Ezt az izgalmas történetet Rauko-val írtuk és mind ketten nagyon élveztük! Remélem azoknak is tetszeni fog, akik elolvassák!

Ez a történet egy orosz maffiózót és egy zseni viselkedéskutató párosát mutatja be, akiket a sors egy sorozatgyilkosság révén sodort egymás mellé.

Egy lebilincselõ történet, tele izgalmakkal, megoldásra váró rejtélyekkel, akcióval és érzékiséggel. Szereplõinket olykor olyan helyzet vagy döntés elé állítja, ami megváltoztatja az életüket. Jól döntenek vajon? Képes két teljesen különbözõ személy együtt dolgozni vagy elbuknak a feladattal? És mi történik, ha e között a két személy között az elsõ találkozástól kezdve megmagyarázhatatlan vonzalom feszül? Engednek neki? Vagy ellenállnak?

          Nyicolai Vasilyevics Csenkov                                             Dr. Vayshawn Carlton






Dr. Vayshawn Carlton

Sóhajtva adom át a jegyemet a lánynak a kapunál. Nem értem magam… Jönnöm kell, hiszen… hiszen ez Oroszország! Istenem, hát ez a világ legnagyobb országa, eleve az irányítása is csoda. Az USA kétszer férne bele! A legnagyobb kedvenceim többsége is innen származik. Puskin, Tarkovszkij, Csajkovszkij. Csak azért tanultam meg oroszul, hogy eredetiben olvashassam Puskin mûveit, és most láthatom is a szülõföldjét! 

Szóval egyrészt megértem magam. De miért jövök ide is csak a munka miatt? Igaz, nem hivatalos, hiszen a csapat összeállítását elnapolták, és a barátom, aki idehívott, fizet nekem, ha eredményes leszek. A könyveimbõl befolyik egy fix összeg havonta, ez tény, de azért jobb lenne egy biztos jövedelemforrás, és ha ezt az ügyet sikerül felderítenem, akkor sem írom bele az önéletrajzomba, de remek tapasztalat lesz, amit késõbb hasznosíthatok majd.
A barátom egy magas rangú diplomata, még az egyetemrõl ismerem. Orosz származású, de nálunk járt ki pár évet és én készítettem fel a vizsgáira, akkor lettünk barátok. Mikor megírtam neki, hogy jelentkeztem az FBI-hoz, akkor kért fel, hogy jöjjek ide, amint tudok. És én most tudok.
Az ügy pedig kifejezetten komplex. Egyrészt beér az orosz maffia berkein belülre, de alapvetõen egy olyan ügy, ami a civil lakosság nagy részét is veszélyezteti. Valaki ugyanis pár hónapja elkezdte kifejezetten érdekes, Csikatilót idézõ módszerekkel és alapossággal ölni az alvilág tagjait. Ami figyelemfelkeltõ, hiszen miért pont õket?

Lehet, hogy egy önkéntes igazságosztó, de õk nem szoktak sorozatgyilkosokat másolni. A barátom viszont attól fél, hogy a kisebb szervezetek elõbb vagy utóbb egymásra kezdenek majd mutogatni és összecsapás lesz, ami a civileket is veszélyezteti. Ennek érdekében kapcsolatba lépett a maffiával is, és az õ segítségüket kérte, de egy magas rangú tag biztosította, hogy nem az õ embereik tették ezt. Biztosan nem.
Így hát már a repülõn ülök, sõt, a nagy gondolkodásban annyira elméláztam, hogy lassan odaérünk a repülõvel. Gyanítom, el is aludtam, hiszen rajtam van egy takaró, amit valószínûleg az egyik légikisasszony terített rám. Ahogy szedegetem magamról, bemondja a pilóta, hogy csatoljuk be öveinket és maradjunk ülve, hiszen megkezdi a leszállást.

* * *

- Vay! De jó látni téged! - ölel meg a barátom, Inna. Hasonló testalkatú, mint én, rövid, fekete hajjal és átlagos bõrszínnel, vonásai teszik egyértelmûvé, hogy honnan is származik.
- Én is örülök neked - tolom el kissé. Nem szeretem, ha valaki ennyire közvetlen, de õ valahogy ezt nem érti meg. - Szeretném már ma átnézni az aktákat és ha lehet, holnap találkozni az összekötõddel, vagy a maffia vezetõségével, akikkel kapcsolatba léptél. Tudnom kell, hogy mennyire része az ügynek a rendõrség, mennyire kérhetjük az õ segítségüket.
- Hát, te javíthatatlan vagy. - Felnevet, majd kilépünk az autóhoz. Fekete, drága autó, sofõrrel. A kedvem viszont azonnal feldobja, hogy épp havazik. Sóhajtva hunyom le egy pillanatra a szemem. Imádom a hóesést.
Eljutva az autóig, hátra ülök be, de nem kérek sampanszkojét, így csak egy kis ananászlevet kapok.
- A rendõrség is nyomoz az ügyben, a te kutatásod viszont tõlük független. Õk beleélték magukat, hogy a maffián belül kell a gyilkost keresi, én viszont tudom, hogy nem így van.
- Mikor szereztél kriminológiai ismereteket? Emlékeim szerint pszichológiából is kifejezetten hiányos a tudásod, sõt, az alapmûveltséged is hagy némi kívánnivalót maga után, Inna. Többet kellene olvasnod. Sokkal többet - jegyzem meg.
- Te meg kereshetnél végre valakit, aki megtanít viselkedni - feleli vissza, de mosolyogva. Már megszokta a stílusomat, szerinte néha aranyos, és a legtöbbször tényleg igazam van, csak rosszul fejezem ki magam.  - Szóval ma elviszlek a hotelbe, az elvárásaidnak megfelel és természetesen én fizetek mindent.
- Ez a juttatásaimon felül jár nekem?
- Igen, hiszen én hívtalak, és nem jelent gondot kifizetni azt az idõt. Bár nem tudom, mikorra oldod meg. Ha két hónapnál tovább tart, akkor átköltöztetlek a villámba, ott is lesz csend és nyugalom. - Bólintok. - Nálad hagyom a mappát, reggel pedig érted jövök kilencre, és elmegyünk egy illetékeshez, rendben?
Ismét bólintok. Remek lesz.

* * *

Mindenkivel oroszul csevegek és ez hihetetlenül jó érzés. A szobalánnyal, a portással, a hordárral, és eleve feldob a tudat, hogy itt vagyok. Moszkva. A világ szerintem egyik legszebb városa. Ahol épp havazik, így az estém nagy részét lefoglalta az, hogy a szobám teraszán álltam és kabátban figyeltem a város fényeit, a hópelyheket, és próbáltam elhinni, hogy itt vagyok. Szerencsére elég hamar rávettem magam, hogy átnézzek mindent, de Inna anyagai használhatatlanok számomra. Összevisszaság és káosz, inkább magam szedek majd össze mindent.

Fél tízkor aztán már le is parkolunk a villa elõtt. Kilencre jöttek értem, rendben, pontosan, így akkorra készültem el én is. Fehér inget vettem fel egy sötétebb farmernadrággal, és egy fekete sportcipõvel. Elegáns, és nem öltöny. Mielõtt kiszállunk, Inna elkapja a karomat.
- Figyelj, Vay. Itt olyan emberekkel fogunk találkozni, akik nem szeretik, ha felhívják a figyelmet a hiányosságaikra. Érted? - Felvont szemöldökkel nézek rá.
- Értem én. Csak nem tudom, miért mondod ezt. Senki sem szereti, de fontos, hogy mindenki tudja. Ha nem tudják, hogy változnak meg? - kérdezem.
- Sehogy, ez a lényeg. Nekik minden úgy jó, ahogy van, szóval kérlek, próbálj egy kicsit nem önmagad lenni.
- Nem értem, miért hívtál engem, ha ne legyen önmagam - jegyzem meg.
- Mert a szaktudásodra szükségem van, de az okoskodós Vay az itt most… hát, ne is bukkanjon fel, rendben? - Kiszáll.
- Nincs okoskodós Vay, és nem vagyok skizofrén, kikérem magamnak.

* * *

Az impozáns és kissé giccses nappaliból egy, kissé már komolyabban vehetõ tárgyalóba kísérnek minket, ahol már vár ránk egy férfi és néhány másik, akik véleményem szerint a testõrei.
- Üdvözlöm! Õ itt… - mutatna be Inna, de ellépek mellette.
- Be tudok mutatkozni - jegyzem meg félhangosan, majd a férfi elé lépek. - Dr. Vayshawn Carlton vagyok.
- Üdvözlöm - szólal meg a mély, férfias hang, majd az enyémbe fúródnak azok a kék szemek, amikhez hasonlót sem láttam még soha. - A nevem Nyicolai Vasilyevics Csenkov. Ön lesz a segítségünkre, ha jól sejtem - mosolyog rám.
- Igen, a tudásom megfelelõ ahhoz, hogy felderítsek egy ilyen ügyet. Ezzel Inna is tisztában van, ezért hívott ide engem - jelentem ki komoly hangon, de a tekintete megzavar. Annyira férfias az egész megjelenése, hogy még nekem is felkelti a figyelmemet, pedig nincsenek ilyen jellegû vágyaim. - Remélem, hogy a maximális segítségükre és együttmûködésükre számíthatok, amíg itt vagyok.

Mélyen a férfi szemébe nézek. Érdekes jelenség, erõs kisugárzással és ha nem tévedek, még annál is erõsebb befolyással.

Nyicolai Vasilyevics Csenkov

Már megint egy újabb hulla.
Egy újabb drogdíler, aki az én szervezetemnek dolgozik. Az elmúl hetekben sorra tûntek el azok, akit Moszkva szerte terítették az árut. Már kezd nagyon elegem lenni ebbõl. Három bérgyilkost állítottam az ügyre, de eddig eredménytelenek volta.
Az elkövetõ tehát vagy nagyon profi, vagy kurvára szerencsés.
A kopogásra az ajtó felé fordítom a fejem az elõttem heverõ mappáról és a belépõ emberemre nézek.
- Mondd Jurij!
- Fõnök, a zsaruk megint telefonáltak. Az az Inna nevû képviselõ fazon beszélni akar önnel.
Felsóhajtok, és egy pillanatra kinézek a hatalmas üvegablakon. A rendõrség nagyon megrettent a gyilkosságok módjától. Attól félnek, hogy egy újabb tömeggyilkossal van dolguk. Eddig bármilyen csempészéssel, gyilkossággal, vagy terroristával álltak is szemben soha nem vetemedtek arra, hogy a maffia segítségét kérjék. Ha nem az én dílerjeimrõl lenne szó, nem érdekelne, de így…
- Felveszem. Ne zavarjon senki. – Jurij bólint, és már megy is kifelé.
Az asztalon lévõ lenyomozhatatlan telefonhoz fordulok és a fülemhez emelem.
- Képviselõúr, mennyire örülök, hogy ismét hallom a hangját! – a hangom érzelemmentes, nem árul el semmit.
- Üdvözlöm, Uram. – a szavakat szinte a fogai között kell átpréselnie. Tudom, hogy legszívesebben fejbe lõne, ami hihetetlenül élvezetessé teszi a helyzetet.
- Szóval? Minek köszönhetem a hívását? – hallani a hangomon, hogy jól szórakozom, de hidegen hagy.
- Ma érkezett az országba egy barátom és szeretne találkozni önnel, hogy elsõ kézbõl kapjon információt. – Egy külföldi nyomozó? Nagyon jó lehet, ha egy ilyen esethez egyedül jön. Kíváncsi vagyok rá.
- Holnap reggel kilencre várom önöket. A címemet nem kell megadnom, ugye?
Lecsapja a telefont. Kuncogva fordulok az ablak felé és nézem a sûrû hóesést.
Inna… ez a képviselõ kampányolt a bûnözés csökkentése érdekében, most pedig Moszkva Démonához jön látogatóba. Ez igazán érdekes lesz.

***

Másnap reggel korán fölkelek, mert a találkozó elõtt még van néhány elintéznivalóm. Egy fontos szállítmányt várok, ami már egy hónapja késik. Az ilyesmi elfogadhatatlan.
Épp végzek a reggeli kávémmal, amikor Jurij szól, hogy megérkeztek. Pompás.
Átsétálok a tárgyalóba és leülök a szokásos helyemre. Két leghûségesebb testõröm azonnal a nyomomban van, mint mindig, amikor tárgyalok. Volt már, hogy elfajult egy-két értekezlet és ilyenkor szükség lehet a fegyverre.
Egy perc múlva nyílik az ajtó, én pedig élvezettel elmosolyodom, ahogy meglátom az érkezõket.
Inna, a szokásos kimért, hûvös tekintetét veszi, míg a mögötte haladó ismeretlen érdeklõdéssel szemléli a környezete. Én pedig õt.
Igazán tetszetõs jelenség, bár nem tudom megmondani, milyen származású lehet, mivel elég érdekes vonásai vannak.
- Üdvözlöm! Õ itt… - kezdené Inna a bemutatását, de az érintett elém áll, és õ maga mutatkozik be.
- Dr. Vayshawn Carlton vagyok.
Tehát, nem zsaru, hanem valamilyen doktor. Ragadozó tekintettel mérem végig az elõttem álló gyönyörû férfit, és leplezetlen érdeklõdéssel figyelem. Moszkvában ilyen biztosan nincs. Ha lenne már rég az ágyamba csábítottam volna.
- Üdvözlöm. A nevem Nyicolai Vasilyevics Csenkov, ön lesz a segítségünkre, ha jól sejtem. – mosolyogva figyelem minden rezdülését, teljesen figyelmen kívül hagyva a feszülten figyelõ képviselõt.
- Igen, a tudásom megfelelõ ahhoz, hogy felderítsek egy ilyen ügyet. – milyen magabiztos. Igazán csábítóak azok a sötét, szigorú szemek, de nincs idõm tovább nézegetni vékony testét, mert azonnal folytatja - Ezzel Inna is tisztában van, ezért hívott ide engem. Remélem, hogy a maximális segítségükre és együttmûködésükre számíthatok, amíg itt vagyok.
Hmm… ha elképzelem, hogy az ágyban is ilyen követelõzõ hangnemben beszél, szinte rögtön bizseregni kezd a farkam.
- Biztos vagyok benne Doktor, hogy minden igényét kielégítjük majd. – élveteg mosoly rajzolódik az ajkaimra és a tekintetemet mélyen az övébe fúrom. Látom, hogy egy kissé megzavartam, de gyorsan összeszedi magát és elfogadja a közben felé nyújtott kezemet.
- Tökéletes. – milyen puha a bõre. Most már biztos, hogy nem zsaru, mert azoknak kérges a kezük a s fegyvertõl. Hüvelykujjammal lassan végigsimítom a kézfejét, és látom, hogy a tekintete megrezzen, majd gyorsan elhúzza a kezét és hátrébb lép.
- Kérem, foglaljanak helyet, ahol tetszik. – a hangom elõzékeny, de ez csak álca. Kár, hogy a képviselõ úr is itt van, jobb szeretnék kettesben lenni ezzel a szépséggel. – Szergej, Oleg, elmehettek.
A két testõr azonnal engedelmeskedik én pedig ismét a vendégeim felé fordulva szólalok meg. – Nos, Doktor, az öné vagyok. Halljuk a kérdéseit.
Kissé elkomorulok, mert nekem is érdekem, hogy minél hamarább elkapják a gyilkost, de továbbra is érdeklõdéssel figyelem a jövevényt.
- Inna már tájékoztatott arról, hogy az áldozatok, mind az alvilág tagjai, egyrõl pedig még nem lehet tudni. Megbizonyosodtak arról, hogy nem ön áll a háttérben, de azt nem tudni, hogy miért pont ezeket a személyeket végezték ki. A véleményére lennék kíváncsi az áldozatokat illetõen!
Ez a határozottság nagyon is a kedvemre való, de vigyáznom kell, hogy mit mondok. Eddigi biztonsági intézkedéseimnek köszönhetem, hogy soha nem tudtak rám bizonyítani semmit sem. Nem tudhatják meg azt sem, hogy a halott dílerek hozzám tartoztak.
- Az összes célpont kisstílû drogdíler, akik az utcán árulták a kokót. Véleményem szerint lehet egy függõ is, de egy a piacra betörni vágyó új szervezet is, akik meg akarnak szabadulni a konkurenciától.
A tekintete elgondolkodó, vékony ujjaival az ajkait ütögeti, majd hirtelen a képviselõ felé fordul és megszólal. – Találtak kokaint, vagy bármilyen kábítószert a gyilkosság helyszínén?
Vág az esze, mint a borotva. Percrõl percre jobban tetszik. Kíváncsi lennék, mit rejteget az alatt a nyakig begombolt ing alatt.
Gondolataimból izgatott hangja szakít ki és azonnal rá figyelek.
- Uram, ön hallott esetleg valamit errõl?
Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a kokót nem lopták el, de ezt nem fogom most elmondani neki. Lesz egy jó okom, hogy újra találkozzam vele. – Nem, nem hallottam semmit. Többet tudnék mondani, ha láthatnám a helyszínen készült képeket.
- Ez lehetséges? – kérdezi a képviselõt.
- Hogyne, de ki kell kérnem õket a rendõrségtõl, de nem lenne szerencsés elmondani, hogy hová akarod vinni.
- Akkor ne mondja el. – szólok közbe mosolyogva, a doktor pedig csak figyel. Nyilván nincs egészen tisztában azzal, hogy milyen hatalmam van. A kapitányságon is van emberem, aki jelentené, ha veszélyben lennék. De ez eddig még nem fordult elõ.
Megszólal a telefonom a másik szobában, de nem mozdulok. Megvárom míg Jurij fölveszi és elintézi. Nem szoktam idegenek elõtt tárgyalni, ilyenkor mindig fogadják a hívást és ha fontos szólnak.
Nos, ez nyilván az volt, mert már hallom is Jurij súlyos lépteit.
- Fõnök, sürgõs ügy.
- Egy perc Jurij. – Visszacsukja az ajtót, én pedig a Doktor szemeibe nézve állok elõ a tervemmel. – Sajnálom, de most mennem kell. Gondolom holnapra meg lesznek a képek, magáért küldök egy kocsit és egy kellemes vacsora közben megbeszélhetjük a továbbiakat.
Természetesen nem csak a gyilkos miatt akarok vele találkozni. Addig nem hagyja el az országot, míg az enyém nem lesz. Az a gyönyörû test nem megy sehová, addig míg jó sok idõt el nem tölt az ágyamban.
Felállok és nem törõdve a képviselõ nemtetszésével, és az én gyönyörûm tiltakozásával, mi szerint nem szereti az éttermeket, mosolyogva kivonulok, hogy megnézzem mi az a sürgõs dolog.

Dr. Vayshawn Carlton

- Biztos vagyok benne Doktor, hogy minden igényét kielégítjük majd. – Ahogy rám néz, egy pillanatra teljesen összezavar. Miért néz úgy, mint a férfiak a nõkre? Talán nem egyértelmû, hogy nem vagyok nõ. Tisztáznom kellene? Ettõl a felém nyújtott kezet elfogadom, de amikor a kézfogás az elõírt idõn túl is tart, elengedem. 

- Tökéletes.
- Kérem, foglaljanak helyet, ahol tetszik. – Udvariasan kér minket, így meg is tesszük. – Szergej, Oleg, elmehettek.
A gesztus meglep. Ennyire megbízna bennünk? Pedig ha jól tudom, Inna kampányának szerves része volt a bûnözés visszaszorítása, õ mégis megbízik benne?
- Nos Doktor, az öné vagyok. Halljuk a kérdéseit.
- Inna már tájékoztatott arról, hogy az áldozatok, mind az alvilág tagjai, egyrõl pedig még nem lehet tudni - kezdek bele. - Megbizonyosodtak arról, hogy nem ön áll a háttérben, de azt nem tudni, hogy miért pont ezeket a személyeket végezték ki. A véleményére lennék kíváncsi az áldozatokat illetõen!
Több szempontból is kíváncsi vagyok a válaszára. Inna szerint sosem tudtak rábizonyítani semmit erre a férfire, most mégis úgy kell választ adnia, hogy ez így is maradhasson. Ez tökéletes teszt lesz arra irányulóan, hogy mennyire veszem hasznát, ha az elmém segítségre szorul.
- Az összes célpont kisstílû drogdíler, akik az utcán árulták a kokót. Véleményem szerint lehet egy függõ is, de egy a piacra betörni vágyó új szervezet is, akik meg akarnak szabadulni a konkurenciától.
- Találtak kokaint, vagy bármilyen kábítószert a gyilkosság helyszínén? - kérdezem Innát.
- Tudtommal soha nem találtak semmit - feleli barátom.
- Uram, ön hallott esetleg valamit errõl? - kérdezem másik beszélgetõtársamat.
- Nem, nem hallottam semmit. Többet tudnék mondani, ha láthatnám a helyszínen készült képeket.
- Ez lehetséges? – fordulok ismét Inna felé.
- Hogyne, de ki kell kérnem õket a rendõrségtõl, de nem lenne szerencsés elmondani, hogy hová akarod vinni.
- Akkor ne mondja el – szólal meg magabiztos hangon. Úgy vélem nem tévedtem a befolyásával kapcsolatban. De ez jól is jöhet. Ha Inna nem tudja elintézni majd amikre szükségem lesz, fordulhatok hozzá.
- Fõnök, sürgõs ügy - lép be a telefon csengése után pár perccel egy másik embere, aki azok között volt, akik bekísértek minket.
- Egy perc Jurij – utasítja finoman beosztottját. – Sajnálom, de most mennem kell. Gondolom holnapra meg lesznek a képek, magáért küldök egy kocsit és egy kellemes vacsora közben megbeszélhetjük a továbbiakat.
- De én nem kedvelem az éttermeket!
- Még nem is végeztünk a megbeszéléssel! - Egyikünknek sem tetszik, hogy így lelépett, de ahogy õ elmegy, megjelenik egy férfi, aki finom modorral kér minket, hogy most, a beszélgetés végeztével hagyjuk el a házat. Milyen érdekes, egy alapvetõen sértõ mozzanatot egy társalgás végén lehet úgy is tálalni, hogy nem érezzük sértve magunkat.

A kocsiban aztán Inna felveti, hogy holnap velem jön.
- Kérlek, ne legyél gyerekes, Inna - fordulok felé a hóesés bámulását félbeszakítva. - Nincs szükségem arra, hogy a nyomomban loholj, inkább intézd el nekem, hogy megkapjam a részletes halottkémi jelentéseket a hullákról.  Tudnom kell pontosan, hogy mi történt, milyen eszközökkel és milyen módszerrel.
- De ezek benne vannak az aktában, amit adtam - kortyol egyet a vodkájából.
-  Így van, és mivel az akta használhatatlan a benne dúló káosz miatt, össze akarom szedni újból az adatokat. - Sértõdötten morran egyet, de nem foglalkozom vele. - Továbbá a következõ hullát látni akarom.
- Mitõl vagy benne ilyen veszettül biztos, hogy lesz?
- Te is biztos vagy benne. Ha nem lennél, nem lennék itt.
Befejezettnek tekinti a beszélgetést, ami remek, hiszen így tovább nézhetem az egyre sûrûbben hulló pelyheket.
Imádom a havat…

* * *

Másnap, épp ebéd után olvasgatom a halottkémi jelentéseket és nézegetem a helyszíni fotókat, amikor kopogás után benyit egy szobalány.
- Uram, kérem - néz rám picit ijedten. - Felvenné a telefont? Önt keresik.
Felvont szemöldökkel nézek rá, de megteszem amit kér, felkapom a telefont. Õ persze azonnal ki is siet.
- Jó napot, Doktor, hogy van? - Felismerem a hangot.
- Önnek is hasonlókat, köszönöm. Hagyjuk a csevegést, miért keresett? - Azt majd személyesen megkérdezem, hogy hogyan talált meg. Nyilván a befolyása, de tudni akarom a részleteket.
- Hatra önért küldök egy kocsit. Megfelelõ?
- Nem, hiszen már tegnap is jeleztem, hogy fenntartásaim vannak az étteremmel kapcsolatban. Az ön anyanyelvén közöltem a problémámat, azt gondoltam, értette.
Egy pillanatnyi csend, majd halk kuncogás.
- Rendben, akkor talán jobban szeretné, ha nálunk töltenénk az estét?
- Megfelelõbb lenne, igen. Hatra várom az autót.
Leteszem, és visszasüppedek az aktáimba.
Érdekes, hogy bár Csikatilót idézik a tetemen elkövetett csonkítások, minden test ugyanolyan pózban volt elhelyezve, mintha mindegyik egy irányba mutatna. Elõkapok a táskámból egy tollat és az egyik térképre felrajzolom a halálesetek helyeit, az irányt, ahova a hullák feje mutat, és érdekes módon be is jön az elméletem. Nem véletlen, hogy egy irányba mutatónak tûntek.
Novocserkasszk. Ott volt a kivégzés. Talán ott kellene nyomokat keresni? De ha Moszkvában történtek és történnek a halálesetek, akkor miért kellene odamenni?

Addig gondolkodtam és fejtegettem, hogy teljesen kiszaladtam az idõbõl, így minden elvem ellenére kénytelen voltam vizes hajjal lemenni az autóhoz. Felöltözni szerencsére sikerült. Egy szûkebb, de melegebb fekete nadrág és egy kockás ing. Tökéletes. Leérve a sofõr jelzi, hogy kapcsol hûtést, mert meg fogok fázni, de csak bólintok, és felkapcsoltatva az utastéri lámpát, elrendezgetem a képeket és az anyagokat.

Beérve a giccses nappaliba vezetnek, ahol most az asztal szépen van terítve. Nem túl nagy asztal, de telepakolták ételekkel és italokkal. Ahogy leülök, megjelenik Csenkov. Elegánsan van felöltözve. Nem tudom, hogy magának válogatta-e össze a ruháit vagy segítségére volt esetleg egy szakember, de tökéletesen kiemelik minden bizonnyal az enyémnél sokkal izmosabb testét és hihetetlenül kék szemeit.
- Remek ruhaválasztás - dicsérem meg. - Ha tudtam volna, hogy ki kell öltözni, jobban kiteszek magamért.
- Ugyan, ön most is remekül néz ki, Doktor. - Mosolyog, töretlenül mosolyog. - Nos, mivel kínálhatom meg?
- Bármivel, amiben egy csepp alkohol sincs. 
- Talán nem bírja az italt? - villannak meg szemei. Nem értem, miért, más sem.
- Legutóbb a második pohár sör után már vállalhatatlanul jókedvem volt - ismerem be. - Azóta kerülöm, ha csak tehetem.
- Akkor nem is koccint velem? - Nos, gyorsan számba kell vennem mindent. Ha berúgok, bajom lehet, de  ha megsértem, ugyanúgy.
- Étkezés elõtt egy kicsi pohárral kérnék a leggyengébb vodkájukból. - Lenyúlok a táskámba és kipakolom az iratokat. - De mielõtt belemerülünk a minden bizonnyal remek ételekbe és az italozásba, szeretném, ha átnézné amit felfedeztem. - Az ölembe kapva a mappát a papírjaimmal mellé lépek és már szalad is egy fiatal lány, hogy a fenekem alá tolja a széket. Közvetlenül mellette ülök, érzem a parfümjét. Még az is férfiasabb illatú, mint az enyém. De nem tehetek róla, az édes illatokat jobban kedvelem.
- Nos, összevetettem minden anyagot. Bizonyára tudja és felfedezte már, hogy az eddigi halálesetek és a csonkítások tökéletes másai egy, az önök hazájában tevékenykedõ sorozatgyilkosnak, Andrej Romanovics Csikatilo ugyanilyen módszerekkel és eszközökkel ejtett kínosan ugyanilyen sebeket az áldozatokon. És ha jól megfigyeli, minden áldozat feje ugyanabba az irányba mutat. - Közelebb hajolok, hogy jól mutathassam meg neki a helyeket és az irányt. - Ez a hely pedig Novocserkasszk. Itt végezték ki Csikatilót. Ön szerint ez véletlen? - kérdezem, felé fordítva az arcomat. Nahát, ennyire közel hajoltam volna? Alig pár centire van az arca az enyémtõl, így gyorsan el is húzódok kissé.

Nyicolai Vasilyevics Csenkov

Amikor kilépek a tárgyalóból Jurij még mindig ott vár. Feszülten figyel, ami általában azt jelenti, hogy nem fogok örülni.
- Mi történt? – kérdezem komoly hangon, de közben nem állok meg.
- Itt van az a német fickó, akinek már egy hónapja szállítnia kellett volna. Azt mondja, holnap után érkezik az áru, de… 1 millió rubellel többet akar.
- Még van képe… - morgom csak magamnak. Késik egy hónapot, aztán idetolja a képét még mindig az áru nélkül és még van pofája 1 millióval többet kérni? Talán hülyének néz?
Intek Oleg és Szergej felé, õk pedig szó nélkül követnek. Lehet… vagy inkább valószínû, hogy szükségem lesz rájuk.
Belépek az irodámba, ahol már ott várakozik Claus Herbert, egy köpcös, kopaszodó figura, aki idegesen gyûrögeti a kezében tartott zsebkendõt, majd végigtörli vele a homlokát.
Nem kínálom hellyel, mert nem lesz itt sokáig. Szerencsére beszél oroszul, ezért õt küldték, de egy õ a legkevésbé alkalmas személy a tárgyalásokra.
- Szóval, Claus volna szíves elmondani, hogy miért nem érkeztek még meg a fegyverek, amit egy hónapja rendeltem?
Szinte látom rajta ahogy a félelem végigkúszik minden végtagján.
- Én… Herr Csenkov, elnézését kérem, de nem áll hatalmamban… mármint nem az én hatásköröm…
Elég. Elegem van ebbõl. Vészjósló tekintettel közelebb lépek, hideg pillantásomat az õ ijedt õzre hasonlító szemeibe fúrom.
- Herr Claus – a hangom gúnyos, ahogy kiejtem a nevét, de aztán komolyan folytatom – Nem vagyok kíváncsi az ostoba magyarázkodására vagy felel a kérdéseimre, vagy megtudja milyen az orosz vendégszeretet.

***

Fél órával és két ujjal kevesebbel, el van intézve a probléma.
Lassan felvonulok a hálóba és egy hosszú fürdõzés után, ellazultan fekszem be az ágyba.
Eszembe jut a Doktor csinos kis teste és magamban elmosolyodva megsimogatom magam mellett a takarót. Hamarosan…

***

Másnap reggel kilencre megérkezik a szállítmány. Elégedetten konstatálom, hogy Clausnak a nyomát sem látni. Mikor befejezik a leszállítást már ebéd felé jár az idõ, ezért egy közeli étterembe ülve felhívom egy tehetséges számítógép-technikus emberemet, hogy törje fel az összes szálloda adatbázisát és keresse meg nekem az én gyönyörûségemet.
Mire végzek az ebéddel az információ már a postafiókomban van. A cím és a szálloda elérhetõsége.
Felhívom a szállodát, és amikor a recepción bemondom a nevemet, rögtön ijedt dadogás a válasz, hogy máris kapcsolják. Mikor hallom, hogy fölveszi, rögtön megszólalok.
- Jó napot Doktor, hogy van? – a hangom élveteg, már alig várom, hogy láthassam.
- Önnek is hasonlókat, köszönöm. Hagyjuk a csevegést, miért keresett? – milyen türelmetlen.
- Hatra önért küldök egy kocsit. Megfelelõ?
- Nem, hiszen már tegnap is jeleztem, hogy fenntartásaim vannak az étteremmel kapcsolatban. Az ön anyanyelvén közöltem a problémámat, azt gondoltam, értette.
Az ilyen sértésért másnak már hiányozna valamelyik testrésze, de most csak nevetek rajta. Tetszik ez a határozottság. Igazán csábító.
Viszont, így, hogy nem megyünk étterembe támadt egy sokkal jobb ötletem.
- Rendben, akkor talán jobban szeretné, ha nálunk töltenénk az estét?
- Megfelelõbb lenne, igen. Hatra várom az autót.
És már le is tette. Elnevetem magam, mivel rég nem szórakoztatott ennyire senki, mint ez a férfi.
- Jurij! – a szólított az éppen elhaladó emberemnek – Rendelj valami finom vacsorát a legjobb étterembõl, desszertet is, a nappaliban pedig terítsenek két személyre.

A délután fennmaradó részében átnézem a bérgyilkosok jelentéseit az áldozatokról és a nyomokról, de semmi utal arra, hogy a gyilkos valóban az én ellenségem lenne. De akkor miért csak az én területemen dolgozó dílereket öli meg?
Nagyot sóhajtva túrok a hajamba, majd fölmegyek a szobámba és elkezdek készülõdni. Egy elegáns személyre szabott öltönyt választok, majd amikor szólnak, hogy megérkezett elmosolyodom és elindulok lefelé.
A nappaliban, az elegánsan terített asztalnál ül, de amint észrevesz, rögtön feláll. Végigmér, amin majdnem elvigyorodom, de amikor megjegyzi, hogy remekül választottam már muszáj mosolyognom.
- Ha tudtam volna, hogy ki kell öltözni, jobban kiteszek magamért. – végigmérem az öltözetét és magamban megjegyzem, hogy ez a nadrág sokkal jobban kiemeli, amit kell.
- Ugyan, ön most is remekül néz ki, Doktor. Nos, mivel kínálhatom meg? – elindulok az italszekrény felé, de a hangja megállít.
- Bármivel, amiben egy csepp alkohol sincs. 
- Talán nem bírja az italt? – kérdezem azonnal.
- Legutóbb a második pohár sör után már vállalhatatlanul jókedvem volt. Azóta kerülöm, ha csak tehetem. – úgy mondja, mintha bûn lenne, pedig igazán rá férne, hogy felengedjen és ellazuljon egy kicsit.
- Akkor nem is koccint velem? – tettetett sajnálattal kérdezem, és látom, hogy kicsit elgondolkodott.
- Étkezés elõtt egy kicsi pohárral kérnék a leggyengébb vodkájukból. – már éppen nyúlnék a vodkáért, hogy töltsek, amikor megállít - De mielõtt belemerülünk a minden bizonnyal remek ételekbe és az italozásba, szeretném, ha átnézné, amit felfedeztem.
Közvetlenül mellém ül, ami mosolygásra késztet. A legtöbben nem ilyen nyugodtak a jelenlétemben. Szóval ez a férfi, vagy nagyon bátor, vagy kevés pletykát hallott rólam.
Minden gondolat kiröppen a fejembõl, amikor közelebb hajol és megérzem a parfümje illatát. Valami hihetetlenül édes illat…
- Nos, összevetettem minden anyagot. Bizonyára tudja és felfedezte már, hogy az eddigi halálesetek és a csonkítások tökéletes másai egy, az önök hazájában tevékenykedõ sorozatgyilkosnak, Andrej Romanovics Csikatilo ugyanilyen módszerekkel és eszközökkel ejtett kínosan ugyanilyen sebeket az áldozatokon. És ha jól megfigyeli, minden áldozat feje ugyanabba az irányba mutat. Ez a hely pedig Novocserkasszk. Itt végezték ki Csikatilót. Ön szerint ez véletlen?
Felém fordítja az arcát, olyan közel ült hozzám, hogy csak elõre kellene hajolnom és megcsókolhatnám.
Elgondolkodva felemelem a kezem és egy puha hajtincsét elmorzsolom az ujjaim között. Furcsa tekintettel néz rám, mint aki nem érti, mit miért teszek, de nem teszem szóvá.
- Erre mind egyedül jött rá? – kérdezem érdeklõdve. Nem csak kívánatos, de még okos is. Igazán vonzó párosítás. Veszélyes és vonzó. Vigyáznom kell, mit mondok, mert nagyon gyorsan rakja össze az információkat és ösztönösen helyes következtetéseket von le.
- Igen. De nézze…
Nem mondták még magának Doktor, hogy túlságosan türelmetlen? – kérdezem vidáman.
- Hát… egyszer-kétszer – mintha egy kissé bosszús lenne, de nem forszírozom és az általa megjelölt térképet kezdem el fixírozni.
Megtalálta azt a dolgot ami, bebizonyítja, hogy a gyilkos tényleg ellenem dolgozik. Arra helyesen következtetett, hogy a gyilkos egy fanatikus másoló, de a helyszín… Novocserkasszk. Onnan szállítjuk a Kaszpi-tengeren keresztül a kokaint Törökországban. A zsaruk nem találtak rá, mert egy elhagyatott kikötõ, és amúgy is egy kis város. A Moszkva-Rosztov vasútvonalon szállítok fegyvereket az ott lévõ embereimnek. De ezt õ nem tudhatja. Tehát… adok neki egy másik támpontot a gyilkos kereséséhez.
- Láthatnám a helyszínen készült képeket? – ránézek, õ pedig elkapja rólam a tekintetét.
- Persze, máris.
A kezembe adja õket, én pedig a látszat kedvéért végignézem, mintha most látnám elõször.
- Egy valami nem stimmel a Csikatilo hasonlatban.
- És mi az? – ismét közel hajol hozzám, de annyira nézi a képeket, hogy észre sem veszi. Észrevétlenül mélyet szippantok a hajának édes illatából, mire az ágyékom sajogni kezd a nadrág szorításában.
Kissé rekedt a hangom mikor megszólalok – Csikatilo, beleõrült az impotenciájába és minden áldozatával közösült miután megölte. Ezeken a képeken az áldozatokon rajta van a nadrág, tehát a gyilkos vagy visszaöltöztette õket, ami elég abszurd, vagy nem közösült velük. Ennek alapján a gyilkos, nem olyan, mint Csikatilo, vagy csak nem bírja a gyomra a nekrofíliát.
Megnézi az összes képet, majd csodálkozva pillant rám. – Igaza van… ha… szakmát váltana akár nyomozó is lehetne.
Vággyal telt szemekkel nézek az övébe – Jelenleg csak egy dolgot szeretnék kideríteni.
- És mi lenne az? – homlokráncolva néz rám, naivan csillogó szemekkel.
- Hogy vajon az ajkaid is olyan édesek-e mint az illatod.
Rózsaszín pír kúszik az arcára és elfordítja a fejét és távolabb húzódik. Így egészen úgy néz ki, mint egy egyetemista és nem, mint egy felnõtt férfi. Aztán dadogni kezd.
- De…de…de…én… én…f-férfi vagyok!
Úgy mondja, mintha nem tudnám. – Tudom, és nem is akármilyen.
Látom, hogy még jobban zavarba jön, ezért témát váltok. Meg van a terv, hogy hogyan láthatom újra. Ameddig szüksége van rám addig, magától is eljön hozzám.
- Visszatérve a Csikatilo - utánzóra, csak akkor tudnánk bizonyítani az elméletünket, ha a helyszínelõ rendõrség feljegyzéseit néznénk át, mert az esetleges nyomok azóta már nem használhatók.
Ezeket a feljegyzéseket azonban nem fogja megkapni, mert csak a nyomozócsoport tagjai láthatják, õ pedig azon kívül dolgozik. Tehát szüksége lesz rám, hogy megszerezze…

Dr. Vayshawn Carlton

Hirtelen megemeli a kezét, át sem fut az agyamon, hogy miért, és az ujjai közé kapja egy tincsemet. Az agyam leblokkol. Miért…?

- Erre mind egyedül jött rá? – kérdezi, ahogy elenged, már lépek is hátrébb.
- Igen. De nézze…
- Nem mondták még magának Doktor, hogy túlságosan türelmetlen? – szakít félbe jókedvûen.
- Hát… egyszer-kétszer. – És ez minden alkalommal dühítõ volt.
- Láthatnám a helyszínen készült képeket? – kérdezi, miután pár percig tanulmányozta a megjelölt térképet.
- Persze, máris.
Túl hamar nézi át õket, mintha ismerõs lenne neki minden, de nem kérdezek rá. Nyilván találkozott már velük, akár Inna is mutathatta neki.
- Egy valami nem stimmel a Csikatilo hasonlatban.
- És mi az? – hajolok közelebb. Érdekel, hogy mit vett észre, amit én nem.
- Csikatilo beleõrült az impotenciájába és minden áldozatával közösült miután megölte. Ezeken a képeken az áldozatokon rajta van a nadrág, tehát a gyilkos vagy visszaöltöztette õket, ami elég abszurd, vagy nem közösült velük. Ennek alapján a gyilkos, nem olyan, mint Csikatilo, vagy csak nem bírja a gyomra a nekrofíliát.
- Igaza van… - jegyzem meg ledöbbenve. A hátránya annak, ha az ember egyedül dolgozik. - Ha… szakmát váltana akár nyomozó is lehetne. 
- Jelenleg csak egy dolgot szeretnék kideríteni. - Érdeklõdve pillantok rá.
- És mi lenne az?
- Hogy vajon az ajkaid is olyan édesek-e mint az illatod. 
Ho… hogy mi?! De én férfi vagyok! Miért nem veszi észre?!
- De…de…de…én… én…f-férfi vagyok! - dadogom. Zavarban vagyok!
- Tudom, és nem is akármilyen.
Mi ez?! Miért bókol egy férfinak? Mit akar tõlem? Miért csinálja ezt? Össze akar zavarni, hogy ne vegyek észre valamit? Mert remekül csinálja…
- Visszatérve a Csikatilo-utánzóra, csak akkor tudnánk bizonyítani az elméletünket, ha a helyszínelõ rendõrség feljegyzéseit néznénk át, mert az esetleges nyomok azóta már nem használhatók.
Elgondolkodom, és azonnal visszazökken az agyam a lényegre. Nem vagyok bolond, itt is ugyanolyan rendszer szerint mûködnek a dolgok, mint nálunk. Azokat nem tudja Inna megszerezni, hiszen befolyás ide vagy oda, õ nem része a csoportnak, akik nyomoznak az ügyben. A halottkémi jelentéseket azért kaphattam meg, mert maga a halottkém nem része a csoportnak, tõle megszerezhetõ. De ez…
- Azzal lesznek gondok - sóhajtok fel és beletúrok a hajamba. Néz engem. Érzem, és ahogy rápillantok, meg is bizonyosodom róla.
- Csak kérnie kell, Doki, és megszerzem magának, akár már holnapra.
Felcsillannak a szemeim.
- Képes lenne rá? - kérdezem izgatottan. - Remek nyomokat találhatok a képek alapján!
- Persze - kuncogja magabiztosan. - Holnap vacsora, ötre önért küldetek, és itt lesznek a jelentések.
- Ismét vacsora? - vonom fel a szemöldököm. Mintha udvarolna nekem…
- Talán gondja van az esti étkezésekkel?
- Csupán nehezen hiszem, hogy nincs más programja. Ha esetlegesen attól tart, hogy elhagyom az aktákat, biztosíthatom, biztonságban vannak nálam. Minden eddigi anyagot számzárral védett bõröndben tartok, mindig magamnál - intek a szék felé, ahol hagytam.
- Remek megoldás - jegyzi meg. - De jobban örülnék, ha itt nézné át õket. Természetesen biztosítok egy nyugodt szobát és csendet.
- Ha belemerülök nem biztos, hogy néhány óránál hamarabb végzek.
- Akkor holnap elõbb vacsorázunk, nem koccintunk elõtte, és öné a terep, ha megfelel - pillant rám várakozón. Bólintok, remekül hangzik.

A vacsora további része kellemesen telik. Van egy olyan sanda sejtésem, hogy a vodka erõsebb volt, mint vártam, ugyanis az étel sem mulasztja el felhõtlen jókedvemet.
- Doktor, rendkívül jól áll önnek a mosoly - jegyzi meg, mikor már a desszertet erõszakolom magamba. Alig fér…
- Ha mindezt azért tette, mert nem tudja elfogadni, hogy nem vagyok homoszexuális, megnyugtatom, nem vagyok annyira tudatomon kívül, hogy akármilyen testi kontextusban részt vegyek - felelem, de a végére elnevetem magam.
- Természetesen - int, majd elviszik a tányérokat. - Nos, a hotelben éjszakázik?
- Mit remélt? Hogy a második találkozón a karjaiba vetem magam? - csúszik ki, és nevetve konstatálom, hogy nem lõtt még fejbe a bátorságomért. Ez jó jel. - Vitessen vissza a hotelbe, kérem. Most. - Felállok, de ahogy elindulok elakadok a lábamban, és majdnem elõre esek. Hátulról ránt vissza valaki, és háttal csapódok egy igencsak erõsnek érzõdõ mellkashoz.
- Talán jobb lenne, ha itt éjszakázna… - suttogja valamiért nagyon halkan, pont a fülembe.
- Talán jobb lenne, ha hangosabban beszélne, nem fáj a fejem - kuncogom. - Majd fog. Reggel.
- Rendben, akkor önnel tartok, és felkísérem. - Már indulunk is, a kabátom és a táskám a karomban. Õ meg kitartóan követ.
- Erre semmi szükség.
- Dehogyisnem - mosolyog rám, és a kocsiban is ajtót nyit nekem. Aggasztó, hogy vagy azt hiszi, hogy egy férfialakba bújtatott nõ vagyok, vagy azt, hogy homoszexuális. Mindkettõ helytelen.
- Ha ennyi ideje van… - Beülve fejbe csap a meleg, és kicsit elkábulok. Valljuk be, elalszok, és amikor felkelek, valami meleget érzek az arcomnak simulni. Bõr? Kinyitom a szemem, és meglepõdve tapasztalom, hogy a vállán pihentem és a nyakába szuszogtam. Fél kába részegség ide vagy oda, egy köszönés után kimenekülök az autóból. Fogalmam sincs, hogy azért volt-e olyan a nadrágja, mert ott volt a pisztolya, vagy ennyire részeg vagyok még s beképzeltem, vagy… nem. Arra gondolni is zavarba ejtõ.

* * *

Reggel a napfény ébreszt, de be is lép pillanatokon belül Inna. A szobalány kíséri.
- Jesszus, hogy nézel ki? - döbben le.
- Ittam. Egy vodkát  sóhajtom. - Aszpirint adj, vagy pisztolygolyót - kérem, felpillantva. A táskájába túr és elõvesz egy doboz gyógyszert, majd ad belõle három szemet. Mindent el kell neki mesélnem természetesen és meg is teszem, de kihagyom a félreérthetõ részeket, a végén mégis ennyi reagál.
- Szerintem tetszel Csenkovnak.
- Szerintem meg idióta vagy.
- Akkor miért hívott el ma is vacsorázni?
- Mert nem meri nálam hagyni az anyagokat és mert így egyszerûbb. Ez csak természetes.
- Rendben, gondolj amit akarsz. De vigyázz magadra, Vay. Csenkov nem kispályás.
Csak leintem és elmegyek zuhanyozni. Ledöbbent ugyanis a tény, hogy már két óra van…

* * *

Ötre értem is jön az autó, de a fejem még mindig nem tökéletes, így hideget kérek meleg helyett. Amit meg is kapok szerencsére, és most a ruháimra sem figyeltem. Fehér ing, szimpla farmer. Élni sincs erõm, a hajam így is ezerfelé áll, és ma még át kell néznem a képeket is. Uramisten, minek fogadtam el a vodkát? Ettõl a fejfájástól az azonnali halál is jobb lett volna.

- Üdvözlöm - lép ki a bejárati ajtón Csenkov, de nem nézek rá, erõs a napfény, ami a havon vissza is csillan. - Ejnye Doktor, nem néz ki jól.
- Nem is vagyok jól. Ma csak tejet innék és ennék, ha nem gond. Mézzel. És egy hûvösebb szobába menjünk, ha lehet, vagy maradjunk szabad levegõn, rosszul vagyok - jegyzem meg. Felpillantok, és egy percre elakad a szavam. Tegnap is ilyen… jól nézett ki? Igazán furcsa most, de sokkal helyesebb lett. Talán valami krém. Vagy új haj…

Nyicolai Vasilyevics Csenkov

Elgondolkodik egy kicsit, majd azt válaszolja, amire én számítottam.
- Azzal lesznek gondok – bosszús sóhaj hagyja el az ajkait, majd egyik kezével a hajába túr. Igazán jól áll neki ez a kissé kócos haj, mint most kelt volna fel egy szenvedélyes éjszaka után. Vágyakozva bámulom, majd amikor felém fordul, megszólalok.
- Csak kérnie kell, Doki, és megszerzem magának, akár már holnapra. – szemei azonnal izgatottan csillogni kezdenek, és ez az izgatottság a hangján is hallatszik.
- Képes lenne rá? Remek nyomokat találhatok a képek alapján! – Érted szépségem bármire képes lennék. De ezt inkább nem mondom meg neki.
- Persze. Holnap vacsora, ötre önért küldetek, és itt lesznek a jelentések. – természetesem akár most is megmutathatnám neki, de így legalább újra kénytelen lesz meglátogatni.
- Ismét vacsora? – a hangja kelletlen, mintha nem igazán tetszene neki.
- Talán gondja van az esti étkezésekkel?
- Csupán nehezen hiszem, hogy nincs más programja. Ha esetlegesen attól tart, hogy elhagyom az aktákat, biztosíthatom, biztonságban vannak nálam. Minden eddigi anyagot számzárral védett bõröndben tartok, mindig magamnál – okos, de ennyivel nem úszod meg.
- Remek megoldás. De jobban örülnék, ha itt nézné át õket. Természetesen biztosítok egy nyugodt szobát és csendet.
- Ha belemerülök nem biztos, hogy néhány óránál hamarabb végzek. – már megint akadékoskodik, de úgy sem hagyom, hogy kicsússzon a kezeim közül.
- Akkor holnap elõbb vacsorázunk, nem koccintunk elõtte, és öné a terep, ha megfelel.
Egy pillanatra elgondolkodik, majd elégedetten bólint. Remek.

A vacsorát igen csak kellemessé teszi a társasága. Sokkal szórakoztatóbb és élvezetesebb, mint egyedül ülni egy étterembe. És természetesen a legerõsebb Vodkával koccintottunk, ami itthon volt. Igaza volt azzal kapcsolatban, hogy mennyire nem bírja az ital. Alig ivott egy keveset és máris sokkal ellazultabb, mint mikor idejött.
- Doktor, rendkívül jól áll önnek a mosoly – jegyzem meg én is kaján mosollyal, mert tudom, hogy berúgott.
- Ha mindezt azért tette, mert nem tudja elfogadni, hogy nem vagyok homoszexuális, megnyugtatom, nem vagyok annyira tudatomon kívül, hogy akármilyen testi kontextusban részt vegyek.
Hm… érdekes, hogy milyen szókimondó lett.  És ami a szexualitását illet, ha annyira nem szeretné a férfiakat amennyire az állítja, akkor nem bámult volna meg többször is és nem jött volna zavarba a közelségemtõl. Szerintem még õ maga sem tudja mit szeretne, tehát nekem kell rávezetnem. De csak lassan, nehogy a végén még elijesszem.
- Természetesen. Nos, a hotelben éjszakázik?
- Mit remélt? Hogy a második találkozón a karjaiba vetem magam? Vitessen vissza a hotelbe, kérem. Most.
Nem lenne ellenemre, hogy ha a karjaimba vetné magát, de ehhez még õ sem lehet elég részeg. Hirtelen megbotlik, de a gyors reflexeimnek köszönhetõen a mellkasomnak érkezik. Észrevétlenül végigsimítok a csípõjén, és ennek hatására ez eddig is sajgó problémám még rosszabbá válik.
A füléhez hajolok és belesuttogok - Talán jobb lenne, ha itt éjszakázna…
- Talán jobb lenne, ha hangosabban beszélne, nem fáj a fejem. Majd fog. Reggel.
Folyamatosan kuncog és nevet. Nem túlzott az alkohol okozta vidámságát illetõen sem.
- Rendben, akkor önnel tartok, és felkísérem. – nem hagyhatom, hogy ilyen állapotban egyedül menjen. Még a végén kitöri a nyakát.
Ellenkezését figyelmen kívül hagyva a kocsihoz kísérem, majd én is beülök mellé. A zárt térben csak még erõsebbé válik az illata, ami szinte megõrjít. Rá tesz egy lapáttal a kínomra, amikor álmában a vállamra fekszik. Meleg lehelete a nyakam érzékenybõrét csiklandozza. Õrület…
Kezemet végigvándorol az egész testén, ismerkedve a csábító alakkal. Ha a házamban lennénk, már nem lenne rajta ruha, de most be kell érnem ennyivel.
Lefékez a kocsi, én pedig éppen akkor húzom el a kezem, amikor felébred. Észrevesz, hogy hol is aludt olyan mélyen és rögtön édes pír kúszik az arcára. Amikor pedig észreveszi a már igencsak sajgó problémámat szabályosan elmenekül.
Hangosan felnevetek a csapódó ajtót figyelve, majd intek a sofõrnek, hogy siessen.

***

Amint hazaérek, a szobámba sietek és ledobálom magamról a ruháimat.  Beállok a zuhany alá és megmarkolom a már veszettõl sajgó ágyékomat. Egészen hazáig az õ illatát éreztem és már azt hittem beleõrülök. Annyira felizgat csak a közelsége is, hogy elég csak rá gondolnom és pár mozdulat után a nevét nyögve elélvezek.

***

A másnap délelõttöm nagyon sûrû. Tárgyalások sora, majd be kell mennem az cégemhez is elintézni pár szállítmányt, amit jóvá kell hagyni.
Délután egykor érkeznek a gyilkos után kutató embereim, akik végig járták az összes elhagyatott épületet Moszkva északi részén, de semmit sem találtak. Megszerezték az összes, kocsma, szálló és útszéli hotel vendéglistáját, amiket majd összevetnek a gyilkosságok helyszíneivel. Ha találnának egy nevet ami több helyen elõfordul és egybe esne a gyilkosságok estéjével, lenne nyomunk. Bár ez sem könnyû, mivel sokan utaznak, úgy, hogy szállótól-szállóig mennek, így akár több ismétlõdõ név is elõfordulhat.
Fáradt sóhajjal csukom be az aktát és beteszem a széfbe, aztán hozzálátok elõkészíteni a Doktor számára a helyszínelõ jelentéseket.

***

Mikor meghallom, ahogy a kocsi gumija megcsikordul a havon, azonnal a bejárat felé veszem az irányt, hogy köszönthessen a vendégemet.
Mikor meglátom, szinte már megsajnálom olyan elgyötört arcot vág. Most jobban hasonlít egy másnapos iskolásra, mint arra a komoly doktorra, akit megismertem.
Elmosolyodom, ahogy az eszembe ötlik az a követelõzõ, parancsoló hangnem, amiben beszélni szokott.
- Üdvözlöm. Ejnye Doktor, nem néz ki jól.
- Nem is vagyok jól. Ma csak tejet innék és ennék, ha nem gond. Mézzel. És egy hûvösebb szobába menjünk, ha lehet, vagy maradjunk szabad levegõn, rosszul vagyok.
Kis híján felnevetek a durcás-morgós, de belém reked a hangos nevetés, amikor meglátom milyen… szinte már éhes szemekkel méreget. Egy ideig hagyom, majd magamban mulatva megjegyzem.
- Tetszik amit lát Doktor? – felkapja a fejét és a szemembe néz, de szinte rögtön zavarba jön.
- Én… én… én nem… én cs-csak…
Felkuncogok a zavarán, mert ha lehet, akkor most csak még vonzóbb számomra, mint eddig. Ha attól zavarba jön, hogy bámult, mi lesz akkor, ha majd meztelenül vonaglik alattam?
Már alig várom.
- Jöjjön Doktor, nem szeretném, ha megfázna, és a moszkvai tél igen hideg tud lenni. Elindulok befelé és hallom, hogy lassan õ is követ. Beérünk a tárgyalóba, ahol hellyel kínálom, majd ismét felé fordulok.
– Kér esetleg egy jó erõs kávét? Semmi sem ûzi el jobban a másnaposságot, mint egy méreg erõs fekete.
- Köszönöm, Uram.
- Doktor, szólítson Nyikolajnak. Elvégre, ha huzamosabb ideig együtt dolgozunk elég fárasztó ez a hivatalos hangnem.
Úgysem sokáig lesz a kapcsolatunk hivatalos jellegû, és már alig bírom kivárni azt a napot.
- R-rendben.
- Remek. És… téged, hogy szólítanak a barátaid?
Kicsit tétovázik a válasz elõtt, mire összevont szemöldökkel pillantok rá. Ennyire nehezére esik kimondani egy nevet?
- Vay.
- Tökéletes. Akkor elõször kéred a vacsorát, vagy elõbb a munka? – a hangom türelmes, az akták elkészítve várják, de az biztos, el fog tartani egy ideg.
- Ha nem bánod elõször szeretnék belenézni az aktákba – a hangja izgatott úgy látszik tényleg érdekli, de még mindig nincs jó színben.
- Parancsolj. A fizetséget majd késõbb rendezzük.
Átadom neki az aktát, de a fizetség szónál rögtön felkapja a fejét.
- Miféle fizetség. Ezt korábban nem említetted! – kissé gyanakvó és ingerült a hangja, de nem foglalkozom vele.
- Tudod, mi oroszok nem igazán szoktunk szívességeket tenni. Én pedig üzletember vagyok és az üzlet az üzlet. Valamit valamiért. – gonosz mosoly kúszik az arcomra, de gyorsan leplezem és a szemébe nézve várom a válaszát.
- És mit kérsz érte? – még mindig gyanakvó, bár amilyen okos nem csodálom. Mégis csak a maffia vezérével beszél.
- Ó ne félj, csak egy apróság, amit bármikor teljesíteni tudsz. – mielõtt megszólalhatna, folytatom – De most szerintem nézd át az aktákat és mond el mire jutottál. Én már elolvastam, de kíváncsi vagyok, hogy te mit mondasz.
Aprót biccent, mert nyilván még mindig fáj a feje, majd nekilát az aktáknak. Idõközben meghozzák a kávét, amit fintorogva bár, de gyorsan felhajt. Én közben õt figyelem és azon gondolkozok, hogy milyen információt oszthatok meg vele. Ha keveset mondok, akkor én sem jutok semmire, ha sokat azzal pedig magamnak ártok.
Mire befejezi a munkát, addigra meg van az ötlet is.
- Nos? Mit találtál? – kérdezem rögtön, mert látom rajta az izgatottságot.
- Az egyik áldozaton találtak sperma nyomokat.
- Igen, ezt én is észrevettem, de a halottkém szerint az-az áldozaté volt, aki nem sokkal a halála elõtt lehetett egy kurvával.
Összehúzott szemöldökkel néz rám, majd az aktára. – Ezt honnan tudod? Nincs benne az aktában, csak annyi, hogy az áldozat saját DNS-e volt rajta.
- Úgy ismerem Moszkvát, mint a tenyeremet. A rész tele van bordélyházakkal és kurvákkal.
Látom rajta, hogy elgondolkodik, de nem siettetem. Múltkor is jó ötletet adott és olyasmire is rá jön, amire én nem.
- Tehát, ha elmennék oda és minden… alkalmazottnak megmutatnám a képek, akkor talán megtalálhatjuk azt a személyt, aki a gyilkosság estéjén vele volt. Elképzelhetõ, hogy látott valamit.
- Eszedbe se jusson odamenni, mert ha meglátnak még azt hiszik ott dolgozol és bajod lesz. – más esetben ez nem zavarna, de õt csak magamnak akarom.
- De én férfi vagyok. Miért hinnék azt, hogy ott dolgozom? – értetlenül néz rám.
- Nem csak lányok dolgoznak ott, hanem fiúk is. – a szám buja mosolyra húzódik és úgy folytatom – Amilyen gyönyörû és kívánatos vagy valaki még összekeverni egy dolgozóval.
Látom, hogy zavarba hoztam és nem is felel semmit.
- Talán menjünk inkább vacsorázni és majd reggel késõbb folytatjuk.

A vacsora nagyon finom és látszik, hogy neki is ízlik, mert semmit nem hagy a tányérján. Megvárom, míg megeszi a desszertjét és megissza a mézes tejet, aztán elõállok az ötlettel.
- Vay – megvárom, míg rám néz, majd lágy hangon folytatom – Mi lenne, ha itt töltenéd az éjszakát. Már késõ lesz, mire végzel az elemzéssel és amúgy is sok vendégszobám van. Senki nem fog zavarni.
Látom rajta, hogy vívódik, mert nem tudja mit válaszoljon, ezért még rásegítek egy kicsit.
- Megtisztelnél vele, ha maradnál, és… maradt még abból a tortából ha kérsz.
Elõzékenyen mosolygok rá, de még mindig tétovázik. Felsóhajtok. – Ugyan, nem harapok.
Csak ha kéred. De ezt már nem mondom ki hangosan, mert nem akarom elijeszteni.
- Jó, itt alszom.
Elvigyorodom, és felállok az asztaltól. – Akkor gyere. Megmutatom a szobádat és ott, majd nyugodtan átnézheted az összes feljegyzést.
Bólint és õ is feláll.  Mellém lép, majd ahogy elindulok fölfelé a lépcsõn felkapja a táskáját és az aktákat, de rögtön követ.
A folyosón mindent megnéz, de nem látszik rajta, hogy tetszik-e neki, én pedig nem kérdezem. Az én szobám melletti vendégszobába vezetem és kinyitom elõtte z ajtót.
Belép és rögtön körbenéz, majd a holmiját az ágyra rakja. Mögéje állok, de nagy bámészkodásban észre sem veszi. Csábító mosoly kúszik az ajkaimra és megérintem a vállát.
- Vay… ami a fizetséget illeti…
Nem fejezem be, mert amint felém fordul lecsapok az ajkaira, amik legalább olyan finomak mint az illata. Olyan érzékiséggel csókolom, ahogy szerintem még senki nem tette vele, és rajtam kívül nem is fogja.

Dr. Vayshawn Carlton


- Tetszik amit lát Doktor? – szakít ki a gondolataimból a hangja. Jesszus, ennyire elbambultam, hogy észrevette?!

- Én… én… én nem… én cs-csak… - És még a dadogás is elõjön. Remekül halad ez a mai nap…
- Jöjjön Doktor, nem szeretném, ha megfázna, és a moszkvai tél igen hideg tud lenni - kuncogva, gyanítom zavaromon mulat ennyire jól.
Beérve a nappali kellemesen hûvös, így nincs vele bajom. Kávéval kínál, amit el is fogadok, valószínûleg tényleg jól fog jönni.
- Doktor, szólítson Nyikolajnak. Elvégre, ha huzamosabb ideig együtt dolgozunk elég fárasztó ez a hivatalos hangnem - jegyzi meg, még a kávé elõtt. 
- R-rendben. - Még mindig zavarban vagyok a bámulás miatt…
- Remek. És… téged, hogy szólítanak a barátaid?
Akarom én ennyire… intimmé, személyessé tenni ezt a kapcsolatot? Egyáltalán milyen kapcsolat ez? Mindenesetre azt nem tagadhatom, hogy mikor meglátom, furcsán érzem magam. Sosem volt szokásom férfiakat bámulni.
- Vay - adom be a derekamat.
- Tökéletes. Akkor elõször kéred a vacsorát, vagy elõbb a munka?
- Ha nem bánod elõször szeretnék belenézni az aktákba – jegyzem meg és már kapom is õket.
- Parancsolj. A fizetséget majd késõbb rendezzük.
Természetesen meglep a fizetség felvetése! Errõl nem volt eddig szó!  
- Tudod, mi oroszok nem igazán szoktunk szívességeket tenni. Én pedig üzletember vagyok és az üzlet az üzlet. Valamit valamiért.
- És mit kérsz érte? – kérdezem gyanakodva. Valamiért úgy érzem, kicsit sem fog tetszeni.
- Ó ne félj, csak egy apróság amit bármikor teljesíteni tudsz. De most szerintem nézd át az aktákat és mond el mire jutottál. Én már elolvastam, de kíváncsi vagyok, hogy te mit mondasz.
Nézegetek és olvasgatok, kizárva azt, amit mondott, és feltûnik valami érdekes.
- Az egyik áldozaton találtak sperma nyomokat - felelem kérdésére.
- Igen, ezt én is észrevettem, de a halottkém szerint az-az áldozaté volt, aki nem sokkal a halála elõtt lehetett egy kurvával.
- Ezt honnan tudod? Nincs benne az aktában, csak annyi, hogy az áldozat saját DNS-e volt rajta. - Kezd gyanús lenni nekem ez a dolog.
- Úgy ismerem Moszkvát, mint a tenyeremet. A rész tele van bordélyházakkal és kurvákkal.
- Tehát, ha elmennék oda és minden… alkalmazottnak megmutatnám a képek, akkor talán megtalálhatjuk azt a személyt aki a gyilkosság estéjén vele volt. Elképzelhetõ, hogy látott valamit - gondolkodok hangosan.
- Eszedbe se jusson odamenni, mert ha meglátnak még azt hiszik ott dolgozol és bajod lesz. – Mi?!
- De én férfi vagyok. Miért hinnék azt, hogy ott dolgozom?
- Nem csak lányok dolgoznak ott, hanem fiúk is. Amilyen gyönyörû és kívánatos vagy valaki még összekeverni egy dolgozóval.
Nem felelek neki, sõt, a vacsora alatt sem szólok. Miért bókol folyamatosan?

- Vay – szólít meg a vacsora végeztével. – Mi lenne, ha itt töltenéd az éjszakát. Már késõ lesz, mire végzel az elemzéssel és amúgy is sok vendégszobám van. Senki nem fog zavarni. - Nem igazán tudom, hogy mit mondjak erre. - Megtisztelnél vele, ha maradnál, és… maradt még abból a tortából ha kérsz. Ugyan, nem harapok.
- Jó, itt alszom - felelem. Nem tudom, mennyire jó ötlet figyelembe véve kifejezetten félreérthetõ gesztusait és megjegyzéseit, de igaza van, éjszaka már nem lesz erõm visszamenni a hotelig.
- Akkor gyere. Megmutatom a szobádat és ott, majd nyugodtan átnézheted az összes feljegyzést.
Elindulunk felfelé. A ház, ahogy sejtettem, hatalmas, de a szobám egy viszonylag könnyen megjegyezhetõ helyen van, több ajtóval körülvéve. Az egyik bizonyára a mosdó. A többi talán szoba, tárgyalók…
Belépve az ágyra helyezem a táskát és az aktákat, majd gyanútlanul fordulok hátra, ahogy a vállamra teszi a kezét.
- Vay… ami a fizetséget illeti…
Be sem fejezi a mondatot, közelebb hajol és valami olyat tesz, amit férfi még elõtte soha, sõt, nõ se sok tette meg: megcsókol.
Próbálom ellökni, de sokkal erõsebb, mint én, semmit sem érek el a mellkasa nyomogatásával. Mert õ nyilván nem lökésekként érzékeli. Ilyen izmokkal… De ez akkor is helytelen! Én nem vagyok… nem is leszek soha! Akkor meg?! Miért csinálja ezt?
És én miért kezdem egyre jobban élvezni, ahogy ajkai finoman masszírozzák az enyéimet? Talán ha beengedem a nyelvét… olyat még nõ sem csinált. Az valahogy túl intim volt eddig. De nem önzõség, ha csak azért engedem be, hogy kipróbáljam, milyen a nyelvünket is használni csók közben?
…
De õ meg csak azért kért csókot, mert õ akarta!
Apró rést nyitok az ajkaim között, és rögtön be is férkõzik a nyelve a szájüregembe. Érdekes érzés, hogy egy idegen húsdarab mocorog a számban, de valamiért mégsem követeli magának az ösztön, hogy megrágjam és lenyeljem. Idétlen mozdulatot teszek az én nyelvemmel, mire hozzásimul az övé. Megrezzenek, érdekes érzés. A gyomromban összpontosul, mintha kezdenék felizgulni. Hihetetlen érzés! Miért ilyen intenzív? Egy csóknak nem kellene ilyennek lennie, és egy idegen húsdarabnak nem kellene ilyen érzéseket kiváltania belõlem. A kezem továbbra is a testem mellett pihen, teljesen felesleges ölelnem vagy kapaszkodnom, a térdeim tökéletes állapotban vannak. Az õ egyik keze mintha a tarkómnál lenne, de nem vagyok benne biztos, lefoglalja az érzékelésemet a nyelve.
Az érzés hirtelen múlik el, ahogy eltávolodik.
- Menj el. - Nem kérem, parancsolom, el is fordulok. Nem vagyok zavarban, legalábbis nem dadogok, de a gyomrom még mindig olyan, mintha meg kellett volna innom egy pohár aludttejet.
Nem szól, csak hallom, ahogy kifelé halad és záródik az ajtó.
Mivel a legtöbb emberrel ellentétben én tudom, hogy a legrosszabbat akkor teszem magammal, ha elkezdek gondolkodni a történteken.
Megcsókolt egy férfi. Ettõl még nem lettem én magam is meleg.

* * *

Az álmaim mégis egész éjszaka zavarba ejtõen erotikusak.  Már amennyit alszom. Az éj többségében az aktákat bújom, és meglepve tapasztalok valamit a helyszíni fotókon. Egy férfi. Mindegyik képen ott van ugyanazzal az arccal, de mindig más hajjal és más ruhában. Ez meglehetõsen érdekes. Különösen az, hogy az arcberendezése alapján kicsit sem orosz. Inkább kínai. Csak õt kellene megkerestetni, és minden rendben lenne. De Inna kapcsolataival sokáig tartana. Nyikolaj kell. Aminek megint ára lesz.
De ez csak üzlet, õ maga is megmondta.
Mindegyik képen bekarikázom a férfit, majd leviszem a fotókat és kicsit sem vagyok meglepve, hogy õ már lent van. Nem szólok egy szót sem.
Ez csak üzlet.
Ezt az egy mondatot ismételgetem magamban. Csókot kér, ettõl nem vagyok meleg. Ha például prágai sört kérne, attól még nem lennék prágai, hogy adok neki. Ugye. Szóval csak elé lépek és az ajkaimat az övére tapasztom. Meg sem mozdítom. Nekem ez már csók. Pont.
- Nocsak - vigyorog rám.
- Elõre fizettem. Ezt a férfit kerestesd meg nekem, kérlek - tolom elé a képeket. - És ne képzelj sokat semmibe. Ez csak üzlet, nem vagyok meleg és nem érdeklõdöm irántad semmiféle szentimentális, romantikus értelemben - jelentem ki makacsul.

Nyicolai Vasilyevics Csenkov

Érzem, hogy a kezei a mellkasomnak feszülnek, de az ellenkezése inkább egy kellemes masszázsnak hat. Meg sem bír mozdítani.
Egyszer csak résnyire nyitja az ajkait, én pedig azonnal kihasználom a helyzetet. Finoman török be az édes kis ajkai közé, majd érzéki táncot lejtek az övé körül. Egy pillanatra megmozdítja a nyelvét, ami az enyémnek feszül. Ennek hatására szinte rögtön megkeményedek a nadrágomban. Kezemet a tarkójára simítom és még közelebb húzom magamhoz. Legszívesebben fölfalnám.
Hirtelen válok el tõle, mert úgy érzem még egy perc és letépem róla az összes ruhát. Akkor pedig soha többé nem lenne hajlandó találkozni velem.
- Menj el. – a hangja arról árulkodik, hogy dühös. Nem tudom, vajon azért ilyen-e mert meg mertem csókolni vagy azért, mert élvezte.
Vigyorogva hagyom magára, majd a saját szobámba megyek, de a jókedven töretlen marad. Megfürdöm, majd az ágyra heveredem, de még nem vagyok álmos. Hallgatom a másik szobából kiszûrõdõ neszeket, és végül elnyom az álom.

***

Reggel korán kelek. Már régen aludtam el éjfél elõtt, nem csoda, hogy már teljesen kipihenten ébredek.
Mindegy úgy is sok dolgom van. Délután háromkor tárgyalásom lesz a törökökkel a következõ szállítmányról. A tárgyalóban elõkészítem a papírokat, majd amikor szólnak, hogy kész a reggeli átmegyek a nappaliba.
Mikor már a kávémnál tartok meghallom a könnyû lépteket és azonnal tudom, ki az. Felállok, hogy köszöntsem, de nem kis meglepetéssel szolgál, amikor elém áll és az ajkait az enyémre nyomja. Nem igazán csók, de mivel magától tette máris jó kedvem lett.
- Nocsak – Csak nem tetszett neki, amit tegnap kapott?
- Elõre fizettem. Ezt a férfit kerestesd meg nekem, kérlek. És ne képzelj sokat semmibe. Ez csak üzlet, nem vagyok meleg és nem érdeklõdöm irántad semmiféle szentimentális, romantikus értelemben.
Ismét szélesen elvigyorodom a makacs, kérlelhetetlen modorán. Imádom.
- Tudod te mennyire szexi vagy, amikor parancsolgatsz? – a kezembe nyomott képekre rá sem nézek, hanem egyenesen folytatom – A szentimentális gondolkodás ne az én szokásom, nem vagyok sem vallásos sem régimódi, a romantika pedig nem az én asztalom. Ami pedig azt illeti, hogy meleg vagy e? Engem ez egyáltalán nem érdekel, az a lényeg, hogy élvezted.
A vigyorom levakarhatatlan, de aztán megnézem a képeket, amiket a kezembe adott. Mindegyiken, be van keretezve egy arc. Ahogy jobban megnézem már felfigyelek a hasonlóságokra. Tehát megint talált egy nyomot.
- Ez nem semmi. – mondom elismerõen miközben feléje fordulok. – Három emberem is átnézte a képeket, de egyik sem talált semmit, mert mind csak a hullát nézték.
Õ is a képet nézi, majd a már jól ismert magabiztos hangon szólal meg. – Ez a szakterületem.
- Már mint micsoda?
- Viselkedéskutató vagyok. Általában azért hívnak, hogy a bizonyítékok, a szemtanúk, vagy a gyilkosságok alapján felállítsam a lehetséges gyilkos profilját.
Így már érthetõ.
- Érdekesnek hangzik. Kíváncsi lennék rólam mi lenne a szakértõi véleményed.
- Az én szakterületem a gyilkosok.
Erre csak mosolygok, mert bár a rendõrség nem bizonyított semmit, én is végeztem már egy pár ellenségemmel. De ezt õ nem tudja és nem is fogja tudni.
- Nekem mennem kell, még vissza kell vinnem a halottkém jelentéseit a rendõrségre. Mikorra tudnád megkerestetni azt a férfit.
Már megint türelmetlen.
- Délután fontos elintéznivalóim vannak, de este ráérek. Nincs semmi akadálya, hogy megint itt aludj. – legalább ma sem lenne unalmas az estém.
- Majd még meglátom – kitérõ válasz, amit nem szeretek, mert biztos nemet fog mondani.
- Ahogy akarod, de ha ma este nem akkor már csak holnapután délután tudunk találkozni, mert nem leszek elérhetõ.
Felsóhajt, majd összeszedi a holmiját és az ajtó felé indul.
- Vay?
- Igen?
- Ami az elõre fizetést illeti… mivel az nem volt éppen csóknak nevezhetõ ezért, a fizetség másik felét még behajtom rajtad. Legyen szép napod.
Elindulok a tárgyaló felé, de még hallom az éles hangú „tessék”-et amit utánam kiállt.
Mikor bezáródik mögöttem az ajtó azonnal elkomorulok. A fényképeken egy kínai férfi látható. Már régóta terület konfliktus van a kínai maffia és az én szervezetem között, mert a kínaiak felvásárolták az Afganisztánban készített ópiumot, aztán drágábban újra eladták nekik és azt mondták az jobb minõségû kínai ópium.
Az én embereim felvásároltak egy adagot a kínaiaktól és a kémiai vizsgálat során kiderült, hogy ugyan arról az áruról van szó, amit egy hónapja vettek meg.
Én pedig feldobtam õket az afgánoknak, akik ezért felrobbantották a fõnök magángépét a fiával együtt. Azóta nem láttam õket Oroszországban, de most úgy látszik ideküldtek egy bérgyilkost.
- Jurij! – szólok ki ingerülten, mire azonnal belép!
- Tessék, Fõnök?
- Vidd el ezeket a képeket Kristofnak, dobja be az adatbázisába és keríts nekem elõ bárhol is van.
- Rögtön, Fõnök!
Amint kimegy elõveszem a telefonomat és felhívom a bordélyházért felelõs személyt. Vaynek abban igaza volt, hogy utána kell nézni, mert ha kurva esetleg látott valamit, akkor meg van erõsítve a személy.
Amikor beleszólnak a telefonba, rögtön hozzákezdek, nincs sok idõm.
- Tatiana? Itt Nyicolai. Holnaputánra szedd az összes kurvát, aki dolgozott azon a napon és idõben, amikor az utolsó embert megölték. Este hét körül ott vagyok, de viszek valakit ezért, ne szóld el magad! Értetted?
- Ó hogyne, Fõnök meg lesz.
Nem lenne szerencsés, ha Vay tudná, hogy az a bordélyház az enyém. Leteszem a telefont és az órámra nézek.
Remek. Már csak egy óra és kezdõdik a tárgyalás a törökökkel.

***

A tárgyalás vége felé járok, amikor Jurij belép és közli, hogy a Doktor keres telefonon. Mivel már a lényeges ügyeket megbeszéltük, kimentem magam és váróterembe lépve felveszem a telefont.
- Vay?
- Elnézést a zavarásért Nyicolai! Van most valami sürgõs dolgod?
Furcsa. Õ nem hívna fel engem csak akkor, ha tényleg fontos. Mi lehet hirtelen ilyen sürgõs?
- Valami baj van?
- A gyilkos újra lecsapott és találtak nála valamit, ami segíthet. El tudsz szabadulni egy kicsit.
Nyilván azért nem hallottam még errõl, mert a tárgyaláson voltam, de ha Vay ennyire izgatott, akkor biztos, hogy fontos.
- Hol vagy azonnal indulok?
- A városi könyvtárban ami a színház mellett van.
- Rendbe. Azonnal indulok.

