Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Yaoi)

FIGYELEM!
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!

Tovább olvasás, csak saját felelőségre!


<<1.oldal>> 2.

Levi-sama2011. 08. 20. 11:32:11#16092
Karakter: Mathias „ fedőneve: Dark”
Megjegyzés: VÉGE


 Sajnálom, nem tudom folytatni Yoshikám T_T 


yoshizawa2011. 02. 10. 21:14:43#11251
Karakter: Ishi Juuna
Megjegyzés: (L-samának)


Miután tőrét elteszi, kezem elkapva ránt ki a falból, ahova eddig beépített, és húz maga után azzal, hogy ő is éhes, menjek.
Olyan gyorsan...
Mire megkérdezném tőle, hova is, már a konyhában állunk.
 
Megkönnyebbülten rogyok le az egyik székre.
Hála az égnek, hogy ide jöttünk, és nem a hálójába. Szóval Mathias tényleg nem valami démon, aki csak szexszel táplálkozik. Megnyugtató.
Bár még akkor is ha ember… Ha pizza helyett most valami véres végtagot vágott volna be a mikrójába ételnek, biztos kiugrottam volna az ablakon.
Tényleg… Ablakok…
Izgatottan kezdem el vizsgálni őket. Megpróbálhatnék később, amikor újra nem lesz itthon kimászni rajtuk.
Vagyis… Talán mégse…
Lehet paranoid lettem, amióta körbenéztem a házában, de mindazok után, amit láttam, simán kinézem ebből a mániákusból, hogy úgy csináltatta meg az összeset, ne legyenek nyithatók annyira, akár egy kisebb gyerek is kiférjen rajtuk, amellett, hogy anyaguk mondjuk plexi, ami még azt is megakadályozza, kitörjenek.
Sötéten nézek más lehetőségek után is, de csak addig, amíg a sülő pizza illata, valamint a narancslé, amit kitölt nekem el nem terelik a figyelmem. Pff… Most jöttem rá, szomjas vagyok…
Büszkeségem félretéve veszem el, és hajtom fel, ahelyett, hogy a képébe önteném. Majd iszok még egy keveset, amikor elém teszi a dobozzal.
Egészen pontosan kiiszom a benne maradtat. Kellett már a sok kiabálástól kiszáradt torkomra. És így legalább gyomrom se kucorog addig, amíg azt nézem, ahogy vagdossa az elkészült ételt.
 
- Most komolyan együtt fogunk enni? – teszem fel neki fintorogva a kérdést, amikor összeszelve a pizzát levágódik velem szemben. Tartok tőle, ha ez nem egy vicc, nem sokáig fogok kajálni, mert előbb lesz hányingerem, minthogy jóllaknék.
- Ha szeretnéd, ehetsz kutyatálból is a földről. – mutat a sarokra, ezért duzzogva kezdek neki az egyik szeletnek.
Inkább itt maradnék, ezért nem szólok neki semmit vissza, kicsinyes bosszúként a köszönömöt az ételért is magamban tartva.
 
Sóhajtva dőlök hátra, amikor nem bírok többet magamba tömni. Majd ha már eddig ennyire kész volt a beszélgetésre, újra megkérdem tőle, mikor enged el.
- És hová mennél? – kérdez vissza válasz helyett meglepően higgadtan, ahelyett, hogy megint kijelentené soha, tehát kapva az alkalmon nézek a szemeibe:
- Nem is tudom... –tényleg nem.
Már nem csak a szüleimtől akarok távol lenni, hanem tőle is. Talán az északi vagy a déli-sarkra, vagy… Talán egy kolostorba, ahol impotens szerzetesek laknak.
Persze… Miután valahol kerestem egy kis pénzt az úthoz, és fejlesztettem a nyelvtudásom.
- Nincs hová menned, kiscsibe. Akár maradhatsz is. – szólal meg lazán, mielőtt megoszthatnám vele elképzelésem. - A kutya sem sírna utánad, ha eltűnnél végleg.
Hehh… Engem vele ellentétben biztos keresnek a szüleim, de nem vágok vissza, mert még az asztalra dob nevelési célzattal.
Inkább újfent lenyelem válaszom, megpróbálom némán, a szemeimmel legyilkolni.
Egy próbát megér ez a módszer is.
 
- És most menj, fürödj meg. Tíz percet kapsz, hogy szexisen és illatozva várj rám az ágyban. Ha ez nem történik meg, büntetést kapsz. – he??? Hogy mi van?!
- De azt mondtad... – nem bírom befejezni azzal, hogy megúszom, ha leszoplak. Ahhoz túl kegyetlenül néz.
Inkább nagyot nyelve állok fel az asztaltól, és sietek ki a fürdőbe, hogy sírva rogyhassak össze a zuhany alatt. Persze miután az ajtaját gondosan bereteszelem egy felmosóval.
Ha nem tenném, még a végén utánam jönne mondván, hogy túl nagy hangerővel csörtettem be ide, vagy mittudomén.
Szadista görény…
 
***
 
- Késtél. – néz rám ridegen, amikor meggyőzve magam arról, hogy nála kegyetlenebb büntetés nem kellene nekem végül letusolva, és kilépve a fürdőszobából összetalálkozok vele. – Már épp indultam utánad. – ekkor látom meg a kezében tartott fegyverének csövét, amit pont rám irányít, úgyhogy nagyot nyelve, falfehér arccal lépek egy lépéssel hátrébb. Remegni kezdő kezeim miatt a törülköző, amit magam elé fogtam a földre csúszott.
Nem hiszem el… Ha ilyet találtam volna, amíg elvolt, akkor már rég nem lennék itt.

De ami talán lényegesebb… Mi az, hogy indult utánam??? Nem telhetett le még az idő amit kaptam. Siettem amiután megnyugodtam.
- Nem voltam benn olyan sokáig... – szólok vissza halkan, félreugrásra készen figyelve a kezében tartott fegyverre. – Annak a tudatában pedig, hogy te vársz rám, örülj neki egyáltalán kijöttem. – és nem fujtottam magam mondjuk vízbe.
 
- Legközelebb nem melléd célzok. – hallom meg újra hűvös hangját, amikor magamhoz térek a sokktól. Az a golyó, amit kilőtt… A aa fülem mellett húzott el, megfordulva látom is a helyét a falban.
Ez… Ez… Egy elmebeteg… Én nem gondoltam komolyan a halált…
- Ahelyett, hogy itt feleselsz húsz perc késés után, inkább azon törd a fejed, hogy teszed jóvá, hogy várnom kellett rád. – hehh hehehh…
Jóvátétel???
Újra felé fordulok, és arcára nézek, de halálosan komolyan gondolhatja, amit mondott, érzelemmentesen, szinte már kárörömmel figyeli szenvedésem.
 
- Nos kitaláltál valamit? – nem, semmit. Viszont gyilkos, rosszmájú vigyora, amit arcomon lecsorduló könnyeim láttán végre elereszt, és szavai jókor jönnek, segítenek visszanyerni a hangom.
Szemeim becsukva, ezáltal kizárva a tudatomból fegyverét, amit talán emiatt el fog sütni próbálkozok meg válaszadással:
- Igen. Kitaláltam, hogy vissza kéne azt a csúf bigyót tenned oda ahol volt, és akkor talán tudok jóvátételszerűségen gondolkodni. Addig csak itt fogok állni, és olyan leszek, mint valami agymosott zombi. 
 
 


Levi-sama2011. 01. 15. 15:52:00#10516
Karakter: Mathias „ fedőneve: Dark”
Megjegyzés: ~Yoshinak


Mathias

 

Elégedetten felmordulva figyelem, ahogy némi győzködés után végre a szájába veszi lüktető, kőkemény hímvesszőmet.

- Ez az... – dörmögöm, fél kézzel a falnak támaszkodva. – Ezt már szeretem kis ribanc.

Egész ügyes, mintha nem először csinálna ilyet. Hm.

Hrr... nagyon jól... nh... mindjárt...

Fejét megfogom, és erősebb tempóra bíztatom, majd halkan felhördülve ontom szájába magomat.

Ahh igen... hhh...

 

Lenyeli az egészet. Az utolsó cseppig. Mrr..

