Puha nyakába fúrom orromat, és mélyen magamba szívom megnyugtató illatát. Kifordultam kis híján önmagamból a gondolattól, hogy elhagy engem. Teljesen zöldség vagyok agyilag. Ő pedig minden hülyeségemmel együtt magához ölel és simogat, szeretget. Behunyom a szemeimet és ellazulok. Otthon vagyok, hazajöttem...
Egy igazán kellemes és pihentető napot töltünk kettesben. Életemben először fürdettem macskát, ettem ennyire elsózott kaját, aminél mennyeibbet soha nem kóstoltam még, és a beszélgetést is élvezem közben.
- Szerintem Debu-nak kell a séta, mert ő egy kóbor macska, ráadásul dagadt is, úgyhogy csak jót tehet neki.
- A végén még több időt töltesz a macskáddal, mint velem – fintorodom el csalódottan.
- Jaj nem, dehogyis, csak is veled, minden időmet! Hogy mondhatsz hát ilyet? – letérdel elém és édesen pislog fel rám, meg kell zabálni, milyen könnyen besétált a csapdába. - Ha szeretnéd, nekem is veszünk egy pórázt és akkor annak a végét te foghatod.
Vigyoromat már palástolni sem bírom, neki pedig hangos puffanással esik le a lényeg végre. Felháborodva csap a lábamra.
- Te szemét! Átvertél
- Olyan aranyos voltál! – nevetek fel lágyan. - És ha jobban belegondolok, ez a póráz ötlet nem is olyan rossz elképzelés.
Délutáni macskasétáltatás közben pedig meg is vesszük. Szép sötétkék, pont illik az ő sápadt, vaníliaszínű bőréhez.
Este, amíg ő a fürdőszobában motoszkál, én a jelentéseket böngészem. Utálom hazahozni a munkámat, de néha muszáj. Szerencsére az én kis alvómacim eltereli a figyelmemet, ahogy szexisen vizes hajjal próbálja elcsenni mellőlem a pizsinaciját. Heh, mintha szüksége lenne rá.
Eltűntetem keze ügyéből az amúgy is felesleges ruhadarabot, és magam alá hajtom. Így ni, itt a helyed. Pontosan itt. Hmm... finom szappan illat, és a bőre édes mint a méz.
- Ne menj holnap suliba – dörmögöm lágyan a nyakába. - Úgy sem lesz erőd felkelni.
- De háth… áhhh – nyöszörgi ellenkezésként, de ujjaim éledező kis farkára kulcsolódnak és azonnal megtörik az ellenállása. – Ahhh.. jóóh…
- Hihetetlen milyen érzékeny vagy – súgom elégedett mosollyal.
- Csúnyán kihasználod.
Felnevetek jókedvűen és végignyalom a nyakát. Még szép.
- Ugye egész éjszakára ilyen terveid vannak? – kérdezi huncut kis mosollyal.
- Ühüm… Mondtam, hogy perverz vagy...
Elégedetten feszítem szét lábait és befészkelődöm combjai közé. Ó igen...
- Én csak tőled tanulok Jó tanítvány vagyok?
- A legjobb.
Több szóra nem vagyok képes, mert már mélyen benne vagyok, és megszűnik létezni számomra a világ.
- Szeretlek... – hallom édes hangját amikor már azt hiszem, alszik a ki tudja hány menet után.
Csodálkozva kapom fel a fejem, és a vállamon pihenő fejecskéjére pillantok. Szemei becsukva, talán nincs is magánál, de vékonyka és erőtlen hangja bebizonyítja hogy tévedek.
- Szerelmes vagyok a hangodba, a férfiasságodba, szeretem, ahogy a kávét szürcsölöd és imádom az after shaved illatát, amit egész nap az orromban érzek...
Megpuszilom puha kis ajkát és ő ebben a pillanatban végtelenül romantikusan hortyogni kezd.
Kis édes.
***
A reggeli napsugarak keresztültörnek a függönyön, Kai halván bőrét cirógatják, ahogy ujjaim is. Hason fekszik, kezei és lábai a négy égtáj felé, szerencsére az én ágyamban még így is marad bőven hely. Oldalamon fekszem, könyökömre támaszkodva nézegetem őt, már nem is tudom mióta. Végtelen harmóniát érzek, igen.
Elszakadok tőle, lezuhanyzom és magamra rántok egy boxeralsót.
Nem sokkal később a konyhában üldögélve iszom bögrémből a jó erős kávét, gondolataimban elmerülve. Halk neszre figyelek fel, és az ajtófélfa mögé bújó alakot meglátva elmosolyodom. Csak nagy szemecskéit látom amivel félénken kiles, arcának látható bőrfelülete édesen piros.
- Jó reggelt – köszöntöm őt mély hangomon, kedvesen.
- Jó...gelt... – motyogja. Nem mozdul.
- A küszöbre tálaljam a reggelidet? – vonom fel kérdően egyik szemöldököm. Nem és nem röhögöm el magam. Nem bizony. Csak a hasam rázkódik. – Gyere, ülj ide, kihűl a tejberizsed.
Ez hat, imádja a tejberizst. Elszakítja magát az ajtótól, és mintha ezer kilós súlyok terhelnék, úgy vánszorog lassan az asztalhoz. Már felöltözött, vagyis póló és rövidnadrág virít rajta. A fehér póló jól kiemeli pirosságát. Belevigyorgok a bögrémbe, amikor ledobja magát velem szemben és megroggyanva hajol a tányér fölé. Zavarban van a kis édes, és én imádom ezért.
Alaposan megkakaózza, kínos precizitással. A kiskanál halkan koppan a kis tálkában, némi kakaópor is lebben fel a lendülettől. Szájába töm egy nagy kanálnyit, jól összecsokizza az arcát is.
- Kai...
Ugrik egyet ültében, és tágra nyílt szemekkel néz fel rám.
- Igen?
Felnevetek ettől az arckifejezéstől. Az asztal felett átnyúlok és lecirógatom róla a kis foltot. Olyan szeretettel nézek a szemeibe, amilyennel még sosem.
- Nincs miért idegesnek lenned. Én is szeretlek kis butusom.
Az előző esti fejbeli gyors leltáramnak köszönhetően pikk-pakk összepakolom a röpke kapásból 15 dobozos azonnali úti csomagomat, melyeket a legszükségesebbnek tartok. Van itt minden, persze a saját nélkülözhetetlen holmik mellett, a sulis dolgaim, Debu tárgyai, meg egy pár lim-lom is. Közös hasznos tárgyakat nem tudok vinni, mert nem tudom Taigánál mi van meg és mi nincs, így azok mind egy második körbe kerülnek, a holnap esetleges szállításra kerülő csomagok közé. Elképesztő mennyi cuccom van. Saját magamat is megleptem, mivel a kis lakásom, még ezek elpakolása után se lett teljesen üres. Kai, igazi házi asszonyként vagy képes pakolni. Ezt biztos anyukámtól örököltem, az tuti.
Debu elégedetten szemléli az ölemben velem együtt, ahogy Taiga kitömi a kocsiját az én kartonjaimmal. Nekem is tetszik a látvány, van ebben valami romantikusan izgalmas.
-Van még valami? – kérdezi olyan elégedetten, hogy kapásból elszégyellem magam mennyire telhetetlen vagyok. Le kell szoknom erről!
-Izé… - Szégyenlősen mutatok valamerre, remélem a rossz irányba, de azonnali magyarázkodásba is kezdek, mert egyértelmű, hogy jó irányba mutattam. – Nem bírtam itt hagyni ezeket… - Jó, na tudom, több nem lesz, ígérem meg magamnak. Úgyhogy éjjel vissza kell lopóznom és kicsomagolni a maradék hat dobozt.
Szerencsére hamar túllépünk a doboz problémán, így elkezdhetek azon izgulni, hogy, hogy fogom magam kiismerni Taigánál.
Más szemmel nézem meg magamnak most a lakást. Tulajdonképpen az én otthonommá is válik, körülbelül két perc múlva, úgyhogy fontos, hogy barátságosnak lássam. És annak látom. Már a kezdetektől fogva így gondolom. Talán mert minden négyzetcenti métere Taiga. Le sem tagadhatná.
Elgondolkodom, vajon meddig maradhat velem még a nap folyamán, hiába lesz most korlátlan az együtt tölthető időnk, neki dolgozni, nekem pedig iskolába kell járni, ezért minden percet ki kell használni. És nem is állom meg, hogy ne kérdezzek rá, hiszen lehet, hogy nagyon kevés időnk maradt már csak.
-Nem kell menned dolgozni? – kérdezem félősen.
-Nem. Erre a hétvégére szabaddá tettem magam, hogy veled lehessek. – Hát most mondja valaki, hogy nem figyelmes és cuki.
-De jó! És mit csinálunk? – kíváncsiskodom. Ugye fagyi vagy süti?
-A sok szexen kívül? – ehh. Itt már tudtam, hogy nincs menekvésem. – Holnap reggel hajózhatunk is. A kabinban lévő ágy is ideális a sok szeretkezéshez. – És én elhiszem, hogy komolyan is gondolja.
A nap további része ennek a párbeszédnek a fényében telik. Tényleg folyamatosan, mindenhol, és mindig. Öt órával később már nem érzem rendesen az alfelem, és a lábam bizonyos részeit. Bezzeg Taiga kifogyhatatlan, becserkészésben pedig első számú. Letámad a fürdőben, megkóstol a konyhában, elkap a folyóson, elcsábít az ágyba(n), a módszerei mind mutatják, hogy találékonyságban nincs hiány. És hát ki vagyok én, hogy elfojtsam a kreativitását? Á-á, sőt még én buzdítom rá. Szép vagy Kai, te tényleg perverz.
Az utolsó alkalom végén kiütöm magam végleg. Na ilyet se mondhat el mindenki magáról, hogy ájulásig csinálja.
Egyedül ébredek, ami nem tölt el kitörő lelkesedéssel, sőt kifejezetten rossz egy dolog, idegen helyen teljes csöndbe, egy szinte kihűlt ágyban ébredni. Remélem ez nem lesz mindennapos. Szegény Taiga, vajon hol lehet? Képtelenség, hogy ilyen korán ébredne akkor is, ha nem kell munkába mennie. De azért a biztonság kedvéért körbe nézek mindenhol. Talán a konyhában van. De nincs. Elkámpicsorodva megyek vissza a hálóba és tehetetlenül huppanok le az ágyra.
Mégis sikerül profi módon feltalálnom magam, melyet bizonyít az is, hogy megtalálom a cetlit a szekrényen. És ezzel még kedvetlenebbé válok.
