|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Honey | 2014. 10. 20. 23:15:53 | #31652 |
 Karakter: Andy Hutchner
- Nem haragszom… de nem akarok várni – hörög a nyakamban, nekem pedig elégedetten siklanak végig az ujjaim a mellkasán. – Most rögtön akarlak, Andy…
- Kevés az idő – karmolom végig a mellkasán az izmok domborulatait. – Ahhoz több kell, amit ki akarok próbálni.
- Akkor pláne nem akarok várni!
Elégedetten vigyorgok, magamban nevetve. Daron gyenge pontja a farka, plusz a vér, ami elhagyja a fejét. Amennyire Andyre vágyik, szent ég, ez a legkevesebb, amit megkap tőlem! Nem csak neki vannak igényei, és bár nem rajongok a férfi testekért, szerintem most elnézem. A lyuk az lyuk.
Figyelem ahogy utasítgatja a sofőrt, intézkedik, már várom, hogy mikor szaggatja le rólam a ruhát, de igaz is, nem bánthat, egy ujját sem emelheti fel, ami nekem nem tetszik, mert az nagyon-nagyon fájna neki…
Régen is jó volt vele, nem hiszem, hogy a kis szünet rontott volna a teljesítményén.
- Na és mit akarsz kipróbálni?
- Majd meglátod, meglepetés – mosolygok rá, végigcirógatva az arcát. Hiányoztál, édes… lassan csókolom meg, de fél karral forrón és szorosan átkarolom, ám elég egy gondolat, egy mozdulat, hogy érezzem, mennyire begerjedt. És lassan patt-patt a gombok, hozzá sem kell érnem, elég ha gondolom.
Látni akarom, mi jár a fejében csak ezt a satnya kis testet megívánva. Hogy tetszhet neki…
Végigsimítom a mellkasát, kirajzolva az izmait, a mintákat a felsőtestén. Itt nagyon érzékeny… az oldala… a bordáinál… a csípőjénél finoman kidudorodó izmainál.
- Kicsikém – kerekednek el a szemei, szinte vibrál az arany szempár. – mégis mit akarsz…?
A szeme körülvillan a kocsiba, és már látom, hogy lelki szemei előtt milyen mocsok dolgok zajlanak, ami ellen nekem soha egy perc fennakadásom se volt, de azért kicsit rá kell játszani szende-Andy imidzsére… Mondjuk, nem sokáig fogom fent tartani, nem bírnám ki, az tuti.
- Cssss. – csókolok a nyakába puhán – ne beszélj…
Imádom, hogy még mindig így megremeg az ujjaim alatt, hogy nem változott semmit, pedig már nagyon rég volt… De Daron maradt ugyanolyan. Ez megunhatatlan. Édes, kiszámítható, szerencsétlen Daron… A fogaimmal karcolva, az ajkaimmal épp csak érintésnyire cirógatva haladok le minden olyan ponton, amit tudok, hogy vigyázzban állnak tőle az idegei és agyhalálban halna meg, ha meg tudna… a mellkasán, a bőrén, körbenyalva a mintákat a kidolgozott izmain. Megunhatatlan…
Lejjebb csúszok, finoman letérdelve a tisztára porszívózott szőnyegre, a talpam beleütődik a pénzzel teli táskákba. A nadrág slicce már rég szétmered, pláne az alsó nyomás miatt, csodálom, hogy az alsója nem fakad szét… ez egy hülye találmány.
- Hihetetlen vagy, kicsi gazdám – dorombol a lelkem. Mondd még! Gazdám… - úgy tűnik, egy őstehetség veszett el benned!
- Lesz még jobb is – húzom végig a körmeim az ágyéka fölött.
Minden pénzt megér az az arc, amit vág, amikor a vékony, fehér ujjak eltűnnek az alsója anyaga alatt, rámarkolva a farkára, pont a tövénél. Szinte ugrik egyet, két kezével megtámasztva magát, mintha befékelt volna a sofőr.
- Basszus, Andy! – hörög. És ez itt mind az enyém… finoman lazítom és erősítem a szorítást, még jobban hergelve.
- Jó…?
- Francba, persze, hogy jó! Csak mozdítsd meg a kezed végre! – zihál, rángatózik a mellkasa. Hm, ha csak ennyi lenne… ezzel mást is tudnék kezdeni, kismacskásan megnyalom az ajkaim.
- Nem a kezemmel akarom.
- Mi? – mélyen a szemébe nézek, érzem, hogy Andy fent van, kínjában és megalázottságában kaparja a belső doboza falát, mindent érez, első osztályon kapja, hogy milyen Jót tenni valakivel, önzetlenül… De fekete szemekkel nézek Daron lassan vörösen parázsló aranyaiba és kinyújtva a nyelvem hegyével nyalom lassan végig a férfiasságát.
Mint valami hatalmas, ízletes édességkülönlegesség. Az ujjai alatt hallom, ahogy roppan a műanyag kapaszkodó… ez hízelgő.
Lassú kört leírva a gyöngyöző makknál még mindig tartva a vadító szemkontaktust, lejjebb engedem a fejem, az ajkaim köré engedve.
Nem tudom, mennyire lehet ezt szépen és költőien mondani, egyszerű és lényegre törő: úgy leszoptam, hogy keresztbe álltak a szemei, és ez nem csak a hosszú és kényszeres cölibátusnak betudható.
A nyelvére harapva dönti hátra a fejét, én pedig még mélyebbre engedem a fejem, mire mintha megcsípték volna, megfeszül minden izma. Elégedett vagyok és engem is begerjeszt ahogy nézem, mennyire élvezi.
Kimeresztem a körmeim, csak egy kis erő kell, hogy még egy-két millit nőjön, hogy jobban érezze…
Szereti a vadságot, a csíkokat, amikor sikítva karmolják össze a hátát, széttépik a paplant.
és most mégis úgy nyög, mint valami édes szűzfiú, ahogy Andynek kéne alatta. Ettől valahogy mégis kárörvendően elmosolyodnék, ha nem érezném, hogy mennyire megkívántam. Még mindig olyan sok év után, imádom a testét, imádom az arcát, miközben élvezi a dolgokat. És Így soha nem akar majd elengedni, Andy lesz az ő kis kedvenc gazdája, teszek róla…
Felmordulva engedem egészen torokra, összeszorítva aztán csak hagyom, hogy minden eltűnjön. Nem kell nyom. Morogva nyalogatom meg az ajkaim, visszamászva az ölébe, lovaglóülésben a combjaira ülve. Ne üsd ki magad, én még nem vagyok kész.
Nem kedvelem, ha férfi testben vagyok, de egy ideig meg fogja tenni, a cél úgyis ugyanaz. Térj magadhoz, Daron, gyerünk… puhán csókolom a száját, a füle alatt, a kezeimmel végigsimítom a finoman csillogó mellkasát.
- Imádom a szádat, kicsikém – morog rekedt hangon az ajkaimra. Elégedetten kuncogok, ujjaim végigfuttatva a derekán karolom át.
- Te pedig finom vagy…
- Tényleg? Bármikor megkóstolhatsz, ha kedved van hozzá…
Hirtelen adott is pár ötletet. Szaván fogom… mohón tapad a számra, én pedig ugyanolyan vadsággal karolom át.
És ezt holnap mint arra a kis alkoholra fogja fogni… de én nem. Meglepetés. – Most én is meg akarlak kóstolni, szépségem…
A körmeim a hátába mélyesztem, pucsítva simítom hozzá a mellkasom, a még mindig szabadon levő férfiasságához simulva.
Nem akarom. Taszít a férfi test, amibe zárva vagyok, bár elég feminin, mégsem annyira, mint én szeretem. Nem… Most csak szexet akarok, Daron minden cseppjét, hogy az energia az enyém lehessen, amit generálunk. A szex, a vágy hihetetlen erőket képes felszabadítani, és csak figyelni kell, hogy elnyelhessem.
Nincs kedvem többet játszadozni.
- Tényleg…? – simítok végig a hátán, leszegve a fejem alulról pillantok rá, a pilláim alól. Lassan végighúzom a kezem az ingen, az ujjaim alatt egyenként kibontva a gombokat, amíg elő nem villan a fehér mellkasom, aztán lassan megfogva csúsztatom le egészen könyékig, úgy mosolyogva fel rá. – Biztos?
- Nézőpont kérdése – morog, a derekamnál fogva ránt magához és a nyakamra tapad. Sóhajtva hunyom le a szemem halk nevetéssel, oldalra döntöm a fejem, hogy jobban hozzáférjen. Folytasd.
- Én nem vagyok semmi rossznak elrontója – simítok végig a karján, élvezve a hullámzó ujjaim az izmain. Bicepsz… tricepsz… Nevetve taposom vissza Andyt a mélybe. – De tudom, hogy van jobb ötleted… - simítok végig a mellkasán, ami ismét megremeg az ujjaim alatt.
Nevetve csókolom meg, a hajába markolva, ahogy a keze lecsúszik a hátamon, a fenekembe markolva. Előre lököm a csípőm, ismét neki dörgölőzve, egy mozdulattal sem ellenkezek semmi ellen, amit csinál.
Bár autóban még nem csináltam, az biztos. megszoktam az ágyat… az erdőt, a matracokat, bármi, de autóban, hogy még mozog is, dőlünk, belé kell kapaszkodni… így még nem. Ez új.
Morranva csókolom meg, türelmetlenül. Kurvára semmi szükségem az ilyen babázásra, egy kiadós és kielégítő kefélésre vágyom, nem kell pátyolgatni!
Ja, hogy Andy édes kis lelke… Nos, pláne nem izgat. Nézze végig, érezze, és szörnyedjen el még jobban, hogy amit ilyen mocskosnak tart, milyen… fantasztikus érzés.
Pár mozdulat elég, hogy elérjem Daront kifordulni önmagából. Hogy eszét vegye a vágy és a kiéhezettség. Hogy ne törődjön az elvekkel, az óvatossággal, csak azzal a hévvel, hogy neki magának jó legyen, és én pont ezt élvezem a legjobban… ebből generálódik az a mágikus energia, ami felszabadul, és ami mindennél finomabb, mert pezseg, szikrázik.
Le a nadrág, egy mozdulattal a térde alá tolom, de hiába emelkedek térdre, végigsimít a mellkasomon a tenyerével. A szemébe nézek, mosolyogva gombolom ki a nadrágom, lejjebb tolva.
Gyerünk, nagyfiú…
- El se tudod képzelni, milyen régóta kínoz ez a gondolat… - morog a nyakamba, ahogy a keze végigsimítva a csípőmön simul le, be az anyagok alá a csupasz bőrbe markolva.
- El tudom – suttogom, a két tenyerembe fogva az arcát. Morranva csókolom meg forrón, hogy még vadabbra fordítsuk, amíg zötyög alattunk a kocsi, csak hajtom magam a keze alatt, felnevetek, amikor az álla megcsiklandozza a nyakam, forrón csókolom és feljebb húzva a lábaim engedem, hogy teljesen magára húzzon…
Kéjesen sóhajtok fel, lassan, a vállába mélyesztve a körmeim csúszok rá, hátrahajtva a fejem.
- Daron…- sóhajtok elégedett mosollyal és előre hajolva csókolom meg, mozdulva rajta. Az ing már valahol a vállaim alatt lötyög, a kocsi minden zökkenőnél még jobban belesegít a mi ritmusunkba.
Lejjebb csúszik, széjjelebb tolva a lábaim a mellkasán támaszkodom meg, lehajolva marok az ajkait, a körmeim vékony csíkokat hagynak a vállán.
Teljesen kifordulva magunkból… ő pedig még annál is jobban beleélve magát csókol, harapja a nyakam. Nyugodtan, ha késsel vésne a testbe bármit, átnyomom szegény kicsi Andyre. Rajtam nyoma se marad majd, így hát kéjesen felnyögve hagyom, hogy harapjon, a nyakamba szívja a foltokat…
Nem kell neki sok, hogy az ujjait a fenekembe vájva élvezzen el, élvezem… érzem magamban, ahogy minden porcikája lüktet. És bennem is… ebből az erőből ebből a levegőből szinte fuldoklóként kortyolok és érzem, hogy eltelít, már-már jóllakok. Zihálva rogyok a mellkasára, elégedetten dorombolva, átfonva a nyakát és belecsókolva.
Verdes a mellkasom alatt a szíve, kellemesen bizsereg minden tagom. Nyögve ülök fel, mire ismét felhördül, körülnézek magunk körül.
- Ideje visszamennünk a szobánkba – csókolom meg szavanként., aztán elégedett sóhajjal átdobom a lábam és lehuppanok mellé. Hmm…
- Máris? – néz rám, de még ő is ki van vörösödve. Felnevetek, pár pillanaton belül visszarántom magamra a nadrágot.
- Igen. Megéheztem – nyúlok át felette macskásan, homorítva, csábosan rápillantva. – És ha nem jutok valami normális ételhez, kénytelen leszek téged felfalni.
|
| Moonlight-chan | 2014. 10. 20. 18:57:34 | #31646 |
 Karakter: Daron
Még mindig hitetlenkedve és bosszúsan igyekszem hozzá, mikor a pincér a kezébe ad egy whiskys poharat. Nem ivott már eleget?
A részegséggel semmi bajom nincsen ameddig nem két – vélhetően luxus prosti – csajjal akar lelépni, ő maga sem tudja hová.
- Andy…? – szólítom meg mikor mellé lépek.
Mosolyogva fordul felém, a szemében valami furcsa mámoros csillogás, de nem tűnik kótyagosnak. Mennyit ihatott?
- Daron! Na, jól mulattál? Látom, ügyes voltál. – pillant a zsetonokat tartalmazó táskára.
- Látom, te is. – mérem végig az előtte magasló kupacot. Hamar belejött a rulettbe, vagy ehhez is volt egy trükkje?
- Bizony… Akarsz még menni valahova?
- Mindegy – csak el innen, mert ha ez a lotyó megint hozzányúl egyenként roppantom el a csontos barnítózott ujjait.
- Én már kezdem megunni. Még ezt megvárom és mehetünk. – mondja, majd visszafordul a rulett felé, a köré gyűlt cicuskák meg máris nyavalyogni kezdenek.
Naná hogy… Arra mennek, hogy az ügyfelet úgy leitassák, hogy azt se tudja majd mennyit fizetett nekik és jól megkopasszák. Hülye lotyót…
A golyó ismét megáll az egyik helyen és Andy megint nyer, de már nem érdekel. Morcos vagyok, elment a kedvem a kaszinótól, a szerencsejátéktól, meg amúgy mindentől.
- Látod? Szerencsém volt – vigyorog elégedetten és a karomat megragadva közelebb von magához, amit hagyok is neki.
Végignézek a hozzá legközelebb álló nőn és ha nem lennék a gyűrűbe zárva szemmel elátkoznám az biztos. - Azt látom. Mehetünk?
- Mindjárt – egy hajtásra kiissza az italát, pedig a whisky nem éppen gyenge és még csak nem is köhög utána. Furcsa… hát még az mikor minden vörösödés nélkül a csaj melltartójába töm egy marék zsetont. Nem zavartatja magát, hogy nyilvánosan taperol egy nála idősebb nőt, pedig ő sosem tenne ilyet. Józanul biztosan nem…
- Még találkozunk. – mondja a csajnak, majd rám pillant - Oké, mehetünk - mosolyog rám elégedetten.
Ch… majd főhet a feje holnap ha magához tér olyan másnaposan, mint aki haldoklik, és még boldog lehet, ha nem emlékszik majd erre.
- Ezt szépen beváltjuk – sétál az üveggel elválasztott rész felé, majd a kihagyott résen becsúsztatja a zsetonjainkat a férfinak.
Csendben tanulmányozom őt míg beváltják a pénzt. Úgy tűnik mintha totál ki lenne ütve, de mégis egyenesen áll, a színe is normális és nem is beszél összevissza hülyeségeket.
- Mennyit ittál? – szegezem neki a kérdést, mikor már kifelé tartunk a parkolóba.
- Pár pezsgőt. Whiskeyt. Nagyon finom volt.
Megnyalja az ajkait, a bejárat előtt a járda szélénél már ott áll a limuzin amit béreltünk. A sofőr kinyitja az ajtót még beszállunk és odavakkantom neki a hotel nevét hová avinnie kell.
- Részeg vagy?
- Jobb lenne, ha az lennék? – mosolyog fesztelenül.
- Nem. – mert akkor még jobban rámászott volna a ribancokra - Bár… - ha azt nem bánta, hogy tapizták, akkor talán nem haragszik meg ha lopok egy kis kóstolót belőle. Csak ameddig nem tiltakozik és nem minősül bántásnak.
- Nem tetszett, hogy ott voltak azok a nők, igaz? – simul hozzám, mintha csak provokálna.
- Hát nem.
- De tudod, nem lenne mentség rá, hogy részeg vagyok. Mondjuk azt, hogy más terveim voltak, és bátorságot gyűjtöttem – oldalra teszi az aktatáskát, ami dugig van zöldhasúval.
- És mégis mire? – mi olyan kurva nehéz, hogy ez kellett bemelegítésnek?!
Döbbenten nézek a szemébe mikor a kezei a zakóm alá vándorolnak majd végig a hajtókáján föl a nyakamig. Mi a franc ez?
- Jól áll neked a vörös… - suttogja érzékien rekedtes hangon, s mielőtt akár megszólalhatnék vékony kis kezeivel magához ránt és máris csókol. Vadul mégis szenvedélyesen csavarja a nyelvét az enyém körül, az ajkainak édeskés pezsgő íze van, de a whiskyt is érezni rajta. Az alkohol teljesen elnyomja a saját illatát, meg talán az a parfüm is, ami rajta van.
Pedig sosem használ parfümöt…
Itt meg is szakad a gondolataim fonala, mert a kezecskéi tovább kalandozik már az ingemen is. Halk morranással harapom meg a puha ajkait, soha nem gondoltam volna, hogy ilyen merész lesz majd. Ha ez mind egy kis piától van, gyakrabban adok majd neki…
Ahogy ismét megcsókolom, Andy az ölembe mászik. Az a kevéske súlya a combjaimon és a köztünk lévő alig fél centi távolság mélyen felcsigáz, a testemen jóleső borzongás fut végig mikor az ingem alá simít… az egész testem megfeszül a gyönyörtől mikor végighúzza rajtam a körmeit. Belemorgok a szájába, a tarkójára simítom a kezem, hogy ne húzódhasson el tőlem, de a levegőhiány sajnos közbeszól.