- Nem kell ennyire mohónak lenned, van még ott bőven, ahonnan ez jött – morgom vigyorogva, és ahogy feláll, a falhoz szorítom.

- Hagyjál már te szadi... – kiáltja, de éktelen hangos gyomorkorgás szakítja félbe.

Felnevetek, ahogy ő elpirul.

- Én is éhes vagyok, gyere.

Tőrömet elteszem az övemen lógó tokjába, majd karját megragadva a konyhába penderítem. Szó nélkül ül az asztalhoz, és csendben figyeli ahogy előveszem a fagyasztóból a pizzát, a mikróba teszem és bekapcsolom.

Amíg sül, a hűtőnek támasztom hátamat, és karba tett kezekkel figyelem őt. Nézelődik. Fegyvert, szökési lehetőséget, mindent számba vesz.

Töltök neki narancslevet, figyelem ahogy felhajtja. Elé teszem az egész dobozzal. Ráveti magát.

Amikor az utolsó cseppet is eltünteti, pihegve fordul felém. Szép szemecskéivel minden mozdulatomat figyeli, ahogy előveszek két tányért és leteszem, majd a kész pizzát felszeletelem.

- Most komolyan együtt fogunk enni? – kérdezi hirtelen. Ledobom magam vele szemben, és a ketchupos üveggel a kezemben a sarok felé intek.

- Ha szeretnéd, ehetsz kutyatálból is a földről.

Duzzogva eszik, majd amikor jóllakott, hátradől és felsóhajt.

- Mikor engedsz el?

A régi nóta.

- És hová mennél?

- Nem is tudom... – válaszolja komolyan a szemembe nézve.

- Nincs hová menned, kiscsibe. Akár maradhatsz is. A kutya sem sírna utánad, ha eltűnnél végleg.

Dühösen szorítja össze a száját, nem szólal meg.

Lenyelem az utolsó falatot is, töltök magamnak kávét.

- És most menj, fürödj meg. Tíz percet kapsz, hogy szexisen és illatozva várj rám az ágyban. Ha ez nem történik meg, büntetést kapsz.

- De azt mondtad...

Hidegen nézek a szemeibe. Még egy szó, és lelövöm. Érti a lapot, kussolva hussan ki az ajtón.

Megnyalom a számat. Igen... jól fogok vele szórakozni.


yoshizawa2010. 11. 13. 21:53:35#9310
Karakter: Ishi Juuna
Megjegyzés: (L-samának)


Ishi
 
Igen jó lenne, ha végre fölfognád, nem akarlak még látni se. Nem bírlak elviselni, gyűlölöm, ahogy vigyorogsz. Főleg akkor, amikor hatalmas mosolyra húzott szád, mint most is, arról árulkodik, máshogy gondolod a dolgokat, mint én.
 
- Sajnos ez lehetetlen, cicus. Ugyanis mindig az van, amit én akarok, és... én most közel akarok lenni hozzád. – nyehh... Na mint mondtam... A lottószámokat tudnám így...
 
Sötét tekintettel tartom szemmel, főleg miután rámarkol golyóimra, és próbálom közben magam szuggerálni, nyugtatni. Még véletlenül se szabad neki megint beszólnom, akármennyire is hergel arcomat cirógató, forró lehelletével, és azzal, mennyire is közelinek gondolja a közelit.
Sikerül kibírnom, fellélegezni azonban mégse tudok.
Ahogy befejezi mondandóját a falnak pördít, és még mindig szorosan hozzám simulva húzza le rólam tulajdonát...
 
Ugye nem arra készül??? Riadtan figyelem, és próbálok arcáról érzelmeket leolvasni... Ugye nem??? Ha most újra megdugna, abba belehalnék...
 
Aú... Ezzel, hogy belemarkol még egy szimpla leüléstől is iszonyatosan sajgó alfelembe, megválaszolja fel nem tett kérdéseim, és még az eddigieknél is nagyobb pánikot ébresztet bennem...
Honnan is gondoltam, hogy nem... Neki mindig ott jár az esze.
De szerintem ez már kóros. És... Már rég egy rakat női hormont kellett volna íratnia magának, hogy lelohadjon fene nagy lelkesedése.
 
- Elképesztően jó segged van. Bűn egy ilyen hátsót pihenni hagyni... – hogy vágna beléd a ménykű!
Az meríti ki a bűn fogalmát, hogy elrabolsz és kínzol másokat te szemét dög!!!
 
- Rohadj meg! – nyögöm dühösen némiképp finomított válaszom, majd hangosabban, a fájdalomtól kicsordult könnyekkel folytatom bájcsevelyünk, amikor belémnyomja egyik ujját:
- Ne ez fáj! Rojtosra keféltél te barom, azonnal hagyd abba! – nem bírom...
Csillagokat látok a kíntól, és úgy érzem, menten szétszakadok, amikor megmozdítja bennem. Ráadásul... Egy kicsivel később, elkeseredésemben kiadott utasításomra nem figyelve, betolja egy másik ujját is előzője mellé.
 
Egyre jobban, megveszekedett bolond módjára próbálok szabadulni szorításából, és a kíntól, amit testemben okoz, de sajnos nem tudok, hozzá képest túlságosan gyenge vagyok még mindig...
Zipzárjának hangja se épp segíti gondolkodásom... Lehúzta nadrágját, vagyis előszedte tarsolyából a még önönmagánál is szadistább hasonmását...
 
Felé fordulok, próbálva megkeresni a tekintetét, miközben halk, szánalmas hangon, könyörgésbe kezdek:
- Ne... kérlek... Kérlek... kérlek... ne...
Beszédem miatt úgy érzem, maradék erőm is kiszállt testemből. Már csak elájulni, és meghalni leszek képes, ha felnevetve belémvágja magát a következő pillanatban, mint ahogy azt várom tőle.  
 
He??? Mi történt??? Nem értem... Teljesen ledöbbenten, hatalmasra tágult szemekkel viszonzom forró, vad csókját, amit várakozásaimmal ellentétben forraszt az ajkaimra, miután visszapenderít maga felé.
 
Kegyelmet ad???
Nem... Az nem létezik... Inkább csak megint húzza az agyam egy új játékkal... Igen... Belőle inkább azt nézem ki...
Kábán figyelem arcát, miközben nagyon távolinak tűnő, és visszafogott vágyáról árulkodó szavait hallgatom:
- Megengedem... hogy leszopj... és akkor megúszod.
He??? Ez valami vicc??? Beérné azzal, hogy arra kényszerít, a számba vegyem farkát??? Tényleg???
 
Elenged, aminek eredményeképp térdre rogyok, de még mindig üveges tekintettel meredek először sötét, rideg szemeibe, majd az előttem lévő tagjára, végül a nyakamnál lévő hideg fémet markoló kezére...
 
Nem létezik... És ezek szerint mégis... Komolyan beszélt...
- Ha harapsz, azonnal halott vagy. – hehh... Fél attól, hogy megint megtámadom... Büszkének kéne lennem arra, hogy ennyit legalább el tudtam nála érni, viszont nem vagyok az...  
 
Csak zsibbadt, és üres...
Legalábbis addig, amíg Mathias jobban torkomnak nyomva kését fel nem hördül:  
- A türelmem véges csibe. Ha nem kezded el, úgy mondjuk azonnal, kegyetlenül megbaszlak! - hangja váratlanul ér, de miután felfogom szavai értelmét, újra elönti agyamat a harag, erővel feltöltve tagjaim...
Azt hiszi, nyeregben van, mert egy kicsit könyörögtem?! Hát téved...
 
Válaszként durva szavaira feljebb tápászkodok, annyira, amennyire bicskája engedi, és rálehelek makkjára.
Majd... Amikor a kést távolabb viszi bőrömtől, be is veszem ajkaim közé már igencsak duzzadt farkát, hogy körkörösen végignyalhassak teljes hosszán nyelvemmel.  
- Ez az... Ezt már szeretem kis ribanc. – dörmögi elégedetten, és rá se kell néznem ahhoz, hogy tudjam, vigyorog.
Brr...
Nem is akarok se arcára, se egyéb testrészére nézni. Inkább szemeim jobban összezárva folytatom vágyának nyalogatását, szívogatását, amíg ujjaimmal golyóin játszadozok.
Röhejessé az teszi ezt az amúgy is abszurd szituációt, hogy ezen az oldalon még nem voltam. Csak próbálom leutánozni azt, amit barátnőm csinált velem, amikor kiszöktem hozzá.
Persze... Azért mindvégig ügyelek közben arra is, hogy őrjítően lassúak maradjanak mozdulataim, hogy ez a szopatós görény se érezze túlzottan jól magát.
 
