folyékony szappant, és segítek neki a fürdésben. Szerintem magától is tudná ha akarná, de valami azt súgja, hogy nem akarja. És én nem is bánom.

Puha csókokat kapok, és gyengéd simogatásokat... viszonzom õket.

- Gyere... - mosolyog rám csábítóan, és kezemet megfogva húz magával a süllyesztett kádba. Vagy medencébe... Boldogan csillogó szemekkel megyek vele, és a meleg vízbe merülve felsóhajt. Sebesült karját a medence szélére támasztva dõl hátra.

- Melyik illat legyen? - kezdem el szagolgatni ismét az üvegeket, neki háttal állva, derékig a vízben.

- Rád bízom... - leheli. Szegény, biztos nagyon elfáradt a harcban. A kínai harcos-nemesek élete már csak ilyen. Kiválasztok egy üveget, aminek nagyon finom illata van, de mivel kínai betûk vannak rajta, nem tudom mi az. Öntök egy keveset a vízbe, majd elmélyülten válogatok tovább, amikor hirtelen egy test simul a hátamhoz, egy kar pedig a derekamra fonódik. Felnyikkanok a meglepetéstõl...

- Kaori-kun... - kuncogja halkan, majd finoman megharapdálja a fülemet. Behunyt szemekkel sóhajtok fel... olyan bizsergetõen jó érzés. - Ha túl sokat mutogatod a fenekedet, ne lepõdj meg, ha nem bírom ki...

Hogy én mutogattam a fenekemet? Mikor? Lángvörös arccal nézek fel rá.

- Én nem... - motyogom. Megfordít, és leül a medence padkára velem az ölében. Vigyorogva nézi cékla piros arcomat, és megcsókol. Érzékien, csábítóan... nyelve végigsimít ajkaimon, majd számba siklik és elcsábítja az enyémet. Sóhajtva ölelem át a nyakát, remegve simulok hozzá közelebb. Kemény merevedése az ágyékomhoz ér... Uhh...

Bátortalanul odasiklik a kezem, és ahogy tenyerembe simul, belenyög a csókba, ép kezével a fenekembe markol. Talán ez mégsem volt jó ötlet... lehet hogy fájt neki... biztos túl erõsen fogtam meg... Elhúzom a kezemet, de megragadja, és visszateszi rá.

- Csináld bátran... - súgja a fülembe mosolyogva. - Ne félj megérinteni, mondtam már.

- Jó... - motyogom, és nyakába temetem pipacsfejemet. Ha már itt vagyok... ajkammal végigsimítom, majd nyelvemmel is megkóstolom. Egy gyógyulófélben lévõ harapásnyomomat becézgetem, miközben kezemmel gyengéden masszírozom férfiasságát. Sóhajai, és idõnként megremegõ teste jelzik nekem, hogy élvezi, ami jólesõ elégtétellel tölt el... Kicsit erõsebben szorítom meg, és megremegve morran fel. Ez tetszik... Hajamba markolva kényszerít, hogy felemeljem a fejem, és éhes csókja belém folyt egy sóhajt. Istenem ez a pillantás...

Beleremegek, olyan hévvel csókol meg...

- Gyere ide... - súgja ajkaim közé, és én megemelkedve ülök vissza ölébe. Lassan, óvatosan engedem Õt magamba. Az enyhe fájdalomtól felnyögök, de azonnal elmúlik, ahogy teljes hosszában befogadom. Mély hangján felnyög, és mond valamit kínaiul. Ah... ezt megjegyzem, és ha lesz alkalmam, akkor megnézem a szótá... ahh... Meglendíti a csípõjét, és minden kiesik a fejembõl. Remegve kapaszkodom a nyakába...

Mozogni kezdek, lágyan körözve csípõmmel... Falja, habzsolja a számat, nyelve õrjítõen köröz benne, és mély nyögései az enyémekkel összemosódva verõdnek vissza a csempékrõl. 

Behunyt szemekkel vetem hátra a fejem, és élvezettel nyögdécselve kapaszkodom meg vállaiban, de még most is odafigyelek, hogy sérült karjához ne érjek.

- Kaori...hnn... - nyögi, és magához rántva fejemet csókol meg minden eddiginél hevesebben. Nevét sóhajtva gyorsítok a tempón, és úgy érzem elolvad a testem a forróságtól...

- S...Shen-li... - nyögdécselem, sóhajtozom a nevét. Kínaiul beszél hozzám mer megint, és felnézek, hogy elmerüljek sötéten örvénylõ szemeiben... Vajon mit mondhat? A hangsúly alapján... valami kedvesség lehet... bár érteném... ah...

A szavak végigbizsergetik gerincemet, és felnyögve gyorsítom csípõm ringását.

- ...lian ren... - mondja többek között. Na ezt értem, már megnéztem a szótárban... kedvesem. A kedvese vagyok... mmhh...

Nyakamba temeti az arcát, magához szorít erõsen... erõs lökésekkel segít nekem, remeg a teste... Hangos nyögéssel rándul össze, és zihálva szorít, szinte magába présel. Belém lövellõ magját megérezve engem is elborít a fehér köd... sikoltva követem, és reszketve, elgyengülve simulok erõs karjaiba.

 

Lebegek...

 

Szívünk egyszerre dobban... érzem... csodálatos...

 

...harmónia...

 

Sokáig pihenünk így, és élvezzük a szeretkezés utáni boldog elégedettséget. Lágyan cirógatja a hátamat... Fejem vállán pihen.

 

Kimászunk a vízbõl, és megtörülközve megyünk a hálóba. Már sötét van. Éjszakai sötétség fogad, és rémülten kapaszkodom a kezébe. Felkapcsolja a halvány világítást.

- Te félsz a sötétben? - kérdezi mosolyogva, miközben az ágyba huppanva húz magával.

- Igen. - simulok a karjaiba, majd észbe kapva ülök fel. - Megnézem Yuko-t. - indulnék öltözni, de megfogja a csuklómat és visszahúz magához.

- Nem szükséges, az egyik szolgálóra bíztam. Holnap reggel pedig visszavitetem a családjához. - mondja mély hangján, és megnyugodva simulok vissza a karjaiba. Betakarózunk, és összegömbölyödünk, mint két kifli. Félálomban a derekamon lévõ karját simogatom, és gondolataim Yuko körül forognak.

- Biztos örülni fog... - mondom halkan. - És szomorú is lesz egy kicsit.

- Miért?

- Mert szerelmes Danzou-ba. - súgom, és vállam fölött a szemébe nézek. Komoly a tekintete.

- Nem baj. - válaszolja. - Ha valóban szereti, akkor önként megkeresi majd, szabad emberként.

Elmosolyodom. Igen, ez így helyes... Vissza vackolódom a karjaiba, és azonnal elalszom.

 

*

 

Elbúcsúzom Yukotól, integetek az autó után. Vissza sietek a hálóba, és a kedvesen mosolygó Shen-li karjaiba ugrom.

Közös reggeli, újabb kínai fortélyok tanulása, majd elköszön tõlem, mert dolga van. Biccentek, és búcsúcsókot kapva vonulok egy könyvvel az erkélyre. Lao, az egyik testõröm volt olyan kedves, és a cicámat elhozta nekem, hogy ne legyen egyedül otthon. Yoda az ölemben üldögélve dorombol, és pedig olvasok a kényelmes kanapén. Kellemesen cirógat a napsugár... egészen a lelkemig hatol.

 

Boldog vagyok.

 

Amikor hazajön, ugyanezzel a boldogsággal szaladok elé.

 

Így telnek a napok.

 

Sokat van távol, gondolom ezzel a Danzouval van sok problémája, mert sokszor nagyon feszülten, rosszkedvûen érkezik, de mindig kedvesen mosolyogva fogadom. Kimasszírozom vállaiból a feszültséget, és néha megengedi, hogy a haját fésülgessem. Közben mesélek neki az éppen olvasott regényekrõl, Yoda buta kis dolgairól, és mindig elérem, hogy felderüljön, és jókedve legyen.

Tanulgatom a kínai szavakat is, és az egyszerû mondatokat már tudom alkalmazni. Shen-li mosolyogva javítgatja a kiejtésemet, és segít a fogalmazásban is. Jókat derül, amikor a szeretkezés közben hallott szavakat böngészem a szótárban, és ha ráakadok, pirosra gyúlt képpel nézek fel rá.

És az éjszakák... hmm....

 

*

 

- Jól van gyerekek, kérem a dolgozatokat. - rángat ki álmodozásomból a tanárnõ hangja. Utolsó pillantást vetek a papírra, és elégedetten elmosolyodom. Shen-li hagy idõt tanulásra is. Az egyik vendégszobát is átalakítatta nekem, és egy nagy könyvespolcot meg íróasztalt kaptam. A könyvespolc már félig van a könyveimmel... Három hét termése. Nem rossz.

Sóhajtva pakolom össze a táskámat, és elbúcsúzva barátaimtól a testõreimhez sietek.

- Vanan. - intek vidáman, és mosolyomat viszonozva köszöntenek. Beszállunk a kocsiba, és elindulunk.

- Na és milyen napod volt ma Kaori-san? - kérdezi Lao. Megállunk a pirosnál, és hirtelen betörik az ablakot, és nagy dörrenséeket, ropogást hallok. Lao és Kin-mo felkapják géppisztolyaikat, de testük összerándul, és hirtelen minden csupa vér lesz... Döbbenten nézem õket...

Mi ez? Mi történik?

- Lao... Kin-mo...! - sikoltom, de valaki feltépi a mellettem lévõ ajtót, és karomat megragadva rángat ki a kocsiból. Visszanézve még látom, hogy Lao él, és hasára szorított kézzel, zihálva bámul utánam kétségbeesetten. 

Erõs kezek ragadnak meg, és bedobnak egy kocsi hátsó ülésére. Fékcsikorgás, és száguldás...

Sápadtan ülök fel. Remegek egész testemben... elraboltak? Tényleg elraboltak engem?

 

Shen-li:

 

A fürdõbe megyünk hogy lemoshassam magamról a sok vért meg mocskot. Rám fér már igazán.

Végre megnézhetem mit kezdtek ezzel a helységgel miután kiadtam a parancsot hogy mit csináljanak belõle.

 

- Készítsek neked egy fürdõt? - kérdezi készségesen, rám pillantva. Bólintok. Jah..meg magadnak is...

 

Egész szép munkát végeztek amint látom. Arany csapok, krémszínû és törtfehér csempe... pont ahogy kértem.

Õ éppen háttal áll nekem és a kád szélén sorban álló olajokat szaglássza. Jöttömre megfordul és hozzám siet hogy segítsen. Hát nem édes? Mindjárt megzabálom. Elpirul közben persze..mint mindig ha meglát meztelenül. Ez már olyan állandó reakció nála hogy nem is akadok fent rajta. De akkor is.. nagyon édes.

- Te még ruhában vagy? -nézek rá, õ pedig érti a célzást. Mosolyogva figyelem ahogy vetkõzik, majd belépek a zuhany alá. A langyos víz rámzúdul, elgondolkozva bámulom ahogy a vér eltûnik a lefolyóban. Arra eszmélek fel hogy megérinti a hátamat. Felé fordulok, rámosolygok. Amint látom most egészen benne van ebben a segítõszerepben... hát... én aztán nem bánom..tényleg..

Magamhoz húzom, szappanos mellkasomról a hab rácsorog de nem zavarja.. nos..legalább õ is tiszta lesz. Közelebb lép hozzám, kezei éppen a hátamat szappanozzák, én pedig kihasználom az alkalmat és nyakának selymes bõrét kezdem el csókolgatni és harapdálni.

Azt hiszem ha õ nem volna rendkívül unatkoznék.

 

Mindidáig azt hittem hogy egy ugyanolyan rövidéletû viszony lesz ez is, mint a többi, de valamiért nem tudok szabadulni tõle. Még mindig nem jöttem rá hogy mi az amit mindenkibõl hiányoltam, sõt azt sem tudom hogy benne meg van-e ez a bizonyos dolog, de jelenleg nem is nagyon foglalkoztat ez. Mint mikor az ember édességet eszik..közben nem gondol arra hogy esetleg kilyukad a foga. Utána talán...de közben nem..

Heh..ez jó hasonlat...Kaori-kun mint édesség...mmm...

 

- Gyere... - húzom magammal a hatalmas süllyesztett kádba, ami ezalatt az idõ alatt megtelt vízzel. Mmm..ez igazán jól esik... elégedett sóhajjal merülök a vízbe.

 

- Melyik illat legyen? - kérdezi nekem háttal állva, újfent az üvegek között matatva. Megtámasztom sérült karomat a medence szélén.

- Rád bízom... - felelem halkan. Hajam vége a vízbe lóg, fél kézzel átvetem a vállam fölött, de így meg a hátam mögött érinti a vizet. Áh, mindegy.

Még mindig válogat, formás feneke pont velem szemben... whrrr...

Kiválaszt egyet a sok üveg közül, csurgat egy keveset a vízbe, majd visszahajol tovább kutakodni. Oh anyám...

 

Közelebb húzódom hozzá, õ pedig ijedten sikkant fel ahogy mellkasom a hátához ér.

-Kaori-kun... - súgom a fülébe kuncogva, és megharapdálom kicsit. Reszketeg sóhaja hallatán jólesõen vigyorogni kezdek. - Ha túl sokat mutogatod a fenekedet, ne lepõdj meg, ha nem bírom ki...

 

Arca vörösebb egy paradicsomnál is mikor rámpillant. Hehe.. igen... annyira aranyos ilyenkor. Imádom hogy mindig olyan könnyen zavarba tudom hozni.

- Én nem... - próbál magyarázkodni, de nem hagyom. Lehúzom magammal az egyik padkára, és ajkaim már falják is övét, amit odaadóan viszonoz. Mmm.. de szeretem ezt..

