Lassan ébredni kezdtem. Egy fejet éreztem a mellkasomon. Elmosolyodtam, ahogy rájöttem, hogy a barátnõm borul nekem. Lehajoltam, és egy csókot nyomtam a fejére.

- Jó reggelt, Hikari! – Suttogtam.

Mikor a mondat végére értem, akkor esett le pár dolog. Egyrészt Mizushi Hikarival már több mint egy éve szakítottam. Másrészt, már nem is vagyok hivatalosan völgyrejteki ninja. Harmadrészt az összes többi részlet, ami az elmúlt pár napja történt. Felpattant a szemem, és megláttam Tsubasa vöröslõ arcát. Egy percig egymásra néztünk, aztán… maradjnk annyiban, hogy amit azután kaptam, nem tettem zsebre. Mikor kikászálódtunk a szabad levegõre, mindkettõnknek vöröslött az arca, habár az enyémen volt még egy különösen vörös, tenyér alakú folt.

Ez után a rövid közjáték után elindultunk. Déutánra elértük a célunkat: a Tûz földjének észak-nyugati részén fekvõ várost.

- Ez rohadt nagy – mondta Tsubasa.

Ez nem hangozhatott túl intelligensnek, de körülbelül nekem is ez volt a reakcióm, mikor elõször itt jártam. Ez még az öt nagy faluhoz képest is hatalmas és nyüzsgõ volt. Az ember azt kívánta, bár három feje lenne, hogy mindenre tudjon figyelni egyszerre. Megálltunk egy magas épület elõtt.

- Itt fogunk kutatni Hikari után?

- Nem, itt fogunk megszállni.

Kibéreltünk egy szobát, és felmentünk. Én elhúztam a függönyt, és bevetettem magam a saját ágyamba.

- Mit csinálsz? Nem a húgomat kéne keresnünk.

- Egyrészt, elsõdlegesen nem Hikarit, hanem orochimarut. Rajta keresztül megtalálhatjuk a kislányt. De nem nappal. Ha alvilági körökben akarsz mozogni, márpedig arra készülünk, ne világosban próbálkozz.

Sötétedésig vártunk, utána a lánnyal felkerekedtünk, és egy általam már jól ismert kuplerájként is üzemelõ kocsmába indultunk. Mielõtt beléptünk volna, mindketten megálltunk az ajtó elõtt. Elõvettem valamit.

- Ez még jól jöhet – nyújtottam át a karom-tõrét.

- Igen?

- Orochimarunak még az alsóbb körökben is rossz híre van. Ha azt hiszik, hogy közünk van hozzá, jó az esélye, hogy megtámadnak.

Mikor befejeztem, egy férfi, és egy kétes küllemû nõ lépett ki az ajtón.

- Gyakran jársz ide?

- Ha információra van szükségem. Tényleg csak akkor – mondtam a lány kétkedõ arckifejezésére.

Beléptünk, és megcsapott az alkohol, kéj és törvénytelenség szaga. A kurvázásnál itt jóval több szokott történni. illegális fogadások, üzletek, miegymás. Nem egy kedves hely, de ilyen akciókra keresve sem találhatnánk jobb helyet. Rögtön meg is találtam, akit kerestem. Egy simlis képû, hegyes orrú komát, aki éppen egy itt dolgozó hölgyet fûzött. Megböktem Tsubasa karját, aki bólintott, és elindult a tömegben. Mikor közelebb léptem a ferfihez, az meglátott, és elindult a sokaságban. Az egyik kijárat felé vette az irányt, de nem jutott messzire, mert Tsubasa elállta az útját, így sikerült utolérnem.

- Á, Tabusa! De rég láttalak! Hallottam, jól sikerült múltkor az Avarrejtekes akciód. Nagy port kavartál.

- Szervusz, Kuronezumi! Szükségem lenne a szolgálataidra.

- Persze, persze. Tippek, pletykák?

- Infó.

- Az drága mostanában, de biztos megegyezhetünk egy barátságos összegben.

 Beszéljük meg egy ital mellett!

Pár perc múlva mindhárman egy asztalnál ültünk egy üveg szakéval és három csészével.

- Jut eszembe, a munkatársamat még nem mutattam be. Morino Tsubasa. Az avarrejteki börtönbõl szöktettem meg.

- Részemrõl a szerencse – nyelt egyet a kurafi.

- Talán már hallottál egy rokonáról, Morino Ibikirõl.

- Hébe-hóba. Ne haragudj, Tabusa, de volna egy kis dolgom, ha elárulnád, miben segíthetek, akkor…

- Orochimaru – jött a tömör, de velõs válasz.

A férfi elõször várta, hogy nevessek, és felkiáltsak, hogy „vicc volt”, de aztán arca szépen lassan átváltott meghökkenésre.

- Információk Orochimaruról? Barátom, sikerült a legdrágább portékámat kifognod. Nem hiszem, hogy ezt egy magadfajta bûnözõ-zsoldos megengedheti magának.

- Nem terveztem fizetni érte.

- Akkor mirõl beszélünk?

- Ezért látogattam el Avarrejtekbe. Kihoztam valakit, akinek az információ kiszedése a kenyere. Tsubasa a vallatási részlegnél dolgozott. Azért zárták be, mert olyan brutális volt a vallatott személyekhez, hogy azok egy életre megnyomorodtak, ha egyáltalán megérték a vallatás végét. Az információt tehát meg fogom kapni, a kérdés csak az, hogy könnyen-e, vagy még könnyebben?

Kuronezumi megint nyelt egyet.

- Éppenséggel ismerem egy-két titkos laborjának a helyét.

Pár perc múlva zsebünkben az értékes térképekkel kiléptünk a kocsmából.

