|
|
Szerepjáték
(Naruto)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Blacky | 2009. 08. 18. 01:00:32 | #1544 |
Karakter: Maya (Erdő)
Maya:
Szemhéja lassan ereszkedik le, majd mély levegőt vesz, és ez nekem elég ahhoz, hogy még dühösebb legyek.
- Ne húzd az időt, Sasori! Beszélni fogsz! – hangom fenyegető csengése betölti a szobát, és a stressz majd’ úgy kezdi ki idegeim, mint annak idején, azon a hűvös éjszakán. Teljesen az érzés hatása alatt léve, kipirulva a haragtól kulcsolom nyakára ujjaim, kicsit megszorongatva. Nem áll szándékomban kárt tenni benne, és a jelenlegi állapotomban… úgysem lennék rá képes. De meg kell győznöm, hogy madárként daloljon!
Nem tudom, mit akar ezzel a fene nagy titkolózással… De úgysem érdekelte sohasem, hogy megértem e mit miért tesz…
Megremegnek ujjaim miközben nyakát szorítom, körmeim bőrébe mélyednek, fogaimat összeszorítom, így küzdök feltörekvő könnyeim ellen. Nem fogok megalázkodni előtte! Még egyszer nem! Különben sincs már értelme sírni egy évekkel ezelőtti elcseszett kötelék miatt! De mégis mit képzelt?! Hogy hagyhatott el engem magyarázat nélkül?! Miért jött az Akatsukihoz, és mi a vérhabos pokolért hozta ide a seggem?!!
Erőfeszítésem értelmetlen, könnyem kigördül szememből, s egyenest az Ő arcára pottyan. Meg is lepi, és immáron egyből felnéz rám. Felnéz… dehogy néz! A lelke mélyén becsmérelve, s lenézve köpne maga elé! Szép volt Maya… ennyi idő után sem tudsz uralkodni magadon, ha róla van szó!
- Még nem mondhatok semmit neked… - súgja kissé rekedt hangon, és én csalódottan eresztem lejjebb a fejemet. Még… utána sem fog! Ennyire azért már ismerem. De engem nem fog hitegetni, nem vagyok az a fajta nő!
Ránézek ismét, folytatnám rohadtul sikeres meggyőzésemet, amikor hirtelen kipattan mutatóujja, s mielőtt még leordíthatnám a fejét, testem a falba ütközik. Mi a bánat?! Hát tényleg ennyire gyenge lennék, hogy csak így dobálhat össze-vissza?! Mit csináltam hat év alatt, basszus?!
- Hé! Engedj el! – kiabálok rá. Mit képzel magáról?! Azt hiszi hogy csak mert most le vagyok gyengülve már valami megállíthatatlan faszagyerek lett?!!
- Ne hangoskodj… - te meg ne parancsolgass nekem, nem vagyok a csicskád! - … mert ha megtudják, hogy itt vagy, mindenki ideözönlik, és egyszerűen megölnek – mondja olyan hidegvérrel, hogy lúdbőrözni kezdek tőle. Tehát nem tudják, hogy itt vagyok… tehát nem az Akatsukinak kellek. Akkor önös érdekből hozott ide. De mi a halálnak?! A tanácstalansággal megfűszerezett tehetetlenség jeges gombócként szorítja össze a torkomat, szemeimbe tüskékként beleszúrva a tetves könnyeket. Kezeim ellenkezésem ellenére is a fejem felett végzik. Teljesen ki vagyok szolgáltatva. Sunai harcosként utolsó erőmig próbálkoznom kéne, de ellene, és ilyen állapotban úgy sem lenne esélyem. Na meg aztán… én nem félek tőle. Csak kurvára fel vagyok háborodva, és értetlennek, valamint hülyének érzem magam!
- Eressz el! Mit akarsz tőlem? – ezt a kérdést a mai nap folyamán ma hallja kábé századjára. Pedig most nem azt kérdezem mi célból hozott ide. Ó, nem… Hanem azt, hogy mi céllal kent fel a szobájának falára. Ez rohadtul érdekelne.
Ficergek egy keveset, de semmi eredménnyel. Mérgesen nézek kakaószín szemeibe, melyek sokkal közelebb vannak, most hogy feltérdelt. Összehúzott szemekkel pillantok rá, miközben próbálom figyelmen kívül hagyni férfias illatát, mely betölti az orrom. Meleg tenyerét érzem vállamon, és felháborodva parancsolok rá, hogy engedjen el.
