Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Yaoi)

<<1.oldal>> 2. 3. 4.

vicii2012. 02. 16. 19:20:45#19253
Karakter: Hotaka Kou
Megjegyzés: (Az én őrültemnek)


Próbálom kitalálni, mégis mit forgathat a fejében. Kutatok tekintetében a válaszra… de a pillantás, ahogy rám néz… szinte perzsel. Muszáj elfordítanom a tekintetem.
Ennek a férfinak… ereje van a tekintetének. Szinte éget vele…
Azt hiszem, ő a tökéletes szociopata esete.
Lássuk csak. Bár az előző tisztek alaposan megdolgozták, mégis… elegáns öltözék, makulátlan külső. Tökéletes úriember látszatát kelti. Ezzel fedi el a benne tomboló őrületet.
Lássuk csak, mi is a tökéletes szociopata jellemzője? Felületes báj, amit a saját céljai elérése érdekében használ… ez rendben.
A megbánás és a szégyenérzet teljes hiánya. Ez is rendben.
A szociális normák szándékos megszegése. Pipa.
Az empátia teljes hiánya. Pipa.
Az idegeskedés hiánya. Halál nyugodtan ül most előttem, bár valószínűleg többszörös életfogytiglant is kaphat. Pipa.
Megbízhatatlanság. Pipa.
Felületesség. Pipa.
Ez tényleg szociopata.
És ekkor megszólal.
- Быстро или медленно желание смерти? – kérdi bájos mosollyal.
Hirtelen elszorul a torkom.
Tévedtem.
Egy pillanatra páni félelem uralkodik el rajtam, de hamar sikerül rajta úrrá lennem. Gondolkodjunk. Meg akar ölni. És a jelen helyzetben akár meg is teheti.
Hogy hozhatnám ki a legjobbat ebből?
Esetleg…
Nyelek egyet. Undorodom már csak az ötlettől is.
Fel kell keltenem az érdeklődését az irányomba.
Végül is, a legjobb döntés, ha most csak hagyom, hogy kiélje magát. Ha szerencsém van, nem fog rögtön kinyiffantani…
Szememmel követem, ahogy Potter lassan feláll, és elegáns mozdulattal kinyitja a hegedűtokot. Gyengéden veszi kezébe a hegedűt, még csókot is hint a lakkozott fára.
Majd felül az asztalra, és egyszerűen játszani kezd.
Ó igen. Ahogy sejtettem. Az esetében már szinte rituálissá vált a gyilkolás tevékenysége. Aki ennyi embert megölt már, az általában kitalál egy jellemző rituálét, amelyet minden bűncselekmény előtt precízen végrehajt. Esetében azt hiszem, ez a hegedűre is vonatkozik. Meg talán a kérdésére, de abban még nem vagyok biztos…
Csendben hallgatom fergeteges játékát. Az biztos, hogy nagyon művelt.
Nehéz dolgom lesz vele.
Mikor befejezi egyszemélyes kis előadását, őszinte elismeréssel megtapsolom. Tényleg frenetikusan hegedül.
Látom, ahogy az arcán szétterül a döbbenet, majd mintha egy kis kíváncsiságot is látnék, ahogy végigmér… szinte felfal a tekintetével. Biszexuális, ez tény, kiderült a gyilkosságokból.
Ha szerencsém van, engem is megkívánt. Talán így húzhatom még egy ideig. A lényeg, hogy ezt az alkalmat éljem túl. Ha kijutok ebből a szobából, nyert ügyem van.
- Nem ígérek semmit…- mondja végül kimérten, miközben elrakja a hegedűjét. Szóval legalább latolgatja az ajánlatom. Ez jó. – Dee…- gyanakvóan körbepillant, én pedig feszülten várom a választ. – figyelnek minket?- kérdi hanyagul, a kamerákra pillantva.
Ha most elmondom neki az igazat, hogy az őrséget elküldtem, talán megpecsételem a sorsom. De talán akkor a bizalmát is elnyerem egy kicsit… ha őszinte leszek hozzá, akkor bízni fog majd a szavamban. Ezt akár fel is használhatom majd.
Perverz vigyort villant, én pedig sejtem, mire készül. Szóval fájdalmas kihallgatás lesz. De nem neki…
- Megbízom benned… (tegezhetlek?)- kérdem, csak úgy mellékesen, ő pedig bólint. – És megkértem az őröket, hogy ne figyeljenek…- bököm végül ki, és feszülten várom a reakcióját…
Leszáll az asztalról, és széles, szadista, mondhatni már gonosz vigyor terül szét az arcán.
- Ostoba őzike…- suttogja halkan, miközben felém közeledik.
Kurva életbe.
Szóval tényleg ki akar nyírni.
Védekezésből legjobb támadásba átváltani. Talán nincs esélyem ellene egy az egy elleni puszta kezes harcban, de ha én támadok először, talán nyerhetek pár másodpercet, amivel eljutok az ajtóig.
Így hát támadok.
De könnyedén elhajol.
- Szegény ártatlan butus őzike…- mondja, majd egyszerűen leüt.
Az utolsó gondolat, ami megfordul a fejemben az öntudatlanság előtt, hogy remélem, még felébredek…
 
***
 
Furcsa, meleg érzésre ébredek…
Kell pár másodperc, míg normalizálom a helyzetet és felfogom, hol is vagyok.
Potter az ölemben ül, épp kéjesen nyalogat… a kezeimet és a lábaimat a székhez kötötte. Ki vagyok szolgáltatva. Francba…
Kómás fejjel az első gondolatom, hogy segítségért kiáltok. De persze megneszeli a szándékom.
- Ostoba őzike…- súgja a fülembe. – Hát nem tudod, hogy a szoba hangszigetelt?- kérdi mondhatni már negédesen, majd szinte azonnal a számra tapad.
Kurva életbe… csak azért sem hagyom magam olyan könnyen. Legalább a büszkeségem ne sérüljön…
Lehunyt szemekkel szorítom össze a számat. Meg fog erőszakolni, ez már tény, de legalább könnyű dolga ne legyen…
- Így is jó őzike…- mondja, miközben nyakamat csókolja. – Elmondom mit fogunk csinálni. Most én meg foglak erőszakolni…- mondja, a mondat végén pedig már csak a gondolatra is élvezettel felnevet. Összeborzongok. A francba. – De ha rendes leszel csak egy kicsit fog fájni…- mondja, majd kéjesen végignyal a nyakamon.
A félelem és a vágy furcsa keveréke egy nyögést kényszerít ki belőlem. Te jó ég…
- Innentől kezdve minden egyes nap mikor bejössz ide játszani fogok veled. Ha részt veszel a játékban kedves leszek és minden nap elmondok egyetlen infót a múltammal kapcsolatban. Ám ha nem leszel jó játszótárs…- hagyja félbe a mondatot, majd szomorúan felsóhajt. – Nos akkor úgy fogsz megdögleni őzgidám, hogy a koporsódban is folyni fog a spermám úgy megerőszakollak…- mondja élvetegen, majd ismét megcsókol.
- És most bizalmat szavazok neked…- mondja, miközben leszáll rólam. Ezek szerint el fog engedni? – Hoppá… nem is rossz őzikém, rádizgult a gazdi…- nevet, mikor észreveszi sátrazó nadrágját. Nyelek egyet.
Lassan eloldoz, nekem pedig sajognak a végtagjaim… kicsit elszorította a vérkeringésemet… zsibbad mindenem… így nem valószínű, hogy el tudok jutni az ajtóig… de talán egy próbát megér…
- Neeem neeem…- kuncog fel jókedvűen. – Nem mész sehová… a játékszer nem mozog csak ha mondják neki…
Bassza meg… túl szemfüles… túl erős… túl szadista… és túl perverz…
Majd egy gyors, erőteljes mozdulattal a falhoz présel. Még a levegő is kiszorul belőlem, de nem kímél, rögtön megcsókol. Vad és durva, szinte már állatias…
Közben érzem, ahogy farkát combomhoz dörzsöli.
Jesszus… el sem tudod képzelni, mi fog történni velem, mikor azt a hatalmas dolgot belém rakja majd…
A szégyenérzet és a tehetetlen düh pedig könnyeket szül…
Elszakad tőlem, s érdeklődve néz végig szégyentől vörös arcomon. Tehetetlen vagyok… a játékszere lettem… azt tesz velem, amit akar… és ez mélységesen feldühít… mégsem tehetek semmit, mert azzal csak magam alatt vágnám a fát… ez a szemétláda… esküszöm, ha ezt túlélem, én fogom tarkón lőni…
- Ne sírj őzike… eddig jól csinálod… ha továbbra is együttműködsz velem még élvezni is fogod…- suttogja kéjesen, majd hajamba markol és térdre ránt.
Megrémülök, mikor vastag, merev farkával végigsimít az arcomon, majd számba erőltetné, de nem engedem. Ellenállok… legalább a tiltakozás lehetőségét nem vette el tőlem…
Persze Potter ettől dühös lesz, és apró, felszínes, bár fájdalmas sebet ejt az arcomon.
- Szopjál őzike… különben…- mondja fenyegetően.
Megdermedek. Nem akarok meghalni…
Kurva életbe is, nem azért jöttem Szibériába, hogy egy őrült kicsináljon!
Végül megalázkodva kinyitom a szám és bekapom vastag, forró farkát…
Undorodva, magamat kényszerítem kezdem szopni, de neki ez sem elég, megfogja a fejem és erőszakkal gyorsít a tempón. Még a szeme is könnybe lábad. De szerencsére nem tart tovább pár percnél, és nyögve a számba élvez.
A padlóra köpnék, de élvezkedve rám pillant.
- Neeem őzgidám… nem pazaroljuk a gazdi értékes spermáját…- suttogja élvezettel, majd felránt magához és újra megcsókol, keményen és vadul.
Mivel nincs más lehetőség, lenyelem a sós anyagot…
Hányingerem van… azt hiszem, rosszul leszek…
Erőtlenül csuklok össze, minden tagom remeg. Ez a férfi… összeroppant…
De nem hagy nyugodni, felránt és nekilát letépni rólam a nadrágot.
Elvesztem a józan ítélőképességem, a félelem eluralkodik rajtam. talán életemben először.
- Hagyd abba te perverz álllat... SEGÍTSÉG!!!!- ordítom kétségbeesetten. És ekkor ez az állat minden bevezetés nélkül, egy hirtelen lökéssel belém nyomja hatalmas péniszét.
Az intenzív fájdalom nagyobb, mint amit el tudnék viselni, így egy erőtlen sikoly kíséretében elvesztem az öntudatom…
 