***

Amikor kiszállok a könyvtár elõtt már kezd sötétedni, de még így is látom az egyetemisták arcán a félelmet, amikor meglátnak.
Hát igen. Nem mindennap sétál be egy maffiavezér a könyvtárba.
Ahogy beérek azonnal meglátom Vay-t, amint a váróban üldögél, körülötte térképek, újságcikkek  és fényképek tömege.
- Te aztán jó nagy rendetlenséget csináltál. – mondom mosolyogva amikor rám pillant. Egy pillanatra megint rajtam felejti a szemét, de gyorsan észhez tér.
- Jó estét. Remélem nem zavartalak meg semmiben.
Kaján mosollyal válaszolok neki – Te bármikor megzavarhatsz szépségem.
- Ne hívjon így! – milyen durcás itt valaki.
- És miért ne! – Közelebb lépek hozzá és végig a szemébe nézek.
- Mert nem vagyok a maga szépsége!
- De még lehetsz. – Buja mosollyal nézek rá, aztán odafordulok ahhoz a káoszhoz, ami a kanapén van.
- Szóval… mi az a fontos dolog? – mikor nem válaszol, felé fordulok és látom, hogy csodálkozva pillant a sietve távozó diákokra, míg a végén csak mi ketten és a könyvtáros marad, aki vágyakozva méregeti kijáratot. Rám tör a nevetés, amikor meglátom Vay arcát.
- De… mi történt? Miért ment el mindenki?
A hangja döbbenetrõl árulkodik. Bizonyára nem mindennap látja ahogy egy csapásra kiürül egy hatalmas könyvtár.
- Azért mentek el, mert te éppen most kiabáltál a Moszkvai Démonnal. – még mindig jókedvûen mosolygok, amikor értetlenül rám pillant.
- A Moszkvai Démon?
- Látszik, hogy nem igazán néztél utána az itteni dolgoknak. Mondd csak Vay, mit tudsz te rólam.
Elgondolkodik, majd megszólal. – Az orosz maffia vezetõje vagy, de soha nem tudtak rád bizonyítani semmit és, hogy valamiért segítesz nekünk. Ennyi.
- Nos, akkor még sokat kell megtudnod rólam, hogy felállíthasd a szakmai véleményedet.
Akkor, ha nincs több kérdésed elmondanád miért kellett idejönnöm?
Kíváncsian nézek rá, ahogy lehajol a papírokért, majd egy névjegykártyáról készült fényképet ad a kezembe.
- Ezt a kártyát az áldozatnál találták… – megint lehajol egy újságért - … és ebben a cikkben azt írják, hogy felrobbant az illegális fegyverraktár. Utánanéztem és ez a raktár régen egy klub volt, amit bezártak. Aztán két évvel késõbb felrobbant. Ekkor jöttek rá, hogy ez a hely mire szolgál, azelõtt csak egy elhagyatott épületnek tûnt. Ez az épület pedig Novocserkasszk-ban volt. Minél hamarább szeretnék el menni oda.
Ez nem jó. Nagyon nem. Ha elmegy oda kutatni élve nem jön vissza. De ha visszatartom, akkor az gyanús lesz. Az a klub az én raktáram volt, amit a kínaiak robbantottak fel bosszúból.
- Egyedül ne menj oda, mert nem szeretik az idegeneket, a külföldieket pedig még annyira sem. Ha megfelel, neked pénteken elkísérlek, az már csak három nap. Annyit még biztosan kibírsz. Jó lesz így?

Dr. Vayshawn Carlton

- Tudod te mennyire szexi vagy, amikor parancsolgatsz? – Hát ezt komolyan nem hiszem el! Direkt csinálja! – A szentimentális gondolkodás ne az én szokásom, nem vagyok sem vallásos sem régimódi, a romantika pedig nem az én asztalom. Ami pedig azt illeti, hogy meleg vagy-e? Engem ez egyáltalán nem érdekel, az a lényeg, hogy élvezted.

Vigyorog, de mielõtt felhívhatnám a figyelmét, hogy foglalkozhatna a munkám eredményével is, megteszi.
- Ez nem semmi. Három emberem is átnézte a képeket, de egyik sem talált semmit, mert mind csak a hullát nézték.
- Ez a szakterületem - jelentem ki büszkén.
- Már mint micsoda?
- Viselkedéskutató vagyok. Általában azért hívnak, hogy a bizonyítékok, a szemtanúk, vagy a gyilkosságok alapján felállítsam a lehetséges gyilkos profilját. 
- Érdekesnek hangzik. Kíváncsi lennék, rólam mi lenne a szakértõi véleményed.
- Az én szakterületem a gyilkosok - jegyzem meg. Így õ nem esik bele ebbe. Bár bolond nem vagyok, amint rábizonyítanak valamit, elintézem, hogy mint minden bûnözõ, õ is megkapja a magáét. - Nekem mennem kell, még vissza kell vinnem a halottkém jelentéseit a rendõrségre. Mikorra tudnád megkerestetni azt a férfit?
- Délután fontos elintéznivalóim vannak, de este ráérek. Nincs semmi akadálya, hogy megint itt aludj. – Nem rossz ajánlat, kényelmesebb hely, mint a hotel.
- Majd még meglátom – biztosítom.
- Ahogy akarod, de ha ma este nem akkor már csak holnapután délután tudunk találkozni, mert nem leszek elérhetõ. Vay?
- Igen?
- Ami az elõre fizetést illeti… mivel az nem volt éppen csóknak nevezhetõ ezért, a fizetség másik felét még behajtom rajtad. Legyen szép napod.
- Hogy mi?! Nyikolai? Tessék?!
Megölöm… komolyan.

*  *  *

Nyikolai után a könyvtárba megyek. Egy elég nagyot és jól felszereltet találok egy színház mellett, ami már külsõre is kellemes hangulatot áraszt, belépve pedig tipikus. Fa szerkezet mindenfelé, hatalmas polcok, impozáns falak… imádom a hangulatát.
Gyorsan összeszedek minden lényeges papírt, amire szükségem lehet, majd magam elé kapom az Innától kapott mappát az új gyilkosságról is. Mindent összenézek mindennel és feltûnik egy névjegykártya. Hm, ez eddig nem tûnt jelentõs nyomnak, de ha úgyis itt vagyok ennek is utána fogok nézni.

Mikor eljutok addig, hogy biztos vagyok a dolgomban, felhívom Innát, hogy adja meg nekem Nyikolai számát. Elmondom neki is a lényeget, de kér, hogy ezt most vele beszéljem meg, mert gondjai vannak a hivatalban, így nyugodt szívvel hívom fel. Egy embere veszi fel, és mikor mondom, hogy ki vagyok és kit keresek, már megy is.
- Vay? - szól bele.
- Elnézést a zavarásért Nyicolai! Van most valami sürgõs dolgod?
- Valami baj van?
- A gyilkos újra lecsapott és találtak nála valamit, ami segíthet. El tudsz szabadulni egy kicsit?
- Hol vagy azonnal indulok?
- A városi könyvtárban, ami a színház mellett van.
- Rendben. Azonnal indulok.

* * *

Mikor belép, már látom messzirõl. Most is olyan… jól néz ki. Kifejezetten különleges a sok fiatal egyetemista között.
- Te aztán jó nagy rendetlenséget csináltál. – Mosolyogva lép mellém és ahogy szétnézek igen, igaza van, de egy kutatás ezzel jár.
- Jó estét. Remélem nem zavartalak meg semmiben.
- Te bármikor megzavarhatsz szépségem.
- Ne hívjon így! – kiáltok rá. Elegem van, hogy zavarba hoz!
- És miért ne?
- Mert nem vagyok a maga szépsége!
- De még lehetsz. – Ezt nem hiszem el. Komolyan! - Szóval… mi az a fontos dolog? – kérdezi, de nekem leköti a figyelmemet, hogy egyre kevesebben vannak a könyvtárban.
- De… mi történt? Miért ment el mindenki?
- Azért mentek el, mert te éppen most kiabáltál a Moszkvai Démonnal. – A kivel?
- A Moszkvai Démon?
- Látszik, hogy nem igazán néztél utána az itteni dolgoknak. Mondd csak Vay, mit tudsz te rólam.
- Az orosz maffia vezetõje vagy, de soha nem tudtak rád bizonyítani semmit és, hogy valamiért segítesz nekünk. Ennyi - tudatom vele is, ami szerintem fontos volt és amit megtudtam.
- Nos akkor még sokat kell megtudnod rólam, hogy felállíthasd a szakmai véleményedet. Akkor, ha nincs több kérdésed elmondanád miért kellett idejönnöm?
Nos, rendben.
- Ezt a kártyát az áldozatnál találták… és ebben a cikkben azt írják, hogy felrobbant az illegális fegyverraktár. Utánanéztem és ez a raktár régen egy klub volt, amit bezártak. Aztán két évvel késõbb felrobbant. Ekkor jöttek rá, hogy ez a hely mire szolgál, azelõtt csak egy elhagyatott épületnek tûnt. Ez az épület pedig Novocserkasszk-ban volt. Minél hamarább szeretnék el menni oda.
Kíváncsian figyelem. El kell oda mennem, pont.
- Egyedül ne menj oda, mert nem szeretik az idegeneket, a külföldieket pedig még annyira sem. Ha megfelel neked pénteken elkísérlek, az már csak három nap. Annyit még biztosan kibírsz. Jó lesz így?

- Biztos, hogy van idõd odajönni velem? - kérdezem felvont szemöldökkel.
- Nem jelent gondot - mosolyog rám. - Veled bármikor és bárhova. - Lemondóan sóhajtok. - De ma még elmegyünk valahova, rendben?
- Hova és miért? - kérdezek vissza.
- Majd meglátod. De szeretnél még maradni? - Körbepillantok.
- Össze kell pakolnom és utána mehetünk - jegyzem meg és elkezdem rendszerezni a holmikat. - Ülj le, és várj meg itt - kérem, és elindulok a könyvekkel és a térképekkel. Pakolok, hajolok, mindent visszarendezek és ahogy megfordulok pár perccel késõbb, õ könyököl és mosolyogva néz rám.
- Beleültem valamibe? - kérdezem és megpróbálom megnézni a fenekemen a nadrágot.
- Még nem - jegyzi meg élveteg vigyorral.
- Mi? - vonom fel a szemöldököm. - Tudod mit, nem is akarom tudni!
Lezártnak tekintem a vitát, de teljesen zavarba jövök, ahogy felsegíti rám a kabátomat.
- Még mindig nem vagyok nõ, remélem nem felejtetted el - jegyzem meg elpirulva.
-  Ohh, tudom, hidd el - mondja, majd maga elõtt terelgetve kifelé haladunk.
A kocsiban kapok képeket, ismét bekarikázom a kínait és hamar rájövök, hova megyünk.
- Szóval elviszel a borbélyházhoz? - pillantok rá. - Õ egy pohár vodkát iszogat, én egy pohár almalevet kértem csak, amit meg is ittam már. Szomjas voltam, mióta a könyvtárba bementem, nem ettem és ittam semmit.
- Nem akarsz elõtte enni valamit? - kérdezi.
- Nem hiszem, nem vagyok elviselhetetlenül éhes és az almalének hála nem fog jelezni a gyomrom sem. Majd ha hozzád érünk eszek valamit - mondom, és kinézek. Imádom az orosz tájat, még így este is.
Mosolyogva bólint, majd hagy nézelõdni, így az út további részében nézelõdhetek. A városon belül maradunk, de minden, még a villanyoszlop is hangulatos. Havazni most nem havazik, de a korábbiak még látszanak. Már javában sötétedik, csak a lámpák és az autók fénye világítja meg az utat, rendkívül hangulatos minden.
- Itt vagyunk - jegyzi meg, megzavarva a nézelõdésemet. - Te tényleg szereted ezt az országot, igaz? - kérdezi.
- Imádom a hazádat. Borzalmasan. Úgy vélem, ez a legszebb ország a világban. Az egyik legszebb.
- Ha szeretnéd, majd elmehetünk egy kis országnézésre ha ennek az ügynek a végére jártunk - mosolyog rám.
- Ha lesz idõd akkor szívesen maradok és veled tartok - villantok egy picike, kedves mosolyt. Ahogy kinézek, izgatottan pillantok rá. - Kikérdezhetem a prostituáltakat? - kérdezem.
- Édes vagy amikor lelkesedsz - simít ki egy tincset az arcomból. Elhúzom a fejem.
- Most még a kétértelmû megjegyzéseid sem tudnak elkedvteleníteni - jelentem be, és kiszállok. Ami hibának minõsül. Az autó mellett már áll valaki, és meglepve tapasztalja, hogy kipattantam. Aztán egy perc alatt túlteszi magát a meglepettségén. A ruhája alapján nem Nyikolai embere, hanem egy járókelõ. Elém lép és hozzászorít teljes testével az autóhoz, és az arcomba hajol. Végignyalja az arcomat és az egyik lábával az enyéim közé furakszik.
- Engedjen el - szólítom fel.
- Most jöttél vissza a körödrõl? Van kedved még egyhez, cica? - böfögi. Várakozva pillantok szét, hátha felbukkan Nyikolai. Igaza volt, itt tényleg veszélyes lenne egyedül…

Nyicolai Vasilyevics Csenkov

Felvont szemöldökkel néz ám és megkérdezi, hogy biztosan ráérek e.
Hm… ha nem érnék rá, akkor is idõt szakítanék az útra. Nem mehet egyedül és nekem is jobb, ha ott vagyok, nehogy olyasmibe nyúljon bele, amibe nem volna tanácsos.
- Nem jelent gondot. Veled bármikor és bárhova. – tudom, hogy zavarba hozom a kétértelmû megjegyzésekkel, de imádom látni, amikor bosszús - De ma még elmegyünk valahova, rendben?
- Hova és miért?
- Majd meglátod. – Kíváncsi vagyok, hogy mit szól majd ahhoz a helyhez. - De szeretnél még maradni?
A hatalmas kupacokra nézek, õ pedig el kezdi õket pakolgatni.
- Ülj le, és várj meg itt!
Elvigyorodom a hangján, de eszemben sincs ellenkezni vele, mert így gyönyörû kilátást biztosít nekem. Mindig mikor lehalom egy kupac könyvért, a farmer izgatóan megfeszül a fenekén, ami rögtön felkorbácsolja a vágyaimat. Egy darabig vigyorogva figyelem, majd amikor észreveszi, hogy nézem, és ártatlan szemekkel megkérdezi, hogy beleült e valamibe, buja mosoly kúszik az ajkaimra.
- Még nem.
- Mi? – még mindig nem érti - Tudod mit, nem is akarom tudni!
Közelebb lépek hozzá és feltartom a kabátját ameddig bele bújik.
- Még mindig nem vagyok nõ, remélem nem felejtetted el!
Hihetetlen, hogy még ennyitõl is zavarba jön.
-  Ohh, tudom, hidd el – Ha nõ lennél egyáltalán nem tetszenél… de így. Magam elõ engedem, így továbbra is rajta legeltethetem a tekintetem miközben kiérünk a kocsihoz.
Megkínálom egy kis vodkával, de rögtön nemet mondd, és csak üdítõt kér. Úgy látszik elég volt neki egyszer a másnaposság. Magamban elvigyorodom, majd nézem, ahogy az ablakon keresztül bámulja az utcákat.
- Szóval elviszel a bordélyházhoz?
Csak bólintok és megjegyzem, hogy megállhatnánk enni valamit, de õ nem akar. Hát jó.
Az út hátralévõ részében csendben van, és ámulattal vegyes izgatottsággal nézegeti a tájat és az épületeket. Ennyire tetszene neki?
Számomra semmi különös nincs benne, mert szinte naponta látom õket, de neki minden új. Bár szerintem még akkor sem olyan szép.
- Itt vagyunk. Te tényleg szereted ezt az országot, igaz? – kérdezem, mikor felém fordult.
- Imádom a hazádat. Borzalmasan. Úgy vélem, ez a legszebb ország a világban. Az egyik legszebb.
- Ha szeretnéd, majd elmehetünk egy kis országnézésre ha ennek az ügynek a végére jártunk. – megmutathatok neki sok érdekes helyet,  ha akarja. Szórakoztató társaságban még én is elviselem az idegenvezetést.
- Ha lesz idõd akkor szívesen maradok és veled tartok .
Mosolyog. Még nem láttam mosolyogni. Lefegyverzõ. Ettõl olyan… sokkal ártatlanabbnak és fiatalabbnak néz ki.
- Kikérdezhetem a prostituáltakat? – a hangja izgatott.
- Édes vagy amikor lelkesedsz. – megsimítom a haját, de elhúzza fejét tõlem.
- Most még a kétértelmû megjegyzéseid sem tudnak elkedvteleníteni – dacos tekintettel néz rám, de már nincs idõm megszólalni, mert kinyitja az ajtót és kiszáll.
Rögtön ingerült leszek, amikor meglátom, hogy egy mocskos, részeg idióta hozzáér és nekinyomja a kocsinak. Azonnal kiszállok, hogy a testõrök is, és még éppen elkapom a megjegyzését, miszerint elmehetne vele is egy körre.
Jeges düh árad szép bennem és azonnal melléjük lépek. Vay segélykérõ pillantással néz rám, én pedig egy egyszerû mozdulattal megragadom a férfi csuklóját, amelyikkel Vay-t érintette és eltöröm.
A fickó hatalmas üvöltéssel hátra tántorodik, és éppen készülne nekem ugrani, mikor felnéz és még az alkoholtól ködös szemeiben is látom a felismerés szikráját. Halálra vált arccal hátrébb botorkál, majd sikoltozva futásnak ered.
Gonoszul elmosolyodom, majd Vay felé fordulok, aki még mindig a kocsinak támaszkodva áll, és a menekülõ férfit nézi.
- Jól vagy? – megsimogatom az arcát. Most nem löki el a kezem.
- I-igen, k-köszönöm.
Elvigyorodom és közelebb hajolok az arcéhoz. – Majd késõbb megköszönöm. Most mennünk kell. – Egy futó csókot lehelek az ajkaira, és meg sem várva a reakcióját elindulok befelé.
Pár másodperc múlva hallom, hogy követ.
Amint beérünk Tatiana már a szokásos behízelgõ mosolyával az arcán siet elénk.
- Áá, Uram! Nagyon örülök, hogy újra láthatom! Már hiányoltuk a társaságát!
- Köszönöm, Tatiana. Elintézted amit kértem? – a hangom szigorú és ellentmondást nem tûrõ.
- Ó igen, Uram itt vannak a lányok egy kivételével, akit nem tudtunk elérni.
Fagyosan nézek rá, mire megretten kissé, de nem bántom. – Holnapra keríts elõ akár a föld alól is.
- I-i-igen, bocsásson meg Uram. Erre parancsoljanak!
Mutatja az utat, majd amikor odaérünk a nyitott fogadószobába, megpillantom a hét lányt, akik felsorakozva állnak az ablak elõtt és tisztelettudóan köszönnek.
A mellettem várakozó Vay felé pillantok, aki feszülten figyel. – A tiéd a terep. Az kérdezel tõlük, amit csak akarsz.
Õ bólint, és a táskájából elõveszi a fényképeket, és egy kis noteszt, majd leül és sorban elkezdi kifaggatni a lányokat. Látom rajta, hogy kissé zavarja a kurvák hiányos öltözete, de próbálja leplezni a zavarát. Halvány mosollyal figyelem, ahogy dolgozik és komolyan elgondolkodok rajta, hogy vajon nem szûz e még?
Az nyilvánvaló, hogy nem volt férfival, na de nõvel? Majd kiderítem.

***

Két órával késõbb feláll és felém lép. Fáradtan tornázom fel magam a kényelmes kanapéról és felé fordítom a figyelmemet.
- Mire jutottál?
- Van jó és rossz hír is. Az áldozatot hárman is merték, de közülük egyik sem volt vele azon az estén. Mindnyájan egy másik lányt egy bizonyos Natalia-t neveztek meg. Szerintük abban az utcában õ… khm… dolgozott akkor. De sajnos ez a lány azóta nem került elõ és nem is tudják, hogy hol van.
Ez lehet a hunyó. Nyilván látott valamit, ami miatt bujkál. Az itteniek jól tudják, hogy a szemtanúknak soha nincs jó végük.
- Meg van annak a kurvának a címe? – kérdezem ismét felé fordulva.
- Igen, de nem egy hanem két címe van, és még a szülei címe is, mert az egyik lány szerint néha hazamegy.
- Írd le a címet egy papírra és add oda Olegnek, õ majd szétnéz a lakásán.
A mellettem álló testõrre pillant, majd egy külön papírra leírja a címet és odaadja neki.
- Tudod a dolgod. – volt már ilyen munkája és tudja mi a teendõ.
- Igen, Fõnök.
- Nyicolai? – rá nézek, és aggodalmat látok a szemében. – Oleg… ugye nem fogja bántani azt a lányt.
- Nem. Nem fogja. Csak megkeresi és elhozza, hogy kikérdezhesd õt is. Mehetünk? – már elég késõ van és még õ sem vacsorázott.
- Igen.
Elindulunk a kijárat felé, ami most problémásabb, mint mikor jöttünk, mert már sok vendég van az épületben és a mûsorok is elkezdõdtek. Oldalra pillantok, mert nem hallom magam mellett Vay léptei és látom, hogy megkövülten áll egy szoba elõtt. Oda lépek mellé és már látom, hogy mi ragadta meg a figyelmét.
Alek és Vadim. Két gyönyörû és kívánatos fiú, akik éppen szeretkeznek egy hatalmas vörös szaténlepedõs ágyon. Igazán csábító látvány mind a kettõ. Aleknek hosszú világosszõke haja van, ami szétterül körülötte a párnán, Vadimé pedig fekete és enyhén hullámos.
Rögtön felizgulok a látványtól, ahogy lágy, lassú mozdulatokkal ringatóznak, miközben egymást simogatják és kényeztetik.
Vayre nézek, hogy lássam a reakcióját, de az arcáról olyan sok érzelmet látok, hogy nem tudom megállapítani, mit gondolhat. Zavartság, csodálat, döbbenet és talán egy picike vágy is. Az ajkai elnyílnak amikor Alek egy kéjes nyögéssel elélvez, majd rögtön utána Vadim is. Hosszan csókolják egymást, de én a derekánál fogva elhúzom onnan a megkövült Doktort és lassan kivezetem. Annyira megdöbbent, hogy szóhoz sem jut, még csak nem is tiltakozik, amiért hozzá értem.
Egész úton csendben van, és csak néz kifelé az ablakom. Nem is zavarom, had gondolkodjon, bár kíváncsi lennék mi a véleménye arról, amit látott.

***

Mire hazaérünk már kissé összeszedte magát és ki tud szállni a kocsiból.
- Siess be, mert hideg van, egy perc és megyek én is. – ahogy beér, én odafordulok Szergejhez.
- Ha Oleg megtalálja a kurvát azonnal szólj!
- Igen, Fõnök!
Biccentek neki, majd elküldöm és bemegyek Vay után, akit a nappaliban ülve találok.
- Azonnal tálalják a vacsorát. Szerintem a munkát már hagyjuk holnapra, mert már késõ van. Nem bánod?
- Nem, persze. Majd holnap.
Még mindig nem tért teljesen magához, amin én csak elvigyorodom. Nem mindennapi látvány volt az biztos. Fõleg egy olyan számára, aki azt hisz, hogy kizárólag a nõket szereti. Ettõl a látványtól még egy hetero pasi is felizgulnak, mert azok a fiúk szebbek és szenvedélyesebbek, mint a legtöbb nõ. Vay pedig még biztos, hogy nem látott férfiakat szeretkezni. Eddig.
Mikor kiküldöm a cselédet, hogy hozzon egy kis vodkát, ismét kettesben maradunk. Rá nézek és eszembe jut, hogy még tartozik nekem valamivel. Elvigyorodom.
- Vay? Gyere ide.
- Miért? – hezitál, látom rajta. Lehet, hogy már tudja is mit akarok.
- Még tartozol nekem. És én most kérem a fizetségem. Gyere ide!
Inkább kérem, mint parancsolom, de közben mélyen a szemébe nézek. Láthatóan nagyot nyel, majd feláll és darabos léptekkel elém sétál.
Közelebb hajolok hozzá, már csak egy centi választja el az ajkainkat, mikor látom, hogy zavartan elkapja a pillantását.
- Mi a baj? – beszéd közben egyik kezemet a tarkójára csúsztatom.
- Semmi. Csak essünk túl rajta minél elõbb!
Már megint milyen szexi mikor parancsol. Kéjes mosoly szökik az ajkaimra.
- Óh, nem lesz az olyan rövid.
Közelebb húzom és rá tapasztom az ajkaimat az övére, majd lassú, csábító mozdulatokkal kényeztetni kezdem. A keze reflex-szerûen a mellkasomra rebben, de pár pillanat múlva ellazul a karjaimban és nem ellenkezik. A falig sétálok vele és a saját testemmel neki préselem, a nyelvemmel érzékien végigsimítom az ajkait, mire azok szétnyílnak.
Lassan, szenvedélyesen fedezem fel édes szájának minden zugát, míg nem gyakorlatlanul, de viszonozni kezdi.
Felnyögök az érzéstõl, ahogy végigsimít a nyelvével az enyémen, majd a fejét kissé megdöntve mélyítem el a csókot. Kemény ágyékomat az övének nyomom, mire felnyöszörög, de sajnos a levegõhiány miatt kénytelen vagyok elengedni.
Ködösek a szemei, az ajkai pedig duzzadtak a csóktól. Észvesztõen csábító.
Még mindig pihegve kapkodja a levegõt, de amikor a számmal végigcirógatom az arcát hirtelen magához tér a kábulatból és ellök magától, majd felviharzik az emeletre.
Az ajtó csapódására jóízûen felnevetek és vigyorogva a terített asztalra nézek.
Úgy tûnik, egyedül fogok vacsorázni.

Dr. Vayshawn Carlton

Nyicolai mellém lép és elkapja a férfi kezét, aki felüvölt. Már ugrana neki, de ahogy felismeri, sikítva elrohan. Valamiért, kába elmém mélyérõl eszembe jut a könyvtár.

 - Jól vagy? – Végigsimít az arcomon. Most nem esik rosszul az érintése, mintha azt mondaná, hogy nem vagyok egyedül.
- I-igen, k-köszönöm - dadogom.
- Majd késõbb megköszönöm. Most mennünk kell. – Közel hajol, majd meg is puszil. Most még ez sem esik rosszul, és ez döbbent le. Hogy nem érzem undorítónak…
Még akkor sem térek magamhoz, amikor beérünk és a felsorakoztatott prostituáltakhoz lépek. Kérdezhetek, így meg is teszem.

Sorra mutogatom a képeket mindegyiküknek, az utolsó a legsegítõkészebb.
- Ugyan, cukifiú, nincs itt a csaj, akit keresel. Mi nem láttunk semmit, de ezek a szemek a képrõl ismerõsek. - Hümmögve jegyzetelek. - Mellesleg jól teljesíts az ágyban, Csenkov úr megérdemli - jegyzi meg. Hitetlenkedve pillantok fel a suttogó hangra.
- Mi nem vagyunk…
- De lehetnétek - kacsint rám.
- De õ… én nem vagyok meleg - teszem hozzá.
- Ugyan, kisfiú, kit akarsz bolonddá tenni? Okosnak nézel ki, akkor válaszolj, miért nem izgultál fel ennyi majdnem csupasz és szép nõre?
Nem tudok válaszolni. Miért nem? Ez egy remek kérdés. Miért nem izgulok fel ennyi nõ láttán? Miért kavarog a gyomrom a kellemes értelemben akkor, amikor megcsókol? Egyáltalán miért esett jól a kocsinál, hogy hozzám ért? Miért éreztem azt, mintha a letörölte volna rólam a férfi nyomait…?

- Mire jutottál? - kérdezi, amikor végeztem.
- Van jó és rossz hír is. Az áldozatot hárman is merték, de közülük egyik sem volt vele azon az estén. Mindnyájan egy másik lányt egy bizonyos Natalia-t neveztek meg. Szerintük abban az utcában õ… khm… dolgozott akkor. De sajnos ez a lány azóta nem került elõ és nem is tudják, hogy hol van.
- Meg van annak a kurvának a címe? – kérdezi tõlem, így elmondom neki, hogy kettõ is van, az egyik a szüleié.
- Írd le a címet egy papírra és add oda Olegnek, õ majd szétnéz a lakásán.
Leírom, de egy dolog még zavar…
- Nyicolai? Oleg… ugye nem fogja bántani azt a lányt?
- Nem. Nem fogja. Csak megkeresi és elhozza, hogy kikérdezhesd õt is. Mehetünk? – kérdezi.
- Igen.

Ahogy haladunk kifelé, egy nyitott ajtó mellett megyünk el. Nyögések és sóhajok. Akármennyire nem akarok, benézek és ahogy tudatosul, hogy mit látok, végigszánt a testemen a remegés.
Két férfi… két, még férfi szemmel is gyönyörû férfi éppen szereti egymást. És akárhány alkalommal láttam már nõt és férfit együtt, messze nem volt ennyi szenvedély, ennyi tûz az együttlétükben, mint ez alatt a pár perc alatt, amióta ezt a két fiút nézem. Nyelnem kell, hiszen a testem egyértelmû jeleket ad, és az agyam akármennyire pörög, nem tudok tenni semmit, nem ismerek be semmit, de tagadni is felesleges. Legalább önmagam elõtt legyek õszinte: felizgatott ez a két fiú.
Remegve hagyom magam a kocsihoz vezetni, de nem is érzékelek semmit. Csak kattog az agyam.
Tényleg meleg vagyok? Ezért vagyok olyan sikertelen a nõknél? Õk ezt vajon megérzik? De ha meleg vagyok, erre miért itt, Oroszországban jövök rá…?

- Siess be, mert hideg van, egy perc és megyek én is – kér Nyicolai, amikor kiszállok. Mintha pillanatok alatt értünk volna haza.
- Azonnal tálalják a vacsorát. Szerintem a munkát már hagyjuk holnapra, mert már késõ van. Nem bánod? - kérdezi. Még mindig tompa az agyam…
- Nem, persze. Majd holnap.
Még mindig kattog az agyam.
Nyicolainak tetszem. Nagyon tetszem neki, és azt hiszem, értem, hogy mit akar. De én nem akarom. Ettõl még jót tesz az önbecsülésemnek, hogy egy ilyen befolyásos ember ennyire… nem is tudom, mit csinál értem. Rajong? Nem jó szó.
- Vay? Gyere ide - szakít ki a gondolataimból.
- Miért? – Valahol belül tudom, hogy mi lesz…
- Még tartozol nekem. És én most kérem a fizetségem. Gyere ide!
Közel vagyok, ide jöttem, de elfordítom a tekintetem. Nem tudom, jót tesz-e az egyébként is zavart gondolataimnak, ha még jobban összezavar.
- Mi a baj? – A tarkómnál simogat.
- Semmi. Csak essünk túl rajta minél elõbb!
- Óh, nem lesz az olyan rövid.
Mi?!
Mire ellenkezhetnék, már történik. És megint jó érzés, ahogy érzem a testét, az ajkait… tetszem neki. Akar engem. Ez azt is jelenti, hogy irányíthatom adott esetben? Ha okos vagyok, akkor talán sokkal elõbb rájöhetek ennek az ügynek a nyitjára.
Akaratlanul adok utat nyelvének, mire felnyög. Nyögése felrázza a testem, hatással lenni valakire ilyen érzés? Pláne amikor az ágyéka az enyémhez ér és félreérthetetlen jelet kapok azzal kapcsolatban, hogy mennyire akar engem.
Istenem… ennyire?
Elenged, de amikor ismét az arcomhoz hajol, akkor térek észhez.

Mit csinálok?!
Ellököm magamtól és felrohanok a szobába.
MI A FENE TÖRTÉNIK VELEM?! Egyáltalán megbeszélhetem ezt valakivel? Innával nem szabad. Biztosan nem. De akkor kivel?
Felnyitom a laptopot és rácsatlakozva a wifire. Az e-mail címlistában keresgélek. Kivel, kivel… senki nincs. SENKI! Miért nincs senki, akivel tudnék errõl beszélgetni? De akkor mi lenne, ha nem ismerõs lenne, hanem egy átlagos fiú? Egy átlagos, szõke hajú fiú, aki… akit nem is ismerek. Akinek nincsenek elõítéletei, mert ilyenekkel foglalkozik.
Kinyitom a szobám ajtaját és elindulok lefelé.
Õ a nappali asztalánál ül.
- Hozasd ide a szõke fiút, aki a szobában szeretkezett - jelentem ki, rá nézve.
- Parancsolsz? - vonja fel a szemöldökét.
- Beszélnem kell vele. Hozasd ide, lehetõleg még ma.
- Mirõl tudnál vele beszélgetni, amirõl adott esetben velem vagy Inna barátoddal nem? - kérdezi és leteszi a villát, amivel evett.
- Majd megtudod te is. Magánjellegû. Hozasd ide. - A tálcámból elõzõleg kivett nagyobb összeget az asztalra teszem. - Ennek elégnek kell lennie. Most. - Mélyen a szemébe nézek.
- Ez nem lesz olcsó, ugye tudod?
- Tudom. Hozd ide. Ma.
Felvonulok, és felkészülök a beszélgetésre. Tudnom kell mindent.

* * *

- Szia - lép be. - Alek vagyok - mosolyog rám. - Te hívattál ide?
- Vayshawn Carlton vagyok. Ülj le, kérlek. Beszélnünk kell. - Az ágyhoz lép és ráül. Nekem eszembe jut amit láttam, és automatikusan pír szökik az arcomra. - Amit mondok, bizalmas, rendben? - Bólint.
- Shawn, ülj ide mellém - mosolyog rám. Nem teszem meg azonnal, de vonakodva aztán mégis. - Láttalak a házban. Néztél minket. - Bólintok. - Csenkov úrral voltál. A szeretõje vagy? - Vadul rázom a fejem, de inkább nem szólok. Dadognék. - Mit akarsz tudni?
- Mi… mindent - szólalok meg mégis.
- Nos, rendben. Ha jól értem, akkor eddig csak nõkkel volt dolgod. - Bólintok. - És most kicsit összezavarodtál. - Ismét bólintok. - Tudod, melegnek lenni nem bûn. Jó érzés. Egy férfi mindig hamarabb fogja tudni, hogy mire van szükséged. És Csenkov úr kifejezetten jó választás lenne, hidd el nekem. Az elsõ alkalom kifejezetten kellemetlen is lehet, de hidd el, rá lehet szokni.

Majdnem két órán keresztül beszélgetünk. Mindent megtudok, mindennel kapcsolatban kifaggatom, de amikor végzünk, nem kísérem le, gondolkodnom kell. Alek távozása után alig tíz perccel a kopogásra egy szabaddal felelek.
- Nos, mi a helyzet? Jól érezted magad? - kérdezi felvont szemöldökkel Nyicolai.
- Nem csináltunk semmi olyat, amit az édesapám elõtt ne tennénk. - Felállok és elé lépek. - Hány csókomba kerül majd ez, hogy beszélgethettem Alekkal?
Igen, jó lenne most, egy ilyen beszélgetés után érezni az ajkait, de én kérni nem fogom, ez egészen biztos!

Nyicolai Vasilyevics Csenkov

A vacsorám végénél tartok, amikor hallom, hogy nyílik az emeleti szoba ajtaja, majd Vay siet le a nappaliba. Meglep, mert azt hittem, hogy úgy megsértõdött, hogy elõ sem jön holnapig.
- Hozasd ide a szõke fiút, aki a szobában szeretkezett – A hangja határozott, bár kissé zaklatott. Én pedig hirtelen nem tudom hová tenni a kérését.
- Beszélnem kell vele. Hozasd ide, lehetõleg még ma.
Mégis mirõl kar õ beszélgetni vele?
- Mirõl tudnál vele beszélgetni, amirõl adott esetben velem vagy Inna barátoddal nem? – már van egy sejtésem, de…
- Majd megtudod te is. Magánjellegû. Hozasd ide. – elém tesz egy köteg pénzt - Ennek elégnek kell lennie. Most.
Belenézek azokba a határozott szemekbe. - Ez nem lesz olcsó, ugye tudod?
- Tudom. Hozd ide. Ma.
Rendbe. Ha ennyire akarja, legyen. Elõkapom a telefonomat és felhívom Tatianat, hogy küldje a házamba Aleket.

***

Két órával késõbb Jurij szól, hogy a vendégünk távozott, én pedig még gyorsan befejezem a munkámat, majd Vay felé veszem az irányt. Bekopogok, és amikor válaszol rögtön benyitok.
- Nos, mi a helyzet? Jól érezted magad?  - felvont szemöldökkel nézek rá, mert valahogy furcsa az arckifejezése.
- Nem csináltunk semmi olyat, amit az édesapám elõtt ne tennénk. – ó, tudom én. Alek nem mert volna ellenszegülni nekem. Hány csókomba kerül majd ez, hogy beszélgethettem Alekkal?
Kajánul elmosolyodom és közvetlenül elé lépek. – Mennyit szeretnél?
Azonnal elpirul, és zavartan félre kapja a fejét. Nocsak, most már valóban kíváncsivá tett. Vajon mirõl beszélgettek Alekkal két órán át. Gyengéd erõszakkal visszafordítom a fejét, hogy a szemébe nézhessek, majd a hüvelykujjammal végigsimítom az ajka alsó részét.
- Válaszolj szépségem, szeretnéd, ha megcsókolnálak? – még közelebb lépek hozzá és a testünket már csak egy centi választja el egymástól.
- N-nem. É-én n-nem sz-szeretném! – a szavai határozottak, de a hangja nem ezt
sugallja, és a tekintete sem.
- Ha nem szeretnéd, akkor miért bámulod a számat? – ismét elpirul és elkapja a tekintetét.
- Csókolj meg Vay!
- M-mi?
- Csókolj meg!
Tudom, hogy nem fogja megtenni, de egy kicsit azért játszadozom vele. Imádom zavarba hozni.
- D-de, d-de é-én n-nem tudom! – úgy néz rám, mint egy sarokba szorított õzike. Szinte már megsajnálom. Szinte.
- Óh, pedig korábban nagyon is ügyesen csináltad. – csábítóan elmosolyodom – A te ajkaidat csókra teremtették gyönyörûm.
Közelebb hajolok hozzá és az orrommal megcirógatom a nyakának érzékeny puha bõrét. Kezei a mellkasomra rebbennek, de mikor nem próbál meg eltolni végigcsókolom a hevesen verdesõ ütõerét, mire apró, alig hallható nyögés csúszik ki az ajkai közül.
- Úgy tûnik nyakad nagyon érzéken szépségem! – nem felel csak még jobban megszorítja a zakómat. A szemébe nézek és látom, hogy kissé ködös a tekintete. Nem kínzom tovább és az ajkaira hajolva azonnal egy mély csókot követelek tõle, amit most – meglepetésemre – készségesen viszonoz. Kezeimet közben az arcához emelem, majd hátra simítom a zavaró tincseket. Az illata most is észvesztõen éden.
A csókot meg nem szakítva végigsimítok a testé, de csak a derekáig, mert ha tovább mennék azonnal elhúzódni. Két ujjammal egy kicsit erõsebben simítom a hátgerincét, mire felsóhajt és a teste meghajlik mint egy gyönyörû kifeszített íj. Õrület, hogy milyen érzékeny a teste.
Megszakítom a csókot, mert félõ, hogy olyat tennék vele, amire még nem készült fel. Nem tanácsos ezt csinálnunk, ha egy ágy is van a szobában.
Mikor elválok tõle, fogaimmal érzékien végigkaristolom a duzzadt alsó ajkát, de aztán inkább ellépek tõle. Végigsimítok az arcán, amit õ elvarázsolt tekintettel enged, majd egy jóét puszi után magára hagyom.
Sürgõsen szükségem van egy hideg zuhanyra, mert ez már elviselhetetlen.

***

Másnap reggel korán kelek, mert el kel még néhány dolgot rendeznem, mire a zsaruk ide érnek.
A vállalat épületét általában nem kutatják át, de a mostani történések fényében inkább ott is elintézek mindent.
Vay még alszik, ezért a kínai aktáját odaadom Jurijnak és rábízom, hogy adja oda neki, majd vigye is haza. Ma sajnos csak este lesz rá idõm, mert még a Novocserkasszkba utazásunkat is el kell intéznem. És ki kell találnom valamit, mert Vay nyilván szét akar majd nézni a felrobbant klub környékén, csak az a probléma, hogy a klub romjait csupán egy drótkerítés választja el az illegális kikötõmtõl, ahonnan a törököknek szállítok.
Semmi képen nem kutathatja át az ott lévõ raktárt, mert az okos szemei mindjárt felfedeznének valamit. Igaz, hogy azt fegyveresek õrzik, de õket addig eltávolítom onnan. A raktár azonban még a legfiatalabb nyomozóknak is szemet szórna, hát még ennek a Doktornak. Ide valami drasztikus megoldás kell, mert ha észreveszi, hogy titkolózom, megint gyanakodni kezd.

***

Mikor beérek a céghez és elrendezem az iratokat, behívom Ivant, az egyik legmegbízhatóbb emberemet.
- Péntekre legyen útra kész a magángépem. Novocserkasszkba megyek.
- Igen, Fõnök. A kikötõhöz megy?
- Nem ez teljes mértékben más ügy. Rád is szükségem lesz, de te majd holnap indulsz, hogy még elõttünk elintézd, amivel megbízlak.
- Rendben, Fõnök. Ahogy akarja.
- És még valami. Délutánra hozasd ide Dimitrij Petrosevicsot. Ha jól emlékszem õ a legjobb mesterlövész, igaz.
- Igen, Fõnök. Azt mondják róla, hogy olyan, mint ha a puskájával született volna.
- Tökéletes. Délután itt legyen, munkám van a számára.

***

A razzia ismét semmit sem ért, mert hiába kutattak át mindent, úgy sem találtak semmit. A rendõrfõnök a szokásos önelégült hangján közölte, hogy egyszer úgy is elkap.
Hát hogyne. Ha hat szeme lenne és mindegyiken nagyító, akkor sem látná meg amit kell még ha az orra elé tennék is.
Egyszer felhívtam Vayt is, de nyilván elfoglalt, mert azt mondták, hogy nem tartózkodik a szobájában. Hagytam neki üzenetet, mi szerint este várom, majd folytattam a sok teendõt.
Délután kettõre megérkezett Dimitrij.
- Üdvözlöm, Uram. Ivan azt mondta lenne meló a számomra.
- Igen, már ha igazak a pletykák, mi szerint soha nem tévesztesz célt. – a hangom komoly, mert ez most nagyon fontos.
- Így van Uram. Én még soha nem lõttem mellé.
- Nos, most fogsz. Ez egy különleges megbízás, amiért jól meg foglak fizetni. Két nap múlva Novocserkasszkba megyek egy férfival. A fényképét majd megkapod. Az lesz a dolgod, hogy rá lõj, de nem találhatod el. Úgy kell hatnia a dolognak, mintha célt tévesztett volna a gyilkos. Én is ott leszek és még két másik emberem, de egyikünknek sem eshet baja. Megértetted.
- Igen, de… mikor kell lõnöm?
- Van a környéken egy raktár, amit nem akarom, hogy lásson. Ha hallod, hogy arról beszél oda akarna menni szétnézni lõsz. De még egyszer mondom, nem találhatod el. Ha bármi baja esik, azt nagyon megbánod.
- Értettem. Mikor indulok?
- Te holnap mész. Ivan veled megy és megmutatja a helyet. Keress egy jó rejtekhelyet, de ne túl közel, mert a lövés után el kell tûnnöd.
- Értem, akkor megyek, összeszedem a felszerelést. Uram.
Felém biccent és távozik. Elégedetten hátra dõlök és hangosan kifújom a levegõt. Egy probléma megoldva.
- Fõnök! – Ivan az. – Oleg kereste, azt mondja meg van a kurva.
- Nagyszerû. Estére vigye a házamba.
Mikor magamra maradok, elvigyorodom. Nem is olyan rossz ez a nap.
Már alig várom, hogy lássam az én szépségemet és érezzem azokat az édes ajkakat.

Dr. Vayshawn Carlton

- Mennyit szeretnél? - A mosolya elárulja, hogy õ elég sokban gondolkodik. 

Elpirulok és zavartan fordítom félre a fejem. Eszembe jut amiket Alek mondott, és… talán… talán jó lenne ismét érezni. TALÁN.
- Válaszolj szépségem, szeretnéd, ha megcsókolnálak? – kérdezi, miután visszafordította arcomat maga felé és végigsimított alsó ajkamon.
- N-nem. É-én n-nem sz-szeretném! – dadogom zavartan.
- Ha nem szeretnéd, akkor miért bámulod a számat? – ismét MI?! Én nem is! Talán kicsit… de nem azért! - Csókolj meg Vay!
- M-mi?
- Csókolj meg!
- D-de, d-de é-én n-nem tudom! – Miért játszik?
- Óh, pedig korábban nagyon is ügyesen csináltad. A te ajkaidat csókra teremtették, gyönyörûm.
Soha, senki nem mondott még nekem ilyet. Jobban belegondolva soha sem becézgetett senki így, ahogy õ…
Közel hajol, de nem az ajkaimhoz, a nyakamhoz. Azzal a szándékkal teszem kezeim a mellkasára, hogy kifejezzem nemtetszésem, de ahogy elkezdi a nyaki ütõeremet csókolni, megakadnak a próbálkozások. Fel is nyögök.
- Úgy tûnik nyakad nagyon érzékeny, szépségem!
Ahogy tudatosul bennem, hogy meg fog csókolni, az is rögtön eszembe jut, hogy most nem ellenkezek. Azonnal utat engedek neki, mire simogatni kezd. Kifejezetten jól esik ahogy érint, mindenhol ott vannak a kezei, de semmi illetlen területet nem érint. Felfedezi viszont az egyik olyan pontot a testemen, ami érzékeny. Meglepetésemre végig a gerincemet.  
Ahogy megszakítja a csókot, ki is megy a szobából. Én nem akarok gondolkodni, ahogy Alek tanácsolta, nem s szabad. Lefekszem és megpróbálok aludni.

* * *

Mikor felkelek és lemegyek az embere, Jurij tájékoztat, hogy õ már nincs itthon, de ad egy aktát. Meghagyom Jurijnak, hogy ne zavarjanak és kabátban, jól felöltözve kiülök a teraszra.
Ahogy olvasgatom a papírokat csak az villog az agyamban, hogy ez túl egyszerû. Nem lehet ennyire könnyû. Soha sem ennyire könnyû. Hiába mondják, hogy a kézenfekvõ megoldás a jó, itt biztosan nem. Ez a férfi tudja, hogy ki a gyilkos, valószínûleg egy csodálója vagy egy beosztottja. Elmegy megnézni a helyszínt, mert kell. Vagy a saját érzései miatt szükséges, vagy a felsõbb utasítás miatt. Közölnöm kell Nyicolai-jal a tényt:  ha el is fogják, akkor sem szabad megölnie. Ki kell vallatnia és megtudnia valamit. vagy akár én is beszélhetnék vele. Vezettem már kihallgatást. Húszból tizenkilenc alkalommal gond nélkül sikerült megtörnöm a személyt, akit kihallgattam.

Mikor visszamegyek, Jurij fogad.
- Mr. Carlton, Csenkov úr kereste - jegyzi meg.
- Fantasztikus. Majd este jövök. Addig találkozóm van. Használom a telefont. - Ellépek mellette, de nem szól semmit, csak halkan felsóhajt.
Kicsöng.
- Igen?
- Inna, üdvözöllek. Ma találkozni akarok veled. Délután.
- Hánykor és hol?
- Egyelõre Csenkovnál vagyok. Legyen mondjuk háromkor. A hotel melletti kis étteremben.
- Ott leszek.
Le is teszi. Megmasszírozom az orrnyergemet, és Jurij felé fordulok. 
- Nyicolait zavarhatom most? - Az órájára néz és bólint, majd mellém lép és tárcsáz.  
- Mi történt? - szól bele.
- Ma találkozom Innával és visszamondom a hotelszobát. Ideköltözöm, amíg tart az ügy, itt hamarabb értesülök mindenrõl, mint Inna mellett.
Halk kuncogás után megjegyzi, hogy alig várja, majd elköszön.

* * *

Az étterem elõtt még összeszedtem mindent és már a bõrönddel várom Innát. Késik. Ahogy beér messzirõl látom, hogy gondterhelt, nem alszik. Nem veszi észre a bõröndöt, direkt olyan helyre tettem, ahol nem látja meg azonnal.
- Figyel Vay, beszélni akarok veled - jelenti ki.
- Remek, én is pont ezért hívtalak, de kezd te - engedek neki kedvesen.
- Csenkovhoz kellene költöznöd. Nekem bajaim vannak, fenyegetéseket kapok és a prágai nagykövetségen egy robbantás is volt ma reggelre. Muszáj lenne oda is elmennem. Sajnálom, hogy így alakult - sóhajt fel.
- Semmit sem kell sajnálnod, pont ezt akartam közölni veled. Hozzá költözöm, ott hamarabb értesülök mindenrõl. Az e-mailek alapján amit neked is elküldtem, elutazunk. Megkeresem a gyilkost, mert nem a kínai férfi az.
- Nem? - vonja fel a szemöldökét, majd rendel. Megvárom, amíg a pincér elmegy. Én csak salátát kérek, Jurij szerint finom vacsora lesz.
- Nem bizony. Vagy egy rajongó, vagy egy alárendelt. Biztosan nem õ a gyilkos. Ekkora hibát nem vétene.
- Hm, igazad van. Annak a klubnak még utána próbálok nézni, de most kicsit le vagyok terhelve - mosolyog szomorúan.
- Semmi baj, megoldom egyedül is, illetve Csenkovval. - Elõtte nem hívom a keresztnevén. Inna okos ilyen téren, elkezdene kombinálni.

Még egy kicsit beszélgetünk, de meghagyja, hogy mindent küldjek át a mailjére titkos írással, ahogy eddig. Nem tudják lenyomozni, ami csak jó. Mielõtt megyünk, még felhívom Jurijt, hogy jöhetne értem, õ pedig biztosít, hogy már jön is.  Mosolyogva válunk el, megkérem Innát, hogy minden nap, amikor tud, hívjon. Aggaszt az állapota.

* * *

Mikor hazaér, én már a nappaliban ülök és egy Puskin-kötetet olvasgatok.
- Szia - pillantok fel.
- Nahát, már itt is vagy?
- Innával találkoztam, elhoztam a holmimat a hotelbõl és itt. Viszont beszélnünk kell. Pihenj meg elõtte. – Lehajol, és mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, ad egy kis puszit. Nem csók, csak puszi. Elpirulok,  de nem teszem szóvá. Valahol… jól esik ez ilyesfajta érintés. Rég volt benne részem.
- Csak töltök egy pohár italt és jövök. Te kérsz? - kérdezi.
- Ananászlevet, ha van - mosolygok rá, majd leteszem a könyvet és felkészülök a beszélgetésre. Mellém ül.
- Nos. A kínai férfi nem lehet a gyilkos.
- Ezt mégis honnan szûrted le? - vonja fel a szemöldökét.
- Egy gyilkos, ha minden tetthelyre elmegy, akkor biztosan létesít szexuális kapcsolatot a hullával, hiszen rajong a figyelemért. Amit ez esetben megkap a hullától is, hiszen az már elég, ha nem ellenkezik. - Látom, hogy kérdezne, de leintem. - Elég, ha hiszel nekem, ezzel foglalkozom. Ez a férfi vagy egy olyan valaki, akit elküldenek, hogy figyelemmel kísérje a nyomozás állását, de akkor hozzád is beférkõzött már valaki, vagy egy rajongó, de akkor fals nyom - sóhajtok fel. Beletúrok a hajamba. - Te kiderítettél ma valamit?

Nyicolai Vasilyevics Csenkov

A nap valószínûleg legmeglepõbb pontja az volt, amikor Vay felhívott, hogy beköltözik hozzám. A számomra igen csak kedvezõ hír, mert így sokkal többet lesz mellettem.
Elintézek még pár telefont, majd elindulok hazafelé. Õt pedig már a kanapén olvasgatva találom. Amint észrevesz, hogy megjöttem azonnal felpillant.
- Szia.
- Nahát, már itt is vagy? – azt hittem a találkozója tovább fog tartani.
- Innával találkoztam, elhoztam a holmimat a hotelbõl és itt. Viszont beszélnünk kell. Pihenj meg elõtte. – mindig is megrögzött agglegénynek tartottam magam, de azt hiszem õt el tudnám viselni. Lehajolok hozzá és egy puszit hintek azokra a csókolnivaló ajkakra, mire rögtön elpirul. De feltûnik, hogy most nem tiltakozik. Csak nem elkezdte végre élvezni?
Megkínálom egy pohár itallal, majd leülök mellé, hogy meghallgassam, mire jött rá azzal az okos fejével.
- Nos. A kínai férfi nem lehet a gyilkos.
Egybõl a közepébe. - Ezt mégis honnan szûrted le?
Tényleg kíváncsi vagyok, mert eddig minden jel arra utalt, hogy õ a hunyó.
- Egy gyilkos, ha minden tetthelyre elmegy, akkor biztosan létesít szexuális kapcsolatot a hullával, hiszen rajong a figyelemért. Amit ez esetben megkap a hullától is, hiszen az már elég, ha nem ellenkezik. Elég, ha hiszel nekem, ezzel foglalkozom. Ez a férfi vagy egy olyan valaki, akit elküldenek, hogy figyelemmel kísérje a nyomozás állását, de akkor hozzád is beférkõzött már valaki, vagy egy rajongó, de akkor fals nyom. – ideges a hajába túr majd folytatja - Te kiderítettél ma valamit?
- Oleg hívott, hogy meg van a kurva. Bármikor itt lehetnek. – miközben beszélek már a hallottakon jár az agyam. Ha nem a kínai volt, akkor ki? Tudtommal nincs más ellenségem Moszkvában. Talán egy új szervezet keze lehet a dologban?
- Ez remek! Lehet, hogy az a lány látott valamit! – milyen izgatott. Egyszerûen imádom, mikor ilyen.
- Nem akarlak lelombozni gyönyörûm, de az is lehet, hogy semmit sem látott. –megsimogatom az arcát, de elhúzódik a kezem elõl.
- Ti oroszok, genetikailag képtelenek vagytok az optimizmusra?
Olyan bosszús hangon tette fel ezt a kérdést, hogy nem tudom megállni nevetés nélkül.  Nem is tudom mikor szórakoztam utoljára ilyen jól, mint az utóbbi idõben mióta Vay itt van.
- Mibõll gondolod, hogy minden orosz ilyen – kérdezem tõle még mindig nevetve, és látom, hogy õ is elmosolyodik.
- Mert Inna is olyan. Valami baj történik és aztán rögtön várja a következõ problémát.
- Tudod, szerintem, ha drága neked a barátsága ne mondd el neki, hogy van valami, amiben hasonlít rám, mert mélységesen meg lenne sértve.
Erre én is felnevetek, de már látom, hogy õ sem bírja visszatartani magát.
A jókedvünket csak Oleg érkezése szakítja félbe, mire mindketten rögtön elkomolyodunk. Bemegyünk a dolgozószobába és megvárjuk, hogy az embereim besétáljanak Natliaval.
A lány idegesen pillant rám, majd Olegre, és végül Vayre.
Rá nézek a mellettem ülõ Doktorra és intek neki, hogy az övé a pálya.
Elkezdi faggatni a lányt, hogy mi történt, de õ nem mondd semmit. Hát persze, hogy nem… az a törvény a mi világunkban, hogy aki beköpi a másikat azonnali likvidálásra kerül. És mivel Natalia nem tudhatja, hogy nem én küldtem a gyilkost, ezért nem is mondd semmit.
- Válaszolj a kérdéseire, nem foglak megölni érte! – a hangom parancsoló, Vay pedig kérdõen pillant rám, de erre most nem érünk rá.
- A…a… sikátorban, mi épp… végeztünk és én már mentem el, amikor… nem láttam az arcát, csak… magas volt… nagyon magas, és a haja, a hajára emlékszem… szõke volt, olyan… már majdnem fehér, de én nem láttam többet esküszöm. Aztán… mikor végzett… én elszaladtam… addig nem mertem… nehogy észrevegyen.
A picsába. Tehát nem kínai volt. Legalábbis ritka a magas szõke hajú kínai férfi.
- Látott esetleg valami különöset a férfin? Tetoválás, heg, ékszer, testékszer vagy bármi mást amirõl fel lehetne ismerni.
Vay hangja enyhíti a szobára telepedett feszült csendet, de még mindig nem mondható kellemesnek a légkör. A lány ismét dadogva, a könnyeit nyelve szólal meg.
- Én…én nem láttam semmit…s-sötét volt és nem… nem mertem, de mégis… valami volt a… a nyakában. Olyan… úgy nézett ki, mint… mint a katonai… az a kis fémlap, ami a katonáknak van. Láttam, hogy… visszatükrözõdött róla…a-a fény.
Hát ez baj. Ha nem egy sima bérgyilkosról van szó, hanem egy volt, vagy aktív katonáról akkor fogalmam sincs ki állhat a háttérben.
- Tudja esetleg milyen ruha volt rajta? Márkajelzés vagy valamilyen anyag.
- Ne-nem tudom. Feketében volt és… és kesztyû volt rajta. Csak a kést… láttam, mert… mert az is csil-csillogott.
- Meg tudná mondani, hogy nézett ki a kés?
A lány egy pillanatig gondolkodik, majd bólint.
- A-azt hiszem… igen.
Egy fél óra múlva már tudom a kés típusa, ami csak tovább pusztítja a kedvemet. A fegyvergyûjtõ szenvedélyemnek köszönhetõen a legtöbb kés típusát is ismerem.
- Oleg vidd haza, gyere Vay.
Felállok és magammal húzom õt is, bár kissé akadékoskodik.
- De még meg kellene keresnem a fegyver típusát, hogy tudjam…
Egybõl elakad a szava, amikor benyitok a tárgyaló melletti szobába, ahol a falakat különbözõ fajtájú és nagyságú kések, tõrök, puskák és lándzsák borítják.
- Te jó ég! Ez rengeteg…
Zord kedvem ellenére elmosolyodom a döbbent arckifejezésén, majd beljebb tessékelem.
– Nyugi, ezeket nem használom. Gyûjtõ vagyok, ezért van ennyi.
Válaszolom és büszkén körbenézek a szobában. Egy kisebb vagyon csüng a falakon, az üvegezett vitrinekben lévõkrõl már nem is beszélve.
- És ezek miért vannak légmentesen tárolva? – az egyik üveghez lép, majd a tartalmát, egy világháborús kést kezd el vizsgálni.
- Azért, mert véres a pengéje. Ha egy fegyveren vér van az kétszer annyit ér.
- Ez nagyon morbid.
Fintorogva néz rám, de én csak elmosolyodom. Ezt csak egy gyûjtõ értheti.
- Gyere, itt van, amit mutatni akartam. – A bal oldali falhoz megyek és leakasztok egy nehéz kést a falról. – Ez az a kés, amirõl a lány beszélt. AK 74 bajonett, ez egy régebben használt katonai fegyver, mert gépkarabélyhoz is lehet kapcsolni, de ma már nem alkalmazzák.
Óvatosan a kezébe adom, hogy nehogy megvágjam, õ pedig megforgatja a szeme elõtt, majd sóhajtva visszaadja.
- Tehát a fickó valamilyen katona, de lehet sõt, valószínû, hogy már leszerelt. De akkor mi a fenéért kezdett el csak úgy gyilkolni?!
Látom, hogy már kimerült, de a zakatoló agya valószínûleg nem hagyná elaludni és még amúgy sem vacsorázott…
- Gyere, elmegyünk valahová, ahol majd megnyugszol egy kicsit.
Megfogom a kezét, hogy kivezessem, de elhúzz, ezért nem erõltetem.
- Hová megyünk?
Elmosolyodom a kérdésem. – Már megont türelmetlen Doktor? Gyere, csak. Ha tényleg annyira tetszik az országom, akkor az a hely is fog ahová viszlek.
Pár perc múlva már a kocsiban ülünk, de most olyan fáradt vagyok, hogy már gondolkodni sincs kedvem. Inkább ma este csak élvezem az én szépségem társaságát.
Amint megérkezünk és meglátja, hogy egy étterembe hoztam,bosszús sóhajt hallatva fordul felém.
- Mondtam, hogy nem kedvelem az éttermeket!
- Miért is? – kérdezem kíváncsian.
- Mert… nos nem szeretek úgy enne, hogy sok ember van körülöttem.
- Óh, akkor ez most sem lesz probléma. – jelentem ki magabiztos mosollyal.
- De nagyon sokan vannak. – az ablak felé pillant ahonnan, látszok, hogy valószínûleg telt ház van, de nekem mindig tartanak fenn egy asztalt, mert ez a kedvenc helyem.
- Emlékszel mi történt, amikor bementem a könyvtárba.
Vigyorogva nézek rá és látom a szemében a felismerés szikráját.
- Tehát itt is…
- Úgy van. Hidd el, bemegyünk és tíz perc múlva senki nem lesz a közeledben?
Bemegyünk, és azonnal beigazolódni látszik a kijelentésem, mert ahogy meglátnak elhal a beszélgetés és mindenki minket figyel. De én már megszoktam. Vayre nézek aki feszülten jön mellettem, de ez azonnal elpárolog amikor a hatalmas étkezõt elhagyva egy erkély-szerû szobába érünk, ahonnan a földtõl a mennyezetig érõ hatalmad üvegablakok biztosítanak csodálatos kilátást egy befagyott tóra és a mellette elterülõ hófödte parkra.
Szétnézek, és látom, hogy az egyetlen pár, aki itt evett, már éppen elmenni készül, amikor pedig elmennek, odalépek az én gyönyörûségem mellé, aki még mindig csodálkozva néz kifelé.
- Tetszik?
- Nyicokai… ez gyönyörû! De miért hoztál most ide? Nem azt mondtad, hogy akkor viszel városnézésre, ha végeztünk az üggyel?
Kérdõ arckifejezéssel pillant rám, mire én mosolyogva válaszolok. – Ez nem városnézés szépségen. Ma te segítettél nekem ezért… mondjuk úgy hogy ez a hálám. – mikor látom, hogy kérdésre nyílnak az ajkai, közel hajolok hozzá és ismét megszólalok.
- De ha esetleg valami más fizetségre vágynál, csak kérned kell szépségem. – a számmal lágyan megcirógatom az ajkait és úgy várom a válaszát.

Dr. Vayshawn Carlton

 - Oleg hívott, hogy meg van a kurva. Bármikor itt lehetnek – mondja, de látom, hogy elmélkedik. Én viszont lelkes vagyok,  ez egy jó nyom lehet, õ viszont gyorsan letöri a hangulatomat. 

- Nem akarlak lelombozni gyönyörûm, de az is lehet, hogy semmit sem látott. –Megsimogat, de kitérek elõle. Most nem jár jutalom neki, idegesít.
- Ti oroszok, genetikailag képtelenek vagytok az optimizmusra?
- Mibõl gondolod, hogy minden orosz ilyen? – neveti.
- Mert Inna is olyan. Valami baj történik és aztán rögtön várja a következõ problémát.
- Tudod, szerintem, ha drága neked a barátsága ne mondd el neki, hogy van valami, amiben hasonlít rám, mert mélységesen meg lenne sértve.
Ezen én is felnevetek. Vicces lenne Inna arcát látni, ha rávilágítanék a közös jellemjegyeikre.

Amikor megérkezik az embere a prostituálttal, és a dolgozóba megyünk. Hiába kérdezem a nõt, zavartan bámul, láthatóan retteg valamitõl, de amikor Nyicolai szól neki, hogy válaszolhat, akkor kezd beszélni. Ennyire félne Nyicolaitól?
- A…a… sikátorban, mi épp… végeztünk és én már mentem el, amikor… nem láttam az arcát, csak… magas volt… nagyon magas, és a haja, a hajára emlékszem… szõke volt, olyan… már majdnem fehér, de én nem láttam többet esküszöm. Aztán… mikor végzett… én elszaladtam… addig nem mertem… nehogy észrevegyen.
Hm, ez érdekes. Akkor már ki is zárhatjuk a kínai gyilkos-teóriát.
- Látott esetleg valami különöset a férfin? Tetoválás, heg, ékszer, testékszer vagy bármi mást amirõl fel lehetne ismerni - vezetem rá a válaszra.
- Én…én nem láttam semmit…s-sötét volt és nem… nem mertem, de mégis… valami volt a… a nyakában. Olyan… úgy nézett ki, mint… mint a katonai… az a kis fémlap, ami a katonáknak van. Láttam, hogy… visszatükrözõdött róla…a-a fény.
- Tudja esetleg milyen ruha volt rajta? - faggatom tovább. - Márkajelzés vagy valamilyen anyag.
- Ne-nem tudom. Feketében volt és… és kesztyû volt rajta. Csak a kést… láttam, mert… mert az is csil-csillogott.
- Meg tudná mondani, hogy nézett ki a kés?
- A-azt hiszem… igen.

Még fél óra, és Oleg hazaviszi a lányt. Nyicolai elkezd kifelé húzni, ami megzavar, és jelzem is neki, hogy nem kerestem még meg a fegyvert, és arra szükség van.
- Te jó ég! Ez rengeteg…
- Nyugi, ezeket nem használom. Gyûjtõ vagyok, ezért van ennyi.
- És ezek miért vannak légmentesen tárolva? – kérdezem, egy vitrinhez lépve.
- Azért, mert véres a pengéje. Ha egy fegyveren vér van az kétszer annyit ér.
- Ez nagyon morbid.
Bele sem akarok gondolni, hogy mi történik majd ezzel a késsel, ha levegõre kerül.
- Gyere, itt van, amit mutatni akartam. – Odalépek. – Ez az a kés, amirõl a lány beszélt. AK 74 bajonett, ez egy régebben használt katonai fegyver, mert gépkarabélyhoz is lehet kapcsolni, de ma már nem alkalmazzák. 
Ahogy a kezembe adja, elemezni és vizsgálni kezdem. Fejben felidézem a sebeket és minden stimmel, ez az a penge.
- Tehát a fickó valamilyen katona, de lehet sõt, valószínû, hogy már leszerelt - foglalom össze. - De akkor mi a fenéért kezdett el csak úgy gyilkolni?!
- Gyere, elmegyünk valahová, ahol majd megnyugszol egy kicsit. 
Vezetne is ki, de nem megyek azonnal.
- Hová megyünk?
- Már megint türelmetlen, Doktor? Gyere, csak. Ha tényleg annyira tetszik az országom, akkor az a hely is fog ahová viszlek.
Az autóban hagyom kicsit. Látszik, hogy fáradt, ki van merülve, de ahogy elérjük a célunkat, bosszús sóhajjal fejezem ki nemtetszésemet.
- Mert… nos nem szeretek úgy enne, hogy sok ember van körülöttem - fejtem ki kérdésére az okot.
- Óh, akkor ez most sem lesz probléma.
- De nagyon sokan vannak – jegyzem meg.
- Emlékszel mi történt, amikor bementem a könyvtárba?
- Tehát itt is… - Itt is el fognak menni?
- Úgy van. Hidd el, bemegyünk és tíz perc múlva senki nem lesz a közeledben?

Zavartan, frusztráltan haladok utána, hiszen minden tekintet rajtunk pihen. Ahogy viszont elérünk egy másik helyiségbe, bennem akad a zavartság. Hatalmas ablak, ami egy fagyos tóra és egy havas parkra néz. Elvarázsolva figyelem.
- Nyicolai… ez gyönyörû! De miért hoztál most ide? Nem azt mondtad, hogy akkor viszel városnézésre, ha végeztünk az üggyel? - kérdezem.
- Ez nem városnézés szépségen. Ma te segítettél nekem ezért… mondjuk úgy, hogy ez a hálám – mondja. Hála? Már épp jegyezném meg, hogy ez õrültség, de folytatja. - De ha esetleg valami más fizetségre vágynál, csak kérned kell szépségem.
Ajkai az ajkaimhoz érnek. Ugye õ sem gondolja, hogy csókért fogok könyörögni?

- Egy fagylaltot kérek majd, extra adag tejszínhabbal, epersziruppal, és csokis roláddal - suttogom. - Illetve te fizeted a vacsorát.
Egy pillanatra meglepetten pislog, majd hangosan felnevet.
- Utánozhatatlan vagy - kuncogja.
- Nem értem, mit vártál. - Hagyom, hogy levegye a kabátomat, majd leülök. - Nem fogok csókokat kérni csak úgy - szegem fel a fejem.
- És ha adom az nem zavar? - kérdezi, elõre hajolva, és megfogja a kezem az asztal felett. Nem húzom el.
- Nem fogok mindenben gátakat szabni neked. Amíg tartani tudod a jó ízlés határait, addig nem zavar, ha néha adsz egy csókot vagy megsimogatsz - ismerem be.
- Szóval akkor nem is vagy annyira heteroszexuális? - Milyen érdekesen csillognak a szemei.
- Alek sokat segített és igaza van. Az, hogy milyen nemû az illetõ, akihez valamilyen fokú vonzalom is fûz, teljesen lényegtelen. A szexualitás minden téren mûködik, de mi egyelõre nem mélyítjük el a testi kapcsolatunkat - darálom, de már kipirultan. Belegondolni, hogy olyat csinálok vele, amit Alek csinált…
- Elég egyértelmûen fogalmazol. Tetszem neked? - Hazudhatok is. De nem fogok…
- Soha nem mondtam, hogy undorít a jelenléted. Helyes férfi vagy, domináns alkat. Én magam passzív alkat vagyok, ha a homoszexuális kapcsolatokat nézzük. Természetes, hogy hozzád például jobban vonzódom, mint mondjuk Alekhoz. Az, hogy gazdag vagy és befolyásos, semmit sem jelent, ugyanúgy megragadhatta volna a figyelmemet Oleg vagy Jurij, ha okosak és helyesek, mint te. Mindenesetre, amíg az ügy le nem zárul, nem fog történni köztünk semmi és nem garantálom, hogy utána lesz bármi, hiszen ha itt lezárok mindent, vissza kell mennem Amerikába, mert össze fogják állítani a csapatomat. - Felsóhajtok, ahogy megszorítja a kezem. - Nem adom fel a hivatásomat senkiért, és ez a kapcsolat, vagy bármit is szeretnél tõlem, egyébként is mûködésképtelen, hiszen ha nem leszel a segítségemre, akkor ha itt is vagyok, azzal kell foglalkoznom, hogy börtönbe juttassalak az eddig elkövetett bûneidért.
Egy pillanatnyi csend ereszkedik ránk. A kezem nem engedi el.
- Nem gondoltam, hogy ilyen õszinte leszel kettõnkkel kapcsolatban - mosolyog rám.
- Bizonytalan vagyok a szexualitásomban, arról szó sem volt, hogy szégyen lenne számomra, hogy vonzódom hozzád.
Kijön a pincér és rendelünk. Ezúttal én is beleegyezek egy pohár vörösborba. Enyhébe, pici adagba, étkezés elõtt. Lerendeljük az ételeket is, alig várom, hogy ehessek. Éhes vagyok és a nívóból ítélve az ételek is remekek lesznek itt.
- Vay, szeretnéd esetleg tudni az én álláspontomat veled kapcsolatban? - kérdezi.
- Nem. Tudom. Cáfolj rám, de te eleve nem terveznél hosszabb távra. Néhányszor igénybe szeretnéd venni a testem, amíg itt vagyok, de hidd el, nem vagyok olyan, akinél bármit elérsz pénzzel. Okosabb vagyok valószínûleg, mint a szeretõid, az IQ-m magasabb lehet, mint nekik együttvéve. Nem fogsz csak úgy az ujjaid köré csavarni.
Ahogy kiér az ital, koccintunk és én lassan megiszogatom. Szerencsére tényleg gyenge bor, nem rúgok be tõle.

A vacsora kifejezetten kellemes hangulatban telik. Sok dologról beszélgetünk. Mesélek neki a családomról, a tanulmányaimról, az Oroszországhoz kapcsolódó szerelmem eredetérõl. Mindenféle dolgok, általános témák, mégis eltelik vele több óra. Az étel tényleg finom, a desszertet is megkapom. Mosolyogva figyeli, ahogy eszem, de hiába kínálom, nem eszik.

Az étkezés után még ülünk picit, majd elindulunk hazafelé. A kocsiban közelebb hajol.
- Attól, hogy nem kérsz, adhatok csókot? - kérdezi.
- Ha azt érzed helyesnek, tedd meg.
És megteszi. Lassan, szenvedélyesen. Szinte felizgat a csókja, ahogy játszik az ajkaimmal, a nyelvemmel. Amikor viszont a keze elkezdi a combomat simogatni, elhúzóm a fejem.
- Meg fogsz õrjíteni - suttogja és a nyakam kezdi csókolgatni. Felnyögök, ahogy ismét felfedez egy pontot a fülem alatt, ami érzékeny az érintésre.
- Elég legyen! - nyögök fel, mikor egyre fentebb siklanak ügyes ujjai a combom belsején. Nem húzódok el, de szerencsére a hazaérkezés megment. - Engedj el!
Szuszogva húzódik el, én pedig kiugrok és hátrahagyva mindenkit, a szobámig rohanok. Egy zuhanyzással lenyugtatom magam, majd Innának is írok arról, amit a prostituált mondott.

Hirtelen alszom el, hajnalban kelek fel arra, hogy valaki áll a szobám teraszán. Határozottan látom a körvonalakat, de még sötét van, épp csak felkelõben a nap. Mivel már tudom, hogy Nyicolai a szomszéd szobában alszik, oda megyek, kopogok és benyitok. Alszik.
- Nyicolai! Azonnal ébredj fel!
Látom, hogy nyitogatni kezdi a szemeit, majd felül. - Mi a baj? - kérdezi halkan, ahogy mellé ülök. Most veszem csak észre, hogy remegek az ijedtségtõl. Magához húz.
- Valaki állt a teraszon. Láttam. - Felpillantok rá. - Tudom, hogy nem álmodtam, biztos vagyok benne, hogy ott volt.
Megszorítom engem ölelõ karjait. 

Nyicolai Vasilyevics Csenkov

- Egy fagylaltot kérek majd, extra adag tejszínhabbal, epersziruppal, és csokis roláddal. Illetve te fizeted a vacsorát.
Úgy suttogja az ajkaimra a kérését, mint egy erotikus ígéretet, de ahogy felfogom a tartalmát, a fejemet csóválva felnevetek.
- Utánozhatatlan vagy.
- Nem értem, mit vártál. Nem fogok csókokat kérni csak úgy. – dacosan felszegi a fejét.
- És ha adom az nem zavar? – megfogom a kezét az asztalon, de meglep vele, hogy nem húzódik el. Lehetetlen kiismerni ezt a férfit, ezért olyan szórakoztató.
- Nem fogok mindenben gátakat szabni neked. Amíg tartani tudod a jó ízlés határait, addig nem zavar, ha néha adsz egy csókot vagy megsimogatsz. – tehát tetszik neki.
- Szóval akkor nem is vagy annyira heteroszexuális? – mikor ideért hozzám még azt állította, hogy nem meleg.
- Alek sokat segített és igaza van. Az, hogy milyen nemû az illetõ, akihez valamilyen fokú vonzalom is fûz, teljesen lényegtelen. A szexualitás minden téren mûködik, de mi egyelõre nem mélyítjük el a testi kapcsolatunkat.
Tetszik a megfogalmazása. Egyenlõre. Muszáj lesz megjutalmaznom Aleket a szolgálataiért.
- Elég egyértelmûen fogalmazol. Tetszem neked? – látom, hogy már így is zavarban van kissé, de ezt szeretném tudni.
Érdekes, hogy mennyire nyíltan mondja el a véleményét, és az is meglep, ahogy beismeri, hogy tetszem neki.
- Nem gondoltam, hogy ilyen õszinte leszel kettõnkkel kapcsolatban. – elégedetten rámosolygok, de nem engedem el a kezét.
- Bizonytalan vagyok a szexualitásomban, arról szó sem volt, hogy szégyen lenne számomra, hogy vonzódom hozzád.
Megvárom, amíg a pincér elmegy, majd folytatom a beszélgetést. - Vay, szeretnéd esetleg tudni az én álláspontomat veled kapcsolatban?
Kíváncsi lennék, mit mondana, de úgy látszik õ másképpen gondolja.
- Nem. Tudom. Cáfolj rám, de te eleve nem terveznél hosszabb távra. Néhányszor igénybe szeretnéd venni a testem, amíg itt vagyok, de hidd el, nem vagyok olyan, akinél bármit elérsz pénzzel. Okosabb vagyok valószínûleg, mint a szeretõid, az IQ-m magasabb lehet, mint nekik együttvéve. Nem fogsz csak úgy az ujjaid köré csavarni.
Látszik, hogy milyen tapasztalatlan szexuális téren. A pénzemmel nem vehetném meg senki vonzalmát sem, csak a testét, de õ maga vallotta be, hogy vonzódik hozzám. Ami pedig az eszét illeti… lehet õ bármilyen zseni, a testének vannak vágyai, amik egyre csak növekednek benne, mert folyton elfojtja.
De egy valamiben tévedett. Ha itt maradna velem, vele el tudnék képzelni egy hosszabb kapcsolatot is, mert õ nem egy unalmas kurva, akit elég egyszer lefektetni ahhoz, hogy ráunj.
Ezt azonban még nem mondom el neki, mert túl makacs ahhoz, hogy beismerje, ki van éhezve a teste az érzelmekre és az érintésre. Ez látszik abból, hogy milyen érzékenyen reagál egy apró simogatásra, vagy egy csókra.
A vacsora közben nagyon felélénkül és sokat mesél magáról, a munkájáról és a családjáról is. Ami igazán furcsa, mert velem általában senki sem ilyen közvetlen. Most nem is játszadozom vele, mert érdekel amit mondd, de hazafelé a kocsi zárt terében már szinte megõrjít az illata és nem bírom tovább.
- Attól, hogy nem kérsz, adhatok csókot?
- Ha azt érzed helyesnek, tedd meg. – meglep a válasza, de most már nem érdekel.
Lassan érzékien csókolom, amit õ is viszonoz. Nyelvemmel ízlelgetem az övét, ami az enyémmel együtt köröz. Kezemet a combjára simítom, de amint megérzi rögtön elhúzza a fejét.
- Meg fogsz õrjíteni – suttogom a nyakának puha bõrébe, majd egészen a füléig végigcsókolom és amikor ismét eltalálok egy érzékeny pontot hangosan felnyög.
- Elég legyen! – tiltakozik, és tudom, hogy messzebb menten, de már nem bírom. Annyira vágyom rá, mint még soha senkire.
Ahogy leáll a kocsi, kimenekül a karjaim közül és beszalad a házba.
Nagyot sóhajtva hajtom hátra a feje az ülés támlájára. Úgy tûnik megint kénytelen leszek a zuhany alatt könnyíteni magamon.