Halkan szuszogva tűri kényeztetésem, de egy idő után... Megint enyves kezei közé veszi az irányításom, kését maga mellé lecsapva markol mindkét kezével a hajamba és kényszeríti fejem ütemesebb, gyorsabb mozgásra, amíg el nem sül, és teli nem élvezi számat.
 
Köhögve félrenyelt élvezetétől, kelek fel. El akarok vonulni a fürdőbe, és ki akarom mosni a szám, torkom minimum egy-két liter szappannal, akkor talán nem érzem ezt a förtelmes ízt, vagyis az ő ízét még a számból is...
 
- Nem kell ennyire mohónak lenned, van még ott bőven, ahonnan ez jött. – passzíroz megint teljes súlyával a falnak, olyan szadista vigyorral, hogy biztos szembeköpném, ha nem fagynék le teljesen attól, hogy újbóli merevedését hozzám dörgöli, mintegy hitelesítve szavait.
Mi ez??? Valami gép??? Honnan van még ennyi ereje?!
- Hagyjál már te szadi... – eddig jutok, mérges kiabálásom gyomrom korgása szakítja félbe.
Elvörösödve hajtom le fejem, és el is süllyednék szégyenemben, amikor Mathias elkezd nevetni.
Hogy a fene vigye el... Ennél rosszabbkor nem is tudott volna megszólalni...


Levi-sama2010. 10. 15. 21:23:00#8632
Karakter: Mathias „ fedőneve: Dark”



 

 

Élvez. Újra és újra, én pedig megőrülök a gyönyörűséges kíntól, ahogyan farkamat szorongatja ánuszával. Ez azz... Felordítva ürítem magam belé, és rárogyok teljes súlyommal. Hosszan rángatózva élvezek... ahh de kurva jó a kicsike...

 

Nevetve gurulok le sanyargatott testéről.

- Tudtam hogy imádni fogod, kis ribancom.

Felállok az ágyról, és végigmérem. Formás, csábító testét, fenekéből szivárgó spermámat látva ismét beleborzongok a vágyba. Nem semmi a kicsike. Most keféltem agyon, és máris újra rá akarok mászni. Tudtam, hogy jó ötlet lesz idehozni. Lezuhanyzom, felöltözöm, felkapom a kocsi kulcsot és lépek.

 

Amikor visszatérek a megbeszélésről, ő már az előszobában áll. Profi vagyok. Látom, hogy a dolgok félremozdítva, ő ruhában. Mivel ismerem jól, tudom hogy végigpróbált minden lehetséges szabadulási módszert, és az én profizmusomat dicséri az, hogy mégsem tudott meglépni.  

- Jó reggelt – mosolygok rá hamisan. - Látom, megtaláltad a kulcsot, és kiszórakoztad magad, amíg én a dolgaim intéztem...

És most, hogy megjött Mathias gazdi, ideje egy kis mókának, kiscsibém. Már a látványától is begerjedek.

- Hajajj... – sóhajtja elhátrálva tőlem. – Igen széppé tudja tenni a reggelt egy szadista látványának hiánya...

Bírom a srácot! Felnevetek és bezárom a kódzáras ajtót, majd derekát megragadva magamhoz préselem és durván ledugom nyelvemet a torkán. Ő a nyakkendőmmel próbálkozik ismét, amit már a kocsiban levettem.

- Kiscsibe... Találj ki valami újat, ha tényleg meg akarsz ölni – búgom, és vigyorogva kenem a falhoz, szorosan hozzápréselve magamat. - Mert ez elsőre se jött be, másodszorra meg már unalmas...

- Én nem megölni akarlak... Vagyis legszívesebben holtan látnálak, de nekem elég az is, ha börtönbe kerülsz... Csak tőlem legyél messze – válaszolja megremegő hangon. Most először mutatja ki nyíltan a félelmét. Ez tetszik... mmm...

- Sajnos ez lehetetlen, cicus. Ugyanis mindig az van, amit én akarok, és... én most közel akarok lenni hozzád. – Belemarkolok ágyékába és ő felnyög. – Nagyon... agyn közel.

Megperdítem, ismét a falhoz kenem, hogy csak úgy nyekken, és lerántom róla a nadrágot. Felbukkanó kerek, formás seggébe markolok és felmordulok.

- Elképesztően jó segged van. Bűn egy ilyen hátsót pihenni hagyni...

- Rohadj meg! – sziszegi, és felnyög amikor belétolom egyik benyálazott ujjamat. – Ne ez fáj! Rojtosra keféltél te barom, azonnal hagyd abba!

Kiabálása nem hat meg, már két ujjam mozog benne, kapálózó karjait csuklóinál fogva fél kézzel a feje felett szorítom a falhoz. Sikít, kiabál, vergődik, de nem hat meg vele, csak jobban feltüzel.

Amikor meghallja nadrágom cipzárjának zizzenését, felém fordítja a fejét. Könnyesek a szemei. Hű de kurva szép...

- Ne... kérlek... – könyörgi teljesen más hangnemben, mint amit eddig használt. – Kérlek... kérlek... ne...

Fújtatok a vad vágytól, teljesen felhevülve, égnek meredő fasszal állok és basszus... megszánom. Jobban tetszik, amikor olyan nagypofájú, mint így.

Magam felé fordítom, és hajába markolva csókolom meg durván, majd ajkába harapok és zihálva szűröm fogaim között a szavakat:

- Megengedem... hogy leszopj... és akkor megúszod.

Térdre kényszerítem, és szisszen a késem ahogy kihúzom az övemből. A torkának szegezem és vágytól sötét, vad tekintettel nézek le rá. Őszinte a félelem azokban a csodaszép szemekben.

- Ha harapsz, azonnal halott vagy.


yoshizawa2010. 08. 06. 21:49:59#6614
Karakter: Ishi Juuna
Megjegyzés: (L-samának)


Kegyetlen vigyorral ajándékoz meg bátorságomért, majd, még mielőtt elslisszolnék előle legalább annyira, amennyire láncaim engedik, átfordít hasamra.
 
- Kicsikém... korábban kell felkelned, ha velem akarsz játszadozni. – teszi hozzá műveletéhez, de olyan hideg hangon, hogy az ellenkezésről is megfeledkezve, ledermedve hagyom, hogy végigsimítson rajtam.
Ami... Talán jobb is... Hiszen lehet, ha most - azután az előbbi után - megint tennék valami olyat, amivel feldühítem, akkor nem úsznám meg egy pofonnal és a most következő büntetéssel...
 
- Apropó, játék... Te leszel a kedvenc játékszerem... azt hiszem. – borzolja tovább idegeim hangjával, fülembe is beleharapva közben... 
Grr... Úgy nézek én ki, mint egy nagy baba, akivel bármit megtehet?!
 
Ezt már megkérdezném tőle, hiszen dühömtől újra képesnek érzem magam a beszédre, de amikor meghallom, hogy övével állt neki vacakolni, inkább remegve húzom magam összébb feleselés helyett.
Műveletéből csak arra tudok következtetni, hogy úgy döntött, innentől egyedül vetkőzik, hátha előbb meg tud majd leckéztetni szemtelenségemért...
 
Brr... Bár erre gondolnom se kellett volna. Eddig se volt rózsás a kedvem így, kötözött sonkaként, de most... 
Összeszorított szemmel kell szuggerálnom magam, hogy ne törjek ki hisztériás sikongatásban.
 
Egész jól megy... Hisz akkor is csak egy baszd meg csúszik ki a számon, amikor a fejem a párnába nyomja, hogy ne kapjak levegőt...
 
Ráadásul... Mintha a légszomjam nem lenne elég... Ez a szemét dög... Amellett, hogy kinevet, még durván be is szól nekem elszólásomért:
- Azt teszem, kiscsibém. Mondanám, hogy készülj fel, mert szétbaszlak ma éjjel, de erre nem lehet felkészülni. Imádni fogod... amikor majd végre véget ér.
 