Kezei átölelik a nyakam, hozzámsimul egész testében.. mint egy cica amelyik csak több simogatást kér. Felnyögök ahogy ágyékunk összeér... csak még nagyobb hévvel vonom karcsú testét közelebb az enyémhez.

Ajkaim az övére simulnak.. és ahogy lélegzetét a számban érzem..már tudom hogy elvesztem. Mostmár nem eresztem. Megvagy...

Karcsú kis kezei a vállamat, hátamat simogatják, döbbenten nyögök bele a csókba mikor megérzem a kíváncsi kis ujjait az ágyékomon. Bátortalanul ér hozzá, majd mikor meghallja a hangomat el is ereszti rögtön.

Ahh.. ez meglepett... milyen kis bátor lett hirtelen. Elkapná a kezét, de még idõben megragadom és visszahúzom.

- Csináld bátran... -súgom a fülébe bíztatóan. - Ne félj megérinteni, mondtam már.

-Jó.. -motyogja a fülembe bátortalanul. Nem tudom hogy most azért temeti az arcát olyan szorosan a nyakamba mert zavarban van, vagy azért mert nem akarja hogy lássam. A fenekébe markolva húzom közelebb magamhoz a csípõjét, miközben õ ajkaival a nyakamat, vállamat kényezteti... ahh jézusom..

Kezével elõször bátortalanul majd egyre bátrabban simítja végig a férfiasságom, én pedig remegve morranok fel. Puha fürtjeibe fúrom az arcom.. mindenhol érzem azt a kellemes kamilla illatot ami belõle árad.

Felnyögök, elrántom tõle a fejem ahogy kicsit erõsebben is megszorítja... látok egy mosolyt felvillanni az arcán...

Na mivan.. tetszik hogy ilyen hatalmad van fölöttem igaz? Belemarkolok a hajába, felhúzva a fejét magamhoz.

Szemeit lesüti.. arcán elmélyül a pír.. Gyönyörû.

Ajkaim éhesen tapadnak a szájára... vadul csókolom.... falom a száját, ajkait..édes kis nyelvét...

Érzem ahogy végigfut testén a remegés...

- Gyere ide... -húzom az ölembe, õ pedig engedelmesen ül rám, férfiasságomat mélyen magába fogadva. Ahhhh... ez az...

Hátravetett fejjel nyögök fel a csodás érzésre... akárhányszor csináljuk ez akkoris ugyanolyan csodálatos... nem tudom abbahagyni.

-...wo Kaori... tian...zi wê..chuŏ... (= édes Kaorim...annyira finom vagy...)... -sóhajtom halkan, és csípõmet megemelve mélyedek belé jobban. Ahhhm...

Karjai erõsen ölelnek át, ujjaival a vállamba, nyakamba kapaszkodik, ahhh imádom mikor ezt csinálja.. olyan édes...

Ahogy gyorsabbra veszem a tempót úgy veszti el õ is a fejét, és hozzám simulva, dörgölõdzve követel egyre többet és többet. Kéjes sóhajai az enyémeket érik... édes hangja a fülemben cseng..és minden egyes mozdulatra megrázkódik....

 

A nevemet sóhajtja ahogy hátravetett fejjel kapkod levegõért... kezei a vállamba markolnak, próbál megkapaszkodni valamiben... miközben kéjesen nyögdécselve dobálja magát. Nem ér a sebesült karomhoz... azt kikerülve a vállamat markolja meg, körmei kis vörös barázdákat szántanak a bõrömbe. De nem bánom.. ahh...

 

- Kaori...hnn... - sóhajtom a nevét halkan, mély hangomat alig hallom az õ kéjes sóhajaitól.

 

Õ is a nevemet sóhajtja... úgy hát rám mint valami ajzószer... teljesen elvesztem a fejem. Kezem a csípõjére simítva húzom le mégjobban magamhoz.

Vhh..Megint eltévesztettem a nyelvet, de nem zavar.. kit érdekel hogy most japánul vagy kmínaiul mondom amit mondok... kit érdekel mikor mindjárt... ahhhmm...lian ren...

 

Arcom a nyakába temetem, érzem hogy remeg kis teste a karjaim között... ahogy gyorsul a tempónk úgy sóhajtozik õ is egyre hangosabban. Selymes tincsei az arcomat csiklandozzák, remegõ kezeivel próbál valahogy belém kapaszkodni.. de eleve veszett ötlet.. vizes bõrömrõl minduntalan lecsúsznak az ujjai.

 

Mélyrõl nyögés hagyja el az a számat mikor végre lecsap rám a gyönyör, hallom hogy õ is sikoltva követ engem a következõ pillanatban.

 

Ahhh..Kaori...

 

Érzem ahogy elhagyja az ereje és rámborul... elégedetten mosolyogva simogatom meg a hátát, kissé ködös tekintettel figyelve ahogy az ezüstös vízcseppek peregnek a bõrén...

 

Csodaszép...

 

Most komolyan.. miért nem tudok elszakadni tõle? Már rég meg kellett volna unnom...

 

Nem tudom... de jelenleg...nem is érdekel...

 

***

 

A kellemes fürdõ után a hálóba vesszük az irányt. Már besötétedett idõközben, õ pedig riadtan kapaszkodik a kezembe. Felkattintom a kapcsolót és halvány fény önti el a szobát.

 

- Te félsz a sötétben? -kérdezem kedélyesen mosolyogva. Kissé gyerekes... de elvégre..mindenki fél valamitõl. Még én is... bár azt persze magamnak sem vallanám be.

Lehúzom magammal az ágyra, õ pedig zavartan simul a karjaimba.

-Igen. -motyogja a mellkasomnak, majd hirtelen felül mint akibe bogár csípett.

-Megnézem Yuko-t. - mondja és már állna fel, de elkapom a csuklóját.

- Nem szükséges, az egyik szolgálóra bíztam. Holnap reggel pedig visszavitetem a családjához.

Visszadõl hozzám, én pedig magunkra húzom a takarót.

- Biztos örülni fog. És szomorú is lesz egy kicsit. - mondja halkan.

Szomorú? Ezt nem értem.

-Miért? - kérdezem érdeklõdve.

-Mert szerelmes Danzou-ba.

Oh, hát igen, ez gyakran megesik... hogy az ilyen kis kedvecek az idõ múlásával beleszeretnek a fogvatartóikba.

- Nem baj. - felelem komoran. - Ha valóban szereti, akkor önként megkeresi majd, szabad emberként.

Mosolyogva simul vissza a karjaimba. Remek..ezek szerint te is gondolod.

 

Lassan mindkettõnket elnyom az álom.

 

***

 

Kirándulás ide vagy oda... sajnos elszólít a kötelesség így magára kell hagynom õt egy idõre. Nagyon összejöttek most a dolgok, és nem elég hogy a cégeimre is figyelnem kell, most még Danzou is megkavart itt mindent. Minden teljesen a feje tetejére állt.

 

Ahogy telnek a napok úgy vagyok egyre idegesebb. Sehogy sem haladnak a kiviteli tervek... és most még egy újabb szállítmányomat is megfúrtak. Tudom hogy annak a szemétnek a keze van a dologban, de egyszerûen nem tudok rájönni hol van a jelenlegi búvóhelye.

 

Minden nap dühösen érkezem haza.. a szolgálók már tudják hogy ne szóljanak hozzám ilyenkor. Kaori viszont megpróbál felderíteni. Mindenfelé kis ostobaságról kezd el mesélni..ami egyáltalán nem érdekel..de a hangját hallgatva mindig sikerül kimásznom a kezdõdõ idegbajomból.

Újabban kínaiul tanul..amin végképp jókat derülök. Néha olyan lehetetlen szószerkezeteket össze tud rakni hogy majd leesek a székrõl a röhögéstõl. Õ meg csak pirul nagyokat.

Plána akkor amikor a szótárban böngészi azokat a szavakat amiket néha-néha hall tõlem. Nem is tudom miért nem figyelmeztettem hogy a szeretkezés közben használt szavaim egy része vagy nincs benne a szótárban..vagy benne van..de garantáltan eldobja a könyvet ha meglátja. Hát az utóbbi már elõfordul párszor.

 

Legutóbb tegnap délután mikor teázás közben éppen az újonnan tanult szavakat mondta fel nekem... én pedig vigyorogva jegyeztem meg valamit..amit természetesen neki azonnal meg kellett nézni a szótárban. Olyan hévvel csapta össze a mázsás könyvet hogy még csészét is leverte az asztalról.. én meg majdnem kiköptem a teát úgy nevettem rajta.

 

Igen.. fel tud deríteni.. még akkoris ha hétmérföldes gondjaim olyanok amikrõl õ szerintem még hírbõl sem hallott. De nem is áll szándékomban beavatni õt. Már így is veszélyben van, hiszen miután elvittem magammal arra a találkozóra teljesen nyilvánvalóvá vált minden ellenségem számára hogy õ az enyém. És mit szeretnél ellopni az ellenfeledtõl ha rá akarod bírni valamire..? Hát persze hogy a kedvenc játékszerét.

 

Ezért aztán testõröket rendeltem mellé, hogy vigyázzanak rá, a nap huszonnégy órájában, én pedig addig nyugodtan intézhetem az ügyeimet. Megnyugtat a tudat hogy nem védtelen és ha valaki el akarja venni tõlem, akkor két hatalmas gorillával kell megküzdenie elõtte. Lao és Kin-mo egyébként is a legmegbízhatóbb embereim közé tartoznak. Szóval nyugodt vagyok.

 

***

 

Éppen az orrom alá tolt papírtömeggel bírkózom. A cégeim ehavi értékesítési papírjai, amit szokás szerint nekem kell aláírnom.

 

Sóhajva nyújtózok ki a székben, és felállva sétálok pár kört mielõtt folytatnám.

 

***

 

Délután. Kaori hamarosan megérkezik..én pedig éppen teázom a teraszon. A kertész éppen a cseresznyefágak ágait nyírja odalent.. így csak az idõként kattanó metszõolló hangza zavarja meg ezt az idillt.

A macska égnek meredõ farokkal, fújva iszkol be a szobába mikor ellépek mellett. Hát hiába..engem sose fog megkedvelni.

 

Fékcsikorgás..és a kocsi behajt a nyíló kapun. Nocsak..hova ez a sietség?

 

Kíváncsian hajolok ki az erkélyen.. hajamba belekap a szél. Az embereim a kapunál hirtelen odaszaladnak az autóhoz. Kiabálást hallok, valakit kiemelnek a kocsiból.

 

Mi a franc?

 

Villámként fordítok hátat az erkélynek és leronahok a lépcsõn.

 

***

 

A vérzõ testõröktõl még megtudom a lényeget. Intek a szolgáknak hogy vigyék el õket. Az egyik szobalány már tárcsázza is az orvos számát.

 

Kaorit elrabolták Danzou emberei.

 

Elrabolták.

 

Kaori valahol most azzal a mocsokkal van.

 

Neemmm..árrrghhh....

 

Wrrrgghhh... az a szemét... ezért még megfizet.

 

Dühtõl tombolva viharzom a szobámba, útközben magamhoz hivatva a legjobb embereimet. Míg várok idegesen rovom a köröket a szobában. Egyet..kettõt..hármat.. tizet.. huszonhatot..

A fenébe.. hol a vannak már?

Dühösen rúgok az íróasztalba, mire az feldõl..az a rajta lévõ tárgyak csörömpölve szóródnak szét a szobában. Nem érdekel... ölni tudnék dühömben.

Felkapok egy méregdrága kínai vázát és ripityára töröm a földön. A keráim cserepei megvágják a kezem..de nem érdekel.

 

Végre nyílik az ajtó és belépnek az emberim.. állig felfegyverkezve. Remek..úgyis vadászni fogunk.

 

- Biztosan tudjátok mi történt. - mondom nekik kínaiul, õk nem értenek japánul, mint ahogy a legtöbb ember a házamban.

Egyként bólintanak.

 

-Danzou meg fog fizetni mert ennyiszer keresztbe mert tenni nekem. Ezt már régen elterveztem..de ez mostmár mindennek a teteje. Ha Kaori-nak egy haja szála is meggörbül megtetem az koi-kal a golyóit.

 

-De uram.. -szólal meg az egyikük hirtelen. - Ha kivárnánk hogy mit lép..és csak aztán...

 

-Nem Ting nem fogunk várni. - mordulok rá dühösen. - Mégis hogy képzeled? Üljek a babérjaimon miközben az a szemét eljátszogathat Kaorival? - ordítok rá magamból kikelve. Ijedten húzza be a nyakát. Motyog magában valamit, amit nem értek. Talán jobb is. A fogamat csikorgatva folytatom az ideges járkálást.

 

- Ha megkapom a jelet azonnal indulunk. Elküldtem a legjobb emberemet hogy derítse ki hol vannak, de minden bizonnyal kapni fogok egy hívást attól a szeméttõl ezért hívtam pár technikust aki le tudják nyomozni a hívás helyét. Álljatok készenlétben hogyha kiadom a paracsot azonnal indulunk.

 

Bólintanak én pedig intek hogy elmehetnek.

 

Sóhatva temetem arcomat a kezembe. Ilyen nincs tudtam hogy történni fog valami.

 

És mindennek a tetejébe....

 

Utálok várni.

 

***

 

A szolgálók nagyjából rendet raktak a szobában, én pedig zombiként ülve figyelem ahogy takarítanak. Egyikük..egy fiatal kínai lány éppen a széttört váza darabjait szedegeti ösze a földrõl... mikor hirtelen megszólal a telefon.

 

Összerezzenek az éles sípoló hangra.

 

A technikus velem szemben int hogy vegyem fel. Összeszorított fogakkal emelem fel a kagylót és szólok bele.

 

Tudtam..az a szemét az.

 

Danzou kuncogó hangját hallom a vonal tulsó végén.

 

3 perc. Mutatja a férfi velem szemben. Ennyi idõ kell hogy be tudják mérni honnan jön a hívás. Három percig kell bájcsevegnem. Éljen.