***

Hangos kopogásra és kiabálásra kelek, és amikor kinyitom a szemeimet Vay ül az ágyamon.
- Mi a baj? – nem tudom mi történt vele, de remeg az egész teste és félelem sugárzik a szemeibõl. Magamhoz húzom, mert még soha nem láttam ilyennek. Mindig magabiztos és bátor.
- Valaki állt a teraszon. Láttam. – a szemembe néz és úgy folytatja - Tudom, hogy nem álmodtam, biztos vagyok benne, hogy ott volt.
Kétségbeesetten néz rám és úgy kapaszkodik a karomba, mintha az élete függne tõle. Nem tetszik nekem, hogy ilyen.
- Vay nyugodj meg, mert így nem értem. Felkeltél és ott állt a teraszon? – megsimogatom a karját és magamhoz szorítom, mert még mindig remeg.
- Igen. Én annyira megijedtem! Nem tudom, hogy került oda, de biztos, hogy láttam a körvonalait!
- Mindjárt megyek és megnézem, addig maradj itt! – halkan utasítom, de amikor nyúlnék a fegyveremért, ismét megragadja a karom.
- Kérlek, ne hagyj itt! Mi lesz ha bejön? Itt is van terasz!
Felsóhajtok, majd a telefonomért nyúlok. A kijelzõ órája szerint hajnali fél öt van. Remek.
Felhívom Jurijt, de nyilván most kel fel, mert elég fáradt a hangja.
- Parancsoljon, Fõnök!
- Jurij, azonnal küld ki az összes embert, aki a házban van, a kutyákat pedig engedjétek el. Vay látott valakit a teraszán, alig pár perce. Mindent nézzetek át, aztán gyere ide és mondd el mit találtatok.
- Máris, Fõnök!
Leteszem magam mellé a telefont, majd a biztonság kedvéért elõkapom a fegyveremet az éjjeliszekrénybõl. Vay eközben engem figyel, de nem szól semmit.
- Megnyugodtál már egy kicsit?
- Nem igazán. El fogják kapni.
- Nem valószínû. Ha olyan profi, hogy bejutott ide akkor szerintem, már nincs itt. – erre csak még közelebb húzódik hozzám.
- Héé, ne félj nem hagyom, hogy bajod legyen. – felhúzódom az ágy végébe és nekidõlök a támlának. – Gyere ide.
Odacsúszik mellém, én pedig a karomat átvetve a vállán cirógatni kezdem a hajtincsei. Nem szólunk semmit, mert mindketten várjuk, hogy megérkezzen Jurij, aki tizenöt perc múlva be is fut.
Vay feszeng mellettem miközben Jurij beljebb lép. Nyilván az zavarja, hogy egy ágyban látnak minket.
- Mondd, Jurij!
- Nem találtunk senkit Uram, de a kutyák szagot fogtak. A hátsó kert falán mehetett ki, mert arra találtunk nyomokat. A mozgásérzékelõ rendszert tönkrevágta és az északi kamerákon elvágta a kábelt.
- Hívj ide még több embert és éjjel-nappal kutyákkal járõrözzenek. Ez még egyszer nem fordulhat elõ.
A hangom komor és szigorú, és ahogy Jurij távozik, nagyot sóhajtva dõlök vissza az ágyra. Még túl korán van.
- Feküdj le mellém és aludj itt. – amikor látom a tekintetén, hogy ellenkezne, ismét megszólalok.
- Ma még szükség lesz arra az okos fejedre, de ha nem alszol, akkor egész nap fáradt leszel és semmi hasznodat nem veszem.
 Elõször bizalmatlanul méreget, majd elfekszik mellettem.
- Úgy sem tudok most aludni, mert folyamatosan zakatol az agyam. – megmasszírozza a homlokát, majd beletúr a hajába.
Oldalra fordulok, majd mosolyogva a szemébe nézek. – Talán én el tudnám terelni a gondolataidat egy sokkal kellemesebb mederbe.
Felháborodottan néz rám – Neked még ilyen helyzetben is ezen jár az eszed!
Az ajakaimat csábító mosolyra húzom, majd közelebb csúszom hozzá. – Gyönyörûm, nekem mindig ezen jár az eszem, ha a közelemben vagy.
Még közelebb csúszom hozzá, majd fölé hajolok. – Szóval? Mivel tereljem el a figyelmed?
- Semmivel. Inkább mennünk kéne kideríteni, hogy hogy jött be az a férfi és…
Nem hagyom, hogy befejezze, hanem egyszerûen az ajkaira tapasztom az enyémeket. Eleinte tiltakozik, de amikor rájön, hogy a csupasz mellkasomat érinti, azonnal elrántja a kezeit.
Most sokkal vadabbul csókolom meg, mert azt akarom, hogy gondolkodni se tudjon a csók után. Az egyik kezemmel besimítok a laza pizsama felsõje alá és végigsimítom a forró bõrfelületet. Olyan a tapintása, mintha selyembõl lenne. Egyszerûen élvezet hozzá érni.
Belenyöszörög a csókba, amikor az ujjaimmal végigsimítom a mellbimbóját, de szinte rögtön elrántja a fejét és zihálva néz rám.
- E-elég. E-ezt ne cs-csináld! – próbál szigorú tekintettel nézni, de nagyon nem megy neki.
- Miért? – ismét körbecirógatom a megkeményedett kis pontot, mire ismét felnyöszörög.
- M-mert nem akarom!
Látom, hogy ez már sok neki ezért kihúzom a kezem a felsõje alól és az arcára simítom
– Magadnak hazudhatsz szépségem, de a tested tudja mire van szükséged és az már nagyon ki van éhezve.
Elpirul, és tüntetõleg elfordítja a fejét, amin muszáj nevetnem. Visszafekszem mellé és minden tiltakozását figyelmen kívül hagyva magamhoz húzom a testét, így kénytelen az oldalamhoz simulni.
- Ne kapálózz már annyit, mert lerúgod rólam a takarót. - felé fordítom a fejem és buján elmosolyodom a bosszús arckifejezésén – Elõre szólok, hogy mindig meztelenül alszom, szóval, ha nem akarsz semmi érdekeset látni, akkor megnyugszol és alszol.
Elkerekednek a szemei, majd lassan a takaróra pillant, aztán újra rám, de végül abbahagyja a kapálózást és ellazul. Nem tudom, hogy gondolkodik, vagy csak elfáradt, de elkezdem a kezemhez érõ hajtincseit simogatni, majd amikor elfáradok, elalszom.

***

A hajnali kis incidens miatt jó sokáig alszom, és amikor felébredek Vay még mindig békésen szuszog a karomban. Nem tudom, mikor aludt el, de ha ilyen sokáig alszik nyilván törte még a fejét egy ideig.
Úgy döntök, most nem játszadozom vele, hanem hagyom aludni tovább, ezért óvatosan kimászom mellõle, majd a fürdõszobába megyek. Jól esik a frissítõ zuhany, majd amikor végzek egy törölközõvel a derekamon lépek ki, mert nem vittem be ruhákat.
Vay az ágyon ül és épp a szemeit törölgeti. Nyilván most kelt föl. Felkapja a fejét és kikerekedett szemekkel kezd el bámulni, én pedig nem zavarom meg. A falnak támaszkodva várom meg, hogy kibámészkodja magát, majd vigyorogva nézem, ahogy a tekintete a törölközõ dudorodó részére esik. A reggeli problémám láttán olyan vörös lesz az arca, amit már szerintem fokozni sem lehetne.
- Jó reggelt! – A hangom teljesen elmélyült a vágytól, amit a fürkészõ tekintete váltott ki belõlem.
- J-jó r-reggelt! É-én… én most m-megyek és z-zuhanyozni, i-igen zuhanyozni.
Azzal már ki is suhant az ajtón én pedig jóízûen felnevetek a zavarán.

***

A videó kamerák sajnos semmit nem rögzítettek a behatolóról, mert mindnek elvágta a fõvezetékét. A mozgás érzékelõket pedig hatástalanította, ami igazán bosszantó. De a legjobban talán az idegesít, hogy pár méterre állt Vaytõl és simán lelõhette volna. Ami azt jelenti, hogy nem õ volt a célpont, vagy csak nem akarta megölni. Túl sok a talán.
Bemegyek a céghez is, hogy elintézzem a függõ személyes ügyeimet, hogy ne legyen semmi probléma, majd visszamegyek a házba.
- Jurij, hol van Vay?
- Azt hiszem a szobájában, Fõnök!
Elindulok fölfelé és látom, hogy már ki van téve egy bõrönd az ajtó elé. Tehát valószínûleg éppen pakol.
Bekopogok, és miután engedélyt kapok, belépek. Igazán vicces látványt nyújt a rengeteg papír között, de most nem érünk rá viccelõdni.
- Hát te mégis mit csinálsz? – kérdezem felhúzott szemöldökkel a sok papírra és jegyzetre mutatva.
- Dolgozom, de nem jutottam túl sokra – a hangja igazán bosszús és türelmetlen, ami mosolygásra késztet – Nézd meg ezt!
Odanyújt egy darab papírt, amin egy lefotózott cipõlenyomat van a sárban, mellette pedig számok. Vay is feláll és mutogatni kezd a papíron.
- Ezt találtam a kertben, de ebbõl nem lehet megtudni, hogy ki volt csak néhány információ, ami valamennyire leszûkíti a kört. Tehát ez egy terepbakancs lenyomata, 45-ös, ami minden bizonnyal egy férfié. A talaj puhaságához viszonyítva és a lenyomat mélységét nézve a rá nehezedõ tömegnek olyan 90 és 100 kiló közöttinek kellett lennie. Nos… kizárhatjuk a túlsúlyos embereket, mivel a behatoló a kerti falon át távozott és oda egy alacsony túlsúlyos férfi nem bírt volna felugrani. Ha figyelembe vesszük a talaj és a fal közti távolságot, akkor egy 185, 190 centiméter közötti férfit keresünk.
Csak bámulok rá, mert ez egyszerûen…
Mikor észreveszi, hogy õt nézem, zavartan felém fordul. – Mi-miért bámulsz?
- Azt mondtad, hogy nem találtál semmit.
- Nem is. Még mindig nem tudjuk ki volt a …
Egy csókkal hallgattatom el, ami ugyan nem hosszú, de megteszi a hatását. – Ne legyél már olyan türelmetlen. Ez talán valamilyen amerikai rossz szokás?
- Utálom, mikor ezt mondják. – hallom a hangján, hogy nem is haragszik, és ezért elvigyorodom.
- Úgy emlékszem mondtam már, hogy milyen szexi vagy, mikor haragszol! De most gyere, kész a vacsora, és elõre szólok, hogy reggel korán indulunk a reptérre, mert a gép már készen áll.

Dr. Vayshawn Carlton

- Vay nyugodj meg, mert így nem értem. Felkeltél és ott állt a teraszon? – Jól esik. Nagyon jól esik a közelsége.

- Igen. Én annyira megijedtem! Nem tudom, hogy került oda, de biztos, hogy láttam a körvonalait!
- Mindjárt megyek és megnézem, addig maradj itt! – Mozdul, és hagyna is magamra, de jelenlegi lelkiállapotomban ezt nem hagyhatom.
- Kérlek, ne hagyj itt! Mi lesz ha bejön? Itt is van terasz!
Sóhajt, majd telefonál. Szerencse…
- Megnyugodtál már egy kicsit? - kérdezi.
- Nem igazán. El fogják kapni?
- Nem valószínû. Ha olyan profi, hogy bejutott ide akkor szerintem, már nincs itt. – Ijesztõ belegondolni, hogy… hogy talán visszajön.
- Héé, ne félj nem hagyom, hogy bajod legyen. Gyere ide - húzódik fel a támlához. Nem tiltakozom, még akkor sem, amikor megölel. Az elõzõ eset hatása alatt vagyok. Közvetlen életveszélyben még nem voltam.
Nem tudom, mennyi idõ telik el, mire megjelenik Jurij.
- Nem találtunk senkit Uram, de a kutyák szagot fogtak. A hátsó kert falán mehetett ki, mert arra találtunk nyomokat. A mozgásérzékelõ rendszert tönkrevágta és az északi kamerákon elvágta a kábelt.
- Hívj ide még több embert és éjjel-nappal kutyákkal járõrözzenek. Ez még egyszer nem fordulhat elõ.
- Feküdj le mellém és aludj itt – mondja. - Ma még szükség lesz arra az okos fejedre, de ha nem alszol, akkor egész nap fáradt leszel és semmi hasznodat nem veszem.
- Úgy sem tudok most aludni, mert folyamatosan zakatol az agyam – jegyzem meg.
- Talán én el tudnám terelni a gondolataidat egy sokkal kellemesebb mederbe - pillant félreérhetetlenül a szemembe.
- Neked még ilyen helyzetben is ezen jár az eszed - sóhajtok fel lemondóan. Engem halálra rémisztenek, az õ biztonsági rendszerét kijátsszák, de neki ez a gondja?
- Gyönyörûm, nekem mindig ezen jár az eszem, ha a közelemben vagy. Szóval? Mivel tereljem el a figyelmed?
- Semmivel. Inkább mennünk kéne kideríteni, hogy hogyan jött be az a férfi és…
Felháborodottan könyvelem el, hogy belém fojtotta a szót, de a módszer most nincs ellenemre. A mellkasára simítok, de csak a bõrét érzem, így elkapom a kezem. Õ viszont olyan erõszakosan és vadul csókol, hogy hosszú pillanatokra elfelejtem, hogy miért vagyok itt. Akkor fordítom el a fejem, amikor a pizsamám felsõje alá nyúl és a mellkasomat kezdi simogatni.
- E-elég. E-ezt ne cs-csináld! – dadogom, próbálva szigorú lenni.
- Miért? – Nyögve konstatálom, hogy nem húzta ki a kezét…
- M-mert nem akarom!
- Magadnak hazudhatsz szépségem, de a tested tudja, mire van szükséged és az már nagyon ki van éhezve.
Mirõl beszél?! Én tökéletesen tisztában vagyok a testem igényeivel! Semmi kétségem nincs afelõl, hogy éhezem az érintésekre, de az, hogy õ észrevehette volna és nem csak tippelt a saját igaza érdekében, az banális tévedés!
- Ne kapálózz már annyit, mert lerúgod rólam a takarót. Elõre szólok, hogy mindig meztelenül alszom, szóval, ha nem akarsz semmi érdekeset látni, akkor megnyugszol és alszol.
Mi…? Hogy lehet… az a sok szöszmösz… jesszus, ebbe belegondolni is rossz! Meg is nyugszom azonnal.

* * *

Reggel egyedül kelek, így van idõm kitörölgetni a csipát a szemembõl. Hamar megjelenik viszont, de nem vagyok felkészülve a látványra. Egy törölközõ takarja a testét, de a körvonalát sejteti annak, ami teljesen egyértelmû: még abban a korban van, amikor van reggeli merevedése.
- Jó reggelt! – Milyen nyugodt, milyen jól mulat zavaromon…
- J-jó r-reggelt! É-én… én most m-megyek és z-zuhanyozni, i-igen zuhanyozni.

* * *

Ki sem lépek a szobámból. Ma elõre kell lépnem az ügy megoldásával kapcsolatban. Ha a gyilkos keresett fel, akkor nem sok idõm van hátra.
- Hát te mégis mit csinálsz? – kérdezi, már délután felé, belépve hozzám.
- Dolgozom, de nem jutottam túl sokra. Nézd meg ezt! Ezt találtam a kertben, de ebbõl nem lehet megtudni, hogy ki volt csak néhány információ, ami valamennyire leszûkíti a kört. Tehát ez egy terepbakancs lenyomata, 45-ös, ami minden bizonnyal egy férfié. A talaj puhaságához viszonyítva és a lenyomat mélységét nézve a rá nehezedõ tömegnek olyan 90 és 100 kiló közöttinek kellett lennie. Nos… kizárhatjuk a túlsúlyos embereket, mivel a behatoló a kerti falon át távozott és oda egy alacsony túlsúlyos férfi nem bírt volna felugrani. Ha figyelembe vesszük a talaj és a fal közti távolságot, akkor egy 185, 190 centiméter közötti férfit keresünk. - Felé nézek. - Mi-miért bámulsz?
- Azt mondtad, hogy nem találtál semmit. 
- Nem is. Még mindig nem tudjuk ki volt a…
Megint félbe szakít és ugyanazzal a módszerrel, amivel tegnap este.
- Ne legyél már olyan türelmetlen. Ez talán valamilyen amerikai rossz szokás?
- Utálom, mikor ezt mondják. – Morgok, de nem haragszom igazán.
- Úgy emlékszem mondtam már, hogy milyen szexi vagy, mikor haragszol! De most gyere, kész a vacsora, és elõre szólok, hogy reggel korán indulunk a reptérre, mert a gép már készen áll.

A vacsora kellemesen telik, az éjszakával vannak gondok. Nyicolainak dolga van, így nem kerüli el a figyelmét, hogy még éjfélkor is nyitva van a szobám ajtaja.
- Hé…
- Hm? - pillantok rá a papírhalmom mögül.
- Miért nem alszol még ilyenkor? Mondtam, hogy korán indulunk.
- Nem tudom, mit vársz, de felesleges lenne hazudnom. Félek, hogy ismét felbukkan a férfi és ezúttal talán meg is ölne. Nem voltam még közvetlen életveszélyben, az érzés merõben új és kicsit sem tetszetõs.
Sóhajtva lép mellém.
- Gyere, aludj a szobámban - mosolyog rám.
- Te meztelenül alszol - hívom fel a figyelmét.
- Ma felveszek egy alsót.
- De nem akarok semmit sem átélni - vonom fel a szemöldököm.
- Rendben, csak gyere már - noszogat.

* * *

A hely csodálatos. Minden figyelmemet eltereli az, hogy Nyicolai magángépén - aminek a létezése már meg sem lep -, az ablakon át bambuljam a felhõk közül a tájat. Imádom…
Az utunk a reptérrõl mégis a klubhoz vezet. Az autó, amivel megyünk hasonló, mint amivel Moszkvában jártunk. Luxus, még az üléshuzat is. Sóhajtva nézelõdök, és mintha tudná, hogy most nem szabad zavarnia, nem is szavar. Hagy nézelõdni. Egészen addig, amíg már majdnem odaértünk.
- Kérek egy csókot - szakít ki a nézelõdésbõl.
- Vedd el, ha akarod - jegyzem meg, felé sem nézve. Az állam alá nyúl és maga felé fordít, majd olyan csókot kapok, hogy majdnem az ülésbe épít. Szuszogva fordítom el a fejem, amikor a keze a hasamra kúszik.
- Engedj. Megálltunk.
- Kicsit várj még…
- Engedj már el! - Nem tudom honnan szerzek ennyi erõt. Talán csak meglepem, de sikerül ellökni magamtól, és kiugorni az autóból. A tekintetem a klub romjaira siklik, de sóhajtva konstatálom, hogy ez bizony fals nyom. Alig van egy kis rom, a helye már felé van majdnem teljesen takarítva. Odamegyek és szétnézek, de semmi…
Ahogy viszont oldalra pillantok, felötlik bennem a névjegyen szereplõ szám, ami egyezik azzal a raktárral is, ott, a szomszédban.
- Nyicolai… Odamehetek? - kérdezem, a mellém lépõ Nyicolait.
- Pe…
Nem tudja befejezni. Egy halk puffanás, majd érzem, ahogy a fülem feletti részhez belehasít a fájdalom. Ami még jobban zavar, az a fülem csengése. Gyorsan rakom össze a képet… engem meglõttek? De ha a fejembe hasított…. akkor miért élek még?

Odakapok, és ijedten emelem a szemem elé a kezem. Ahogy meglátom a saját véremet a kezemen, hiába tökélem be, hogy csak súrolt a golyó, csak Nyicolai nevét tudom kinyögni és lassan összeesek.
A vérem… utálom látni a saját véremet!

Nyicolai Vasilyevics Csenkov

Vacsora után még a dolgozószobámban egyeztetek Jurijjal, hogy ameddig távol vagyunk, szerezze be a legmodernebb és legmegbízhatóbb biztonsági rendszert, amit csak talál. Nem engedhetem meg magamnak, hogy valaki ki-be járjon birtokomról.
Miután ezzel meg vagyok, a szobám felé veszem az irányt, mert már elég késõ van. Ahogy elhaladnék Vay szobája elõtt, látom, hogy nyitva hagyta az ajtaját és még mindig dolgozik.
- Hé…
- Hm?
- Miért nem alszol még ilyenkor? Mondtam, hogy korán indulunk. – remélem nem nyûgös, ha fáradt.
- Nem tudom, mit vársz, de felesleges lenne hazudnom. Félek, hogy ismét felbukkan a férfi és ezúttal talán meg is ölne. Nem voltam még közvetlen életveszélyben, az érzés merõben új és kicsit sem tetszetõs.
Aha, tehát ez a gond. Érdekes, hogy bûnözõkkel dolgozik és állandóan körül van véve velük, mégsem tanították meg neki, hogy néha ez mivel járhat. Felsóhajtok.
- Gyere, aludj a szobámban – rámosolygok, mert már a gondolat is kellemes, hogy ismét az én ágyamban alszik.
- Te meztelenül alszol.
- Ma felveszek egy alsót. – egy kis engedmény, mert nem akarom, hogy egész éjjel ne tudjon aludni.
- Rendben, csak gyere már.

***

A repülõn és a kocsiban is egész úton csend van. Szokásához híven ámulattal bámulja a tájat, bár ez nem olyan tetszetõs, mint Moszkva.
A csendet kihasználva nekem is van idõm gondolkodni, mert befészkelte magát valami a gondolataimba, ami nem hagy nyugodni.
A behatoló a házamban. Valamiért nem fér a fejembe, miért állt éppen Vay szobája elõtt? A gyilkos az én embereimet öldösi, így nyilván a gyilkos munkaadója az én ellenségem vagy egy vetélytársam, akirõl még nem tudok. De ha ezek a feltételezett vetélytársak befészkelték magukat a városomba és tudomást szereztek egy zseni FBI-os jelenlétérõl ráküldenék a gyilkost?
Mi van akkor, ha nem megölni akarták, hanem elrabolni, mert azt hihették tud az ügyleteimrõl. Eddig még senki, egy szeretõm sem lakott a házamban. Egy külsõ szemlélõ vajon mit szûr le abból, hogy egy gyönyörû, okos, az FBI-nak dolgozó személyjel lakom együtt?
Itt inkább abba is hagyom, mert megfájdul a fejem.
- Kérek egy csókot. – nem fordul felém, de válaszol.
- Vedd el, ha akarod. – elmosolyodom, mert ezt nem kell kétszer mondania. Az álla alá nyúlok és minden felgyülemlett feszültségemet levezetve erõsen és szenvedélyesen tapadok az ajkaira, majd simítom végig a felsõtestét.
Amikor megáll az autó eltol magától és hiába kérem, hogy maradjon õ csak kipattan és megy. Utána megyek és nézem, ahogy a romokat vizsgálja, de ahogy vártam nem talál semmit. Hirtelen a raktárra siklik a tekintete és már tudom, hogy mit akar.
- Nyicolai… Odamehetek? – mellém lép és rám emeli a szemeit, én pedig mozdulatlanul várom, hogy Dimitrij közbeavatkozzon.
- Pe…
Már nem tudom befejezni a mondatot, mert meghallom a lövést. Vay is meghalja és egy picit oldalra kapja a fejét, ami elég is, hogy megtörténjen a baj.
Látom, ahogy a fejéhez kap. Véres a keze.
- Nyicolai…
A halk nyögésre végre észhez térek, és még épp idõben ahhoz, hogy elkapjam az eszméletlenül elõre zuhanó testét.
Rögtön belém hasít az aggodalom, ahogy a vérzõ fejére nézek. Elõkapom a zsebkendõmet és a sebre nyomom, hogy felitassa vért, és ahogy láthatóvá válik a sérült rész, azonnal megkönnyebbülök. Csak súrolta. Nem lesz semmi baja.
Meglep, hogy mennyire aggódom érte, de most nem érek rá ezen gondolkodni. Igaz, hogy nem súlyos a seb, de azért vérzik és nem ártana lefeküdnie sem.
- Oleg! Azonnal hozd ide a kocsit és menjünk a házamba!
A hangom szigorú és parancsoló, mert egy csöppet sem vagyok csevegõ kedvemben. A zsebkendõt ismét Vay fejére nyomom, majd lassan fölemelem és vigyázok arra, hogy a feje meg legyen támasztva. Nem akarom, hogy beüsse.

***

A házam, az erdõ szélén áll, eldugva a kíváncsi szemek elõl. Egy egész csapat biztonsági õr járõrözik kint, míg én felviszem a hálószobámba a még mindig ájultan fekvõ Vay.
A vérzés még a kocsiban elállt, de azért amint letettem az ágyra azonnal elõszedem az elsõsegély dobozt és lefertõtlenítem a sebet.
Nem kell orvos, mert nem olyan vészes és én egyébként is elég jól értek a sebek ellátásához. Az évek alatt én is szereztem egy párat.
Óvatosan letörölgetem a fejét, majd a megszabadítom az ingétõl, mert az is véres lett. Meg kell erõltetnem magam, hogy ne nézzek a meztelenné vált bõrfelületre, ezért inkább nyakig ráhúzom a takarót, hogy ne is lássam.
Amikor kész vagyok a sebével letapasztom egy gézdarabbal, hogy nehogy felszakadjon, ha netán oldalra fordul.
Én is elmegyek lezuhanyozni, mert engem is összevérezett, majd utána gyorsan felöltözöm és lemegyek a nappaliba.
- Szergej, azonnal hívd fel nekem Dimitrijt!
- Máris, Fõnök!
Mikor tárcsázta azonnal odaadja, de senki nem veszi föl a telefont. Sokáig hagyom kicsengeni, míg végül az üzenetrögzítõ kapcsol.
Mérgesen földhöz vágom a telefont és Szergej felé fordulok. – Kerítsd elõ nekem ezt a mocskos patkányt akár a föld alól is! Megértetted?
- Intézkedem, Fõnök!
Olyan dühös vagyok, mint még soha. És még rohadt bûntudatom is van, amit már iskolás korom óta nem éreztem. Majdnem megölettem.
- A picsába!
Inkább visszamegyek hozzá a szobába, mert a végén még megölök valakit. És az nem lenne szerencsés.

***

Amikor belépek a szobába, azonnal feltûnik, hogy Vay nyugtalanul mozgolódik az ágyon, olyan szinten, hogy már majdnem leesik róla.
Mellé lépek és óvatosan visszagurítom az ágy közepére, majd jobb dolog híján leheveredem mellé. Rám fér a pihenés. Kimerített ez a nap és a repülés is.
Hallgatom a halk szuszogását, majd én is álomba merülök.

***

Halk nyöszörgésre ébredek és arra, hogy valaki a nevemet motyogja.
Azonnal éberré válok és az éjjeli lámpát felkapcsolva Vay felé fordulok, aki kába szemekkel néz rám.
- Nyicolai…
- Itt vagyok, nyugodj meg nincs semmi baj. – halkan mormolom a szavakat és megsimogatom az arcát.
- Én… azt hittem meghaltam. – könnyes szemekkel néz rám, amivel hirtelen nem tudom, hogy mit kezdjek. Nem igazán értek a vigasztaláshoz.
- Mondd, hogy érzed magad? Fáj valamid? – még mindig az arcát cirógatom és a szemébe nézve várom a válaszát.
- A fejem… mintha szét akarna robbanni. – felemeli a kezét és megdörzsöli a homlokát.
- Mindjárt hozok valami fájdalomcsillapítót!
Bemegyek a fürdõszobába és elõkeresek egy erõs pirulát és engedek egy pohár vizet is. Visszamegyek és látom, hogy megpróbál felülni, de nem nagyon megy neki.
- Várj! Majd én segítek! – odalépek hozzá, és a háta alá nyúlva feljebb húzom, majd a kezébe adom a tablettákat és a vizet.
- Köszönöm.
Elveszi és egy pillanat alatt eltünteti. Segítek neki visszafeküdni, és szinte azonnal újra elalszik. Én is visszafekszem mellé, mert még javában éjszaka van és holnap amúgy is lesz néhány elintéznivalóm, amihez tiszta fej kell.
Lefekszem és a derekát átkarolva finoman magamhoz húzom. Így legalább megérzem, ha újra mozgolódni kezd.

***

Finom cirógatás az arcomon, ami igen csak kellemes. Nem nyitom ki a szemem és a légzésem ütemén sem változtatok, mert tudom, hogy ha észreveszi, hogy már nem alszom, azonnal abbahagyja.
Érzem, hogy egy tincset simít ki az arcomból, és ahogy ujjai közben súrolják a fülemet, megborzongok. A karom még mindig a derekán pihen, de úgy látszik, ez nem nagyon zavarja, mert akkor már nem lenne itt.
Mikor az alsó ajkamon húzza végig puha ujját, már nem bírom tovább csukva tartani a
szemem, és amikor kinyitom, látom, hogy nemcsak érinti az ajkaimat, hanem vágyakozó tekintettel méregeti.
A kezem akaratlanul is megszorul a derekán, mire felpillant, és a tekintetünk összekapcsolódik.
A kezemet lassan végigvezetem a oldalán le egészen a csípõje domborulatáig, majd ott megállok és elmosolyodom. Mikor megint az ajkaimra pillant, megszólalok.
- Megteheted, ha akarod. – halkan duruzsolom a szavakat és látom, hogy tudja mire gondoltam, mert elpirul és megszakítja a szemkontaktust.
- Én-én nem tudom, m-mirõl beszélsz. – a tekintete zavart, és ez mindent elárul.
- Óh, dehogynem tudod. Azok az édes ajkaid ismét vágynak a kényeztetésre. – közelebb hajolok az arcához – Nem akarod megadni nekik, amire vágynak?
Ismét elpirul. – É-n n-em t-tudom.
Már nagyon zavarban van, ilyenkor mindig dadogva beszél. – Dehogynem tudod. Nagyon is jól csókolsz, ha ép nem gondolkozol annyit. – kezemet az arcára simítom
– Gyerünk, tedd meg.
A szemei ködösek, az arca pedig olyan vörös, hogy az már nem is fokozható. Lassan közelebb hajol, de nem néz a szemembe, hanem inkábba számat nézi. Félénken érinti meg az ajkaimat az övével, majd aprót mozdít rajtuk.
Most nem veszem át az irányítást, hagyom, hogy a saját tempójában csinálja, és én csak segítek neki egy kicsit. Vigyázva a fejére közelebb húzom magamhoz, hogy a testünk összesimuljon, és lágyan viszonozni kezdem a csókját, ezzel ösztönözve õt.
Felsóhajt, és óvatosan, bátortalanul megérinti a nyelvével az enyémet, mire felmordulok a gyönyörtõl.

Dr. Vayshawn Carlton

- Nyicolai… - nyögök fel. A szemem még nem nyílt ki, de biztosan érzem, hogy a mellettem levõ hely az ágyon nem üres. És gyanúsan nem Oleg feküdt be mellém.

- Itt vagyok, nyugodj meg nincs semmi baj – suttogja. Kinyitom a szemem, mikor érzem a kezeit az arcomon.
- Én… azt hittem meghaltam – vallom be, és a szemeim könnybe lábadnak.
- Mondd, hogy érzed magad? Fáj valamid? – kérdezi.
- A fejem… mintha szét akarna robbanni. – Hiába dörzsölöm a homlokom, nem jobb.
- Mindjárt hozok valami fájdalomcsillapítót!
Ahogy eltûnik, megpróbálok felülni, de nem sikerül egyedül megtenni, így végül õ segít. Kapok gyógyszert és vizet is, azonnal be is veszem mindkettõt. Megköszönöm, és visszafekszem. Érintése most nem zavaró, mintha itt tartana az életben. Amíg õ ölel, addig nem halok meg úgysem.

* * *

Mikor kinyitom a szemem õ még alszik. A keze még mindig a derekamat öleli, és akaratlanul is eszembe jut, hogy ha õ nem lenne itt, akkor mi történt volna? Ha egyedül jövök ide? Akkor meghalok, igaz? Azt hiszem, felesleges lenne tagadnom, hogy érzek iránta egy bizonyos szintû izgalmat. Hozzáérek.
Ilyet még soha nem csináltam és a saját indokaimat sem értem igazán. Olyan… furcsa érzés vele lenni. Vonzódom hozzá? De ha csak hozzá vonzódom, akkor még nem vagyok meleg, igaz? Akkor õ csak a kivétel.
Észre sem veszem, hogy mennyire megkívánom az ajkait. Jó lenne érezni most, hogy ilyen zaklatott a lelkem.
Megsimogatom az ajkait, mire ujjai végigsimítanak az oldalamon. Maga a mozdulat fájdalmasan egyszerû, mégis valami furcsa bizsergést érzek a hatására.
- Megteheted, ha akarod – suttogja, mire azonnal zavarba is jövök a leleplezésem miatt. Az eddig nem jutott el a tudatomig, hogy ha simogat, akkor nyilván ébren van és észrevette a vágyaimat.
- Én-én nem tudom, m-mirõl beszélsz.
- Óh, dehogynem tudod. Azok az édes ajkaid ismét vágynak a kényeztetésre. Nem akarod megadni nekik, amire vágynak?
- É-n n-em t-tudom - ismerem be elpirulva, teljes zavarban.
- Dehogynem tudod. Nagyon is jól csókolsz, ha épp nem gondolkozol annyit. Gyerünk, tedd meg.
Igaza van. Tényleg vágyom rá és felesleges lenne tagadnom, hogy most, hogy esélyem van a testiségre, felébredtek teljesen ösztönös vágyaim. Nem tudom és nem akarom visszafogni õket. Néha talán meg kell adnom… igen. Meg kell adnom magamnak.
Lassan, ügyetlenül hajolok az ajkaira, mozdítom is a számat, de messze nem olyan érzés, mint amikor õ teszi meg.  Ezért is könnyebbülök meg, amikor simogatni kezd, jelét adva, hogy élvezi. Ezen felbátorodva a nyelvemet az övéhez mozdítom. Halk morranásra leszek figyelmes.
Élvezi?
Kíván engem? Miért?
A csók lassú, hiszen még mindig én irányítom. Most a karját érintem meg, és megszorítom a felkarját. Kívánom… felesleges tagadni, hogy kívánom, de sem a helyzet, sem a pillanat nem alkalmas semmire, így elfordítom a fejem. Mordul egyet és a nyakamra hajol.
- Nyicolai, fejezd be - kérem nyögve.
- Te sem gondolhatod komolyan!
- A fejem fáj és meg kell találnom, hogy ki akart kivégezni! - Hirtelen tényleg abbahagyja és elhajol. Nahát. Ennyire aggódna értem? - Örülök, hogy te is beláttad az igazamat.
- Igen - sóhajtja. - Kérsz valamit?
- A laptopomat - kérem, és ahogy az ölembe adja õ elmegy, azt mondja, megnézi, hogy mikorra lesz reggelink. Én egy mailt írok közben. Egy ismerõsnek, akit még az egyetemrõl ismerek. Van egy hacker ismerõse, nagyon jól tudom, õt kérem meg, hogy derítse ki nekem a cím alapján, hogy kié a raktár. Elküldöm. Szinte azonnal érkezik egy oké és egy ígéret, hogy amint tud valamit, írni fog.

Sóhajtva nyitom meg a gyilkosságok helyszíneit jelölõ térképet. Meg kell néznem ismét, hogy van-e összefüggés a helyszínek között.
Épp belemerülnék, amikor Inna mailt küld. Egy térkép, ami a legjelentõsebb helyszíneket jelöli bûnözési szempontból. Ezen felbuzdulva keresgélni kezdek.  Összevetem a térképeken szereplõ adatokat a tetthelyekkel, de nem kerüli el a figyelmemet Inna megjegyzése: a lilával jelölt színek a sejtései szerint a Csenkov által vezetett körzeteket jelölik. Bizonyítani nem tudja, de van tippje.

Alig tíz perc múlva jön vissza Nyicolai. A fejem kezd fájni.
- Kérnék egy fájdalomcsillapítót - mondom.
- Máris hozom - mosolyog rám. - Rájöttél valamire?
Gyanakodva nézek rá. Ha elmondom neki a sejtéseimet, akkor megvan rá az esély, hogy kihasználva a szemtanúk hiányát, egyszerûen csak megöl, ezért egy rövid üzenetet írok Innának.

Egy óra múlva mindenképp hívj fel! Fontos!

Elküldöm, és õ épp ekkor lép ki a fürdõbõl.
- Nos? - ül le mellém az ágyra.
- Nos, rájöttem valamire, ami fontos lehet. De elõtte szeretném leszögezni, hogy nekem nem érdekem jelenleg, hogy bármit is rád bizonyítsak. Azért vagyok itt, hogy megkeressem a sorozatgyilkost, aki öli a dílereket. Érted? - Meglepve néz, de bólint. - Akkor ez lebegjen a szemed elõtt az okfejtésem végén. - Bólint. - A helyzet az, hogy egy Innától kapott térkép alapján megállapítottam, hogy a tetthelyek maximum másfél utcányira vannak a legismertebb drogátadó helyszínektõl. Amik viszont Inna szerint többségében egy emberhez tartoznak. Az ugyanis, hogy nem tudnak bizonyítani semmit, nem jelenti azt, hogy nem sejtenek semmit - mondom. - A lényeg tehát az, hogy sejtéseim szerint azok a személyek, akiket megöltek a közelmúltban, azok mindannyian a te alkalmazottaid voltak. És ez megmagyarázza azt is, hogy miért vagy ilyen segítõkész és miért kezdtél el félreérthetõ érzéseket táplálni irántam. Viszont neked jó hír, mielõtt eldöntenéd a halálom formáját, elkezdtem lenyomoztatni azt, akihez a raktár tartozik. Valószínûleg õ az, aki felbérelte a szõke férfit, aki nálam is volt. Ugyanis arra eddig nem gondoltam, hogy a kínai férfi talán nem alárendelt, hanem alkalmazott. Ezek alapján valószínûleg kínai személyhez fog tartozni a raktár. Ha õk megvannak név szeriont, már sokkal könnyebben megtaláljuk a férfit, és én is mehetek haza. De nem kell aggódnod, a hazatérésem után nem fogom ellened fordítani a felfedezetteket, ezért kérlek, fontold meg a megölésemet. Ha Inna felkér arra, hogy téged zárjunk be, akkor friss bizonyítékok alapján fogok dolgozni, nem kell aggódnod.
Várakozóan nézek rá, hiszen furcsa az arca. Nem örül, hogy ennyi mindenre rájöttem

Nyicolai Vasilyevics Csenkov

Amint egy kicsit jobban élvezni kezdeném, azonnal tiltakozik és a sérülésére és a gyilkosra hivatkozva leállít. Most az egyszer nem erõltetem tovább, mert még nekem is van egy pár elintéznivalóm.
A kezébe adom a kért laptopot, majd miután felöltöztem megkeresem Szergejt.
- Megtaláltad már?
- Nem Fõnök. Minden vonatállomásra és reptérre õröket állítottunk és figyeljük az autópályát is, de eddig semmi.
Bosszúsan fújok egyet, mert gyûlölöm, ha valamire várnom kell. – Keressétek tovább, nem hagyhatja el Novocserkasszkot és szólj az embereimnek, hogy menjenek vissza a raktárhoz õrködni.
- Igen, Fõnök!
Visszamegyek a szobámba és mikor belépek, azonnal megszólal.
- Kérnék egy fájdalomcsillapítót.
- Máris hozom. Rájöttél valamire? – nem válaszol, és amikor visszaérek a gyógyszerrel, ismét rákérdezek.
- Nos, rájöttem valamire, ami fontos lehet. De elõtte szeretném leszögezni, hogy nekem nem érdekem jelenleg, hogy bármit is rád bizonyítsak. Azért vagyok itt, hogy megkeressem a sorozatgyilkost, aki öli a dílereket. Érted?
Meglepetten nézek rá, mert eddig azt hittem, hogy ha találna ellenem valamit, azt rögtön jelentené Inna barátjának, aki szépen feldobna a zsaruknak. De így… hát eléggé elgondolkodtató tény. Csak bólintok neki, hogy értem amit mondd, majd folytatja.
- Akkor ez lebegjen a szemed elõtt az okfejtésem végén…
Belekezd én pedig idõ közben egyre komorabb leszek. Nagyon jó nyomon jár a felé, hogy rájöjjön arra, mi is történik itt valójában. És ez baj. Nagy baj.
Nem csak rám és a szervezetemre nézve, hanem õrá is. Folytatja.
- De nem kell aggódnod, a hazatérésem után nem fogom ellened fordítani a felfedezetteket, ezért kérlek, fontold meg a megölésemet. Ha Inna felkér arra, hogy téged zárjunk be, akkor friss bizonyítékok alapján fogok dolgozni, nem kell aggódnod.
Hm… érdekes. Megölni nem akarom, mert ahhoz túlságosan is kell nekem, de egy valamit még ki kell derítenem, mielõtt bármit is teszek.
- Mennyire bízhatom én benned, Vay?
Komoly tekintettel nézek rá, mert a válaszától függ, hogy mi lesz a továbbiakban.
- Hogy érted ezt? – homlokráncolva néz rám.
Elõször is leszögezem, hogy nem akarlak megölni. Másodszor, azt állítod, hogy bármit tudsz is meg nem adod át a barátodnak. De mi van, ha olyan dologra akadsz, ami szerinted túl súlyos ahhoz, hogy eltitkold? Mi lesz akkor, ha menet közben más kép döntesz?
- Tehát azt mondod, hogy azért nem árulsz el dolgokat, mint ezek a területi gyilkosságok, mert én bármikor továbbadhatom?
- Te nagyon okos vagy Vay. Számítanom kellett volna arra, hogy rájöhetsz a hiányzó részekre. Itt csak az a gond, hogy én olyasmiket is tudok, ami nem csak engem hanem… mondjuk úgy, más szervezeteket is érint. Ha véletlenül olyasmibe ártod magad, amibe nem kéne, akkor lehet, hogy a következõ golyó a fejedbe talál.
Látom, hogy ideges nyel egyet, de gyorsan összeszedi magát és folytatja.
- Akkor miért engedted meg, hogy a házadba költözzem és nyomozzak?
- Nos… a házamba költözésed az ügytõl függetlenül akartam, mert kedvelem a társaságod és szeretnélek megkapni. De ez nem titok. Már korábban az étteremben is el akartam mondani, hogy rosszul gondoltad, amit mondtál. Ha beleegyeznél a kapcsolatunkba, én nem csak egy éjszakára akarlak téged, hanem még jó hosszú ideig magam mellett akarlak tudni. Te nem egy utcai kurva vagy, akivel egyszer lefekszem és elég volt. Te egy gyönyörû, okos és szórakoztató férfi vagy, akinek elég bátorsága van ahhoz, hogy egy házban lakjon azzal, akitõl mindenki menekül.
Mélyen a szemébe nézek, de a döbbeneten kívül semmi reakciót nem látok rajta. Kopognak az ajtón én pedig kiszólok. Jurij lép be, igen csak komor ábrázattal.
- Fõnök, sürgõs ügy. Kérem, azonnal jönnie kellene!
- Várj meg a dolgozószobában egy perc és megyek. – bólint majd ismét magunkra hagy, én pedig visszafordulok a még mindig csendben ülõ Vay felé.
- Ami pedig a másik dolgot illeti. Azért engedtem, hogy nyomozz, mert szükségem van rád és a tudásodra az ügy megoldásához. Sokat segítettél és segíthetnél is, de most már neked kell eldöntened, hogy mit akarsz, mert ha úgy döntesz, hogy valóban meg akarod oldani ezt az ügyet és ez fontosabb, mint az én börtönbe juttatásom, akkor van mit elmondanom.
Egy ideig gondolkodik, majd megszólal.
- Tizenhat embert lemészároltak, számomra ez mindennél fontosabb. El akarom kapni azt aki ezt tette és rács mögé juttatni. A te elfogásod pedig nem az én dolgom.
Elmosolyodom a magabiztos tekintetén, majd nagyot sóhajtva felállok.
- Rendben, de valamin gondolkodj el. Ha ebbe mélyebben belekeveredsz, olyan dolgokat tudhatsz meg, ami veszélyeztet téged és a munkádat is. Ha ebbe belevágsz, én nem tudom neked garantálni a biztonságot miután elmész innen. A maffia mindent megtesz azért, hogy védje az övéit, de azért is, hogy eltûntesse az ellenségeit. Amennyiben vállalod a feladatot és én elmondom neked az igazat bele fogsz keveredni a maffia ügyeibe és arra kényszerülsz, hogy eltitkolj mindent a zsaruk elõl. A tieid elõl. – látom rajta, hogy ez sok, ezért mos hagyom és elindulok kifelé – Gondolkozz el azon, amiket mondtam. Késõbb majd visszajövök és beszélünk.
Kilépek és hangosan kifújom a levegõt. Ennél bonyolultabbá már nem is válhatna a helyzet.

***

Mikor belépek a dolgozószobába, Jurij már idegenen járkál fel-alá, és amint belépek azonnal felém fordul.
- Fõnök, baj van. Megtaláltuk Dimitrij holtestét.
Erre nem számítottam. – És hol volt?
- Ott, ahonnan az elterelõ lövést kellett volna leadnia. A raktár õrei találtak rá a kutyákkal. Szétlõtték a fejét egy nagy kaliberû mesterlövész fegyverrel. Megnéztem a puskáját, de a tár teljesen tele volt és lõpornyomot sem találtam.
- Ezek szerint nem õ lõtt rá Vayre! – már majd nem kiabálok, olyan dühös vagyok. Valaki majdnem megölte, és még csak azt sem tudom, hogy ki volt az.
- Nem, Fõnök. Õ semmi képen nem lehetett, de a helyszínen nem találtam semmi nyomot. Bárki is volt az, profi munka volt.
Profi munka. Nyom nélkül. Pont, mint a behatoló és a gyilkos. Csak egy a bökkenõ, hogy ezúttal hagyott egy olyan nyomot, ami nincs eltûntetve.
- Jurij? Mikor mondtam el neked, hogy mit tervezek Dimitrijjel?
- Ööö… mikor itt leszálltunk.
Elmosolyodom. – És te mikor mondtad el Szergejnek és Olegnek?
- Amikor ön és Mr. Carlton kiszálltak az autóból.
- Úgy van. Tehát sem te, sem pedig Szergej és Oleg nem tudhatott semmirõl, így nem is árulhatták el. Ki volt tehát az egyetlen ember, aki rajtam kívül tudott a tervemrõl?
Jurij a homlokát ráncolja, mert õ ezt sem tudhatta, mivel mikor ezt elterveztem õ otthon vigyázott Vayre.
- Ivan. Ivannal hozattam ide Dimitrijt. Tudta a tervet, az idõt és a helyet, hogy mikor leszünk itt, és nyilvánvalóan tovább is adta.
- Fõnök… és most mi legyen?
- Azt kapja, amit az árulók érdemelnek, de elõtte még szedjétek ki belõle, hogy kinek árult el. Tudni akarom a nevét a gyilkosnak is. Bármilyen eszközt használhattok, de addig ne öljétek meg, amíg nem köpött. Vigyétek Vladislot, õ nagyon kreatív, ha kínzásról van szó.
Jurij sátánian elvigyorodik, majd bólint. – Tekintse elintézettnek, Fõnök.
- És még valami. – szólok utána komoly hangon - Keressétek meg azt a kínait is aki minden gyilkosságnál ott volt, de õt ne öljétek meg, mert beszélni akarok vele. Addig zárjátok be valahová.
- Meglesz, Fõnök.
Elégedetten bólintok, majd leülök az asztal elõtti székre. Ahogy fáradt tekintetem a naptárra téved, a hangulatom csak még rosszabbá válik, mikor eszembe jut, hogy egy hét múlva lesz a maffiatalálkozó. Ez egy furcsa szokás, amit minden évben megrendeznek, és mindig más székhelyen. Idén Moszkvában, mert én vagyok a következõ, aki szervezi.
Ezen az estélyen, ami leginkább egy bálra hasonlít, egész Európából összegyûlnek a vezetõ beosztású maffiatagok. Itt minden évben sok új üzletet és szövetséget kötnek, és új érdekkörök alakulnak ki. Régen én is egy ilyen estély után paktáltam le az olaszokkal és a törökökkel. Errõl az eseményrõl senki más nem tud csak az érintettek, de mindig mindenki jelen van, aki számít az alvilágban.
Jövõ héten még ezt is el kell intéznem.
Felállok, és úgy döntök, hogy ha már itt vagyok, megnézem a raktárban mûködõ csempészüzemet is.

***

Este lesz, mire hazaérek, és elégedetten konstatálom, hogy minden a legnagyobb rendben. Az ottani üzlet zökkenõmentesen megy és a szállítmányok is idõben érkeznek. Tökéletes.
Elindulok felfelé a szobámba, mert még Vayel is beszélnem kell, arról, hogy mire jutott.
Mikor belépek, az ágyat üresen találom, de hallom a fürdõszobából kiszûrõdõ vízcsobogás hangját. Nyilván kipróbálta az extra kényelmes süllyesztett kádat.
Egy kérdés kúszik a gondolataimba, aminek nem tudok gátat szabni.
Vay egyedül a fürdõkádban. Vizesen. Meztelenül.
Gonoszul elvigyorodom, majd lenyomom a kilincset és szinte rögtön egy sampon csapódik a mellkasomon.

Dr. Vayshawn Carlton

- Mennyire bízhatom én benned, Vay?

- Hogy érted ezt? – Hogy jön ez most ide?
- Elõször is leszögezem, hogy nem akarlak megölni. Másodszor, azt állítod, hogy bármit tudsz is meg nem adod át a barátodnak. De mi van, ha olyan dologra akadsz, ami szerinted túl súlyos ahhoz, hogy eltitkold? Mi lesz akkor, ha menet közben más kép döntesz?
- Tehát azt mondod, hogy azért nem árulsz el dolgokat, mint ezek a területi gyilkosságok, mert én bármikor továbbadhatom?
- Te nagyon okos vagy Vay. Számítanom kellett volna arra, hogy rájöhetsz a hiányzó részekre. Itt csak az a gond, hogy én olyasmiket is tudok, ami nem csak engem hanem… mondjuk úgy, más szervezeteket is érint. Ha véletlenül olyasmibe ártod magad, amibe nem kéne, akkor lehet, hogy a következõ golyó a fejedbe talál.
Érdekes… félelmetes, de érdekes, érdekelne, hogy mi az, ami más nem az én ügyem.
- Akkor miért engedted meg, hogy a házadba költözzem és nyomozzak? - teszem fel a legfontosabb kérdést.
- Nos… a házamba költözésed az ügytõl függetlenül akartam, mert kedvelem a társaságod és szeretnélek megkapni. De ez nem titok. Már korábban az étteremben is el akartam mondani, hogy rosszul gondoltad, amit mondtál. Ha beleegyeznél a kapcsolatunkba, én nem csak egy éjszakára akarlak téged, hanem még jó hosszú ideig magam mellett akarlak tudni. - Hogy mi? Rosszul hallok? - Te nem egy utcai kurva vagy, akivel egyszer lefekszem és elég volt. Te egy gyönyörû, okos és szórakoztató férfi vagy, akinek elég bátorsága van ahhoz, hogy egy házban lakjon azzal, akitõl mindenki menekül.
Ezt nem tudom elhinni… nem. Az nem lehet… de engem ez nem is kellene, hogy érdekeljen!
- Ami pedig a másik dolgot illeti. Azért engedtem, hogy nyomozz, mert szükségem van rád és a tudásodra az ügy megoldásához. Sokat segítettél és segíthetnél is, de most már neked kell eldöntened, hogy mit akarsz, mert ha úgy döntesz, hogy valóban meg akarod oldani ezt az ügyet és ez fontosabb, mint az én börtönbe juttatásom, akkor van mit elmondanom.
Ez egyértelmû!
- Tizenhat embert lemészároltak, számomra ez mindennél fontosabb. El akarom kapni azt, aki ezt tette és rács mögé juttatni. A te elfogásod pedig nem az én dolgom.
- Rendben, de valamin gondolkodj el. Ha ebbe mélyebben belekeveredsz, olyan dolgokat tudhatsz meg, ami veszélyeztet téged és a munkádat is. Ha ebbe belevágsz, én nem tudom neked garantálni a biztonságot miután elmész innen. A maffia mindent megtesz azért, hogy védje az övéit, de azért is, hogy eltûntesse az ellenségeit. Amennyiben vállalod a feladatot és én elmondom neked az igazat bele fogsz keveredni a maffia ügyeibe és arra kényszerülsz, hogy eltitkolj mindent a zsaruk elõl. A tieid elõl. Gondolkozz el azon, amiket mondtam. Késõbb majd visszajövök és beszélünk.
Kimegy és magamra hagy.

* * *

Egész nap gondolkodom. Mit kellene tennem? Idejöttem azért, hogy elkapjam a sorozatgyilkost. Nem engedhetem meg magamnak, hogy csak úgy elmenjek. Amiket mondott… talán csak el akar ijeszteni, nem igaz? De ha mégsem? Akkor mi történik majd? Kizárnak az FBI-tól? Nem követtem el bûncselekményt. Azt, hogy mit tudtam meg, nem vagyok köteles elmondani senkinek rajta kívül.

Inna persze felhív, hogy mi történt. Mivel nem tudom, mennyire lenne partner ebben az egészben, ezért úgy döntök, hogy rendben, nem mondok semmit. Megkérem, hogy egyelõre ne keressen, fogom én, de naponta egyszer jelentkezzen le, legalább sms-ben, hogy jól van. Gyanakszik, de rám hagyja, és megkér, hogy okosan tegyem, amit teszek.

Én pedig döntök.
Segítek Nyicolainak elkapni a gyilkost. Innának átadom majd a férfit, hogy büntesse meg, aztán hazamegyek és elfelejtek mindent. Az ügyet, Nyicolait, mindent. Nem szabad hagynom, hogy az érzelmeim vezessenek. Abból még soha senkinek nem származott semmi jó.
Mikor döntésre jutok eldöntöm azt is, hogy ideje megfürdenem.

Ahogy belépek a fürdõszobába, kicsit leesik az állam. Nem tudom, miért lep meg, hogy Nyicolai luxusban él még itt is, de a kád fantasztikus. Meg is találom a fürdõsót. Idegnyugtató. Rendben, tökéletes, akkor már engedem is a vizet. Mire megvan a jó meleg víz és benne a fürdõsó, már meztelen vagyok és a kádba szállok befelé. A fejem nem merem megfogni, megmosni, ahhoz nem tudok és nem merek nyúlni.

Már épp nagyon ellazulok, amikor nyílik az ajtó. Nem kell megszólalnia, hogy tudjam, õ az.
- Nem! - kiabálok ki, miután hozzávágtam a sampont. - Legalább várj egy kicsit!
Egy jó adag habfürdõt öntök a víybe, hogy a habtól ne lehessen látni semmit belõlem, csak a nyakamtól felfelé.
- Jöhetek már? - kérdezi.
- Igen, úgyis segítened kell.
Benyit, és elvigyorodik.
- Kis cseles - neveti el magát. - Nem mintha egy réteg hab megakadályozna - lép mellém.
- Ha bármit is teszel amit nem akarok, soha többé nem szólok hozzád - jelentem ki. Halálosan komoly vagyok, és ezt õ  is tudja.
- Rendben - sóhajt fel. - Mit tehetek akkor?
-  Csók. Egy csók. De ne érj hozzám máshol, csak az arcomon.
Bólint, és már hajol is. Mosolyogva tapasztja ajkait az enyémekre, majd lassan kezdõdik a csók. Nagyon izgató, nagyon… nagyon izgató csók. Szerencse, hogy a sûrû habtól nem látja, mi is történik a vízben az ágyékomnál. Mert… mert felizgulok lassan. De ennek a szokott piruláson és zavaron kívül nincs jele. Szerencsére.
- Elég - hajolok egy lihegve.
- Mikor engedsz tovább? - kérdezi, õ is szuszog.
- Azt mondtad, nem csak egy éjszakára van rám szükséged. Akkor várj rám, amíg el nem érkezettnek tartom a pillanatot és saját magam, meg a kapcsolatunkat, hogy neked adjam a testem. Aztán, ha õszinte vagy, akár többet is.
Mosolyogva néz rám.
- És, mire jutottál ma?
- Nem tudom, mit kellene tennem, így azt teszem, amit akarok. Ami pedig ennek a gyilkosnak az elfogása. Maradok. A többit majd késõbb elintézem. Ha úgy alakulna a helyzet, adott esetben hajlandó vagyok a kedvedért átkéretni magam a CIA orosz különítményéhez és a támogatásukkal itt maradni továbbra is. Már ha szükséges lesz - nézek rá felvont szemöldökkel.
- Szükséges? Úgy érted, ha elég komoly lesz ez az egész?
- Igen, pontosan úgy. De mindennek az alapja az õszinteség. Tudni akarok mindent. Ha tudod, hogy ki lõtt rám, azt is. Ha sejted, ki a bérgyilkos vagy a felbérlõi, azt is. Csak akkor, de csak akkor vagyok hajlandó itt maradni és elkezdeni gondolkodni kettõnk kapcsolatáról, ha azt érzem, hogy maximálisan megbízhatok benned és nem versz át. Amint rájövök, hogy valójában hazudsz vagy hazudni próbálsz nekem, az ügyet lerendezem, és soha többé nem látsz - nézek a szemébe komolyan.
Szeretném vele komolyra fordítani mindezt. Lassan haladni és talán megszeretni. De ehhez arra van szükségem, hogy bízhassak benne, ami egyelõre nem teljesen igaz és õszinte érzés. Mert lehet, hogy sok téren õszinte, de még több téren hazudik és titkolózik. ha viszont én maximálisan õszinte vagyok, tõle is ezt várom el.

Nyicolai Vasilyevics Csenkov

A sampon után rögtön meghallom a kiabálást, amin csak elvigyorodom. – Jöhetek már?
- Igen, úgyis segítened kell. – kíváncsi lennék, miben kell neki az én segítségem a kádban.
- Kis cseles – habfürdõt tett a vízbe - Nem mintha egy réteg hab megakadályozna.
Mellé lépek és éhes ragadozó szemekkel mérem végig a habok közül kikandikáló gömbölyû vállait. Hihetetlenül izgató.
- Ha bármit is teszel, amit nem akarok, soha többé nem szólok hozzád. – az arca halálosan komoly, és tudom, hogy úgy is gondolja. Õ nem az a fajta, aki a levegõbe beszél.
- Rendben. Mit tehetek akkor?
-  Csók. Egy csók. De ne érj hozzám máshol, csak az arcomon.
Tetszik ez a követelõzõ Vay. Rátapasztom az ajkaimat az övére és belemosolygok a csókba, mert meg kell szorítanom a kád szélét, ahhoz hogy ne érjek hozzá.
Mikor szól, hogy elég elválok tõle, mert nem akarom ráerõltetni magam, de azért megkérdezem, amit már tegnap is akartam. - Mikor engedsz tovább?
- Azt mondtad, nem csak egy éjszakára van rám szükséged. Akkor várj rám, amíg el nem érkezettnek tartom a pillanatot, és saját magam, meg a kapcsolatunkat, hogy neked adjam a testem. Aztán, ha õszinte vagy, akár többet is.
Elmosolyodom a kijelentésén, mert ezek szerint nem vagyok közömbös a számára, ha õ is akar többet. Aztán eszembe jut, hogy miért is jöttem és elkomorulok.
- És, mire jutottál ma?
- Nem tudom, mit kellene tennem, így azt teszem, amit akarok. Ami pedig ennek a gyilkosnak az elfogása. Maradok. A többit majd késõbb elintézem. Ha úgy alakulna a helyzet, adott esetben hajlandó vagyok a kedvedért átkéretni magam a CIA orosz különítményéhez és a támogatásukkal itt maradni továbbra is. Már ha szükséges lesz.
Ezek szerint vállalja?
- Szükséges? Úgy érted, ha elég komoly lesz ez az egész?
- Igen, pontosan úgy. De mindennek az alapja az õszinteség. Tudni akarok mindent. Ha tudod, hogy ki lõtt rám, azt is. Ha sejted, ki a bérgyilkos vagy a felbérlõi, azt is. Csak akkor, de csak akkor vagyok hajlandó itt maradni és elkezdeni gondolkodni kettõnk kapcsolatáról, ha azt érzem, hogy maximálisan megbízhatok benned és nem versz át. Amint rájövök, hogy valójában hazudsz vagy hazudni próbálsz nekem, az ügyet lerendezem, és soha többé nem látsz.
A tekintete komoly, ahogy az enyém is, de pont ezt vártam tõle. Tudtam, hogy soha nem menekülne el. Bátrabb õ annál.
De itt egy kis probléma. A lövés. Ha nem mondom el neki, hogy én terveztem és rájön, márpedig ez valószínû, és akkor fújhatom az egész tervet. De ha elmondom… hát azt nem igazán tudom, hogyan fog reagálni, de legalább most nem fog elfutni.
- Nos hol kezdjem?
- Ahol szeretnéd. De ne hazudj!
- Rendben. – gyerünk a mély vízbe – Én béreltem fel egy mesterlövészt, hogy ijesszen rád.
Elhallgatok, és várom a reakcióját, de csak a döbbent csend van és hitetlenkedve bámul rám, ami valahogy egy cseppet sem esik jól. Olyan mintha… csalódott volna.
- Hogy… hogy mit csináltál!? Még is mi a francért… majdnem megölettél! Ha egy fél centivel odébb megy a golyó, már halott lennék!
Hát… még szerencse, hogy a kádban ül meztelenül, mert az biztos, hogy már nekem esett volna.
- Nos igen, de itt a bökkenõ. Nem az én emberem lõtt rád, mert ha õ lõ akkor a golyónak melletted kellett volna elhaladni. Azt, akit én felbéreltem holtan találták. Ezért hívott ki Jurij, mikor korábban beszélgettünk.
- Ez… de, akkor ki volt? – még mindig dühös, de talán egy kicsit csillapodott.
- Éppen most derítik ki az embereim és hidd el nem lesz szép vége, ha megtalálom.
Nagy szemekkel néz rám, majd ismét meglátom a düh szikráit benne.
- Ez még nem mentség arra, amit tettél.
Felsóhajtok, és leülök a kád peremére, mire õ felhúzza a térdeit és átöleli a karjaival.
- Tudom. És ha ez megnyugtat, utólag én is megbántam és… elnézést érte.
Összeráncolja a homlokát, és mint ha mulatna valamin – Ugye, jól sejtem, hogy nem gyakran kérsz bocsánatot?
- Valójában, most kértem elõször. Nem igazán szoktam semmit sem megbánni. – félrebillentem a fejem és engesztelõen rámosolygok.
- Azért még mindig haragszom.
Kicsit közelebb hajolok hozzá. – És van valami ötleted, hogy hogyan engesztelhetnélek ki?
- Mosd meg a hajam. – a tekintete makacs, de látom, hogy jól mulat magában. Felhúzott szemöldökkel nézek rá, mire újra megszólal. – Te mondtad, hogy ki akarsz engesztelni. Ezzel kezdheted, mert nem tudom magamnak a seb miatt. Nem akarok véletlenül hozzá érni.
Fájdalmas grimaszt vág, én pedig kajánul elmosolyodva elkezdem levenni a zakómat, majd az ingemet. Mikor látja, hogy sorban gombolom ki, elkerekednek a szemei és ösztönösen lejjebb csúszik a kádban.
- M-mit csinálsz? N-nem azt a-akarom, hogy v-vetkõzz l-le, csak…
- Nem szeretném összevizezni a kedvenc ingemet, úgy hogy inkább levetem. – látom, hogy nagyot nyel amikor a csupasz mellkasomra néz, de már máskor sem kerülte el a figyelmemet, hogy tetszik neki a felsõtestem.
- K-közben folytasd a színvallást. Próbáltál már máskor is megöletni?
A hangja éles és gúnyos, de nem foglalkozva vele komolyan a szemébe nézek. – Nem. És nem is fogok többé ilyet tenni, de nem engedhettelek a raktár közelébe.
Érdeklõdve néz rám, én pedig elmondok neki mindent szép sorjában. A csempészüzletet, a török szállítmányokat, a kínai ellenségeimet, a felrobbant fegyverraktárt, az áldozatok kapcsolatát, a bordélyházat, a végül Ivan árulását.
Eközben végig a kád szélén ültem, majd mikor befejezem a beszámolót, a háta mögé állok és lassú, óvatos mozdulatokkal elkezdem mosni a haját. Nem beszélek, mert hagynom kell gondolkodni is a sok új információ után, ezért csak lassan cirógatom a tincseit ügyelve arra, hogy ne menjen sampon a sebre. Masszírozni kezdem a fejbõrét, mire látom, hogy megborzong és végül ellazul.
Mikor kész vagyok, vigyorogva elé állok. – Ki tudsz szállni egyedül is vagy esetleg abban is segítsek?

Dr. Vayshawn Carlton

 - Nos hol kezdjem? - Hm, érdekes fejlemény. Nem hittem, hogy ennyire könnyû lesz. 

- Ahol szeretnéd. De ne hazudj!
- Rendben. Én béreltem fel egy mesterlövészt, hogy ijesszen rád.
- Hogy… hogy mit csináltál!? - kérdezem ledöbbenve. Nem hiszem el… - Még is mi a francért… majdnem megölettél! Ha egy fél centivel odébb megy a golyó, már halott lennék!
- Nos igen, de itt a bökkenõ. Nem az én emberem lõtt rád, mert ha õ lõ akkor a golyónak melletted kellett volna elhaladni. Azt, akit én felbéreltem holtan találták. Ezért hívott ki Jurij, mikor korábban beszélgettünk.
- Ez… de, akkor ki volt? – Na, kezdek egy kicsit összezavarodni. Õ felbérel valakit, aki végül nem lõ rám, mert más teszi?
- Éppen most derítik ki az embereim és hidd el nem lesz szép vége, ha megtalálom.
- Ez még nem mentség arra, amit tettél - figyelmeztetem.
Õ leül a kád szélére, én pedig eléggé… elárulva érzem magam.
- Tudom. És ha ez megnyugtat, utólag én is megbántam és… elnézést érte.
- Ugye, jól sejtem, hogy nem gyakran kérsz bocsánatot? - kérdezem. Egy vezetõ alvilági személy nem sokszor kér bocsánatot.
- Valójában, most kértem elõször. Nem igazán szoktam semmit sem megbánni.
- Azért még mindig haragszom - jegyzem meg.
- És van valami ötleted, hogy hogyan engesztelhetnélek ki? - kérdezi.
- Mosd meg a hajam. – Igen, az tökéletesen jól jönne jelenleg. – Te mondtad, hogy ki akarsz engesztelni. Ezzel kezdheted, mert nem tudom magamnak a seb miatt. Nem akarok véletlenül hozzá érni.
Engem egy pillanatra lefoglal a gondolat, hogy belefolyik a sampon és ordítok a csípéstõl, de mire megint odapillantok, már az ingét gombolgatja. MIÉRT?!
- M-mit csinálsz? N-nem azt a-akarom, hogy v-vetkõzz l-le, csak…
- Nem szeretném összevizezni a kedvenc ingemet, úgy hogy inkább levetem. – Megint látom a mellkasát, és ugyanolyan élmény, mint elsõre. Kifejezetten… jó nézni.
- K-közben folytasd a színvallást. Próbáltál már máskor is megöletni?
- Nem. És nem is fogok többé ilyet tenni, de nem engedhettelek a raktár közelébe.
Miért is nem?
Mielõtt kérdezhetném, mesélni kezd. Mindenrõl. Legalábbis azt hiszem, mindenrõl.
Felfogom a szavait, de közben õ, beszámolója végén elkezdi mosni a hajam. Jó érzés, hogy valaki hozzám ér. Így… érdekes. Új és érdekes.
- Ki tudsz szállni egyedül is vagy esetleg abban is segítsek?
Elmosolyodom. Ez egy kedves gesztus.
- Nem, azt a részét megoldom, köszönöm. De ha van még kedved, megihatnál velem egy pohár forró, habos kakaót.
- Igazán csábítóan hangzik - viszonozza a mosolyomat.
- Tökéletes. Akkor menj ki, várj meg, és nemsokára megyek.
Felnevet, de kimegy, én pedig ki tudok szállni. Leöblítem magamról a habot, és felveszem az elõre bekészített alsómat. Klasszikus fecske-fazonú alsót hordok, azt szoktam meg. Mivel úgy gondolom, hogy egyedül vagyok, nem tekerem magam köré a törülközõt, hanem kilépek.
Arra viszont nem számítok, hogy nem vagyok egyedül.
- Nahát, ez az alsó igazán jól áll neked - mér végig szemérmetlenül. Kicsit sem férfiasan nyekkenek egyet és visszaugrok a fürdõbe.
- Menj ki!
- Ugyan, nem vagy meztelen…
- Menj már ki!
- Azt mondtad…
- Azt, ha készen állok. És az még nem most van! Alsóban megjelenni elõtted nekem… kellemetlen - szuszogom.
- Érdekes, nekem sokkal másabb érzés - hallom meg az ajtó elöl.
- Oké, menj innen - szólítom fel.
- Nem megyek - jegyzi meg csak úgy mellékesen. - Állhatunk itt reggelig, vagy kijössz és felöltözöl elõttem!
- Miért akarsz ennyire felöltözés közben látni? - kérdezem kétségbeesetten.
- Mert… - Sóhajt. - Vay, ha nem kezdünk el valamerre haladni, soha nem tudjuk meg, hogy lehetne-e komoly ez a kapcsolat. Nem érek hozzád, csak gyere ki. Hadd lássalak.
Egy pillanatra elgondolkodom. Talán igaza van. Ha azt akarom, hogy kiderüljön, mennyire mûködõképes kettõnk viszonya, akkor el kell kezdenem haladni. És talán az elsõ lépés az, hogy nem feszengek elõtte. Igaz?
Igaz.
- Rendben, kimegyek - szólok ki. - De ha hozzám érsz…
- Tudom, nem szólsz hozzám soha többé - neveti. Kicsit rosszul esik, hogy kinevet, de végül erõt veszek magamon és kinyitom az ajtót. Õ ekkorra már a bejárati ajtónál áll és néz. De még hogy néz…! Teljesen zavarba jövök, ezért nem is szólok egy szót sem. A szekrényhez lépek és kiveszek egy felsõt, majd az alsó polchoz le kell hajolnom, ott a nadrág. Magamon érzem a tekintetét, mikor lehajolok, szinte égeti a bõrömet. Lassan öltözök, az arcom tûzvörös.
Amikor kész vagyok, felé fordulok, de majdnem felperzsel a szemébõl áradó tömény vágy.
- Egy csókot… - néz rám.
- Most nem. Nem tudnád visszafogni magad! - Ellépnék mellette, de elkapja a csuklómat.
- Vay…
- Türelem. Csak ennyit kérek, légy türelemmel. - Mélyen a szemébe nézek. - Megcsinálom a kakaót.
A konyhába érve õ már a nyomomban van. Leül a pulthoz és nézi, ahogy kiveszem a tejet, elõveszem kakaót a polcról, és megcsinálok mindent. A hûtõben a tejszínhab megint az alsó polcon van, de most nem hajolok, leguggolok érte.
- Nocsak - nevet fel.
- Nem adok felesleges alapot. Nem a türelmeddel játszom, teljesen komolyan gondolom. Idõvel.
- Tudod, elég érdekes férfi vagy te. Nem gondoltam, hogy bevallod az érzéseidet… - mondja, és elkezdi kanalazni a habot a kakaóról.
- Nem tartom indokoltnak, hogy titkolózzak. A homoszexualitás nem választás kérdése. Nyilván ez az oka, hogy nem volt szerencsém a nõkkel eddig. Viszont a homoszexualitás is erõs szó, te vagy az elsõ férfi, aki felkelti az érdeklõdésemet. Szóval kifejezetten homoszexuális sem vagyok. Eddig aszexuálisnak mondtam magam, ha kérdezték, de mióta veled vagyok, érdekes tüneteket veszek észre magamon. - Még egy kanál hab. Finom. - A fürdõkádban a csókot hatására felizgultam. Így gondolom, az, hogy te felizgultál miközben öltöztem elõtted, már csak amolyan visszavágás-féle volt.
Nevet. Milyen jól áll neki a mosoly. Picit mintha még sármosabb lenne tõle.
- De ezek szerint te is komolyan gondolsz mindent? - kérdezi, és megfogja a kezem.
- Nem akarok máshogy gondolni. Valakivel csak a testiség miatt együtt lenni az nem az én formám. Remélem, ezt megérted. Ha lesz is köztünk szoros testi kapcsolat, az nem most lesz. Az ügy lezárásáig biztosan nem - nézek rá.
Kíváncsian várom a reakcióját. 

Nyicolai Vasilyevics Csenkov

Természetesen visszautasít, de a kakaó remekül hangzik. Nem is tudom mikor ittam utoljára.
- Tökéletes. Akkor menj ki, várj meg, és nemsokára megyek.
Nem bírom ki nevetés nélkül ezt a parancsoló hangnemet. Kimegyek a fürdõbõl, de a szobából nem, mert így kénytelen lesz kijönni egy szál törölközõben, hogy felöltözzön. Azt azonban nem hittem volna, hogy még a törölközõtõl is észvesztõbb látványban lesz részem. Egy szál alsóban jön ki, de amint meglátja, hogy ott vagyok már menekül is vissza és rögtön rám parancsol.
- Menj ki!
- Ugyan, nem vagy meztelen…
- Menj már ki!
- Azt mondtad…
- Azt, ha készen állok. És az még nem most van! Alsóban megjelenni elõtted nekem… kellemetlen – hihetetlen, hogy mennyire szemérmes.
- Érdekes, nekem sokkal másabb érzés – az ajtó elé megyek.
- Oké, menj innen!
- Nem megyek. Állhatunk itt reggelig, vagy kijössz és felöltözöl elõttem! – most biztos, hogy nem fogok engedni neki.
- Miért akarsz ennyire felöltözés közben látni? – a hangja már kétségbeesést sugall, de semmi pénzért nem hagynám ki azt, ahogy felöltözik. Annál már csak az lenne izgatóbb, ha elõttem vetkõzne le.
- Mert… Vay, ha nem kezdünk el valamerre haladni, soha nem tudjuk meg, hogy lehetne-e komoly ez a kapcsolat. Nem érek hozzád, csak gyere ki. Hadd lássalak.
Mert ha nem már meg fogok õrülni.
Egy pillanatig csend van, majd ismét megszólal. - Rendben, kimegyek. De ha hozzám érsz…
- Tudom, nem szólsz hozzám soha többé. – és végül tényleg összeszedi magát és kijön, de az arca teljesen vörös és látszik rajta, hogy mennyire zavarban van. Én pedig, mint egy ragadozó, úgy figyelem mindent mozdulatát. Amikor a felsõjét húzza föl, és felemeli a kezeit, tökéletes mellkasa megfeszül, majd elernyed. Ahogy lehajol az alsó polchoz, muszáj megfognom valamit, hogy ne rontsak rá, mert ezt már nem lehet kibírni. És mikor azt hinném, ennél már nem jöhet nagyobb megpróbáltatás, elkezdi fölfelé húzni a nadrágot azokon a hosszú combokon. Megõrülök…
Közel megyek hozzá, és már szinte remegnek a kezeim a visszafojtott vágytól. - Egy csókot…
- Most nem. Nem tudnád visszafogni magad! – mikor el akar lépni mellettem, megfogom a csuklóját, mert ez már nem tetszik.
- Vay…
- Türelem. Csak ennyit kérek, légy türelemmel. Megcsinálom a kakaót.
Elindul a konyhába, én pedig követem, mert jelenleg úgy sincs semmi dolgom. Mindent elõkészít, de amikor már várom, hogy megint lehajol a tejszínhabért cselesen inkább leguggol.
- Nocsak.
- Nem adok felesleges alapot. Nem a türelmeddel játszom, teljesen komolyan gondolom. Idõvel.
Milyen elõrelátó. - Tudod, elég érdekes férfi vagy te. Nem gondoltam, hogy bevallod az érzéseidet…
Finom lett a kakaó, jó hogy eszébe jutott.
- Nem tartom indokoltnak, hogy titkolózzak. A homoszexualitás nem választás kérdése. Nyilván ez az oka, hogy nem volt szerencsém a nõkkel eddig. Viszont a homoszexualitás is erõs szó, te vagy az elsõ férfi, aki felkelti az érdeklõdésemet. Szóval kifejezetten homoszexuális sem vagyok. Eddig aszexuálisnak mondtam magam, ha kérdezték, de mióta veled vagyok, érdekes tüneteket veszek észre magamon.
Szóval akkor tényleg nem volt még férfival. Ez a lehetõség egyszerûen… bódító.
- A fürdõkádban a csókot hatására felizgultam. Így gondolom, az, hogy te felizgultál miközben öltöztem elõtted, már csak amolyan visszavágás-féle volt.
Erre muszáj felnevetnem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen kis aljas is tud lenni.
- De ezek szerint te is komolyan gondolsz mindent? – megfogom az asztalon pihenõ kezét, hogy élvezhessem a puha bõrének érintését.
- Nem akarok máshogy gondolni. Valakivel csak a testiség miatt együtt lenni az nem az én formám. Remélem, ezt megérted. Ha lesz is köztünk szoros testi kapcsolat, az nem most lesz. Az ügy lezárásáig biztosan nem.
Komolyan néz rám, én pedig elgondolkodom. Nem szokásom senkit sem kényszeríteni a szexre, és õt sem fogom. De azt megtehetem, addig csábítom, míg már õ maga fogja akarni. Minél hamarább.
A kikötése pedig „Ha lesz is köztünk szoros testi kapcsolat, az nem most lesz”…
- Rendben, nem lesz köztünk szoros testi kapcsolat, ameddig nem akarod. Nem fogom erõltetni, az nem az én szokásom. – már látom, hogy nyílna a szája, hogy válaszoljon, de én folytatom – Viszont addig ameddig ez nem történik meg, minden éjszaka velem alszol, felsõ nélkül.
Komolyan nézek rá, mert vele csak így lehet üzletelni.
- Nem. Az még rendben, hogy veled alszom, de hogy felsõ nélkül? Azt már nem.
- De igen. Már attól feszengeni kezdesz, ha egy alsóban látlak. Igazán nem nagy engedmény egy felsõ, mert így legalább hozzám szoksz egy kicsit. – mondom neki komolyan. Nem jó ha kellemetlen neki a meztelenség, fõleg nem elõttem.
Mikor nem szól, folytatom. – Ugyan már. Ezt a kis engedményt igazán megtehetnéd. Már úgy is láttalak felsõ nélkül, nem is egyszer. Erre mintha elpirult volna egy kissé.
- J-jó. De csak azt, semmi mást nem vagyok hajlandó levetni!
- Rendben. – halványan elmosolyodom, majd belekortyolok a kakaómba, de belül valójában farkas-vigyorral nézek rá. Most meg vagy.

Miután csendben megittuk a kakaót, én is elmentem zuhanyozni, ahol már végre lehûthettem magamat egy kicsit. A társasága úgy hat a testemre, mintha egy hõsugárzót állítanának mellém.
Nem könnyû eset az már biztos. Még senkiért sem kellett ennyire megdolgoznom, mint érte, és talán ez csak még vonzóbbá teszi. Õ lehet, majd a jól megérdemelt jutalom. Ha végre megkaphatom, olyan élményben részesítem, hogy soha többé nem akar majd kiszállni az ágyamból.

Miután elkészültem, Vay kedvéért felkapok egy alsót és úgy sétálok a hálóba. Õ már elfoglalta a saját felét az ágyon, és pirulva elkapja rólam a tekintetét, amikor kilépek a fürdõbõl. Mit nem adnék érte, ha beleláthatnék azokba a tekervényes gondolataiba.
Elvigyorodom azon, hogy vajon mit találnék ott, majd a lámpát leoltva befekszem mellé.
- Jó éjt, Vay! – mormolom neki halkan.
- J-jó éjt!
Õ még fészkelõdik egy darabig, majd elalszik, én pedig óvatosan, hogy fel ne ébredjen, közelebb csúszok hozzá és átkarolom a derekát. Így már sokkal jobb.

