Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Hetalia Axis Powers)

<<1.oldal>> 2. 3.

Ereni-chan2011. 12. 31. 01:32:45#18365
Karakter: Alfred F. Jones
Megjegyzés: (Hambimnak és Krokettemnek)



- Amerika! - hallom L.A. rémült hangját, de most nem szabad beszélnie, mert akkor lelepleződünk!

- Maradj most csendben! - fogom be a száját, és hallgatózom. Schmidt és az ellenőrző épp most mennek el a szellőzőnk elől, aminek még sebtében vissza tudtam tenni a rácsait. Nem értem, mit mondanak, ebbe a lyukba rossz az akusztika. Valószínűleg amúgy sem értenék semmit, nem tudok gyíkul. Végre elmennek, én pedig lepillantok L.A.-re, aki éppen engem néz. Sóhajtva veszem le a kezem a szájáról, a veszély már elmúlt. Most ki kéne jutni innen!

De Andy addig mocorog, míg végül jobban mozgóképtelenebbé válok, mint amúgy. Az arcunk már majdnem összeér, érzem, ahogy levegőt vesz, és ezzel nem is lenne bajom, más helyzetben… de itt van!

- Most mi lesz? - nyögi ki Andy nagy nehezen, nekem pedig erősen kell koncentrálnom, hogy most még véletlen se gondoljak rosszra.

- Hát… kimegyünk valahogy - válaszolom, de valójában leragadtam a melleinél. Hmm, vajon mekkorák lehetnek? Így a sötétben nem nagyon lehet kivenni őket, de biztos az én igényeimnek megfelelőek, természetesen!

Közben Andy tovább mocorog, amivel csak azt éri el, hogy az ölébe dőlök. Oh yes, jó hely ez itt, így maradunk… vhááá, takarót is kaptam. Vagy várjunk, ez nem is takaró!

Eszeveszett kapálózásba kezdek, hogy leszedjem magamról végre a dolgot, mivel ez alatt nem kapok levegőt! Ebbe a lyukba amúgy sincs sok, de megfulladni azért nem akarok. Végül sikerül eltávolítanom magamról a hajköteget, amit onnan találtam ki, hogy Andyhez tartozik. Gyilkos egy fegyver, annyi biztos!

- Meg akarsz ölni?! - köhögöm levegő után kapkodva, mert ez tényleg nagyon húzós volt! Csak kis híja volt, hogy többet ne kelljen levegőt vennem. Andy csak a fejét rázza, aztán felhúz magához.

- So sorry - mondja megbánóan, és a hátam kezdi simizni. Ettől már jobban leszek, viszont L.A. ennek ellenére se hagyja abba a simit. Mereven bámulni kezdem, és erre már észbe kap. Furcsán néz vissza rám, pedig nem azt akartam, hogy rosszul érezze magát tőle. Valójában jólesett, amit csinált. Talán olvas is a gondolataimban, mivel odahajol hozzám, és megcsókol. Ez megint meglep, nem szokott ilyet önként csinálni. Na nem, mintha zavarna, sőt… csinálhatná gyakrabban!

Végül egy fáradt nyögéssel válik el tőlem, valószínűleg ugyanazt érzi, amit én is. Elzsibbadt a lábam… Nagy nehezen kikecmergünk a szellőzőből, és többet nem is bújok bele semmi pénzért!

Kinyírom Schmidtet, csak találkozzunk újra!

Idegesen szemlélem a kifelé nyíló ajtót, vajon elmehetünk már, vagy még itt van az ellenőrző? Legalább valami jelet adhatna az a szőke idióta! L.A. felé pillantok, valamit mondani akarok neki, de rögtön elfelejtem, ahogy meglátom az új kinézetét.

Hát ez extra WTF. Vagyis inkább OMG, de jó csaj lett… valahogy egy fikarcnyival se csillapult a vonzalmam iránta, hiába váltott nemet. Nevezem, tud valamit a srác. Illetve most már lány…

- Mi van? - kérdi, majd miután nem válaszolok, elindul felém, de fél úron megáll, és visít egyet. A dobhártyám abban a pillanatban eltemeti magát, és csak hosszas unszolás után hagyja abba a csöppet sem kellemes gyászindulót. Ah, ez fájt. Ilyet se többet!

Jaj ne, újra akarja kezdeni… még időben befogom a kicsi száját, mielőtt megöl. Nem kell többet kifejezni az érzéseit, ha ez ezzel jár! Könyörgően néz rám, de jelenleg annyit tudnék csak segíteni neki, hogy lesmárolom, akkor talán kicsit könnyebb lesz. Bár nagy valószínűséggel csak nekem.

- L.A., nyugi - próbálom megnyugtatni, nem mintha nem futkosna fel-alá bennem is az ideg. De ezt nem ragozom, inkább csak megragadom a kezét, és kihúzom az ajtón. El kell tűnnöm innen, mert még öt perc, és belebetegedek ebbe a fehérségbe!

Néhány random kör megtétele után végre a nagyterembe érünk, ahonnan kiindultunk. Hála istennek, a végén még hívő leszek. Elindulok a kijárat felé, de Schmidt nagyon szeret engem, mivel még pár plusz óra itt tartózkodás után sem szándékozik elengedni. Én viszont csak egyre jobban utálom ezért!

Megtorpanok miatta, L.A. pedig nekem jön. Ajánlom, hogy fontos legyen!

- Mr. Jones - szól kissé szigorúan, ahogy az egy Germantől elvárható. I don’t like Germans!

De azért csak félrevonulok vele, hogy elmondhassa a problémáját.

- Nem egy fiúval jött ide? - tér rögtön a lényegre. Jé, ki gondolta volna, hogy éppen ez tűnik szembe neki? Mondjuk… Andy jó csaj lett… a végén még féltenem is kell majd!

- Umm… nem. - A vesébe látó tekintetétől a hideg futkos rajtam, de akkor sem vallok be neki semmit. A végén még bennfogja L.A.-t kísérletezni, kinek kell az?!

- Hát jó - enyhül meg, és mintha megadóbbá válna. - De Mr. Jones. Ha valami baj történjen, azonnal jöjjenek vissza. - Angyalka képpel bólintok, persze minden vágyam, hogy visszajöjjek ide. - AZONNAL! - Jóójóóó… nem kell ordítani!

Sértődötten bólintok, aztán otthagyom. A soha viszont nemlátásra!

Visszamegyek L.A.-hez, és ismét kézen fogva a repülő felé indulok vele. Páran még követnek, kíváncsi lennék melyik a pilóta, mert annak szeretnék bemosni egy jó nagyot! De pechemre mindegyik ugyanolyan ruhában van, dokikám biztos erre is gondolt. Go to Hell, snitches.

Andy közben a lehető összes módon próbálja takargatni magát, meg a hátsómba bújik, ami nem zavarna otthon, de itt és most zavar. Enyhén túlzásba viszi ezt az egészet.

Olyan tíz perc múlva felszállunk, és végre valahára hazafelé vesszük az irányt. Mindenhol jó, de a legszarabb Schmidtnél!

L.A. nincs beszédes kedvében, és engem is kiütött a sok infó, amiből majd jelentést kell írnom. A fejemben csak mirelit búzakalászok meg paradicsomot rágcsáló patkányok szaladgálnak, úgyhogy gyorsan kimosom az agyam, mielőtt még meghalnék. Hát nem hiába, rossz hatással van rám a tudomány!

☆☆☆

Valamikor elszundíthattam, mert arra kelek fel, hogy a pilóta leteszi a gépet. A fejem ismét találkozik az üléssel, és nem túl kedvesen el is küldi a fenébe. A legrosszabb kelés a világon!

De ahogy L.A.-t meglátom, el is száll minden dühöm. Olyan cukin alszik, hogy az már jó hatással van az idegeimre. Eszembe juttatja, hogy HERO vagyok!

Végigsimítok az arcán, hogy felébredjen, de még így is nehéz neki. Azért csak kinyitja a szemét.

- Gyere - próbálom felhúzni a székből, de mintha pillanatragasztóval tették volna oda. Nah L.A., ne játszunk, más terveim voltak így délutánra! Végül egy nyekkenéssel sikerül talpra rántanom, és most az se zavar, hogy a fél haja az arcomba repül. Már kezdem megszokni.

A repcsiről való lekönyörgéshez már újabb tehetség kell, ami nekem meg is van, de mikor már a fák mögé kezd bujkálni, az kicsit sok(k).

- Nem érünk rá erre - rovom meg, mivel tényleg mást akarok a bújócskázás helyett. Ennek különben sincs semmi értelme!

- Add vissza! - nyöszörög, mikor elveszem a mobilját. Nem kell az most, mást terveztem el. A végén még bekavarna nekem. - Haza kell mennünk!

- Most máshová megyünk - jelentem ki, és elkezdem magam után húzni. Nincs szerencséje, mivel mielőtt beszunyáltam pontosan megnéztem, hova kell menni, és most a zsebemből szóló sétáló GPS segítségével tájékozódom. Ebben a rohanó világban kénytelen feltalálni magát az ember!

Én céltudatosan megyek előre, de L.A. már sokkal kevésbé céltudatosan bujkál hol mögöttem, hol a házak mögött. Pechére viszont nekem most sincs nagyobb kedvem a bújócskához, éppen ezért magam mellé húzom, hogy ne tudjon feleslegesen játszadozni. Majd ma este, kicsim.

A járókelőknek nagyon tetszik a látványunk, biztos nagyon édesek lehetünk, bár mondjuk ez nem volt kétséges. L.A.-nek viszont ez sem tetszik.

Magamban sóhajtok, úgy tűnik nehezebb lesz elvonni a figyelemét, mint gondoltam.

- Hová viszel? - torpan meg hirtelen az említett, így én sem tudok tovább menni.

- Ruhát kell vennünk neked - mérem végig, mert ja, nem nagyon tetszik, hogy fiú ruhában van. Ehhez az énjéhez valahogy nem illik.

- Minek? Ez nem jó neked?! - Eltaláltad!

- Nem mutatkozom egy tomboy-jal, ha egyszer szép lány vagy - zárom le a vitát, és betolom egy csajos boltba. Az lesz, amit én akarok, mivel erősebb vagyok, és ez nem volt másképp a fiú énjénél sem. Bár azzal nem kellett ennyit civódni. Nők…

És NőŐők megint. Hogy tudnak ilyen nyálas dolgokon létezni? Persze… ha az éjszaka közepén érzed ezt egy csajon, miközben rád mászik, az oké… de így kissé bódító. Egyetlen szerencsém, hogy L.A. is bekábul tőle, így nyugodtan el tudom rángatni a fehérneműkhöz, ahova valóban jöttünk. Csak egy futó pillantást vetek az eladóra, és ez éppen annyira elég, hogy megállapítsam: jó a segge. Na erről ennyit!

A csipkebugyis sort kihagyjuk, mert nagyon nem szeretném, hogy Andy egy olyanba fojtson bele, márpedig a tekintete ilyen szándékokról árulkodik. Inkább a melltartókhoz vezetem, azokat mindig is jó buli volt leszedni a csajokról!

- Nem kell! - nyafog a mellettem lévő, miközben próbálom megállapítani, hányasat is kéne venni neki. Nem tűnik túl nagynak, de ha meg túl kicsit veszünk, az se jó. A végén megunom a találgatást, és inkább L.A. mellkasához nyomok egy darabot. Ezzel meg is van oldva a probléma.

- Hmm… ez jó lesz? - nézem elgondolkodva az eredményt, Andy pedig sűrűn ellenkezne, de nem hagyom neki. Túl jó őt egy szál fehérneműben elképzelni, és hogy egyszer élőben is láthassam, muszáj vennem neki. Itt most nagyon fontos igényemről van szó!

Persze fülig elvörösödik, arról nem is beszélve, hogy a köldökpécéjén is megcsillan a fény. Hmm, régi szép emlékek… milyen kár, hogy egy éles hang durván kirángat belőlük.

- Ti meg mi a francot csináltok? - förmed ránk az a kedves eladólány, akinek úgy tűnik a modora nem olyan jó, mint a segge. Eleve az idegennek számít, hogy valaki RÁM szóljon, mikor én Amerika vagyok, ha úgy tartja kedvem akár az egész szekrény csipkebugyit felpróbáltatom L.A.-jel!

- Nos ömm… csak próbáltam méretet venni a barátnőmről - vigyorgom felé, hátha a sármom elvarázsolja, de valószínűleg nincs ízlése. Andy még mindig mellettem gyakorolja a paradicsom szerepét, pedig az nem a legkedveltebb zöldsége. Vajon mi tett így be neki? A helyzet, vagy a tény, hogy a barátnőmnek neveztem?

- Szuper, de ugye vágod, hogy a fehérneműket nem próbáljuk fel, és hogy itt nem szexualizálunk? - fúj egy rágógumi buborékot, ami ki is pukkad, még épp hogy nem az arcomba. Az L.A.-i lakosok kedvesek, mint mindig.

- Szexua… - Inkább lemondok róla, hogy ezt a szót megismételjem, túl hülyén hangzik! - Na jó figyu, akkor mérd le neki te, az nem szexualizálás! - huzakodok elő egy (szerintem) remek ötlettel, de erre mindkét csaj úgy néz rám, mintha beszélő hambi lennék, vagy járkáló sültkrumplis doboz. Már éppen megkérdezném, mi ilyen csodálatos, mikor az eladó csaj leken egyet, és ugyanezzel a lendülettel ki is penderít az utcára. A járdán csúszva füstölgök egy kicsit, aztán nyekkenve fordulok hanyatt. Na, most mi a fene van?

- Hülye perverz! - vinnyog a csaj, aztán már csak azt látom, ahogy Andy lendületből a képébe vágja az ajtót, amitől hanyatt dől. OMG. Még hogy a lányok aranyosak és kedvesek!

- Ezt neked, picsa - morog drága lakosa felé, aztán hátarcot vág, és odasétál hozzám. Bár a csajt szépen elintézte, engem most nem segítene ám fel, csak komor képpel bámul le rám. Olyan „én megmondtam” feelingű a dolog, pedig ő aztán nem mondta, hogy az eladócsaj fel fog képelni.

- Miért ilyen durvák velem a lányok? Nem csináltam semmi rosszat - ülök fel nyöszörögve, de L.A. ebben sem erősít meg. Persze egy lány testben lévő fiúnak biztos ciki lett volna, hogy egy lány látja, na de kérlek… csak kérnie kellett volna, én is szívesen vettem volna méretet!  

- Mondtam, hogy nem kellenek csaj ruhák - jelenti ki ugyanazt, mint nemrégen, de ahogy akkor sem, úgy most sem érdekel túlzottan a véleménye.

- De kellenek L.A., mert két választásod van: vagy veszünk neked csaj ruhákat és azokban flangálsz előttem, vagy nem veszünk, de akkor meztelenül kell lenned! - pattanok fel, és halál komolyan mondom ezt a szemébe, de nem kellett volna, mivel most meg ő dönt vissza a földre, és a hajamat kezdi húzkodni. Namáááár, ne öljetek meg, csajok!

- Amerikaaaaaaaaaaaa! - visít tök vörösen, bár ez a helyzet kezd egyre tetszetősebb lenni. Odahajolok hozzá, és megcsókolom, ettől mintha lenyugodna. Ám ez se tart sokáig, mert mikor szembesül vele, mennyi ember kukkol még minket, inkább leszáll rólam, és a földet kezdi bámulni. Jajj, L.A… komolyan mondom akkor nem volt ilyen zavarban, mikor a boltban támadtam le, ahol mindenki hallotta, ahogy nyögdös. Persze egy lány sokkal szégyellősebb meg minden, de ez csak egy csók volt! Na mindegy, nem próbálom megfejteni a női nemet.

Inkább csak felállok, leporolom magam, aztán megfogom Andy kezét, és elindulok egy másik bolt felé. Márpedig csak azért is látni fogom ma csaj ruhában, ha addig élek is!

☆☆☆

Hosszadalmas és fárasztó rohangálás után végre összeszedek neki egy pár darab ruhát. Iszonyatosan válogatós, és szinte csak a fiúsabb cuccokra mondott igent, de azért pár lányosat is csentem közéjük, miután sikerült megtanulnom, mi a mérete. Mindezek után elindultunk hazafelé, illetve tettünk vagy öt lépést, aztán meguntam cipelni a szatyrokat, így fogtunk egy taxit. Benn nem sokat beszéltünk, tekintve, hogy L.A. újabban utálja a hangját, meg is mondta nekem, mikor az egyik énekeséhez hasonlítottam. Kicsit szigorú így lányként, de ne gondolja, hogy annyiban fogom hagyni. Megkapja érte, ami jár, csak később.

Egy jó óra múlva már otthon is vagyunk, bár az L.A.-i forgalom nem kedvez nekünk, de szerencsére Andy nem lakik messze. Ó, a másik dolog.

- Hogyan szólítsalak? - kérdem, miközben kisegítem a kocsiból, amit persze hárítana, de nem engedem neki. Meguntam, hogy állandóan ellenkezik velem.

- Andy - jön az egyhangú válasz. - Mert attól még hogy most lány vagyok, fiú vagyok. - Értetlenül nézek rá, aztán megcsóválom a fejem.

- Ez esetben cuncimókusnak foglak szólítani minden egyes ember előtt, akivel csak találkozunk.

- Nemerd! - Hehe, dehogynem. Mikor látja, hogy komolyan gondolom felsóhajt, és elmereng.

- Ellie - mondja végül. - Ha lány lennék, ez lenne a nevem.

- Ellie? - ejtem ki. - Az nem a mamut neve a… - nem folytatom a lángoló tekintetét elnézve. Hoppá. Nem számoltam azzal, hogy most lány, ergo hihetetlenül érzékeny az alakjára. Eh, szoknom kell még! - Úgy értem szép név.

- Ch - szegi fel a fejét sértődötten, és elindul előttem. A tekintetem akaratlanul is a fenekére téved, ami… hmm, neki is jó segge van… de mióta nézem én a csajok seggét? A pasikét nem szoktam ennyire! Oké, ébredj fel Amerika, ez csak egy csaaaaj!

Miután ezt ilyen szépen megbeszéltem magammal, utána indulok. Bent aztán rögtön videójátékozni kezd, így nekem kell berakni a ruháit a szobájába. Mivel nem férnek már bele a gardróbjába kénytelen vagyok a felét kipakolni, ami az én szekrényemmel uncsi lenne, de az övével egész izgi. Találok egy csomó Amerikás pólót, az egyiket fel is veszem, és csak egy kicsit kicsi rám… sose baj, Andy azt se bánná, ha félmeztelenül mennék ki hozzá. Ellie meg… azt nem tudom, de majd egyszer kipróbálom!

Miután végigkutattam a cuccait és el is pakoltam kimegyek a szobájából, és a konyha felé veszem az irányt.

- Van itthon kaja? - kérdezem a Left 4 Dead-ező L.A.-t, aki a nyálcsorgatásban el is felejtette, hogy nem egyedül jött haza.

- Nyisd ki a hűtőt, és kiderül - jön a csípős válasz, amire csak elhúzom a szám. Szép, mondhatom. Kinyitom a hűtőt, de mivel csak néhány csótány köszön vissza belőle, be is csapom. Affene, ezt nem lesz könnyű megemésztenem. De hogy még ezt is túléljék!

- Rendelek pizzát. Kívánság? - lépdelek a telefonhoz.

- Legyen rajta kóóóólaaaa - folyik le a kanapéról fejjel lefelé, mint egy giliszta, én meg aggódó tekintettel nézem. Ez a lányság rosszabb hatással van rá, mint gondoltam. Remélem, megbolondulni azért nem fog! Bár azt hiszem, már késő.

Megrendelem a pizzát, egy óra múlva meghozzák. Addig én a csótányokat próbálom kiüldözni a hűtőből, az egyik meg is akar lógni, de Ellie sikeresen rátapos, mikor feláll ujjongani, hogy új rekordot döntött. Fancsali grimasszal gratulálok neki, és imádkozom, hogy a bogárka ne akarjon feltámadni a cipőjén. Rosszabb lenne egy horrorfilmnél is! 

- Eleget játszottál, Ellie - húzom ki a játékkonzolt, miután megunom a folyamatos lövöldözés hangját.

- Ajj Amerika, pedig épp most jött volna a főellenség! - siránkozik tovább, én meg csak a szememet forgatom. Ki nem szarja le a főellenséget? Nem bírom már, hogy nem velem foglalkozik!

- Nem érdekel - ülök mellé karba tett kézzel, és kapcsolgatni kezdem a tévét. Mindenhol a Titanic megy, biztos már megint évfordulója van, szuper. Ezt meg kell néznünk, jót fog tenni Ellie lelki fejlődésének. Ő persze látványosan ásítozik, pedig ez még csak az első tíz perc volt… látszik, hogy nem nézett még romantikus filmet a pasijával. Nekem sem lenne életszükségletem, csak mivel lány, kicsit lányosabbá kell tennem, hogy ne égjek be vele a fél világ előtt! Bár valójában… nem is erről van szó…

A fejét a vállamra hatja, mikor már nagyon unja magát. Kicsit máshogy érzem most magam, mivel nem olyan a közelsége, mint régen volt. Na jó bevallom, a melle a kezemhez ér, én pedig csak azt tudom nézni! Ilyen gondom azelőtt NEM volt!

Próbálom türtőztetni magam, de nem nagyon sikerül. Akkor telik be a pohár, mikor a kezem is megfogja. Ez önkéntelen cselekedet lehet nála, és most én is erre fogom fogni a következőt… megfogom a kezét, de a másikkal végigsimítok a combján. Erre már megrezzen, és arrébb ugrik mellőlem.

- What do you do? - kérdi nagy szemekkel, amitől csak még aranyosabb lesz.

- Szerintem tudod - hajolnék vissza hozzá, de ő erre a kanapé végébe préselődik. Felhúzott szemöldökkel bámulok rá. Most mi van?

- Ne - jön az egyszerű reakció, de nem akarom elfogadni. Egész idáig rávettem a szexre, nem most lesz az-az alkalom, mikor elutasíthat!

Visszahúzom magamhoz, ő meg zaklatottan próbál ellökni, így végül csak beleültetem az ölembe, és itt megállok.

- Mitől félsz? - súgom a fülébe. Erre megáll, és a szemembe néz. Jééé, tényleg meg van ijedve. De mitől? Az előzőket is túlélte, annyira durva nem voltam. Meg most lány, eleve más lett az értékrendem.

- Semmitől - kapja oldalra a fejét. Túl átlátszó.