„Sajnálom kicsim, de el kellett mennem dolgozni.
Nem tudom mikor jövök, ha tudlak hívlak.
Csók”
Felsóhajtva ejtem vissza. Nem úgy indul, ahogy azt terveztem, de hát nem lehet velem a nap 24 órájában, nem igaz? Na majd be hajtom rajta ezt a reggelt.
Hasznosan töltöm a rám szabadult idő rengeteget. Kitakarítok, tanulok és nézelődöm. Megbeszélek egy rövid találkozót az egyik csoporttársammal és elkísértettem magam bevásárolni vele. Mégis csak nő, főzni meg tuti jobban főz, mint én. Kicsit elhúzódik a traccs délután, úgyhogy hazafelé már szinte rohanok, remélve, hogy Taiga már otthon van, de csalódás ér. A lakás ugyan olyan üres, mint amikor elmentem, illetve amikor Ő elment.
Nem jön haza még este se. Biztos megint valami nagy baj lehet. Lehet inkább el kéne költözni egy vidéki kis faluba, ott tuti nincs ennyi erőszak. Csak neki ne essen semmi baja, reménykedem magamban.
Úgy döntök felfedezem a lakást, egy kicsit talán még a környéket is.
Szobáról szobára rohangálok, és egytől-egyig mindenhova bekukkantok, befurakszom, az egyik szobában azon is gondolkodom, hogy benézek az ágy alá, mert hát sok pasi szokott saját dobozokat rejteni, de aztán belátom, hogy jobb, ha nem vagyok mindenre kíváncsi, úgyhogy tovább állok a fürdőszobába. Nah itt teljesen elszabadulok. Mindent kipróbálok, magamra kenek és leszedem valami mással. A kedvencem az after shave-je. Attól elolvadok és majdnem a fél üveget magamra plocsálom.
Kiélem magam a szekrényében és a maradék fiókjában, amit nem szabadított fel nekem.
Éjjel az ö ruhájában zuhanok az ágyba kimerülten. Elnapolom a környék felfedezését ébredés utánra, de csakis abban az esetben, ha Taiga akkor még nem ér haza.
Hiába érzem mindenhol őt, most, hogy ténylegesen összezáródtam vele, nagyobb a késztetés, hogy vele legyek, mint eddig valaha. Magamhoz ragadom a párnát, amin előző éjjel még az ő feje volt, és arra gömbölyödve kis kifli-nagy kiflit játszom vele, most kivételesen én vagyok a nagyobb.
Reggel sincs mellettem, de nem akarom tudni, vagy hát nem is tudom. Tudni szeretném mit csinál, hol van, legfőképp, hogy jól van-e, de ő nem hív, ennek pedig biztos oka van, ezért nem szeretném zaklatni.
Azonnal neki állok elfoglalni magam. Átöltözöm és megetettem Debu-t, aki bizony nagyon hálás és innentől kezdve el sem mozdul mellőlem. A környék megismerése és a tengerpart meglátogatása így a dagadt macskával lesz teljes. Mert tényleg jön velem, vagy lehet, inkább én kísérgetem őt, ugyanis arra megyünk, amerre urasága akar. Amelyik utca nem szimpatikus neki, arra ráfúj látványosan vigyázban áll előtte pár percig, majd ugyan ilyen procedúra mellett ott is hagyja.
Visszafele úton azonban elkalandoznak gondolataim, és mikor észhez térek, nem találom a kóbor állatot a lábam mellett. Elsőnek kétségbeesek, másodiknak meg pánikba, de aztán realizálom magamban a tényt, miszerint Debu valószínűleg jobban kiismeri magát itt, mint én kifogom magam a következő egy hónapban. Ennek ellenére visszasétálok pár utcát, hátha mégis felbukkan a csavargó valamelyik kuka tetején kunyerálva. Szerencsém van. Ha nem is egy kuka tetején, de egy szemétkupaccal a lába előtt feszít nagy komolyan a népnek és vernyákol hangosan, hogy megszánják páran. Nem törődöm nem tetszésével. Felkapom és haza vágtatok, még főzni is akartam és így koszosan nem lehet, tehát Debu-t is meg kéne fürdetni, pláne ha Taiga esetleg haza érne.
Még be sem csukom rendesen az ajtót, Debut azonnal el is hajítom és rohanok végre gyorsan kapitányom karjai közé.
-Többé ne csináld – szól rám, és picit megdöbbenek.
Rossz érzés fog el. Történt valami, vagy én tettem rosszat?
-Valami… valami van? Taiga… - aggódom, még soha nem beszélt velem ilyen hidegen.
-Azt hittem… - mit? Kérdezem magamban, de nem válaszol, pontosabban nem folytatja, helyette kétnapi hiányt sűrít egy vad csókba, én pedig megremegek súlya alatt. Magához húz szorosan féltőn, belesimulok a gyengéden tartó erős karok közé.
Annyira ragaszkodik, szinte már kapaszkodik belém, és ez váratlanul ér.
Felcserélődnek a szerepek, és most én húzom magamhoz őt. Ölelem, simogatom, szeretgetem finoman. Haját birizgálom, próbálom megnyugtatni, azt hiszem sikerrel.
Egész nap együtt vagyunk. Nevetve fürdetjük meg Debu-t körülbelül tíz perc alatt, mert gyorsan kell ám, mielőtt észhez térhetne a sokk hatása alól. Főzök egy gyors ebédet, pontosabban kipróbálom azt a receptet, amit Miutól kaptam párnapja, és az egyik nadrágom zsebében találtam meg, amikor Debu cuccai között kerestem egy törölközőt neki. Persze a törölköző nem onnan van, de legalább meg van az ebéd leírása.
Szerintem finom lett, de az igazi ítélet a zsűritől, csak most jön.
-Na ízlik? Jó lett? – csillogó szemeimet ráfüggesztem, nem is látok mást, csak ütemesen mozgó széles állkapcsait, néha kidudorodó arc izmait.
-Hmm… - bólogatok serényen, miközben szavain csüngök. Ő pedig serényen próbálja lenyelni a falatot. – Ahhoz képest, hogy most először főztél teljesen egyedül, tényleg finom lett, csak legközelebb két csipettel kevesebb sót tegyél bele, szerintem. – A hüvelyk és mutató ujját egymás felé közelítve mutatja a mérték nagyságát, ami egy csipetnél azért egy kicsit nagyobb, de az én kedvemet egyáltalán nem tudja szegni vele.
Boldogságomon felbuzdulva megkérem, hogy menjünk pórázt venni Debunak, mert a minap is majdnem elvesztettem, holott tulajdonképpen egész délután a lábam mellett kóválygott, mikor kimentünk sétálni. Persze hozzá teszem gyorsan, hogy mind ez az előtt volt, hogy elvesztettem volna ténylegesen is, mert kimentünk környéket felfedezni, de csak egy kicsit, mert nagyban majd vele szeretném. Felnevet hóbortomon és szerintem teljesen hülyének néz, de csak szeleburdin legyintek rá.
-Szerintem Debu-nak kell a séta, mert ő egy kóbor macska, ráadásul dagadt is, úgyhogy csak jót tehet neki. – válaszolom teljes magabiztossággal.
-A végén még több időt töltesz a macskáddal, mint velem. – hajtja le a fejét és félre tolja maga elől az üres tányért. Azonnal ugrom, hogy mentsem a helyzetet, mert én nem úgy értettem ám, csak hát nem szeretném elveszteni a cicám.
-Jaj nem, dehogyis, csak is veled, minden időmet! Hogy mondhatsz hát ilyet? – elé lépek és lábához guggolok. – Ha szeretnéd, nekem is veszünk egy pórázt és akkor annak a végét te foghatod. – fejemet combjára teszem és felpislogok vigyorgó képére. – Te szemét! Átvertél – csapok rá a gyorsan megfeszülő combjára a felismerés látható reakciója ként.
-Olyan aranyos voltál! És ha jobban belegondolok, ez a póráz ötlet nem is olyan rossz elképzelés. – állához emeli kezét, mintha komolyan gondolkodna rajta. Agyamat eldobom, tényleg megsétáltatna?
Végül siker koronázza eltökéltségem, így pár órával később egy színes pórázzal gazdagabban indulunk haza a közeli kereskedésből.
Még vizes hajam, úgyhogy törölközővel a fejemen megyek be a hálószobába. Taiga az ágyon olvas valamit, ezért igyekszem nem meg zavarna, és észre vétlenül magamhoz venni az alvós gatyámat. Résen van, mint mindig és lecsap. Fél lábamon a nadrággal csapódom az ágyra, tulajdonképpen meztelenül, visítva a röhögéstől. A törölköző elszáll valahova a földre, az ágynemű bevizesedik fejem alatt, én pedig ugyan olyan vörösen takargatom magam, mint egy pár héttel ezelőtt először mikor az ágyba kerültünk. Ezt soha nem lehet megszokni.
Fölém hajol és nyakamat csókolgatja. Automatikusan veszem el kezem ágyékomtól és emelem az ő izmos hátához, simítok végig oldalán, érintem meg a tarkóját.
-Ne menj holnap suliba. Úgy sem lesz erőd felkelni – dünnyögi nyakamba, lehelete csiklandozza bőrömet.
-De háth… áhhh – ellenkezni sem tudok, mert rám fog és kicsikarja a választ. – Ahhh.. jóóh… - sóhajtom és összeszorítom a szemem kezének ütemes mozgásától.
-Hihetetlen milyen érzékeny vagy – búgja a fülembe. Számba harapok, majd inkább a vállába, erőtlenül.
-Csúnyán kihasználod – sóhajtom ismét. Hangomban semmilyen megrovás nincs, sőt ezt talán még dicséretnek is vehetné.
Belenevet nyakamba, libabőrős leszek és elsülök kezei között.
-Ugye egész éjszakára ilyen terveid vannak? – pihegek rá csábítgatva. Jó dolog lesz ez az együtt élés állapítom meg vigyorogva magamban.
-Ühüm… Mondtam, hogy perverz vagy! – forrón csókol, miközben combja lábaim közé furakszik, és nekem feszül merevsége.
-Én csak tőled tanulok – emlékeztetem az igazságra. Átkarolom nyakát, derekára kulcsolom lábaim. – Jó tanítvány vagyok? – kacérkodom vele, miközben már csak homályosan emlékszem, miről is kezdtünk el tulajdonképpen beszélgetni.
-A legjobb. – Helyesel és belém hatol.