- Ne érj hozzám! Válaszokat akarok! Tudni akarom! – rivallok rá. Engem nem etet meg ezzel a „még nem” dumával. Most rögtön dumálj!
Szemeiben furcsa csillogással ragadja meg a köntös anyagát, és húzni kezdi lefelé.
- Mit képzelsz? Hagyd abba! – végképp nem értem, ezt mire véljem? Újból közelít, s arcunk között elfogy a távolság… Puha, meleg ajkait érzem enyémekre simulni, és szemeim akkorára kerekednek, mint két kistányér. Miért teszi ezt velem…? Miért vágja alattam a fát, miért?! Annyi évre hagyott magamra… annyi átbőgött éjszakán, s annyi férfin vagyok már túl… évekig… mindenben és mindenkiben csak őt láttam… a partnereimben, a kis bábhasználó tanoncgyermekekben, a telihold sápadt fényében… mindenben…
… és most… hogy már átéltem a megelevenedett poklot, és már végre kezdtem elfelejteni… megjelenik… idehoz… és megcsókol? A magyarázkodást félrelökve… csak úgy, mint akkor…
Igazi rohadékként képes az érzéseimet semmibe véve nekem esni? Annyi, de annyi sebet szakít fel ezzel bennem! Ajkainak íze.. forró nyelvének simogatása… Sasori…
Miért vagy ilyen kegyetlen velem? Mit tettem, amivel ezt érdemlem tőled…?
Mikor végre elválik tőlem, én csak hitetlen szemekkel, s mély arcpírral, megrökönyödött hanggal vagyok csak képes szólni hozzá.
- Mit jelentsen ez? – lehelem alig hallhatóan. Nem értem…
- Vedd aminek akarod, nem érdekel – köszönöm szépen. Akkor annak veszem, hogy alábecsülsz engem, és csak egy könnyű kis nőcskének tartasz… ismételten köszönöm. - … de most pár órára csak az enyém leszel… Maya… - hangjától ismételten kiráz a hideg, csakúgy mint régen… nem tudom megmondani, hogy akkor mit éreztem iránta, de azt tudom, hogy most mit…
Bosszúvágyat, dühöt és megvetést! Azon kívül pedig…
Nem tudom…
Egy újabb, de immáron egy hevesebb, vadabb csókot lop tőlem, miközben kezeivel kioldja a csomót a derekamnál, s amint a puha anyag megadóan szétnyílik rajtam, már meg is van szakítva a csók. Még jó, hogy a bugyimat visszavettem alá…
Lehunyom a szemeimet, és mélyeket lélegezve, kezeim ökölbe szorítva próbálok érzelmeimen uralkodni. Máskor is látták már a melleim. Nem nagydolog. Nem vagyok szemérmes, szűzies kislány, mégis… a tudat, hogy most Sasori nézegeti az én testemet, az… megalázó. Kurvára ki vagyok szolgáltatva neki, és nem tehetek semmit! Félszemmel látom, hogy újra bábtechnikáját használja, immáron az ágyhoz lincselve engem, a puha frottír köntös meg valahol a szoba másik végében landol. Felém kerekedik, és úgy nézek rá, hogyha a tekintettel ölni lehetne, Sasori már réges-rég feldobta volna a talpát.
- Perverz disznó! – sziszegem sértetten, és elfordítom a fejemet. Istenem… jobban zavarban vagyok, mikor először ért hozzám férfi. Az hirtelen jött, és semmit sem jelentett. Mert… mert…
- Kikérem magamnak… mintha az én hibám lenne. Én is csak pasi vagyok… - leheli nyakamra majd nyelvével is rákontrázik, amelytől újfent megbizsergek a fejem búbjától a nagylábujjamig. Velem ezt nem teheti!
- Ne merj úgy kezelni, mint a többi szakadt kis nőcskédet! – morgom mérgesen, végig szemeibe nézve, de amikor arcán obszcén kifejezéssel simít végig melleimen, fejemet megemelve, összeszorított tekintettel fojtom vissza a felkívánkozó sóhajt.
- Egyáltalán nem kezellek úgy – kerekedik felém, s onnan tekint rám, mikor már hajlandó vagyok ránézni.
- Naná, hogy nem. Őket nem kell megbéklyózni, önként és dalolva hullanak a karjaidba – ráncolom össze a szemöldököm, mire az ő ajkán egy sármos félmosoly görbül ki. Most meg mi van?