- Nem bántalak - kezdem ismét felvezetni a kezem, de odakap. Ez nehezebb lesz, mint gondoltam, de szeretem a kihívásokat! Gyengéden megcsókolom, közben irányt változtatok, és inkább a pólója alá nyúlok be. A hasát kezdem simogatni, és ezt már hiába is akarja megakadályozni. A számba nyög, én pedig elégedetten kezdem birizgálni a pécéjét. A gyengepontjai legalább nem változtak, sőt… többen is lettek.

Mikor már elég tehetetlenné izgatom, visszatérek az eredeti célhoz. Már nincs elég ereje hozzá, hogy megállítsa a kezem, bár rögtön több lesz, mikor a nadrágjába érek. 

- N-neeeh - nyögi elválva tőlem, de már nem állít meg, akárhogy is szeretne. A kezem az alsóba vándorol, amit még nem sikerült lekönyörögnöm róla, de eljön ennek is az ideje. Viszont most nincs időm ilyeneken gondolni, hacsak nem akarom, hogy elmeneküljön. Így hát simogatni kezdem, és egészen furcsa érzés, hogy semmi sem áll fel neki, helyette kezd egészen nedves lenni… még jó, hogy ez a helyzet sem új nekem, mert én híró vagyok! És jóképű, akinek sok fangirlje van, de ez mellékes. L.A. közben egyre jobban összehúzza magát, de hiába is, már túl jól hozzáférek. Folytatom a kényeztetését, és lassan megadja magát. Kipirult arccal liheg a nyakamba, amit nem kéne, mert azért én sem vagyok kőből… vagyis de, alul hamarosan abból leszek.

Felnyög és megfeszül, mikor a csiklójához érek, és akkor ismét előtör belőle valami tiltakozás-féle.

- Neh… ez nagyon rossz… - nyögi összeszorított szemmel, pedig a teste nem ezt mondja. Nem rossz, csak új, mert eddig máshoz volt szokva. De majd megmutatom neki, hogy ez is lehet jó…

A nyakába csókolok, közben gyorsítom az ujjaim mozgását. Már a lába sincs összezárva, ő se tudott sokáig ellent mondani a jónak, ahogy egyik csaj se. Arról nem is beszélve, hogy milyen édesen nyögdös! Bár a fiú énjét semmi sem múlja fölül.

Éppen készülnék még ennél is mélyebb vizekre evezni, mikor megszólal a csengő. Shit, ez a pizzás lesz, nem tudott volna még két órát elmaradni a dugóban? Én is be akartam valamit dugni, de így nem fog összejönni!

Ellie reménykedve néz az ajtó felé, de ezt akkor sem fogja megúszni. Kicsit erősebben szorítok rá a legérzékenyebb pontjára, mire majdnem felsikolt, még éppen időbe kapja a szája elé a kezét. Egyre jobban remeg, és ha ehhez még egy kis pécésimizést is kapcsolok, akkooor… nem is bírja tovább. Elélvez, én pedig elégedetten húzom ki az alsójából a kezem. Ez határozottan ragadósabb, mint amire számítottam. Naughty L.A.!

De mivel már igen-igen megunom a csengő folyamatos hangját, Ellie-t is kiteszem az ölemből, és elindulok ajtót nyitni. Még szerencse, hogy a farmeremet átcseréltem, különben elég ciki lenne kiállni az ajtóba. A futársrácnak szerencséje van, nem kezd el reklamálni. Ajánltam is neki, nem szeretem, ha félbeszakítanak. Fizetek, aztán beviszem a pizzát, de L.A. már nincs a kanapén. A fürdő csukott ajtaját elnézve tuti, hogy oda ment. Sóhajtva ülök vissza a kanapéra, és megpróbálok valami pornót keresni a tévébe, hogy ne csak neki legyen jó. Ezzel elvagyok egy darabig, de mivel nem találok semmit, nagyon imádkozni kezdek, hogy jöjjön végre ki!

- Gyere már ki! - kiabálok be neki. - A végén még olyan tiszta leszel, hogy enni lehet rólad… na nem mintha nem ennék rólad, csak...

- Shut up, America! - jön a kedves válasz, és ezzel le is mondok a várakozásról. Inkább csak lehajolok a kulcslyukhoz, és bekukkantok rajta. Nem szoktam én lányok után leskelődni, de szükség törvényt bont! Hmm, na lássuk, mi van itt… mást nem látok, csak egy hátsót, mivel L.A. éppen háttal áll az ajtónak. Ahogy gondoltam, tényleg jó segge van. Most ennyi is elég lesz.

A gatyámba nyúlok, és onnantól kábé transzba esek, mert azt sem veszem észre, mikor Ellie-ben tudatosul, hogy nincs váltóruhája. Azt se hallom, mikor tőlem kérne, az viszont már elég eleven élmény, mikor rám nyitja az ajtót, és meglátja azt a meredező dolgot a lábam között… aztán elvörösödik, és vissza is csapja. Kezd kitisztulni az agyam, és szidni is kezdem magam, hogy nem rántottam ki azon a pici lyukon az előbb!

Na, kanosság off, őt nem bántjuk.

- Ellieee… akkor nem is eszünk? - kérdem angyalian, hátha újra kinyitja, de nem. Bah, hiába is reménykedek! Sóhajtva szedek elő neki egy neonzöld hálóruhát, kivételesen nem a legszexibbet, amit vettem neki, mert azt ugyanazzal a lendülettel át is cserélné… a fürdő elé teszem egy székre, aztán bezárkózom a másik fürdőbe. És ha most valaki meg mer zavarni, annak csúnya vége lesz!

☆☆☆

Christmas Special!

- Hull a pelyhes fehér hó, hozz egy L.A.-t Télapó… wiiiii - tépem le a sok színes papírt, amit persze mind én csomagoltam be magamnak, csak hogy jobb legyen az összhatás. L.A.-nek is csomagoltam, csak ő most valahova elkóricált, így nem tudom odaadni neki. Ezért tehát csak énekelgetek tovább, hátha a neve többszöri ismételgetése idecsalja.

- Szóltál? - lép be a nappaliba egy hatalmas üveg kólát szívószálazva, én meg csak diadalittas képpel felállok, és felé fordulok.

- Yeah. Merry Christmas, my city! - vigyorgom rá, és kap is egy elrugaszkodott karácsonyi ölelést, amitől majdnem a kóla is távozik belőle… az pedig nem lenne túl jó, tegnap egész nap (14:00-tól 14:15-ig) csak takarítottam, hogy nézzen ki valahogy ez a szoba. Amúgy is tökéletes lett volna, de hát na… a hagyományokat nem szakíthatjuk meg.

- You too - nyögi édesen, aztán elengedem, hogy a kanapéra ájulhasson. Nyaaa Eléj, csináltam már fárasztóbb dolgokat veled, ne dőlj ki csak egy szeretetbombától!

- Azt ígérted, téged kaplak a fa alá becsomagolva. De nem így lett, miért? - vonom kérdőre sunyi tekintettel, ő meg csak oldalra pillant. Oké, lehet, hogy nem a legérzékenyebb pillanatában kellett volna megígértetni vele, mikor csak kicsi kellett hozzá, hogy elmenjen, meg hát késő is volt már, olyan hajnali kettő, mert megint sok kávét ittam, és nem tudtam elaludni… pech lett volna, ha éppen akkor jön a Mikulás… de attól még megígérte, és én nem felejtem el az ígéreteket!

- Because dear America, elakadtam ott, hogy magamra tettem a doboz fedelét… onnantól már csak belülről tudtam csomagolni, ami megint nem ment, mert lámpát nem szereltem fel a dobozba… sorry - pillog rám angyali szemekkel, és tényleg, miért is nem azt kértem inkább, hogy angyalnak öltözzön be? Amilyen kis élveteg, még tetszett is volna neki.

- No problem, ami késik, az nem múlik - kacsintok rá, éreztetve, hogy bizony drága Andy hiába is menekülsz a helyzet elől, egyszer úgyis becsomagollak, ha nem is dobozba, legalább pár szalaggal. Nincs kétségem affelől, hogy élvezni fogod! - Na figyelj! Van egy csomó ötletem, hogy hova menjünk el karácsony alkalmából - katapultálok ki mellé, és elő is veszem a karácsonyi listám, amit tegnap a fárasztó nagytakarítás közben írtam. A kedvenc helyeim karácsonyi programokkal, na meg sok shake-kel és hambival… vagy várjunk, nem. Csak én ettem le a lapot tegnap. Crazy I!

- Elmehetünk a japán negyedbe karácsonyi szusit enni, Kiku azt mondta, hogy nagyon finom! Akkor elmehetünk még a „Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” darabra is, az tuti király, legalábbis azt mondták jobb, mint a Diótörő… de elmehetünk a vidámparkba is, az most sokkal olcsóbb, mert…

- Igen Amerika, ez mind nagyon jó, de… - szakít félbe Andy, és jelentőségteljesen néz rám. Értetlenül pillantok vissza, de rögtön megértem, mire gondol, mikor meglátom a szájáról lecsöpögő kólát. Oh shit, ne már…

-… de elmenetünk a Mekibe is, kihasználni a karácsonyi akciót.

- Igen Amerika, tegyük ezt! - csillan fel a szeme, és megölel, én pedig csalódottan ölelek vissza. A Meki jó dolog, oké, csak az első karácsonyunk én… máshogy szerettem volna tölteni. - Utána pedig mehetünk máshova is - teszi hozzá, mikor meglátja a búskomor képem.

- Of course - sóhajtom, de be se tudom csukni a szám, mivel Andy már benne is van. Ooooké, megtalálta az egyik gyengepontomat, de akkor sem fog ő vezetni! Ledöntöm a kanapéra, és most én megyek bele az ő szájába. Nem kell ehhez fagyöngy sem, bár a biztonság kedvéért azért minden lehetséges helyre feltettem egyet. Legalább hadd érezzem kicsit jobban magam karácsony napján! Jut eszembe… hol van Tony?

Pár óra, és már a díszekkel teli, emberekkel teletömött Mekiben ülünk. Még szerencse, hogy külön páholyt foglaltam az ablak mellé, hogy mindig legyen helyem, ha esetleg jön a világvége és még utoljára be akarok kajálni. Most is kihozták a fél raktárat, Andy boldogan úszkál is benne, de nekem három hambi után elmegy a varázs, és az ablakon kezdek kibámulni. Ki akarok menni, és hóembert építeni, és megdobálni a hókotrókat, és jól kiröhögni őket, aztán meg menekülni előlük… de ehhez először is havaznia kellene. Let it snow…

- What the problem, America? - ér a kezemhez Andy, mire felriadok. A nagy hambikupac már nincs előttünk, nagyon éhes lehetett, vagy csak elraktározta valamilyen titkos helyre őket. Hm, vajon hova is?

- Nothing - csóválom meg a fejem. - Csak sajnálom, hogy nincs hideg.

- Én nem - borzong meg, és valószínűleg nem érti, miért akarok én jégcsapokat meg hókotrókat, mikor a meleg sokkal jobb. Nos, erre egészen egyszerű a válasz.

- Jó lenne, ha esne a hó - ábrándozok el ismét.

- Az tényleg jó lenne - csillan fel az ő szeme is, én pedig elvigyorodom. Megvan már, mit csinálunk!

Miután fizetek, kézen fogom L.A.-t, és a repülőtér felé indulok. Tuti, hogy Los Angelesben is van egy külön bejáratú csak nekem, ugyanis minden főbb városomban elhelyeztem egy ilyet. Remélem, jó irányba megyek, bár ha minden mást nem is, a repcsik irányát ezer százalék, hogy tudom fejből. L.A. majd úgyis szól, ha eltévedtünk.

Szerencsére erre nem kerül sor, így pár óra taxizás és sétálás után eljutunk a város másik végére. Csillogó szemekkel hallgatom a repülők zaját, imádom ezt, nem lehet megunni! Andy kezét még mindig fogom, el ne szökjön tőlem. Miután beszéltem a recepcióssal egy lifthez vezet minket, aztán megnyomom a Földszint gombot, és elindulunk lefelé. Kis várakozás után az ajtó kinyílik, én meg szinte kiporzok rajta, egyenesen a repülőimhez. Van itt minden, az A–10A csatarepülőgépem, a P–51 Mustangom, az F–86 Sabre-öm… úgy tűnik, hogy ide csak vadászrepcsiket telepítettem, ugyanis majdnem biztos, hogyha jönnek az UFO-k, először Hollywoodra fognak lecsapni. Mondjuk, oda hiába is mennének, mindenki azt hinné, hogy csak statiszták vagy ilyesmi. De mindegy, nekem most nem ők kellenek, akármilyen aranyosak, hanem valaki más. Kis kanyargás és porfelhő után meg is találom, és meghatva kezdem el ölelgetni. Ó, az én pótolhatatlan szerelmem, a Santa C-2500! Merlin motorral, hogy az egész világot körbe lehessen repülni vele egy éjszaka alatt. Mikulásbácsi érkeziiik!

- Ó kicsim, ugye megvoltál nélkülem? Nem bántott senki, egyetlen szerelmem? - dörgölőzök hozzá tisztára el is felejtve, hogy L.A. itt áll mellettem… és nem néz valami szépen. - He-he. Úgy értem, utánad! - De ezt már nem tudom jóvátenni neki. Végül csak vállat vonok, aztán a karjaimba kapom a kis féltékenyt, és a repcsi belsejébe indulok.

- Amerikaaa - kapaszkodik bele a ruhámba, mikor le akarom tenni. - Hová megyünk? - Elgondolkodva nézek rá.

- Először is haza, hogy legyen meleg ruhánk. Aztán pedig bárhova, ahol esik a hó!




Szerkesztve Ereni-chan által @ 2012. 01. 01. 12:41:42


Ereni-chan2011. 10. 15. 23:26:35#17288
Karakter: Alfred F. Jones
Megjegyzés: (Cukikámnak és V-channak)


Miután kimegyek a szobájából, leülök tévézni, és estig ezt is teszem. Otthon nagyjából ugyanez a programom, vagy Kajszi agyára megyek, vagy zabálok… de most valahogy egyikhez sincs kedvem. Rossz a hangulatom, de magam sem tudom, miért. Egy könyvben olvastam ilyenről. Izé… mesekönyvben. A királyfinak bűntudata volt, amiért magára hagyta a királylányt olyan hosszú időre. A királyfi én vagyok, éz egyértelmű. De L.A. lenne a királylány..? Ha az is, az nem magyarázza meg, mi az a „bűntudat”. Utoljára talán kétszáz éve éreztem… akkor utoljára.

Végül Andy előkecmereg a szobájából, én pedig leplezetlen örömmel nézek rá. Talán furcsa, mert egész végig itt volt egy szobával arrébb, de… hiányzott.

Elég depressziós ruhában van. Utálom az emos cuccokat, ezért rossz szemmel méregetem, de nem hiszem, hogy érdekli. Eddig se nagyon érdekelte, mit gondolok, vagy ha mégis, az csak azért volt, mert meg akart felelni. És most..? I don’t know.

- Eljönnél velem a parkba? - kérdi végül. Hogy is mondják ezt? Felesleges kérdés. Hiszen ha akarja, ha nem, megyek.

- Ez kérdéses volt? - csóválom a fejem, ő meg csak leint. Más helyzetben ez zavarna, de most nem tudok haragudni rá. But stop America, what this failing? You are a king, you are a hero… not the loser!

Mikor Andy elkészül, indulunk. Én nem öltöztem át, meg különben is jó, amiben egész nap voltam. Egy csapat hülyegyereknek én nem öltözöm ki.

Elérünk a deszkaparkhoz, de Andy megy tovább, én pedig kérdően pillantok utána.

- Nem ide jövünk? - hátrapillant rám, aztán a fejét rázva tovább indul.

- Mi North Hollywoodba megyünk. - Nem értem. Miért, mikor ez közelebb van? Szájhúzva lépdelek oda mellé. Walk, walk… it's tiresome!

Sóhajtva megfogja a kezem, én pedig rögtön megszorítom az övét. Már kellett a közelsége, ha csak ilyen formában is. Ijesztő, de így van. És nyilvánvaló, hogy miért…

Felszállunk a buszra, és némán götykölődünk tovább. Valami amerikás benyögéssel most meg kellene törnöm a csendet, egy faviccel, mint például a reccs, de elfuserált lenne, és nem hozzám illő. Nem. Meg kellene mondanom a szemébe, hogy szeretem, és, hogy nem bírok nélküle lenni… mért félek tőle ennyire? Talán a kötődés miatt? Eddig ezzel nem volt jó élményem. Félek a komolyabb dolgoktól, mert a komoly dolgoknak mindig túl komoly vége van. A függetlenségi háború is ilyen volt… mindig azt mondom Angliának, hogy ő nem tud továbblépni, és elfelejteni engem. De ez hazugság. Én ugyanúgy nem tudok, és korlátozva érzem magam miatta. Csak én nem mutatom…

A gondolataimban elmélyedve hamar megérkezünk, és leszállunk a buszról. Már sötét van, és ez nagyon nem pálya a szememnek, hozzá vagyok szokva a neonfényhez. Itt sajna nem szuperál. Annyit azért látok, hogy Andy egy padhoz vezet, aztán zöld csíkként eltűnik. Na, szép. Ennél többet nem is fogok látni.

Aztán csak pusmogást hallok, meg néhány alakot. A szemem elég lassan alkalmazkodik a sötéthez, lassabban, mint kéne. Fucking shit games! Kevesebbet kellett volna anno nyomni… de már mindegy. A hallásomra még támaszkodhatok.

- Mi van már, melyiküktől kérsz randit? - Vagy nem. Remélem, hogy ezt csak félrehallottam! Az egyik pacára nézek, amit Andynek hiszek. Tuti ő az, a zöld fényből kiindulva. Amúgy van itt világítás, csak olyan félhomályos, és az nem segít nekem. És már a fülem is rossz. Tisztajó.

Aztán innentől csak zöld fényt, meg hangokat hallok. De nem is kell nagyon látnom semmit, elég deszkás műsort néztem már ahhoz, hogy el tudjam képzelni, mi történik. Reggel kellett volna jönni. Nem az, hogy hideg van… az, hogy utálom, hogy nem tarthatom szemmel Andyt. Ez a baj, nem a műsorhiány.

Puffanást hallo, aztán nevetést. Hey, what is this? Remélem nem az a Dave gyerek röhögött L.A.-en, mert akkor gáz lesz neki. Dipshit kids!

Felállok, és a zöld pacához megyek, akit idő közben kiszúrtam. Aggódom érte, akárhogy is nézem. Hát, jelenleg sehogy sem tudom, az is biztos.

- Mit csináltatok? - kapom el a karját, mikor elmenne mellettem. - Megütötted magad? - faggatózom, és némileg kielégítő választ kapok. Oké. A srácok örülhetnek, ugyanis Andynek hála, nem ma fognak meghalni.

☆☆☆

Hazafelé ismét ránk ül a csend, én meg szeretném seggbeszúrni valamivel, mert már eléggé zavaró, de mégse teszem. Ez nem az a kínos csönd. Ez az a nyugodt csönd. Ez az a csönd, amit szintén nem szeretek. De mit tudnék mondani? Now I'm not a man of words…

L.A. biztos nagyon elfáradhatott, tekintve, hogy akár a legrosszabb horrorfilmemből is előjöhetne ezzel a járással. Az viszont jólesett, mikor a buszon a vállamra hajtotta a fejét. Egy kis ideig úgy éreztem, minden rendben. Hiszen Amerikában mindig minden a legnagyobb rendben van… de csak ha más szemével nézed.

És egy póló repül a fejemre… hmm, ennek L.A. illata van. Nagy szemekkel nézek a szobájában eltűnő srácra. Ez egyre bizarrabb dolgokat csinál! És ez egyre jobban tetszik. Remélem, az alsóját is ledobta nagy kómásságában.

De sajnos nem. Kicsit csalódott vagyok, de azért összeszedem a ruhát. Housewife lettem… gáááááázzzz!

- Aludjunk - néz felém még a szokásosnál is cukibb képpel, aminek nem tudok ellenállni… bólintok, és vetkőzni kezdek. Ne csak ő legyen már félpucér! Aztán fölé hajolok, és megpuszilom. Még mindig ugyanolyan édes.

- Jó éjt, sweety - suttogom felé, ő pedig megcsókol. Nem tudom nem viszonozni. Tudom, mit érzek, és azzal hogy ő nem tudja, csak fájdalmat okozok neki. Miért ennyire bonyolult ez? Túlbonyolítom…

Elég hamar elalszik, de eléggé görcsösen kapaszkodik belém, így valamikor átölelem, hogy csökkentsem a feszültséget. Erre mintha megnyugodna, így már én is megnyugszom. Végül a közelségében egészen hamar elnyom az álom…

☆☆☆

- Az ön járata a 112-es, uram - vágja be a haptákot az egyik eligazító a reptéren, pedig most nem is vagyok katonai egyenruhában. Bár valahogy már megszoktam, hogy engem teljes mértékben Amerika jelképének tekintenek, de az összesnek… én vagyok a repülős, a katona, a laborban görnyedő prof, a hülyegyerek, a fogyás és gyorskaja istene egyszerre… érdekes, mi? I luv American people!

- Okay, relax, soldier! - intek felé, aztán a hátam mögé pillantok, hogy megnézzem, L.A. hol kóricál. Reggel elég hamar keltettek, így nem volt idő szinte semmire se, azon kívül, hogy felkeljünk. Már a kocsiban elkezdett nyöszörögni, hogy éhes, meg szomjas, én meg elküldtem a büfébe, hogy vegyen valamit… remélem, nem csak magának vett. Akkor őt fogom megenni.

Fel is tűnik az egyik folyosó végén, kezében pár zacsival. Remélem, valami fincsi hambiféle volt benne!

- Na, mindent megvettél, ami kell? - kérdem egyre jobban a zacsikat szemlélve.

- Yes. Remélem, megfelel - nyomja a kezembe az én részem, én pedig rögtön kinyitom. Egy shake van bene, meg pár szendvics, ami nem hambi, annak más illata van… kérdően nézek rá. - Hambi nem volt.

Gyanakodva nézek rá. Egy olyan büfé Amerikában, ahol nincs hambi… ez képtelenség! Hazudik nekem.

- Tényleg! - bizonygatja, én meg végül hagyom. Tök mindegy, eleve van nálam tartalék hambi még tavalyról… vagy tavaly előttről? Fene se tudja, de 3 évesnél több nem lehet!

- Never mind - sóhajtom a shaket előszedve, majd szürcsölgetni kezdem. Ez is jobb a semminél.