- Ez könnyen ment – Mondta Tsubasa.

- Addig ne mondd ezt, amíg ki nem értünk a városból. Az a kis görény valószínûleg nem fogja hagyni, hogy élve megússzuk fizetés nélkül. Lehet, hogy már ránk is uszított egy-két nagykutyát.

Állításomat igazolandó ketten azonnal utánunk eredtek. Kicsit meghúztam Tsubasa ruhája ujját, aki bólintott. Mikor a szállodába értünk, odasúgta nekem:

- Még kettõ vár fenn minket a szobánkban.

Az ajtó elõtt megálltunk, és rátapasztottam a kezemet.

 - Bansho tennin!

A lány orra nem csalt. A Jutsummal magamhoz rántottam falakit, aki így beleesett a saját robbanócédulás csapdájába. Hatalmas durranás rázta meg az épületet. Robbanás lökéshullámát hárítottam a sajátommal. A másik azonnal nekünk rontott katanájával, ahogy beléptünk, de Tsubasa két könnyed vágással elintézte. Mikor kinéztünk az ablakon, akkor láttuk, hogy a másik kettõ, aki követett, a z ajtó elõtt vár minket. A szobánk nem volt túl magasan, úgyhogy kiugrottunk az ablakon. Én még röptömben ledobtam az egyiket fém-karómmal, a másikat Tsubasa ugyanolyan egyszerûen levágta.

 - Ez nagy csalódás volt, azt hittem az a kis patkány erõsebbeket ugraszt nekünk – jegyeztem meg. – Most már mondhatod.

- Ez könnyen ment – mosolygott a lány.

Se szó se beszéd, kivágtattunk  már is a leggyorsabb úton a faluból. Homokrejtek felé véve az irányt. Nyomasztó érzés vett körül egész végig, így elõvigyázatosságból körbeszagoltam. Igaz nem vagyok ninjakutya , de a különleges chakrám segítségével kiélesíthetem az egyes érzékeimet. Így egy csomó idegen chakra szaga keveredik orromban, és mindegyik jellegzetes. E közben már a fák ágain villámgyorsan ugrálva haladunk a kijelölt hely felé. Most már szétszóródva érzem õket, be akarnak keríteni minket

- Tabusa, lenne egy kis probléma. - közlöm vele, mire azonnali válasz is kapok.

- Igen látom.

- Egy jobbra, kettõ hátul, egy ballra… nem kettõ. – szóval ennyire nem akarnak elengedni engem onnan. Szomorú. Amint az elsõhöz közel érünk, azonnal nekünk támad, kerámia maszkja a jellegzetes anbu felszereléssel villan meg elõttem. Konohából küldték, valószínû hogy az összeset.

Amikor levagdosta, Tabusa felkiált.

- Ballról!- néz felém, én pedig egy kunait elõkapva azonnal szíven szúrtam a maszkos illatõt, így nem beszélhetett a többinek, ha esetlegesen megtalálták volna, megsebesítve.

- Még öten vannak!-  érünk ki egy erdõvel körülvett tisztáshoz. Alaposan körbenéztünk, és megpillantottunk vagy még egy tucat anbut, a fákon és körülöttünk eloszolva. Nem tehettünk mást, felvettük velük  a harcot, a shurikenek, és a tõrök egyfolytában suhogtak, Tabnál van a tõröm amivel hatékonyabban harcolhatnék, de nincs módom rá elkérni.

- Ennyi volt. – jelentem ki, nyugodtan. Ruhám, és bõröm merõ vér volt, éreztem az a jellegzetes fémes facsaró szagot. Végignézem magam, tetõtõl talpig. Gyorsnak kellett lennem, így kicsit maszatos lettem. Le kell ezt mosnom magamról, utálom ha koszos vagyok, fõleg ha vértõl.

- Gyorsan, tûnjünk el innen. - nézek fel Tabusára, õ pedig bólintva indul el újra. Követem, és újból, most már anbu mentesen folytatjuk utunkat Homokrejtek felé. ha a sivatag közepén ránk esteledik meg fogunk fagyni,  így csak az Avarrejteki peremvidéken keresünk egy búvóhelyet. Egy eldugott faodú, nem túl nagy, de épp elég kettõnknek. Elzárjuk a bejáratot, éngem pedig még mindig frusztrál a rajtam maradt vér látványa.

- Tabusa- mondom elnyújtott hangon- ezt hol mossam le ? – nagyot sóhajt, és nagy nehezen enged ki, de végig figyelemmel kísér.

A közelben egy sebes folyású folyó hangja hallatszik, én pedig azonnal mosakodni kezdek, ez a merõ véres ruha mindig szörnyû emlékeket idéz bennem. Ami , hát mint mindig, a családomhoz kötõdik.

Amikor hazaértem , és ott találtam õket . Már megint ilyeneken gondolkozom , de miken is tudnék ha olyan lelki ismeret furdalásom van, hogy ha lehetne, azonnal feladnám magam. Kimostam a véres köpenyt, és igyekeztem vissza a fatörzs rejtekébe. Próbáltunk elhelyezkedni, úgy hogy mindegyikõnknek kényelmes legyen. Igyekszik minél többször mosolyt csalni az arcomra.

- Én így nem vagyok hajlandó!- fúrja talpát a profilomba, én pedig hangtalanul tûröm.

Egy újabb pozíció, én kerültem belülre.

- Asszem meg fogok fulladni ! – csapkodok oxigénhiányos állapotban tengõdve.

- Akkor te alszol kint! – szisszen nagyot rám , mire én azonnal heves reakcióval felelek.

- Nem vagyok hajlandó! Egyébként is vizes mindenem. - nyögöm oda neki törökülésbe vágódva. Inkább alszom így , ülve.