- Siessünk haza. – pihegi az ajkaimra - Nem akarom, hogy haragudj rám – közelebb húzódik - Egy kicsit se haragudj…
Mint a szirén az ősi mitológiákban, de talán még náluk is csábítóbb. Már el is felejtettem miért kellene haragudnom, csak az apró érintésekre koncentrálok a nyakamnál, amit a szájával csinál. Nem akarom, hogy abbahagyja és főleg nem akarok addig várni míg a hotelbe nem érünk…!
- Nem haragszom… de nem akarok várni. Most rögtön akarlak Andy… - belesimítok a hajába és közelebb vonva az ajkaira marok, de hamar megérzem a tapogatózó kezei és elhúzódom.
- Kevés az idő… ahhoz több kell amit ki akarok próbálni. – duruzsolja a nyakamat simogatva.
- Akkor pláne nem akarok várni!
Felemelem az egyik karom, a kocsi irányító paneljén a mikrofon gombot megnyomva előreszólok a sofőrnek, hogy mennyen egy hatalmas kört Las Vegas-ban, ami legalább egy óráig eltart. Városnézés első osztályon.
Az sofőr készségesen letudja egy „Igen Uram-mal”, így már van kerek egy óránk.
- Elég lesz kicsikém? – mosolygok rá, az arcéra simítva.
A tenyeremhez törleszkedik, mint egy kiscica, de a tekintete most nem egy szelíd állatkára hasonlít, hanem egy vadmacskára.
- Hmm… igen…
- Na, és mit akarsz kipróbálni?
- Majd meglátod, meglepetés. – vigyorog szélesen, majd lecsökkenti a távolságot és újra megcsókol. Most lassan, de nem kevesebb érzékiséggel, még a csípője is mozdul a nyelvével egy ütemben. Hihetetlen… hol a frászban szerzett hirtelen ennyi önbizalmat?
Az ingem gombja egyesével vállnak szét, az ujjai fürgén dolgoznak rajta, de észre sem vettem mikor simította le rólam a zakót. Úgy el tudja venni az eszem, mintha csak ő létezne és ez a csodás, kívánatos teste, ami az ölemben díszeleg. Bár ruha nélkül lenne és a farkamon mozogna, úgy ahogy most teszi!
Az élvezet egyik pillanatról a másikra vált át döbbenetté amikor megérzem a nadrágomnál matató kezét és. Elhúzódom egy kicsit, a tekintetét keresem, de ő a mellkasomat fixírozza, majd lejjebb és lejjebb miközben az övem és a gombok kioldódnak, zizzen a cipzár.
- Kicsikém… mégis mit akarsz? – kérdezem rekedten a vágytól, ha elképzelem mi mindent kezdenék vele.
A kocsi elég tágas több fél pózhoz alkalmas, a bőrülés kényelmes és puha, valamint a behűtött pezsgőkészlet is kitart egy darabig. Az átláthatatlan elválasztónak és a sötétített üvegeknek köszönhetően teljesen egyedül vagyunk, mintha egy külön világban lennénk, ahol bármi megtörténhet és senki és semmi nem zavarhat meg benne.
- Csss… ne beszélj…
Halvány mosollyal elcsendesedem és figyelem mit csinál. Az ujjai végigsiklanak a mellkasomon, ami szaporán emelkedik és süllyed, nem tudom már egyenletes lassúsággal szedni a levegőt, mikor a kibontott nadrágomnál tökéletes látható, hogy mennyire felizgatott ez szexi kis ittas Andy.
Közelebb hajol, de nem megcsókol, legalábbis nem a számat, hanem a mellkasomat kezdi el beborítani, apró bizsergető csókocskákkal.
Úgy csinálja mintha pontosan tudná mit szeretek és hogyan, szinte nincs olyan érzékeny rész amit kihagyott volt, én pedig a csípőjét szorongatva, hátravetett fejjel élvezem a kínzást, bár tudom, hogy utána rohadtul fog fájni a kielégítetlenség.
A csókjai egyre lejjebb kalandoznak, a hasamnál járhat valahol mikor lecsusszan az ölemből és a lábaim közé térdel. A forró nyelve még lejjebb kalandozva nedves csíkot von maga után ahogy végigköveti a mágikus jeleket, minden egyes darabot egészen a csípőcsontomig, amibe lágyan belemélyeszti a fogait. Ott megáll a kalandozásban, hatalmas fekete szemeivel felpillant rám, mintha csak megerősítésre várna.
Lustán lemosolygok rá, a kezemmel a hajába túrok, vágytól elnehezült szemhéjaim alól pillantok rá.
- Hihetetlen vagy, kicsi gazdám… úgy tűnik egy őstehetség veszett el benned!
Elsőre ilyet produkálni…
- Lesz ez még jobb is. – mosolyog rám kéjesen a következő mozdulatával pedig majdnem végleg kiveri a biztosítok.
Elkerekedett szemekkel bámulok, ahogy benyúl az alsómba és a farkamra markol. Az egész testem megfeszül, felkiáltva emelkedik el a bőrüléstől az ujjai szorítására.
- Basszus… Andy…!
Ez kurva jó, de nem sokon múlt! Majdnem elmentem csak attól, hogy hozzám ért, az előbbi kis játékával teljesen felizgatott.
- Jó?
- Francba… persze, hogy jó, csak mozdítsd meg a kezed végre! – zihálom, ha elkezdte fejezze is be vagy teszek a következményekre és most rögtön megdugom…
- Nem a kezemmel akarom…
- Mi…? – olyan nehéz koncentrálni így, hogy a hőhullámok frontálisan érkeznek.
A ködös agyamnak csak akkor kezd derengeni miről is beszélt, mikor kiszabadít az alsóból és rám hajol az ajkaival.
Nagyot nyögve markolok a kocsi ajtajába, magamban a teremtőhöz imádkozva, hogy bírjam még valameddig, mert ez biztosan egy álom… egy kibaszott erotikus álom amiből nem akarok felébredni.
Kinyitom az összeszorított szemeim és lenézek Andy-re, halvány csábító mosollyal figyel, majd továbbra sem eresztve a tekintetem az ajkai közé veszi a makkom és mintha csak valami fagyi lenne, körbenyalogatja.
Ilyen nincs… ez nem Andy… nem létezik…
- Basszah… megh…!
Alig bírok egyhelyben maradni, ahogy engem néz miközben ilyen mocskosul jól csinálja pedig száz százalék, hogy még nem szopott le senkit.
Egyre tovább és tovább merészkedik, az ajkai lejjebb csúsznak a hosszomon… a forróság szinte eléget, a nyelve simogatásától majd megőrülök. Az öntudatlanság határán döfök előre a csípőmmel még mélyebbre nyomva magam és csak utána jövök rá mit is csináltam, de nem gondolkodhatok sokáig…
Fel és le mozgatja a fejét rajtam, végig a szemembe néz, mintha látni akarná mit szeretek, de ez minden…
- Honnan… tudsz… te… ilyet? – nyögöm ki akadozva.
Egy profi se csinálhatná jobban, nem hogy egy kezdő, aki a „kiverni” szótól is majdnem agyvérzést kapott.
Tudom, hogy válaszolni nem tud, de a tekintetében még a vágyfelhőkön keresztül is meglátom az elégedettség szikráit, a kezei az oldalamon simítanak végig, a nadrágon keresztül karmol végig a combjaimon, mire az összes izom megfeszül bennem, a farkam szinte pulzálni kezd a feszítéstől.
- Andyh… ehzt ne… csináld, vagy… Ahhh!
Félig nyögés, félig kiáltás, egy meghatározhatatlan hangra futja csak mikor a gyönyör elsöpri az összes kimondani készült szót.
Az utolsó ami eszembe jut, hogy direkt csinálta… a kis dög… de honnan tudta, hogy ez tetszik?
Amikor szándékosan nyelt egyet, a torka valósággal összeszorult a farkam körül, úgy szorított mintha nem a szájában lettem volna, hanem valami sokkal szűkebb helyen és ez kirobbanó!
Lehunyt szemeim előtt lilás-sárgás foltok táncolnak, meg sem tudok szólalni, egyenlőre csak levegőt akarok kapni.
Érzem a combomra nehezedő súlyt, majd az apró csókokat az arcomon, egy másikat az ajkaimon, de alig viszonzom csak.
Lassan újra visszatér a valóság, és meglátom az ölemben trónoló szépséget, aki az ajkait rágcsálva figyel engem.
- Imádom a szádat kicsikém…
Kuncogva simul közelebb, a vállamnak dőlve bújik belém amennyire lehet.
- Te pedig finom vagy. – suttogja merészen.
Ha nem tudnám, hogy nem álmodhatok, azt hinném ez életem legszebb álma!
- Tényleg? Bármikor megkóstolhatsz, ha kedved van hozzá. – mormogom kielégülten, majd az állánál fog magam felé fordítom és mélyen megcsókolom őt, magamba szívom az ízét, ami a sajátommal keveredik. A viszonzás viszont nem várathat magára.
- Most én is meg akarlak kóstolni szépségem...
|
| Honey | 2014. 10. 18. 23:31:44 | #31636 |
Karakter: Andy Hutchner
Nevetve ugrok be a fekete limóba és felpillantok. Tetőablak… Daron kipukkaszt egy pezsgőt és mosolyogva veszem el a poharat.
- Arra, hogy jól mulassunk és kifosszuk az összes kaszinót – imádom ezt a tósztot. Nem is tudom, mikor voltam itt utoljára, de kellően régen volt ahhoz, hogy rendesen megfigyelhessem azt a csillámló pazarlást, ami itt a sivatag közepén zajlik.
- Na ezt nevezem – nézek fel a vakító táblára, ami a kaszinót hirdeti. A mi helyünk is öt csillagos, de ez se semmi. Nekem nagyon tetszik a jelenlegi lakosztályunk, esténként sacc 2000 dollárért.
- Az ám – vigyorog elégedetten – Menjünk, söpörjünk ki mindent!
Helyes. Elégedetten sétálok be mellette és lassan egy mélyet lélegzek. Mennyi ember életenergiája… a kétségbeesés, pénzszórás, kész agymosás a hely. Tökéletes.
Surran a valaha vastag volt, puha szőnyeg letaposott rostjai a talpam alatt, érzem a benne vibráló energiát. Mennyi ember, mennyi energia… Lassan elmosolyodok, belül pedig tomboló, elégedetten hisztérikus kacajjal nevetek.
- Akkor rulett?
- Igen. Kezdetnek – görgetem a szavakat a nyelvemen. – De… nem kell végig mellettem szobroznod, egy ideig úgyis itt leszünk.
- Tényleg? És akkor ki vigyáz a hátsódra? – néz rám. Lassan nedvesítem be az ajkaim, megnyalva a szám szélét.
- Rajtad kívül eddig senki sem akart fogdosni – vonom fel a szemöldököm. Eddig. De majd meglátom, akad-e valami remeg ajánlat. Bár… én csak nyerni akarok. Az adrenalint, az elégtételt ezen a sok idiótán. Daron meg, ez a marha…
- Oké. A pókerszobában leszek – cirógatja meg az ujjbegyeivel az arcom, lehajolva lop egy futó csókot. Ez elég gyenge. Ne veszítsd el mindjárt az elején az érdeklődésem.
- Kérek kétezer dollár értékű zsetont! – kapom el a kabátujjat, és visszahúzom. Azt hiszi, hogy csak így a saját zsebből akarok játszani? Dehogy, egész este járni fogunk, akár egy kaszinóm belül, és bankot robbantok… és Ó… felcsillan a szemem az egyik pincérlányt végigmérve. Pezsgő. Akkor csak van más is.
- Ötszáz a minimum beugró. Biztos nem akarsz többet? – szemmel már meg is dugott. De erre még várnia kell egy kicsit. Sőt, meg akar, ha most elkapnám a gallérját, és berántanám a mosdóba, gond nélkül benne lenne.
- Seperc alatt megtízszerezem, ne aggódj.
- Utána nem akarsz kártyázni?
- Nem hiszem – fogom vissza egy igencsak kifejező fintort. Nevetséges, semmi köze a szerencséhez, csak meredni, sőt, abszolút ki lehet számítani a lépéseket… de a rulett, a kocka… szerencse. Olyan szerencse, ami mindent ember életét befolyásolhatja… ami engem pont Daron kicsi gazdájának a kezei közé vezetett és maga Daron alávetett szerepe ebben az egészben. Ennyi erővel egy érmét is feldobhatnék. – A rulett szórakoztatóbb, mint egy pakli festett papírt bámulni. Majd hívlak, ha kellesz – hessentem el.
Bizony, már volt szerencsém Daronhoz, nosztalgiázom áttörve az embertömegen, mégis, szinte nyílik előttem a függöny. Az enyém lesz Vegas.
Régen egész jó volt a kapcsolatunk… sőt, mondhatni… mielőtt egy későbbi gazdája elundorította volna a feszes, dögös női testektől, több ízben is nagyon jól elszórakoztunk. Istenem, nem is akárhogy…
Leülök a rulettasztalhoz és kényelmesen keresztbe dobom a lábam.
- Tegyék meg tétjeiket – szólal meg a krupié. Fél kézzel támaszkodok és előredobom az érméket. Ezer dollár előre.
- Fekete négyesre – nézek rá. Megfagy egy kissé a levegő, hogy ki ez a taknyos hülye, aki mindjárt mindent egy színre és számra… de csak mosolygok.
És begurul… összehúzom a szemem mosolyogva és megvonom a vállam, figyelve a zsetonhalmot. Ilyen estben a legnagyobb a nyeremény. Hülye lennék kisebben fogadni.
- A kezdők szerencsére – hunyorítok jókedvűen. De még két-három ilyen eset, és a kezembe kerül egy pohár pezsgő, még két menet után pedig egymás után szivárognak mellém a nők.
Pedig ez csak egy kölyök… de a test mindegy. Ha pénz van…
Végigmérem őket. Nem rossz, első pillanatra még impozáns is a testük, de egyáltalán nem tetszik, hogy van benne, ami nem természetes. Régen bezzeg… imádom a karcsú, vékony, kis mellű női testeket, amelyek izmosak. Igen… és így nőiesek. Nem kell hozzá két tőgy.
Bár nem árt ha kellően nagy és formás. Ezek… nem valódiak. Kiábrándító. De mivel csak Daron közeledését élvezhetem, pláne ez a test olyannyira kiéhezett az érintésre, én pedig a figyelemre, hogy ez a két kurva is tökéletesen megteszi. Megadják azt a figyelmet, amit régen és most is elvárok.
Gurítás, megsimogatom őket. Pontosan tudják, érzik, ki a főnök. Megadják a tiszteletet és meghunyászkodva lesik a szavaim, ez tetszik. Tökéletes.
Az egyik mellettem van, a kezem a derekán, a másik hozzám bújik, két kicsi kezével a vállamon, hogy a feje majdnem az enyémnek simul. Elegáns és drága ruha van rajta, nem tűnnek olcsónak.
Előttem meg már 75 ezer dollárnyi zseton magaslik.
És kapom a pezsgőt, de a tekintetem szinte szikrázik, megittam már… nem is tudom mennyi pohárral Ez a test nem bírná, Andy kimondottan csendben kuksol bennem, de az én tudatom tiszta. Imádom az ízét.
De hmm, odahajol a szőke tündérhez, hogy legközelebb hozzon nekem egy dupla whiskeyt, jég nélkül…
Figyelem a forgó golyót, és az erőmmel halvány mosollyal irányítom, hogy pont oda essen, ahova én akarom. Felemelem mindkét kezem és a krupiéra nevetek. Duplázás.
140 ezer.
- Most én! – bújik a tündérke – Had válasszak én!
- Nem nem – csippentem meg az állát, és elveszem a pezsgőt. Hol van már a Whiskeym? – Ez az én köröm Reneé.
Ismét intek, hogy vigyen el egy adag zsetont és elgondolkodva meredek a táblára. Mi legyen a következő?
Mennyi pénz… elégedetten forgatok egy nagyobb címletű zsetont az ujjaim között. Elégedetten mosolygok, amikor végre kiér a whiskeym, és megforgatom az ujjaim között. Belekortyolok… tökéletes. Igazán jó.
- Andy…? – megfordulok és elmosolyodok. Az alkohol felnyomta az én vérem is, bár a fejem tiszta.
- Daron! Na, jól mulattál? Látom, ügyes voltál.
- Látom, te is. – méri végig a zsetonhegyeket előttem.
- Bizony… - fordulok oda elégedetten – Akarsz még menni valahova?
- Mindegy – válaszol, én pedig visszafordulok a tábla felé. épp pörög a golyó, elégedetten nézem. Forogj csak.
- Én már kezdem megunni. Még ezt megvárom és mehetünk.
- Mész is? – fonja át az egyik karom az egyik csajszi, én pedig mosolyogva csippentem meg.
- Megyünk. Jobb dolgom is van, mint itt ülni – suttogom mosolyogva édesen.
- És a piros hetes! Megint nyert a fiatalúr! – sápad el szerencsétlen krupié. Duplázás. Oké, elegem volt, kinyúlva fogom meg Daron kezét és közelebb húzom magunkhoz.
- Látod? Szerencsém volt – nézem elégedetten a kis hegyecskét. Mellettem a csaj ellenségesen meregeti kék szemecskéit Daronra, ő pedig visszameregeti arany szemecskéit. Hm, micsoda szikrák… a csaj a jattját félti, egyértelmű, ezen ne múljon.
- Azt látom. Mehetünk? – szinte fúj a nőre.
- Mindjárt – kiiszom a maradék whiskeym és intek a bankárnak, hogy pakolja össze a zsetonokat.
Ötezer dollárnyit kiszedek és a csaj dekoltázsába dobom, ő pedig megdöbbenve kap utánuk. Nekik ez sok pénz.
- Még találkozunk. Oké, mehetünk – mosolygok Daronra és elegánsan leszállok, fogva a kis táskát és kiballagok, fél kezem a zsebembe dugva. Andy ébredezni kezd, főleg miattam. Piszkálom. Azt akarom, hogy ennél fent legyen.