- Csak nem féltékeny vagy, Maya? – kuncogja el kissé magát, majd végigsimít combom belső ívén, és én megrándulva nyikkanok fel. Miért gyakorol rám ilyen hatást?
- Dehogyis… - köpöm undorral – csupán utálom, ha lenéznek – mondandóm süket fülekre talál, ugyanis melleim elvonják a figyelmét. Ismét be kell hunynom a szemem, de testem akkor is kocsonyaként remeg. Mikor rájuk lehel, bimbóim már akkor kipattanva ágaskodnak rá, így el nem tudom képzelni milyen kemények lehetnek, mikor már szájának forró barlangját, s nyelvének vad körözgetését is átélik. Fogaim összeszorítom, de hiába, ívbe feszült testtel nyögök fel, végig a lepedőbe kapaszkodva…
… amíg kezeimet nem fordítja ellenem. Aljas szemétség! Mi értelme van ennek így?!
Tenyerem önállósítva magát fogja közre arcát, úgy váltunk ismét csókot, és nyelvének kényeztetése kiváltja belőlem a legrosszabbat: vissza is csókolok! Mekkora egy ribanc vagyok… ő már nem az a Sasori… igazából fogalmam sincs, hogy ki… de érti a dolgát, annyi szent.
Ujjaimat végigzongoráztatja felsőtestén, s lila ködbe burkolódzó elmémet hitetetlenebbnél hihetetlenebb gondolatok töltik ki. Az olyanok, mint; „hű, mennyire izmos lett azóta!” vagy „milyen jó érzés őt érinteni…”
Egyszóval totális zöldség leszek. Mikor belenyal a köldökömbe, és fekete alsóneműm húzná le rólam, csak akkor jut az eszembe, hogy tiltakozni kéne…
- Elég! Sasori… Mi értelme, ha kényszerből teszem? – nyögöm még mindig vörös arccal. Visszahajol hozzám, s ajkaimba lehelve válaszol.
- Sajnos kénytelen vagyok ilyen módszerekhez folyamodni, Maya… Másképpen csak olyan lennél, mint a többi kis szakadt nőcske, akik önként és dalolva hullanak az ölembe – ismétli meg szavaimat. – Na, meg aztán… - simítja meg forró arcomat - … én tudom, hogy te velük ellentétben nem tennél így. Érted már? – nem… - másképpen nem lehetek veled, Maya… - szemeim ismét hatalmasra kerekednek. De miért akarsz velem lenni, Sasori…?
- Danna! – üti meg fülünk hirtelen kintről egy hang, mire Sasori méregtől eltorzult arccal néz az ajtó irányába.
|
| timcsiikee | 2009. 08. 14. 16:18:43 | #1506 |
Karakter: Sasori(Erdő)
Sasori:
Támadásba lendülök előhívott bábommal, azonnal övét kezdem csapásokkal mérni, de könnyen kitér előlük. Nem is csodálom. Ritka olyan női bábmester van mint ő, én már csak tudom. Talán ő az egyetlen igazi. De hozzám nem tud felérni, én vagyok a legjobb. Ujjaim lendületesen mozognak, ahogy karjaim is, és igyekszem minden komolyabb seb nélkül legyőzni, hisz ha egy penge is hozzáér súlyos méreg kerül a szervezetébe, amit szeretnék elkerülni, mert a szenvedését nem akarom látni.
- Egy pillanatra se merészelj félre nézni! – kiált felém. Észre sem vettem, hogy egy pillanatig nem a harcra figyelek. Nem vall rám ez a viselkedés. Lassan ideje a játékot befejezni, mielőtt észrevesz minket valaki. Egy pillanat alatt körbenézek, majd mikor támad, egy füstfelhőt robbantok kettőnk között, hogy ellopjam kicsit szeme világát. Egyenesen a felhő közepébe kerül, majd visszahívja bábját, mikor érzi, hogy semmi esélye így támadni. Kihallgatom lépteit, majd saját bábommal lesújtok rá egy sima pengével. csak kis sebet ejt, de ez is bőve elég.
Nem sokkal később, kijön a felhőm bűvköréből, vállát fogva és felnéz rám.
Szemeimben semmi érzelem, ahogy arcomon sem, de általában így nézek az emberekre. Kecses ujjaival hívná elő ismét bábját, de esélytelen, hisz lebénítottam,
- Mit… művelté… - mögé kerülök egy pillanat alatt, és ismerős képek kerülnek szemem elé. Ujjaim lágyan teszem tarkójához, érzem puha bőrét.