Aztán egyszerűen megfogom a kezét, és elindulok vele. Ez nekem már tök természetes, mintha mindig ilyen kapcsolatban lettünk volna. Egy valami viszont zavar. Már megint nem mehetek a saját gépemmel! Jó, az SSP112 (Super Sonic Plane 112) tényleg egy király repcsi, de megint nem én vezethetem… és ez mind az álcázás miatt van. Olyan koordináták szerint megyünk ugyanis, amit az Államok nem tud bemérni, ez persze azért van, hogy a labor kiléte ne derüljön ki. Ez ugyanis egy titkos labor. A többi száz mind nyilvános, viszont azokban semmi érdekeset nem csinálnak… ebbe már annál inkább. De Kajszi erről is tud, és ellenőrzések is vannak. Nehogy alkossunk egy túl agresszív majmocskát, ami felzabálja fél Amerikát… vagy Goddzillát! De egyébként a Lock Ness-i szörny is tervbe van. Hehe. Felesleges az egész felhajtás!

A lényeg, hogy ezeket a koordinátákat még nekem sem szabad ismernem. Tehát ha meg akarom látogatni Dr. Schmidtet (ami valójában soha még csak meg sem fordult a fejemben) nem tudnám, mert ismeretlen a tartózkodási helye… meg amíg ott vagyok, nekem is. Ezt csak a legbefolyásosabb emberek tudhatják. Azaz Kajszi egész rokonsága, emberei, ismerősei és mindenki csak ÉN nem… néha komolyan azt hiszem, hogy nem bízik meg bennem.

Nah de túl sok a rizsa. Lényeg, hogy ennek az SSP112 gépnek nagyon kényelmes az ülése, de kiszolgálókat hiába is várok, az csak az első osztálynak van… milyen jó, hogy kb. csak mi utazunk itt. Morogva szívogatom szinte már a semmit a poharamból, és elhatározom, hogy ma be fogok szólni Schmidtnek. Tuti, hogy megint ő szivózik velem! Persze ezt mindig megígérem magamnak, csak amikor már ott állok előtte… öööh… hát inkább hagyjuk!

A gép hamarosan felszáll. Andy eszegeti a kaját, amit vett, és attól, ahogy ő eszik, nekem is ennem kell. Előszedem az egyik szendót, aminek egyébként egészen hambi alakja van, csak jóval egészségesebbnek tűnik… fujj. De a hús ahogy látom ugyanaz, tehát talán elnyomja a hülye zöldségek ízét. Beleharapok. És legszívesebben visszaköpném! Mert ennek olyan… olyan… olyan íze van, mint annak a kis piros gyümölcsnek, amit Spanyolország mindig termeszt. Mi azon szoktuk próbálni a génkezelést, hátha ehetőbbet tudunk kihozni belőle, de eddig még nem jártunk sikerrel. Fancsali képpel kezdek rágni. L.A. előtt nem köpöm vissza. Ennyi büszkeségem még van.

- Mi a baj? - hallom meg az említett hangját. - Nem ízlik? - Olyan félig flegma, félig szomorú hangon mondja, úgyhogy nem tudom eldönteni, utál-e érte, vagy magát utálja, amiért ilyet vett. Ingatag lelki állapot. Ismerős.

- Hát… - elgondolkodva nézek rá, aztán szétnyitom a két zsemlét, és előveszem azt a kör alakú, nagy piros cuccot… és Andybe, mintha csak villám csapna, teljesen az ülésbe gyömöszöli magát. Értetlen szemekkel nézek rá. Azért ennyire félelmetesen rossz nem volt!

- Amerika, semlegesítsd, de gyorsan, mérgező lehet nagy mennyiségben! - mondja elkerekedett szemekkel, egyre csak a pirost nézve, mintha tényleg lenne valami abban, amit mond. Hmm. Vajon mit is jelent ez? Újabb gyengepont pipa!

- Valóban? - vigyorodom el, aztán közelebb emelem hozzá a gyümit. - Akkor most meg fogok halni? - vihogom, amit a szöszke cseppet sem kedves arckifejezéssel viszonoz. Vállat vonok, aztán a gyümit letéve felhúzom az ülésből. Az ölembe ültetem, és az egyik kezemmel átkarolom a derekát. Szerencsére nem ellenkezik, bár ki az a hülye, aki velem szemben ellenkezne… hoppá, ő volt még annó. Na mindegy, azt csak egy sajnálatos kisiklásnak tekintem!

- Lehet, hogy tényleg bajom lesz, ha nem teszel valamit. Tudod, egy csók meggyógyítana~ - súgom a fülébe, tisztára úgy, ahogy a francia filmekben láttam. Megéri ennyit bambulni a tévé előtt, az egyszer már biztos!

Erre mintha kicsit megremegne, és halványan el is pirul. A hatást elértem, America win! Magam felé fordítom, és a szemébe nézek. Túl édesen néz, és túl ártatlanul. Pedig ha nem tudnám, hogy tegnap már az enyém volt… de én még ma is akarom. Abnormális. Bár ebben az országban mi nem az?

De kiűzöm a felesleges hülyeségeket a fejemből, most csak rá akarok koncentrálni. Mivel még mindig nem nagy irányító, én hajolok közelebb hozzá, és csókolom meg. Hm, még mindig túl finom… hamar beszáll a játékba, nem nagyon kell bíztatni. Engem sem… éppen nyúlnék be a pólója alá, mikor a zsebem megrezdül. Akkor elválok tőle, hogy megnézzem, ki hív már megint. A laborból hívnak. Ezt fel kell vennem… visszateszem Andyt a helyére, aztán felállok, és a mosdó felé veszem az irányt. Hát… nem így terveztem. Nagyon nem így.

☆☆☆

 

Nem tudom, mennyi idő múlva érkezünk meg, mivel miután visszamegyek L.A.-hez, meglátom, hogy alszik, és ez valahogy engem is arra késztet, hogy aludjak. Még jó, hogy az este nem is csináltunk semmit… bár egy amerikaiba be van kódolva, hogy bármikor, bármilyen helyzetbe, bárhol el tudjon aludni. Ez egy természetesen kialakult védekezési forma. Főleg matekdogák előtt hasznos, ha szerencséd van, még az iskolaorvoshoz is bevisznek! Régi szép idők…

Na szóval. Arra ébredek, hogy a gép óriásikat zöttyen, a popcorn meg az ölembe ömlik, amit még az egyik szappanoperán kezdtem el enni. Tényleg, annak vajon mi lett a vége? Huanita megmentette Karlandót a kutyák nyálával terjedő szintetikus madárinfluenza keveréknek hitt H1N1 vírustól? Vagy kihalt a Föld? Vagy még előtte jöttem ÉN, a HŐS! Igen, valószínűleg ez volt a vége.

Elkezdem felenni az ölemből a cuccot, de még előtte zöttyenünk még egyet, így kis híján letüdőzöm az egész szem popcornt. Haldokló képet vágva nyelem le mégis, és elhatározom, hogy még egy ilyen zöttyenés, és valakit kinyírok a pilótafülkében! Tuti, hogy ez is Schmidt szivatása, ő bérel fel ilyen béna embereket!

Andy sem járt sokkal jobban, ő az ülés karfájába verte be a fejét. Tiszta luxus út, mintha csak a fogdába mennénk… óóóó yeah.

- Mr. Jones - int felém az egyik prof, mikor végre leszállunk a gépről. - Kérem, kövessen - mondja, mikor elé érünk, mindenféle ragozás nélkül. Na jah, a profok nem azok a személyek, akikkel órákig tudsz dumálni. Max percekig, de az már rekord!

Egy fehér épületbe megyünk be, ami valahol a semmi közepén van, vagy lehetséges, hogy ez Atlantisz, ki tudja, mi történt, míg aludtam. De levegőt venni még lehet… sajnos. Ezt a gyógyszerszagot ugyanis szívesen kihagynám.

Hosszú, kacskaringós, változatosan fehér folyosókon megyünk végig, míg elérkezünk egy terembe, ahol gépek, és egyéb olyan megnevezhetetlen dolgok vannak, amiket akkor se neveznék meg, ha érdekelne a nevük.

- Áh, Mr. Jones! - lép elém egy rövid, szőke hajú köpenyes. Jah, ez az én drága Schmidtem. - Üdv itt újra. Kényelmesen utazott?

- Az előző kétszáz alkalommal mintha kicsit jobban élveztem volna - folytatom az ironizálást, ő meg csak halványan elmosolyodik. Merj kiröhögni, kirobbantok egy újabb világháborút…

- A szokásos dolgokat mutassam? - Bőszen bólogatok, bár már vagy ezerszer elfelejtettem, mik a „szokásos dolgok”, amiket mutatni szokott. Valószínűleg tudja, mivel csak sóhajt. - Akkor most nekem lenne egy kérdésem. Ki az a srác?

Magam mellé pillantok… a semmire. Rögtön megpördülök, és szerencsére meg is pillantom a szöszit, ahogy egy nagy gép előtt áll, és nézi az egyik kockát, ahogy jegyzetel valamit a gépről. Megkönnyebbülten felsóhajtok. Milyen öntörvényű lett. Végül is elveszni nem nagyon tud, innen nem engednek ki minket… félnek, hogy felfedezem a Frigyláda pontos koordinátáit. Reszkessetek kincskereső Alfrédtól, muhahaaa!

- Szóval? - kérdi meg ismét Schmidt, mikor megunja nézni, ahogy elszórakozom magamban.

- Csak az egyik városom. Nem okoz gondot - fordulok vissza felé.

- Miért muszáj hinnem a szavának? Nem is értem - csóválja meg a fejét a szőke, aztán int, hogy kövessem. Féloldalas mosollyal utána indulok. Még mindig ki tudom akasztani.

☆☆☆

- A *génmanipulációval még nem jutottunk előbbre. Próbáltunk olyan növényeket előállítani, amik a fagyban is képesek termést hozni, ez nagyban megnövelné az USA bevételét, de jelenleg nincs olyan gén, ami ezt egymagában biztosítani tudná. A többrétű génkezelésre pedig egyes növények nem reagálnak valami jól - mutat pár gazt, és már vagy fél órája ilyen dolgokról beszél. Eléggé unalmas, de ásíthatok akármennyit, mindig csak annak könyveli el, hogy kevés a levegő a teremben. Hát nem, lassan túl sok is mellette! De tekintve, hogy ebből nekem jelentést kell írni Kajszinak, inkább befogom, és kiskutyaként megyek mellette. Pff, mean…

- A másik kutatásunk a nemcsere. Ez a… legbizarrabb. De hála nagylelkű adományának, ezzel tudtunk haladni - fintorog Schmidt, kihangsúlyozva, hogy bazdmeg ember, miért nem a génmanipulációs hülyeséget támogatod inkább? A válasz egyszerű… az egyáltalán nem izgalmas.

Ó, és mellesleg. Erről Kajszi nem tud. De ugye amit megfizetnek, arról akár még az elnöknek sem muszáj tudni.

- Ez itt Six és Seven - húz el egy függönyt, mögüle pedig patkányfejek kandikálnak ki.

- Six a fehér, Seven a fekete. Six tipikus férfi betegségek enyhébb változatát hordozza magában, míg Seven teljesen egészséges. Kifejlesztettünk egy szert, ami főképp női hormonokat tartalmaz, nagy számban. Ezt naponta adagoltuk Sixnek, hogy a hatása tartós legyen. Six így kezdte felvenni egy nőstény alakját és szokásait, így Seven is kezdett érdeklődni utána. Bár ez mondjuk lényegtelen - fél szemmel rám sandít, én meg csak vigyorgom. Szerintem nagyon is tudta, hogy én ezt akarom hallani. - A férfi betegségek a nagyszámú női hormonnak köszönhetően enyhült, és Six identitása megváltozott. Azonban ha nem adagoljuk folyamatosan a szert, a férfi hormonok visszatérnek. Tartósabb eredményt még nem tudtunk elérni, és csak állatokon teszteltük.

- És képesek a szaporodásra?

- Ennél a fajnál lehetséges, hogy igen… de minden fajnál más lehet a reakció. - Egyre gyanakvóbban néz rám, de nem tesz szóvá semmit. - Szóval Mr. Jones, óhajt még valamit tudni?

- Igen, lenne még itt valami… hol van a kijárat? - nézek magam mögé ikszes szemekkel. Tévedtem, mikor azt hittem, nem lehet eltévedni ebben a teremben. El lehet, mert azóta annyit kanyarodtunk és léptünk és néztünk hogy már a fene se emlékszik rá, hol voltunk először.

- Arra - mutat maga mögé a doki, az egyik kanyarba. Eh. Jellemző, hogy nem tudtam?

Visszaérünk oda, ahonnan indultunk, mikor egy másik prof elénk szalad.

- Dr. Schmidt, két úr van itt, és önt keresi. Ellenőrzők. - Szösz erre halkan nyög egyet, aztán rám pillant. Mi az, mi ezzel a baj? Nem tudok olvasni a gyíkokból.

- Értem, köszönöm. - A prof elmegy, Schmidt pedig ismét felém fordul. - Szívódjon fel valahogy Jones, de sürgősen… már rég nem szabadna itt lennie - mondja, majd mint aki jól végezte dolgát, libbent egyet a köpenyén, és elmegy. Hát ez szuper, csak egyet felejtett el közölni. Hogy mégis hogyan csináljam ezt?!

Körülnézek, Andyt sehol sem látom. A nevét kiáltom, és fordulok párat, ő meg éppen akkor ér hozzám, amikor a legjobban nem számítok rá.

- What is, America? - néz rám kérdően. Megrázom a fejem, nem érek rá most magyarázkodni. Ha kiderülne, hogy mit pénzelek én itt suttyomba, annak Kajszi nagyon nem örülne, és fennállna a veszélye, hogy megbosszulná. És egy elnök bosszúja mindennél rosszabb!

- Nothing… come on! - fogom meg a kezét, és elkezdem magam után húzni. Nem tudom, hová megyünk, vagy hogy hová akarok menni, csak… valami búvóhely kéne. Akárhol!

Aztán valahol megakadunk, és csak egy csattanást hallok.

- Oh, bocsánat, nem volt szándékos! - hallatszik az ügyetlen asszisztens hangja, aki elé vagy mi vágtunk be, vagy ő jött nekünk egy tolós kocsin lévő furcsa, neonzöld löttyökkel… rám nem ment, de Andy szépen olyan lett. Nem pazarlok erre több időt, csak húzom magam után.

Végül megpillantok egy szellőzőt. Bingó!

És nem… nem bingó. Mert miután betuszkoltam magam és még Andyt is, rögtön kételkedni kezdtem az ötlet jóságában. Elég szűkös a hely… az elég azt jelenti, hogy mindjárt megfulladunk egymáson. És most így maradunk egy kicsit. Még szerencse, hogy nem vagyok klausztrofóbiás.

- Amerika… miért is vagyunk mi itt? - szólal meg valaki igazán vékony hangon… illetve, tekintve, hogy Andyn kívül nincs más itt velem, csak ő lehet. Megpróbálok felé fordulni, de valami puhába ütközöm. Hmm, ez emlékeztet valamire. Egészen olyan, mint… nade hé, várjunk!

L.A.-re pillantok, és ott is marad a tekintetem. Asztamindenit. Pedig én úgy emlékeztem, hogy ő fiú… shit, lehetséges, hogy ez pont AZ a lötty lenne? És az lehetséges, hogy éppen a legintimebb helyeit találtam el?

Uh, baby… imádom, ha rajtam vagy, csak most nem… ugyanis ennek a helyzetnek már nem kellene ennél is szűkebbnek lennie! 

☆☆☆

*Génmanipuláció: egy élőlény génállományába bevisznek vagy eltávolítanak onnan egy vagy több gént, azzal a céllal, hogy tulajdonságait megváltoztassák.



Szerkesztve Ereni-chan által @ 2011. 10. 26. 19:06:50


Ereni-chan2011. 09. 04. 11:52:10#16518
Karakter: Alfred F. Jones
Megjegyzés: (Sweetymnek és V-channak)


 Csak kicsit lököm meg, de már rögtön abba a pozícióba kerül, ami nekem megfelelő. Túl könnyű kicsikém, túl könnyű… próbálna felállni, de még előtte rászólok.

- Maradj így - ölelem át, megszabadítva a kapucnijától. Kezdésnek ez jó, amúgy is utálom, hogy nem láthatom rendesen az arcát.

A nyakához hajolok, és lehúzom róla a kendőt. Ez is zavar, nem látszik rendesen a művem. De nem baj, most majd segítünk a még jobb láthatóságban…

Először csak puszilgatom, majd szívogatni kezdem. Még mindig teljesen elvarázsol a bőre puhasága és illata, úgyhogy nem nagyon türtőztetem magam. Viszont a fájdalmas nyögésére már felfigyelek, és kicsit visszább veszek.

- Ne csináld… - nyög ismét, mikor leveszem a sapkáját. Hmm, mire is gondolhat?

- Ezt? - simítok végig a haján, és a reakció nem marad el. Fel nem fogom, hogy bír valaki arra izgulni, hogy tépik a haját. Enyhén mazohista beütése van a dolognak, persze nekem csak örülni kellene emiatt. Mondjuk, nem az a fajta vagyok, aki csak úgy random nekiáll ráncigálni valakinek a haját, kivéve, ha szép hosszú, mert akkor egyszerűen muszáj…

Azért meghúzom Andy egyik tincsét is, mire ő végigkarmolja a falat. Ó de édes, még jó, hogy ezt sem nekem kell fizetni…

Folytatom a szórakozást, közben kigombolom a gatyáját is, ami egy kis rásegítéssel szépen lehullik magától. Hozzá simulok, hogy érezze, mennyire akarom… túlságosan is, nem kellene, hogy ennyire megőrjítsen egy egyszerű kölyök. De nem tehetek róla, ő más, mint a többi!

A tincseit most már hagyom, viszont áttérek a hasára. Reszket, mikor a pécéjéhez érek, én pedig élvezettel nézem. Azért én sem vagyok százas. Már arra ilyen kemény tudok lenni, hogy őt izgatom. Reménytelen eset vagyok! De már nem bírom tovább…

Megállok, de nem sokáig hagyom nyugalomban: letépem róla az alsót, és beléhatolok. Már nem olyan szűk, mint először volt, viszont így is rohadt jó érzés benne lenni. Mármint úgy értem, hogy nekem… csak nekem. Neki nem lesz jó, mert most büntit kap!

Erőseket lökök rajta, és hiába tartom meg, még így is előre dől tőlük. Mélyre megyek benne, itt még forróbb, szinte elolvadok… ez túl jó érzés ahhoz, hogy még sokáig bírjam élvezés nélkül. Belélövöm magam, mire halkan felnyög. Most egész jól bírta türtőztetni magát, persze hogy jobban megy neki, ha nincsen kinn pártíz ember, mint ahogy a boltban volt. Nekem mondjuk mindegy, de a hangját szeretném hallani… hmm, ideje lenne otthon is csinálni, ott aztán nyöghetne, amennyit akar. Kihívás elfogadva! Poker face.

Odafordítom magamhoz, és kap egy puszit. Édes a szája, így másodjára csókot kap, ez már neki is jobban tetszik. Átkarolja a nyakam, én pedig odahúzom magamhoz, és a farkához érek. Talán túl durva voltam, mert most nem ment el tőlem. Persze, teljesen figyelmen kívül hagytam a legérzékenyebb pontját… majd bepótoljuk.

Pár húzás, és elélvez. Akkor eléggé gonosz ötlet jut az eszembe. A büntetést ezzel kiválóan megkoronázom majd.

- Lick it, darlin'! - tartom elé a kezem, ő meg csak pislog. Ne pislogj, inkább nyalj, sweety.

- Nem! - Dehogynem. A szájába nyomom az ujjam, hogy megérezhesse magát. Na, remélem ugyanolyan elégedett vagy, mint én voltam! Véres bosszú kipipálva.

Ettől éhes lettem!

☆☆☆

Mikor rendbe szedjük magunkat, otthagyjuk Hollywood-ot, és elindulunk haza. Nem nagyon szólunk egymáshoz, Andy biztos depressziós lett saját maga miatt, de hát ő provokálta ki, egyáltalán nem én vagyok a hibás. Ezzel a megállapítással ballagok tovább nagy vígan, mígnem valaki elkapja a karom, és visszaránt. WTF?!

- Alfred… be. Akarok. Menni! - kap fangörcsöt a drága, én meg csak nézek, hogy mi a fene baja van. Ennyire örül egy Cookie Co-nak? Mintha még nem látott volna ilyet!

Berángat a helyiségbe, aztán az üveghez tapad, úgy folyatja a nyálát az édességekre. Elgondolkodva állok meg mögötte, és nézem a választékot. Most valahogy nem tudnak ámulatba ejteni, hiszen éhes vagyok… hambira, és nem sütire.

- Most mit akarsz itt? - teszem fel a költői kérdést, hiszen az üvegre csöpögő nyálából eléggé nyilvánvalóvá válik a dolog. Nem is válaszol, csak kér egy étlapot, és az egyik asztalhoz tol.

Megadóan beleegyezek a sorsomba, miszerint nekem most cookie-t kell ennem hambi helyett, akárhogy is szeretnék bevágni egy bigmac-et… magamban sóhajtom, de azért rendelek pár brownie-t, amik jól néznek ki. L.A. is ilyesmiket kér, na meg cupcake-et, amiért kap egy feketepontot. Ez brit kaja, olyat nem eszik egy amerikai! Csak én tehetem meg… kivételes (borzalmas) alkalmakkor.

Az viszont már újabb nagyon nagy feketepont, hogy lehúzza magához a pincér csajt, és pusmog neki valamit. Füstölne a fejem, ha nem aggódnék túlzottan, hogy lángra kap a hajam, de így csak magamban füstölgöm. Ajánlom neki, hogy ne szedjen fel mást a jelenlétemben, és a jelenlétem nélkül se!

Végül a nőci elmegy, én meg ellenségesen pillantok utána. Remélem, nem bikiniben fog visszajönni.