Nem akarom... Nem, nem és nem... Lődd már magad fejbe, könyörgöm! De ha nem, akkor legalább:
- Szállj le rólam, te köcsög! – nyögöm kétségbeesetten, miközben még mindig teljes erővel próbálok előle elmászni egy szem szabad kezemmel, főleg, amikor megérzem merev tagját bejáratomnál.
- Félreérted a szerepeket, kiscsibe. – egy szerepben se akarok lenni, főleg nem veled. És...
Ne kiscsibézz már, hiszen csak annyira vagyok az, amennyire te tyúkanyó. Bár, ha gondolod, a tojásaid szívesen összetöröm - mondanám neki, de ez csak egy darabig sikerül.
Hiszen elfúl hangom a fájdalomtól, amikor belém hatol.
 
Már megint... És... Igaz, hogy egyre jobban élvezem, amit tesz, de már csak az emiatti elkeseredésem miatt is egyre erőteljesebben próbálkozom azzal, hogy megüssem, vagy legalább a szomszédokat idevonzzam kiabálásommal.
De... Öklöm még mindig nem érzi meg, ráadásul ordítozásom is eltompítja azzal, hogy ujjait a számba dugja.
És... Ez még nem is elég neki amellett, hogy kegyetlenül a magáévá tesz... Újból harapja nyakam is...
 
Grr... Amivel... Megint olyan érzéseket ébreszt bennem, amiktől egyszerűen muszáj nekem meg ujjaiba harapnom, mert nem tudok uralkodni testemen. Éget és feszít valami jó érzés belülről... 
Hangja pedig, amivel helyeseli harapásom, valamint amivel arra kér, sikítsak neki, csak további olaj tüzemre...
 
De végül a csúcsra az juttat el, hogy miközben rámarkol merevedésemre, a fülembe duruzsolja:
- Imádod, hogy benned van a farkam... kis ribanc...
 
Hangosan kiabálva élvezek el, és döntöm fejem az alattam lévő párnára, erősen megszorítva azt, hogy ő még tovább gyorsíthasson tempóján. Eszméletlen érzéseket kelt bennem azzal, hogy egyre mélyebben és keményebben hatol belém újra és újra...
És... Hiába most mentem el, megint kemény vagyok... Nyögve, sikoltozva hajszolom a kielégülést vele együtt.
Bár elérni azt csak akkor érem el, amikor ő már megtölti testem forró gyönyörével...
 
Amikor pedig kihúzódik belőlem, úgy zuhanok az ágyra, mint egy zsák krumpli. Annyira elfáradtam, hogy most még gonosz nevetése és ugyanennyire undok megjegyzése se tud meghatni, amivel közli, ő megmondta, hogy élvezni fogom, ha véget ér.
 
Egyszerűen nincs erőm visszaszólni neki. Pedig megnézném a képet, amit akkor vág, amikor vigyorogva kijelentem, hogy eddig nem tudtam, de biztos perverz vagyok, mert azt is élveztem, hogy megerőszakoltál...
 
Mondjuk... Lehet, ezzel a mondattal csak újra úgy felhúznám, mint baszd meg elköpésemmel...
Brr... Inkább majd máskor...
Most elég, ha csak csöndben, behunyt szemmel fekszem, és próbálok arra koncentrálni, hogy lehetőleg ne aludjak el a közelében.
 
Egész jól megy. Legalábbis addig, amíg meg nem hallom, hogy beállt a zuhany alá... Ekkor ugyanis átadom magam a fáradtságnak, és ténylegesen elalszom, azzal nyugtatva magam, hogy amikor onnan kiér, úgyis felébredek.
 
Hát nem sikerült... És kész szerencse, hogy nem használta ki. Ahogy az is, hogy most sincs a közelemben. Legalábbis úgy néz ki...
- Itt vagy, te szemét?! – kiabálok egyet a biztonság kedvéért, de mivel nem érkezik válasz sem erre, sem következő kiáltásaimra, megnyugodva tornázom magam feljebb.
Ki kell innen jutnom, viszont az csak addig sikerülhet, amíg az az állat másfele koslat...
 
Szerencsére kezem nem kötötte vissza. Bár azt nem tudom, véletlenül vagy szándékosan-e. Ahogy azt se értem, hogy került alám kulcs... A bilincsé lehet?
 
Igen... Ez azé... Legalábbis másik kezemét kinyitotta.
Itt lesz a csapda, hogy lábaimét nem fogja?
 
Nem... Ezt is nyitotta... De... Akkor nem értem. Hagyna elmenni? Nem. Biztos, hogy nem... Legalábbis azok után, amiket tegnap mondott... Inkább csak szórakozik... Úgyhogy mielőtt még visszaér, el kell mennem, vagy ki kell hívnom ide a rendőröket...
 
Nehézkesen kelek fel és vonszolom el magam a fürdőig, hogy egy gyors zuhanyt vehessek.
 
Tusolás után pedig addig keresek cuccai között, amíg nem találok egy rám csak alig nagy pólót és valami nadrágféleséget.
Erre azért volt szükség, mert a játék nem lehet meztelen és büdös egyfolytában, főleg nem, ha olyan vendégeket akar várni, akik felmentik a szórakoztatóiparból...
Hiszen... Még talán úgyis tudni fogják ezt a címet a zsaruk, ha nem tudom elmondani. Erre vannak a híváslenyomozások, nem? Nekem elég lesz csak összekaparnom angol tudásom, és olyasmit nyögni a kagylóba, hogy segítség... Na meg hogy egy szadista vadbarom elrabolt... Hmm... De lehet, hogy a gyilkos egyszerűbb lesz...
Valamiért nem gondoltam arra, hogy sok angol káromkodásra lesz szükségem...
 
Aki keres, talál. Én pedig kifejezetten találékony vagyok. Előkerítettem a vonalas telefont is.
Bár egyből az ajtót kezdem el ütögetni, újfent kifelé ordítva segítségért, amikor rájövök, ezzel a készülékkel nem tudok senkit se tárcsázni. Legalábbis amíg nem tudom a kódját... 
Szemét dög... Ezt nem hiszem el... Normális ember nem kódolja le az otthoni telefonját!
 
Feladva az ajtó elleni harcot akarok inkább bepróbálkozni a ház valamelyik ablakánál, hátha azokon keresztül ki tudok innen törni, de mielőtt akár az elsőt is elérném, meghallom a kulcs zörgését...
Jaj, ne... Ez Mathias lesz...
Úgyhogy kijárat helyett inkább egy belülről zárható hely kéne, ahová elbújhatok előle... Méghozzá most, de nem tudok keresni egyet se...
Hiszen testem úgy lefagyott, hogy csak eldőlni tudna, és azt is csak akkor, ha valaki ráfújna.
 
- Jó reggelt! – köszönt vigyorogva, amikor belép, majd az ajtót visszazárva lép hozzám közelebb.
- Látom, megtaláltad a kulcsot, és kiszórakoztad magad, amíg én a dolgaim intéztem... – mondja, miközben úgy néz végig rajtam, hogy tekintetébe belepirulok.
- Hajajj... – sóhajtok egy hatalmasat, kissé talán el is túlozva, miközben hátrébb lépek egy pár lépéssel. Nem akarom, hogy azt mondja, most rajta van a szórakozás sora, vagy hogy most már visszakötöz, mert vége a gyereknapnak... – Igen széppé tudja tenni a reggelt egy szadista látványának hiánya... – annyira ártatlanul nézek rá, amennyire csak tudok, de ezen csak elneveti magát. 
Grr... Egyszer úgyis börtönbe juttatom…
Mondanám neki, de megelőzve ránt vissza magához egy forró és kemény csókra.
A francba...
Hagyom neki, de közben kezeimmel automatikusan indulok el mellkasán felfedezőútra. Megint öltönyben van, tehát addig talán el tudok futni a közeléből valamerre, amíg kiheveri, hogy újra megszorítottam nyakkendőjét...
Bár azt most nem találom. Hol lehet az a vacak?!
 