- Ugye jól tudod, mi következik most, Maya? – fülébe súgom minden egyes szavam, hozzá simulva. Annyira megváltozott mióta nem láttam.
- Fogd be – felesel szisszenve, majd kifordul karjaimból.
Szerencséd volt… Másnak nem hagytam volna, hogy csak így elmeneküljön, bár tudom, hogy te másokkal ellentétben nem fogsz elfutni… Mint egy igazi sunai… utolsó cseppig küzdesz… ez a csodás sunai tanítás…
Felém támad egyszerű verekedős módszerrel, de kissé arrébb hajolva védem ki, majd mutató ujjam homlokához teszem, és elkábítom. Előre hull egyenesen karjaimba, és pedig könnyen elkapom, és felemelem.
Előhívom Hiruko-t, majd beleülök, vele a karjaimban, és visszaindulok a bázisra.
Jó kis növényszerző túrára indultam… fogtam helyette egy „régi” virágszálat…
~*~
Beviszem szobámba, és lefektetem az ágyra. a nem messze lévő asztal előtti széken helyet foglalok, és végig csak őt nézem, ahogy alszik.
Nem kell sokat várnom, máris ébredezni kezd. Elég erős szervezete lehet. Alig hogy kitisztítottam sebét és kivettem szervezetéből a mérget, már fel is kelt.
- Nem reméltem, hogy ilyen hamar magadhoz térsz – üdvözlöm ezzel az egyszerű mondattal.
Amint meghallja mély duruzsoló hangomat, kipattannak szemei, és felugrik az ágyról. Nem is ő lenne…
Már megint harcba kezdene, de charkaáramlása még nem a megfelelő ahhoz, hogy harcolhasson, így egyensúlyát veszve esik össze, megint nekem ütközve.
- Nem érdemes próbálkoznod. Pár napig úgysem leszel képes használni a chakrádat – fogom meg, hogy ne essen össze előttem.
- Miért hoztál ide? Mit akarsz tőlem? – kimarja magát kezeim közül és szúrós tekintetekkel ajándékoz.
Hogy mit akarok? Megmenteni… azon kívül pedig nem tudom… majd elválik…
- Azt neked nem kell tudnon – ha továbbra is élni akarsz. Felállok székemről, majd ajtómhoz megyek.
- Na de… és mégis most hova mész? – kérdi megint kimászva az ágyból, de vissza is esik.
- Mindjárt jövök. Zuhanyozz le, és ne próbálkozz szökéssel. Esélytelen, Maya… - szólok rá. majd magára hagyom… Hozok neki valamit enni, hátha jobb lesz... a kedve is… De kétlem…
~*~
Egy tálca teli étellel megyek vissza a saját szobámba, ügyelve, hogy senki ne vegye észre, hogy két adagot viszek. Csak felesleges kérdezősködés lenne belőle. Tudják jól, hogy mikor viszek két adagot, és csak szerencsém, hogy minden szoba chakra szigetelő, nem érzik hogy ninja van a közelben. Egy sóhajjal lépek be a szobába. Túl nagy a csend, és nem látom. Vagy épp a zuhanyzóban van még, vagy…
Biztos ott van… értelmesebb annál, minthogy kivégezze magát a szökési kísérlettel.
Leteszem az asztalkára a tálcát, majd leülök székemre, és leveszem köpenyem, kezd melegem lenni.
Hallom ahogy épp törölközik, de még mindig csak motoszkál. De sokáig tart… Chh… nők…
Felállok és átmegyek a szobán ráülök az ágyamra.
Végre kijön a zuhanyból, a sötét fürdőköntösben, mellkasánál épp hogy összeér a puha anyag. Lágy szemeivel végigfut rajtam, és rájövök, hogy felsőtestem fedetlensége miatt. Hát igen, ritkán veszek a köpeny alá pólót, inkább csak ősszel meg télen. Hasonló képp nézek végig rajta, főleg hogy most jobban megvizsgálhatom idomait. Igazi nő lett belőle, bár ezt már akkor megállapítottam, miközben hoztam a karjaimban. Felidéz sok emléket szemeinek látványa, nem állom meg szó nélkül.
- Meglepő, hogy még nem rontottál ki egy ablakon – szakítom meg a hirtelen beállt csendet beszólásommal.