- Hmmm…. meg fogsz fázni. – dörmög hátam mögül, alig húsz centire.

- Szívós vagyok , nem fogok megfázni. – hajtom elõre fejemet, mert már nagyon fáradt vagyok, és lassan , lassan bóbiskolok. Karjai összefonódnak nyakam körül , és hátra ránt.

- Mi a fenét csinálsz ?

- Semmit. Közöd?- hátradõlök, nem érdekel, csak hagyjon aludni, ez a lényeg. Hátamat mellkasának döntöm, és már alszom is.

*~*~*~*

Halk madárcsicsergés fogad, amint ébredezni kezdek. Tab még mindig párna gyanánt szolgál, most minden valahogy intenzívebb színû, és kirína ha valaki kutatna minket. Mocorogni kezdek, de nem tudok szabadulni. Ez meg itt hortyog mögöttem, nagy ritkán felhorkant egyet- egyet. Ezt mondom én rejtõzködésnek. Egy teremtõ lélek szagát sem érzem, csak a miénket. De , hogy nem járhat erre senki ?

- Felébredtél?- kérdi mögülem.

- Már régen , csak nem akartalak felébreszteni. -  bontom ki magam karjaiból, és indulok meg a külvilág felé.

Tsubasa zihálva megállt Tsunade irodája elõtt. Szinte berúgta az ajtót, nagyon meglepve a nõt, aki gyorsan eldugta a szakés üveget.

- Hikari… - zihálta. – Elrabolták! Elvitték a húgomat?

Tsunade azonnal fölpattant, és felé sietett.

- Ki vitte el?

- Nem láttam teljesen, de azt hiszem, hogy… az az A-szintû bûnözõ, aki nemrég járt a faluban.

- Kishuri Tabusa?

- Õ.

Én homokrejteki álcámban az ajtó mögött rejtõztem, és most aktiváltam a nemrég elrejtett robbanó cetliket. A falu falának tövében hatalmasat robbantak. Ekkor, mint aki nagyon siet, és megálltam az ajtóban. Egy kicsit még jobban elmaszkíroztam a külsõmet, ugyanis a faluvezetõ már látott. Nemcsak a magasságom, az arcvonásaim, és a hajszínem változott meg, de itt-ott véreztem és füstölögtem is.

-Tsunade-sama! – Biccentettem, majd rákezdtem. – Gondolom, Tsubasa már tájékoztatta a helyzetrõl. Sajnálom, nem tudtam megakadályozni, hogy elvigye a lányt.

A nõ csak meredt rám értetlenül.

- Te ki a rosseb is vagy?

- Bocsánat, a nevem… Obeora Nodaris. Homokrejtekbõl jöttem, és egy küldetésem során én akadtam rá egy véletlen folytán Tsubasa húgára.

- Értem. Mindjárt összeszedek egy csapatot, és…

- Arra nincs idõ! – torkoltam le. – Tabusa minden perccel messzebb jut a lánnyal. Az én javaslatom az, hogy Mi ketten azonnal üldözõbe vesszük, és visszaüzenünk, ha rájöttünk, hova megy.

- Miért akarja egyáltalán elvinni a kislányt? – értetlenkedett a nõ.

- Ez csak egy teória, de szerintem el akarja adni.

- Hogyan?

- A lány, ha jól tudom, Orochimaru fogságában volt, és az õ kísérleteinek az alanya volt. Sokan az alvilágban sokért nem adnák, hogy egy ilyen lányt megvizsgálhassanak, és esetleg megtudják a praktikáit. – És ezzel még csak nem is hazudtam.

- Ez elég beteg dolog. – Tsubasa sem hazudott.

- Akkor azonnal induljatok utána.

- Igenis – bólintott a lány.

- Van bármi ötletetek, hogy hova tarthat?

- Ismerem azt a várost, ahol az ilyen illegális kereskedelmet leggyakrabban lebonyolítják, de meg kell bizonyosodnom róla. Valószínûleg Tabusa oda tart. Aztán üzenek ide is, és Homokrejtekbe is.

Minden nemû búcsúzkodás nélkül elindultunk kifele a faluból. Azt már nem láthattam, ami az irodában a távozásunk után történt. A hokage egy ideig még az ajtót nézte, amin kimentünk, aztán összevonta szemöldökét, és annyit mormolt:

- Tabusa. Miért szólította így Kishuri-t?

Ami még kétségbe ejtõbb volt (vagyis lett volna, ha tudok róla), hogy utána leült az asztalához, és körmölni kezdett egy „Tisztelt Kazekage!” kezdetû levelet.

Mi eközben mentünk a város felé, amire utaltam, nem is sejtve, hogy nemsokára nem az akatsuki lesz az egyetlen szervezet, ami vadászni fog ránk.

- És ha mindkettõ?

- Mindegy. Mikor indulunk?- legyintettem, hagyjuk is inkább nekem csak a genjutsuival árthat , ha egyáltalán akar. De nem hinném, nem olyannak látszik…

- Amint nem hasogat annyira a fejem.

- Te iszákos . – jegyzem meg halkan, mikor zörögni kezd a mirelit borsó a fején.

- Jól van ám. – löki oda válaszként. Ahelyett hogy inna , gyakorolhatna kicsit vagy tudom is én, csak pusztítja az agysejtjeit. Én megmosom az arcomat, majd megkínálom egy kis dangoval. Miközben majszol, megosztok vele néhány információt.

- Én még sosem jártam ilyen helyeket, ez nekem nem illik. Én mindig itt éltem ebben a burokban, csak néha járok ki a városba. – koncentrálok a koszos edények mosogatására.

- Ebben a burokban? És hogy hogy egy ilyen elzárt helyen?- nyammogja a gombócokat, majd hallom hogy csikorog a szék , karcolva a padlót.

