Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Naruto)

FIGYELEM!
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!

Tovább olvasás, csak saját felelőségre!


<<1.oldal>> 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.

Akahige2017. 03. 05. 12:29:50#35052
Karakter: Kishuri Tabusa (saját)
Megjegyzés: Tsubasának


Felébredtem, és kinyújtóztam. Finoman leemeltem magamról Tsubasát, és kimentem a konyhába. Nem volt semmi, amit reggelire feltálalhattam volna, hát ideje volt elmenni vásárolni. Dédapámtól nem kaptam zsebpénzt, de két év alatt nem is volt rá szükségem, úgyhogy maradt elég pénzem, hogy vegyek valami készételt. Nem volt kedvem ma reggel főzőcskézni.

A boltból hazafelé jövet egy ismerős hang üti meg a fülemet:

- Tabusa!

Megálltam, és egy lila hajú lányt látok magam felé futni. A haja rövidebb lett, ő maga nőtt egy kicsit, és kicsit nőiesebb alkatú lett a két év alatt, mióta nem láttam.

- Á, szia, Kari! Rég láttalak.

Kari megtorpant:

- Ki az a Kari? – Kérdezte döbbenten.

- Az a te neved. Nem emlékszel? Nem akartalak összekeverni a barátnőm húgával, aki szintén Hikari.

Kari sötét pillantást vetett rám.

- Szóval neked fontosabb a barátnőd húga…

- Mint az exem, akivel három éve a csípős beszólásai miatt szakítottam? Eltaláltad. – Megint végignéztem rajta. – Más lettél. Sokkal… összeszedettebb kiállásod.

- Nem hagytam abba a fejlődést, csak mert te nem láttál – húzta ki magát. – Nem maradhatok az a tizennyolc éves kis fruska örökké. Van egy tucat új, durvábbnál durvább mérgem is. Érdekel?

- Inkább később.

- Te is megváltoztál.

- Talán leginkább a szemem – válaszoltam.

Kari közelebb hajolt hozzám, és az íriszemre fókuszált.

- Tényleg! Kékre váltottad?

- Igazából nem szándékosan.

- Meg rongyosabb lett a köpenyed is. Bár nem mintha ez téged valaha zavart volna – gúnyolódott.

- Tudod mit, tévedtem, nem is változtál annyit – nevettem.

Elbúcsúztam, és hazasiettem, ahol Kedvesem egy csésze teával várt. Leültünk megreggelizni, közben ő felvázolta nekem a tervét:

- Azon gondolkodtam, hogy meg kéne keresnünk azt, aki fenntartja ezt az erőteret a birtok körül. Talán ő többet tudhat anyuról, és apuról, így megérthetem végre, hogy mi történt.

- És a húgoddal mi lesz, hm? – Kérdeztem értetlenül.

- Ő is nagyon fontos nekem. De múltkor is milyen szemtelenül tértünk vissza amikor Orochimru fészkének kellős közepébe tapostunk?

Ezen elgondolkodtam. Vajon mit akarhat megtudni? Hogy miért vesztettek Orochimaru ellen a szülei, hogy aztán jobban felkészülhessen a csatára? Vagy csak egyszerűen tudni akarja, hogy mi és hogy miért történt, mikor elvesztette egész családját. Nem akartam megkérdezni, és esetleg régi sebeket fölszakítani. Akárhogy is, nincs jogom megtagadni az igazságot.

- Amúgy – mondtam, hogy megváltoztassam a témát. –, amint a boltba igyekeztem lerohant valaki - Kicsoda?

 - Kari… de most menekülnöm kellett előle. Kikérdezett…

Volt egy olyan érzésem, amiben talán közrejátszhatott passzív agresszív pillantása, hogy nem szeret arról hallani, hogy összetalálkoztam az exemmel. De hát végül is a barátom. Nem szakíthatom vele meg teljesen a kapcsolatot.

Reggeli után kiültem a kastély belső udvarának teraszára, és elővettem pipámat.

- Te dohányzol? – Kérdezte kissé meglepetten, kissé rosszalva.

- Nem – válaszoltam. – Edzem a jég chakrámmal, és meditálok… vagyis lényegében pipázok csak dohány nélkül.

Az üres pipába vezettem a víz és szél elemű chakrát, majd szívtam egyet belőle, de amit aztán kifújtam, az egy ködfelhő volt, ami végül hópelyhekké vált. Ezek sajnos hamar elolvadtak a napsütésben.

Tsubasa leült mellém, és a hasára tette a kezét, mintha csikarna.

- Szerinted mi legyen a neve?

Kiesett a pipa a számból, egy pár hópehely kíséretében.

- Mi?

- Hát… nem igazán védekeztünk… ha esetleg terhes lennék, te milyen nevet adnál a babának?

Állam halkan koppant a padlón. még alig múlt tizennyolc, de neki már azon jár az esze, hogy teherbe esik.

- Terhes vagy?

- Nem, de ha lennék…

- De nem vagy.

- De ha lennék…

- Nem tudom, húsz évesen még nem ez az első gondolatom.

- Ha lány, én Tsubakit szeretnék. És ha fiú?

- Talán… - eszembe jutott, hogy elődeim mind úgy adtak nevet, hogy megváltoztatták sajátjuk egyik szótagát. – Ta… Bu… Sa…

- Nagyon kreatív vagy – somolygott.

- Előbb talán koncentráljunk a küldetésre – mondtam pirulva. – És reménykedjünk, hogy az úszóbajnokaim nem értek célba.


Yoo Tsubasa2016. 03. 31. 20:56:45#34142
Karakter: Yoo Tsubasa(kitalált karakter)
Megjegyzés: ~Mackónak


 Kitipegtem a fürdőbe, és elhúztam a tolóajtót a kádba lépve. Lemostam magamról minden a tegnapról maradt maradványt, és nem oda illő dolgot, és finom illatossá tettem a bőrömet. Kicsit vizesen, óvatoskodva léptem ki a fürdés helyéről, majd a mosdókagylóhoz lépve hajoltam le és nyitottam meg az ezüst szín, kissé kopott fényű csapot. Hátrahajtva a hosszú hajam láttam volna neki, mikor furcsa közeledést tapasztalok.

Meleg tenyerek tapadtak először a derekamra, majd egyre feljebb kalandozva a köldököm vonalától a mellkasomig csínytevő módjára kúsztak el. A tüdőmben ragadt meleg levegőtől nagy sóhajjal szabadulok meg, és vándorol gyors tempóban le a kezem a combjaim közé, és hatalmasat dobban a szívem. A csípője megmozdult, és döfött rajtam egyet, amitől kéjes hang hagyta el a torkomat.

- Nem vártam volna, hogy… hogy ilyen hamar… - nyögdécselem szorgalmasan, mire megáll a mozdulatban, és lágy búgó hangján megszólal, ami most olyan jól esik.

- Abbahagyhatom, ha nem szeretnéd. - ajánlja fel szívélyesen a dolgot, a fejemben azonban a szöges ellentéte zajlik le. Nem is hiszem el, hogy már korán reggel, és itt, és pont most.

- De szeretném, csak ne hagyd abba – bíztatom, még kicsit előreborulva hajol a fülemhez és szuszog, majd kuncog bele. Istenem, ez most teljesen elragadott, mi ez a szabados érzés… Kissé felvetettem a tekintetemet, és kicsit megriadtam a saját magam nyújtotta látványtól. Az ő arca egy kaján vigyorba torzulva figyelt engem, a kezei a melleimet fogták, és olyan tempóban vágta magát belém ahogy az neki jól esett. Mind két kezem a mosdókagyló szélének gyötrésével volt elfoglalva , ahogy egyre erősödött bennem a kéj érzete. A testem kis remegésbe kezdett, majd tekergésbe, ahogy egy pontot célozva juttatott mindkettőnket a csúcsig. Mikor aztán végleg nem bírtam már tovább, hangos, édesen gyötrődő hangokat adtam ki magamból.

Nem is tudom, hogy történhetett, de az ölében cipelve le nem emelve magáról kerültünk a konyhaasztal lapjára, ahol tágasabb hely ígérkezett. A hátamon feküdve terültem el előtte, és a hévtől elragadtatva ragadtam meg a tarkóját kicsit bele is marva, na meg fogtam az asztal szélét, mert letolt volna engem is, meg a terítőt is róla. Lehunytam egy kis időre a szemem, és máris máshova cipelt, közben párszor belém vágva magát, így kerültünk a nappaliba, és én önállósítottam magamat. Az egyik kanapéra ülve rántott az ölébe, majd fogott a  csípőmre, én pedig engedelmesen ringtam rajta, még az egyik mellemmel játszadozott, így elcsendesülve. A következő pillanatban egy másik helyszínt választva helyezkedtünk el a konyhapult egyik tágasabb szegletén, majd fektetett hasra, ismét a melleimre koncentrálva és heves tempót diktált továbbra is, az őrületbe kergetett. mindez nem lett volna elég, a legérzékenyebb, és legcsiklandósabb részt érintve harapdálta meg a nyakam amitől még inkább felforrt a vérem.