Jeges rémület hasít belém, amikor már egy ideje keresem, és még mindig nincs meg. Nem tette fel?! Ne már...
- Kiscsibe... Találj ki valami újat, ha tényleg meg akarsz ölni. – szakítja meg csókunk kezeim elkapva, és testem a falnak préselve. - Mert ez elsőre se jött be, másodszorra meg már unalmas...
Próba szerencse... Remegve próbálok tőle messzebb kerülni, de ez nehéz művelet annak, aki már amúgy is be van építve a házba.
Legközelebb körültekintőbbnek kell lennem... És mondjuk akkor... Nem futok ilyen hibába, hogy a nem viselt nyakkendőjével akarok időt nyerni...
- Én nem megölni akarlak... – igyekszem bátor maradni, de a hangom akaratlanul is megremeg... – Vagyis legszívesebben holtan látnálak, de nekem elég az is, ha börtönbe kerülsz... Csak tőlem legyél messze.
 


Szerkesztve yoshizawa által @ 2010. 08. 08. 17:36:34


Levi-sama2010. 07. 12. 22:56:25#6025
Karakter: Mathias „ fedőneve: Dark”
Megjegyzés: ~ Yoshinak


 
- Köszönnék én neked sziát az ajtóból, amikor kifelé megyek. De így most csak annyit kérek, hogy oldozz végre el, és mellé dögölj is meg.
Mosolyogva fordítom magam felé a pofiját.
- Egyik kérésed sem teljesíthető - közlöm vele tárgyilagosan. - Legalábbis ellenszolgáltatás nélkül egyik sem...
Elgondolkodva cirógatom mellkasának hófehér, selymes bőrét. Milyen selymes... akár egy lányé.
- Miért, mit kell tennem a másodikhoz?
Belemarkolok selymes hajába.
- Ahhoz te kevés vagy. Esetleg az elsőt érheted el...
- És mégis hogyan?
- Egy kis készséget, ha mutatnál... Akkor talán...
- Értem! - nyögi a maga kis cuki módján. - Oldozz el kérlek, ígérem jófiú leszek... de így nem tudlak levetkőztetni és kényeztetni ahogy szeretnéd.
Felröhögök. Ez komolyan veszi magát?! Oh... úgy fest igen. Ezt már szeretem.
Kioldom, és hagyom hogy vetkőztetni kezdjen. Trükközni kezd, amit meghálálok egy termetes szájba vágással hogy lezúgna az ágyról ha nem kapnám el.
- Ez meg mi volt? - kérdezem tőle semlegesen.
- Annak a bebizonyítása, hogy ne becsülj le, mert elérem, amit szeretnék?!
Mosolyogva hint egy apró puszit a számra. Na jó, ezt már nem értem. Ennyire ostoba, vagy ennyire okos és taktikus? Nem szokásom alábecsülni senkit, vele mégis megtettem.
Gonosz mosollyal ragadom meg csuklóját, hasra vágom és térdemmel szétfeszítem a lábait.
- Kicsikém... korábban kell felkelned, ha velem akarsz játszadozni. Apropó játék...
Végigsimítom meztelen testét. Hátán sok a horzsolás, nem csoda, hiszen nem voltam vele valami kedves, és a jövőben sem tervezek ezen változtatni. Előre hajolok, és a fülét megharapom. - Te leszel a kedvenc játékszerem... azt hiszem.
Már fáj a farkam, annyira kemény. Megfeszül alattam, amikor meghallja az övem fémcsatjának csörgését, majd ismét megrándul amikor a földön koppan.
- Hn... bazd meg! - nyögi ahogy fejét a párnába nyomom. Nyakánál nedvesen göndörödnek a tincsek, karcsú ujjai az ágyneműbe markolnak. Felröhögök.
- Azt teszem, kiscsibém. Mondanám hogy készülj fel, mert szétbaszlak ma éjjel, de erre nem lehet felkészülni. Imádni fogod... amikor végre véget ér majd.
- Szállj le rólam te köcsög! - hördül fel, amikor merevedésem fenekéhez ér.
- Félreérted a szerepeket kiscsibe.
- Ne kiscsibézz... hnn... - fájdalmas nyögésbe fullad a hangja, amikor szétfeszítem fenekét és kíméletlenül belényomulok. Nincs vészesen nagy farkam, de ú annyira szűk, hogy a kisujjam is fájna neki. Ahh de kurvajó... milyen forró és hogy szorít...
Morogva támaszkodom meg kezeimmel mellette, testem súlyával belepasszírozom a matracba, moccanni sem képes. Hangosan kiabál, csapkod, de nem tud szabadulni alólam. Nem, amíg ki nem elégültem rendesen. Mert kurvára felhúzott a kicsike.
Sikoltozó szájába dugom ujjaimat, nyakába harapok. Felsikkant és fejét hátrahajtja, szemeit behunyva. Nedves hajtincsei arcába hullnak, hosszú szempillái lecsukott szemei alá vetnek sötét árnyékot. Nagyon szép... és még jobban megkívánom, mint eddig. Pedig már benne vagyok, vadul kefélem, és még inkább vágyom rá, ha ez lehetséges. Ahh fene egye meg... hn...
Ráharap az ujjaimra, és én felhördülök.
- Igen... ez az te kis ribanc... - sziszegem, csípőjét megragadva rántom feljebb a fenekét és mélyebbre vágom magam. - Sikíts nekem...
Olyan keményen megbaszom, hogy szinte eszméletemet vesztem. Gyönyörűen sikolt, nyög, vergődik, ellenkezik... és amikor rámarkolok kis farkára, hangosan felnevetek mély hangomon. Lehajolok a füléhez.
- Imádod hogy benned van a farkam... kis ribanc...
Ebben a pillanatban felsikolt, forró spermája ujjaimra csurran. Eszméletlen a kölyök. Hitetlenkedve csodálom gyönyörét, majd folytatom mély lökéseimet. Nekem ez kevés. Keményebben... még... még... még...


yoshizawa2010. 02. 27. 19:25:29#3894
Karakter: Ishi (L-samának)