***

Reggel arra ébredek, hogy rohadt melegem van. Mintha nem Oroszországban, hanem Ibizán ülnék a tengerparton.
Megmozdulok, hogy ledobjam a takarót, de az nem mozdul.
Bosszúsan, laposakat pislogva kinyitom a szemem és az elém táruló látványtól rögtön kimegy a fejembõl minden bosszús gondolat.
Vay feje a mellkasom közepén pihen, egyik karjával átkarolta a hasamat, a másik pedig a vállamon pihen. Szinte már keresztbe fekszik az ágyon, és én vagyok a párnája. A takaró lecsúszott róla, felfedve így a hátának tökéletes ívét, ami csábítóan tûnik el a pizsama alsó rejtekébe. Ez a látvány még egy angyalt is bûnre csábítana. Én pedig nem vagyok angyal…
Azt mondta nincs szorosabb testi kapcsolat, vagyis nincs szex. De attól még mást megtehetek vele.
Lassan a nyakától kezdve egészen a nadrágja derekáig végigsimítom a testét, majd újra és újra. Másik kezemmel pedig a füle alatti érzékeny bõrfelületet cirógatom, mire õ mocorog kezd és a combomhoz szorítja az ágyékát, amin jól érezhetõ a reggeli merevedése.
Vigyorogva, lassú mozdulattal a hátára fektetem, majd a bordáit kezdem el körberajzolni, újabb sóhajokat kicsalva ezzel belõle.
Kezemet a nadrágon keresztül a merevedésére szorítom, mire olyan érzéki nyögést hallat, amilyet még nem hallottam. Kipattannak szemei, de már hangosan liheg. Mikor felfogja a helyzetet, tiltakozna, de az ajkaimat az övére szorítva hívom szenvedélyes táncra a nyelvét, miközben a nadrágon keresztül tovább kényeztetem.
Letérek a nyakára, amit finoman megszívok, majd megharapdálom, élvezve, hogy közbe a vállamba markolt.
- Nyicolai… elég… ne…
- Óh, dehogynem. Ez a rész itt… - megmarkolom, mire ismét hangosan felnyög - … nagyon is akarja. És te is, ne is akard tagadni, mert úgy sem hiszem el.
Végigcsókolom a testét, külön figyelmet szentelve a vágytól megkeményedett mellbimbóira, de amikor egy kicsit jobban megszívom, felsikkant és ívbe feszül a teste. Közben elengedem a férfiasságát, mert még nem akarom, hogy elélvezzen, elõbb még kínzom egy kicsit.
Ajkaimmal körbecsókolom a köldökét, pilleszárny érintésekkel kergetve az õrületbe, és mikor elérek a nadrágja széléhez, már vonaglik alattam.
- Nyicolai… ahh… eh-elégh… neh-nem bíhrom tovább…
- Mondd el, mit szeretnél szépségem, és megkapod! – már én sem bírok magammal sokáig, mert olyan gyönyörû a kéjtõl eltorzult arca, hogy már ennyitõl el tudnék menni.
- Éhn… éhn… nem tudom. – nehezen nyögi ki a szavakat, mert közben folyamatosan csókolom és szívogatom a nyakát, némelyik helyen lila foltot hagyva magam után.
- Szeretnéd, ha megcsókolnálak? – a hangom rekedtes, és már nem próbálom elrejteni.
- Ih…ihgen
Alig, hogy ezt kimondta, már rá is marok az ajkaira, amit õ is hevesen viszonoz, közben pedig egyik kezemmel rámarkolok a vágyára, a másikkal pedig a sajátomra, mert már majd felrobbanok.
Nem sok kell már neki és hangosan felsikoltva, megfeszülõ tettel élvez el, és amikor meglátom az arcán a tömény gyönyört én is követem, majd a hátamra gördülve próbálom lecsillapítani a légzésemet, miközben õ még mindig behunyt szemekkel piheg mellettem.
Most vajon jön a fejmosás?

Dr. Vayshawn Carlton

- Rendben, nem lesz köztünk szoros testi kapcsolat, ameddig nem akarod. Nem fogom erõltetni, az nem az én szokásom. Viszont addig, ameddig ez nem történik meg, minden éjszaka velem alszol, felsõ nélkül.

A komoly tekintet azt sugallja, hogy komolyan is gondolja. De ez banális!
- Nem. Az még rendben, hogy veled alszom, de hogy felsõ nélkül? Azt már nem.
- De igen. Már attól feszengeni kezdesz, ha egy alsóban látlak. Igazán nem nagy engedmény egy felsõ, mert így legalább hozzám szoksz egy kicsit. – Igaza van… igaza lehet. A fokozatosság. De nem túl nagy fok ez egyszerre? - Ugyan már. Ezt a kis engedményt igazán megtehetnéd. Már úgy is láttalak felsõ nélkül, nem is egyszer.
- J-jó. De csak azt, semmi mást nem vagyok hajlandó levetni! - kötöm ki azonnal.
- Rendben.

A kakaózás után felmegyünk az emeletre és amíg õ zuhanyozik, én felmérem a megfelelõ helyet és el is foglalom. Az viszont megzavar, hogy megint alsó nélkül jön ki. Lekapcsolja a villanyt.
- Jó éjt, Vay!
- J-jó éjt!
Hamar elalszom… fáradt vagyok és ez a nap kicsit tömény volt.

* * *

Álmomban furcsa dolgokat teszek Nyicolai-jal, viszont tökéletesen jól tudom, hogy meddig álom az álom. Bár kissé megzavar, hogy mennyire élethûek az érintései… de mégis érzem. Azt hiszem. Így amikor megérzem az ujjait… OTT, kipattannak a szemeim! Nyögök, amíg felpattannak a szemeim, de mielõtt tiltakozhatnék, az ajkaimra tapasztja az övéit és miközben a nyelve az enyémmel játszik, kezei a nadrágon keresztül masszíroznak odalent. Amikor viszont a nyakamon is izgatni kezd, felnyögök.
- Nyicolai… elég… ne…
- Óh, dehogynem. Ez a rész itt… - Ohistenem! - … nagyon is akarja. És te is, ne is akard tagadni, mert úgy sem hiszem el.
Amikor az ajkai elindulnak lefelé, és a mellbimbóimhoz érnek, az érzés intenzitásától ívbe feszül a testem, összerándulnak az izmaim. Még az sem zavar, hogy elenged odalent, hiszen ajkai haladnak lefelé, tovább ingerelve testemet.
- Nyicolai… ahh… ehlégh… neh-nem bírom tovább…
- Mondd el, mit szeretnél szépségem, és megkapod! – Ez a hang… mitõl ilyen stimuláló most a hangja? Mintha külön vágykeltõ lenne még ez is.
- Éhn… éhn… nem tudom.
- Szeretnéd, ha megcsókolnálak?
Teljesen elveszve a sok új érzésbe, szinte könyörögve mondok igent. Akarom. Muszáj éreznem, hiszen sikítani tudnék attól, ahogy az agyam feldolgozza ezt a sok ingert. Csak jobb és jobb lesz, ahogy halad elõre és az ingerek és stimulációk növekvõ száma miatt a testem vészesen közel kerül ahhoz, hogy… nos. Hogy elélvezzek. De ez mintha õt nem zavarná, tovább simogat és kényeztet, így teljesen ki tudok zárni egy pillanatra mindent, csak õ van és én. És ez az érzés. Ez a borzalmasan intenzív, leírhatatlan és utánozhatatlan érzés.
Ahogy lecsap rám, hallom, hogy rá is. A hang legalábbis olyan. De nem tesz semmi intimet, csak mellém fekszik és hagy szuszogni, amit meg is teszek.

 Az agyamnak kell pár pillanat, mire összeszedi magát, de érdekes módon fokozott az öröm- és boldogságérzetem. Viszont ezt önkényesen tette, nem egyeztem bele és hiába jó a kedvem, nem fogok csak úgy, szó nélkül tûrni egy ilyet. Õ elvégre emberek százainak parancsol. Ha én is lesném minden óhaját és ráhagynék mindent, semmibe venne.
- Most legszívesebben azt mondanám, hogy egész nap nem fogok hozzád szólni - jegyzem meg morogva.
- De nem teszed? - fordul felém.
- Nem, mert gyanítom délre kitalálnál valamit, hogy beszélnem kelljen veled. Feleslegesen gyötörném magam - sóhajtom. - De én most megyek zuhanyozni. És ha esetleg megfordulna a fejedben, hogy utánam gyere, tedd meg, ha akarod - jegyzem meg. Felcsillannak a szemei, gondolom kéjes gondolatok hada rohanta le. - De amint kiszabadulok a zuhanykabinból, ebben az életben soha többé nem érhetsz már hozzám - mosolygok rá bájosan, ellensúlyozva szavaim durva mivoltát.
- Vay… nekem is szükségem lenne egy zuhanyra - sóhajt fel, de nem érzem a közvetlen akaratot, inkább, mintha ezzel próbálna megtörni? Valami ilyesmi lehet a háttérben.
- Remek kifogás - mondom, igazán csodálkozva. Jókor hozott egy remek indokot. - Pihenj, amíg nem végzek, és utána már mehetsz is. - Már mondana valamit, de leintem. - Önkényesen léptél elõre elég nagyot a kapcsolatunkban. Megtehetem, hogy most én mondom meg, mi legyen, és egyedül fogok zuhanyozni. - Felállok, és visszarendezem magamon a nadrágot. - De ezt mindketten tökéletesen jól tudjuk. Mire belenyugszol, már kész is leszek.
Taktikusan viszek be magammal mindent, alsót, ruhát, hogy felöltözve jöhessek ki, és bent zárom az ajtót.

A meleg víz alatt sem akarok még belegondolni abba, hogy mi történt. Nem fogok ezen elmélkedni. Teljesen felesleges, mindketten felnõtt férfiak vagyunk, teljesen mindegy, hogy mi történik és mikor. Azt hiszem. A testiség egy kapcsolat része és nekünk most kapcsolatunk van. És én ebbe beleegyeztem. Igen.

Mire kimegyek, õ már egy szál alsóban áll az ajtó elõtt.
- Rendben, hogy én nem hordhatok felsõt, de neked senki nem tiltotta meg a pizsamanadrágot - jegyzem meg, de most nem bántva, inkább incselkedve. Jó kedvem van.
- Ugyan, szereted látni azt, hogy csak egy alsó takar, nem? - kérdezi, mintha érezné, hogy csak butáskodok vele.
- Remek, remek. A megfigyelõkészséged fejlõdik mellettem. Büszke vagyok rád. Ha kicsit tovább vagyok veled, talán az IQ-dra is pozitívan hathatok majd - kacagok fel halkan.
- Másra tudnál pozitívan hatni - hallom meg nagyon, nagyon közel magamhoz.
- A nyakam körbe piros és zöldes a szívásnyomoktól, Nyicolai.
- Tökéletes ténymegállapítás doki, és csak azt mondhatom, hogy remekül áll. - Még közelebb lép. Már a nyakamon érzem az ajkait.
- Zuhanyozz le. Én kiszellõztetek. - Ellépek, de elkapja a derekamat és visszaránt. Tehetetlenül ütközök a mellkasának, mire már az ajkaim alá is nyúlt, és felém hajolva csókol meg. Nem tolom el, a karjába kapaszkodok. Felesleges tagadnom, jól esik.
- Jó reggelt, Vay - jegyzi meg.
- Komolyan? - vonom fel a szemöldököm, majd sóhajtva viszonzom, de azért van itt még valami. - Amíg zuhanyozol, tökéld be kérlek, hogy nem kelthetsz így minden reggel, érted?
- Nem gondolod, hogy túl sok gátat szabsz nekem? - néz rám.
- Nem gondolod, hogy csak azt mondtam, hogy nem lehet minden reggel? Örökre nem tiltottam meg. Láss át a szavaimon. - Végigsimítok az arcán. - Irány, mosd le magadról… - Elpirulok. Az ott az övé…  - Szó-szóval mosa-mosakodj meg!
Felnevet, de ellép és végre szellõztethetek. Kint szakad a hó, ami kifejezetten tetszik. Imádom.

* * *

Nézegetve az e-mailjeimet, meglepve találom meg az FBI-os csapatom egyik vezetõjének az üzenettét. Amint tudom, hívjam, azonnal.
Kérek egy telefont, felhívom és remegve teszem le a készüléket tíz perccel késõbb.
- Mi történt? - lép mellém Nyicolai. - Mit akart a fõnököd?
- Én… nekem… valahonnan megtudta, hogy itt… veled vagyok, és… neked segítek és ez ellenkezik az FBI elveivel - mondom gépesen. - Jövõ hétre elkészítik a felmondási papírjaimat…
Nem… nemnemnem!
- Istenem, mi lesz most velem? - esek térdre a földön. Nem történhet ez velem. Ez is annak a mûve, aki Nyicolai embereit öli?! Miért akar engem is tönkretenni, és ki lehet ez, hogy minden sikerül is neki?! 

Nyicolai Vasilyevics Csenkov

Lihegve bámulom a mennyezetet és várom a kitörését, ami nem jön.
- Most legszívesebben azt mondanám, hogy egész nap nem fogok hozzád szólni.
A hangja morgós, de egyáltalán nem tûnik dühösnek. - De nem teszed?
Mikor megjegyzi, hogy elmegy zuhanyozni, rögtön eszembe jut, hogy mi lenne, ha vele tartanék, de gyorsan lerombolja az elképzelt képet.
Feláll és elrendezve magán a nadrágot, szigorú hangon megjegyzi, hogy õ nem egyezett bele abba, ami az imént történt.
Hát persze. Ha rajta múlna, akkor még a csóknál sem tartanánk.
Belibben a fürdõszobába, én pedig nagyot elégedetten sóhajtva ülök fel az ágyon. Mindegy milyen morcos most, az a kéjes arckifejezése mindent megért.
Mikor hallom, hogy eláll a zuhany, odamegyek az ajtó elé és várom, hogy kijöjjön. Amint kilép és rám néz, már kezdi is a panaszkodást.
- Rendben, hogy én nem hordhatok felsõt, de neked senki nem tiltotta meg a pizsamanadrágot – a hangja nem arról árulkodik, hogy bosszús lenne, hanem tõle szokatlanul játékosan csipkelõdõ. Ha egy kis enyelgés ilyen jó hangulatba hozza, gyakrabban be kell iktatnunk a mindennapjaiba.
- Ugyan, szereted látni azt, hogy csak egy alsó takar, nem? – buja mosollyal nézek rá, mert tudom, hogy tetszik neki a felsõtestem.
- Remek, remek. A megfigyelõkészséged fejlõdik mellettem. Büszke vagyok rád. Ha kicsit tovább vagyok veled, talán az IQ-dra is pozitívan hathatok majd. – tetszik ez a Vay.
- Másra tudnál pozitívan hatni – közelebb hajolok az illatos tincsekhez és beszívom a finom, édes illatot.
- A nyakam körbe piros és zöldes a szívásnyomoktól, Nyicolai.
Elvigyorodom. - Tökéletes ténymegállapítás doki, és csak azt mondhatom, hogy remekül áll.
Rátapasztom az ajkaimat, hogy egy újabb jelet hagyjak rajta, de nem hagyja. El akar húzódni, de eszembe jut, hogy még nem is köszöntem neki, ezért visszarántom magamhoz egy csókra. Most nem tol el, csak a karomba kapaszkodva hagyja, hogy kényeztessem az ajkait.
- Jó reggelt, Vay!
- Komolyan? – mintha nem hinné el, hogy csak köszönteni akartam - Amíg zuhanyozol, tökéld be kérlek, hogy nem kelthetsz így minden reggel, érted?
- Nem gondolod, hogy túl sok gátat szabsz nekem?
- Nem gondolod, hogy csak azt mondtam, hogy nem lehet minden reggel? Örökre nem tiltottam meg. Láss át a szavaimon. – végigsimít az arcomon, puha kis kezeivel, majd folytatja - Irány, mosd le magadról… - lefelé néz, majd ismét vörös lesz az arca - Szó-szóval mosa-mosakodj meg!
Kacagva lépek be a fürdõszobába, mert hihetetlen, hogy alig fél órája élvezett el a kezemtõl, mégis elpirul a látványomtól.

***

Reggeli után dolgozószobámban ülünk. Én elintézek néhány telefont, mert a távollétemben is irányítanom kell a szállítmányokat, amik külföldre mennek.
Amint befejezem a beszélgetést, Vay sietve elkéri a telefonomat, majd hosszú percekig beszél valakivel, de a hangja egy csöppet sem tetszik. A szavai ingerültek és kissé kétségbeesettek. Amint leteszi rögtön mellé lépek.
- Mi történt? Mit akart a fõnököd?
- Én… nekem… valahonnan megtudta, hogy itt… veled vagyok, és… neked segítek, és ez ellenkezik az FBI elveivel. Jövõ hétre elkészítik a felmondási papírjaimat…
A szemét… De vajon honnan tudta meg, hogy Vay segít nekem? Talán az árulta el aki megpróbálta megölni?
- Istenem, mi lesz most velem? – letérdel és arcát a kezeibe temeti. Látszik rajta, hogy mennyire szereti a munkáját, mert nagyon bántja ez a dolog. Az a mocskos szemétláda…
- Héé… nyugi szépségem. – könnyedén felemelem a földrõl és vele az ölemben leülök egy székre.
– Egy ilyen okos Doktor, mint te rögtön talál magának másik melót. Az a mocsok meg bánhatja, hogy kirúgott. – nem igazán értek bárki megnyugtatásához, de remélem ez elég lesz.
- De én mindig is ott szerettem volna dolgozni! – a hangja még mindig szomorú és bosszús, ami egy csöppet sem tetszik. Az a Vayt akarom, aki reggel incselkedett velem a fürdõszoba elõtt.
Aztán egy gondolat kúszik a fejembe, és mivel már tud rólam elég sok mindent és azt mondtam nem hazudok neki, megkérdezem
 - Akarod, hogy eltegyék láb alól?
Felkapja a fejét és megrökönyödve néz rám.
- Mi?
Kisimítom az arcába hulló tincseket és folytatom. – Csak egy szavadba kerül és holnapra már halott lesz.
Komolyan nézek rá, mert minden egyes szavamat úgy is gondoltam. Nem kerülne nekem semmibe.
- Te tényleg képes lennél… de a fõnököm Amerikában él! – látom, hogy teljesen összezavarta a kérdésem, de csak gonoszul elmosolyodom.
- Szépségem, nekem mindenhol vannak emberiem. Egész Európában vannak kapcsolataim és van néhány elég hasznos szövetségesem Amerikában is. Szóval? Akarod?
- Nem! Meg ne próbáld megöletni vagy esküszöm, hogy már holnap elmegyek innen!
Végre visszatért a már jól ismert Vay a szigorú hangjával. – Tudtam, hogy ezt mondod, de legalább már nem lógatod az orrod.
Arcomat az övének simítom és beszívom az illatát. Egyszerûen képtelenség betelni vele.
- Sz-szóval ezt csak azért mondtad, hogy feldühíts?
- Nem gyönyörûm. Azért is, de teljesen komolyan gondoltam. Tegnap megmondtam, hogy ha velem maradsz, akkor nem fogok hazudni és be is tartom. Legszívesebben megöletném, de ha nem akarod, akkor nem teszem. Ez a te ügyed.
- Rendben. Köszönöm.
- Mit köszönsz? – felhúzott szemöldökkel nézek rá, mire a szája vicces fintorra húzódik.
- Azt, hogy elmondtad és nem intézkedtél a hátam mögött.
Tettetett felháborodással nézek rá, de a végén nem bírom ki vigyorgás nélkül. – Ilyesmit feltételezel rólam?
Õ is elmosolyodik kissé.
- Hát persze.
- Akkor? Rátérhetünk a problémánkra? – már fordulnék be az asztalhoz vele együtt, amikor megkapaszkodik az asztal szélében.  – Mi a baj?
- E-engedj el! Nem fogok az öledben ülni! – már megint morcos.
Elvigyorodom. – Miért? Talán nem kényelmes az ölemben ülve? – még jobban magamhoz szorítom.
- Nem, nem kényelmes. Melegem van és valami nyomja a…
Az arca olyan vörös színt ölt, hogy ilyet még biztos nem láttam. Rájött végre, hogy mi nyomja azt a csinos kis hátsóját. Próbál szabadulni a karjaim közül, de mikor rájön, hogy a mocorgásával csak ront a helyzeten, hirtelen megmerevedik.
Élvetegen felnevetek, majd érzékien megharapdálom a tarkóját. – Ha ennyire kényelmetlen, mi lenne ha segítenél ezen a problémán?
Megfogom a kezét és a dudorodó nadrágomra szorítom, de azonnal elrántja onnan.
- Ha-hagyd a-abba! A-azt mondtad, hogy türelmes leszel. – a hangja felháborodott, de az arca még mindig vörös.
- Gyönyörûm, már így is egy szent türelme szállt rám, hogy még nem kötöztelek az ágyamhoz és élveztem ki azt a buja testedet.
Erre mintha egy csukló hangot hallatna, majd mélyvörös arcszínnel pillant rám.
- Ne… ne m-mondj ilyeneket!
- Miért ne? Te talán nem szeretnéd, ha az ágyhoz kötöznélek. – hangom már egészen elmélyült, mert elképzeltem, hogyan is festene kikötözve.
- Ha-határozottan nem akarom.
- Rendben szépségem. Ígérem, hogy arra használhatod, majd a kezeidet, amire csak akarod.
Az ajkaimmal végigsimogatom az övét, de még mindig nem engedem el. – Megfelel úgy az igényeidnek?
- H-ha most elengedsz, z fog megfelelni az igényeimnek.
Felsóhajtva egy rövid csókot nyomok az ajkaira, majd elengedem. Úgy pattan fel az ölembõl, mint akibe belecsípte, de hamar összeszedi magát és a tárgyra tér.
- Az embereid megtudtak már valamit arról, hogy ki lõtt rám?
Erre a kérdésre rögtön elkomorulok. – Még nem tudom. Már jelezték, hogy elkapták Ivant, aki épp az országot készülte elhagyni. Ha délután visszamegyünk Moszkvába, akkor majd személyesen ellenõrzöm, hogy mit derítettek ki.
- És… mit csinálnak az embereid Ivannal. – tétován kérdezi, mintha nem lenne benne biztos, hogy tudni akarja és szerintem nem is kell neki.
- Azzal te ne foglalkozz. A lényeg, hogy meglegyen a gyilkos, a szemetet pedig majd én eltakarítom.
Nem akarom, hogy azon járjon az esze, hogy mit teszek az árulókkal, mert õk a legutolsók a világon, akik számítanak.

Dr. Vayshawn Carlton

- Héé… nyugi szépségem. – Soha nem mondanám ki, de a közelsége és a tény, hogy nem egyedül vagyok egy ilyen bajban, jól esik. – Egy ilyen okos Doktor, mint te rögtön talál magának másik melót. Az a mocsok meg bánhatja, hogy kirúgott. 

- De én mindig is ott szerettem volna dolgozni! – jegyzem meg elkeseredetten. Mindennek vége… 
- Akarod, hogy eltegyék láb alól? - Hogy… mi?
A gondolataim közül egy kép rángat ki: ahogy megöleti.
- Mi? - De talán csak rosszul hallottam.
- Csak egy szavadba kerül és holnapra már halott lesz.
- Te tényleg képes lennél… de a fõnököm Amerikában él! – vetem fel gyorsan. Igaz, nem akarom, de kíváncsi vagyok a megoldási javaslatára.
- Szépségem, nekem mindenhol vannak emberiem. Egész Európában vannak kapcsolataim és van néhány elég hasznos szövetségesem Amerikában is. Szóval? Akarod?
- Nem! Meg ne próbáld megöletni vagy esküszöm, hogy már holnap elmegyek innen!
- Tudtam, hogy ezt mondod, de legalább már nem lógatod az orrod - mondja, és finoman az enyémhez simítja az arcát.
- Sz-szóval ezt csak azért mondtad, hogy feldühíts? - kérdezem.
- Nem gyönyörûm. Azért is, de teljesen komolyan gondoltam. Tegnap megmondtam, hogy ha velem maradsz, akkor nem fogok hazudni és be is tartom. Legszívesebben megöletném, de ha nem akarod, akkor nem teszem. Ez a te ügyed.
- Rendben. Köszönöm.
- Mit köszönsz?
- Azt, hogy elmondtad és nem intézkedtél a hátam mögött - dicsérem meg.
Még évõdünk kicsit, de amikor be akarna fordulni az asztalhoz velem az ölében, nem hagyom neki.
- E-engedj el! Nem fogok az öledben ülni!
- Miért? Talán nem kényelmes az ölemben ülve?
- Nem, nem kényelmes. Melegem van és valami nyomja a…
Hogy… ó. Istenem. Nem hiszen el! Rajta ülök?! Úgy vélem, ilyen vörös ebben az életben még biztosan nem voltam.  Ahogy mocorgok, viszont egyre rosszabb. Kifejezetten nagyobb és nagyobb…  pláne mikor a kezem is oda vezeti.
- Ha-hagyd a-abba! A-azt mondtad, hogy türelmes leszel –emlékeztetem.
- Gyönyörûm, már így is egy szent türelme szállt rám, hogy még nem kötöztelek az ágyamhoz és élveztem ki azt a buja testedet.
Hogy gondolhat mindig ilyesmire?
- Ne… ne m-mondj ilyeneket!
- Miért ne? Te talán nem szeretnéd, ha az ágyhoz kötöznélek.
- Ha-határozottan nem akarom. - Nem értem az okokat sem, ami miatt felmerült benne, hogy akarom.
- Rendben szépségem. Ígérem, hogy arra használhatod, majd a kezeidet, amire csak akarod. Megfelel úgy az igényeidnek?
- H-ha most elengedsz, az fog megfelelni az igényeimnek - jelentem ki.
Kapok egy rövid csókot, de ahogy kiszabadulok a karjai közül, már kérdezem is, hogy van-e eredménye a keresésnek  a lövésszel kapcsolatban.
- Még nem tudom. Már jelezték, hogy elkapták Ivant, aki épp az országot készülte elhagyni. Ha délután visszamegyünk Moszkvába, akkor majd személyesen ellenõrzöm, hogy mit derítettek ki.
- És… mit csinálnak az embereid Ivannal? – kérdezem, bár lehet, hogy igazából nem is akarom tudni.
- Azzal te ne foglalkozz. A lényeg, hogy meglegyen a gyilkos, a szemetet pedig majd én eltakarítom.
Felsóhajtok. Nem akarok belegondolni, de valamilyen szinten hatnom kellene rá.
- De nem ölöd meg, igaz? - kérdezem.
- Miért, mi mást tehetnék vele? - kérdez vissza. - Nem hagyhatom, hogy ismét eláruljon.
- De a gyilkosság bûn, Nyicolai - nézek rá komolyan.
- Akkor mit tegyek? Adjam át a rendõrségnek? Ne légy nevetséges, szépségem.
Pakolni kezd a papírok között és én is elhallgatok. Talán igaza van. Azt hiszem, az õ világában a rendfenntartó erõk teljesen feleslegesek. Elárulták, amiért ölnie kell. Ha nem teszi meg, akkor ismét meg fogja valamelyik beosztottja próbálni. Viszont ez a tényen nem változtat, hogy adott esetben talán megpróbálhatnám kihallgatni a férfit.
- Megoldható lenne, hogy nyaktól felfelé ne bántsák a beosztottjaid, amíg haza nem érünk? - kérdezem.
- Már miért? Õk is ki tudják vallatni.
- Beszélni akarok vele - mondom neki. - A kedvenc professzoromnak mindig az volt a véleménye, hogy egyszer legalább szembe kell nézned azzal, aki valamilyen változást okozott az életedben. És õ azt hozott. Ha nem lövet vagy lõ rám, akkor nyilván nem döbben rá egyikünk sem a kapcsolatunk lényegére. És már teljesen mindegy, hogy mi történik. Nem kockáztatom a munkámat.
Sóhajtva néz rám egy pici ideig, majd bólint és közli, hogy bent takar lenni velem, de megengedi.
Miért ne engedné meg, nincs oka megtiltani.

Pakolás, pakolás, aztán eldöntöm, hogy mielõtt elindulunk, beszélni akarok vele. Semmi konkrét, csak látni akarom.  Magamnak nem nehéz beismerni. Viszont mikor belépek, épp telefonál.
- Várj kint, szépségem - néz rám.
Felvont szemöldökkel nézek rá. Nem fogok kimenni, amikor ki akar zavarni. mellé lépek, és az asztalnak támaszkodva várok. A kínaiakról beszélnek. Valami történt, ha jól veszem ki a szavaiból, elfogtak egy dílert tõlük, de nem engedi nekik vallatni, mert majd õ.
- Majd én - jelentem be, mikor letette.
- Nem is tudsz semmit - vigyorog rám.
- Egy kínaiakhoz tartozó díler van a kínzókamrádban. Ennyi nekem elég, a többit tõle vagy megtudom, vagy nem. Nos, mehetünk?
Bólint, majd nem sokkal késõbb már az autóban ülünk és a magángépe felé haladunk.

* * *

A repülõn megadom magam a kérésének és az ölébe ülve olvasok. Nem szól, nem zavar. Talán gondolkodik, nem tudom, de a feje a vállamon pihen, miközben én az Anyegint élvezem már vagy… hatszázadszorra. De sosem lehet megunni.
A telefonjára rezzenek össze, de nem enged leszállni.
- Persze, nemsokára otthon vagyunk. Induljatok el elénk. - Leteszi.
- Jurij? - kérdezem.
- Igen - mosolyogja. - Aranyos, hogy így megtanultad a neveket. - Kijelentésemre, miszerint nincs ebben semmi meglepõ, hiszen a névmemóriám tökéletes, hangosan felnevet, majd kapok egy csókot. Ez egyre kellemesebb, és most az sem zavar, hogy a mellkasának dõlve kényelmesedhetek el, õ pedig a combomon pihenteti a kezeit. Hogy most miért nem zavar? Mert nem mozdítja õket, csak ott tartja.

A reptér még mindig csodaszép, így elvagyok a bámulásával, amíg Nyicolai megtud pár dolgot Jurijtól. Nem figyelek, nem mindenhez van közöm.
- Hallod, Vay? - kérdezi.
- Nem, mit? - fordulok felé. Ne zavar, hogy nem figyeltem, megismétli. Nincs ebben semmi kellemetlen.
- Ivan annyit mondott, hogy aki felbérelte, egy orosz diplomata. Talán Inna tud segíteni - sóhajtja, ahogy a kocsiba ülünk. - Hazajött már?
- Inna is egy orosz diplomata - vonom fel a szemöldökömet, majd végiggondolom. Inna, mint ilyen komoly elme? Nem… - Igazad van, megkérdezem majd. mindenképp. De ugye még él Ivan? - fordulok felé teljes testtel.

Nyicolai Vasilyevics Csenkov

Felsóhajt, majd ismét felém fordulva kezdi el firtatni, hogy mit is teszek akkor az árulókkal. Tudom, hogy nem tetszik neki, az hogy megölöm õket, de ezt nem lehet másképpen elintézni.
- Megoldható lenne, hogy nyaktól felfelé ne bántsák a beosztottjaid, amíg haza nem érünk?
- Már miért? Õk is ki tudják vallatni. – fõleg, ha Vladislo kezelésbe veszi. Bár nem lep meg, hogy beszélni akar vele, végül is ez a szakterülete.
- A kedvenc professzoromnak mindig az volt a véleménye, hogy egyszer legalább szembe kell nézned azzal, aki valamilyen változást okozott az életedben. És õ azt hozott. Ha nem lövet vagy lõ rám, akkor nyilván nem döbben rá egyikünk sem a kapcsolatunk lényegére. És már teljesen mindegy, hogy mi történik. Nem kockáztatom a munkámat.
Ebben van valami, és legalább már elfogadta, hogy van kapcsolat közöttünk.
Felsóhajtok, majd rábólintok, de csak egy feltétellel. – Nem mehetsz be egyedül, végig veled leszek.

***

Délután a magánrepülõ indulásra kész, de még össze kell pakolnom. Éppen bezárom a bõröndöt, amikor csörögni kezd a telefonom.
- Tesék!
- Fõnök, Jurij vagyok. Megtaláltuk a kínait, de nem akar köpni. Arról hadovál, hogy drogkereskedõ, de egy gramm anyag sem volt nála.
- Értem. Biztos, hogy õ az? – nem szívesen keveredem bele egy újabb maffiaháborúba.
Nyílik az ajtó és Vay lép be rajta. Felé fordulok és eltartom magamtól a telefont. – Várj kint, szépségem!
Nem teszi meg, helyette csak felhúzza a szemöldökét és megáll mellettem. Végül is… már tud az ügyleteimrõl.
- Jurij, ne nyúljatok a kínaihoz! Zárjátok be és majd, ha visszaérek, én fogok beszélni vele.
- Ahogy akarja, Fõnök.
Leteszem és amikor Vay felé fordulok, rögtön megszólal.
- Majd én.
A kis makacs. – Nem is tudsz semmit.
- Egy kínaiakhoz tartozó díler van a kínzókamrádban. Ennyi nekem elég, a többit tõle vagy megtudom, vagy nem. Nos, mehetünk?
Bólintok. Hihetetlen ez a férfi. Mindig meg tud lepni valamivel.

***

A repülõút nagyon is kellemesen telik, fõleg mivel az egész utat az ölemben olvasgatva tölti. Most nem is zavarom, mivel már az is engedmény a részérõl, hogy nem löki el a kezem, ami a combján pihen.
Mikor egy idõ után a telefonom rezegni kezd a zsebemben, el akar húzódni, de nem engedem. Túl jó a közelsége ahhoz, hogy egy hívás miatt véget érjen.
- Fõnök, kimenjek önökért a reptérre?
- Persze, nemsokára otthon vagyunk. Induljatok el elénk.
- Jurij? – kérdezi kíváncsian.
- Igen. Aranyos, hogy így megtanultad a neveket. – sok embernek nehezére esik megjegyezni az orosz neveket.
- Nincs ebben semmi meglepõ, hiszen a névmemóriám tökéletes!
Büszke kijelentésén csak nevetek, mivel tudom, hogy igaza van. Az én kis zseni doktorom.

***

Mikor megérkezünk Moszkvába nem is igazán van kedvem leszállani, mert akkor el kell engednem Vayt. Végül, mikor leszállunk, Jurij rögtön elém siet, míg a többiek a csomagokat rakják a kocsiba.
- Fõnök. – tiszteletteljesen biccent felém, én pedig megkérem, hogy tájékoztasson az itteni ügyek haladásáról.
- Ivan úgy dalolt, mint a madár. Elég volt annyi hogy meglátta Vladislot és már, mindent ki is tálalt. A mesterlövészt és a gyilkost is egy ember bérelte fel, aki nagyon tönkre akarja tenni Önt.
 Ez már most nem tetszik. – Elmondta, hogy ki az?
Nos… ezt nem akarta bevallani, de amikor Vladislo kipakolta a szerszámait beszélni kezdett. Azt mondja, a nevét nem tudja, csak annyit hallott, hogy egy moszkvai diplomatáról van szó, akinek nem volt elég az a hatalom, amit a kormány ad a kezébe, ezért alvilági üzletelésbe kezdett.
- Hm… és nyilván el akarja tûntetni a konkurenciát. – oldalra fordulok - Hallod, Vay?
- Nem, mit?
- Ivan annyit mondott, hogy aki felbérelte, egy orosz diplomata. Talán Inna tud segíteni Hazajött már? – nem szívesen kérem az õ segítségét, de mivel olyan körökben mozog, talán hallott valamit.
- Inna is egy orosz diplomata – egy kicsit elgondolkodik, majd megrázza fejét - Igazad van, megkérdezem majd. mindenképp. De ugye még él Ivan?
Elmosolyodom és magamhoz húzom. – Még, igen. Szóltam, hogy ne öljék meg, mert beszélni akarsz vele.
- Akkor nem indulunk. – úgy tûnik, kezdi megszokni az érintésemet, mert már nem húzódik el.
- Persze, csak elõbb még… meg fogsz csókolni.
- Mibõl gondolod, hogy fogok? – évõdõ tekintete mosolygásra késztet.
- Mert tudom, hogy te is vágysz rám.
Egy kicsit még bámul rám, majd közelebb hajol és megcsókol. Édes íze szétárad a számban, amikor a nyelvét is használni kezdi. Belemorgok a csókba, mert hihetetlenül jól csinálja.
Elhajol tõlem és kipirult arccal néz a szemembe, de most már nem jön annyira zavarba. Úgy tûnik, tényleg kezdi megszokni a közelségem.
- Tudod… egyre jobban csókolsz szépségem. – egyik kezemmel végigsimítom a hátát, miközben megszólalok – Ha másban is ilyen jó leszel, akkor mi nagyon, nagyon sokáig együtt leszünk.
Kezeit a mellkasomnak feszíti, mintha el akarna tolni, de ehhez nem elég erõs.
- Ezek szerint, ha nem leszek elég jó az ágyban, akkor már nem is kellek neked? – milyen dühös lett hirtelen. Ennyire a szívére vette, amit mondtam?
- Gyönyörûm, mondtam már, hogy nem csak a testedet akarom. Ha csak arra pályáznék, már régen megdugtalak volna. Nekem te kellesz. Teljes egészében. – megpuszilom az ajkait – Talán meg kellene tanulnod bókot fogadni.
Elmosolyodom az arckifejezésén, majd az autó felé indulva húzom magam után. Már eléggé éhes vagyok, nem ártana valami vacsora sem. Vagy esetleg…
- Mondd csak Vay, szereted az édességet?
Várakozóan nézek rá, mert kíváncsi vagyok rá. A fagylaltot szereti, a kakaót is jó sok tejszínnel, de még nem láttam süteményt enni.
- Imádom. Miért?
- Akkor, ha nem vagy túl fáradt elviszlek egy helyre, ami szerintem tetszeni fog.
- Persze. Egy cukrászdába megyünk? – a tekintete kíváncsi, de nem mondom el neki, hogy néz ki a hely.
- Igen, de nem akármilyen cukrászda. – elmosolyodom, majd kinézek az ablakom, miközben szólok Jurijnak, hogy hová megyünk.

***

A Kreml mellett állunk meg egy elegáns épület elõtt, ami már kívülrõl is impozáns látványt nyújt, hát még belülrõl.
Látom, hogy ámulattal nézi a hatalmas épületet és nem is zavarom meg. A derekához nyúlva terelem be az épületbe, ahol síri csend támad, amint belépünk. Csak a halk zeneszót lehet hallani.
Vay közelebb húzódik és suttogva megszólal.
- Nyicolai?
- Hm?
- Mindenki bámul.
Rá nézek, majd sejtelmesen elmosolyodom. – Öt perc. – addig bírják majd és utána mindenki elmegy, bár csak négy ember ül bent. – Gyere.
A hely Moszva egyik ékköve. A falak világoskékek, aprólékosan kidolgozott kristálycsillárok lógnak a magas mennyezetrõl, a falakon arany berakásos stukkók, márványszobrok és maga a süteményes pult is mind maga a fényûzés. A berendezés az orosz cári udvart idézi, így amikor az ember belép ide, olyan mintha visszautazott volna az idõben.
Vayt a pulthoz kísérem, magamnak pedig megrendelem a kedvenc kávémat. Látom, hogy az emberek már szedik a kabátjukat, én pedig elégedetten fordulok a válogató Vay felé. Annyira gondolkodik, hogy ráncolja a homlokát.
- Mi a baj?
Felém néz, és apró mosoly szökik az ajkaira.
- Nem tudok választani.
Felnevetek rajta, mert tényleg annyi féle van, hogy ha nem ismeri õket, akkor nem tud választani.
- Akkor válaszd ki az összest, ami tetszik, és amit nem bírsz megenni, azt hazavisszük.
Végül három szeletet választ ki majd mind a ketten elfoglaljuk az ablak melletti asztalt.
- Köszönöm, hogy elhoztál ide. Ez a hely igazán gyönyörû.
- Neked is kijár a lazítás. Egyébként pedig szeretek veled kimozdulni, mert jó társaság vagy.
Cirógatni kezdem az asztalon pihenõ kezét, de amikor megjelenik a pincér, zavartan elhúzza.
- Miért zavar, ha látják, hogy megérintelek? – ezt már máskor is észrevettem.
- Nem az zavar, hogy megérintesz. Élvezem az érintésed és ezt nem tagadom. De én eddig még nem voltam ilyen helyzetben és, nem is tudom… furcsa mikor valaki olyankor rám néz.
Meglepõ, hogy néha milyen õszintén képes beszélni, máskor pedig mégis könnyen zavarba jön. Igazi rejtély.
- Értem. – nem mondok neki mást, de majd teszek róla, hogy hozzászokjon ehhez is.
A tányérjára fordítja a figyelmét, de amikor meglátja, hogy én nem süteményt kértem megszólal.
- Egy cukrászdában vagyunk és te kávézol? – hitetlenkedve néz rám, mintha ez elképzelhetetlen lenne.
- Ez nem akármilyen kávé. Tessék, kóstold meg! – elé tolom a csészét, majd nézem ahogy az ajkaihoz emeli. Miután belekortyol, kikerekednek szép szemei és rám néz.
- Ez nagyon finom!
- Kérsz egyet te is? – mosolyogva nézek rá, de aztán eszembe jut valamit. – Van benne vodka is, gondoltam szólok, hogy ne fogd rám, hogy eltitkoltam.
Rám néz, majd vágyakozva a csészére néz.
- Mennyi van benne?
- Nem sok. Csak egy kevés, annyi szerintem nem árt meg.
Elgondolkodik, majd bólint.
- Akkor kérek.
- Rendben, te csak egyél, én majd megrendelem. – mosolyogva bólint, majd visszafordul a finomságaihoz.

Dr. Vayshawn Carlton

- Akkor nem indulunk? – kérdezem, amikor megtudom, hogy még él. 

- Persze, csak elõbb még… meg fogsz csókolni.
- Mibõl gondolod, hogy fogok? – Milyen merész kijelentés.
- Mert tudom, hogy te is vágysz rám.
Nos, ez tény. Tagadni továbbra is felesleges, így egy kisebb lendületet véve közelebb hajolok és megteszem, amit jósolt. Élvezem, hogy én kezdhetem az egészet, és tetszik az érzés is, amit kiváltok belõle. Mintha hatalmam lenne felette.
- Tudod… egyre jobban csókolsz szépségem. Ha másban is ilyen jó leszel, akkor mi nagyon, nagyon sokáig együtt leszünk.
Micsoda? Ez azt jelenti…
- Ezek szerint ha nem leszek elég jó az ágyban akkor már nem is kellek neked? – kérdezem, jogos dühömet meg sem próbálva rejteni.
- Gyönyörûm, mondtam már, hogy nem csak a testedet akarom. Ha csak arra pályáznék, már régen megdugtalak volna. Nekem te kellesz. Teljes egészében. Talán meg kellene tanulnod bókot fogadni.
Hiszek neki, próbálok legalábbis, de hagyom magam az autóhoz húzni.
 - Mondd csak Vay, szereted az édességet? 
- Imádom. Miért?
- Akkor, ha nem vagy túl fáradt elviszlek egy helyre, ami szerintem tetszeni fog. 
- Persze. Egy cukrászdába megyünk?
- Igen, de nem akármilyen cukrászda – mosolyogja.

* * *

Ahogy megállunk a Kreml mellett, nem is tudom, hogy mire ámuljak jobban. Itt most minden szép és õ sem zavar, csak a derekamat ölelve magához húz és elvezetget a cukrászdáig. Halk zene, de ahogy belünk, mindenki elhallgat és felénk fordul. Mint a filmekben. Zavaró érzés.
- Nyicolai?
- Hm?
- Mindenki bámul - hívom fel rá a figyelmét.
- Öt perc – jelenti ki magabiztosan. – Gyere.
A továbbiakban már nem köt le a tömeg, a hely minden figyelmemet elvonja. Tipikus stílusjegyek, mintha maga Oroszország lenne egy épületbe bezárva. Tökéletes, szinte lélegzetelállítóan szép. Ami még jobban ledöbbent, az a sütemények listája.
- Mi a baj? - kérdezi Nyicolai.
- Nem tudok választani - ismerem be. Õ persze felnevet és felveti, hogy rendeljek meg mindent, amit szeretnék és ha nem eszem meg, hazavisszük. Az ajánlat csábító, otthon is tudnék süteményt enni. Hm…
- Köszönöm, hogy elhoztál ide. Ez a hely igazán gyönyörû - szólok hozzá, mikor már egy ablak melletti asztalnál ülünk.
- Neked is kijár a lazítás. Egyébként pedig szeretek veled kimozdulni, mert jó társaság vagy.
Jól esik az érintése, mikor simogatni kezdi a kezemet, de ahogy megjelenik a pincér, visszahúzom kezemet.
- Miért zavar, ha látják, hogy megérintelek?
- Nem az zavar, hogy megérintesz. Élvezem az érintésed és ezt nem tagadom. De én eddig még nem voltam ilyen helyzetben és, nem is tudom… furcsa mikor valaki olyankor rám néz. - Nem akarok gondolni sem arra, hogy mit gondolnak a többiek, a tömeg arról, hogy két férfi simogatja egymást. Ezt viszont felesleges lenne elmondanom neki, az õ válasza valami olyasmi lenne, hogy ha már ki nem mondhatják, a gondolataik az övék. Azt hiszem legalábbis.
- Értem. – Hagy enni, és így a háromféle süteményemre tudok koncentrálni.
- Egy cukrászdában vagyunk és te kávézol? – kérdezem meglepve, mikor észreveszem.
- Ez nem akármilyen kávé. Tessék, kóstold meg!
Ténylegesen teszem, amit kér és megkóstolom.
Az íz viszont váratlanul kellemes.
- Ez nagyon finom!
- Kérsz egyet te is? Van benne vodka is, gondoltam szólok, hogy ne fogd rám, hogy eltitkoltam.
- Mennyi van benne? - Nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni.
- Nem sok. Csak egy kevés, annyi szerintem nem árt meg.
- Akkor kérek.
- Rendben, te csak egyél, én majd megrendelem – kér, mire mosolyogva bólintok.

A sütemények kifejezetten finomak és valóban kevés a vodka a kávéban. Mielõtt távozunk, még kapok tõle pár szeletet otthoni fogyasztásra és már megyünk is. Az út innen kicsit hosszabb, véleményem szerint ez kitérõ volt a reptérrõl hazafelé menet. Jurij csendben vezet, én csak ülök, és nem zavar, hogy a keze a combomon van. Most is csak azért nem, mert nem simogatja, nem izgat fel és ezzel hoz zavarba, csak ott tartja a kezét, ami viszont kellemes.

Ahogy hazaérünk, lepakolunk és elvezetnek a kínzókamrához. Az alagsorba megyünk, kifejezetten félelmetes hely. Bentrõl beszélgetés szûrõdik ki, és ahogy belépünk, mindenki illedelmesen köszönt minket. Az Ivan nevû férfi egy széken ül, nem tudom, hogy hozzá van-e kötözve, de ez lényegtelen. Nyicolaihoz fordulok.
- Ha bent leszel velem, csak te legyél, kérlek, és ne szólalj meg. Semmit se tegyél, akármit is mond, tûrd el, csak nézd, rendben? - kérdezem.
- Rendben. - Bólint is hozzá, és egy másik szobába vezetik Ivant. A székhez kötözés konkrét ténnyé válik, ahogy székkel együtt gurítják a másik helyiségbe, ahol záródik az ajtó és leülök vele szembe. Nem szólok egy szót sem, és Nyicolai is csendben van. Ivan eleinte nem érti, hogy miért nem beszélünk, miért nézzük csak így, majd egyre idegesebbé válik. Öt perc sem telik el, mire sikerül megtörni.
- Miért nem szólal meg senki? - kérdezi kétségbeesetten, de még most sem mondok semmit. További két perc telik el, mire szinte üvöltve követeli, hogy mondjunk valamit. Még mindig várok.
Újabb percek telnek el, mire érdekes dolgot mond.
- Ha elmondom, hogy ki a diplomata kapcsolattartója, akkor mondanak valamit végre? - kérdezi szinte kétségbeesetten. Nem szólok, Nyicolai sem. Pillanatokkal késõbb szinte kiabálva mondja a nevet, ami nekem semmit sem mond, de Nyicolai arcából ítélve neki igen. Nem szólok semmit, felállok és elindulok kifelé, az ajtóból fordulok csak vissza.
- A tiétek - mondom Nyicolainak, aki mosolyogva néz, majd visszafordul Ivan felé.

Szinte rohanok felfelé ahogy meghallom az üvöltést, de szerencsére a lakószinten már nem lehet hallani semmit. Sóhajtva öntök magamnak egy pohár almalevet, majd várok. A nappaliban ülök le és percekkel késõbb megjelenik Nyicolai. Mellém lép és szó nélkül hajol le, és olyan csókot kapok, amilyet eddig soha. Vadat, szenvedélyest, én magam is alig tudom tartani magam, hogy szuszogva elfordítsam  a fejem.
- Sosem hittem volna, hogy ez beválik - suttogja, és mellém ül.
- A hallgatás hamarabb megtöri a legerõsebb lelket is, mint az erõszak - mosolygok rá. - Sokkal frusztrálóbb csendben ülni, és várni az ítéletet.
Pár pillanatnyi csend után az ölébe húz, de nem ellenkezek.
- Ismered az említett férfit?
- Igen, persze - feleli. - Jövõhéten lesz egy bál. Nos, biztosan itt lesz.
- Akkor eljövök - mondom rögtön. - Hamarabb hazamegyek és visszatérek addigra.
- Vay, nem engedlek egyedül haza - néz rám. - Túlságosan belekeveredtél mindenbe, veszélyes lenne egyedül hazamenned. Veled tartok - szögezi le azonnal. - Sok dolgot kell elintézned?
- Csak a felmondást, a lakásom bérleti szerzõdésének a felmondását és édesapámat szeretném meglátogatni. Nem lesz gond, ha több napra velem tartasz?
- Nem nem - mosolyogja. - Mikor induljunk?
- Minél elõbb.
Felemeli a telefont és valakivel beszél. Valami reptéri összekötõ személy lehet, majd pár perces beszélgetés után rám néz.
- Este indul a gépünk.
- Máris? - kérdezem meglepve.
- Persze, mit vártál? - kérdez vissza. - Menj, pakolj össze.
Én pedig megyek…

Nyicolai Vasilyevics Csenkov

Miután elfogyasztotta a finomságait indulunk is haza, mert még dolgunk van. Még ki kell hallgatnia az árulót.
A kocsiban már megint engedi, hogy a combján nyugtassam a kezem, ami igazán kellemes. Bár nem mondom, hogy nem szeretnék többet, de most még kibírom ezzel az engedménnyel.

***

Hamar megérkezünk a házhoz és miután lepakoltunk levezetem az alaksorba, amit egy erõs hangszigetelt ajtó választ el a ház többi részétõl. Így akármi is zajlik a pincében, azt nem lehet hallani.
Ahogy belépünk, látom, hogy Ivant tényleg nem bántották, csak a székhez kötözték.
- Ha bent leszel velem, csak te legyél, kérlek, és ne szólalj meg. Semmit se tegyél, akármit is mond, tûrd el, csak nézd, rendben?
Nem tudom, miért kéri ezt, de belegyezek és intek Olegnek és Vladislonk, hogy vigyék át egy másik szobába. Amint bevitték azonnal távoznak én pedig az ajtó mellett állva figyelem, ahogy Vay leül Ivannal szemben és bámulni kezdi.
Pár perc elteltével, amikor Ivan kezd egyre idegesebben beszélni, már értem miért kérte, hogy ne szólaljak meg.
- Miért nem szólal meg senki? – a hangja kétségbeesettségrõl árulkodik, és ha tehetném, legszívesebben gonoszul elvigyorodnék rajta.
Ahogy telnek a percek, egyre idegesebben kiabál, de Vay meg sem rezzen, csak mereven néz rá. Egy idõ után aztán megtörik, és szinte kiabálja az összekötõ nevét.
Grigori Michajlovics Jasykov. Az a mocsok… tehát az õ keze van benne.
Vay rám néz, majd elindul kifelé, de aztán az ajtóból visszafordul.
- A tiétek.
Elmosolyodom, mert ezt igazán profi módon elintézte. Megérdemli a jutalmat érte.
Elindulok utána, de ahogy meghalja a kiabálást szinte futva megy kifelé. A nappaliban érem utol, ahol éppen innivalót önt magának. Amint leteszi a poharat mellé lépek és egy vad csókba vonom az ajkait, amik készségesen viszonozzák a szenvedélyen rohamot.
- Sosem hittem volna, hogy ez beválik.
- A hallgatás hamarabb megtöri a legerõsebb lelket is, mint az erõszak. Sokkal frusztrálóbb csendben ülni, és várni az ítéletet. – elmosolyodik.
Az ölembe húzom, mert már nagyon vágyom rá, de sajnos most nem érünk rá.
- Ismered az említett férfit?
- Igen, persze. Jövõ héten lesz egy bál. Nos, biztosan itt lesz. – hangosan gondolkodtam, bár így is gondolom.
- Akkor eljövök. Hamarabb hazamegyek és visszatérek addigra.
Azt még majd megbeszéljük, hogy mi lesz a bállal, de a másik kijelentése…
- Vay, nem engedlek egyedül haza. – a végén még valaki felhasználná ellenem - Túlságosan belekeveredtél mindenbe, veszélyes lenne egyedül hazamenned. Veled tartok – csak át kell kissé szerveznem a dolgaimat - Sok dolgot kell elintézned?
- Csak a felmondást, a lakásom bérleti szerzõdésének a felmondását és édesapámat szeretném meglátogatni. Nem lesz gond, ha több napra velem tartasz?
- Nem nem – rá akármennyi idõt hajlandó vagyok szánni - Mikor induljunk?
- Minél elõbb.
Elõkapom a telefonomat, majd tárcsázom Irinat, hogy készíttesse elõ a repülõt egy amerikai útra és még ma estére.
- Este indul a gépünk. – mondom Vaynek miután leteszem a telefont.
- Máris? – a hangja meglepett, de majd megszokja, hogy csak kérnie kell és megkapja amit akar.
- Persze, mit vártál? Menj, pakolj össze.
Elindul, én pedig elgondolkodom kissé, hogy mit is mondjak neki a maffiagyûlésrõl, de ezt majd a gépre halasztom. Még el kell intéznem egy problémát. A kínai fickó.
Visszamegyek a pincébe, ahol már Ivannak csak a hullája van, amit épp most tesznek be egy nagy fekete zsákba. Bemegyek a szemben lévõ ajtón, ahol az alacsony kínai férfi van a székhez kötözve. Oleg is belép velem, én pedig szólok neki, hogy vegye le a szájáról a kendõt.
- Nos Chen, tudod ki vagyok, és én is tudom, hogy te ki vagy már csak azt akarom tudni, hogy mit keresel itt és fõleg, hogy mit keresel a gyilkosságok helyszínén.
Egy ideig bámul rám, de amikor Olega fejének szorítja a fegyverét, megszólal.
- A Fõnököm nem akar megint összetûzést magával. Azért vagyok itt, mert a Fõnököt felkereste egy férfi, aki felajánlotta, hogy megfosztja önt a hatalmától és tönkreteszi az üzletét, ha cserébe támogatjuk õt a továbbiakban.
Elkomorulok, mert már nagyon érdekel, hogy ki lehet az, aki ennyire tönkre akar tenni.
- És Mit válaszolt a Fõnöke?
- Ezért vagyok itt. Nem bízik abban a ruszkiban, ezért engem küldött ide, hogy figyelemmel kísérjem az eseményeket.
Tehát az emberünk nem szövetkezett a kínaival. Akkor még mindig egyedül van és így támogatók nélkül az alvilágban nehéz boldogulni. Vagyis vagy a diplomatának vagy az összeköttetõnek muszáj megjelennie a gyûlésen, hogy szövetségest gyûjtsön. Akkor kell megtudnunk, hogy ki lehet az.
- Nem ajánlom a Fõnöködnek, hogy szövetkezzen vele, mert nemsokára halott lesz. – az ajtóból még visszaszólok Olegnek – Engedd el!

***

Miután én is bepakoltam a szólok Vaynek, hogy indulhatunk és mivel már õ is készen áll megyünk is.
A reptérig tartó úton végig szótlanul bámulok ki az ablakon, mert elég sok problémát kell megoldani. Ilyen gondjaim azóta nem voltak, hogy leszámoltam a kínai maffiával kötött üzletemmel.
Míg felszállunk a repülõre végig magamon érzem Vay fürkészõ tekintetét, majd amikor felszáll a gép meg is szólal.
- Nyicolai… mi a baj?
Felé fordulok, és nagyot sóhajtva fáradtan rámosolygok. – Mibõl gondolod, hogy baj van?
- Mert a kocsiban mindig próbálkozol valamivel és most csak csendben ültél.
Elmosolyodom és mikor az ölembe húzom, õ engedi, de most lovagló ülésben ültetem magamra.
- M-mit csinálsz?
- Nyugi, így sokkal kényelmesebb. -elvigyorodom és a tarkójánál fogva közelebb húzom magamhoz. - Szóval, megint azt vártad, hogy próbálkozom valamivel?
Egy kicsit hezitál, majd megszólal.
- Igen. Már megszoktam, hogy mindig megérintesz és furcsa volt, hogy most nem tetted.
- Akkor majd most bepótoljuk. – csábító mosolyt villantok rá, majd magamhoz szorítom és megcsókolom, amit viszonoz is. Letérek a nyakára is és végigharapdálom, majd egy érzékeny helyen megszívom, mire hangos nyögést hallat.
- Nyicolai…
- Ne beszélj. Most csak élvezd. – hozzá nyomom a már egy kemény vágyamat és érzem, hogy õt sem hagyja hidegen az érintésem.
Elkezdem kigombolni az ingjét, hogy láthassam végre azt a gyönyörû, selyemtapintású bõrt, amire annyira vágyom.
Végigsimítom a testét, majd az ajkaimmal járom be a szabaddá váló bõrfelületet. A mellbimbói apró, rózsaszínû gyöngyök, amik szinte sikítanak az érintésér. Megszívom és megharapdálom az egyiket, mire ívbe hajlik a teste, mellkasa az enyémnek feszül.
- Nyicolai… ha-hagyd abba…
- Hm… miért? – folytatom a mellkasa kényeztetését, amitõl nehezen tud válaszolni.
- Mert… ah… egy repülõn vagyunk… ésh… nem tudok zuhanyozni… ha ahh…
- Nem baj, majd lezuhanyozol, ha hazaértél.
- Kérlek… neh-nem akarok ragadni egészen… addig.
Elhajolok tõle, de nem engedem távolabb húzódni. Látom az arcán a vágyat, de azt is, hogy tényleg nem akarja most. Ha pedig erõltetem, akkor csak megharagszik. De így maradni nem éppen kellemes.
- Rendben szépségem, de akkor sürgõsen tereld el a figyelmemet, mert különben nem bírom ki Amerikáig.
Próbálja összeszedni magát, majd kinyögi a kérdést.
- Milyen bál lesz az, amit korábban említettél?
Tényleg, õ még nem is tud róla semmit. Kezemet a csípõjén nyugtatva kifújom a levegõt és mesélni kezdek.
- Ez nem egy olyan bál, amire általában gondolnál. Valójában ez egy maffiatalálkozó, ahol minden tag, vagy alvilági figura megjelenik. Mindegy hogy ellenség vagy sem, ezen az estén mindenki ott van és csak az az egy szabály van, hogy senkit sem lehet megölni. Ez az esemény hivatalosan nem létezik, mert a meghívókat csak azoknak küldjük szét, akik az alvilághoz tartoznak. Egy nagy házat, vagy termet bérlünk és természetesen kurvákat, táncosokat és egy seregnyi biztonsági embert.
- És az a Grigori is ott lesz, akit Ivan említett?
- Biztos vagyok benne.
Rá nézek és látom, hogy elgondolkodik ezért nem zavarom, hanem közben õt csodálom.
- Te ismered ezt a férfit?
- Igen. Egy mocskos, szemét állat. Régen katona volt, de a szadista kiképzési módszerei miatt leszerelték. Azóta foglalkozott már embercsempészettel, fiatal fiúk prostitúciójával és egyszer bírósági ügybe, mert egy belõve megerõszakolta a miniszterelnök tizenhat éves fiát. A bíróságon azt mondta, hogy nem tud ellenállni a finom falatoknak, mire a bíró azonnali ítélethozatalt kért és el is ítélték 15 évre. De természetesen megúszta az ügyet és egy hét múlva már ismét szabad volt. Jó összeköttetései vannak a hadsereggel és befolyásos barátai a kormányban, így könnyen lehet, hogy õ szerezte a bérgyilkost a diplomatánknak.
- Ha ott lesz ezen az estéjen, ki tudnád szedni belõle ki a megbízója?
- Lehetetlen. Képzett katona volt és ismeri a törvényinket. Nem fog köpni. Valami más módszert kell kitalálnunk arra, hogy kiszedjük belõle az információt.
Ez igazán nehéz helyzet, mivel az estélyen nem lehet erõszakot alkalmazni, különben kizárnak.
- Azt mondtad nem tud ellenállni a szép fiúknak, igaz?
Nem tetszik ez nekem. – Igen.
- És szerinted én elég szép vagyok ahhoz?
Csak nézek rá, mert nem tudom eldönteni, hogy most viccel e vagy megõrült, de a tekintete teljesen komoly.
- Te elég szép vagy ahhoz, hogy bármelyik férfi elcsábuljon, de mit akarsz ezzel mondani?
- Mi lenne… ha én lennék a csali?
Nos, ezzel igazán sikerült meglepnie, mert nem gondoltam volna, hogy még erre is hajlandó lenne. De ha belegondolok, hogy egy másik férfi õt érinti, már egyáltalán nem tetszik az ötlet. Õ az enyém és nem akarom, hogy az az állat még csak rá is nézzen.
- Nem. Ebbe nem megyek bele, könnyen bajod lehet, és azt nem engedem meg. Az az állat kiszámíthatatlan és mintha már említettem volna, hogy szadista.
Elmosolyodik, amivel meglep, mert nem tudom, hogy mi járhat a fejében. A tarkómra simítja a kezét és furcsán néz rám, amit nem értek.
- Nem lesz semmi bajom. Jól tudom kezelni az embereket.
Hát persze. – Az biztos, hogy profi vagy a munkádban gyönyörûm, de néha olyan veszélyesen õszinte vagy, hogy ha nem én lennék a helyemben már régen kitekerték volna a nyakad. És ez nem vicc. Ha el akarsz csábítani egy olyan férfit, ahhoz nem lesz elég az okos fejed.
- És… te meg tudnád nekem mutatni, hogy mit kell tennem?
Kíváncsi tekintettel néz rám, amitõl igazán kívánatos lesz, ha az még fokozható egyáltalán.
- Még nem egyeztem bele. Nagyon veszélyes lesz rád nézve és hozzá kell érned ami, egyáltalán nem tetszik. Az meg még annyira sem, hogy õ megérintsen.
- Nyicolai, ez nagyon fontos. Végre megoldhatnánk az ügyet és… egyébként más férfinak az érintése. Ez csak munka a számomra.
Elégedett mosoly szökik az arcomra, és kap egy csókot az ajkaira. – Valóban? Ezek szerint te csak az én érintésemre vágysz? – kezemet a fenekére csúsztatom, mire egy pillanatra megfeszül, de miután nem teszek mást, nem tiltakozik.
- Már korábban is megmondtam, hogy eddig azt gondoltam, hogy aszexuális vagyok, mert senki nem tudott felizgatni. De te igen. Nem kívánom másnak az érintését és nem is vágyom rá, de ezt az ügyet meg akarom oldani, és ha ahhoz el kell viselnem egy idegen perverz érintését, akkor megteszem.
Egy ideig nézek rá és elgondolkodok azon, amit mondott, majd megszólalok.
- Elképesztõ vagy ugye tudod? – az ajkaihoz hajolok – És imádom az õszinteségedet. Rendben, segítek, de csak egy feltétellel engedem, hogy elcsábíts valakit, aki nem én vagyok!
- És mi az?
Közelebb hajolok, hogy beszéd közben az ajkaim súrolják az övéit. – Ha lezártuk ezt az ügyet két egész napot töltesz az ágyamban és élvezed a gyönyört, amit nyújtok neked. Megegyeztünk?

Dr. Vayshawn Carlton

- Nyicolai… mi a baj? - kérdezem, már a repülõn. Kifejezetten zavaró számomra ez a távolságtartás. Soha nem volt ennyire visszafogott, mióta én ismerem, most mégis csak bámult kifelé az ablakon és hozzám sem szólt.

- Mibõl gondolod, hogy baj van? - kérdezi, erõltetett mosollyal fordulva felém.
- Mert a kocsiban mindig próbálkozol valamivel és most csak csendben ültél.
Nem szól, de az ölébe húz, viszont ezúttal lovagló ülésben húz az ölébe.
- M-mit csinálsz?
- Nyugi, így sokkal kényelmesebb. Szóval, megint azt vártad, hogy próbálkozom valamivel?
- Igen - vallom be. - Már megszoktam, hogy mindig megérintesz és furcsa volt, hogy most nem tetted.
- Akkor majd most bepótoljuk. – Már villan is szokásos, vonzó mosolya és az ajkaimra hajol. Nem sokáig csókol, mert rögtön áttér a nyakamra, és amikor megszív egy kifejezetten érzékeny pontot, felnyögök.
- Ne beszélj. Most csak élvezd. – Hozzám ér ágyéka, ami már duzzadtabb, mint az enyém, de én sem maradok el sokban mögötte. Kigombolja az ingemet, és az egyik mellbimbóra hajol. Az érzés felülmúlhatatlan és leírhatatlan: megremegek és szinte végigrobban a testemen a kéjvágy. Ami most, ebben a helyzetben nem megoldható, semmiféle formában nem!
- Nyicolai… ha-hagyd abba…
- Hm… miért? – kérdezi, de nem hagyja abba tevékenységét, így nagyon nehezen tudok koncentrálni és tiltakozni.
- Mert… ah… egy repülõn vagyunk… ésh… nem tudok zuhanyozni… ha ahh…
- Nem baj, majd lezuhanyozol, ha hazaértél.
- Kérlek… neh-nem akarok ragadni egészen… addig.
Szuszog párat, majd elhajol, de nem enged el.
- Rendben szépségem, de akkor sürgõsen tereld el a figyelmemet, mert különben nem bírom ki Amerikáig.
Kérdés…. kérdés… kérdés! Muszáj valami… oh! Tényleg!
- Milyen bál lesz az, amit korábban említettél?
- Ez nem egy olyan bál, amire általában gondolnál. Valójában ez egy maffiatalálkozó, ahol minden tag, vagy alvilági figura megjelenik. Mindegy hogy ellenség vagy sem, ezen az estén mindenki ott van és csak az az egy szabály van, hogy senkit sem lehet megölni. Ez az esemény hivatalosan nem létezik, mert a meghívókat csak azoknak küldjük szét, akik az alvilághoz tartoznak. Egy nagy házat, vagy termet bérlünk és természetesen kurvákat, táncosokat és egy seregnyi biztonsági embert.
- És az a Grigori is ott lesz, akit Ivan említett? - kérdezem.
- Biztos vagyok benne.
- Te ismered ezt a férfit? - kérdezek ismét. Mindenkinek van gyengepontja.
- Igen. Egy mocskos, szemét állat. Régen katona volt, de a szadista kiképzési módszerei miatt leszerelték. Azóta foglalkozott már embercsempészettel, fiatal fiúk prostitúciójával és egyszer bírósági ügybe, mert egy belõve megerõszakolta a miniszterelnök tizenhat éves fiát. A bíróságon azt mondta, hogy nem tud ellenállni a finom falatoknak, mire a bíró azonnali ítélethozatalt kért és el is ítélték tizenöt évre. De természetesen megúszta az ügyet és egy hét múlva már ismét szabad volt. Jó összeköttetései vannak a hadsereggel és befolyásos barátai a kormányban, így könnyen lehet, hogy õ szerezte a bérgyilkost a diplomatánknak.
- Ha ott lesz ezen az estéjen, ki tudnád szedni belõle ki a megbízója?
- Lehetetlen. Képzett katona volt és ismeri a törvényinket. Nem fog köpni. Valami más módszert kell kitalálnunk arra, hogy kiszedjük belõle az információt.
Hm, érdekes. Viszont így is vannak alternatív megoldási ötleteim.
- Azt mondtad nem tud ellenállni a szép fiúknak, igaz?
- Igen.
- És szerinted én elég szép vagyok ahhoz?
- Te elég szép vagy ahhoz, hogy bármelyik férfi elcsábuljon, de mit akarsz ezzel mondani?
- Mi lenne… ha én lennék a csali? Látom rajta, hogy nem tetszik neki az ötlet. Ha egy szót sem szólna, akkor is tudnám, érezném.
- Nem. Ebbe nem megyek bele, könnyen bajod lehet, és azt nem engedem meg. Az az állat kiszámíthatatlan és mintha már említettem volna, hogy szadista.
Mosolyogva simítom közelebb magamhoz a tarkójára illesztve a kezem. Jól esik, hogy valaki ennyire aggódik értem.
- Nem lesz semmi bajom. Jól tudom kezelni az embereket.
- Az biztos, hogy profi vagy a munkádban gyönyörûm, de néha olyan veszélyesen õszinte vagy, hogy ha nem én lennék a helyemben már régen kitekerték volna a nyakad. És ez nem vicc. Ha el akarsz csábítani egy olyan férfit, ahhoz nem lesz elég az okos fejed.
- És… te meg tudnád nekem mutatni, hogy mit kell tennem?
- Még nem egyeztem bele. Nagyon veszélyes lesz rád nézve és hozzá kell érned ami, egyáltalán nem tetszik. Az meg még annyira sem, hogy õ megérintsen.
- Nyicolai, ez nagyon fontos. Végre megoldhatnánk az ügyet és… egyébként más férfinak az érintése. Ez csak munka a számomra.
- Valóban?  - kérdezi egy kis csók után. - Ezek szerint te csak az én érintésemre vágysz? – A fenekemre simulnak a kezei. Az egyértelmû üzenettõl összerezzenek, de megnyugszom, a türelme eddig sem hagyott kívánnivalót maga után.
- Már korábban is megmondtam, hogy eddig azt gondoltam, hogy aszexuális vagyok, mert senki nem tudott felizgatni. De te igen. Nem kívánom másnak az érintését és nem is vágyom rá, de ezt az ügyet meg akarom oldani, és ha ahhoz el kell viselnem egy idegen perverz érintését, akkor megteszem.
- Elképesztõ vagy ugye tudod? És imádom az õszinteségedet. Rendben, segítek, de csak egy feltétellel engedem, hogy elcsábíts valakit, aki nem én vagyok!
- És mi az? - kérdezem.
- Ha lezártuk ezt az ügyet két egész napot töltesz az ágyamban és élvezed a gyönyört, amit nyújtok neked. Megegyeztünk?

Meglepve nézek rá. Ez… ezt tudom, hogy hogyan kellene értenem, de akkor is zavarba ejtõ a gondolat.
- Ké… két nap az bi-biológiai és anatómiai ké-képtelenség - jelentem ki elpirulva.
- Ne legyél zavarban - mosolyog rám. - Megoldjuk a biológiai és az anatómiai kérdéseket is - kacsint rám.
- Há-hát… mit akarsz csi-csinálni? - kérdezem és lehajtom a fejem.
A kezei a fenekembe markolnak, ajkai a nyakamra csúsznak, mire ösztönösen emelem fel a fejem.
- Tudod te azt - suttogja hihetetlenül izgatóan a fülembe.
- Kérlek - sóhajtom. - Ne csináld ezt! - A mondanivaló vége nyögésbe fullad, ahogy szinte hozzá sem ér, mégis végigsimít nyelvével a nyakam érzékeny pontján. - Neh… kérlek…
- Nem teszek semmit - jegyzi meg, a hangjába beleremeg a testem.
- Ne… Nyicolai… - Sóhajtok egyet és érvek sorát futtatom végig a fejemben. - Ha a hotelben leszünk… úgyis ott szállunk meg, akkor lehet, rendben? Akkor megengedem - nyögök fel, hiszen nem állt le, egy pillanatra sem, egészen eddig. Most felpillant rám a mellkasomról.
- Rendben, hiszek neked - mosolyog fel rám. - A hotelben. De ott tényleg… - Sóhajt egyet õ is. - Hova menjünk elsõnek?
- Mindjárt telefonálok a házinéninek, hogy készítse ki a felmondási papírt, azt csak aláírom és mehetünk, ha összeszedtem mindent. - Már állnék fel, de nem enged.
- Telefonálj szépen innen - vigyorog rám, majd a kezembe nyomja a kézi telefont.
Hívom, kicsöng. A néni jelzi, hogy nem örül, de rendben, a kaució megvan, azt vissza tudja adni nekem. Elfogadom, és leteszem.
- Mi a helyzet? - kérdezi. A keze a fenekemen, simogat. De valamiért nem zavar, hanem felizgat. Nagyon felizgat…
- Vár minket, készíti a kauciót - sóhajtom, és a vállára hajtom a fejem. - Nyicolai, engedd, hogy kiszálljak az öledbõl, ez így nem jó - nyögöm.
- Miért nem? Én élvezem…
- De nem jó így. Bírjuk ki a hotelig, kérlek…
Sóhajt egyet, majd engedi, hogy mellé üljek. Ágaskodó férfiasságomat egy, az ülés alatti takaróval takarom el, mire õ felnevet, de nem szól mást, csak hagyja, hogy megfogjam a kezét. Valamilyen formában hozzá szeretnék érni, jól esik.

* * *

- Szóval mi az oka, hogy elköltözik? - kérdezi a házinéni, miközben a papírokat készíti ki a nappalimban.  
- Oroszországba költözök - mondom.
- Oh, én mindig sejtettem, hogy ön nem a nõket szereti. - Nyicolai az ablakból azonnal mellettem terem és fenyegetõen néz a nénire, aki nyel egyet, majd ledobja a pénzt és kér, hogy ha elkészültem a pakolással, dobjam be a kulcsot.
- Tudod, néha kifejezetten kellemetlen a modorod - sóhajtom.
- Tudom. De most ne töltsünk itt több idõt. - Ahogy a hátam mögé áll, elég egyértelmû jeleket ad, hogy hova siet.
- És ki pakol össze? - kérdezem.
- A költöztetõk, akiket már hívok is, hogy pakolják mindenedet egy konténerbe és indítsák el Moszkvába - csókolja végig a gerincem vonalát, miközben a kezei a derekamat szorítják, fenekem az ágyékának simul.
- Ugye tudod, hogy nem engedem, hogy közösülj velem? - nézek rá a vállam felett, de felesleges lenne tagadni, hogy a repülõút kielégítetlensége miatt én is azonnal felizgulok.
- Tudom. Telefonálok. - Harap egyet a nyakamba, majd ellép és telefonál. Megkér, hogy várjuk meg õket, addig pakolgassak össze olyasmiket, amiket mindenképp magammal akarok hozni.

Fél óra múlva megjelennek, és egy nagy rakás dobozt is hoznak. Valami kapcsolata lehet Nyicolainak a férfiakkal, mert meglátják és mintha örülnének neki, de tiszteletteljesen köszöntik. Biztosítják, hogy eljut a lehetõ legrövidebb idõ alatt, maximum egy hét alatt Moszkvába minden holmi, ami itt van, és csak utólag kell fizetni.

Ahogy elindulunk a kocsihoz a házinéni meglátogatása után, mosolyogva nézek rá.
- Tudod, eléggé várom már, hogy a hotelszobába érjünk - teszem a kezem a combjára az autó ülésén.
- Vay, ha felizgatsz, nem jutunk el a hotelszobáig - morran rám.
- Nem tudom, hogy én kibírnám-e egy relatív távolabb levõ hotelszobáig - suttogom. - De kifejezetten tetszik az, hogy ennyire fel tudlak izgatni… 

Nyicolai Vasilyevics Csenkov

Meglepett és talán kissé riadt tekintettel néz rám, amitõl a vigyorom csak még szélesebb lesz.
- Ké… két nap az bi-biológiai és anatómiai ké-képtelenség – az arca megint piros, amitõl csak még kívánatosabb lesz.
- Ne legyél zavarban. Megoldjuk a biológiai és az anatómiai kérdéseket is.
- Há-hát… mit akarsz csi-csinálni? – már nem is mer a szemembe nézni, hanem inkább az ölében babráló kezeit fixírozza.
Na vajon mit? Belemarkolok formás fenekébe és a nyakának puha bõrét kezdem kényeztetni, amire már õ is felkapja a fejét, így a füle pont az ajkaimhoz ér. - Tudod te azt.
- Kérlek! Ne csináld ezt! – szinte csak sóhajtja a szavakat, de hihetetlenül izgató ez a vágytól fûtött hang. Nyelvemmel a nyakát cirógatom, ami még hangosabb nyögéseket vált ki belõle.
- Neh… kérlek…
- Nem teszek semmit – a hangomra megremeg a teste. Ezek szerint tényleg szereti a hangomat.
- Ne… Nyicolai….  Ha a hotelben leszünk… úgyis ott szállunk meg, akkor lehet, rendben? Akkor megengedem. – eddig nem igazán akart engedni, de ha most õ maga egyezik bele…
- Rendben, hiszek neked. A hotelben. De ott tényleg… - csak bírjam ki addig épp ésszel. - Hova menjünk elsõnek?
- Mindjárt telefonálok a házinéninek, hogy készítse ki a felmondási papírt, azt csak aláírom és mehetünk, ha összeszedtem mindent. – ki akar szállni az ölembõl, de azt már nem.
- Telefonálj szépen innen.

Amíg õ telefonál, én õt nézegetem és magamban megjegyzem, hogy nagyon jól mutat az ölemben ülve. Bár még jobb lenne, ha meztelenül ülnénk itt mind a ketten.
- Mi a helyzet? – kérdezem, miközben apró mozdulatokkal simogatom a fenekét, de láthatóan nem zavarja.
- Vár minket, készíti a kauciót. – sóhajtozva a vállamra hajtja fejét, illatos tincsei az arcomat súrolják. Úgy tûnik a feneke is egy erogén pont nála. - Nyicolai, engedd, hogy kiszálljak az öledbõl, ez így nem jó.
- Miért nem? Én élvezem…
- De nem jó így. Bírjuk ki a hotelig, kérlek…
Elengedem és jót nevetek rajta, mikor az izgalmi állapotát akarja eltakarni elõlem, egy takaróval. Fölösleges rejtõzik el elõlem, amint a hotelbe értünk úgy is minden egyes porcikáját felfedezem.
Az azonban kifejezetten tetszik, hogy õ maga közeledik, mert amint elhelyezkedett azonnal megfogja a kezem. Ez azt jelenti, hogy már nem csak elviseli az érintésemet, hanem õ maga is vágyik rá.