- Ezt szépen beváltjuk – mosolygok rá és lezser eleganciával, szinte mellőzve megyek beváltani a pénzt és figyelem, hogy bepakolják. Tökéletes…
- Mennyit ittál? – faggat mogorván, miközben kifelé sétálunk. Ohh, Daron, ha tudnád…
- Pár pezsgőt. Whiskeyt. Nagyon finom volt – megnyalom az ajkaim és mire kiérünk, már kint volt a limó, amivel érkeztünk.
- Részeg vagy? – becsapódik az ajtó.
- Jobb lenne, ha az lennék? – mosolygok rá.
- Nem. Bár…
- Nem tetszett, hogy ott voltak azok a nők, igaz? – simulok az oldalának.
- Hát nem.
- De tudod, nem lenne mentség rá, hogy részeg vagyok. Mondjuk azt, hogy más terveim voltak, és bátorságot gyűjtöttem – nézek fel rá és oldalra teszem az aktatáskát.
- És mégis mire? – duzzog. Mosolyogva nézek rá és felemelve a kezem lesimogatom a zakója gallérját.
- Jól áll neked a vörös… - suttogom közelebb hajolva és lerántom magamhoz, forrón megcsókolva.
Mennyi év is telhetett el?
Nála vagy 15 év, jól emlékszem, és az ő libidójával… a jó dolgokat szereti az ember… forrón, mohón csókolom, fél kézzel átkarolva. A sofőr leválasztva rólunk, semmit se láthat… morogva szinte harap, én pedig az ajkaira mosolyogva nyomom feljebb magam, fél lábbal átsimulom a combjain és az ölébe ülök, így komolyabban át tudom karolni a karjaimmal, a hátánál besimítok az ing alá, a körmeimmel végigkarmolva a gerince mentén.
Mert azt nagyon szereti… ha az ember kicsit durvább.
Imádom, ahogy csókol.
- Siessünk haza. Nem akarom, hogy haragudj rám – kuncogok a fülébe, még átkarolva a nyakát. Bizony. ki akarom engesztelni, nem is akárhogy… - Egy kicsit se haragudj – csókolok a nyakába.
|
| Moonlight-chan | 2014. 10. 18. 00:20:23 | #31629 |
Karakter: Daron
Lassan elmosolyodva simul hozzám, most ő hasonlít egy kiscicára.
- Nagyon. – pislog, majd lesüti a szemeit - Ne haragudj rám… te vagy a legjobb dolog, ami az életben történt velem… - még közelebb simul hozzám és ez nagyon tetszik. Ezt el tudnám viselni és még kicsit többet is.
- Nem érzem az elhivatottságot.
- Pedig nagyon sajnálom, ahogy beszéltem veled, te nem ezt érdemled… - megérzem a hajamban az ujjait, az apró érintéstől borzongás fut végig a hátamon – Ki tudlak engesztelni valahogy? Hogy aztán… élvezhessük Vegast?
- Próbáld meg. Hátha. – kíváncsi vagyok, mit forgat a fejében.
- Biztos? Nem haragszol olyan nagyon?
- Jóó… Egyre kevésbé.
Halvány mosollyal hajol közelebb és megcsókol. Nem mutatom ki, mert van annál jobb dolgom is, de meglepett ezzel a tőle merész lépéssel. Nem gondoltam volna, hogy ilyet is tud, vagy megtenne. De ha már itt tartunk… Szorosan magamhoz rántom és erősebben csókolom meg, a kezem mindenhol végigsiklik rajta közben, mígnem az ajkaimba harap és el kell húzódnom tőle. Pedig olyan közel van az ágy…
- Na, kiengeszteltelek? – mosolyog rám.
- Fogjuk rá – elviseltem volna még egy kis engesztelést, de egyenlőre ez van.
- Szuper. Most engedj el, át akarok öltözni. Elvégre jól kell mutatnom melletted…
Tehát készülődni akar? Akkor… - Fürdünk?
- Most csak tusolok. Aztán segíthetsz kiválasztani, hogy mi legyen rajtam.
Míg ő a fürdőben pepecsel, a kitárt ablakhoz sétálok és kihajolok rajta. A város most sokkal fényesebbnek tűnik, mint húsz éve, pedig már akkor is mánia volt a színes izzó. Kíváncsi vagyok Andy-nek hogy tetszik majd a hely. A kaszinókban tuti lesz egy csomó olyan játék, amit azóta újítottak be, hogy utoljára itt jártam. Jó sok idő eltelt már azóta mióta a Félkarú rabló volt a sláger.
Ahogy az utcát bámulom máris kiszúrom az egyetlen dolgot amit nem szeretek: a rózsaszín bőrszoknyában strichelő ribancot. Ez a város az ő melegágyuk a sok pénzes ürge miatt és Las Vegas a call girl hazája is. A népesség felét legalább a prostik teszik ki.
- Szerinted jó lenne hátrasimítva? – kiabál ki a fürdőből, mire az ajtó felé fordulok. Mielőtt még megnézhetném, belém reked a szó, ahogy kisétál a csípőjén alacsonyan függő törölközőben, ami ráadásul vörös.
Szinte még sosem láttam színeket rajta, mindig csak szürkét viselt, de ez a vörös nagyon jól illik a sápadt bőréhez.
A szekrényből előkotor néhány ruhát és a kanapéra pakolja őket. Mindig mikor lehajol a törölköző – ami nem a legnagyobb méretű – feljebb csúszik a combjain…
- Jó lenne… - maga elé tart egy vörös inget és felém fordul. – Hmmm…
- Fekete? Vagy vörös?
- De kicsíped magad – jegyzem meg közelebb lépve. Még sosem láttam ennyit készülődni.
- Tudod, tetszeni akarok. Ki akarlak engesztelni. – simul hozzám.
Ezt már szeretem. Tetszik, hogy a kedvemben akar járni, viszont ahhoz elég lenne kinyúlnom és lerántanom a törölközőt.
- Ahhoz nem kéne egy ruha sem – simítok végig a nyakán a szemébe pillantva.
Mosolyogva hátrahajtja a fejét, nem tudom ezzel nagyobb teret akar-e adni a felfedezéshez, vagy elhúzódni.
- Erre majd visszatérünk, de egyelőre az ing színe – mosolyos és cselesen kitér előlem – Menj, tusolj le. – biccent a fürdő felé.
Nem egészen értem miért most, talán egyedül akar lenni, vagy mi a szösz? Tudja, hogy nem kéne fürödnöm, eleve nem tudok koszos lenni, mert valamilyen szinten nem vagyok fizikai lény… de ez bonyolult. A fürdő alapjáraton nem rossz. Kényelmes és finom meleg, de még jobb, ha nem egyedül élvezi az ember.
- Nem mosod meg a hátam? – vigyorgok rá, majd a fürdő felé menet megszabadulok az ingemtől. Nekem is kell majd egy flancos cucc.
- Legközelebb, Daron. – mosolyog édesen.
A szavadon foglak…
Én sem a kádat használom, hanem inkább a zuhanyzót. A masszázs funkció isteni jó az erősen spriccelő vízsugarak minden izmomat ellazítja, a bőröm kellemesen bizsereg a pattogó vízcseppektől. Mennyei…
Régebben ezek a zuhanyozók olyan luxusnak számítottak, amit az emberek többsége nem is ismert. Nem tudom pontosan hol találták fel, de emlékszem annak idején az ezernyolcszáznegyvenes években, mikor az akkori gazdám megvásárolta magának. A cselédek azt sem tudták mi az és persze nem így nézett ki. Rengeteg cső, amikben zörögve áromlott felfelé a víz – akkoriban még a vízvezeték is luxusnak számított. Körülbelül tíz-tizenöt percig volt meleg víz. Itt pedig… korlátlan!
Végül mégis kiűz innen az izgalom, hogy kiszabaduljak a szállodai szobából – nem mintha nem lenne fényűző – és körbejárjam a legnagyobb kaszinókat, kártyázzam, szórakozzam… Andy pedig „fosztogathat”.
– Á, kész vagy – fordul felém mosolyogva, mikor nadrágban előlépek a fürdőből. Felsőt nem varázsoltam magamra, mert előbb tudnom kell ő mit fog viselni – Remek. Alig várom, amit mutatni akarsz a városból.
Mintha ismét csak provokálni akarna – újabban elég gyakran érzem ezt – előttem kezdi el gombolgatni az ingjét. Egyre több tűnik el a sápadt felsőtestéből és ez felébreszti a vágyat bennem, hogy odalépjek és letépjem róla azt a selyeminget.
- Kurva dögös vagy – dicsérem meg miközben két lépéssel átszelem közöttünk a távolságot. Nem húzódik el a csók elől, sőt viszonozza is, közben a nyakamat is átkarolja és hagyja hogy magamhoz húzzam.
- Köszi – harap az alsó ajkamba – Öltözz, már nagyon izgatott vagyok.
- Ne aggódj, élvezni fogod.
Ismét hozzám simul, a fülembe súgja, hogy vöröset vegyek fel. Olyan, mint egy igazi kis csábító. Mintha az ő testéből, az ő hangján egy másik, sokkal bujább személy beszélne.
- Menjünk rulettezni. Mindig is ki akartam próbálni. – mosolyog izgatottan, s mikor elhúzza rólam a karjait magamra varázsolok egy mélyvörös inget, hozzá illő, jól szabott fekete zakót.
Andy is felkapja a saját zakóját. Fekete, enyhén fényes, de nem annyira, hogy túlzónak hasson. Ezzel az öltözékkel, a menő frizurával és a jó sok pénzel – ami majd kell a zsetonokhoz – senki sem nézné őt ki innen.
***
A hotel előtt parkoló bérelhető limuzin éppen szabad volt, így azonnal le is stoppoltuk. A kivilágított utastér a félkörívben elhelyezett kényelmes ülések, és a behűtött pezsgő mind része ennek a kis kirándulásnak. Egy kisvárosa lakos el sem tudná képzelni mi mindenben lehetne itt része, ha ki tudná fizetni.
- Arra, hogy jól mulassunk és kifosszuk az összes kaszinót!
Összeütjük a poharunkat, az ütemes zene nem hagyja, hogy lankadjon a hangulat egészen addig a rövid időig, míg a Bellagio kaszinóhoz nem érünk. Ez az egyik legnagyobb és legtöbb pénzt hozzó szerencsejáték-barlang, ami csak létezik.
- Na, ezt nevezem! – sóhajtja elégedett mosollyal, amikor kiszállva felnéz a hatalmas, a fényektől aranyszínben úszó épületre.
A kaszinó a teljes alapterületet elfoglalja, a felsőbb szinteken hotel, éttermek és miden ami kell. Csak azért nem rögtön ide jöttünk, mert ezeknél a foglalásokat egy hónappal előre kell elintézni, vagy nem lesz hely.
- Az ám. Menjünk, söpörjünk ki mindent!
Bólint egyet és el is indul befelé.
Odabent minden a jól ismert arany és krémszínekben tündököl. Zene, ital, nevetés… a gurítókockák dobogása, a rulett pörgésének surrogó hangja… ez mind hiányzott már, mégis leginkább a pókerasztal.
- Akkor rulett? – kérdezem az előcsarnokba lépve.
- Igen… kezdetnek. – mosolyog rám – De nem kell végig mellettem szobroznod, egy ideig úgy is itt leszünk.
- Tényleg? És akkor ki vigyáz a hátsódra? – felhúzom a szemöldököm.
Nincs zavarban, nem is tűnik annyira izgatottnak. Inkább azt mondanám, hogy végre élvezni akarja és nem agyalni semmi máson.
- Rajtad kívül eddig senki sem akart fogdosni. – feleli, az ujjáról lesöpri azt az apró hajszálat, ami rátapadt.
- Oké. A pókerszobában leszek. – egyezek bele, mert oda vinne a lában. Egy rövid csókot nyomok az ajkaira búcsúzóul és éppen megfordulnék és mennék, de elkapja a csuklóm.
Visszafordulok.
- Kérek kétezer dollár értékű zsetont!
Ó, tényleg, ezt majdnem elfelejtettük. Egy pillanat alatt a zsebébe varázsolom a zsetonokat, több féle címletűeket, mintha a váltóból kapta volna.
- Ötszáz a minimum beugró. Biztos nem akarsz többet? – kérdezem még egyszer végigsimítva az arcán. Olyan finom puha a bőre…
- Se perc alatt megtízszerezem, ne aggódj. – vigyorog és megpaskolja az enyhén púpozott zsebét.
- Utána nem akarsz kártyázni? – megnézném ahogy leveri a törzsvendégeket.
- Nem hiszem. – húzza el a száját – A rulett szórakoztatóbb, mint egy pakli festett papírt bámulni. Akkor majd hívlak ha kellesz.
Egy kis félmosollyal hátat fordít nekem és elindul a rulett asztalok felé. Kisebb tömeg áll az asztalok körül, sokféle különös és csillogó öltözetben, de nem ezért bámulok még mindig arrafelé.
Megmutattam én neki, hogy hogyan tud hívni? Nem emlékszem rá…
Valamikor biztos mondtam ezek szerint, de azt nem magyaráztam el, hogy hogyan hívhat ha távol van tőlem. Csak meg kell dörzsölnie a gyűrűmön a követ és rám gondolnia, de ezt száz százalékig tudom, hogy nem mondtam. Nem akartam, hogy tudja, hogy távolról is elérhet, mert azt reméltem ha azt hiszi mindig a közelébe kell lennem, akkor hamarább befűzhetem.
De akkor… honnan tudja?
- Hé haver! Nem akarsz jegyet venni a Venetian…
- Kösz nem. – vetem oda a jegyárusnak.
Nem kell ezzel bajlódni. Ha valahová be akarok menni, akkor úgyis szerzek jegyet.
Az előbbi furcsaságot kicsit megkerülöm és ahelyett, hogy azon agyalnék a pókerterembe megyek.
Itt azért csendesebb minden, mint a kaszinó pörgősebb részein. A díszes arannyal gravírozott pókerasztalok és a körülötte helyet foglaló vén rókák látványára elvigyorodom.
- Hello mindenkinek!
Az egyik asztalhoz csapódom, ahol van szabad hely. A velem szemben ülő ősz hajú Bush hasonmás szigorú pillantása, csak még inkább feldob. Biztos azt gondolja magában ”Na, itt van még egy idióta, aki királynak képzeli magát”.
Vicces, főleg, hogy a pénz fial a zsebemben és nem tudnék annyit játszani, hogy elfogyjon. Még akkor sem, ha esetleg veszítek párszor.
- Tegyék meg tétjeiket!
A zsebemből előveszem a zsetonokat és ezer dollárnak megfelelőt középre tolok.
Valójában pénzt nem tudnék magamnak varázsolni, de ez az eset azért is kivétel, mert a gazdám akart elvegyülni és ő kért arra, hogy tegyek úgy, mintha ember lennék. Az embereknek pedig pénzt kell használniuk.
Íme egy újabb kiskapu a gyűrű korlátai alól, hála egy kis furfangos gondolkodásnak.
Az osztó fürgén elénk dobálja a lapokat, felemelve végignézem őket. Jó drága pakli lehet, kézzel festett figurákkal…
„A rulett szórakoztatóbb, mint egy pakli festett papírt bámulni.”
Tényleg ezt mondta? – rémlik fel hirtelen. Mikor a kanapén kártyáztunk, úgy tűnt nagyon élvezi…
Az osztó hangja térít vissza a jelenbe. Jó lenne figyelnem is ha tényleg játszani akarok, de egy furcsa gondolat mégis befészkeli magát a tudatom egy hátsó zugába és azt suttogja onnan, hogy valami nincs rendben.
Legalább tíz körrel később szép kis zseton halom van már mellettem, az asztalunknál többen is meresztik a szemüket. A közelebb bújó cicuskákat egy morcos pillantással elhessegettem és csak a pezsgőt nyúltam le tőlük.
A legtöbb játékos már becsődölt és sorban kihullottan, míg végül csak én és az öreg maradtunk, akinek fapofája van mindenhez. Pókerarc.
Tízből háromszor meg is vert, ami nem kis eredmény, lévén hogy kevés szerencsésnek sikerült. Andy a szigorú kivétel, de a lényeg ugyanaz.
A parti végén viszont én is kiszállok és hagyom, hogy a bankárunk egy fekete fémes hatású tartóba pakolja a kupacnyi zsetonomat. A tartó olyan, mint egy mini aktatáska könnyen szállítható. Elviszem, de nem valószínű, hogy beváltom majd. Fölösleges lenne.
A rulett asztalok felé indulok, már eltelt pár óra mióta szétváltunk és nem láttam, nem is hívott. Furcsa, de kezdek aggódni érte, pedig nem mondhatni el rólam, hogy egy tyúkanyó lennék. Mostanában sosem volt két méternél távolabb tőlem biztos csak ezért érzem aggodalomnak a hiányát.
Ahogy közelebb kerülök a célhoz, egyre nagyobb a hangzavar és egyre sűrűsödik az emberek tömege. Teljesen eltakarják a rulettet, már látni sem lehet mi folyik az asztalon. Megkerülöm őket, majd leeset állal szobrozok le a másik végén.
- Ezt nem hiszem el…
Az a két plasztikázott ribanc szinte teljesen hozzá bújt már és Andy ezt hagyja?! Egyáltalán hogy nem menekült még el előlük?
Elveszi az egyik felé nyújtott pezsgőt és egy hajtásra kiissza a felét.
- Most én! Hadd válasszak én! – nyűszögi az egyik koktélruhás a vállára simítva azokat a vörös karomszerű körmöket.
- Nem, nem. Ez az én köröm Reneé. – mosolyog, majd a bankárhoz fordulva mond valamit, de a sikongatásoktól nem hallom.
Mi a fene folyik itt? Ha lenne egy ikertestvére, vagy egy hasonmása, azt mondanám hogy ez… és megint a pezsgőért nyúl!
Részeg? Oh, hát persze, hogy részeg!
Ha valaki olyan mint ő – aki eddig absztinens életet élt – megiszik egy két pohárkával és máris a feje tetejére áll a világ!