Ez minden helyet ki akar próbálni? Bár megvallom, az én vágyam is valami hasonló volt, de túl perverznek hittem, és inkább nem is említettem meg részleteztem ennyire. A fürdőkádban kötöttünk ki, és lassan ráereszkedve hajoltam előre egy édes csókért. Amint az ajkunk összeért begyorsított alattam, és nem bírva magammal a képébe fújtam a levegőt és pár csókunktól elfojtott hang hagyta el a torkomat.

Az utolsó helyszínnek mondhatnám a finom puha ágyat, ahol az oldalamon feküdve engedtem neki utat. A térdhajlatom alá nyúlva húzta feljebb a tagomat, és hatolt be ismét. Nem bír a vérével, ahogy én sem, és az egyik kezét levezeti ahhoz a helyhez ahol mással is dolgozik. Nem kellett sok, és heves szuszogása alábbhagyott, majd kicsit elhúzódva tőlem ölelt át hátulról. A mellemen pihentette az egyik kezét, majd mikor végre rendes ütemben lékegeztünk megszólalt mögöttem azon a kicsit rekedtes mély hangján. A testünk rázkódott és bizsergett, fáradt volt és szerelemtő ittas.

- Azt hiszem, gyártottunk még egy kis szennyest – kuncogja el magát, majd egy sanda pillantást vetek a kettőnk között, mindenféle anyagban tocsogó ágyneműre. Kicsit el is mosolyodom ahogy mögöttem a tipikus hangos szuszogásba kezd, majd horkant egyet. Kifáradt volna? Aludt egyáltalán az este vagy csak rosszul, hogy álmos. Megint túlkomplikálod Tsubasa, hát miért fáradt, vajon miért?

 - Ha ezt így folytatjuk, kifogyunk a lepedőkből. – jegyzem meg kicsit összébb húzódva, úgy hogy a kimelegedett testéhez férjek. Rásimítok az engem tartó kezére s kicsit lecsukom a szemeimet. Az én szempilláim is nagyon elnehezedtek. Mindegy is, az a lényeg, hogy itt van mellettem. Biztonságban érzem magam, amit eddig talán teljesen soha.

Olyan jót aludtam, hogy fel sem ébredtem arra, hogy tabusa eltűnt mellőlem. De vajon merre lehet? Kicsit a jobb könyökömre támaszkodva nézek körbe, kicsit kócos fejjel és csíkra húzott szemekkel. Hmm… ideje lesz valami emberi alakot is ölteni. Felkerekedek hát, és magammal ráncigálom pucéran a lepedőt, aki egyedül nem élvezte ezt az egészet, majd laza mozdulattal a mosógépbe dobom és keresek magamnak egy trikót, és egy alsóneműt a ruháim közül. A birtokra úgy sem lát be senki, főleg nem az akinek nem kéne. Van egy olyan sunyi érzésem, hogy Kakashi nem hagyta szemügyre vétel nélkül a történteket, főleg hogy hangoskodtam. Remélem a legjobbakat, és azt, hogy megtalálom végre a szerelmem.

- Tabusaaaaa! – nyújtom el a nevének ejtését még párszor, majd indulok háznéző túrára. Kicsit kihasználom a bestia képességét, és körbekémlelek az egyik vörös szememmel, és a rinnengannal amit tőle kaptam. Nemrég hagyhatta el a házat. Lehet a kisboltba ment,  de ahogy ismerem már úgy is visszatér huzamos időn belül. Addig kitipegek a konyhába, és főzök kettőnknek egy finom teát, majd a csészémmel kiülök a teraszra, és a kinti világot bámulom. A palota köré vont általam így látott falak érdekes látványt nyújtanak. Mint egy kéken izzó kupola, ami átengedi a meleget, és láthatatlanul védi a palotát. Egy gondolat forog a fejemben…

Ha valaki ezt a falat felhúzta, akkor annak naponta fent kell tartania. Na de, ki az akinek ennyi chakrája van a napi esetleges harcolás vagy gyakorlás mellett? Tsunade-sama elég gonddal bajjal küszköd, hogy még ezt is fenntartsa. Biztos valami cellájában ülő, bölcs öreg tartja fent ezt nap mint nap. Meg kéne keresni, hátha tud valamit a szüleimről,  azt hallottam egyszer a városban, hogy az egyik klán tagunk tartja fent ezt az egészet, de kételkedtem benne mindig is. Fecsegnek ezek mindent, főleg, ha megkapom a pillantásukat, na de mindegy is. Kis zacskózörgés és motoszkálás üi meg a fülemet, majd topogások.

-          - Jó reggelt Kicsikém, minden rendben? – pillant rám a zacskó mögül, majd vigyorog rám egyet é kérek egy puszit tőle.

-         -  Persze, csak kattog az agyam mióta megittam a teámat. – taglalom, és ülök le az egyik székre. –  Azon gondolkodtam, hogy meg kéne keresnünk azt, aki fenntartja ezt az erőteret a birtok körül. Talán ő többet tudhat anyuról, és apuról, így megérthetem végre, hogy mi történt. – nagyot sóhajt pakolászva, majd segítek neki megkeresni a tányérakat.

-          - És a húgoddal mi lesz hm? – húzza fel az egyik szemöldökét, majd hajol le a szekrényhez ami a pult alatt van.

-          - Ő is nagyon fontos nekem. De múltkor is milyen szemtelenül tértünk vissza amikor Orochimru fészkének kellős közepébe tapostunk? – nyammog egyet, majd a reggeliből kínál amit hozott.

-          - Amúgy – rágcsál kicsit majd lenyeli és folytatja – amint a boltba igyekeztem lerohant valaki. – emeli fel cinikusan  a hangsúlyt a mondata végén. Félig vigyorba húzott szájjal harapdálok a finomságból, majd kuncogni kezdek az ajkaimon végignyalva a morzsákat kergetve.

-          - Kicsoda?

-          - Kari….. de most menekülnöm kellett előle. – kicsit morcos arcot vágtam rá, és a fejemben elmormoltam kari még ép csontjaiért egy imát hogy úgy is maradjanak.  Kikérdezett…. –vág kicsit kevert érzésű tekintetet.


Akahige2016. 02. 27. 16:42:37#34041
Karakter: Kishuri Tabusa (saját)
Megjegyzés: Picimnek


Másnap reggel arra ébredtem, hogy valami a mellkasomon van. Halványan kinyitottam a szemem és egy világosbarna üstököt pillantottam meg. Némán elmosolyodtam, és becsuktam a szemem. Ezek szerint mégsem álmodtam az előző estét. Már csak az érzés gondolatára is megindult bennem a vér. Felkelt rólam, és az ajtó felé indult.

- Jó reggelt, Kicsikém – mondtam nyújtózkodva.

- Én szerintem ellátnám magam, és ezt is elintézem mindjárt – biccentett a vértől és egyéb anyagoktól szennyes lepedő felé.

- Rendben, de ugye jól vagy? – Kérdeztem kissé aggódva

- Öt percet kérek, és jól leszek – mondta, és lágyan ringó csípővel elindult a fürdőszoba felé.

Ahogy utánanéztem, erőt vett rajtam az érzés, amit az szült, hogy tavaly tél óta nem voltam nővel. Ennyivel nem tudtam megelégedni. Kellett nekem, mégpedig most. Míg mohóságom átvette felettem az uralmat, szívem hölgye kívül belül megtisztálkodott.

Éppen arcot mosott, mikor beléptem. Hátrasimította gyönyörű aranybarna haját, és előrehajolt a folyó víz mellé. Ezt éreztem a legjobb pillanatnak ahhoz, hogy mögé lépjek.

Ő felkapta a fejét, és kiszalad belőle a levegő. Nekem a derekán volt a kezem, de most felcsúszott a hasán egyenesen a mellére. Az ő keze saját kéjbarlanjához vándorolt, mintha csak meg akart bizonyosodni róla, hogy tényleg beléhatoltam. Hátrahúztam a csípőm, majd előretoltam, mire ő felnyögött.

- Nem vártam volna, hogy… hogy ilyen hamar…

Erre megálltam:

- Abbahagyhatom, ha nem szeretnéd.

- De szeretném, csak ne hagyd abba – nyöszörögte.

Előrehajoltam és belekuncogtam a nyakába, majd megint rákezdtem. Külön érzés volt a fürdőszobatükör előtt szeretkezni. A saját szememmel élvezhettem sima, ívelt hátát, csípőjének csodás idomait és gyönyörű kerek fenekét, a tükörben pedig láthattam gyönyörtől eltorzult arcát, a mosdó kagylót szinte erőszakosan markoló kezeit és ujjaim közül kibukkanó kicsi, de annál csábítóbb melleit. Ez, hogy egyszerre láthatom minden porcikáját, egyből elűzte a reggeli fáradtságot, és csak még inkább feltüzelt, kétszer olyan erősen és kétszer olyan gyorsan folytattam, amitől ő nem bírta sokáig, és először csak fogai között, majd nagyra nyitott szájjal sikoltozni kezdett.