- Nem is tudom pontosan, olyan furcsa. Nem tudnám megfogalmazni. Úgy érzem mint ha egy énekesmadár lennék egy kalitkában. – háttal állva neki , nem láthatja a könnyeimet, amik lustán gördülnek le az arcomon. Ez szétszaggatja a lelkem, az hogy a múltról, és a jelenrõl esik szó, na meg a húgomról.

- Miért sírsz?- kérdi közelítve huppogó léptekkel. Aztán csend. Odanyújtja tányérját, én pedig szipogva tagadom.

- Én nem sírok!- szemeim az õ arcára tévednek, a rinnengan. Azonnal a langyos vízbe merítem a mosnivalóm, és arra terelem figyelmemet .

- Nem tudod letagadni, de akkor miért nem hagytad itt a falut ?- áll még mindig mellettem, én pedig kezet törölve végzek a dolgommal.

- Mert akkor azonnal üldözni kezdenének, és azt hinnék egy másik faluhoz szegõdtem. Engem csak egy eszközként tartanak számon, már aki.. – karját megfogva tolom kicsit arrébb utamból.

- Eszköznek tartanak, pedig az erõd több figyelmet igényelne. – tart vissza, mit akar ezzel mondani?

- Épp az a baj hogy fontos vagyok a szemükben, nem szeretem ezt a sok figyelmet. Én csak normálisan akarok élni. – felnézek a nálam majdnem  egy fejjel ,magasabb fiúra. Nagyot sóhajtok , vannak olyan pillanatok az életemben, amikor azt kívánom bár csak meghaltam volna akkor amikor a szüleim is.

- És mi lesz a húgoddal?

- Mondtam már, kerestem, nem találtam… - vágom oda neki mire rám ordít.

- Én nem ilyennek láttalak elõször! Ilyen gyengének és összetörtnek!-  nem enged, egy kis remény van abban hogy ki szeretne rángatni ebbõl a szituációból, de nem is tudom.

- Bocsáss meg . – kiviharzok a házból, és a lehetõ legnyugodtabb helyre igyekszem. A házhoz nem messzi tóhoz. Ott szoktam hallgatni ahogy a szél felkapja a vizet, és fröcskölve a partra dobja a cseppeket. Mint ha halkan próbálna követni.

Leülök a víztükör szélére, és belenézek. Néha a fodrok torzítják az arcom árnyékát, de magamra ismerek, és  az oly kínzó emlékek kezdenek halványulni fejemben. Hála égnek, tudtam hogy ide kell jönnöm. Édesanyám folyton itt gyakorolta a víz elemû jutsuit , én pedig csak irigykedtem hogy milyen menõ anyám van.  Õ sincs. A házban pedig apám volt az úr, mindig az orrom alá dörgölte hogy lehetnék szorgalmasabb, a húgom mindig jobban csinál mindent nálam , pedig milyen picike még. Most már úgy 13 éves lehet, és valóban erõs?

- Mindig elfutsz a gondok elõl? Meg kéne találnunk a húgodat. – morran fel mögöttem, én pedig elzavarom minden gondolatomat.

- Ezzel csak még jobban fel fogsz kavarni mindent, viszont akkor nem kell félnünk hogy esetleg lebukunk. – ropogtatom meg ujjaimat, és felkavarom a tó vizét egy laza kézlendítéssel.

- Ügyesek leszünk, nem bukunk le , szerzünk információt a húgodról . Meg is van hogy hol kezdjük !

Tsubasa a mélyhûtõbe nyúlt, és egy adag borsót vett elõ. Azt konyharuhába csavarta, és (már-már szó szerint) a fejemhez vágta. Én valami köszönetfélét nyöszörögtem.

- Ez van akkor, ha nyakló nélkül vedel az ember.

- Én igenis mértékkel és tartózkodással ittam – motyogtam.

- Persze-persze. Mérték a vödör, tartózkodás az asztal alatt.

- Már ilyen korán reggel undok vagy velem?

- Dél van.

Leborultam az asztalra, és visszatettem a borsót a homlokomra. Leült velem szemben és gondolkodni kezdett.

- Mi zavar?

- Semmi komoly – morogta szarkasztikusan. – Csak mindenki úgy tudja, hogy egy nõcsábász homokrejtekit szállásolok el, a húgom álcájáról teljesen megfeledkeztél, keres minket az Akatsuki, ezért el sem tudunk menni, és ha nem is ez lenne a helyzet akkor sem tudnánk feltûnés nélkül elmenni, mert amíg a „húgom” itt van, nem hiszem, hogy Tsunade beleegyezik, hogy küldetésre menjek. A slussz poén pedig az, hogyha valaki eljön meglátogatni Hikarit, akkor tuti fel fog tûnni neki, hogy a kislány másnapos.

Egy darabig csak néztem magam elé.

- Hikari?

- A húgom.

- Ja, igen… egy másik Hikarira gondoltam.

- A lényeg a lényeg – sóhajtotta. – Monst nem áll túl rózsásan a helyzetünk. Akár a húgomat jönnek meglátogatni, vagy akár a falu vezetõi kikérdezni, hogy hol volt, akár a „homokrejteki megmentõjét”, így is úgy is le fogunk bukni. Nem mondhatom az, hogy elmentek sétálni.

- Csak ha megtaláljuk az igazi húgodat.

- Amit már megpróbáltam. Évek mentek el az életembõl azzal, hogy igyekeztem megtalálni Hikarit, de mint látod, nem sikerült.

- Sok dolgot nem lehet megtalálni a hegy tetejérõl.

A lány kérdõn nézett rá.

