Késõ délután felé járhat az idõ, és eléggé fáradt vagyok. Nem is figyelek a konferencián mondott dolgokra, csak ásítozom, meg hallgatom a többiek fogának kocogását, mintha csak tömeggyilkolást végeznék épp, holott csak ki vagyok bukva. És ha belegondolok, hogy Finnország otthon valami ennél is rosszabbal vár… ah, egyszerûbb lenne itt elaludni.
- Beszéljünk most Svédországról. Svédország, te miben vagy hasznunkra mostanában? - Na, kezdõdik, hurrá. Drága volt fogva tartóm ismét kóstolgatni akar. Fel is venném én, tényleg, csak… leragadtam ott, hogy elképzelek egy puha ágyikót.
- Eljöttem ide - válaszolok a kérdésre, mire mindenki fél méterrel arrébb húzódik tõlem, bár fel nem fogom, miért. Talán valami rosszat mondtam, eh?
- Azt látom. De ennyi erõvel otthon is maradhattál volna! - folytatja a viaskodást Dánia, és ha valaki mással folytatott vitáját nézném, az érdekes is lenne, de most nincs kedvem hozzá. Álmos vagyok.
- Te is - vetem oda neki, mire szikrázó szemekkel pillant rám. Ajaj, mindjárt megesz… errõl jut eszembe, éhes is vagyok.
- Mostanában elég keveset dolgozol. Mit csinálsz te otthon Finnországgal? - Bámulatos, hogy még mindig nem adta fel! Kezdem komolyan csodálni. Apropó Finnország, mesét szoktam neki olvasni. Azt hiszem, fél a Télapótól, meg úgy mindentõl, mert mindig úgy megyek ki tõle, mintha csak horrort olvastam volna fel. Kíváncsi vagyok, mi történne, ha egyszer tényleg azt tenném!
- Mi közöd hozzá? - Nem hiszem, hogy értette, mivel elég érdekes képet vág. Végül csak sóhajtok, és látványosan az órámra pillantok. Még fél perc. Huszonkilenc, huszonnyolc…
- Svédország, figyelsz te rám egyáltalán? Kérdeztem valamit!
Tizenöt, tizennégy…
- Itt minden ország egyenrangú, és…
Tíz, kilenc…
- Azt akarom, hogy…
Öt, négy…
- SVÉDORSZÁG!
Kettõ, egy.
Felállok a székrõl, mire mindenki úgy néz rám, mintha csak a halált látnák. Még Dánia is megszeppen kissé, bár egyáltalán nem értem, miért. Nem akarok én semmi rosszat, csupán hazamenni.
- Lejárt az idõ - konstatálom a dolgot, mire még jobban ledermednek.
- Meg akarsz ölni, vagy mi? - mered rám a szõke óriási szemekkel, mire egy jó nagy csepp gördül le a fejem mellett. Idióta… ha meg tudnálak ölni, nem kellett volna elszöknöm tõled.
- A konferencia ideje - nézek az ég felé, mire mindenki megkönnyebbülten felsóhajt, és elviharzanak mellõlem. Hát ez szuper. Akkor az ellenszenvem kölcsönös.
Az országok elpakolnak maguk után, aztán elindulnak kifelé, és én is. Már majdnem kiérek a nagyterembõl, mikor valaki hozzáér a vállamhoz. Ez hidegzuhanyként érint. Ki mert hozzám nyúlni..?
- Hé, Svédország… - Fenébe, Dánia. Kopna már le! Nem látszik rajtam, mennyire fáradt vagyok? Vagy csak õ ennyire hülye? Ah… csak rázzam már le. - Beszélni akarok veled.
- Nem ér rá? - veszem le a kezét a vállamról, csakhogy õ nem engedi el az én kezem. Kifejezéstelen arccal bámulok rá, és valamiért õ ugyanolyan magabiztos marad, pedig más ilyenkor már fejvesztve szokott menekülni. Mit akarhat? Utálom, ha a közelemben van…
- Nem. - Magamban egy jó nagyot sóhajtok, aztán távolabb lépek Dánia elõl. A végén még megfulladok mellette.
Hosszas csönd, mindjárt elalszom. Csak bökd már ki, légyszi…
- Finnország hogy van? - Újabb csöpp. Ezt nem hiszem el. Milyen pofátlan! Csak így rákérdez a feleségemre. Haaaaaah. Tényleg mészárosnak kéne mennem.
Megfordulok, és elindulok, mintha nem is hallottam volna, amit mond. Bunkó. És még engem nem szeretnek… ez egy zsarnok. Akkor is az volt, és most is az. Csak azért nem mondják a szemébe, mert félnek a leigázástól. Pedig nincs akkora ereje Dániának… akkor már minket is visszafoglalt volna.
- Na, kérdeztem valamit! - kap a karom után, ami miatt muszáj visszafordulnom felé. Bakker, milyen közel van… az orrunk is mindjárt összeér. És a fenébe is, túl határozott még mindig. Miért? Mi történt vele, hogy hirtelen ilyen lett? Eddig õ is távolságtartó volt, most meg… Finnországot akarja, ebben biztos vagyok. De addig éljek, nem szerzi vissza! Ph!
- Nem érdekel - morgom felé, aztán elhúzom a kezem, és vele együtt a csíkot is. A jó fenébe, hogy mennyire idegesített már. És még most sem adja fel.
- Hé, de…
- Viszlát.
- Na de…
- Visz-lát.
Picsába, milyen hülyeségeken ingerlem fel magam. Csak nyugi, nyugi… Finnország a végén még vallást vált miattam. Csak semmi vész. Minden oké. De még egy szó ettõl a hülyétõl, és tuti újabb háború lesz!