Talán én voltam túl mohó, talán ő, de legvalószínűbb, hogy mindketten, de nem maradtunk sokáig a mosdókagyló előtt, hanem ő hamarosan háttal feküdt a konyha asztalon, én pedig teljes erőbedobáson is túl neki feszültem, míg ő egyik kezével a tarkómba mart, másikkal szinte letépte az asztallap szélét, miközben az egész bútor már-már összedőlni készülve ringott.

Utána hátradőltem a nappali egyik kényelmes kanapéján, ő az ölembe ereszkedett, és fejem mögött összefonta két karját, miközben ő föl-le mozgott, én két kezemmel megragadtam csípőjét, és egyik gyönyörű mellét a számba vettem.

Aztán ő az étkezőasztalra hasalt, én pedig hátulról behatoltam, és miközben ez a bútordarab is összedőléssel fenyegetett, én egyik kezemmel alányúltam, és két ujjam közé csippentettem a hideg asztallaptól megkeményedett mellbimbóját, fogaimmal pedig lágyan ráharaptam nyakára.

Utána én feküdtem a hátamra a fürdőkádban, míg ő rám ült, előrehajolt, és hosszan szenvedélyesen csókolóztunk, közben egyik kezével a hajamba túrt, másik karját a vállamra támasztotta, és hosszan előre nyújtotta. Ahogy föl le mozgott a csípője, többször is hangosan belenyögött a heves csókunkba.

Végül visszatértünk a hálószobaágyra, ő oldalon feküdt, én is mögötte, és miközben behatoltam, egyik kezemmel izgattam gyönyörnyílását, másik kezemmel átnyúltam alatta és alsó mellét szorongattam. Egyszer minden jónak véget kell érnie, de ahogy véget ért, ahogy mindketten egész testünkben megfeszültünk, ahogy én lüktettem odalent, és ahogy ő velem lüktetett, miközben szorított ahogy tudott, úgy egyikünknek se volt kedve a panaszkodáshoz. Végül mindketten elernyedtünk, én kihúztam becses tagomat, ő pedig rám feküdt, és úgy pihentünk ritmusban, közben éreztük, ahogy ami az ellőbb bennem, aztán meg benne volt, előbb az ő combján folyt végig, majd az enyémen, de egyikünket se érdekelte. Ahogy egyre lassult összehangolt légzésünk és egymás karjába zártuk magunkat, egész testünkben remegtünk.

- Azt hiszem, gyártottunk még egy kis szennyest – mondtam.

- Ha ezt így folytatjuk, kifogyunk a lepedőkből.


Yoo Tsubasa2016. 01. 24. 20:45:12#33914
Karakter: Yoo Tsubasa(kitalált karakter)
Megjegyzés: ~Tabusámnak


 Tabusa a nyakamon futtatta végig a nyelvét merészen, mire éreztem, hogy szinte izzik az arcom. Az egész valóm bizsergett, hízeleg, így még nem láttam, vajon arra gondol amire most én is? Még így eltereli a figyelmem lejjebb csúsznak a kezei, majd érzékeny, és csiklandós pontokra találnak. Egyik kezét a mellemen pihenteti, a másik a derekamnál megáll, és engedélykérően néz a szemeimbe.  Közelebb hízelegtem magam, majd lassan megcsókoltam, és próbáltam minél több ideig lefoglalni, magamhoz édesgetni. Valami megváltozott bennem, a bestia belülről felforralja a vérem, és hajt tovább, kíváncsivá téve.  

Ösztönösen cselekedve vezetem a kezemet egyre lejjebb, az izmos vállától, egészen a mellkasán át az ágyékáig, ahol is az ölben mocorgásom okára tapintok. Rákulcsolom lassan az ujjaimat és mozgásba lendül a kezem, s még én erre koncentrálok, a keze eltűnik a helyéről, és meglepetésként ér. Kis idő után valami belém csúszik, kicsit furcsa érzés volt, megborzongtam tőle, kicsit felhúzódtam az öléről csak az volt a baj, hogy túlságosan rászorítottam. Kicsit szégyenkezve eresztettem el gyorsan, hiszen belebakiztam, így nem fog jól esni.

- Sajnálom. – motyogom az orrom alatt egyre csak vörösödő fejjel. Megint az arcára téved a tekintetem, eddig nem is tudtam ránézni, olyan zavarban voltam. Úgy érzem döntés előtt állunk. A fejemben egy csomó gondolat kavarog, de úgy látszik még is csak előre döntöttem mikor  szedni kezdtem egy bizonyos bogyót az edzőhelyemen. A végtagjaim olyan mint ha kihűltek volna, a vérem máshova csoportosul, és ezek a hideg kis ujjak remegésbe kezdenek. Tudom mit fog mondani legközelebb, érzem.

- Nos? – halkul el a hangja a nyakam csókolgatása közben. Még inkább melegem van, kicsit enyhül a remegésem, de még mindig felfedezhető.

- Nem tudom – szólalok meg kicsit nyekeregve, félve, hiszen fejben már készültem erre, de nem tudtam milyen lehet igazából. Igyekszek ráfogni a nyakára, és megtartani magamat, kicsit sem akarok megmozdulni, még nem…  Gyorsan átfut a sok gondolat, az elnémított józan ész és… ideje lesz a vágyaimra hagyatkozni, és  hogy mi segített ebben döntenem? A hozzám simuló forró bőre, a szemei, amikben tükröződik ugyan ez, a vágy, a szíve pedig egyre hevesebben kezd verni amint még több elkövetkezendő dologra tud gondolni. Ő az egyetlen, az aki megérdemel engem. És bármilyen mocskosan is hangzik, akarom hogy uraljon. Akarom őt.

- Akarom. – suttogtam halkan, de érthető ütemben. A víz alatt eltűnő keze közelebb húz a csípőmnél fogva, bátorítva. Egy picit feljebb emelkedtem, majd enyhén remegő lábakkal ráereszkedek. A helyére irányítja magát, de, de valahogy…  ahogy egymásnak feszülünk, kis fájó érzés kelt bennem apró riadalmat. Egyik szemem lehunyva torzul az arcom egy  kellemetlen vigyorba. Nagyokat szuszogva keresem a tekintetét.

- Nem tudom… én… csak nagyon… - szabadkozom remegő hangommal, és kapkodom a fejem körbepillantva, felmérve a helyzetet.

- Nyugalom – mormogja elmélyülten, és magához ölelte a reszkető tagjaimat. – Majd máshogy csináljuk. – Kiemelkedett a vízből, velem a karjában, a lépteink nyoma sorra látszott a fa padlózaton ahogy a hálószobám felé vettük az irányt. Kicsit az érzéstől megrészegülve engedem neki, hogy a bevetett ágyra fektessen. Azonnal felém hajolt, majd először a hasamra, és följebb csókolgatott végig, a mellkasomnál megállt egy időre, és felnézett rám. Eddig lepillantva figyeltem a mozdulatait, a látványa még jobban megbolondít, és az érintésére a testem még többet követel legbelül. Aprót biccentve hagytam neki, hogy kényeztetni kezdje az eddig olyan nagy hévvel tapogatott testrészem. Csillogó szemekkel bátorítottam, és ő áttért a kulcscsontomra, majd a nyakamon keresztül az arcom vonalába ért az övé. A kezeimet a tarkóján összekulcsolva helyezkedtem el, ő pedig két kezével körülölelte a fejem körüli részt, megtámaszkodva fölöttem. Simogatni kezdem komótosan a finom meleg bőrét, és egyik kezem átrakom a hátára szintén ezt csinálva. Az eddig összezárt lábaim most az oldalát súrolják végig, felemelve őket szabad utat hagyok neki. A lélegzetem kissé a tüdőmben rekedt, és ahogy megérzem azt ahogy becsúszik a szívem hevesebben kalapál mint eddig. Nem tudom, ledermedtem, és két mellkasomhoz húzott kezem remegésbe kezdett ismét. Ám nem az izgalomtól, pontosabban részben attól is hanem attól a pár könnycsepptől ami legurult az arcomon.  

Kicsit meggyengítette a pecsétet ami összehangol Ginkotsuval, így megjelennek a jelek a szememtől az államig. Megsebeztem a hátát, így mind ketten kissé kellemetlen sebet szereztünk. Elemelkedik felőlem, és kijjebb húzódik. Kilihegtem magam, egy picit mocorogva alatta. Majd egy beleegyező pislantással folytatásra invitáltam. Amint teljesen belém hatolt már nem a frusztráló nyomó érzés, hanem a bizsergés, és a mozdulatai miatt hangos szám maradtak. Ahogy belelendültünk egyre jobban éreztem a lüktetését, ahogy nekem vágódva űzzük egymást e leg édesebb kín felé. Nagyokat lihegve kapaszkodom a két lapockájába, és ösztönzöm tovább. Jómagam pedig összeráncolt szemöldökkel, és elnyíló ajkakkal mozgok ritmusra alatta.  A fejemben uralkodó bizsergés egyre inkább eluralkodott rajtam. Tabusa arckifejezését figyeltem, elégedettséget éreztem, és ahogy egyre feltűnőbb grimaszok tarkították elértük a végleteinket.