***
 
Mikor magamhoz térek, a padlón fekszem… még mindig érzem a fájdalmat… basszus… kábán eljut hozzám, hogy valami forró folyik le a combjaimon… talán vér… talán sperma… talán mindkettő…
Megszégyenülten, remegő tagjaimmal küszködve négykézlábra tornázom magam.
Ő elégedetten ül az asztalnál, onnan figyeli, ahogy lassan összekaparom magam és felöltözök. Kurva életbe…
Összeszorított ajkakkal, égő szemmel viselem a szégyent és a fájdalmat. Csak azért sem fogok sírni. Csak azért sem fogok jajgatni. Nem adom meg neki ezt az örömöt…
Így hát összeszorított fogakkal felöltözök, majd lihegve a falnak dőlök. Azt hiszem, csak még rosszabb lenne ha leülnék… csak össze ne essek…
Mélységes undorral és gyűlölettel tekintek rá, ami szemmel láthatóan jól mulattatja.
- Jól éreztem magam őzike… úgy döntöttem, egy darabig még nem foglak megölni.- mondja végül, hegedűjének tokját simogatva.
Nagyot sóhajtok, hogy csillapítsam testem remegését.
- Gyűlöllek, te szemétláda…- sziszegem, de csak jókedvűen felkacag. Képes lennék puszta kézzel megfojtani… ha rajtam múlna, golyót röpítenék a beteg agyába. – Most pedig beszélj. Azt mondtad, elmondasz egy információt a múltadról.- követelem, de csak elégedetten rám mosolyog.
- Ó neeem… ez csak az egyezség megpecsételése volt. Majd holnap, őzike… már ha persze lesz bátorságod újra visszajönni…- vigyorog rám szélesen, majd élvetegen megnyalja a száját.
Remegek a dühtől.
- Ne hogy azt hidd, hogy meg fogok futamodni… visszajövök… holnap, és holnapután, meg azután… csak azért sem fogom ennyiben hagyni a dolgot… esküszöm, annyi információt fogok kiszedni belőled, hogy rács mögé tudjalak juttatni és a sitten fogsz megrohadni…- sziszegem fenyegetően, dühtől lángoló tekintettel, majd büszkén, a fájdalomra fittyet hányva veszem az irányt az ajtó felé. Persze lassabban és óvatosabban lépkedek, mint általában, de ezen kívül nem engedem, hogy bárki lássa, mi is történt odabent…
Távozok.
Még hallom őrült nevetését…
 
***
 
Odakint futó tájékoztatást tartok. Közlöm, hogy a jég megtört, hamarosan vallani fog, türelem. Addig is tartsák bent, adjanak neki egy szép kis cellát. Holnap is eljövök.
Aztán rosszullétre hivatkozva hazamegyek.
Az első dolgom, hogy lezuhanyozzak, aztán ellátom a sérüléseimet… ez az állat… kell pár nap, hogy begyógyuljon… de ha holnap is el akarja velem ezt játszani, akkor a gyógyulásnak búcsút mondhatok… szemétláda… elmebeteg állat…
Esküszöm, ha lehetőségem lesz rá, meg fogom ölni…


Arasa2012. 02. 15. 15:35:38#19218
Karakter: Michael Potter
Megjegyzés: őzikémnek


- Michael Potter. - vigyorgok rá a kihallgató tisztre.
Már vagy két órája itt dekkolok. Mióta kitettek a rendőrautóból. És még a hegedűm is abban a patkányfészekben maradt... A rohadt életbe. Mintha csak olvasna a gondolataimban kirakja az asztalra drága szerelmem. Megszállottan nyúlnék felé de könnyed mozdulattal arréb tolja.
- Ezt a helyszínen találtam. Le akarták foglalni, mint bizonyítékot, de nem engedtem, hogy apró darabokra szétszedjék. Ez egy gyönyörű hegedű. Bűntudatom lett volna.
- mondja lassan kimérten. Mintha csak játszani akarna velem.
Játszunk apafej.. kapom föl a vizet. Félszemmel fölsandítok a kamerákra. Ez a fickó nem hülye... Valószínű figyeltet minket. Veszélyben érzi a mocskos életét. Hát csak féltse is. Ha egyszer kiszökök a golyóival etetem meg miután felakasztottam, aztán esetleg megnyúzom... mint valami jól sikerült Predátor filmben... De.... előtte.... mindenképpen leszopatom magam és megdugom azt a kis formás seggét. Szememben ördögi tűz lobban fel. Nem számíthat másra.. hozzáért a hegedűmhöz... Sharlottot csak én érinthetem... a rohad, büdös, kurva életbe.
Mégis.. sikerül magam lecsillapítani amikor újra megszólal.
– Kompromisszumot ajánlok. Én biztosítom, hogy ez a hegedű ne kerüljön a laborosok kezébe, maga pedig elmondja, amit tudni szeretnék. Mit szól? Szerintem egész jó ajánlat.- kijelentése hirtelen jött. miután elmondta tervét mélyen a szemembe néz. Állom a tekintetét. Mélyen fürkészem barna őzike szemeit. Most biztos igyekszik kiolvasni mit gondolok... Menj a picsába... azt gondolom. Szemeim sötétje mégsem árul el semmit. Fél perc múlva mintha zavarba jönne szememim rejétől és elkapja tekintetét. Most alaposan végigmér. Ingem kigombolva véresen függ rajtam, fedetlenné téve szálkás izmos hasamat.
- Быстро или медленно желание смерти?1 - kérdezem elbűvölő akcentussal a szokásos kérdésem.
Nem válaszol semmit de szemében látom az undorral kevert félelmet.
Lasan felállok és kinyitom a hegedűtokot. Óvatosan kiemelem szerelmem és megsimogatom majd érzelmes csókot adok neki. Hanyagul felülök az asztalra és játszani kezdek. Így szokás a gyilkolás előtt... erre biztos Ő is rájött. Ám különös módon nem tesz semmit.
 
www.youtube.com/watch

A zene rövid vad és gyors. Pont ahogy elterveztem, hjogy majd végzek vele.
Mikor azomban befejezem megdöbbenek. A tiszt elkezd tapsolni. Ezek szerint a kis buzikám tetteti, hogy nem fél... A frászt nem fél.
Rápillantok és végigmérem. Barna szemei, barna kócos zilált haja, a gyermeki báj az arcán és a szemeiben gyúló félelemmel vegyes büszkeség megbabonáz... Kell nekem!!
- Nem ígérek semmit... - mondom lasan míg elrakom Sharlotot. - Dee... - körbenézek gyanakvó arccal... - figyelnek minket? - kérdem tettetett érdeklődéssel...
Ha figyelnének sem tennék le a szándékomról, hogy megerőszakolom itt és most... Csak a látszat kedvéért, hogy ha legközelebb esetleg figyeltetne higgye magát biztonságban...
Kélyesen elvigyorodom, mire gyanúsan rámnéz majd válaszol.
- Megbízom benned... (tegezhetlek?)- kérdi mondatát félbeszakítva mire biccentek... áldozatoknak mindent szabad...- És megkértem az őröket, hogy ne figyeljenek... - fejezi be mondatát, mire lekászálódom az asztalról és negédes ördögi viyor terül szét ábrázatomon.
- Ostoba őzike... - suttogom mire mellé érek.
Megneszeli, hogy készülök valamire... mégsem olyan ütődött.... és támadóan felém üt.
- Szegény ártatlan butus őzike... sziszegem miközben kitérek újabb rúgása elől. Egy jólirányzott tarkóütéssel pár percre öntudatlan állapotba kerül.
Kihasználva a nyugalmi időszakot övemmel megkötözöm a kezét hozzáláncolva a székhez. Két lábát pedig cipőfűzőjével kötöm a széklábakhoz. Majd lovagló ülésbe ráülök és végignyalom az arcát. Épp fülébe nyalok mikor fölébred.
Elborzadva veszi tudomásul helyzetét és levegőt vesz, hogy kiáltson.
- Ostoba őzike... hajolok füléhez... hát nem tudod, hogy a szoba hangszigetelt?- kérdem édesen és szájára tapasztom számat.
Mintha belátta volna helyzetét amit elfogadni mégsem fog.. behunyta szemeit és száját összepréselte.
- Így is jó őzike... csókoltam meg nyakát. - elmondom mit fogunk csinálni. Most én meg foglak erőszakolni... - kezdem nevetve. - de ha rendes leszel csak egy kicsit fog fájni.. nyalom meg nyakát, mire pici nyögés szakad föl mellkasából.
- Innentől kezdve minden egyes nap mikor bejössz ide játszani fogok vele. Ha résztveszel a játékban kedves leszek és minden nap elmondok egyetlen infót a múltammal kapcsolatban. Ám ha nem leszel jó játszótárs.... - színpadiasan felsóhajtok... - nos akkor úgy fogsz megdögleni őzgidám, hogy a koporsódban is folyni fog a spermád úgy megerőszakollak... - fejezem be majd újra megcsókolom.
-És most bizalmat szavazok neked... - állok föl. Közben észreveszem merevedő férfiasságom. - Hoppá... nem is rossz őzikém, rádizgult a gazdi....- nevetek majd eloldozom elernyedt kezeit és lábait. Észreveszem, hogy az ajtó felé pislant.
- Neeem neeem... - kuncogok föl... - nem mész sehová... a játékszer nem mozog csak ha mondják neki...
Ezzel a falhozpréseltem és vadul csókolni kezdtem, szája kissé cserepes de még a passzivitása ellenére is édesíze van a szájának. Csók közben óvatosan letolom nadrágom és a boxerem utat engedve hatalmas farkamnak melyet most hozzádörzsölök a combjához. Ekkor érdekes sós íz keveredik csókunkba. Abbahagyom nyelvem tornáját és arcára nézek. Lehunyt szeme alól apró könnycseppek hullanak alá. Teljesen megfélemlítette.
- Ne sírj őzike... eddig jól csinálod... ha továbbra is együttműködsz velem még élvezni is fogod... - suttogom fülébe.
Fejét erőteljesen megfogom és térdre kényszerítem. Farkammal végigsimítok kipirult arcán és erőteljesen szája elé tolom. Makacsul zárva tarja ajkait... Felszökik bennem a pumpa...
 Körmeimmel apró karcolást ejtek arcán. - Szopjál őzike... különben....- emelem fel a hangom majd érzem, kezem alatt megdermed és szájába veszi vastag forró hímvesszőmet.
Lassan nyalja, talán mindjárt megint kitaccsol. Na azt nem... megfogom fejét és erővel emelem a tempót. Nem olyan jó mint amikor a félős behódoló nők csinálják... de fejlődőképes. Pár perc múlva azért sikerül elélveznem. Szája megtelik sós spermámmal amit ki akar köpni.
- Neeem őzgidám... ,nem pazaroljuk a gazdi értékes spermáját...- susogom miközben fölállítom és megcsókolom. Sós ízű csókban forrunk össze. Mivel nincs más választása lenyeli a váladékot, majd a padlóra roskad. Ekkor erős kezemmel felemelem és lefeszítem nadrágját. Ekkor azomban felordít.
- Hagyd abba te perverz álllat... SEGÍTSÉG!!!!
Válaszom lényegre törő. Semmi előjáték nélkül belédöföm izzadt altestem. Olyan hirtelen és gyorsan hatoltam belé és Ő olyan szűk volt, hogy egy éles sikoly kíséretében beleájul karjaimba. ...


1- Gyors vagy lassú halált szeretnél?



Szerkesztve Arasa által @ 2012. 02. 15. 15:39:02


vicii2012. 02. 10. 12:24:22#19091
Karakter: Hotaka Kou
Megjegyzés: (Az én őrültemnek...)