Megölni csak nem akar, mert akkor azt már megtehette volna azelőtt is, mielőtt beletuszkolt volna ebbe a bőröndbe. De nem hagy nyugodni, hogy mit szeretne még tőlem... Trófeát?
Azt hiheti, hogy hagynám neki, hogy levágja bármimet is? Vagy azt, hogy kitömjön?!
Brr... Persze... Még az hiányozna...
Csak addig tűrök ilyen csendben, amíg visz. Na meg amíg pólóm a számban van. Ha kienged innen, és eloldoz... Egyből kitalálok valami tervet, amivel el fogok tőle menekülni. Olyan szerencsétlen egyszerűen nem lehetek, hogy ne jöjjön össze egyik szökési kísérletem se...
Hiszen szüleimen is kifogtam.  
Igen... Ez az ürge lehetetlen, hogy náluk nehezebb eset legyen...
Ha pedig már feljelentettem, és börtönbe juttattam Mathiast... Akkor... Akkor...
Álmodozva hunyom le szemeim, és tervezek el magamnak gondolatban egy kis házat, ahol élni fogok.
És... Már nem is a bőrönd ring velem, hanem a nyugágyam... Ami a kertemben csordogáló kis patakocska partjára van kitéve két hatalmas, ősöreg fűzfa árnyékába. 
Mellettem pedig barátnőm ül. Az a lány, akit most ismertem meg nemrég, és akibe fülig szerelmes vagyok. Velem együtt issza azt az eperturmixot, amit nagy gonddal készítettem a kertünkben termett eperből.
Már nem egyszer kérte, hogy csináljak neki, mert olyannyira szereti, és olyannyira jól esik neki ezeken a meleg napokon.
Én is szeretem csendben ülve tölteni az időt, de most másra vágyok.
Megfogom apró kis kezét, hogy magammal húzzam a hűs habok közé, hiszen ha átázik fürdőruhája, sokkal jobban látom idomait. De... Keze egyszerűen nehezebb lesz, megváltozik. Nem tudom kimozdítani a hintaágyból drága párom, hiába is húzom.
Feladva a harcot rá nézek, hogy megkérdezzem tőle, miért is nem akar velem jönni, de az eddig látott lány vonásai is megváltoztak...
Én pedig rémületemben kővé merevedek.
Mathias vigyorog felém... Ráadásul... Olyan anyaszült meztelenül, mint ahogy én is vagyok... Bár azt semmiképp se értem, hogy ő hogy került ide. Már rég elszöktem tőle... Már régen otthagytam... Miért van itt?! Hogy szabadult ki a börtönből?!
Egyet ránt karomon, és ettől az ölébe kerülök. Ne, ne... Nem akarom!!!
Fájdalmasan sikítok fel, amikor belém hatol, de olyan hangosan, hogy szemeim elől szertefoszlik a kép.
Mi ez?
Riadtan nyitom ki szemeim, és nézek körül... Ekkor tudatosul bennem, hogy ez az egész csak egy álom volt... Egy álom...
Ami miatt most nem kezdhetek el sírni. Ilyen nem történhet meg. Ha úgy megyek el, hogy börtönbe juttatom, semmiképp.
Patakokban folyik rólam a verejték, de legalább most ő, rémálmom alakja nincs itt, hogy kinevessen.
Vagyis... Hiánya most inkább baj... 
Nem mintha hiányozna, de... Kezdek félni így egyedül. Ugye nem azért hagyott itt, ennyire kikötve, hogy éhen haljak?! Mert úgy néz ki, hogy teljesen egyedül vagyok... Nem, nem lehet... Csak nem...
- Hallasz, te szemét?! – ordítok egyet a szobából nyíló ajtó felé. – Engedj el, most azonnal!
Semmi válasz.
Tényleg nincs itt? Ugye visszajön?!
- Eressz el, eressz el, eressz el!!! – kiabálok tovább, de még mindig nem hallok választ.
Próbálok továbbra is segítséget hívni, amíg erőmből telik, de egyre kevesebb reményt érzek arra, hogy kapok.
Igaz is... Miért pont most kapnék...?
Már a hangom is elment, ezért inkább csöndesen sírva próbálkozok valami tervet kiötleni, de ez így nagyon nem megy.
Hogyan? Hogyan???
Egy kulcs zörgése, majd a bejárati ajtó nyílása ránt vissza a valóságba.
Hazaérhetett?
Egyből letörlöm kifolyt könnyeim, valamint úgy fordulok, hogy ellássak az ajtó irányába.
Pont Mathias kegyetlen mosolyú arcára... 
És... Igaz, hogy dühös vagyok rá, de egy kicsit megkönnyebbültem. Mégse hagyott egyedül, itt van. Bár kikötözhetne végre.
Összeszedve összes maradék hangom követelem is tőle egyből, hogy eresszen el. Bár úgy jön ide mellém, mintha nem is hallotta volna, amit mondtam neki.
- Látom, rekedtre kiabáltad magad. – igen, gratulálok Sherlock... Nagy tehetség kellett ehhez az észrevételhez... - Tiszta szerencse, hogy hangszigetelt az egész ház, és a környék is eléggé kihalt. – mintha nem vettem volna észre... És tisztázzuk. Ez részemről inkább balszerencse.
Leül mellém, hogy végigsimítsa testemet, miközben ezt duruzsolja:
- Egyébként neked is szia.
- Köszönnék én neked sziát az ajtóból, amikor kifelé megyek. – morgom mérgesen elfordulva felőle, hogy még csak véletlenül se lássa meg arcomon, mennyire élveztem előbbi kényeztető mozdulatát... – De így most csak annyit kérek, hogy oldozz végre el, és mellé dögölj is meg.
- Egyik kérésed sem teljesíthető! – fordítja vissza arcomat maga felé, hogy már csak azért is látnom kelljen kegyetlen vigyorát.
Pedig megint nem kértem sokat... Csak szabadságot és egy csótány halálát...
- Legalábbis ellenszolgáltatás nélkül egyik sem... – ez a sejtelmesség... Mit akar már megint?! Mit ért ellenszolgáltatás alatt??
Alig bírom gondolataim rá koncentrálni a jó érzés helyett, amit bennem kelt, de lekötözve sajnos nem tudok rendesen kitérni kezei cirógató mozdulata elől.
- Miért, mit kell tennem a másodikhoz? – felszisszenek, mert megint beletép hajamba. Franc... Miért nem bírok egy kicsit mondjuk csendben maradni, és nem visszaszólni neki?!
- Ahhoz te kevés vagy. Esetleg az elsőt érheted el... – hmm... Érdekesen hangzik, de itt valahol csapda van.
- És mégis hogyan? – kérdem meg tőle kicsit sem álcázott gúnnyal a hangomban.
- Egy kis készséget, ha mutatnál... Akkor talán... – vigyorog tovább, sóhajtásra ösztönözve azzal, ahogy végigsimít nyakamon.
Készség? Mihez???
Basszus, így nem lehet gondolkodni, ha zaklat! Pedig tudnom kéne, hogy mit akar.
És gyorsan, még mielőtt még megint nekem támadna... He? Mit is tenne???
Jaa... Igen... Szerintem rájöttem arra, hogy mit is kéne tennem...
Ha nem tévedek, akkor megint azt szeretné, csak most intenzívebb segítséget vár tőlem benne... Vagyis... Már megint nagyon nagy gondba kerültem... De... Ha ki akarok innen szökni - ami összekötve nem lehetséges - akkor meg kell tennem.
- Értem! – nyögöm ki beleegyezést és beletörődést színlelve, majd meg is kérem arra, hogy oldozzon el, ugyanilyen alázatos hangszínnel. Arra hivatkozok, hogy így, összekötve, nem fogom tudni rendesen levetkőztetni és kényeztetni.
Először már megint csak nevet kérésemen, de amikor látja a komolyságot, amit arcomra erőltettem a rettegésem mellé, kibilincseli az egyik kezemet azzal a hozzáfűzéssel, hogy látni akarja, így mit tudok, majd utána eldönti, elenged-e teljesen, vagy nem.
Nem mulasztom el vele közölni, hogy egy igazi, szívtelen zsarnok, de azért felé fordulva, föltérdelve kezdem el kikötni nyakkendőjét, bevonva - úgy, ahogy tudom - mindkét kezemet a műveletbe.
És természetesen... Nem húzom erősebben össze két végét, mint kéne. Vagyis... Annál sokkal gyengébben csak, mint amennyire megérdemelné.
Bár ezt megint nem kellett volna. Miközben tépi le magáról, olyan visszakezes pofont ad, hogy leszédülök az ágyról.
És sajnos hamarabb vissza is ránt magához, minthogy fejem csengése lecsillapodna. 
- Ez meg mi volt?! – kér számon, bár hangja alapján nem kíváncsi a válaszomra. Meg különben is. Nem hülye, úgyis rájött.
És... Nem lepődnék meg rajta, ha behozna egy kést, amivel nekiállna itt helyben kibelezni - még akkor is, ha eddig tényleg nem akart bántani.
- Annak a bebizonyítása, hogy ne becsülj le, mert elérem, amit szeretnék?! – mosolygok rá szépen, majd... Ha arca már úgyis az enyém előtt van, egy bátortalan csókot lehelek ajkaira.
Ezt… Most még utoljára megteszem, de csak azért, mert - habár nem vallottam be magamnak-, ott, a szállodában is jól esett.


Szerkesztve yoshizawa által @ 2010. 04. 11. 08:01:27


Levi-sama2010. 01. 31. 12:50:38#3461
Karakter: Mathias



 
- Nem! - kiabálja. Fülcsengés. A szentségit. - Nem megyek senkivel sehova! Soha többé! Veled meg főleg nem. Engedj el most azonnal!
Vajon miért hiszi azt mindenki, hogy ha ezerszer elmondják hogy „engedj el”, akkor majd az ezeregyedik alkalommal elengedik?!
Elengedem, bár igazán finoman fogalmazok, hiszen úgy a földhöz csapom hogy csak úgy nyekken, és a bőröndömért indulok. Kiborítom a tartalmát és visszamegyek hozzá. Ő már sikeresen feltápászkodott, bár még szédeleg egy kicsit, dühösen néz rám.
- Elengedtelek, ahogy kérted - vigyorgok rá gonoszan. - Nem tetszik talán?!
- De igen, köszönöm - válaszolja, miközben gyanakodva fürkészi az arcomat. Eszes kis kölyök vagy te. Megfogja a kilincset, majd elkerekednek szemei ahogy meglátja a kezemben lévő vékonyka kötelet.
- Ne siess annyira... - Nyekk. Ismét a földhöz vágom. Értetlenül néz rám, miközben én gúzsba kötözöm. - Én kértelek, hogy ne próbálj meg ellenkezni. Hiszen most hogy nem jössz, nekem kell téged vinni.
Segítségért kiáltana, de a szájába gyömöszölt póló ideális hangtompító. Szemeit is bekötöm, majd szépen összecsomagolva bepakolom a bőröndömbe, a cipzárt úgy behúzva hogy jusson azért majd levegőhöz is. Felkapom a ruháimat, és áldom eszemet amiért kis kerekekkel ellátott bőröndöt hoztam magammal. Lazán lesétálok vele a földszintre, rendezem a számláinkat kézpénzzel, és kisétálok. A bérautó már a bejáratnál vár, őt bedobom a hátsó ülésre, majd a volán mögé vágódva gonosz vigyorral a gázra taposok.
 