Hangos nyögést kiadva magamból, rászorítottam, ő pedig tövig vágódva belém , ment el. Rám rogyott , és a mellkasa mint valami üldözötté tágult és esett össze a mellkasa. Felemelkedett, és elváltunk egymástól. csak félig lehunyt szemmel voltam képes lihegni, a lábaim még mindig nem mozdultak, Tab  pedig mellém fekszik . Egy gyors mozdulattal felé hengeredtem és egy puszit nyomtam a szájára. Úgy éreztem, hogy miénk a világ. Legyőzhetetlenek vagyunk, kizártam mindent, a falut, a rezidenciát ahol vagyunk, és mindenki mást. Csak az ő arcát figyeltem és egy mosoly rajzolódott ki az arcomon. Eltűnt a jel a szemeimtől, és pille könnyűnek érzet testem közeledni kezdett Tabusához, a mellkasához hajtottam a fejem,még vakon az egyik kezemmel a takaró után nyúltam. Magunkra rántva szólalt meg ismét, nyugodt, és kicsit rekedtes hangján.

- Nem fájt nagyon? – pillant rám aggódóan. Csak megrázom a fejem, és tátogom a szavaimat.

- Már nem fáj… - szusszanok, és húzom összébb a szemhéjaimat, kissé elnehezültem. A fejemmel furakodom kicsit a mellkasán és az oldalához bújom. Olyan finom meleg a bőre, szinte hívogat magához. A hátamat simogatva von közelebb, és tart ott, még én a mellkasán simítok végig, és nyújtózkodom egy csókért.

- Örülök, szeretlek Tsubasa. – most már biztos, minden kétség elpárolgott a lelkemből. Ő az aki ilyen jó hozzám, és szeretni fogom, még ha idegesítő, és értetlenkedő módon is.  

- Én is téged. – fújom ki lassan a levegőt, és végül így szunnyadunk el.

*~*~*~*

Másnap reggel én ébredek fel először. Feltámaszkodom róla, hisz egész este nyomhattam a mellkasát ami nem épp kellemes dolog lehetett.

- Jó reggelt kicsikém. – nyújtóztatja karjait, ásítva egyet, és nyitogatja szemeit.  Felülve kiengedem a gubancokban lógó hajam, és ujjaimmal fésülgetni kezdem a hosszú zuhatagot. kacér arckifejezéssel figyeli a tollászkodásom, és a lepedőre veti a tekintetét. Most veszem csak észre, ahogy felültem még jobban összemaszatoltam mindent. Hirtelen a szebbik felemhez kapok és hebegve mondom.

- Én szerintem ellátnám magam, ezt is elintézem mindjárt. – bökök az orrommal a szennyes felé.

- Rendben, de ugye jól vagy? – ül fel, én pedig elbámészkodom a takaró alól előtűnő Tabusa miatt. kacér vigyorral nyalok végig a számon, és fordulok sarkon.

- Öt percet kérek, rendben vagyok te kis te . – kacarászom és nagyot nyújtózva, úgy ahogy tegnap este elaludtunk rázom végig magamat a fürdőig. 


Akahige2016. 01. 15. 18:39:07#33874
Karakter: Kishuri Tabusa (saját)
Megjegyzés: Tsubasának


Fejét a vállamra hajtotta, én pedig megcéloztam a nyakát. Halvány csókokat lehelek rá, és érzem, ahogy egész testén enyhe hullámokban fut végig a csiklandozás eredménye. Egyik kezemmel végigsimítok hátán, a másik a mellére vándorol. Hátrébb hajol, és egymás szemébe nézünk. Érdekes volt nézni. Az egyik a saját kék szeme, a másik az én barnám. Megcsókolt hosszan és édesen, s én ízétől, illatától és érintésétől megrészegülve viszonoztam a csókot.

Az ő keze is egyre lejjebb csúszik, először a vállamon, majd mellkasomon át a hasamon, végül éreztem, ahogy ujjai körém fonódnak. Ahogy oda ér keze, testemben olyan energiák készültek kitörni, amikről már rég megfeledkeztem. Az én egyik kezem is lefelé indult a hátán, végig a fenekén, és végül belső ágyékán pihentettem meg, végigsimítva legtitkosabb részén.

Hirtelen ötlettől vezérelve mutatóujjamat becsúsztattam. Ő összerándult, és marka összeszorult, ami engem váratlanul ért, de nem zavart volna, ha két három körme bele nem vájódik. Szétvált a szánk, és felszisszentem.

- Sajnálom – suttogta gyorsan, és elengedett.

Megint hosszan néztünk egymás szemébe. Egyre ellenállhatatlanabb vágyat éreztem iránta, de fékeznem kellett magam. Kíméletesnek és gyengédnek kell lennem vele. Erőslány, de vannak pillanatok, mikor mindenkinek jogában áll gyengének lenni.

- Nos? – Kérdeztem, újabb csókokat nyomva nyakára.

- Nem tudom – mondta remegő hangon, közben éreztem, hogy keze is remeg a nyakam körül. – Én még sohasem…

- Nem teszek semmit, amit nem akarsz – suttogtam.

Mélyet sóhajtott, és keze megállt a remegésben.

- Akarom – mondta ugyancsak határozott, mégis szelíd hangon.

Szelíden megfogtam a csípőjét, és magam felé irányítottam. Ő megint remegni kezdett, és lejjebb ereszkedett. Éreztem, ahogy odalent egymásnak feszülünk, és összeszorítottam a fogam. Az ő arca eltorzult, majd némi próbálkozás után felemelkedett.

- Nem tudom… én… csak nagyon…

- Nyugalom – suttogtam átölelve a remegő kis testét. – Majd máshogy csináljuk.

Felálltam, közben a karomba vettem őt, úgy ruha nélkül, vizesen vittem a hálószobájába. Egyikünket se érdekelte. Nem volt már türelmünk. Letettem az ágyra, és fölé hajoltam. Megcsókoltam sima hasát, majd följebb és följebb adtam rá csókokat. Mikor melléhez értem, fölnéztem, ő pedig vissza rám. Bekaptam mellét, szelíden fogaim közé vettem mellbimbóját, és nyelvemmel egyszer majd még egyszer végigsimítottam rajta. Ő csillogó szemmel figyelte ténykedésem.

Megint följebb mentem, föl a mellkasán, végig a nyakán, az arcán, végül ismét egymás elé került az arcunk. Ő fejem mögé nyúlt, és lehúzott egy újabb édes csókra. Én egyik kezemmel karja alatt, másikkal feje mellett támaszkodtam, ő két kezét a tarkómon, és a hátamon nyugtatta.

Szétváltunk, és mélyen egymás íriszébe néztünk. Szemem sarkából láttam, ahogy lábai lassan fölemelkednek. Készen állt, ahogy én is. Lassan a megfelelő helyre kormányoztam magam, és lassan behatoltam. Az ő arca megint eltorzult, és könnyek buggyantak ki a szeméből. Mintha azok a könnyek hagytak volna nyomot maguk után, arcán megjelentek a fekete csíkok. Éreztem, ahogy két kezének körmei a hátamba vágnak, de nem érdekelt. Lassan kihúztam, majd felemelkedtem. Mindketten véreztünk, én a hátamon, ő odalent.

Fél percig így álltunk, majd szemével jelzett, hogy a fájdalom elmúlt. Én visszaereszkedtem, és ismét behatoltam. Ezúttal nem könnyek, és fájdalmas nyöszörgés tört elő belőle, hanem egy olyan isteni édes hang, mely engem egy csapásra százszoros erőre ösztökélt. Mozogni kezdtem, mire ő még többet, még hangosabbat nyögött. Egyre csak ki és be, előre és hátra, mindig egy kicsit erősebben, mindig egy kicsit gyorsabban, mindig egy kicsit édesebben. Inkább éreztem, mint hallottam, hogy saját torkomat is egyre hangosabb, egyre intenzívebb sóhajok hagyják el, de engem csak azok a kis sikolyok és nyögések érdekeltek, amiket ő adott ki.

Testünk egyre intenzívebben feszült meg és ernyedt el, ahogy egymással szinkronban mozogtunk. Egész testünk bizsergett, mintha azt a kéjt is éreztünk volna, ami a másikat elönti. Egyre inkább elöntött bennünket a mézédes gyönyör, ahogy egyre erősebben feszültünk egymásnak. Éreztük, hogy közel járunk a csúcshoz, de ez mintha csak még keményebb munkára sarkallt volna minket.

És végül elérkezett. Mindkettőnk teste megfeszült, én hangtalan üvöltésre nyitottam számat, ő viszont mintha kettőnk helyett is hangot akart volna adni élvezetünknek, akkorát nyögött. Én lüktettem, ő szorított, mintha azt a teret is ki akartuk volna tölteni magunkban, ami nincs is.

Végül a testünk lassan elernyedt, és kihúztam belőle. Remegő tagokkal lerogytam mellé, ő pedig ugyancsak reszketve felé fordult, és megcsókolt. A lepedő mocskos volt a vértől, és egyéb dolgoktól, de ez nem érdekelt minket. Semmi nem érdekelt minket. Akkor és ott úgy éreztük, hogy senki nincs a világon rajtunk kívül. Senki, csak mi. Csak ő és én.