A nevem Hotaka Kou, de mindenki csak Hotakának hív. Egy teljesen átlagos, 24 éves, dolgozó férfi vagyok, szintén átlagos munkával..
Nem, várjunk, ez így mégsem jó. A bűnügyi nyomozó nem igazán minősül átlagos melónak…
Sóhajtva gyűröm össze a papírt, majd célba dobok a kukába. Belemegyek.
Épp az önéletrajzomon dolgozom, de valahogy sosem akar összejönni. Mindig valami hülyeség jön ki belőle… jellemző… beszélni, azt tudok, de az írás nem az én reszortom…
Sóhajtva dőlök hátra a székemben, majd meglazítom a nyakkendőmet. Nemrég elhatároztam, hogy új munkát fogok keresni. Persze a főnököm mindent megtesz, hogy ezt megakadályozza. Épp egy előléptetés előtt állok, én vagyok a legjobb nyomozó az osztályon, sőt, talán még az országban is… olyannyira, hogy az oroszok térden csúsznak az irodám előtt, hogy szíveskedjek rajtuk segíteni… de gondolkodom. Az ügy nem olyan komplikált, ahogy elnéztem az aktámat, de egy diplomás pszichopata állhat mögöttük… és nekem jelenleg semmi kedvem még egy őrülthöz…
Azt hiszem, kezdek belefáradni. Ebbe fektettem bele az életemet. A mindenemet. Mégis, lassan belefásulok… akármennyi állatot juttatok börtönbe, csak egyre többen lesznek… sosem fogynak el…
Előhúzok egy újabb lapot, és megint nekilátok.
Ekkor a főnök kopog az ajtón, én pedig biccentek. Belép, majd egy néma percig csak nézi, ahogy küszködök az írással.
- Még mindig nem mondtál le róla, Hotaka?- vonja fel a szemöldökét, de csak megrázom a fejem.
- Mondtam, hogy itt fogom hagyni ezt a munkát.- tájékoztatom ismételten, mire csak felsóhajt és őszes hajába túr. Elővesz egy szál cigit, s engem is megkínál. Elfogadom.
Nem vagyok dohányos. Csak néha szoktam rágyújtani. De egyenes úton haladok a láncdohányosi karrier felé.
Mélyet szívok a mentolos rúdból… egészen megnyugtat.
- Legalább gondold át.- kérlel.
- Már átgondoltam.
- Akkor legalább egy kis időt maradj még! Talán csak szabadságra van szükséged! Tudod mit? Adok két hét fizetett szabadságot, mit szólsz? Lesz időd kiszellőztetni a fejed, és újra átgondolni az egészet!- erősködik kétségbeesetten. Tudom, hogyha én itt hagyom a kapitányságot, akkor gyakorlatilag el fognak vérezni… elvesztik a legjobb emberüket…
Felsóhajtok.
- Nem kell a szabadság.- közlöm vele hidegen. Elhúzza a száját.
- Akkor talán csak környezetváltozásra van szükséged. Fogadd el az oroszok felkérését! Igaz, Szibéria, hideg, hó meg őrültek, de utána talán majd visszasírod Japánt! Úgyis tudsz oroszul, nem?- vonja fel a szemöldökét.
- Jah, meg angolul, németül, olaszul, kínaiul és franciául.- sorolom unottan. Okos vagyok, és?... szeretem a nyelveket. A legtöbbet csak azért tanultam meg, hogy eredeti nyelven olvashassak.
- Akkor meg mire vársz?- kérdi.
Fáradtan a hajamba túrok. Talán tényleg ezt kellene tennem. Talán Szibéria rádöbbentene, hogy ezen a pályán kell maradnom. Nem tudom. Mindenesetre egy próbát még megér.
- Rendben. Elmegyek Szibériába. De ha visszajövök, és még mindig azon az állásponton vagyok, hogy másik munkát keresek, te nem fogsz benne megakadályozni.- kötök kompromisszumot, a főnök pedig elégedett mosollyal a kezét nyújtja.
- Megegyeztünk, Hotaka.- rázunk kezet, majd zakója belső zsebében kezd kutakodni, végül vigyorogva elővesz egy repülőjegyet.
Megrándul a szám sarka. Szóval egész végig csak arra ment ki a játék, hogy rávegyen, fogadjam el az ügyet, mi?
Okos…
Gyilkos pillantást vetek rá, hogy felfogja: rájöttem. Csak kacsint egyet, a kezembe nyomja a jegyet, végül távozik. Felsóhajtok.
A gép ma este indul. Akkor ideje lenne összepakolnom.
 
***
 
Odafelé a repülőn az aktákat böngészem. Tényleg elég komplikált, de nem nehéz mögé látni. A gyilkosságok megtervezettek. Egy bizonyos réteg felé irányulnak. Rengeteg köztük a náci bűnös, aki kibújt a törvény alól és eltűnt valahol. Meg vannak politikusok, bűnözők, korrupt zsaruk… szóval minden. Ha a teóriám helyes, akkor valószínűleg megrendelésre lettek kivégezve. Viszont a módszer, az egészen más…
Egész precízen kizsigerelt hullák, brutális módszerekkel öl… ráadásul erőszak. Férfiak és nők egyaránt.
Még a gyerekeket sem kíméli, hideg vérrel végez mindenkivel…
Ez egy diplomás szociopata. És minden bizonnyal rendkívül intelligens, ha még nem sikerült elkapniuk.
Őszintén szólva, kezdek kíváncsi lenni. Találkozni akarok azzal az emberrel, aki képes ilyen brutális dolgokat végrehajtani…
Mikor leszáll a gép, komplett fogadóbizottság vár rám. Még tolmácsot is szereztek, de aztán tágra nyílik a szemük, mikor megszólalok oroszul. Igaz, az akcentusom elég fülsértő, de legalább meg tudom értetni magam.
Elmondom, hogy tanulmányoztam az aktákat, és hogy nagyjából mit tudtam kisilabizálni. Majdhogynem leborulnak a lábaim előtt. Az ügy nagyon régóta fut, és még mindig nem tudtak pontot tenni a végére.
Hmm…
Bekísérnek a helyi kapitányságra, megmutatják az irodámat, aztán a szállodát, ahol lakni fogok az itt tartózkodásom idején. Kezdenek szimpatikusak lenni. A szálloda kényelmes, szürke hely. Egész otthonos.
Lepakolok, majd nekilátok dolgozni. Konzultációt tartunk, mindent elmondanak, amire szükségem lehet.
Az ügynek egyetlen egy hatalmas hátulütője van: nincsenek szemtanúk.
Az első pár napban körbenézek a friss helyszíneken. A helyszínelők figyelme átsiklott néhány apró dolog felett, ami talán még fontos lehet.
Az egyik helyen találok egy apró kis dolgot. Először hajszálnak nézem, de aztán rájövök, hogy ez lószőr. Nocsak… talán egy hegedűvonóból való…
Találtak néhány ujjlenyomatot is. Már csak a tettest kell elkapni.
Néhány hétig csak vegetálunk, aztán megtörténik az, ami sosem szokott.
Riasztást kapunk.
Azonnal bevágódunk néhány autóba, és már száguldunk is. A segélykérés egy apró kis faluból jött, Ulan-Udaból.
Mi kicsit le vagyunk maradva, ezért mikor odaérek, a feltételezett elkövető már a ház előtt ácsorog. Kiszállok az autóból, majd fegyveremet rá szegezem. Végigmérem. Van valami az egyik kezében, de innen nem látom jól. De biztos vagyok benne, hogy nem fegyver.
- Dobja el ami a kezében van!- kiáltok rá, de nem mozdul. –Megismétlem dobja el a tárgyat ami a kezében van…- figyelmeztetem újra, majd hogy komolyan vegyen, kibiztosítom a fegyverem.
Harmadszori felszólításomra a tárgyat a szájához emeli, majd beleharap… mi a…
Végül egy laza mozdulattal elém hajítja.
Megdermedek.
A tárgy…
Nem más, mint egy emberi szív… még mindig gőzölög a hidegben… ezek szerint egész friss…
Mi a rosseb…? Ilyen nincs… ez a fazon…
Hallom, ahogy a gyanúsított eszelős röhögésbe kezd… ez… ez egy őrült…
Jelenlegi főnököm is megérkezik, Roman. Sietve felméri a helyzetet, majd felém fordul.
- Mi a baja Hotaka?!- kiált rám idegesen. De bármennyire is szeretném, képtelen vagyok elfordítani a tekintetem a friss belsőségről… - Mért nem intézkedik?
Mellém lép, majd mikor megpillantja a szívet, elfintorodik.
- Emberek átkutatni a házat. A bizonyítékokhoz ne nyúljanak. Fogják el ezt az elmebeteget… És hívjanak egy mentőt… meg egy hullaszállítót… Maga is nézzen körül Hotaka…- fordul ismét felém, s ettől kicsit magamhoz térek. – Hátha olyat is észre vesz amit mi nem.
Gondolkodás nélkül bemegy a házba. Másik két tiszt megbilincseli azt a pszichopatát, majd az egyik rendőrautó felé kezdik vezetni.
Közvetlenül mellettem haladnak el.
Mikor közelebb ér, őszinte undor ül ki az arcomra… a bőre tiszta vér…
Tekintetünk találkozott. És az őrült szikráját véltem felfedezni benne.
Mikor közvetlenül mellém ér, élvetegen megnyalja a száját, majd őrült vigyort kanyarít a képére.
Eszembe jut a kép, mikor beleharapott abba a szívbe…
Rám tör a hányinger. Végtelen undort érzek, amilyet eddig még soha… nem bírom megállni, elhányom magam.
Ilyennel még nekem sem volt soha dolgom. Ez… ez már nekem is sok volt.
Pedig én aztán láttam egyet s mást.
Végül csak megtörlöm a számat, és megközelítem az épületet. A gyomrom még mindig kavarog, de erőnek erejével sikerül lassan lecsillapítanom. Amúgy is, ami odabent fog várni, az sem lesz kutya. Muszáj összeszednem magam.
Az ajtóban egy hulla fekszik. Egy középkorú férfi. Ahogy elnézem, közvetlen közelről mellkason lőtték.
Óvatosan átlépek a hulla fölött. Odabent is rémes látvány fogad. Az újoncok már rég kimenekültek és odakint okádnak. Csak Roman bírja még a látványt.
Az asztalon hason egy csecsemő fekszik… tarkón lőtték. A padlón pedig egy meztelen, véres női hulla. Ahogy elnézem, többszörösen meggyalázták…
Egyébként minden tiszta. Nem ért a bútorokhoz, semmi egyébhez. Nem látok vandalizmusra utaló jeleket. Csak lecsupaszított, számító gondolkodást. Hidegvérrel megölte a férfi és a gyereket, aztán eljátszadozott egy kicsit a nővel. Talán akkor ölte meg, mikor meghallotta a rendőrautókat.
És ezenkívül ég az egyetlen feltűnő tárgy egy hegedűtok. Ahogy gondoltam…
Odasétálok a tokhoz, leguggolok elé. Előveszek egy papírzsebkendőt, és óvatosan kinyitom.
A főnök felvonja a szemöldökét.
- Az meg mi? Egy hegedűtok?- kérdi értetlenül, én pedig bólintok.
- Egy Mönich hegedűszett. Minden bizonnyal az elkövetőé.- válaszolom halkan, majd felpillantok rá. – Tudunk valamit az áldozatokról?- kérdem körbepillantva.
- A férfi egy háborús bűnös. Ide menekült a törvény elől.- tájékoztat, én pedig bólintok. Szegény flótásnak nem volt szerencséje.
Őt nem igazán szánom, viszont a nő és a gyerek…
Nem is, inkább csak a gyerek…
Megrázom a fejem. Könnyebb, ha nem érzek empátiát az áldozatok iránt.
Felállok.
- Az ügy innentől egyértelmű. A bizonyítékok itt vannak az orrunk előtt. Vegyenek spermamintát, küldjék be a laborba és hasonlítsák össze az elkövető vérmintájával. Garantáltan egyezni fog… ha elég ügyesek vagyunk, rá tudjuk húzni a vizes lepedőt és a rács mögött fog megrohadni.- mondom halkan, miközben összecsukom a tokot.
- Szóval, már csak az itt a kérdés, hogy mennyit tudunk rábizonyítani, igaz?- kérdi, s én bólintok.
- Igaz. Bár ahogy elnéztem az azt őrültet… elég nehéz lesz vallomásra bírni. Mindenesetre kérvényezni szeretném, hogy én legyek a kihallgató tisztje.
- Rendben van.
- És a hegedűszettet is elviszem.- jelentem ki ellent mondást nem tűrően, majd a kezembe veszem a régi, de még mindig ápolt tokot.
- Azt meg minek? Az is bizonyíték!- rivall rám.
- Ezen kívül is van épp elég bizonyíték. Ez nem kell semmire. Viszont segíthet, hogy kiszedjek belőle valamit.- mondom, mire nagy nehezen Roman is beleegyezik.
Én visszaülök a rendőrautóba és az egyik újonccal visszavitetem magam az őrsre. Egyre inkább kíváncsi vagyok arra a fazonra.
 