 

-Nem hiányzik valami? - kérdezi nevetgélve, én pedig alig bírom megállni hogy ne vágjam földhöz a telefont dühömben.

-Te szemét.. remélem tudod hogy ezért még nagyon drágán megfizetsz majd.

-Hahaha..nem hiszem hogy addig akadékoskodnod kellene amíg nálam van a kis állatkád. - feleli harsányan kagacva. A fogamat csikorgatva markolom meg az asztal szélét.

 

2 perc.

 

-Mit akarsz cserébe? - kérdezem dühödt hangomat próbálva kicsit visszavenni.

-Összes részvényedet és a japán keleti része feletti uralmadat.

Whrr... van pofája...

-Te nem vagy normális. - vágom a képébe egyszerûen. - Azt hiszed képes lennék mindent odaadni amit elértem..egy ilyen...

-..édes kis játékszerért..igen... hallottam a pletykákat rólad. Egészen elpuhultál nemde?

 

Nem. Nem kapod meg azt a gyönyört hogy veszítsek veled szemben.

-Honnan veszed hogy ér nekem annyit a fiú?

 

Egy perc. Jól van. Beszélj csak. Beszélj.

 

-Akkor talán mégsem kell? Szóval nekem adod? - kérdezi nevetgélve. Valahonnan a háttérból hallom Kaori hangját hogy hangosan kiabál valamit. Nem értem mit, csak a nevemet hallom ki belõle.

- Fogjátok már be a száját. - dörmögi Danzou minden bizonyára az embereinek. A következõ pillanatban elhallgat. Árrghhh...

-Ha Kaorinak egy haja szála is meggörbül a halaim fogják enni a golyóidat. - morgom neki fenyegetõen.

-Hahaha..milyen fantáziadús vagy. De nem gondolod, hogy most az én kezemben van az aduász?

 

Letelt. A technikus bólint hogy most már befejezhetem. Rendben, akkor tegyünk úgy mint aki bekapta a csalit.

 

-Jól van. Hol találkozzunk? - kérdezem még mindig dühösen.

-A kikötõben. Ma éjjel.

-Ezért még megfizetsz. - morgom neki.

-Óh nem Shen-li. Most te fizetsz nekem.

 

Dühödten csapom földhöz a telefont.

 

***

 

Még a kikötõi találka elõtt rajtuk kell ütnünk. Az embereim már útrakészen állnak, és most hogy mostmár azt is tudjuk hol bujkál Danzou... minden készen áll.

 

A hely amit bemértünk nem messze van a város központjától..egy régen üresen álló európai villában. Milyen fantáziadús... heh...

 

Levetem a ruháimat, mert a hosszú kínai viselet csak zavarna a mozgásban. Az embereim megpróbálnak meggyõzni hogy maradjak otthon, õk majd mindent elintéznek, de azonnal leintem õket. Méghogy én, kihagyjam azt a lehetõséget hogy Danzou téden csúszkál elõttem. Soha.

 

Nagyon ritkán húzok ilyenûn cuccot így egészen furcsán érzem magam benne. Tiszta ninjacucc. Fekete testhezálló nadrág..és a hozzávaló felsõ. Márcsak a hajamat kel elrejtenem valahogy, mert ha Danzou emberei rájönnek hogy én is köztük vagyok azonnal rám fog támadni mindeggyik. Hagy higgyék csak hogy egy egyszerû felbérelt verõemberke vagyok. Shenli embere.. hehe..ez de hülyén hangzik.

 

Befont hajam a hosszú kabát alá rejtem, pont ahogy a fegyvereket is.

 

Danzou..ezért meglakolsz. Én mindig betartom a szavam.

 

***

 

Fekete kocsim hangtalanul fékez le a szomszédos utcában. Errefelé teljesen kihalt minden. Ügyes választás. Intek az embereimnek, akik körbeveszik a házat. Odabent valaki éppen kiabál. Azonnal felismerem a hangot.

 

Az egyik emberem visszajön jelenteni hogy van egy hátsó ajtó, de azt is õrzik.

 

Remek. Most meglátjuk mire mentem a kendo edzéssel. Ha lõnénk akkor meghallanák. Hangtalanabb módszer. Kell.

 

Bólintok és elindulok utána. Fekete ruhánk teljesen beleveszik a sötétbe. Már látom is a két õrt. Az egyik éppen cigarettázik. Az olcsó dohány bûzét idáig érzem. Kezem ráfonódik a kard markolatára.

 

Veszek egy nagy levegõt és rájuk rontok.

 

Azonnak felém emelik a fegyvereiket, de mielõtt még a fegyverropogás felverne mindenkit, felé suhintok a pengével és szívébe vágom. Összerándulva zuhan a földre.

A nyakamba kapom a következõt, de szerencsére a csuklyás pulóvertõl nem látja az arcom. Az egyik emberemtõl kaptam kölcsön. Tényleg praktikus. Hátra vágok a könyökömmel, egyenesen a bordái közé. Elenged én pedig egyetlen kecses mozdulattal fordulok meg és döföm le. Épp csak egy halk nyögés az amit hallatt...és utána ahogy szisszenve távozik a tüdejébõl a levegõ ahogy kihúzom a kardot.

 

Befelé. - intek fejemmel az embereimnek.

 

És elszabadul a pokol.

 

***

 

Azonnal fegyverropogás fogad minket ahogy berontunk, én pedig egy díszes kanapé mögött keresek fedezéket.

 

Ahogy jobban megnézem ez egy hall, vagy mi. Jó tágas helység.

 

Mindenki dühödten ordibál, Kaori szemben velem, Danzou mellett van, szinte teljesen meztelenül.

 

Dühödten ordítok fel, elõkapom a fegyveremet és viszonzom a tüzet.

 

Idõrõl-idõre összesik valaki. Már azt sem látom hogy az én emberem-e vagy Danzou-é. Mindenfelé torkolattüzek, fejvesztetten rohangáló emberek.

Látom hogy Danzou egyik embere a fõnöke parancsára el akarja ráncigálni valahová Kaorit. Kiugrom a kanapé mögül és feléjük indulok, lebukva a rám záporozó sorozattûz útjából. Mellette a falról pattogzik a festék ahogy a lövedékek belecsapódnak, de csak nem állok meg.

Mikor elérem õket, egy rúgással leterítem a férfit és lerántom Kaorit a földre. A golyók éppen a fejünk fölött süvítenek el.

 

-Engedj el. - rántja meg a kezét kétségbeesetten. - Hagyj békén!

Nem ismert fel. Ezek szerint tényleg tökéletes az álcám. Felénk szökken egy férfi, ellököm õt magamtól hogy mindkét kezem kéznél legyen. A tár üresen kattan ahogy ráfogom a pisztolyt. Fenébe!

 

Kirántom a kardot, és a pengét felé fordítva suhintok feléje. A lendülettõl a kabát csuklyája lecsúszik rólam, hajam elõszökik a szövet alól, és lágy eséssel követi a mozdulatomat.

 

Óh, hogy az a...

 

Látom Kaori elkerekedõ szemeit a szemben lévõ tükörben. Felismert. Még örülnék is neki, ha nem lennék ilyen helyzetben...de sajnos nagy bajban vagyok ezáltal.

 

-Ostobák. Ott van. Shen-li! Kapjátok el! Ne a többivel törõdjetek.

 

Egyszerre vagy hét fegyvercsõ irányul rám, lebukok a lövedékek utjából, útközben odaordítva az egyik testõrömnek hogy hozza már a kocsit.

Megragadja Kaori csuklóját és elráncigálja. Nem akar menni, alig hagyja magát. Egyre csak engem bámul.

 

Három férfi ugrik felém, de nekem elég egy mozdulat is. Elengáns pörgéssel vágom végig mindhármójuk combját, hogy ernyedten csuklanak össze rettenetesen vérezve.

 

Elindulok én is a kijárat felé, embereim sorozattüzet lõve fedezik a hátamat. Odakint hangos fékcsikorgással érkezik meg a kocsi. Bevágódom a hátsó ülésre, embereim a péncálozott furgonba, és már száguldunk is..el innen.

 

Hangosan felkacagok. Ömlik rólam a verejték és tiszta puskapor szagú lettem, Danzou embereinek vére rászáradt a karomra. De sikerült. Legyõztem. Megöltem minden emberét. Legyõztem és õ egyedül maradt.

 

***

 

Útközben megkérdezem a sofõrt..hogy Kaori melyik kocsiban van. Õk már elõttünk járnak. Talán már otthon is vannak. Fellélegzem.

 

Az egyik testõröm egy pár zsebkendõt nyújt felém, hátha azzal le tudom szedni a rámragadt vért. Biccentva köszönöm meg.

 

A mi oldalunkon is vannak áldozatok, de feleannyi nem mint Danzou-nak. Mostmár többet nem szórakozik velem az biztos. Vagy egy évbe telik mire össze tud újra toborzni ennyi embert. De lehet hogy még több. Azért sajnálom hogy a golyóit nem hoztam el emlékbe. A halak biztosan örültek volna a csemegének.

 

***

 

A házban minden lámpa ég mikor megérkezünk. Nagy a felfordulás. Hangos kiáltást hallok mikor kiszállok a kocsiból és Kaori szalad felém a lépcsõn, csaknem maga után rángatva a mázsás Züant akire rábíztam.

 

Ledermedve állok, szinte alig érzékelve a becsapódást ahogy hozzám vágódik és a karjaimba simul zokogva. Az egyik testõröm öltönykabátja van rajta, alatta teljesen meztelen, fázósan húzza össze magát, arcát fekete ruhámba temetve.

Boldogan sóhajtva ölelem magamhoz.

 

-Kaori... sajnálom... - hajtom arcomat puha tincseire. Csak halk hüppögést hallok valahonnan a hasam tájékáról.

Könnyedén felemelem és besétálok vele a házba. A szolgálók hadseregként bámészkodnak az emelet korlátján támaszkodva, mikor belépek az ajtón úgy rebbennek szét mint az ijedt madarak.

 

- Mit bámultok? Nem ezért tartalak titeket! Munkára! - mordulok rájuk kínaiul, és elindulok fel a lépcsõn. A testõrök szétszélednek a házban.. Felváltják õket az itthon maradottak.

 

-Ne sírj.. mostmár minden rendben. -simogatom meg a fejét bíztatón. Még mindig nem néz rám, arcát a ruhámba fúrja. -..Kaori... sajnálom hogy nem jöttem elõbb... - súgom neki halkan ahogy kinyitom a szobaajtót fél kézzel.

 

Erre felnéz rám, arca könnyektõl csillog. Még sosem kértem senkitõl sem bocsánatot.. mégis most valahogy annyira bûntudatom van. Én kevertem bele..szóval én felelõsségem. Mi a fenéért ilyen szar érzés ez?

 

-Ugye nem esett semmi bajod?

Megrázza a fejét. Óvatosan leteszem az ágy szélére, fázósan húzza össze magán a hevenyészett öltözékét.

Odanyúlok hogy levegyem róla, de összerezzen.

-Mi a baj? - hajlok közelebb hozzá. Átöleli a nyakam. Leülök mellé, hagyom hogy hozzámsimuljon szorosan. Kezem a hátát simogatja. Fájdalmasan rándul össze. Mi a fene?

 

-Kaori... -nézek rá megütközve. A fejét rázza.

Óvatosan veszem le róla a kabátot, hogy ne érjek a bõréhez. A háta tele van vörös csíkokkal... egyik másik elég mély seb. Dühösen szorítom ökölbe a kezem... Megkorbácsolták.... Az a szemét... volt képe...

 

Argghhh..ezt sosem bocsátom meg neki...

 

-Tényleg igaz amit mondott? - szólal meg hirtelen halkan.

-Micsoda?

-Hogy hatalmad van egész kelet japán fölött.

Bólintok.

Csodálkozva pillant rám... elképedve.

-Azt akarta mondjam meg hol tartod a pénzed. - teszi hozzá kicsit késõbb. - De ha tudtam sem mondtam volna meg.

 

-Sajnálom ami történt..soha többé nem hagyom hogy ilyesmi elõforduljon. - morgom dühösen. Érzem hogy megérinti a kezem. Felnézek rá, látom hogy fejét rázza. Ez most mire nem?

 

-Hívok egy orvost. Maradj itt. - állok fel mellõle.

 

***

 

Az orvos szerint gyorsan rendbe fog jönni, csak pihennie kell. Még át sem öltöztem..azóta is a ruha van rajtam amiben elmentem... most pedig csak állok és némán figyelem ahogy Kaori hátát kötözi.

 

Bólintok mikor készen van, és betakargatom. Kikísérem az orvost.

 

***

 

Nem sokkal késõbb mikor benyitok a szobába, azt halkan teszem, hátha alszik, de nem.. még világos van... az egyik papírlámpás ég az ágy mellett. Hát persze..nem szereti a sötétet.

 

Az ágyhoz sétálok és lehajolva csókolom meg lágyan. Halkan felkuncog ahogy megsimogatom az arcát. Kicsit kába szegénykém a sok fájdalomcsillapítótól.

-Mi olyan vicces? - nézek rá érdeklõdve.

-Úgy nézel ki mint egy ninja.

 

Sóhajtok. Jól van.. ez már az a Kaori akit én ismertem.

-Elõször fel sem ismertelek mikor megláttalak. -motyogja halkan. - A hajad miatt.

A párnára hajtja a fejét.

-Semmi baj. Én sem ismertem magamra. -felelem mosolyogva. -Aludj csak. - teszem hozzá, és magára hagyom amíg elvonulok fürödni.

 

***

 

Már késõ éjszaka van mikor visszatérek a szobába, õ már mélyen alszik az ágy közepén. Visszaigazítom rá a lecsúszott takarót, vigyázva hogy ne érjek a kötéshez a hátán. Olyan picinek és törékenynek tûnik így ezen a hatalmas ágyon.

Az én hibám hogy ez megtörtént. Tudom. De máskor nem lenne ekkora bûntudatom miatta.

 

De akkor most miért van?