Yoo Tsubasa2015. 12. 25. 21:50:56#33793
Karakter: Yoo Tsubasa(kitalált karakter)
Megjegyzés: ~Tabusámnak


 Lassacskán, az idők múlásával fejlődni kezdtem. A sensei hatalmas löketet adott az önbecsülésemnek, és ha még néha el is szontyolodtam azon voltam, hogy minél előbb juthassak vissza Tabusához. Mindig azokra a szép pillanatokra gondoltam, hiányzik a hangja, csak nehogy elfelejtsem. Az utolsó kitűzött célon már túl vagyok, képes vagyok felvenni Ginkotsu alakját, és a chakráját szabadon használni, pont mint Naruto.

- Sensei? – kérdezek rá a kissé megfáradt mesterre. Nem tétovázott, egy utolsó váratlan csapással neki akart csapni az egyik fának a közelben. Nem volt sok idő, így csak nagy sebességgel arrébbvillantam, és egy gyors tűzgolyóval  támadtam vissza. Eltűnt előle, majd mikor fáradtan huppantam a talajra megveregette a vállam.

- Mehetsz… - alig, hogy kimondta vissza is fogott kicsit. – De megyek veled, amúgy is dolgom lenne Tsunade-hime társaságában.

- Pfffffff… - szisszenek egy hatalmasat, legyintek egyet, hagyom is a senseit. Ennyi neki is kijár. Előrelátó voltam és a holmimat már előző este összekészítettem, így csak annyit vehetett észre ez a jó ember, hogy Tsubasa volt nincs. Nagyokat dobbant a szívem, mert tudtam ha hazaérek ő már ott fogad. Azzal a lendülettel iramodom tovább ami belülről hajt.

Nem is olyan sokára elérünk Avarrejtek déli főkapujához és csak úgy átcsusszanunk, az őrük már a fejüket sem emelték meg, túl feltűnőek voltunk. A sensei tüsszögése által is, meg egy kicsit változtam az alatt a két év alatt míg oda voltunk. Csak pár számomra visszataszító heg maradt meg itt- ott, a vállaimon, arcomon, és a mellkasomon. Kíváncsi leszek mit szól hozzám, de hol is lehet?

- Itt volnánk, menjünk fel. – intek Suzuménak, aki előreenged, hisz én ismerem itt a járást. Majd a kopogást és a belépést már saját dolgának érzi.

- Jó napot kedvenc Hokagém! – vigyorog bájosan , hirtelen azonban megtorpanok, és áltó helyemben lever a víz. Tabusát látom magam előtt, csak egy kicsit vagyok alacsonyabb már mint ő, de pontosan ugyan úgy érzek mint akkor. A pirulásomat nem tudom takargatni, meg is mosolyognak minket, és utunkra engednek. Amint kiléptünk az ajtón, a halk és kicsit sötétes folyosón a nyakába kapaszkodom és szorosan megölelem.

- Hiányoztál. – ölel vissza halkan motyogva. A vállába fúrom finom erőszakkal az arcom, és jó nagy levegőt veszek. Talán most teljesülne ki az aminek ki kell?

- Nekem is, nagyon is. – vigyorgok rá vissza, míg ő kihasználva, hogy közel vagyok az arcához az ajkaihoz édesget. Olyan régen érhettünk egymáshoz, hogy kicsit idegenül is hatott hirtelen. Volt a szemében valami furcsa csillogás, amit nem tudtam hova tenni.

Visszatotyogtunk lassan a rezidenciához, majd kinyitottam mindent, hogy szellőzzön, mert jó hosszú ideje nem lépett be senki. Bevezetem Tabusát is, majd segítek neki lepakolni, viszont amikor oda érünk, hogy ki hol alszik kicsit megint elfut az a melengető érzés.

- Akkor húzzam egymás mellé a két fuutont? – cikázik a szemem az alvásra alkalmas helyek és közte. Halvány vigyor terül el az arcán, imádom ezt a szép arckifejezést, és a tekintetem mindvégig rajta tartom.

- Pont jó lenne, igen. – helyesel, még én már cselekszem is. Meg kell valljam egészen férfias lett az alatt a két év alatt, de…  hogy mondhatok már ilyet mikor majdnem ugyan ilyen volt akkor is mikor elválunk ? Ilyen idiótaságokon csak én tudok gondolkodni.

- Milyen kis szótlan lettél. – röhög még a folyton cékla színű fejemet fixírozza. Egy érdekes hebegő artikulálatlan mondattal az orrom alatt el is intézem.

- Mert nem tudok betelni a látványoddal buta. – végül nem tudok mást tenni, puszta kedvességből fogom tenyereim közé az arcát és puszilgatom körbe.

- Csakugyan? Én sem a tiéddel, na meg… - csúszik lejjebb a keze a hátsómra. Kicsit bennem reked a levegő, hát ilyet! Leszegett fejjel , tisztára zavarban ölelgetem. Remek. – Mi a baj? – duruzsolja közelebb és csalogat ismét az ajkaihoz.

- Nekem ez kicsit sok, Tabusa… mi van veled? – hebegek, furcsa dolgok járnak a fejemben, és szerintem az övében is, de még csak most érkeztünk.

- Bocsánat, hogy így letámadtalak, csak annyi ideig nem láttalak és… - nagyot szusszanok és boldog arccal nyugtatom meg. Végigsimítok az arcán és erőt merítek a mondatomhoz.

- Nem kell bocsánatot kérned, én is ugyan így érzek. – kap még egy puszit, majd egy kis ideig hagyom hadd pihenjen le a kanapén, én pedig rendbe szedem a házat. Sok étel, és alapanyag itt maradt az óta, és egy kicsit illő eltüntetni azokat a polcokról, szekrényekből. Lassan este száll az egész falura. Kicsit álmoskásan lépkedek vissza az előszobába, ahol is megtalálom kedves társam.

- Nos, én mennék fürdeni, jössz? –invitálom bizonytalanul remegő hangon magammal. – Elvégre most csak mi ketten vagyunk… - halkan követ csak, mikor kicsit közelebb ér a kezébe adok egy törülközőt és  kinyitom a fürdő helység elhúzható ajtaját. Egyhelyben totyogok , feltűnően feszülten.

- Mo-most mi a baj? – kezdené el húzni a pólóját. – Zavarban vagy talán? – hajol lejjebb, még én a törölközőbe temetem az arcom, és bújok a nagy gőzpamacsok és a finom anyag mögé.

- Még sosem láttam senkit meztelenül… - húzza el előlem a rejtekhelyem és segít egy kicsit. Ez a ketten fürdéses dolog nem hagy nyugodni. Látom a hezitálást az arcán, de nem tudom mit tegyek.

- Itt az ideje, de nem erőltetek semmit amit nem akarsz. – figyeli  minden mozdulatom és gesztusom.

- Ki mondta, hogy én nem szeretném az együtt fürdést?  - pillantok végig rajta nagy levegőket véve. Elismerő mosoly a jutalmam, na meg egy kis figyelemelterelés még a felsőmmel foglalkozik. Na, szó mi szó, szegény ruhák a padlón landoltak, és kicsit megemelve  értünk a finom meleg fürdővízbe. Zavartan takargatom magam, még ő leülve az ölébe forgat. Észre sem veszem és már a nyakát átkarolva hajolok a vállára. A hajam direkt felkötöttem, így is eszméletlen hosszú lett de sikerült a rakoncátlan tincseket egybe fogni. Na meg szabadon hagyni a nyakam, ami végzetes hibának tűnik, ugyan is Tabusa hízelegni kezd, egész érdekes módon. 



Szerkesztve Yoo Tsubasa által @ 2015. 12. 25. 23:37:14


Akahige2015. 12. 24. 00:27:40#33779
Karakter: Kishuri Tabusa (saját)
Megjegyzés: Tsubasának


Négyen voltak. Legalább hat méter magas mindegyik. Egyetlen legyintéssel szilánkosra zúzhatott volna bármelyik. A hóvihar tombolt az erdőben, a négy jeti-szerű állat pedig egy mamutra emlékeztető holttestből lakmározott. Ilyenkor, mikor a legközelebb vannak a kajához, mikor a legjobban féltik azt, amit megszereztek, ilyenkor a legveszélyesebbek.

Persze, hogy én most fogom őket megtámadni.

Az egyikőjük felüvöltött a közeledő apró alak láttán. Mind a négyen azonnal rám rontottak. Átugrottam az egyik feje fölött, majd a másik lecsapott rám. Megragadtam a hatalmas kezet, és könnyedén átdobtam magam fölött, amivel ráesett egy társára. A harmadik felhördült, és felém vetette magát.