Nem reagál rá, csak morcosabban néz rám.
- Miért hoztál ide? Mit akarsz velem? – lépdel felém némán, mezítláb talpaival. Acra egyre torzabb a komor kifejezéstől, látom elhatározottságát.
- Mondtam már, hogy nem kell tudnod – sóhajtok csalódottan. Nem árulhatom el, mert ellent mondana minden eddigi eszmémnek, ha kijelenteném… hogy…
- Mégis mit képzelsz te magadról? Ennyi év után van képed elém állni, elrabolni, aztán kussolni? – mit ne mondjak… igen… de ismerhetnél már kedves Maya. Mérgesen közeledik felém, érzem minden porcikájában az igerülséget, a fűszerezettséget és temperamentumot. Sokkal pimaszabb lett mint régen volt - Akkor semmit se jelentettem neked… - ha te azt tudnád… - miért lenne most másképp? Csak egy akadály voltam, amit mihamarabb meg kellett szüntetni! – hazugság és titok - Még magyarázatot sem voltál hajlandó adni! – felesleges lett volna - De erre most válaszolni fogsz, Sasori! Válaszokat akarok a kérdéseimre, most rögtön! – fakad ki, mezítelen vállam markolja meg, hogy hátralökhessen az ágyon, és felém kerekedve csikarhasson ki belőlem választ. Tudja jól, hogy most minden erőm visszafogom, most hagyom, hogy kiadja minden dühét – Válaszolni fogsz nekem… - mormogja mérges szemekkel, néhány nedves hajtincse lehullik, és arcomra cseppennek a lehűlt vízcseppek. Olyan közel van az arca, hogy kissé elkerekednek szemeim, de nem adom jelét meglepettségemnek. Szétcsúszik rajta a köntös, de nem mutat sokkal többet, mégis… Annyi év után most még jobban látom benne a nőt. Lassan lehunyom szemem, hogy a látvány ne ébressze fel bennem a vágyat. Mégis csak pasiból vagyok, a látvány csodákra képes.
- Maya… - duruzsolom halkan, szemeim még most sem nyitom fel, csak ökölbe szorítom a kezem.
- Ne húzd az időt Sasori! Beszélni fogsz! – ujjai nyakamra kulcsolódna. Ha ruha volna rajtam, már azt markolná és biztosan úgy húzna fel. Érzem a visszatartott erejét, hogy csak meg akar félemlíteni, nem tudja megfojtani. Egy könnycsepp cseppen az arcomra. Hogy honnan tudom? Sós az íze.
Meg is lep, és kipattannak szemeim, látom szeme zugában a könnyeket.
- Még nem mondhatok semmit neked… - súgom halkan, majd kipattintom mutató ujjam, ét a falnak szegezem erőmmel. Még jó hogy többszörös erőfölényben vagyok, úgy kezelhetem bábtechnikámmal akár egy embert.
- Hé! Engedj el! – morcoskodik, de nem figyelve rá kényelmesen felülök az ágyon.
- Ne hangoskodj… mert ha megtudják hogy itt, vagy, mindenki ideözönlik, és egyszerűen megölnek – hunyorítok rá, hogy nyomatékosítsam mondanivalómat. Nyel egyet, de könnyeit még mindig alig bírja visszafogni. Egyre jobban csúszik szét rajta a köpeny, főleg akkor mozdul, mikor karjaik feje fölé szegezem, csuklóit keresztbe téve.
- Eressz el! Mit akarsz tőlem? – nyöszörgi halkan. Próbálna kiszabadulni, de túl gyenge még hozzá. Hogy mit akarok? Ahogy egyfolytában nézem, egyre többet.
Maya…
Nem bírom tovább… Akarlak…
De nem így…
Tovább akartam erre várni, de már nem tudok, alig bírok testemnek parancsolni. Viszont még nem mondhatom el neki… még nem… Maya… én…
Feltérdelek az ágyon, megtámaszkodom, és felé hajolok. Egy szemvonalban vagyok vele, végig arcát nézem.
Egyik kezem vállára teszem, a köpeny alá.
- Ne érj hozzám! Válaszokat akarok! Tudni akarom! – még mindig ellenkezik. Hát nem érted hogy nem fogok semmit mondani? Elkezdem válláról lesimítani a köntöst, felcsillanó szemekkel – Mit képzelsz? Hagyd abba!