***
 
Odabent tájékoztatást kapok. Elég szép fegyverrepertoárt koboztak el tőle. Ak-47-es, belezőkés, sarló… még néhány gránát is volt nála. Nem kispályás a fazon, annyi szent…
Egyenesen a kihallgató szoba felé veszem az irányt. Nem egyenes hozzá megyek, inkább a megfigyelő szobába. A speciális üveg mögül figyelem, ahogy két tiszt megpróbálja vallomásra bírni, hol szép szavakkal, hol erőszakkal… de egy árva mukkot sem szól.
Végre van lehetőségem komolyabban tanulmányozni.
Először a külsejét mérem fel.
Úgy 190 centi körül lehet, elég nagydarab, izmos fazon, de esztétikus módon. Meglepően ízléses ruhákat visel, melyek ezúttal vérrel szennyezettek…
Haja szőkésbarna és göndör, elegánsan szerteszét áll. Állán pár napos borosta. A szemei viszont egész különlegesek. Élénkzöld, állatias tekintete van… szinte sugárzik belőle az őrület…
Ha találkoznék vele az utcán, valószínűleg utána fordulnék. Szinte eszményi. Hihetetlenül jól néz ki, eszembe sem jutna, hogy igazából egy őrült. Tökéletesen palástolja.
Rendkívül okos lehet…
Viszont ami belül rejtőzik…
Az egyik tiszt ismét megüti. Mondd neki valamit, de sajnos nem tudom, mi az, mert a szoba hangszigetelt. De erre felkapja a vizet. Meg van bilincselve, de még így is képes apró szilánkokra törni a hekus egyik kezét…
Ez egy állat.
Lepillantok a kezemben lévő hegedűre. Valószínűleg ez lesz az egyetlen kapocs, amelyen keresztül szót érthetek majd vele.
Kisietek a szobából, majd biccentek a kihallgatóban lévő őrnek. Beenged.
- Uraim, innentől átveszem a kihallgatást.- tájékoztatom a két felindult oroszt, akik örömmel távoznak, bár ahogy elnézem őket, még biztos visszajönnek bosszút állni.
Még utoljára megkérem őket, hogy ürítsék ki a szomszéd szobát. Nem szeretném, ha bárki is figyelne minket. Persze engedelmeskednek a parancsaimnak, majd bezárják az ajtót.
Kettesben maradtunk.
Felé fordulok. Zöld tekintetével alaposan végigmér, mintha érdeklődés csillanna bennük. Majd kiszúrja a kezemben a hegedűtokot.
- Üdv. A nevem Hotaka Kou. Én leszek az állandó kihallgató tisztje.- mutatkozom be udvariasan. Még nem mozdulok. Egyenlőre meg kell róla bizonyosodnom, hogy nem akar-e kárt tenni bennem. Egy ekkora ember fél kézzel felmorzsolna.
- Michael Potter vagyok. Örvendek.- vigyorog rám, kellemesen mély hangja már-már bizalmat ébresztő.
Őszintén rámosolygok.
Valamiért az az érzésem, hogy nem akar megölni. És ez jó. A megérzéseim általában mindig be szoktak válni. Ha meg nem így lenne, akkor ezt megszívtam.
Kényelmesen helyet foglalok vele szemben, a hegedűtokot pedig óvatosan az asztalra helyezem.
- Ezt a helyszínen találtam. Le akarták foglalni, mint bizonyítékot, de nem engedtem, hogy apró darabokra szétszedjék. Ez egy gyönyörű hegedű. Bűntudatom lett volna.- mondom halkan, de nem szól semmit. Gondolom várja, hogy végre kibökjem, amiért igazából itt vagyok. Felsóhajtok, majd kényelmesen az asztalra könyökölök és közelebb hajolok hozzá. – Kompromisszumot ajánlok. Én biztosítom, hogy ez a hegedű ne kerüljön a laborosok kezébe, maga pedig elmondja, amit tudni szeretnék. Mit szól? Szerintem egész jó ajánlat.- mondom, miközben mélyen a szemébe nézek. Próbálom kiolvasni a tekintetéből, mit gondolhat, de egyszerűen képtelen vagyok rá… ez a férfi… még számomra is titok. Kiismerhetetlen.
Így hát csak csendben várom a válaszát…


Arasa2012. 02. 09. 17:29:22#19078
Karakter: Michael Potter
Megjegyzés: rendőrömnek


Ketten maradtak. Védtelenek és egyedül vannak. Egymásra utalva. Egy csecsemőtől milyen támogatást várhat egy nő? ... Mégis úgy öleli, mintha megóvhatná. ... Nem tudja még, hogy számára véget ért az élet?
Talán nem....
Jól is van ez így. Könyebben elviseli ha nem tudja előre.

...
Ez a mai a megszámlálhatatlan rutinküldetéseim egyikének indult. Egy átlagos család Szibériában. Apa,anya,gyerek. Semmi komplikáció. A faluban kevesen laktak. A család a falu szélén élt. Közel az erdőhöz. Bármi krach közbejön itt az erdő, ahova bevehetem magam míg el nem múlik a veszély. A tervem kész volt. Besétálok, gyilkolok majd kisétálok. Közbeeső részletek jöhetnek. Késpárbaj, verekedés, erőszakolás. Az utóbbira kifejezetten számoltam. A nő a leírás alapján 30-nál nem lehet több. Tökéletes. A férfi? Nos vele is elképzeltem, hogy kipróbálom... Eddig még csak párszor volt alkalmam férfivel sexelni. Bevallom élveztem... Halvány mosoly suhant át arcomon erre az emlékre míg a vonaton ültem.
- A következő megálló Ulan- Uda!- nyögte a hangosbemondó.
A jó öreg Ulan... gyermekkori emlékek színtere. De ezek az idők kínkeservesek voltak és nem tartottak sokáig. Ahova most tartok az Ulan-Uda mellett van. Olyan kicsi a falu, hogy rendes ember nem megy oda. Két kivétel esetén: Az első én vagyok... bár én nem vagyok rendes... pláne nem normális. Hisz mikor is lehet normális valaki ha az egyetemi vizsga előtt felkoncolja a lakótársát csak, hogy friss szívvel tudja bemutatni a projektmunkáját? Hát semmi esetre sem épelméjű... De nekem így jó...szeretem a vér ízét... megnyugtató és meleg... akárcsak az anyai ölelés....
A másik kivétel aki ödatéved a törvény elől elbújdokolt bűnös... Egy ilyen fickót kell kivégeznem. Rengeteg zsidó vére tapad a kezéhez... Engem nem zavarna... de a főnököt igen. Mindegy is. Jövök meg megyek.
A vonat csikorogva fékez, én pedig leugrok róla. Nagy bélelt kabát van rajtam ami a földig ér. Alatta csak egy fehér ing meg egy atléta. A nadrágom ünnepi viselet. A cipőm meg valami kemény hidegeket is kibíró bakancs. A kabát alatt van az AK-47-es géppuskám. Eredeti orosz gyártmány. Még az 1950-es évekből van. Jól szolgál... egyetlen feltűnő holmim a hegedű tok. Mönich hegedűszett. Még az egyetem előtt vettem.


Persze a combomhoz most is egy kis vádlitáskában ott lapul a csúcsminőségű belezőkésem, mellette pedig egy kis sarló. Ezen kívül mindig van nálam vagy két gránát is. Más azt hiszem most nincs. Rutinmunka... nem kellenek gránátvevők.
Amíg a felszerelésem ellenörzöm egy kis földútra térek. Hálistennek ki van taposva a kis ösvény a térdig érő hóban. Fázni nem fázom. Már elkezdtem hergelni magam a vonaton, hogy nemsokára friss vért kóstolhatok. A sötétben zöld szememim parázslanak. Nem messze pár lámpa dereng a sötétben. Tehát megérkeztem. Óvatosan letérek az útról így megkerülöm azt a pár házat amiből a "falu" áll. Nem lenne szerencsés ha más is meglátna.
Negyed óra hóban gázolás után megpillantok egy szegényes kis házat a többitől elkülönülve, közel az erdőhöz.
- Hmmm, szóval ez az?- suttogom szám elé tartva a hegedű tokom. - Nemsokára játszhatsz picinyem... - simítok végig a burkolaton miközben széles vigyorra húzom szét ajkaimat. Lélegzetem meglátszik a hidegben. Kis párapamacsokat ereget vigyorgó szám. Mikor a ház mellé lépek, bepillantok az ablakon.
Egy nőt látok, vörös haja eltakarja arcát. Épp a konyhában van. Gondolom főz. Egy kanapén ott ül a célpontom. Egy férfi. Fekete haja és körszakálla van. Mitagadás mindketten elég kívánnivalóak. Ekkor a nő ott hagyja a tűzhelyet és arráb sétál. Nemsokára visszatér karján egy csecsemővel.
Milyen idilli....
Kezemmel dörömbölök az ajtón.
Előveszem AK-47-esem és az ajtó felé fordítom. Remélem a férfi nyitja ki... Őt holtan is megtudom erőszakolni. A nőnek hallani akarom a sikítását.

Nyílik az ajtó. Mosolygó arccal jelenik meg előttem a férfi. Tökéletes. Leveszem csukjám a fejemről és egyenesen a szemébe nézek. Mikor megpillantom a felismerés rémült szikráját a szemében tüzet nyitok. ... Még egy darabig állva marad, majd tekintete elüvegesedik, száján apró vércsík szivárog lefelé állára. Mielőtt eldőlne közelebb lépek megfogom és halott szájára tapasztva az enyémet lenyalom kicsorduló vérét. Odabent hangos sikítást hallok. Kélyesen elmosolyodok és a vértől mámorosan elengedem a testet. Az mellémzuhan rá a küszöbre. Sajnos a lába pont úgy esett, hogy nem tudok elmenni mellette, hát rálépek miközben szemem a sarokba húzódó nőt nézi. Hangosan reccsen a csont a lábam alatt.