- Nem is vagy te olyan másnapos, ha már képes vagy rébuszokban beszélni.

- Csak azt mondom, hogy aki Avarrejtekben élte le az életét, annak mindenbõl a legjobb jutott, például információforrásból. Aki viszont kénytelen évekig üldözöttként élni, az gyakran tartalmasabb infókat kap.

- Most lehet, hogy azt hiszed, segítettél, de…

- Én olyan züllött helyeken is szerzek információkat, amikre avarrejtekiek nem is gondolnának. Lehet, hogy egy bûnözõ segítségével már menne.

- Érdekes. Azt mondod, meg tudnád találni?

- Azt mondom, hogy több esély van rá, ha az én informátoraimmal is megpróbálkozunk – Mondtam, miközben megfordítottam a mirelitborsót. - Tudod, mi történt vele?

- A legutóbbi infóm, hogy Orochimaru elvitte.

- Ez ígéretesen hangzik.

- Hogyhogy?

- A fickóval van tele az alvilág. Félmillió emberrel tartozik, és kábé ugyanannyi vadászik rá. Rengeteg információt fogunk tudni róla szerezni.

- Értem. És mik azok a helyek, ahol én nem kérdeztem volna felõle, de lehet, hogy tudnának ott valamit. Csak egy ilyet mondj!

- Kuplerájok?

- Ott a pont. – Töprengve nézett rám. – Tudod, mikor találkoztunk, meg voltam gyõzõdve róla, hogy amolyan kegyetlen vagy, és erõszakos, amolyan igazi bûnözõ alapanyag. Mostanra nem tudom eldönteni, hogy jó lelkû, vagy züllött vagy.

- És ha mindkettõ?

- Mindegy – legyintett. – Mikor indulunk?

- Amint nem hasogat annyira a fejem.

Nem veszel palira Tabusa, attól hogy változtattál a külsõdön a chakrád nyomai elárulnak. Ezeket az apró, számomra szaglással érezhetõ nyomok egy kocsmába vezetnek, ahova a skacok is szoktak járni. És mit látnak szemeim, éppen Ino-t fûzi, szegény hiszékeny lány. Meglepetés muhahhhaaa …..

 - Szia Ino! Látom találkoztál új homokrejteki haverommal. - hozom rá a szívbajt Tabra.

 - Igen. Tök jól elbeszélgettünk. Ti jártok, vagy valami?- egy hatalmas röhögõ görcsöt folytok el, még hogy én vele? Ekkora egóval megáldott ürgével?Ráadásul tudom hogy csak a harcmodorunkat akarja „tanulmányozni” .

- Nem, dehogy. Viszont a húgom hiányol. Nagyon megszeretett. - fordulok az immár szõke fejû Tabhoz. Pont Homokrejtekinek kellett alakulni… bár így szõkén valamivel helyesebb… na mindegy hagyjuk !

- Te megõrültél, hogy a saját külsõdben csajozol a faluban?- pirítok rá Tabra aki csak lohol mellettem , újból visszavéve a ház felé, ahol senkinek nincs bejárása.

- Nem egészen a saját külsõm, csak elmentem egyet…

- Inni. Igen, tudom. Abban nagy profi vagy. – persze, látszik honnan való, nálunk nem ihat senki, maximum suttyomban. Na jó amikor nagy bánatom van,  akkor nekem is lecsúszik egy kicsi. Megint a házban vagyunk végre, Tab a szalon spicc állapotában tengõdik leül, hol fel-feláll, és járkál. Késõ van már,  így helyet készítek neki ahova lefeküdhet, és próbálom odaráncigálni.

- El ne ess nekem ! Hallod?! – inog meg amint próbálom karjába csimpaszkodva a fekhely felé manõverezni.

- Engedj már, el nem látod hogy tudok egyedül is jár.. -  és ebben a szent pillanatban úgy esik orron a saját lábában, mint egy öregasszony az otthonkájában. És arccal felszántja a megvetett ágyat .

- Tõled kéne félnem? Na alvás te holtkóros! – végre a helyére vánszorog, és ráhajtom a takarót, na meg bezárom az ajtót, nem akarok megint utána futkosni.

Elindultam a dogomra, elõször is valamit enni, és a választásom egy kis dangora esett . Majd a nap tökéletes befejezése gyanánt elindultam fürdeni, de vajon mit csinált Inoval? Ittak, azon kívül. Ino nem olyan hülye aminek látszik, megvannak  a képességei ahhoz hogy a „fejedbe lásson” . Szóval nem kell félnem attól hogy valami olyat kotyogott esetleg ki , ami miatt egyenlítenem kell valakivel is a számlát. Felkötöm a hajamat lófarokba, egy törölközõt csavarok magamra, majd kinyitom óvatosan a szobám ajtaját… nagy szemekkel körbenézek, sehol senki, nyomás! Tabusa alszik, én pedig gyors kicsit huppogó léptekkel közelítek a nyitott tetejû fürdõ felé. Lepakolom a cuccom , és megmártózom végre. Orrig a meleg vízben ázom , és közben gondolkodni is van idõm, de még mennyi.

Így idehozni egy idegent, megõrültem én? de nem néz ki annak az égbekiáltóan veszélyes fazonnak, ha nem nézzük a rinnenganját. És tisztára akarja mosni a nevemet, bár nem tudom hogyan lesz képes rá. Megvallom õszintén , valami nagyon ismerõs ebben a srácban, nem tudom honnan, de a chakrájából nyugodtság árad, és ez valamelyest biztosít a felõl hogy nem akar bántani.