Nem bírom tovább. Hozzá hajolok, eltűntetem azt a pár centiméter távolságot, ami kettőnk között volt, és ajkaira tapadok.
Oly’ rég megtehettem volna már, több éve, de nem voltam rá képes, és most… igazi szemét módjára, elhitetve semmisségem úgy közeledem felé, mintha csak egy eszköz volna…
Sajnálom… idővel mindent megértesz majd. Fészkelődik, de egyre gyengébben, ahogy mélyítem a csókot. Olyan finomak az ajkai, hogy elválni is nehezemre esik tőle. A másik válláról is lesimítom a köpenyt, és már csak mellei tartják a puha frottír anyagot. Megfogom az összekötő szalagot, és a masnira kötött csomót kezdem széthúzni, fogy fokozatosan levegyem róla a ruhát. Abbahagyom a csókot, és lassan elhajolok tőle, közvetlen közelről nézek barna szemeibe, amikben a gyertya lángja tükröződik vissza.
- Mit jelentsen ez? – súgja ajkaimra, kissé elgyengülve.
- Vedd aminek akarod, nem érdekel… de most pár órára csak az enyém leszel… - válaszolok én is susogva, érzelemmentes arccal – Maya… - súgom még utoljára lágyan, majd újabb, sokkal mohóbb csókot követelek tőle. Karom megtámasztom feje mellett a falon, kissé felé kerekedem, és úgy veszem birtokba ajkait.
Már úgy kívánlak, hogy meg sem tudom mondani mennyire. De vissza akarom magam fogni, mert ő nem egy egyszerű nőcske… ő más…
Ő most csak az enyém…
Maya… én…
|
| Blacky | 2009. 07. 02. 23:38:05 | #1034 |
Karakter: Maya (Erdő)
Maya:
Unott faarccal ácsorgok Suna főkapuja előtt, lezserül a hatalmas ajtónak támaszkodva, miközben élvezem a szél játékát a hajammal, s öltözékemmel. Vihar lesz… nagyon is jól tudom. Kockázatos ilyenkor kint lennem, de nem tudok elmenni. Nem, nem lennék rá képes. Érzem, hogy valami nincs rendben Sasorival. Az utóbbi időben rettenetesen furcsa. Készül valamire… én tudom. Ismerem. És most kijöttem ide, mert… mert… már rémeket látok. Félek, hogy egyszer csak úgy, mindenféle magyarázat nélkül itt hagy engem. Egy hete minden éjjel kijárok ide, és várom, amiről soha nem akarom, hogy valóra váljon.
Félek.
Teljesen bezárkózott… még előlem is. Mit tegyek?
Nem akarom elveszíteni… nem… az ő hiányát már nem tudnám elviselni…
Léptek zaja üti meg a fülem, és szívem hatalmasat dobban. Nem lehet… kizárt, hogy ő legyen!
- Maya, állj el az utamból! – hallom az ismert, mély hangot. A vacsorám táncra perdül a gyomromban, a lábaim remegni kezdenek, szívem zakatolását a fejemben érzem. Tényleg ő az… miért van itt?
Tudom jól, hogy miért, mégis felteszem magamnak az idióta, védelmező kérdést. Nem akarom, hogy igazam legyen! Nyelek egyet, majd halkan megköszörülöm a torkom, hogy ne érződjön hangomban a remegés.
- Még mit nem? Csak nem hitted, hogy ilyen könnyen hagylak elmenni… - villantom rá szokásos félmosolyom. Most ezzel védem meg magam. Meg fogom állítani! Nem mehet el!
Látom, ahogy a sziluettje egy kézjelet mutat, majd halk suhogást hallok, ahogy elhalad mellettem. Dühösen fordulok hátra, az éles sziklák felé.
- Sasori! Nem mehetsz el! – kiáltom ingerülten utána, s kezem magától mozdul, hogy egy kést rántson elő, s nekiiramodva dobjam felé. Lassan nem látok a dühtől. Vérem tombol ereimben, a feszültség teljes lila ködöt okoz odabent. Újabb és újabb fegyvereket hajítok irányába, pedig jól tudom, hogy semmi haszna. De most nem bírok gondolkodni.
Egy rántást érzek a karomon, ahogy a hátam mögé szorítja azt, és az erős testet, ahogy hátulról hozzám simul.
- Mindig is jobb voltam nálad, te is tudod… - csapja meg fülcimpám meleg lehelete. Nem fogom fel öntelt mondatát. Küzdök, amíg küzdeni bírok.