Ketten maradtak. Védtelenek és egyedül vannak. Egymásra utalva. Egy csecsemőtől milyen támogatást várhat egy nő?...Mégis úgy öleli mintha megóvhatná...Nem tudja még, hogy számára véget ért az élet?
Talán nem...
Jól is van ez így. Könyebben elviseli ha nem tudja előre.

Öles léptekkel feléjük tartok. Majd megtorpanok, levetem kabátom. Előveszem szerelmem a tokjából és játszani kezdek.

http://www.youtube.com/watch?v=oNvFPKujc5w&feature=related

Játékom szomorú és egyszerű. Gyakran játszom ezt mielőtt megölök valakit. A nő rémülten kucorog a sarokban. Mintha valamit írna. ... Talán mégsem. Mindegy is. Mire a segélyhívás gazdára talál Ő már holtan fog feküdni férje mellett. Behunyom a szemem és csak játszok tovább. Csodálatos mélységes kapcsolatom a hegedűvel felbonthatatlan szerződés is egyben. Eszembe jut a kishugom. Őt is tanítottam még valamikor hegedűlni. Csodaszép nő vált volna belőle. De....
Ezért vagyok most itt, hogy megbosszuljam őt. A férfi akit az előbb öltem meg egy volt a meggyilkolói közül.
Mikor végére érek a zenének, lassan leteszem szépségem. Gondosan visszazárom a tokjába, majd villámló tekintettel az asszony felé sétálok.
- Könyörgöm....- zokogja... hangja elcsuklik.
Én haladok rezzenéstelen arccal. Mikor elé érek a csecsemőt kiveszem kezei közül. A gyerek erre bömbölni kezd. Rühellem a gyereksírást. Észbontó ahogy nyitogatja a szájacskáját és ordít.
- Hallgattasd el! Gyerünk ribanc!- rántom föl karjánál fogva a nőt. Mire az csitítólag susog. A gyerek mégjobban bömböl.
- Hát jó... akkor én. ...
Kiveszem kézipisztolyom az övemből.
- Neeeeeeeeeeee!!!!!- sikolt föl mellettem. - Könyörögve kérem ne bántsa!!!!!!!
Hirtelen földre borul előttem és a nadrágomat kezdi markolászni, csókokkal borítja el.
- Könyör... könyörgök ne... csak Őt ne....- vinnyog a lábam alatt.
Ha máris megtörik nekem azzal csak én járok jól... így kapok az alkalmon és lehúzom sliccemet. A nő most feláll én meg a bömbölő gyereket az asztalra teszem. Nincs sok ruha a ribancon így egy laza mozdulattal megszabadítom felső ruházatától, majd belezőkésem előhúzva mellei között levágom a melltartóját is. Vékony karcolást ejtve az érzékeny testrészen. A nő rémülten elkezd futni az ajtó felé de elkapom karját és magamfelé rántom. Fejem mellei közé nyomom és nyelvemmel kiszívom a vért a vágásból. Mikor végzek elégedetten markolom meg melleit majd térdre nyomom a nőt. Közben szabaddá teszem meredező farkam. Az asszony ekkor sírva fakad. Fejét erősen fogom és nekinyomom péniszemhez. Mikor még most sem csinál semmit. Pisztolyommal a gyerek felé célzok, mire hirtelen bekapja férfiasságom és olyan erősen kezdi szívni, hogy pár perc múlva már a szájába is eresztem sós spermám. Ekkor veszem észre, hogy köpni készül.
- Ohh... neeem kis picsa nem köpsz a saját élvezetemmel arcon...- röhögök az arcába majd hanyatdöntöm és betapasztom a száját és az orrát. Mikor már nem kap levegőt kénytelen lenyelni spermámat. Ekkor elégedetten elengedem és a gyerek felé sétálok, még mindig bömböl. Pisztolyomat kezembe veszem és határozott mozdulattal megfordítom a gyereket.

Majd tarkón lövöm...

Elnyújtott sikítás hallatszik a hátam mögül. Majd lassan minden elcsendesedik. Közelebb lépek a nőhöz.

Elájult...

Gyorsan leveszem a többi ruháját is majd gyorsan többször is megerőszakolom. Spermám már a lábán csorog végig. Ekkor lehajolok és pofonvágom. Ekkor nagy nehezen magához tér, de olyan kába a sokktól, hogy nem is észleli, hogy meghágtam vagy, hogy meztelen. Lassan lehajolok nyílásához és belenyalok. Ekkor kélyesen felnyög.

Hirtelen szirénák törik meg a kint uralkodó csendet. Rápillantok a nőre akinek az arcán megkönnyebült mosoly suhan át.
Szóval a ribanc értesítette a rendőröket. Na sebaj... akkor sem távozom addig amíg meg nem halt.
Ránézek majd így szólok hozzá, halkan szinte suttogva.
- Gyors vagy lassú halált szeretnél?
A nő szemei kitágulnak a félelemtől. Nem szól semmit. Ezt annak veszem, hogy szenvedni akar.
- Nos akkor döntök én...- jelenik meg az eszelős vigyor a képemen. Előhúzom a sarlómat. A göbe acél borotva éles. Demontstrálom ezt a kezemmel amin végig csúsztatom a pengét ami sebet ejt. Lenyalom a vérem, majd őrülettől megszállt képpel hajolok le áldozatomhoz. Ágyékához illesztem a pengét és mélyen húsába vágva húzom az acélt egyre fentebb és fentebb. Mikor gyomrához érek az eszelős sikoly elhalkul s a nő szájából is kiszivárog egy vékony vércsík. De nem éllok meg míg a mellkasáig nem érek.

Közben kintről parkoló autók hangját hallom.
- Jöjjön ki feltartott kézzel! Körbevettük a házat.!

Felnyitom a halott nő mellkasát majd egy gyors mozdulattal kivágom a szivét. Gyorsan magamra kapom a kabátot és kezemben a csöpögő és gőzölgő bennsőséggel átlépek a férfi hulláján majd kilépek a ház elé. Három rendőrautó áll a bejárat előtt. Az egyikből most egy fiatal tiszt száll ki majd nekem szegezi a fegyverét. Csinos arca van, barna haja és vékony teste van.
- Dobja el ami a kezében van!- kiállt rám.
Milyen bátor... ha szerencsém van Ő lesz a kihallgató tisztem... Milyen fegyelmezett...
- Megismétlem dobja el a tárgyat ami a kezében van...- kiállt megint és kibisztosítja fegyverét.

...
Ez a mai megszámlálhatatlan rutinküldetéseim egyikének indult. Egy átlagos család Szibériában. Apa,anya,gyerek...
És életem legbizarabb mégis a legmámorosabb szakaszához vezetett.

Harmadszori felszólításra a szám elé emeltem lassan a még mindig gőzölgő szívet és végignyaltam majd, hogy élvezkődjek kissé beleharaptam. Arcomon végigcsurgott a sós, meleg vér. Ezután egy laza hajítással a srác elé dobtam a testrészt. Két kezemből pára csapott fel miután a hideg megneszelte az előbbi forró tárgyat. A repülő szív sugárba vért spriccelt magából. Én pedig elkezdtem nevetni. Eszelős volt a nevetés, nem volt benne se vidámság se öröm. Csak erőltetett sátáni nevetés.
Térdre zuhantam a hóban, kezeimet felfelé fordítva a térdemre tettem és csak nevettem megszállottan.
Eközben a fiatal srác közelebb ment a szívhez. Mikor meglátta, megdermedt. Legalább 5 percig állt mozdulatlanul. Ekkor kinyílt a másik kocsi ajtaja is. Egy idősebb férfi lépett kis a kocsiból. Rámnézett majd a beosztottjára megint rám végül a kis testre a dermedt zsernyák előtt.
- Mi a baja Hotaka!- rivallt rá a srácra. - Mért nem intézkedik.
Kilépett a kocsi mögül és az említett társa mellé sétált. Mikor megpillantotta a szívet ő is lefagyott. Fagyos undorral nézett föl rám.
- Emberek átkutatni a házat. A bizonyítékokhoz ne nyúljanak. Fogják el ezt az elmebeteget. ... És hívjanak egy mentőt... meg egy hullaszállítót. ... Maga is nézzen körül Hotaka... - szólította meg a ledermedtet. - Hátha olyat is észre vesz amit mi nem.
Ezután bement a házba. Abbahagytam a nevetést és hagytam, hogy bilincset tegyenek rám és az autó felé kísérjenek. A rendőr srác Hotaka mellett haladtunk el. Mikor mellé értem Ő undorodva figyelt engem. Szemünk találkozott. Megnyaltam a szám szélét és ocsmány vigyorra húztam arcom. Mielőtt a kocsiba ültettek volna még hallottam, hogy a srác öklendezik... hangos placcsanás... aztán becsapták a rendőrautó ajtaját.




Luka Crosszeria2011. 07. 17. 14:38:18#15135
Karakter: Simon Gallard
Megjegyzés: szexi rendőrbácsimnak~


Kényelmesen hátradőlök az autóban, élvezem, ahogy a szél lobogtatja a hajamat. Bassza meg, mindig megvisel, ha az őrsön éjszakázok. A többiek faggatnak, én azonban nem szólok egy szót sem. Nem akarom nekik elmondani, mi történt. Persze, szidom azt a bajszos faszfejt, meg a rendszert, de a fiatal, jóképű fiúról egy szót sem ejtek.

- Azért este eljöhetnél egyet inni a parkba – vág hátba Robert.

- Ne félj, ott leszek – vigyorgok rá.

Egy gyors pacsi, majd kimászok az autóból. Hazaértem. Otthon, édes lyuk a galambdúcban. Felballagok a kopott lépcsőkön, majd bebaszom magam mögött az ajtót. Te kurva élet, milyen rohadt meleg van!

Bekapcsolom a ventillátort, majd nekiállok rántottát készíteni. jó lesz az ebédre. Több, mint a semmi. Miután kész leülök, és belapátolom az egészet. Rohadt jól esik végre enni valamit, már kopogott a szemem. Kicsit kiszáradt a tojás, de leszarom. Inkább, mintha taknyot kéne ennem.

A telefonom idegesítő károgással megcsörren a zsebemben. Mi a faszt akarnak?

- Hé, Simon! Gyere 10-re a szokásos helyre. Woody hoz vodkát, Eddy meg olcsó páleszt! – rikkantja Robert.

Ah, ezért megzavarni?

- Rendben, ott leszek – morgom színtelen hangon.

Legyűröm a kajámat, aztán pikk-pakk összekészülök. Nem is tollászkodok sokáig, lezuhanyzok, aztán magamra kapok egy szakadt farmert, meg egy fincsi, feszülős izompólót, aztán uzsgyi neki. A hajamat a lépcsőházban kötöm meg, így mikor az utcára lépek, a sok hülye kis csitri tekintete rám szegeződik. Lol, a sok kis picsa, azt hiszik, megdugnám őket. Pedig nekem egészen másra fáj a fogam. Mondjuk arra a csini kis rendőrgyerekre. Istenkém, de megpakolnám, hogy sikítana! Tuti kiláncolnám az ágyamhoz. Tejszínhabot nyomnék az ölére, és szép lassan elnyalogatnám róla. Addig nem hagynám abba, amíg nem könyörögne, hogy basszam meg. Hm.