Az asztalra könyökölök, és a lapján dobogtatva várok. Már nagyon ennék egy kis… akármit, csak egészségtelen legyen! Egy darabig elvagyok így, de aztán felpillantok L.A.-re, aki hirtelen kapja másfelé a fejét. Csak nem engem nézett? Ó…

Ravaszul elvigyorodom, és az egyik kezemmel az arca felé nyúlok. Végigsimítok rajta, aztán közelebb hajolok hozzá, és megcsókolom. Kis idő múlva viszonozza, és most nem is jön annyira zavarba. Mondjuk, jelenleg nem sok ember van itt, ez is szerepet játszhat a dologba. Vagy csak megszokta a közelségem? Ez örvendetesebb tény lenne…

Hosszú ideig csókolom, de végül elválok tőle, amikor már kéne egy kis levegő. Hmm, nem is vagyok már annyira éhes! Olyan édes a szája, mintha csak nasi lenne…

- Baj van? - kérdem meg a biztonság kedvéért. Nem akarom, hogy titkolózzon előttem.

- Nem, nincs semmi - mosolyog rám zavartan. Remélem, hogy tényleg így van.

De nem firtatom tovább a témát, mivel akkor kihozzák a rendeléseket. Ez egész gyors volt, csillagos ötös kiszolgálás. Megkapom a sok fincsi brownie-kat, de plusszba még valamit elém tesznek, amit nem is kértem… nagy szemekkel nézek a szív alakú sütire, ami az van írva, hogy „A szívem a tiéd”. Most még ellenségesebben nézek a pincérnő fehér szoknyája után, ha ezt valójában Andy elé akarta rakni, én esküszöm, hogy…

- You like that? - mosolyog rám Andy, én pedig leblokkolok kicsit. Álljunk csak meg… ezt ő rendelte volna nekem?

Az előttem lévő édességre pillantok, aztán vissza rá, és megint le. Ez most mi akar lenni? Ugyan már Amerika, nem vagy te ennyire hülye! Csak az adja oda neked a szívét, aki szerelmes beléd. Ez még egy amerikainak is leesik. Nem is túl burkolt. De… erre most mit reagáljak?

- Yes - bólintom vissza egy kényszeredett mosoly kíséretében, aztán felveszem az előttem lévő villát, és vágok egy szeletet a sütiből. Rögtön felderül az arcom.

- This is very fine! - mondom szívecskéket eregetve. - Erről eszembe jut, hogy kiskoromban mennyi sütit csinált nekem Anglia. Persze mindegyik halál rossz volt, de én mégis azt mondtam, hogy finomak - kezdem mesélni egész lelkesen, magam sem értem, miért. Alig kapcsolódik a témához, ráadásul L.A. nem is kedveli Angliát, de én azért vele álltam elő. Mi a fenét csinálok?

- Sajnálom, hogy Anglia jutott erről eszedbe - pillant oldalra Andy egy kis szünet után.

- Én is, de tudod ez már régen volt, és… - valahogy ki akarom magyarázni, de nem hagy rá időt, a szemrehányó pillantása belém fojtja a szót.

- Nem. Én azt sajnálom, hogy bárki más eszedbe jutott rajtam kívül. - Értetlenül nézek rá, pedig valójában pontosan értem. Nem kellene tovább kínoznom ezzel az egésszel, el kellene mondanom, hogy… az én szívem is az övé. Így lenne a legkönnyebb mindkettőnk számára. De hogyan is tehetném meg? Fogalmam sincs, hogy kezdhetnék hozzá!

De szerencsére a telóm megment a további magyarázkodástól, mivel megcsörren, én pedig villámgyorsan felveszem, és bocsánatkérően intve L.A.-nek, felállok az asztaltól. Most egy kicsit távolabb kell lennem tőle.

- Yes? - szólok bele a mobilba.

- Üdv, Mr. Jones. Dr. Schmidt vagyok.

- Oh, Dr. Schmidt… mit szeretne? - Eléggé zavart lehetek, mivel hirtelen az se jut eszembe, ki az a Dr. Schmidt. De közöm van hozzá, az biztos, különben nem tudná a számom.

- Nos, hamarosan itt az ellenőrzés, ezért jó lenne, ha meglátogatná a csoportot, minél előbb - kimért, nyugodt hang, mégis sürget. Enyhe német akcentus… már megvan, ki ez!

- That’s right. Útba ejtem a *GM labort. Holnap megfelel?

- Természetesen. Viszhall.

És leteszi. Ez nagyon jellemző a németekre, hogyha elmondták, amit akarnak, csak simán odébb állnak. Először idegesített, de mára már hozzászoktam. Tipikus.

Visszasétálok az asztalunkhoz, és leülök.

- Ki volt az? - kérdi Andy kíváncsian. Nem mondhatom azt, hogy „személyes”, mikor olyan bunkón faképnél hagytam. Még félre érthető is lenne.

- Csak az egyik emberem. Akadt egy kis programom, úgyhogy holnap haza kell mennem - fogom rövidre a dolgot.

- Mi?

- Haza kell mennem - ismétlem meg, bár valószínűleg nem azért kérdezett vissza, mert nem értette.

- De nem mehetsz haza! Nem akarom! - áll fel az asztaltól. Erre mi lenne a megfelelő reakció?

- Én sem Andy, de kötelességeim vannak. - Nem mondtam ki, de attól még ott lebeg előttem. Kötelességek, amik fontosabbak nála. Utálnám magam, ha ezt valaha a szemébe mondanám.

- Ha most elmész Amerika, soha nem bocsátok meg neked! Soha, érted? - néz rám kétségbeesetten. Tényleg az utolsó lapjait játszhatja el. Nem tudom, mit érezhet, de azt tudom, hogyha most elmegyek, az olyan, mintha semmit sem reagálnék arra, hogy szeret. Ha itt hagyom, az egyelő azzal, hogy elmenekülök előle, ezt pedig semmiképpen sem tehetem, mert akkor tényleg örökre elveszítem.

Így hát kifújom a levegőm, és az asztal lapját kezdem bámulni. Fenébe. Habár Schmidt ennek nem fog örülni, de…

- És ha velem jönnél? - Nagy szemekkel néz rám. Na ja, nem vall Amerikára a kíséret. - Csak egy napra... utána visszajöhetünk L.A.-be!

Most sem vág sokkal értelmesebb képet, pedig csak egy igent kéne mondania. Nem baj, ha nem érti. Sőt, az csak jó nekem.

☆☆☆

Nem sokkal ezután már az utcán sétálunk, szintén a buszmegálló felé. Andy mogorva, mert szerinte nem mondtam el neki rendesen, mi ez az egész. Csak azt mondtam el neki, amit feltétlenül szükséges tudnia, amit meg nem, azt felesleges. A lényeg, hogy velem jön. De tudom, hogy nem ezért mérges. Hanem azért, hogy figyelmen kívül hagytam a sütijét…

Tudom, hogy nem hagyhatom annyiban, hiába vagyok olyan nyuszi, hogy nem akarom bevallani neki. Valamivel le kellene reagálnom, mindegy, mivel. Még gondolkozom a legtutibb megoldáson.

Épp egy bolt előtt megyünk el, mikor egy csapat deszkás száguld el mellettünk. Illetve, majdnem mellettünk. Andyt kis híján fellöki az egyik, ha nem tért volna ki időben, meg is tette volna. Rosszallóan pillantok a huligánok felé, de a klubbos eset óta nem tudok jó szájízzel beszólni nekik. Még most is megvan a nyomuk.

- Nocsak-nocsak, kit látnak szemeim! - néz felénk egy fekete hajú csávó, az, aki majdnem elgázolta L.A.-t.

- Bárcsak ne látnák - morog Andy magában, aztán megfogja a karom. Eh, csak nem félt? Engem aztán nem kell… tudok vigyázni magamra, hiszen HŐS vagyok.

- Ugyan Andy, ne légy ilyen savanyú - vigyorog gúnyosan a kölyök. - Csak mert melletted van az apucid, még nem kell tenned a nagyfiút.

Másodpercek alatt kősziklává dermedek, majd porrá hullok ott helyben. Ugye ez most nem L.A. APJÁNAK nézett? Ugye nem?!! Azért már nem tizenéves vagyok, de olyan idős se, hogy az apjának lehessen nézni! Itt helyben óvodássá fejlődök.

- Egy: menj el szemészhez, David. Kettő: ő itt a bátyám, és nem az apám - most olyan lenéző képpel bámul a srácra, hogy én szégyellem magam helyette. Sajnos tényleg csak én.

- Ch. Nem látlak mostanában a pályán - folytatja a fekete zavartalanul.

- Nem érek rá, és rád sem - szöszikém ezzel lezártnak tekinti a beszélgetést, és menne is tovább, de David még utána szól.

- Egy verseny este? - Hátranéz rá.

- Nem.

- Félsz beleegyezni a bátyuskád előtt, mert tudod, hogy veszítenél?

Öcsééém, ezek kezdenek nagyon untatni! Andy sem méltatja válasszal őket, csak ismét előre fordul, és elkezd húzni maga után. Mintha nem lenne lábam. Na de ki a fene volt ez a deszkás?

☆☆☆

A buszon ki akarom szedni Andyből, de, őőő… valójában csak akartam. De olyan furán nézett egész végig maga elé, hogy inkább meg sem próbáltam. Úgy éreztem, ennek én is az oka vagyok, ezért inkább hallgattam. Viszont mikor hazaérünk, kezd már igen-igen zavarni a csönd, ezért megpróbálkozom valamivel.

- Most mit csinálunk? - kérdem a szobája ajtajában állva, miközben ő levágja magát az ágyára. Úgy tűnik, nem nagyon zavarja a tény, hogy figyelem.

- Én alszom. Estére ki kell pihennem magam.

Halálkomolyan? Azt hittem, nem akar este elmenni! Nos de ha akar, ha nem, nem lenne jogos, ha nem hagynám pihenni. Elvégre az utóbbi napokban miattam nem aludt rendesen, és még elég fiatal, szüksége van az alvásra… de… én addig mit csináljak?

Bólintok, aztán kimegyek a szobából. Egy darabig elfoglalom magam a játékaival, de bő fél óra múlva kimerül minden lehetőségem, így eléggé elunom magam. Akkor visszasettenkedek a szobájához, és benyitok. Már alszik.

Halkan odalépkedek az ágyához, aztán leülök a szélére, és végigsimítok a haján. Olyan aranyos… és szeret engem. Én is szeretem őt, mégsem merem megmondani neki. Idióta vagyok. Akkor is…

Közelebb hajolok hozzá, és egy puszit nyomok az arcára. Aztán a füléhez hajolok. Nem baj, ha nem hallja, amit mondok, nekem egy kicsit jobb lesz tőle. Egy kicsit…

- I love you, sweety. I love you so much…

☆☆☆

*génmanipulációs labor; Amerikában több ezer ilyen van az ország különböző pontjain. 


Ereni-chan2011. 08. 25. 14:24:38#16256
Karakter: Alfred F. Jones
Megjegyzés: (Kedvenc városomnak és V-channak)



- Köszönöm… - suttogja alig hallhatóan, aztán közelebb húz magához, és átölel. Melegség járja át a testem, így automatikusan visszaölelek. Még mindig nem tudom eldönteni, mi az, amit valójában érzek a közelében. Jó vele lenni, és érte bármit megtennék, de… de…

Egy puszit ad a szám szélére. Lehet, hogy idióta vagyok, de még mindig nem tudom beismerni magamnak, mit is jelent ez.  

Hazakecmergünk, közben Andy rendel kaját, így már szinte az ajtóban várnak minket. Ellátja a sebeim, aztán a kanapéra ülünk. Veszek a felém tolt pizzából, és most még az sem érdekel, hogy nem a kedvenc feltétem van rajta. Kicsit talán kába vagyok a mai naptól. A hősködés fárasztó.

- Biztosan jól vagy? - húzódik hozzám közelebb L.A., és megkérdi a már ki tudja hányszor megválaszolt kérdést. Nem értem, mért nem veszi tudomásul, hogy… hiába mondom azt, hogy fáj, attól még nem lesz jobb.

- Really - mondom végül. Hiszen én egy hős vagyok, nem lehet ilyen könnyen kiütni! Holnapra majd elmúlik… biztosan.

Sóhajtva nekem dől, én pedig nem lököm el magamtól. Eleve nem tettem volna soha, de mióta vele vagyok még inkább nem. Túl fontos már nekem. Ásít, és a tévére pislog, de már nem figyel rá, és én sem. Valahogy most minden olyan nyugalmas, kb. először azóta, hogy találkoztunk, mégse bánom.

Egy darabig még üldögélünk ott, de aztán a szobájába sétálunk, és lefekszünk. Kivételesen most aludni. Ettől függetlenül odahúzom magamhoz L.A.-t, nem is tehetnék másképpen, ha az ágyon akarom tudni. Kicsit szűkösen vagyunk, ez viszont a meleg ellenére se zavar. Jó a közelében lenni.

- Good night, sweety - adok egy jóéjtpuszit a homlokára.

- You too - kapaszkodik belém, és később sem enged el. Talán fél, hogy elszököm az este? Téves feltételezés, nem lenne okom rá. Most jó vele, és örülnék, ha ez mindig így maradna!

☆☆☆

Egy hamburgermezőn járok, ahol minden gyorskajából van. A fáknak sültkrumpli szára, fagyi teteje, és hamburgerek teremnek rajta. Próbálok felmászni rá, de valaki a nevemet kiabálja, ezért hátranézek. Andy közeledik felém balerina ruhában, angyalszárnyakkal, integetve. Sokkoltan nézek rá, még a fáról is lecsúszom. Régen valahogy cukibban nézett ki lányként! Végül elém ér, fölém hajol és rám csücsöríti túlságosan is élénkrózsaszín rúzsos ajkait… WÁÁ NE!

Kipattannak a szemeim, és L.A. valóban csücsörít felém, annyi különbséggel, hogy nincsen olyan förtelmes lánynak öltözve. Megkönnyebbülök, de felmerül bennem a kérdés, hogy:

- Mit csinálsz? - Pillog egy párat, aztán lebukfencezik rólam. Érdeklődve nézem, ahogy kuporog a földön, közben a hajam is kitűröm a szememből. Rég vágattam le utoljára, lassan itt lesz az ideje.

- S-semmit! - habogja, aztán felém fordul, és a kezemet kezdi cibálni. - Gyere, szeretnék elmenni veled valahová!

- Mooost? Még aludni akarok! - nyöszörgöm, de valahogy nem hiszem, hogy ez meghatja őt. Végül elenged, és besétál a gardróbba.

Ez az idő éppen megfelelő arra, hogy még piszmogjak egy picit, de végül megemberelem magam, és az ágy szélére ülök. Andy éppen akkor jön vissza rappernek öltözve, legalábbis valami ilyen beütése is van. Egész menőnek tűnik így, persze én messze túlszárnyalom.

Most én következem, az öltözéssel. Bent végignézek pár ruhát, aztán magamra kapok egy farmert meg egy USA zászlós pólót. A hasonmás plüss után már semmin sem lepődöm meg, ez az egyik, a másik meg, hogy a pólói többsége rövidek nekem.

- Na, mit akarsz? - kérdem meg, mikor immár elkészültnek tekintem magamat.

- Meg akartad nézni az Amerika Kapitányt, nem? Akkor megyünk és megnézzük - mosolyog a földre, mintha az látná is tudná is értékelni az ő cuki kis mosolyát. Inkább nem hozom még jobban zavarba.

- Tényleg? Az szuper, kösz, L.A. - mosolygom vissza rá, ő pedig kézen fog, és elindulunk valahová. Már megszoktam, hogy ebbe a városba rá bízom magamat, ki tudnám ugyan küszöbölni ezt a dolgot, de inkább nem teszem. Jó ez így, ahogy van.

Hollywoodba megyünk, ott pedig nasival és 3D-s szemcsivel leülünk az egyik sorba. A teremben van még pár srác, de ők nem zavarnak különösebben.

Hamarosan leveszik a fényeket, és a film elkezdődik. Tele van látványos effektekkel, kaszkadőri mutatványokkal, mindezt persze hősiesen megoldva. Hollywoodhoz méltó alkotás, annak ellenére, hogy jó sok mindent hozzáköltöttek az eredeti történethez képest. De a filmeknél ez már csak így van.

A szerelmes jelenetnél akaratlanul is Andy felé pillantok, és észreveszem, hogy most ő is engem néz. Ó, csak nem eszébe jutottam a helyzetről? Hm, nekem viszont más jutott róla eszembe…

Felcsillan a szemem, őt meg kirázza a hideg, még a sötétben is látom. Nem kell félni husi, tettem én valaha is olyasmit, amit nem élveztél legalább egy kicsit? Olyat tuti, hogy nem tettem, és most sem olyat fogok. Mivel egymás mellett ülünk, átnyúlok hozzá, és a farkához érek. Összerezzen, és majdnem félrenyeli a szájában lévő kólát, aztán pedig halkan nyögve kap oda a kezemhez. Mikor érem már el, hogy ne reagáljon így az érintésemre?

Viszont egyáltalán nem szorít, sőt, mintha már csak reflex lenne az egész. Elmosolyodom, végül is tök mindegy, megakadályozni nem tud, és a sötétben amúgy sem látja senki… max hallani fogja a körülöttünk ülő bármelyik pasi, de hát volt már ilyen, most is csak elfogadni kell a kicsikének.

Egy darabig simogatom, aztán a sliccét lehúzva a nadrágjába nyúlok, és kényeztetni kezdem. Közbe egyáltalán nem nézek rá, a filmbe épp most vannak jó jelenetek, meg különben sem áll jól neki a piros-kék. Halkan nyög, bár a hangerőtől amúgy is talán csak a nagyon közel ülők hallanak meg. Csak nyugton kell maradnia, és akkor senki sem fog gyanút.

Egyre gyorsabban izgatom, így pár perc múlva elélvez, én pedig vigyorogva húzom magam elé a kezem. Ejnye, hát ezzel sem ehetek már popcornt. Kuncogva beletörlöm az ő székébe, így most mindenki látni fogja, mit csinált. Nem én voltam!

Hallom, ahogy morog valami szépet, de annyiban hagyja a dolgot. Egy darabig nyugalom van, aztán én is megérzek valamit. Feltolom a 3D-s szemüveget, és lepillantok az előttem lévő Andyre. Hát ez meg mikor került ide? De van jobb kérdésem is: mit csinál a rudimmal?

Úgy tűnik, megtetszett neki, mert a szájába veszi… meg se rezzenek, nem ma kezdtem én ezt. De komolyan, ez ő egyáltalán? Annyira csak nem masztizok jól, hogy extázisba essen az előbbitől! Akkor lehet, hogy bosszú hadjáratot indított, de biztos nem gondolta át. Nekem nincsen problémám azzal, hogy megfékezzem a hangom, és attól sem félek, hogy meglátnak. Nem lenne olyan jó, de utána tuti sorba állna mindenki az ajtóm előtt a méreteim miatt… még nyernék is vele.

De ha már ilyen kis kedves, hogy gátlás nélkül leszop egy mozi kellős közepén, nem lehetek olyan idióta, hogy nem használom ki az alkalmat! Így hát a kezem a fejére helyezem, és jobban magamra nyomom. Még most se csinálja jobban, mint múltkor, nem gyakoroltam vele eleget. Na de nem baj, én is tudom irányítani. Nem vagyok valami gyengéd, egészen a torkára nyomom magam, de azért utána feljebb engedem, nehogy megfulladjon itt nekem, az nem lenne buli. De a melegség, ami eláraszt, ahogy a nyelve körülöleli a farkam, szinte teljesen elveszi az eszem.

Már nem is figyelek a filmre, pedig valójában ezért jöttünk. Hmm, tartozik nekem ez a kis cuki, és az teljesen mellékes, hogy az ő pénzéből vagyunk itt.

Végül a szájába élvezek, ő pedig feláll előttem, és megcsókol. Eeeeh? Erre ment ki az egész? Ez a nagy bosszú? De ez nekem nem tetszik! Dislike! Az oké, ha az övét kell lenyalnom… de a sajátom az nem oké, azt tartsa meg magának! Bah, ezzel most kihúzta a gyufát… meg kell büntetnem!

A film többi részén egészen jó kedve van, én meg csak magamban puffogok, ami nem jó hír neki. Már tervezem, mit fogunk csinálni, ha vége lesz… lehet, hogy nem fog neki örülni, hehe.

☆☆☆

A hős megmenti a világot, megkapja a csajt, a németek vesztenek, az amcsik nyernek. Minden a helyén, boldogan nézünk a jövőbe! Kivéve, ha Los Angeles a nevünk, mert abban az esetben, nos… lehet, hogy sejtjük, de nem lesz annyira boldog a jövőnk.

A teremben kivilágosodik, a srácok elindulnak kifelé, és mi is. Végigmegyünk a hosszú, fehér folyosón, ami akár egy horrorfilmbe is beleillhetne, aztán kiérünk egy másik folyosóra. Mindenki egy irányba megy tovább, kifelé, és Andy is arra menne, de még időben elkezdem húzni az ellenkező irányba. Méghozzá a mosdóba…

- Hová megyünk? - kérdi gyanakodva, pedig szerintem tudja.

Fejemmel a mosdó jelére bökök, ami az egyik előttünk lévő ajtóra van pingálva. Belépünk, és automatikusan becsapódik mögöttünk, egyúttal pedig Andy is a falnak csapódik. Persze nem olyan erősen, csak a hatás kedvéért. Imádom, ha látom a rémületet a szemébe.

Mielőtt még bármit is szólhatna, az ajkaira tapadok, de sajnos akaratlanul is a saját ízem jut az eszembe… legközelebb ő is meg fogja kóstolni a sajátját, ebbe biztos lehet. I swear!

A fenekébe markolok, mire a számba nyög, és oldalra kapja a fejét. Mintha nem ez lenne a negyedik alkalmunk. Na nem mintha számolnám…

- Csináljuk máshol! - nyögi ki végül kipirultan, de hülye leszek. Ez épp azért jó, mert bárki bármikor benyithat ránk, és szembesülhet mindennel… izgalmas, mi? Én élvezem.

- Miért? Törvénybe van nálad, hogy nem dughatunk nyilvánosan? Mert akkor már megszegtük párszor - emlékeztetem, és remélem, nem fog igent mondani, mert megyek haza az első géppel!

- Nem erről van szó… - nyögi halkan. Hát persze, hogy nem.

- Szégyellsz? - állok le, és komolyan nézek rá. Megszeppen. Elértem a hatást.

- Nem, erről sincs szó! Egyszerűen csak… nem szeretem így!

Ez nekem nem elég ok! Nem kellene, hogy érdekeljen, mit szeret meg mit nem, mivel én most meg akarom büntetni az előbbiért, de… valamiért mégis megfogom a kezét, és az egyik fülkébe vezetem. Magunkra zárom az ajtót, és ott folytatom, ahol abbahagytam.