 

Nem tudok aludni.

 

Leülök az ágy melletti székre egy könyvvel és olvasni próbálok.

 

***

 

Hajnalban aztán felriadok arra hogy teljesen elgémberedtem. Õ még mindig békésen alszik.

 

Mosolyogva csukom be magam után az ajtót.

 

***

 

A reggelim magányosan telik. Az orrom alatt mosolyogva olvasgatom a mai újságot amiben arról írnak hogy a magára maradt Danzou-t letartóztatta a rendõrség.

 

Elégedetten vigyorogva tolom félre a lapot és a számhoz emelem a csészét. A különbözõ gyümölcsök csillogva néznek velem farkasszemet a tányéron... az öntet amivel leöntötték õket.. rettenetesen édes és csokis..

Blee.. nem szeretem az édeset.

 

-Uram. -lép elém az egyik szolgálólány. - Lao-t kiengedték a kórházból. Beszélni akar urammal.

-És a társa? - kérdezem összehúzott szemekkel. A lány szomorúan megrázza a fejét. - Küldd be. - felelem sóhajtva és leteszem a csészét a bambusztálcára.

 

***

 

Nemsokára Kaori is csatlakozik hozzánk, egy sötétzöld selyemköntösben, amit direkt otthagytam az ágy mellett az székre terítve, arra az esetre ha fel akarna kelni. Felderül az arca mikor meglátja a marcona testõrt, mosolyogva köszön neki, az pedig visszamosolyog rá.

 

Intek neki hogy üljön le, amíg mi beszélgetünk.

 

Jó hírekrõl számol be. A halálesetek kivételével persze.

 

Kaori az ölembe telepszik, és ráveti magát az édes gyümölcsökre. Mosolyogva figyelem.

 

Mikor befejezzük a beszélgetést Lao fejet hajtva távozik és pedig végre felé fordulok.

-Jó étvágyat. -mosolygok rá. Pirulva süti le a szemét, elvégre épp most pusztította el a reggelimet. Már nyitná a száját hogy bocsánatot kérjen, de én gyorsabb vagyok, lehajolok hozzá és egy csókkal folytom belé a szót.

-Semmi baj. Úgysem szeretem. - mosolygok rá. Szabadkozva köszöni meg. -Hogy van a hátad? -kérdezem halkan, a tekintetét fürkészve.

-Egész jól. Az a krém tényleg használt.

-Ennek örülök. Régi kínai gyógymód. -felelem.

 

Mosolyogva néz körül az asztalon. Leveszem a fedõt egy tálcáról amin egy hatalmas torta van, vörös marcipánnal beburkolva, kínai írásjelekkel a tetején.

Csodálkozva néz rám.

-Ma van a születésnapom. - sóhajtok unottan. - A személyzet minden évben süt nekem egy ilyen tortát.. pedig tudják hogy ki nem állhatom. Megeheted ha akarod.

 

Zavartan pillant rám. Nem tudom kitalálni mi járhat a fejében.

 

-Hány éves is vagy? - kérdezi elgondolkozva.

-Hehehe.. miért mennyinek nézek ki? - kérdezem jóízûen mosolyogva rajta.

-Naaa de most komolyan.

-Nem teljesen mindegy?

Látom hogy elszomorodik egy kicsit.

-Jól van na. Ha ennyire érdekel akkor elárulom.

-Tényleg?

-Aha.

-Szóval hanyadik születésnapodat ünnepeljük ma? -kérdezi mosolyogva.

-Nem szoktam ünnepelni. - húzom el a számat.

-De hanyadikat?

-A huszonhetediket. - sóhajtok megadóan.

-Akkor boldog szülinapot. -mosolyog rám. Átkarolom és magamhoz húzom.

-Köszönöm. - súgom az ajkainak mielõtt megcsókolnám.

 

***

 

Délután nekem még van pár elintéznivalóm így csak késve érkezem haza. Õ éppen a kertésszel beszélget mikor kiszállok a kocsiból. Zöld-arany ruhájában gyönyörûen fest a színes virágok között.

Mikor meglát boldogan siet ide hozzám.

-Szia Kaori-kun. - köszönök neki.

-A kertész megpróbálja elhitetni velem hogy vannak tündérek a kertben. - jegyzi meg rosszallóan körülpillantva.

Hangosan kacagni kezdek.

-Mi olyan vicces? - kérdezi morcosan.

-Az nem tündér hanem lepke. A kolibrilepkét hívják így. Csak a két szó kiejtése nagyon hasonlít kínaiul. - felelem még mindig jólesõen kacagva.

Elpirul.

-Tényleg?

-Tényleg. Csak félreértetted. - simogatom meg a fejét, mosolyogva. - A kert tele van ezzekkel a lepkékkel mert vonzzák õket a keleti virágok. Látod.. ott is van egy. - mutatom neki, majd mikor elnéz oldalra, hirtelen felkapom és elindulok vele fel a lépcsõn.

Ijedten sikkant fel a hirtelen mozdulattól, majd megnyugszik mikor rájön hogy csak én vagyok. Hagyja magát felcipelni.

 

***

 

Napról-napra egyre jobban van, én pedig gyõzedelmeskedve Danzou-n és az emberein az õ területeire is ráteszem a kezem. Minden a leges legjobban alakul.

 

Éppen pihegve fekszünk az ágyon egy újabb szenvedélyes szeretkezés után, mikor halkan kopognak az ajtón. Ijedten rántja magára a takarót, ezzel természetesen engem szabadítva meg mindenfelé takaródzótól.

Zavartan kér bocsánatot, én pedig kiszólok hogy jöjjön be az illetõ.

 

Egy õszes öregúr sétál be, tradícionális öltözékben régi kínai szokás szerint a szakálla be van fonva. Félrehajtott fejjel köszönök neki, õ pedig fejet hajt.

 

-Kaori-kun. Gyere elõ. - szólok rá, mire õ kidugja a fejét a takaró alól. - Ez a férfi itt Huojin. Õ csinálta a sárkányt a hátamra. - magyarázom. -Azért hívtam ide õt, mert õ el tudja tüntetni a sebhelyeket a hátadról. De persze csak ha te is akarod. - nézek rá komolyan. Ijedten pislog rám, szemei érdeklõdve csillognak, arca meglepettséget tükröz. Kiszállok az ágyból. Belebújok a köntösömbe.

 

A férfi mond valamit kínaiul, én pedig bólintok. Elveszem tõle a könyvet amit felém nyújt.

 

-Azt mondja õ most elmegy, de ha kell csak hívjuk. -tolmácsolom neki, majd a férfi felé fordulva köszönöm meg neki és útjára engedem.

 

Leülök Kaori mellé az ágyra.

 

-Ebben a könyvben benne van az összes minta. De ha másikat szeretnél azt is meg tudja csinálni.

 

Felnéz rám.. nem értem mit akar mondani ezzel a pillantással.

 

-Biztosan te sem akarod hogy anyukád vagy bárki lássa azokat a sebeket a hátadon. Pedig azok nem tûnnek el csak úgy. - jegyzem meg sóhajtva.

 

-Nem az a baj. - rázza meg a fejét. -De egy ilyen... biztosan.. nagyon...

-Egyáltalán nem fáj annyira..

-.. biztosan nagyon sok pénzbe kerül...

Egy pillanatra elakadok a gondolatmenetben.

-Mondtam már hogy a pénz nem számít. - simogatom meg az arcát. - Te csak válaszd ki melyik legyen. - adom a kezébe a könyvet.

 

-De...

-Semmi de. Vedd úgy hogy ajándékba kapod. A nyaklánc helyett amit Danzou elvett tõled. Rendben?

-Rendben.

-És Kaori... - fordulok hátra az ajtóból. Érdeklõve pillant felém, a könyvvel a kezében. -Ugye tudod hogy ez mit jelent?

-Mit?

-Hogy mostmár végképp nem szabadulsz tõlem. - vigyorodom el, õ pedig elpirul. Hehe..imádom ezt arcodat.

 

-Tudom. - mondja halkan.

-Remek. Nagyon jól fogsz mutatni az oldalamon a jövõ héten mikor elutazunk Kínába.

-Hova? - kapja fel a fejét hirtelen. A könyv is kiesik a kezébõl.

 

-Kínába. Most van ott az õszi karnevál. És anyám sírját is meg kell látogatnom.

 

Meglepetten néz fel rám. Látszik rajta hogy egy szót se tud kinyögni.

 

-Hidd el, nagyon fog neked tetszeni ott. Ilyenkor mindent feldiszítenek és emberek díszes ruhában vonulnak ki az utcára. Majd meglátod. Gyönyörû...

 

 

Kaori

 

Hosszas száguldás következik. A kocsiban két sötétöltönyös férfi ül, rajtam kívül. Remegek és annyira az átéltek hatása alatt állok még mindig, hogy csak percekkel késõbb tûnik fel: látom merre visznek. Ez baj.

Egy régi, nagy ház elõtt parkol le a kocsi. Kiszállnak az õrök, és az egyikük behajol hogy kirángasson. Egész testemben reszketve hagyom neki, és rémülten nézem a sok fegyveres férfit. Rengetegen vannak... igazi erõd ez a hely. Mint a McVaughan regényekben a drogbárók bázisai... Ha nem félnék ennyire, borzasztóan kíváncsi lennék a ház belsejére. De most nem vagyok rá kíváncsi... nagyon nem... Összekoccanó fogakkal, remegve hagyom magam ráncigálni, és egy folyosón végigsietve egy nagyobb fogadóterembe érünk. Valamikor régen nagyon szép és elegáns hely lehetett, de a falakon a selyemtapéta már megsárgult, a nagy díszes szõnyegek kopottak, a falakon lévõ nagy velencei tükrök foltosak... Elszórtan kanapék, fotelek és székek vannak, rendezetlen összevisszaságban. Egyik kanapén egy japán férfi ül, mindenki más áll.

Elé rángatnak, és a földre löknek. Felpillantok rá. Harmincas évei elején járhat talán, és japán üzletemberre hasonlít leginkább. Kifejezéstelen arccal néz rám fekete szemeivel. Jóképûnek mondanám, ha nem lennének olyan kegyetlen arcvonásai. Félelmetes férfi...

Keresztbe tett lábakkal ül, és engem figyel.

- Õ az uram - hallom a hátam mögül. A sötét szemek alaposan végigmérnek.

- Hogy hívnak? - teszi le lábát a másik mellé, és érdeklõdve hajol elõre. Csak ne félnék ennyire..

- Kaori... - válaszolom halkan, és a szemébe nézek. Elmosolyodik.

- Azt meg kell hagyni... Shen-linek mindig is jó volt az ízlése... - nevet halkan, és kezét felemelve int nekem, hogy menjek közelebb. Nem várják meg, hogy magamtól álljak fel, egy kéz megragad, és talpra rántva lök közelebb hozzá.

Megragadja az államat, és közelebbrõl alaposabban megnézi az arcomat.

- Nekem is volt egy kisállatkám... - mondja halkan, elgondolkozva. - Yukonak hívták...

Elkerekednek a szemeim. Akkor Õ lenne Danzou?

Végignéz rajtam, és másik kezével a hajamba túr.

- Zöld szem... milyen ritka... - szemei lejjebb kalandoznak. Elenged, és szétrántja az iskolai egyenruhám felsõjét. Vágyakozva néz végig rajtam. Én ezt nem bírom elviselni...hogy így bámuljanak... Sápadtan hunyom be szemeimet, és fordítom el az arcomat. Érzem ahogy kitépi nyakamból a láncomat, de nem érdekel...

Félek...

- Uram - hallom oldalról. - Akkor szólhatok az embereknek?

- Igen, legyen itt mindenki. Este a kikötõbe megyünk, és végzünk azzal a szarházival - mondja Danzou.

Ugye nem Shen-lirõl beszél? Ugye nem...? De hát ki másról beszélne... édes istenem... ne hagyd, hogy baja essen...

Felnézek rá, és szemeimet látva kegyetlen mosoly terül szét arcán.

- Hallottam rólatok pletykákat... - mondja nekem, és letépi felsõm maradékát rólam. Fázósan ölelem át magam, õ pedig kuncogva bámul. - Shen-li túlságosan is odavan érted. Hát most majd meglátjuk mi igaz ebbõl.

Kinyújtja a karját, és egyik embere egy mobiltelefont tesz a kezébe. Tárcsáz, és a füléhez tartja, de szemeit egy pillanatra sem veszi le rólam.

Egyik embere megragad és távolabb húz tõle. Isten a tanúm, nem tartom rossz ötletnek... megyek is vele engedelmesen.

- Nem hiányzik valami? - kuncog gonosz mosollyal a telefonba, majd a választól felnevet. - Nem hiszem, hogy addig akadékoskodnod kellene amíg nálam van a kis állatkád.

Csend.

- Összes részvényedet és a japán keleti része feletti uralmadat.

Jézusom! Jól hallom amit hallok...?

- ...édes kis játékszerért...igen...hallottam a pletykákat rólad. Egészen elpuhultál nemde?

Pletykák... elpuhult... mirõl beszélnek?

- Akkor talán mégsem kell? Szóval nekem adod? - nevet fel, és megnyalja a száját. Sápadtan remegek meg. Mennyire taszító ez a férfi... Yuko hogy lehetett szerelmes belé? Egy álnok, ravasz kígyó...és csapdába akarja csalni Shen-lit, hisz az elõbb mondta hogy végezni akar vele.

- Vigyázz, ez csapda Shen-li... ne menj bele... - kiáltom hirtelen.

- Fogjátok már be a száját. - utasítja embereit, és egy nagy lapátkéz szorul az arcomra, hogy levegõt is alig kapok tõle. - Milyen fantáziadús vagy. De nem gondolod, hogy most az én kezemben van az aduász?

Rémülten kapálózva próbálom lefeszegetni arcomról a hatalmas kezet, de semmit sem érek el vele... hátracsavarják a kezeimet.