Na szálljunk ki a vízbõl, mert olyan leszek mint egy aszalt szilva. Alig hogy kiszálltam, és a törölközõmért nyúlnék egy hatalmas suhanással csapódik ki a tolóajtó. És kit látnak szemeim ! Tabusa kicsit álmos fejét , aki éppen orrvérzéssel küszköd. Én pedig amilyen gyorsan csak tudom magam elé kapom a törölközõmet, és azonnal ráordítok.

- Mi az Istent csinálsz ?? Na takarodj! – csaptam vissza az ajtót, és magamra csavartam a törölközõt , és egy fintorral az arcomon tipegek be  a házba. Tabusa éppen vizet enged magának, és kiles az egyik vastag fal mögül. Ránézek, és vörösödni kezdek, majd amilyen gyorsan csak tudok bemegyek a szobámba, és magamra veszek egy hosszú combközépig érõ felsõt, meg  alsót. Majd kimegyek inni én is valamit, és még mindig ott találom, amint iszogatja a vizet. Én pedig nem egy kis vizet fogok bedobni, hanem egy egészen más átlátszó folyadékot. Felnyúlok a felsõ eldugott polcra, és elõveszem az én kis drágaságomat, és öntök is magamnak.

- Ömm mit iszol ?- pislog Tab, és próbálja ki totózni hogy mit csinálok én ott.

Egy egyszerû alakváltó jutsuval ilyen könnyen meg lehet õket téveszteni? Végülis logikus: minél aprólékosabb valaminek a védelme, annál egyszerûbb dologgal lehet átütni rajta. Á, ha ezt elõbb tudom… akkor is elfelejtettem volna. Momentán sétálgattam, a Yoo rezidencia folyosóin, és zsörtölõdtem Tsubasa utolsó mondata fölött.

- „No tapi és ne törj össze semmit”. Csak mert gyereknek nézek ki, még idõsebb vagyok, aranyanyám.

Gondoltam egy kicsit kószálok a saját szakállamra a faluban. Végigsétáltam ugyanazon az úton, ahol bejöttünk, de mikor elmentem a Yoo család képei mellett, a kis Hikari képe szemrehányóan nézett rám. Nagyot sóhajtottam, és alakot váltottam. Az elõbbi bejutásunkból okulva az avarrejtekiek bármit eltûrnek maguk mellett, aki egy kicsit ismerõs (bejövetelünkkor ez volt Tsubasa.) Tehát felvettem többnyire a saját alakomat egy pár változtatással: szõke haj, Homokrejteki ruházat, rajta egy olyan fejpánttal, kicsit barnítottabb bõr, és az arcomon is változtattam épp csak egy hangyányit, hogy ne emlékeztessen túlzottan az igazi ábrázatomra. Még egyszer Hikari képére néztem. Valahogy anévrõl mindig egy másik lány jut eszembe. (Ezzel amúgy nem is mondtam hülyeséget, egy másik játékban Tabusa ex-barátnõjét Hikarinak neveztem el, Tsubasa húgától függetlenül.)

Kiléptem a házból és elindultam. Még homokrejteki ruhában is vonzottam a figyelmet, de nem tehettem mást, ha avarrejteki lettem volna, mindenki azt kezdte volna kérdezgetni, miért nem ismer. És mivel Homok és Avar puszipajtások, ez tûnt a legkézenfekvõbb választásnak.

Lassan lement a nap, úgyhogy a legalkalmasabb hely egy szórakozóhely volt. Ideje becsajozni… vagy legalábbis látszatra. Besétáltam az elsõ klubba, és megvártam, míg egy kicsit feltöltõdik a hely. Aztán kerestem egy alkalmas leányzót, akit meghívhattam egy üveg szakéra. Kicsit homályos volt a lány tekintete, úgyhogy nem lehetett nehéz dolgom. Miután kicsit beszélgettünk errõl-arról, odébb invitáltam, egy csendesebb helyre. Nem ellenkezett túlságosan. kivonultunk az utcára.

- Szóval… Homokrejtekbõl jöttél?

- Onnan. A klíma kicsit napos és szeles, de még mindig jobb, mint Esõrejtekben.

- Az biztos. És mi hozott téged szerény kis falunkba?

- Hát… ez-az. Jelentették, hogy errefelé láttak egy A-osztályú bûnözõt, elsõsorban azért jöttem. Meg amúgy látogatóban vagyok egy barátomnál, biztosan ismered Yoo Tsubasát.

- Õ találta meg most a húgát – mondta a szöszi hirtelen elmosolyodva. – Te is segítettél megtalálni?

- Mondjuk, hogy közöm volt hozzá.

- Tényleg? Ez nagyon kedves tõled.

- Egy picit becsíptél nem? – Kérdeztem kedélyesen.

- Ugyan! Ahhoz képest semmi, amit a hokage szokott produkálni.

Felkaptam a fejem. Hurrá, témánál vagyunk!

- Miért mit szokott?

- Õ nem ilyen helyekre jár, inkább kisebb kocsmákba. Néha a kéjenc Jirayát is magával viszi.

- Az nem lehet semmi. Képzelj el egy részeg kagét. Letarolja a fél falut egy ivászat alkalmával.

- Hál’ istennek azt nem szokta.

- De tudná, ha akarná.

- Az biztos.

- Igen, mert van az a spéci technikája, az a… az a…

Gyerünk már! Segíts ki egy kicsit! Csak a technika nevét mond meg.

- Hát ugye az emberfeletti ereje, a csigái, meg…

- Sziasztok! – Köszönt egy fájdalmasan ismerõs hang.

Megpördültem a tengelyem körül, és megpillantottam Tsubasát.

- Szia Ino! Látom találkoztál új homokrejteki haverommal.

- Igen – mosolygott a lány, ezek szerint Ino. – Tök jól elbeszélgettünk. Ti jértok, vagy valami?