Túlzottan engedékeny vagyok. Kezdek egyre szánalmasabb lenni… 


Ereni-chan2011. 08. 22. 00:40:18#16159
Karakter: Alfred F. Jones
Megjegyzés: (Édi öcsinek és V-channak)



Andy valószínűleg meggondolta magát, mivel most visszafelé kezd el húzni. Én nem bánom, csak szerezzen valahonnan kaját. A kezemet később sem engedi el, én pedig vigyorogva kulcsolom össze az ujjainkat. A kis cuki, hogy félt engem… aranyos. Azért a kelleténél több szempár tapad ránk, engem viszont eddig sem zavart a dolog, és ezután sem fog. Csak élvezem, ha rám figyelnek az emberek! Még L.A. helyett is.

Mikor hazaérünk, Andy megkönnyebbülten dől az ajtónak, én meg szinte azonnal a feje mellé helyezem a kezem.

- Most mit akarsz? - kérdem, de mielőtt közelebb hajolhatnék hozzá, elszökik. Sértődötten nézek rá. Elvégre csak majdnem egész úton fogtam a kezét!

- Játszani - a pillantása elég kihívó, de álomvilágban él, ha azt hiszi, legyőzheti épp azt, aki kifejlesztette ezeket a játékokat.

- Ellenem? Veszteni fogsz - közlöm vele az amúgy is egyértelmű tényt, de nem nagyon hatja meg. Kis butus. Követem a szobájába, aztán leülök az ágya szélére, és elfogadom a joystickot, amit felém nyújt.

- Fogadjunk? - ül le mellém szúrós tekintettel, én pedig meg akarom simizni a fejét, de elhúzódik. Fáradtam felsóhajtom. Elvonási tüneteim lesznek, ha nem érhetek hozzá.

- Ha nyerek, bármit megtehetek veled, nem fogsz ellenkezni - hozom fel az én tétem, amivel terveim szerint megbosszulom azt a galád viselkedést, amivel most viszonyul hozzám!

Bólint, de ő nem mond semmit. Valószínűleg, mert tudja, hogy úgyis felesleges lenne, én fogok nyerni.

Még játékot is választhatok, és nagy ravaszan ki is választom azt, amit a legjobban ismerek. Ehhez még cheat-eket is fejlesztettem annó, párat tudok is, de nem kell csalnom ahhoz, hogy legyőzzem ezt a kis drágát.

A játék elindul, én pedig egészen belejövök, ahhoz képest, hogy mostanában fejlettebb cuccokkal szoktam nyomni. Először hagyom a csúcson, hadd bízza el magát, és amikor ez megvan, fölé kerekedek. Könnyedén kinyírom a játékbeli karakterét, ő meg könnyes szemekkel bámul fel rám. Fáj az igazság, mi?

- Amerikaaa… - kezdi az önsajnálást. - Ez nem ér! Nem igazság! - Nem is, mert ez a valóság, és a valóságban nem mindig igazságosak a dolgok!

Az ágyra veti magát, én pedig mosolyogva tűröm el a haját a szeméből. Most már hozzáérhetek.

- Bocs, L.A., de győztem - vetem be a cuki kis mosolyom, hátha attól zavarba jön vagy valami, de most nem tudok hatni rá.

- Nem is igaz. Los Angeles SOHA nem veszít semmiben! - folytatja a hisztit, de még mindig én vagyok fölényben.

- Igen? Akkor most mit csináltál? 

- Hagytam magamat! - Valóban? Ez jó dolgokra enged következtetni…

- Úgy. Szóval azt akartad, hogy bármit megtehessek veled…? - nyalom meg az ajkaim, rajta pedig átfut a hideg. Ó de kis édes, így félne tőlem? Pedig nem vagyok én olyan gonosz bácsi…

- Ne forgasd ki a szavaimat! - mondja végül, de én csak vállat vonok. Az igazságot a legnehezebb beismerni.

- Nem a szavaidat akarom én forgatni, sokkal inkább valami mást lökni - hajolok le hozzá, és a csöppet sem visszafogott fogalmazás miatt megint elérem, hogy elpiruljon. Hehe, olyan könnyű megtörni. - Kitaláltam, mit akarok először - csillan fel a szemem, mivel tényleg kitaláltam. Andy fájdalmasan nyög egyet, gondolom, erősen számít rá, hogy ez semmiképp nem lesz jó neki. Sajnos most tényleg igaza van. Ettől csak én leszek sokkal jobban!

- Mit?

- Azt, hogy női ruhába öltözz. - Óriási boci szemekkel bámul rám, és most nincs benne annyi, hogy moderálja a mondandóját.

- Te teljesen zakkant vagy, Amerika? - jön a kedves kis kérdés, és a nyilvánvaló kijelentés. - Hiszen én fiú vagyok!

- Tudom, de én meg Amerika - vonok vállat. - Aki ellen épp most vesztettél el egy fogadást. Kezdjelek fenyegetni, vagy emlékeztesselek, mibe vagy köteles beletörődni a vesztésed miatt? - puffogva néz rám, és csak a fejét rázza. Ilyenkor imádom, hogy ország vagyok, azt teszek a városaimmal, amit csak akarok! És ha én női ruhába akarom látni L.A.-t, akkor női ruhában fogom. Nem fogadok el ellenvetést!

☆☆☆

Végül sikerül ráaggatnom valami pinky kis szoknyát, hiába is ellenkezik, mert én vagyok az erősebb. Mikor ez megvan, a következő kívánságom az, hogy menjünk el valahova úgy, hogy nem öltözik át. Ez már naggyon nem tetszik neki, kis híján a szobájába zárkózik, de még időben el tudom kapni. Ő hozta magára ezt, nem értem, mért nem tűri most el a következményeket. Ez nem illik egy amerikaihoz! Végül megsajnálom, és kap egy parókát is, nehogy sírógörcsöt produkáljon itt nekem, ha a lakosai rájönnek, hogy csajnak öltözött be.

Aztán kirángatom az utcára, és ott már nem mer többet ellenkezni, inkább csak még jobban lánynak tetteti magát, nehogy felismerje valaki. De azért kicsit túljátssza, ennyire elpirulni attól még nem kéne, hogy itt megyek mellette! Vagy ez más miatt van? Ahahah!

Hamar beérünk a belvárosba, ahol egy csomó szórakozóhely van, néha még egy utcában több is, úgyhogy van miből választanunk. Indulás előtt sok kis jegyzetbe gyűjtöttem ezeknek a nevét, így most L.A. felé nyújtom a telefonom.

- Válassz egyet - gyanakodva bámul a kütyüre, de végül rábök az egyikre. A jegyzet kinyílik, és a kijelzőn feltűnik a Malone's-s neve. Még nem voltam ott, de kezdetnek ez is megteszi.

- Ide megyünk - rakom zsebre a telót, aztán elindulok drága kis csajom előtt.

- A Melone’s-ba? Az nem valami ismert hely - motyogja mögöttem pinkyke, mire félig hátrapillantok rá.

- Nem is az a lényeg. A lényeg, hogy te most a csajom vagy, és ezt mindenkinek tudni kell - mondom cuki kis képpel, mire ő megrökönyödve bámul rám. Most meg mi van? Mindig is olyan cuki barátnőt akartam, mint amilyen ő! És ha én villogni akarok vele, akkor villogni is fogok.

- Szóval most járunk?

- Naná.

Egészen hamar mondtam igent a dologra, úgy, hogy bele sem gondoltam. Valójában egész végig az irigy szemekre koncentráltam, amik majd végigpásztáznak minket, ahogy belépünk a helyiségbe. Már előre élvezem. Alig várom!

☆☆☆

A bárban aztán végig L.A. mellett maradok, annál is inkább, mivel sokkal több pasi figyeli, mint amennyire én gondoltam. Ez egy ideig jó érzés meg minden, na de mikor már más szándékot is látok az arcukon… az nem annyira jó. Én csak féltékeny tekintetet akartam, nem olyat, ami egyenesen kényszerít rá, hogy csak egy kicsit hagyjam egyedül Andyt, hogy eljöjjön a nekik kedvező pillanat… azt hiszem, elhamarkodottan ítéltem meg a Los Angeles-i embereket. Valahogy sosem úgy reagálnak, ahogyan én szeretném!

L.A. mellettem ül az egyik széken, és a kóláját szürcsölgeti. Ő már megszokta, hogy legalább a kéró negyede minket bámul, engem viszont idegesít, így kissé morcosan szürcsölöm az italom.

- Most mit fogunk csinálni? - pislog rám a szöszi. Hiába tűnik egy teljesen másik embernek, mégis tökre elvarázsol. Még lányként is beindulok rá… a rossz hír pedig az, hogy nem csak én.

Lehajtom a maradék löttyöt a pohárból, aztán felállok, és lesmárolom. Nagy szemekkel néz rám, de nem ellenkezik. Remélem, ezt most minden kis köcsög látta, aki csak minket stírölt. Ő itt az enyém, that is mine! MINE!

- Elmegyünk - válok el tőle, aztán megragadom a karját, és kifelé kezdem húzni. Valahogy nem így képzeltem el a mai estét, de muszáj tűznünk, mert különben valami rossz fog történni, érzem.  Vagy csak paranoiás vagyok.

Valamiért a tömeg éppen akkor élénkül fel és vág be elénk, mikor mi ki akarunk menni, és ez megint csak idegesít. Arról nem is beszélve, hogy már a gyanús alakokat sem látom, és valahogy biztos vagyok benne, hogy nem a mosdóba ugrottak ki.

Csak nem mesterkednek valamiben?

- Hé, Alfred! - kapja el valaki a vállam, mire hátrapillantok, és egy ismerős arccal találom szembe magam. De hogy lehet ő itt?

- Arnold - nyögöm tágra nyílt szemekkel. - Hát te?

- Csak kikapcsolódom egy kicsit civilben, nekem is jár a szórakozás! - nevet, de ez az álruha minden, csak civil nem… napszemüveg, fekete együttes, ráadásul kidülledő izmok. Süt belőle, hogy ő a Terminátor. - Kajszi hogy van?

- Barack? Jól… egészen. De Arni, nekem most - körülnézek, és már nem látom magam mellett L.A.-t. Hogy lehet? Pedig az előbb még… a kezemben csak a kabátja van. Megrémülök.

- What the problem? *Ich nicht verstehe!

- Ööö… i gotta go! - és elhúzom a fényes csíkot, amit egy reflektor biztosít nekem. Kissé idegesen nézek körbe, keresem a pink ruhát, de valamiért minden összefolyik, semmit nem látok rendesen. Kupán vágom magam, hogy normálisabb gondolatok jöjjenek a fejembe. Oké, nincs semmi baj. Most pedig megkeresem L.A.-t!

 

*”Nem értem” -> Schwarzenegger osztrák származású, ezért beszél németül :3

☆☆☆

Miután lemondok róla, hogy az épületben megtalálom, más eldugott helyek után kezdek kutatni. Ha akarnak valami komolyabbat tőle (ez holtbiztos) akkor azt nem egy nagy tömeg kellős közepén fogják csinálni. Tehát jönnek a sikátorok, a fő, hogy nyugodt maradjak. Mikor azonban egy sikátorba se találom őket, tényleg kezdek nagyon nem nyugodt lenni! Nem arról van szó, hogy féltem L.A.-t, hiszen a saját polgáraival szemben meg tudja védeni magát… vagy… mi van, ha nem? Ha bántják majd? És mindezt az én hibámból! Nem, már megint hülyeségeken agyalok. Minden a legnagyobb rendben… a francokat!

Éppen fordulnék ki a legutolsó zsákutcából is, mikor meghallok valamit, méghozzá a mellettem lévő ajtóból. Gondolkodás nélkül rúgom be, és meg is találom, amit szerettem volna. L.A. ott van egy pasi karjaiban, akinek nagyon szép minták vannak az arcán, gondolom, már kapott egy pár fülest Andytől. Tőlem is fog kapni, ha nem veszi le a kezét róla!

- Üdvözletem - lépek be növelve a drámai hatást, de nem nagyon nyerem meg vele a közönséget.

- Csá, és viszlát - vigyorog rám, aztán valaki maga felé fordít, és behúz egy akkorát, hogy egyenként megszámolhatom a zászlóm csillagait, méghozzá a fejem fölött. Egy pillanatra minden elsötétül, de szerencsére vissza is jönnek a dolgok. Egy másik srác áll előttem, vigyorog, és belém rúg. Fájdalmasan nyekkenek, és a karomhoz kapok. Fuck you, milyen város már ez? Sikerült kifognom a pszichopata állatokat? Ne akarják, hogy én is rossz hangulatba kerüljek!

- Szóval te vagy a pasija ennek a kis husinak?

- Igazán szerencsés vagy, de most ideje nekünk is megkóstolni…

Erre már felizzik a szemem, és hirtelen minden fájdalmam elszáll. Ha bántani merik, cafatokra szedem őket! Most már mérges vagyok!

Mivel egy fia fegyverem sincsen, és hamburgerrel nem lenne ildomos megdobálni őket, kihúzok egy réginek tűnő vezetéket, és az előttem álló lábába irányítom. Az áram végigmegy rajta, túl látványosan is, minden hajszála az égnek mered. Még én is meglepődöm egy kicsit, és titokban örülök, hogy kesztyű volt rajtam.

Az Andyt fogó erre meghátrál, és most feltűnik mellette valaki. Úgy, szóval hárman vannak. De ha megint hátba támad egy, esküszöm, hogy a Holdig rúgom!

De a siker felbátorított. Most már ők is tudják, ki az erősebb.

- Nos, hogy kéritek a pipihusit? Esetleg rántva? - rántom fel a földről a kiütött gyereket, mire a másik kettő már hátrálni kezd.

- Haver, te normális vagy? Meg is ölhetted volna! - habog a félénkebb, de a barátja még nem rezelt be eléggé.

- Értem, szóval simán. - Egyszerűen hozzákjuk baszom a társukat, ők meg csak nyekkennek, szépen egymáson. Kicsi a rakás! Ugorjak?

- Ez dilinyós, tűzzünk innen!

- Nyugtatózd be magad, ember! - futamodnak meg, és a társukat felnyalábolva elszelelnek.

Legalább erre volt még kapacitásük. Kifújom a hajam az arcomból, aztán L.A felé fordulok.

Asszem, most nyugtató nélkül is elég szar állapotban vagyok.

- Azért el kell ismerned, hogy ez nagyon menő volt! - emelem fel a hüvelykujjam, aztán a falnak dőlök, a karomat fogva.

- Amerika - szalad oda hozzám a kis édes. - Mutasd! - ragadja meg ellentmondát nem tűrően a karom, mégsem olyan erősen, hogy fájjon. Megnézi, aztán az arcom felé pillant. Valószínűleg az már elég szép formát ölthetett a monokli miatt, úgyhogy most nem vagyok az-az álompasi, ami egyébként szoktam lenni. - Idióta! - kapom a szép lecseszést, pedig az ember ilyen helyzetbe hálálkodást várna. - Kinyirattad volna magad miattam?

- Már volt rá példa, nem? - célzok itt a kígyós esetre, de nem azért, mert büszke vagyok az ilyenekre. Egyszerűen csak… kötelességemnek érzem, hogy megvédjem őt.

- Ez nem ok! Ha nem lennél tökre készen, én esküszöm, hogy… hogy… - oldalra kapja a fejét, de én látni akarom az arcát. Visszafordítom hát magam felé.

- Esküszöl, hogy? - Bűnbánóan néz rám, de azért kimondja, amit gondol.

- Felpofoználak. - Ezen elmosolyodom. Nem, akkor se tenné meg, túl angyali ő ehhez.

Nem válaszolok rá, csak közelebb hajolok hozzá, és a homlokom a vállára döntöm.

- Csak meg akartalak védeni.

Ilyenkor nem érzem szuperhősnek magam, pedig én egy hős vagyok… ha nem is az egész világé, az övé legalább.



Szerkesztve Ereni-chan által @ 2011. 08. 22. 00:40:42


Ereni-chan2011. 08. 19. 16:07:34#16069
Karakter: Alfred F. Jones
Megjegyzés: (L.A.-emnek és V-channak)


- Szia Amerika! - ölel át hátulról, én meg majdnem kiöntöm a kaját, meg találkozok a forró tűzhellyel. Nem lett volna jó buli, így L.A. is kap egy rosszalló pillantást. Te fizeted a kártérítésem, aranyoskám.

- Good morning - sóhajtom, a szőke meg bűnbánóan pislog rám. Most nem nagyon érdekel, ha már ennyit szenvedtem a kajával, nem hagyom odaégni! L.A. leül a pult mellé állított székre, és onnan figyel. Nagyon el van varázsolva, pedig nem olyan nagy fáradtság kiönteni egy kis tojássárgát, meg kevergetni, hogy ne égjen oda. Persze ez is nagyon fárasztó művelet!

- Segítsek? - kérdi végül, én meg szinte azonnal rávágom, hogy:

- Maradj.

Úgy érzem, nem ez az-az idő, amikor mi békésen énekelgetve fogunk együtt kaját csinálni. A reggeli húzása elvette a kedvem, meg amúgy is. Ez simán egy emberes munka.

Mikor végzek, megterítek magunknak, aztán leülök L.A. mellé. Az evéssel foglalkozom, de egy idő után akaratlanul is feltűnik, hogy Andy nem figyel engem. Talán valami baja van? Felnyög, én pedig kérdően nézek rá.

- Haza szeretnék menni - teszi le a villát. Fáradtan nézek rá. Már megint ezzel jön. Én meg nem akarom, hogy elmenjen! Na? Olyan keveset volt még velem…

- Én meg nem akarom, hogy elmenj - válaszolom elhúzott szájjal. Egyszerűen utálom, hogy mindig menni akar valahová. Nagy kérés lenne, hogy simán csak maradjon velem? Ja, biztosan.

- De, megyek, és te is jössz! - ugrik fel a székről, és elkapja a karom. - Meg akarom mutatni neked, hol lakom - mondja lelkesen, lehúzva engem a székről. Mi ez a nagy hév hirtelen? - Nagyon fog tetszeni! Amikor este ki van világítva, akkor iszonyat szép, a házamtól egy sarokra van egy Meki, és…

Elmond még egy csomó mindent Los Angelesről, amit eddig nem tudtam, de nem is nagyon hiányzott az életemhez.

- Hmm… Hollywoodban voltam már, az tetszett.

Erre elhallgat. Mi a baj? Hollywood is az ő része. Gyakorlatilag azt mondtam, hogy tetszik nekem. Nem esik le neki!

☆☆☆

Pár óra, és már Los Angelesben tartó gépen ülünk. Andy tisztára be van sózva, nem fogadott el semmit mentségnek, még Tonyt is egyedül kellett hagynom… megint. De ha most is csinál valamit, azt L.A.-en fogom kitölteni, az is biztos!

És most nagy nyugisan hallgatja a telómat, mert elkérte, én hülye meg odaadtam neki. Arra nem gondoltam, hogy mindezek után én itt fogok unatkozni egy brazil szappanoperán, áááá nem. Magamban századszorra is elkönyvelem kurvának a főszereplőt, csövesnek a pasiját, anorexiásnak a szeretőjét, és alkoholistának a férjét. Mondom én, hogy kurva. Én meg ideges vagyok, hogy nem lehetek végre jó levegőn! Utálok olyan géppel utazni, amit nem én vezetek. Már ezerszer odaértünk volna. De L.A. ragaszkodott a hagyományos módszerekhez… gah.

Végre leszáll a gép, én pedig megváltásként fogadom a repülőtér magunk mögött hagyását. Ha Andy nem blokkolna le, minden szupi lenne.

- Andy, mi bajod van? - nézek hátra rá, ő meg csak sóhajtozik.

- Not a beautiful place?

- De, tényleg az - hagyom rá, de azért megmosolyogtat, mennyire rajong saját magáért. Felderült képpel megragadja a kezem, és húz tovább. Most kivételesen engedem neki, hiszen ez ismeretlen terep, hiába a részem. Elég ciki, de nem ismerhetem egész Amerikát, az nem tartozik a hatáskörömbe.

Beszállunk egy taxiba, aztán egy dugóba kerülünk, L.A. meg folyamatosan dumál, ami kicsit már kezd idegesíteni. Oké, ennyit talán nem akartam tudni a városáról! Mikro végleg megunom a hadoválását, lerántom az ülésre, és megcsókolom. Ez megteszi a hatását, végre lenyugszik. Elégedetten elvigyorodom. Egy pont nekem. 

Mikor megérkezünk, tovább húz egy toronyházba, annak is a liftjébe. Kezdem unni, hogy össze-vissza cibál, nem vagyok én a játékmacija!

Bent aztán folytatja a beszélést, már lassan nem is látom értelmét, hogy szóljak érte.

- A felső két emeleten meg a tetőn lakom - bólintok, csak nem tudom elképzelni, minek kell neki rögtön három emelet. Az én házam is csak kettő, igaz, az sokkal szélesebb ennél, na de akkor is…

Viszont egész biztos, hogy megveszett, mivel villámként suhan ki a liftből, és berúgja az ajtót. Döbbenten pillantok rá. Hol osztják itt a tetanuszt?

- Gyere be! - kiabál már bentről, és mire beérek hozzá, már egy másik szobába van. Oda is követem, mert mi mást tudnék csinálni?

- Los Angeles, te teljesen meghibbantál? - teszem fel a költői kérdést az ajtóban állva, mivel úgy érzem, L.A. fanatikussága már kezdi a nem egészséges határait súrolni. Innen jól végig tudom szemlélni a szobáját is. Hát mit ne mondjak, én is nemzetszerető meg önimádó vagyok, de amit Andy csinál, az már művészet. Ki gondolta volna, hogy ennyire szereti a kólát? És ezek a szétdobált cuccok… nálam is hasonló kupi volt, úgyhogy nem szólhatok egy szót se.

Lényegében ez egy kevésbé tipikus amerikai szoba. Most, hogy ezt megállapítottam, már csak egy kérdésem van:

- Hol fogok aludni?

Andy értetlenül néz rám, mintha csak azt kérdeztem volna, mennyi hatvannégyszer huszonhét. De nem, ennél azért sokkal könnyebb volt a kérdés, mégse tud rá válaszolni.

- Hát - nyögi végül, felülve az ágyon. - Majd kitalálunk valamit!

- Figyelmeztetlek, ha kiküldesz a kanapéra, megyek haza az első géppel - morgom szinte csak magamnak, úgyhogy ajánlom neki, hogy szorítson helyet a kis USA zászlós takaróján.