- A kikötõben. Ma éjjel. ...................... Óh nem Shen-li. Most te fizetsz nekem.

Elégedett mosollyal adja vissza a telefont egy emberének, és felém int. Újra közelebb ráncigálnak hozzá, és elengednek. Õ a hajamba markolva ránt közelebb magához.

- Nem semmi kis állatka vagy... - nevet vidáman. - Kíváncsivá tettél. Vetkõzz le, látni akarom mivel csavartad el a fejét.

- Nem! - mondom határozottan. Félek és rettegek... de azért van még bennem méltóság.

Keze meglendül, és egy pofon csattan az arcomon. Érzem a saját vérem ízét a számban, majd hirtelen belesajdul az egész fejem. Könnyek gyûlnek a szemembe... még soha nem ütött meg senki...

Danzou vigyorogva csettint, és valaki karjaimat hátracsavarja ismét, majd lerángatja rólam minden maradék ruhámat. Nem hiszem el... nem hiszem el, hogy ez velem történik... mint egy rossz filmben... õrület... Felzokogva hunyom be szemeimet.

Shen-li... bárcsak idejönne, és megmentene...

Az én hõsöm...

- Az én kis Yukom sok információt tudott rólam, és a dolgaimról. Ezért is voltam baromi ideges, amikor elrabolták. Te is már egy ideje Shen-livel vagy. - hallom kimért hangját, és felpillantok. Mosolyogva néz rám, és kényelmesen hátradõlve figyeli az arcomat.

- Hol tartja a pénzét? A házában? Vagy máshol? Sok helyre magával visz téged, ha úgy odavan érted. Halljam. - hangja erõteljes és parancsoló.

Megrázom a fejem. Nincs vesztenivalóm... Shen-lit mindenképpen csapdába csalják, engem pedig vagy eladnak rabszolgának, vagy követem a halálba.

Ha tudnám sem lennék hajlandó beszélni.

- Nem. - ismétlem saját magam.

Danzou dühösen felszisszenve hajol elõre.

- Ha Yuko így mert volna viselkedni velem, már halott lenne. - néz a szemembe keményen, majd arcán gonosz vigyorral dõl újra hátra. - Játszunk egy kicsit... Te beszélsz, és én nem veretlek meg...annyira.

 

Megremegek, és lehajtom a fejem. Hát Kaori... te akartál mindig kalandot... izgalmat és új élményeket. Máskor vigyázz mit kívánsz. Ha lesz még rá lehetõséged...

Ketten mellém lépnek, és csuklóimat megragadva kifeszítenek.

- Kezdheted. - biccent Danzou, és egy férfi lép mögém. Vállam fölött nézek hátra rá. Mi az ott a kezében? Csak nem egy....

Csattan a hátamon, és égetõ, maró fájdalom cikázik végig testemen. Összeszorított szemekkel és fogakkal nyögök fel. Istenem, ez szörnyen fáj...

- Beszélj.

- Nem.

 

Csatt...

 

A fájdalom az ötödik vagy a hatodik ütés után egybefüggõvé válik. Már nem fáj külön-külön... folyamatossá vált. Soha nem éreztem még ilyet...soha.

Pokoli...

Félájultan roggyannak meg a lábaim, és már csak a csuklóimat fogó kezek tartanak meg a levegõben...

- Elég. - hallom a mély hangot.

Elengednek, és térdre rogyva támaszkodom meg remegõ kezeimmel a földön. Mintha a fájdalom újabbakat szülne magától. Mindenem fáj... Egy fájdalomgombóc lettem...

 

Saját sírásom hangját a távolból hallom, ahogy minden mást is...

 

Letörlöm nedves arcomat, és hagyom hogy talpra rángassanak.

Mindent tompán érzékel az agyam... Danzou mond valamit, aztán valaki ordít, és fegyverropogást hallok. Kábán fordulok meg, de valaki ráncigálni kezd. Küzdeni kezdek ellene, aztán ez hirtelen megszûnik, majd lenyomnak a földre. Tovább ellenkezem, de nem bírok tõle szabadulni.

Hirtelen valami fémes villan, és végre kitisztul a kép... egy kard? A mellettem álló férfi fellendíti a fegyvert, és kecses ívû mozdulattal sújt le az elõtte állóra, fekete kapucnija lecsúszik fejérõl, és egy hosszú, vastag hajzuhatag szabadul ki belõle.

Istenem... ez Õ... eljött értem... Biztos csak álmodom... hallucinálok a fájdalomtól. Vagy lehet, hogy már meg is haltam?

- Ostobák! Ott van Shen-li! Kapjátok el! Ne a többivel törõdjetek! - hallom az artikulálatlan üvöltést, és kábán hagyom magam vonszolni...

Shen-li egy határozott mozdulattal lendíti meg ismét a pengét, és lekaszabol vele néhány ellenséget...

Fegyverek durrognak mindenfelé...

Egy nagydarab férfi megragad, és bedobnak egy kocsi ülésére...

Már nem látom Shen-lit...

Fázom...

Fáj...

Körülpillantva idegen arcokat látok.

Kínai szavakat hallok...de nem tudok odafigyelni, pedig már tetemes szókincsem van.

Valaki rám terít egy nagy zakót...

 

Megáll a kocsi, és egy magas, széles férfi gyengéden a karjaiba vesz, fellépked velem a széles lépcsõn. Ahogy a hátamhoz ér, pokoli kínt érzek, és kezemet a szám elé szorítva fojtom magamba a fájdalom hangjait. Úgy érzem összeroppanok, ha meg kell szólalnom...

A kocsiban látta a hátamat, ezért óvatosan letesz a földre.

Bekanyarodik az udvarra a többi kocsi, és ahogy felismerem az egyikbõl kiszálló Shen-lit, semmivel sem törõdve röppenek karjaiba. Nem érdekel semmi, csak érezzem, hogy él, és vége ennek a rémálomnak...

Erõs karjai átölelnek, és végre érzem hogy élek. Kitisztul a kép, és már tisztán érzem a szagokat, hallom a hangokat... már nem vagyok egy homályos üvegbúra alatt...

Él.

Itt van velem...

Mióta sírok? Mikor kezdtem el...?

 

- Kaori...sajnálom... - mondja mély hangján, és átjár a melegség. Karjaiba vesz és elindul velem a házba. Kínaiul utasításokat osztogat, jobban hozzábújva temetem arcom az ingébe. Olyan jó... jó vele.

- Ne sírj...mostmár minden rendben. - simogatja a fejem. - Kaori... sajnálom hogy nem jöttem elõbb... - súgja.

Benyit valahová, és az ismerõs füstölõ illatot megérezve felpillantok rá. Sötét szemeiben szomorúság... nem láttam még ilyennek.

- Ugye nem esett bajod? - tesz le gyengéden az ágy szélére. Megrázom a fejem. Nem, semmi baj Shen-li, most hogy már itt vagy mellettem... - akarnám mondani, de félek, csak hangos zokogás törne ki belõlem.

A hátam felé nyúl, de összerándulva húzódom el tõle. A hátam egy húsmassza...és pokolian fáj. A kocsiban a testõrök elborzadva nézték... nem akarom hogy Õ is lássa.

Hozzábújok inkább. Olyan jó...

Vigasztalóan simítja végig a hátamat, és pokoli kín mar belém. Elfolytok egy nyögést, és megremegek.

- Kaori... - néz le rám kérdõen. Ne kérlek...ne nézd meg... ne láss így...

 

Lassan veszi le rólam a kabátot, és a földre esik a kezébõl. Arcán ugyanaz az arckifejezés, ami az embereién volt. Iszonyodás.

Csendben ülök, lehajtott fejjel... nem bírom látni az arcát. Hogy így nézzen rám...

Pár perc múlva már elég erõt gyûjtök, és végre képes vagyok megszólalni...

 

- Tényleg igaz amit mondott? - kérdezem halkan.

- Micsoda?

- Hogy hatalmad van egész kelet japán fölött.

Bólint, de még mindig a hátamat nézi.

- Azt akarta, mondjam meg hol tartod a pénzed. De ha tudtam volna sem mondtam volna meg.

 

- Sajnálom ami történt...soha többé nem hagyom hogy ilyesmi elõforduljon. - morogja, és hangjában olyan indulat van... Megérintem az ágynemût görcsösen szorító öklét, és megrázom a fejem.

 

Elég volt mára a gyûlöletbõl, haragból és erõszakból...

 

Megnyugodva enged ki kezébõl a görcs, és mélyet sóhajt.

- Hívok egy orvost. Maradj itt. - áll fel.

Biccentek. Nem hinném, hogy képes lennék amúgy is felállni... lepillantok a földön heverõ szürke zakóra. Tocsog a vértõl.

 

Nem sokkal késõbb egy szolga jön be, segít az ágyra feküdni, szemeiben ugyanazt az elborzadást látom. Nem újdonság. Ha képes lennék rá, megnézném az ágy elé szerelt tükörben, de nem merem... Halkan megkérem a szolgát, hogy húzza el a baldachint a tükör elé... ne kelljen látnom semmit.

Visszatér Shen-li egy idõs férfival, aki mellém ülve az ágyon döf a karomba egy injekciót. Meg sem érzem a fájdalmat... már csak a hátamon lüktetõ húst érzem...

 

Pár perc múlva enyhülni kezd, és a tompa zsibbadtság eluralkodik rajtam... a hátamban, fejemben...

Egy lavór vizet felhasználva lemosdatják rólam a vért, majd szárazra törölnek.

Az orvos a hátamon babrál sokáig, és figyelem ahogy a mellettem lévõ mûanyag tálkában egyre csak gyûlnek a véres gézlapok. Valami kínai csodaszert is rám ken... Valahogy nem érdekel már... zsibbadt lett a lelkem is...

Magamra hagynak, és ismét a szolgáló sertepertél körülöttem. Kérésemre felkapcsolja a kislámpát, és magamra hagy.

 

Mélyet sóhajtva hunyom le a szemeimet.

 

Túléltem.

Túlélte.

Túléltük.

 

Ez jó. Majd felmondom a nyelvtan tanáromnak... Sírni fog örömében. Vagy bánatában. Felkuncogva fordítom fejem a másik oldalra. Bakker... ez a hason fekvés... jobb lesz hozzászokni, mert a hátam gyanítom egy darabig darálthús-állagú lesz. Darálthús... ez jó... hehe...

 

Shen-li hajol fölém, és egy finom puszit ad ajkaimra. Most nézem csak...

Felkuncogok. Hát ez klassz...

- Mi olyan vicces? - kérdezi.

- Úgy nézel ki mint egy ninja. - mosolygok fel rá, s õ mélyet sóhajtva viszonozza.

- Elõször fel sem ismertelek mikor megláttalak. A hajad miatt... - mondom kissé elkenõdött beszéddel.

- Semmi baj. Én sem ismertem magamra. - mosolyog kedvesen. - Aludj csak.

Oké.

Nem kell kétszer monda........................

 

*

 

Lassan ébredezem, és amit elõször meglátok, az egy pár zöld szem. Yoda fekszik mellettem, Shen-li párnáján, és hangosan dorombolva érinti hûvös orrocskáját az enyémhez.

- Szia... - mosolygok rá kedvesen, és puha mancsát játékosan teszi párnán nyugvó kezemre. - Hol hagytad Obi Vant? - kérdezem. Halkan nyávogva magyarázza, miért is nem hozta magával a Jedi-t, és én biccentek.

- Hihetõ indok.

Miután ezt megbeszéltük, feltápászkodom. Hátam egy kicsit feszül, de nem fáj már. Tök jó. Magamra kapom a zöld köntöst, amit az ágyra készítettek nekem, és hajamba túrva lépek ki a folyosóra. Az étkezõben meg is találom Shen-lit, éppen beszélget valakivel. Lao! Legszívesebben megölelném, de marcona testõrök nem tesznek ilyet. Így inkább kedvesen, szívbõl rámosolyogva köszönök neki. Azt hittem meghaltál... örülök, hogy élsz.

Shen-li int nekem, így az ölébe mászom, ahogy szoktam. Hû de éhes vagyok... tegnap reggel ettem utoljára, és az jó régen volt...

Ez a gyümölcstál nagyon gusztusos... Megeszed? Nem eszed meg? Szerintem nem eszed meg. 1: azért, mert te nem szereted az édeset. 2: mert én eszem meg.

Rávetem magam, és boldogan majszolom. Ah de éhes voltam...

 

Lao elköszön, és magunkra hagy.

- Jó étvágyat. - mosolyog rám Shen-li. Öhm... talán mégsem illett volna felfalnom a reggelijét. Bocsánatot kérnék, de egy csókkal folytja belém. Mmm... ez jobb mindennél...

- Semmi baj. Úgysem szeretem. - mosolyog.

- Akkor köszi... - motyogom.

- Hogy van a hátad? - kérdezi elkomolyodva.

- Egész jól. Az a krém tényleg használt. - most már nem fáj annyira. Krémezett darálthús. Klassz.

- Ennek örülök. Régi kínai gyógymód. - mondja. Ühüm... és még mit lehet enni? Ide nekem egy tehéncsordát! Kettõt! Éhesen nézek az asztalra, és vidáman szemezni kezdek egy kis... ez mi? Shen-li felemel egy fémfedõt egy tálcáról, és alatta egy nagy torta van. Piros színû, és kínai írásjelek vannak rajta. Hát ez? Kérdõ pillantásomra kissé bosszúsan felsóhajt.

- Ma van a születésnapom. - óóóóóóó..... - A személyzet minden évben süt nekem egy ilyen tortát...pedig tudják, hogy ki nem állhatom. Megeheted ha akarod.

 

Nahát... Már egy hónapja vagyunk együtt, és kellemetlen, de még azt sem tudom hány éves...

 

- Hány éves is vagy? - nézek fel rá.

- Hehehe...miért mennyinek nézek ki? - kérdezi vidáman.

- Naaa de most komolyan... - nyúzom.

- Nem teljesen mindegy? - válaszolja. Elszontyolodva nézem meg jobban a tortát. Most miért olyan nagy titok ez...