*
 
- Köszönjük - mondja komoran a főnök. A központi iroda legfelső szintjén vagyunk az irodájában. Fekete öltönyöm, és sötétékék nyakkendőm ideális a környezethez. Minden ügynök így néz ki, senki sem tudja miféle ügynök is vagyok én, mi az én szakterületem. Hát mi tagadás, nem molyok nyomozásokkal. Nem, az én melóm sokkal kellemesebb.
Bólintva veszem át a vékonyka borítékot, amelyben egy csekk lapul, rajta pedig jól tudom hány számjegyű összeg szerepel az én nevemre kiállítva.
- Csak a munkámat végeztem - zárom le a témát. A főnök a fiókból elővesz egy mappát és elém teszi.
- A következő munka.
 
A kocsiban csak az anyósülésre dobom, majd otthon átolvasom, most nincs kedvem.
 
Belépek a bérelt házamba, és a konyhapultra teszem a bevásárlószatyrokat. Az órámra pillantok. Egész hamar lezavartam. A hálószobámba sétálok, és az ágyhoz kiláncolt tündérkét meglátva mosolyogva dőlök az ajtófélfához, kezeimet karba téve.
Szikráznak a szemei, ajkai dühös vicsorrá torzulnak. Meztelen testéről lecsúszott a selyem ágynemű, így kéjesen legeltethetem rajta a szemeimet. Gyönyörű sápadt bőre van, és szép formás teste. Nem az a ványadt csontkollekció, amit ki nem állhatok.
- Azonnal... eressz el! - követeli, alig hallhatóan, olyan rekedt a hangja.
- Látom rekedtre kiabáltad magad. Tiszta szerencse, hogy hangszigetelt az egész ház, és a környék is eléggé kihalt - jegyzem meg elégedetten. Mellé sétálok, és az ágyra ülve simítom végig tenyeremmel mellkasát és combját. - Egyébként neked is szia.


yoshizawa2009. 12. 19. 17:10:53#2887
Karakter: Ishi (L-samának)



- Nagyon finom vagy... – morog a fülembe, két hörgése között.
És... Miközben beszél... Még mélyebbre löki magát belém, tovább fokozva ezzel a szemem előtt táncikáló csillagok számát, és azt az érzést, hogy mindjárt szétszakadok.
Mintha nem fájna már mostani kegyetlenkedése nélkül is mindenem...
Viszont... Még most is úgy érzem, hogy nem szabad sírva engednem neki, hogy azt tegye testemmel, amit csak tenni akar...
Vagyis... Erre a „finom vagy”-ra mindenképp válaszolnom kéne... Csak...
Gyűjtsek elég erőt magamban a beszédhez...
 
- Sz...hhnn... – próbálkozok meg egy kis idő után azzal, hogy értelmesen megszólaljak, de… Sajnos... Ez nehezebben megy, mint gondoltam.
Pedig... Akkor se fogok elnyugodni addig, amíg nem sikerül…
 
Majd... Talán most...
- ...szhhh...szhemét...rohadék... – igen. Véégre közöltem vele mély és tartós benyomásom szerény személyéről.
Büszkén el is mosolyodok, de válaszával, miért is ne, tesz arról, hogy jó kedvem ne tartson sokáig.  
Ugyanis... Amellett, hogy meglep vele, el is keserít.
- Igen.
 A fenébe!... Ezek szerint élvezi, ha ilyeneket mondanak neki?!
Legközelebb akkor... Más becenevet kell kitalálnom ennek az alávaló gazembernek... Vagy mást kéne tennem vele, hogy végre elengedjen?
- Tetszik ez a vadság... – fűzi még mondandójához, és én itt elvesztem a fonalat. Milyen vadság? Mire gondol már megint?
Arra, hogy ellenkezek vele, vagyis egy számomra vadidegennel, aki férfi létére pont most erőszakol meg engem, vagyis egy másik férfit?
Szerintem ez egy normális reakció, még akkor is, ha nem is érek el vele semmit...
Viszont ez a kín... Ahogy még fejem is lefogja, hogy kijjebb húzódva újra, erősebben belémvághassa magát. Egyszer, majd még egyszer... és még egy párszor...
 
Érzem, hogy nem fogom sokáig bírni... Úgyhogy... Valami jobb módszerrel... Gyorsan rá kéne kényszerítenem arra, hogy békén hagyjon. Hiszen… Egyre homályosabban látok, és valahogy semmi kedvem pont az ő kezei között elájulni. Ki tudja, mit tenne velem...
Mondjuk ha jobban belegondolok… Nem is igazán tudom, hogy mit is tehetnék én vele, annak érdekében, hogy lemásszon rólam amellett, hogy szidom... Ilyet nem tanítottak az iskolában…
A fenébe! Nem jut eszembe semmilyen megoldás…
Elkeseredve próbálom meg még mindig visszatartani könnyeim, amikor észreveszem fejem mellett egyik, erőtől duzzadó karját. Hmm… Amiről… Egyből eszembe is jut valami. És… Talán… Ettől majd…
Igen…  Egy próbát megér. Legfeljebb megöl bátorságomért...
Keserűen elvigyorodom erre a gondolatra, majd ezt kizavarva fejemből akkora erővel harapom meg csulóját, amekkorával csak bírom. Adok én neked te rohadék olyan vadságot...
Kíváncsian felé is fordulok, hogy lássam reakcióját, tekintetében leginkább a fájdalmat keresve, de még most is, amikor kezét a számban látja is csak vigyorogva néz le rám, mintha örömét lelné küszködésemben.
- Szóval harapsz? Én is tudok ám... – közli válaszát is „támadásomra”, még mindig vérfagyasztóan vigyorogva. És mielőtt szavai értelmeit felfoghatnám, már cselekszik is. A nyakamba harap...
Valamint emellett... Még tovább fokozza lökéseinek tempóját. És... Emiatt...
Nyögéseim még kezével a számban se tudom visszafogni már, még annak ellenére sem, hogy nagyon szeretném elrejteni hangom...
Hiszen... Hiába sajog még mindig mindenem... Most nem küszködök az ájulással.
A fájdalom mellett ugyanis... Most valami mást is érzek. Egész testem bizsereg minden egyes lökésétől... És... Ez az érzés...
Még sose tapasztaltam ehhez hasonlót, de olyannyira tetszik, hogy biztos vagyok benne, meg bírnám szokni...
 
Valahogy még érzékelem ebben a kábult állapotomban azt ahogy átfordít... Valamint kezét is újra érzékelem számnál, ezért nem is kéne felszólítania rá, anélkül is simán újra megharapnám.
De... Amikor megmarkolja büszkeségem, és kényeztetni kezdi... Teljesen elveszítem a kapcsolatom a külvilággal, és egyre közelebb kerülök a nagy fehér semmihez,
És.. Már majdnem el is érem, amikor visszaránt a valóságba, pontosabban közelebb izmos, és immár verejtéktől csillogó testéhez, amiatt, hogy újra utasíthasson a harapásra.
Amit… Újra örömmel teszek meg neki, magam sem értem, hogy miért… De… Beszólásáért még biztosan számolni fogok vele. Valamikor… Hiszen, ha nem lát, és kurvának néz, vegyen már egy szemüveget.
De most... Másra koncentrálok. Ugyanis… Amikor megérzem forró magvát a testemben... Inkább átengedem magam én is a beteljesülésnek, és nyakának bőrébe sikítva követem a fehér semmibe.  
- Ó igen...! - sóhajt fel, és lök vissza mindkettőnket a földre, súlyával teljesen belenyomva a padlóba.
Ó neeem! Sóhajtanám vissza válaszom, de még ahhoz sincs erőm, hogy ehhez levegőt vegyek… Hiszen ez az őrült kinyomja belőlem még a szuszt is.
 