- Jóóólvaaan - nyöszörög gyerekesen, aztán mintha puskából lőtték volna ki, már előttem is terem. - Menjünk, nézzük meg a…

- Los Angeles ágyát közelebbről - fejezem be készségesen a mondatát, aztán most én dőlök le az ágyikóra. A repülőút fárasztó volt, és rohadt unalmas, talán ezért is fáradtam el. Bezzeg ha az én repcsimmel mentünk volna!

- De hát miért? Nem vagy kíváncsi L.A.-re? - jönnek az értetlen kérdései. Lassan nekem lesz lelkiismeret furdalásom, hogy nem vezetek blogot Los Angeles minden egyes nevezetességéről. Mintha nem láttam volna már az összeset a taxiból.

- De igen, az vagyok. Csak most hagyj pihenni - vetem oda neki, és hála istennek, akkor befejezi. Elgondolkodva nézem a plafonját, kezeimet a fejem alá téve, és nagy nyugalmamat csak egy L.A. bomba dönti romba, ami szépen berobban mellém.

- Amerikaaa~ - kezd el ölelgetni, én meg holt sápadtan nézek le rá. Ez a kölyök ki fog nyírni engem!

- Meg fogsz ölni, L.A. - közlöm vele nem csak arra célozva, hogy nem kapok levegőt a szorításától, de arra is, hogy úgy átlagban. Ennyire azért nem kéne besózni!

- I’m sorry - néz fel rám azzal a cuki kis szemeivel. Valahogy ilyenkor minden mérgem elszáll, és már nem is akarom bántani. Ebbe a szép, öt másodpercbe…

Odahúzom magamhoz, hogy megcsókoljam, de akkor észreveszek valami mást is a földön. Először el sem hiszem, hogy az, pedig tényleg az. Ettől viszont vigyorognom kell. Magamhoz veszem hát, és a saját szám helyett az övét nyomom oda L.A.-éhez, aztán vigyorogva nézek rá.

- Azért nem gondoltam, hogy így imádsz - pillogok ártatlanul, az USA plüsst magam mellé téve. Igen, már nálam ilyet is kapni, bár nem sok boltban, úgyhogy ritkaságnak számít. Ezért is furcsa, hogy Andynek van egy ilyen.

Elvörösödve kapja el mellőlem, aztán az arcát a mellkasomba fúrja. Eh? Igaz, hogy így most nem látom a cuki kis zavarát, de… mért esik ez ilyen jól nekem?

Ah, reménytelen vagyok. A végén még elvarázsol.

☆☆☆

Pár óra múlva viszont tényleg elindulunk valamerre. Először csak kajáért, de ahogy elmegyünk egy puccos kis ruhabolt előtt, Andy valahogy bennragad. Talán a deszkás cipők meg ruhák miatt, úgy tudom, ő is nagy kerekes. Nem nagyon tudom visszatartani, úgyhogy én is elkezdek nézelődni. Találok is egy, az enyémhez hasonló kabátot, csak ezen kevesebb a minta, fehér prémje van, meg sokkal vékonyabb. Szerintem nagyon jól állna Andynek, ezért oda is viszem neki, illetve nem kell, mivel épp most indul ő is felém.

- Ez a gatya tök jól néz ki, felpróbálom - közli velem szakadatlan lelkesedéssel, még mindig nem nyugodott le. Bólintok, de a dzsekit is odaadom neki.

- Ezt is.

Először kicsit gyanakodva néz, de aztán vállat von, és eltáncol egy próbafülkéig. Én megállok egy olyan előtt, és várom, hogy kijöjjön, de természetesen először a gatyát próbálja fel.

- Na, milyen? - forog körbe, mikor már rajta van.

- Ha azt akarod, hogy fél segged lássa egész Los Angeles, tökéletes - húzom el a számít, ő meg csak  megforgatja a szemeit.

- Túlzol.

- Nem túlzok.

Ezzel a vita le is van zárva, Andy visszamegy a fülkébe, én meg feszengve várok rá. Kíváncsi vagyok, milyen rajta a dzseki, vagyis… azt itt kinn is fel tudta volna venni. Én másra vagyok kíváncsi.

Odamegyek hát az ajtóhoz, és ahogy sejtettem, L.A. nem zárta be rendesen, így be tudok menni rajta. Én viszont már bezárom.

- Amerika? Mit keresel te itt? - fordul felém L.A. meglepetten, én pedig csak sunyi mosollyal vállat vonok.

- Jöttem megnézni, milyen rajtad - bököm a dzseki felé, de ez nem elég jó indok neki.

- Azt is megmutattam volna, nem kell itt benn lenned - próbál kitessékelni, de nem, most csak azért is az lesz, amit ÉN akarok.

- Ugyan mit szégyellsz? - vonom fel a szemöldököm. - Azon a részen már rég túlvagyunk.

Elpirulva kapja oldalra a fejét. Na ugye, igazam van. Elvigyorodom, aztán megvárom, míg nekem háttal felveszi a dzsekit. Mikor ezzel megvan, mögé lépek, így én is látom az előtte lévő tükörben. Tényleg nagyon jól áll neki, és még hasonlít is rám, ezt imádom a legjobban. Ráadásul ezzel a feszülős gatyával, amit még nem vett le… hrrr.

Do not torment, L.A.!

- Édi vagy benne - súgom a fülébe, miközben hátulról átkarolom.

- M… Mit csinálsz? - nyögi ijedten, a tükörképemet bámulva.

- Semmi rosszat, picim - szórakozom magamban, suttyomba a legfeszülőbb ponthoz nyúlva. Halkan sóhajt, és odakapja a kezét, de nem próbálja elvenni az enyémet. Teljesen felesleges lenne. Simogatni kezdem, közben a másik kezemmel lehúzom a nyakáról a kendőt, és ott kezdem puszilgatni. Még egész jól látszanak a tegnapi nyomok, szép munkát végeztem. Ez mutatja, hogy ő az enyém.

- N… neh itt! - nyögi halkan a kis drága, és próbálna ellenkezni, de nem hagyom neki. Ez most egy büntetés, amiért elrángatott ide, és minden hülyeséggel teletömte a fejem. Nem vagyok a kabalája, de ezt most élvezni fogom.

- Miért ne? Sokkal izgalmasabb, ha mások is hallhatják, nem? - fordítom oldalra a fejét, hogy meg tudjam csókolni. Még mindig ellenkezik egy picit, de hamarosan nem fog. Sokáig csókolom, de aztán hirtelen ellököm magamtól, ő pedig landol a tükör előtt. Pont jó hely.

Letérdelek hozzá, és most hátulról nyúlok a gatyájába. Összerezzen, de nem fordul hátra, megint a tükörből néz rám.

- Mit csiná… - egy nyögésbe fullad a hangja, mikor az egyik ujjam belé nyomom. Otthon nem akartam ezzel szarakodni, de most, hogy nagyobb a kockázat… nem hagyhatom ki!

Lassan kezdem mozgatni benne, ő meg szenvedő képpel szorítja össze a szemét. Kár, hogy nem láthatja, milyen kis édes arcot vág, pedig nem véletlen vagyunk a tükör előtt. Még egy ujjam belé tolom, és a tempón is gyorsítok, erre már kipattannak a szemei. Elöl már a gombolás se segít neki, eléggé feszül, úgyhogy még pár mozdulat, és el is élvez. Kihúzom belőle az ujjam, aztán a számat megnyalva nézek előrébb. Ejnye-bejnye, összekente a szép kis gatyáját. Hát milyen dolog ez?

- Most már biztosan meg kell vennünk, sweety - pillogok felé ártatlanul, de mielőtt még bővebben is le tudná reagálni a dolgot, felrántom, és lejjebb tolom a nadrágját. Még egy darabig kínzom azzal, hogy alsón keresztül simogatom, de aztán attól is megszabadítom, és egyúttal a saját övem is kibontom. Amilyen izgató képeket vágott, én is eléggé megkeményedtem.

Nem is időzök sokat, belé tolom magam. Mivel most felkészítettem rá, teljesen belé mentem, így az érzés ezerszer jobb, mint általában. L.A. a szája elé kapja a kezét, és most nem veszem el onnan neki. Így is hallani fogom, és még így is nehéz lesz neki türtőztetni magát.

Mozogni kezdek benne, közben a farkincáját is kényeztetve, ő pedig nagyon erőlködik, hogy minél kevesebb hangot adjon, de nem nagyon sikerül neki. Néha egészen vörös lesz, ilyenkor elkezdek aggódni, hogy a végén még megöli magát, és lassítok, de ahogy kicsit felépül, visszagyorsulok. A tükörben elég jó panorámakép van a kéjes kis képéről, amit most még ő is láthat. Nagyon édes.

Mintha elfáradna a saját szája befogásában, kezdi egyre jobban elhagyni magát, így most már nekem kell tartani. Eléggé ágaskodik, de még nem engedem elélvezni, azt akarom, hogy velem együtt tegye. Már nem kell sok hozzá.

Még pár lökés, és belé is élvezek, ennek hatására ő is rögtön elmegy. Most egyáltalán nem tudta visszafojtani a hangját, halkan felsikoltott, ami felért egy második orgazmussal, legalábbis nekem. Halkan lihegve dőlök előre a hideg tükörnek, így L.A.-t is odanyomom, de úgy tűnik, nem nagyon zavarja. Most vettem csak észre, mennyire meleg van itt bent.

L.A.-en egész végig rajta volt a kabát, rajtam meg a póló, így nem csoda, hogy kimelegedtünk. És ami a kabátot illeti… megfelelt az elvárásaimnak!

Magam felé fordítom a kis aranyost, és végignézek rajta. Ő sokkal jobban liheg, bár nem ő volt az, aki mozgott. Jellemző, de talán már hosszabb ideig bírta élvezés nélkül. Még pár alkalom, és teljesen kikupálom! Hehhe. Az álla alá nyúlok, és odahúzom magam elé.

- Jófiú - suttogom az ajkaira, aztán hosszan megcsókolom. Annyira jó vele, a fenébe is… és erről minden közelben lévő meg is bizonyosodhatott!

Miután rendbe szedjük magunkat, kimegyünk a fülkéből. Az eladók óriási szemekkel bambulnak ránk, főleg a férfiak, L.A. meg azt se tudja, hova nézzen zavarában. Én csak vigyorgom. A pénztáros a legmulatságosabb, olyan vörös, mint a rák. Pedig én eskü, megpróbáltam teljesen letisztítani azt a kis foltot a nadrágról… nem sikerült volna? Höhö.

Fizetek, aztán kifelé menet még rákacsintok pár nyálcsorgató eladó csajra. L.A. erre tüntetőleg megragadja a kezem, és szemrehányóan néz rám. Na, most mi baj van? Attól még, hogy diétázom, megnézhetem az étlapot. Bár én nem szoktam diétázni. Mindegy is.

A kis cukinak nem kell félni… most csak az övé vagyok.


Ereni-chan2011. 08. 18. 22:36:30#16047
Karakter: Alfred F. Jones
Megjegyzés: (Naiv öcsimnek és V-channak)


Lehajol hozzám, és megcsókol. Eléggé meglep vele, nem gondoltam volna, hogy éppen ő fog majd kezdeményezni egy ilyen helyzetben. Ezt megbocsátásnak veszem.

Az egyik keze az arcomon van, nagyon forró az érintése, míg az enyém már kevésbé. Elég hamar fel lehet tüzelni, az már biztos. Édes kis ajkaitól szinte kínzás elválni, de mégis megteszem, és egyúttal ki is rakom az ölemből. Most én következem.

Fölé hajolok, ő meg összehúzza magát, csak teljesen feleslegesen. Hátradöntöm a fejét, és a nyakát kezdem puszilgatni. Olyan finom puha bőre van, hogy lassan észre sem veszem, ahogy szívogatni és harapdálni kezdem. Tényleg teljesen elveszi az eszem, de valamennyire még tudom kontrollálni magam.

Mikor itt végzek, lejjebb indulok… de tényleg csak indulok, mivel L.A. a hajamnál fogva visszahúz maga elé. Meghökkenve nézek fel rá. Oké, hogy legyen magabiztos, de azért ne ennyire! Itt csak én csinálhatok fájdalmas dolgokat!

- Mi a baj? - próbálok tolerálni, elvégre csinálhatta csak hirtelen felindulásból is. Ha viszont nem húzza ki magát valami jó magyarázattal, én is hirtelen felindulások áldozata leszek.

- Do more - súgja felém, és ez valahogy megfelelő magyarázatnak tűnik. Megcsókolom, de most hosszabban és mélyebben, érezni akarom őt. Valahogy nem is akar vége szakadni, csak akkor hajolok el tőle, amikor már igen-igen elkéne egy levegővétel is. Mikor ez megvolt, közelebb húzom magamhoz, és egy rántással megszabadítom a nadrágjától. Valahogy nem tudom figyelnem kívül hagyni azt a kis dudort az alsóján, túlságosan hívogató. Gyengéden hozzáérek, ettől összerezzen és felnyög, de abban a pillanatban a szája elé teszi a kezét. Nana, így nem játszunk! Hallani akarom a hangját.

- Ne csináld - mondom elvéve a kezeit, aztán a feje felett össze is fogom őket. Így már nincs esélye elrejteni a cuki kis hangját. Tovább simogatom, és megint nem kell megerőltetnem magam, hogy elélvezzen. Ez kissé megmosolyogtat. Nem baj, majd belejön a drága.

Végül leszedem róla az utolsó zavaró tényezőt is, hiába próbál tiltakozni. Elég volt az előjátékból, többet már nem akarok várni rá.

Könyörgően néz fel rám, és egy darabig tűröm ezt a pillantást, de aztán nem bírom figyelmen kívül hagyni. Abbahagyom a nadrágom gombolását, és lepillantok rá.

- Most óvatosabb leszek. Promise you. 

Még így sem néz valami bizalmasan, de amikor odahajolok fölé, hogy megcsókoljam, mintha kicsit lenyugodna. Ez most nem követelőző csók, próbálok azon az elven lenni, hogy nem kell sietni, úgyis az enyém lesz… mindjárt. Viszont azt is tudom, hogy ez a módszer nem sokáig fog bejönni. Már nagyon akarom őt.

Miközben csókolom, ő a pólóm alá nyúl, és feljebb húzza. Bár alig ér a mellkasomhoz, ez is csak jobban felizgat. Le is veszem magamról, csak az ő kedvéért, aztán közelebb nyomulok hozzá. Arra már nincs türelmem, hogy erre is felkészítsem, talán nem fog neki annyira fájni. Beléhatolok.

Bár nem mentem olyan mélyre, így is egyszerre nyögünk fel. Uh, még mindig ugyanolyan szűk, mint előzőleg volt… túlságosan jó érzés, egy pillanatra el is vesztem az irányítást, és gyorsan kezdek mozogni benne. Fájdalmasan nyög alattam, bár elég halkan, talán mert tudja, hogy ezzel csak még gyorsabb tempóra késztet. Kis idő múlva lehúz magához, és átölel, de ettől sem térek magamhoz.

Talán épp emiatt, vagy csak önkéntelen reakcióként, a hátamat kezdi karmolászni, amitől már felszisszenek. Gah, ez nem volt valami kellemes… jó néhány csíkban ég a bőröm a körme nyomán, de legalább ez fejbekólint valamennyire. Kicsit lassítok, és eltávolodva tőle, végignézek rajta. Csak most tudatosul bennem, milyen kifejezés van az arcán, és milyen jelzés a teste többi pontján… nem lenne ildomos tovább kínozni, most már gyengédebbnek kell lennem.

Halkan kifújom a levegőt, és az „egy hős mindig képes kontrollálni magát” jelmondattal visszahajolok hozzá. Most különböző pontokra lököm magam, próbálom kitalálni, melyikre a legérzékenyebb. Mivel elég nyilvánvaló reakciókat ad, nincs nehéz dolgom. Ott mozgok tovább, ahonnan a leghangosabb nyögést kapom. A fájdalom mintha eltűnne az arcáról, helyette pír kúszik ki rá, majd odaránt magához, hogy megcsókoljon. Ohó, nem… most még inkább akarom hallani a hangját, ez alól nem bújhat ki. Egy darabig engedek neki, de aztán elszakadok tőle, és a kezeit is lefogom, nehogy megint olyasmi jusson az eszébe. Most viszont vele szalad el a ló, képtelen megfékezni a hangját, talán bele is törődött, hogy nem tudja. Az egész helyiség tőle visszhangzik, és engem nem is zavar, csak azért elég mulatságos arra gondolni, milyen lehet a szomszéd szobában lévőknek, ha épp aludni akarnak. Ilyen cuki hangocskát ugyanis nem lehet figyelmen kívül hagyni.

- You are so cute, baby! - vigyorgom rá felhúzva magamhoz, így most megint az ölemben van. Ez abból a szempontból is jó, hogy jelen pillanatban teljesen benne vagyok. Kéjesen néz fel rám, és tuti, hogy transzban van, mivel közelebb hajol hozzám, majd átkarolja a nyakam, és a tarkómat kezdi simogatni.

Alapjában véve én nem vagyok érzékeny az ilyen dolgokra, de mivel egész végig láttam az arcát… próbálom még türtőztetni magam, de amikor már meg is mozdul rajtam, nem bírom tovább. Belé élvezek. Halkan felnyögöm, valahogy nem így terveztem a dolgokat! L.A. is csak most tér magához, gondolom az érzés miatt, és húzódna le rólam, de nem engedem neki. Ha már ilyen aranyosan áthúzta a számításaim… kap még pár menetet!

☆☆☆

Hát nem tudom, mikor feküdtünk le (aludni) a tegnap este folyamán, de biztos, hogy volt az ma hajnal is. Azt se tudom, hány óra lehet, de valahogy nem is érdekel. L.A. derekát karolva ébredek, most felém van fordulva, de ő még alszik. Elmosolyodva húzódom közelebb hozzá, megsimogatva az arcát. Nagyon hamar bealudt a petye után, de nem is csodálom, szépen kifárasztottam. Nem baj, majd belejön, lesz ideje megszokni… valamikor terítettem magunkra egy plédet is, mert hiába forrtunk fel száznegyven fokosra, Andy egy idő után álmában is reszketni kezdett. Valószínűleg azért, mert rajta semmi ruha nem maradt, amit én nem is bánok. Jó így nézni, olyan szép…

Végül felkelek mellőle, és felöltözöm, de neki is rakok ki ruhát. Kimegyek a konyhába csinálni valami kaját. Illetve, elővenni a hűtőből, és az asztalra rakni. Hiú ábránd lett volna azt hinni, hogy nem a legdrágább luxuscuccokkal tömik tele, és elég hülye vagyok, hogy egyáltalán reménykedtem ebben. Persze lenne rá keretem, csak utálok ilyen puccos kajákat enni. Na nem baj, van itt más is…

 Éppen kiöntöm a serpenyőbe az Eggzactly-t, mikor L.A. megjelenik az ajtóban.


Ereni-chan2011. 08. 17. 10:05:52#15934
Karakter: Alfred F. Jones
Megjegyzés: (Édi tesómnak és V-channak)


Átöleli a nyakam, én pedig az egyik kis hajtincsével kezdek játszani. Az ilyenekre úgy tűnik különösen érzékeny, és ez tetszik. Belenyög a számba, én pedig magamban elvigyorodom. Bingó.

Most a nyelvében lévő kis bogyó jön, ezt különösen szeretem. Vajon miért csináltatott ennyit, ha ilyen érzékeny rájuk? Végül is ez nekem csak jó. Próbálja eltitkolni előlem, mennyire élvezi, de rosszul csinálja. Nagyon édes… könnyen átlátok rajta.

A szájáról az arcára térek át, kis puszikat hintve rá, majd a füléhez érek. Látszólag tetszik neki a dolog, és most mégis elhúzódik tőlem.

Nem értem, mi történt hirtelen, ha az elejétől fogva ellenzi a dolgot, nem enged meg ennyit sem.

- L.A., mi bajod van? - kérdem érdeklődve, de nem válaszol. Nem is kell, az egyre sokasodó emberek valahogy helyette is beszélnek. Szó szerint.

Morogva felkelek a földről, persze ezeknek is épp egy ilyen helyzetben kell jönniük. Idegesítő.

- Hol vagyunk most? - kérdi szőke, én pedig elgondolkodva nézek körbe. Bármilyen nézetből felismerem a fővárosom, elvégre ez mégiscsak Washington, úgyhogy ehhez sem kell túl sok idő.  Viszont ezt a részét még nemigen láttam. Valószínűleg, mert én a város másik végén lakom.

- Ahogy nézem, Washingtonban… - válaszolom végül.

- Öhm… nagyon szép… - habog össze-vissza, bár ennyire nem értem, minek van zavarba. A drága people tuti nem látott még semmi félreérthetőt. Vagy nem ez a baja? - Fázom… hazamehetek?

Megdöbbenve nézek rá. Jah… szóval a kedvességem nem hatotta meg. Pedig én tényleg úgy igyekeztem! Nem akarom őt elengedni, de… itt se tarthatom. Úgyhogy ha el akar menni, menjen.

- Jól van, elkísérlek a reptérre - hunyom le félig a szemem, hogy kevésbé lássa, mit érzek most. Nem kell, hogy megsajnáljon, hiszen én Amerika vagyok. Nem szoktam mutatni a fájdalmat.

 - Öö… bocsi… úgy értettem, hogy haza. Hozzád. - Visszapillantok rá, ő meg elkapja felőlem a fejét. Oh… szóval így állunk, hehe. Aranyos nagyon, és folytatni is kéne, amit itt elkezdtünk. Kevesebb közönséggel… ugyanis én sem vagyok egy Naughty America. Jobb kettesben!

Felém nyújtja a kezét, én pedig egy kis pislogás után megfogom. Ez most csak megszokásból volt, vagy más miatt? Olyan hülyeségeken akadok fenn mostanában. Hát nem mindegy? A lényeg, hogy hazajön velem! És otthon… jó dolgokat fogunk csinálni.

Így hát arcomon egy féloldalas mosollyal átvágok az emberek között, és elindulok vele a legközelebbi buszmegállóig. Go home!

☆☆☆

Több mint 3 óra buszozás, 2 óra metrózás és 15 perc taxizás után végül kiraknak minket a házam előtt. Én speciel teljesen készen vagyok a saját városomtól, már értem, miért mindig repülővel mentem mindenhova. Akinek van egy kis esze, az nem indul el a washingtoni forgalomba még csak lila karfiolt se venni a sarki boltba, hacsak nem akarja a délutánja további részét a hazajutással tölteni. Na majd beszélek erről Washingtonnal… valószínűleg megint csak leültet a videojátékai elé, de nem baj, legalább úgy tűnik, mintha megpróbáltam volna segíteni a fővárosom helyzetén.