***

A háztulajdonos egy kifejezetten irritáló boszorkány. Ha nem Vayjel lennék, és velem beszélt volna így már lelõttem volna. Amikor azonban megjegyzést tesz az én gyönyörûmre már fenyegetõ pillantást küldök felé, mert még egy rossz szó és nem éli megy a következõ évet.
- Tudod, néha kifejezetten kellemetlen a modorod.
- Tudom. De most ne töltsünk itt több idõt. – a hátához simulok, mert már annyira kívánom, hogy legszívesebben itt helyben letépném róla a zavaró ruhákat.
- És ki pakol össze?
- A költöztetõk, akiket már hívok is, hogy pakolják mindenedet egy konténerbe és indítsák el Moszkvába – a vékony ingen keresztül végigcsókolom a gerincét miközben sajgó ágyékomat a fenekének préselem.
- Ugye tudod, hogy nem engedem, hogy közösülj velem? – komolyan néz rám, de a szemében ott csillog a vágy is. Tudom, hogy a szexet még nem engedi, de még számos lehetõség maradt, így nem erõltetem a dolgot.
- Tudom. Telefonálok. – õ addig elmegy pakolni, én pedig felhívom egy amerikai ismerõsömet, hogy küldjön pár embert. Sokkal egyszerûbb így, mintha Vaynek kellene mindent bepakolnia.

Nemsokára meg is érkeznek és vidáman köszöntenek, mert már egy jó ideje nem jártam itt. Most azonban nem tudok ezzel foglalkozni, mert azonnal pakolni is kezdenek
Én és Vay beülünk a kocsiba és már megyünk is egy elegáns szálloda felé, ahová már szobát is foglaltattam.
- Tudod, eléggé várom már, hogy a hotelszobába érjünk – ez nem igaz. Puha kezét a combomra simítja és ezzel szerintem direkt kínozni akar, mert ez már kínzás. Ha esetleg úgy harminc centivel feljebb simogatna, az maga lenne mennyország, de ez…
- Vay, ha felizgatsz, nem jutunk el a hotelszobáig.
- Nem tudom, hogy én kibírnám-e egy relatív távolabb levõ hotelszobáig. De kifejezetten tetszik az, hogy ennyire fel tudlak izgatni… 
Ennyi volt. Ez után a kijelentése után már nem bírtam tovább. A derekánál fogva magamra rántom és azonnal az ajkainak esem.
Szívom, harapdálom, õ pedig csak nyöszörög a vad roham alatt, de még szerencse, hogy hamar a hotelhez érünk.
Addig míg a hordár behozza a holmikat eltávolodom tõle, mert tudom, hogy zavarja ha nézik, de amint lerakták az utolsó csomagot is azonnal magamhoz rántom, hogy egy centi se maradjon a testünk között.
- Nyicolai… várj én… zuhanyozni akarok!
Elõször rögtön elakarom utasítani, mert ne bírnám kivárni amíg elkészül, de aztán eszembe jut egy remek ötlet.
- Rendben szépségem, de én is megyek.
Erre elvörösödik, és ismét dadogni kezd.
- D-de, de, de… én, én, én egyedül…
- Gyönyörûm, már nincs olyan hogy egyedül. Látni akarom a testedet, te pedig zuhanyozni akartál.
- R-rendben. – nem néz rám, csak elindul a fürdõszoba felé, én pedig követem.
A fürdõszoba közepén tétován megáll és rám néz, miközben én becsukom az ajtót mögöttünk.
- Gyere ide szépségem. – intek neki õ pedig lassan közelebb araszol. Amint elém ér lassan elkezdem kigombolni az ingjét, úgy, hogy minden gomb kibújtatása közben a kezem érintse a bõrét. Mire végzek és lesimítom róla a zavaró ruhadarabot, a mellkasa már szapora ritmusban emelkedik és süllyed. Elmosolyodom, majd az arcához hajolok.
- Te jössz szépségem. Vetkõztess le.
Rám emeli azokat a meleg barna szemeket, mikben örvénylik a vágy, majd bólint, és remegõ kezekkel nekiáll a gomboknak. Nehezen megy neki, de nem segítek, mert azt akarom, hogy õ tegye meg.
Mikor kész van az inggel, végigméri a mellkasomat amin elvigyorodom. Nyel egy nagyot, majd még mindig remegõ kezekkel lesimítja a vállaimról a ruhát.
Mikor felnéz rám vigyorogva megszólalok, miközben a kezét az övemre rakom. – A többit is.
Kibontja az övem, de aztán hátrál egy lépést.
- É-én ezt nem tudom… e-ez annyira zavarba ejtõ.
Elkeseredetten, mégis vágyakozva néz rám, de ezen csak elmosolyodom. Végül is, most elõször kell neki egy férfit vetkõztetnie.
- Rendben van gyönyörûm, akkor majd én. Addig te is fejezd be. – célzatosan a nadrágjára mutatok és közben én mindent ledobálok magamról.
Vay már akkor elkapta a pillantását, amikor a kigomboltam a nadrágom és azóta is a padlót bámulja. Õ is megszabadult a nadrágjától, de az alsóját nem vette le, csak feszengve áll és nem mer rám nézni.
Közelebb lépek hozzá, mire kicsit hátrébb lép, de aztán megerõlteti magát és nem mozdul.
- Vay néz rám.
- N-nem megy.
A kezembe fogom az arcát, de nem teszek mást. – Máskor nem okozott gondot, hogy megbámulj, tedd meg most is.
A hangom már teljesen elmélyült és látom, hogy megborzong tõle. Egy kicsit még hezitál, majd lassan felemeli a fejét és végigmér. Pillantása elidõzik a mellkasomnál, majd félénken lejjebb kalandozik, és az arca olyan árnyalatot ölt amit már nem lehet fokozni.
Megállok elõtte, hogy majdnem összeérjen a testünk és mindkét kezemmel végigsimítom a hátát. – Tetszik, amit látsz szépségem?
Egy alig halható igen után buján elvigyorodom, kezeimet az alsója szélére csúsztatom, mire nagy szemekkel bámul rám.
- Nyugi… nem teszek semmi olyat, amit nem szeretnél. Csak élvezni akarom ezt a gyönyörû testedet.
Miközben beszélek, lehúzom róla az utolsó ruhadarabot és lassan végigsimítom a feneke ívét. Egy pillanatra megrezzen, de nem húzódik el, hanem élvezettel felsóhajt. – Jó érzés, ha így érintelek?
Újra megsimogatom, õ pedig ismét sóhajt hallat.
- Igen.
A hangja alig hallható, de hihetetlenül felizgat vele.
- Akkor zuhanyozzunk. – magamhoz szorítva kezdem el hátra tolni, míg be nem ér az átlátszó zuhanyzóba, ami elég nagy, hogy akár négy ember is elférjen benne. Megengedem a vizet és a finom langyos permet jótékonyan simogatja a felhevült bõrünket. Látom, hogy õ még mindig feszeng egy kicsit, ezért nem támadom le rögtön.
Tusfürdõt nyomok a kezembe és elé lépve, mosolyogva végighúzom a kezem a lapockáin, majd a nyakán, a vállain és a karján. Érdeklõdve rám pillant, de csak elmosolyodom.
- Neked van a legtökéletesebb tested, amit valaha láttam. Már akkor, amikor elõször megláttalak arra gondoltam, hogy vajon mit rejtegetsz az alatt a nyakig begombolt ing alatt.
Kissé elpirul, majd végre mintha oldódna a feszültsége mosolyogva rám pillant.
- Neked még egy fontos tárgyaláson is ilyesmin jár az eszed?
Felkacagok. – Szépségem, ez volt az elsõ olyan tárgyalás, amit álló farokkal kellett végigülnöm.
Megcsókolom õt, mélyen és szenvedélyesem, minden vágyat belesûrítve, amit jelenleg érzek. Õ viszonozza a csókot, és miközben a nyelvünk táncot jár egymással, a kezemmel lassan lejjebb haladok a csípõjén, de nem tiltakozik, csak belenyög a csóka.
Tovább vezetem a kezem és elérve a vágyát finoman végigsimítok rajta. Megszakítja csókot és a nevemet nyögve ösztönösen elõremozdul a csípõje, de elengedem és ismét a tusfürdõvel kezdem simogatni.
- Így akarom hallani a nevemet az ajkaidról, amikor elélvezel. – a nyakába morgom a szavakat, amitõl láthatóan megremeg és a kezeivel a vállamba kapaszkodik.
- Érints meg Vay. Érezni akarom magamon a kezeidet.
Meglepetésemre megteszi, amit kértem, és õrjítõen puha kezeivel a mellkasomra simít. Minden egyes kockát és izmot körberajzol, de amikor a köldököm fölé és véletlenül végighúzza rajta a körmeit hangos nyögés szakad fel belõlem. Az arcomra kapja a tekintetét és láthatóan tetszik neki a reakcióm, mert megismétli a mozdulatot és a hatás most sem marad el.
- Megõrülök tõled szépségem!
- Nyicolai…
Nekinyomom a csempének és a fülét kezdem el harapdálni édes sóhajokat kicsalva belõle.
A tusfürdõtõl habos kezemmel óvatosan a feneke két partja közé simítok, mire érezhetõen megfeszül.
- N-ne Nyicolai… én ezt…
- Csss… nem azt akarom, amire gondolsz. Csak lazulj el, mutatok valamit.
Egy ideig még mindig feszülten áll, de amikor egyik ujjammal körkörösen simogatni kezdem a bejáratát, olyan kéjes nyögést hallat, hogy beleremegek a vágyba.
- Ahhh… Nyicolai…
- Ez az, engedd ki a hangod. Hallani akarom, ahogy nyögsz.
Átkarolom a derekát, mert a kényeztetésemre megroggyannak a lábai, egyik kezét a sajgó vágyamra teszem. Elõször el akarja húzni, de nem engedem neki, hanem megmutatom, hogy hogyan mozgassa. Õrjítõen puhák a kezei, és ettõl minden érintése mennyei.
Folytatom a tevékenységemet a fenekén, majd a másik kezemmel a vágyára markolok és ütemes mozdulatokkal hajszolom a kielégülés felé.
Élveteg nyögései hallatán csak még keményebb leszek, õ pedig egyre hangosabban zihál, és nem sokkal késõbb a nevemet nyögve élvez el. Gyönyörteljes arckifejezésétõl bennem és átszakad a gát és a nyakába harapva én is elélvezek.
Át kell karolnom a derekát, hogy ne essen a földre, míg össze nem szedi magát. Gyengéden megcsókolom az ajkait, amik csábítóan vörösek a sok harapástól.
Kíváncsi vagyok, hogy kapott e már valaha bárkitõl ilyen gyönyört.

Dr. Vayshawn Carlton

Tudom, hogy fel fogom izgatni, és sikerül is. A kocsiban az ölébe ránt, és úgy csókol, a hotelben pedig alig maradunk kettesben a szobában, már húz is közelebb magához. Hiába vezetem fel, hogy én zuhanyoznék elõtte, õ lecsap rá. 

- Rendben szépségem, de én is megyek.
Vörösödve kezdek dadogni…
- D-de, de, de… én, én, én egyedül…
- Gyönyörûm, már nincs olyan hogy egyedül. Látni akarom a testedet, te pedig zuhanyozni akartál.
- R-rendben.
Felesleges lenne csak úgy tiltakoznom, amikor én is vágyom rá. A fürdõben megállok és várakozva nézek rá. Nem tudom, mit kell ebben a helyzetben csinálni.
- Gyere ide szépségem. – Teszem amit kér, és elé lépek. Gombolni kezdi az ingemet, de minden gombnál hozzá ér a mellkasomhoz, a hasamhoz. Egyre izgatottabb vagyok.
- Te jössz szépségem. Vetkõztess le - suttogja.
Remeg a kezem, de teszem, amit kér. Ahogy a végére érek, megint elvarázsol az izmos mellkasának látványa.
- A többit is - jelenti ki és a kezem az övére teszi. Próbálom, szeretném, de nem tudom megtenni. Nem vagyok kész erre!
- É-én ezt nem tudom… e-ez annyira zavarba ejtõ.
- Rendben van gyönyörûm, akkor majd én. Addig te is fejezd be.
Mindketten leöltözünk, és már nagyon zavarban vagyok, de zavaromnál nagyobb az izgalmam. Az alsómat nem tudom levenni, ahhoz túl zavarban vagyok.
- Vay néz rám - kéri, ahogy közelebb lép és észreveszi, hogy nem véletlen, hogy a lábaimat bámulom.
- N-nem megy.
- Máskor nem okozott gondot, hogy megbámulj, tedd meg most is. - Felnézek rá, végig a testén. Olyan… jó… - Tetszik, amit látsz szépségem? - Persze, hogy tetszik. Ezt vele is közlöm, de nem merem hangosan kimondani.
A kezeit az alsóm szélére csúsztatja, de megnyugtat, hogy nem tesz semmi rosszat, ezt mondja, amikor észreveszi, hogy félek kicsit. Ahogy leveszi és a fenekemre simít, nagyon  kellemes. Nem tudom, hogy pontosan miért, de halkan sóhajtok.
- Jó érzés, ha így érintelek?
- Igen. 
- Akkor zuhanyozzunk.

A kabinban nem támad le rögtön, talán érzi, hogy feszengek még, hogy itt van és közel van, így csak tusfürdõvel kezd simogatni. Meglepve nézem tevékenységét.
- Neked van a legtökéletesebb tested, amit valaha láttam - magyarázza. - Már akkor, amikor elõször megláttalak arra gondoltam, hogy vajon mit rejtegetsz az alatt a nyakig begombolt ing alatt.
- Neked még egy fontos tárgyaláson is ilyesmin jár az eszed? - kérdezem pirulva, de nem rossz a kedvem, csak nem értem.
- Szépségem, ez volt az elsõ olyan tárgyalás, amit álló farokkal kellett végigülnöm.
A csókja közben nagyon jól esik a gondolat, hogy én voltam az elsõ tárgyalópartnere, aki ilyet ki tudott hozni belõle…
Ahogy ujjai elérik a vágyamat, felnyögök, nevét sóhajtom, ami kifejezetten tetszik neki.
- Érints meg Vay. Érezni akarom magamon a kezeidet.
Végigsimítom a mellkasát, élvezem az izmainak érintését, majd ahogy a körmöm véletlenül végigsimítja a bõrét, felmorran. Tetszik neki, nekem meg tetszik, hogy neki tetszik.
- Megõrülök tõled szépségem!
- Nyicolai…
Ahogy a hátam a csempének ér, az ajkai a fülemhez simulnak. Élvezek mindent. Minden érintést…
Akkor ránt ki a gondolataimból és a csók élvezetébõl, amikor ujjai a fenekem partjai közé csúsznak. Megijedek, talán elvesztette a türelmét?
- N-ne Nyicolai… én ezt…
- Csss… nem azt akarom, amire gondolsz. Csak lazulj el, mutatok valamit.
Ahogy tudatosul bennem, hogy hol érint, zavarba jövök, de az érintésének hatására kiürül az agyam. Sóhajtva élvezem…
- Ahhh… Nyicolai…
- Ez az, engedd ki a hangod. Hallani akarom, ahogy nyögsz.
A lábaim remegnek, pláne mikor a kezemet a férfiasságára teszi. Miközben tovább ingerli a fenekemet, másik kezével az ágyékomat kényezteti. Annyira intenzív minden érzés, hogy rövid idõn belül végigremeg a testem, minden izmom összehúzódik, és kirobban belõlem az eddig összegyûlt vágy. Érzem magamon a tekintetét, de utánam õ is elélvez.
A derekamat öleli, az ajkaimat csókolgatja.
- Ez…  - suttogom, de nem tudom befejezni. - Ez fergeteges volt.
- Tényleg? - kérdezi kuncogva.
- Nagyon jó volt, de nagyon szeretnék lefeküdni - mondom halkan. Elzárja a vizet és kint nekem adja az egyik fürdõköpenyt, így meztelenek maradunk. Persze nem fogok így aludni, így ahogy kiérünk, a táskámhoz lépek és kiveszek egy alsót és a pizsamanadrágomat.
- Ünneprontó - hallom meg a hangját magam mögött.
- Nem vagyok annyira elvarázsolva, hogy szembemenjek a saját elveimmel - jelentem ki. Az õ táskájának is a tetején van az alsó, így a kezébe nyomom. - Vedd fel te is. Nem aludhatsz meztelenül.
- Rendben - sóhajt fel mosolyogva, de teszi, amit kérek.

Amikor már az ágyban fekszünk, valahogy nem érzem, hogy elég közel lenne hozzám. Még jobban hozzá bújok, mire hirtelen a takaró alá nyúl, elkapja az egyik combom és átpakolja magán. A férfiasságom az oldalához ér, a lábam áttéve rajta, én pedig vörös vagyok, így inkább oda bújok, ami épp a közelben van: a vállába.
- Na, mi a baj? - Kezei a fenekemre csúsznak.
- Fel fogok izgulni - motyogom.
- Az sose baj - simít be a fenekem partjai közé. Nyögve feszül ívbe a testem.
- Neh csináld - szuszogom.
- Miért ne? - kérdezi.
- Akkor csináld mindenhol rendesen - parancsolok rá, és picit elhúzódok. Felém fordul, és szerencse, hogy nem soká látszik az arcom színébõl, amikor egyik kezét átveti a testem felett és simogat ott, ahol eddig, a másikkal pedig az ágyékomat kényezteti. Nem kell kérnie, hogy kényeztessem õt én is, megteszem. A lábam a derekához vezetem, hogy még jobban hozzám férjen. Nagyon élvezem az érintését!
- Vay, hihetetlen vagy - szuszogja, de nem felelek, csak engedem neki, hogy szinte tépje az ajkaimat.

Szuszogva, kifulladva élvezünk el mindketten, mire sóhajtva nevetek fel.
- Mi a baj? - kérdezi és felém támaszkodik.
- Most mehetek vissza zuhanyozni - sóhajtok fel. Mosolyogva csókol meg, majd a fülembe suttog.
- Örülök, hogy nem vagy már annyira zavarban ezektõl a dolgoktól - suttogja.
- Nem, persze, hogy nem, ha sokat csináljuk, elõbb-utóbb megszokom. Bár kicsit még mindig zavaró, hogy olyan helyen szándékozol a testembe hatolni, amit más célra hozott létre az evolúció - jegyzem meg. Ujjai hirtelen az ajkaimra simulnak és kaján vigyorral néz rám.
- Tudok más alternatívákat is - nyalja végig a száját vágyakozva.
- Fe… fe-felejtsd el! - Szinte lelököm magamról és elszáguldok zuhanyozni, de nem sokáig húzom az idõt, percekkel késõbb már ismét az ágy mellett állok és lefekszem. Felöltözve, felsõ nélkül.
- Mellesleg Nyicolai. - Felé fordulok. - Holnap szeretnél bejönni velem az FBI Központba? Vagy megvárnál máshol, és nem borzolod a kedélyeket… 

Nyicolai Vasilyevics Csenkov

Még mindig a derekát ölelem, mikor fáradtan, suttogva megszólal.
- Ez… ez fergeteges volt.
- Tényleg – kérdezem vigyorogva.
- Nagyon jó volt, de nagyon szeretnék lefeküdni – hallani a hangján is, hogy fáradt, ezért elzárom a vizet, majd kilépünk a zuhanyzóból. A kezembe akadó fürdõköpenyt neki adom, mert tudom, hogy nem szeret meztelenül járkálni. Pedig én akár egész nap elnézegetném õt.
Amikor kiérünk, látom, hogy már öltözik is, mire csak sóhajtva megjegyzem, hogy milyen ünneprontó.
- Nem vagyok annyira elvarázsolva, hogy szembemenjek a saját elveimmel. – akkor erre még dolgoznunk kell - Vedd fel te is. Nem aludhatsz meztelenül.
Felveszem a felém nyújtott ruhadarabot, de közben végig mosolygok rajta, mert vicces, hogy még azután is ilyen szemérmes, amit az elõbb csináltunk.
Amint lefekszünk az ágyra, szinte rögtön az oldalamhoz húzódik, én pedig kihasználva a helyzetet megfogom a lábát és átvetem a sajátomon, hogy teljesen hozzám simuljon. Erre õ a fejét a vállamba fúrja és érzem, hogy az arca forró.
- Na, mi a baj? – miközben beszélek, végigsimítok formás fenekén, mire egy apró sóhaj hagyja el az ajkait.
- Fel fogok izgulni – zavartan motyog, de még mindig nem néz rám.
- Az sose baj. – kezemmel a feneke partjai közé simítok, mire nyögve feszül ívbe a teste, még jobban hozzám tapadva ezzel. Lenyûgözõ, hogy milyen érzékeny.
- Neh csináld.
- Miért ne? – láthatóan élvezi.
- Akkor csináld mindenhol rendesen. – már megint milyen szexi mikor parancsolgat. Nem is tétovázom, hanem rögtön a nadrágja alá vándorol a kezem és kényeztetni kezdem. Meglepetésemre õ ugyanezt teszi, pedig nem is kértem rá. Hirtelen, hogy fölbátorodott.
- Vay, hihetetlen vagy! – az ajkaira vetem magamat, és addig el sem engedem, míg mind a ketten el nem élvezünk.
Mikor a hátára dõl mellettem és felnevet, felé fordulok. - Mi a baj?
- Most mehetek vissza zuhanyozni.
Megcsókolom, majd a füléhez hajolok. - Örülök, hogy nem vagy már annyira zavarban ezektõl a dolgoktól.
- Nem, persze, hogy nem, ha sokat csináljuk, elõbb-utóbb megszokom. Bár kicsit még mindig zavaró, hogy olyan helyen szándékozol a testembe hatolni, amit más célra hozott létre az evolúció.
Kaján vigyor szökik az ajkaimra, majd az ujjaimat célzatosan végigjáratom az õ puha ajkain.
- Tudok más alternatívákat is. – kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet az íze. Úgy tûnik ezt is be kell iktatnom a kiderítendõk listájára.
- Fe… fe-felejtsd el!
Felnevetek, ahogy mélységes zavarában bemenekül a fürdõszobába és fél perc múlva már hallom a zuhany csobogását. Kényelmesen elnyújtózom az ágyon és várom, hogy visszajöjjön. Nem vacakolhatott sokáig, mert nem sokkal késõbb már ismét mellettem van az ágyon.
- Mellesleg Nyicolai. Holnap szeretnél bejönni velem az FBI Központba? Vagy megvárnál máshol, és nem borzolod a kedélyeket… 
Elgondolkodom, de mikor felnevetek õ értetlen tekintettel néz rám, ezért magyarázni kezdem.
- Képzeld el, a fõnököd milyen képet vágna, ha besétálnál az FBI központba velem. – erre újra fel kell nevetnem.
- Ez nem vicces…
- Dehogynem.
- Nem. Bajod is lehetne belõle, ezért jobb lenne, ha nem jönnél be a központba. – a hangja komoly és tudom, hogy õ nem viccel ilyesmivel.
- Nem is terveztem, hogy bemegyek. Nem akarlak még nagyobb bajba keverni. Rendezd le a seggfej fõnököddel a dolgot, addig én a kocsiban megvárlak, úgy is el kell intéznem pár telefont.
Még meg kell szerveznem a maffiabált.
- Rendben.
- Vay… puszta kíváncsiságból, kérdezz rá honnan tudta meg, hogy nálam laksz. – erre már én is elkomolyodom, mert szívesen megkínoznám azt a szemetet.
- Szerinted tudja? – a tekintete kétkedõ.
- Nem, de kíváncsi vagyok, mit mond. – ismét közelebb húzom magamhoz, de most csak a derekára fonom a karomat, mert már én is fáradt vagyok. – Jó éjt szépségem.
- Jó éjt Nyicolai.
Elfészkelõdik, majd nemsokára már csak az egyenletes szuszogást lehet hallani, ami engem is elaltat.

***

Ma reggel kivételesen nem próbálom elcsábítani, mert látom rajta, hogy feszült és kissé ideges is. Nyilván a fõnökével való találkozástól tart.
Nyugtató gyanánt rendelek neki egy habos kakaót, amit a szobapincér alig öt perc alatt fel is hoz. Mikor meglátja, elmosolyodik, és azonnal inni kezdi.
- Lassabban gyönyörûm, mert még megfulladsz és el sem jutsz az FBI-ig. – felnevetek a bosszús tekintetén, majd megpaskolom a fotel karfáját, jelezve, hogy üljön oda. Megteszi, én pedig a combjára simítom a kezem, de nem teszek mást.
- Miért vagy ennyire ideges?
- Mert õ a… õ volt a fõnökömé és most nem tudom, hogy mit gondolhat rólam. Ki tudja mit mondott neki az, aki elmondta, hogy nálad lakom.
A hangja elkeseredett, ami egyáltalán nem tetszik. – Még mindig áll az ajánlatom a likvidálást illetõen.
- Eszedbe se jusson!
- Ahogy akarod. – lehúzom magamhoz és az ajkaira suttogok – Akkor pedig vedd elõ azt a szexi parancsoló hangodat és állj elé.
Kezeit a vállamra rakja, majd megszólal.
- Nem beszélhetek úgy vele, õ a fõnök!
Erre csak felhúzom a szemöldököm. – Velem persze soha nem fogtad vissza magad. Miért is?
Látom, hogy megrándul a szája széle, majd el is mosolyodik.
- Ahogy te mondanád, más már régen kitekerte volna a nyakamat. Mr. Williams pedig nem éppen egy türelmes ember.
- Akkor, hogy bírtátok elviselni egymást. – lassan az ölembe húzom, hogy jobban elérjem. – a te természeteddel csoda, hogy még egyben vagy.
Felnevetek mikor tettetett haraggal a mellkasomra csap, majd megfogom a kezét és egyenként megharapdálom az ujjait. Nem nagyon, csak annyira, hogy érezze, majd a kisujját erõsebben megharapom, mire halkan felnyög.
- Nyicolai… ezt most ne. Mindjárt mennem kell, és oda kell figyelnem.
Felsóhajtom, majd vele együtt felállok. – Akkor induljunk, nekem is van még elintéznivalóm, de azt majd a kocsiból.

***

A kocsiban egész végig idegesen dobolt a lábával, de csak akkor hagyta abba, amikor a kezemmel a combjára simítottam. Mikor végül meguntam, egyszerûen megcsókoltam, hogy eltereljem a figyelmét.
Mivel nemsokára megérkeztünk ez legalább hatott és egy kicsit megnyugodott.
- Ha bármi történik, hívj fel és azonnal bemegyek. - komolyan nézek rá, mert ha baj lenne, azonnal bemennék érte. – Biztos vagyok benne, hogy már rég tudják, hogy az államokban vagyok és mivel te is itt vagy nem nehéz rájönni kivel jöttem.
- Rendben – kifújja a levegõt – Akkor… majd jövök.
Kiszáll és elsiet, én pedig felsóhajtva elõveszem az aktatáskámból a laptopomat és keresek egy megfelelõ helyet az estélynek. Ez nem egyszerû, mivel közel kétszáz emberrõl van szó és nem akarom, hogy összepréselve legyenek.
Végül húsz perc keresgélés után találok egy elegáns, ötcsillagos szállodát, aminek azonnal lefoglalom a báltermét és még százötven szobát. Sokan ott alszanak, de egyesek inkább hazamennek.
Vay még mindig nem ért vissza, ezért elgondolkodom azon, hogy mire is lesz szükségünk ahhoz, amit eltervezett.
Elõször is meg kell neki mutatnom, hogy hogyan csábíthat el egy férfit. Bár amilyen gyorsan tanul nem lesz vele nehéz dolgom, de egy csöppet sem tetszik, hogy ezt kell tennie.
Másodszor, meg kell oldanunk, hogy valahogy át tudja nézni Grigori holmiját, hogy megtalálja a diplomata nevét. De itt a bökkenõ. Én nem ölhetem meg azt a szemetet, Vay pedig nem tudná ártalmatlanná tenni. Ide kell egy viszonylag gyors, és biztonságos megoldás.
Harmadszor pedig, kell neki megfelelõ álca. Nem tudhatják, hogy õ egy volt FBI ügynök, mert rögtön gyanakodni kezdenének. Tehát úgy kell megjelennie, mint a kísérõm. Bár… akkor túl nagy feltûnést keltene, mert soha nem viszek magammal senkit. De ha esetleg azt mondanánk, hogy egy luxus prosti, akkor már nem akadékoskodnának, mert megszokott dolog, hogy egy maffiafõnök saját kurvát tartson.
Már csak a kinézetén kell változtatni, de erre könnyen van megoldás. Elõveszem a telefonomat és tárcsázom a bordélyházat és mikor Tatiana hízelgõ hangja felcsendül, azonnal kérem Aleket.
Pár másodperc múlva át is veszi. – Miben lehetek a szolgálatára, Uram?
- Szükségem lenne pár ruhára és egyéb dolgokra Vay számára, emlékszel rá ugye?
- Hát persze, Uram. És mit kellene megszereznem?
- Ruhákat, elõször is. Mondjuk egy elegáns fehér nadrágot, ami mindent kiemel amit kell és egy… hm… egy fekete, teljesen áttetszõ anyagból készült inget. És olyan fülbevalókat, ami igazinak tûnik. Menni fog?
- Persze, Uram. Mikorra kellenek?
- Vasárnap délutánra, és hozz magaddal mindent, amit általában használni szoktál, ha szerepelsz. Ha minden meglesz, egy nagyobb összeget kapsz érte, úgyhogy ne hibázz.
- Értettem, Uram.
Épphogy leteszem a telefont és a laptopom meglátom, ahogy Vay jön az autó felé, de már innen látom rajta, hogy valami nincs rendben.
Nagyot fújva pattan be mellém én pedig rögtön intek a sofõrnek, hogy indulhatunk.
- Mi történt?
- Kirúgtak, és állítólag ez felsõbb utasítás volt, mert a vezetõségnek azt mondták, hogy segítem a maffiát és csak azért nem lesz komolyabb ügy ebbõl, mert nincs rá bizonyítékuk, csak pár fotó.
Ez nem hangzik jól. – Milyen fotók?
- Nos… készült ott, abban az étteremben ahová elvittél és a könyvtár elõtt is, amikor együtt jövünk ki, majd a reptéren is. Egyik sem különösebben… kompromittáló, de a vezetõségnek már annyi is elég volt, hogy egy maffiavezérrel mutatkozom, mert rossz fényt vet rájuk.
- Nem mondtad nekik, hogy a gyilkosságok ügyében dolgozunk együtt. – igaz, hogy ez most már nem teljesen van úgy, de ezt õk nem tudják.
- Dehogynem. De akkor azt kérdezték, hogy miért lakom veled együtt és miért mentünk szintén együtt az étterembe. És itt már elegem lett.
Elmosolyodom a bosszús tekintetén – És mit mondtál neki?
- Diplomatikusan rámutattam arra, hogy milyen idióta és arra, hogy mindketten emberi lények vagyunk ezért táplálékra van szükségünk, amit egy étteremben lehet megkapni.
A tekintete halálosan komoly, belõlem pedig kirobban a nevetés, amikor elképzelem, hogy Vay a maga tudományos módján kiossza a volt fõnökét.
- Ne nevess ez nem vicces! – a mondat végére azonban már õ is kuncog, én pedig egy forró csókkal jutalmazom a bátorságát.
- Nem kell neked az én segítségem, szépségem. Megoldod te egyedül is a bajaidat.
Kifulladásig csókolom, majd felegyenesedem és az órámra nézek. Délelõtt tíz óra.
- És most? Hová akarsz menni. – nekem teljesen mindegy, mert jelenleg semmi dolgom
nincs.
- Szeretném meglátogatni az apámat.
- Rendben. Mondd meg a címet a sofõrnek és mehetünk is. – még eszembe jut valami, amit meg is kérdezek – Én addig megvárjalak a kocsiban?

Dr. Vayshawn Carlton

- Képzeld el, a fõnököd milyen képet vágna, ha besétálnál az FBI központba velem – nevet fel jókedvûen, viszont ez nem vicces. Egy rossz tekintet vagy egy toll, amit valaki a zakója zsebébe csúsztat és soha nem hagyja el az Államokat.

- Ez nem vicces… 
- Dehogynem.
- Nem. Bajod is lehetne belõle, ezért jobb lenne, ha nem jönnél be a központba.
- Nem is terveztem, hogy bemegyek - mondja, mire megnyugszom. - Nem akarlak még nagyobb bajba keverni. Rendezd le a seggfej fõnököddel a dolgot, addig én a kocsiban megvárlak, úgy is el kell intéznem pár telefont.
- Rendben.
- Vay… puszta kíváncsiságból, kérdezz rá honnan tudta meg, hogy nálam laksz.
- Szerinted tudja? – kérdezem.
- Nem, de kíváncsi vagyok, mit mond – mondja, majd elköszönünk és alszom.

* * *

Reggel szokatlanul ideges vagyok, ezért jól is esik, hogy nem próbálkozik semmivel. Amikor kedves akar lenni, egy pohár habos kakaót kapok, ami most jobb, mint egy idegnyugtató pirula. Amikor kér, hogy üljek le a fotel karfájára megteszem, hiszen jól esnek az érintései.
- Miért vagy ennyire ideges?
- Mert õ a… õ volt a fõnökömé és most nem tudom, hogy mit gondolhat rólam - sóhajtok fel. - Ki tudja mit mondott neki az, aki elmondta, hogy nálad lakom. 
- Még mindig áll az ajánlatom a likvidálást illetõen. - MICSODA?! Ezt még mindig nem felejtette el?
- Eszedbe se jusson!
- Ahogy akarod – mondja, majd lehúz és kapok egy csókot. – Akkor pedig vedd elõ azt a szexi parancsoló hangodat és állj elé.
- Nem beszélhetek úgy vele, õ a fõnök! - Nem értem, hogy gondolja.
- Velem persze soha nem fogtad vissza magad. Miért is?
- Ahogy te mondanád, más már régen kitekerte volna a nyakamat. Mr. Williams pedig nem éppen egy türelmes ember.
- Akkor, hogy bírtátok elviselni egymást? – kérdezi. – A te természeteddel csoda, hogy még egyben vagy.
Tettetem a sértõdést, de elkapja az ujjaimat, és lassan végigrágcsálja õket.
- Nyicolai… ezt most ne. Mindjárt mennem kell, és oda kell figyelnem.
- Akkor induljunk, nekem is van még elintéznivalóm, de azt majd a kocsiból.

* * *

Az irodában fürkészõ tekintetek között haladok. A fõnök irodájában ketten vagyunk, õ meg én, és végig érezteti, hogy csak egy hajszál választ el attól, hogy bekerüljek a börtönbe. Aztán amikor rákérdezek hogy kitõl vannak és pontosan milyen infói annyit mond, hogy egy orosz diplomata küldött néhány képet, amiket meg is mutat, de õ is csak ennyit tud. Persze lehurrogom, hogy miért nem érti, hogy miért járok maffiavezetõkkel éttermekbe.

Idegesen, a papírokkal és egy kis dobozban a holmimmal haladok a kocsi felé.
- Kirúgtak, és állítólag ez felsõbb utasítás volt, mert a vezetõségnek azt mondták, hogy segítem a maffiát és csak azért nem lesz komolyabb ügy ebbõl, mert nincs rá bizonyítékuk, csak pár fotó.
- Milyen fotók?
- Nos… készült ott, abban az étteremben ahová elvittél és a könyvtár elõtt is, amikor együtt jövünk ki, majd a reptéren is. Egyik sem különösebben… kompromittáló, de a vezetõségnek már annyi is elég volt, hogy egy maffiavezérrel mutatkozom, mert rossz fényt vet rájuk.
- Nem mondtad nekik, hogy a gyilkosságok ügyében dolgozunk együtt? – Nem, ez pont nem jutott eszembe; morranom magamban dühösen.
- Dehogynem. De akkor azt kérdezték, hogy miért lakom veled együtt és miért mentünk szintén együtt az étterembe. És itt már elegem lett.
- És mit mondtál neki?
- Diplomatikusan rámutattam arra, hogy milyen idióta és arra, hogy mindketten emberi lények vagyunk ezért táplálékra van szükségünk, amit egy étteremben lehet megkapni.
- Ne nevess ez nem vicces! – oktatom ki, de a mondat végére én is elmosolyodom. Vicces.
Kapok egy csókot, ami kifejezetten tetszik. Kellemes és elfeledteti a haragomat.
- Nem kell neked az én segítségem, szépségem. Megoldod te egyedül is a bajaidat.
- És most? Hová akarsz menni?
- Szeretném meglátogatni az apámat - sóhajtok fel.
- Rendben. Mondd meg a címet a sofõrnek és mehetünk is. Én addig megvárjalak a kocsiban?

Megadom a címet, majd jelzem a sofõrnek, hogy egy autós étteremnél álljunk meg, mert éhes vagyok.
- Ehetünk ám normális ételt is - fordul felém.
- Nem, megfelelõ lesz a gyorsétterem. Szeretem a vaníliás shake-üket.
- Rendben - sóhajt fel, és utasítja a sofõrt. - Messze van az a tanya - mondja.
- Ha úgy alakul és van kedved ott is aludhatunk. A sofõrnek is van hely. - Teljes testével felém fordul.
- Szóval akkor bemehetek veled? - kérdezi.
- Miért, mit hittél? - vonom fel a szemöldökömet. - Azt hitted, hogy majd hazudok az édesapámnak? Ugyan, kérlek. Elmondom neki, hogy kapcsolatom van veled, emiatt kirúgtak és Oroszországba költözök. Adott esetben hajlandó lennél megengedni, hogy meglátogasson, vagy én õt? - kérdezem izgatottan. Én tudom, hogy ha eltilt az apámtól, akkor onnan már egyedül megy vissza Moszkvába, de õ csak elmosolyodik.
- Ha apádnak szimpatikus leszek, természetesen jöhet akármikor, hosszabb távra is.

Közben megérkezünk az étteremhez. Én rendelek csak, a sofõr egy kis sajtburgert kér.
- Vegyél már valamit - noszogatom oroszul.
- Nem szeretem - jelenti be.
- Õ is egy ilyet kér, amilyet én - hajolok át felette, már angolul. Õ oroszul válaszol vissza, hogy nem fogja megenni, de én angolul jelzem a kiszolgálónak, hogy ne foglalkozzon vele. Öt perc vita és mosoly után a kiszolgáló angolul megszólal.
- Nem értem, mirõl beszél a kedvesed - vigyorog rám. - De akkor két olyat - kacsint rám, és elõre irányít.
- Sosem láttalak még ilyen lelkesnek - simít végig a combomon. - Teljesen felizgattál - hajol a nyakamhoz.
- Jó kedvem van - nyögök fel. - De ha megbámulnak, miközben a nyakamat nyalogatod, akkor el fog múlni - jegyzem meg, mikre felnevet és elhajol. Ahogy beadnak mindent, én elõre adom a sajtburgert, és mire Nyicolai kifizeti a kártyával a fogyasztásunkat, a sofõr el is nyel mindent. Én kicsit elõre hajolok.
- Egészségesebb lenne,  ha innál utána valamit - jegyzem meg, és elõre nyújtom az ajándékba kapott kis mennyiségû kólát. Õ a visszapillantóban Nyicolaira néz, aki bólint, így elveheti és el is veszi. Kortyol, majd a pohártartóban teszi, én pedig visszafordulok Nyicolai felé.
- Furcsa vagy most - vonja fel a szemöldökét.
- Csak örülök, hogy láthatom az apukámat - mosolygok. - Nagyon szeretem õt, és régen találkoztam vele.
- Rendben, értem. De akkor együk meg ezt a…
- Ha kimondod, hogy szemét, nem szólok hozzád, amíg oda nem érünk - morranok rá jókedvûen, mire felnevetünk. Szeretek vele lenni.

* * *

A tanya egy bekötõút végén helyezkedik el. A táj most is nagyon szép és az új istálló is megvan már. Csillogó szemekkel nézelõdök, majd felfedezem a kis konyhakertben az éppen pufipulóverben, gumicsizmában tevékenykedõ apukámat.
- Állj! - sikkantom és kiugrok az autóból. Apa már néz minket, majd ahogy felismer, már indul is felém.
- Vayshawn! - ölel magához nevetve. - Nem számítottam rád!
Még kicsi nevetés és örömködés, majd apa az autó felé fordul.
- És ez kinek az autója, kisfiam? - kérdezi.
- Õ a… nos, apa… - Kiszáll Nyicolai. Zavarban vagyok, így csak elhadarom, összeszorított szemekkel. - Nemvagyokmelegdeõapáromneharagudjapa!
Apa felém fordul, felvonja a szemöldökét, majd Nyicolaihoz lép.
- Mark Carlton vagyok - néz rá szigorúan.
- Nyicolai Vasilyevics Csenkov.
- Szóval maga térítette el a fiamat - hümmögi. - Egy orosz. Sejthettem volna - sóhajt fel. - Na, gyertek be! A fiatalember álljon a ház melletti garázsba - int a sofõrnek és elindul elõttünk.
- Teljesen más vagy, ha az apád is jelen van - suttogja Nyicolai.
- Ez csak természetes, most gyerek lehetek ismét, és én imádtam gyerek lenni - mosolyok rá, majd apára figyelünk, ahogy mutogat mindenfélét, de mielõtt beérünk, felénk fordul.
- Ugye itt éjszakáztok? Hány napra maradtok? - kérdezi izgatottan. - Ma este süthetnénk egy kis marhát, iszogatunk, beszélgetünk és megismerhetem önt is - néz Nyicolaira, majd én is felé pillantok. Végül is, tõle függ…

Nyicolai Vasilyevics Csenkov

Megadja a címet a sofõrnek, majd megkéri, hogy álljon meg egy gyorsétteremnél, mert éhes.
- Ehetünk ám normális ételt is. – a gyorséttermekben csak szemetet árulnak.
- Nem, megfelelõ lesz a gyorsétterem. Szeretem a vaníliás shake-üket.
- Rendben. –utasítom a sofõrt, hogy menyjen, majd mikor ismét Vay felé fordulok,
megjegyzem, hogy messze van a tanya.
- Ha úgy alakul, és van kedved ott is aludhatunk. A sofõrnek is van hely.
- Szóval akkor bemehetek veled? – azt hittem esze ágában sem odavinni az apja elé.
- Miért, mit hittél? – hitetlenkedve néz rám - Azt hitted, hogy majd hazudok az édesapámnak? Ugyan, kérlek. Elmondom neki, hogy kapcsolatom van veled, emiatt kirúgtak és Oroszországba költözök. Adott esetben hajlandó lennél megengedni, hogy meglátogasson, vagy én õt?
- Ha apádnak szimpatikus leszek, természetesen jöhet akármikor, hosszabb távra is. – bár ajánlatos mindenrõl tudnia, de majd megoldom.

Mikor az étteremhez érünk, õ rendel, de nekem egyáltalán nem tetszik. Utálom az ilyen helyeket, ahol minden tocsog az olajban, de valójában semmi íze sincs.
- Vegyél már valamit.
- Nem szeretem.
Egy kisebb vita után mégis megrendel nekem valamit, amit úgy sem fogok megenni, de csak azért hagytam, hogy megvegye, mert igazán lefoglalta a figyelmemet a szemmel látható izgatottsága. Még nem láttam ilyennek, de tetszik. Határozottan.
- Sosem láttalak még ilyen lelkesnek – vágyakozva végigsimítok a combján - Teljesen
felizgattál.
A nyakához hajolok és belecsókolok a puha hajlatba, mire a szavai nyögésbe fulladnak.
- Jó kedvem van. De ha megbámulnak, miközben a nyakamat nyalogatod, akkor el fog múlni.
Elvigyorodom, mert megint elõvette azt a határozott hangot, amit szeretek. Vidáman elveszi a rendelt ételt, majd eszegetni kezdi, én pedig furcsállva nézem. Most majdnem olyan a hangulata, mint mikor becsípett a vodkától. - Furcsa vagy most.
- Csak örülök, hogy láthatom az apukámat. Nagyon szeretem õt, és régen találkoztam vele.
- Rendben, értem. De akkor együk meg ezt a…
- Ha kimondod, hogy szemét, nem szólok hozzád, amíg oda nem érünk. – elvigyorodom, mer tudom, hogy úgysem bírná ki, de nem szólok semmit és eszem ágában sincs megenni ezt az ételnek titulált valamit.

***

Mikor lekanyarodtunk a tanyára legelõször az jutott eszembe, hogy vajon jó ötlet volt e ez. Ilyen helyen kölyökkorom óta nem jártam, és akkor is csak azért, hogy apámat elkísérjem egy titkos találkozóra. Ahogy azonban Vay állandóan mozgolódó alakjára és izgatott mosolyára nézek, úgy döntök, hogy mégis megérte ide eljönni és majd csak kibírom valahogy.
Meglátok egy férfit, aki a ház elõtt áll és amikor Vay is észreveszi, felsikkantva állítja meg a kocsit, és már fut is felé.
- Vayshawn! Nem számítottam rád!
Tényleg nagyon jó lehet a kapcsolatuk. Miután megölelték egymás az apja az autó felé fordul, én pedig kiszállok.
- És ez kinek az autója, kisfiam?
- Õ a… nos, apa… - látszik, hogy zavarban van - Nemvagyokmelegdeõapáromneharagudjapa!
Az apja egy kicsit néz rá, majd felém fordul, de nem tudom, hogy mennyire sikerült megemésztenie, amit Vay mondott.
- Mark Carlton vagyok. – tekintete épp olyan, mint Vayé, mikor komolyan beszél.
- Nyicolai Vasilyevics Csenkov.
- Szóval maga térítette el a fiamat. Egy orosz. Sejthettem volna. – hangosan felsóhajt, majd elindul a ház felé - Na, gyertek be! A fiatalember álljon a ház melletti garázsba.
Ahogy Mark elindul, Vay mellém lép, én pedig közel hajolva hozzá a fülébe suttogok. - Teljesen más vagy, ha az apád is jelen van.
- Ez csak természetes, most gyerek lehetek ismét, és én imádtam gyerek lenni. – ez érdekes.
Mielõtt belépnénk, az apja ismét felénk fordul. - Ugye itt éjszakáztok? Hány napra maradtok? Ma este süthetnénk egy kis marhát, iszogatunk, beszélgetünk és megismerhetem önt is.
Hm. Az én megismerésem az elég érdekes lesz, de mivel Vay nagyon szeretni itt maradni, azt hiszem, hogy kibírok pár napot.
Vayhez fordulok, aki várakozóan néz rám. – Három napra maradhatunk, de utána vissza kell mennünk.
Még fel kell készítnem a bál elõtt és van még pár problémás rész a tervben, amit elõ kell készíteni.
- Ez remek hír! Akkor… gyertek be.
Láthatóan õ is örül, hogy itt van a fia, de nekem elég furcsa ez a helyzet, mert az én kapcsolatom apámmal elég távolságtartó volt.
Vay boldogan elmosolyodik és megszorítja a kezem, amit fogalmam sincs, hogy mikor fogott meg. Besétálunk, és ahogy körülnézek, megállapítom, hogy a ház egészen családias hangulatú, de egy csöppet sem hasonlít az enyémre. Itt minden olyan… nem is tudom igazán, minek nevezzem. Talán… otthonos.
Bent mind a ketten levetjük a vékony kabátot és Vay bekísér a nappaliba, ami szintén elég meleg hangulatú.
- És mikor érkeztetek Vay? Nem is hívtál, hogy jöttök!
- Csak tegnap késõ délután érkeztünk és a sok gond mellett el is felejtettem szólni.
Remélem, nem akarja elmondani mi volt az a sok gond.
- Menjetek csak fel és tegyétek le a bõröndöket, addig én elõkészítem a vacsorának valót. – felém fordul – Szereti a steak-et, Mr. Csenkov?
- Igen, hogyne.
Vay ismét elkapja a kezem és elkezd húzni fölfelé, amit hagyok is neki. Végül is, most õ van otthon.
Mikor felértünk bevezet egy tágas szobába, ami nyilván egy vendégszoba, mert nem úgy tûnik, hogy bárki is használná.
- És az anyád? Õ nincs itthon?
- Nem ismerem az anyámat. Még születésemkor elhagyott, és azóta semmit sem tudok róla. De valójában nem is akarok. – a hangja érzelemmentes, és így nem tudom, mit érez ezzel kapcsolatban, de majd elmondja, ha akarja.
- Értem. – ne kérdezek errõl többet, mert akarok olyasmirõl beszélni, ami esetleg rosszul érintheti. – Vay?
Megvárom, míg leteszi a kabátját az ágyra, majd felém fordul. – Mennyit akartál elmondani az apádnak, arról, ami Moszkvában folyik?
- Nem akarok neki hazudni, Nyicolai. Õ az apám. – a tekintete komoly.
- Ahogy akarod, de szerintem ne mondj el neki mindent, mert még baja is származhat belõle. Ha nem akarsz hazudni, akkor legalább ne menj bele a részletekbe.
Közelebb megyek hozzá és a hajába simítva megcsókolom, mert már hiányzott az ajkainak érintése. Õ is így lehet vele, mert a nyakamba kapaszkodva élvezi, amit adok neki.
Mikor elválunk rám néz, majd megszólal.
- De ugye tényleg nem bánod, hogy itt maradunk?
Elmosolyodom. – Nos nem terveztem, és okoz néhány gondot, de nem akartam elrontani a kedved azzal, hogy rögtön visszamegyünk. Pénteken már minden képen mennünk kell, de az még három nap. Addig pedig legföljebb többet kell majd telefonálnom, hogy intézzem a függõ ügyeimet.
- Akkor jó. Megyek, lerakom a táskámat a saját szobámban.
Felhúzott szemöldökkel nézek rá. – Külön szobába akarsz menni?
- Igen… ez az apám háza, és nem szeretnék neki magyarázkodni arról, hogy miért alszom veled. Én… nem tudnám ezt elmondani neki.
A derekánál fogva magamhoz ölelem és vidáman felnevetek a zavarán.
- Szerinted mégis mit gondolt az apád, mikor azt mondtad neki, hogy a párom vagy?
Ettõl mintha csak még jobban zavarba jött volna.
- E-erre nem is gondoltam.
- Szerintem ne aggódj e miatt. Ahogy elnéztem a ti kapcsolatotokat, nem okoz majd neki problémát, hogy a fia egy férfival van. Legföljebb hozzá kell majd szoknia a gondolathoz.
Megsimogatom az arcát, és látom rajta, hogy nem szívesen beszélne errõl a témáról. Eszembe is jut valami. – Mit szólnál hozzá, ha elterelném egy kicsit a figyelmedet a zavaró gondolatoktól egy még zavarba ejtõbb dologgal?
Buja mosoly szökik az ajkaimra, majd a szemébe nézek, miközben megnyalom az alsó ajkamat. Látom megcsillanni a vágyat a szemében, de a keze megállít abban, hogy tovább folytassam az elcsábítását.
- Ezt most ne. Az apám vár minket vacsorára, és különben is… mi lesz ha meghall valamit? Soha többé nem bírnék a szemébe nézni!
Kétségbeesett hangján ismét felnevetek. Úgy beszél, mintha a halálos ítéletét írná alá, ha esetleg meghall minket az apja. De rendben, most nem, de késõbb majd bepótoljuk.
- Akkor lemegyünk? – látom, hogy izgatott. Nyilván tényleg régen beszéltek már.
- Menj csak elõre, mert nekem még be kell telefonálnom a titkárnõmnek, hogy csak pénteken érek haza.
- Oké. – felágaskodik kicsit és egy puszit nyom a számra, majd már itt sincs.
Felsóhajtok, majd elõkeresem a telefont és felhívom Irinát. Mikor beleszól, azonnal a lényegre térek.
- Irina, csak pénteken megyek vissza Moszkvába, ezért kérem minden hívást irányítson át az irodai telefonomról a mobilra, a csütörtöki tárgyalást pedig tegye át péntek estére.
- Igen, Uram. Még valamit?
- Igen. Szóljon Jurijnak, hogy ha bármi történik, amirõl tudom kellene, minden anyagot és információt kódolva küldjön a laptopomra. Õ tudni fogja mire gondoltam. Megértette?
Mikor mindent elintéztem elindulok lefelé, hogy megkeressem az én szépségemet, és meg is találom a konyhában, ahol egy bárszéken ülve beszélget az apjával.
Amint belépek, felém pillant, és furcsa tekintettel néz rám. Nem kérdezem meg, hogy mi a baja, azt majd ha kettesben leszünk, ezért csak a háta mögé lépek és átkarolom a derekát.
Zavart pillantást vet az apjára, majd rám is, de nem löki el a kezemet.
A pillanatnyi csendet Mr. Carlton töri meg. – Kér egy kávét, Mr. Csenkov.
- Igen. És kérem, szólítson Nyicolainak. – nem igazán tudom, hogy hogyan kell ilyen helyzetben társalogni, mivel soha nem volt olyan partnerem, akinek találkoztam volna a rokonaival, de gondolom nem tegezõdés nem probléma.
- Rendben. Na és Nyicolai, mivel foglalkozol?
Érzem, hogy Vay megfeszül kissé, de erre a kérdésre van egy jól elõkészített válaszom.
- Üzletember vagyok. Van egy szállítmányozási cégem, amivel külföldre szállítok különbözõ élvezeti cikkeket. – Vay nem akarja, hogy hazudjunk és ezt tiszteletben is tartom, de van néhány dolog, amit jobb, ha nem tud.

Dr. Vayshawn Carlton

- Három napra maradhatunk, de utána vissza kell mennünk.
Megfogom a kezét és vidáman mosolygok. Ez remek, nagyon jó!
- Ez remek hír! Akkor… gyertek be. 
Követjük apát a nappaliba, és beszélgetni kezdünk.
- És mikor érkeztetek Vay? Nem is hívtál, hogy jöttök!
- Csak tegnap késõ délután érkeztünk és a sok gond mellett el is felejtettem szólni.
- Menjetek csak fel és tegyétek le a bõröndöket, addig én elõkészítem a vacsorának valót. – felém fordul – Szereti a steak-et, Mr. Csenkov?
- Igen, hogyne.

Felmegyünk. Õ a vendégszobába, nekem nem akaródzik a saját szobámba menni, de kellene.
 - És az anyád? Õ nincs itthon?
- Nem ismerem az anyámat. Még születésemkor elhagyott, és azóta semmit sem tudok róla. De valójában nem is akarok – ismertetem a tényekkel, de láthatóan nem érdekli annyira a téma.
- Értem. Mennyit akartál elmondani az apádnak, arról, ami Moszkvában folyik? - kérdezi. Jogos kérdés.
- Nem akarok neki hazudni, Nyicolai. Õ az apám.
- Ahogy akarod, de szerintem ne mondj el neki mindent, mert még baja is származhat belõle. Ha nem akarsz hazudni, akkor legalább ne menj bele a részletekbe.

Közel lép és megcsókol, de nem ellenkezek, sõt. Kifejezetten jól esik, én is átölelem. Egyre jobban tetszik és egyre jobban szeretem azt, hogy velem van és érint.
- De ugye tényleg nem bánod, hogy itt maradunk?
- Nos nem terveztem, és okoz néhány gondot, de nem akartam elrontani a kedved azzal, hogy rögtön visszamegyünk. Pénteken már minden képen mennünk kell, de az még három nap. Addig pedig legföljebb többet kell majd telefonálnom, hogy intézzem a függõ ügyeimet.
- Akkor jó. Megyek, lerakom a táskámat a saját szobámban - mondom szomorkásan.
- Külön szobába akarsz menni?
- Igen… ez az apám háza, és nem szeretnék neki magyarázkodni arról, hogy miért alszom veled. Én… nem tudnám ezt elmondani neki.
- Szerinted mégis mit gondolt az apád, mikor azt mondtad neki, hogy a párom vagy?
- E-erre nem is gondoltam. - Hogy nem jutott ez eszembe? Kezdek Nyicolai mellett elbutulni. Ha megoldjuk az ügyet, keresek egy szimpatikus egyetemet Moszkvában.
- Szerintem ne aggódj e miatt. Ahogy elnéztem a ti kapcsolatotokat, nem okoz majd neki problémát, hogy a fia egy férfival van. Legföljebb hozzá kell majd szoknia a gondolathoz.
- Mit szólnál hozzá, ha elterelném egy kicsit a figyelmedet a zavaró gondolatoktól egy még zavarba ejtõbb dologgal?
Mi? Nem! Jó lenne, de…
- Ezt most ne. Az apám vár minket vacsorára, és különben is… mi lesz ha meghall valamit? Soha többé nem bírnék a szemébe nézni! - Mikor csak mosolyog, akkor folytatom. - Akkor lemegyünk?
- Menj csak elõre, mert nekem még be kell telefonálnom a titkárnõmnek, hogy csak pénteken érek haza.
- Oké.

Elõre megyek és apát lent találom.
- Szóval õ a kedvesed? - kérdezi, mikor észreveszi, hogy nem siet utánam.
- Igen, apu. Ne haragudj - hajtom le a fejem.
- Semmi baj, Vayshawn. Nem haragszom, de szólhattál volna…
- De nem is tudtam! Nyicolai közeledett felém és így… megszoktam és megkedveltem.
- Rendben - sóhajt fel. - Nincs bajom ezzel - kacsint rám.
Ahogy leér Nyicolai, felé pillantok, de apa már veszi is fel a beszélgetés fonalát vele.
- Kér egy kávét, Mr. Csenkov.
- Igen. És kérem, szólítson Nyicolainak. – Látom, hogy zavarban van, kicsit mintha kellemetlen neki, hogy beszélgetnie kell.
- Rendben. Na és Nyicolai, mivel foglalkozol?
Megfeszülök a karjaiban.
- Üzletember vagyok. Van egy szállítmányozási cégem, amivel külföldre szállítok különbözõ élvezeti cikkeket.
- Ez nagyon izgalmasan hangzik - mondja apa. - És hogy találkoztatok? - néz rám.
Gyorsan jár az agyam. Valamit mondanom kell, ami féligazság ugyanúgy, mint amit õ mondott.
 - Nyicolai cége belekeveredett egy gyilkossági ügybe, amiben egy barátom kérésére nyomozok, de többet nem mondhatod - mosolygok rá. Bólint.
- És az FBI-t hogy oldod meg?
- Felmondtam - vallom be. - Kaptam egy jobb állásajánlatot Moszkvában, a biztonságtechnikával részlegnél leszek, Nyicolainál.
A továbbiakban is beszélgetünk. Mesélek neki Moszkváról, mindenfélékrõl, õ pedig a tanya fejlesztéseirõl mesél. A tejkvóta megszüntetése neki is nagyon jól jött, több tejet tud eladni és fejleszteni tud mindent, felvett két új embert és épp felvételt tart egy gondozói posztra, ha neki el kell utaznia vagy bármi, akkor megoldható legyen. Nyicolai közben többször szólal meg, beszélget velünk, de látom, hogy kicsit zavarban van.
- Nyicolai, mit iszol? - kérdezi apa, és a kis italos szekrényhez lép.
- Vodka van? - Apa bólint, majd elkezdi kipakolni a vodkaválasztékot. Igen, apa nagy italgyûjtõ. Szent meggyõzõdése, hogy egy vendéget úgy tud a legteljeskörûbben kiszolgálni, ha mindenféle italból több fajtát tart itthon.
- Válaszd csak azt, amelyik a legszimpatikusabb - mosolyog rá apa. - Vayshawn, te nem iszol, igaz?
- Még szép, hogy nem. Esetleg a gyümölcsvodkából - sóhajtom a tekintetüket látva. Nyicolai mosolyogva tölt nekem, amíg apa elõkészíti a hússütõt. Benti, beltéri grill, de kifejezetten kellemes hangulat van, a kandallóban a tûz ad egy kis meleget, de minden olyan… jó.
- Vayshawn, a szobád ki van takarítva, de a vendégszobai ágy nagyobb, aludjatok ott.
- Nem gond? - kérdezem elpirulva.
- Ugyan kisfiam, én is voltam fiatal - kacsint rám, majd az arcomat látva felkacag.
Az, hogy engedélyt adott rá, csak azt jelenti, hogy szabad este… ha felmegyünk egy picit… valamit…

* * *

A zuhanyzóban ismét együtt vagyunk. Hangosan nyögök fel, ahogy ujjai a fenekemre siklanak és még jobban hozzásimulok. Amikor rájövök, hogy nem vagyok elég közel hozzá, egyik lábamat felemelem és a dereka köré csavarom, amire õ morran fel, hiszen így még jobban hozzásimulok.
- Teljesen elveszed az eszem - morogja a fülembe.
- Nyicolai… nagyon kívánlak - sóhajtom. - Soha nem volt még ennyire… intenzív - nyögök fel.
- Eszméletlenül szexi vagy - mondja, és ahogy ránézek látom, hogy õ közben engem néz. A tekintete még jobban felizgat és magamtól hajolok felé, mire megérzem, hogy elkezd emelni a fenekemnél. Valami furcsa ösztönreakció, de a másik lábam is a dereka köré fonom és teljesen megbízva benne hagyom, hogy a fürdõbõl kilépve vizesen, nem foglalkozva semmivel az ágyra fektessen. Nem érdekel most semmi, csak hogy érezzem, hogy velem és mellettem van. Simogat, csókol, majd furcsa dolgot tesz. Az egyik keze a jobb mellbimbómat simogatja, a másikkal támaszkodik felettem és a fenekemnél mégis ingerel valamivel. Vágytól ködös agyamon viszonylag lassan fut végig az, hogy az bizony a férfiassága, ami a fenekemnél… simogat.
- Nem akarom! Nyicolai! - Érzem, kezdek kicsit pánikba esni, de õ egy szót sem szól, csak elkapja a karjaimat, és a fejem felett lefog. - Ne! Engedj el!
- Psszt! - suttogja és olyan tekintettel néz rám, hogy azt hiszem, megbízhatok benne. - Nem foglak bántani. Ne félj, gyönyörûm… - Hiába mondja, tovább mozog ott…
- Ne dugd be! - kérem és érzem, hogy a pánik eluralkodik rajtam és egy könnycsepp szánt végig az arcomon. - Kérlek, Nyicolai… ne…
Hirtelen egy pillanat alatt ránt fel és az ölébe húz. A mellkasára hajtom a fejem és teljes erõmbõl ölelem, nem foglalkozva meztelenségével és a sajátommal sem.
- Nem kellene ennyire félned ettõl - suttogja és a hajamba puszil.
- De… de… de fájni fog. Tágulékony, de nagyon fog fájni ha bedugod, ugye?  - Mielõtt szólna, folytatom. - Ne csinálj ilyet csak így… szoktass hozzá másképp, kérlek. - Szinte könyörögve nézek rá. 

Nyicolai Vasilyevics Csenkov

Magamban fellélegzek, hogy nem kérdez többet a munkáról, mert ha a részletekbe is bele ment volna nehezebb lett volna hazugság nélkül megoldani a választ.
- Ez nagyon izgalmasan hangzik . És hogy találkoztatok? – Vayre néz, így nekem kell válaszolni, de õ okosan, mint mindig, megválaszolja a kérdést.
- Nyicolai cége belekeveredett egy gyilkossági ügybe, amiben egy barátom kérésére nyomozok, de többet nem mondhatod. – rám mosolyog, én pedig bólintok, mivel teljesen megfelelõ a válasza.
- És az FBI-t hogy oldod meg?
- Felmondtam. Kaptam egy jobb állásajánlatot Moszkvában, a biztonságtechnikával foglalkozó részlegnél leszek, Nyicolainál. – ez nem is rossz ötlet, de nem hiszem, hogy a maffialeplezõ cégemnél akarna dolgozni.
A beszélgetés tovább folyik, de nem igazán érzem ide valónak magam. Egyese szerint az oroszok túl merevek, és lehet, hogy ez igaz is. Vagy csak az új környezet miatt.
- Nyicolai, mit iszol? – hirtelen zökkent ki a gondolataimból, de gyorsan reagálok.
- Vodka van?
Bólint, majd elindul egy szekrény felé és, amikor kinyitja elismerõen nézek végig a tartalmán. Egy igazi gyûjtõ.
- Válaszd csak azt, amelyik a legszimpatikusabb. Vayshawn, te nem iszol, igaz?
- Még szép, hogy nem. – még itthon sem hajlandó semmit inni? - Esetleg a gyümölcsvodkából.
Rá mosolygok, majd kiválasztok egy finom, Moszkvában is kapható vodkát, és egy gyengébbet Vaynek, majd a kikészített poharakba töltöm.

A vacsora kiválóan sikerült, rég ettem igazi, amerikai steak-et, de ez mindent vitt. Vaynek sem ártott meg a gyenge vodka, mert még mindig normális hangnemben képes beszélgetni. Magamban elmosolyodom, amikor eszembe jut milyen volt részegen.
- Vayshawn, a szobád ki van takarítva, de a vendégszobai ágy nagyobb, aludjatok ott.
Elpirul és zavartan pislog az apjára.
- Nem gond?
- Ugyan kisfiam, én is voltam fiatal. – Vay olyan arccal néz az apjára, hogy én is alig állom meg nevetés nélkül.
De ha már az apja is engedélyezte, nem lehet kifogása egy kis lazítás ellen.

***

Ismét nagyon élvezetes az, hogy együtt zuhanyozhatunk, mert kihasználhatom, hogy meztelen és szabadon kényeztethetem minden érzéken porcikáját. Úgy tûnik azonban, hogy ez neki nem elég, mert a lábát a derekam köré csavarva még jobban magához présel.
Belemordulok a csókba, amikor az ágyékom az övének feszül, mert már úgy érzem, hogy belehalok, ha nem érinthetem mindenhol.
- Teljesen elveszed az eszem.
- Nyicolai… nagyon kívánlak. Soha nem volt még ennyire… intenzív.
Kéjes hangjába szinte beleremegek, és az hogy intenzív… az nem kifejezés. - Eszméletlenül szexi vagy.
Nem tudom, hogy volt e valaha is bármi annyira izgató, mint a csempérõl visszaverõdõ sóhajainak a hangja.
Mikor ismét az ajkaim felé hajol, úgy döntök, hogy ezt inkább az ágyban folytatnám, ezért a feneke alá nyúlva késztetem arra, hogy mind a két lábával átölelve belém kapaszkodjon.
Leteszem az ágyra, és nem törõdve azzal, hogy vizesek vagyunk, elkezdem tovább kényeztetni a testét, õrjítõ nyögéseket kicsalva ezzel belõle.
Egyik kezemmel érzéki köröket rajzolok a mellbimbója köré, ami már az elsõ érintésre megkeményedett. Nem fekszem teljesen rá, hanem a válla mellett támaszkodom meg, hogy láthassam az egész testét.
Lüktetõ ágyékom az övének szorul, ingerelve ezzel a forró bejáratát. Már alig várom, hogy benne lehessek.
- Nem akarom! Nyicolai! – nem értem, hogy mire gondol, ezért a kezeit egy könnyû mozdulattal lefogom, majd tovább folytatom a tevékenységemet - Ne! Engedj el!
- Psszt! Nem foglak bántani. Ne félj, gyönyörûm… - gyengéden szólok hozzá, mert látom rajta, hogy valamitõl megijedt.
- Ne dugd be! Kérlek, Nyicolai… ne…
Azonnal kitisztul a vágytól ködös elmém, ahogy meglátom a könnyeit. Õ nem sír, még soha nem láttam sírni. Akkor, sem amikor rálõttek.
Attól, amit csináltam, úgy tûnik azt hitte, hogy elvesztettem a türelmemet és a magamévá akarom tenni. Csak azt nem értem miért esett ennyire pánikba.
Felhúzom magamhoz, és lovagló ülésben a combjaimra ültetem, majd szorosan magamhoz ölelem. Nem szeretem így látni.
- Nem kellene ennyire félned ettõl – halkan beszélek hozzá és közben az illatos hajtincsei közé csókolok. Azok szoktak ennyire rettegni a szextõl, akiket erõszak ért, de tudom, hogy vele nem történt ilyesmi.
- De… de… de fájni fog. Tágulékony, de nagyon fog fájni, ha bedugod, ugye? Ne csinálj ilyet csak így… szoktass hozzá másképp, kérlek.
Letörlöm a könnyeit az arcáról, majd lágyan végigsimítom a nedves bõrt. – Vay én nem akartam semmi olyat tenni veled. Megígértem, hogy addig nem hatolok beléd, ameddig te nem akarod. És soha nem bántanálak, ezt jegyezd meg.
- Tu-tudom. De… de attól még fájna, és én nagyon rosszul viselem a fájdalmat. – a szemében látom a szorongást és innen tudom, hogy tényleg tart a szextõl.
- Szépségem, az elsõ senkinek sem a legkellemesebb, de ha engeded, megteszek mindent, hogy a legélvezetesebb emléked legyen. Ha felkészítelek nem fog fájni. Az elején kellemetlen lesz, amíg hozzám szoksz, de ígérem, hogy utána élvezni fogod. Nagyon.
Az utolsó szavakat már a fülébe suttogom, majd végignyalom a fülkagylóját, mire összerezzen az ölemben. Kezeit a vállaimra teszi és eltol magától, de csak annyira, hogy a szemembe nézhessen.
- Megígéred, hogy nem fog fájni? – a tekintete még mindig kétkedõ, de már nincs benne olyan félelem. Biztos tart még tõle, de legalább már nem annyira.
- Megígérem. És ha mégis fájna, bosszúból annyi gyorséttermi szemetet etethetsz meg velem, amennyit akarsz. – undorodva elhúzom a számat, mire õ felkuncog - Megegyeztünk?
A hangja most már sokkal vidámabb és végre kezd visszazökkenni abba az állapotba, amiben még azelõtt volt, hogy megijesztettem volna.
- Rendben, de… ne most.
- Ahogy akarod gyönyörûm. – végigcsókolom a nyakát, majd a csípõmet az övének szorítva újra eldöntöm az ágyon. – Akkor mutatok neked valamit, amit csak nagyon kevés szeretõmnek voltam hajlandó megtenni.
- M-mit?
A szemeiben újra ott a vágy és egy kis bizonytalanság, amit mindjárt el fogok ûzni. Buja mosollyal megcsókolom, szinte fölfalom az ajkait, majd a csókokkal tovább haladva letérek a mellkasára is. Fel-felnyöszörög alattam, de amikor belenyalok a köldökébe, szabályosan összerándul és halkan felkiált.
- Hmm… még egy kivételesen érzékeny pont. – megharapdálom az érzékeny, majd tovább haladok.
Megfeszül a testek, amikor megérzi a forró leheletemet az ágyékán, de én egy mozdulattal lefogom a csípõjét, hogy ne tudjon megmozdulni.
Belenézek az engem figyelõ, tágra nyílt szempárba, majd buja mosollyal közelebb hajolok és lassan, érzékien megnyalom a vágyát.
Kéjes nyögésébe még a farkam is beleremeg, de visszafogom magam és figyelem, ahogy összeszorítja a szemeit és kezeivel a lepedõbe markol, amikor az egész teste megremeg. Egyszerûen leírhatatlan a látványa. Pusztán már annyitól is el tudnék élvezni, hogy nézem.
Visszahajolok a vágyára, majd élvezettel kezdem el az õrületbe kergetni azzal, amit vele mûvelek. Lassan körbenyalogatom, majd lágyan végighúzom rajta a fogaimat, mire megint nagyot nyög és megérzem a hajamban a kezét.
- Nyicolai… neh… ezt én nehm…
Ismét végignyalom, mire azonnal nyögésbe fullad a mondanivalója. – Most ne gondolkozz gyönyörûm, csak élvezd!
Centirõl centire veszem a számba, közben pedig egyre erõsebben kell lefognom a csípõjét, mert érzem, hogy a kezemnek felszül. Hangosan zihálva szedi a levegõt, nyögései és elhaló sóhajai betöltik a szoba csendjét. Mikor már annyira kemény vagyok, hogy már fáj, az egyik kezemmel a saját vágyamra markolok, majd Vayjel egy ütemben kezdem magam kényeztetni.
Keze olykor megszorítja a hajamat és én pont ott kényeztetem, ahol a legjobban élvezi.
- Nyicolai… ehlég… már nehm bírom… ah… el fogok…
Nem érdekel, ha elélvez. Érezni akarom az ízét, ezért nem is foglalkozok a tiltakozásával, csak tovább folytatom, mígnem az egész teste ívbe feszül és egy hangos sikollyal el nem élvez. Felpillantok rá és az arcára kiült gyönyör engem is átlök a határon és nagyot nyögve elélvezek.
A hasára fekve hallgatom a szíve õrült dübörgését, õ pedig nem mozdul, csak kimerülten piheg. A keze még mindig a hajamban van, de az ujjai már ellazulta.
Mikor kifújtam magam a hasfalán fölfelé haladva végigkóstolgatom, majd amikor az ajkaihoz érek, egy mély csókban egyesülök vele, ami nem tart sokáig, mert szinte rögtön elalszik.
Elvigyorodom azon, hogy mennyire kifáraszthattam. De nem baj, már úgy is késõ van.
Gyorsan lezuhanyozom, mert magamat is összekentem, majd magamhoz húzva én is elalszom.

***

Reggel szokás szerint hamarább kelek, mint õ, de hát a sok éves berögzõdésen nem egykönnyen lehet változtatni.
Vay egészen a mellkasomhoz gömbölyödve alszik, majdnem úgy, ahogy este ide fészkelte magát. Óvatosan kimászom mellõle, majd a fürdõbe megyek, hogy elvégezzem a szokásos reggeli rituálét. Nem akarom még fölébreszteni, mert most úgy sincs semmi dolga egész nap, rá ér lustálkodni.
Elindulok lefelé a konyhába és mikor belépek az apja már a konyhapultnak dõlve issza a kávéját.
- Jó reggelt! Úgy látom, nem csak én vagyok korán kelõ!
Udvariasan elmosolyodom, majd biccentek. – A munkával jár, hogy mindig korán kell kelnem, de fiának nincsenek ilyen problémái.
- Hát igen. Mikor még itt lakott hétvégenként alig lehetett kirángatni az ágyból. – megfordul, majd felém nyújtja a kancsót – Kérsz egy kávét?
- Igen, köszönöm. – elveszem és töltök magamnak, mert tényleg korán van még.
Egy rövid hallgatás után Mr. Carlton megszólal.
- Ha nem haragszol… feltehetek egy kérdést?
- Persze. – bár nem értem miért kell ezt megkérdezni.
- Szereted a fiamat?
A tekintete komoly, én pedig egy pillanatig nem is tudok megszólalni. Váratlanul ért ez a kérdés, de gyorsan összeszedem magam és mosolyogva válaszolok.
- Nos… ezen még nem gondolkodtam, de amikor kapcsolatot kezdtünk Vay kijelentette, hogy semmi romantikát nem akar. De… annyit mondhatok, hogy eddig õ volt az egyetlen, aki el tudott tántorítani a megrögzött agglegény énemtõl és nagyon élvezem a társaságát. Különleges fia van.
Komolyan gondolom, amit mondtam, bár nem tudom, hogy mit szoktak ilyenkor mondani, de az elégedett vigyorból, ami szétterült az arcán azt szûröm le, hogy átmentem a vizsgáján.
- Azt gondolom. Kénytelen leszek füldugóval aludni, amíg nálam vendégeskedik. – rám mosolyog, majd elkomolyodik az arca – Tudod, örülök, hogy Vay végre nincs egyedül. Tudom, hogy õt ez nem zavarja, de az esze miatt olykor hajlamos elfelejteni, hogy vannak érzései is. Rég láttam már ilyen boldognak és örülök neki.
Erre nem tudok mit mondani, mert nem szoktam hozzá az ilyen beszélgetésekhez. Elmegy mellettem és közben a kezét a vállamra ejti, majd az ajtó felé indul.
- Délre visszaérek, csak ki kell mennem az intézõmhöz.
Amint elmegy, én egyedül maradok az új információval, de valójában fogalmam sincs, hogy mit is kellene gondolnom arról, amit elmondott.
Nem ismerem Vayt olyan régen, még három hete sincs, hogy találkoztunk, de ha belegondolok, hogy milyen volt, amikor találkoztunk és milyen most, igazat kell adnom Mr. Carltonnak. Bár nem tudom, hogy tényleg boldog e, mert én nem értek ennek a megítéléséhez, de azt már észrevettem, hogy jóval felszabadultabb és vidámabb. Már nem olyan merev és távolságtartóan logikus. Ez tényleg miattam lenne?
Felsóhajtok és elhessegetem a furcsa gondolatokat és inkább nekilátok, hogy reggelit készítsek magamnak és egy kakaót is Vaynek. Nem is tudom, hogy mikor kellett magamnak ennivalót készítenem utoljára.

Dr. Vayshawn Carlton

- Vay én nem akartam semmi olyat tenni veled. Megígértem, hogy addig nem hatolok beléd, ameddig te nem akarod. És soha nem bántanálak, ezt jegyezd meg - mondja, és valamiért el akarom hinni, hogy igazat mond.

- Tu-tudom. De… de attól még fájna, és én nagyon rosszul viselem a fájdalmat – vallom be neki.
- Szépségem, az elsõ senkinek sem a legkellemesebb, de ha engeded, megteszek mindent, hogy a legélvezetesebb emléked legyen. Ha felkészítelek nem fog fájni. Az elején kellemetlen lesz, amíg hozzám szoksz, de ígérem, hogy utána élvezni fogod. Nagyon.
- Megígéred, hogy nem fog fájni? tolom el magamtól annyira, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Megígérem. És ha mégis fájna, bosszúból annyi gyorséttermi szemetet etethetsz meg velem, amennyit akarsz. Megegyeztünk? 
Sokkal jobb hangulatom lett. Ezek szerint nem kell ennyire félnem ettõl? De miért nem? Milyen lesz vajon…? Talán beszélnem kellene Alekkel ezzel kapcsolatban.
- Rendben, de… ne most. - Addig semmiképpen sem.
- Ahogy akarod gyönyörûm. – Az ajkai a nyakamra tapadnak, majd visszakerülök háttal az ágyra. – Akkor mutatok neked valamit, amit csak nagyon kevés szeretõmnek voltam hajlandó megtenni.
- M-mit? - kérdezem bizonytalanul.
Ahogy csókolni kezdi a számat, majd lefelé haladva a testem, kezdek megint felizgulni. Pláne, amikor belecsókol a köldökömbe. Az érzés majdnem olyan intenzív, mint egy orgazmus. Hihetetlen…
- Hmm… még egy kivételesen érzékeny pont – jegyzi meg, majd kicsit még kényezteti, mire majdnem hangosan sikítva kérem, hogy menjen már tovább. Ahogy azonban eléri azt, amit gondolom szeretett volna, megfeszülök. Lehelete az ágyékomhoz ér, hatalmas szemekkel pillantok le rá. A szájába fogja venni?
Csak nézem, várom, hogy mi történik, de ahogy megnyalja, nyögve szorítom össze a szemeimet. Istenem, ez… ez… uramisten!
- Nyicolai… neh… ezt én nehm…
- Most ne gondolkozz gyönyörûm, csak élvezd! - parancsol rám, és én próbálom, de annyira intenzív, annyira közvetlen az érzés, hogy nem tudom visszafogni magam és még a saját idõmhöz képest is túl hamar kerülök az elélvezés szélére.
- Nyicolai… ehlég… már nehm bírom… ah… el fogok…
Mintha nem is hallana, folytatja tovább, és már alig tudom visszafogni magam. Pláne, amikor összerándulnak az izmaim és végül elélvezek, egy nagyobb sikoly kíséretében. A morgásból hallom, hogy õ is.
A hasamra fekve piheni ki magát, de nekem semmihez sincs erõm. Ahogy csitul a testem remegése, azonnal el is alszom.