Nála ez együtt járhat azzal, hogy kifordul önmagából. Oké, még el is nézem neki, szórakozzon. De annak a rohadt kurvának miért hagyja, hogy taperolja?!
Ő az enyém és nagyon nem szeretek osztozni! Ha valaki kihasználja a pia hatását az én vagyok, de nem fogom átengedni egy undorító nőnek sem! Ha kell a vállamra kapom és elviszem, max a csajnak is kiverem a fogát ha lejjebb nyúlkál a mancsával!
- És a piros hetes! Megint nyert a fiatalúr! – kiáltja a bankár.
Remek, épp vége a körnek. Akkor nem lesz gond ha diszkréten elrángatom onnan…
|
| Honey | 2014. 10. 15. 21:21:37 | #31618 |
Karakter: Andy Hutchner
- Úgy bizony – egyre jobban terjed az izgatott mosoly az arcán – És mennyi időre? Vegas kifogyhatatlan a látnivalókból, az élvezetek tárháza pedig még nagyobb.
- Hmm – gondolkodok, az ujjaim között forgatva a borospoharat – remekül hangzik. Maradunk, ameddig jólesik.
Kellemes volt a vacsora, ízlett, egyszerűen csak beleteszem a számlára való pénzt a kis tartóba, amibe elegánsan és diszkréten hozzák ki a számlát, persze felfelé kerekítem az árat. A pénz nem számít, sosem számított. Csak annyi az értéke, amennyit az emberek tulajdonítanak neki.
Elgondolkodva nézem Daron arcát. Ő nem változott az évek során, már pedig a mi ismeretségünk nagyon-nagyon régi. És ha nincs az a kellemetlen kis incidens, most én lennék a gazdája hosszú-hosszú ideje, hiszen a test lecserélhető. Öröklődne testenként, örökké az én szolgám lehetne. Hmm…
- Gyerünk oda – vezetne oldalra. Kint kellemesen hűvös az idő, de én jobban szeretem a meleget. Mindig is a trópusokon szerettem tanyázni. Azok a heves vérű fiatalok…! – Ott nem szúr ki senki.
De ez a latyak, ezek az esőzések… undorító.
- Inkább csináld itt – figyelem a sikátort. Én oda nem megyek undorító. Meg minek is? Mitől fél? Nevetséges! Nem akarom összekoszolni a cipőm.
- Mióta vagy ilyen finnyás? – néz rám. Összehúzom a szemeim. Mennyit tud akadékoskodni, te jó ég, hol tanulta?
- Ez egy drága cipő, és nem szeretném tönkretenni – simulok lassan az oldalának, hogy ne figyeljen semmi másra, ez pont elég figyelemelterelés.
- Oké, akkor kívánj.
- Azt akarom, hogy most rögtön Las Vegasban legyünk, a legjobb hotel előtt!
Mintha megrántottak volna, kitépnék a gerincem és a fejem lassan a köldökömbe csúszna. Ilyen hirtelen mágikus erősokktól szinte érzem, hogy a bennem elnyomott személyiség sikoltva próbál kitörni… az élményt nagyjából úgy lehet elképzelni, mint amikor kifut a tej. Nehéz visszatuszkolni, hörögve próbálok metaforikusan, de visszataposni a mélyen elzárt részekbe. A rohadt… Daron ráadásul megint feleslegesen produkálja magát!
- Tegyél le! – szűröm a fogaim között, mintha Andy a torkomban kaparászna. Az energia még vibrál és szikrázik a sejtjeimben, és mivel nem az enyém, a kölyök bele tud kapaszkodni…
- Hát hogyne, hogy aztán elhasalj nekem – próbálok obni magamon egyet és szorosan lehunyom a szemeim, mert érzem, hogy ez most nem az, amit mutatni akarok magamból. Túl hamar lebukni egyszerűen katasztrofális lenne!
„Nem! Neeeem, engedj… ki!” erőlködik a kölyök, mintha ujjak karmolásznák a torkom, ráadásul ez a benga, szerencsétlen idióta még rángat is! Ha kifut egy szó is a számon, ami elárulhat, letarolom az egész kibaszott várost!
Nem látok semmit, mert a szemem ég, és egy pillanatra rémület tolakszik fel a torkomon, amikor a kezeim Daron nyaka köré fonódnak – mert ezt nem én csinálom. Hogy nem tűntél már el?!
- Azt mondtam, hogy most tegyél le, te idióta! – sikoltok fel és kétségbeesetten próbálom visszatuszkolni a hülye kiskölyök lelkét. – Azt akarom, hogy tegyél le!
Végre talaj van a lábam alatt és a falnak támaszkodva leküzdöm a sikoltozó Andyt.
Mintha megakadt volna a torkomon, de ahogy elpárolok a Daron által használt energia, úgy csúszik egyre könnyebben vissza a tudat hátsó részébe. Vizuálisan, mintha egy bőröndbe nem férnének bele a ruhák, és az ember ugrál rajta, de aztán csak be lehet zárni… megkönnyebbülten nyögök fel, felegyenesedve túrom hátra a hajam, zihálva megigazítom az ingem. A rohadt életbe ez… nehéz volt. Nem számítottam rá, hogy ez a test ennyire érzékenyen reagál a kívülről érkező mágikus energiákra. Mint valami undorító kis pióca.
- Mehetünk – vetem át a vállam fölött és elindulok a Ceasar’s Palace felé. Las Vegas legnagyobb és legelitebb szállodája. Nem nézek Daronra, nem kockáztatom, hogy bármit is észrevegyen. Nem fogom hagyni, hogy egy ilyen kis szerencsétlen hülye, mint Andy, elrontsa a szórakozásom. De ezért a kis menekülési mutatványért majd megleckéztetem. Van rá időm.
Elintézve a szobát forgatom a szobakulcsot az ujjamon, ami immár egy mágneskártya. Hogy mik vannak… Elképesztő.
Lakosztály. Egy kész lakás, tökéletes, hatalmas plafon-padló ablakok, pult, feltöltött alkoholkészlet, az ágy hatalmas és fekete, a fürdő… az a kád a vörös márványcsempe közepén, tökéletes. Ameddig itt tartózkodunk és nem találok esetleg jobbat, ez megfelel.
- Szeretnék egy Las Vegashoz megfelelő teljes ruhatárat – pillantok Daronra. Hm, kicsit morcos a drága. Mi az, csak nem megszokta hogy Andy olyan érzékeny kis lélek, még a kedvében is akart járni, talán nem felel meg valami a méltóságos úrnak? Hajlamos elfelejteni, hogy hol a helye. És hogy mi a dolga.
Tökéletes, elégedetten lapozok az elegáns, drága ingek között. Hmm, mi is legyen rajtam…
- Megmondanád, hogy mi a fasz bajod van?! – lassan fordulok felé. Nem tetszik a tónus.
- Semmi. Jól érzem magam – mosolygok rá. Akármennyire is megvan a késztetés, hogy egy intésemre a földre rogyjon, minek vágnám magam alatt a fát? Mulatni akarok. Egy kis hízelgés, egosimogatás, bár így is fenenagy egója van. Ezek szerint az évek alatt egy Igazi gazdája sem volt. Ártatlan mosollyal fordulok felé. Miért is ne, ha jó éjszakát akarok, semmi kedvem egy sértett elfet cincálni. Vöröset vegyek fel, vagy feketét?
- Egyetlen egyszer sem hallottalak káromkodni, de még csak emelt hangon beszélni sem! Már bocs, de szerintem nem volt semmi, ami történt – néz rám. A-a, nem jó megfogalmazás. Azt akartad mondani, hogy te halandó kis féreg, mit képzelsz, hogy ilyen hangon beszélsz velem?!
- Nem tudom, mit mondtam, Daron – veszek ki két inget. Majd ő eldönti. Mosolyogva nézek fel rá, bevetem a legszebb fekete pillantásom – Azt hittem, hogy még a múlthavi ebéd is kijön… ne haragudj miatta – lépek elé, kicsi kezem a mellkasára simítva és felnézek rá bocsánatkérő mosollyal, nagyon ártatlan, szép és megrontanivaló pofival. – Ne haragudj miatta – vetem be a vonzó hangszínt is – Ne pont most legyél morcos, mikor itt vagyunk. Szereted Vegast, nem…? – szempillarebegtetés.
Morranva ránt magához, én pedig szívem szerint felnevetnék. Ennyi. Több vér kell a farkadba, Daron, az idők kezdetétől sem változtál. Ennyi kell csak neked, ostoba.
- Úgy van, imádom Vegast – néz mélyen a szemembe, de Andy a fájdalomtól meggyötörten csendben a sötétben pusztul. Daron keze a fenekemre siklik, belemarkolva. Folytassssd… - De mivel veled együtt akarom imádni és ez addig nem megy, míg ki nem szellőzik a pipa, lenne egy kérdésem. – felvonom a szemöldököm, oldalra biccentve a fejem – Kicsikém, te mennyire szeretsz engem?
Mennyire mániája a seggem taperolni… csak azért is csinálhatja, mert tudom, hogy jó benne. Lassan elmosolyodok a szemébe nézve és lassan átfonom a nyakát, a mellkasának simulva.
- Nagyon – mondom csendesen, halk, enyhén szemérmes hangon – Ne haragudj rám… te vagy a legjobb dolog, ami az életben történt velem… - simulok egy picit még közelebb, és szinte érzem, ahogy megakad a torkában a levegő, a keze még jobban megfeszül a seggemen.
- Nem érzem az elhivatottságot – morog.
- Pedig nagyon sajnálom, ahogy beszéltem veled, te nem ezt érdemled… - dünnyögök, az ujjaimmal belesimítva a hajába. – Ki tudlak engesztelni valahogy? Hogy aztán… élvezhessük Vegast?
- Próbáld meg. Hátha.
- Biztos? Nem haragszol olyan nagyon?
- Jóó – morog, megforgatva a szemeit, de már bujkál a mosoly a szája sarkában. Már csak egy kis puhítás, és végre mehetünk a kaszinóba… - Egyre kevésbé.
Mosolyogva hajolok fel, puhán megcsókolva. Halkan nyüsszentek fel, ő pedig lecsap, mohóbban csókol, magához rántva. Imádom, amikor durvul. Szorosabban karolom át a nyakát, forróbban csókolva, finoman az ajkába harapok. Kaján mosollyal húzom hátra a fejem, még mindig a nyakát átkarolva.
- Na, kiengeszteltelek? – mosolygok rá.
- Fogjuk rá – vigyorog rám, az ing alá simítva a tenyerét. Nevetve túrok a hajába.
- Szuper. Most engedj el, át akarok öltözni – vetem rá szép szemeim. – Elvégre jól kell mutatnom melletted…
- Fürdünk? – vigyorodik el, de végre elenged.
- Most csak tusolok. Aztán segíthetsz kiválasztani, hogy mi legyen rajtam – mosolygok, és elvonulok a fürdőbe.
- Semmi – morog. Magamban nevetve vetkőzöm le és állok be a masszázstusolóba, megengedve a forró vizet. A kín és a hét fő bűn sem konkurálhat ezzel… Mondjuk el tudom képzelni a hatványozását, mondjuk ha Daron is itt lenne mellettem, de az talán megint megpiszkálna az aggodalmát. Lemosakszok, és egy vörös törülközőt fogva a derekamra ballagok ki, a hajam dörgölve. Felnézek a bepárásodott tükörbe, ahol a kis incidense után Nem fogok hagyni, hogy ez a lobonc a szemembe lógjon.
- Szerinted jó lenne hátrasimítva? – kérdezem, de nem állok a tükör elé, csak kiszólok a fürdőből. Elmosolyodva figyelem a jócskán megtépázott Andyt… Zihál, és sokkal beesettebbek a szemei. Na, már ennyi is elég hozzá? – Nem fogod kibírni az egy hónapot sem, kicsikém – hunyorítok rá jókedvűen, és egy kézmozdulattal elvakítom a türköt. Majd legfeljebb lemegyek panaszkodni, hogy mennyi pénz, de a tükör vak. Milyen szemtelenség. Hiába kiabálna, a torkára forr a szó, én pedig egy szál törülközőben kiballagok. Előveszek egy elegáns fekete nadrágot és a kanapé támlájára dobom, csak a vörös rongyban elé állok, oldalra biccentett csípővel.
- Jó lenne… - fordul felém, és végigmér, látom, ahogy az arcán megfeszülnek az izmok. Angyalian mosolygok rá, és magam elé fogom a fekete inget, aztán a vöröset. – Hmmm…
- Fekete? – váltok – Vagy vörös?
- De kicsíped magad – lép közelebb, és hátratúrom a hajam.
- Tudod, tetszeni akarok. Ki akarlak engesztelni.
- Ahhoz nem kéne egy ruha sem – simít végig a nyakamon, én pedig halkan kuncogva hajtom hátra a fejem.
- Erre majd visszatérünk, de egyelőre az ing színe – mosolygok, és meg se várva felkapom a feketét, összefogva magamon két gombot. – Menj, tusolj le – noszogatom.
- Nem mosod meg a hátam? – vigyorog szemtelenül, ahogy megszabadul az ingtől. Tudom, hogy nem kéne tusolnia, de egy picit magam akarok lenni, még mélyebbre taposva a kölyköt.
- Legközelebb, Daron – mosolygok. Ez a haj... bevonul a fürdőbe, én pedig alsót és nadrágot veszek, de a fekete, drága inget még nem gombolom össze magamon. Andy borzalmasan fest, a tükör sarkában ül, kuporog. – Nem volt jó ötlet kikezdeni velem, ugye kicsikém? Szar ügy.
- Daronnak fel fog tűnni. – néz fel rám. – Ki fog szabadítani…
- Hidd el… - guggolok le hozzá, és mosolyogva végighúzom a körmöm a tükör felületén, ahol az arca van – A mai este után le se fog szarni.
- Mit akarsz tenni vele…? – kapkod levegő után, a kezét a tükör felületére tapasztva kétségbeesetten, de én csak elmosolyodok.
- Kielégítem. Te csak ne aggódj – csukom be a tükrös ajtaját. Hátrasimítom a hajam és elérem, hogy úgy is maradjon, szépen a tarkóm felé simítva, mégis puha maradjon és markolnivaló, de kiemelje az arcvonásaimat. Nem is olyan rossz ez a test. Talán megtartom, amíg tönkre nem megy. – Á, kész vagy – mosolygok rá – Remek. Alig várom, amit mutatni akarsz a városból – mosolygok rá és begombolom az inget, rámosolyogva.
- Kurva dögös vagy – lép közelebb, érzem a testéből kiáramló hőt, csak a nadrág van rajta. Vörös inget vegyen fel, az kiemeli a szemeit és rém dögös. Lehajol, én pedig nem dőlök el előle, mohón viszonzom ahogy megcsókol, és meghagyom neki a várakozás reményét, hogy nem csak ennyi lesz még lefekvés előtt.
- Köszi – marok az alsó ajkába – Öltözz, már nagyon izgatott vagyok.
- Ne aggódj, élvezni fogod – villan rám a szeme. Nevetve karolom át a nyakát, a mellkasának simulva, és a válla fölött elégedett hunyorítással nézem a tükörfelületű órában tükröződő Andy kétségbeesett szemeit. Egy mozdulattal oldalra húzom Daront, hogy véletlenül se oda figyeljen, és felkapom a szobakulcsot meg a teli pénztárcát.
- Menjünk rulettezni – mosolygok rá csábosan. Imádom. Csupasz szerencse… ahogy a kocka is. – Mindig is ki akartam próbálni.
|
| Moonlight-chan | 2014. 10. 15. 01:21:45 | #31613 |
Karakter: Daron
Azt nem tudom, hogy mennyire profi hazudozó, azt tippelném, hogy még sosem füllentett.
Átverné az anyját? Vagy az már sok lenne a jóból?
- Ne aggódj, minden rendben van. Nem érte meg a munka, ennyi. – hárítja el az aggodalmat, úgy, hogy közben igazat is mond. Ügyes.
A további kérdéseket, kételyeket is ügyesen kezeli, míg végül megnyugtatja az aggódó anyucik. Király! Remélem már nem lesz vele gond.
Ha további extrém kívánságai lesznek ami szembetűnik majd, mondhatja esetleg, hogy nyert a lottón vagy valami ilyesmit.
Mikor a szobába ér, röviden rám pillant, majd a szekrényéhez lép.
- Fura – jegyzem meg, de én magam sem tudom, hogy ezt most rá értem-e vagy arra, hogy az anyja ilyen könnyen bevette a dolgot.
Végül is nem volt olyan nagy dolog emberi szemmel nézve, de ha Andy-hez viszonyítunk, aki szürke sátorban járt mindenhová, nuku barát és agyonhajszolta magát fityingekért… nos igen, elég nagy változás alig húsz óra alatt. És mindezt az váltotta ki, hogy kicsit erőszakosan próbáltam megcsókolni?
Min zakatolhatott az agyacskája az esőben?
Ilyenkor kívánom azt, hogy bár elszakadhatnék ettől a rohadt gyűrűtől és simán a fejébe olvashatnék.
Ledobja a zöld gyapjúpólós és nekiáll válogatni a vállfán lógó jól szabott darabok közül. Átnézi őket és kiemel egy fekete inget és magára veszi. Talpig feketében, fekete hajjal olyan rosszfiús és szexi lett, hogy az nem kifejezés. Simán bemehetne így egy exkluzív bárba is.
- Túlhajszolja magát. – tér vissza az előző témához - Kéne neki egy hosszú wellness kényeztetés, nem kéne ennyit aggódnia.
- Ezt vegyem kívánságnak? – vigyorgok rá, mert akkor szabadon járhatnék a lakásban és nem is lenne nehéz teljesíteni a dolgot, hiszen az anyja amúgy is egy wellness hotelben dolgozik.
- Még nem – mosolyog - Majd választok neki valamit. Na, jó leszek? – elém lét, a karjait eltartva megfordul előttem.
- Kurva jó – a seggét be kéne kereteztetni ebben a nadrágban!
- Látod, jó hatással vagy rám – mosolyog hízelgőn.
Ez tetszik. Lehet, hogy csak megjátssza és egy idő után bűntudata lesz és hagyja az egészet, de egyenlőre kiélvezem minden percét annak, hogy szórakozhatom.