Most pedig pihenni akarok! Illetve, előtte átöltözni, mivel elég volt fürdőruhában eltölteni 5 órát, hogy úgy érezzem, soha többet nem akarom felvenni. Reménykedve keresem a kulcsot a lábtörlő alatt, de nincs ott. Ez csak egyvalamit jelenthet. Tony itthon van.

Elengedek egy fojtott sóhajt, és becsöngetek. L.A.  kérdően bámul rám. Ő még nem ismeri Tonyt, és ez némely szempontból örvendetes tény… de majdnem fél napra egyedül hagytam a házban, és ez rossz dolgokat enged feltételezni.

Végül az ajtó kinyílik, és Tony feje félig kikukucskál rajta, aztán már csak egy villanást látni, az ajtó csukódik, Tony pedig a lábamon csimpaszkodik.

- Hey-hey, elég lesz már, ez csikiz! - próbálom leszedni magamról nevetve, mivel a bőre sikamlóssága miatt mindig úgy érzem, mintha egy óriás csiga mászott volna rám.

Andy elképedve bámul minket, Tony pedig végre leszáll rólam, és nagy piros szemeit rámereszti. Most jön az a rész, hogy bemutatom őket egymásnak.

- Tony, ő itt Los Angeles, az egyik városom. Andy, ő itt Tony, a földönkívüli barátom - mondom vigyorogva, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Tony továbbra is csak nézi L.A.-t, aztán felé nyújtja a kezét.

- Én jönni békével földgolyó - játssza az agyát, én meg kis híján hanyatt esek.

- Beszélj normálisan, úgy is tudsz - kapom el a grabancát morogva, de úgy tűnik, Andyt nem zavarja a dolog.

- Örvendek - fogja meg a fehér kezet, de azért azt ő se tudja megállni, hogyne törölje utána a gatyájába a sajátját. Nem mintha attól jobb lenne a helyzete, de nem szólok be neki. Tony majdnem olyan érzést kelt, mint az a ronda kígyó a barlangban, pfujj.

- Menjünk be - nyitnám ki a ház ajtaját, de Tony még jó előtte elé viharzik, és visszacsapja. A kezemet rázogatva pillantok le rá, most majdnem arra is rábaszta az ajtót, viszont ha megette volna, kis időre felmentettem volna a legjobb barátomnak járó kiváltságok alól. - Megvesztél? Open the door!

Nem reagál rá semmit, és ez már önmagában furcsa. Vagyis nem furcsa. Ez nagyon rosszat jelent!

- Tony… mit csináltál? - villantom rá fenyegetően a szemeim, ő meg nyel egy nagyot, aztán kamikaze akciót bevetve, a fejemre ugrik. Mivel nem számítottam rá, a földön kötünk ki, ő pedig egyre azon mesterkedik, hogy kiszívja az agyam, de nem fog menni, kevés ő ahhoz! Andy persze csak áll és néz, nem is nagyon tudna mit csinálni, ugyanis gyakran elszalad velünk a ló - igazából csak Tonyval, főleg ha más is van a közelünkben. Szeret leégetni, én meg szeretem kizárni a házamból miatta, de amilyen idióta vagyok, pár napra rá mindig visszaengedem… nem tudok haragudni rá. Most viszont fogok, ha nem hagyja már végre abba!

Nagy nehezen leszedem magamról, és kinyitom az ajtót, majd be is esek rajta, Tony pedig velem együtt, ugyanis most a hátamon van. Akkor eltakarja a szemem, de most már kezd nagyon elegem lenni belőle, mindjárt hozom az ufó elhárító fegyverem!

- Elééég már, úgy se tudod tovább titkolni előlem - fejtem le magamról a kezeit, de bárcsak ne tettem volna. Ugyanis amit látok, az sokkol. Nagyon.

Nos, hogy is írnám le? A régi házamat… mert hogy Tony egy farmot telepített a helyére, az is biztos. Minden szénával, fával meg földdel van tele, az kanapémat kecskék eszik, a tévémen csirkék ugrálnak, a konyhámba pedig be se akarok nézni… óriási szemekkel pillogok körbe, néha hosszabb időre behunyva a szemem, hátha csak álmodom, de nem. Fölöttünk L.A. kukucskál a házba, láthatólag őt is megdöbbenti a dolog. Erre képes Tony röpke tizenkét óra alatt.

Dühösen nézek fel rá, és már kapnám is el, hogy jól megleckéztessem, de ő ezzel a lendülettel Andy kezébe ugrik, és olyan erősen belecsimpaszkodik, hogy képtelenség lenne lefejteni.

- Ne mások mögé bújj, gyáva! - mutatok felé felhúzott orral, idegesít, hogy nem tudom kicsit meggyepálni, amiért parasztfarmmá változtatta az otthonom. Viszont nem hajlandó leszállni a szőkéről, és amíg rajta van, sajnos nem tehetek semmit…

- Ugyan, Amerika… akkora kárt nem csinált - próbálja védeni az említett, biztos sikerült kiszívnia az agyát, amíg figyelmetlen volt. Ezért veszélyes egy földönkívülivel együtt élni!

- Of course… - forgatom meg a szemeim, és a saját szobám felé indulok, elhessegetve az útból pár csirkét, na meg leporolva magamról a magokat. És akkor ufó barátocskám mintha felbátorodna, ismét rám csimpaszkodik, hogy ne tudjak tovább menni.

- Na mi van, felrobbantottad a szobám, vagy mi? - próbálom levakarni magamról, de mivel nem megy, vele együtt kecmergek el a szobáig. Kinyitom az ajtaját, és… becsukom. Tehenek, rengeteg tehén van benn, és széna. A legnagyobb rémálmom! Kétségbeesetten bámulok le magam elé, aztán megfordulok, és Andyre bambulok rá.

- Felrobbantotta? - érdeklődik roppant szellemesen.

- Nem, rosszabb annál - mondom elhűlve, ő pedig ismét kinyitja az ajtót. Vagy tízezer légy sereglik ki rajta, meg olyan trágyaszag hogy majdnem felfordulok, hát még drága L.A.-em, aki szagvonalban volt. Lefagyva néz be a szobába, aztán becsapja az ajtót, és együtt érzőn rám bólogat.

- Tényleg rosszabb. - Aha, de ettől nem leszek jobban!

- Tonyyyy - morgom rá a fehérkére, aki éppen készülne elsettenkedni, de még időben utána vetem magam. Megint kapufát lövök, ismét Andyn köt ki…

- Sorry-sorryyy, de olyan sokáig nem jöttél haza, azt hittem, meghaltál! - nyöszörgi óriási csillogó szemekkel, ami most valahogy nem tud meghatni. - És azt mondtad, hogy akkor rám hagyod a házad…

- Fél napja se mentem el itthonról, Tony! - sóhajtom fáradtan, és nem hozom fel, hogy bizony de, tényleg majdnem meghaltam… - Találj ki valami jobb mentséget!

- Hát… olyan cukin néztek rám…

- Na most nyírlak ki! - kúszik ki mögém a lángoló háttér, mert tényleg nagyon elnézőnek hisz, ha azt gondolja, hogy meg fogom bocsátani neki, hogy minden szépen néző állatkát hazahozott a tanyáktól! A kezemet ropogtatva indulok el felé, ő meg L.A. seggébe bújik, úgyhogy elég nehéz dolgom lesz.

- Amerika - néz rám a szőke békítően. - Akkora baj azért nincsen, hogy bántasd!

- Persze, nem a te szobádból csinált istállót! - Minden tele van csirkeszarral meg bogarakkal, de ő még képes Tonyt védeni, csak mert szépen nézett rá! Húúú… de megbüntetem ezért!

L.A. már válaszolna is, de hátat fordítok neki, mivel valahonnan csörögni hallom a mobilom. Átások pár csirkehalmon meg félig megrágott szénakazalon, aztán meg is találom, és felveszem.

- Yes?

- Uram, erős földönkívüli aktivitást érzékelünk a háza felől - hallatszik a vonalból az egyik 51-es körzetes katonám hangja.

- No problem, kézben tartom a helyzetet - mondom komolyan, még akkor is, ha ez nincs teljesen így. - A civilek nem fogják észrevenni. Az viszont érdekelne, mit keres *Nessi egy barlangban, amiről eddig nem is tudtam? - vonom felelősségre a drágát, ugyanis utálom, ha helyettem dönt valamiben, én vagyok a főnök, én pénzelek, úgyhogy ehhez nincs joga.

- Nos, Uram, Nessi régen elszökött, és nem találtuk meg… - Na persze, a spéci kis nyomkövetőitekkel se, mi? - De ha megadja a pontos koordinátákat, likvidáljuk.

Elgondolkodva nézek magam elé, majd L.A.-ékre. Idő közben Tony babásat kezdett játszani szöszkémmel, össze-vissza ölelgeti, meg szívecskéket ereget. Asszem eléggé bejön neki, meglátszik, hogy hasonló az ízlésünk…

- Még eldöntöm. Egyébként meg küldjenek ki hozzám egy takarítóbrigádot.

- Parancsol?

- Hallotta. Gyorsan.

☆☆☆

Pár óra múlva itt is vannak, teljes vírusvédelmi szerkóban, mintha csak azt mondtam volna, hogy Tony a madárinfluenza palackozott mását csempészte a lakásomba. Végül is sertésinfluenza lehet hogy tényleg van itt, viszont beoltottuk magunkat ellene, úgyhogy nincs baj. Sajnos viszont közlik velünk, hogy a házam holnapig nem biztonságos, ezért menjünk szállodába… na, szuper. Összepakolom a még ép ruháim (az átöltözés már megvolt), küldök egy égető pillantást Tonyra, aztán kézen fogom L.A.-t, és elmegyünk. Tony nem jöhet velünk, mert Amerika hiába az ufók székháza, igazi ufót egy ember sem láthat. Nem véletlenül lakom a város szélén. De ennek ellenére, viszonylag hamar találunk egy szállodát, este nem olyan nagy a forgalom, mint délután.

Miután bezárom magunk mögött az ajtót, megkönnyebbülve ledőlök a hotelszagú kanapé párnái közé. Mióta akarok már pihenni… L.A. az ablakhoz megy, és nézelődik ki, mintha olyan érdekesek lennének Washington fényei. Nem azok, húsz év alatt igen-igen meg lehet unni őket. De nem zavarom meg, csak sunyin elvigyorodom, és mögé settenkedve, hátulról átölelem.

- Szép, mi? - hajolok közelebb hozzá.

- Los Angeles szebb. - Hát ja, tudnom kellett volna. - Mérges vagy még Tonyra? - Hogy aggódik a barátságunk miatt, aranyos.

- Ó nem, mindegyik haverom paraszttanyává szokta változtatni a házam, tökre megbocsátható - gúnyolódom, mire hátrabök. Hééé, ez nem olyan kellemes ám!

- Ufó, náluk ez berögződés. - Hát azért L.A. se semmi. Tony csak felzabálta a ruháit, de ő védi, mindenek ellenére. Túl édi, ezért tuti szívni fog…

- Bírod őt, mi?

- Aranyos.

Fenébe… sajnos nem tudok rád haragudni miatta, mert te is az vagy. Halkan felsóhajtom, majd magam felé fordítom őt. Valahogy az életem mellette háromszor gyorsabban pörög, alig van itt pár napja, de már úgy érzem, mintha több hete itt lenne. Túlságosan hozzászoktam a jelenlétéhez. Az volt a legjobb szülinapi ajándék, hogy eljött hozzám. De miért nem akarom, hogy elmenjen? Me idiot.

- Hol is tartottunk? - vigyorodom el, majd mielőtt még reagálhatna, az ajkaira tapadok. Fuck the world, hogy ezt nem tudtuk hamarabb folytatni. Ezért is ki fogom nyírni Tonyt!

Miközben csókolom, óvatosan a pólója alá nyúlok, és végigsimítok a hasán. Jól emlékeztem, itt is van egy pécé. Mivel nem számít rá, hangosabban nyög, én pedig elégedetten távolodok el tőle. Ismét bingó. Mintha kicsit csalódottan nézne rám, de semmi baj, nem azért hagytam abba, mert nem akarok folytatást. Csak nem az ablak előtt kéne…

A karjaimba veszem, amitől kétszer vörösebb lesz, hiába is akarja elrejteni az arcát. Könnyen zavarba lehet hozni, cute. Leülök vele a kanapéra, így pont jó helyen van, az ölemben. Hamar leszedem róla a pólót, aztán ismét megcsókolom, és a hasát kezdem simogatni. Kíváncsi vagyok, hol vannak a határai. Egy darabig egész jól tűri a dolgot, de amikor már kifejezetten a pécé köré koncentrálok, belenyög a számba.

- Ott… ne - mondja cuki hangon, de szerintem nagyon is szeretné, ha ott folytatnám a kényeztetését.

- Mért ne? - pillogok rá ártatlanul, megcsavarva az egyik tincsecskéjét. - Itt talán jobb?

Megremeg, és átöleli a nyakam. Most ez azért volt, hogy ne lássam az arcát? Eh, rosszkisfiú. Na de nekem így is jó. A nyakába csókolok, tovább játszva a tincseivel, ő pedig a fülembe piheg, amitől csak jobban kívánni kezdem… egyre jobban ágaskodik valami ott lent, és megint csak miatta. Szerintem ő is érzi, mivel egyre többet fészkelődik. Erről beugrik a múltkori alkalom. Akkor nem voltam valami gyengéd, és most sem érzem úgy, hogy fogom tudni türtőztetni magam… pedig nem akarom bántani. Jó lenne, ha ezt tudná. Vajon tudja..? Legalább azt tudja, hogy az előzőt megbántam.

- I’m sorry - súgom a fülébe, értheti, aminek akarja. Akkor ismét rám néz, én pedig vágyakozva pillantok vissza rá. Teljesen megbolondított.

☆☆☆

*A Lock Ness-i szörny beceneve


Ereni-chan2011. 08. 14. 22:34:35#15858
Karakter: Alfred F. Jones
Megjegyzés: (Cocimnak és V-channak)


Bólint, én pedig rögtön felderülök. Ő nem fog itt hagyni. Talán most az egyszer hibáztam, de én is csak ember vagyok… majd jóváteszem a hibám, ahogy egy Hős szokta!

- Na, és most mit csináljunk? - szólal meg L.A., én pedig most már jóval lelkesebben rápillantok, de valószínű, hogy nem látja.

- Megkeressük a kivezető utat - nem engedtem el a kezét, és nem is fogom, nehogy mégis elszökjön. Összekulcsolt kezeinkkel az egyik járat felé intek, még az tűnik a legszimpibbnek. - Arra fogunk menni! 

- Én meg arra akarok! - kezd el a másik irányba húzni, mikor már mennék az alagút felé. Ez a másik tényleg sokkal világosabb, de valahogy… rossz érzésem van tőle. Viszont ezt nem teszem szóvá, csak elindulok utána.

Ahogy egyre előrébb érünk, úgy a világítás valahogy elmarad, már én is alig látok valamit, még a szuperszemüvegemen át is. Végül is egészen olyan, mintha rajtam sem lenne, akkor szoktam hasonlóan látni. De rosszabb, hogy Andy vezet, mivel én már hozzá vagyok szokva a részleges vaksághoz, de ő szerintem nem nagyon. Kis idő múlva el is esik, és mivel fogjuk egymás kezét, engem is magára ránt.

- I’m sorry, America! - nyögi halkan, engem pedig most, hogy rajta vagyok… hatalmába kerít valami furcsa érzés. Olyasmi, mint ami azon az estén is, de valami mégis más benne. Még nem éreztem ilyet, csak azt tudom, hogy egyszerűen nagyon szeretném őt! De mindezek után…

Nem lehet.

- Semmi baj - sóhajtom halkan, felsegítve. - De most már én vezetek - lépek elé, és elindulok. Így remélhetőleg megspórolunk pár ilyen esetet.

A tájékozódás így sem lesz könnyebb, de legalább elérünk az alagút végére. Ott feltűnik némi halvány kis fény, és mivel nem zöldes, tuti biztos, hogy nem növények adják ki. Vidáman L.A.-re pillantok, ebbe a halvány fénybe már jobban látni. Balommal a fényt eltakaró sziklarengeteg felé intek.

- Ha azt átmásszuk, tuti kijutunk!

- Akkor?

Bizonytalanul pillantok a sziklák felé. Elég hegyesnek tűnnek, ráadásul nem is valami stabilnak. De nem maradhatunk itt örökre, úgyhogy elvetve minden kételyem, elindulok feléjük. Egy darabig simán haladunk felfelé, de aztán valami sikamlós kerül a kezem alá. Megtorpanok, a fény nem elég erős ahhoz, hogy lássam, mihez nyúltam hozzá. Undorodva kapom vissza a kezem. Olyan, mint mikor Tony ér hozzám… pfuj.

Ennek ellenére mennék tovább, ha nem érezném meg magamon valaki leheletét. Erre viszont ledermedek, és óriási szemekkel meredek a sötétbe. Valami itt nagyon nem jó!

- Andy… - szólalok meg halkan.

- Hm?

- Mondd, hogy te vagy az, aki a képembe fújtat!

- Nem valószínű, mivel én mögötted vagyok, Amerika… - Éppen ettől féltem. Félig hátrapillantok rá, tényleg van valami L.A.-hez hasonló dolog mögöttem.

- Akkor gáz van - jelentem ki fojtott hangom, a követező pillanatban pedig elindul a föld. Aztán sikerül rájönnöm, hogy nem a föld indult el, hanem a dolog, ami előttem van. A fény felé csúszik, az rá is vetül, így sikerül megpillantanom azt a rusnya képét. Hello, snakey!

 

L.A. tátott szájjal figyeli a förmedvényt, és az a baj, hogy az is tátott szájjal figyel minket, ami nagyon nem jó hír számunkra. Még éppen időben kapcsolok, mikor felénk iramodik, így el tudunk ugrani, és csak a kövekbe fejel bele. Elkezd sziszegni, de olyan hangosan, hogy majd szétreped a dobhártyám. Megtermett példány ez, annyi szent. És nem adja fel!

Gyorsan felrángatom Andyt a földről, aztán tanácstalanul nézek körbe. Most mit csináljunk? Valahová el kéne bújnunk, de… L.A. hamarabb dönt helyettem, mivel gőzerővel elkezd húzni a másik irányba, és már csak akkor eszmélek fel, mikor a kígyó feje a lyukba csapódik. Rángatózik még egy darabig, és nyújtja felénk azt a ronda villás nyelvét, én pedig reflexszerűen préselem L.A.-t a falba, hogy hozzá ne tudjon érni. De végül egyikünkhöz se ér, csak kihúzza a fejét, és már csak azt látni, ahogy elcsúszik. Még egy kicsit állok ott dermedten, aztán L.A. kibújik a kezem alatt, és erre már feleszmélek.

- Ez meg mi a fene volt? - mutat kifelé, és szerintem kicsit ki van akadva.

- Egy kígyó - válaszolok, de szerintem nem ezt akarta hallani.

- Azt én is láttam. De mért ekkora, és hogy kerül egyáltalán ide?

Elgondolkodva nézek magam elé, közben leülve a földre. Végül is, a kígyók tényleg nem egy barlanglakó állatkák. És nem is nőnek ekkorára, csak a filmbe, amit múltkor néztem… akkor viszont csak egy módon kerülhetett ide.

- Biztos az egyik genetikai mutációval foglalkozó laborunkból szökött meg. Régen ki akartuk fejleszteni a Loch Ness-i szörny mását, hogy azzal igázzuk le Angliát - vágok okos képet, csak sajnos nem úgy jön le, ahogy szeretném.

- Angliát? Mégis hogyan?

- Honnan tudjam? Én csak pénzeltem!

Bár ha most így belegondolok, már nem is tűnik olyan jó ötletnek.

- Akkor most mi legyen? - ül le mellém a szőke, és mivel a szemem már megszokta a sötétet, egész jól látom. Visszafordulni már nem tudunk, akkor viszont kénytelenek leszünk ezen átmenni.

Felállok, és óvatosan a lyuk széléhez megyek. Nem túl nagy ez az üreg, amiben most vagyunk, de annyira még éppen, hogy kényelmesen elférjünk benne. Elhúzom a szám, mikor látom, hogy már szinte semmi fényt nem látni. Csak néhány kis növényke világít, de azzal nem sokra megyünk.

- A rossz hír az, hogy a kígyó elfeküdte a bejáratot, úgyhogy nem tudunk kimenni.

- It's wonderful. És mi a jó hír?

- Együtt fogunk meghalni! - ölelném meg, de még időben kibújik a kezeim alól. Ahogy nézem, nincsen túl jó kedve. Meg is értem, az a valami tök simán kicsinálna minket. De én próbálom pozitívan felfogni a helyzetet. Legalább itt lehetek vele egy szűk kis lyukban! Tiszta bensőséges viszony.

- Inkább találj ki valamit, te vagy a hős!

Na persze, könnyű azt mondani. Olyan jó, hogy mindig pont Hős mivoltomnak köszönhetően kell nekem mindent kitalálnom. Bahh, i hate! Na de akkor gondolkodjunk. Ez a dög nem tűnik túl gyorsnak, hiszen nagyon nagy, csak akkor van baj, ha éppen a feje előtt vagyunk. Nem is láthat túlságosan jól, különben nem lett volna olyan óvatlan, mikor minket üldözött. Valahogy viszont el kéne csalni a kijárattól. Mondjuk, Andy elindul a kijárat felé, és ha véletlen felébreszti a kígyót, én ott leszek a feje közelében, így engem kezd el üldözni, nem őt. Szuperszónikus erőnlétemnek köszönhetően én simán elmenekülök előle, meg mivel túl hosszú, amúgy sem fog gyorsan közlekedni. L.A. után megyek, kijutunk, és minden happy!

- És mit csinálsz, ha elkap téged a kígyó? - kérdi L.A. szemrehányóan, miután közlöm vele a tervet, mintha nem lenne az is elég neki, hogy ő kijut.

- Hát akkor isten veled L.A., mond meg Tonynak, hogy rá hagyom a házam, tiéd meg a hambikészletem fele és a...

- Ne hülyéskedj, ez most egy fontos kérdés volt! - legyint kupán, én pedig a fejemet simogatva nézek rá.