- Nem hagyhatsz itt – hangom szánalmasan meggyötört, fátyolos szemeimből legördülnek könnyeim. Nem bírnám nélküle… nagyon fájna a hiánya… Vissza kell tartanom! Muszáj…
Érzem ujjait a tarkómnak feszülni, érzem chakrája vibrálását, hallom utolsó szavait.
”Sajnálom…”
Sötétség…
***
Rémülten, izzadt testtel, zilált hajjal, könnyes szemmel riadok fel álmomból. Sajgó koponyámra szorítom kezeimet, és mélyeket lélegezve próbálom csillapítani szívem vad dübörgését. Nem.. nem hiszem el… már hat éve történt… mégis vele álmodom… mégis ugyanúgy fáj…
- Útállak… - sziszegem fogaim közül a sötét szobának, mielőtt visszahanyatlok a párnákra. Útállak Sasori… mégis mit műveltél velem? Erős és rátermett nő vagyok… mégis kísértesz álmaimban… mégis fátyolos lesz a szemem miattad… mégis összeszorul a mellkasom… De gyűlöllek…
És magamat is gyűlölöm. Azt gondoltam bármit megteszek, hogy visszatartsalak. De végül nem tettem semmit. Ha mégis, az is csak szánalmas próbálkozás volt, amit te figyelembe sem vettél. Hisz itt hagytál. Nem vagy itt velem. Magamra hagytál… nem jelentettem neked annyit, hogy itt maradj, de még annyit sem, hogy megmagyarázd. Csak eltűntettél, mint egy bosszantó és idegesítő akadályt.
Ökölbe szorítom kezeimet, majd kiengedem őket. Nem érdekes. Ez már a múlt. Beletörődtem. Iszonyatosan fájt… de végül beletörődtem…
Még aznap délután a Kazekage küldetésre hívott. Találtak valami nyomot az Akatsukiról. Persze… a múltkorában is engem küldtek, és semmi sem volt ott! És hogy kárpótoltak-e érte?
A nénikéjüket.
***
Sebesen ugrálok a faágakon, amikor hirtelen léptek zaja üti meg füleimet. Azonnal előrántok egy kunait, s a hang irányába hajítom.
Reccs.
Hát csak következtetni tudok, de szerintem egy fába találtam. Ha csak az illetőnek nincs ilyen kibaszottul kemény feje. Azért megnézem. Sose lehet tudni. Kisebb terpeszbe állok, majd elrugaszkodom a faágtól, és újabb kicsi terpeszbe érkezek. Előttem csaknem egy méterre egy láb áll, így felkapom a fejem, frufrum hátralibben a copfommal együtt. Szemeim kistányér méretűre kerekednek.
Nem igaz… egy akatsukis áll előttem, de nem is akármilyen… Sasori… Ő is… közéjük tartozna…? Végigfuttatom rajta tekintetem.
Nem változott sokat…
Szép arcán alig látszódnak meg az évek vonásai, vörös üstöke ugyanolyan, mint amikor utoljára láttam, a mogyoróbarna szemek hasonlóan végigmernek engem, ahogyan én őt. Piros felhős köpenye eltakarja fizikumát, így azt nem tudom szemügyre venni. Jesszusom… ez tényleg ő… Habár egy percig sem kételkedtem, mégis hitegetnem kellett magamat, hogy fel tudjam fogni: újra látom őt. Legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna… hogy valaha az életben… még egyszer… találkozok vele…
- Maya… - ejti ki halkan a nevem. Ahogy megérinti hangja a fülkagylóm, úgy érzem, mintha csak mellbe vágnának. Forróság és düh cikázik végig a testemen, indulataim nehezen tudom csak fékezni.
- Sasori… - suttogom magam elé. Vajon mi lesz most? Mit mondunk egymásnak? Mit teszünk?
- Még mindig jobb vagyok nálad – mondja egyszerűen, és a mellette becsapódott kunai végén lévő lyukba csúsztatva kezét felém hajítja. Összeszűkül a szemem, majd egy egyszerű szaldóval kitérek csapása elől. Üdvözlőajándék, mi? Ha te így állsz hozzá…
- Majd meglátjuk – vetem oda neki,és ruhám zsebébe nyúlva veszem elő kedvenc bábom tekercsét. Előhívom.