- Az ízlésedre mindenképp – nevetek rá jókedvűen, abszolút fel vagyok dobva.
Felkapja a cuccait, vagyis csak a vadiúj tárcáját és már lépünk is.
- Elmentünk, anya.
- Rendben. Jó mulatást, fiúk.
- Neked is – szól vissza Andy, de az anyja akár a Hullarablók filmben is szerepelhetne ezzel a külsővel.
- Anyád rosszul festett.
Megrántja a vállát, valahogy túl érdektelen pedig mikor nem volt melója még hozzám jött bőgni, mert annyira sajnálta.
- Csak túl sokat dolgozik, folyton kattog és aggódik, nem csodálom, hogy kimerült. Kipiheni magát.
- Ahha… - és ha már itt vagyok, nem akarja elintézni neki a pihenést?
Megböki a vállam mikor látja, hogy elgondolkodta, mosolyogva figyel rám. - Na, hová menjünk enni?
Oké, majd máskor gondolkodom. Most vár egy jó kis este…
***
Egy menő étteremre esett a választás, keményített hófehér asztalterítőkkel, vörös szalvétákkal és illatos gyertyával. Szeretem a vöröset, a szenvedély színe és ez a hely is elég hangulatos.
Először nem nagyon akaródzik rendeli, de mikor meglátom a narancsos csirkét az étlapon meggondolom magam. Ma még nem kaptam tőle narancsot és már szinte hozzászokta, hogy mindig ad.
A kajára várva borral ütjük el az időt, közben elregélek neki néhány sztorit régről és ő mindent érdeklődéssel hallgat.
- Még sosem voltál a városon kívül?
- Nem ám – rázza meg a fejét – Viszont… te a múltkor felajánlottad, hogy elutazhatnánk.
Nocsak… akkor elhessegette az ötletem.
- Igen. Amilyen balta arccal aláztál meg a kártyában, neked Vegasban a helyed. – el tudom képzelni a szitut, ahogy a vén rókákat lealázza egy kölyök a pókerasztalnál!
- Akkor menjünk el Vegasba.
Leteszem a narancshéjat és várom a poént, de nem jön. Ez most komoly? - Komolyan mondod?
- Persze. Eddig csak jókat meséltél róla, kíváncsi vagyok rá.
Ja, Vegasban minden jó, kivéve a sok kurvát az út mellett, de rájuk nem kell majd figyelnie.
- És az iskola…? – belegondolt azért, hogy mit kér? Mert ha utána megint depressziós lesz, mert az ötletem miatt elcseszte az életét, akkor én is elég morcos leszek!
- Ha nem, hát nem, csak egy ötlet volt – szontyolodik el hirtelen – Hülye gondolat volt, felejtsd el…
Hó, hó, hó! - Dehogy! Menjünk!
Nehogy már pont én legyek az erkölcscsősz! Felőlem a suli elsüllyedhet a legmélyebb mocsárban, míg én egy kaszinóban szórakozom.
- Komolyan mondod?
- Persze. Mikor induljunk?
- Akár most, vacsora után!
Mosolyog ezer wattosan, felém tartja a borospoharat és picit összekoccintjuk. – A mi kis kirándulásunkra.
- Már alig várom – remélem a bűnök városa őt is a legjobb hangulatba hozza.
- Hogy is van az a mondás? – mosolyog hízelkedőn, mintha nem is Andy lenne – Ami Vegasban történik, az Vegasban marad.
- Úgy bizony! – kacsintok rá és felhajtom a poharamban maradt édes vörösbort. – És mennyi időre? Vegas kifogyhatatlan a látnivalókból, az élvezetek tárháza pedig még nagyobb.
- Hmm, remekül hangzik! Maradunk ameddig jólesik.
Jó hangulatban betermeljük a maradék vacsit, fejben összeállítok egy listát, hogy hová akarom majd elvinni. Biztos lesz egy csomó új hely és a régiekből is megszűnhetett már egy pár, de a hangulat a lényeg. Az az, ami sosem változik.
Vegasban mindenkit elragad a kapzsiság, a féktelenség, a gazdagság varázsa. Mintha kábítószer hatása alatt állnának azok, akik a kisvárosi életből belecsöppennek a lármás és fényűző világba.
A pincér kihozza a számlát, a fizetés után nem is időzünk ott tovább. Már besötétedett, a levegő párás és hűvös a tegnapi esőzéstől.
Andy az oldalamhoz simul, a válla helyett most a derekát karolom át. Ha a csóktól nem akadt ki, akkor ezen sem fog.
- Gyerünk oda, ott nem szúr ki senki. – bökök az étterem melletti zsákutcára.
- Inkább csináld itt. – fintorog a sikátorra pillantva – Nem akarom összekoszolni a cipőm.
- Mióta vagy ilyen finnyás?
- Ez egy drága cipő, és nem szeretném tönkretenni. – hozzám simul, biztos fázik abban az ingben.
- Oké, akkor kívánj!
- Azt akarom, hogy most rögtön Las Vegasban legyünk a legjobb hotel előtt!
A kis kiegészítés nem tesz semmit, de az ilyen utazás kicsit szédítő. A testünk súlytalanná válik, s mintha csak fénysebességgel történne, átrepüljük a fél kontinenst egy másodperc alatt.
Az érkezés nem zökkenőment, a környezet jelenleg olyan, mintha kaleidoszkópba néztem volna. A betonnak támaszkodva fújom ki magam, fél karommal tartva a megtántorodó gazdámat.
Na, ja. Nem volt a legjobb ötlet evés után.
A tüdőmbe tóduló meleg levegő tejesen más, mint az öt perccel ezelőtti klíma. Át kell majd öltöznöm.
Mikor egyenesben állok Andy még mindig nyugtatón lélegzik. Így nem nagyon megyünk sehová és éppen egy másik sikátorban állunk a pocsolya közepén.
- Gyerünk hercegnő, ideje szobát foglalni! – a karomba kapom, éppen úgy ahogy a hercegnőket szokás, hogy ne sajnálja annyira az elázó cipőjét, de alig megyünk két lépést, erősen a vállamra csap azzal a csontos mancsával.
- Tegyél le! – kiálltja, de mintha azt sem tudná hol a fent és a lent.
- Hát hogyne, hogy aztán elhasalj itt nekem.
- Tegyél már le, émelygek, így rosszabb! – sipítja élesen, de a szavaival ellentétben pont a nyakamba kapaszkodik. Ha leteszem a szemeteszsákok között végzi.
- Ne kiabálja, mindjárt kiérünk és leteszlek. – a sikátor végéből már látni is a színes izzókkal megvilágított táblát, ami az ötcsillagos hotelt hirdeti.
- Azt mondtam, hogy most tegyél le te idióta! Azt akarom, hogy tegyél le! – kiáltja erőteljesebb hangon, de a hangsúly az, amire megmerevedem.
Hogy mondta?!
A kényszer a „kérése” miatt azonnal érvénybe lép és le is pakolom. Ami azt illeti most valahogy örömmel ledobnám a pocsolyába, de végül nem teszem.
Mi a franc baja van?! El sem hiszem, hogy idiótának nevezett!
Ha nem Andy lenne, és nem a gazdám lenne, megfognám és bevágnám ebbe a bűzlő zöld szemetes konténerbe és vígan röhögve rácsapnám a fedelét!
Összefont karokkal támaszkodom a falnak, villámokat szóró szemmel bámulom a hátát. Nem hittem volna, hogy egyszer így fog beszélni velem azok után, hogy minden kívánságát akadálytalanul teljesítettem és soha nem okoztam galibát, pedig nagyon szeretek!
Pár perc után amit azzal töltött, hogy ne rókázzon kiegyenesedik és rám pillant.
- Mehetünk.
Utána baktatok, a hangulatom nem éppen szórakozáshoz való, de megyek vele. A hotel neve nem ismerős, de az épület igen.
Míg Andy intézi a szobát körülnézek a hallban. A pultról felmarkolok pár turista kalauzt, azokról könnyen meg lehet tudni mi az ami megvan még. Bár ezek után nem hiszem, hogy el akarom őt vinni a kedvenc helyeimre. Most semmiképp.
A szobánkban egy kicsit sem javul a helyzet, mikor rólam tudomást sem véve körbejár mindent, kinyitja az ablakot, majd a hűtött bárszekrénybe is belenéz és csak aztán méltóztatik felém fordulni.
- Szeretnék egy Vegashoz megfelelő teljes ruhatárat!
Leesne az állam, ha nem lenne összeszorítva mind az összes fogam. Pontosan tudom mi kell Vegasba és kénytelen vagyok meg is adni neki, de itt akkor sincs rendben valami.
- Megmondanád mi a fasz bajod van? – kérdezem egy vele eddig még nem használt hangon.
Dühös vagyok, mert megsértett.
- Semmi. Jól érzem magam. – mosolyog a szekrényajtó mögül az új ruhatárát pörgetve.
- Egyetlen egyszer sem hallottalak káromkodni, de még csak emelt hangon beszélni sem. Már bocs, de szerintem nem volt semmi, ami a történt!
Mocorog, pakol, majd kidugja a fejét.
- Nem tudom mit mondtam Daron. Azt hittem még a múlthónapi ebéd is kijön. Ne haragudj miatta, ne pont most legyél morcos mikor itt vagyunk. – mosolyog, majd közelebb sasszézva a mellkasomra simít. – Szereted Vegast nem?
Ki akar engesztelni? Ahhoz azért több kell, mint két perc és egy kis simogatás, ami ruhán keresztül történik.
Magamhoz rántom, hogy moccanni se tudjon, de még ne fájjon neki és közel hajolva az ajkaihoz nézek a szemeibe. A feketeség szinte magába szippant, a kezem lecsúszik a fenekére és annál fogva tartom magamnál. – Úgy van, imádom Vegast, de mivel veled együtt akarom imádni és ez addig nem megy, míg ki nem szellőzik a pipa, lenne egy kérdésem: kicsikém, te mennyire szeretsz engem?
|
| Honey | 2014. 10. 14. 11:44:34 | #31610 |
Karakter: Andy Hutchner
- Ki ne akarná ellopni az első csókodat? – terül szét széles vigyor az arcán, és teljesen elém lépve hajol le. Teljes nyugalommal várom, lehunyt szemmel élvezem a puha simítást, és a bizsergést, ahogy összeforr a repedés az ajkamon, de aztán még közelebb, még jobban hozzám simul, igazán megcsókolva.
Hallom magamban a kölyök megdöbbent sikoltását, a remegést. Energiával tölt fel a zavara, a félelme és a fájdalma, egyszerűen túltengő elégedettséggel karolom át a nyakát, lejjebb húzva magamhoz, visszacsókolva.
Pár lépés után a hátam egy merev szekrényajtónak nyomódik, de visszafogom a kaján kis énem, hogy itt nyíltan orgiázzunk, nem éppen Andy stílusa, de Daron annyira jól csókol, sőt, mást még jobban tud, de szenvedjen addig! Nem lehet elfelejteni azt a teljesítményt…
Az ajkába harapok, amikor a seggembe markol és még közelebb von az öléhez, érzem, nagyon is feszültek lent a dolgok de…
- Mi a gond, kicsi gazdám? – nyalja meg az ajkait, miután finoman eltolom. A-a…
- Az iskolában vagyunk, megláthatnak – játszom a kis zavart, erényes fiút, akinek már az hihetetlen mocsokság, hogy egy férfi megcsókolta… Ez a kölyök egyedül halt volna meg egy csomó macskával.
- Ne már! Az előbb verettél meg velem három görényt és most ezen agyalsz? Egyszer még az őrületbe kergetsz – túr a hajába, de én csak elmosolygok rajta. Bizony, alig várom, hogy szétrobbanj és leteperj.
Felkapom a táskát és nyugodt, ruganyos léptekkel ballagok hazafelé. Nem szállok buszra, fuj. Ebben a városban sem akarok maradni, a világ túl sokat változott ahhoz, hogy a seggemen üljek.
- Andy… engem még mindig látnak – torpan meg, felé fordulok.
- Nem akarom, hogy eltűnt. Inkább… azt szeretném, hogy lássanak téged az emberek – mosolygok. Figyelem, hogy az annyira jellegzetes vonásai kicsit visszafogottabbá szelídülnek. Kár.
- Hová is megyünk? – sétálunk tovább.
- Előbb haza – vonok vállat. – aztán megyünk egy étterembe. Éhes vagyok.
Kívánom a luxust, a minőséget. Annak idején is csak a legjobbal elégedtem meg, és most sem lesz másként, csak most Daron a ráadás. És pláne így, lepillantok a gyűrűre.
- Nincs kedved főzőcskézni? – lepődik meg.
- Még sosem voltam igazi étteremben – vonok vállat. Ez legalább igaz, ez a kölyök annyira spórolt mindenen…
- Szóval én fizetek? – vigyorog.
- Igaz, pénzre is szükség lesz, ha szórakozunk – gondolkodok el.
- Mennyi legyen az annyi?
- Szerinted mennyi kellene? – minek a pénz, jesszus, idióta, egyszerűen csettintéssel rendezni lehet a számlát.
- Amennyi befér a tárcádba. Vagy egy American Express, de az éttermekben ugye jobb a készpénz.
- Akkor kezdetnek kérek ötezer dollárt egy új pénztárcával, mert az enyém kicsit lerongyolódott már. – ásom elő és kiveszem az iratokat. Nem fáj a szívem semmiért.
Figyelem, ahogy Daron végre aktivizálja magát, és a megjelenő olasz bőr pénztárcát elégedetten forgatom. Tökéletes.
XxX
Amikor hazaérünk, szenved valamit, de eszemben sincs, hogy megint átalakuljon valami rühes macskává. Ugyan, dehogy, nevetséges, úgysem maradunk itt sokáig.
Kulcs, leteszem a helyére, felnézek. Aha. Anya.
- Sziasztok… - mér végig tartózkodóan. Mivan, semmi puszi? Milyen szomorú. Bent megint ficánkolni kezd a kis seggfej. Elég lerongyolódott spiné, nem ártana neki valami kis vérfrissítés. Egy jó fodrász, mondjuk.
- Örvendek, Ms Hutchner, Devon vagyok, Andy barátja – ez hülye név lett, édes.
- Öhm, én is örülök… - méri végig Daront, aztán megint engem. Abszolút nyugalmasan állom a pillantását. – Devon… megbocsátasz nekünk egy pillanatra?
- Hogyne – biccent, én pedig csak rámosolygok. Azzal a megszokott, üres, kifejezéstelen mosollyal, amiből úgysem lehet semmit kiolvasni, de megnyugtatja az embereket. – A szobádban megvárlak.
- Andy…? – néz rám a nő, én pedig még mindig mosolyogva nézek rá – KI ez a fiú, még sosem meséltél róla…
- Az étteremben találkoztunk, ahol dolgozom – dolgoztam, eszem ágában sincs ilyen hülyeségekre fecsérelni a megkapott időt – és összebarátkoztunk – vonok vállat – Talán baj?
- Nem, nem… örülök, hogy végre van egy barátod. De… összefutottam ma az újságszállítóval, és at mondta, reggel nem mentél kihordani… és honnan vannak ezek a ruhák?
Sok a kérdés, nő a pánik.
- Ne aggódj, minden rendben van – mosolygok rá, de látszik nem nyugtatja meg. Tartja a két lépés távolságot, viszont sejtem, Daron hallgatózik, nem akarok balhét. – Nem érte meg a munka, ennyi.
- Andy…?
- Nyugalom – lépek hirtelen elé, hogy hátrálni se tudjon, és az ujjam a homlokára nyomom. A szemem felvillan, bennem Andy rémülten és dühösen ordít fel, de épp csak megfeszülnek az izmaim az ellenállására. Sárga szemmel figyelem a nőt, ahogy lassan feladja az ellenállást és a kételyeit – Minden rendben, anya, hiszen ismersz, nem?
- De – sóhajt üveges szemmel. Mosolyogva engedem el és segítek neki leülni a kanapéra.
- Elmegyünk „Devonnal” – állok fel mellőle, de nyomok egy puszit az arcára. Szeretem a női testeket, kényelmesebben érzem magam bennük, mint egy férfiében, de jelenleg jobbat nem is kívánhatnék Andyénél. – Pihenj le, sokat dolgozol. Megerőlteted magad…
- Igazad van – dünnyög – Érezzétek jól magatokat.
- Meglesz – mosolygok és bemegyek a szobába. Át akarok öltözni, nem fogok pulóverben étterembe menni. Daron a falat támasztja, amíg én leveszem a fedő rétegetek. A nadrág maradhat, az fekete.
- Fura – néz ki, de csak a folyosóra láthat. Megvonom a vállam, miközben leveszem a pulóvert és csupasz felsőtesttel állok neki egy inget keresni.
- Túlhajszolja magát. Kéne neki egy hosszú wellness kényeztetés, nem kéne ennyit aggódnia.
- Ezt vegyem kívánságnak? – vigyorog, de előveszek egy fekete inget és magamra kapom.
- Még nem – mosolygok, ahogy gombolkozom – Majd választok neki valamit. Na, jó leszek? – tűröm be az inget és elé lépek. Hátratúrom a hajam, irritál, hogy a szemembe lóg.
- Kurva jó – csippenti fel az állam.
- Látod, jó hatással vagy rám – mosolygok.
- Az ízlésedre mindenképp – nevet fel. Mosolyogva kapom vissza magamra a fekete kabátot, ellenőrzöm a pénzt és kisétálunk.
- Elmentünk, anya.
- Rendben – mosolyog, még mindig kicsit kába mosollyal, a kanapén ülve. – Jó mulatást, fiúk.
- Neked is – sietek ki a házból Frusztrál és fojt ez a környezet, stílusra vágyom. Daronra nézek, rámosolyogva.
- Anyád rosszul festett – néz vissza, miközben sétálunk. Megrántom a vállam.
- Csak túl sokat dolgozik, folyton kattog és aggódik, nem csodálom, hogy kimerült. Kipiheni magát.
- Ahha… - néz rám. Meglököm a vállammal szélesen mosolyogva.
- Na, Hova menjünk enni?