Az este további része ott folytatódik, ahol két nappal ezelőtt abba hagytuk. Deja vu érzése kerít hatalmába, melytől egész éjszaka nem szabadulok. Csodálatos éjszakát töltünk együtt. Egyre jobban bele szeretek, és ezt már magam előtt sem tudom letagadni, előtte meg pláne nem. Igaz eddig sem tagadtam, de most már, még ha akarnám se tudnám.
-Szeretlek – vallok neki valamikor hajnalban már majdnem önkívületi állapotban, fáradtan, és szerelmesen egyaránt, és eszembe sem jut ennél az egy szónál megállni. – Szerelmes vagyok a hangodba, a férfiasságodba, szeretem, ahogy a kávét szürcsölöd és imádom az after shaved illatát, amit egésznap az orromban érzek. – Kifogyok a szóból, mert ezt már fokozni nem lehet, el is akadok teljesen. Meg szeretném várni, hogy válaszoljon, de ajkának gyengéd érintésén kívül már semmi más nem jut el tudatomig. Ez is éppen elég beszédes volt számomra. Tudom, hogy ő is legalább ennyire!
Elalszom alig pár másodperc alatt, úgy, ahogy vagyok kitakarózva, meztelenül az ágy közepén. A legédesebb álom, ami fogad az elmúlt napokhoz képest.
- Aha – mondja szórakozottan, amitől belém reked a levegő. Felkapja fejét, szemei nagyra nyílnak.
- Komolyan mondtad? – kérdezem tőle elfúló hangon.
- Valami baj van? Jól vagy? – kérdezi értetlenül. Összehúzom a szemöldököm.
- Kai figyeltél rám? Hallottad amit mondtam? – rajtakapottan pislog, úgyhogy most már tuti hogy nem figyelt. Mivel a helyzet komolysága megkívánja, nem kezdek el nevetni amikor végre látom rajta hogy eljut agyacskájáig az iménti kérdésem. Visszaejtem fejemet a párnára.
- Komolyan? – kérdezi felélénkülve.
- Ühüm – sóhajtom fáradtan de jókedvűen. Valamiért érzem hogy igent fog mondani. Érzem.
- És mi lesz a lakással?
- Megtarthatod. Vagy ki is adhatod. Tokyoban sokan keresnek lakást.
Záporozni kezdenek rám a kérdések. Lakás, macska, iskola, mindent ledarálunk egy füst alatt.
- És és...
- Iiigen? - kérdezem a számat elhúzva.
- Nincs több és - sóhajtja beletörődve. - Rendben van, hozzád költözöm.
Ragyogó kis mosolyát látva elégedetten vonom a karjaimba, és egy igazi vad és mégis lágy csókkal tapasztom be azt a lepcses kis száját. Mmm... imádom. Akkor is amikor egyfolytában beszél. El is alszom tőle. Az utolsó amire emlékszem az, hogy épp vacillált a két kispárnája között. Az ég szerelmére, hát hozza mindkettőt...zzz...
***
- Van még valami? - kérdezem az autó teletömött csomagtartóját végigmérve. Ha még valamit viszünk, szétpukkad a kocsi.
- Izé... - csipogja Kai mögöttem tétován, és én felvont szemöldökkel pillantok hátra a vállam felett. Szemeit lesütve biggyeszti ujjacskáját a bejárati ajtóra, amely mellett újabb két nagy doboz teletömve díszeleg. - Nem bírtam itt hagyni ezeket...
A port rugdosva cipőjével zavartan néz lefelé, ajkacskáit csücsörítve. Felnevetek, annyira édes ilyenkor. Begyömöszölöm a hátsó ülésre a csomagokat, majd Kait macskástul az anyósülésre.
- Van még valami?
- Igen, de azokat ráér holnap is...
Sóhajtva pillantok az ég felé miközben beszállok a kormány mögé.
- Talán nekem kellett volna inkább hozzád költöznöm... - dörmögöm az orrom alatt mosolyogva.
- Szerintem is - vigyorog rám édesen, miközben a panaszosan nyávogó macskát simogatja. Kaihoz hajolok és megpuszilom.
- Nálam jobb. Neked nincs olyan nagy ágyad... - súgom finoman megharapva alsóajkát. Elpirult. Olyan édes ilyenkor.
Otthon becipelem a cuccait, majd segítek kipakolni is. Felszabadítom a szekrényem felét, a komódom felét, és mindennek a felét. Csodálkozva figyelem, hogy ennek ellenére bizony az én kis csillagom a gáznemű dolgokra hasonlít. Betölti a rendelkezésére álló teret, majd átszivárog máshova is. Mosolyogva tűröm, habár a könyvespolcaimról kissé nehezen mondok le.
- Nem kell menned dolgozni? - kérdezi csodálkozva amikor már az ebédet készítjük együtt a konyhában. Kezébe nyomom a sajtkrémes tálat és a fakanalat, és ő automatikusan kevergetni kezdi. Megpuszilom a homlokát.
- Nem. Erre a hétvégére szabaddá tettem magam hogy veled lehessek.
- De jó! - vidul fel. - És mit csinálunk?
- A sok szexen kívül? - vigyorgok le rá és ő kinyújtja a nyelvét aranyosan. - Holnap reggel hajózhatunk is. A kabinban lévő ágy is ideális a sok szeretkezéshez.
- Perverz.
- Akárcsak te - nevetek halkan, és hátulról átölelem.
- Nem igaz - húzza fel a nóziját megjátszott durcával. - Én tökéletes vagyok.
- És egy kis perverz is - súgom a fülébe.
A válaszának már nincs sok értelme, tekintve hogy nekem köszönhetően összefüggő mondatokat néhány órán át nem tud képezni. És ez így megy estig. Szex és szex és szex. Evés. Fürdés. Szex és szex.
Telefon.
- Francba... - morgom álmomból felébredve. Az éjjeliszekrényen bömbölő mobiltelefont felveszem és rekedten beledörmögök. - Mi az?
Miközben a helyettesem beszámolóját hallgatom, az éjjeliszekrényen világító órára pillantok. Hajnali négy. Remek. Derekamra csusszan Kai karja, érzem hátamon lélegzetének csiklandozását ahogy hozzám bújik. Francba. Ez lesz az új kedvenc szavam. El kell mennem, és őt itt kell hagynom egyedül. Francba.
- Egy órán belül ott vagyok. Addig riadóztassátok a készenlétieket és a tartalékosokat is. Mindenkit hívjatok be.
Bontom a vonalat és Kai felé fordulok. Karjai nyakam köré csusszannak, és még félálomban is engem ölel és dünnyög valamit. Nyakába temetem arcomat, bőrének finom melegségébe belefelejtkezem pár hosszú percre és erőt gyűjtök. Finoman lefejtem karjait magamról, betakarom és magára hagyom. Az éjjeliszekrényen egy fecnire firkálok neki pár sort... Ha lesz időm, majd felhívom. Ha lesz.
Vágyakozva mérem végig őt ahogy az ágyamban fekszik. Haja kócosan veszi körbe szép arcát és duzzadt ajkait, a takaró alól alul kikandikál az egyik lába. Betakarom. Na jó, még egy búcsú puszi. Na még egy, de ez az utolsó. Mennem kell.
Lőttek a hajókázásnak és a kellemes hétvégének.
Sajnos ezzel jár a munkám... de nem hagyom erre rámenjen a kapcsolatunk. Soha.
Nem fogom őt elengedni, nem amíg én élek. Ő már az enyém, és az is marad.
***
Lecsukjuk a terroristát, nyilatkozom a televízió csatornáknak, megírom a feljegyzést az elnöknek és végre elszabadulok. Idestova két napja nem fürödtem, nem aludtam és nem láttam Kait. Utóbbi a legfájdalmasabb.
Irodámhoz tartozik egy kis fürdőszoba és egy apró helyiség ággyal, direkt az ilyen alkalmakra. Letusolok, és a vésztartalék tisztaruhákba öltözöm, amelyeket a kis szekrényben tartok. Villanyborotvával lenyúzom arcomat és kritikusan megszemlézem a tükörképemet. A szemeim alatti sötét karikákat és a nyúzott arckifejezést leszámítva rendben van. Felkapom aktatáskám és kilépek az irodámból. A titkárnőm nek vetek pár szót majd elköszönök tőle és lesuhanok a lifttel. A kocsimban fáradtan sóhajtva túrok a hajamba. Haza.
Óvatosan vezetek, hiszen tudom hogy a reakcióidőm lassúbb ilyenkor. Fáradtan kanyarodom be a házam garázsába a másik kocsim mellé, majd kikászsálódom az ülésről. Odabent csend fogad.
- Megjöttem! Kai! - Szétnézek, de nem látom sehol. Nappali, háló, vendégszobák, konyha, étkező, mellékhelyiségek... Nincs. A feszültség egyre jobban nő bennem. Nem létezik hogy nincs itt. Elment volna? De hová? Miért nem tudok róla? Elhagyott... de az nem lehet, hiszen a holmijai itt vannak.
Meghallom hogy nyílik a bejárati ajtó és kisietek. Ő lép be rajta és amikor meglát, felragyog az arca és a karjaimba röppen. Magamhoz ölelem, és mosolyogva szívom be illatát, hallgatom lágy hangját.
- Sziasziasziasziasziasziasziaszia - csicsergi boldogan. Istenem de hiányzott.
- Hol voltál? - kérdezem tőle halkan.
- Debu-t kerestem, mert elkóborolt. Miért?
Megrázom alig észrevehetően a fejem és szorosabban magamhoz ölelem.
- Többé ne csináld. - egészen halkan, de ridegen és parancsolóan hangzik. Kai megmerevedik a karjaimban, érzem. Elhúzódna de nem engedem.
- Valami... valami baj van? Taiga...
- Azt hittem... - elharapom a mondatot. Nem, még elképzelni, belegondolni is rossz érzés hogy képes lenne elhagyni engem. - Semmit.
Szerencsére ez a helyzet csak nekem kínos kissé, mert Taiga teljes nyugalommal és csillogó szemekkel tisztogat meg, és még puszit is kapok.
-Köszönöm kincsem – hát izé. Most mondjam, hogy nincs mit? Végül is csak számba vettem azt a szervét, amit a fiúk nem szoktak egymás szájába venni. Semmiség volt, legyintek gondolatban. Vagy mondjam, hogy máskor is? Ehh, csak én érzem ebben a mondatban a szakmabeli megnyilvánulását?
Nem folytathatom komoly eszmefuttatásomat, mert felemel. Lábam derekára kulcsolom, szorosan hozzá bújok és valami hülye mondattal letudom a konyhás akciómat.
Nyakához bújok és még ő fenekemet simogatja, addig én nyakát nyalogatom, ha nagyon szeretné akár dorombolok is neki. Esküszöm, képes lennék rá.