- Nyugi, nem fog elkapni. Különben is, még meg akarom nézni az Amerika Kapitányát 3D-ben, úgyhogy nem halhatok meg! - vigyorgom rá, mire oldalra kapja a fejét. Hm, most aggódik értem, vagy csak attól fél, hogy egyedül marad? Végül is ezt az utat ő választotta, ha egy másikba megyünk, talán nem jutunk ki soha. Nem hiszem, hogy bűntudata lenne emiatt.

- Vigyázz magadra.

Továbbra is őt nézem. Most megint nagyon aranyosnak látom. Áh… nem változol, Amerika.

☆☆☆

Jó ideig vártunk, míg a kígyó biztosan elszenderedett, de most a feje előtt állok, illetve van köztünk jó tíz méter, de észre fog venni, ha kell, ezt garantálom neki. Andy már mászik azon a sikamlós testén, nem is szívesen nézem, olyan undi lehet. Illetve muszáj néznem, mert ha felkel, rögtön jeleznem kell neki, hogy még véletlen se L.A.-t kezdje üldözni. Eddig jól halad a kis szöszi, talán megússzuk az egészet üldözés nélkül.

És sajnos nem, mivel akkor L.A. megcsúszik egy nagyobb kövön, ami a förmedvény farkára esik. Rögtön kipattannak azok a rusnya sárga szemei, Andy pedig turbó fokozatra kapcsol, pedig direkt megmondtam neki, hogy ne fusson, mert akkor rá fog figyelni a snake. Úgy tűnik, nem nagyon hatotta meg a dolog.

- Egy amerikai soha nem fut el a saját génkezelt anakondája elől! - emlékeztetem, hátha leesik neki a dolog.

- Ez a te génkezelt anakondád, nem az enyém!

Egh. Én megértem, ha ellenkezni akar velem, csak ne ilyen helyzetekbe tegye! A kígyócska fel is emeli a fejét, én pedig, mivel gondoltam erre a lehetőségre, szépen megdobálom pár kaviccsal, amit nem vesz jó néven. Felém iramodik, én pedig elugrom. Megcsináljuk ezt még párszor, amíg Andy be nem ér a vörös fénybe. Int felém, ez azt jelenti, hogy tényleg kifelé vezet ez az út, így hát én is afelé iramodok. A drága anakonda azonban nem akarja ezt engedni, egyre közelebb csapódik le hozzám, félő, hogy mindjárt leharapja a lábam. Már nem vagyok messze a kijárattól már csak pár méter, és…

Éppen időben csapódom ki rajta, a kígyó már nem ér el. Lihegve iszkolok előre, valahogy nem érzem úgy, hogy meg akarok állni. Útközben karon ragadom Andyt is, és vele futok tovább. Itt ne maradjon a nagy csodálkozásba.

- Hogy is mondtad? „Egy amerikai soha nem fut el a saját génkezelt anakondája elől”? - kötözködik, de most nem érdekel, felment bennem az adrenalin. Csak akkor állok meg, mikor már kiérünk az alagútból, és a Nap narancs fénye beterít minket. Akkor megkönnyebbülten felsóhajtom, majd egyszerűen hanyatt dőlök a homokban. Mivel L.A. kezét elfelejtettem elengedni, ő is landol rajtam, de most nem érdekel. Most csak arra tudok gondolni, hogy megmenekültem az elől a szörnyeteg elől.

- Ez olyan volt, mint egy akciófilmben - mondom nevetve, és egyébként nagyon meg vagyok elégedve magammal. Megmentettem az életünket. Megérdemlek egy dicséretet!

- Yes - nyugtázza le Andy, és csak akkor tűnik fel, milyen közel van hozzám. Megint érzem azt a fura érzést, és úgy döntök, most nem fogok neki ellent mondani. Egy darabig nézem a szőkét, aztán egyik kezemmel végigsimítom az arcát, és lehúzom magamhoz. Megcsókolom.

Ez éppen elegendő dicséret.


Ereni-chan2011. 08. 11. 13:46:38#15760
Karakter: Alfred F. Jones
Megjegyzés: (Cuki cocimnak és V-channak)


Hmm, nem köpte ki? Juj, de cuki! Rohadtul aranyos így, de ezzel sajnos nem könnyíti meg a dolgom… egyre jobban akarom őt. Ő viszont nagy valószínűséggel nem így érez, mivel szökni szeretne, csakhogy én nem engedem el egyik partnerem sem a lényeg előtt. Utána mehet, de előtte nem.

- Hová szöksz? Még nem fejeztük be - kapom el, mikor éppen meglógna, de egyébként elég naiv, ha azt hiszi, bárhova is elbújhatna előlem a saját házamban.

Szokásához híven csöndben marad, bár a tiltakozással se menne semmire. Elveszem a kezem róla, és most a nadrágját kezdem leszedni. Nem akarok már várni.

De kényszerít rá. Az alsóját nem engedi. Ő még nem tudja, de engem nem érdemes felidegesíteni… alapjában véve ártalmatlannak tűnök, és nem veszem komolyan a dolgokat, ez viszont csak örvendetes tény a többi ország számára. Tudok én más is lenni. *Iván tanúsíthatja. És hamarosan Andyke is.

- Ereszd el, L.A.! - parancsolok rá, de csak egy szemrehányó pillantást kapok.

- Nem - válaszolja egyszerűen, én meg egyszerűen kezdek nagyon pipa lenni rá, és ez nem jó hír számára! - Nem akarom, hogy bánts engem. 

Erre kicsit megállok. Bántani? Hm… nem. Nem bántanám. Ő a városom, nincsen okom rá! Tudtam volna kontrollálni magam. De csak volna. Így, hogy nem bízik bennem, felesleges. Én vagyok Amerika, bármit megtehetek bármelyik városommal, így vele is. Most már nincs kegyelem!

- Nem bántottalak volna - mondom hamis együttérzéssel, és amikor már reménykedni kezdene, akkor rúgok belé. Ellököm a kezét, és lerántom róla az alsót. Nem tud mit tenni. - Tényleg nem bántottalak volna, de ha neked ez kell…

Szinte már alig hallhatóan mondom, aztán összefogom a szőke kezeit, és visszanyomom a kanapéra. Az enyém lesz, és nem érdekel, hogy ő erről mit gondol. Megint magyarázna, de még időben befogom a száját egy csókkal, így csak egy nyögésre futja. A száját harapdálom, mindenhol érezni akarom. Nyelvemmel szorosan körülölelem az övét, néha megbirizgálva a közepén lévő kis bogyót. Eddig nem nagyon fordítottam erre figyelmet, de kezdenek egyre jobban érdekelni.

Mikor már úgy érzem, kevésbé ellenkezik, elengedem, de rögtön a nyakához térek át. Biztos ami biztos. Olyan finom puha… most már tényleg nem bírom tovább. Közelebb húzom magamhoz, és beléhatolok.

Uh, nagyon szűk… belém kapaszkodik, és lehúz magához. Összeszorítja a szemét, én pedig elkezdek mozogni benne. Tudom, hogy fáj neki, azt is, hogy mennyire nagyon, de most teljesen figyelmen kívül hagyom. Lehetnék gyengédebb, lehetnék olyan, amitől tényleg jó lenne neki. De nem vagyok, mert ő nem szerette volna.

- Amerikahh… - nyög fel fájdalmasan, még inkább odahúzva magához. Ezt már nehéz lenne reakció nélkül hagynom, úgyhogy egyik kezemmel az arcához érek. - Fáj…

Nanáhogy. Nem véletlen csinálom ilyen keményen.

- Bírd ki - megsimizem a fejét, mire hangosabban nyög fel. Ennyire érzékeny lenne rá? Hehe, megjegyeztem. Egy darabig még magához ölel, de aztán enyhít a szorításon, ami valamiért most nagyon nem esik jól. Csalódottan morgok egyet, de nem olyan hangosan, jobb esetben nem hallotta.

Elemelkedek tőle, és jobban széttárom a lábait, hogy mélyebben mehessek belé. Ezt már nem csinálom olyan keményen, de annál gyorsabban, mivel érzem, hogy már nem kell sok a csúcsig. Hamarosan el is élvezek, hangosan nyögve, egyenesen belé. Nem tudom, neki erre mi lehet a reakciója, mivel nem figyeltem eléggé, és befogta a száját… bah, rosszkisfiú. Pedig hallani akartam a hangját. Nos, már mindegy.

Kihúzódom belőle, majd odahajolok hozzá, hogy megcsókoljam. Még mindig finom szája van, de ugyanakkor… sós? Heh? Annyira nem haraptam meg, hogy vérezzen neki. De akkor…

Elválok tőle, és végignézek az arcán. Még a sötétben is látom, ahogy csillog. Erre már megenyhülök. Sírt miattam? Utálom, ha sírnak miattam! Pedig… pedig végig ezt akartam, nem? .. Nem..?

Megrázom a fejem, majd mellé fekszek a kanapéra, és odahúzom magamhoz. Szerencsére elférünk rajta, mert ez extra big méret. Magamhoz veszem az útközben odaadott dzsekimet is, amit nem raktunk a helyére, valójában nem is értem, minek tartok én egyáltalán fogast a házamba. Most a kanapé szélére lett dobva, ez meg éppen kapóra jön nekem. Ráterítem L.A.-re, aztán átölelem, és végigsimítok a hátán. Bah, mi ez a kényszeres törődés? Az előbb erőszakoltam meg, ettől nem lesz jobb semmivel… talán egy nagyon kicsivel, de ez nem változtat a tényeken. A tényen, hogy egy nyámnyila vagyok.

Halkan felsóhajtom. Bűntudatot kellene éreznem, ahogy azon a napon. Egyvalaki sírt még így miattam, az a valaki pedig már utál engem… ha a sírás utálatot hoz maga után, akkor soha nem akarom, hogy bárki is sírjon miattam. Talán eltúloztam ezt a dolgot. Talán nem kellett volna így tennem. Talán… de mégsem érzem úgy, hogy nem.

L.A. most már nem remeg, annak ellenére, hogy először éreztem, mennyire nem akar a közelembe lenni. Ez kábé az első öt másodpercben volt, aztán fokozatosan lenyugodott. Most nagyon békésnek tűnik. Meg akarom érinteni az arcát, de inkább mégsem. Tudom, hogy még mindig sír, de most már észrevétlenül. Nem kell hangot adnia hozzá, hogy tudjam. Ő a városom, egy velem… tudom, mit érez. Sajnos tudom.

Hé kicsi, ne sírj… egy amerikai sohasem sír. Ő mindig azt mutatja a világnak, hogy minden rendben, és nincs semmi baja. Milyen kár, hogy én nem a világ vagyok. Csak Amerika…

☆☆☆

Az este további részében valamikor beviszem a hálószobámba L.A.-t, de akkor már világos van, ugyanis az éjszaka háromnegyedét ébren töltöttük. Nem mintha ez bárkit is zavarna, van redőny az ablakomon. Kábé délután egyig mellette alszom, aztán kimegyek, hogy igyak egy kávét. Ez az, amit nem kellett volna tennem, mivel mikor visszamegyek, már zárva van az ajtó. Levágok egy csendes hisztit, hiszen ez az én hálószobám, egy városom sem zárhat ki belőle! Tök szar, hogy ennyire ismer engem, tudta, hová rakom a kulcsot. Na mindegy, úgyse akartam többet aludni.

A nap további részében a tévé előtt tespedek, és minden szart összezabálok, ahogy átlagban mindig, ha leülök bambulni. Olyan 11 felé viszont már kezdek álmos lenni, a pihenés is kifáraszt, de sajnos Andy nem tisztelt meg azzal, hogy bármikor is kijöjjön a szobámból, így nem tudok visszamenni. Persze, hogy nem, van ott kaja pia meg minden ilyesmi, arra az esetre, ha eljön a világvége, és rákényszerülök arra, hogy örökre bent legyek. Nem csoda, hogy nem jön ki, most nagyon utálhat engem. Nem akarok belegondolni. Különben sem szoktam „gondolkodni”.

Ez a nap tehát elég eseménytelenül telik, és a kövi is úgy délig. Akkor viszont L.A. végre előmerészkedik, ez már feldobja a napom! Már kezdtem aggódni, hogy kimászott az ablakon, és itt hagyott engem egy zárt hálószobával… de aztán rájöttem, hogy ez nem lehetséges, lévén, hogy a második emeleten vagyunk. Megnyugtató tény.

Ahhoz képest, hogy egész tegnap a szobámban kuksolt, jó színben van, bár nem érzem azt a jó kis amerikai vidámságot. Csodálkozol, hülye, nem felejt ilyen hamar az ember! Figyelemre méltó tény viszont, hogy az én pólóm van rajta… a legsötétebb pólóm. Elég nagy rá, valószínűleg csak kényszerből vette fel, ugyanis az ő pólója itt maradt, Tony meg eltűntette valahová, és sajnos semmi remény rá, hogy valaha is visszahozza. Tehát amúgy is lógtam neki eggyel.

Köszönök neki, és valamit ő is mond, lehetett ez bazdmeg de jóreggelt is. Azt hiszem jobb, ha az utóbbira voksolok.

Leül mellém két kilométeres távolságba, ergo a kanapé másik végébe, mintha csak fertőző betegségben szenvednék. Nem kellene meglepődnöm rajta azok után. Tegnap amúgy sem érdeklődtem iránta túlzottan, párszor szóltam neki, hogy kijöhetne, de amúgy nem nagyon erőltettem meg magam. Minek, éhen halni nem tudott volna, szomjan halni se, az pedig nincs benne férfiúi büszkeségem kódexébe, hogy könyörögjek neki.

Most nem akar beszélni velem, rám se néz, mintha itt sem lennék. Nagyon mérges rám, jól tudom. Úgy kéne tennem, mintha semmi nem történt volna? Veszett ügy, miután ő nem tett úgy, én már képtelen vagyok rá. De akkor is, ha csak itt ülünk és nem csinálunk semmit, az szarabb, mintha úgy csinálnánk valamit, hogy fújunk egymásra.

- Vigyél haza - szólal meg hirtelen, de elég halkan, ha hangosabb lenne a tévé, meg se hallottam volna. Ez viszont nem tetszik. Én a múltkor nem csak azért hoztam ide, hogy megfektessem, ezt nem is rögtönre terveztem, csak így jött ki. Szerettem volna, ha velem marad még egy kicsit. És a tény, hogy a tegnapelőttel mindezt kilőttem, nagyon idegesít.

- Majd egy másik nap - válaszolok, mert ilyen állapotban nem fogom elengedni. A végén még arra eszmélnék fel, hogy visszapártolt Spanyolországhoz! Valójában messze nem ettől félek… de nyugodtabb a lelkem, ha ezt hitetem el magammal. - Inkább menjünk le a strandra!

- Nem akarok - jön a közömbös válasz. Furcsa ezt tőle hallani, eddig még sosem ellenkezett velem, akármiről volt szó. Max egy kicsit, de ilyen konkrétan nem mondta ki. Mindig az volt, amit én akartam. És mindig az is lesz.

Felállok hát, és elé sétálok. Nem húzza össze magát, viszont nem is rám néz, a fejem mellett elbámul valamerre. Nem érdekes. Hallani így is fogja, amit mondok.

- Te a városom vagy, Los Angeles, így hát megteszed, amit kérek. Nem fogadok el ellenvetést.

☆☆☆

Egy évvel öregebb lettem. Ez tök jó meg minden, csak sajnos nem leszek tőle egy kicsivel se fessebb ebbe az amcsi zászlós fürdőgatyába. Az emberek bámulnak is nagyon, bár lehet, hogy csak amiatt, hogy fogom L.A. kezét. Bár itt ez nem megvetendő dolog. Muszáj volt ilyen eszközökhöz folyamodnom, másképp nehezen lehetett volna idehozni őt. Egy darabig mellettem marad, de mikor elindul felénk pár itteni haverom, inkább elmegy. Engedem neki, mártózzon csak meg, a hidegvíz jót tesz… már ha hideg.

Olyan negyed órát elvagyok a srácokkal, de aztán felfigyelünk a nagy csődületre, ami, mint kiderült, azért van, mert valaki kapálózik a vízben, de a vízimentő épp most ment el ebédszünetre. A baj nem ez, hanem, hogy egyik amerikai sem érez olyan késztetést, hogy beússzon a szerencsétlenért, vagy akármi, mindenki csak áll és szörnyülködik. Nagy nehezen átvergődöm magam rajtuk, és amit látok, az kicsit kétségbe ejt. Még ilyen távolságból is felismerem az aranyos kis pofiját, nem véletlen van extraszuper szemüvegem.

Először csak eltátom a szám, de ez a pillanatnyi sokk hamar elmúlik, és akkor minden amerikai helyett én váltok turbó fokozatra, és úszok be hozzá, hogy megmentsem. Nem akarok arra gondolni, mi lesz, ha nem érek oda időben, szóval mindenképpen időben érek oda. Jó mélyre kisodródott, és amikor odaérek hozzá kábé engem is vízbe akar fojtani. Valahogy nem esik le neki, hogy én nem a mentőmellény vagyok, hanem egy ember, így nem lenne tanácsos rám tehénkedni, mikor épp megmenteni próbálom!

- L.A., L.A., nyugodj már le! - kiabálok a képébe, hátha ettől leesnek neki a dolgok. Hirtelen megszeppen, és olyan képpel néz rám, mint egy hal, amit éppen kibelezni készülnek. Ez éppen elég sokk arra, hogy oda tudjak úszni vele a szörfdeszkához, amit biztos ő hozott be. - Mi a francért jöttél te be, ha nem is tudsz ú… - nem tudom befejezni a mondatot, mivel akkor egy nagy hullám ránk csapódik, és mivel nem számítottam rá, levegőt se tudtam venni, ráadásul még félre is nyeltem a vizet, ami a számba zúdult. Andy persze olyan görcsösen kapaszkodik belém, hogy nem sodródott el, én meg most sikeresen elhalálozok helyette, ha nem köhögöm ki valahogy a tüdőmbe került vizet. Végül sikerül, és a szörfdeszkára felhasalva lihegek, de lassan összeszedem magam.

- Megöl a saját óceánom - hebegem utálkozva, olyan szívesen elküldeném a fenébe, de fontosabb most, hogy kikerüljünk a partra, ami… tényleg, melyik irányba is volt? Ööö… nem sokáig kereshetem, mivel megint jön egy hullám. Nem tudom, mikor lett ilyen rossz idő, bár történt már ilyen, így nem meglepő. De mért éppen most? Agh… inkább csak közelebb húzom magamhoz Andyt, és most felkészülök. Jöjjön csak bármilyen hullám, én úgyis HERO vagyok!

☆☆☆

Felbukunk a felszínre. Valamely ismeretlen okból már nem látni a partot, de az a pláne, hogy még az eget sem. Valami sötét és nedves helyen vagyunk, viszont egy kis fény mégis van. Zöld fény, biztos valami *növény adja ki, mivel sehol sem látok egy rést, ahol beszűrődhetne a napfény. Lehet, hogy nem is a felszínen vagyunk, hanem a víz alatt! Hamar leesik, hogy ez bizony egy barlang, de nagyon eldugott helyen lehet, ha eddig még sosem láttam.

A partra úszok L.A.-jel, ami egyébként elég kicsi, viszont körülöttünk majdnem minden irányból nyílik egy alagút. Nem tűnnek valami barátságosnak, ráadásul fürdőruhában nincs épp meleg ezen a helyen, talán emiatt nem megy el mellőlem Andy se. Az viszont irritáló, hogy még mindig kussolunk, ráadásul ez a csönd még félelmetes is, úgyhogy a végén én töröm meg.

- Mit csináljunk most?

- Nem tudom. Te vagy a hős.

Hát, az oké, de… ha tudnám, nem kérdeztem volna meg. Most megint csönd. Nézegetjük pár percig a nagy sötétet, aztán most L.A. szólal meg.

- Köszönöm, hogy megmentettél.

- You're welcome.

És most megint csönd. Bár megköszönte, mégis mintha csak formaság lett volna, és ettől nem érzem úgy, hogy jobb lett a kapcsolat kettőnk között. Utálom, hogy ez így van, nem akarok rosszba lenni vele, hiszen ő fontos nekem. Nem véletlenül őt hívtam a szülinapomra… ő volt a soros, az egy dolog, de a többiek mellett valahogy nem érzem olyan jól magam. Vagy csak a lelkiismeretem magyarázza ezt be nekem? Dehogy. You crazy America!

- Meddig fogsz még duzzogni? - kérdem meg végül, csak, hogy mire számítsak. Örülnék neki, ha azt mondaná, „a következő perctől már nem fogok”, de erre kevés az esély.

- Amíg rá nem jössz, mit csináltál - jön az egyhangú felelet.

- Remek, akkor abba is hagyhatod! - Nem reagál. Lehet, hogy azt hiszi, nem veszem komolyan. Pedig… én komolyan veszem! - Jaj, ne legyél már ilyen! Ha ez amiatt az este miatt van, tuti, hogy mással is csináltad már, és én nem…

- Nem ezzel van a baj! - vág a szavamba, életében talán először. - Nem lenne vele semmi gond, ha nem azért csináltad volna, hogy neked legyen jó! Ha nem bántottál volna, ha gondoltál volna arra, hogy én mit érzek! De így… - elhalkul a hangja, és felém fordul, de ezt talán nem is akartam. Túl szemrehányó a tekintete. - Kihasználtál engem, és ezt nem olyan könnyű elfelejteni, Amerika.

Csak nézek rá, és erre nem tudok mit mondani. Sajnos részben tényleg igaz, amit mond, nem törődtem vele, hogy érez, vagy, hogy mit akar, de az, hogy kihasználtam… én nem akartam! Egy ember mondta ezt még nekem rajta kívül. Hogy kihasználtam a kedvességét, azt, hogy mennyire szeret, és mindezt ellene fordítottam. Azt a döntést nem bántam meg, de ezt már kezdem. Azt a valakit elveszítettem… és Andyt nem akarom elveszíteni. Nem bírnám ki, hogy még valakit elveszítsek! Őt pláne nem… olyan… idióta vagyok.

L.A. nagyot sóhajt, aztán eltávolodik tőlem, mintha el akarna menni. Rögtön megragadom a kezét, és visszahúzom magamhoz. Nem akarom elengedni, félek, hogy akkor örökre elmegy tőlem. Gyerekes vagyok. Pedig tudom, mit kellene tennem.

- Ne menj el… - suttogom felé. - Please…

☆☆☆

*Utalás a hidegháborúra.

*Tényleg vannak világító növények, de ha USA tudta volna a nevüket, már túl okosnak tűnt volna. (xDD)


<<1.oldal>> 2. 3.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).