Pár kézjel után egy hatalmas jégtüskét repítettem felé, ami felnyársalta. A negyedik is megtámadott, mire pár kézjel után a földre csaptam. Körülöttem jégtüskék álltak ki a földből, amik felnyársalták a támadót. Az első kettő viszont szemfülesebb volt, és még idejében hátrébb ugrottak. Az egyik letörte az egyik hatalmas jégcsapot, amit csináltam, és mint valami kristály-bunkót, lóbálva közeledett. Öreg hiba.

Pár kézjellel Abból is további tüskék nőttek ki, amik beleálltak a kezébe. Én kreáltam magamnak egy hatalmas jégkardot, és széles mozdulattal lefejeztem. Az utolsó felüvöltött, mire én egy cetlivel ellátott kunai-t dobtam a szájába.

- Katsu! – Kiáltottam, ahogy rákoncentráltam a chakrámat.

Az óriás feje jégtömbbe fagyott, és ahogy elesett, a jég is és a fej is ripityára tört. Mind a négynek vége volt. Felegyenesedtem, és szétnéztem a mészárláson. Csettintettem egyet, mire a hóvihar elállt. Rávigyorogtam a bottal közeledő vénemberre, aki a hullákat nézte.

- Na? – Kérdeztem Pöffeszkedő mellkassal.

- Mi na? – Kérdezett vissza. – Az a jég kard teljesen fölösleges volt, a jégcsap-erdővel csak arcoskodtál, elpazaroltál egy fagyasztó-cédulát, és mi volt az a „Katsu”?

- Egy másik missing nin-től szereztem.

- Milyen elcseszett dolgokat művelnek ma a fiatalok! – Sóhajtott.

- Na, mehetek?

- Még mit nem? Amatőr, harmatos, és a legkevésbé sem…

- Jaj, ne szarozzon már, Tata! – Kiabáltam. – Azt mondta, ha egy minimum három fős falkát tíz másodperc alatt kinyírok, mehetek vissza a faluba. Ez még testvérek között se volt több kilencnél.

- Na, jól van, eridj, te hálátlan kölyök! – Fintorgott.

Én felvidulva mentem vissza a menedékünkül szolgáló jégbarlangba, hogy összepakoljam a holmim. Meglepetten láttam, hogy ő is pakol.

- Maga is jön, Tata?

- Az a falu csak kényelmesebb, mint a cellám.

Nagyot sóhajtottam, és ketten indultunk vissza Avarrejtekbe. A Tata cseppet sem volt kellemes társaság, de kiérdemelte, hogy ne zsuppolják vissza a börtönbe. Viszont nem akartam, hogy továbbra is rajtam tartsa a szemét. Meg is fenyegettem, hogy feladom, ha rám akaszkodik. Persze én voltam a „hálátlan kis dög”, és kaptam egyet a sétabottal. Ezek után persze nem sok kedve volt követni, de valahogy az volt az érzésem, hogy lesz még közöm kétes szándékú dédapámhoz. Első utam a Hokagéhez vezetett.

- Jelen, asszonyom! – Mondtam nagy vidáman.

- Azt látom – válaszolta bujkáló mosollyal. – És gondolom, munkába szeretnél állni.

- Jó lenne – bólintottam. – Mert az utóbbi időben nem nagyon volt alkalmam pénzt keresni.

- Értem – bólintott. – Ha meg akarsz szállni valahol addig is, javaslom…

- Arra gondoltam, a Yoo rezidenciában szállok meg – mondtam.

- Ahhoz csak Tsubasának van kulcsa, és ő most nincs a faluban.

- Mi? – Néztem nagyot. – Hol van?

- Ugyanott van két éve, ahol te: edzeni.


Yoo Tsubasa2015. 11. 07. 14:02:52#33632
Karakter: Yoo Tsubasa(kitalált karakter)
Megjegyzés: Mackókámnak~


 Aznap este elszállásoltak, és megvendégeltek egy kis vacsorával. Nyugodt szobát kaptam, még is furcsa volt az új hely és feszengtem a takaró alatt, mikor végül sikerült összegömbölyödve, magzat pózban elaludnom.

Másnap reggel az ösztöneimre hallgatok, és kicsit korábban reggel felöltözöm, majd körbeszaglászom. Szép környék, csak hűvöskés az idő, nem is csoda, hiszen egy magas hegy tetején vagyunk. A melegebb szerelésemet húznám éppen, mikor  Suzume-senpai kezét érzem meg az egyik vállamon.

- Az most nem kell ide. – kikerekednek a szemeim, na most perverz akart lenni, vagy ilyen a stílusa fel nem fogom. Hátranézek rá, az ő nyakában meg ott csüng egy lila sál.

- És akkor a maga nyakában az mi? – kezdek károgni, majd kicsit morogva durcásan karba tett kezekkel indulok meg előre. – Apropó, hova is megyünk? – kérdezek vissza mielőtt még sietősen elcsoszogna mellettem.

- Van itt nem messze egy fennsík, tökéletes a gyakorlásra, és a mellett napos is. – felcsillannak a szemeim és hátba verem amint meglátom a terepet és előresietek.

- Nah csoszogjon öreg! – hangom egyre inkább elmosódott ahogy távolodom tőle. A hosszúkás lila köpenyében mint valami felhő vándorol össze meg vissza, és végül utolér. Nagyot szusszan kissé lehajtva a fejét miközben a feladandó feladatot fogalmazza meg.

- Meg kell találnod a belsőddel a szinkront. – néz fel kicsit rám, majd megáll előttem. Tekintélyt parancsoló alakja van, kicsit meg is torpanok a nagy ugrálás közepette.

- De hiszen az már megvan. – motyogom neki közbe. Lassan nyalnak fel a pillái ismét és kérdően igyekszik többet megtudni.

- Hogy érted ezt?

- Mielőtt ide jöttem volna, a barátom szintén elment edzeni. Rég óta nem láttam, és gondoltam, hogy én se üljek egyedül edzeni kezdek egyedül. – nem bírja ki, hogy egy finom de komoly szóval félbe ne szakítson.

- Felelőtlen. – kicsit elgondolkozva a szavain húzok vállat. Én ezt nem tudtam. Kicsit türelmetlenül hallgatja a kotyogásom.

- De nem bírtam megtartani a pecsétet, és helyet cseréltünk Ginkotsuval. – még mindig hallgat, aztán egy idő múlva mikor már én éreztem magam zavarban, hogy semmit sem csinálok pedig gyakorolni jöttünk rám ijeszt.

- Érdekes, hogy elárulta a nevét. – pakol ki egy összehengergetett fegyvertokot, amiben egy csomó kunai, kés és tű volt. Nem tudtam hirtelen eldönteni ezzel mit szeretne, hiszen az Akadémián ezek használatát már tanultuk, igaz, hogy én kicsit később de tudom őket kezelni.

-Sensei… Most alapgyakorlatokat végzünk? – érdeklődve guggolok le mellé, és  fegyverek elé. Egy apró, de annál hosszabb fekete matt bevonatú tűt húz ki a tartójából, aztán vele a többit. Az ujjai közé veszi, és felmutatja az orrom elé, majdhogynem kiszúrva a szemeimet. Az egyiket vissza kell szolgáltatnom úgy vigyázzon sensei.

- Speciális tréninget. Mindig is kirekesztett gyermek voltál nem igaz? – mutatja hogy válasszak egyet belőlük. De úgy tudtam ezt csoportosan kell alkalmazni, hogy szenvedést okozzon és lassú halált. Már ha az embert nem menti meg a medikus csapat.

- Igen. – vigyorodom el önfeledten. Még mindig azzal a komor pofával figyel engem amivel az utóbbi időkben. Nem értem, pedig dettó ugyan olyan képességei vannak mint nekem, rokonok vagyunk. Akkor meg mi a búbánatért ilyen?

- Nem kell tettetned. Nem muszáj vigyorognod, ha a valós érzelmeid ezt nem tükrözik. – szóval ő is egy ilyen negatív figura az életemben. Fantasztikus, még valaki aki vissza akar kergetni arra az útra amiről Tabusa olyan nagy gonddal kivezetett.

- Kapja be sensei. – hirtelen egy torz grimasz jelenik meg az ábrázatán, és felhúzza jobb szemöldökét és elégedett hangnemmel válaszol.

- Mi bajod?! – furakszik egyenesen az arcomba félig meddig nevető arccal. – Olyan vagy mint anyád, tisztára. Mondtam apádnak, hogy rossz választás lesz mert nem komoly de… - ekkor csattant az első öklös drága sensei-em koponyáján. Meg a második, és harmadik.

- Mi a fenét képzel?!

- Tegeződjünk! – teszi hozzá már vihogva. A köpenyével befedett kezét szája elé húzza, hogy  elfojtsa azt a kurjongatást amit művelne ha nem lenne az a végtag ott.

- Tegeződik a rosseb! Francba is már, végre mind a ketten boldogok vagyunk Ginkotsuval , maga meg itt depizik?! – visítom éktelen hangomon, mutató ujjamat felé szegezve, szikrát hányó szemekkel.