* * *

Mikor elõször felkelek, még sötét van kint, így vissza is alszok, de a következõnél a nap állásából legalább dél van. Ahogy az órára pillantok látom, hogy nem is dél, már fél egy. Ideje lenne lemennem. Nyicolai nincs itt, gondolom, lent van, vagy apával beszélget, vagy a sofõrrel, vagy telefonál.
Felöltözök és lemegyek. Apa a konyhában van, Nyicolai a teraszon, látom az üvegen keresztül.
- Szia apa - lépek mögé, majd megölelem és adok neki egy puszit.
- Jó reggelt, álommanó - mosolyog rám. - Kint van Nyicolai.
- Minden rendben volt? - kérdezem.
- Mire is gondolsz? - vonja fel a szemöldökét és a kezem adja a kakaót. - Nyicolai készítette neked, újramelegítettem.
- Köszönöm, és arra, hogy reggel sok idõt voltatok együtt. Nem volt baj?
- Ja, dehogyis! Én nemrég értem haza, összeszedtem a levesnek valót meg beszéltem az intézõmmel. Õ pedig a hivatalos ügyeit intézi.

Frissen szerzett kakaómmal és egy kabáttal haladok kifelé, hogy köszöntsem. Ahogy meglát elmosolyodok.
- Rendben Jurij. Persze, akkor ahogy megbeszéltük. Hívj ha valami történik.
Leteszi és közelebb lép.
- Csaknem felkeltél? - vigyorog rám és közelebb húzva kapok egy jó-reggelt-csókot.
- Én idõben keltem, te jöttél le túl korán - ásítom, és közelebb bújok a mellkasához. Magához ölel.
- Szépségem, ugye tudod, hogy dél is elmúlt? - kérdezi, de a hangja még mindig mosolyog. - Csak nem ennyire kifárasztottalak a kis esti játékkal?
Pirulok, de ezt õ nem látja.
- Ne… nem! - Dadogok, azt viszont hallja és ismer annyira, hogy a pirulást meg kikövetkeztette.
- Örülök, hogy tetszett - csókol bele a hajamba. Ölel, és így iszogatom meg a kakaómat, majd a hajamba temeti az arcát. Majd’ fél órát állunk kint ilyen édes idillben, néha váltva egy álmos csókot, aztán õ egy idõ után megszólal.
- Vajon az apád mit gondol most?
Értetlenkedve pillantok rá, majd ahogy a fejével az ablak felé int egy mosolygós apával találom szembe magam. Mosolygok neki, mire int egyet és visszafordul a pult felé, gondolom, zöldséget szeletel.
- Örülök, hogy itt vagy velem - nézek fel rá, de le is tudva ezzel a már így is sokkal több, mint számomra elviselhetõ romantikát, ellépek mellette, vissza a konyhába.
Mindjárt kész az ebéd, de te elõtte egyél a reggelidbõl - int a fejével a pult másik oldala felé.
- Rántotta? - kérdezem.
- Nyicolai csinálta, szóval illene enned belõle. - Szigorúan néz, így elveszem a tányért és mire Nyicolai beér, már eszek.
- Ízlik? - lép mögém és hátulról átölel. A bérszéken pont elég magas vagyok hozzá így is.
- Ahhoz képest, hogy te csináltad, meglepõen finom - mondom õszintén.
Apa pont akkor megy be a nappaliba valaminek, amikor én épp végeztem, így hátrafordulva köszönhetem meg neki a reggelit és egy csókot váltok vele. Szeretem érezni az ajkait.

A nap további része ismét kellemesen telik. Ebéd és egy kispihenõ után apa felveti, hogy esetleg sétáljunk a birtokon, megmutat mindent, így bele is egyezünk. Szigorúan gyalog. Valahogy kérdezés és végiggondolás nélkül kapom el Nyicolai kezét, így már az elejétõl kéz a kézben sétálunk. Amit eddig léggé romantikusnak, így elveimmel ellenkezõnek gondoltam, de most jól esik. Igazán kellemes érzés csak fogni a kezét és figyelni mindent, amit apa mond. Családias. Amennyire látom, sem a séta, sem apám, sem a kézfogás nincs ellenére, sõt, mikor apa a pajtába megy és megkér, hogy várjunk egy percet idekint, mert meg kell néznie, hogy a kutya be van-e zárva, Nyicolai a falhoz tol és megcsókol. Úgy érzem magam, mintha tinédzser lennék és bujkálni kellene a szüleim elöl a kedvesemmel, de mégis izgató a gondolat. Aztán oldalra nézek és ahogy meglátom a szalmakazalt, eszembe jut valami.
- Mennyire tipikus pornográf elem szokott lenni a szalmakazal, nem? - kérdezem, majd elgondolkodom. Végülis… valahol mindig is izgatott, hogy miért ennyire jó ez. - Nincs kedved éjszaka visszajönni ide? - pillantok rá kérdõn. Õ biztosan nem haragszik, ha ki szeretném próbálni a furcsa, erotikus képzelgéseim közül az egyiket.

Nyicolai Vasilyevics Csenkov

Hihetetlen, hogy Vay mennyit képes aludni, már dél is elmúlt, amikor elõmászott a szobájából. Már az apja is visszaért és, amikor meghallotta, hogy a fia még mindig alszik, csak mindentudó mosoly jelent meg az arcán és ment is tovább.
Én elfoglaltam magam azzal, hogy intéztem az estéj szervezését és megbeszéltem Jurijjal a védelmet, mert õ fogja elintézni a testõrök felvételét.
Látom, hogy Vay felém közeledik, ezért úgy döntök, hogy majd késõbb folytatom ezt a beszélgetést.
- Rendben Jurij. Persze, akkor, ahogy megbeszéltük. Hívj, ha valami történik. – amint leteszem, odalépek hozzá és megcsókolom a puha ajkait - Csaknem felkeltél?
- Én idõben keltem, te jöttél le túl korán – hozzám bújik, még mindig ásítozva, bár kétlem, hogy valaki még álmos lehet ennyi alvás után.
- Szépségem, ugye tudod, hogy dél is elmúlt? – mosolyogva kérdezem, aztán eszembe jut valami - Csak nem ennyire kifárasztottalak a kis esti játékkal?
- Ne… nem! – már megint dadog, tehát zavarban van.
- Örülök, hogy tetszett. – már régen volt olyan szeretõm, akivel ezt is megtettem. Egy kurvának soha sem tenném meg. Arcomat belefúrom az édes illatú tincseibe és itt állunk ameddig mg nem issza a kakaóját. Furcsa, hogy itt milyen csönd van. Moszkvában et csak egy hangszigetelt szobában lehet elérni.
Amikor benézek az erkély üvegajtaján, látom, hogy az apja mosolyogva minket figyel, amit nem tudok hová tenni. - Vajon az apád mit gondol most?
Vay is kinéz, majd mosolyogva vissza rám.
- Örülök, hogy itt vagy velem. – mielõtt még bármit is mondhatnék, elindul befelé, én pedig követem.
- Mindjárt kész az ebéd, de te elõtte egyél a reggelidbõl!
- Rántotta?
- Nyicolai csinálta, szóval illene enned belõle.
Odalépek mögé és hátulról átölelem. - Ízlik?
- Ahhoz képest, hogy te csináltad, meglepõen finom. – hát… régen kellett már bármit is készítenem, de legalább ehetõ. Mikor befejezi megcsókol, és ez kifejezetten tetszik, hogy már õ maga kezdeményez.

***

A délutáni séta igazi kikapcsolódás. Vay arca kipirul a friss levegõtõl, amitõl csak még kívánatosabbá válik, de sajnos türtõztetnem kell magam, mert az apja is itt van.
Mikor azonban elmegy egy percre a falnak nyomom és azonnal az ajkainak esek. Kifulladásig csókolom, majd a nyaka hajlatába hajtom a fejem, míg meg nem szólal.
- Mennyire tipikus pornográf elem szokott lenni a szalmakazal, nem? – ez most, hogy jutott eszébe. Követem a tekintetét és látom, hogy a pajtában egy nagy rakás szalma van.
- Nincs kedved éjszaka visszajönni ide?
Meglep a kérdése, és egy pillanatra el is gondolkodok, hogy ugyan azt akarja e, mint amire én gondoltam. Tovább hallgatok a kelleténél, mert elbizonytalanodva és pirulva felpislog rám.
- M-mi a baj? H-ha nem akarod a-akkor n-nem…
Félbeszakítom egy csókkal és közben hozzányomom a már kemény vágyam a csípõjének. Nyilván érzi, mert belenyög a csókba.
- Még hogy nem akarom? – kissé zihálok még a hosszú csók után – Gyönyörûm, ha apád nem lenne itt, most rögtön kipróbálnánk azt a kupacot. Csak megleptél azzal, hogy ezt kérted.
Elpirul, majd elmosolyodik és közelebb hajol hozzám. – Valamiért tetszik az ötlet és… szeretek veled lenni.
- Te vagy a legszexibb férfi, akit valaha láttam. Kíváncsi vagyok, hogy vajon min jár néha az az okos fejed, hogy ilyen ötletek jutnak az eszedbe.
Még jobban elvörösödik, amibõl tudom, hogy a közepébe találtam, de nem kérdezek többet, csak a fenekénél fogva magamhoz szorítom, miközben ismét megcsókolom. Legszívesebben el sem engedném.
A heves csóknak egy hangos torokköszörülés vet véget, mire hátra pillantok és látom, hogy az apja áll mögöttünk kissé zavartan.
- Ööö… tényleg nem zavar a kapcsolatotok, de azt hiszem, ehhez még hozzá kell szoknom.
Elindul elõre, belõlem pedig vidám kuncogás tör elõ, amikor meglátom Vay arcát. Nem tudom, hogy lehetne e még ennél is vörösebb az arca.
Felnyög, mint akinek fájdalmai vannak, majd az arcát a nyakamba temeti.
- Soha többé nem tudok a szemébe nézni. Észre sem vettem, hogy itt van.
- Ugyan már, ne csinálj olyan nagy ügyet ebbõl, nem az ágyban kapott el minket, csak egy csók volt. – még mindig nem tudom abbahagyni a vigyorgást, õ pedig inkább nem is néz rám.
- Még jó, mert ha az ágyban… akkor belehaltam volna.
Ismét felnevetek, majd elengedem és elindulok vele az apja után, aki már jóval elõttünk jár.

***

Már sötétedik, mire visszaérünk, nekem pedig még dolgoznom kell egy kicsit Vay pedig valami könyvet kezd olvasni a nappaliban. Néhány áru rendelésének a jóváhagyása után éppen eltenném a laptopomat, amikor csörög a telefon.
- Hallgatlak!
- Jó estét Fõnök! Elnézést, hogy ilyenkor, de azt mondta, ha sürgõs…
- Térj a lényegre!
- Újabb hullát találta, akit ugyanazzal a módszerrel öltek meg.
- A picsába! Mikor történt?
- Egy órája, a fényképeket és a jelentést átküldöm a laptopjára. De… ez még nem minden. Megtalálták annak a prostinak a hulláját is, aki köpött a gyilkosról. Egy sikátorban volt. Kivágták a nyelvét és a szemeit. Nem volt szép látvány.
- Azokat a képeket is kérem, majd holnap beszélünk, addig is bármi történik, azonnal szólsz!
Leteszem a telefont, és fáradtan megdörzsölöm a homlokomat, majd újra kinyitom a laptopom. Ez most kurvára hiányzott nekem.
A képek tényleg elég… hát nem szép látvány. A drogdíler azonban ugyanúgy néz ki mint a többi. Tehát a gyilkosunk volt.
Átnézem a helyszínelõk képeit is, amiken már nincs ott az én kínai barátom. Úgy tûnik komolyan vette amit mondtam neki. Nyilván a fõnöke sem akart semmilyen összetûzést, most, hogy egy hét múlva lesz a találkozó.
A diplomata nyilván nem lesz ott, mert nem mutatkozhat ilyen körökben vagy lõttek a befolyásának, de Grigori tökéletesen megfelel arra, hogy megtudjam, amit akarok.
Miután mindent átnéztem, úgy döntök, hogy ma már nem mondom el Vaynek. Nem akarom elrontani ezzel a napját, hiszen ma olyan jól érezte magát. Neki is kell a kikapcsolódás.
Felsóhajtok, amikor nyílik az ajtó és besétál rajta az említett nagy mosollyal az arcán. Igen… határozottan jó ötlet, hogy holnap mondjam el neki.
- Miért van ilyen jó kedved szépségem? – elteszem a laptopot és az ölembe húzom.
- Nem tudom, talán azért mert régen jártam itthon.
- Hm… már azt hittem, hogy miattam.
- Miattad is. – visszafogott mosolyt villant felém én pedig a pólója alá csúsztatom a kezem, hogy érezhessem a bõrét.
- Nyicolai, ne most. Kész a vacsora. – rögtön kipirult az arca, így tudom, hogy õ is vágyik az érintésemre.
- Az remek, mivel már farkas éhes vagyok. – a hangom halk, amikor az ajkaira suttogok, majd végignyalom a puha bõrt.
- Akkor menjünk enni… - a szavai sóhajba fulladnak, amikor végigsimítok a gerincén.
- Nem ételre vagyok éhes, hanem rád, arra a gyönyörû testedre, ami annyira élvezi az érintésemet. Remélem az apád nem éjjeli bagoly, mert nem bírom ki sokáig nélküled.
Pihegve a szemembe néz, majd elmosolyodik.
- Az elõbb azt mondta, hogy ma nagyon elfáradt és nem sokára megy lepihenni.
Elvigyorodom, amikor a nyakamba kapaszkodva közelebb hajol. Megcsókolom, majd mikor elválunk, leemelem az ölembõl és a derekánál átkarolva haladok vele az ajtó felé.
- Akkor menjünk azonnal vacsorázni, hogy utána fölfalhassalak téged. – vigyorogva nézek rá, majd lemegyünk a konyhába, ahol az apja már az asztalnál ülve vár minket.
- Gyertek, üljetek le.
Rá nézek Mr. Carltonra és látom, hogy tényleg fáradt és ezt meg is jegyzem neki.
- Igen, eléggé kifárasztott a mai nap. Azt hiszem, vacsora után megyek és lepihenek. Ha elalszom, már nem is fogok lejönni. Remélem, nem bánjátok.
- Ugyan, dehogy. Mi sem leszünk föl túl sokáig.
A vacsora csendben telik és én alig bírom kivárni, hogy újra érezhessem az én szépségemet. Magamban elvigyorodom, amikor az apja kijelenti, hogy fölmegy a szobájába, de csak udvariasan elköszönök tõle, majd mikor mi is befejeztük a vacsorát odamegyek Vay mellé.
- Jöhet a desszert, gyönyörûm?
Látom, hogy elpirul, de megfogja a kezem és õ is föláll.
- I-igen. – elmosolyodom és egy rövid csók után csendben elindulunk kifelé.
Odakint hûvös van, mégsem fázom, mert elég csak rápillantanom a mellettem haladó férfira, hogy elöntsön a forró vágy. Kint ad némi fényt az épületek külsején világító lámpák, ezért nincs korom sötét. Alig öt perc séta után oda is érünk a szintén kívülrõl kivilágított épülethez.
Bemegyek és Vayt magam után húzva azonnal az ajtónak szorítom, miután bezártam.
Érzem, hogy remeg a teste, ezért rá nézve megszólalok. – Fázol?
Itt ugyan nincs hideg, de kint az volt.
A szemébe néz és a nyakamnál fogva közelebb húz, majd az ajkaimra suttog, amivel csak még jobban felizgat.
- Nem. Csak már nagyon vágyom rád.
Ha nem lennék már így is felizgulva, ettõl a tekintettõl biztos, hogy rögtön kõkemény lennék.
Megcsókolom, és szinte már letépem róla ruháit, õ pedig remegõ kezekkel kezd el engem vetkõztetni. Most nem áll meg az alsómnál sem, és pirulva bár, de megszabadít tõle. Most, hogy mind a ketten meztelenek vagyunk, végre érezhetem a vágytól forró bõrét a sajátomon. Megharapdálom a fülét, édes nyögéseket kicsalva ezzel belõle, de amikor megroggyannak a térdei, felkapom és a szénakupac közepébe dobom.
Felsikkant a hirtelen mozdulattól én pedig vigyorogva fölé mászom.
- Mondd csak szépségem, honnan szedted te ezt a remek ötletet? – miközben beszélek hozzá, lágy mozdulatokkal cirógatom a combjának belsõ felületét, ami tudom, hogy õrjítõen hat rá.
- Csahk… eszembe jutott. – minden egyes szót egy kéjes sóhaj követ.
- Hmm… szólj ha máskor is eszedbe jut ilyesmi. – lehajolok és végigcsókol, majd a nyelvemmel is megcirógatom az eddig felfedezett területet és a végletekig kínzom ezzel.
- Nyicolai… elég, kérlekh… már nem bírokh többet… elviselni…
Hangosan liheg és meg-megfeszül a teste, de soha nem érintem úgy, hogy elélvezzen tõle. A dereka alá nyúlva felrántom magamhoz, majd fordítva a helyzeten, lefekszem és õt a csípõmre ültetem. Sajgó ágyékunk összesimul, amitõl mindketten felnyögünk, õ pedig ösztönösen törleszkedik nekem, de le kell fognom a csípõjét, hogy ne élvezzek el.
Most jobb játékot találtam ki. Kéjesen elvigyorodom és a csípõcsontját simogatva nézek a szemébe. – Most te jössz, gyönyörûm. Tiéd volt az ötlet, ezért csináld azt amit szeretnél és ami neked is tetszik.

Dr. Vayshawn Carlton

- M-mi a baj? H-ha nem akarod a-akkor n-nem… - dadogom zavartan, de egy csókkal szakít félbe és merevedését is megérzem. 

- Még hogy nem akarom? Gyönyörûm, ha apád nem lenne itt, most rögtön kipróbálnánk azt a kupacot. Csak megleptél azzal, hogy ezt kérted.
- Valamiért tetszik az ötlet és… szeretek veled lenni - vallom be.
- Te vagy a legszexibb férfi, akit valaha láttam. Kíváncsi vagyok, hogy vajon min jár néha az az okos fejed, hogy ilyen ötletek jutnak az eszedbe. 
Megint megcsókol, még közelebb rántva magához. Teljesen elragad a pillanat, már csak azt hallom, hogy apa zavartan megszólal.
- Ööö… tényleg nem zavar a kapcsolatotok, de azt hiszem, ehhez még hozzá kell szoknom.
Nyicolai persze remekül szórakozik, én nagyon zavarban vagyok. Pont ezt kellett meglátnia…?
- Soha többé nem tudok a szemébe nézni. Észre sem vettem, hogy itt van.
- Ugyan már, ne csinálj olyan nagy ügyet ebbõl, nem az ágyban kapott el minket, csak egy csók volt.
- Még jó, mert ha az ágyban… akkor belehaltam volna.

* * *

Este apával beszélgetünk. Mindenfélét kérdez, én meg válaszolok. A döntésemrõl, az érzéseimrõl. Még a legzavarbaejtõbb kérdést is felteszi.
- Szereted?
- Tudod, hogy nem hiszek a sze-szerelemben - mondom. 
- De valamiért vele vagy - mosolyog rám.
- Apa, nem szeretnék errõl beszélni, amíg én magam sem tudom, hogy mit érzek pontosan. - Rám néz, majd bólint. Elmondja, hogy fáradt és megy lefeküdni, így amikor elkészül a vacsora, felmegyek Nyicolaihoz, aki a munkájával kapcsolatosan intézkedik.
- Miért van ilyen jó kedved szépségem? – kérdezi, hiszen mosolygok.
- Nem tudom, talán azért mert régen jártam itthon. - Az ölébõl válaszolok.
- Hm… már azt hittem, hogy miattam.
- Miattad is.
- Nyicolai, ne most - állítóm le rögtön, ahogy ujjai a felsõm alá siklanak. - Kész a vacsora.
- Az remek, mivel már farkas éhes vagyok. – Az ajkaimra nyal, sejtem, hogy nem a vacsorára éhes ennyire.
- Akkor menjünk enni… - sóhajtom, próbálva elterelni a dolgot, de a gerincemen simít végig.
- Nem ételre vagyok éhes, hanem rád, arra a gyönyörû testedre, ami annyira élvezi az érintésemet. Remélem az apád nem éjjeli bagoly, mert nem bírom ki sokáig nélküled.
- Az elõbb azt mondta, hogy ma nagyon elfáradt és nem sokára megy lepihenni.
- Akkor menjünk azonnal vacsorázni, hogy utána fölfalhassalak téged.

Kicsit még mindig zavarban vagyok, amikor lemegyünk. Kicsit beszélgetünk is, de apa tényleg hamar elmegy  aludni, Nyicolai pedig mellém lép.
- Jöhet a desszert, gyönyörûm?
Elpirulva bólintok rá a dologra és már megyünk, is, Ahogy haladunk, egyre jobban megkívánom, így mire a pajtához érünk, már remegek.
- Nem. Csak már nagyon vágyom rád - felelem, hiszen észrevette a remegésemet.
A csók közben levetkõztet, amit viszonzok, de már elég késznek érzem magam, hogy az alsóját is levegyem róla. Ahogy mindketten meztelenek vagyunk felkap és a szalmakazalba dob, mire felsikkantok, de jókedvemben, nem félek. Most nem. Felém mászik, õ is mosolyog.
- Mondd csak szépségem, honnan szedted te ezt a remek ötletet? – kérdezi, a combom simogatása közben.
- Csahk… eszembe jutott. - Hmm… szólj ha máskor is eszedbe jut ilyesmi.
Amit az ujjai végigjártak, most az ajkaival érinti, egyre jobban fokozva bennem a vágyat.
- Nyicolai… elég, kérlekh… már nem bírokh többet… elviselni… - kérem, szinte remegve.
Tovább simogat, majd felkap és megfordul, õ fekszik, én rajta ülök. Az ágyékunk összesimul, mire megfeszül a testem.
- Most te jössz, gyönyörûm. Tiéd volt az ötlet, ezért csináld azt, amit szeretnél és ami neked is tetszik.
Elõször kicsit zavarba jövök, hogy meg tudom-e majd felelni a felém támasztott elvárásainak, de aztán rájövök, hogy eddig sem voltak elvárásai, biztosan nem lesznek most sem. Mosolyogva dõlök elõre, az ajkai alig pár centire az enyémektõl, de nem csókolom meg. Elkezdem a nyakát nyalogatni és szívni, ahogy õ szokta nekem. Felmorran, majd ahogy elindulok lefelé, megfeszül.
- Vay… - suttogja rekedtesen.
- Mi a baj? - kérdezem, a mellkasáról pillantva fel rá.
- Mire készülsz?
- Tanulok - jelentem ki büszkén, majd végignyalok az egyik mellbimbóján. Ezt én is szeretem, biztosan jól esik neki is. Ahogy morog és a csípõmre szorulnak az ujjai tudom, hogy jól gondoltam. A szituáció viszont tökéletes még valamire. Lassan kezdem magam ringatni, hogy férfiasságunk összesimuljon, majd pillanatok múlva egyik kezét elkapom és a fenekemre vezetem. Megfeszül.
- Ne csinálj semmit, csak simogass, ahogy szoktál - suttogom, és tovább folytatom mellbimbói kényeztetését, miközben csípõm nem áll le, és a kezei is elkezdik simogatni a fenekemet. Nagyon tetszik ez a helyzet, de egyre közelebb kerülök ahhoz, hogy elélvezzek. Nyögve hajolok a nyakába, hogy elfojtsam a nyögéseimet.
- Nincs itt senki - mondja, és szabad kezével az állam alá nyúl. - Engedd ki szépen a hangod, gyönyörûm - kéri, mire, mintha csak parancsot teljesítenék, nagyot nyögve élvezek el, közben akaratlanul is a neve csúszik ki a számon.
Szusszanok párat, de már meg is fordul a helyzet, szinte vad, ahogy mozog és csókol. Pillanatok alatt eléri, hogy ismét kemény legyek.
- Várj - nyögöm. - Lassíts, kérlek…
Meg sem hall, és valamiért most nagyon tetszik ez a vadság. Nem csinál olyat, amit nem akarok, csak egyik kezével lefogja az én kezeimet a fejem felett, de csak ringatózik. Szinte eszeveszett tempóban csinálja.
Én elélvezek még egyszer, ismét hangosan, mire a harmadiknál már õ is követ.
Szuszogva omlik rám, majd, mielõtt jelezhetném, hogy nehéz, legördül rólam. Felnevetek.
- Mi ilyen vicces? - kérdezi.
- Az jutott eszembe, hogy hol fogunk szalmát találni ezek után - mondom, és kiemelek egy szálat a hajból.
- Menjünk, és derítsük ki együtt a zuhany alatt - mondja olyan hangon, hogy mindenem beleremeg.
- Oké… - szuszogom, és már pattanok is fel öltözni.

* * *

Fél kettõt mutat az óra, mikor másnap kinyitom a szemem. Meglepõdök, ez még így is személyes csúcs. Nyicolai a szobában van, halkan laptopozik.
- Jó reggelt - ásítom.
- Neked is, szépségem. - Sóhajt egyet. - Mutatnom kell valamit.
- Kakaó elõtt? Fontos lehet - vonom fel a szemöldököm. A laptopot az ölembe teszi. Fényképeket látok. Eddig ismeretlen, tehát minden bizonnyal új képek. - Mikor tudtad meg? - kérdezem.
- Tegnap este. Vacsora elõtt - mondja. - Csak nem akartam elrontani a kedvedet.
- Rendben, megértem - mosolygok rá halványan. - Ez azt jelenti, hogy ma haza kell mennünk? Nem baj, ha igen, megbeszélem apával, hogy mikor jön majd hozzánk. De ha jobbnak látod, menjünk vissza Moszkvába… nekem is könnyebb onnan dolgozni az ügy további részein.

Nyicolai Vasilyevics Csenkov

Elõször zavarba jön a kérésemtõl, de szinte rögtön elmosolyodik és közelebb hajolva ingerlõen kezdi kényeztetni a nyakamat. Nyelvének forró érintésétõl csak még keményebbé válok, Ha ez egyáltalán lehetséges, és ahogy az ajkaival megszívja a bõrömet… észvesztõ.
Felmordulok a jól esõ érzéstõl, de amikor érzéki csókjaival lefelé indul a mellkasomon, megfeszül az egész testem.
- Vay?
- Mi a baj? – vágytól csillogó szemekkel néz rám.
- Mire készülsz?
- Tanulok.
Válaszolni már nem tudok, mert, ahogy visszahajol a mellkasomra és puha ajkaival a mellbimbómat kezdi el kényeztetni, belém rekednek a szavak. Muszáj megszorítanom a csípõjét, különben ebben a pillanatban magam alá dönteném és itt helyben a magamévá tenném.
Mély nyögés szakad fel belõlem, amikor a csípõjével szakszerûen megmozdul hihetetlen élvezetet okozva ezzel. És nem is hagyja abba.
Buja mosolyt villantok rá, amikor a kezemet a fenekének finom domborulatára vezeti.
- Ne csinálj semmit, csak simogass, ahogy szoktál.
Imádom ezt a szexi hangot, és eleget téve a kérésének lágyan simogatni kezdem édes sóhajokat kicsalva belõle. Õ közben folytatja a mellkasom felfedezését, de ahogy közelebb kerül az orgazmushoz a nyögései egyre hangosabbak lesznek, ami hihetetlenül izgató. Neki azonban látszólag nem tetszik, mert a nyakamba fúrja a fejét, hogy visszafogja a hangokat. Na, azt már nem.
- Nincs itt senki. Engedd ki szépen a hangod, gyönyörûm.
Felemelem az állát, hogy a szemembe nézzen, majd egy újabb mozdulatsor után nagyot nyögve élvez el. Rám hanyatlik és pihegve próbál újra levegõt préselni a tüdejébe, de én nem hagyom pihenni.
Vadul mozogva rajta érem el, hogy ismét fölizguljon, és kéjes nyöszörgése tudatja velem, hogy mennyire élvezi, még akkor is, ha gyengén tiltakozva lassításra ösztönöz.
Hiába próbál ellenállni a saját buja testének. Minden porcikája ki van éhezve a gyönyörre, és meg is fogja kapni.
Addig nem is hagyom abba a kényeztetését, míg háromszor el nem élvez, de aztán már én sem bírom tovább. Kielégülten és elégedetten gördülök mellé, hangosan zihálva az élvezettõl.
Kuncogás üti meg a fülemet, mire oldalra fordulva nézek az elégedetten mosolygó Vayre.
- Mi ilyen vicces?
- Az jutott eszembe, hogy hol fogunk szalmát találni ezek után.
Ha ennyire tetszett neki építtetek egy pajtát a házam mögé.
- Menjünk, és derítsük ki együtt a zuhany alatt. – vigyorogva nézek rá, és örömmel fogadom az egyetértését.

***

Reggel szokás szerint én kelek korábban, de már nem is veszõdöm azzal, hogy reggelit készítsek neki, mert a tegnap tempónk után valószínûleg megint délig fog aludni.
Mivel nem igazán van kedvem lemenni csendben lezuhanyozom és felöltözöm, majd elõveszem a laptopomat és intézem a függõben lévõ ügyeimet is.
Ha fölkel el kell neki mondanom az újabb hullát is és nem árt, ha megnézi a fotókat, bár azokat, amik a prostiról készültek nem szívesem mutatom meg neki, mert eléggé sokkolóan néz ki.
Alektõl is jött egy e-mail, mi szerint meg van minden, amit kértem tõle. Azonnal átutalok egy összeget a számlájára, mert megmondtam neki, hogy ha ügyes lesz, megkapja a jutalmát.
Kíváncsi vagyok, mit szól majd Vay azokhoz a ruhákhoz. Fõleg az átlátszó inghez.
Kaján vigyor szökik az ajkaimra, majd ismét elkomorulok, amikor átnézem az estéjrõl szóló visszajelzéseket.
Remek. Mindenki eljön, bár erre számítani lehetett, mert senki se hagyná ki az év legnagyobb üzletkötési lehetõségét.
Grigori is visszajelzett és be van nála jelentve plusz egy fõ is. Ez megszokott, mert sok maffiatag saját személyi prostit tart magának, akiket néha úgy tartanak, mint valami háza kedvencet. Undorító szokás.
Megnehezíti a dolgunkat, ha Grigori is társasággal érkezik, bár… akár kit is hoz lehetetlen, hogy csábítóbb legyen, mint az én szépségem.
Ahogy az alvó Vayre pillantok, megint felötlik bennem, hogy ez az ötlet mennyire nem tetszik, de ekkor eszembe jut, hogy hogyan tudná átkutatni a holmiját.
Altató. Egy jó erõs fajta, ami kiütné egész éjszakára, így nem tûnne fel neki, hogy Vay az este közepén eltûnik.
Már csak egy dolog… ameddig az én szépségem azzal a mocsokkal lesz elfoglalva, nekem el kell távolítanom a kísérõjét, hogy ne legyen útban.
Írok egy e-mailt Jurijnak, hogy szerezzen be egy folyékony altatót, ami lehetõleg legalább nyolc órán át hat. Alig, hogy elküldöm az üzenetet, Vay mozgolódni kezd az ágyban, mire azonnal rápillantok.
Felül és szexisen kócos hajjal köszönt.
Felsóhajtok, ahogy eszembe jut, mi mást is csinálhatnánk a munkán kívül, de most nem érünk rá. Sajnos.
Ha lezártuk ezt az ügyet, az biztos, hogy igényt tartok arra a két napos ágytornára.
Köszönés után fölállok, és mellé sétálok. - Mutatnom kell valamit.
- Kakaó elõtt? Fontos lehet.
Az ölébe teszem a laptopot, mire azonnal elkomolyodik, és a képeket kezdi nézni.
- Mikor tudtad meg?
- Tegnap este. Vacsora elõtt. Csak nem akartam elrontani a kedvedet.
- Rendben, megértem. Ez azt jelenti, hogy ma haza kell mennünk? Nem baj, ha igen, megbeszélem apával, hogy mikor jön majd hozzánk. De ha jobbnak látod, menjünk vissza Moszkvába… nekem is könnyebb onnan dolgozni az ügy további részein. 
Egy pillanatra elgondolkodom, mert ez valóban egyszerûbb lenne, de nem akarom õt elrángatni, ha még maradni szeretne.
- Biztos vagy benne, hogy nem bánnád? Látom, mennyire jól érzed magad itt. – megsimogat az alvástól kócos tincseit, õ pedig halvány mosollyal válaszol.
- Majd apa eljön látogatóba, ha lezártuk az ügyet. Most az a legfontosabb, hogy megállítsuk azt az õrültet. Úgyhogy… felõlem mehetünk.
- Rendben, akkor szólok a pilótának, hogy este indulunk. Kész leszel akkorra?
- Persze.
- Akkor jó. – rövid csókot hintek az ajkaira, majd elindulok kifelé – Szólok a sofõrnek is utána pedig még van néhány dolog, amirõl szeretnék beszélni veled. Addig mondd el apádnak is hogy utazunk.

***

Egy kései ebéd, és az utazással kapcsolatos telefonok után visszamegyünk a szobánkba, majd a sietõs csomagolás után felnyitom a laptopot és elõkeresem a meggyilkolt prosti helyszíni jelentését.
- Vay? Megnéznéd ezt. – amikor leül mellém, felé fordítom a laptopot és figyelem az arcát.
- Ez… ez az a lány volt, akit kikérdeztünk, ugye?
- Igen. – magamhoz húzom és végigsimítom a hátát. – Az a nyomorult gyilkos rá jött, hogy meglátta és köpött, ezért kinyírta. Csak azt nem tudom, hogy honnan tudhatta meg.
Látom, hogy gondolkodik, majd megszólal.
- Lehet, hogy még Ivan mondta el nekik. Õ tudott róla nem?
- Nem vagyok benne biztos, hogy említettem e neki, de lehetséges. – idegesen a hajamba túrok, majd folytatom. – Megjöttek a visszajelzések a meghívásokról. A jó hír, hogy ahogy számítottam rá Grigori is ott lesz, a rossz hír viszont, hogy kísérõvel jön.
- Kísérõvel?
- Igen. Egyes alvilági körökben szokás, hogy saját szex rabszolgát, vagy fizetett prostik tartanak. Ilyen gyûlésekre gyakran magukkal hozzák õket, hogy szórakoztassák õket.
Látom az undort a tekintetében, és ennek hangot is ad.
- Ez szörnyû! Hogy tehetnek ilyet bárkivel!
- Az. De nem is ez a lényeg. Írtam az emberemnek, hogy szerezzen be egy nagyon erõs altatót, amivel kiütheted azt a szemetet. Majd belekevered az italába, de ügyesen kell csinálnod. – komolyan nézek rá, és õ is ugyanilyen komolysággal bólint.
- És mi lesz a kísérõvel? Ha õ egy olyan személyi prostituált, az nem azt jelenti, hogy senki mással nem lehet?
- De igen. Mivel õket tulajdonképpen megvásárolják, csak a gazdájuk engedélyével tehetnek bármit. – látom rajta, hogy meglenne a véleménye, de nem mond semmit.
- Akkor?
- Cserélünk. Ez egy bevett szokás, hogyha megtetszik egy másik prosti, ha a gazdája is beleegyezik, cserélhetünk egy éjszakára. Ha neked is megfelel ez a terv, akkor úgy fogsz megjelenni, mint a kísérõm. – elmosolyodom az arckifejezésén. – Mi a gond?
- Hogy akarod elhitetni velük, hogy én a te… szeretõd vagyok? És egyébként is, mibõl gondolod, hogy majd cserélni akar veled?
- Gyönyörûm, te vagy a legszebb és legérzékibb férfi, akit valaha láttam. A megfelelõ álcáról én gondoskodom, és hidd el, nem lesz olyan, aki ne akarna, majd elkérni tõlem pár órára.
Elvörösödik az arca, amin elvigyorodom, és közelebb hajolva megcsókolom az édes, csábító ajkait.
Mikor pihegve elszakad tõlem, látom rajta, hogy kérdezni akar valamit, de csak lesütött szemmel gyûrögeti a takarót.
- Mondd el Vay, ha valami nem tetszik. Jó terv, de ha valami nem tetszik akkor kitalálunk valami mást!
- Nem, nem jó lesz… csak…
-… csak? – furcsa a viselkedése, mert általában kimondja, amit gondol.
Egy kicsit hezitál, majd végre elmondja mi a baja.
- A-a kísérõ… ugye nem fogsz lefeküdni vele?
Ragadozó vigyor szökik az arcomra ettõl a kérdéstõl, és ezt nem is rejtem el elõle, hanem az állánál fogva fölemelem a felét, hogy a zavart szemeibe nézhessek.
- Féltékeny vagy, gyönyörûm?
- Nem! – ezt túl gyorsan vágta rá és erre õ is rájött, mert megint elpirult. – Csak… nem szeretném, ha… te…
Az ajkaira simítom az ujjaimat, hogy elhallgattassam.
- Nyugodj meg szépségem, hozzá sem fogok érni. Nekem aztán nem kell egy kurva, amikor minden éjjel a legkülönb férfi alszik az ágyamban. Azt hiszed, vágynék másra is rajtad kívül?
Meglepett tekintettel néz rám, majd boldog mosoly szökik az ajkaira és hozzám hajolva most õ kezdeményez egy csókot. Morogva ledöntöm a paplanra, majd fölé mászva folytatnám, de a telefon éles sípolása megszakítja a forró pillanatot.
Fájdalmas sóhajjal mászom le róla, mert attól buja testétõl máris merevedésem lett. De mivel fontos telefont várok, fel kell vennem.

***

A gépünk este hétkor indul és mivel az út nem éppen rövid felszállás után Vay rögtön az ölembe helyezkedik és elõszedi a könyvei. Én közben elfoglalom magam a haja és a nyaka cirógatásával és néha-néha beleolvasok a könyvébe, de mivel nem köt le inkább behunyom a szemem és hátrahajtom a fejem. Korán keltem és egy kicsit álmos vagyok, legalább kipihenem magam…

Dr. Vayshawn Carlton

- Biztos vagy benne, hogy nem bánnád? Látom, mennyire jól érzed magad itt. – Simogatására és kedvességére mosollyal válaszolok.

- Majd apa eljön látogatóba, ha lezártuk az ügyet. Most az a legfontosabb, hogy megállítsuk azt az õrültet. Úgyhogy… felõlem mehetünk.
- Rendben, akkor szólok a pilótának, hogy este indulunk. Kész leszel akkorra?
- Persze.
- Akkor jó. Szólok a sofõrnek is utána pedig még van néhány dolog, amirõl szeretnék beszélni veled. Addig mondd el apádnak is hogy utazunk.

* * *

Apa nem örül, de megérti, hogy fontos és megegyezünk, hogy ha végeztünk a dolgunkkal, akkor küldünk neki repülõjegyet és eljön pár napra. Ebéd után felmegyünk pakolni, majd Nyicolai az ölembe teszi a laptopot, mire meglepve pillantok rá.
- Ez… ez az a lány volt, akit kikérdeztünk, ugye? - Érdekes, mennyire brutális módszerekkel végezték ki. Nem gondoltam, hogy ennyire be tud vadulni a gyilkosunk. Egyértelmûen dühös volt a lányra.
- Igen. Az a nyomorult gyilkos rá jött, hogy meglátta és köpött, ezért kinyírta. Csak azt nem tudom, hogy honnan tudhatta meg.
- Lehet, hogy még Ivan mondta el nekik. Õ tudott róla nem?
- Nem vagyok benne biztos, hogy említettem e neki, de lehetséges. Megjöttek a visszajelzések a meghívásokról. A jó hír, hogy ahogy számítottam rá Grigori is ott lesz, a rossz hír viszont, hogy kísérõvel jön.
- Kísérõvel? - kérdezem meglepve.
- Igen. Egyes alvilági körökben szokás, hogy saját szex rabszolgát, vagy fizetett prostik tartanak. Ilyen gyûlésekre gyakran magukkal hozzák õket, hogy szórakoztassák õket.
- Ez szörnyû! Hogy tehetnek ilyet bárkivel! - Az emberi jogok ilyen jellegû semmibe vétele mindig is felzaklatott lelkileg.
- Az. De nem is ez a lényeg. Írtam az emberemnek, hogy szerezzen be egy nagyon erõs altatót, amivel kiütheted azt a szemetet. Majd belekevered az italába, de ügyesen kell csinálnod.
- És mi lesz a kísérõvel? Ha õ egy olyan személyi prostituált, az nem azt jelenti, hogy senki mással nem lehet?
- De igen. Mivel õket tulajdonképpen megvásárolják, csak a gazdájuk engedélyével tehetnek bármit.
- Akkor?
- Cserélünk. Ez egy bevett szokás, hogyha megtetszik egy másik prosti, ha a gazdája is beleegyezik, cserélhetünk egy éjszakára. Ha neked is megfelel ez a terv, akkor úgy fogsz megjelenni, mint a kísérõm. Mi a gond?
- Hogy akarod elhitetni velük, hogy én a te… szeretõd vagyok? És egyébként is, mibõl gondolod, hogy majd cserélni akar veled? - Nem hinném, hogy ennyire szép férfi vagyok…
- Gyönyörûm, te vagy a legszebb és legérzékibb férfi, akit valaha láttam. A megfelelõ álcáról én gondoskodom, és hidd el, nem lesz olyan, aki ne akarna, majd elkérni tõlem pár órára.
A csók közben az jut eszembe, hogy mi lesz, ha õ és a kísérõ… nem akarom!
- Mondd el Vay, ha valami nem tetszik. Jó terv, de ha valami nem tetszik akkor kitalálunk valami mást!
- Nem, nem jó lesz… csak…
-… csak?
- A-a kísérõ… ugye nem fogsz lefeküdni vele? - kérdezem.
- Féltékeny vagy, gyönyörûm?
- Nem! – Túl gyors válasz volt, én is érzem. – Csak… nem szeretném, ha… te…
- Nyugodj meg szépségem, hozzá sem fogok érni. Nekem aztán nem kell egy kurva, amikor minden éjjel a legkülönb férfi alszik az ágyamban. Azt hiszed, vágynék másra is rajtad kívül?
Jól esnek a szavai, emiatt csókot is adok neki. Az ágyra dönt, de mielõtt bármit is lehetne tenni, megcsörren a mobilja. De legalább tudunk indulni.

* * *

A repülõn az ölében olvasok, õ közben elalszik. Nem szólok hozzá, hagyom pihenni, hiszen jó lenne ez neki. Aludjon csak.
Már majdnem odaérünk, amikor mocorogni kezd, és a nyakamba hajtja a fejét.
- Jó reggelt - jegyzem meg.
- Hol járunk? - kérdezi álmos hangon.
- Már majdnem otthon. - Leteszem a könyvet. - Jól aludtál? - fordulok felé.
- Igen - mosolyog rám, majd kapom is a csókomat, amit a pilóta szakít félbe, ahogy bejelenti, hogy leszállunk.
- Jó sokat aludtam - jegyzi meg meglepve.
- Fáradt voltál, nem csoda, és legalább a könyvemmel is haladtam.
- Szerencse, hogy nem zavartalak - vigyorog rám és a combomra simít. Felsóhajtok, majd a kezére teszem a kezem.
- Ne most. - Kérdõn néz rám. - Majd otthon. Esetleg…
Rám mosolyog.

Ahogy hazaérünk, mindketten fáradtak vagyunk, így egy kis zuhany alatti simogatáson kívül semmi más nem történik, mélyen alszunk inkább. Reggel frissebben kelünk fel, majd jelzi, hogy el kell mennie itthonról, de siet haza. Persze, hogy rendben van, hiszen beszélnem kell valakivel.
- Jurij! - szólok neki, mikor Nyicolai már elment. - Alek telefonszámára van szükségem.
- Miért? - kérdezi, de már keres is.
- Az mindegy, de szeretném, ha Nyicolai nem tudná meg. - Szigorúan nézek rá. Nem bízom benne, hogy nem tud meg semmit Nyicolai, de Alekkel akkor is beszélnem kell.
Jurij tárcsáz, beszél valakivel, majd a kezembe adja a telefont.
- Igen, tessék? - szól bele Alek.
- Vayshawn Carlton vagyok, beszélnem kell veled. Azonnal.
- Most rögtön? Vasárnap mindenképp megyek…
- Nem ér rá addig! Most gyere! Fogj egy taxit és majd kifizetem.  

Alig fél óra, és Alek már az ajtó elõtt áll. A szobámba vonulunk, látom rajta, hogy nagyon kíváncsi.
- Mit tehetek érted? - ül le az ágy szélére.
- Nos, amit mondani fogok, az maradjon köztünk. Nyicolainak se mondj el mindent, rendben? - kérdezem.  - Ha így teszel, adott esetben hálám is kifejezésre kerül a késõbbiekben. - Mosolyogva bólint.
- Szóval?
- Szóval… le akarok feküdni Nyicolai-al, de félek. Tanácsra van szükségem.
Felkacag, de rögtön utána beszélgetni kezdünk. Sok mindent mesél, kérdezget és elmondja, hogy mi fog történni. Hogy ne féljek. Elõször fájni fog, de utána isteni lesz, nem fogom tudni azt sem, hogy ki vagyok, olyan kéj fog felszabadulni bennem. Azt mondja, hogy az, amikor egymást simogatjuk, semmi sem lesz ehhez képest. Majdnem két óra, amíg megszakítás nélkül beszélgetünk, ekkor kopognak.
- Uram - áll fel Alek, ahogy belép Nyicolai. Elé lépek én is.
- Szia.
- Mit keres itt Alek? - kérdezi meglepve.
- Beszélget velem - adom meg az egyértelmû választ. - Emlékeztetnélek, hogy a kommunikációs tevékenységeim kimerülnek a veled való társalgásban, és legyünk õszinték, ez hosszú távon még unalmas is lehet. Szükségem van egy alapvetõen értelmes beszélgetõpartnerre, aki tanácsot tud adni és meghallgatja a problémáimat. - Felvont szemöldökkel néz rám. Kapok egy csókot, Alek pedig egy érdekes pillantást.
- Ez érdekes volt - jegyzi meg.
- Micsoda? - fordulok Alek felé.
- Amiket mondtál.
- Igazak voltak - vallom be. - Mióta itt vagyok, te vagy az elsõ, viszonylag értelmes beszélgetõtársam, aki nem Nyicolai, hiszen Inna, bár a barátom, de nem megyek vele sokra - sóhajtok fel. - Igazából örülnék, ha közelebb lennél és könnyebben elérhetõ lennél.
- Az nem lenne rossz. Kedvellek - vallja be. - Hosszú ideje te vagy az elsõ barátom, aki nem akar lefeküdni velem - nevet fel.
- Beszélek Nyicolai-al - mosolygok rá.

* * *

Délután átnézem a képeket, de nem fedezek fel semmi újdonságot.  A prostituáltat kifejezetten kegyetlenül, dühösen ölték meg, de a másik az átlagos. Viszont amit Aleknek ígértem, nem megy ki a fejembõl. Nyicolai elé lépek, és ránézek.
- Nincs valami megoldás arra, hogy gyakrabban találkozhassak Alekkel?

Nyicolai Vasilyevics Csenkov

Kipihentebben ébredek, mint reggel, így tudom, hogy nem kevés ideig aludtam. Vay még mindig az ölemben ül, ezért rögtön a nyakának puha bõrébe csókolok.
- Jó reggelt – még mindig a kezében van a könyv.
- Hol járunk?
- Már majdnem otthon. Jól aludtál?
Felém fordul, én pedig kihasználva az alkalmat megcsókolom, de mielõtt még elmélyíteném, a pilóta hangja szakít félbe, mi szerint mindjárt leszállunk.
- Jó sokat aludtam.
- Fáradt voltál, nem csoda, és legalább a könyvemmel is haladtam.
- Szerencse, hogy nem zavartalak. – csábító mosollyal simítom meg a combját, de õ sóhajtva megállít.
- Ne most. Majd otthon. Esetleg…
Hm.. azt hiszem otthon biztos kényelmesebb lesz.

***

Mire hazaérünk, már olyan fáradtak vagyunk, hogy semmihez nincs kedvünk, ezért egy gyors zuhany után álmosan fekszünk le aludni.
Másnap nagyon sûrû programom van, mert a korábbi hazaérkezés miatt a tárgyalás már délelõtt meg lesz tartva a marokkóiakkal. Ez egy nagyon jövedelmezõ szövetség, mert Marokkóból szállítjuk a legjobb minõségû hasist.
Jelenleg egy tonnában egyezünk meg, mert túl sokat nem egyszerû áthozni és teríteni sem. Fõleg most, hogy a dílerjeimnek fokozottan vigyázniuk kell magukra.
- Szergej, szólj az összes utcai emberünknek, hogy amíg ki nem iktattuk a gyilkost, senki ne menjen egyedül. Legalább hármas csoportokban és legyen náluk fegyver. Szerezzetek engedélyt, hogy ne legyen gond a zsarukkal.
- Igen, Fõnök! Van még valami?
- Nem most hazamegyek.

***

Otthon igen csak meglepõdöm, mikor Vay felõl kérdezek és Jurij azt mondja, hogy vendége van. Alek.
Nem értem mit akarhatott tõle, de remélem Alek nem ért hozzá, mert azt nem köszönné meg amit azért kapna.
Fölmegyek, és bekopogok, majd mikor belépek látom, hogy tisztes távolságba ülnek egymástól és beszélgetnek.
- Uram.
- Szia.
- Mit keres itt Alek?
- Beszélget velem. Emlékeztetnélek, hogy a kommunikációs tevékenységeim kimerülnek a veled való társalgásban, és legyünk õszinték, ez hosszú távon még unalmas is lehet. Szükségem van egy alapvetõen értelmes beszélgetõpartnerre, aki tanácsot tud adni és meghallgatja a problémáimat.
Felvont szemöldökkel nézek rá, de belegondolva nem lehet gond, ha beszélget valaki mással is. Végül is rajtam és a kedves Inna barátján kívül senkit nem ismer itt.
Magukra hagyom õket, és a dolgozószobámba vonulok.
Intéznem kell a marokkói szállítmányozást, és még a kínai nagyfõnökkel, Luan Mingel is beszélnem kell. A kéme már nyilván visszaért hozzá, de sosem árt, ha én magam beszélek vele, mivel alig két éve még ellenségek voltunk. Nem szeretnék újabb maffiaháborút egy esetleges félreértés miatt.
A nyelvi probléma gyakran akadály lehetne az egyes kapcsolatokra nézve, ezért tud minden alvilági figura, aki csak el akar érni valamit angolul, mert ez számít közös nyelvnek. Ember legyen a talpán, aki megtanulna kínaiul az üzlet kedvéért.

***

Az egész délutánom eltelik azzal, hogy hívást hívás után intézek, de ezzel jár ha egy maffiafõnök váratlanul elutazik az év legfontosabb eseménye elõtt.
Mikor úgy döntök, hogy tartok egy kis pihenõt, Vay jelenik meg az irodában.
- Nincs valami megoldás arra, hogy gyakrabban találkozhassak Alekkel?
- Miért? – megfogom a karját és odahúzom magamhoz.
- Mert szeretnék néha beszélgetni vele, és nem akarom bajba keverni azzal, hogy elhívom a munkájától.
Végül is megoldható lenne, mivel az enyém a bordély, de…
- Mégis hová tegyem Aleket? Fogalmam sincs, hogy ért e valami máshoz a férfiak kielégítésén kívül. – mégsem fogom én eltartani.
- Ne beszélj így róla! Biztos találnánk neki valamit, amit el tud végezni! – már megint az a bosszús arc, ami annyira izgató. Lehet ennek ellenállni?
- Rendben van gyönyörûm, de kérem a fizetséget érte. – rávigyorgok, és látom rajta, hogy próbálja fenntartani a bosszús arckifejezést, de a végén már nem sikerül neki. Az ölembe rántom és rátapadok az édes ajkaira, mivel már annyira hiányzott az érintése. Õ a nyakamat átkarolva viszonozza a csókot, és olyan jól teszi, hogy nagyon kell türtõztetnem magam, hogy ne tépjem le róla a ruhákat.
Mikor mocorogni kezd az ölemben rá kell szorítanom a csípõjére. – Szépségem, ha ezt tovább csinálod két perc múlva már meztelenül fogsz nyögni az asztalomon.
Látom, hogy elpirul, de mégis vágytól izzó szemekkel néz az enyémekbe.
- És az miért baj? – megõrülök. Esküszöm, hogy õrületbe fog kergetni ez a férfi.
- Gyönyörûm, ki fogsz készíteni azzal a szexi testeddel. – odahajolok hozzá és az ajkaira suttogok – Hidd el, hogy az minden vágyam, hogy most rögtön érezzem a tested, de tíz perc múlva itt a német fegyverszállítóm idióta közvetítõje. – újra megcsókolom és eszembe jut egy eléggé csábító ötlet. – Este várj meg és fürödhetünk együtt. A kádat még ki sem próbáltuk, ha jól emlékszem.
- És a vacsora?
Hm… - Elõbb a desszertet szeretném.
Mélyen a szemébe nézek és nagyon tetszik, hogy ott látom benne a vágyat. Õrülök neki, hogy levetkõzte a gátlásait és most már kimutatja a vágyait.
- Jó. Akkor… én megyek. Még fel akarom hívni Innát, hogy megkérdezzem jutottak e esetleg valamire.
Elkomorulok rá nézve elmondom neki, ami ma reggel jutott eszembe. – Vay?
- Igen?
- Tudom, hogy Inna a barátod, de megkérlek rá, hogy ne mondj neki semmit arról, amire az estéjen készülünk. Egyrészt nem is szabadna tudnia róla, másrészrõl viszont könnyebben megbukhatna a tervünk, ha a diplomatánk netalán Inna közelében van és fontos információkat tudna meg.
- Szerinted a diplomata ismerheti Innát? – elgondolkodó az arckifejezése.
- Nos, az ilyen befolyásos emberek gyakran tartanak fenn kapcsolatot, mert a kampányoknál jól jön a támogatásuk. És ha õ megbízik valakiben annyira, hogy információt oszt meg vele… miért ne?
- Rendben, majd óvatos leszek, hogy ne mondjak neki semmit.
Végigsimítom a hátát és még egyszer megcsókolom, majd hagyom felállni. – Hat óra végzek.
Alig várom már, hogy ismét érezhessem. Ki szeretnék próbálni néhány dolgot, mert a múltkor még õ kérte, hogy szoktassam hozzá a szexhez. Talán ezt el is kezdhetnénk.

***

A megbeszélés most már simán megy. Úgy tûnik a szállító tanult a múltkori hibájából és nem fog késni többé. Most szükségem van utcai használatra készített hangtompítós fegyverekre, hogy ha a dílereknek szükségük lenne rá. Nem szabad hibázniuk.
Mikor mindent megbeszéltünk, kikapcsolom a laptopomat és elindulok fölfelé a szobámba. Már most lángol a testem, ha csak elképzelem Vayt, meztelenül a fürdõkádban vizesen csillogó testel.
Mikor belépek a szobámba sötét van, de a fürdõbõl fény szûrõdik ki, ezért egyenesen oda megyek. Az én szépségem éppen a habfürdõt önti bele a hatalmas négyszögletû kádban, amiben akár négy ember is elférne. Már csak egy fekete fürdõköpeny van rajta, amin elmosolyodom.
- Ó, úgy tûnik valaki már nagyon várt! – mosolyogva nézek rá, mikor felém fordul.
- M-meg sem hallottam, hogy bejöttél.
Közelebb lépek hozzá és a mellkasomhoz húzom. – Min járattad azt a zseni agyadat, hogy nem hallottál meg?
Elpirul és elfordítja a fejét amibõl már van egy sejtésem, hogy mire gondolhatott. Lassan elkezdek levetkõzni és mikor már a gomboknál tartok felém fordul és figyelni kezd. Nagyon izgató ahogy néz, szerintem nem is tudja mennyire csábító látványt nyújt.
- Vedd le a köpenyt, gyönyörûm, had nézelõdjek én is.
Elmosolyodom, amikor kipirultan felemeli a kezeit, amik enyhén remegnek. Kibogozza a kötõt majd a köpenyt lecsúsztatja a vállán, egy hihetetlenül szexi mozdulattal, amit nem tudom, hogy szándékosan csinált e.
Gyorsan megszabadulok a nadrágomtól, mert már igen csak szûkös, és õt is magammal húzva belépek a kádban.
A víz nagyon meleg, a habfürdõ kellemes illata terjeng a levegõben, a tükröket pedig vastag pára fedi.
Vayt az ölembe húzom, hogy lovagló ülésben üljön a combjaimra, majd lassú mozdulatokkal végigjáratom a kezem gyönyörû testén.
- Szépségem…?
- I-igen?
- Bízol bennem? – komolyan nézek a szemébe, mert nem akarom, hogy megint megijedjen mint a múltkor.
- Igen, de miért kérdezed? – hátrébb dõl egy kicsit, hogy a szemembe nézhessen.
- Apád házában azt kérted, hogy szoktassam hozzá a testedet a szexhez. De csak akkor csinálom, ha tudom, hogy megbízol bennem. Nem akarom, hogy rosszul érezd magad.
Mosolyogva néz rám, majd teljesen hozzám simulva megcsókol. Ezt igennek veszem.
A nyelvünk érzéki táncot jár miközben simogatom a testét, bár a meleg víz megtette a hatását és teljesen ellazította.
Hangos sóhaj szakad fel belõle, amikor kezemmel a feneke domborulatán simítok végig, majd felnyög, amikor lassú mozdulatokkal kezdek körözni a bejárata körül.
Ajkaimmal letérek a nyakának kecses ívére és érzékien megharapdálom a puha bõrfelületet.
- Nyicolai…
- Imádom, amikor így mondod ki a nevem…
Egy kicsit hátra döntöm a testét és letérve a mellkasára a mellbimbóit kezdem kényeztetni. Hangos nyögést hallat és a hajamba markolva még jobban nekem feszíti a testét.
Mikor már látom rajta, hogy mindjárt elélvez, megszorítom a férfiasságát és megakadályozom benne.
- Neh… Nyicolai… mith… mith csinálsz…?
Csalódott nyögést hallat és hangosan zihálva a vállamba fúrja a fejét.
- Nyugi, nemsokára elélvezhetsz, de most csak lazíts.
Nyugtatóan simogatom a gerince vonalát, míg egy ujjamat lassan belé csúsztatom, de csak egy kicsit.
Felnyög és a teste rögtön megfeszül a karomban, de nem látom az arcát, így nem tudom, hogy mit érez.
- Fáj? – nem haladok tovább, mert elõbb meg akarom tudni, hogy nem rossz e neki.
- Nehm…tudom. Fu-furcsa…
- Furcsa jó, vagy furcsa rossz? – tudom, hogy nem fáj neki, különben már tiltakozna, de tõle akarom hallani.
- A-azt hiszem… jó.
- Hmm… ennek örülök. Most folytatom, de ne feszítsd meg magad, mert akkor rossz lesz.
Tovább simogatom a hátát, miközben lassan haladva teljesen belé tolom az ujjam.
- Nyicolai…  - ajkaival a nyakamat kényezteti, ami hihetetlenül jól esik.
- Tetszik?
- I-igen, furcsa, de… nagyon jó érzés.
Elvigyorodom, majd elhajolok tõle, hogy egy szenvedélyes csókot lopjak az ajkairól. Közben megmozdítom az ujjam, mire belenyög a csókba és az ágyékát az enyémnek feszíti, ami kéjes morgást csal elõ belõlem.
- Szépségem… ne fészkelõdj annyit, mert baj lesz. – belenézek a kába szemeibe, miközben beszélek – Kibírsz még többet, és ha már rossz szólsz és abbahagyom?
Kissé bizonytalanul bólint, és ezért ismét megcsókolom, hogy eltereljem a figyelmét. Óvatosan még egy ujjamat a másik mellé csúsztatom, de csak lassan, mert érzem, hogy megfeszült.
- Várj… ez… ez már fáj egy kicsit.
Nem mozdulok, csak tovább simogatom a hátát, az ajkaimmal pedig a nyakát. – Szólj, ha már nem érzed, gyönyörûm.
Lassan, de ellazul a kényeztetéstõl, majd bólint, hogy folytathatom. Teljesen belé nyomom a második ujjamat is és meglepetésemre hangosan felsikkant és elélvez.
Úgy tûnik, sikeresen megtaláltam a legérzékenyebb pontját.

Dr. Vayshawn Carlton

- Miért? – Magához ránt, én meg válaszolok. Nem akarok bajt neki, de Inna rengeteget van távol és mindenrõl nem beszélhetek Nyicolainak. 

- Mégis hová tegyem Aleket? Fogalmam sincs, hogy ért e valami máshoz a férfiak kielégítésén kívül.
- Ne beszélj így róla! - morranok rá. - Biztos találnánk neki valamit, amit el tud végezni! – Sokkal értelmesebb, mint sokan a környezetében.
- Rendben van gyönyörûm, de kérem a fizetséget érte.
Persze, hogy nem tudok ellenállni, hiszen akarom, hogy megcsókoljon, így nem is csoda, hogy amikor megteszi, közelebb húzom magam hozzá.
- Szépségem, ha ezt tovább csinálod két perc múlva már meztelenül fogsz nyögni az asztalomon - szorít rá a csípõmre, amikor kicsit helyezkedni kezdek.
- És az miért baj? – kérdezem. Nem értem, hogy ez miért jó fenyegetés.
- Gyönyörûm, ki fogsz készíteni azzal a szexi testeddel. Hidd el, hogy az minden vágyam, hogy most rögtön érezzem a tested, de tíz perc múlva itt a német fegyverszállítóm idióta közvetítõje. Este várj meg és fürödhetünk együtt. A kádat még ki sem próbáltuk, ha jól emlékszem.
- És a vacsora?
- Elõbb a desszertet szeretném.
Nagyon várom már…
- Jó. Akkor… én megyek. Még fel akarom hívni Innát, hogy megkérdezzem jutottak e esetleg valamire.
Mielõtt kilépnék még jelzi, hogy ne mondjak semmi konkrétat innának. Igaza lehet. Ha a diplomata tud arról,hogy leleplezõdött részben, akkor meg fogja próbálni a kapcsolatait felhasználni, hogy közelebb kerüljön hozzánk. Biztonságosabb titkolni mindent Inna elõl.

* * *

Úgy is teszek. Az kicsit megzavar, hogy Innát nem zavarja a távolságtartásom. Talán megsértettem? Zavarja valami? A normális emberi reakció az ellentámadás lenne egy passzív támadásnak vélt esetben. És az, hogy nyíltan titkolok elõtte dolgokat, eléggé passzív támadás. Véleményem szerint legalábbis.
Utána apát hívom fel, hogy minden rendben van-e, hiszen tegnap csak üzenetet küldtem, hogy hazaértünk. megnyugtat, hogy minden rendben és már nagyon várja, hogy ismét lásson. Én is várom. Elõtte már csak ezt a gyilkost kell elkapnunk.

Hatra végez, akkorra készülök fel én is. Leöltözök, egy köpenyt hagyok csak magamon, majd elkezdem a vizet engedni. Közben már azon jár az agyam, hogy mennyire jó lesz, így majdnem felsikkantok, amikor megszólal mögöttem.
- Ó, úgy tûnik valaki már nagyon várt!
- M-meg sem hallottam, hogy bejöttél - jegyzem meg ijedten.
- Min járattad azt a zseni agyadat, hogy nem hallottál meg? - kérdezi és a mellkasához húz.
Nem felelek, de vetkõzni kezd. Nyugodtan gyönyörködöm szép, izmos testében, amíg meg nem kér, hogy vegyem le a köpenyt. Eszembe jut, amit Alek mondott és lassan, izgatóan simítom le a vállamról az anyagot. Nem marad eredménytelen, mikor meztelen látom, mennyire fel van izgulva.
- Szépségem…? - kérdezi, mikor már a kádban ülünk.
- I-igen?
- Bízol bennem?
- Igen, de miért kérdezed? – kérdezem zavartan. Mit akar?
- Apád házában azt kérted, hogy szoktassam hozzá a testedet a szexhez. De csak akkor csinálom, ha tudom, hogy megbízol bennem. Nem akarom, hogy rosszul érezd magad.
Kedvességét mosollyal és csókkal jutalmazom, szóval nem felejtette el. Ez fontos nekem. Tényleg… tényleg számítok neki ezek szerint?
A fenekem kezdi simogatni, ami kifejezetten tetszik, mint mindig.
- Nyicolai…
- Imádom, amikor így mondod ki a nevem…
Ahogy eltol és a mellbimbómat kezdi kényeztetni, felnyögök. Annyira jó, hogy lassan elélvezek, de hirtelen megragad ott, és megszorítja a tövénél. Majdnem sikítok ijedtemben.
- Neh… Nyicolai… mith… mith csinálsz…?
- Nyugi, nemsokára elélvezhetsz, de most csak lazíts.
Az egyik keze a gerincemen simít végig, míg a másikkal a fenekemnél marad és lassan elkezdi az ujját befelé tolni… oda.
Ha Alek nem világosított volna fel, most bepánikolnék, hiszen nem kellemes, de szólt, hogy furcsa lesz.
- Fáj? – kérdezi.
- Nehm…tudom. Fu-furcsa… - Nem tudom eldönteni…
- Furcsa jó, vagy furcsa rossz?
- A-azt hiszem… jó.
- Hmm… ennek örülök. Most folytatom, de ne feszíts meg magad, mert akkor rossz lesz.
Tanácsot ad és tovább simogat, de kell is az elterelés, ahogy még bentebb csúszik az ujja testembe.
- Nyicolai…
- Tetszik?
- I-igen, furcsa, de… nagyon jó érzés.
Kapok egy fullasztó csókot, de ahogy megmozdul bennem az ujja, nyögve tolom magam még jobban hozzá.
- Szépségem… ne fészkelõdj annyit, mert baj lesz. Kibírsz még többet, és ha már rossz szólsz és abbahagyom?
Bólintok. Gyakorolnunk kell ezt is, hogy megszokjam. Tudom, fontos.
De ahogy érzem magamban, hogy még jobban feszít, elkezd fájni, épp, ahogy Alek mondta. De hiába szólt, fáj, és megrémülök tõle.
- Várj… ez… ez már fáj egy kicsit.
- Szólj, ha már nem érzed, gyönyörûm.
Hangosan szuszogva nyugtatom magam, majd ahogy jelzek neki, õ elkezdi bentebb tolni az ujjait. Hirtelen viszont olyan intenzív gyönyörhullám szalad végig rajtam, hogy fel sem fogom, csak miután elélvezek.

Sokáig szólni sem tudok. Ahogy megmoccannak bennem az ujjai, ismét kemény leszek.
- Nyih… Nyicolai… ez túl jó. Istenem… ez annyira jó… - nyöszörgöm.
- Olyan szép vagy… - suttogja, és tovább mozgatja az ujjait. Elkezdi ki és be, de nekem nem elég az, amit eddig adott. Többet akarok. Eszembe jut, amit Alek mondott és lassan mozdítok egyet a csípõmmel. A testem ívbe feszül a kéjtõl, de nem élvezek el.
- Ez az… csináld… így… mozogj szépen - morogja, és ezen felbátorodva ringatni kezdem magam. Ágyékom az övéhez ér és lassan minden kellemetlen érzés és fájdalom elmúlik, csak az érzés marad, ahogy bennem van. Azt hiszem örülhetek, hogy nem vastagokat ujjai, de ez akkor is nagyon jó. Soha nem gondoltam volna, hogy ez ennyire kellemes érzés, de a fejem lassan teljesen üres, és csak azt villog benne, hogy még… még akarom!
Percek múlva ismét elélvezek. Neki még nem volt jó… tudom, de nekem már igen. Nagyon is.
- Sze… szeretnéd, hogy a számmal… - kérdezem.
- Mi? Honnan vettél te ennyi bátorságot? - ölel magához. Férfiassága a fenekemnél feszül. Szeretném, ha bennem lenne, de nem szabad. Most nagyon fájna. Tudom…
- Alek mondta, hogy így lehet örömet szerezni a férfiaknak - vallom be.
- Akkor még szép, hogy szeretném - vigyorog rám, majd felül a kád szélére. Félve mászok közelebb, a lábai közé helyezkedve. Ujjaim közé veszem férfiasságát, és ahogy Alek mondta. Mintha fagyi lenne.
Végignyalok rajta, mire felmorran. Ez bátorít, és a tetejét a számba veszem és picit megszívom, majd nagyon finoman, ahogy Alek tanácsolta, meg is harapom, de tényleg csak finoman. Alig érve hozzá.
- Vay… - nyög fel.
Akármennyire szeretném, nem tudom a számba venni teljesen, így csak addig, ameddig még tudom és bírom, a többit az ujjaimmal simogatom. Kicsit szívok rajta, majd kiengedem a számból és nyalogatni kezdem.
Felpillantok, és mélyen elpirulok, ahogy meglátom, hogy milyen szemekkel néz.
- Tetszik? - kérdezem halkan.
- Az nem kifejezés, szépségem. - Ujjai a hajamba marnak, finoman tolva vissza a lényegre. Nem zavar, most valahogy felizgat. Mélyebben veszem  a számba, majd mindig picit jobban és jobban, de csak félig sikerül a legmélyebbre.
Percekig, talán fél óráig is játszok vele, nem tudom. Elvesztem az idõérzékem.
- Vay… ha nem akarod lenyelni, hajolj el…
Hiába szól, még megsimogatom és szívok rajta egyet, de épp annyi idõm van, hogy kiengedem a számból. Az arcom így is olyan lett…
Szuszog, így lehúzom magamhoz a vízbe. Nem izgultam fel, az elõzõ kettõ elég volt, de nagyon tetszik, hogy ilyen hatással vagyok rá.
- Szóval Alek - szuszogja.
- Igen, és még sok dolgot mesélt nekem - jelentem ki büszkén. - Lesznek még meglepetéseim, ha te is szeretnéd - mosolygok rá, és az ölébe ülök, direkt úgy helyezkedve, hogy az ágyéka a fenekemnél legyen. - Biztos vagyok benne, hogy mindegyiket nagyon fogod szeretni.

Nyicolai Vasilyevics Csenkov

Mikor már a mellkasomnak dõlve piheg, ismét megmozdítom benne az ujjaimat, pont úgy, hogy eltaláljam azt az érzékeny pontot.
- Nyih… Nyicolai… ez túl jó. Istenem… ez annyira jó…
Észvesztõen néz ezzel a kéjjel az arcán. - Olyan szép vagy…
Lassan, ütemesem mozgatom tovább az ujjaimat, õ pedig nyöszörögve élvezi, de egy kis idõ után már õ maga mozdítja meg a csípõjét és hangosabban felnyög.
- Ez az… csináld… így… mozogj szépen. – a mozgásával engem is ingerel, mert minden egyes csípõmozdulatával összesimítja az ágyékunkat. Az arcán pedig hihetetlen élvezet látszik, ami engem is elégedettséggel tölt el. Örülök neki, hogy ennyire élvezi.
Nem sokkal késõbb ismét elélvez és a derekánál tartom meg, hogy ne dõljön el.
- Sze… szeretnéd, hogy a számmal…
Mikor fölfogom a kérdését egyszerre érzek mérhetetlen vágyat és meglepettséget. Hová lett a szégyenlõs Vay?
- Mi? Honnan vettél te ennyi bátorságot? – magamhoz ölelem a csábító testét és lassan kihúzom belõle az ujjaimat.
- Alek mondta, hogy így lehet örömet szerezni a férfiaknak. – így már értem.
- Akkor még szép, hogy szeretném. – már ha csak elképzelem az nagyobb gyönyört képes okozni, mint bármi más.
Felülök a kád szélére, és ahogy a lábaim közé mászik és a puha kezeibe fog meg kell szorítanom a kád szélét, hogy visszafogjam magam.
Mikor megérzem az elsõ bátortalan érintése azonnal fenyögök, de amikor a végét a szájába veszi muszáj lenéznem rá, mert látni akarom. Hihetetlenül erotikus látvány, és az csak fokozza az élvezetet, hogy õ tesz ezt.
- Vay…
Abból, amit mûvel, azt hinné az ember, hogy nem elõször csinálja, mert rögtön ráérez arra, hogy hol vagyok a legérzékenyebb és pont ott harapdál, amitõl már magában képes lennék elélvezni.
Elpirult arcával felpillant rám, a haja kócosan és vizesen tapad az arcára, a szemei csillognak… gyönyörû.
- Tetszik?
- Az nem kifejezés, szépségem. – visszatolom a fejét az ágyékomhoz, õ pedig rögtön folytatja a kényeztetést, de egy idõ után már nem bírom tovább visszatartani magam, ezért még idõben szólok neki, hogy hajoljon el.
Olyan erõs az élvezet, amilyet nem tudom, hogy éreztem e valaha, de eszméletlenül jó. Visszahúz magához a vízbe, majd az ölembe másik, de most a hátát a mellkasomnak vetve.
- Szóval Alek. –tehát ezért hívatta ide.
- Igen, és még sok dolgot mesélt nekem. Lesznek még meglepetéseim, ha te is szeretnéd. Biztos vagyok benne, hogy mindegyiket nagyon fogod szeretni. – büszke és egyben csábító mosollyal néz rám, ami nagyon szexivé varázsolja az arcát.
Hátra húzom a fejét és egy lassú csókkal ajándékozom meg. – Gyönyörûm, nekem minden tetszik aminek köze van hozzád és a csábító testedhez.
Végigharapdálom a nyakát õ pedig oldalra döntve a fejét élvezi. A fenekének puha domborulata ingerlõen nekifeszül az ágyékomnak, de egyenlõre még túlságosan kielégült vagyok ahhoz, hogy foglalkozzam vele. Most csak érinteni akarom.
- Tudod szépségem, ha elõre szólsz, hogy saját szexuális tanácsadót szeretnél, szereztem volna neked egyet. – letérek a vállára és azt is megharapdálom, majd a kulcscsontja alatti érzékeny bõrt megszívom, mire felsóhajt.
- Nem volt eltervezve, csak úgy eszembe jutott. És õ volt az egyetlen, akit ismertem.
Elveszem a tusfürdõt a kád peremérõl, majd a kezembe nyomok belõle és elkezdem bedörzsölni vele Vayt. Mikor az oldalán simítok végig egy vidám kuncogás üti meg a fülem.
- Mi olyan vicces?
- Csikis.
Újra megismétlem a mozdulatot, õ pedig újra kuncogni kezd, és egyre jobban kezdem megkedvelni ezt a hangot.
Mikor kész vagyok a mellkasával, megkérem, hogy tegye fel a lábát a kád peremére, majd azt is végigsimítom a tusfürdõvel, elidõzve a combja bársonyos belsõ részénél. Egyszerûen imádom azokat a sóhajokat, amiket kicsalok belõle.
- Nyicolai… ha ezt csinálod, ismét fel fogok izgulni.
- És azt nem szeretnéd?
- De igen, mert jó érzés, de már fáradt vagyok. – ismét felsóhajt, ahogy a másik lábán is végigjáratom a csúszós kezeimet.
Elvigyorodom a válaszán, majd a füléhez hajolva belesuttogok. – Megmondtam, mikor elõször az irodámba jöttél, hogy ameddig itt leszel minden igényedet kielégítem. És a testednek még mindig nem volt elég…
Végigsimítok az ágyékán, ami már félig merev és egy lassú mozdulattal hozzányomom az én kemény vágyamat a puha fenekének.
- Nyicolai… várj…
- Miért?
Elkapja a tusfürdõt és szembe fordul velem. – Most én jövök!
Elvigyorodom és élvezem a simogatását, amit ugyanolyan alaposan csinál, mint én neki, nem csoda hát, hogy mire befejezi a vágyam már ismét keményen feszül az övének. A víz azonban már kezd kihûlni, ezért már nem is olyan kellemes.
- Szépségem, ezt folytassuk inkább az ágyban. – a hangom már rekedt a visszafojtott vágytól, de nem próbálom elrejteni elõle.
- Rendben.
Gyorsan lemossuk magunkról a habot, majd vizesen, csókolózva esünk be az ágyba és egészen a kimerültségig élvezzük egymás társaságát.

***

Reggel már meg sem lepõdöm, hogy én kelek korábban, de most nehezebb dolgom van, mert Vay egészen rám tekergõzve alszik. Az egyik lába az enyéim között, a feje a vállamon, a keze pedig átvetve a mellkasomon.
Elmosolyodom, majd lassan, óvatos mozdulatokkal próbálom kiszabadítani magam, de nem sikerül úgy, hogy ne ébresszen fel. Álmosan pislogva néz rám, majd a vállamba fúrja a fejét, és halkan szólal meg.
- Jó reggelt.
- Neked is szépségem. – a hajába túrok, ami szexisen kócosan áll, majd az állánál fogva felemelem a fejét és megcsókolom.
- Úgy rám voltál tekeredve, hogy nem tudtam fölkelni mellõled. – felnevetek, mikor kuncogva néz rám. Szeretem õt ilyen vidámnak és jókedvûnek látnak.
- Jól áll neked a kielégültség, szépségem. Sokkal szebb agy így, mikor mosolyogsz.
Elpirul, majd egy kis csókot nyom a számra, nekem pedig eszembe jut, hogy mennem kéne, mert el fogok késni. Sóhajtva állok fel, de megfogja a csuklómat.
- Hová mész?
- Be kell mennem az cégemhez, mert a holnapi estély miatt még sok dolgom van. Valószínûleg estig nem is érek haza.
Elgondolkodik, majd megszólal.
- Segíthetek valamiben? Úgy sincs most semmi más amivel foglalkozhatnék.
- Ha van kedved. Legalább lesz táraságom – és szórakozásom is.