Végre… Amikor már tényleg úgy érzem, hogy itt a vég, lefordul rólam...
Az első dolgom az, hogy megkönnyebbülve veszek egy pár, naagy, és mély lélegzetet, hogy megtöltsem teljesen kiürült tüdőmet.
Majd, ez után megpróbálok olyan gyorsan felkelni, amilyen gyorsan csak tudok.
Hiszen… Nincs vesztegetni való időm. Futni csak addig tudok, amíg van esélyem, vagyis amíg ez az elvetemült alak pihen.
Nem bízok benne, és nem hinném, hogy miután megerőszakolt hagyna csak úgy simán lelépni. Eszes, és szerintem biztos tudja, hogy fel akarom jelenteni. És pont emiatt… Biztos el akarja tüntetni előbbi cselekedete nyomait… Vagyis… A hullám…
 
Felállás közben egyszer… Majdnem visszazuhantam rá a hirtelen belém nyilalló altáji fájdalomtól, de mostmár úgy érzem, nem lesz gond…
Még mindig fáj mindenem, de… Szépen, csendben araszolok az ajtó felé.
 
Elérem célom, vagyis a masszív fadarabot. Végre. SIKERÜLT!!! Megcsináltam!
Örömittasan fogom meg a kilincset, és felkészülök arra, hogy habár meztelen vagyok is futásnak tudjak eredni, amikor kilépek. Nem érdekel semmi más, csak az, hogy tőle minél messzebb legyek.
 
Azonban… Egy pillanattal később, matricaként tapadva a falhoz, szembenézve Mathias rémálmaimnál is félelmetesebb mosolyával, rá kell eszmélnem arra, hogy szerencsém, mint mostanában mindig, most is cserbenhagyott... Miért nem tudott ez a szemét egy kicsit tovább nyugton maradni???
Ráadásul… Mintha nem lennék így is eléggé elkeseredve, tovább húzza az idegeim azzal, hogy arcom végigsimítva von kérdőre:
- Hová lesz a séta?
Mintha nem tudná… Tőle el, lehetőleg minél gyorsabban, és minél messzebb!!! De mi köze egyáltalán ehhez??? Már megkapta amit szeretett volna nem?
Mérgesen viszonzom pillantását, de azért nem mondom ki neki egyből, amire gondolok. Finomítva stílusomon válaszolok:
- Mostmár megkaptad amit akartál, elengedhetsz!
Remélem, feltűnik neki, hogy most nem a félelemtől, hanem a visszafogott indulattól remegek, és nem cukkol tovább, hanem elenged.
- Szó sincs róla. Túl finom vagy... Velem jössz, és ne is próbálj ellenkezni. – hogy mi??? mégis hova vele? Mit akar még tőlem?! És mi az, hogy túl finom?! Ugye tényleg nem kannibál???? - Megszökni sem érdemes... Ha elfutsz előlem, utánad megyek. És megtalállak. – folytatja tovább mondandóját, de ebből a beszabályozásból már kezd nagyon elegem lenni.
Miért akarja mindenki, hogy azt tegyem, amit mond?! Miért ne lehetnék én is olyannyira szabad, mint bárki más?
- NEM! – kiáltom neki olyan hangosan, amilyen hangosan csak bírom, majd amikor csodálkozva, de mégis mérgesen közelebb hajol arcomhoz, sírva, de semmivel se halkabban mondom tovább mondandóm. Ha már egyszer elkezdtem, nem fogom abbahagyni.
- Nem megyek senkivel sehova! Soha többé! Veled meg főleg nem. Engedj el most azonnal! – a hatás kedvéért rúgom, és csípem is, ahol érem, miközben beszélek hozzá, de ezeket a próbálkozásaimat szerintem megint nem érzékeli. Mi ő? Valami ember típusú robot, hogy nem veszi fel a fájdalmat?!
- Aúúú… - nyekkenek a földön. Nem értem, mi történhetett.  Elengedett?
Térdelő helyzetbe tornázom magam, és mivel körülnézve sem látom sehol a közelemben ezt az állatot, megnyugodva kezdem dörzsölgetni azt a kezemet, amelyikre ráestem…
Nem tudom, hogy hova mehetett fogvatartóm, de remélem, egyhamar nem tér vissza.
 
Amikor feltűnik, pár perccel később, újra megkeményítem vonásaim. Már ismét sikerült felállnom, így az ajtónak támaszkodva nézek vele szembe.
Kimenekülni most nem is tudtam volna, amíg nem volt itt. Hiszen… Úgy érzem, ezután az esés után épp elég csoda, hogy felállni fel tudtam. Szerintem egyet lépnék, a lábaim biztos összecsuklanának.
- Elengedtelek, ahogy kérted! – közeledik felém, megint olyan szép, ördögi bájvigyorral, hogy hátamon az összes szőr feláll. – Nem tetszik talán?! – óvatos mozdulatokkal haladok az ajtó felé, még mindig a falba megkapaszkodva… Nem… Nekem ez a tekinteted, amit most vágsz nem tetszik.
- De igen, köszönöm! – hajolok meg felé minden erőmet összeszedve ahhoz, hogy ne essek össze, majd a kilincsre rakom a kezemet. És már itt se vagyok… mondanám neki búcsúként, de amikor tekintetéről lejjebb téved pillantásom, megdermedek, olyannyira, hogy hangom is belém fagy…
Miért van nála kötél??? Mit akar vele? Nem értem… És… Azt még inkább nem értem, hogy hogy került a bőröndöm is hozzá… Ugyanis másik kezében azt húzza maga után. Mire készül?
- Ne siess annyira! – áll meg immár előttem, és kezeim megragadva, durva mozdulattal lök vissza a földre, hogy fölém térdelhessen.
- Mi a… - nézek hátra rá vállaim fölött csodálkozva, és ijedten.
Többre megint nem futja erőmből… Pedig szívesen megtudakolnám tőle, mire is készül. És hogy miért is kezdte el kezeim összekötni???
– Én kértelek, hogy ne is próbálj meg ellenkezni… - néz rám, színdarabba illően megcsóválva közben a fejét, majd, mivel kezeim már összekötötte, áttér lábaim kötözésére, hiába rúgkapálok, hogy ne férhessen hozzájuk. - Hiszen most, hogy nem jössz, muszáj lesz nekem vinnelek.
- Mi??? Na neffggghhh! Seggffffsgg! – próbálok meg tiltakozni, de ronggyal... ööö… Vagyis inkább néhai pólómmal a számba ez nagyon nehéz.
Egggdj emmffl!! – küszködök tovább sírva, hiszen még mindig nem akarok vele menni.
És már a szemeim is bekötötte valamivel, hogy véletlenül se lássam, mivel is zörög.
Nem értem, egyáltalán nem értem. Most így akar levinni a szálloda többi részébe??? Összekötve és meztelenül???
 
- Ááá - szakad ki belőlem egy sikoly, még a számat befogó torlaszon keresztül is. Hiszen… Ahogy most fölemelt kötelékeimmel… Még jobban fájt, mint bármi, amit az előbb tett velem. Remélem nem így akar levinni is.
Viszont most újra letett… Valami puha helyre… Ez az ágy lehet?? Kattanás… Mégse…
Ez valami doboz, hogy ezzel együtt szállít??? Vagy… Az is lehet, hogy a bőröndöm????!!
Záródik a szobaajtó, tényleg visz valahová. Ezért… Még így összekötve is próbálkozom a szabadulással. De a bőrönd nem tud eldőlni. Elkapja.
És ha jól hallom, valami olyasmit mormog, hogyha nem akarom, hogy kifilézzen, akkor maradjak nyugton…
Hova a fenébe akar vinni??? És vajon… Elenged valaha is???
 


<<1.oldal>> 2.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).