- Na jó, térjünk vissza a lényegre. – nagyot fújtatva nyugszom meg és figyelem még mindig azokat a tűket. – Az lenne a feladatod, hogy egy tű hegyébe koncentráld a chakrád. Azért fontos, mert ezzel a csapatmunkátokat, és a pontosságotokat javítjuk. Amég nem megy, így. – mutat fel egy általa választott hegyes eszközt, vár egy kicsit, majd egy apró kék kis világító pont jelenik meg a hegyénél. Olyan mint egy lámpa végül is, de úgy ragyog mint egy csillag az égen.

- Értem.

- Addig is itt leszek, és figyellek. – rohan el a házig majd még én nekikészülök addig ő elkészíti a teáját és leül az egyik sziklára. lassan fújom ki a levegőt, hogy el ne fújjam azt a nagyon picike fényt, ami eddig sikerült.

- Levegőt azért vegyél. – jegyzi meg két korty között, és felügyel.

Kicsit lecsitítom az elmém, semmi utasítást nem adott hogyan, így valahogy a gondolataimban tekereg Tabusa. Az a jó hangulat ami körbeleng ha vele vagyok, és bíztat, hogy csináljam menni fog. Nem kell hozzá sok, és csíkra húzott szemekkel figyelem mit művelek. A sensei-ével egy nagyságú kis chakra gömb jelenik meg a tű hegyénél, forogni kezd, akár egy  kisebb bolygó a világűrben, egy csomó kékes fodor szerű kicsapongással. Egyszerűen elnézegetném egész nap ha tehetném. A mozgató erő nem hagy alább, próbálom folyamatosan adagolni egyenlően az erőmet bele és fenntartani.

Lassan már a narancssárgás nap is a hegy aljánál jár, én pedig egyre több fodrozódást tüntettem el a gömb körül.

- Eszméletlen. – rikkan fel a sensei, ezzel kizökkentve. A kék kis gömb szerteoszlik, jobbnak láttam ezt tenni, mint, hogy a saját arcomat lerobbantsam.  – Még pár nap és sikerülni fog teljesen.

- De így is elég jó voltam nem? Nahh sensei? – bólint egyet, majd lassan sötétedni kezd, így visszasétálunk a házig. Első dolgom lefürdeni, majd pizsamában végigflangálni a folyosón ami a hálótermemig vezet. Elrendezek mindent és kicsit kihúzom a tolós ajtót ami közvetlenül az udvarra tekint egy kis tornáccal. Az ajtó oldalának támaszkodom, majd szépen lassan törökülésben leülve nézek a sötétkék égre, amin kis pontok csillogokra nézek amik emlékeztetnek a gyakorlásra.

Hiányzik.

Vajon mit csinálhat? Lassan 2 hónapja nem láttam, csak jó kezekben legyen Kakashinál. Ebben reménykedem, és abban, hogy mind ketten fejlődjünk, majd sikeresen felvonuljunk az ellenséggel szembe. És megtaláljuk a húgom. Egy valamit megpróbálok, de előtte előveszek egy tükröt, majd alaposan bekenegetem azokat a sérüléseket amiket szereztem. Aktiválom a tőle kapott rinnengant, és a tükörben figyelem ahogy lassan a szem átvált a valódi mivoltába. Nem tudom így láthatom e.

 



Szerkesztve Yoo Tsubasa által @ 2015. 11. 07. 15:41:57


Akahige2015. 10. 25. 18:15:59#33599
Karakter: Kishuri Tabusa (saját)
Megjegyzés: Barátnőmnek <3


Nekicsapódtam egy fának, és a tövébe pottyantam. Kakashi odalépett, és leguggolt megnézni, nem esett-e nagyobb bajom.

- Egyben vagy?

- Utálom őt – sziszegtem. – De téged is.

- Miért?

- Te kevertél engem ebbe. Nem tudtál volna egy másik tanárt szerezni?

- A jégjutsut használó klánok legtöbbje kihalt. Csak kevés ismert tagjuk van, és ő volt a legkézenfekvőbb.

Dédnagyapám már ötvenedjére vert laposra, miután kijelentette, hogy támadjam meg. Most botján közelebb botorkált, és fogatlan vigyorral nézett rám.

- Ebből mit kéne tanulnom? – Kérdeztem.

- Tanulni? Ezt csak szórakozásból csináljuk, mert több mint fél évszázadik annyi szórakozásom volt, hogy vigyeltem, ahogy váltják egymást az őrök, és néha a köd is bejött a barlangba.

Kakashira vetettem egy gyilkos pillantást, majd fölálltam, és odasétáltam hozzá.

- Ne szórakozzon, tata! Azért hoztuk ki a dutyiból, hogy megtanítsa használni a jég-jutsut. Ha ezt nem tudja, már visszük is vissza!

- Mi az, hogy „tata”? A dédnagyapád vagyok!

Földre koppintott botjával, mire alattam egy jég oszlop bukkant fel, ami a levegőbe dobott. Egy újabb botkoppintástól a jég meglendült, és mit valami baseball labdát, megint repülni küldött. Nyekkenve fának csapódtam. Már jó néhány fa kidőlt, mert olyan erősen vetett neki az öreg.

- Ha kiélvezte az erdőirtást, akár kezdhetnénk is valami hangosat csinálni.

- Pont olyan ünneprontó vagy, mint a nagyapád. Na, jólvan, akarnok kölyök, akkor gyere ide!

Törökülésben egymással szembeültünk. Ő kiegyenesítette hátát, és lehunyta a szemét.

- Csináld utánam!

- Mit? Aludjak el?

- Csak nyugodj meg! A jég nem jön létre, amíg tűz ég benned. A létrehozásához hidegvér kell. Ha használni akarod, engedd el, ami fontos neked! Gondolj rá úgy, mint egy adatra, semmi többre! Amihez nincs kapcsolatod.

Lehunytam a szemem, és Tsubasa mosolygó arca jelent meg előttem.

- Szerintem ez nekem nem fog menni.

A botja koppant a fejemen.

- Mi az, hogy nem fog menni?

- Vannak dolgok, amikkel nem szakíthatom meg a kapcsolatot.

- Ha belejösz, el tudod különíteni magadban a jutsu használatát, és az érzelmeidet. De te amatőr vagy, most nem szabad kötődöd semmihez, hogy sikerüljön.

- Talán Uchiha Sasukének kéne ezt megtanulni - morogtam.

Lehunytam a szemem. Megint Tsubasa arcát láttam magam előtt. Lecsendesítettem érzelmeimet. Csak egy olyan arcnak láttam, mint bármelyik másikat. A mosoly hidegnek, élettelennek tűnt. Semmi érzelem, semmi szikra. Lelkem, elmém egy nyugodt hómező, melyet napfény se zargat.

Éreztem a fejemen dédapám tenyerét. Chakrám átfolyt belé, ő is megtapasztalhatta háborítatlan…

- Nem jó! – Megint fejbevágott a bottal.

- Még jó, hogy ez a pofozkodás lenyugtatja az elmém – szűrtem át a fogaim között.

- Amatőr, harmatos, gyenge. Tökéletes alapanyag. Két-három év alatt mesterien elsajátíthatod a dolgot.

- Két három év? – Kérdeztem nagyot sóhajtva, és megint elöntötte az agyamat a vágyakozás Tsubasa iránt.

Ez persze újabb pofont eredményezett.


Yoo Tsubasa2015. 08. 13. 17:00:17#33300
Karakter: Yoo Tsubasa(kitalált karakter)
Megjegyzés: ~Sir' Medvecukornak


Kívülről egy üvöltöző nőszemély képében jelenhetek meg aki éppen összeesik. A testem igaz, hogy a földön hever de lélegzem és élek, és ez ellen a részem ellen nem fogok veszteni. Mikor újra lehunyom a szemem már melegség vesz körül és egy ölelő kar, pont mint pár nappal ez előtt. Olyan mint ha értem jött volna, tabusa karjaiban ébredtem épp ahogy a mellkasán törleszkedem.

- Szeretlek. – csupán ennyit bírtam kinyögni a fáradtságtól, de még mindig lappangott bennem valami amit már a pecsét is csak nehézkesen bírt el.

- Én is szeretlek. Mindent megadnék neked. – suttogta vissza felém, és rándult arcom egy fájdalmas fintorba. Megint előtört belőlem a tizennégy farkú. Tudom hihetetlen de nem akarom bántani. Soha. Őt soha.

- Én is. Mint ahogy meg is adtam. – mormogom kicsit karcosabb hangomon felé. Ez nem jó, nagyon nem jó. Az álomvilág egyes részei kezdenek megszűnni, menekülő utat adok neki azzal, hogy eltüntetek mindent az útjából.

- És még mit adtam neked? -  szólalok meg a saját hangján, ezzel a frászt hozva rá. Látható jelei vannak, ugyan is hátrálni kezdett, egérutat keresve. Innen veszi át a másik felem az irányítást. Én csak belső hallgató leszek,  győzködhetem Ginkotsut, itt most ő dönt.

- Ismerd be, Kisuri Tabusa, bárhogy is hitegeted magad, ettől a részünktől mindig irtózni fogsz. Utálod azt a parazitát, ami benne van Tsubasában. – ripakodok rá immár a saját hangomon. Ez a szerencsétlen fél a saját hangján megszólalni, pedig, hogy szokott magyarázkodni. Eszméletlen micsoda svindlis ez a bijuu.