- Jól van na. Ha ennyire érdekel akkor elárulom. - törik meg a jég.

- Tényleg? - csillannak fel szemeim, és kíváncsian fordulok újra felé.

- Aha. - biccent, és szép fekete szemeivel kedvesen néz le rám.

- Szóval hányadik születésnapodat ünnepeljük ma? - mosolygok fel rá.

- Nem szoktam ünnepelni. - fintorog. Már megint kezdi!

- De hányadikat? - nyúzom tovább.

- A huszonhetediket. - böki ki végre nagyot sóhajtva. Na ugye nem is fájt annyira?!

- Akkor boldog szülinapot... - mosolygok fel rá meleg szeretettel.

- Köszönöm - ölel magához szorosabban, és már meg is kapja tõlem a születésnapi csókot.

 

Persze nem ússza meg ennyivel. Megkóstoltatom vele a tortát, és a kedvemért hajlandó egy falatot enni belõle. Mégis csak szülinapja van...

 

Kellemesen töltjük el a délelõttöt, majd ebéd után magamra hagy, mert valamit el kell intéznie. Hát egy nagyhatalmú maffiavezérnek bizonyára sok feladata van...

Ebben a mondatban van egy szó, amin fenn kéne akadnom, de valahogy nem megy.

Egy cseléd segítségével felöltözöm, mert a kötések miatt a karjaimat nagyon nem mozgathatom, különben felszakadnak a sebeim, majd Yodával kisétálunk a kertbe.

Õ klasszul elvan a méhecskék bámulásával, én pedig a szép virágokat nézegetem. Egy nagyon idõs kertész gondozza õket. Kedvesen szóba elegyedem vele csekélyke nyelvtudásomat latba vetve. Kedves bácsi...

De nem hinném, hogy ilyen idõs korban hinnie kéne a tündérekben...

 

Megérkezik Shen-li, boldogan szaladok elé, és a karjaiba vetve magam üdvözlöm. Kedvesen mosolyogva köszön nekem.

Elmesélem neki a tündér-sztorit, és jóízûen felnevet. Szeretem ilyennek látni...Kisül végre, hogy a kínai nyelvújítók nem valami fantáziadúsak... A kolibrilepke és a tündér hasonló szó. Így már értem.

- Látod...ott is van egy. - mutatja, és én követem az ujját tekintetemmel. Hirtelen a levegõbe emelkedem, és ijedten felnyikkanok, aztán elernyedek erõs karjaiban.

 

A szobájában gyengéden, vigyázva szeretkezik velem, és én boldogan élvezem törõdését...

 

*

 

Így telnek a napok, és a hátam már szépen gyógyulgat.

Már arra is van bátorságom, hogy megnézzem. Persze egyedül...

 

Shen-li a dolgozó szobában van, vendégek is vannak nála, most nem figyel.

 

Besétálok a fürdõszobába, és bátorságot gyûjtve mélyeket lélegzem. Jól van. Menni fog. Mi rossz történhet? Annyira nem lehet vészes ha Shen-li ennek ellenére még mindig kívánja a testem...

...nem?

 

Kioldom a köntösöm övét, és lecsúsztatom a derekamig.

 

Bátorság.

 

Hátrapillantok a vállam fölött, és elkerekednek a szemeim. Csíkok kusza összevisszaságban... Hegek.

- Nem vészes, rosszabbra számítottam... Tudtad, hogy egyes törzsi kultúrákban ez szépnek számít? - mondom az ajtóban üldögélõ Yodának, aki nagyot nyávog válaszul. Magamra kapom a köntöst. Elmorzsolva egy könnycseppet lépek ki a fürdõbõl.

Shen-li az ágy szélén ülve vár rám, komoly a tekintete.

 

*

 

Telnek múlnak a napok, békésen...

Egyik szenvedélyes szeretkezésünk után pihegve simulok karjaiba, és békésen, halkan beszélgetve pihenünk, amikor kopogtatnak. Szégyenlõsségemet azt hiszem sosem fogom levetkõzni... magamra rántom a takarót, amivel Shen-lit teszem teljesen pucérrá.

- Bocsi... - pirulok el, de õt nem izgatja különösebben a pucérság, és behívja.

Egy idõs bácsi az. Elsõ pillantásra a kertésznek vélem, de aztán jobban megnézem. A kertésznek nincs ilyen hosszú szakálla...

Shen-li bemutatja nekem, és türelmesen elmagyarázza ki Õ. Azt mondja, Õ készítette a hátára a fekete sárkányt. Tyûûû...

- Azért hívtam ide õt, mert õ el tudja tüntetni a sebhelyeket a hátadról. De persze csak ha te is akarod. - komoly a tekintete.

Hogy eltüntetni? Tetoválással?

A bácsi elköszön, és Shen-li tolmácsolja, majd egy könyvet vesz el tõle, végül leül mellém.

- Ebben a könyvben benne van az összes minta. De ha másikat szeretnél azt is meg tudja csinálni.

Fogalmam sincs mit mondjak... Ez nagyon sokba kerülhet...

- Biztosan te sem akarod, hogy anyukád vagy bárki lássa azokat a sebeket a hátadon. Pedig azok nem tûnnek el csak úgy. - mondja sóhajtja.

- Nem az a baj... De egy ilyen...biztosan...nagyon... - kezdeném bizonytalanul.

- Egyáltalán nem fáj annyira... - jegyzi meg.

 

- ...biztosan nagyon sok pénzbe kerül... - fejezem be tétován.

Megérti végre.

- Mondtam már, hogy a pénz nem számít. Te csak válaszd ki melyik legyen. - cirógat meg gyengéden, és a könyvet elém teszi.

- De...

- Semmi de. Vedd úgy hogy ajándékba kapod. A nyaklánc helyett amit Danzou elvett tõled. Rendben?

- Rendben. - biccentek végül. Saját tetkó. Fúú... anyám kiakad. Osztálytársaim pedig úszás órán biztosan meglátják, de nem bánom, hiszen Shen-lié is gyönyörû... lélegzetelállítóan szép.

Elindul az ajtó felé, és a könyv fedelét megérintve kezdek álmodozni. Biztosan tele van meseszép képekkel...

- És Kaori... - hallom mély hangját, és felriadva pillantok rá. - Ugye tudod hogy ez mit jelent?

- Mit? - kérdezem alig hallhatóan.

- Hogy mostmár végképp nem szabadulsz tõlem. - válaszolja vigyorogva.

Elpirulva nézek éjsötét szemeibe.

- Tudom. - válaszolom halkan.

 

És boldogabb nem is lehetnék...

 

- Remek. Nagyon jól fogsz mutatni az oldalamon a jövõ héten mikor elutazunk Kínába.

- Hova? - nyílnak tágra szemeim, és a kezembõl kihulló könyv után kapok.

- Kínába. Most van ott az õszi karnevál. És anyám sírját is meg kell látogatnom. - feleli.

Kínába? Tényleg? Hát ez....

- Hidd el, nagyon fog neked tetszeni ott. Ilyenkor mindent feldíszítenek és emberek díszes ruhában vonulnak ki az utcára. Majd meglátod. Gyönyörû... - mondja mosolyogva, és becsukja maga után az ajtót.

Tátott szájjal bámulom a festett fafelületet. Elvisz magával Kínába... Tyû... még soha nem jártam ott.

 

Együtt...

 

...vele...

 

Miért ver ennyire hevesen a szívem...?

 

 

*

 

Már egy napja, hogy teljesen elvarázsolódva lapozgatom a könyvet, és a benne lévõ gyönyörû rajzokat nézegetem. Mindegyik csodaszép, és már elsõ pillantásra beleszerettem az egyik rajzba. Gyönyörû...

Mégis képtelen vagyok elszakadni a könyvtõl. Még ebéd után is azt nézegetem.

 

Shen-li megérkezik egy tárgyalásról vagy mirõl, leül az erkélyen mellém a kanapéra, és mosolyogva figyeli ahogy az ölébe fészkelõdve lapozgatom. Megmutatom neki a kedvenceimet, majd végül az abszolút favoritot.

Elcsodálkozik, majd mosolyogva simít végig nyakamon ajkaival.

- Nagyon szépet választottál lian ren. - súgja a fülembe. Elpirulva nézek fel rá. - Elmondod miért tetszett meg pont ez?

- Beleszerettem abban a pillanatban, ahogy megláttam... - válaszolom halkan, és végigsimítom a rajzot ujjaimmal. - Nem tudom miért.

Nyakamba temetett arccal sóhajt egyet, és finoman kihúzzak kezembõl a könyvet. Karjaiba vesz, és a hálószobába indul velem. Tudom mi következik, és pirulva karolom át a nyakát. Már a gondolattól is bizsereg a testem...

- Akkor este jöhet Huojin, hogy elkészítse? - kérdezi, miközben az ágyra fektet gyengéden.

- Igen... - biccentek, de gondolataim már teljesen máshol járnak, ugyanis ruhájának kapcsain ügyeskedem. Szabadalmaztatni fogok valami gyors és egyszerû módszert ezekhez a kínai ruhákhoz... csak még fel kell találnom.

 

*

 

A tetováló mester szótlanul dolgozik a hátamon, és én hangtalanul tûröm a fájdalmat. Nem vészes, az elsõ egy-két óra rosszabb volt. De már álmos is vagyok, és hozzászoktam a tûszúrásokhoz. Shen-li az ablak mellett áll, és figyeli.

Hosszú órákon át tart, még el is alszom közben...

 

- Készen van - hallom Shen-li hangját, és arcomat megcirógatva ébreszt fel. Oh, de jó...

- Megnézhetem? - térek azonnal magamhoz, és majd szétvet az izgalom.

- Még kötés van rajta - fordítja a mester szavait. - Két napig nem vehetjük le róla, utána megnézheted. Bekente azzal a kínai balzsammal is, hogy minél hamarabb begyógyuljon.

Feltápászkodom az ágyról, és magam elé fogom a takarót, ugyanis teljesen meztelen vagyok. A tetoválás egy része ugyanúgy leér egyik oldalon a fenekemig és a combomig, mint Shen-linek.

- Xiexie (köszönöm) - fordulok az idõs ember felé. Biccent, és udvariasan elköszönve távozik. Becsukódik mögötte az ajtó, és felvillanyozódva fordulok az ágyon ülõ Shen-li felé.

- Te láttad... Milyen? Szép? Nem lett túl nagy? Vagy túl kicsi? - hadarom csillogó szemekkel. Nevetve fogja meg a csuklómat és húz magához.

- Gyönyörû lett... - súgja a fülembe, és az ölébe húzva csókol meg.

- És... elrejti a... - kérdezem halkan, komoly arccal.

- Igen, teljesen.

Sóhajtva bújok hozzá.

- Akkor jó...

 

*

 

Ez a két nap nagyon hosszú volt. Az iskolában is kérdezték a többiek, miért van ilyen nagy kötés a hátamon, de nem válaszoltam. A hegeimet nem látták, mert azon a héten hiányoztam, az orvos adott igazolást. Egyébként is képtelen lettem volna iskolába menni úgy.

 

Ma lesz a nagy nap. Este megnézhetem végre...

Lao és az új testõr már várnak az iskola bejáratánál, és vidáman üdvözölve õket szállok be a kocsiba. Hm. Már régen voltam otthon... Anya még mindig a mamáéknál van Dijon-ban. Jobb is. De még így is érdekes lesz... mi fog történni, ha visszatér? Valószínûleg nem árulhatom el neki, hogy mi minden történt velem... De kénytelen leszek. Nem tudnék neki hazudni, és nem is akarok. Az igazság úgyis kiderül egyszer...

 

Kiszállva a kocsiból beviharzom a házba, de Shen-li még nincs itt. Ah fenébe...

Yoda az ölembe ugrik, és dorombolva, halkan nyávogva meséli a napját, én pedig türelmet erõszakolva magamra ülök vele az erkélyre, a kedvenc helyemre.

Elgondolkodva simogatom puha bundáját...

Annyi minden történt velem azóta az este óta... amikor elõször találkoztam vele... Shen-livel.

Megkaptam mindazt, amire vágytam mindig is... igazi kalandot. Nagy K-val. Bõven volt részem izgalmakban, és csodás szeretkezésekben...

Hogy mikor vesztettem el a józan ítélõképességem és lettem szerelmes?

Nos... talán mindig is az voltam.

Amikor elõször éjsötét szemeibe néztem, azonnal tudtam: hatalmas változás következik be az életemben...

 

- Ni hao - hallom oldalról, és az ajtófélfának támaszkodó, férfira nézek, elmerülve a gyengéden rám ragyogó szemekben.

- Ni hao - mosolygok fel rá, és Yodát letéve szaladok hozzá. Mosolyogva csókol meg, és hirtelen a karjaiba kap.

- Felkészültél lian ren? - vigyorog. Izgatottan biccentek.

- Igenigenigen... - ficergek izgatottan, és besétál velem a csupa-tükör fürdõszobába. Letesz a földre, és gyorsan ledobálom magamról a ruháimat.

- Te... te miért vetkõzöl le? - kérdezem paradicsom pirosan. Nevetve néz le rám, és megnyitja a csapokat. Ja, hogy fürdeni fogunk...? Akkor jó.

- Gyere ide lian ren. Leveszem a kötéseket - nyújtja felém a kezét. Mellé lépek, és hátat fordítva, izgatottan hagyom, hogy leszedje rólam, közben ajkaimat harapdálom.

- Nézhetem már? - kérdezem egy idõ után, és vállam felett hátrapillantva nézek fel rá. Csodáló pillantásait látva csak még izgatottabb vagyok...

A tükörhöz szaladok, és amit megpillantok... tátva marad a szám....

A tündérszép, olajzöld sárkány elképesztõen gyönyörû... élethûen ragyognak sötét szemei, halvány szárnyai lapockámra simulnak, minden pikkelye tökéletes... hosszú farka tekergõzik a bal fenekem külsõfelszínéig, majd a combomon ér véget. Lenyûgözõ...