XxX
A konyha az egyik legjobb dolog az életben. Imádom a finom kajákat, és ez az étterem is tetszik. Még Daron is eszik velem együtt, nem keltünk feltűnést. A ruha teszi az embert, ez mindig is nyilvánvaló volt. Egy üveg bort szopogatva nevetek a meséin, amit a régi gazdáiról és „csínyeiről” mesélt, egyszerűen csak kellemesen eltöltjük az időt. Semmi másra nem figyelünk, a mindenhatók nihil nyugalmával éljük a pillanatot.
- Még sosem voltál a városon kívül? – néz rám. Egy narancsszeletet csócsál, direkt citrusos húst kért, csak hogy mindenki jól járjon. Megmondtam neki, hogy egyedül nem eszek.
- Nem ám – rázom meg a fejem mosolyogva – Viszont… te a múltkor felajánlottad, hogy elutazhatnánk.
- Igen. Amilyen balta arccal aláztál meg a kártyában, neved Vegasban a helyed.
- Akkor menjünk el Vegasba – nézek rá a vörösbor fölött. Meglepve teszi a narancshéjat és belekortyol a borba.
- Komolyan mondod?
- Persze – biccentek – Eddig csak jókat meséltél róla, kíváncsi vagyok rá.
- És az iskola…? – vonja fel a szemöldökét. Sóhajtva teszem le a poharam.
- Ha nem, hát nem, csak egy ötlet volt – varázsolok magamra egy kissé letört arckifejezést, némi csalódottsággal fűszerezve – Hülye gondolat volt, felejtsd el…
- Dehogy! Menjünk – vigyorog közelebb hajolva. Halvány mosollyal nézek rá.
- Komolyan mondod?
- Persze. Mikor induljunk?
- Akár most, vacsora után!
Mi állhatna az utunkba? Felé nyújtom a borospoharat, és elégedett mosollyal koccintunk. Minden remekül alakul. – A mi kis kirándulásunkra – mosolygok, tósztot mondva.
- Már alig várom – villannak fel az aranyszín, izzó szemei, én pedig felhajtom a bort. Remek lesz.
- Hogy is van az a mondás? – nézek fel rá halvány mosollyal, mégis sokat ígérő, decensen csábító szemekkel – Ami Vegasban történik, az Vegasban marad.
|
| Moonlight-chan | 2014. 10. 13. 23:32:03 | #31609 |
Karakter: Daron
- Az csak rajtad múlik – mosolygok rám, de bezárja az orrom előtt az ajtót. Pedig nem bántam volna, ha előttem próbálgat.
A nappaliban ülve várok rá, míg egy negyedóra múlva elő nem kerül. Végignézek rajta, a változás… eszméletlen, mintha nem is ő lenne… vagyis még mindig ő azokkal a szép szemeivel, de egy sokkal szexibb, huszonegyedik századi kiadásban.
- Szuper – a nadrág isteni. Felül a combjára simul, majd egyenes szárral lefelé és amikor megfordul… – Azt a rohadt…
Egyszerűen markolnivaló feneke van!
- Örülök, hogy tetszik. Tényleg jó? – kérdezi körbefordulva.
- Kurva jól nézel ki – lépek elé, ő pedig elmosolyodik.
- Jó az ízlésed – tudom – Elég feszes? – még meg is fordul, szinte könyörög a hátsója, hogy érjek hozzá, de ha egyszer megteszem, nem biztos, hogy egyhamar eleresztem.
- Menjünk, mert elkésünk – kitér a kezem elől.
Ha nem akarja, hogy hozzá érjek, akkor nem kéne mutogatni! Lehet, hogy jobb választás volt a lógó nadrág. A farkamat figyelembe véve mindenképp.
***
A suliban lévő nyüzsgés kicsit idegesítő, de azon legalább jól szórakozom, hogy sokan megbámulják Andy-t. Lehet, hogy meg sem ismerik, ha pedig mégis akkor azon agyalnak, hogy mi a fene történt ezzel.
- Hutchner!
Ó, ó, ó. De ismerős ez az irritáló hang.
- Igen? – néz hátra Andy, velem együtt.
Ez az a hülye köcsög, aki nem tudja magának elkészíteni a leckét.
- Miattad vágott be a tanár egy karót, mert basztál bejönni! Féltél, mi? – megragadja a felsőjét és a szekrényhez nyomja, ha bedurvul ellátom a kis görény baját.
- Legalább élvezted? – hunyorít rá, nekem meg felszalad a szemöldököm – Vedd le rólam a kezed. Ugráltass mást a hülyeségeiddel!
Egyszerűen lerázza magáról a srác kezét, én meg csak bámulok. Mi. A. Franc.
A múltkor rá sem mert nézni erre a lúzerre most meg elküldi a sunyiba?
- Mégis mit képzelsz… - már épp felmenne a pumpa mikor megjelennek a tanárok. – Délután még számolunk, te kis rohadék…
- Alig várom – integet mosolyogva.
Nem kicsit meglepve dőlök neki a kopott fémszekrénynek. Leplezetlenül bámulva a gazdámat, aki hogy is mondjam… nem teljesen önmaga. De jó értelemben?
- Azta. Ez nem volt semmi.
- Komplexusos idióta – mormog maga elé. – Nem fogok többet ugrálni a fajtájának.
Fajtájának? … Nemrég még nem ez volt a véleménye…
- Tényleg jót tett neked az a séta. – jegyzem meg, most már kicsit furcsállva a helyzetet.
- Nem a séta – siet az osztály felé – Te. De most ccs…
Nos, az tény, hogy én egy igazi jótevő vagyok meg minden, de ez akkor is fura. Mitől lett hirtelen ilyen önbizalma? Általában egy motivációs beszédkúra hat ilyen pezsdítőn az emberekre, de ő még csak a közelében sem volt ilyesminek…
***
Az órákat nagy unalomban végigülöm, magamban kommentálom a törit. A matekból egy szót sem értek. Ha számolni akar az ember, mi a francnak kell betűkkel helyettesíteni a számokat? Fel nem foghatom, de komolyan. És csodálkoznak, hogy ez után a sok szar után a tinédzsernek számológép kell, hogy kiszámolja a napi fogyasztására szánt pénzt.
Andy is valamin jártatja a buksiját, nem ír semmit a füzetébe, de nem is kell, hisz a kívánsága miatt mindent azonnal megtanul, ami elhangzik. Mint egy intelligens tudatalatti.
Kicsöngetnek végre az utolsó óráról is, éppen a cuccait pakolja össze, mikor ideszól az egyik tanár.
- Andy?
- Igen?
- Minden rendben? – kérdezi, furcsállón végigmérve a gazdám.
Végre, minden rendben. Ezt kellene mondania, mert kezd helyreállni az ízlésficama.
- Igen, uram. Miért?
- Olyan máshogy nézel ki. Sokkal jobban, olyan…
- Köszönöm, örülök, hogy tetszik. Úgy gondoltam, nem árt egy kis vérfrissítés. – mosolyog az öregre.
- Nos, a magabiztosságodnak minden esetre jót tett, ennek nagyon örülök. Csak így tovább.
Na, igen. Nem mondom, hogy nekem nem fura ez a hirtelen váltás, de majd meglátjuk mi sül ki belőle. Végül is erre akartam rádumálni mióta itt vagyok és végre hallgatott rám. Halleluja!
Mire elmegy a tanár és összeszedi a cuccát megint meghallom annak az idiótának a hangját.
- Ez nem igaz – fordul a srác… vagyis srácok felé – Igen?
Úgy tűnik jöttek keménykedni. A kis pöcs biztos úgy érezte egyedül nem bír el egy vékony, ötven kilós kölyökkel és hozta a két másik hülye haverját. Legfeljebb hármat porolok ki egy helyett. A több jobb, mint a kevesebb…
- Nem hagyom, hogy bajod essen. Csak kívánnod kell – mosolygok Andy-re, hogy el ne felejtse.
- Csak ha nem fáradtság…
A mondat közepén hirtelen lendül az ököl, ami eltalálja az arcát. A feje oldalra fordul, elhúzódni nem tud, mert a két idióta lefogja.
Ezt kurvára nem kellett volna!
Mikor közbe lépnék, Andy nem engedi. Remélem nem akarja hagyni hogy laposra verjék, valami olyan hülye dumával magyarázva, hogy az ő hibája volt, mert nem hozta el amit megígért.
- Mégis mit gondoltál, pontosan tudod, hogy mi lesz a vége, ha nem vagy velünk jóban. Nem kértem olyan sokat!
Vérző alsó ajka mögül rájuk mosolyog, mintha semmi sem történt volna. Biztos megszokta már, de azért nem kéne ennyire örülnie…
Rám pillant, már várom az engedélyt, de teljesen mást kapok. - Előjönnél, kérlek?
Meglepetten pillantok rá, hogy komolyan gondolta-e. Nem utasítás volt, hanem kérte ahogy korábban is, vagyis ezt is meg kell tennem.
A szellemalakot ledobva öltök testet a három idióta legnagyobb riadalmára. Elégedetten vigyorogva bámulok rájuk, a szerencsétlenek hátrálva araszolnak elfelé, egymásba botladozva esnek el.
- Tudod, elegem volt belőled. És most megvan a lehetőségem, hogy véget vessek ennek a siralmas sorozatnak, amit miattatok kellett elszenvedni. Bemutatom Daront – mosolyog rám, majd a karomra simít – Ő lesz a vendéglátótok. Azt teszel velük, amit akarsz. Csak ne haljanak bele.
- Bármit? – ez nagyon jól hangzik!
- Ne fogd vissza a fantáziád.
Úgy is teszek. Az idióták nyüszítve fetrengnek a földön pedig fizikailag hozzájuk sem értem. Egy kis energiát használva a fejükbe másztam, előszedve az összes olyan jelenetet, amikor megvertek valakit, köztük Andy-t is és a verések összes fájdalmát egyszerre zúdítottam rájuk. Had élvezzék ki ők is a művüket! A végén pedig mikor már alig mozogtak a sokktól, egy jó kis rontást raktam rájuk: Az első köcsögnek elkezd kihullani a foga, ha másokat terrorizál. Minden alkalom egy fogába kerül majd. A másiknak a haja kezd kihullani, a harmadik pedig eltöri valamelyik csontját, ha megüt egy embert.
Érdekes lenne kivárni a végét, de őket ismerve… hasznos kis rontások lesznek ezek!
- Itt a leckéd. – szórja rá Andy az elkészített nyomtatványokat. - Ne mondd, hogy én nem tartottam be a szavam.
Egyszerűen ott hagyjuk őket a francba, nem is érdekel mi lesz velük, végül is nem tettem semmi rosszat. Kiérdemelték amit kaptak.
Ezzel láthatóan Andy is megkönnyebbült, többé nem fogják szekálni és megverni, nem kell más leckéjével bajlódnia. Remélem kitart ez az önbizalom!
– Köszönöm… - mondja amint a folyosóra értünk.
- Mit? – inkább nekem kéne megköszönnöm, hogy végre használhattam a tudományom.
Mielőtt még kiérnénk a suliból megállítom őt és gyengéden az ajkaira simítok. Még mindig vérzik egy picit, meg kéne gyógyítani.
- Hogy ott voltál. Nélküled nem lettem volna ilyen bátor – süti le a szemeit szégyenlősen, megcsillantva ezzel a tegnapelőtti tartózkodó Andy-t is – És megvédtél…
- Ahogy kívántad.
Elmosolyodik, de a sebe húzódásától fintorba rándul az arca.
- Ha nem kívántam volna, nem is segítesz?
- De! – akkor is élveztem volna, hogy láthatatlanul ütöm meg őket. Letörlöm a kiserkent vért, hogy láthassam a sebet. Szerencsére nem olyan csúnya. – Nagyon fáj?
- Fáj…
- Csak kérned kell – nem akarok neki könyörögni érte, kezd lassan belejönni.
- Gyógyítsd meg. Kérlek – suttogja, vékony ujjait a csuklómra fonja – De nem akarom csak úgy… úgy érezném, megint csak kihasznállak…
- Ezt már megbeszéltük párszor – nyögök fel fáradtan.
Ne már! Most megint kezdhetjük elölről?!
- Gyógypuszit akarok – jelenti ki, a döbbenetemet nem is rejtem véka alá, még akkor sem ha jót mosolyog ezen – Elvégre ezt kérted te is tegnap, nem? Ez a legkevesebb…
Van benne valami. Mivel tegnaptól alig értem hozzá és ugye volt az a kis egyezségünk, hogy az érintést a kívánságokért.
- Ki ne akarná ellopni az első csókodat? – mosolygok rá. A múltkori csak puszinak nevezhető, hála anyucinak.
Lehajolok hozzá, az ajkaimat puhán érintve a sebes részhez gyógyítom meg, s mikor már eltűnt a pici szakadás ténylegesen is megcsókolom. Lassan ízlelgetem őt, finom és gyümölcsös pedig most nem is teázott, mint a múltkor. Sokkal jobb, mint képzeltem… nem is érezni, hogy most csinálja először. Ügyesen csókol vissza, a karjai a tarkómra fonódnak ahogy magához húz és előre lépve ösztönöz, hogy én hátra lépjek. Addig hátrálok, míg a szekrény meg nem állít, akkor azonban fordítok a helyzeten és őt nyomom oda.
A nyelvem lágy simítással kér engedélyt a behatolásra, egy sóhajjal enged is nekem, majd finom puha mozdulatokkal simítja végig az övével. Nem tudom ösztönösem teszi-e, de jól csókol. Túl jól egy kezdőhöz képes.
Az egyik kezemmel lejjebb settenkedek a derekánál, birtokló mordulok fel mikor a feneke félgömbjébe markolok, erősem a tenyerembe szorítva az izgató domborulatot. A farkam már kőkeményen feszül a farmerem cipzárjához, követelve, hogy vele is foglalkozzanak, de Andy egy pillanat múlva pihegve elhúzódik.
Az ajkai enyhén nyitva, az arca édesen kipirul.
- Mi a gond kicsi gazdám? – kérdezem, miután kicsit rendeztem a légzésem.
- Az iskolában vagyunk. Meglátnak. – motyogja és elhúzódik tőlem.
- Ne már! Az előbb verettél meg velem három görényt és most ezen agyalsz. Egyszer még az őrületbe kergetsz! – morgom feszülten. Nem haragszom igazán, de a kielégítetlenség kezd sok lenni. Csak gyűlik és gyűlik a feszültség, hogy egy atombombához hasonlóan kirobbanjon majd.
Halvány mosollyal elfordul és elindul kifelé, én meg nagyot fújva követem. Nem megyünk a buszmegálló felé, nyilván más tervei vannak a kicsikének, de jelenleg egyáltalán nem bánom, hogy a fenekét stírölhetem, csak mikor szemben jön az első öreg néni, aki halálra váltan bámul, akkor kapcsolok.
- Andy, engem még mindig látnak. – állok le a járdán.
- Nem akarom, hogy eltűnj. Inkább… azt szeretném, hogy lássanak téged embernek! – mosolyog rám.
Teljesítem is a kérést, így nekem is praktikusabb, mert nem kell végig kukán sétálnom mellette. Az emberek így egy borostyánszínű szemet és egy normális formájú fület látnak majd, a többi marad ugyanaz. A jeleket sem tűntetem el, azok úgy is tetkónak néznek ki.
- Hová is megyünk?
- Előbb haza… aztán menjünk egy étterembe. Éhes vagyok. – gondolkodik hangosan.
- Nincs kedved főzőcskézni? – eddig mindig magának főzött.
- Még sosem voltam igazi étteremben. – hajtja le a fejét és megvonja a vállát.
Tényleg? Azért az nem olyan extrém hely. Azt még meg is értem, hogy sztriptíz bárban, vagy night klubban nem volt, na de étteremben?
- Szóval én fizetek? – vigyorgok rá, hogy újra jókedvre derítsem. Olyan könnyen le tud lombozódni, mint Londonban az időjárás.
- Igaz, pénzre is szükség lesz, ha szórakozunk. – bólint, az ujjaival megütögeti az ajkait, amiről rögtön a csók jut eszembe. Jól csókol…
- Mennyi legyen az annyi?
- Szerinted mennyi kellene? – kérdezi mosolyogva, közben befordulunk az ő utcájukba is.
- Amennyi befér a tárcádba. Vagy egy American Express, de az éttermekben ugye jobb a készpénz.
- Akkor kezdetnek kérek ötezer dollárt egy új pénztárcával, mert az enyém kicsit lerongyolódott már. – mosolyog és ki is halássza az igen csak viseltes fekete pénztárcát és miután kivette a személyijét belőle, kidobja az első kukába.
Körülnézek, de nem lát senki. A kezembe gyűlik a fényes energia, s mikor eloszlik az aranyszínű köd, egy vadonatúj fekete bőrpénztárca pihen benne, dugig megrakva ropogós zöldhasúval.
Az ajtóban azon vagyok, hogy fölvegyem a szokásos kandúr alakomat, de mikor meglátja mire készülök, megállít. Először nem értem a dolgot, de mikor röviden megmagyarázza, hogy így nem kell bujkálnom, nem vitázom. Most az anyja is embernek lát, szóval oké.
Amint belépünk azonnal találkozik is a tekintetem a szennyes kosarat tartó anyucival, de mikor végigméri Andy-t is homlokráncolva leteszi.
- Sziasztok… - mondja lassan és tétován.
- Örvendek Ms. Hutchner, Devon vagyok, Andy barátja. – mondom határozottam, de kéznyújtás helyett csak biccentek.
Nem fogom fogdosni…
- Öhm én is örülök…
Láthatón még mindig zavarban van a fiáról rám, majd rólam Andy-re pillant.
- Devon… megbocsátasz nekünk egy pillanatra?
Ó, ó, kezdődik a buli? – Hogyne. – Andyre pillantok – A szobádban megvárlak.
Tökéletesen ismerve a járást elsietek, de az ajtót nem zárom be magam mögött. Kíváncsi vagyok mi lesz a téma.
- Andy ki ez a fiú, még sosem meséltél róla?
Fiú? Hétszáznyolcvanöt éve nem hívtak fiúnak! Lehet, hogy most örülnöm kéne a fiatalos fizimiskának, de azért lefiúzni sértő…
- Az étteremben találkoztunk ahol dolgozom és összebarátkoztunk. Talán baj?