- A jobb szememmel egy lélekkötelék kötődött köztünk, amivel az én lelkemben is benne vagy. – érvel tabusa, miközben én a helycserének köszönhetően egy sötét űrben álldogállva figyelem  az eseményeket. Rezzenéstelen arccal, csak győzködöm, hogy ne tegyen hülyeséget.

Ez az ő hisztije, és amint meghallgattam az érvelésem, az eddig boldog Tsubasa valahogy elkomorodott. Felfogom milyen bajaink is vannak, de itt lehetne a lehetőség kilábalni belőle mi hamarabb.

- Meg fogsz utálni minket! Elhagysz, mert egy fertőzött lánnyal vagy. Egy beteggel! Egy selejttel! – fakad ki, és most jön el az a pillanat mikor megértem őt, Tabusát, magamat. Ez a bijuu a fájdalmaimból született, és volt az egyetlen belsőbb barátom eddig. Hogy is fogalmazzak, nekem csak felületes barátaim voltak, mint például Sakura, vagy Ino. Csupán párszor beszélgettünk és hagytuk egymást elúszni. A véleményük nem is számított, tudtam, hogy olyanok mint a többiek, furcsának és félelmetesnek találják azt ami vagyok. Így nem is törődtek velem. Én pedig egyedül éreztem magam, és ez átivódott Ginkotsuba is. Így formáltam a jellemét. Szegény. Most megint valami újhoz kell hozzászoknia. Csak bizalom kell, és megnyugszik.

A fekete anyag kicsapongásai érdekesen érintették Tabusát is. Ez az anyag még magam sem tudom miből lehet, de ugyan olyan chakrája mint ennek a veremnek amiben rostokolok.

- Tényleg ezt feltételezed rólam? – kérdi rezzenéstelen arccal. Meglep, hogy ennyire nyugodtnak mutatja magát.

- Mindenki így viselkedik. Mindig egyedül voltunk! Csak mi ketten voltunk egymásnak! Csak undor és elutasítás jutott osztályrészül.

- Ha csak ez jött le neked az együtt töltött időből, akkor egyáltalán nem ismersz engem. – kicsit meglepődöm, eddig egy rossz szót nem szólt Ginkotsuhoz, csak nehogy most tegye meg. Közeledni kezd amit ez a kis rakoncátlan egy két lépéssel hátrálva fogad, de végül megáll és várja mit akar  tőle Tabusa.

- Azt hiszed, hogy minden hibája ellenére szeretem Tsubasát? Nagyot tévedsz. – a bőrt is átszakító energia ellenére megöleli. Semmi nem történik, nem sérti meg és nem is mozdulnak még újból szóra nem fakad a szája. - Én minden hibáját szeretem. Te nem egy negatív vonás vagy benne, hanem a része. Téged is nagyon szeretlek vele együtt. – nagyot dobban a szívem, pontosan úgy ahogy a bijuumé is.

- „ Látod, erről beszéltem” – szólalok meg , a hangom vízhang szerűen terjed el az üres térben. Elmosolyodom mikor az eredeti, fekete köd nélküli alakját mutatja nekünk. Még én sem láttam. És íme, szelíddé válik mikor Tabusa törődően végigsimogatja a bundáját.

- Erre még nem is gondoltam. – hajtja le a fejét, majd saját hangján szólal meg. Ez is ritka, ám ekkor Tabusa alakja ködként eltűnik – nem akkora puffanással mint ha idézte volna egy klónját- hanem kis felhőként oszlott szét. A tőle kapott szemmel még pár jelenetet láttam ahogy Kakashi megrázza Tabusát és ennyi…

Lassan elkezdett kiengedni abból a veremből, majd megint abban az idézett világban találtuk magunkat, ahova Tabusát is menekítettem mikor bajba kerültünk. A hatalmas fák – amiknek a gyökerei alatt kiegyenesedve is át tudnék jutni – lombjain át halvány napfénysugarak sütnek át. Immár maga Ginkotsu ébresztget, nem olyan vadállat módjára. Érdekes, hiszen pólóban flangáló két lábon sertepertélő farkast ritkán lát az ember. Pláne tizennégy farokkal.

- Jól vagy? – kérdezi a felkaromhoz nyúlva, leguggolva hozzám. Ilyen kedvesnek és nyitottnak még nem láttam.

- Fogjuk rá, hogy jól. – kapok a fejemhez kicsit fintorogva, sziszegve. – Meg kéne nézni a fizikai testemet is. nem szeretném ha valaki piszkálna. – állok fel a segítségével. Kicsit lépkedek, majd megkérdezem tőle. – ahhoz képest tudunk majd beszélni, és még gyakorolni akarok.

- Ugyan mit akarsz még gyakorolni? – teszi csípőre a kezét, és húzogatja a szemöldökét. Nagyot szusszanok, és végre sikerül nem szédelegnem.

- Veled akarok gyakorolni, ne add már itt az egykori anyámat könyörgöm. – szuszogom, majd toporgok egy kicsit amit tolerál még egy kicsit.

- Jól van, jól van. Akkor visszaküldöm ezt a részedet a testedhez. – mosolygok egy hosszat, majd figyelem ahogy kiterít egy tekercset és végre felébreszt.

Amint visszakerültem a testembe ugyan ott találtam magam, a szám körül véres foltokat találok, és egy kicsit fáradtabb vagyok mint kéne de ahogy megítélem nem szorulok segítségre. Hazasomfordálok, pár ember talán megleshet de kit érdekelnek ők most. Csak is  a fejlődésemen van a hangsúly, ahogy Tabusa elment edzeni, úgy nekem is fejlődnöm kell. Egy hétig még otthon pihengetek, aztán készülök egy kicsit hosszabb útra. Esőrejtekbe kell mennem Yoo Suzuméhez. Nem tudom, hogy rokon lehetett vagy sem, de ez a férfi talán segíthet abban, hogy még nagyobb erőt érhessünk el. Majdnem egy héten keresztül meneteltem kíséret nélkül. E közben fejlődött az érzékelő képességem, és képes voltam a rinnenganhoz alkalmazkodni, nagyjából. Bár nem tudom menni fog e vele a nagyobb mértékű chakrakezelés, de meglátjuk.

Péntek van. Pontosan ezen a napon érkeztem Eső faluba, a szürke vízálló kabátomba bugyolálva. Kis kérdezősködés után eljutottam egy hatalmas templomba, ahol is talán még a tücsökciripelést sem lehetett hallani. Magas lépcsősor és fegyvertelen őrök?

- Állj! – szól rám az egyik őrt álló nő. – Ki vagy? – kérdez rám újsmint. lassan lehúzom a fejemről a csuklyát és végre látható lesz az arcom.

- Yoo Tsubasa vagyok Avarrejtekből. Suzume- samahoz jöttem. – a két őr összenéz, majd egy fekete csíkban de különböző alakokban. Különbözően az enyémtől.

- Suzume- sama most éppen nem ér rá. – tolja az arcomba a száraz dumáját. Fújtatok egy nagyot, majd higgadtan felnézek rájuk immár a felemás szememmel, ugyan olyan fekete félíves csíkkal az arcomon. Úgy látszik ez klán jelleg vagy mi a csuda. Ők is tudják valamilyen szinten irányítani az erejüket. Jól elbújtak.

- Menjek be magam vagy beengednek? – váltogatom tekintetem a két ajtónálló között. Engedelmesen utat adnak, majd a nő bevezet engem Suzuméhoz. Egy kellemes lila színű kimonóban üldögélt egy kis asztalka mögött és papírokat írogatott. Illedelmesen levettem a cipőmet, és az engem esőtől védő köpenyt, majd bementem hozzá. Nem lehetett több 24-nél, de látszott rajta, hogy nem ma kezdte a tanítást.

- Jó napot! Yoo Tsubasa vagyok. – felnéz lassan kimérten a papírjaiból, majd megnéz magának. Kicsit megfáradtan álldogálok ott előtte. – Tanulni szeretnék…

- Milyen öröm ezt hallani. Szóval te lennél Masamune lánya, értem. – bólint, majd emelkedik meg a hatalmas test a helyéről. Van vagy két méter magas, hozzám képes borzasztó magas. – Bizonyos módon mi is rokonok vagyunk. Apád unokatestvére vagyok. – szuszog egyet, majd a vállamra rakja a kezét. – Segítek, mert látom, hogy mekkora erőre tehetsz így szert. – bólintok egyet, majd figyelem, ahogy elvezet egy rendezett szobába, és az egyik ott sertepertélő hölgyre bíz engem.

Így lassacskán én is megkezdem a tréningemet a rokonaimnál. Remélem Tabusa szépen halad, bár biztos hiányozni fog, de tudom, hogy szeret és megtenne bármit azért, hogy tisztázza a családom nevét.   


I wanna learn* by Eidorien-Chan



Szerkesztve Yoo Tsubasa által @ 2015. 08. 14. 10:57:34


<<1.oldal>> 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).