 

Meseszép...

Álomszerû... nem félelmetes. Olyan, mintha egy tündérmesébõl kelt volna életre.

 

Ezért szerettem bele elsõ pillantásra. Mert azonnal láttam rajta, hogy különleges...

 

Boldogan ragyogó szemekkel fordulok Shen-li felé, aki mosolyogva figyel engem.

- Tetszik? - kérdezem tõle halkan.

- Gyönyörû - súgja ajkaimba, és a karjaiba véve lépked be velem a medence méretû kádba.

Gyengéden simogatjuk, csókolgatjuk egymást. Jó vele nagyon... igazán boldog vagyok.

 

*

 

- Elkészültél? - mosolyog le rám, és magához húzva puszilja meg ajkaimat.

- Igen... - mosolygok fel rá, és végre beszállunk a kocsiba. Ma lesz a nagy nap. Be nem áll a szám egész úton, egyre csak faggatom, hogy meséljen a hazájáról, ottani házáról, mindenrõl. Elmeséli az õszi karnevál ünnepének történelmi hátterét, a szokásokat... türelmesen válaszol minden kérdésemre, és én ölében ülve iszom a szavait. Elképesztõ... nahát... tyû...

 

A repülõtéren elcsodálkozva nézem nagy magángépét. Tudtam, hogy piszok gazdag, de nem sejtettem, hogy ennyire...

 

Felszáll a gép. Izgatottabb már nem is lehetnék...

 

 

Shen-li:

 

 

A napok telnek, Kaori gyógyul, én pedig az ügyeimet intézem.

 

Éppen az egyik ügyféllel tárgyalok. Unalmas üzleti megbeszélés, legszívesebben itthagynám hogy inkább Kaori-val legyek, hozzáérhessek, csókolhassam, ölelhessem. Hihetetlen mennyire hozzám nõtt ilyen rövid idõ alatt, soha senkihez sem ragaszkodtam még ennyire, és a tudat hogy ennyi mindent megtennék érte egészen elképeszt.

Kalandnak indult, és egyszerûen elvesztettem az irányítást.. petnek akartam..de mostmár több annál. Le sem tagadhatnám.

 

-Shen-li-sama.. - hallom meg hirtelen az ügyfelem hangját, ami kizökkent kicsit a merengésembõl. - Akkor ez megfelel önnek?

-Igen. A többit pedig majd elintézik a képviselõim. - bólintok és kezet fogok a férfival. Végre végeztem. Már alig várom hogy hazaérjek.

 

 

***

 

Az erkélyen találok rá, kettesben a macskával ahogy éppen a könyvet lapozgatja.

 

Boldogan mosolyog rám mikor meglát.

 

Nem is tudom.. talán bûnösnek kéne éreznem magam, mert elszakítva a családjától, egy olyan világba rángattam, mint amilyen az enyém, de nem érzek ilyet.

Valahányszor rám mosolyog, elfog a vágy.

 

Leülök mellé, megmutatja a mintát amit kiválasztott.

 

A dupla oldalas minta, egy sárkányt ábrázol, zöld, karcsú sárkányt. Inkább nem nevetem el magam rajta, de gonosz elégtétellel veszem tudomásul hogy ha tényleg ezt választja, aztán az isten nem mossa le róla hogy hozzám tartozik.

 

Apró kezei a ruhámat érintik, a sötétzöld selymen elcsúszik a keze. Vigyorogva figyelem ahogy bénázik vele.

 

Édes..

 

 

***

 

 

Fel-alá sétálva figyelem ahogy Huojin dolgozik a hátán.

 

Az öreg tetoválómester az egyik legjobb a szakmában, a kezei alól kikerülõ mûvek olyanok mint egy mûalkotás.

 

Összehúzott szemmel figyelem hogyan alakul a minta a bõrén, arcom meg-meg rándul ahogy fejét a karjára hajtva nyög fel fájdalmasan.

 

Aztán álomba ringatja a zsibbatdság és a fájdalomcsillapítók.

 

 

***

 

Aztán nem sokkal késõbb az arcához hajolva ébresztem fel.

 

A mester pár szóval részletezi a további teendõket, bólintok hogy értettem. Pontosan tudom, hiszen ezt énis megjártam.

 

- Megnézhetem? - élénkül fel rögtön.

 

Az öreg hadarva magyarázza kínaiul hogy a kötést még két napig rajta kell hagyni. Bólintok, és tolmácsolom Kaorinak a szavait.

 

Kissé elszontyolodik, de máris felállni készül.

 

Talpra segítem. A lepedõt szorosan maga elé fogja. Hehe..kis édes..

 

Megköszöni és meghajtja magát az öreg mester elõtt, persze csak kicsit, mert megkínzott bõre eléggé fáj még.

 

Kiengedem az öreget, majd visszasétálok az ágyhoz.

 

Rögtön nekem esik a kérdéseivel.

 

- Te láttad... Milyen? Szép? Nem lett túl nagy? Vagy túl kicsi?

 

Nevetve ragadom meg a csuklóját és húzom magamhoz.

 

- Gyönyörû lett... - súgom neki halkan.

 

- És... elrejti a...

 

- Igen, teljesen.

 

- Akkor jó...

 

Megkönnyebülten sóhajtva bújik hozzám, hajtja fejét a mellkasomra.

 

Figyelem ahogy behunyja a szemeit, majd kimerülten álomba zuhan.

 

Az elkövetkezõ két nap gyorsan eltelik.

 

Ügyeket intézek, tárgyalok egy rivális bandával.

 

Mióta megtudták mit mûveltem Danzou-val és az embereivel mindenki inkább a szövetségesem akar lenni mint az ellenségem.

 

Hehe.. legalább megtanulták a leckét.

 

 

***

 

 

Teaszertartás.

 

Ki sem maradhatna az életembõl. Mert hagyomány.. és mert imádom.

 

Szertartásos mozdulattal fogom meg az apró, lapos csészét, elforgatom, majd a számhoz emelem.

 

Az aromás dél-kínai teafû illata betölti az orromat, mélyet sóhajtok mielõtt kiinnám.

 

 

***

 

 

Elérkezik a délután is, de annyira bele vagyok temetkezve a munkába hogy csak késõn érek haza.

 

Õ szokás szerint az erkélyen tölti az idejét, elmélyülten olvas, mint mindig.

 

Igazi kis álmodozó. Imádja a könyveket. Én pedig imádom nézni ahogy elmerül bennük..azzal az álmodozó tekintettel.

 

- Ni hao! - köszönöm neki halkan, az ajtónak támaszkodva.

 

Élénken pattan fel, és indul felém. A macska méltatlankodva ugrik le az ölébõl. Bocs Yoda, de az erõ velem van.

 

Ahogy hozzámér, karjaimat azonnal karcsú dereka köré fonom. Nem ér fel, de olyan édesen pislogva néz rám, hogy szinte fizikai késztetést érzek hogy lehajoljak hozzá és megcsókoljam.

 

- Felkészültél lian ren? - vigyorgok rá.

 

Izgatottan bólint.

 

- Igenigenigen...

 

Na azt mindjárt gondoltam. Olyan vagy egész nap mint egy sajtkukac.

 

A karjaimba kapva viszem a fürdõbe, aholis turbótempóban kezd el vetkõzni.

 

Hehe..a kis türelmetlen.

 

Kioldom a csatokat a ruhámon. A földig érõ lila selyem suhogva hullik a földre.

 

- Te... te miért vetkõzöl le? - kérdezi elpirulva.

 

Oh hát édesem..azt hiszed én kimaradok a mókából?

 

A kádhoz lépek és megnyitom a csapokat. Kellemes meleget engedek, nem túl forrót, mert azt az érzékeny bõre még nem bírná.

 

- Gyere ide lian ren. Leveszem a kötéseket. - nyújtom fel a kezem. Úgy röppen felém, mint aki mindig is erre vágyott.

 

Megkeresem a vastag gézkötés végét és lassan letekerem róla.

 

A szemeim elõtt feltáruló minta sokkal szebb mint amit a könyvben láttam. A zöld sárkány úgy szikrázik a bõrén, mintha drágakövekkel rakták volna ki, a festéket rendesen beitta a bõre.. olyan mintha vele született volna. Szárnyai úgy simulnak a lapockájára mintha nem is sárkány kölcsön szárnyai volnának hanem az övéi, görbe karmait, mintha egyenesen a bõrébe akasztaná, farka alul a combjára tekeredik.. gyönyörûszép...

 

Csodálkozó pillantásomat látva izgatottan szalad a tükörhöz hogy õ is szemügyre vehesse.

 

Boldogan mosolyogva fordul felém, látom rajta hogy ez még az õ elképzeléseit is felülmúlta.

 

- Tetszik? - kérdezi.

 

- Gyönyörû. - súgom az ajkaiba mielõtt megcsókolnám. Gyengéden húzom magam mellé az idõközben megtelt kádba, figyelem ahogy kirázza arcából a haját és csillogó szemekkel figyel.

 

Azt hiszem többek között ez az..amiért vállaltam az életveszélyt. Noha mondták hogy ne kockáztassam az életem..hiszen a szervezetnek többet jelent a vezetõjük bárminél.. én mégis megtettem. Másért sosem tettem ilyet. Rengetegen haltak meg..miattam..vagy általam. De õt.. egyszerûen képtelen voltam hagyni.

 

Magam sem tudom miért.

 

Talán.. mert szeretem...

 

Talán.

 

 

***

 

 

Másnap kocsival visz el minket a söfõröm a reptérre, ahol a magángépen áll, már indulásra készen.

 

Kaorinak egész úton be nem áll a szája, csak akkor hallgat el egy pillanatra, mikor felnéz a hatalmas hófehér gépre.

 

A testõrök felterelnek minket, õ pedig izgatottan telepszik mellém.

 

Kedves kínai lányka lép hozzánk, és kérdezi hogy kérünk-e majd valamit.. a felszállás után.

 

- Fagyi van..? - támadja le Kaori rögtön. Nocsak.. látom tanulod a nyelvet.

 

Majdnem elnevetem magam viszont, ezen a mohóságon ahogy kérdezi. Kis édes.. szereted az édeset mi? Na majd adok én neked édeset.

 

A lány udvariasan mosolyog, biztosítja róla hogy el tudják készíteni.

 

Ez viszont már meghaladja a nyelvtudását, érdeklõdve pillant felém.

 

- Milyet kérsz? - kérdezem tolmácsolva Xüan kérdését.

 

- Öööö... rágógumi ízût.. meg csokisat.. és epreset...

 

A lány felém fordul, én csak egy italt rendelek, és figyelem ahogy a gép a levegõbe emelkedik. Kaori az ablakban lóg, és másodpercre pontosan kommentálja nekem hogy mi történik.

 

Sóhajtva csúsztatom a kezem a combjára.

 

- Kaori-kun.. ez az elsõ repülõutad..?

 

- Nem. - rázza meg a fejét. - De a turistaosztályról nem ilyen szép a kilátás.

 

- Na látod ezt elhiszem.

 

- Fárasztalak? - kérdezi rámnézve.

 

- Ugyan dehogy. Szeretem nézni hogy ilyen lelkes vagy. - mosolygok rá.

 

Átveszem a lánytól a poharat, és a fagyihelyhet.

 

Lelkesen csápol utána, de én csak mosolyogva elküldöm a lányt.

 

Zöld cicaszemekkel kezd el bûvölni, én pedig nevetni kezdek.

 

- Jól van, megkapod! - nevetem el magam. - De az elsõ falat az enyém. - vigyorgok rá.

 

- De hiszen te nem is szereted az édeset.

 

- Fatális tévedés. - felelem vigyorogva, és kivéve a fagyikanalat, szétmázolom a száján az édességet.

 

- Nade..mff...

 

Hozzáhajolva csókolom le az ajkairól az jeges édességet. Hajam az arcába hullik.. érzem ujjait a hajamban.. mmmm...

 

Elpirulva néz rám, én pedig mintha mi sem történt volna, térek vissza az italomhoz ahogy megjelenik az egyik testõr.

 

Tájékoztat hogy a gépünk kínai légtérben van, és körülbelül fél óra múlva meg is érkezünk Shanghai-ba.

 

Remek.

 

- De jó.. még sosem voltam Shanghai-ban.. - fészkelõdik mellettem Kaori, és rámosolyog a mellénk lépõ Lao-ra. Nagyon megkedvelte a fickót, mióta majdnem az életét áldozta hogy megvédje.. de hát ez a testõrök dolga.

 

A marcona testõr visszamosolyog rá, és megjegyzi hogy lehet hogy fogadóbizottságunk is lesz a reptéren, de õ majd elintézi.

 

A rezidenciám már készen áll, mindenki az érkezésünkre vár.

 

Otthon..messzi otthon... de rég nem voltam már itt.

 

 

***

 

A leszállás zökkenõmentesen zajlik, kényelmesen nyújtózkodom mielõtt kilépnék a fénybe.

 

Japánban reggel volt mikor elindultunk..és bár Shanghai nincs olyan messze, már délutánra jár az idõ.

 

Kaori szorosan mellettem sétálva lép le a hosszú lépcsõn amit a gép mellé toltak, egy sötét limuzin vár minket nem messze, Lao és a testõrök amint látom éppen a rivális Gong család fejeit tartják vissza attól hogy köszöntsenek.

 

Kösz szépen..nem kérek belõle.

 

 

***

 

Kaori álmatagon figyeli a város felgyulladó fényeit.

 

- Shanghai még Pekingnél is nagyobb város, már ami a népességét és a gazdaságát illeti. A régi birodalom fõvárosa volt, ezértis olyan nagy és csillogó. Viszont vannak részek.. ahol egészen a régi korokat idézi. Egy ideig éltem Pekingben is.. de ez mindig sokkal jobban vonzott..ennek a helynek valahogy van egyfajta varázsa... - magyarázom neki, figyelve a hatalmas hidat amin áthaladunk.