Vigyorogva elmélkedek, észre sem veszem, hogy levállalok valami hülye fotós gyereket. A rohadt életbe, már képzelegni sem lehet az utcán anélkül, hogy bele nem botlana valakibe az ember??

Hagyom a francba, a nincs kedvem most balhézni. Elsétálok a parkba, és leülök az egyik padra. Tudom, csak 10kor jönnek a többiek, de pihenni szeretnék. Vagy aludni, még nem döntöttem el. Otthon nehéz lenne, mert a szomszédban folyamat üvölt az a kurva kölyök. Egyszerűen képtelenség mellette pihenni. Pénztárca nincs nálam, a lakáskulcsomat meg csak nem tudják lelopni az övemről. Hát akkor… jóccakát emberek.

Leheveredek a padra, majd azzal a lendülettel álomba is zuhanok. Az én kis cicafiúmról álmodok. A hálószobám ajtajában áll, fején rendőrsapka, testét csak egy vékony tanga fedi. Derekára öv van erősítve, onnan lóg lefelé a bilincs és a gumibot. Csábos mosollyal az arcán vonaglik az ajtófélfa mentén, majd nőies léptekkel elindul felém. Ekkor látom, hogy kívánatos combjait necc harisnya fedi. Úgy fest, akár egy vérbeli domina.

- Ez az, cicám, gyere csak! – nyögöm az ágyon fekve.

Fölém mászik, lábain feszülnek az izmok. Belé akarok harapni, de a hajamnál fogva elránt onnan, majd jókorát sóz a gumibottal a tökömre. Baszd meg!

Ekkor felriadok. Már javában sötét van, a többiek röhögve ácsorognak körülöttem.

- Hé, Simon! Mit álmodtál? – vihognak fel.

Ekkor veszem észre, hogy valaki tényleg rábaszott a tökömre.

- Már azt hittük, fel sem kelsz – vakkantja Ray röhögve.

Ha ha, kurva vicces, a jó édes anyátokat, szemetek.

Morogva feltápászkodok, ekkor megkezdődik az ivászat. A piától jobb kedvre derülök, bár a gondolataim még mindig a rendőrsrác körül forognak. Az ölem lüktet, már szinte fáj. Úgy kiverném, de ennyi ember előtt talán mégsem kéne.

- Hova-hova, csinibaba? – hallom meg Woody hangját.

Mi a tosz, fogtunk valakit? Érdeklődve felpattanok, és megindulok a kisebb tömeg felé, mikor csodák csodájára… a fincsi rendőrsrác áll ott. A szívem hevesen verni kezd, érzem, ahogy a hormonok elöntik a testemet. A rohadt életbe, rég akartam már így kefélni.

- Na, szia, Cica! Emlékszel még rám? – lépek mögé.

Összerezzen. Jogosan van beszarva, egy zsaru az utcai balhésok között. Hááát… nem áll jól a szénája. Woody a srác lejátszója után nyúl, aki reflexből úgy gyomorszájon vágja a srácot, hogy az görnyedten a földre rogyik. Áú, tud a kicsike. Sajna hiába rendőr a drága, a túlerővel szemben szart nem ér a tapasztalata. Rárontanak, mielőtt védekezni tudna, s mire ténylegesen feleszmélek, már a földön fekszik. Ütik, rúgják, ki hol éri. Hirtelen elborítja a düh az agyamat, talán emiatt is nem veszem észre a Woody kezében megcsillanó kést. Már majdnem késő, mikor ráordítok a srácra.

- Elment az eszed?! – üvöltöm.

Erre a többiek is abbahagyják a püfölést, és rám pillantanak.

- Egy zsarunak veritek bucira a fejét ,bassza meg!! – ordítom.

Woody látszólag leszarja, ő kést akar mártani a kissrác veséjébe. A nagy faszt! Egy jól irányzott rúgással pont tökön találom a spant. Nyögve az öléhez kap, miközben elejti a kést. Kap még egyet a szeme alá, hogy mindkét vége sajogjon, azzal a többiekhez fordulok.

- Húzzatok haza a picsába! Nem igaz, én tartom mindig a seggem miattatok! – ordítom, mire a bandatagok szétszélednek.

Woody a földön fekve nyöszörög, én pedig felnyalábolom a félig eszméletlen srácot, majd elindulok haza. Aggódok. Oké, ha mással történt volna, leszarom. De miért pont egy tetves zsaruba kellett belekötni, és miért pont ebbe?? Olyan kibaszottul nagy kérés lett volna, hogy 200 méterrel odébb rohangásszon? A kurva életbe, mi van, ha elvérzik ez nekem?!

Ah, leszarom, tudja meg, hol lakok, csak tudjam biztonságban. Felviszem magamhoz, majd a hálóba cipelem. Óvatosan kibújtatom a melegítőjéből, majd egy lavórba vizet hozok. Kurvára úgy érzem magam, mint egy kibaszott házi tündér. Egy nedves gézdarabbal lemosom a vért az arcáról, majd nagy gonddal tapaszokat ragasztok az arca lehorzsolt felére.

- Gyönyörű vagy, cica, mint egy kisiskolás, akit összevertek – vigyorgok a már éber férfiúra.

A szemei dühtől csillognak, mégsem érzem azt, hogy nekem akarna jönni. Nem szól semmit, csak dühösen bámul. Na, mi a fasz van?

- Egy köszönöm is elég lesz, szívecském, nem kell ez a szexi nézés. Bár, itt az ágyamban fene nagy lehet a kísértés – kacsintok rá, majd kivizem a koszos vízzel teli lavórt, és kiborítom a vizet.

Felelősnek érzem magam azért, ami vele történt. Bár… ha azt vesszük… annyira nem is tehetek róla. Igen, az ő hibája, mi a francért nem figyel oda? Hülye rendőrök…


Luka Crosszeria2011. 06. 21. 13:38:48#14414
Karakter: Simon Gallard
Megjegyzés: az Alekosz hasonmásverseny utolsó helyezettjének


Már megint abban a jól ismert, hideg, zöld szobában ébredek. A csempéken megcsillannak a reggeli napsugarak, s mikor már épp jóhiszeműen kinéznék az ablakon, megütközik a tekintetem a szürke rácsokon. Basszus, az este nagyon ütősre sikeredett, mert kb. semmire sem emlékszem.  A fejem zúg, a szájízem pedig… hát… mintha befaltam volna egy vödör teveszart.

Hamarosan egy őr lép be hozzám. A tekintete hideg, akár a vaskos jégcsapok télvíz idején. Már épp kezdeném kiosztani, mikor a csuklóm köré kattintja azt a rohadt bilincset. Magához láncol, úgy vonszol át a kihallgatóba. Mi a franc? Úgy kezel, mint egy pszichopata gyilkost. A jó életbe, adok én nektek, csak érjek be oda!

Az ajtó kinyílik, az őr pedig belök a bent acsarkodó kutyákhoz. Undorodva bámulok a bilincses seggfej után. Még ilyet, fő a közbiztonság, he? Lassan a bent ülő felekre emelem a tekintetem. Már megint a szokásos, hordóhasú bundásszájút kaptam ki. Remek, nem utál még így is eléggé? Na, de várjunk csak. Ki az ott mellette? Nocsak, nocsak, friss hús a láthatáron? A teste egész jó, az arca ugyan kisfiús, de mégis tündéri. Pont alám való falat. Egy éjszakára jó lenne. Vagy akár kettőre is.

- Üdvözlöm, Simon. Ismét… Ahogy látom, egy kicsit fáj még a másnaposság – kuncogja a hasas.

- Nem éppen arra számítottam, hogy egy hűvös cellában ébredek, de ha tudni szeretné, sosem aludtam még ilyen jót – nevetek fel.

Fő a magabiztosság, nem de? Újból a másik zsarura téved a tekintetem. Íves száját megfeszíti, erősen koncentrál. Milyen ennivaló, már látom is az ágyamban. Elkapja a tekintetét, ezen nevetnem kell.

- Meare, motozza meg. Biztos, ami biztos – szólítja fel a bundásszájú.

Óh, egy „száraz” petting rendel! Hehe, na, gyere csak ide, cicám, lássuk, milyen fából faragtak.

- Kérem, forduljon háttal a falnak, a lábait pedig tegye szét! – utasít.

 

Ajha, máris belecsapunk a közepébe?  

- Ez a póz nekem fordítva jobban tetszene… - morgom.

Lassan végigvezeti az ujjait a felsőtestemen, az oldalamon, majd egyre lejjebb halad.

– Jó felé tapogatózol – vetem hátra neki.

- Forduljon meg! – utasít ismét.

- Hát lehet egy ilyen tündérnek ellenállni? – kérdezem csak úgy magamtól, persze úgy, hogy ő is hallja.

Mélyen a szemeimbe néz, engem pedig elfog a vágy, muszáj megtennem. Kaján vigyorral a képemen mustrálom az arcát, majd egy cuppanós puszit hintek el a levegőben. Halkan morgok is hozzá, amit nemigen díjaz, mert hosszúkás ujjai az ágyékom köré fonódnak. Fájdalmasan felszisszenek, mi ez, kérem?!

- Kis görcs… - sziszegem.

A helyére ül, végül én is eléjük huppanok. Mogorva képpel nézek végig a bajszos fazonon, majd a kis pincsire téved a tekintetem.

- Hát te meg min vigyorogsz? – vakkantom, mire a bajszos rácsap az asztalra.

Meglepetten pillantok felé, majd összehúzom a szemeimet.

- Betörtetek egy öreg hölgy lakásába! Kik a társaid?! – kiált rám hirtelen.

Hangosan felnevetek.

- Az a lepukkant kéró egy vén lúvnyáé volt? A kurva életbe, hát erről nekem senki sem szólt – csapok a combomra jókedvűen.

- A társaid nevét! – követeli a férfi.

- Hm, lássuk csak. Robie, vagy lehet, hogy Toby? – vágok gondolkodó képet.

Teljesen kihozom a férfit a sodrából.

- Sajna ez nem fog menni. Ezer bocsi – dőlök hátra.

Még hosszú percekig faggat a zsernyák, majd dühtől reszketve feláll, és kiviharzik a kihallgató szobából.

- Te nem mész, cicám? – kérdezem a fiatal férfiút.

- Tegye a kezeit az asztal fölé! – utasít.

- Nocsak, nocsak. Ha arra vagy kíváncsi, milyenek az ujjaim… épp optimális méretűek – kacsintok rá.

Nem foglalkozik velem, int az ajtó előtt álló őrnek, mire a hústorony belép a helyiségbe, és megbilincsel. Remek, úgy érzem magam, mint egy ketrecbe zárt oroszlán. Legalább tanusítok némi empátiát az állatkertek lakói iránt. Egy jó pont Simonnak!