-Még nincs vége – biztosít Taiga afelől, hogy lehetetlen, hogy ennyivel megússzam.
Kiéhezett farkas módjára kapja el a grabancom, én pedig minden egyes mozdulatára csak még jobban beindulok. Ha lenne időm, most biztos elcsodálkoznék ezen, de olyan hirtelen fordít meg magam körül, hogy a mondatból csak annyi marad meg bennem, hogy még akarom. Többet.
Szabályosan hagy el az eszem, miközben vágyam fokozatosan nő, és csak tippelni tudom, hogy Taiga is valahogy így érezhet, amikor ködös szemekkel rám parancsol.
Ülj bele – kell egy pár pillanat, míg realizálom, hogy mit kér. Nem, azt hiszem tévedtem. Ő sokkal előrébb jár vágy növekedésben, mint ahol én tartok. Ő már csak az élvezetet akarja.
Minden koordinációs készségemre szükségem van, hogy pozícióba helyezzem magam. Egy kis segítséggel meg is találom a megfelelő szöget, és a tőlem telhető legélvezet teljesebben csusszanok Taiga férfiasságára. Nem tudom őt milyen látványban részesül, de rám ösztönzőleg hat. Taiga csípőmet fogva tart, hátra veti a fejét, homlokán pedig apró izzadság gyöngyök csillannak. Nyitott száján zihálva veszi a levegőt, szemével néha olyan homályosan tekint, mintha csillagok úsznának a látó mezejében. Egyszerűen szép, engem legalábbis teljesen elvarázsol.
Megszorítja a csípő csontomat, majd a számára megfelelő ritmusba és irányba mozdítja. Izmaim dolgozni kezdenek, miközben fokozatosan veszem át tőle a „munkát”, és egy számomra tökéletes ütemet veszek fel. Nincs ellenvetése, úgyhogy szemérmetlenül folytatom, úgy ahogy a szívem és a vágyam diktálja.
-Kai… csodálatos vagy…! – kettővel erősebben vert a szívem, éreztem.
-Taiga…
-Igen! Mond még a nevemet… - mondja, mielőtt rá marna számra.
Már nem is parancsolok magamnak, csak hagyom, hogy irányítson egy féktelen belső erő. Elsodor magával, míg végül összerándult izmokkal próbálom tartani magam, míg el nem múlik ez mámor dömping.
Mellé hemperedek, szétnyílt lábakkal, hozzá simulva, félig meddig a vállán.
Egész testemben remegek.
Ejha, ha belegondolok, hogy régen én mennyire egy szerény és visszafogott srác voltam. Most pedig a legnagyobb természetességgel hagytam, hogy szétmarcangolják a bundámat. Arról nem is beszélve, hogy már azóta vágytam erre mióta megéreztem az őrjítően szexi illatát a suliban. Kai te szex mániás vagy. Igaz, hogy erre az elmúlt öt percben jöttél rá, de jobb később, mint soha.
Soha nem éreztem még ilyet. Az egy dolog, hogy gondban vagyok a levegő vétellel, de arról tudom, hogy perceken belül rendeződni fog, csak nyugodtan kell továbbra is beszívni a levegőt. Nem nagy ügy. De ez a remegés teljesen új dolog. Alig bírom a combjaimat megmozdítani. Jól eső ólomsúly a nyomja le, hagyva, hogy kitárulkozzak.
És ha mégis megpróbálom valamelyest összezárni…
-Költözz hozzám. - … hát úgy remegek, mint egy kocsonya. Költözz. Vajon ha megpróbálok oldalra fordulni, akkor a testem csak magával rántja a lábamat is, nem? És még Taigát is láthatom. Hozzám.
-Aha. – megpróbálom. Igaz kicsit darabos, de menni fog. Úgy csapódik a lábam a másikra, mint a légycsapó az asztalra. Ez az! Fel se tűnik, hogy Taiga néma csöndben fekszik alig fél méterre tőlem, míg én nyöszörgök mellette. Erre azért csak reagálna. Mikor felnézek rá, elakad a lélegzetem. Kitágult szemekkel, levegőt visszafojtva néz rám dermedten, én pedig halálra rémülök, hogy mi történhetett.
-Komolyan mondtad? – kérdezi lesokkolva. Elkap az aggódás.
-Valami baj van? Jól vagy?
-Kai figyeltél te rám? – itt már tudom, hogy nem. – Hallottad mit mondtam? – kérdezi már sokkal nyugodtabban, de még mindig furcsán néz, miközben szája folyamatosan fel felé ível. Oké Kai, koncentrálj! Mit mondott? Remeg… combom… Költözz hozzám… nehéz…
Elkerekedik a szemem a felismeréstől. Tényleg össze akar költözni velem? Látja meg csillanni a világosságot rajtam, így már nyugodt szívvel sóhajtva ejti vissza fejét a párnára.
-Komolyan?
-Ühüm.
-És és mi lesz a lakással? – kérdezem kíváncsian.
-Megtarthatod. Vagy ki is adhatod. Tokyoban sokan keresnek lakást.
-És mi lesz Debuval? – pillantásom az ablakpárkányra ülő és befelé kandikáló dagi macskára vándorol, akit már egy ideje én gondozok, és aki már a kezemhez szokott. Nem hagyhatom csak úgy itt.
-Magaddal hozhatod. De ezzel kapcsolatban még vannak feltételeim.
-És és… - mohóan próbálom kitalálni mit akarok kérdezni. Körülbelül olyan lehetek, mint egy kis gyerek.
-Igen?
-És és mikor?
-Én már holnaptól veled egy lakásban akarok ébredni. – elkerekedett szemekkel pislogok rá.
-És az iskola?
-Mi van vele?
-Én is ezt kérdezem.
-Nincs semmi. Befejezed, lediplomázol, és kész? – és gondos házi asszony leszek? Ettől a gondolattól picit felsőbb lett a jövőképem.
-És és…
-Iiigen?
-Nincs több és. – sóhajtok. Jól ki tervelte. Kérjek talán gondolkodási időt? De hát nincs miért. Tény, hogy sulin kívül még semmi nem fordult az életemben ilyen komolyra, de ha még se jönne össze, legfeljebb haza költözünk Debuval, nem igaz?
Furcsállom, hogy így átgondolom a dolgokat, pedig Taiga mellett nem szokásom, de ez egy komoly döntés. És egyébként is. Szeretem őt, és tudom, hogy mellette biztonságban lehetek. Nem gond Kai, ha átgondolod, talán még időt is kérhetnél esetleg tőle, suttogja bennem egy belső hang, néha már hallottam a hangját, aszem akkor sem hallgattam jobban meg.
- rendben van. Hozzád költözöm. – vágom rá vigyorgó képpel, miközben egy serpenyő fejbe vág gondolatban. Soha nem volt még ilyen drasztikus.
Taiga boldogan húz magához. Vérlázítóan forró csókot kapok tőle. Remélem Debu elfordult, ez nem neki való.
Még nem láttam ennyire boldognak és az, hogy vele lakhatok, és mindennap ilyeneket kaphatok, teljesen bezsongat.
Időközben nagyon késő lett, talán már éjfél is elmúlt. Az én szememből viszont kiment az álom. Próbálom szóval tartani Taigát, aki viszont egyre lassabban reagál. Végül is ő nem aludt délután. Hagyom elszenderülni. Még egy ideig gondolkodom és tervezgetek. Mit kell vigyek, és mit nem hagyhatok. Ez a fejben leltár pedig idővel engem is lefáraszt. Juj, de izgalmas lesz.
Szorosan hozzá kuporodva, négy bárány után már én is alszom.
Legszívesebben magamhoz vinném, de inkább nem teszem. Neki most tényleg pihenésre van szüksége. Elalszik a kocsiban, majd a kanapén.
A konyhája egy csatatér, a hűtője kong. Visszamegyek hozzá a nappaliba és melléülök a kanapéra.
- Tudod, hogy szinte üres a hűtőd?
- Észre sem vettem, hogy az. - Rosszallóan rázom meg a fejem. Ejnye Kai.
- Elmegyek, veszek valamit. Sietek vissza, te addig pihenj.
Amúgy is vízszintbe vágyódik, egy gyengéd lökéssel rásegítek neki, és betakarom egy puha takaróval.
Hagyom aludni néhány órát, majd összeütök valami ehetőt neki. Nem nehéz étel, valami könnyű kell neki most, mert keveset evett mostanában. Látom is rajta, az arca is beesett, a legdühítőbb azonban a szemei alatt lévő sötét karikák.
Egy finom csókkal ébresztem, és az étkezőasztalhoz noszogatom. Felélénkülve lapátolja magába a finomságokat, és már sokkal jobban is fest. Az alvástól kisimult az arca, jobban fest sokkal.
- Ugye itt alszol ma velem? - szegezi nekem a kérdést a süteményes villájával egyetemben. Elmosolyodom. Még szép.
- Itt.
Ölembe röppen, puha ajkai számra tapadnak és hosszú, finom édes csókot kapok. Karjaim derekára fonódnak. Na ezt már szeretem...
Lecincálja rólam a ruháimat, néhány másodperc múlva felfogom hogy ő eléggé kipihentnek érzi magát egy kis enyelgéshez, így én is nekiesek az ő ruhakészletének. Elvégre nem vagyok semmi jó elrontója.
Amikor azonban letérdel elém, és egyértelmű mire készül, felhördülve markolok hajába és hajolok le hozzá egy mohó csókra.
- Ugye tudod, hogy nem kell ezt tenned...? - súgom ajkaiba, de maradék józan eszem is elszáll amikor végigsimít kezecskéjével péniszemen.
- De én akarom... - és már benne is kezecskéje a gatyámban, ujjai ráfonódnak és kihalásszák onnan. Önkéntelenül is megemelem a csípőmet hogy lehúzhassa rólam a feleslegessé vált ruhadarabot.
Abban a pillanatban amikor óvatosan puha ajkai közé vesz, nyögve vetem hátra a fejemet. Ó édes jézusom! Kai szája... a szájában vagyok... ahogy szívja és kis nyelvével játszadozik... ó te jó ég... !
Lepillantok rá, és a látványtól szétrobban a forróság az egész testemben, majd ágyékomban összpontosul, és akkorát élvezek amilyet még soha.
Csillagokat látok, és mire magamhoz térek, vad zihálással látom hogy ajkán és arcán csillog a spermám, kezei még mindig péniszemet fogják és tanácstalanul pislog fel rám.