- Nem, nem. Örülök, hogy végre van egy barátod. De… összefutottam ma az újságszállítóval és azt mondta reggel nem mentél kihordani. És honnan vannak ezek a ruhák?
|
| Honey | 2014. 10. 13. 09:39:49 | #31597 |
Karakter: Andy Hutchner
- Mi a holnapi program?
Lehunyt szemmel veszek egy mély lélegzetet. Fantasztikus érezni az izmok nyúlását, ahogy a hideg, esős levegő végigborzongat. Nem vagyok oda elvakultan az ilyen kis vézna testekért, de a Daron fölötti hatalom kárpótol. Meg egész pofás. De érzem a kölyök hánykolódását…
- Bemegyek a suliba – hányom szét a tökéletes rendbe pakolt ruhákat. Ennyi? Ez eddig nagyon szar, semmi nincs, ami legalább a mérete lenne?! Ez ellen sürgősen tennünk kéne valamit. Lehangoló! – Már jól vagyok, jót tett a mai nap… pihenő.
- Oké. Akkor kéred a házit? – szinte dorombol is mellé, a szekrénybe mosolygok. Hízeleg, imádom… - Mondtam, hogy benne lesz a füzetedben.
- Nem kell – állok fel, a kezemben valami hirtelen talált vacakkal. Estére megteszi, eszemben sincs hagyni, hogy gyanút fogjon. De Daron van annyira narcisztikus és önző, hogy jobban értékelje majd, amit tőlem kap, mint amit ez a kis nebántsvirág nyújtani tudott. – Tudod – nézek rá halvány mosollyal. Végigkarmolnám a mellkasán a mintákat, volt már hozzá szerencsém, de még nem… - Gondolkodtam azon, amiket mondtál. Azt hiszem, néhány dologban igazad volt – mondom halkan, szinte bűnbánó pillantással.
- Szeretem ezt a mondatot – vigyorog. Lankad a gyanú – Na és miben volt igazam, kicsi gazdám?
- Hogy ki kéne próbálnom új dolgokat. És örülnöm kéne, hogy kívánhatok, amit csak akarok! – halvány mosollyal lépek be a fürdőbe, becsukva magam után. A meztelen talpam alatt ropog a tükör minden szilánkja, de fel se veszem. Egy mozdulatomra eltűnik. Nem hagyom, hogy bármi elrontsa a szórakozásom, túl rég óta raboskodtam abban a kis dobozban szórakozás nélkül, és ahogy a test memóriájában látom, Daron is vagy tizenöt éve nélkülöz mindenféle földi finomságot. Istenem, milyen kegyes a sors…
Test nélkül, ingerek nélkül, amíg ez a szerencsétlen, kétségbeesett lélek nem jött arra, az ujján a gyűrűvel, aminek megvolt az a kisugárzása, hogy belé kapaszkodhassak.
Belesimítok a még nedves tincsekbe, élvezem, hogy surran az ujjam alatt, a mozgást, aztán kisétálok. Csak a nadrágban. És még annál is jobban élvezem Daron felvillanó, izzó szemeit és provokálom, hogy vajon mikor szakad el nála a cérna, hogy rám vesse magát.
- Mivel kezdünk? – néz rám.
- Még gondolkodom rajta – játszom a szerepem – Az iskola miatt kevesebb az idő, és még itthon is tanulnom kell.
Andy egy megszállott munkamoralista volt személyiség, stílus és érvek nélkül. Egy kis pondró, aki a régi időkben a rabszolgák rabszolgája volt, mert nincs meg benne az az életösztön, hogy vigye is valamire. Ha ez hirtelen leszarom duhaj életmódba vált, Daron se olyan ostoba, rájön. És nem akarom, azt akarom hogy higgye, hogy Andy lesz olyan kis kéjenc… sokkal élvezetesebb lesz. Pláne ha úgy alakot mindent, hogy a személyiség végignézze, megtörjön, hamarabb feladja.
- Mi lenne, ha minden infó, amit aznap vesztek a suliban, a fejedbe szállna? Nem kéne itthon gürizni a leckével, és helyette kipróbálhatnánk ezt… azt – simít végig az ujjbegyeivel a vállam hajlatán. Akaratlanul is felvillan a szemem, de lesütöm a pillantásom. Folytasd…
- Ez tetszik – sóhajtok jólesően, de aztán felállok. Ne bízd el magad. Andy vak a jelzésekre, ezért nem akarja észrevenni, hogy csak kihasználják. Az iskolát nem hagynám ki semmi pénzért, mulatságos lesz. – Fél négyig vannak óráim – nézem meg – Utána kitalálok valamit… Ó! Majd elfelejtettem – forudlok felé mosolyogva – Daron, azt akarom, hogy mindent, amit az órákon elmondanak, azonnal megjegyezzek.
Felfut a szemöldöke, de egy mozdulattal teljesíti a kívánságot. Tökéletes, szóval még ha idővel rá is jönne mindenre, akkor sem tudna mit tenni. Nem bánthat, nem okozhat fájdalmat és minden parancsom kénytelen teljesíteni… - Minden megvan – pislogok rá – Így rövid úton zseni lehetek.
- Volt már aki azt kérte, növeljem meg az IQ-ját, még régebben – meséli, én pedig eldőlök az ágyon, a puha párnába fúrva az arcom. Mennyei, érzem, ahogy kiroppannak a csontjaim!
- És bevált? – nyújtózok ki, a szemem sarkából figyelve, ahogy megakad a lélegzete és az ujjai ökölbe szorulnak. Gyerünk… érints meg, kellemesen fogsz csalódni. – Ma is velem alszol? – kínzom még egy picit jobban.
- Akarod?
- Ühümm – dünnyögök. – A tested felmelegíti az enyémet is…
Hát ha még tudnád, mennyire! A kezét a homlokomra teszi, lehunyom a szemem macskás mosollyal.
- Ugye nem piáltál valahol? – kérdezi lassan.
- Nem iszom alkoholt – hunyom le a szemeim – Csak egyszer ittam egy kis pezsgőt, még nagyon régen. Talán majd megkóstolok valamit. – mézesmadzag.
- Ezt az ötletet díjazom – kap az ötleten. Le akar itatni, hogy garázdálkodhasson? – Bemehetnénk egy jó kis koktélbárba végigkóstolni a menüt.
- Még nem tudom, mit szeretnék először. Most aludjunk, aludni akarok!
Odébb csúszok, jelezve, hogy ragaszkodom a társaságához, de látom, hogy aggasztják a délután történtek. Csendesen szedem elő a megfelelő emlékeket.
- Hozzád érhetek…?
- Miért ne? – mosolygok magam elé, a szemem sárgán villan fel, ahogy elkapom és magam köré húzom a karját.
- Mert ha nem emlékeznél, délután sírva rohantál el előlem – súgja. Lehunyom a szemem egy hosszú pillanatig, hogy eltűntessem az énem, és előszedem Andy bárgyú bociszemeit, amely meghatják ezt a nagy mamlaszt. Plusz egyébként is érzem, hogy a szemei a gyengéi.
- Csak megijedtem – fordulok felé, előkeresve egy használható régi emléket. – Mikor nekiszorítottál a kanapénak. Tudod… egyszer a felsősök majdnem ugyanígy csinálták, de ők megverni akartak. Meg is tették – fordulok vissza tárgyilagosan.
Ez a kis hülye meg hagyta, sőt, ő érezte magát szarul. Lehunyom a szemem és elégedetten mosolyogva hagyom, hogy immár hosszú idő után először pihentetően aludjak.
XxX
Korán kelek, érzem, hogy félúton Daron kisurran mellőlem, de ráhagyom. Elfekszem az egész ágy felületén, és bár aludtam jobban is, a kezdetnek nem rossz, sőt, üdítő változatosság.
Mire bekoppant, a szekrény nagyját áttúrtam és egy kicsit sem vagyok elégedett. Ezt én nem veszem fel, inkább járok pucéran.
- Nocsak, rögtön így reggelre? – mosolyog rám. A szekrényajtót a nagy tükörrel gondosan bezárva tartom.
- Olyan szépet álmodtam! – nyújtózok ki. – Daron, anya alszik még?
Anya, pff…
- Ahamm. – biccent, nekidőlve az ajtófélfának. Végigmérem az alakját, a vállait, és egy kicsit forgatok a bennem szenvedő lélek kínjain.
- Akkor… azt akarom, hogy tűntesd el innen az összes ruhámat – intek a szekrény felé vigyorogva.
- Most viccelsz, vagy tényleg? – egyenesedik ki.
- Csak csináld. Megpróbálok változtatni, emlékszel? – mosolygok lágyabban – Te mondtad, hogy nem állnak jól nekem, ugye…? Akkor tűntess el mindent, és adj helyette újakat. Olyanokat, amelyek passzolnak hozzám, amik jól állnak.
Figyelem, ahogy egymás után tűnnek el a dolgok, mintha valami hirtelen kór rágná szét őket, és amikor biccent, elégedetten mosolygok rá. Szép munka.
- Parancsolj, kicsis gazdám – vigyorog rám, és szinte látom, hogy mennyire rá van indulva a témára. Ez hízelgő. – Aztán feszüljön az a farmer.
- Az csak rajtad múlik – mosolygok rá, de aztán rácsukom az ajtót. Ne leskelődjön… kinyitom a szekrényt és farkasszemet nézek a sápadt Andyvel, akinek fekete bogárszeme félve, de mintha némi harcos daccal átitatva remegne.
- Hagyd ezt abba! – figyeli, ahogy átnézem a friss ruhatárat.
- Mert? Eddig csak jót csináltam neked. egészséges vagy, jól fogsz kinézni… - vigyorgok, miközben kiválasztok egy fekete farmert, és egy sötétzöld pulóvert, amely épp annyira passzentos, hogy ne legyen kurvás, viszont kiemeli az alakom és a bőröm. Tetszik ez a modern divat, tényleg.
- Kihasználod Daront! Ő nem egy szolga!
- De, az – mosolygok rá, ahogy áthúzom a fejemen a ruhát és előkeresek egy pár fekete zoknit. Kiválasztok egy fekete, férfiasan elegáns kardigánt és magamra kapom, majd a cipőknél hezitálok. Nem veszek fel tornacipőt, az rettentően ocsmány. – Az a dolga hogy teljesítse a kívánságokat, és ezt is fogja tenni. És ne félj, meg lesz érte jutalmazva – mosolygok rá. A sárga szemek elragyognak az összképtől, bennük a vízszintes, vékony pupillával. Ilyennek képzelték el a sátánt, de éltem már papban is. Nincs nagy különbség. És most engedelmeddel, megyek az iskolába!
Becsukom az ajtót, de előtte még mélyen a ruhák közé túrok, ahová a kis zenedoboz lett száműzve. Ennek mindig a közelemben kell lennie, a mediátor… amihez hozzákötöttek… mint Daronnak a gyűrű. Kellemetlen. Ő gazdára, én gazdatestre vagyok utalva, de most mindketten jól jártunk.
- Kész vagyok! – zárom be a szekrényajtót és vele együtt az akadékoskodó kölyköt, majd picit hátratúrva a hosszabb tincseket lépek ki az ajtón. Halvány mosollyal pillantok Daronra, aki a kanapén ülve felegyenesedik, végigmérve rajtam.
- Szuper – dörmögi mély hangon, én pedig elégedetten mosolygok felvéve egy cuki, macskás pillantást. – Azt a rohadt…
- Örülök, hogy tetszik. Tényleg jó?
- Kurva jól nézel ki – áll elém, én pedig mosolyogva felnézek rá.
- Jó az ízlésed – hunyorítok a szép fekete szemeimmel. – elég feszes? – provokálom nevetve. - Menjünk, mert elkésünk – térek ki a keze alól, ahogy érintene. Játszom vele, és rettentően élvezem… felkapom a táskát, de igazából egy porcikám sem kívánja az iskolát. Ezer és egy sokkal jobb dolgom lenne. De egyelőre tartani kell a szintet…
XxX
Besétálok, Daron mögöttem. Tudom, hogy nem látják, de tetszik, hogy ráérősen, zsebre vágott kézzel és némiképp unottan néz körbe. De Andy jó fiú, szorgalmas, leüljük a sittet. A világ minden ideje a mienk.
- Hutchner! – szól valaki kellemetlenül paprikás hangon, de kell két pillanat hogy regisztráljam, nekem szóltak.
- Igen? – mézek fel rá. Egy srác.
Óóó… neki kellett volna az a lecke a múltkor! Hát rohadtul nem, bocsi. Nem sajnálom.
- Miattad vágott be a tanár egy karót, mert basztál bejönni! Féltél, mi? – ragadja meg a felsőm, de csak felvonom a szemöldököm.
- Legalább élvezted? – hunyorítok. – Vedd le rólam a kezed. Ugráltass mást a hülyeségeiddel – söpröm le a felsőmről a kezét.
- Mégis mit képzelsz… - akad el a lélegzete, de épp becsöngetnek, és a sarkon feltűnt két idősebb kriptaszökevény, és úgy látom, nem akar, nem mer tovább szemtelenkedni. – Délután még számolunk, te kis rohadék…
- Alig várom – integetek el udvarias mosollyal, aztán komoly arccal nézek utána. Gyorsan kiválasztom a kellő könyvet, a többit pedig a szekrénybe szórom.
- Azta – dől az egyik fémajtónak Daron – Ez nem volt semmi.
- Komplexusos idióta – morgok. – Nem fogok többet ugrálni a fajtájának.
- Tényleg jót tett neked az a séta – néz rám, de valami nem tetszik a szemében.
- Nem a séta – mondom, ahogy az osztály felé sietek – Te. De most ccs… - mosolygok rá, és leülök a helyemre.
XxX
Egész idő alatt hallgatom a fejemben visszhangzó kis hülyegyerek sirámait, nagyon megy az agyamra, de egyelőre nem tudok mit tenni ellene. Ott van. Majd eltűnik. Nem is figyelek az órára, csak úgy tessék-lássék leírok valamit, egy kicsit sem izgat.
Se munka… nem. Hatalmas a világ, sokat változott, ki akarom tapasztalni, mulatni egy nagyot!
„El foglak vinni Vegasba…”
Felvonom a szemöldököm és elmosolyodok.
- Andy – szólal meg a tanár, mikor végre kicsöngetnek és én pakolászom össze a cuccokat.
- Igen? – lépek az asztal elé.
- Minden rendben? – mér végig az öreg mókus.
- Igen, uram. Miért?
- Olyan máshogy nézel ki. Sokkal jobban, olyan…
- Köszönöm, örülök, hogy tetszik – mosolygok, oldalra biccent fejjel. – Úgy gondoltam, nem árt egy kis vérfrissítés.
- Nos, a magabiztosságodnak minden esetre jót tett, ennek nagyon örülök – mosolyog rám. – Csak így tovább.
XxX
Hogy ennek a napnak végre vége, hihetetlen, hogy bírják ezt a diákok tömegei?
- Kegyetlenség – morgok, miközben a hátamra vágom a táskát. Daronra pillantok – Menjünk haza, megfájdul a fejem ettől a sok hülyeségtől.
- Hutchner!
- Ez nem igaz – fordulok az ismét megjelenő szőke tesztoszteronhuszár felé. – Igen?
És mögöttem még kettő, hasonló neandervölgyi. Felvonom a szemöldököm. Egyértelmű balhé-szaga van a levegőnek, kérdőn nézek fel Daronra, aki csak vigyorogva megvonja a vállát.
- Nem hagyom, hogy bajod essen. Csak kívánnod kell – elmosolyodok. Nem is figyelek arra, mit ugat a szőke…
- Csak ha nem fáradtság…
Durr. Egy ököl az arcomban landol, de a hátam mögött álló kettő le is fogja a karom. Felszakadt a szám, érzem, elönti a vér és muszáj kiköpnöm. Ez undorító. Daron megfeszül, de csak megrázom a fejem. Ugyan.
- Mégis mit gondoltál, pontosan tudod, hogy mi lesz a vége, ha nem vagy velünk jóban – dörgöli az öklét. – Nem kértem olyan sokat!
Nem válaszolok, csak rámosolygok, és hátrarázom a hajam, megfeszítve a kezeim. Olyna könnyedén eltiporhatnám, féreggé változathatnám, hogy aztán az olasz bőrcipő sarka alatt roppanjon szét, és még csak szívfájdalmat sem éreznék miatta, de…
Daronra pillantok.
- Előjönnél, kérlek?
Megdöbbenve néz rám, de szépen kértem, és a hirtelen felbukkanásától a három idióta megdöbbenve hőköl hátra. Lerázom magamról a gorillák érintéseit és a kézfejemmel megtörlöm a szám. Kellemetlenül fáj.
- Tudod, elegem volt belőled. És most megvan a lehetőségem, hogy véget vessek ennek a siralmas sorozatnak, amit miattatok kellett elszenvedni. Bemutatom Daront – mosolygok fel rá és finoman megtapintom a karját – Ő lesz a vendéglátótok. Azt teszel velük, amit akarsz. Csak ne haljanak bele – fordulok el, undorodva nézek a három fiúra, akiknek csak a szájuk nagy és a kisebbekkel szemben gondosan fitogtatják az erejüket…
- Bármit? – vigyorodik el a szellemem, én pedig rámosolygok.
- Ne fogd vissza a fantáziád.
Nem kell sok idő, és undorodva nézem ami a három nyüszítő szarkupacból maradt. Előveszem a táskámból a kész dolgozatot, amit Andy csinált ennek a majomnak, és fölé tartva rászórom a pedáns, gyönyörűen írt lapokat a képekkel, hogy beborítsák.
- Itt a leckéd. Ne mondd, hogy én nem tartottam be a szavam – mosolygok. Kifelé indulok, hallom Daron cipőjének koppanását, de mielőtt bármit mondana, felpillantok rá. – Köszönöm…
- Mit? – vonja fel a szemöldökét. Ő gonosz, önző és arrogáns, élvezte, amit tett, bármekkora fájdalmat is okozott, minden pillanata kéjes érzéssel töltötte el, akármennyire is akarja tagadni. Megállít és az ujjával megsimítja a vérfoltos állam, a felszakadt ajkam.