Visszavezetnek a cellámba, ahol eddig is „laktam”. Bizonyíték híján nem tarthatnak bent, hiszen elmondásuk szerint, én csak odakint ácsorogtam, míg végbe ment a félresikerült rablás. Ejj, ejj, valaki nagyon óvatos volt.

Hamarosan feltűnik az ifjú rendőr a láthatáron. Kuncogva dőlök neki a rácsnak, miközben a kulcsai után kotorászik.

- Simon mondja, engedj ki – röhögök fel.

A fiatal srác a zárba dugja a kulcsot, majd kinyitja az ajtót.

- Szezám tárulj! – tárom szét a karjaimat, majd kilépek a cellából.

- Kikísérem a bejáratig – jelenti ki a srác.

- Nocsak, ennyire szimpatikus vagyok neked, szivi? – kuncogom, majd elindulok a kijárat felé.

Lassú léptekkel haladok végig a folyosón nyomomban az ifjú kopóval. Mosolyogva lépek ki a szabad levegőre, kinyújtózom, majd a hajamba túrok. Kócos vagyok, úgy nézek ki, mint akit épp megkeféltek. Pedig mindenki tudja rólam, hogy hozzám bizony senki sem érhet.

- Most könnyes búcsút kell, vegyek tőled, édesem – fordulok a mögöttem álló rendőrhöz.

Lassan összehúzza a szemeit, igyekszik szigorú képet vágni.

- Jaj, ne játszd már túl a szerepet, bébi – nyúlok hátra, hogy a fenekére markoljak.

Egy egyszerű mozdulattal kicsavarja a kezem, majd a közeli oszlopnak lök. A férge, mégis mit képzel magáról?! Már épp intézném hozzá a szebbnél szebb szavakat, mikor meghallom a barátaim harsány üdvözlését.

- Simon, hol a rákban voltál? – kiáltanak rám az utca végéből.

Feléjük nézek, majd vissza a hideg tekintetű rendőrre.

- Most mennem kell, szivi. Vigyázz hazafelé! – vetem oda, majd sietősen a halkan morgó autó felé veszem az irányt.



Szerkesztve Luka Crosszeria által @ 2011. 06. 21. 13:39:23


timcsiikee2010. 09. 01. 21:25:15#7473
Karakter: Akikara Nobuyuki
Megjegyzés: ~ Levi-samanak




 
Nobuyuki:

Nem válaszol, így felnézek rá, int hogy menjek oda, így felállok szépemből, és örömmel reppenek ölébe. Annyira szeretem, ahogyan ölel, mintha bármitől megóvhatna. Olyan érzésem van, mintha… mindha mindig is ide vágynék.

- Maradhatnánk még néhány napig, mit gondolsz? – dörmögi fülembe.
- És mit fogunk csinálni itt? – kérdezem azonnal kíváncsian, mire elmosolyodik, szemében sunyi fény csillan, én pedig teljes zavarba merülve pirulok el, finoman mellkasára csapok, mintha büntetném a piszkos gondolatért – Azon kívül!

Egy csókot kapok, amitől azonnal el is lágyulok.

- Hm… Kirándulhatnánk, grillezhetnénk, vannak filmjeim és tévém, hátul egy medence...

- Oh! – a medence hallatán kiegyenesedem, felcsillannak szemeim. De… nem lehet, nincs fürdőnaci.

- Mi a baj?

- Otthon hagytam a fürdőnadrágomat...

- Én is. De nem hinném hogy ez bárkit is zavarna, tekintve hogy több száz kilométeres körzetben rajtunk kívül nincs ember. – az lehet, de… de én úgy megszoktam, és… előtte is. Nem vagyok biztos benne, hogy merném még, hiába… Az történt.

~*~

Hihetetlen ez a két hét, amit vele töltöttem, szebb mint egy nyaralás. Egy nyaraláson csak a családdal járkálunk, pihenünk szórakozunk. Vele minden nap tiszta gyönyör, van hogy egy nap többször is. Hihi…

Újabb csodás szeretkezés után felé gördülve mosolyodom el. Olyan sokáig dolgoztam úgy, hogy nem is tudtam mi az az igazi aktus míg vele nem találkoztam. Nem szól semmit, arca kissé komornak tűnik, miközben combom simogatja. Valami baj van, látom, hisz máskor ilyenkor mosoly terül el szép arcán.

- Nobu… - mondja halkan, szeretem ahogy ejti a nevem mégis cseng belőle a rossz kedv.
- Mi a baj, Ivan? – hasára fekszem, szeretném felvidítani, általában sikerül.

- Örökre így maradnék veled itt, de sajnos mennünk kell szlatkij. Két hét eltelt. – tudom, de olyan jó vele. Én is így maradnék akár örökre.

- Most már biztonságos? Nem leszek veszélyben? – jut eszembe azonnal, de amikor megrázza fejét, dobban egyet a szívem.

- Ma reggel beszéltem telefonon a kollégáimmal, már elhárult minden probléma. – Ennek örülök, de… ugye ez nem azt jelenti, hogy el kell válnom tőle? Mert ha igen… nem is tudom mit tennék.

- Értem... És velünk mi lesz? Úgy értem... vége...? – nem akarok sírni.

Észbe sem kapok már azonnal fel is ült, és olyan erősen ölel, mint még soha.

- Hogy köztünk vége? Soha zájcsek. Soha.

- Ivan… - próbálom viszonozni ölelését, de úgy szorít, hogy karjaimat alig bírom mozdítani. Most sírjak? Nevessek? Legszívesebben örömömben sírnék, hisz érzem a viszonzott érzéseket. Ő sem akarja, hogy ennek vége legyen, de elhiszem, hogy ideje véget vetni a kis nyaralásnak. Lassan ereszt a szorításból, így kényelmesebben simíthatom mellkasát. Halkan felmorran, hisz tudom jól ezt is szereti, lassan lefelé terelem kezecskéimet, hisz érzem nekem nyomódni vágyát.

- Mikor indulunk? – kérdezem halkan, miközben ujjacskáimat rásimítom nagy, merev tagjára.

- Holnap reggel… - duruzsolja, és fülembe csókol, halkan felkuncogok a csiklandozásra, véletlenül összerántom nyakamat, és felhajol.

- Az jó… Akkor még sokra van időnk – csúszik ki számon a mondat, azonnal fülig pirulva. Lesütöm pilláimat, de közben mégis mosolygok. Kezeim nem állnak meg a gyengéd mozdulatban. Érzem hátamon hatalmas tenyerét, ahogy végig simít rajtam, megborzongok ahogy fenekembe markol, majd egyik ujját közé csúsztatja. Halkan felnyögök, és megszorítom Őt gyengéden. – Ih-Ihvahn… nh…

~*~

A hosszú úton persze megint elszenderedek, de nem csoda hisz egész éjszaka alig aludtam. Arra ébredek, hogy számomra idegen mégis kedves szavakat susognak fülembe, elmosolyodva nyitom fel fáradtan szemeimet, meg is dörzsölöm őket.

- Megérkeztünk – dörmögi halkan, és azonnal lefagy arcomról a mosoly. Nyújtózom egyet, majd kinézek az ablakon. A házunk áll az utca túloldalán. Olyan rég jártam már itthon, de csak most kezd honvágyam lenni, ahogy meglátom. De bármennyire hiányzik is… egy valami még jobban fog.

Ivanra emelem nagy szemeimet, és megmarkolom a biztonsági övet mellkasomon. Zavaromban ezt szorongatva birizgálom, lesütött tekintettel.

- Még nem akarok bemenni – dünnyögöm orrom alatt.

- Pedig biztosan hiányzol édesanyádnak is zájcsek – mondja kedvesen. Igaza van. Anyu biztosan aggódik értem, hisz végig ki volt kapcsolva a telefonom. Micsoda szidást kapok még ezért.

- Tudom – lassan visszaemelem rá tekintetem – Mikor látlak újra?

- Akár holnap – mondja apró mosollyal.

- Tényleg? – csillan fel szemem, és bólint. Jaj de jó!

- Elmehetnénk mondjuk ebédelni, mit szólsz?

- Benne vagyok – kioldom az övet, de épp hogy hátra dobom, máris magához ránt, hátra dönt és egy forró csókkal támad le. Ingébe kapaszkodva reszketek az örömtől, a kellemes érzéstől, és viszonzom a finom csókot, azt akarom, hogy soha ne érjen véget. Nem akarok elválni tőle.

Végül mégis muszáj elszakadnom tőle. Elmondom melyik étterem a kedvencem a városban, és megbeszéljük, hogy ott találkozunk. Már alig várom!

Kiszállok a kocsiból, az ajtóból még visszaintegetek neki, majd befelé indulok. Remélem anyu nem fog haragudni.

- Tadaima! – lépek be, berázom magam mögött az ajtót. Semmi válasz, ezért két lépést beljebb teszek, és ledobom cipőmet – Anya! – kiáltom hangosan, mire egy sötét öltönyös alak lép elő a konyhából. A félelmen az egekig szökell, azonnal hátrálni kezdek, megütközöm az ajtóban, ujjam a kilincsbe akad.

- Ki maga? Hol az anyukám? – kérdezem remegő hanggal, de nem válaszol, csak kabátja alá nyúl. Istenem… meg fogok halni.

Sikkantok egy nagyot, ijedtemben ugrok egyet, és kinyílik az ajtó, azonnal hátra esem a földön, és kapálózni kezdek. Ne bántson! Kérem ne!
 


Levi-sama2010. 08. 07. 19:37:28#6659
Karakter: Ivan Fjodor (fedőneve: sakál)



 

- Ivan... Mikor mehetek haza? És ugye velem jössz majd? – kérdezi ártatlanul kalimpálva lábaival. Előtte gőzölög az étel. Alaposan átgondolom a választ, majd ahogy  leteszi a kanalát intek neki. Mosolyogva reppen az ölembe, derekát átölelem szorosan.

- Maradhatnánk még néhány napig, mit gondolsz?

- És mit fogunk csinálni itt? – kérdezi nagy szemekkel, majd amikor  nem válaszolok csak szám szegletében kunkorodik egy mosoly, leesik neki. Elvörösödve bokszol finoman a mellkasomba.

- Azon kívül! – teszi hozzá műfelháborodással.

- Hm... - dörmögöm, és megcsókolom duzzogó szájacskáját. – Kirándulhatnánk, grillezhetnénk, vannak filmjeim és tévém, hátul egy medence... – sorolom türelmesen.

- Oh! – felcsillannak szép szemei. Édes. A következő pillanatban pedig elkámpicsorodva hajtja le fejét.

- Mi a baj?

- Otthon hagytam a fürdőnadrágomat...

Gonosz mosolyra húzódik a szám.

- Én is. De nem hinném hogy ez bárkit is zavarna, tekintve hogy több száz kilométeres körzetben rajtunk kívül nincs ember.

Elpirul, én pedig megpuszilom arcát és mélyen magamba szívom illatát. Mindennél boldogabbá tesz, hogy sikerült idáig eljutnom vele. Nem fél tőlem, mi több, igazi kapcsolat alakult ki köztünk. Pont ahogy elterveztem.

 

 

*

 

A napok repülnek, rengeteget szeretkezünk. Gátlástalan kis kéjenc lett belőle, én pedig boldogabb nem is lehetnék azt hiszem.