Az asztalról elveszek egy szalvétát és gyengéden letörlöm róla nedveimet. Puhán puszilom meg őt, érzem a saját ízemet is.
- Köszönöm kincsem - súgom, és derekánál fogva szorítom magamhoz. Ahogy felállok, így emelem őt is magamhoz. Kuncogva fonja combjait derekam köré, pofiját a nyakamba fúrva. Válaszát hallva mosolyogva szorítom őt szorosabban magamhoz és a hálószobába sétálok vele.
- Még nincs vége - dörmögöm széles vigyorral, és paccs. Az ágyon mohón esek neki, és a néhány nap kiéhezettségét mind rázúdítom. Vad vagyok és szenvedélyes, csókjaim és finom harapásaim pedig olyan csodás kis nyögéseket hoz ki belőle, amelyekről az elmúlt napokban csak álmodozhattam.
Egy erős rántással a hasára fordítom, nyelvemmel bebarangolom gerincének ívét, egészen kis ánuszáig, Lágyan és gyengéden tágítom, de félúton valahol kezdem elveszíteni a türelmemet. Mielőtt olyat teszek amit megbánnék, a hátamra fekszem mellé, és magamra rántom.
- Ülj bele - utasítom vad morranással, és ő nyöszörögve engedelmeskedik. Remegve fogom vissza magam, és hagyom hogy óvatosan rám ereszkedjen, majd csípőjét megfogva vezetem őt a mozgásban. Hamar ráérez, és én hangos nyögésekkel élvezem.
- Kai... csodálatos vagy...!
- Taiga...
- Igen! Mondd még a nevemet... - zihálom a szájába ahogy lerántom magamhoz egy csókra. Vadul tekeri a csípőjét rajtam, és amikor hirtelen ívbe feszül a teste, farkamat erősen összeszorítva felkiált a kéjtől, én is felnyögve élvezek el újra...
Kai... édes kicsi Kai... imádlak...
Amikor magamhoz térek, már egymást szorosan ölelve fekszünk az ágyon. Gyengéden betakarom őt, és hajába fúrom arcomat, hogy mélyen magamba szívhassam finom illatát. Meghozom a döntést. Nem bírom nélküle, egyszerűen képtelen vagyok elszakadni tőle. Mindennél jobban akarom őt, annyira hogy szinte belefulladok az érzésbe... Halkan dörmögöm a szavakat:
Nem nagyon akaródzik neki elengedni engem, és bármennyire szeretném én is, még sem tehetem. Most még nem. Utána pihenés lesz és minden visszatérhet az eredeti kerékvágásba.
-Én sok mindenre megtaníthatlak.
-Igen? Az alternatív konfigurációk a tizenhetedik századi francia költészetben? – csak egy csöppnyi szarkazmus érződik ki hangomból. Esküszöm, ha tudja rá a választ, most azonnal félre dobom a könyveimet.
-Nyertél. Na menj, mielőtt idebilincsellek és elrabollak. Holnap hívlak majd. – elrabolsz? Legalább lenne kibúvóm.
-Jó éjt. - csókot nyomok vonzó szájára és gyorsan elindulok, mielőtt meggondolnám magam.
Jó diák módjára tanulok. Hajnalokig fenn vagyok, több jegyzetet készítek, korán kelek, iszom egy ébresztő kávét, amit egyébként nem szeretek és visszatelepszem a kanapéra. Jól haladok és ez mérhetetlen nyugalommal tölt el. Tökéletes motivációm van. Már nem kell sok hátra és újra láthatom, érezhetem Őt. Sajnos némi aggodalom is motoszkál bennem. A Tévé nem mutat jó híreket az utcai helyzetről. Féltem Taigát.
A vizsga napján olyan vagyok, mint akit seggbe sóztak. Nem tudok megmaradni e fenekemen. Nyugalmam elszállt, bár nem félek a megmérettetéstől, de az egészséges vizsga drukk izgatottá tesz.
Taiga hív, azonnal megnyomom a zöldgombot.
-Szia!
-Szia. Na mi a helyzet?
-Mindjárt kezdődik a vizsgám…
-Akkor pont jókor hívlak. – úgy örülök, hogy még tudtam előtte beszélni vele, nem is figyelem, hogy kifigyel és ki nem.
-Köszi. Igyekszem…
-Mikor végzel?
-Hát… dél körül… aszem. – megmondom őszintén, a kiírás végét már azt hiszem annyira nem néztem.
-Oké, akkor érted megyek, de most mennem kell. Csak ügyesen. Szia.
-Szia!
-Kaaai, segííts nekem!! – sipánkol felém csoporttársnőm, mikor kikapcsolom a telefonom. Persze, hogy segítek, ami egyébként fölösleges, mert tudja ő, csak nagyon izgul.
-Csak nem azzal beszéltél, amire gondolok? – nagyon kíváncsiak mostanában. Hevesen bólogatok, aztán hirtelen csönd lesz. Elkezdődik a vizsga.
Izgatottságom átvált az ’essünk már túl rajta’ fázisba és nem várok már mást, csak hogy a teremből, amibe még be se léptem, már ki is jöjjek. Egy kicsit talán túlreagálom, ahogy szoktam.
A kihúzott tételt meglátva, pedig már kétségem sincs az előbbi állításom valóságában.
Boldogan veszem át a vizsgabiztostól a felém nyújtott indexemet, mely a félévem lezárását jelenti.
Mély levegőt veszek és kilépek az ajtón. Már indulnék a többiekhez, mikor oldalra pillantva egy egyenesen felém tartó egyenruhást szúrok ki. Ez… Ő! Kezem elgyengül, indexem pedig a földre hullik, miközben lábaim már az érkező felé veszik az irányt.
-Taiga! – örömömben a nyakába vetem magam. Erősen magához ölel, én pedig bújok, mint egy kis cica.
-Mond, hogy nem kell pótvizsgáznod.
-Nem kell. – bejött elém és ez nagyon-nagyon jó érzés. Máskor is jöjjön.
-Helyes. Akkor ez esetben gratulálok. – boldogan süppedek még jobban karjai közé.
-Köszönöm. - felelem, miközben az arcát nézem. Annyira szép.
Körbe sandítok, csak úgy kíváncsiságból és látom a témát már meg adtam így a vizsga végére. Szinte megállt az élet. Zavarba hoznak ezek az érdeklődő szemek. Eltávolodok Taigától és kézen fogva a többiekhez vezetem.
-Ő itt… Ő. – mit is mondjak? Tulajdonképpen már mindenki tudja kit takar az Ő megszólítás. Szerintem rendesen bemutattam, de azért Taiga illedelmesen bemutatkozik és kezet fog a barátaimmal, akik megbabonázva nézik a rendőrfőnököt! Beszélgetünk még, de türelmetlen vagyok már, menni akarok.
-Bocs srácok, de mennünk kell. – összeszedem a dolgaim és mehetünk is.
-Mennyit aludtál? – a kérdés váratlanul ér, de nem lep meg. Bíztam abban, hogy nem látszik nagyon. Hát Kai, nem lennél jó ügynöknek sem, aki azzá alakul, akivé éppen kell. Két perc után lebuknál, h simlis vagy.
-Alvás? Az meg mi? – kérdezek visszanevetve. Talán el tudom poénkodni.
-Nem szeretem, ha ennyire hajtod magad. Egyáltalán eszel ilyenkor rendesen?- hát de vizsga időszak van.
-Jól vagyok. – motyogom egyáltalán nem határozottan, inkább csak magamnak. Nem szoktam meg, hogy aggódjanak értem és most szégyellem is magam.
-Akkor most haza viszlek, eszel valami rendes ételt és pihenni fogsz. – óha, ez olyan rendőrfőnökös volt. Úgyhogy nekem jó kadét módjára kell reagálnom.
-Igenis! – vágom rá katonásan, mire egyértelműsíti, hogy be kell szállnom a kocsiba.
Olyan régen csókolt már meg. Ez kellett nekem most. Hiányzott! Nagyon!
Beindítja a motort, én pedig kényelmesen elhelyezkedem, és már pilledek is. Talán el is aludtam, mert gyengéd rázogatásra ébredek, és hogy a kocsi már nem morog alattam. Nehezen szállok ki. Észre sem vettem, hogy ennyire elfáradtam.
A lakásban egyből a kanapéra ülök, és ismét bóbiskolni kezdek. Taiga kérdez valamit a hűtőről, én meg azon kezdek el filózni, hogy mit akar a hűtőmmel.
- Tudod, hogy szinte üres a hűtőd? – kedvesen mosolyogva ül le mellém. Vajon a válaszra vár?
- Észre sem vettem, hogy az. – válaszolom felé fordulva. Tényleg nem, nem is nagyon néztem felé.
- Elmegyek, veszek valamit enni. – legszívesebben megállítanám, hogy ne hagyjon egyedül, de nincs erőm ezt elmondani neki, csak a kezére teszem az enyémet. – Sietek vissza. Te addig pihenj. - egy takarót rám terítve dönt el a kanapén. Édes csókot kapok jó éjt puszi gyanánt, és mire Ő kimegy, én már szunyálok is.
A világ legfinomabb ébresztője az enyém. Félálmomban emelem karjaimat nyakához és húzom közelebb mélyebb csókra, nehogy megszűnjön ez a kellemes kábulat.
- Kai, gyere, nehogy kihűljön… - leheli számba kérését. Nagyokat pislogva térek magamhoz, és kezét fogva hagyom, hogy az asztalhoz vezessen. Megtorpanok, amikor meglátom a komplett ebédemet. Az órára pillantva viszont meg kell állapítsam, hogy ez már inkább a vacsora.
- Mennyit aludtam? Ezt te mind… – és én csak ámulok. Imádom! Taiga jó kedvűen felnevet. Nem válaszol, csak leültet és kezembe adja az evőeszközöket.
A finom ízektől teljesen felélénkülök. Végül vidáman fogyasztjuk el a vacsora adagunkat semmiségekről beszélgetve. Én pedig felteszem a kérdést, ami már vagy 20 perce foglalkoztat.
- Ugye itt alszol ma velem? – elégedett mosoly terül szét az arcán. Izgatottan várom, mit felel. Azt szeretném, ha itt maradna, de teljesen megérteném, ha mennie kéne.
- Itt. – bólogat, velem pedig madarat lehetne fogatni. Bár leszek én most a madárka és ölébe repülök.
Karjai közé simulok, kezemmel a tarkóját simogatom és csókolom fulladásig. Nem is tudom, hogy produkáltam-e valaha ilyen érzelmi kitörést eddig. Jó hatással van rám Ő is és a főztje is. És most hogy kialudtam magam, azt hiszem, nagyon aktív leszek az éjjel. A földön ülve helyben letámadom és húzom le az egyenruháját. Eleinte meglepetten figyeli munkálkodásom, majd kapcsol és csatlakozik a ruha eltávolítás munkájában.