***

A reggeli után már megyünk is, mert ma tényleg sok elintéznivaló vár ránk. A szobák le vannak foglalva, de még válogatnunk kell néhány embert a bordélyházamból, akik szórakoztatják a vendégeket.
Az úton az irodába Vay megint a tájat nézi, ezért nem is zavarom, csak már megszokásból a combjára simítom a kezem.
Hihetetlen, hogy pár hét alatt mennyire megkedvelte és mennyire része lett az életemnek. Eddig még egy szeretõmet sem engedtem be a házamba, sem az irodába és nem is jelentem meg velük nyilvánosan. De Vay más. Nem tudom miért, de õ nem csak egy szeretõ a sok közel. Nagy érdeklõdést fog kelteni az estéjen, és nem csak a külseje miatt, hanem azért is, mert velem lesz.

Az irodához érve már nyissák is ki elõttünk a hatalmas üvegajtót. Az itteni berendezés nem igazán szép, inkább a modern és praktikus jelzõ illik rá. Viszont az irodámból a kilátás lenyûgözõ. Mivel ez a város egyik legmagasabb épülete, fél Moszkvát belátni innen.
Amint belépünk Vaynek rögtön megakad rajta a szeme és ámulattal a tekintetében lép az ablakhoz.
- Ez lenyûgözõ… majdnem mindent belátni innen.
Elmosolyodom a lelkesedésén, mert nekem már annyira megszokott ez a látvány, hogy nem is igazán tûnik fel. – Kiválogathatod, mit szeretnél majd megnézni.
Hagyom nézelõdni, de amikor a meghívó visszaigazolásokra kattintok, eszembe jut valami. Betöltöm a listát, majd szólok Vaynek, hogy jöjjön oda mellém.
- Mi ez?
- Ezek a személyek lesznek jelen holnap. 112 alvilági fejes, plusz 33 kísérõ. Nem tudom, hogy mennyi bûnözõvel találkoztál Amerikában, de szeretném, ha átnéznéd a listát, hogy nincs e közöttük olyan, aki esetleg fölismerne. Igaz, hogy Alek kissé megváltoztatja majd a külsõdet, de nem árt biztosra menni. Ha valamelyiknek ismerõs a neve kattints rá és lesz róluk kép is.
Komolyan bólint és a laptoppal együtt az ablak melletti kanapéra ül. El fog neki tartani egy ideig.

Dr. Vayshawn Carlton

- Gyönyörûm, nekem minden tetszik, aminek köze van hozzád és a csábító testedhez - jegyzi meg, csókot adva.

Ahogy ajkaival érinti a nyakamat, teret is adok neki, hiszen tetszik.
- Tudod szépségem, ha elõre szólsz, hogy saját szexuális tanácsadót szeretnél, szereztem volna neked egyet.
- Nem volt eltervezve, csak úgy eszembe jutott. És õ volt az egyetlen, akit ismertem - sóhajtom.
Elkezdi a testemre simogatni a kellemes illatú tusfürdõt. Ahogy az oldalamat simogatja, felkuncogok.
- Mi olyan vicces?
- Csikis.
Ahogy elkészül a lábamat a kád peremére teszem fel, hogy végig tudja simítani, de az érzés túlságosan kellemes.
- Nyicolai… ha ezt csinálod, ismét fel fogok izgulni.
- És azt nem szeretnéd?
- De igen, mert jó érzés, de már fáradt vagyok.
- Megmondtam, mikor elõször az irodámba jöttél, hogy ameddig itt leszel minden igényedet kielégítem. És a testednek még mindig nem volt elég… - suttogja a fülembe.
Egyre jobban felizgat, minden területet érint, mindenhol ott van…
- Nyicolai… várj…
- Miért?
- Most én jövök!
Én is szeretném kiélvezni az érintéseket, így lassan simogatom, ahogy õ is tette velem.
- Szépségem, ezt folytassuk inkább az ágyban. – Izgatóan rekedtes a hangja…
- Rendben.


* * *

Arra ébredek reggel, hogy valaki mocorog alattam. Álmosan nyitogatom a szemem.
- Jó reggelt - fúrom a fejem a vállába.
- Neked is szépségem.  
- Úgy rám voltál tekeredve, hogy nem tudtam fölkelni mellõled. – Vele nevetek, jó kedvem van és kellemesen érzem magam.
- Jól áll neked a kielégültség, szépségem. Sokkal szebb agy így, mikor mosolyogsz.
Adok neki egy csókot, de  õ egy sóhaj után felkel és menne.
- Hová mész?
- Be kell mennem az cégemhez, mert a holnapi estély miatt még sok dolgom van. Valószínûleg estig nem is érek haza.
- Segíthetek valamiben? Úgy sincs most semmi más, amivel foglalkozhatnék - jegyzem meg. Úgyis csak unatkoznék vagy olvasnék itthon.
- Ha van kedved. Legalább lesz táraságom – feleli.

* * *

Az úton az iroda felé a combomat simogatja, én a tájat bambulom, erre még nem jártunk.
Jobban meglep az iroda. Átlagos, semmi különleges, de Nyicolai irodája meglep, hiszen csodaszép a kilátás!
- Ez lenyûgözõ… majdnem mindent belátni innen - mondom döbbenten.
- Kiválogathatod, mit szeretnél majd megnézni.
Egy ideig nézelõdök, de aztán megkér, hogy menjek oda hozzá.
- Ezek a személyek lesznek jelen holnap. Száztizenkét alvilági fejes, plusz harminchárom kísérõ. Nem tudom, hogy mennyi bûnözõvel találkoztál Amerikában, de szeretném, ha átnéznéd a listát, hogy nincs e közöttük olyan, aki esetleg fölismerne. Igaz, hogy Alek kissé megváltoztatja majd a külsõdet, de nem árt biztosra menni. Ha valamelyiknek ismerõs a neve kattints rá és lesz róluk kép is. 
Bólintok és leülök nézelõdni.

Majdnem három óra, közben nem is nagyon mozgolódok. Õ néha telefonál, néha elém lép és kapok csókot, de én nem zavarom õt, õ meg engem. Ez így van jól. Ahogy végzek mindennel, átnéztem mindenkit, nyújtózva állok fel. Õ épp telefonál, de int, hogy menjek oda. Meg is teszem. Az ölébe húz, és egyeztet, hallom, de közben a nyakamat simogatja ajkaival. Ahogy leteszi,kapok egy csókot, majd mosolyogva nézem õt. Szép férfi.
- Na, végeztél, szépségem? - kérdezi, és végigsimít az arcomon.
- Igen - felelem. - Minden arcot és nevet megjegyeztem, de egyikük sem ismerõs. Néhány, nem titkosított CIA aktában láttam a nevüket, de személyesen tudtommal egyikkel sem találkoztam még. Viszont a külsõm megváltoztatása nem árthat. - Bólint, majd, miközben még az ölében vagyok, elkezdi folytatni a telefonálgatást.

Fél óra, amíg semmi érdekes nem történik. Én közben felállok és az ablakhoz lépek. Nézelõdve múlatom az idõt, amíg mögém nem lép. Fogalma sincs, hányadikon vagyunk, de finoman az üveghez simít.
- Hé… - nyekkenek fel.
- Golyóálló üveg - harapdálja meg a fülemet. - Nem lesz bajod - suttogja.
- Az tény, de neked dolgoznod kell - nyögöm.
- Persze, gyönyörûm… de tudod, nagyon szívesen látnálak az irodai íróasztalon nyögve… de az is eljön majd, ugye?
- Ih… igen…
- Ha így fogsz nyöszörögni, biztosan nem dolgozni fogok.  Legalábbis nem a munkámon… - Elöl benyúl a felsõm alá, de hirtelen kopogás zavar meg minket. Nem zavartatja magát, egy igen után benyit egy öltönyös férfi.
- Nyicolai - üdvözli a láthatóan szintén orosz férfi. Gondolom valami maffiatag lehet õ is. Engem, mintha direkt nem venne észre, csak állok és figyelek. Beszélgetnek, a férfi azzal kapcsolatban hozott információkat, hogy kik jönnek majd el testõrök közül és hány prostituált lesz. Gondolom õ az, aki személyesen jelent most, de mégsem alárendelt.
- És a fiatalember is ott lesz? - kérdezi a férfi rám nézve. - Igencsak szemrevaló partner - mér végig félreérthetetlenül. Felvonom a szemöldökömet.
- Ne bámuld - morran rá Nyicolai.
- Nehéz nem ránézni, hiszen nagyon szép - bókol finoman. nem szólok hozzá, sõt, ellépek a szeme elõl és Nyicolai mellé állok.
- Köszönöm a jelentést, várunk téged is holnap, remélem, ott leszel, lehetõleg egy kísérõvel. - Sokat sejtetõ kérés. Tetszik, hogy ennyire birtokolni akar.
- Most te voltál féltékeny - fordulok felé.
- Ez tény.
- Jól esik, hogy birtokolsz - mosolygok rá. Megcsókolom, de utána nem zavarom, mert valamit nagyon el kell intéznie, én visszatérek az ablakba és nézelõdök.

Délután hat körül végez, de én még mindig kifejezetten jól elvagyok a város bambulásával.
- Ha ennyire tetszik, máskor is eljöhetsz velem - simul mögém.
- Végeztél? - simogatom meg a kezeit.
- Igen. Szeretnél elmenni valamerre ma este? - kérdezi.
- Lehet, hogy szeretnék ma egy kicsit szebb estét magaménak tudni, ha már egyszer ilyen közel van a bál - fordulok meg a karjaiban, és felnézek rá.
- Hova gondoltad?
- Olvastam egy nagyon szép könyvtárról… - dobom fel, de a tekintete elárulja, hogy neki nem tetszik az ötlet. - Jó, akkor egy étterem. Szívesen ennék egy kis grillezett halat.
Bólint, majd telefonál és alig negyed óra múlva már az úton haladunk. Én hozzábújok, jól esik a közelsége.
- Baj van? - kérdezi, és az arcomra simít.
- Ahogy közeledik a bál, egyre jobban félek… mi lesz, ha nem sikerül és bajunk esik? Mi lesz, ha rosszul alakul minden és mindenki ellened fordul, Nyicolai? Én még soha nem csináltam ilyesmit. Mi lesz, ha elrontom?

Nyicolai Vasilyevics Csenkov

Sokáig tart, míg az összes nevet átnézi, és addig legalább én is intézem a legfontosabb ügyeimet. Általában nem ilyen sûrû a programom, de ez a gyûlés nagyon fontos, ezért mindennek a helyén kell lennie. Éppen telefonálok, amikor látom, hogy föláll és odasétál hozzám a laptoppal. Az ölembe húzom és gyorsan lerendezem a telefont és közben az édes illatot árasztó bõrét simogatom. Imádok hozzá érni.
- Na, végeztél, szépségem?
- Igen. Minden arcot és nevet megjegyeztem, de egyikük sem ismerõs. Néhány, nem titkosított CIA aktában láttam a nevüket, de személyesen tudtommal egyikkel sem találkoztam még. Viszont a külsõm megváltoztatása nem árthat.
Ez jó. Remélhetõleg tényleg nem lesz senki, aki esetleg ismerné, de ha Alek kezelésbe vesz, lehet, hogy még én sem fogom fölismerni.
Folytatom az intézkedést, de közben nem engedem ki az ölembõl, de egy idõ után megunja az üldögélést, és az ablakhoz lépve kezdi el csodálni a panorámát.
Csendesen a háta mögé lépek és hátulról átkarolva az üveghez simítom a testét. Kissé ijedten felnyikkan, de biztosítom róla, hogy nem eshet ki. Erre az üvegre akár egy kocsit ráállíthatnék, mert olyan nagy a teherbírása.
- Golyóálló üveg. Nem lesz bajod – megharapdálom a fülét, mire halkan nyöszörögni kezd.
- Az tény, de neked dolgoznod kell. – hogy tudnék most a munkára koncentrálni?
- Persze, gyönyörûm… de tudod, nagyon szívesen látnálak az irodai íróasztalon nyögve… de az is eljön majd, ugye?
- Ih… igen… - talán ilyen ötlet is megfordult már abban a tekervényes agyában?
- Ha így fogsz nyöszörögni, biztosan nem dolgozni fogok.  Legalábbis nem a munkámon… - már éppen azon volnék, hogy lesegítsem a fölsõjét, mikor az egyik megbízott emberem Szása Denyikov egy kopogás után benyit.
- Nyicolai. – ha nem lennénk barátoknak mondhatók, már lelõttem volna ezért.
Kelletlenül elengedem Vayt és z asztalhoz lépek, hogy meghallgassam Szása mondanivalóját.  Húsz testõrt fogadott fel valamint kiválogatott negyvenhárom prostituáltat, fiúkat és lányokat is. Kiváló munka.
- És a fiatalember is ott lesz? Igencsak szemrevaló partner. – olyan szemekkel néz Vayre, ami egyáltalán nem tetszik. Vágy van a tekintetében, de azt már nem. Õ csak az enyém.
- Ne bámuld. – a hangom szigorú, mert nem szeretem ha rajtam kívül más is nézi. Fogalmam sincs, hogy fogom elviselni, hogy az estélyen Grigorihoz kell érnie.
- Nehéz nem ránézni, hiszen nagyon szép. – már épp állnék fel, hogy kidobjam, amikor félig a hátam mögé húzódik. Úgy tûnik neki sem tetszik, hogy nézik.
- Köszönöm a jelentést, várunk téged is holnap, remélem, ott leszel, lehetõleg egy kísérõvel. – ha még egyszer így néz z én szépségemre, lehet, hogy elfelejtkezem a barátságunkról.
Mikor Szása kimegy Vay mosolyogva felém fordul.
- Most te voltál féltékeny.
- Ez tény.
- Jól esik, hogy birtokolsz. – lehajol, hogy megcsókoljon, amit élvezettel fogadok, majd egy jó ideig ismét a munkába temetkezem.

Már esteledik, mire végzek, és Vay még mindig az ablakon bámul kifelé. Fel nem foghatom, hogy nem unta már meg a látványt.
- Ha ennyire tetszik, máskor is eljöhetsz velem. – mögé simulok, és magamba szívom a testének bódító illatát.
- Végeztél?
- Igen. Szeretnél elmenni valamerre ma este? – még nincs olyan késõ.
- Lehet, hogy szeretnék ma egy kicsit szebb estét magaménak tudni, ha már egyszer ilyen közel van a bál. – felém fordul.
- Hova gondoltad?
- Olvastam egy nagyon szép könyvtárról… - hitetlenkedõ tekintettel nézek rá, mire rögtön meggondolja magát. - Jó, akkor egy étterem. Szívesen ennék egy kis grillezett halat.
Tudok egy jó helyet, ezért rögtön rábólintok.
A kocsiban ismét hozzám bújik, de valahogy furcsa a tekintete és nagyon szótlan is.
- Baj van? – megsimítom az arcát, mert nem szeretem látni, ha valami nyomasztja õt.
- Ahogy közeledik a bál, egyre jobban félek… mi lesz, ha nem sikerül és bajunk esik? Mi lesz, ha rosszul alakul minden és mindenki ellened fordul, Nyicolai? Én még soha nem csináltam ilyesmit. Mi lesz, ha elrontom?
Látom rajta, hogy tényleg aggódik e miatt, ezért nyugtatóan végigsimítok a hátán, majd megszólalok.
- Gyönyörûm, nem lesz semmi baj, mindent tökéletesen fogsz csinálni.
- Honnan tudod? És ha nem tetszem majd Grigorinak akkor mi lesz?
- Mondtam már, nem létezik, hogy egy ilyen gyönyörûség, mint te, ne tessen neki. – belenézek a szemébe, miközben ujjaimat a hajába fúrom - Mutatok majd néhány dolgot, hogy hogyan csábítsd el.
- Az jó lesz, mert magamtól nem tudnám mit kell tennem. – ezen elmosolyodom.
- Ahhoz képest, hogy nem tudod, engem egészen szépen elcsábítottál! – elvigyorodom és kicsit elpirul.
Nem inkább fordítva történt?
Lehajolok és lassan megrágcsálom az alsó ajkát, majd a nyelvemmel is végigsimítom. – Határozottan emlékszem, hogy te csábítottál el, és… örülök neki.
Egy csók után visszaülök, de tovább cirógatom a nyakát.
- Alek mikor jön holnap?
- Délután egy órára, mert fél hétre már szeretnék ott lenni. És ha már úgy is itt lesz, kérdezz rá, hogy mihez ért a… mostani foglalkozásán kívül, hogy közelebb helyezhessem hozzád.
- Köszönöm. – elmosolyodik, majd felágaskodik és megcsókol.
A kocsi lefékez az étterem elõtt, majd tovább hajt a garázsba, mi pedig belépünk. Az emberek részérõ a szokásos a reakció, de a pincérek meg sem rezzennek, mert már hozzászoktak a jelenlétemhez. Gyakran járok ide.
Vay, úgy tûnik, hogy elõre felkészült a bámészkodásra, mert most teljesen érzelemmentes arccal sétál mellettem.
Mire kihozzák az ételeket a helyiség szinte már teljesen üres, de a vacsoránk nagyon kellemesen telik. Ezt meg tudnám szokni.
A vacsorához egy kevés alkohol tartalmú gyümölcsbort rendelek, mert ezzel nagyon finomak a sült ételek, de nem akarom, hogy Vaynek másnap gondjai legyenek.

Hazafelé már kellemesen elpilledve ülünk a hátsó ülésen, lassú mozdulatokkal simogatva egymást. Mire a házam elé érünk Vay már lecsukott szemmel szuszog, ezért kikanalazom az autóból és fölviszem az ágyba, majd óvatosan, hogy föl ne keltsem levetkõztetem. Már nem panaszkodik, hogy meztelenül kell aludnia és ennek kifejezetten örülök, mert szeretem érezni, ahogy a sima bõre az enyémhez ér még alvás közben is.
Én is levetkõzöm, majd mellé fekve egészen magamhoz húzom, hogy hozzám simuljon. Holnap nehéz nap lesz és ott kell lenni az eszünknek, mert nem szabad hibázni.
Hangosan kifújom a levegõt, majd behunyom a szemem.

***

Mocorgásra és forgolódásra ébredek, ami furcsa, mert általában én kelek fel hamarább.
Álmosan pislogok, majd kinyitom a szemem, de nem látok semmit, mert még mindig éjszaka van. A hold fénye pint az éjjeliszekrény órájára süt és mikor ránézek álmosan konstatálom, hogy hajnali fél három van.
Vay felé fordulok, aki mozdulatlanná merevedve nagy szemekkel néz rám, ami igazán vicces.
A fáradságom ellenére halkan felnevetek rajta. – Szépségen, ne akkor maradj nyugton, mikor már úgy is felkeltettél.
Bûnbánó szemekkel néz rám, majd visszafekszik a vállamra.
- Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni, csak… ideges vagyok és nem tudok visszaaludni.
- Még mindig attól félsz, hogy elrontasz valamit.
- Igen. Tudom, hogy az én ötletem volt, de elképzelni könnyebb volt, mint megvalósítani. – még jobban hozzám bújik, én pedig a tarkóját kezdem el cirógatni.
- Úgy tûnik átragadt rád az orosz pesszimizmus. – elmosolyodik, majd felhajolva egy hosszú, lágy csókot ad, és most nem veszem át az irányítást, hanem hagyom neki, hogy levezesse egy kicsit a feszültséget.

Dr. Vayshawn Carlton

- Gyönyörûm, nem lesz semmi baj, mindent tökéletesen fogsz csinálni - mondja kedvesen.

- Honnan tudod? És ha nem tetszem majd Grigorinak akkor mi lesz? - Ezek fontos kérdések. Rendben van, hogy neki tetszem, de ez nem biztosíték arra, hogy Grigorinak is fogok.
- Mondtam már, nem létezik, hogy egy ilyen gyönyörûség, mint te, ne tetszen neki. Mutatok majd néhány dolgot, hogy hogyan csábítsd el.
- Az jó lesz, mert magamtól nem tudnám, mit kell tennem.
- Ahhoz képest, hogy nem tudod, engem egészen szépen elcsábítottál!
- Nem inkább fordítva történt? - kérdezem elpirulva.
- Határozottan emlékszem, hogy te csábítottál el, és… örülök neki. - Érdekes, nem rémlik, hogy így történt volna, de a csók, amit kapok eltereli a figyelmemet.
- Alek mikor jön holnap?
- Délután egy órára, mert fél hétre már szeretnék ott lenni. És ha már úgy is itt lesz, kérdezz rá, hogy mihez ért a… mostani foglalkozásán kívül, hogy közelebb helyezhessem hozzád.
- Köszönöm.

Az étteremben már nem is foglalkozom az emberek tekintetével. Ennyi alkalom után az ember immunissá válik. Minden rendben megy, a pincérek kedvesek, az étel mennyei, a gyümölcsbor is kifejezetten finom, amit Nyicolai rendel. Nem erõs, de kellemes.

Innentõl kiesnek részek, hiszen, bár nem rúgok be, elálmosít annyira, hogy csak pillanatokra térjek magamhoz.  Amikor felvisz a szobába, amikor vetkõztet, és amikor mellém bújik.

* * *

Nem tudok aludni! Idegesen dobálom magam, aztán, ahogy megérzem magam mellett Nyicolait rájövök, hogy nem kellett volna. Megfordulok, és nagy, ijedt szemekkel pislogok rá.
- Szépségen, ne akkor maradj nyugton, mikor már úgy is felkeltettél - mondja vidáman, hiszen mozdulatlanná merevedtem.
- Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni, csak… ideges vagyok és nem tudok visszaaludni - sóhajtok fel.
- Még mindig attól félsz, hogy elrontasz valamit?
- Igen. Tudom, hogy az én ötletem volt, de elképzelni könnyebb volt, mint megvalósítani – vallom be, de simogatása kellemes és jól esik.
- Úgy tûnik átragadt rád az orosz pesszimizmus.
Adok neki egy csókot, majd ahogy elhajolok tõle, felülök.
- Most hova indulsz? - kérdezi, és megöleli a derekamat.
- Nem akarlak zavarni, de pihenned kell. Ha itt maradok vagy te nem alszol, vagy elfajul a dolog, és akkor egyikünk sem lesz kipihent. - Közelebb hajolok és adok neki egy kis csókot. - Pihenj csak, lent leszek a nappaliban - mosolygok rá.
- Maradhatsz ám itt is… Vagy mehetek veled.
- Nem, Nyicolai. Szeretném, ha te legalább pihennél. Én majd olvasgatok kicsit.
Felsóhajt, majd bólint és hagy lemenni egyedül.

A pszichológia kifejezetten érdekes. Mire elõkerül reggel Nyicolai, már majdnem végzek a könyvvel, amit találtam, de nem aludtam.
- Jó reggelt - mosolygok rá.
- Egy kicsit sem aludtál? - lép mellém. Elmesélem neki, hogy nem, mert nagyon érdekes volt  könyv, de hiába kér, nem megyek fel aludni.

Eszünk, beszélgetünk egy kicsit, majd beleegyezek, hogy az ölében pihenjek egy picit, amíg õ is gondolkodik pár dolgon még az estével kapcsolatban. Nem alszom el, csak elpilledek, így nem is zavar fel annyira Jurij.
- Uram, itt van Alek - mondja, és felállok, hogy Nyicolai köszönthesse. A szobába megyünk, ahol kettesben maradok vele.
- Jesszusom Vayshawn, nagyon rosszul nézel ki - simít végig barátságosan az arcomon. - Nem aludtál,
- Ideges vagyok - vallom be. - De az okot ne kérdezd meg, kérlek. - Bólint, majd elõkap egy kígyóuborkát. Felvont szemöldökkel nézem, ahogy rám parancsol, hogy menjek és fürödjek le, addig õ mindent elõkészít. Sóhajtva teszem, amit kér, de mikor visszatérek, valami furcsa, zöldes barna krémmel vár. Felvilágosít, hogy ez egy arcmaszk, amit majd le fogunk húzni, de tíz percig feküdjek, addig õ kikészít mindent, amit hozott és ami kellhet.

Órákkal késõbb még mindig nem tudom magam túltenni pár dolgon.  Nyicolai is többször bejött, amikor hangosan veszekedtünk Alekkel, és mindig Aleknek adott igazat és mindig jókat nevetett rajtunk, amikor megtudta a vita okát. Oké, belátom én is, minden szükséges, de na…
- Alek, ha nem fogom tudni kimosni a hajamból ezt a fekete színt, levágom a tiédet kopaszra! - fújtatom.
- Hisztis picsa vagy - jegyzi meg, és tovább sminkel. A szemem is kihúzza tussal, mert szerinte az még … szóval még inkább prostituáltnak nézek ki. A ruha már rajtam van és kifejezetten borzalmasnak érzem, de Aleknek és Nyicolainak is tetszik.
- No, lassan kész is vagy - mosolyog rám.
- Mellesleg Alek. Mihez értesz a szeretkezésen kívül? - jut eszembe Nyicolai kérése.
- Szakácsként végeztem, kifejezetten finoman fõzök. Miért? - vonja fel a szemöldökét.
- Mert jeleztem Nyicolainak, hogy szükségem van rád a közelben, és nem rángathatlak el mindig a munkahelyedrõl. - Elõször megszeppen, majd magához ránt és szipogva köszöni meg. - Azt hittem, szereted a munkádat - mondom halkan.
- Nem… nem igazán. Mármint néha jó, de szeretnék valami… valami mást. Nagyon hálás lennék, ha sikerülne - néz rám ismét. A szemei könnyesek.
- Ne izgulj, megbeszélem Nyicolai-al. De most adj pár tippet, hogy hogyan csábíthatok el egy idegen férfit.

* * *

Ahogy elkészülünk, Alekkel együtt megyünk a nappaliba, ahol Jurij épp tárgyal valamit Nyicolai-al, de ahogy meglát, rám bambul és elakad a szava.
- Szóval jó lett - állapítja meg Alek.
- Nahát, szépségem - néz végig rajtam. - Eszméletlenül nézel ki, és ez a haj… ezzel a sminkkel és ezzel a ruhával… - Szinte felfal a szemeivel. Míg õ bámészkodik, Alek elköszön és megölelgetve suttogja, hogy majd hív, de vigyázzak magamra.
Ahogy kettesben maradunk, Nyicolai ragadozó módja kapcsol és elém lép. A keze a fenekemre siklik.
- Izgató ez az új stílus… - sóhajtja és a nyakamba mar.
- Nem! - Ellenkezve tolom el. - Felejtsd el! Egy örökkévalóság volt, mire megcsináltuk a hajam és a sminkem, nem utolsó sorban ez a nadrág így is elég szoros, bele sem akarok gondolni, hogy ebben izguljak fel.  - Vigyora sejteti, hogy mit gondol. - Nem! Azt is felejtsd el! Nem veszem le. Ha leszedem egyszer, többet nem fogom tudni visszavenni. De ezek szerint tényleg jó leszek így…? - kérdezem elbizonytalanodva.

Nyicolai Vasilyevics Csenkov

Megcsókol, de amikor föl akar kelni mellõlem, átkarolom a derekát és nem engedem. - Most hova indulsz?
- Nem akarlak zavarni, de pihenned kell. Ha itt maradok, vagy te nem alszol, vagy elfajul a dolog, és akkor egyikünk sem lesz kipihent. Pihenj csak, lent leszek a nappaliban.
Felóhajtok, majd végül hagyom elmenni, mert végül is igaza van. Jobb, ha kipihenem magam, mert nehéz éjszakám lesz.
Nem kell sok idõ, hogy visszaaludjak, mert még mindig álmos vagyok, de már annyira megszoktam, hogy Vay a közelemben van, hogy most furcsa nélküle aludni.

***

Reggel a nappaliban találok rá egy könyv társaságában. Megkérdezem, hogy aludt e még valamit, de a válasz az arcára van írva. Karikásak a szemei… remélem Alek tud ezzel kezdeni valamit.
Behúzom az ölembe, hogy legalább most pihenjen egy kicsit, majd lágyan cirógatni kezdem, de nem sokáig maradunk így, mert Jurij jelenti, hogy Alek megérkezett.
Õk ketten elvonulnak, én pedig még az irodámba megyek megnézni, hogy minden rendben van e. Körbetelefonálom a hotel személyzetét, akik a díszítésért felelõsek és elégedetten hallgatom, ahogy beszámolnak a nagyszerûen sikerült teremrõl.
Már éppen hívnám a biztonsági fõnökömet, amikor fentrõl kiabálást hallok. Homlokráncolva megyek fel az emeletre, majd öt perc múlva már sokkal vidámabban vigyorogva lépek ki, mert csak Vay rosszallása miatt vitatkoztak.

A következõ órákban még párszor fölmegyek, hogy megnézzem élnek e még, de végül hagyom õket és én is elmegyek készülõdni. Egy fekete öltönyt választok ki, hozzá illõ fekete selyeminggel és sötétkék nyakkendõvel, majd egy elegáns órát választok kiegészítõnek.
Mikor leérek a nappaliba Jurij már ott vár, mert még nem adta oda nekem, amit kértem.
- Fõnök, a szállító szerint tíz óra a hatóanyaga, de nincs semmilyen fölismerhetõ mellékhatása, csak fejfájás vagy hányinger. Ez az adag egy medvét is kiütne.
Átnyújtja a vékony fiolába töltött átlátszó folyadékot, amit én elégedetten zsebre teszek.
- Te is velünk jössz, és szólj Szergejnek és Olegnek is, hogy õk…
Nem tudom befejezni, amit akartam, mert szinte minden gondolat kiröppen a fejembõl, amikor meglátom az én gyönyörûségemet. Te jó ég…
Fekete lett a haja és valami örülten szexin áll neki, a sminktõl pedig a szemei még jobban ragyognak, mert a fekete kiemeli õket, a karikák teljesen eltûntek és az arca szinte ragyog. A ruhájától pedig még egy cölibátusban élõ tiszteletesnek is megjönne a kedve.
- Nahát, szépségem. Eszméletlenül nézel ki, és ez a haj… ezzel a sminkkel és ezzel a ruhával… - tetõtõl talpig végigmérem, mert ez a látvány nem mindennapi. Egyáltalán nem az õ stílusa, de úgy döntök, hogy játszom még vele egy kicsit.
Alek egy rövid ölelés után elmegy, majd Jurij is diszkréten távozik, én pedig már nem bírom ki, hogy hozzá ne érjek. Végigsimítom a hátát, majd le a fenekére, amire tökéletesen ráfeszül a hófehér nadrág. - Izgató ez az új stílus…
Arcomat a nyakába temetem és beszívom az illatát, de ez most nem az a finom illat, ami a sajátja, hanem valamilyen tömény, édes parfüm.
- Nem! – kezeit a mellkasomnak feszíti és eltol magától - Felejtsd el! Egy örökkévalóság volt, mire megcsináltuk a hajam és a sminkem, nem utolsó sorban ez a nadrág így is elég szoros, bele sem akarok gondolni, hogy ebben izguljak fel.  
Pedig tökéletes látvány lenne, mert ez a nadrág tényleg semmit nem bízna a képzeletre, de ha mégis túl kényelmetlen lenne, akár le is vehetjük. Vigyoromból megsejtheti, hogy mire gondoltam, mert már ingerülten tiltakozni is kezd.
- Nem! Azt is felejtsd el! Nem veszem le. Ha leszedem egyszer, többet nem fogom tudni visszavenni. De ezek szerint tényleg jó leszek így…? - kérdezem elbizonytalanodva.
- Szerintem gyönyörûm nem gyõzöm majd eltávolítani magamtól azokat, akik le akarnak majd fektetni. Észveszejtõen nézel ki! – a nyakába csókolok, majd elhajolok tõle, hogy a szemébe nézhessek.
Látom, hogy elpirul, majd kérdõn néz rám. – Nyicolai? Neked ez tényleg tetszik?
- Nem tagadom, hogy elnézegetnélek minden nap ebben a ruhában, de neked nincs szükséged ennyi cicomára, hogy csábító legyél. Úgy is alig tudom távol tartani tõled a kezeimet. Te úgy vagy tökéletes, ahogy vagy, szépségem.
Elmosolyodik, én pedig lehajolok a csábítóan csillogó ajkaira, de vigyázok, hogy le ne töröljem a sminkjét, így nem is érintem meg az arcát.
- Gyere gyönyörûm, ideje indulni. – megfogom a kezét, majd amikor beülünk a kocsiba,  rögtön magam mellé vonom, de most nem az ölembe, mert ahogy õ is említette, nem próbálná ki, milyen ebben a nadrágban felizgulni.

Húsz perc után megállunk egy impozáns és hatalmas épület elõtt, ami még az orosz cárság idejébõl maradt fenn. Ez Moszkva legdrágább és legelegánsabb báltermével rendelkezõ szálloda, és egy kisebb vagyonba került az átalakíttatása, de minden pénzt megért.
Mielõtt még kiszállnánk Vay felé fordulok, aki feszülten ül mellettem. Megfogom a kezét és a tenyerébe csókolok.
- Ne izgulj gyönyörûm, nem lesz semmi bajod. Csak arra figyelj, hogy mindig mosolyogj és viselkedj könnyeden.
- Jó. – majdnem elnevetem magam az ideges biccentésén, mert úgy tûnik egyáltalán nem hallotta, amit mondtam. Nem itt járnak a gondolatai.
- Vay… - amikor felém fordítja a fejét, ajkaimmal azonnal az övére tapadok és hosszan, szenvedélyesen csókolom, egészen addig míg fel nem sóhajt és el nem lazul a karjaimban. Elválok tõle, õ pedig pihegve, csábítóan csillogó ajkakkal néz rám.
- Nem felejts elmosolyogni. – úgy kell tûnnie, mintha jól érezné magát.
- Az nem biztos, hogy menni fog. Túl ideges vagyok.
Elgondolkozom egy kicsit, majd eszembe jut valami. – Ha nem bírsz, akkor gondolj valami olyanra, amitõl jó kedved lesz, ne járjon azon az eszed, hogy mi fog történni. Gondolj arra… amikor rád nyitottam a fürdõszobában és majdnem fejbe találtál egy samponos üveggel vagy arra… mikor Alek azt mondta neked, hogy hisztis picsa vagy.
Látom, hogy megrándul a szája széle, majd lassan elmosolyodik.
- Azt te honnan tudod?
- Gyönyörûm, vékonyak az ajtók és ti úgy kiabáltatok, hogy azt még az irodámba is hallani lehetett. Jobb kedved van már?
Megcirógatom a nyakát.
- Igen, már nem vagyok olyan ideges. Köszönöm. – hajolna, hogy kinyissa az ajtót, de megállítom.
- Várj még. – elõveszem az altatót a zsebembõl – Ezt tedd el. Erõs altató, amit csak akkor adj be neki, ha már… szóval, ha már sikerül becsábítani egy szobába, mert miután megissza öt perc és ki lesz ütve. Utána szabad a pálya. Ha végeztél keress meg, és ha valaki megállítana, mondd neki, hogy hozzám tartozol, és akkor nem mernek majd hozzád érni. Rendben?
- Igen. Nem baj, ha alkoholba öntöm? – már sokkal magabiztosabb a hangja.
- Nem. Másba nem is tudnád, mert az a mocsok csak azt iszik. – megcsókolom, majd
kinyitom az ajtót és kiszállok, majd Vay is.
Átkarolom a derekát, mert általában így szoktak viselkedni a tulajdonukkal, majd elindulunk befelé.

Amint meglátom a báltermet egyetlen szó jut az eszembe: Tökéletes.
A falakat vörös-arany selyemtapéta fedi, amit külön megrendelésre készítettek, a mennyezetrõl hatalmas csillárok lógnak, a terem szélein körbe pedig kényelmes hosszú kanapék vannak elhelyezve több tucat párnával, ahol már néhány vendég el is kezdte a felhozatal kóstolgatását.
A kis színpadon egy keleti kígyóbûvölõ hastáncos érzékien tekergõzik a zenére, körülötte pedig a ma estére rendelt hiányos öltözetû kurvák fekszenek, akik már nem sokáig lesznek ott.
A terem közepén egy terebélyes négyszögletû asztalon a világ minden tájáról származó étel és italkülönlegességek sorakoznak, amikrõl a pincérek gondoskodnak.
Hát igen… ez nem egy szokványos bál, és ahogy a mellettem álló Vayre pillantok, látom, hogy erre már õ is rájött.
Még nincs itt mindenki, mert ahhoz túl kevesen vannak, de nem is akartam késõn érkezni, hogy Vaynek legyen ideje hozzá szokni a környezethez.
Lehajolok hozzá, egészen a füléhez, hogy halja, amit mondani akarok. – Szépségem, figyelj a vonásaidra, ne feledkezz meg magadról.
- Rendben. Itt van már Grigori?
- Még nem valószínû, de rögtön észre fogod venni. Magas, világosszõke haj és világoskék szem, a baloldalon egy sebhely van az arcán. Mehetünk?
Nagy levegõt vesz, majd megsimítja az õt fogó kezemet. – Mehetünk.
Alig, hogy belépünk, látom, hogy már odavarázsolta a mosolyát, amirõl azonnal megállapítom csak álca, de egy idegen ezt nem veszi észre.
Sok ismerõs arcot fedezek fel, de egyikkel sem állok olyan üzleti kapcsolatban, hogy köszöntenem kellene, ezért tovább haladok befelé.
- Nyicolai, barátom, hát már nem is köszönsz nekem?
Megállok, és érzem, hogy Vay egy pillanatra megmerevedik, de figyelmeztetõen megszorítom a derekát, majd az ismerõs hang felé fordulok.
- Orlando, észre sem vettelek a sok ember között!
A szokásos hivatalos mosolyommal fordulok a nem túl magas olasz maffiataghoz, akivel már régóta igen csak jövedelmezõ üzletünk van.
- Hát persze, régen találkoztunk. – odajön és kezet fog velem, majd alaposan szemügyre veszi Vayt, ami nagyon irritál, de nem mutatom ki és nem fordulok felé, mert az nem szokás. Õt most csak egy szép tárgynak kell tekintenem.
- Ahogy látom még mindig nem szoktál le a gyönyörû fiúk társaságáról. Mondd csak hol találtad ezt a virágszálat?
Végigsimítom a derekát, majd birtokló mosollyal nézek Orlandora. Egy barátomtól kaptam ajándékba az üzletünk, hogy is mondjam megünneplése képen.
- Ha megunod, kölcsönadhatnád egy idõre, hidd el, hogy megfizetném az árát.
Kedvem lenne még egy lyukat ütni a koponyájába, de csak elõzékenyen elmosolyodom. – Arra még várnod kell, barátom, mert ezt a kicsikét nem egykönnyen lehet megunni.
Magamhoz szorítom Vayt, csak a nyomatékosság kedvéért és érzem, hogy õ a mellkasomra csúsztatja a kezét és az egyik gombbal kezd játszani. Orlando vet rá még egy vágyakozó tekintetet, majd tovább áll.
Én elindulok a fal melletti puha kanapék felé és egy olyan helyre ülök ahonnan rálátni az érkezõkre is. Az én szépségemet az ölembe húzom, mert így legalább nem lesz feltûnõ,
ha mondok neki valamit.
- Nagyon jól csináltad gyönyörûm!
- Tényleg? – odahajol a fülemhez és egy kicsit bele harap.
- Igen, de ezt ne most csináld különben a tervnek annyi, mert én foglak egy szobában tartani egész éjjel. – kezemet a combjára simítom, majd hátradõlök és a figyelmemet az ajtó felé fordítom.
Az elkövetkezõ órában nagyon sokan érkeznek és sokukat ismerem, ezért folyamatosan fogadnom kell õket, mert én lennék a házigazda. Vay nagyon jól csinálja, mert akármilyen perverz megjegyzést tesz egy-egy vendég õ csak mosolyog és ragaszkodóan el sem mozdul mellõlem. Ha külsõ szemlélõ lennék, én is azt hinném, hogy õ is egy amolyan házi állatka.
Mikor egy török üzlettársammal beszélgetek, érzem, hogy Vay megszorítja a karom, ezért hamar kimentem magam a társalgásból és elindulunk a bárpult a játékterem felé, ami közvetlen a bálterembõl nyílik. Mikor már nem zavar senki, úgy teszek, mintha megcsókolnám a nyakát és közben megkérdezem, hogy mi a baj.
- Nem biztos, de lehet, hogy Grigori az. A bárpultnál áll egy fiatal fiú társaságában.
Óvatosan hátra sandítok, majd mikor megállapítom, hogy tényleg õ az visszahajolok Vayhez.
- Gyönyörûm, én most bemegyek ide… – mutatok a játékteremre - … te pedig menj oda hozzá, és érd el, hogy észrevegyen. Ha kérdez valamit, akkor mindig Uramnak szólítsd és lesütött szemmel válaszolj.
- Miért?
- Mert az a mocsok egy szadista állat, és azok szeretnek uralkodni mások fölött. Hidd el, hogy nem tud majd neked ellenállni. – kezemet a hátára simítom, hogy a külsõ szemlélõk számára úgy tûnjön, mintha csókolóznánk.
- Rendben, majd hozok neked valami italt.
- Vigyázz magadra gyönyörûm, és ne kóborolj el!
Biccent egyet, mire adok neki egy csókot és elindulok befelé.
Bent még nincs olyan sok ember, mert a legtöbben csak most érkezted, de van ahol már játszanak. Van itt biliárd, póker, kocka és még sok minden, de ami engem érdekel az a rulett.
Kényelmesen leülök az asztal elõtti fotelre és idegesen várom, hogy Vay visszaérjen.
- Óhajt, játszani Uram? – a bankár.
- Igen, amint találok partnert.
- Mennyit szeretne föltenni?
- Hm… százezer, dollárban.
Míg megkapom a zsetonokat, látom, hogy Vay is bejön az ajtón, mire rögtön megkönnyebbülök. Egy pohár pezsgõt ad a kezembe és mikor belekóstolok éppen akkor lép be a terembe Grigori és a tekintete rögtön az én szépségemre tapad, aki mosolyogva támaszkodik a vállamnál.
Engem is végigmér, majd határozott léptekkel felém jön.
- Csenkov. – biccent felém, majd én is viszonzom és várom, hogy mondjon valamit, ami meg is történik.
- Mit szólna egy játszmához? – a szeme perverz fénnyel csillog és egyenesen Vayre néz.
- Örömmel, éppen arra vártam, hogy valaki játszani akarjon. – bejön a kísérõje is és a kezébe ad egy pohár italt. Mikor leül, ismét megszólalok, és felteszem a kérdést, amire már a tekintetébõl tudom a választ.
- Mi legyen a tét?
- Õt.
- Ez a gyönyörûség nagyon sokat ér, és így lehet, hogy elveszítem a társaságom mára. Mit szólnál inkább egy cseréhez. Ha nyersz, korlátlan idõre megkapod ma éjszakára. – miközben beszélek, megsimogatom Vay vállamon nyugvó kezét, mire Grigori tekintete rögtön oda villan.
- Rendben van Csenkov. – gonosz vigyor szökik az ajkaira, majd a bankár szól, hogy válasszunk mezõt és tegyük meg a téteket.
- Válassz egyet szépségem, elvégre te vagy a tét.
Miközben odasétál, hogy válasszon, a kezemmel végigsimítom a fenekét és élvetegen elmosolyodom. Ez a nadrág tényleg fantasztikusan áll rajta.

Tizenöt perc játék után természetesen vesztek, de nem mutatom ki az elégedettségemet, hanem lemondó sóhajjal nézek a mellettem bámészkodó Vayre.
- Nos, gyönyörûm, úgy tûnik, most mással éjszakázol. – derekánál fogva odalököm Grigorihoz, aki rögtön magához húzza, és a vállára teszi a kezét.
- Jó szórakozást hozzá. – mondom, majd kimennek a terembõl nekem pedig itt hagyta az õ kurváját, akivel természetesen nem fogok lefeküdni, de a látszat kedvéért magamhoz vonom és az ölembe ültetve kezdek el játszani egy másik partnerrel.
Ez legalább egy kicsit eltereli a figyelmemet, arról, hogy ne öljek meg mindenkit a dühömben és idegességemben, amiért az én Vayem éppen egy perverz szadista kezei között van.

Dr. Vayshawn Carlton

Megnyugtat, hogy neki így vagyok jól, ahogy vagyok, de utána indulunk is. Alig húsz perc és elérünk az épület elé, de nincs bennem elég kíváncsiság, hogy megfigyeljek mindent. Félek, nagyon rossz elõérzetem van… 

- Ne izgulj gyönyörûm, nem lesz semmi bajod. Csak arra figyelj, hogy mindig mosolyogj és viselkedj könnyeden - mondja. Gondolom, észrevette, hogy félek.
- Jó.
- Vay… - Felé pillantok, de nem szól, hanem csókol. Megnyugtat vele egy kissé...
Segít, segíteni próbál, majd ahogy megnyugszom a kezembe adja az altatót, de nincs idõm kérdezni, mert belépünk.
Itt sem nézek semerre, csak haladok mellette és próbálok rájönni az idegességem okára. Tudom az altatóról azt, hogy alkoholba önthetõ, de semmi mást.
Annyit leszûrök, hogy gyönyörû a berendezés és sokan vannak… pedig még nem is vagyunk bent a konkrét helyiségben.
- Szépségem, figyelj a vonásaidra, ne feledkezz meg magadról - hajol le hozzám.
- Rendben. Itt van már Grigori? - kérdezem. Róla nem volt kép a laptopon.
- Még nem valószínû, de rögtön észre fogod venni. Magas, világosszõke haj és világoskék szem, a baloldalon egy sebhely van az arcán. Mehetünk?
- Mehetünk.

Rögtön ismerõsébe botlunk. A vonásaiból ítélve európai, valószínûleg olasz, Orlando a neve. tetszem neki, látom rajta, de nem köt le, akkor vonom be magam a beszélgetésbe, amikor figyelmeztetõen rásimít a derekamra Nyicolai. A kezeimmel egy gombot kezdek mozgatni az ingén, de a tekintetem még akkor is a leírt férfit keresi, amikor leülve az ölébe húz.
Egy óra múlva, több barátja és üzlettársa után meglátom a férfit, így jelzek is neki.
- Nem biztos, de lehet, hogy Grigori az. A bárpultnál áll egy fiatal fiú társaságában - mondom.
- Gyönyörûm, én most bemegyek ide… – mutat egy szobára.  - Te pedig menj oda hozzá, és érd el, hogy észrevegyen. Ha kérdez valamit, akkor mindig Uramnak szólítsd és lesütött szemmel válaszolj.
- Miért?
- Mert az a mocsok egy szadista állat, és azok szeretnek uralkodni mások fölött. Hidd el, hogy nem tud majd neked ellenállni.
- Rendben, majd hozok neked valami italt.
- Vigyázz magadra gyönyörûm, és ne kóborolj el!

A pultnál állok, és Alek javaslatára egy szem, elõzõleg kitett cseresznyét eszegetek, szerintem kifejezetten idétlenül, de hatásosan. Pillanatokkal késõbb mögöttem áll a férfi és a karjait körém teszi, ezzel zárva börtönbe.
- Nahát, kié vagy te, kis kurva? - szagol bele a nyakamba.
Nem felelek, csak a vállam felett hátrapillantok, majd direkt úgy mozdulok, hogy a fenekem a férfiasságához érjen. Hányingerem van ennyitõl is, de muszáj elcsábítani. A pincér a kezembe adja a pezsgõt, így megfordulok és szégyenlõsséget tettetve pillantok rá.
- Kérem, engedjen el, uram - sóhajtom.
- Hm, és ha nem?
- Kérem… - Könyörgõ a tekintetem és láthatóan tetszik neki. Tényleg beteg…
Befelé haladva érzem, hogy követ. Nyicvolainak adom a pezsgõt, ekkor ér be a férfi.
- Csenkov. Mit szólna egy játszmához?
- Örömmel, éppen arra vártam, hogy valaki játszani akarjon. Mi legyen a tét?
- Õ - néz rám perverzen.
- Ez a gyönyörûség nagyon sokat ér, és így lehet, hogy elveszítem a társaságom mára. Mit szólnál inkább egy cseréhez? Ha nyersz, korlátlan idõre megkapod ma éjszakára.
- Rendben van Csenkov.
- Válassz egyet szépségem, elvégre te vagy a tét.
Ahogy haladok, Nyicolai a fenekemet simogatja, de a helyzet miatt nem izgat fel a dolog.

Negyed óra múlva kijelenti, hogy vesztett és Grigori felé lök.
- Jó szórakozást hozzá.

* * *

Ahogy a szoba felé haladunk érzem, hogy az idegességem miatt egy nagy gombóc a gyomrom. Semmi más, csak egy gombóc.
- Mi a baj, te kis édes? - kérdezi, majd a falnak nyom a folyosón és a nyakamat kezdi nyalogatni. Rám jön a hányinger, de  vissza kell fognom.
-Se… semmi. Csak Mr. Csenkovon kívül még nem voltam senkivel - sóhajtom és felnyögök, ahogy görcsbe rándul a gyomrom a hányingertõl, de õ teljesen félreértelmezi.
- Egyre izgalmasabb vagy, picinyem - vigyorog rám és elindul a szoba felé. Körbepillantok, sehol senki, így belépek utána., Ahogy zárom az ajtót rögtön a falhoz nyom és a lábait az enyéim közé nyomva kezd el izgatni, de annyira undorít a jelenléte, hogy fel sem izgulok, ha észreveszi, abból viszont baj lesz. Terelnem kell!
- Ne igyunk elõtte egy pohár pezsgõt? - kérdezem, és picit eltolom.
- Nahát, miért húznánk az idõt? De ha ennyire akarod, leöntöm ezt az édes kis teste és végignyalogatom - mondja, és az ajkaimba harap.
- De én is felszabadultabb vagyok - jelentem ki és félrerántom a fejem.
Sóhajt, de elenged és hagy belépni a másik helyiségbe. Minden szobához tartozik egy másik helyiség, ahol mosdó van, és ott van egy hûtõ is. Meg a pezsgõ is. Mivel nem tájékozódtam az ízeket illetõen, kiveszem az epret is. A pohár aljára gyorsan kiöntöm az altatót, de amikor elkezdem önteni a pezsgõt megjelenik mögöttem. Elõre nyúlva kezdi kigombolni a nadrágomat, de a remegésemre abbahagyja.
- Nahát, nahát, érzékeny tested van, kis kurva - nyal végig a tarkómon. Remegve vágom a késsel az epret szeletekre, és legszívesebben a mellkasába mártanám, de nem szabad. Mindesetre remélem, nem fog sokáig tartani, hogy hasson…
Ahogy a kezébe adom, azonnal megissza és az én kezembõl elveszi és a szõnyegre dobja a poharat. Durván az ágyra lök és felém mászik. Kezeimet lefogja és a nyakamra hajolva harapni, tépni kezdi a bõrt. Pillanatokkal késõbb érzem, ahogy kisebesedik. Amikor ez megtörténik elenged, és azonnal elengedi a csuklóimat és erõszakosan a nyakamra szorítja a kezeit. Mire felfogom, hogy fojtogat az egyik kezével, a másikkal megragadja a felsõmet és szabályszerûen leszaggatja a felsõmet. A nadrágja övébõl elõkap egy kis bicska-félét és végighúzza a mellkasomon. Megrémülve kérem, hogy fejezze be, de csak vigyorog és mélyebben a bõrömbe mártja a pengét.
Ekkor veszem észre, hogy homályosodik a tekintete, majd a következõ pillanatban rám esik. A penge mélyen a vállamba fúródik, de nem foglalkozom vele, most fontosabb dolgom van, de annyi erõm nincs, hogy kihúzzam a bicskát. A zsebében megtalálom a telefont, és felhívom a legtöbbet hívott számot.

- Mi van már?! Mondtam, hogy most ne hívj! - Lefagyva döbbenek rá, hogy a hang nagyon hasonlít Innáéra, de biztosra kell mennem. Gyorsan elváltoztatom a hangom, mélyebbre.
- Elnézését kérem, uram, de a mesterem kérte, hogy kérdezzem meg önt, hogy mikor kell a következõ akciót - hebegem.
- Képes a kurvájával felhívatni? - sóhajt fel. Ez… ez… - Mond neki, hogy jöjjön a Szent Márton Hotelbe holnap este, és a portán mondja be a keresztnevemet.
- Tehát, hogy Inna? - nyögök fel.
- Mégis mit hittél?!
Leteszi, én pedig remegve szorítom össze magamon a felsõmet. Ahogy kilépek, pillanatokkal késõbb meglátom Nyicolait a folyosó végén.
- Jézus, mi a fene… - néz végig rajtam. - Gyönyörûm, azonnal kórházba kell mennünk!
- Csak… csak húzd ki - sírom remegve. - Le kell zuhanyoznom. Le kell mosnom magamról… - suttogom zavartan.
- Mi történt, Vay? - lép még közelebb és a falnak támaszt. Senki nem jár erre, így egy mozdulattal kihúzza a vállamból a kést, majd a földre dobja.
- I… Inna az - nyögöm, és még összébb szorítom magamon a felsõmet, majd eszembe jut, hogy hol érintett. Az ujjaimmal kezdem dörzsölni a bõrömet, nem foglalkozva a sebekkel. - Holnap este kell menni a Szent Márton hotelbe és bemondani Inna keresztnevét. - Végigsimít a karomon, mire felsikoltok, és a fal mentén odébb ugrok, egyenesen egy kis szekrényhez.
- Vay… - néz rám hitetlenkedve.
- Ne érj hozzám, kérlek - suttogom. - Az elmém összezavarodott és felzaklatja az érintésed, emellett muszáj lemosnom magamról a nyálát, és nem ártana a vért is lemosni a testemrõl. - Még mindig a nyakam vakarom, ekkor lép elém és elkapva a csuklómat elrántja onnan a kezem.
- Rendben, nem érek hozzád, de fejezd ezt be! Már mély sebet vakartál magadra! - pirít rám.
- Kérlek, engedj el… te is mocskos leszel… - sírom. - Engedj el és… és csinálj valamit! Nem bírom, hogy magamon érzem még mindig… segíts… - nézek fel rá könyörgõn.

Nyicolai Vasilyevics Csenkov

Szerencsére a játék nem tudja lekötni a figyelmemet, így tíz perc után elindulok fölfelé a többi szoba felé. Amikor felérek a második emeletre, akkor döbbenek rá, hogy százötven szobát foglaltam le, és fogalmam sincs, hogy Vay melyikben van.
Magamban morogva kezdek el fel-alá járkálni a kihalt folyosón, de nem hallok semmit, mert egy ilyen helyen minden ajtó hangszigetelt.
Már lassan beleõrülök az aggodalomba, ami nagyon furcsa, mert én soha nem szoktam aggódni semmiért. De most… meg tudnék fojtani bárkit aki az utamba kerül.
Már éppen fordulnék vissza, hogy elölrõl kezdjem a járkálást, amikor nyílik az egyik ajtó és kitámolyog rajta Vay. Azonnal odamegyek hozzá, de amikor meglátom a mélységes aggodalom és düh egyszerre csap le rám.
- Jézus, mi a fene… - a vállából egy kis kés áll ki, a nyakán és a felsõtestének hófehér bõrén véres harapásnyomok éktelenkednek. - Gyönyörûm, azonnal kórházba kell mennünk!
- Csak… csak húzd ki. Le kell zuhanyoznom. Le kell mosnom magamról…
Remeg az egész teste és ami a legjobban dühít az az, hogy sír. Õ nem szokott sírni és innen tudom, hogy tényleg nagyon rosszul van.
- Mi történt, Vay? – óvatosan nekitolom a falnak, majd a sértetlen vállát megfogva egy gyors mozdulattal kihúzom a kést a vállából. Úgy tûnik, mintha meg sem érezte volna és ez nagyon is aggasztó. Most, hogy figyelmesebben megnézem, látom, hogy a pupillái kitágultak és kapkodva szedi a levegõt.
- I… Inna az – a viselkedése nagyon zavart, egyszer összehúzza magán a szakadt inget, majd újra elengedi és a véres sebeket kezdi kapargatni, mint akinek egyáltalán nem fájnak - Holnap este kell menni a Szent Márton hotelbe és bemondani Inna keresztnevét.
Nyugtatóan végigsimítok a karján, de amint megérzi az érintésem sikoltva hátra ugrik és kétségbeesett tekintettel néz rám, de olyan mint aki nem tud fókuszálni. Mi a fene lehet vele? - Vay…
- Ne érj hozzám, kérlek. Az elmém összezavarodott és felzaklatja az érintésed, emellett muszáj lemosnom magamról a nyálát, és nem ártana a vért is lemosni a testemrõl.
Úgy beszél, mint egy robot és közben folyamatosan a sebeit kaparja, de már a keze is csupa vér. Egy határozott mozdulattal elkapom a csuklóját és elrántom a nyakától. - Rendben, nem érek hozzád, de fejezd ezt be! Már mély sebet vakartál magadra!
- Kérlek, engedj el… te is mocskos leszel… Engedj el és… és csinálj valamit! Nem bírom, hogy magamon érzem még mindig… segíts…
A szeme már megint könnyben úsznak, és elõször érzem azt életemben, hogy nem tudom mit tegyek. Nem értek a kibaszott vigasztaláshoz és nem is vagyok a nyugalom szobra, hogy ezt másokra is átragasszam. De valamit tennem kell, hogy jobban legyen.
Kinyitom egy mágneskártyával a szemben lévõ szobát, majd kitárom az ajtót. – Te menj be ide és ülj le az ágyra, de ne csinál semmit. Mindjárt megyek én is és segítek.
Türelmesen megvárom, míg bólint, majd reszketeg mozdulatokkal bemegy. Bezárom utána az ajtót és átmegyek oda ahonnan az imént kijött.
Az a nagydarab állat hason fekszik az ágyon, a földön széttört pezsgõspoharak, a lepedõn pedig Vay ingjének darabjai. Az a mocskos állat… ezt még nagyon megbánja.
Elõveszem a telefonomat és felhívom Jurijt, akik lent várnak az elõcsarnokban.
- Jurij, szólj Olegnek, hogy álljon a kocsival a hátsó személyzeti bejáró elé, te és Szergej pedig gyertek fel az 1003-as lakosztályba.
- Fegyverre szükség van, Fõnök?
- Nem. Csak rátok. Siessetek.
Leteszem és átmegyek Vayhez, de amikor meglátom azonnal odaugrom hozzá. – A picsába!
Már megint a sebet dörzsölte, ami már eddig is vérzett, de most még jobban. Gyorsan elõkeresem a fürdõszobában tárolt elsõsegélydobozt, amiben találok nyugtatót is. Ez most kell, mert így nem tudok vele mit kezdeni.
- Vay, ezeket vedd be! – hangosan szólok, hogy rám figyeljen, majd a kezébe adok két pirulát és egy pohár vizet – Feküdj le szépségem, nemsokára jobban leszel.
- De… de le kell mosnom, így nem tudok aludni. A bõröm… piszkos lett…
- Csss… semmi baj. Majd én megmosom, de te addig lefekszel és meg sem mozdítod a kezeidet. Érted? – lenyomom õt az ágyra, a kezeit pedig a két oldalára, majd megvárom míg biccent, aztán a fürdõszobában benedvesítek egy puha törölközõt és azzal térek vissza.
- Lehet, hogy egy kicsit hideg lesz gyönyörûm, de most ez kell. – elkezdem törölgetni a nyakát, lassú mozdulatokkal haladva a sebek mellett, mikor kopognak az ajtón és Jurij hangját hallom kintrõl.
- A szemben lévõ szobában van egy eszméletlen fickó. Tegyétek a csomagtartóba és szóljatok, ha megvagytok.
Elmennek, én pedig visszafordulok az é szépségem felé, aki már laposakat pislogva néz rám. Jó erõs nyugtató volt, így legalább tizenkét órát aludnia kéne.
Összeszorítom a fogaimat a haragtól, amikor a harapásokhoz érek, de ezeket is lemosom, majd jöhet a fertõtlenítõ.
Ha tudom, hogy az az állat ezt teszi vele, az biztos, hogy nem engedem még csak a közelébe sem. Nem is tudom mi ütött belém, mikor engedtem, hogy õ egyen a csali.
Felsóhajtok, majd megvizsgálom a szúrt sebet is, ami szerencsére nem túl mély. Körbecsavarom a vállát egy száraz törölközõvel, majd felhívom az orvost, aki engem is összefoltozott már, amikor szükséges volt.
- Tessék?
- Fjodor, itt Nyicolai. Húsz perc múlva legyél a házamban. Egy nem túl mély késszúrást kellene ellátni. – miközben beszélek, lágyan simogatom Vay haját.
- Megszúrtak? – a hangja hitetlenkedõ, de most nincs kedvem az idõt húzni.
- Ne kérdezz annyit, csak siess. Húsz perc.
Ezzel leteszem, és éppen ekkor belép Jurij és közli, hogy el van intézve a csomag.
Felemel Vay, vigyázva, hogy ne nyomjam meg a sérült vállát, majd sietõs léptekkel elindulunk a kocsihoz, ami már az ajtó elõtt vár minket. Szerencsére most nincsenek itt a felszolgálók, csak a saját embereim, így lát meg minket senki.

Mikor hazaérek, a doktor kocsija már a parkolóban áll, õt pedig a nappaliban találom. Ahogy meglátja a kezemben tartott testet, azonnal elkomolyodik és odasiet hozzám.
- Szabad?
- Persze, de elõbb leteszem, gyere utánam, majd fent elláthatod. – megfogja a táskáját és követ, majd amint leteszem Vayt az ágyra odébb állok, hogy hozzá férjen és figyelem, ahogy dolgozik.
Fjodor nagyon jó sebész, csak egy magánjellegû incidens miatt elveszítette az állását és azóta más körökben mozog.
- Hm… tényleg nem mély. Összevarrom és adok neki tablettát fertõzés ellen, de rendbe jön.
- Az jó. – megkönnyebbülten felsóhajtok, majd az ajtó felé indulok – Itt hagylak, míg végzel, van még egy kis dolgom.

A pince felé veszem az irány, ahová az embereim már levitték, a még mindig eszméletlen Grigorit. A bálon nem intézhettem el, mert tiltják a törvényein, de itt már senki sem menti meg azt a szadista állatot.
A hangszigetelt szobában egy lecsavarozott székhez kötözték, hogy ne tudjon megszökni, amikor felébred. Innen már úgy is csak a folyó mélyére megy egy szép fekete zsákban.
- Vigyázzatok rá, de még nyolc óráig biztos nem fog fölébredni. Majd reggel foglalkozom vele. Addig ne zavarjatok!
- Igen, Fõnök!
A nappaliban azonnal a bárszekrény felé feszem az irányt és egy pohárral, valamint egy üveg vodkával leülök a kanapéra. Úgy egy fél órát ülhetek itt, amikor látom, hogy a doktor jön lefelé a lépcsõn.
Azonnal felállok és elé lépek. – Jól ment?
- Mint mindig. Tessék, ezt kell bevennie naponta kétszer. Öt nap múlva megnézem.
Nyilán látta a harapásokat is, de nem tesz megjegyzést, csak elköszön és megy. Fáradt sóhajjal túrok bele a hajamba és úgy döntök, hogy jobb lesz, ha kialszom magam.

***

Még korán van, mikor felébredek, mert még csak szürke félhomály van a szobában, de elmosolyodom azon, amit látok. Vay az oldalamhoz húzódva alszik, pedig az éjjel direkt úgy feküdtem, hogy még csak véletlenül se üthessem meg a vállát, de úgy tûnik neki ez nem tetszett.
Közelebb hajolok és lágyan megcsókolom a puha ajkait, majd fölkelek és a fürdõszobába megyek, hogy felfrissítsem magam egy zuhannyal.
Mikor elkészültem és felöltöztem egyenesen a pincébe megyek, ahol Szergej már jelenti, hogy Grigori egy órája magánál van. Tökéletes.
Belépek és azonnal egy dühödt jég kék szempárral találom magam szemben.
- Csenkov! Te rohadék! Mégis, hogy képzelsz magadról? Tudod te, hogy ki vagyok te…
- Ó, pontosan tudom, hogy ki vagy. Egy szadisa barom, aki élvezi ha kínozhatja a kurvákat. Pontos volt a megállapítás? – a hangom jég hideg, mert jó ha tudja, hogy nem viccelek.
- Bazd meg! Most rögtön eresszel vagy nagyon meg bánod! Nem tudod, hogy kivel húzol ujjat. Messzire elér a kezem! – hiába rángatja a kezét, a kötél jó vastag és erõs.
- Pontosan meddig is? Az orosz kormányig? Netalántán egy bizonyos diplomatáig?
Összeszûkülnek a szemei és gyanakvóvá válik a tekintete.
- Ezért hoztál ide, hogy kikérdezz? Tudhatnád már, hogy nem beszélek.
- Óh, tudom én azt, nem is ezért vagy itt. Hanem azért, mert egy cseppet sem tetszett, hogy a tulajdonomat rongáltad. Veled ellentétben én nem gerjedek a vágásokra.
Gunyoros röhögést hallat, majd gonosz mosollyal néz rám.
- Ennyi? A rohadt kurvád miatt hozattál ide? – megint nevet és ez idegesít, de az még jobban, ahogy Vayrõl beszélt.
Odamegyek hozzá és a már elõkészített kést belevágom a vállába, épp úgy ahogy õ tette, majd megforgatom, addig, ameddig ordítani bír.
- Dögölj meg Csenkov! Torkon kellett volna szúrnom azt a ribancot, akkor még szebb lett volna. – fájdalmasan liheg, de még mindig bír beszélni. Ezen hamar segíteni kell.
Kirántom belõle a kést, és ugyanúgy járok el a másik vállával is, míg már bereked az ordítástól. A feje elõre biccen, de tudom, hogy még mindig nem adta fel. Nem… õ ennél jóval többet is kibírt már. De még koránt sem végeztem vele. Megfizet, amiért bántotta az én Vayemet.

Fél órás kínzás után már alig van magánál, de nem beszél. A szék lábánál már egy nagy tócsában áll a vér és folyamatosan több lesz belõle. Sebek vannak a nyakán, szúrások a vállán, hiányzik két ujja és miután további jelzõkkel illette az Vayt levágattam a farkát is.
Egyszer sem könyörgött, de tõle nem is vártam.
Elõveszem az oldalra készített hangtompítós fegyvert és egyenesen a koponyájára célozva fejbe lövöm, majd Jurij felé fordulok.
- Takarítsátok össze és vigyétek!
- Igen, Fõnök!
Lerakom a fegyvert egy kisasztalra, majd hangosan kifújom a levegõt.
Egy megolt. De még mindig itt van, a drága Inna, aki elárulta Vayt.
Az õ sorsa mi legyen?

Dr. Vayshawn Carlton

Sírva pillantok rá és várom, hogy mi lesz most. Pillanatokkal késõbb szólal meg. 

- Te menj be ide és ülj le az ágyra, de ne csinál semmit. Mindjárt megyek én is és segítek.
Bólintok és besétálok. Ugyanolyan szoba, így leülök, és várok, de közben eszembe jut, hogy nem töröltem le magamról a nyálát és elkezdem törölni… de nem jön le. Így percekkel késõbb már megint körömmel vakarom a sebeimet. Annyira belefeledkezek, hogy Nyicolai hangja zökkent ki.
- A picsába!
Belép a fürdõszobába, de szinte azonnal vissza is jön és gyógyszereket tart felém.
- Vay, ezeket vedd be! Feküdj le szépségem, nemsokára jobban leszel.
- De… de le kell mosnom, így nem tudok aludni. A bõröm… piszkos lett… - nyöszörgöm. Beveszem, persze, hogy beveszem, de nem lehetne elõtte egy gyors zuhanyzást beiktatni?
- Csss… semmi baj. Majd én megmosom, de te addig lefekszel és meg sem mozdítod a kezeidet. Érted? – Értem, nem vagyok hülye, így nem lep meg, hogy egy vizes törülközõvel tér vissza.
- Lehet, hogy egy kicsit hideg lesz gyönyörûm, de most ez kell. – nyugtat és törölgetni kezd. Kintrõl kopogást hallok, de arra, hogy mit beszél, nem tudok figyelni. Megnyugtat, hogy Jurij hangját hallom, így nem idegen, de akkor nem is biztos, hogy figyelnem kell mindenre, ami elhangzik.
Még egyszer Nyicolai felé pillantok, majd lassan el is alszom…


* * *

Amikor felkelek, már nincs itt. Nem tudom, hol lehet, abban sem vagyok biztos, hogy mennyi az idõ, de azt hiszem, délután vagy este lehet. Felkelnék, de hirtelen a testembe fájdalom hasít, és eszembe jut minden. Ismét enyhe pánikroham lesz úrrá rajtam, de most sikerül le is küzdenem, és felkelek. Ha olyan idegállapotban lennék, ahogy Nyicolai megtalált, nyilvánvalóan fertõtlenítõs vízben fürödnék, de nem vagyok bolond. Zuhanyoznom sem kellene, így csak egy vizes törülközõvel törlöm át magam. Amíg el nem kezdenek a harapások is varasodni, addig biztosan nem engedhetem meg magamnak a zuhany luxusát, a fürdõrõl pedig szó sem lehet.
- Vay! - hallom meg Nyicolai hangját a szobából.
- Fürdõ - felelem nyugodtan, mire pillanatokkal késõbb be is nyit.
- Mit csinálsz? - lép rögtön mellém, aggódva. Megértem, valószínûleg a frászt hoztam rá a rohamommal.
- Egy vizes törülközõvel törölöm körbe a sebeimet - világítok rá a nyilvánvalóra.
- Jól vagy? - áll meg közvetlenül mellettem és finoman magához ölel. Jól esik az érintése és így meg is nyugszom kissé ismét, hiszen a törölgetéstõl feléledtek az emlékeim.
- Kifejezetten rosszul érzem magam, de már nincs és elõreláthatólag nem is lesz pánikrohamom. Sajnálom, ha rád ijesztettem, kontrollálhatatlanok voltak a cselekedeteim. - Felpillantok rá. Mintha a sóhaj, ami az ajkai közül felszabadul, megkönnyebbült lenne.
- És meg is csókolhatlak? - kérdezi, már mosolyogva.
- Ha arra vagy kíváncsi, nem fogok a romantikus regényekbõl ismert, ne érj hozzám mert mocskos leszel klisékkel jönni - mosolygok rá. - Nagy fiú vagy, eltudod dönteni, hogy undorít-e ami velem történt vagy továbbra is kívánsz.
Felnevet.
- Hihetetlen vagy - mosolyogja, majd az állam alá nyúl és lassan, finoman felemeli a fejem, mintha direkt vigyázni akarna, hogy a bõr húzódása és a fejem mozgása ne legyen hatással a harapott sebeimre.
A csók lassú és finom, szinte gondoskodó. Sokáig tart, de sem õt, sem engem nem izgat fel túlságosan. Ez most csak… jó. Jó érzés tudni, hogy túléltem.

Kiderül, hogy reggelre jár az idõ, de olyan éhes vagyok, hogy képes lennék felfalni három steaket is, így reggelire kiadósat eszünk. Mindenféle finom és jó ételek vannak az asztalon, amit a közeli étterembõl rendelt Nyicolai, hiszen nincs szakácsunk. Ekkor jut eszembe Alek.
- Alek mellesleg kiváló szakács. Ha gondolod, tarthatnánk valami kis felvételi fõzést vagy ilyesmit. Egy vizsgát. Megfelelõbb lenne egy szakács a háznál, minthogy állandóan rendelgetni kelljen. - Mivel vigyorogva néz, nem tudom megállni kérdés nélkül. - Rosszul mondtam volna valamit? – Beton biztos az orosz nyelvtudásom, de ki tudja…
- Csak tetszik, hogy úgy beszélsz a házamról, hogy a miénk. - Felvonom a szemöldököm.
- Ez természetes. Egyelõre nem szerepel a terveim között, hogy elhagyom Oroszországot, és tekintve, hogy a neked történõ segítség miatt alakult így az életem, és jóformán szeretõk lettünk közben, nem értem, és nem látom okát, hogy miért kellene munkát keresnem, hogy albérletben élhessek. - Felsóhajtok. - Bár ha megunom az itthon ülést, akkor úgyis keresek majd munkát.
- Ezt majd megbeszéljük, gyönyörûm, rendben? Most Innáról kellene beszélnünk. - A témára elkomorulok.
- Ma este kell elmennünk a  hotelbe, ott elfogjuk, idehozzuk és kivallatod. Ha jól sejtem, Grigori sincs már életben - pillantok rá sokat sejtetõen.
- Nem, nincs, jól sejted. Nem hagyhattam, hogy így bánjon veled.
- Rendben - sóhajtok fel. - Már megszoktam, hogy a törvény teljes kizárásával éled az életedet. De akkor is kell egy terv Inna ellen.
Várakozóan nézek rá.
- Az én korábbi zseniális ötletem következménye egy pánikroham és számos seb lett, várom a te javaslataidat - mondom neki, és megfogom a kezét az asztalon.

Nyicolai Vasilyevics Csenkov

Miután az egyik vendégszobához tartozó fürdõszobában lezuhanyoztam, majd átöltöztem elindulta a szobán felé, hogy megnézzem Vayt. A történtek miatti dühöm már elcsitult, mert Grigori megkapta, amit érdemelt.
Benyitok a szobába, de az ágy üres és a szobában sem látom. – Vay!
- Fürdõ.
Azonnal az ajtó felé veszem az irányt és, amikor belépek a kád mellett találom. - Mit csinálsz?
- Egy vizes törülközõvel törölöm körbe a sebeimet.
Most egész nyugodtnak tûnik, és örülök neki, hogy végre ismét a régi. – Jól vagy?
Óvatosan magamhoz húzom, hogy ne érintsem meg a sérült vállát, majd magamhoz ölelem.
- Kifejezetten rosszul érzem magam, de már nincs és elõreláthatólag nem is lesz pánikrohamom. Sajnálom, ha rád ijesztettem, kontrollálhatatlanok voltak a cselekedeteim.
Megkönnyebbült sóhaj szakad fel belõlem, mert már megint úgy beszél, mintha egy szakkönyvbõl idézne. Ez az én Vayem.
- És meg is csókolhatlak?
- Ha arra vagy kíváncsi, nem fogok a romantikus regényekbõl ismert, ne érj hozzám, mert mocskos leszel klisékkel jönni. Nagyfiú vagy, el tudod dönteni, hogy undorít-e ami velem történt vagy továbbra is kívánsz.
Végre elmosolyodik, én pedig felszabadultan felnevetek azon, amit mondott. Több kell nekem ahhoz, hogy ne kívánjam többé.
- Hihetetlen vagy. – lassan és finoman csókolom, hogy ne okozzak neki fájdalmat egy heves mozdulattal. Jó végre újra érezni azt a csak rá jellemzõ édes illatot, ami minden porcikájából árad. Ezzel általában felizgat, de most kontrollálom magam.

Miután befejezte a mosakodást, rendeltem egy csomó étel reggelire, mert tudom, hogy tegnap reggel óta nem evett semmit. Akkor túl idegen volt, de most… szinte minden elfogy az asztalról, mire befejezzük az evést.
- Alek mellesleg kiváló szakács. Ha gondolod, tarthatnánk valami kis felvételi fõzést vagy ilyesmit. Egy vizsgát. Megfelelõbb lenne egy szakács a háznál, minthogy állandóan rendelgetni kelljen.
Elvigyorodom, mert tetszik ahogy fogalmazott, és ha itt akar munkát adni Aleknek az azt jelenti, hogy itt marad. Remek.
Vigyoromat kicsit bizonytalanul megszólal.
- Rosszul mondtam volna valamit?
- Csak tetszik, hogy úgy beszélsz a házamról, hogy a miénk.
- Ez természetes. Egyelõre nem szerepel a terveim között, hogy elhagyom Oroszországot, és tekintve, hogy a neked történõ segítség miatt alakult így az életem, és jóformán szeretõk lettünk közben, nem értem, és nem látom okát, hogy miért kellene munkát keresnem, hogy albérletben élhessek. Bár ha megunom az itthon ülést, akkor úgyis keresek majd munkát.
Nekem kifejezettem tetszik az ötlet, hogy mindig itthon lesz, de nem akadályozom meg, ha mégis dolgozni szeretni. Bár nincs rá szükség.
- Ezt majd megbeszéljük, gyönyörûm, rendben? Most Innáról kellene beszélnünk.
Látom, hogy egy csapásra elkomorul az arca, és nem is irigylem a helyzetet, amibe került. Az alvilágban annál jobb minél kevesebb barátja van az embernek, mert egy barát egyenlõ egy jövõbeli árulóval.
- Ma este kell elmennünk a  hotelbe, ott elfogjuk, idehozzuk és kivallatod. Ha jól sejtem, Grigori sincs már életben.
- Nem, nincs, jól sejted. Nem hagyhattam, hogy így bánjon veled.
- Rendben. Már megszoktam, hogy a törvény teljes kizárásával éled az életedet. De akkor is kell egy terv Inna ellen.
Ebben igaza van.
- Az én korábbi zseniális ötletem következménye egy pánikroham és számos seb lett, várom a te javaslataidat.
Megfogja az asztalom pihenõ kezemet, én pedig a hüvelykujjammal elkezdek kis köröket rajzolni a kézfejére.
- Biztos vagy benne, hogy te is ott akarsz lenni? Végül is, barátok voltatok.
Egy pillanatra elszomorodik, majd határozottan rám pillant.
- Ott akarok lenni. A szemébe akarok nézni, mikor elmondja, hogy miért akart megöletni.
- Rendben gyönyörûm, de együtt megyünk. Többé nem hagyom, hogy bajod essen. – elgondolkodok ez kicsit, majd megszólalok – Te ismered a legjobban azt a szemetet. Mi az, ami a legfontosabb neki?
- A karriere. Mindig az volt a célja, hogy a kormányhoz tartozzon. Nekem azt mondta, hogy így akarja szolgálni a hazája érdekeit, de nyilván nem ez volt a célja.
Már csak az a kérdés, miért az én embereimet kezdte el mészárolni?
- Ha egy diplomatának folt esik a hírnevén, akkor búcsút inthet a politikai pályájának. – a szemébe nézve folytatom – Ha ellenséged van, azt mindig a legérzékenyebb pontján kell megragadni és annál fogva fellógatni.
- Tehát tönkre kell tennünk a pályáját és rá kell venni, hogy mindent bevalljon. Ha ez az információ eljutna a kormányhoz, abban a percben elveszítene mindent.
Pontosan, de tegyünk rá még egy kicsit.
- Inna sok kampányt szervezett a bûnözés csökkentése érdekében. A közvélemény szerint õ egy példakép, ezért nem csak a kormánynak, de az embereknek is meg kell ismerniük. Erre pedig a média a legjobb megoldás.
Egy adás amiben bevallja, hogy õ szervezte a tömeggyilkosságot, mindennél jobban ellehetetleníti és nem ússza meg a börtönt. Az ilyennek az rosszabb, mint a halál.
- Eljutatod a vallomását a televíziónak?
- És a sajtónak meg a rádiónak. De ehhez kell néhány dolog. Kamerák, mikrofonok és… a vallomás.
Van egy emberem, aki profi az ilyen technikai problémák megoldásában.
- Nyicolaj, de a találkozó egy hotel éttermében lesz, ahol nyüzsögnek az emberek. Nem valószínû, hogy Inna mindent be fog vallani, ha mások is hallják.
- Ez igaz, de ha én is veled megyek nem sokáig lesznek ott mások. – elvigyorodom, és látom, hogy a komor hangulata ellenére neki is kis mosoly húzódik az ajkaira.
- Te élvezed, hogy mindenkit elijesztesz a környezetedbõl?
- Hát persze gyönyörûm, másképp soha nem jönnél el velem egy étterembe sem. Gyere ide!
Kijjebb húzódom a székkel és megvárom, míg az ölembe ül, majd óvatosan átkarolom. – Nem fáj a vállad?
- Nem, a fájdalomcsillapító megtette a hatását. – felsóhajt és a nyakam hajlatába hajtja a fejét. – Remélem, gyorsan elmúlik, mert nagyon zavaró, hogy folyton figyelnem kell a mozdulataimra.
- Nem volt túl mély, ezért hamar rendbe jössz.
Végigsimítom a hátát, ahogy szereti, majd átölelem. Imádom õt a karjaimban érezni. Imádom a testét, az édes illatát és mindenét, ahogy van.
- És most mit csinálunk?
Elmosolyodom rajta, mert úgy tûnik a türelmetlensége még nem kopott le róla.
- Miután megcsókoltál, felhívom a technikusomat, a kamerák miatt, majd bemegyek a cégemhez. Akarsz velem jönni?
Legalább nem lenne itt egyedül.
Mosolyogva hozzám hajol és megcsókol, közben pedig az ép karjával átkarolja a nyakam. Belemordulok a csókba és a feszes fenekébe markolva még közelebb húzom magamhoz. Mikor elválik tõlem, a nyakába csókolok, mert egyszerûen soha nem elég belõle.
- Nyicolai… ne most… sok dolgunk van és…
Bosszúsan felsóhajtok, és még egyszer megcsókolom.  – Esküszöm gyönyörûm… ha elkapjuk azt a rohadékot… egy hétig nem teszed ki a lábad a szobámból.
- A múltkor még csak két napot mondtál, és már az is lehetetlen. Az emberi test nem bír ki két nap folyamatos testi kapcsolatot. – már megint az a szexi határozott hang.
- Gyönyörûm, nekem soha nem elég belõled, de majd meglátjuk, hogy hányszor élvezel el, mielõtt kimerülnél. – elpirul, de már nem jön annyira zavarba az ilyesmitõl, mint elõször.
Sóhajtva felállok vele együtt, mielõtt még fölcipelném a hálószobába, elõveszem a telefonomat és felhívom Yurikot, aki a cégemnél dolgozik, de ha egy munka adódik a számára, amivel extra keresethez juthat nagyon hasznos tud lenni. Megbeszélem vele, hogy mire van szükségünk, majd leteszem és újra a várakozó Vay felé pillantok.
- Meglesz a rejtett kamera, amivel, majd fel tudjuk venni a vallomását.
- Jó. Plusz bizonyítéknak pedig megfelel Grigori híváslistája és az üzenetek. Ha ez a sajtó kezébe kerül, akkor már vége lesz, mert mindenki ellene fordul.
- Akkor induljunk.