- Nem, dehogy. Viszont a húgom hiányol – fordul hozzám. – Nagyon megszeretett.

Búcsút intettünk a lánynak, és elindultunk hazafelé.

- Te megõrültél, hogy a saját külsõdben csajozol a faluban?

- Nem egészen a saját külsõm, csak elmentem egyet…

- Inni. Igen, tudom. Abban nagy profi vagy.

- Végre –visított a fülembe magas hangon. – Már alig vártam, hogy ideérjünk. Nagyon kíváncsi vagyok.

- Kíváncsi? Mire?

- A fullprofi fedõsztoridra.- na , hát ha nem balf@sz , és nem tolja el amit kérek tõle , akkor simán beengedik .

- Na figyelj öcskös, egy egyszerû alakváltó jutsuval az itt látható kiscsaj alakját veszed fel. Õ a húgom, Hikari . Nem fognak gyanakodni, fõleg hogy én megyek veled. – adom kegyes kacsóiba a fényképet, és hagyok egy kis idõt hogy végigmérje teljesen. A Falu kapujától csupán egy negyed órányi járástól voltunk, így sürgettem , hogy vegye fel a húgom alakját és kövessen. Egy bólintást kaptam válaszul, na meg egy kicsit szemrehányó mondatot nyög ez után.

- Most alacsonyabb vagyok mint te , ez diszkrimináció. – egy kisebb füstfelhõ kíséretében változott át Hikarivá.

- Nem baj, tökéletes lesz. – megkócolom a haját , mire szisszenést hallat .

- És ez biztos ?- motyog mellettem baktatva, és figyeli az egyre közeledõ Konohai fõkaput.

- Biztos, nekem csak a Hokage asszony ordítja le a fejemet, más nem mer belém kötni. – ismertetem vele a helyzetünket. Csak néz elõre, aztán már libbenünk is be a kapun köszöntve Izumot és Kotetsut.

- Nicsak, csak nem megkerült a kishúgod? – kérdez rám Izumo. Én egy pillanatra felé fordulva nyugtázom érdeklõdését.

- Igen, végre sikerült. Most végre nyugodt lehetek. – be is engednek se szó se beszéd, és azonnal a házam felé vesszük az útirányt. A klánom jele díszeleg a halvány lila kapun, majd egy hatalmas lépcsõsor vezet az úti célunk felé.

- Ez lenne a te otthonod? – kérdi felvéve eredeti alakját. Derekamra rakom mancsaimat, és körbevizslatok, ezt a helyet olyan jutsu övezi ami lehetõvé teszi azt, hogy egy illetéktelen behatoló se jöhessen be. Ez a falu és a klánom még megmaradt tagjait is érinti .

- Igen, gyere csak be. A falon mindenhol a klán tagjainak képei, kezdve nagypapámmal, akinek Narutoéhoz hasonló kis bajszocskái voltak az arcán. Tab megér betelni a látvánnyal, sorra olvassa a neveket…  „ Yuko, Zakuro, Hikari, Tsuba..sa „ mindegyik kép alá oda volt firkantva formás ezüst színû betûkkel, hogy kinek hány farkú bijuut sikerült megteremtenie. Élõ eszközként használtak minket, arra a célra hogy megalkossuk ezeket a szörnyeket, és lehetõleg minél kontrollálhatóbb, és erõsebb formában. Ez a két tulajdonság nem születik meg mindenkiben egyszerre tökéletesen, és nem is fér néha össze egymással. Ezért van, volt, és remélhetõleg lesz rajta mindenkin ez a három kombinációs pecsét, a lelkünket köti össze a testünkkel . Mindenki retteg a bijuuktól, mert gonoszak, és nem bírnak velük. Halálunk után ezek a láncok már nem köthetõek testhez , így elszabadulnak. Ekkor lépett be az Uzumaki és az Uchiha klán. Borzasztó volt nézni azt amit ezek mûveltek. Veszekedni egy elszabadult vad „lelken” , amelyik csak egy olyan jinjurikire vár aki legjobban hasonlít az õt megalkotóra. Így lehet õket megfékezni , nem pedig azzal hogy elvesszük egymástól mint a kisgyerekek a játékokat.

- Szóval te lennél a 14 farkú ?- röhögi el magát . Visszatotyogok hozzá és az orrára kötöm.

- Vicces vicces , Mr.Nemakarokkislánylenni !- vihogom el magam, és már is a szobám felé veszem az irányt visszaszólva az óriásnak.

- Nem ér leskelõdni – mondta miközben egy törölközõvel távolodott.

Megvan a fordított pszichológia? Arra utalgatnak, hogy nem akarják, hogy valamit megtegyél, de pont ezért teszed meg. Ezt sokan direkt használják céljaik elérésére, de gondolom neki nem ez volt a terve. Remélem. Illetve tényleg remélem?

Így vagy úgy, ha nem szól rám eszembe sem jutott volna megfordulni, de így… egy darabig harcoltam az érzéssel, majd oldalra könyököltem, és kilestem ujjaim mellett. Olyan helyet keresett a folyónál, ami többnyire rejtve van. De mivel én a vízesés mellett voltam nem nagyon volt rejtett hely. Hogy is írjam le a látványt? Nem láttam semmit, de amennyit láttam az pont elég volt ahhoz, hogy tetsszen. Finom alkata volt, átlagos, mégis tetszetõs idomai, és én semmit sem láttam, mert már a vízben volt! Brühühü!

Éppen csak átsuhant az agyamon a gondolat, hogy esetleg meglátogatom, de ez elég volt ahhoz, hogy elszégyeljem magam, és elõre forduljak. Ehelyett elõszedtem a holmim, és két konzervet raktam a tûzre. Nemsokára vissza is tért, még nem szárítkozott meg rendesen, és így, kicsit nedves ruhákban is ugyanaz a „nem látok semmit, de az pont elég” érzés fogott el. Talán ha megint leitatnám… nem! Kishuri Tabusa, bírjál magaddal!