Volt már alkalom, hogy én kezdeményeztem, de jelenlegi két percre előre megtervezet tervem az, hogy most tovább is megyek, és nem hagyom, hogy határozatlanságom meggátoljon. Én itt ma jót akarok neki! A legjobbat!
Végig puszilom nyakát, simogatom ingje alatt. Lefelé haladva gombolom ki a fehér anyagot és megcsókolom a feltárulkozó bőrfelületet. Kíváncsiságomnak eleget téve nézek felé rá, csak hogy lássam, jól csinálom-e. Rá kell jöjjek, szeretem Őt így látni! Kissé nyitott száj, szerteálló tincsek, összezárt szemek, amik ha kinyílnak, csak a nyers vágyról tanúskodnak. És még nem is tettem igazán semmit.
Elégedetten hagyom az ingjét, miután végig gomboltam, hogy további eltávolítható ruhadarabot keressek. Öv, gomb, slicc és némi segítséggel már el is távolítottam nadrágját. Egy pillanatra sem állok le, félő, hogy megtorpannék, és elbénáznám, ami nagyon nem szeretnék.
Köldökét puszilgatom, miközben szabad kezemmel combját simogatom, majd feljebb haladva alsója dudorodó részét is megérintem. Taiga mélyen magába szívja a levegőt és szinte felhörög. Jobb keze hajamba túr, és tarkómnál fogva vezet fel magához egy szenvedélyes csókra.
-Ugye tudod, hogy nem kell ezt tenned…? – lihegi számba, nyitott szemei komolyságot sugároz, mely egyből szertefoszlik mikor csak úgy véletlenül megint végig simítok férfiasságán. Ezzel eldőlt minden.
-De én akarom… - csókolok vissza, és kezemet az alsó alá csúsztatva meg fogom a csupasz bőrt.
Eltávolodom tőle, meg se várva, hogy magához térjen, hiszen előbb még nyelvét is elfelejtette meg mozdítani, mikor még enyém a szájában volt. Lehúzom boxerét, szemem elé tárul már tettre kész tagja. Érdekes mennyire nem érzem helytelennek azt, amire készülök, és mennyire természetesen érintem meg az enyémhez is hasonló testrészt, bár az enyém nem ekkora. Gyengéden tapogatom, ujjaimmal tapintom csupasz bőrt. Közel hajolok, orrom csak pár centire van tőle, érzem azt a jellegzetes illatot, melyet az eddigi szeretkezéseink alkalmával mindig a saját bőrömből éreztem. Taiga keze ismét hajamba túr, ujjbegyei fejbőrömet masszírozzák. Végig nyalok számon és ráhajolok. Nyalogatom, mélyen magamba szívom. Taiga nyög, már amikor kijön a torkán valami hang. Élvezettel hallgatom zihálását, szapora légvételei engem is gyorsabb tempóra ösztönöznek. Kezemmel kísérem munkámat, nem tudom mennyire lehet jó, igyekszem ösztöneimre és Taiga hangjára, keze gyenge erő kifejtésére figyelni, az alapján eljutatni Őt oda, ahova még Ő vezetet engem legelőször. Hirtelen megfeszül és én éppen el tudom húzni a fejem, amikor magja kiömlik. Egy kevés így is jutott belőle számba, amit gyorsan le is nyelek. Automatikus volt. Ami a számba kerül, azt lenyelem. Érdekes az íze. Nem rossz, de nem olyan finom édes, mint egy sütinek. Enyhén kesernyés. Forgatom számban az ízeket, miközben paradicsom piros fejjel nézzek fel rá, és kezem még mindig férfiasságát fogja. Ismét teljes zavarban vagyok.
Bekanyarodok kocsimmal az egyetem parkolójába, de nem állok meg, egyenesen a bejárathoz hajtok. Ő már siet is felém édes kis mosollyal, majd eltűnik. Csodálkozva nézem, és látom hogy hasra tanyált egy kecses mozdulattal, bemutatva a profán pofáraesést annak minden gyönyörűségével.
Felnyerítek és ráborulok a kormányra. Miután könnyesre röhögöm magam, végre beül mellém.
- Szia - zihálom lecsillapodva neki. - Jól vagy?
- Szia! Persze! - csicsergi széles mosollyal. - Látod, még a bokámat is kitöröm hogy láthassalak.
- Na azt azért nem szeretném - súgom, és máris bezsákmányolom az üdvözlő csókomat. Mmm... milyen finom édes. Biztos nassolt valamit nemrég... vagy ez csak szimplán az ő saját íze. Igen... imádom.
- Hát pedig akkor ápolhattál volna... - vigyorog rám fel mint a tejbetök. Lágy mosollyal puszilom meg.
- Azért én annak is örülök, hogy nem történt semmi ilyesmi.
Hozzám bújik aranyosan és vadítóan. Magamhoz szorítom... legszívesebben el sem engedném.
Mozi.
Beülünk egy vígjátékra, de látom rajta hogy valamiért feszült kicsit. Ficereg az ülésben, közelebb csusszan de aztán elhúzódik. Zavarban van, hogy mások előtt együtt vagyunk? Ugyan már.
Megfogom kezét, és megnyugtatóan rámosolygok. Nem kell aggódnia, itt vagyok mellette, és nem számít semmi más. Azonnal ellazul, és félénken visszamosolyog rám. Na így már sokkal jobb.
Jó volt a film, de a kocsiban csókolózni sokkal finomabb. Helyesbítek: ő finomabb minden másnál.
- Mmhh... - veti hátra a fejét édes nyöszörgéssel, amikor kezeim elkalandoznak rajta, és nyakát harapdálom finoman. Megőrülök, úgy vágyom rá...
- Taiga...
Beleremeg az egész testem. Úristen, hogy a fenébe lehet egy nevet ennyire érzékien mondani?! Halkan morogva harapdálom meg puha ajkait, de ő finoman eltol magától. Hagyom magam, hiszen tudom én... csak nem akaródzik elfogadni.
- Mennem kell... ta-tanulni...
Mosolyogva simítom meg arcocskáját, hüvelykujjamat végigfuttatva duzzadtra csókolt szájacskáján.
- Én sok mindenre megtaníthatlak - szélesedik ki gonosz vigyorom.
- Igen? - vigyorodik el ő is. - Az alternatív konfigurációk a tizenhetedik századi francia költészetben?
Felnevetek.
- Nyertél. Na menj, mielőtt idebilincsellek és elrabollak. Holnap hívlak majd.
- Jó éjt - kuncogja egy puha csókocskával és huss. Vágyakozó sóhajjal figyelem ahogy beriszálja magát a kapun. Ó fenébe is... de rossz lesz éjjel egyedül.
***
Sajnos nekem is összejönnek a dolgok. Egy komolyabb bűnszervezet vert tanyát a városban, ami önmagában nem is lenne gond, hiszen az alvilág mindig is élénk volt, hanem... háborúzni kezdtek a régebbivel. Hullák és hullák, botrányok és botrányok.
Csak telefonon tudok érintkezni a kis édessel.
Két napja nem láttam őt.
Végre egy kis lélegzetvételnyi szünetem van egy nagy rendőrségi értekezlet előtt, amelyen a nyomozóimat és járőreimet tájékoztatják a kapitányok. Én is jelen akarok lenni, hiszen ez egy nagy közös viszkető seb mindannyiunknak.
De előtte még...
Előkapom a mobilomat, és tárcsázom Őt, acélszürke szemeim az asztaliórára siklanak. Tíz. Bizonyára a suliban van ilyenkor. Kicsöng és ő azonnal felveszi.
- Szia! - köszön lelkesen. Elmosolyodom.
- Szia. Na mi a helyzet?
- Mindjárt kezdődik a vizsgám... - hadarja izgatottan.
- Akkor pont jókor hívlak. Mindent bele kicsi.
- Köszi! Igyekszem...
Olyan kis megszeppent a hangja. Biztos nagyon izgul.
- Mikor végzel?
- Hát... dél körül... asszem.
Nyílik az irodám ajtaja, a titkárnőm vadul integet, értésemre adva hogy kezdődik a tájékoztató.
- Oké, akkor érted megyek, de most mennem kell. Csak ügyesen. Szia.
Ő is elköszön, és bontom a vonalat. Mély sóhajjal állok fel és teszem fejemre a sapkámat, tökéletesen beigazítva. Hajrá.
Egyenruhám láttán a portás tisztelettel félrelép, de talán fagyos tekintetem és kifejezéstelen arcom is megtette a hatását.
Végig a folyosón, tájékoztatótáblánál stop. Huszonkettes terem, első emelet. Fel a lépcsőn, végig a folyosón.
Karórára egy pillantás. Tizenkettő tíz.
Hűvös tekintetem végigfuttatom a folyosón álló, tátott szájjal bámészkodó egyetemistákon, de őt nem látom sehol. Nyílik az ajtó, és kilép rajta az én kis áldozatom.
Kipirulva, ragyogó pofival öleli mellkasához az indexét, szemei csillognak. Ó igen, ez az. Nem láttam már napok óta...
Szólásra nyitja szájacskáját hogy mondjon valamit a barátainak, de ekkor észrevesz és paff az index a padlón landol.
- Taiga! - sikkantja és a nyakamba ugrik. Nah... ezt a reakciót szeretem. Magamhoz szorítom, és hajához simítva arcomat felsóhajtok.
- Mondd hogy nem kell pótvizsgáznod.
- Nem kell - válaszolja a mellkasomnak, kis kezecskéjével az egyenruhám felöltőjébe kapaszkodva.
- Helyes. Akkor ebben az esetben gratulálok - emelem fel a fejem, és meglágyulnak kemény arcvonásaim.
- Köszönöm... - ragyog fel rám, arca mint egy jól érett paradicsom. Realizálva a helyzetet, hogy éppen számos közönségünk van, félénken kibontakozik karjaimból, és kezembe kapaszkodva húz a folyosó egyik ablakában álló kis társasághoz.
- Ő itt... Ő.
Finoman megemelem egyik szemöldököm az érdekes bemutatás hallatán, majd végigmérem a társaságot. Szimpatikus kölykök.
- Taiga vagyok - bólintok nekik. Kezet fogok mindenkivel, azonnal megjegyzem a nevüket és memorizálom arcukat. Beszélgetek velük néhány mondatnyit, majd Kai a karomba kapaszkodik.