- Hogy ott voltál. Nélküled nem lettem volna ilyen bátor – sütöm le a szemeim, némi zavart pírt is sikerül varázsolnom az arcomra. – És megvédtél…
- Ahogy kívántad – nem veszi el a kezét, halvány mosollyal nézek fel, de ahogy húzódik a seb, túlzóan fájdalmas fintorral nézek rá. Meg se érzem, de kell a színjáték.
- Ha nem kívántam volna, nem is segítesz? – hunyorítok jókedvűen, megérintve a csuklójánál.
- De! – nevet fel, letörölgetve a frissen szivárgó vért – Nagyon fáj?
- Fáj – biccentek.
- Csak kérned kell – emlékeztet. Nem kell folyton felhoznod, de Andy van annyira analfabéta, hogy inkább mártírként szenved… igen. Mártír.
- Gyógyítsd meg – nézek a szemébe – Kérlek – lehelem csendesen, megszorítva a csuklóját – De nem akarom csak úgy… úgy érezném, megint csak kihasznállak…
- Ezt már megbeszéltük párszor – nyög fel szenvedve, de halvány mosollyal pillantok fel rá.
- Gyógypuszit akarok – mondom, mire meghökkenten akad belé a szó. Jókedvűen nézek rá – Elvégre ezt kérted te is tegnap, nem? Ez a legkevesebb…
|
| Moonlight-chan | 2014. 10. 13. 00:07:20 | #31594 |
Karakter: Daron
Hirtelen fordul felém teljesen, a pokróc lehullik róla ahogy lábra kecmereg.
- Sajnálom… sajnálom…
Egyre halkabban, mintegy mantraként ismétli a szót, a végén már csak az ajkai mozognak. A bűntudat csak úgy süt az arcáról, a szemei ismét bekönnyesednek és egy kövér csepp ki is csordul.
Fura, az előbb nem nagyon sajnálta és őszintén szólva nem tudok kiigazodni rajta. Most azt sajnálja, hogy már megint visszautasított, vagy azt hogy nem érhetek többé hozzá? Egyik sem tetszik jobban a másiknál, volt egy egyességünk és oké, ha most túlzásba vittem… most meg hová a francba megy?!
- Andy! Andy!
Meg sem hallja. Csapódik utána az ajtó, szinte beleremeg a ház is. Reflexből lépnék utána, de ekkor hallom, hogy nyílik a fürdő ajtaja. Bassza meg!
Felveszem a macska alakom és leülök az ajtó elé. Az anyja nedves hajjal felöltözve kerül elő, tanácstalanul néz a földön heverő pokrócot és az üres kanapét.
- Andy! Drágám, odabent vagy?! – kiabál a szobája fel fordulva, de mikor nem válaszol felém fordul. – Hová tűnt a gazdi cicus?
Elhúzott és jó lenne tudni hová ment az az ostoba. Odakint szakad az eső, rajta pedig csak egy póló volt, ráadásul lázas és náthás! Hol járhatott egyáltalán az esze?! Ennyire nem akaszthatta ki egy kis nyomulás… vagy mégis?
Francba!
Oké! Jó! Lehet, hogy sok voltam, de hogy a büdös életbe fogjam vissza magam, egy ilyen szexi és észvesztően csábító husika mellett, mikor tizenöt éve nem szexeltem senkivel? Ha valaki válaszol erre a kérdésre, az Nobel-díjat kap tőlem!
Az anyja a konyhában folytatja a kajakészítést, én meg türelmetlenül hol leülve, hol felállva strázsálok az ajtó előtt, de mikor másfél órával később sem kerül elő, egyre idegesebb vagyok.
Hová mehetett? Remélem nem lett semmi baja…
Igaz, hogy nem volt kellemes az a kis bünti, amit a zaklatásért kaptam, de attól még nem akarom, hogy baja essen. Alapvetően jó gazda, csak a gátlásait kéne kiirtani és kész is lenne, de arra még ráérünk gyúrni. Már ha előkerül még ebben az évszádban, mielőtt még az anyja bejelentené a zsaruknál az eltűnt fiút és lemondaná a mai melót.
Körülbelül három órája, hogy elment és még nem jött meg. A szobájában fekszem az ágyon, mert az anyja kezdett az idegeimre menni a járkálásával. Közben el is szendergek kicsit és a zavaros, felületes álomból egy halk dallam szakít ki. Mi a fene ez?
- Andy!! - Hol voltál?! Azt hittem…
Hazajött?
- Semmi bajom. Minden rendben – hallom a hangját.
Remek! Ezek szerint nem esett össze valami sikátorba a láztól és egy autó sem csapta el.
Az anyja természetesen kikérdezi, hogy hol és miért volt ennyi ideig. Andy jól falaz magának, egyedül akart lenni.
Na, ja. Mert a kedvenc kanos szelleme, aki pillanatnyilag macska, kicsit rámászott és kiakasztotta a receptorait. Szép kis monológ lenne!
Mikor abbamarad a szóáradat és a kedves mama eltűnik, előjövök én is. Csendesen beballagok a nappaliba, Andy egy szó nélkül nézi. Az arcán nem látni semmit, őt amúgy is nehéz megfejteni, főleg ha nem is akarja.
Visszavedlek emberi alakba, így mégiscsak könnyebb dumálni, a nyakam sem kap görcsöt, mert nem kell folyamatosan fölfelé néznem.
- Andy, az ég szerelmére, merre jártál? – közelebb lépek, és bár nem terveztem, hogy hozzá érek, mégis automatikusan ragadom meg a vállát és alaposan leellenőrzöm.
- Semmi bajom. Csak… ki kellett mennem levegőzni.
- Betegen? – ez tök jó, komolyan. Át van fagyva, örülhet, ha nem lesz megint negyven fokos láza.
- Bocsi. Le kell tusolnom – mosolyog rám, mintha semmi baj nem lenne.
- Jó… - talán a víztől átmelegszik és észhez is tér. Hiába menekül és hiába utálok komolyan beszélgetni, a délutánik meg kéne tárgyalni - Andy…?
- Igen?
- Ami a délután történt…
Egy pillanatra megakadok a mondanivalóm közben, mert eltereli a figyelmem azzal, hogy lekapja a pólóját. Azt hittem reggel felfogta, hogy ezzel engem kínoz, de úgy tűnik van benne egy kis szadista hajlam is.
- Nem történt semmi – még rám is mosolyog – Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam, nem akartam… - Tényleg? Észrevette? – Nagyon hideg volt kint. Mindjárt letusolok.
Talán azelőtt is gondolhatott volna a kurva időjárásra, mielőtt lelép!
Az ágyra ülve fújom ki a levegőt míg rá várok, nem igazán tehetek mást. Most akkor ennyi, nem haragszik és akad ki jobba és akkor nem kell lelkiznem vele? Megúszom a tortúrát?
A folyó víz hangját valami éles csörrenés zavarja meg. Az ajtóhoz lépek és hangosan bekopogok, hogy biztos hallja. - Andy? Minden rendben?
- Minden. Minden a legnagyobb rendben – oké. Visszaülők az ágyra, a karjaimat a tarkóm alatt összefűzve relaxálok, míg ő fürdik. – Daron?
- Igen?
- Tüntess el minden tükröt a házból, mire kimegyek – ráncba szalad a szemöldököm. Ez most egy kívánság volt? Csak mert eddig az volt a módi, hogy kéri, vagy mi. És miért a tükröket? Ennyire még ő sem lehet önbizalom hiányos. Túldramatizálja… a végén azt fogja akarni, hogy teljes arcplasztikát végezzek rajta? Röhejes! – Mondjuk a nagytükör a szekrényben, az maradhat, még kelleni fog.
- Rendben – csak egy pillanatba kerül, annak ellenére, hogy nem tudom hol és mennyi tükör van, de a kívánsága teljesül. Csak a nagytükör marad a szekrényben. Nem mintha eddig annyira nézegette volna benne magát. Sőt… asszem még egyszer sem láttam, hogy megnézné hogy álnak a cuccai vagy ilyesmi. Lehet, hogy ha megteszi talán nem venné fel őket…
Mikor végez egy szál törölközővel a derekán sétál elő, a haja nedvesen csillog az izzó sárgás fényében.
Különös… már jó párszor átöltözött előttem, persze, sosem volt teljesen pucér, de ilyenkor mintha kevésbé lenne zavarban, mint mikor megérintem.
- Mi a holnapi program?
Hátrapillant rám, majd a vissza a szekrény felé és elkezdi feltúrni. Mit keres?
- Bemegyek a suliba. Már jól vagyok, jót tett a mai nap… pihenő.
Azt kétlem, hogy a mai nap tett jót neki, inkább a gyógyszerek, de mindegy.
- Oké. Akkor kéred a házit? Mondtam, hogy benne lesz a füzetedben. – ajánlom ismét, amolyan békeajándékként, mert elnézést nem fogok kérni. Nekem jó volt és szívesen húznám még őt, ha nem jönne aztán a belülről elégés.
- Nem kell.
Szemforgatva dőlök hátra, nem is érdemes reménykedni, hogy helyrejön a feje. Ő valami földönkívüli lény, akit addig kéne rázni míg fel nem fogja a dolgokat.
Mikor már az egész szekrényét összetúrta előhalászik egy sötétszürke alsót és egy kockás pizsamanadrágot.
- Tudod… - fordul felém, a kezében a ruháival - … gondolkoztam azon amiket mondtál. Azt hiszen néhány dologba igazad volt.
- Szeretem ezt a mondatot. – vigyorgok rá elégedetten – Na és miben volt igazam kicsi gazdám?
- Hogy ki kéne próbálnom új dolgokat és örülnöm kéne, hogy kívánhatok amit akarok.
Elvigyorodom. Ha az eső ilyen jót tesz neki, legközelebb kipakolom a küszöbre, ha begubózik. Lehet, hogy ez csak egy hirtelen döntésből jött neki, de akkor is érdemes meghallgatni. Jobb mint az üres plafont bámulni.
Egy perc múlva újra előkerül a fürdőből, pizsamanadrág még senkin sem állt ilyen szexisen, mint rajta és nem is leplezem az érdeklődésem. Minek? Délután már úgy is megtudta, hogy mennyire imádom a testét és mit akarok tenni vele.
Vajon erről is gondolkozott?
- Mivel kezdünk? – varázslásra készen összedörzsölöm a tenyerem, míg a haját törölgeti egy kisebb kék törölközővel addig a lehetőségeket latolgatom. Figyelembe véve, hogy mennyire el van zárkózva mindentől, majdnem az összes szórakozás új lehetőséget jelent.
- Még gondolkodom rajta. – sóhajtja, majd mellém ül az ágy szélére – Az iskola miatt kevesebb az idő és még itthon is tanulnom kell.
Ja, ez szar helyzet. Ő pedig tuti nem akar lemaradni a többiektől, mert még attól is lelkiismeret furdalása lenne, ha lógna egy kicsit. De talán megspórolhatok neki egy kis időt…
- Mi lenne ha minden infó, amit aznap vesztek a suliban a fejedbe szállna? Nem kéne itthon gürizni a leckével és helyette kipróbálhatnánk ezt-azt? – óvatosan a vállához érek, az ujjaimmal lassan lépegetve haladok felfelé. Nem fog felsőt felvenni?
- Hmm, ez tetszik. – dünnyögi maga elé pillantva, majd mosolyogva feláll a kezem pedig lehullik a lepedőre.
Ez a tetszik tehát nem ennek szólt? De legalább nem ríkattam meg megint, utálom a könnyeket!
A sulitáskáját szedi szét éppen, míg elő nem húz egy kis táblázatot. Holnap kedd lesz azt hiszem.
- Fél négyig vannak óráim holnap. Utána kitalálok valamit… - visszasüllyeszti a táblázatot és ügyesen beállítja a régi vekkert.
- Ó, majd elfelejtettem. Daron, azt akarom, hogy mindent amit az órákon elmondanak azonnal megjegyezzek. – mondja határozottan.
Még engem is meglep, hogy mennyire komolyan kíván, mikor mindent úgy kellett kierőszakolni és kizsarolni belőle.
Teljesítem amit kért, egy pillanatra üvegessé válik a tekintete, majd mikor újra éber lesz szélesen elmosolyodik.
- Minden megvan. Így rövid úton zseni lehetek.
- Volt már aki azt kérte növeljem meg az IQ-ját, még régebben. – gondolkodok hangosan.
- És bevált? – elhasal az ágyon, a pizsamanadrág rásimul a tökéletes fenekére. Felmordulok, összeszorítom a kezem, hogy ne nyúljak oda. Olyan szexisen formás, szépen belesimulna a tenyerembe…
- Ma is velem alszol? – mosolyog halványan, vidáman lóbálva a lábait, mint akinek fel sem tűnt, hogy az előbb stíröltem. Bár az arca még mindig kicsit rózsaszín, ezt akár a fürdő számlájára is írhatom, de tuti megint elpirult. Egy kicsit fura, hogy nem próbál eltűnni előlem, kíváncsi lennék miről gondolkodott több mint három órát a délután, hogy valamelyest felengedett, de talán majd kiszedem belőle valamikor.
- Akarod? – felhúzom a szemöldököm. Ez érdekes…
Tudtam, hogy élvezi annak ellenére, hogy letagadta. Éjjel úgy bújt hozzám, mint aki belém akar olvadni.
- Ühüm. A tested felmelegíti az enyémet is. – nyújtózkodik, macska módjára kitekeredik, majd elnyújtózik a paplanok között.
Homlokráncolva figyelem, nem mintha nem tetszene de… lázas lenne?
Közelebb lépek és a homlokára simítom a kezem. Nem tűnik olyan forrónak, talán csak egy kicsit, de az még mindig lehet a víztől is.
- Ugye nem piáltál valahol? – kérdezem furcsállva. Én magam sem gondolom így teljesen, de valahogy… felszabadultabb. Mint mikor lázasan motyogott nekem, hogy milyen jó illatom van.
Kuncogni kezd és összegömbölyödik az ágyon. – Nem iszom alkoholt… csak egyszer ittam egy kis pezsgőt, még nagyon régen. Talán majd megkóstolok valamit.
Rámosolygok, elképzelni sem tudom őt spiccesen, valószínűleg olyan édesen bújós lenne. Másképp nem tudok rá gondolni. És talán eléggé kába lesz, hogy másnap ne emlékezzen semmire.
- Ezt az ötletet díjazom. Bemehetnék egy jó kis koktélbárba végigkóstolni a menüt.
- Még nem tudom, mit szeretnék először. – mormogja álmos mosollyal. – Most aludjunk. Aludni akarok.
Odébb húzódik, helyet adva nekem is mire bemászok melléje a takaró alá. Hátat fordít nekem, kiskifli-nagykifli pózba helyezkedünk, de tétovázok egy picit.
- Hozzád érhetek? – elővigyázatosabbnak kell lennem, mert nem rajongok a következményekért. Szinte el is felejtettem, hogy mennyire tud fájni, pedig a délutáni még csak egy kisebb kihágásnak számított.
- Miért ne? – dörmögi a párnába és a csuklómat megragadva a mellkasához kanyarítja. A csupasz bőre nagy kísértés, a sötét haja alól kivillanó fehér folt szinte könyörög, hogy csókoljam meg.
- Mert ha nem emlékeznél délután sírva rohantál el előlem. – emlékeztetem halkan.
Nem mond semmit, majd egy pillant múlva hátrafordul olyan bűnbánó szemeket vágva, mint délután. – Csak megijedtem, mikor nekiszorítottál a kanapénak. Tudod… egyszer a felsősök majdnem ugyanígy csináltak, de ők megverni akartak. És meg is tették.
Visszafordítja a fejét. Nem mondok semmit, felfogtam az indokot, de a bocsánatkérés nem az erősségem. Inkább kiverném a szart is azokból a görényekből és remélem egyszer még sor kerülhet arra is.
***
Reggel a vekker csörömpölésére pillantok fel a nappali kanapéjáról. Az anyja tegnap hazahozott egy újságot, tv híján azt csentem el és olvastam ki, hogy tájékozódjak. Nem sok újdonság, ugyanaz megy évről évre. Leváltották ezt meg ezt a minisztert, jön a világvége, pénzhamisítás, hatodszorra is férjhez ment egy színésznő… semmi extra, de komolyan.
Andy a nyitott ablak előtt áll mikor a szobába lépek, tényleg jobban lehet, mert nem tűnik olyan nyúzottnak.
Megpördül mikor a nyitott ajtóra koppintok és elmosolyodik.
- Nocsak, rögtön így reggelre?
- Olyan szépet álmodtam! – sóhajtja az ablakkeretnek támaszkodva. A mellkasa megfeszül a mozdulatban, a vékony, szinte áttetsző bőre izgatóan feszül a csípőcsontjára.
Ettől nekem is szép álmaim lennének! Kár hogy már nem tudok aludni…
- Daron, anya alszik még?
- Aham.
- Akkor… azt akarom, hogy tűntesd el innen az összes ruhámat. – jelenti ki vigyorogva.
Hogy mit? A ruháit… és mostanra már a „kérem” szó kimondása kiment a divatból?
- Most viccelsz, vagy tényleg?
- Csak csináld! Megpróbálok változtatni emlékszel? – közelebb lép hozzám – Te mondtad, hogy nem állnak jól nekem ugye? Akkor tűntess el mindent és adj helyette újakat! Olyanokat, amik passzolnak hozzám, amik jól állnak.
Ezt mondaná egy normális ember. De Andy nem normális! Ő a fura a köbön!
Ahogy most is, de ilyen hajmeresztőt még nem kért és azt hittem nem jutunk el ide, csak max ezer év múlva. Viszont végre megfogadja a tanácsom. Alig várom már hogy valami szexisben és főleg farmerben lássam!
Egy csettintéssel tüntetek el mindent a szekrényből, még a szennyest is. A fejemben ezerrel pörögnek le a tévében, kirakatokban, az embereken látott divatos cuccok és azokat mint belevarázsolom Andy ósdi szekrényébe. Minden a méretében, a legfinomabb legmárkásabb anyagból.
- Parancsolj, kicsi gazdám. – vigyorgok rá, kellemesen ellazulva az erőm megmozgatásától. - Aztán feszüljön az a farmer!
|
|