- Ez mi? – Érdeklõdött.

- Vacsora.

- Instant ramen?

- Nem egy fejedelmi fogás.

- Tökéletes – rázta a fejét. – Az otthonomra emlékeztet.

- Tényleg?

- Van ott egy stand, ahol nagyon finom rament adnak.

- Majd holnap megnézzük – javasoltam.

Lefekvéshez készülõdtünk. Kioltottuk a tüzet, majd nyugovóra tértünk.

- Tégy magadnak egy szívességet! – Mondtam félálomban. – És ne kérj meg rá, hogy ne érjek hozzád.

- Rendben van, ha anélkül is a helyeden maradsz – motyogta vissza.

Ennyit a fordított pszichológiáról.

Másnap reggel ébredés után elindultunk a falu felé.

- És a te meséd? – Kérdezte egy óra gyaloglás után.

- A mesém?

- Igen. Nemrég ismerlek, de tudom, hogy nem vagy egy bûnözõ jellem. Hogy kötöttél ki ott, ahol vagy. Mit tettél, hogy olyan magas összeget adtak ki rád?

Nagyot sóhajtottam.

- Semmit? Az csak a hírnévért volt.

Furcsán nézett rám.

- Ne mondd, hogy egy kis hírnévért magadnak álltál A szintû bûnözõnek.

- Nem magamnak.

- Hát?

- A falumnak.A vezetõvel arra gondoltunk… vagyis inkább az én ötletem volt, hogy ha azt látják, hogy egy erõs ninja Völgyrejtekbõl jött, aki még a kagékat is legyõzi, akkor tódulni fognak oda a küldetéseikkel. De legalább egy párat kapunk.

- Tehát a faludért csinálod?

- Igen.

Nem szólt többet. Láttam a szemén, hogy nem hisz nekem. Nem érdekelt túlságosan. Egyre közeledtünk a faluhoz, estére már oda is értünk.

- Végre – mondtam megörvendezve. – Már alig vártam, hogy ideérjünk. Nagyon kíváncsi vagyok.

- Kíváncsi? Mire?

- A fullprofi fedõsztoridra.

- Megölted Peint? – kérdeztem sietõsen

- Dehogy. De szerintem még ezt a testét se pusztítottam el.

- Ezt a testét? Na, mindegy! Most mit csinálunk.

- Amit mindig…

- Azt ne mondd, hogy iszunk.

- Akkor kifogytam az opciókból.

- Csak ez az egy ötleted volt ? – szisszenem el magam, mire furcsán nézett rám. Ha gond van iszunk, ha bánat van iszunk, üldözés után? Iszunk . Ezt a májam nem fogja bírni , a végén még kartonpalotában végezzük.

Folyamatosan gyors tempóban haladtunk, figyelve, hogy nem követ e minket valaki az Akatsukisok közül. Furcsa csend, de ha nem jönnek utánunk úgy is jó. Visszazártam a pecsétet menet közben. Az egyetlen hely ahol el tudunk vegyülni Konoha. De ott fel fogják ismerni azt a szerencsecsomag Tabusát. Na nem baj, segítek neki bejutni, de kell valami fedõsztori.

- Irány Konoha hapikám ! – állítom meg Tabot aki mindjárt filozofálni kezdene arról hogy miért is nem kéne nekünk odamennünk.

- Engem ott felismernek, egyébként is miért pont oda? – teszi karba kezeit és kérdõen néz szemeimbe.

- Mert ez a legnépesebb település, azért. Na meg azért mert ha beteszik a pracliukat oda akkor azonnal tudni fogunk róla. Simán be tudlak juttatni oda. – nem is gondolkodik, azonnal rávágja a válaszát.

- Kíváncsi leszek erre a fedõ sztorira . Akkor hát menjünk. – el is indultunk , messze lesz még a Tûz földje, de megéri. Annyi jounin, meg õr , meg anbu tag van ügyeletben hogy simán kiszúrnának egy piros felhõs köpenyû duót. Ha meg nem akkor hardcore seggberúgást fogunk kapni. Beletelik 3 napba mire oda fogunk érni.

A narancssárga ködben úszó Nap, már lassacskán a horizont alá bukik, és lassacskán  felváltja az ezüst színben táncoló Hold. Ráérõsen keresgélünk táborhely után , amikor is ráakadunk egy kicsit eldugottabb helyre egy vízesés mögött.

- Ez tökéletesnek ígérkezik. Szerinted ? – bök felém fejével, mire én körbepördülve fáradtan mosolyodom el.

- Nekem megfelel, voltam már ennél ezerszer rosszabb körülmények között is. – beljebb megyek, és homályba vész a testem, körbeölel a sötétség. Ez a sötét anyag alkotója a lelkembõl, és testembõl  kreált bijuunak. A bijuu én , én a bijuum vagyok. Külön gondolatokkal rendelkezünk, de hozzám tartozik. Ha elválnánk jelenleg akkor egyikünk sem maradna életben. Visszasétálok, addigra már Tabusa lepakolt és tüzet próbált gyújtani.

- Mit szerencsétlenkedsz ? – tekintek le az apró kis fa halomra. -  Katon: Endan ! – egy kis olajat jutattam a halomra , majd meggyújtottam.

- Ó kösz. – melengeti kezeit a most már lángoló halomnál. Én pedig a nekem leterített pokrócra ülök le, majd a táncoló lángok már melegíteni is kezdik arcomat. Még beszélgetünk egy sort Tab-bal, de utána elindultam fürdeni.