 

A lemenő nap utolsó sugarai végigcirógatják karcsú testét, amely a sok medencézés és napozás következtében már nem olyan sápadt. Lapos hasán izzadtságcseppek csordulnak végig, meredező kis farkincjábál színtelen nedv csordul ki.

- Ih... Ivan... – nyöszörgi édesen. – Erősebben...

Mély és erősebb lökésekkel merülök el benne újra és újra, miközben benne gyönyörködöm mosolyogva. Haja nedvesen tapad arcába, remeg egész testében a gyönyörtől, és amikor felsikolt a kéjtől...

 

 

Felhördülve görnyedek fölé, és követem a végtelen semmibe.

 

Uhh... ez csodálatos volt. Halkan, az anyanyelvemen sugdosok fülébe gyengéd becézgetéseket, és magamhoz ölelve terülök el az ágyon. Huhh... szakad rólam a víz. Hosszú percekig csak a szex utáni simogatások és összebújás tölti ki minden gondolatainkat, majd ahogy lecsillapodunk ő fölém hengeredik. Pólójával letörli a hasára csurrant spermát és levigyorog rám. Nem viszonzom, csak végigsimítom combjait.

- Nobu... – kezdem mély levegőt véve. Lefagy a mosolya, sejti hogy valami nem stimmel.

- Mi a baj, Ivan? – Rám fekszik, kényelmesen elhelyezkedik rajtam ami csak ismét felizgat. Tudja jól, hogy milyen hatással van rám, azért csinálja. Piszkosul élvezi a felettem lévő hatalmát a kis kandúr.

- Örökre így maradnék veled itt, de sajnos mennünk kell szlatkij. Két hét eltelt.

- Most már biztonságos? Nem leszek veszélyben?

Alig láthatóan megrázom a fejem.

- Ma reggel beszéltem telefonon a kollégáimmal, már elhárult minden probléma.

- Értem... – sóhajtja aranyosan. – És velünk mi lesz? Úgy értem... vége...?

Hirtelen felülök, és magamhoz ölelem nehogy hátraessen. Komoran nézek szép szemecskéibe.

- Hogy köztünk vége? Soha zájcsek. Soha.


timcsiikee2010. 06. 05. 14:30:55#5289
Karakter: Nobuyuki (L-samának)






Nobuyuki:

Igyekszem tartani a tempót, hosszan folytatni, még a levegőt is erősen szuszogva az orromon veszem. Megszívom és játszok nyelvemmel, de ahogy az ő kényeztetése által egyre jobban gyengülök el, ez egyre nehezebbé válik, de kitartok… én.. erős… vah… ahh… mindjárt…

Amikor lecsap rám az orgazmus, azonnal összerogyok, kiesik a számból, és felsikoltok a gyönyörtől, arcomra forró magja folyik, de ezzel sem törődöm.

Mikor elmúlik az érzés, teljesen kimerülve pihegek. Ez… ez olyan… Istenem…

Letörli arcomat, míg én a kába felhők között lebegek, majd puha csókkal ébreszt, és vágyakozva karolom át nyakánál, hogy még jobban magamhoz húzzam. Olyat adott nekem, mint még senki.

- Ivan – mosolygom fel rá, és magához húz, szinte teljesen elveszek a karjai közt.
 
- Ha ez egy álom, soha többé nem akarok felébredni, moja lubojs... – duruzsolja fülembe, s bár… nem értem mit jelent az, amit mond… a lágy ejtése akkor is mindent elárul. Olyan gyengéd velem… lágyan ringat, és mindjárt el is alszom.

~*~

Az álom ugyan most nem látgat el hozzám, de a kellemes sötétség, ami langymeleggel ölel körül, mindennél pihentetőbb. Szeretem az ilyen tunyulós reggeleket, ahogy csak alszom… és alszom… és alszom…

- Ébresztő zájcsek... – duruzsolja egy mély hang a számra, s egész testemen úgy fut végig a borzongás, hogy megrezzenek.

Mondanám azt, hogy „ csak még öt percet, és esküszöm mindjárt felkelek”, de e helyett teljesen más hangok hagyják el torkomat.

- Mmrrmmmnnyyy... – hát… valami hasonlót akartam mondani, de ha nem is jött össze, én mindent megpróbáltam. Ez telt most tőlem, és most kérek még pár percet arra, hogy regenerálódni tudjak… Meg még egy kis takarót is, csak hogy jó meleg legyen.

Visszarántom morogva magamra. Enyém… mert rajtam van. Nya. Ne vedd el.

- Főzök ebédet. Szedd össze magad és majd gyere utánam – duruzsol halkan a fülembe, újra a remegés jár át, főleg ahogy kuncogását is hallom. Hahh… egyedül vagyok.

Lassan pislogok, és kinyitom végre szemecskéim. A hátamra fordulok, és megdörzsölöm szemeimet, egy nagy ásítással. Olyan fáradt vagyok, vagyis… kimerült. Nem is tudom igazán.

Belegondolok mindabba, ami mostanában történt velem. Annyira hihetetlen. Elpirulva húzom egészen orromig a takarót, és a plafont figyelem. Jaj… el sem hiszem, hogy milyen dolgokat tettem… de olyan jó volt…

Nem bírom tovább, így arcomba nyomom a kispárnát, de úgy érzem, mindjárt az is felgyullad a vörös pofimtól. Szégyellnem kéne magam… talán ez egy kicsit meg is van, de egyáltalán nem bántam meg azt, amit tettem… Vele.

- Nobu! – hallom meg újra hangját az ajtó mögül, és azonnal felé kapom fejem. Máris megcsinálta volna az ételt? Erős szellő csapja be a függönyt, és csörög a karnis, majd ekkor látom csak meg, hogy nyitva az erkély ajtó. De jó. Nem szerettem volna előtte átmászni a nappalin meztelenül.

Kipattanok az ágyból, majd gyorsan átsuhanok hátul az erkélyen, az én szobámba. Brr… de hideg van itt. A másik szobában miért volt melegebb? Hahh…

Gyorsan magamra kapok valamit, ujjaimmal kifésülöm tincseimet, és kilépek a saját szobám ajtaján, épp látom Ivant, ahogy benéz a másik ajtón.

- Hihi – állok mögé kuncogva, és azonnal megfordul, mosolyát látva hevesebben dobog a szívem.

- Szóval ide bújtál zájcsek. Gyere, kész az ebéd.

Leülünk enni, és meglepően ízli, pedig még soha nem ettem ilyet, amit most ő csinált. Nagyon finom. Meg is jegyzem neki, és mivel éhes is vagyok, gyorsan eltűnik a tányérról az adag. Senki nem hinné, hogy ilyen gyorsan belém fér ennyi. Hehe…

Magamhoz veszem a poharat, amiben tiszta víz van. Egy ideig csak bűvölten figyelem a rezgését a felszínének, majd néha beleiszom. Habár… nagyon jó, és kellemes ez a hely, meg minden… nem szabad elfelejtenem azt, amiért itt vagyok. Elbújtat engem, mert… meg kell védeni engem gonosz emberektől. Még mindig ezer kérdés kavarog bennem, hogy mi hogyan és miért. De nem kérdezhetem meg, lehet nem is válaszolhatna rá.

Felhúzom lábaimat a székre, és átölelve folytatom tovább a lassú kortyolgatást.

- Ivan… - mondom halkan, majd rá nézek, hogy figyel-e, és igen. Bár már a neve kiejtésétől is annyira bizonytalan lettem. De ha már elkezdtem, illene befejezni – Mikor mehetek majd haza? És… és ugye… velem jössz majd? – nézek rá ártatlanul.


Levi-sama2010. 05. 29. 21:58:23#5223
Karakter: Ivan



 

Tudom mire készül, éppen ezért felállok és a vállamra hajítom és kisietek a fürdőből. Az ágyra hajítom, letépem magamról a boxer alsót és leülök mellé. Forró csók... Sajnos most nem szeretkezhetek vele úgy ahogy szeretném, de más módon olthatom a szomját és az enyémet is. Végigcsókolgatom karcsú, törékeny kis testét. Ezerszer elképzeltem már őt így, csodás, érzéki hangjával lágyan nyöszörögve, de a valóság ezerszer jobb. Nehéz volt megszereznem őt magamnak, de megérte. Még százszor több nehézség árán is megérte volna.

Fordítva mellé heverek az oldalamon, felveszem a tökéletes hatvankilences pózt és számba veszem kis farkacskáját, így ő is kényelmesen elérhet. Rá sem kell sokat várni, a kéjtől megremegek, karizmaim megfeszülnek és belemarkolok a lepedőbe. Uhh... nagyon ügyesen utánoz engem.

Amikor már egész testében remeg, hirtelen leejti a fejét és nem folytatja a szopást. Felemelem a fejem, csalódott nyöszörgést kiváltva belőle.

- Miért? - leheli mélyen lepirulva. Elvigyorodom. Kis édes.

- Mert egyszerre akarom – felelem türelmesen, ujjaimmal gyengéden cirógatva kemény kis herezacskóját. Erőt gyűjtve araszol közelebb és lassan végignyalja hímvesszőmet. Mosolyogva teszem vele ugyanezt. Megrándul, félénken elmosolyodik ahogy látom szemem sarkából, majd folytatja tovább. Tetszik neki az utánzós játék... Nekem is. Hosszan-hosszan folytatjuk, úgy érzem megőrülök, de kibírom, és abban a pillanatban amikor halk sikollyal kiejti péniszemet a szájából és összerándulva elélvez, nekem már a hangja is elég hogy kövessem. Nobu íze... ízlelgetem a számban kis ideig majd lenyelem. A kábán pihegő fiú fölé mászom, egyik kezemmel letörlöm arcáról spermámat és megcsókolom. Gyengéden, lágyan. Karjai nyakam köré fonódnak, kábán mosolyog fel rám.

- Ivan...

Elöntenek az érzelmek. Istenem... azóta vagyok szerelmes belé, amióta először meghallottam a hangját, és ez az érzés minden perccel csak nő bennem. Ellágyulva ölelem magamhoz, hajába fúrom arcomat és mélyen magamba szívom illatát.

- Ha ez egy álom, soha többé nem akarok felébredni, moja lubojs... (szerelmem) - suttogom halkan.

Összeölelkezve merülünk álomba, még annyi lélekjelenlétem van hogy betakarjam őt.

 

*

 

Csak keveset aludtam, inkább őt figyelem ahogy pihen. Finoman cirógatom, játszadozom hajtincseivel. Kékes-feketének tűnik ebben a félhomályban. Felemelem a fejem és az ablakra pillantok. A sötétítőn nem szűrődik keresztül a fény, pedig odakint ragyogó napfény lehet. Az éjjeliszekrényen lévő órára pillantok. Mindjárt dél.

Megpuszilgatom duzzadt kis ajkait.

- Ébresztő zájcsek... (nyuszi)

- Mmrrmmmnnyyy... - válaszolja aranyosan belefúrva pofiját a párnába. Kuncogva húzom le a takarót róla de visszakaparintja. Méltatlankodva morog egy kicsit és alszik tovább.

- Főzök ebédet. Szedd össze magad és majd gyere utánam - dörmögöm a fölébe lágyan.

Kibújok mellőle, felrántom boxer alsómat és a konyhába sietek.


<<1.oldal>> 2. 3. 4.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).