 

A városban mindenhol a közelgõ karnevál díszei vannak már, sárkányok, szörnyetegeket ábrozoló hatalmas díszek, faragott szobrok, papírsárkányok, lampionok, villogó feliratok.

 

- És.. hová megyünk? - kérdezi érdeklõdve.

 

- A családomnak már nagyon régóta itt van háza a város szívében. Most oda tartunk... - magyarázom neki.

 

- Jujjj..izgulok.. biztosan csodaszép.. - pillant rám csillogó szemekkel.

 

Ujjaim a hajába bújnak.. az arcát simogatom õ pedig hozzá törleszkedik mint valami cica.

 

Mrrr...

 

- Majd meglátod.

 

 

***

 

 

A ház, khm. A rezindencia elé behajtva már várnak minket.

 

A fél szolgahad kint ácsorog, még az is, akinek most éppen bent volna dolga. Még az erkélyen is állnak, és integetnek.

 

Név szerint nem ismerem mindegyiket, és amint látom vannak újak is mióta leutoljára itt jártam.

 

Meghajolnak ahogy kilépünk a kocsiból, látom egyesek össze is súgnak ahogy meglátják Kaori-t.

 

- Cǐ wa Kaori. Shǐ gāo xìng xí qiè! (=Õ itt Kaori. Legyetek vele kedvesek.) - mondom nekik, mire õk meghajolnak elõtte.

 

- Kì yǐ wǒ dài yǒu ní zhuāng? - kérdezi az egyik lány hadarva, és felé nyúl. ( =Esetleg elvehetem a csomagodat fiatalúr?)

 

- Mi? Micsoda? Mit szeretne tõlem? - pislog Kaori értetlenül. - Mégegyszer..

 

- ..ní zhuāng.. - ismétli el a lány.

 

- A csomagodat lian-ren.. - nevetem el magam.

 

- Jah. - pirul el és átnyújtja a lánynak a sporttáskáját.

 

- Gǎn xiè. (= köszönöm, formálisan) - felelem és kezem a hátára téve terelem be a tágas elõcsarnokba. A macska hordódobozát Lao cipeli utána. Heh..az elmaradhatatlan dög..

 

 

***

 

 

Átöltözünk.

 

Kaorinak vörös ruhát hozattam erre az alkalomra.

 

Ez lesz az elsõ vacsorája, amit kínában tölt.. és ehhez igazi öltözet dukál.

 

- És mit eszünk?

 

- Mit nem? - felelem a fürdõbõl...mosolyogva.

 

Odakint a szobában két lány segít neki felvenni a bonyolult ruhát.

 

Ámulok mikor kilépek. Csodásan áll rajta.

 

- Lian ren.. gyönyörû vagy. - vigyorodom el ahogy jobban megnézem.

 

A lányok lesütött szemmel távozni.

 

- Nyikk..

 

Figyelem ahogy engem bámul, fekete, tradícionális, mintás ruhámat, hajamat, majd az arcomat.

 

- Mi a baj Kaori-kun.. ? - lépek oda hozzá. Egy régi paravánt tettek az ágy elé. Heh.. mintha zavarná hogy látom meztelenül.. hiszen annyiszor láttam már. Bár ezt õk nem tudhatják.

 

- Semmi.. nagyon szép... öhm.. vagy... - dadogja rám nézve, majd felsóhajt ahogy magamhoz húzom.

 

- Csak viselkedj természetesen. Itt senki sem szólhat bele abba amit teszel, és kívánj bármit.. nekik kötelességük megtenni. Rendben? - nézek rá komolyan.

 

- Jó.

 

- Jó. Akkor menjünk.

 

 

***

 

 

A vacsoránál mindössze mi ketten ülünk az alacsony, mégis hosszú asztalkánál, körülöttünk várakozik vagy 3-4 szolga.

 

Én már megszoktam, de Kaori valahogy nem tud elfeledkezni róla.

 

Belefejel rizses tálba, mikor az egyik lányka elõzékenyel el akarja venni elõl a kiürült szószos tálat.

 

A lány elsápad, én pedig nevetni kezdek.

 

- Rizses az arcod.. -hajolok oda hozzá és pálcika helyett a nyelvemmel csenem le róla a rizsszemeket.

 

Érzem bõrének forróságát ahogy elpirul.

 

Elhúzódom tõle és összecsapom a tenyeremet. Ez jelzi hogy elvihetik a tálakat.

 

Kaori végigdõl a díszes szõtt szõnyegen.

 

- Baah.. tele vagyok.. nem is mondtad hogy ilyen jól fõznek...

 

Mosolyogva mászom fölé, és elhesegetem a belépõ szolgákat egy kézmozdulattal.

 

- Örölök hogy tetszett. - felelem közvetlen közelrõl. Érzem lehelletén a csípõs leves fûszeres illatát, és mellé azt az édes illatot, ami mindenhonnan árad belõle.

 

Hajam rakoncátlanul hullik az arcába.

 

Mosolyog rám.

 

- Holnap tárgyalnom kell az itteniekkel. - sóhajtok. - De utána elmegyünk megnézni a karnevált. Rendben?

 

Kezei álmatagon simítanak végig a ruhámon.. a virágokat érinte rajta az ujjaival.

 

- Tetszik? - vigyorgok rá.

 

- Sokáig hittem azt hogy az ilyen ruhák lányosak. - feleli elgondolkozva. - De te az összesban veszélyes szamurájnak vagy ninjának nézel ki. Csak álruhában. - teszi hozzá felnevetve.

 

Csengõ kacagása a fülemben cseng ahogy felemelem és a szobámba sétálok vele.

 

 

***

 

 

A falakat borító tapéta sárkányai és tigrisei irigyen nézek ahogy õket megszégyenítõ morgással vetem magam az ágyra boruló testére.

 

Felnyög ahogy megérzi hozzá simuló testemet, fejét hátravetve tárulkozik fel nekem teljesen.

 

Gyakorlott kezeim pillanatok alatt pattintják ki a gombokat tradicionális öltözékén, neki viszont annyira remegnek a kezei hogy képtelen rá.

 

Remegve hintek puszit a kezére, és a takaróra nyomom.

 

- Hagyd, majd én!

 

Kinyitom a ruha felsõrészét és újra fölé hajolok.

 

Ajkai puhaságát újra érezni akarom.. újra.. és újra..

 

Csókom követelõdzõ.. mégis gyengéd. Mert tudom hogy olyat kérek..amit úgyis megkapok.

 

Ujjaim a sárkány sárnyait simogatják a lapockáján, úgy borzong össze mint eddig még soha.

 

Nocsak.. újabb érzékeny pontod lett.

 

Érzem kezét hátul a derekamon, pont ott, ahol minta borítja az én bõrömet is.

 

Egyszerre mosolygunk egymásra, aztán ez a mosoly elveszik a túlfûtött szenvedélyben, ami úgy lobban lángra bennem, mint a parázs, amire épp most öntöttek olajat.

 

Vadul vetem magam rá, ajkaim becézik a testét,õ pedig úgy vergõdik alattam mint a préda a ragadózó karmai között.

 

Wrrr...

 

Hangosan felmordulok ahogy beléhatolok, combjai körémfonódnak, olyan mintha összeérne a két sárkány a bõrünkön.. eggyé olvadnak.. õk is..

 

Kisebb sikollyal feszül meg alattam.. figyelem az arcán folydogáló verejtékcseppeket, és azt a ködös tekintetet..direkt nem teszek semmit.. csak figyelem..

 

Ahogy zihál.. kipirult arcát.. a vállamat markoló kezeit.

 

- Nhhh.. kérlek.. - könyörög, kiszáradt száját megnyalva.

 

Felmorranva vetem rá magam az ajkaira, hosszú hajam beborít mindent, érzem ahogy belétúr és megkapaszkodik bennem ahogy egy erõteljesebb lökéssel mélyebbre siklok benne.

 

- Ahh..igen..ez az.. - sóhajtom.

 

Halkan nyöszörög a kéjtõl.. szerintem nem is tudja mit beszél, én pedig észre sem véve kezdek el kínaiul beszélni hozzá, mint már olyan sokszor.

 

Zihálva..levegõ után kapkodva suttogom a fülébe.. hogy milyen gyönyörû és hogy mennyire kívánom.

 

Nem tudom hogy érti e, hogy felfogja-e egyáltalán.. ennyi inger között... még a hangomat is. De nem érdekel.

 

Csak az érzés számít... és az hogy vele vagyok.

 

Alattan vonagló teste.. minden egyes vágytól égõ porcikája..ami az enyém.. teljesen..

 

Kezei a hátamra simulnak.. érzem ahogy végigsimít a tetováláson, majd felnyög ahogy megharapdálom a fülét.

 

- Fēi xiáng.. Kaori.... ( = repülj kedvesem)

 

Hangosan felsikolt ahogy eljut a csúcsra, én pedig mély nyögéssel követem.

 

Imádom nézni az arcát közben... szerintem ilyenkor a legszebb. Amikor a gyönyör elfelhõsíti a tekintetét..és csak lassan tisztul ki.

 

.............

 

 

 

- Kaori........................... Kaori... - szólongatom, mire felém fordítja párnába fúrt fejét.

 

- Hmm? - fordul felém egy álmatag szempár.

 

- Holnap kimegyünk a városba. Ne felejtsd el felvenni amiket kikészítettem neked.

 

- Ühüm. - dünnyögi a bõrömbe. Érzem ajkai forróságát a mellkasomon, magunkra húzom a takarót, és mosolyogva hagyom hogy aludjon.

 

 

***

 

 

Másnap.

 

Tárgyalás a Gongokkal.

 

Hallottak a japánban történtekrõl. Milyen meglepõ.

 

Biztosítanak feltétlen hûségükrõl.

 

Nocsak..ezek nyalni akarnak nekem?

 

Micsoda ötlet. Micsoda meglepetés.

 

Hûvös közönnyel hallgatom végig õket, majd elküldöm az egészt bagázst.

 

Yoda dorombolva alszik a székem mellett, miközben én a kertet bámulom.

 

Kaorit várom, aki éppen eszik, legalábbis ezt mondták a testõrök.

 

Laoval együtt érkezik.

 

- Mehetünk? - állok fel a székbõl, õ pedig rám mosolyog.

 

- Igen.

 

 

***

 

 

Kettesben sétálunk végig a karneváli forgatagon, ezúttal a testõrök nélkül, akik viszont a lelkemre kötöttél hogy fegyver nélkül ne lépjek ki, hiába tisztelnek a kínai vetélytársak, úgyhogy egy rövid kard és egy pisztoly is van nálam, természetesen jól elrejtve a ruhám alatt.

 

Az utca telis-tele fényes ruhába öltözött táncosokkal.. hosszú-hosszú papírsárkányokba búst emberek kígyóznak.. és zene szól.. a magas házak tetejérõl színes papírokat és virágszirmokat szórnak ott lakók.

 

Egy tigris ruhába bújt fiú fényes tallérokat szór szana-széjjel..csokiból vannak... Kaori boldogan kapja a kezébe ami felé esik.

 

Figyelem csillogó szemeit, amik csak úgy falják a látványt.

 

Árusok hosszú sora borítja az utat szegélyezõ járdát, mindenfélét árulva.

 

Haladunk a förgeteggel..hagyom hagy nézelõdjön.

 

Az egyik férfi élõ tigrissel mutatványozik, Kaori szájtátva bámulja ahogy beteszi a fejét az állat szájába.

 

Odébb fényes ékszerek csillognak, veszek neki egyet.

 

Hagyom hagy vitázzon az árussal.. amibõl nem sokat ért.

 

Végül egy obszidián medált választ, egy írásjellel a közepén.

 

- Mit jelent? - kérdezi, mikor nem sokkal késõbb egy emberek által cipelt ülõalkalmatosságon találjuk magunkat. A turistákat viszik ilyennekel, mint a régi császárokat.. hogy megtapasztalhassák a régi kína csillogását.

 

Kaori boldogan integet a gyerekeknek, akik az út szélénk futnak utánunk.

 

A tömeg végigvonul az utcákon.

 

Figyelem ahogy megy le a nap. Megfesti az ég alját.. fénye az ünneplõkre vetül.

 

- Tetszik? - kérdezem tõle mikor lezuttyan mellém kifulladva.

 

- Csodálatos. Még sosem éreztem ilyen jól magam.

 

- Igen? - kérdezem incselkedve. - Ezt a sértést. Most mélyen megsértettél. - vigyorodom el.

 

- Öhm.. mármint.. azon kívül amit...

 

Hangosan felkacagok.

 

- Értem.. értem.. - felelem nevetve.

 

 

Sötétedéskor visszatérünk a házba.

 

Kaori lelkesen meséli Lao-nak mit látott. A marcona testõr rámosolyog, majd meghajtja magát elõttem.

 

- Holnap mennek ki..? - kérdezi tõlem. Bólintok, mire eltûnik az ajtóból.

 

 

***

 

 

A következõ nap a napfelkelte egy kis szentély mellett talál bennünket.

 

Hosszú hajamba belekap a szél, ahogy nézek a kínai írásjeleket a sírkövön.

 

Kaori mellettem áll. Némán.

 

Nem szól semmit.. figyeli ahogy elhelyezem az egy szál hófehér orchidát a síron. Az arcomon nem látszik semmi.

 

Alig láthattam anyámat.. õ egy ágyas volt semmi több... mégis sokkal közelebb érzem magamhoz mint bárki mást.

 

- Nem kell játszanod a macho-t. - szólal meg hirtelen..mikor elfordítom a fejem.

 

- Nem. Semmi baj. Az emlékek azok emlékek. Már új életet kezdtem. - fordulok felé, arcomon feltûnik egy mosoly.

 

- Boldogabbat?

 

Szemeim megállapodnak rajta, az arcát figyelem.. szemeit.. hófehér bõrét.

 

- Veled? Csakis boldogabbat...

 

VÉGE