***

Yurik már ott vár az irodám elõtt, mikor megérkezünk, és el is hozta a kért kamerát. Amíg õ megmutatja Vaynek, hogy hogyan kell rákapcsolna egy gombra a pulóverén, addig én ellenõrzõm a tegnap esti bál részleteit.
Némelyik vendég még mindig a szállodában tartózkodik a lefoglalt szobák egyikében, de a legtöbbjük már hazament. Végre ennek is vége van.
Még fölhívom a Szent Mártom hotelt is és lefoglalom az összes szabad asztal az éttermükben, mert mégis csak jobb ha minél kevesebben vannak.
- Fõnök, készen vagyunk. A rejtett kamera egy másik központi kamerára fogja küldeni a felvett képet, így minden azonnali rögzítésre kerül. A megbeszéltek szerint az ön és Mr. Carlton hangját torzítani fogjuk, hogy ne lehessen felismerni.
Elégedetten bólintok. – Szép munka, Yurik. Holnap délután gyere vissza és Jurijtól megkapod a fizetséged.
- Igen, Fõnök. – távozik én pedig újra kettesben maradok Vayjel.
- Nem vagy éhes szépségem? Már elmúlt két óra és még nem is ebédeltünk. – sokáig tartott míg beállították a kamerát.
- Egy kicsit, de nem igazán tudnék most enni. – látom, hogy nincs túl jó kedve, de nem is hibáztatom érte.
- Mit szólnál, ha hazamennénk és hozatnék abból a kávéból, ami annyira tetszett neked a cukrászdában? – odalépek hozzá és megsimogatom az arcát.
- Az jó lenne, köszönöm.
Szólok Jurijnak, hogy mit rendeljen, majd együtt elindulunk kifelé.

Este hétkor már mind a ketten készen vagyunk az indulásra, de még elõtte felhívtam Yurikot, hogy leellenõrizzük a kamerát. Õ azonnal visszajelez, hogy minden rendben, így el is indulunk.
Az hotelhoz vezetõ úton csendben vagyunk, nyugtatón simogatom a combját, mert bár nem mutatja ki, tudom, hogy rosszul esik neki, amit tennie kell. Végül is a barátja volt.
Engem is árultak már el, így tudom mit érez. Rohadt szar érzés, és ezért sem szoktam senkivel sem érzelmi kapcsolatba bonyolódni. Kivéve Vayt, de õbenne teljesen megbízom.
Amint eltettük az útból ezt az árulót, megpróbálom majd elfeledtetni vele ezt a sok rossz emléket, ami az utóbbi napok miatt van.
A kocsi fékezése szakít ki a gondolataim közül és amikor kinézek az ablakon látom, hogy már meg is érkeztünk. Kiszállok, majd megvárom, míg a mögöttünk lévõ kocsiból is kiszállnak az embereim és utasítom õket, hogy jöjjenek velünk.
Vayjel az oldalamon lépek be az elõtérbe, ahol rögtön a figyelem középpontjába kerülünk.
Vay az étteremnél álló emberhez lép és Inna nevét mondva kéri, hogy vezessék az asztalhoz.
Én egy másik lefoglalt asztalhoz megyek, de csak annyira közel, hogy azonnal segíteni tudjak ha baj lenne. Egyenlõre hagyom, hogy kettesben beszéljenek Az embereim pedig a többi lefoglalt asztalt foglalják el.
A teremben lévõ személyek közül egyre többen tûnnek el, míg egy sem marad. De szememet le nem veszem Vayrõl, aki komor arckifejezéssel beszélget Innával.
Teljesen nem értem, hogy mit mondanak, de hangfoszlányok eljutnak hozzám, így tudom, hogy éppen hazudik és ezt, Vay arckifejezésébõl ítélve, õ is tudja.
Még egy kis ideig nézem õket, majd megelégelem és határozott léptekkel odamegyek és leülök az én szépségem mellé.
- Maga meg mit keres itt Csenkov? – az arcán egyszerre látni dühöt és félelmet.
- Elég a mellébeszélésbõl te korcs! Válaszolj a kérdéseire, vagy nagyon megbánod! – a haragtól összeszorul az álkapcsa, de látom rajta, hogy megijedt. Remek.
- Nem tudom, hogy mirõl beszél. Vay mivel tömte tele a fejed ez a bûnözõ. Tudod, hogy én soha nem ártanék neked. Mégis honnan szedted azt a badarságot, hogy meg akartalak öletni?
Még mindig hazudik, és ez az idegesítõ mosoly az arcán… elég. Elõveszem a zsebembõl a fényképeket, amit a meggyilkolt prostiról készítettek és eléje teszem õket.
- Látod ezt te mocsok? – megnézi õket és az arca egyszeriben sokkal sápadtabb lesz – Mit gondolsz milyen érzés lehet, ha kivágják a szemed, miközben az életedért visítozol? Ha nem beszélsz, még ki is próbálhatjuk, a szemedre nincs szükségem.
Igaz, hogy ezt is felveszi a kamera, de a nemkívánatos részeket, ki lehet vágni. A lényeg az, hogy mindent bevalljon.
- Inna, miért akartál megöletni engem, és miért fogadtál bérgyilkost Nyikolai emberei ellen? – Vay hangja határozott és érzelemmentes. Igazi profi, akármit is érez valójában.
- Vay én nem tettem semmit! Régóta ismersz tu…
- Hagy abba Inna! Legyen benned legalább annyi méltóság, hogy ha lebuktál legalább valld be ás ne mentegetõzz!
Nyugtatón a térdére simítom a kezem az asztal alatt, majd intek Olegnek, hogy álljon a bejárat elé és ne engedjen be senkit. A kabátom alól elõveszem a fekete Magnumot, majd Inna szemébe nézve kiszedegetem belõle a golyókat, míg egy nem marad, majd megforgatom a tárat és ráfogom a fegyvert.
- Játszott már Orosz Rulettet? Egy golyó, öt üres hely. Ha nem válaszol a kérdéseire meghúzom a ravaszt, és ha szerencséje van akkor nem loccsan szét az agya. - valójában nem igazi a töltény, mert szükség van az információra, de ezt õ nem tudja – Kérdezz Vay!
- Miért akartál megöletni engem, és miért fogadtál bérgyilkost Nyikolai emberei ellen?
- Én nem…
- Ez a végsõ válasza? – felemelem a fegyvert és a fejére célzok.
- Ne! Elég jól van! – de még mindig nem beszél. Vayre nézek.
- Inna, miért akartál megöletni engem, és miért fogadtál bérgyilkost Nyikolai emberei ellen?
- Csenkov miatt! Õ az oka mindennek! Ha sikerült volna eltüntetnem én lehettem volna Moszkva hõse! Államfõ lehettem volna! De a bûnözés elleni kampányok mit sem érnek, ha nem tudjuk rács mögé juttatni õket!
- Ezért elkezdted megöletni az embereit?! – megszorítom Vay térdét, mert látom, hogy megremeg a keze az asztalon, de most nem szólalok meg.
- Igen! Kinek hiányozna egy csomó drogos senki, akik a társadalom söpredéke! És tudod mit? Örülök, hogy megtettem és még többet kellett volna megölni!
Egy ideig hallgat nyilván emészti amit az elõbb megtudott, ettõl a beteg állattól, majd halkan megszólal.
- És én? Engem miért akartál megöletni?

Dr. Vayshawn Carlton

- Rendben gyönyörûm, de együtt megyünk. Többé nem hagyom, hogy bajod essen. Te ismered a legjobban azt a szemetet. Mi az, ami a legfontosabb neki?

- A karrierje. Mindig az volt a célja, hogy a kormányhoz tartozzon. Nekem azt mondta, hogy így akarja szolgálni a hazája érdekeit, de nyilván nem ez volt a célja.
- Ha egy diplomatának folt esik a hírnevén, akkor búcsút inthet a politikai pályájának. Ha ellenséged van, azt mindig a legérzékenyebb pontján kell megragadni és annál fogva fellógatni.
- Tehát tönkre kell tennünk a pályáját és rá kell venni, hogy mindent bevalljon. Ha ez az információ eljutna a kormányhoz, abban a percben elveszítene mindent.
- Inna sok kampányt szervezett a bûnözés csökkentése érdekében. A közvélemény szerint õ egy példakép, ezért nem csak a kormánynak, de az embereknek is meg kell ismerniük. Erre pedig a média a legjobb megoldás.
Megbeszéljük a terv lényegét, majd megjegyzem, hogy élvezi, ha megfélemlít mindenkit.
- Te élvezed, hogy mindenkit elijesztesz a környezetedbõl?
- Hát persze gyönyörûm, másképp soha nem jönnél el velem egy étterembe sem. Gyere ide! - Teszem amit kér. – Nem fáj a vállad?
- Nem, a fájdalomcsillapító megtette a hatását. Remélem, gyorsan elmúlik, mert nagyon zavaró, hogy folyton figyelnem kell a mozdulataimra.
- Nem volt túl mély, ezért hamar rendbe jössz.
- És most mit csinálunk?
- Miután megcsókoltál, felhívom a technikusomat, a kamerák miatt, majd bemegyek a cégemhez. Akarsz velem jönni?
Megcsókolom. Szeretem érinteni õt. Ami megint kicsit elfajul, így nyö9gve hívom fel a figyelmét arra, hogy dolgunk van.
- Esküszöm gyönyörûm… ha elkapjuk azt a rohadékot… egy hétig nem teszed ki a lábad a szobámból.
- A múltkor még csak két napot mondtál, és már az is lehetetlen. Az emberi test nem bír ki két nap folyamatos testi kapcsolatot. – Nem értem, mibõl gondolja, ha két nap nem lehetséges, akkor egy hét igen.
- Gyönyörûm, nekem soha nem elég belõled, de majd meglátjuk, hogy hányszor élvezel el, mielõtt kimerülnél.
Fent aztán megtudom, hogy minden rendben, lesz kamera és mikrofon.

* * *

Estére kész vagyunk mindketten, de én ideges vagyok. Valahol még mindig hiszem benne, hogy ha õ is volt, volt rá racionális indoka. Mintha Nyicolai érezné, nem szól, csak simogat, hiszen tudja, hogy félek.
Odaérve bemegyünk, de én kezdek el Innával beszélni. Elõször nem érti, miért vagyok ott, de hiába magyarázok neki, nem akarja érteni, így szinte örülök Nyicolai érkezésének.
 - Maga meg mit keres itt Csenkov?
- Elég a mellébeszélésbõl te korcs! Válaszolj a kérdéseire, vagy nagyon megbánod!
- Nem tudom, hogy mirõl beszél. Vay, mivel tömte tele a fejed ez a bûnözõ? Tudod, hogy én soha nem ártanék neked. Mégis honnan szedted azt a badarságot, hogy meg akartalak öletni?
- Látod ezt, te mocsok? Mit gondolsz milyen érzés lehet, ha kivágják a szemed, miközben az életedért visítozol? Ha nem beszélsz, még ki is próbálhatjuk, a szemedre nincs szükségem.
- Inna, miért akartál megöletni engem, és miért fogadtál bérgyilkost Nyicolai emberei ellen? – kérdezem. Ennyire nem kell eldurvulnia a helyzetnek.
- Vay én nem tettem semmit! Régóta ismersz tu…
- Hagy abba, Inna!  - szakítom félbe. Hallgatni sem bírom ezt… - Legyen benned legalább annyi méltóság, hogy ha lebuktál legalább valld be és ne mentegetõzz! 
Nyicolai megsimogat, majd kiszedi a fegyverébõl a golyókat.
- Játszott már Orosz Rulettet? Egy golyó, öt üres hely. Ha nem válaszol a kérdéseire meghúzom a ravaszt, és ha szerencséje van, akkor nem loccsan szét az agya. Kérdezz Vay!
- Miért akartál megöletni engem, és miért fogadtál bérgyilkost Nyicolai emberei ellen?
- Én nem…
- Ez a végsõ válasza?
- Ne! Elég jól van!
- Inna, miért akartál megöletni engem, és miért fogadtál bérgyilkost Nyicolai emberei ellen? - ismétlem meg a kérdést.
- Csenkov miatt! Õ az oka mindennek! Ha sikerült volna eltüntetnem én lehettem volna Moszkva hõse! Államfõ lehettem volna! De a bûnözés elleni kampányok mit sem érnek, ha nem tudjuk rács mögé juttatni õket!
- Ezért elkezdted megöletni az embereit?!
- Igen! Kinek hiányozna egy csomó drogos senki, akik a társadalom söpredéke! És tudod mit? Örülök, hogy megtettem és még többet kellett volna megölni!
Egy ideig hallgat nyilván emészti amit az elõbb megtudott, ettõl a beteg állattól, majd halkan megszólal. 
- És én? Engem miért akartál megöletni? - kérdezem, elõre félve a választól.

- Hogy miért? - néz rám. - Biztos, hogy hallani akarod? - kérdezi mosolyogva.
- Tudnom kell - nézek rá határozottan. Hirtelen libben elõre, és végigsimít az arcomon, majd elkapja az államat. Nyicolai már feláll, de leintem. Inna beteg, elmebeteg, ha nem azt teszi, amit akar, akkor baj lesz.
- Utállak, érted? - sziszegi. Rosszul esik, de a lényeg még csak most jön. - Már az elejétõl - sóhajt fel, elenged és veszélyes vigyorral pillant rám. - Szép vagy és okos. Mindened megvan, ami nekem sosem lesz.  Meg akartam mutatni, hogy én is képes vagyok rá. Muszáj képesnek lennem rá! Tökéletesen kidolgoztam a tervet,  idehoztalak és bebizonyítottam, hogy egyedül szart se érsz. - Vészjósló pillantás. - Csak arra nem számítottam, hogy kitolod a segged és leállsz buzulni Csenkovval, leszarva a barátodat. - Nem! Ez nem igaz!
- Ne-nem vagyok bu-buzi! Ne-ne nevezz így! - Felröhög.
- Fogadjunk legalább baszni meg szopni tudsz, ha már beszélni nem - jegyzi meg nevetve.
- E-elég le-legyen! Mo-mond meg õszinté-tén, tényleg te voltál?! - Annyira ideges vagyok, hogy alig tudok gondolkodni. Csak egy vallomás és kész vagyok…
- Én voltam, basszus! - Elkezd belõle dõlni minden. A végére nekem már potyognak a könnyeim. Ahogy befejezi, ránézek. Olyan fájdalmat érzek a lelkemben, amivel alig tudok kezdeni valamit. Olyan csalódott vagyok, mint még sohasem. Hiszen a barátom volt… majdnem az egyetlen!
- I-Inna… - suttogom. Annyira csalódott vagyok, mint életemben soha.
- Nem barátkozom köcsögökkel, pláne Csenkov köcsögeivel! Felesleges lenne bármit is mondanod, akasztófára való fasszopó. - Szinte felnyársal a szemeivel, így potyogó könnyekkel rázom le magamról az engem nyugtatva simogató kezeket, és elindulok kifelé. Jurij kint áll a teraszon.
- Mr. Carlton… - lép mellém, hiszen már zokogok.
- Me-messze van Alek munkahe-helyen? - kérdezem. Szükségem van rá.  Rá, aki elfogad így, nem ítél el és… és… Alek kell most. Csak õ.
- Nem, uram. Arra kell menni, a következõ saroknál… de várja meg…
Nem szólok egy szót sem, elkezdek rohanni. Szükségem van Alekre. Most mindenképp!

A borbélyban valamiért rögtön elõre engednek, és egy szép nõ, egy prostituált mosolyogva közli, hogy a hátsó szobában találom Aleket.
Ahogy belépek, õ épp öltözik, gondolom, épp túl van egy munkán. Ahogy rám néz, leteszi a kezében levõ inget és elém lép, hiszen még mindig sírok.
- Vay… - suttogja, és szorosan magához ölel. Az arcomat a nyakába fúrom és hosszú percek alatt kisírom magam. Amikor végzek, remegve szorítom a derekát, és szipogok.
- Na, jól vagy? - kérdezi halkan. - Mi a fene történt?
- É… én nagyon nagyot csalódtam - felelem remegõ hangon.
- Ugye nem…
- Egy barátom…  egy barátom hazudott nekem és… és rosszat akart nekem és… - Szorosabban ölel magához, majd érzem, ahogy hátrálni kezd. Megyek utána, nem engedem el. Most szükségem van valakire, aki nem Nyicolai. Muszáj valaki másnak is jelen lennie az életemben.
Leül az ágyra, én pedig utána és az ölébe bújok. Õ semmit sem csinál, csak ringat és simogatja a hátam, a hajamba puszil néha és majdnem egy órán keresztül meg sem mozdulunk.
- Ho… honnan tudtad, hogy jövök? - kérdezem. - Mármint mindenki tudta.
- Mr.  Csenkov ideszólt, hogy erre tartasz - mondja halkan. - De semmi mást nem mondott.
Igen. Sejthettem volna, hogy az õ keze van a dologban. Épp végszóra hallom, hogy kopognak, majd valaki benyit. Én el vagyok foglalva azzal, hogy Aleket el sem engedem, mert ez nyugtat meg jelenleg. Õ simogat, nekem pedig jól esik. Nincs ebben semmi szexualitás, csak baráti érintések.
- Alek. - Felismerem Nyicolai hangját. Gondolom köszönt vagy valami, mert most már hozzám szól. - Jobban vagy, szépségem? - Végigsimít a hátamon.
- Nem… - vallom be. - Inna… Inna… hallottad minket mondott?
- De szépségem, tudod, hogy csak azért mondta, hogy bántson - mondja lágyan.
- Ne… nem érdekel. De akkor sem… nem…. én nem vagyok … nem vagyok a … - Ki sem tudom mondani, csak megint könnyezni kezdek. Alek felsóhajt.
- Nem jössz haza? - kérdezi lágyan Nyicolai.
- Alekkel szeretnék maradni. Nagyon félek egyedül a gondolataimtól. Nem szeretnék megint pánikrohamot.
Pár perces csend, majd Nyicolai ellentmondást nem tûrve megszólal.
- Alek, öltözz fel, hazajössz velünk. Ma este Vay-jel alszol. - Érzem, hogy fenyegetõ a hangja, de nem érdekel most.
- De nem haragszol, ugye? - kérdezem, és elszakítom az arcom Alek nyakától, hátrapillantva rá. A szemeim könnyesek és vörösek a sok sírástól.

Nyicolai Vasilyevics Csenkov

Egy pillanatig csak nézik egymást, de amikor az a korcs hirtelen feláll és az állánál fogva Felemeli a fejét, már éppen állnék fel, hogy eltörjem a kezét, de Vay jelez, hogy ne tegyem.
- Utállak, érted? Már az elejétõl – végre elengedi, de aztán folytatja - Szép vagy és okos.
Mindened megvan, ami nekem sosem lesz.  Meg akartam mutatni, hogy én is képes vagyok rá. Muszáj képesnek lennem rá! Tökéletesen kidolgoztam a tervet,  idehoztalak és bebizonyítottam, hogy egyedül szart se érsz. - Vészjósló pillantás. - Csak arra nem számítottam, hogy kitolod a segged és leállsz buzulni Csenkovval, leszarva a barátodat.
Nagyon, nagyon vissza kell fognom magam, hogy ne fojtsam meg. Csak azért nem teszem, mert Vayt nem érintené jól.
- Ne-nem vagyok bu-buzi! Ne-ne nevezz így!
- Fogadjunk legalább baszni meg szopni tudsz, ha már beszélni nem – eszelõs nevetést hallat, a tekintetében pedig õrült fény csillog. 
- E-elég le-legyen! Mo-mond meg õszinté-tén, tényleg te voltál?!
Már remegnek a térdei a kezem alatt, de most nem tudom megnyugtatni egyszerû simogatással. Ahhoz túlságosan mélyen érintette ennek a patkánynak az árulása.
- Én voltam, basszus!
Végre megeredt a nyelve. És ezzel vége a pályafutásának, az életének. Úgy belelendül, hogy az összes elkövetett csalását és gyilkosságát kitálalja. De minél többet mond, Vay annál sápadtabb lesz, míg végül csak egy suttogásra képes.
- Nem barátkozom köcsögökkel, pláne Csenkov köcsögeivel! Felesleges lenne bármit is mondanod, akasztófára való fasszopó.
Megindulnak a könnyei, majd lerázva a kezeimet kiszalad az ajtón. Gyilkos tekintettem fordulok Inna felé, majd közelebb lépek és egy szó nélkül tarkón ütöm a fegyverem csövével.
A halál túl kegyes lenne a számára. Elõtte még elintézem, hogy kegyelemért könyörögjön.
- Szergej, Oleg a vészkijáraton keresztül vigyétek ki a kocsiba és várjatok meg.
Biccentenek, majd felrángatják az ájultan heverõ testet és ketten kivonszolják. Sietõs léptekkel indulok el Vay után, de a bejáratban Jurij jelenti, hogy Aleket kereste, és elfutott a bordélyház irányába. A kölyök már biztos dolgozik, mert már este van, ezért felhívom Tatianat, hogy tegye szabaddá Aleket, majd utána indulok.

Már az ajtóban egyenesen oda irányítanak, ahol õk vannak, és mikor odaérek egy halk kopogás után benyitok.
Egy cseppet sem tetszik amit látok, mert még soha nem láttam Vay ennyire zokogni. Tényleg nagyon jóban lehetett azzal az árulóval.
- Alek. – biccentek neki, õ pedig viszonozzam, majd odalépek az én szépségemhez és gyengéden a hátára simítok. - Jobban vagy, szépségem?
Hülye kérdés, de remélem legalább jobb lesz neki, ha kibeszéli. Nem igazán értek mások vigasztalásához.
- Nem… Inna… Inna… hallottad minket mondott? – nem néz rám, csak Alek ingébe motyog.
- De szépségem, tudod, hogy csak azért mondta, hogy bántson. – és ezért drágán megfizet.
- Ne… nem érdekel. De akkor sem… nem…. én nem vagyok … nem vagyok a …
Megint sírni kezd, nekem pedig ökölbe szorul a kezem a dühtõl, hogy így kell látnom egy korcs miatt. - Nem jössz haza?
- Alekkel szeretnék maradni. Nagyon félek egyedül a gondolataimtól. Nem szeretnék megint pánikrohamot.
Talán jobb is ha most vele marad. Én valószínûleg úgy sem tudom megnyugtatni, mert amilyen gyilkos hangulatban vagyok nem lennék jó társaság. És ma még rengeteg dolgom van.
- Alek, öltözz fel, hazajössz velünk. Ma este Vayjel alszol.
- De nem haragszol, ugye? – végre rám néz azokkal a gyönyörû barna szemeivel, amik most könnyben úsznak, az arca maszatos a sírástól. Hogy tudnék haragudni rá?
- Persze, hogy nem haragszom gyönyörûm. Maradj Alekkel és pihenj, a többit majd én elintézem. – még egyszer megsimítom a hátát, majd felállok – Jurij lent vár és hazavisz titeket.
- Köszönöm Nyicolai! – elmosolyodom a szipogásán és elindulok lefelé.
Szergej megvárt a másik kocsival, amivel Innat is hazaszállítjuk.
- Jurij te itt várd meg Vayt és Aleket. Vidd õket haza és ha szükségük van valamire intézkedj!
- Ahogy akarja Fõnök!
Elégedetten bólintok, majd beülök a kocsiba és szólok, hogy indulhatunk. Minél hamarább el akarom ezt rendezni.

***

Otthon azonnal a pincébe megyek és megvárom, amíg behozzák a vendégemet. Szerencsére mi értünk elõbb haza és nem Jurij, mert nem szerettem volna, hogy Vay lássa, ahogy lecipelik ide a régi barátját. Csak még jobban fölzaklatta volna és már így sincs jól.
Az a szemét pontosan tudta, hogy mivel sértheti meg és mivel okozhat neki a legnagyobb csalódást. De megbánja még ezerszer is, hogy olyan durván bánt vele.
Mikor meglátom õket a fogollyal feléjük fordulok.
- Erõsen kötözzétek az asztalhoz! – odaviszik és már dobnák fel a tetejére, mikor megállítom õket. – Ne úgy! A felsõtestét borítsátok az asztalra, hason fekve, a lába pedig a földön legyen. Egy kicsit elszórakoztatjuk ma este a barátunkat.
Ördögi vigyorom láttán felnevetnek, mert tudják mit akarok. Ismerik a módszereimet. Mindenkit a legérzékenyebb részénél kell megragadni.
A diplomata úrnak gondja van a melegekkel? Akkor kap egyet ma éjszakára, hátha megtetszik neki.
- Oleg, menj el a város legrosszabb környékére, és egy meleg bárból hozz ide egy drabális állatot, aki majd szórakoztatja. Mondd meg neki, hogy húszezer rubelt kap, ha megdugja ezt a mocskos korcsot! Világos?
- Örömmel, Fõnök!
Kaján vigyorral nézem, ahogy Szergely lekötözi, majd mikor készen van utasítom, hogy maradjon itt, ameddig meg nem jön az emberünk. Felõlem egész éjszaka szórakozhatnak, mert úgy is csak hajnalban szabadulok meg tõle.

***

A város már ki van világítva, mikor beérek a cégemhez, ahol egy találkozót beszéltem meg Yurikkal, hogy elõkészítsük a leleplezõ felvételt az esti híreknek.
Jó munkát végzett, mint mindig, amiért busás jutalmat fog kapni.
- Fõnök, hová töltsem fel a videót?
- Elõször is törd fel a legnézettebb csatornát és észrevétlenül tedd azok közé a fájlok közé, amiket ma este leadnak. Aztán küld el a sajtónak, egyesével az összes képviselõnek, majd végül a telefon híváslistájával együtt küld el a rendõrségnek. Névtelenül, természetesen.
- Azonnal, Fõnök! A televízió tûzfalait és a rendszer úgy tíz percbe telik feltörni és a kilenc órás adások között már benne is lesz.
- Már alig várom, hogy lássam.
Ma este végleg összedõl minden, amit Inna felépített. Holnap már minden újság címlapján az õ képe fog virítani és minden tévéadás az õ vallomását adja.

Mikor mindennel megvagyunk elégedetten indulok hazafelé,  és látom, hogy már Jurij is itt van.
- Minden rendben ment?
- Igen Fõnök! Mr. Carlton és Alek a vendégszobába mentek, ami az öné mellett van.
- Rendben. Még valami… reggel semmilyen újságot ne hozz a házba és ne is említs neki semmit az árulóról. – ha tudni szeretné, mi történt vele, akkor elmondom, de nem szeretném, hogy még többet sírjon. Az a mocsok nem érdemli meg.
- Ahogy akarja Fõnök! Tálalják a vacsorát?
- Nem. Vay kért valamit enni?
- Nem Fõnök.
Hm... – Reggel menj el abba a cukrászdába, ahol vele voltam és hozz neki mindenbõl. És a kávé specialitásukból is.
Bólint, majd mikor mindent megbeszéltünk elindulok a pince felé. Amint belépek a második hangszigetelt ajtón azonnal megüti a fülemet a fájdalmas ordítás, amit olykor felvált a könyörgés.
Elvigyorodom, majd a szintén kajánul vigyorgó Oleg felé fordulok.
- Nos? Mit találtál.
- Egy majdnem két méteres illegális bokszolót Fõnök. Amint meghallotta, hogy mennyi lóvét kap, azonnal igent mondott.
- Tökéletes. – el tudom képzelni mennyire gyengéd lehet – És a vendégünknek, hogy tetszik?
- Elõször azt hitte, hogy azért hoztuk, hogy jól összeverje és akkor elátkozta magát a pokolba, de amikor rájött, hogy miért van kikötözve már könyörgött.
Könyörögjön csak. Megérdemli amit kap, mert bántotta Vayt.
- Ha végeztek, fizesd ki a fickót. Hajnalban Innát pedig dobjátok ki egy járõrautó mellé az utcán.
- Ne öljük meg?
- Ne. Rosszabb lesz neki a börtön, mint a halál. Ahhoz képest, amit ott kap, ez csak bemelegítõ. – a szoba felé bökök ahonnan még mindig kiáltások és fájdalmas nyögések hallatszanak. Hát igen… a börtön sem lesz kellemesebb. Az a sok kampány a bûnözõk ellen… és most azok közé kerül, akiket elítélt.
Felsóhajtok, majd úgy döntök, hogy ideje aludni menni. Hosszú volt ez a nap.

***

Reggel még épp hogy virrad, amikor fölkelek, de olyan mintha alig aludtam volna valamit. Sokáig forgolódtam az éjjel, mert hiányzott Vay puha, meleg teste az enyém mellõl. Már annyira megszoktam a közelségét, hogy hiányzik.
Furcsa érzés, hogy ilyen rövid idõ alatt, ilyen erõsen kötõdni kezdtem hozná. Eddig még senkivel sem éltem együtt, aki belelátott volna az életem minden területére, de Vay állandóan körülöttem van és ez egész jó érzés.
Fáradtan kifújom a levegõt, majd kinyújtóztatom az izmaimat. Az óra fél hatot mutat, ami azt jelenti, hogy fél órával a tervezett elõtt keltem.
Összeszedem a ruháimat, majd a fürdõszobába megyek, hogy egy zuhannyal felfrissítsem magam.
Nem maradok sokáig itthon, mert a tegnapi akció miatt rengeteg dolgom van. Szívesebben lennék itthon Vayjel, hogy megnézzem jobban van e, de ez most lehetetlen.
Reggeli nélkül és két pohár kávé után indulok el a céghez, mert minél hamarább ott vagyok, annál több ügyet intézhetek el.

Délelõtt elintézem a függõ ügyeket, ellenõrzõm a szállítmányokat és megnézem a reggeli híreket és mély elégedettséggel tölt el, amit hallok.
„Csalódtunk a város egyik legtiszteletreméltóbb emberében, aki rútul eljátszotta a bizalmunkat”
„A reggeli órákban letartóztatták az orosz diplomatát Inna Michajlovicsot, aki saját vallomása alapján egy sorozatgyilkosság kitervelõje, súlyos büntetésre számíthat a törvényszék elõtt”
A nap további részében újraszervezem az utcai dílerek területeit, és szétszórom õket a városban. Közben útnak indítom a törökökkel megegyezett kokainszállítmányt és végül kifizetek néhány informátort és Yurik is bõséges jutalmat kap.
Sokkal tovább tart elrendezni mindent a kiesett dílerek miatt, mint gondoltam, így már este fél nyolc is elmúlik, mire haza indulok. Már hiányzik az én szépségem, túl régen érintettem már meg és az irodám is unalmasabb volt társasága nélkül.
Úgy döntök, hogy a vacsorát kihagyom, mert már ettem az irodában, így egyenesen a vendégszobába megyek, de az üres.
A saját szobámból hallok kiszûrõdõ zajokat, ezért oda veszem az irányt. Mikor belépek hallom, hogy zuhanyozik, de most nem csatlakozom hozzá, mint általában, mert nem tudom, hogy milyen kedve van. Azért remélem már nem olyan szomorú, mint tegnap.

Dr. Vayshawn Carlton

- Persze, hogy nem haragszom gyönyörûm. Maradj Alekkel és pihenj, a többit majd én elintézem. – Megnyugtat, amit mond. Sokat jelent Alek mostani közelsége, de ettõl függetlenül még mindig kedvelem õt. Nem változott semmi kettõnkkel kapcsolatban.  – Jurij lent vár és hazavisz titeket.
- Köszönöm Nyicolai! – fordulok felé hálásan. Õ kimegy, Alek pedig finoman megpaskolja a derekamat.
- Nos, ha elengedsz, felöltöznék - mosolyogja.
- Miért nem vagy jó így? - szipogom.
- Mert nem volt idõm alsót felvenni, olyan hirtelen estél be. És nem szívesen mennék anélkül.
Pirulva lépek le az ölébõl és hagyom, hogy a fürdõbe menjen öltözni. Körbenézek.
Ez a szoba nagyon… szegényes. Muszáj lenne rávennem Nyicolait, hogy Alek odaköltözhessen a házba és minden nap fõzhessen nekünk. Azt hiszem most, hogy Inna ennyire… ennyire…
Potyogni kezdenek a könnyeim, majd ahogy Alek kiér, szó nélkül von az ölelésébe. Suttog, hogy nincs semmi baj, hogy õ itt van nekem, de… de… soha nem voltam ennyire rosszul.
 - Na, menjünk - kér halkan. - Út közben álljunk meg és vásároljunk be.
- De mit kell venni? - törölgetem meg a szemeimet.
- Édességet. Kell neked a boldogsághormon - mosolyog rám, majd felkap egy táskát és elindulunk. Jurij tényleg lent vár minket. Szótlanul nyitja nekünk az ajtót és megy arra, amerre Alek kéri.
Meglep, hogy egy hatalmas, pláza-féle épület parkolójában állunk meg.
- Mi ez a hely? - kérdezem halkan.
- Ez egy édességnagyker - néz rám. - De nagyon örülök, hogy végre nem szomorú vagy, hanem kíváncsi.

Majdnem egy órán keresztül vagyunk bent, majd ahogy kijövünk, három-három hatalmas szatyor van mindkettõnk mindkét kezében. Jurij egy jesszus-sóhajtással letud minket majd bepakol az autóba. Otthon aztán bemegyünk a vendégszobába, felpakolva egy olyan adag édességgel, amivel egy kisebb óvoda egy hétig ellenne, majd az ágyra ülünk.
- Szóval mi történt? - kérdezi, és hanyag copfba köti a haját.
- Nem tudom, hogy elmondhatom-e - hajtom le a fejem.
- Ugyan, ugyan, kinek mondanám el szerinted? Te vagy az egyetlen barátom, akivel nem kell szexelnem - nevet fel. Pirulva nézek rá, majd mesélni kezdek. Mindent, az elejétõl.

Órák alatt jutok el ahhoz, ami történt, de ahogy felidézem, megint nagyon lehangolódom.
- Hm. Nem irigylem azt a férfit - sóhajt fel.
- Mirõl beszélsz? - kérdezem.
- Mr. Csenkov nyilván valami extra durva kínzást talált ki neki. - Bólintok. Biztos vagyok benne, hogy ha elmennénk most a pincébe, ott lenne õ is.
- Mond csak Alek - nézek rá. - Szeretsz te engem? - kérdezem. Fontos, és tisztáznunk kell.
- Persze - bólogatja lelkesen. - Mert?
- És nem tennéd meg velem azt, amit Inna, ugye?
- Ha azt akarod hallani, soha nem árulnálak el. Sokkal többet jelent nekem a barátságod.
- És nem azért van ez, mert félsz Nyicolaitól?
- Nyilván tartok tõle, és eleinte valóban csak azért foglalkoztam veled, mert kértek rá. De ahogy megjelentél nálam és én jutottam eszedbe a bajban, az sokat jelent nekem.
Elmosolyodom. Igen. Azt hiszem, tényleg szükségem van Alek közelségére.
- Te vagy az egyetlen barátom - vallom be halkan.

* * *

Reggel Alek közli, hogy elmegyünk vásárolni, hogy készíthessen ebédet vagy vacsorát - amelyikre Nyicolai hazaér, Jurij ugyanis közli, hogy dolgozni ment. Mi meg vásárolunk. Ételeket, konyhaeszközöket, ugyanis Alek le van döbbenve, hogy mennyire nincsenek dolgaink. Saját pénzbõl fedezem, hiszen ez így van jól, nekem is van még pénzem.
Veszünk ruhákat is, majd Alek eldönti, hogy mozizni is akar. Sóhajtva hívom fel Jurijt, hogy jöjjön elénk, de közben egy fiatal srác Alekhez lép és elég agresszíven kezd neki udvarolni.  Bár testi erõm elenyészõ, mégis mellé lépek és megpróbálom elzavarni a fiút.
 - Menj el innen - kérem, de csak vigyorog, majd a barátja, aki vele van annyira közel lép, hogy a korlátnak szorul a testem.
- Vay! - sikkantja Alek, és lépne, de a másik fiú nem hagyja. - Nem tudjátok, hogy kinek a szeretõjét molesztáljátok… - vakkantja.
- Ugyan kinek lehet ilyen szeretõje? - kérdezi.
 - Ismerõs a Csenkov név? - kérdezi az ekkor felérõ Jurij.
Nevetve figyelem, ahogy a két fiú szinte nyüszítve rohan. Vicces, hogy Jurij mennyire félelmetes, pláne ha Nyicolai nevével az ajkain jelenik meg.
A film kifejezetten érdekes, majd ahogy hazafelé tartunk Jurij szól, hogy Nyicolai nemsokára hazaér majd. Alek rögtön a konyhába megy én pedig a fürdõbe.
Amikor kijövök, õ már a szobában van. Mosolyogva lépek elé.
- Szia szépségem - köszönt.
- Szia.
- Jobban vagy már? - Felnézek rá. Látom, hogy tényleg aggódik emiatt.
- Sokkal, köszönöm. Alek rengeteget segített nekem.
- És hol van most? - Magához húz és a nyakamba puszil.
- A konyhában, vacsorát készít nekünk. Reményeim szerint annyira meg leszünk vele elégedve, hogy akár már ma áthelyeztetheted ide.
Felnevet, majd még szorosabban ölel.
- Örülök, hogy jobban vagy - néz rám. Tudom, mire gondol, így két tenyerem közé zárom arcát és közelebb hajolva megcsókolom. Lassan, nagyon lassan, hiszen most nem szeretnék felizgulni, azt sem szeretném, ha õ felizgulna. Amikor aztán elhajolok, a mellkasához bújok, õ pedig a hajamba szuszog.
- Még nem vagyok kész másra - mondom neki.
- Ennyire mélyen érintett, amiket mondott? - simít végig a gerincemen.
- Rosszul esett, de jól vagyok. Még egy kis idõ és minden rendben lesz, ne aggódj - mosolygok fel rá.
- És láttál ma valami érdekeset…? - kérdezi.
- Nem, semmit, mivel kapcsolatban?
És õ mesél. Az interneten megmutat egy cikket, majd épp ekkor kezdõdik az egyik csatorna híradója, így ott is megnézhetem az Innáról készült riportot. Nyögve ülök az ágy szélére.
Teljesen tönkretettük õt.
- Vay… - lép elém. Sóhajtva karolom át a derekát és a hasfalára szorítom a fejem. A hajamba túr.
- Nincs baj. Aleknek igaza volt. Tényleg extradurva a kínzási módszer… - sóhajtok fel. - De nem sajnálom. megérdemelte, igaz? - mosolygok fel rá. - De mielõtt lemennénk Alekhez, tudni akarok valamit. - Határozottan nézek fel rá. - Ugye te nem nézel le, és nem gondolod rólam azokat, amiket Inna mondott?

Nyicolai Vasilyevics Csenkov

Nem telik bele sok idõbe, mikor hallom, hogy elzáródik a víz és pár perc múlva meg is jelenik az ajtóban. Elmosolyodik, és egyenesen elém sétál.
Jó végre látni a mosolyát, sokkal gyönyörûbb, amikor nem szomorú.
- Szia szépségem.
- Szia.
- Jobban vagy már?
- Sokkal, köszönöm. Alek rengeteget segített nekem. – hmm… legalább tényleg van haszna annak a kölyöknek.
- És hol van most? – magamhoz húzom, mert már nem bírom ki, hogy ne érintsem.
- A konyhában, vacsorát készít nekünk. Reményeim szerint annyira meg leszünk vele elégedve, hogy akár már ma áthelyeztetheted ide.
Felnevetek azon vidámságon, amit a szemében látok és még jobban magamhoz szorítom. - Örülök, hogy jobban vagy.
Mosolyogva felém hajol, majd lágyan, ahogy szokott megcsókol. Ez most nem olyan vad csók, mint mikor vágyunk egymásra, inkább csak amolyan kényeztetés féle, de tõle még ez is tetszik.
- Még nem vagyok kész másra – mondja, miután elhajolt tõlem.
- Ennyire mélyen érintett, amiket mondott? – több esze van neki annál, mint hogy magára vegye, egy idegileg kikészült õrült durvaságait.
- Rosszul esett, de jól vagyok. Még egy kis idõ és minden rendben lesz, ne aggódj.
- És láttál ma valami érdekeset…? – nem tudom, hogy látta e a tévében, vagy egy újságban, hogy mi lett azzal a szeméttel.
- Nem, semmit, mivel kapcsolatban?
Vagy is nem látta. Kelletlenül belekezdek az elején és megmutatom neki a sajtó által írt cikkeket és a kész videót, ami mára már felkerült a világhálóra és minden hírtévé leadta.
Látom, hogy elsápad egy kicsit a videót, majd arcát a kezeibe temetve leroskad az ágy szélére.
- Vay… - meg akarom vigasztalni, de nem tudom, hogy hogyan kellene, ezért csak lágy mozdulatokkal megsimogatom a haját, miközben õ szorosan hozzám bújik.
- Nincs baj. Aleknek igaza volt. Tényleg extradurva a kínzási módszer… De nem sajnálom. megérdemelte, igaz? – mosolyog, de egy cseppnyi vidámság nélkül és, ha ez durva volt neki… akkor azt hiszem nem mondom meg neki a privát büntetésem részleteit, csak ha rákérdez.
Rám néz és folytatja a mondani válóját.
- De mielõtt lemennénk Alekhez, tudni akarok valamit. Ugye te nem nézel le, és nem gondolod rólam azokat, amiket Inna mondott?
Hitetlenkedve, meglepett tekintettel nézek rá. Úgy tûnik, kissé túl becsültem a józan eszét.
- Gyönyörûm, mégis, hogy feltételezheted azt, hogy bármikor is lenéznélek téged?
- Én csak… csak amiatt, amit mondott nekem elgondolkoztam és… végül is igaza volt abban, hogy a te segítséged nélkül nem tudtam volna semmit tenni. Végig ott volt a gyilkos az orrom elõtt és nem vettem észre!
Az a nyomorult! Legszívesebben visszahozatnám és még a nyelvét is kivágatnám!
- Vay, ilyesmi eszedbe se jusson. Te egy gyönyörû, és okos férfi vagy. Egyáltalán nincs rá okom, hogy rosszat gondoljak rólad. Nélküled nem sikerült volna elkapni és még többen haltak volna meg. – nem akarom, hogy tovább gyötörje magát ilyen butaságokkal.
- Sokkal hamarabb észre kellett volna vennem! Végül is ez a szakmám. Tudnom kellett volna a viselkedésébõl és a reakcióiból, hogy valami nincs rendben vele!
Az ölembe húzom, majd magam felé fordítom az arcát, hogy komolyan a szemeibe nézhessek. – Hagyd ezt abba Vay! Többet tettél, mint az összes nyomozó együtt véve, akik Moszkvában dolgoznak! Megoldottál egy olyan ügyet, amit senki más nem tudott! És az, hogy nem egyedül tetted? Gyönyörûm, melyik ügynök, katona vagy nyomozó dolgozik egyedül? Mindegyiknek van egy társa, hogy segítsenek egymáson. – gyengéden megsimítom az arcát és a kissé meglepetten figyelõ szemekbe nézek - Te az én társam vagy és, ha még egyszer rosszat mondasz róla, akkor beülünk vacsorázni a legzsúfoltabb étterembe, megértetted?
Egy ideig nagy szemekkel bámul rám, majd felnevet, mint aki mázsás súlytól szabadult meg. Ezek a hülyeségek nyomasztották ennyire?
- El tudod képzelni milyen káosz lenne, ha bemennél egy zsúfolt helyre? Legalább olyan lenne a hatás, mintha megnyomnák a tûzriadót!
Elképzelve tényleg nagyon viccesen hangzik, ahogy tucatjával menekülnek az emberek és végül csak ketten maradunk bent.
Vigyorogva nézek rá, majd megcsókolom. – Örülök, hogy újra láthatom az én szexi mosolygós Vayemet!
Mielõtt még megszólalhatna kopognak az ajtón. Nem zavartatva magam szólok, hogy szabad, mire Alek jelenik meg az ajtóban.
- Elnézést a zavarásért Uram, csak szólni akartam, hogy kész a vacsora.
- Rendben, mindjárt megyünk. – kimegy, és mikor lepillantok Vayre látom, hogy kissé elpirult. – Gyönyörûm, Alek az utolsó ember ezen a Földön, aki miatt zavarban kellene lenned.
Megsimítom a combját, majd vele együtt felállok.
- Tudom, csak még mindig kicsit zavarba ejtõ, amikor mások ennyire közvetlen testi kontaktusban látnak veled.
Óh, úgy tûnik kezd visszazökkenni. Imádom, amikor ilyen tudományosan fogalmaz. Elmosolyodom, majd követem, lefelé a nappaliba.

Azt hiszem teljes mértékben megérte lemenni vacsorázni, mert igazán ínycsiklandó volt az étel. Az a kölyök vagy nagyon kitett magáért, vagy tényleg ennyire jó szakács.
- Fel vagy véve. De aztán semmi henyélés! Nem leszek elnézõ, csak azért mert Vay barátja vagy. – felsóhajtok, amikor látom, hogy boldogan összevigyorognak, de legalább sikerült még jobb kedvre deríteni.
- Igen Uram, köszönöm!
- Ha te is vacsoráztál keresd meg Jurijt, és miután elhoztátok a holmidat megmutatja a szobádat.
Bólint, majd még mindig mosolyogva kisiet.
- Köszönöm, Nyicolai. Legalább lesz egy barátom, akivel bármikor beszélgethetek.
- Neked bármit szépségen, de… ez a kölyök tényleg jól fõz. És nem mellékesen hasznos tanácsokkal lát el téged. – csábító mosoly jelenik meg az arcomon, majd hozzá hajolva megcsókolom a puha ajkait. Nem próbálkozom többel, mert megértem, ha most nincs kedve hozzá, ezért egy kis idõ után inkább abbahagyom, mielõtt még nem tudnám visszafogni magam.
- Gyere gyönyörûm, azt hiszem ideje pihenni. Hosszú nap volt. – felállok és kézen fogva húzom magammal a hálószobába.
Én elmegyek zuhanyozni, ameddig Vay még megissza a felhozott kakaóját, majd pár perc múlva egy alsónadrágban jelenek meg. Nem szeretem, ha alváskor bármilyen ruhanemû van is rajtam, de inkább ez, minthogy olyat tegyek, amit nem akar.
Õ már az ágyban fekszik és végig követ a tekintetével, miközben befekszem mellé, majd ahogy elhelyezkedek rögtön a mellkasomra hajtja a fejét és a lehetõ legközelebb fészkelõdik.
Ez hiányzott nekem tegnap, a közelsége.
- Nyicolai?
- Hm?
- Reggel megint el kell menned?
- Semmi sürgõs. Szeretnél holnap valamit? – végigsimítom a hátát, egészen az alsója széléig, majd lassan vissza.
- Csak… ha nem baj, holnap velem maradnál? Nem muszáj itthon ülnünk, esetleg megmutathatnál néhány szép helyet a városban.
- Persze szépségem, ahogy akarod. Úgy is ígértem neked egy hosszú városnézést. Majd gondold ki hová szeretnél elmenni.
Tovább simogatom a selymes bõrét, és nemsokára hallom, hogy egyenletesebbé válik a légzése és ez engem is elálmosít.

Dr. Vayshawn Carlton

- Gyönyörûm, mégis, hogy feltételezheted azt, hogy bármikor is lenéznélek téged? - kérdezi meglepetten.

- Én csak… csak amiatt, amit mondott nekem elgondolkoztam és… végül is igaza volt abban, hogy a te segítséged nélkül nem tudtam volna semmit tenni. Végig ott volt a gyilkos az orrom elõtt és nem vettem észre!
- Vay, ilyesmi eszedbe se jusson. Te egy gyönyörû, és okos férfi vagy. Egyáltalán nincs rá okom, hogy rosszat gondoljak rólad. Nélküled nem sikerült volna elkapni és még többen haltak volna meg.
- Sokkal hamarabb észre kellett volna vennem - sóhajtok fel dühösen. - Végül is ez a szakmám. Tudnom kellett volna a viselkedésébõl és a reakcióiból, hogy valami nincs rendben vele!
- Hagyd ezt abba Vay! - kér, miután az ölébe húzott. - Többet tettél, mint az összes nyomozó együtt véve, akik Moszkvában dolgoznak! Megoldottál egy olyan ügyet, amit senki más nem tudott! És az, hogy nem egyedül tetted? Gyönyörûm, melyik ügynök, katona vagy nyomozó dolgozik egyedül? Mindegyiknek van egy társa, hogy segítsenek egymáson. Te az én társam vagy és, ha még egyszer rosszat mondasz róla, akkor beülünk vacsorázni a legzsúfoltabb étterembe, megértetted?
Most én pislogok rá meglepetten, de lassan feloldódik a görcs a gyomromban, és felnevetek.
- El tudod képzelni milyen káosz lenne, ha bemennél egy zsúfolt helyre? Legalább olyan lenne a hatás, mintha megnyomnák a tûzriadót!
- Örülök, hogy újra láthatom az én szexi mosolygós Vayemet!
A csók után, amit kapok, kopognak, és Alek lép be. Elpirulok, hiszen Nyicolai ölében ülök…
- Elnézést a zavarásért Uram, csak szólni akartam, hogy kész a vacsora.
- Rendben, mindjárt megyünk. - Felém fordul, miután Alek kiment. - Gyönyörûm, Alek az utolsó ember ezen a Földön, aki miatt zavarban kellene lenned.
- Tudom, csak még mindig kicsit zavarba ejtõ, amikor mások ennyire közvetlen testi kontaktusban látnak veled.

A konyhában végig izgatottan eszem az amúgy istenien finom vacsorát. Alek remek szakács!
- Fel vagy véve. - Nyicolai mondatára összemosolygunk. Nagyon örülök! -  De aztán semmi henyélés! Nem leszek elnézõ, csak azért mert Vay barátja vagy.
- Igen Uram, köszönöm! - mosolyog Alek.
- Ha te is vacsoráztál keresd meg Jurijt, és miután elhoztátok a holmidat megmutatja a szobádat.
Aleknek, ha nem lenne füle, körbeérne a szája, ez teljesen biztos. Én pedig örülök a sikerének. Nagyon.
- Köszönöm, Nyicolai - fordulok felé, amikor Alek kimegy. -  Legalább lesz egy barátom, akivel bármikor beszélgethetek.
- Neked bármit szépségen, de… ez a kölyök tényleg jól fõz. És nem mellékesen hasznos tanácsokkal lát el téged. – Áthajol az asztalon és csókolni kezd, én pedig egyre jobban élvezem. Egyre jobban és jobban, de aztán vége szakad.
Kézen fogva felmegyünk a szobába, és õ bemegy zuhanyozni. Én addig leöltözöm és bebújok a helyemre. Érdekes, hogy mennyire természetessé vált, hogy velem van, hogy együtt alszunk. Szeretem. Mármint… szeretek vele lenni!
Mire kijön a fürdõbõl a gondolatra teljesen zavarba jövök és pirulva nézem, ahogy bemászik mellém. Rögtön közelebb bújok.
- Nyicolai?
- Hm?
- Reggel megint el kell menned?
- Semmi sürgõs. Szeretnél holnap valamit?
- Csak… ha nem baj, holnap velem maradnál? Nem muszáj itthon ülnünk, esetleg megmutathatnál néhány szép helyet a városban.
- Persze szépségem, ahogy akarod. Úgy is ígértem neked egy hosszú városnézést. Majd gondold ki hová szeretnél elmenni.
Nyugodtan alszom el, hiszen együtt töltjük a napot.

* * *

Másnap reggel, amíg én reggelizek, Nyicolai már fürdik, készül.
- Na és, mikor fogsz lefeküdni vele? - kérdezi Alek, az ebédre készülõ hús kockázása közben.
- Mi…mi? - dadogom.
- Tudod… lefeküdni! Szex - vihogja.
- Nem tu-tudom! Én-én… tudod nagyon jól, hogy még nem csináltam i-ilyet - morgom.
- Tudom, tudom - int le hanyagul. - És nem is akarsz?
- Hogyne akarnék - sóhajtok fel, és nagyot kortyolok a kakaómból. - De mi van, ha csa-csalódást okozok neki? Mi van, ha megtö-történik, és rájön, hogy nem is én kellek neki? Fe-feladtam érte mindent.
- Érte? - vonja fel a szemöldökét.
- Érte, miatta, ne játssz a szavakkal - morranok rá.
- Oké okés - neveti. - Mindenesetre szerintem a mai este tökéletes lenne - kacsint rám.
- Már mitõl lenne annyira tökéletes? - vonom fel a szemöldököm.
- Mondjuk attól, hogy én készítem a vacsorátokat, és szándékomban áll egy igazán romantikust készíteni? Gyertya, osztriga… jesszus, ne legyél ennyire kocka, Vay - nyújtja rám a nyelvét.
- Nem vagyok kocka - fújom fel magam, de aztán elgondolkodom. Egy ilyen este tényleg megfelelõ felvezetés lenne. - Na jó, megengedem, hogy megpróbálj lenyûgözni - sóhajtok fel. - De Nyicolainak egy szót sem - nézek rá szigorúan.
- Mi?! De Vay, õ a fõnököm. Nem hazudhatok neki.
- Ki kért rá? Én csak azt akarom, hogy ne mondj el neki mindent. Ugye számíthatok rád?
Mosolyog, majd sóhajtva bólint.
Remek este lesz!

* * *

Az együtt töltött nap remekül alakul! Miután elindultunk, megkértem, hogy inkább sétáljunk, ne kocsikázzunk, de szerencsére sikerült rábeszélnem egy napszemüvegre, így nem menekült el mindenki sikítva a közelünkbõl. Boldogan sétáltam mellette, majd ahogy közeledett az ebéd, egyre inkább nem zavart, hogy néha összeér a kezünk, sõt, egy idõ után lelkesen karoltam bele. Ugyan ki merne bántani minket? Nem hinném, hogy ne találta bárki más öngyilkossági módszert.

Ebéd elõtt megnézzük a Blazsennij-székesegyházat, majd a Megváltó Krisztus-székesegyházat. Õ nem élvezi annyira, kivéve, amikor magyarázok neki valamirõl. Akkor érdekes módon nagyon szorgalmasan figyel. Aztán ebéd elõtt ki is mondja az okot.
- Eszméletlenül szexi vagy, mikor magyarázol - vigyorog rám.
- Képes vagy ilyenkor is ilyesmikre gondolni? - sóhajtok fel. - Ez egy szent hely, Nyicolai, csodálom, hogy nem gyulladtál fel spontán a belépéskor - pillantok rá szúrósan.
- Jó az emberi álcám, gyönyörûm - jegyzi meg, de mindketten mosolygunk. Szeretek évõdni vele. Nem buta, érti a vicceimet, tetszik…

A délután nagy része sétával telik, például a Vörös téren. Semmi különöset nem csinálunk, csak megyünk, de mielõtt hazamegyünk, még a Kreml belefér. Utána akárhogy erõlködik, hogy vacsorázzunk étteremben, hajthatatlan vagyok.
- Alek miattunk készített ebédet is és már arra sem mentünk haza. nem gondolod ugye, hogy feleslegesen fog vacsorát is fõzni? - nézek rá.
- Ugyan, szépségem - sóhajt fel. - Ott vannak a fiúk, nem hiszem, hogy ne fogyna el az étel.
- Ne legyél már ilyen fellengzõs, Nyicolai! - villantok rá egy mérges tekintetet.
- Jól van, otthon eszünk - sóhajt fel bosszúsan.
Remek. Most még ideges, de meg fogja érteni az okot.

Otthon, ahogy vártam volna, Jurij szól, hogy a hálóban van a vacsora feltálalva, mert idelent dolguk van. Nyicolai hiába faggatózik, Jurij nem felel, de egyre nehezebben tartja magát, így felsóhajtok.
- Azt hiszem, ha neked jobb dolgod is van idelent, én felmegyek - jegyzem meg, és elindulok felfelé. Pillanatokkal késõbb követ is.
Heh.
A szobában aztán még én is elámulok picit, pedig én számítottam mindenre.
- Alek kitett magárért - mondom elismerõsen, ahogy a csodásan tálalt, gyertyafényes vacsorát és ízlésesen ágyazott fekhelyet nézem.
- Mi folyik itt? - kérdezi Nyicolai.
- Nos, egy kis meglepetés tõlem neked - mosolygok rá, és elé lépek. - Mármint… csak ha ráérsz az elkövetkezendõ pár napban persze - hajolok fel hozzá, és lágyan, lassan végigsiklik nyelvem a száján. Valamiért már a gondolattól is felizgulok, hogy nemsokára… persze elõtte még zuhanyoznom is kell, de egyelõre azt sem tudom, hogy belemenne-e

Nyicolai Vasilyevics Csenkov

Reggel kivételesen õ ébred hamarább, de az izgatott készülõdésével engem is felébreszt, így mire én bemegyek a fürdõszobába egy reggeli zuhanyra, õ már lent reggelizik.
Hihetetlen, hogy mennyire izgatott tud lenni pár régi építmény miatt. Bár lehet, hogy csak nekem tûnnek jelentéktelennek, mert mindig is az orrom elõtt álltak. De mindegy is… ha a látnivaló nem is Vay majd elszórakoztat.

Már az oda úton kiválogatta, hogy hová menjünk, így nem nekem kellett idegenvezetõt alakítanom. Az elsõ és következõ megálló is egy székesegyház, ami tucatjával van a városban. Nem is értem, hogy minek ennyi haszontalan épület. Nem vagyok vallásos, így még egyszer sem tettem be a lábam egyetlen egy szent helyre sem és nem is bánom. Vayt azonban láthatóan elbûvölte a sok régiség, ezért hagyom had nézelõdje, de amikor látja, hogy unatkozom elkezd magyarázni azon a szexi hangon és pont most sajnálatomra a gyóntatófülke is foglalt. Pedig tudtam volna mire használni azt a szûk sötét helyet…
Délben úgy döntünk, hogy ideje ebédelni, és már nem bírom ki, hogy meg ne jegyezzem. - Eszméletlenül szexi vagy, mikor magyarázol.
- Képes vagy ilyenkor is ilyesmikre gondolni? Ez egy szent hely, Nyicolai, csodálom, hogy nem gyulladtál fel spontán a belépéskor.
- Jó az emberi álcám, gyönyörûm.
Ha a bûnösök tényleg felgyulladnának, azt hiszem már a második lépcsõfokon elégtem volna.

Mikor már mindent megnéztünk, amit tervezett felvetem az ötletet, hogy vacsorázzunk a múltkori étteremben, de õ mindenáron haza akar menni vacsorára. Mivel tudom, hogy meggyõzni nem lehet és vitázni sem akarok, egy bosszús sóhajjal beleegyezem.
Hazaérve azonban nem a nappaliba, hanem a hálószobába irányítanak vacsorázni és hiába kérdezem Jurijt, hogy mi a fenéért terítettek oda, úgy tesz mint aki teljesen megbolondult és nem hall semmit.
- Azt hiszem, ha neked jobb dolgod is van idelent, én felmegyek.
Egy utolsó bosszús pillantást vetek az emberemre, majd elindulok Vay után. Mikor utolérem õ az ajtóban áll és, amikor becsukom mögöttünk megértem, hogy miért cövekelt le.
Az asztal gyönyörûen meg van terítve és egy nagyon finomnak kinézõ vacsora pompázik rajta. - Mi folyik itt?
- Nos, egy kis meglepetés tõlem neked. – mosolyogva lét elém és a nyakamba kapaszkodik - Mármint… csak ha ráérsz az elkövetkezendõ pár napban persze.
A nyelvével izgatóan végigsimít az ajkaimon, amire szinte már teljesen felizgulok, de mikor fölfogom, hogy mit akar morogva magamhoz rántom egy forró, szenvedélyes csókra. Szinte már fölfalom azokat az édes ajkakat, mikor a tenyerét a mellkasomra simítja és megpróbál eltolni. Mikor mindketten kifulladunk elengedem és elmosolyodom a kábán csillogó tekintete láttán.
– Szépségem arra bármennyi idõm van, hogy élvezzem a tested. – megint megcsókolnám, de elhajol elõlem és pár mély lélegzet után megszólal.
- Nyicolai… e-elõbb vacsorázzunk, nem akarom megsérteni Aleket.
- Ha vacsorázni akartál volna, akkor nem kellett volna megmondanod, hogy mit akarsz, mert én most már csak téged akarlak fölfalni. – finom harapásokkal kezdem kényeztetni a nyaka érzékeny területét, amit jólesõ nyögéssel jutalmaz, de aztán ismét erõtlenül tiltakozik.
- V-várj, elõbb még… szeretnék zuhanyozni.
- Hm… majd zuhanyozol utána.
- De én most akarok, kérlek!
Türelmetlenül felsóhajtok, mert már azt is nehéz kivárni míg lekerülnek róla a zavaró ruhák és még a zuhanyt is…
- Jó, de siess szépségem!
Belecsókolok a nyakába, majd elengedem, hogy mehessen. Mikor becsukódik mögötte az ajtó nagyot fújva támaszkodom meg az asztal lapján és egyenletes légzéssel próbálok nyugalmat erõltetni magamra. Még soha senkit nem akartam annyira, mint Vayt és éppen ezért nem akarom bántani.
Hallom, hogy megengedte a csapot, de mivel egy cseppet sem segít az önkontrollomon, ha elképzelem a víztõl sikamlós testét a kezemben, úgy döntök, hogy inkább én is megszabadulok a fölösleges ruháktól. Ez legalább elvonja a figyelmemet egy kicsit.
Úgy látom az ágyat is elõkészítettét, mert a szokásos ágynemû helyett, fényes csokoládébarna szatén huzatok fednek mindent. Ezen elmosolyodom, mert ez a szín pont olyan, mint Vay szemei.
Az ágy szélére ülve várom meg, hogy befejezze a készülõdést és pár perc múlva hallom is, hogy elzárja a vizet, majd az én sötétkék fürdõköpenyemben lép ki.
Az ajkait harapdálva odasétál hozzám, az arca gyönyörûen kipirult a kezeivel a köpeny lelógó övér babrálja.
- Nem idegeskedj gyönyörûm, ígérem, hogy élvezni fogod. – kioldom rajta a köpenyt, majd az ölembe húzom és érzékien megcsókolom. Lágyan körözök az õ nyelvével együtt és érzem, ahogy a feszültség enged a testében, mert fokozatosan nekem dõl, majd a még mindig nedves karjaival átkarolja a nyakam. Még jobban magamhoz préselem a testét, hogy minden porcikáját magamon érezzem. Imádom az érintését.
A csók közben lassan ledöntöm az ágyra és mellé fekszem, hogy szabadon kényeztethessem a csodás testét. Ahogy végigsimítok rajta, a kezem eléri a kemény férfiasságát és elkezdem egész hosszában kényeztetni. Édes nyöszörgése és nyögései csak még jobban felizgatnak, ha ez egyáltalán lehetséges.
Zihálva elválok az ajkaitól és végignézek a ködös szemein és a remegõ testét. – Ha látnád magad milyen szép vagy így felizgulva, gyönyörûm. Annyira kívánlak, mint még soha senkit!
Halványan elmosolyodik és egyik kezével a hajamba túr.
- Én is kívánlak Nyicolai…
- Az enyém vagy Vay, a mai éjszakára és még nagyon sokra… - komolyan gondoltam, amit mondtam, mert tudom, hogy õt soha nem fogom megunni. Mindig mutat magából valamit, amit eddig még nem ismertem.
Megcsókolom, majd letérek a puha nyakára és a füle alatti kis bemélyedésre. Minden érzékeny pontját kitapintva kényeztetem, hogy minél több élvezetben legyen része. Egyszerûen nem lehet betelni a bõrének édes ízével és a selymes tapintással a kezem alatt.
Letérek a mellkasára és a már teljesen megkeményedett mellbimbót veszem kezelésbe, ami látom, hogy nagyon tetszik neki. A mellbimbói olyanok, mint két apró rózsaszínû gyöngy a tökéletes fehérségû bõrön. Nagyin izgató.
Még hangosabb nyögések és sóhajok szakadnak fel belõle a kettõs kényeztetésre és érzem, hogy nem bírja már sokáig. Áttérek a másik oldalára és ott is megharapdálom, míg nem kezd el kéjesen nyöszörögni.
- Nyicolai… éhn… mindjárt… ah e-elélvezek…
- Nem baj gyönyörûm, látni akarom az arcodat, ahogy kiül rá az élvezet. – tudom, hogy észvesztõen szexi, mikor szétárad az arcán a gyönyör, ezért le sem veszem róla a tekintetem, miközben tovább kényeztetem a vágyát. Pár pillanat múlva megfeszül a teste, duzzadt ajkai halk sikolyra nyílnak… egyszerûen gyönyörû…
Kielégülten ernyednek el a tagjai, de nem hagyom sokáig pihenni. Két ujjamat belemártom a hasán szétkenõdött spermájába, majd lassan a bejáratára simítom õket. Azonnal kipattannak a kába szemek és pihegve rám néz.
- Ne félj szépségem, vigyázni fogok rád. Csak feküdj nyugodtan és lazíts. – miközben beszélek, lassan belécsúsztatom az egyik ujjamat, de az arcán nem látok fájdalmat.
Lágyan megcsókolom, hogy eltereljem a figyelmét, miközben megmozdítom benne az ujjamat, hogy szokja az érzést. Nagyon erõsen szorítja az ujjam, én pedig próbálom nem elképzelni, milyen érzés lenne, ha a farkamat szorítaná, mert akkor biztos, hogy elélvezek.
Mikor már fel-fel sóhajt a kényeztetésre lassan még egy ujjat hozzáadok az elõzõhöz, de közben végig az arcát figyelem és azokat a kifejezõ szemeket. Kicsit megfeszül, ezért megállok és apró simogatásokkal és csókokkal elérem, hogy megnyugodjon és újra élvezni tudja. Most sokkal tovább kényeztetem, míg ismét fel nem izgul apró harapásokkal és szívásokkal kergetem az õrületbe és mikor már õ maga löki a kezemhez a csípõjét, egy harmadik ujjat és az elõzõekhez csúsztatok.
Itt már egy fájdalmas szisszenést hallat, ezért rá nézek és azonnal megállok.
- Fájt?
- Csah-csahk egy kicsit… fo-folytasd!
Elmosolyodom és lágyan megcirógatom az arcát. – Türelmetlen vagy, mint mindig szépségem.
Óvatosan megmozdítom az ujjaimat és közben az egyik belsõ combját kezdem harapdálni, mert emlékszem rá, hogy ott mennyire szereti. Nem is sokáig marad csöndben, egyre több nyöszörgést hallat, ezért már bátrabban mozdítom meg a kezem is, de nem hallok több fájdalmas hangot.
Észvesztõen buja teste van, csak valakinek elõ kellett hoznia belõle. És örülök, hogy én vagyok az a valaki.
A következõ mozdulatra egy minden eddiginél hangosabb nyögés szakad fel belõle, amikor egyszerre mozdult a csípõjével és én a kezemmel. Elvigyorodom az arckifejezésén, de csak tovább folytatom a tágítását.
- Mih… mih volt ez?
- Majd késõbb elmagyarázom, de most csak élvezd szépségem. – újra és újra megismétlem a mozdulatot, de mikor érzem, hogy ismét közeledik a csúcs felé lassan kihúzom belõle az ujjaimat. Csalódott nyögésén elmosolyodom, majd óvatosan, hogy ne nehezedjek rá, befészkelem a csípõmet a lábai közé.
- Legközelebb csak velem egyszerre élvezhetsz el, mikor benned leszek.
Megcsókolom, és közben a bejáratához igazítom magam, de még nem teszek semmit, mert érzem, hogy megfeszült. Nem akarok neki fájdalmat okozni és megijeszteni sem akarom.
- Nyugodj meg szépségem, ne gondolj arra mi fog történni, csak nézz a szemembe.
Aprót biccent és megteszi, amire kértem, de eltart neki egy kis ideig, hogy ellazuljon. Mikor érzem, hogy megnyugodott kissé lassan elkezdek belé hatolni
A teste fájdalmasan megfeszül ezért rögön megállok és lihegve temetem a nyaka hajlatába az arcom, mert hatalmas önuralmamba kerül, hogy mozdulatlan maradjak. Észvesztõen szûk és forró… megõrülök…
Simogatni kezdem és mikor megnyugszik folytatom a mozdulatot, de a felénél megállok, amikor a nevemet nyöszörgi.
- Sss… semmi baj. Karold át a nyakam… ez az. – újra megmozdulok és amikor már tövig belé hatoltam megállok és nem mozdulok. Nagy vagyok neki, de ha sikerül teljesen ellazulnia a teste hozzászokik majd az enyémhez.
Az arcához hajolok, hogy lecsókoljam azt a kósza könnycseppet, ami kiszökött a szemébõl, majd folytatom a nyakának kényeztetését, némelyik helyen erõsen megszívva azt. – Próbálj meg ellazulni gyönyörûm és aztán nagyon fogod élvezni.
Mikor oldalra dönti a fejét tovább haladok a nyakától az álláig, míg lassan nem enged a görcsös szorításból.
Óvatosan mozdulok meg elsõre, de amikor semmi hangot nem ad ki, újra megismétlem a mozdulatot. Ebben a tempóban folytatom, míg fel nem csendülnek a jólesõ sóhajok, majd az apró nyögések, ezért megpróbálom eltalálni benne azt a pontot, amitõl majd igazán élvezni fogyja.
Magamhoz fordítom a fejét, hogy a szemébe nézhessek, majd lágyan megcsókolom a puha ajkait és belesuttogom a szavakat – Eszméletlen érzés benned lenni Vay, soha nem tudnék eleget kapni belõled.
- Nyicolai…
- Mondd gyönyörûm… mit szeretnél? – megcirógatom az arcát miközben folytatom a lassú lökéseket.
- Téged… mégh… mégh többet kérlek!
- Már nem fáj szépségem?
- Nehm… most j-jó érzés.
Felmordulok és egy erõsebbet lökök, mire halkan felsikkant és megfeszül a teste teljesen összepréselve ezzel kettõnket. A lábai körém kulcsolódnak még mélyebbre rántva így magában és a következõ lökésnél érzem, hogy eltaláltam benne a megfelelõ pontot. Buja vigyorral figyelem azt a szenvedélytõl fûtött szempárt és az arcát, miközben az ajkai buja sikolyra nyílnak. Már érzem, hogy nekem sem kell sok, annyira felizgat, hogy már csak a látványától is el tudnék menni.
Gyorsítok a tempón, a szobát pedig betöltik az édes sikolyai és az én nyögéseim, amik párosulnak az aktus izgató hangjaival. Még pár lökés és a hátamba karmolva hosszan élvez el, az izomgyûrûi szinte satuként zárnak magába, ami engem is áttaszít a határon és mély nyögéssel beleélvezek forró testébe…
Még soha nem volt ilyen jó a szex… senkivel. És soha nem éreztem még ilyen kielégültséget, mint most amikor az én szépségem pihegõ, kipirult arcára nézek.

Dr. Vayshawn Carlton

Nyögve élvezek el. A hátam kicsit nyomja az asztala sarka, de nem tudtam visszafogni. Meg nem is akartam.
- Vay, ez csak jobb és jobb - csókolja végig a nyakamat, majd érzem, hogy a hangja, az ajkai, az érintése, az illata kezd felizgatni.
- Ha nem engedsz el, nem fogsz ma dolgozni - karolom át a nyakát. Felkacag, majd a fenekem alá nyúlva kap el, és ahogy a székre ül, még mélyebben belém csúszik, így a szék háttámláján támasztom meg magam.
- Mi a baj? - csókolja végig a mellkasomat.
- Mélyebben vagy, mint eddig - suttogom, nehéz beszélni.
- Akkor mozogj, szépségem.
És én mozgok. Közben csókolom, õ simogat, a sóhajaimat visszaverik a falak, és lassan elélvezek, az elmúlt pár napban azt sem tudom, hanyadik alkalommal. Ahogy a nyakához bújva szuszogok az elélvezés édes fáradtságában, mosolyogva csúszik ki a számon ismét a vallomás. Szeretem neki szex után elmondani, hogy sokat jelent nekem. Tetszik, hogy mindig meghálálja, egy csókkal, egy simogatással…


* * * Hetekkel késõbb * * *

Boldogabb vagyok, mint valaha. Nyicolai-al a kapcsolatom szebb és jobb, mint gondoltam volna az elején. Ott és úgy szeretjük egymást, ahol épp egyedül vagyunk. Neki mondjuk nem gond, ha néznek, de én nagyon zavarba tudok jönni a gondolattól is. Iroda, autó, háló, nappali… sok helyen voltunk már együtt, hiszen kedvesem kielégíthetetlennek tûnik. Pláne, mikor elõször becéztem. Úgy éreztem, a társadalmi nyomás hatására becéznem kell és Alek is felhívta rá a figyelmemet. nem szeretem viszont a túlzott, csöpögõsen romantikus beceneveket, így maradok a kicsimnél. Ami úgy látszik, tetszik neki, hiszen minden becézés után csókot kapok, és a csókjaink mostanában ritkán nem fajulnak el. De nem zavar. Boldog vagyok és szeretem…

* * * Hónapokkal késõbb * * *

Apus kifejezetten jól érezte magát, tetszett neki minden, majdnem egy hétig itt volt. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy Alek, mintha flörtölni próbált volna vele. Amikor ezt megkérdeztem, fülig pirulva közölte, hogy apám a kora ellenére is kifejezetten szexis férfi. Csak hümmö9gtem. Szerintem nem.
Szerintem egyetlen szexis lény létezik ezen a földön, és õ épp itt fekszik mellettem, feje az ölemben és szundít ebéd után. Én a haját simogatom, olvasok, és néha lopok egy-egy csókot, amire morogva válaszol is minden alkalommal. Ahogy egy tincset simogatok, végigcsiklandozza a homlokát, mire morran egyet és a hasfalam felé fordul. Elmosolyodom.
Nincsenek rá szavak, hogy mennyire… mindennel együtt. Soha nem tudnám elhagyni, azt hiszem.

* * * Évekkel késõbb * * *

- Vay, mit is mondtál, hol van az ingem? - kiabál ki.
- A fekete? - kiabálok be. - A fehér vállfán. - Motoszkálás. - Megvan?
- Meg meg - vigyorogja, majd hátulról átkarol. Benyúl a pulcsim alá, én meg felsóhajtok.
- Te is tudod, hogy mennünk kell - fordulok meg a karjaiban. Már túl van a negyvenen, de még férfiasabb, mint valaha. Nagyon szép, nagyon karakteres lett az arca, és õ is mindig azt mondja, hogy olyan vagyok, mint a jó bor, minél idõsebb vagyok, annál jobban élvez.
Most épp tárgyalásra megyünk. Mióta vele vagyok, elvégeztem a jogi kart, és doktorit szereztem, most a cégével foglalkozom. Igen, fedezni próbálom az ügyeit, de nem érdekel. Akkor is szeretném, ha sorozatgyilkos lenne.
Felhajolok és tenyereim közé zárom az arcát.
- Mi a baj, szerelmem? - kérdezi, és mosolyog. Mindig mosolyog… mintha tudná, hogy imádom a mosolyát.
- Semmi baj sincs, csak szeretlek. De az nem baj. - Csókolni kezdem, õ pedig még közelebb ránt magához.
Percekkel késõbb Alek kopogása és rosszalló hangja szakítja meg a pillanatot, de ekkor már félmeztelen vagyok. Nevetve öltözöm fel, majd lépek ki a gardróbból.
- Tudod, szerelmem, azt hiszem, ki kell próbálnunk az új asztalt az irodádban - pislogok rá ártatlanul, mire felmorran, és megint csókolni kezd.
Szeretem…

Köszönöm ezt a remek játékot! 
:)