- Bocs srácok, de mennünk kell - mosolyog rájuk aranyosan. Elköszönünk, és ő a táskáját felkapva, valamint az indexét ismét magához véve ismét megfogja a kezem. Kis édes.
Amint bekanyarodunk egy üres folyosóra, azonnal felé fordulok, kedvesen megsimogatva arcocskáját.
- Mennyit aludtál? - kérdezem tőle lágyan, megcirógatva a szemei alatt lévő sötét karikákat.
- Alvás? Az meg mi? - kuncogja. Sápadt. Túlságosan is.
- Nem szeretem ha ennyire hajtod magad. - Komoly tekintettel ölelem magamhoz. - Egyáltalán eszel rendesen ilyenkor?
Nyekereg valami választ, én meg kiveszem kezéből a táskát és a derekát átölelve vezetem ki az épületből.
- Akkor most hazaviszlek, eszel valami rendes ételt és pihenni fogsz.
- Igenis! - szalutál édesen és bájosan, pont a nem megfelelő kézzel. Nevetve tuszkolom a kocsimba.
Beülök mellé, és végre bezsebelem az üdvözlő csókomat, ami jár nekem, de azért a barátai előtt mégsem dughattam le a nyelvemet a torkán ugyebár. Forrón ölelem magamhoz, ő pedig belesóhajt a csókba. Mmm... igen. Nagyon hiányzott.
Nem kell ébresztgetnem, magától nyitja ki a szemét. Mindig meglep mennyire hihetetlenül kék szemeim vannak. Ilyen közelről, mintha csillognának.
-Jó reggelt. – köszönök neki a legtermészetesebb módon, és tényleg így is van.
Viszonozza köszöntésem, egy már ismerős mosollyal a szája szélén, rögtön tudom, hogy készül valamire. Reagálni sincs időm, csak mikor már alatta fekszem kiszolgáltatottan az ágyban.
-de a reggeli… - próbálok terelni, ami hát elég gyengére sikerült, és Taiga megint gyorsabb is volt nálam. Nyakamba harapva vázolja tervét.
-Megvár. Előbb téged akarlak felfalni. – és meg is teszi. Soha még ilyen jó reggelem nem volt.
Az egésznapomra kihat. Fülig érő szájjal megyek az egyetemre és még akkor sem lankadok (nem félre érteni), mikor meg tudom, hogy két nap múlva vizsga. És ezzel nincs is gond, bár az a tantárgy nem a kedvencem, de nem gond, ha pár órát a róla szóló könyvek társaságában kell eltöltenem, legalább hamar letudom.
Egyszerűen jó ez a nap. Mindenki vidám lesz körülöttem, ez pedig még jobban felvillanyoz. Még egy korrepetálást is elvállalok a lukas órában, de csak egy órát, a többi időmet másnak szánom.
Könyveimből felnézve emelem rezgő telefonomat a fülemhez.
-Semmi különöset. Mondjuk egy mozi és vacsora? – el fogok hízni mellette.
-Jó, de ne tartson sokáig, mert két nap múlva vizsgázom, és tanulnom kell este.
-Hát jó. Talán túlélem, ezt a két napot, de aztán ki kárpótolnod kell, kiscsillag. – óha. Elképzelem, ahogy ördögi mosoly keretében felcsillannak szemei.
-Akkor hatra gyere értem a sulihoz.
-Rendben.
Leteszem a telefont, majd a könyvemhez visszafordulva magyaráznék tovább, ha nem húzogatná mindenki vigyorogva a szemöldökét az előbbi csicsergő jelenetet hallva. Fejemet vakarva nevetek fel, majd gyorsan felkapva a 463 oldalas könyvet elbújok mögötte. Hangos röhögésben tör ki mindenki, én pedig egy égi áldást mondok, amikor a könyvtáros hölgy hangos köhécseléssel csillapítja a négyfős társaság tagjai hangszintjét. Jól van Kai, vedd úgy, hogy nem volt semmi… mért volt valami? Haahh… mély levegő.
Két fárasztó és enyhén unalmas óra után, aminek szerencsére hamarabb vége lett, végre összeszedelőzködhetem. Szépen lassan pedig jó kedvem és izgalmam is kezd visszaállni a normál szintre.
Kifelé menet azon jár a fejem, hogy valamivel meg szeretném lepni Taigát, de nem tudom mivel. Az édességet és a desszertet nem szereti, kávét ilyenkor már ne igyon, a teával pedig nem tudom, hogy áll. Leülök a lépcsőre az iskola előtt, hajammal babrálok, tisztára, mint egy kis diák, aki az anyukájára, vagy az apukájára vár tanítás után. Közben pedig gondolat menetemet folytatom, vajon gyümölcsös, vagy zöld, esetleg fekete teát kóstoltassak vele. Nehéz ügy, de Kai oknyomozói képességekkel találja fel magát és oldja meg az adott problémát, tehát megkérdezem.
Felderülök, amint meglátom a sarkon bekanyarodó autóját. Annyira stírölöm menet közben, hogy saját lábam elé nem is nézek. Szerencsémre egy hatalmas méretű kiálló sziklatömbben bukók majdnem orra. Mer érted, az mennyire gáz, ha egy kisszög okozza a végzeted, ez legalább szinte kiböki a szememet. Éljenek a gyors reflexeim, és a még gyorsabb bal lábam, ami villámsebesen alám lép. Össze és ki húzom magamat, mintha mi sem történt volna, az összképet csak túli piros képem, a bicegő lábam és a cikis helyzetekben jellemző ferde vigyorgó szám zavarja össze. A már parkoló kocsi felé somfordálva baljós elő érzetem támad. Vajon a tulajdonosát merre kell keresni? Vagy ez egy ilyen James Bondos szuper járgány, amit elég csak egy telefonnak álcázott computeres kütyüvel irányítani? Idegesen és mindenképp ’erre is csak én vagyok képes’ fejjel nyitom ki az ajtót. Egyáltalán nem vagyok meglepődve, hogy Taigát a kormányra borulva nevetéstől remegve találom. Bosszúsan szállok be, ami egyből elillan arcára pillantva. A sokszor komoly rendőrfőnök ismét kicsattanó jókedvűségről tesz tanúbizonyságot. Cikis helyzet ide vagy oda én nagyon örülök, hogy így látom őt. Mert van egy olyan érzésem, hogy az a ritka percek egyike.
-Szia! – itt mély levegőt vesz, hogy folytatni tudja. – Jól vagy?
-Szia! Persze! – vágom rá jó kedvűen, azonnal. – Látod, még a bokámat is kitöröm, hogy láthassalak. – vigyorgom, mint a tejbe tök. Természetesen, biztos vagyok benne, hogy ha elvágódtam volna, akkor hozzám siet.
-Na azt azért nem szeretném. – hangja kellemesen simogat, tekintete szelíd, és egyre közelebb hajol. Boldogan csúszom közelebb és karolom át nyakát, miközben ajkaink már masszírozzák egymást.
-Hát pedig akkor ápolhattál volna… - ördögi vigyorra húzom számat, ő pedig elnéző mosollyal puszilja meg az arcom.
-Azért én annak is örülök, hogy nem történt semmi ilyesmi.
Erre már nem válaszolok, csak arcához hajolok, hozzá simítom az enyémet, és enyhén oldalra fordulva puszilom meg hálásan.
Fél óra múlva már a mozi pénztár előtt állunk. Egy kis bonyodalmat okoz az esti film kiválasztása. Horror terrort én nem szeretnék, csöpögős romantikát ő nem, úgyhogy kiegyezzünk egy happy endes vígjátékban, amibe fűszereztek – szerencsénkre- némi izgalmat is. Pont jó.
Izgatott vagyok. Nyilvános hely, mégis sötét, és itt van közvetlen mellettem. Még nem voltam vele moziban… úgy hozzá bújnék, de nem felejthetem el, hogy hol vagyunk, legalábbis azt hiszem. Mintha megérezné lányos zavaromat, kezét az enyémre teszi, és enyhén megszorítja. Rám mosolyog, bennem pedig elszáll az eddig feszélyező érzés. Az egész aurája megnyugtató és ebbe engem is belevon.
Édes mosolyával köszöni meg szavaimat, majd felkészül, formás fenekét felém nyomva. Ó igen! De a behatolás nem zökkenőmentes, mert túl feszült. Csókokkal, simogatással csábítom és lazítom el őt.
Végre teljesen elmerülhetek benne. Görcsösen támaszkodom teste mellett kétoldalt az ágyneműbe, de még így is elfér alatta, térdelő pózban. A méretkülönbségek előnyei. Ilyenkor tudatosul bennem, mennyire törékeny és kicsike ő. Az én kis porcelánbabám. Vigyázok is rá nagyon.
Lágy, lassú ringásba kezdünk, csak finoman. Nem akarom szétszaggatni őt, bármennyire is szeretné a vágytól izzó testem. De arra aztán nem számítok, amikor ő maga löki felém a csípőjét, és hirtelen mélyebbre merülök benne. Felhördülve ölelem át fél karommal a derekát, és könnyedén felrántom, még intenzívebben belélökve magamat. Úristen!
Remeg az egész testem, olyan csodálatosan forró és szűk odabent. Ahogy szorít engem... attól meg kell őrülni. Felkiált, de nem fájdalmasan. Ez az... Megcsókolom ahogy felém fordul, és egyáltalán nem zavar, hogy fél karommal tartom könnyedén a súlyát. Elébe siet a csóknak...
Erőteljesebben, gyorsabban kezdek mozogni. Ki-be siklok csodás testéből, amíg el nem zsibbad az egész testem a gyönyör előszelétől.
Ahogy eljut a csúcsra, összerűndul és felnyög... mindennél intenzívebb hatással van rám.
Hangos nyögéssel üdvözlöm a testemen végigvágó tüzes ostort, a gyönyört magát.
Velem összebújva alszik el, még utoljára az én nevemet nyöszörgi. Megpuszilom finoman, de már alszik is, így a párnára ejtem a fejemet én is, és nagy sóhajjal hunyom be a szemem. Vajon miért vagyok csalódott?
Mert... mert azt vártam, hogy szerelmet valljon nekem? Hiszen még alig két hete járunk. És ma úgy is érezne irántam, az vajon jó lenne nekem? Összeszorul a mellkasom, olyan forró érzelmek öntenek el. Tenyerembe temetem az arcomat...
- Nem lehet... - suttogom döbbenten.
*
Finom kávéillatra ébredek. Felpillantok a mellettem üldögélő kis szeretőmre, aki teljesen éberen, frissen és üdén üldögél mellettem. A látványt csak a rajtalévő ruhák rontják, de ezt orvosolni lehet viszonylag hamar.
- Jó reggelt! - mosolyog rám édesen, amikor tekintetünk találkozunk.
- Jó reggelt - kúszik fel egy alattomos kis mosoly az arcomra. Észreveszi, mert gyanakodva pislog rám. Csakhogy én egy igazi kommandós kiképzéssel rendelkező erős és gyors férfi vagyok. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a következő pislogását már alattam ejti meg, felsikkantva a meglepetéstől.
- De a reggeli... - kezdené, de sóhajba fulladnak szavai amikor megharapdálom puha nyakát.
- Megvár. Előbb téged akarlak felfalni.
*
Elégedett mosollyal ülök le íróasztalom mögé. A reggeli információkat hallgatom a titkárnőm előadásában, de csak fél füllel figyelek, és a kávémba kortyolva az elmúlt napokat elemzem.
Életem legcsodásabb kis szeretőjére bukkantam, ez nem is kétséges. Azonban kezdek összezavarodni. Még nem volt nekem ennyire fontos egyik sem, pedig volt már jónéhány szép fiú az életemben. Minden nap találkozom vele, ez is új. Valahogy mindig megoldom, hogy tudjak rá időt szakítani. Legalábbis eddig mázlim volt.
- Értekezletet tartunk ma, kérem szóljon a kapitányoknak - adom ki az utasítást, majd az ablak felé fordulva pillantok végig a városon. Felsóhajtok. Alig várom már, hogy este legyen.
*
Közeledik a délután, és én már tárcsázom Kai számát. Hosszan csöng ki, és kezdek ideges lenni. Miért nem veszi fel?!
- Hallo?
Megnyugodva mosolyodom el.
- Szia kicsike. Hányra menjek érted ma?
- Ó szia! Miért, mit terveztél?
- Semmi különöset. Mondjuk egy mozi és vacsora?
Na és persze utána nálam alszol, de ezt már nem mondom neki, csak magamban gondolom. Elégedetten nyalintom meg a számat. Teljesen függővé válok tőle.
- Jó, de ne tartson sokáig, mert két nap múlva vizsgázom, és tanulnom kell este.
Lefagy arcomról a mosoly. Lőttek a szexnek.
- Hát jó - sóhajtom fájdalmasan. - Talán túlélem ezt a két napot, de aztán kárpótolnod kell, kiscsillag.
Kuncogását hallva szinte magam előtt látom őt. A fenébe is, legszívesebben itthagynám az egész kócerájt, és elrabolnám őt az egyetemről, hogy aztán rávessem magam, majd ájultan forduljak le róla napokkal később.
- Akkor hatra gyere értem a sulihoz - hallom, és elmosolyodom.
- Rendben...
Szerkesztve Levi-sama által @ 2009. 11. 29. 20:32:58
Fulladozom szenvedélyes csókjában, és ő is kb annyira kap csak levegőt, mint én. Visszaborulva a párnára, rekedt hangon szólal meg.
-Nyugodtan ismerkedj a testemmel… Kai. Azt hiszem… te bármit megtehetsz velem… - félig lehunyt ködös szemekkel fogom fel szavai jelentését.
Bármit.
Ismétlem el magam újra szinte extázisba kerülök. Égő arcom csak még inkább lángra lobban, ha belegondolok, hogy milyen hatalommal rendelkezek felette.
Fél tudatlan állapotban húzom fel pólóm az aljánál fogva és a sarokba dobom. Kezeim végig simítanak a sima bőrfelületen, megbabonázva tökéletes izmait.Átadva magam a vágy sugallta érzésnek karcolom meg bőrét körmömmel.
Combomba markol, hirtelen, szenvedélyesen. Őrjítő hangja, biztatása, kezének szorítása borzongást indít el bennem, ez a drog mely felspannol és elkábít egyszerre. Merev tagom ösztönösen mozdul meg, az eszemet is kezdem elveszteni miatta. Visszahajolok hozzá. Most számmal is végig simogatom ott, ahol előbb még a kezeim siklottak. Finom bőre forró, hát nyelvemmel próbálom hűsíteni.
Nadrágjához érve, tudom, hogy ezt innen el kell távolítsam, de én még soha sem voltam ennyire…ennyire, nem is tudom mi. Bátor? Akaratos? Kíváncsi? Határozottan húzom le a gatyáját, előző kérdéseimmel nem is törődve. Megtorpanva veszem tudomásul, hogy még sosem láttam így közvetlenül szemből merev férfiasságát. Automatikusan villannak be a közösen eltöltött éjszakák képei, az, amikor fölöttem volt, amikor kényeztetett, amikor bennem volt… kicsit tisztább fejjel pillantok végig a kidolgozott férfi testen, melynek birtokosa igencsak jól szórakozhat elbátortalanodásomon.
-És most mihez kezdesz? – hát mondjuk, megvárom, míg tanácsolsz valamit.
-Nem tudom – felelem őszintén.
-Talán te is levetkőzhetnél. – engedelmesen bólintok, kigombolom és lehúzom a nadrágom. – Az alsót is. – kissé elkerekednek a szemeim, és egy még sötétebb árnyalatú pír önti el a képem. Istenem ez olyan ciki. Tudom, hogy már látott, de akkor is az, most mégis csak magamat vetkőztetem, na.
Nehézkesen, remegő ujjakkal húzom le magamról az utolsó anyagot, ami eddig eltakart. Jobb híján kezemmel rejtem „magam”, miközben visszaülök lábára.
-Engedd, hogy nézzelek Kai. Gyönyörű vagy így. Gyere ide…
Érzéki hangja negédesen csábítgat magához, én pedig bódultan hajolok fölé és csókolom finom száját. Érzem remegésé, állatias hangja kíváncsiságra késztet. Mielőtt kinyithatnám a szemem már teljes fordulatot vett a világ. Nyelve néhol simogat, néhol vadul nyalja bőrömet.
-Ezúttal… olyan élményekben részesülsz majd, amit meg sem közelített a múltkori… - őrjítő a hangja.
Csak a nevét motyogom, amíg forró nyelve és puha szája körbe nem ölel. Jézusom, ez múltkor is ilyen jó volt? A kérdés költői, nincs is időm végig gondolni… Végig fogdossa egész testem és arra kér, hogy forduljak hasra. Szó nélkül engedelmeskedem.
Térdre ránt én pedig meglepetésemnek hangot adva sikkantok fel. Mi..?
-Tudom, hogy ismeretlen és új ez neked… Majd hozzászoksz… - mégis mihez?
Elsőnek bennem reked a levegő. Egyszerre furcsa és egyben kínos is. Fejemet kapásból az első párnába fúrom, és inkább csak az érzésre koncentrálok. Ami egyre jobb lesz és feledteti velem azt a dolgot, hogy egy fantasztikus pasi van a popsimban. Fel kell emeljem a fejem, különben nem fogok tudni levegőt kapni, hangom akkor viszont szabadon távozhat és távozik is. Nyögéseim visszaverődnek a szoba falairól. Legszívesebben szétdobálnám a párnákat.
Újra fekszem az ágyon, ami nem is baj, mert a térdeim már kezdték megadni magukat. Szuszogok, egy kicsit még remegek is. Hiányérzetem támad. Lassan felnyíló szemekkel nézek hátra. Először nem is látom rendesen Taiga arcát, hangja viszont tisztán ér el hozzám.
-Te vagy a legszebb dolog, amit valaha életemben láttam…
Mosolyogva fordulok felé, egyik karommal átkarolom nyakát és magamhoz húzom. Kissé ki vagyok tekeredve, és kényelmetlen a póz, vissza is fordulok, amikor megérzem fenekemnek nyomódni Taiga merev tagját. Ehhez még azért hozzá kell szoknom. Automatikusan feszítem be az izmaimat, így gátolva, hogy beljebb nyomulhasson. Taiga azonnal cirógatni kezd, nyakamat csókolgatja, oldalamat simogatja. Módszere tökéletes, a kezdeti fájó sziszegéseim élvezettel teljes nyögésekké változnak. Taiga közvetlen a fülem mellett liheg, hallom mély levegő vételét, nagyot nyel, és úgy mozdítja meg újra a csípőjét.
Gyötrelmesen kínoz ez a lassú tempó, nem akarom, hogy visszafogja magát. Ösztönösen emelem meg a csípőmet, mire Taiga mellettem támaszkodó keze azonnal ráfog az oldalamra ér és felhúz.
Az eddigieknél mélyebbre hatol. Felkiáltok. Az érzés túl jó ahhoz, hogy magamba tartsam. Oldalra fordítom a fejem és Taigára nézek, arca szinte éteri. Behunyt szemei lassan nyílnak fel egyenesen az enyémekbe néz velük. Mosolyogva jön közelebb, én pedig felé hajolva tartom számat csókra. Félúton találkozunk össze.
Nem fogja vissza magát már, lökései erősek, tempója egyre gyorsabb, hajszol a kielégülés felé mind kettőnket.
Hangosan felnyögve összeszorított szemekkel élvezek el, minden izmom görcsbe rándul. Taiga tart már csak, ő is csak addig, amíg férfias nyögés kíséretében utol nem éri a kielégülés. Egyszerre rogyunk le, összegabalyodva, levegőért kapkodva. Kezem-lábam zsibbad, szívem hevesen kalapál. Taiga magunkra húzza a takarót, ölelésébe fészekelem magam, nyakába szuszogok. Édes biztonságot ad teste melege.
Szememet ólomsúlyok húzzák le.
-Taiga… - valamit még mondani akartam, de azt már nem sikerül kinyögni. Azonnal elnyom az álom.
~~~~~~0~~~~~~~
Korán reggel van még mikor felébredek, kivételesen előbb mint Taiga. Biztos a hazai pálya előnyei. Óvatosan kelek ki az ágyból, visszatakargatom az alvó férfit, hogy tovább tudjon aludni.
Kimegyek, lezuhanyozom, és alsómat felvéve a konyhába sétálok reggelit készíteni. A fél hűtőt képes lennék össze pakolni, annyira kívánok mindent. Furcsállom, hogy Taiga nem jött még utánam, még aludna? Tálcára teszek némi ennivalót és kis egyensúlyozásokat végezve a szobába viszem. Még mindig alszik, vagy én ébredtem túl korán. Az ágy mellé teszem a tálcát és elé guggolva nézem békés arcát még mielőtt felébreszteném. Annyira természetes ez az egész helyzet, az hogy itt van nálam, hogy reggelit csinálok neki, hogy azon morfondírozok, hogy vajon mindig ilyen nyugodtan alszik…