- Lássuk… - ő is úgy tesz, ahogy én, s amint megidézi, egyből irányítani kezdjük őket. Még mindig jó… látom tudása nem változott az évek folyamán. Csakhogy… most én is erősebb vagyok! Egy rejtett katanával zúzom össze bábjának hátát, mire az darabjaira hullik. Heh… ennyit bírtál?
- Egy báb csak annyira erős, mint a leggyengébb illesztése – vetem oda neki pimaszul, mire ő unott arccal néz vissza rám, és megejt egy „látom, tanulsz”-t. Előhív egy erősebb bábot, és vadul támadni kezdi az enyémet. Mosolyogva térek ki csapásai elől, miközben figyelem gyors ujjmozdulatait. Már reflexből tudja, hogy irányítsa a bábját, nem is kell rám figyelnie. Tekintetét kezdem fürkészni… elmélyült, sőt nem egyszer néz arrébb. Bedühödök. Ennyire nem becsülhet alá!
- Egy pillanatra se merészelj félre nézni! – förmedek rá, hogy visszahúzzam a valóságba, majd újból lecsapok a rejtett karddal, de a hangos csattanást követően lila füstfelhő kezd el gomolyogni közöttünk. A francba! Mérges gáz! Ráadásul az orromig sem látok tőle… ez így nem lesz jó. Megpróbálom a hangok alapján irányítani bábomat, de nem hinném, hogy sokat érek el vele. Fenébe!
Stratégiát váltok, és inkább szaladva próbálok kikerülni a füst hatóköréből, de egy vágást érzek a karomon, mire ösztönösen felszisszenek. Jézusom, hogy lehetek ennyire hülye?! Gyorsan összetapasztom ajkaimat, és nekiiramodva kiszaladok a gomolygó lila ködből. Kiérek, hál’ Istennek, és egyből farkasszemet nézek egy barna szempárral. Grr… Mozdítanám mutatóujjam, de nem történik semmi. Nem.. nem érzékelem a chakrámat…
- Mit.. művelté… - kezdenék bele, de úgy érzem, összeesek, pláne, amikor egy könnyed mozdulattal a hátam mögé teleportál, csak úgy, mint annak idején. Érzem ujjait a tarkómnál… érzem, hogy remeg a lábam… A fenébe is, már nem az vagyok, aki voltam! Jobb vagyok, erősebb! Nem hagyhatom, hogy úgy végződjön, mint legutóbb!
- Ugye jól tudod, mi következik most, Maya? – suttogja ördögien a fülembe, teljesen hozzám simulva. Tudom… csak nem akarom elhinni… Nem akarom elhinni, hogy úgysem érhetek fel hozzá, és legfőképpen azt nem, hogy megint nem tettem semmit!
- Fogd be – szűröm fogaim közül, majd összegyűjtve maradék erőmet perdülök meg a szorításból. Nagyon közel vagyunk egymáshoz… Meglendítem öklömet, de ő enyhén hátrabiccenti fejét, így kivédve az ütésem. Te szemét.. mocsok… útállak!
Egy ujja hirtelen homlokomnak feszül, és tehetetlenül csuklok össze, beletörődve a körülölelő melegbe és sötétségbe.
***
Laposakat pislogva térek magamhoz, és az első, amivel szembesülök, egy… idegesen vibráló, éles fényjelenséget keltő gyertyaláng. Visszazárom a szememet, majd újból felnyitom, hátha megszokom a félhomályt. Jézusom… hol vagyok? Uh… de fáj a fejem…
- Nem reméltem, hogy ilyen hamar magadhoz térsz – hallom Sasori hangját, amitől egyből kipattannak fáradt szemeim. Ő… itt van? Ve.. velem? De mégis hol az az itt?
Egyből felpattanok az ágyról, amin eddig feküdtem, és dühösen csillogó szemekkel nézek egykori legjobb barátomra. Nem mondok semmit, már megint eluralkodott rajtam a méreg… Gyors kézjeleket formálok, és összpontosítanék, de fordul egyet a szoba, megszédülök, és egyenest Sasori mellkasába fejelek.
- Nem érdemes próbálkoznod. Pár napig úgysem leszel képes használni a chakrádat. – oktat ki. Hát ez.. igazán remek…
- Miért hoztál ide? Mit akarsz tőlem? – rántom vissza a testem, és mélyen a szemébe nézek. Üres és semmitmondó tekintet…
- Azt neked nem kell tudnod – áll fel a kis székről, és az ajtóhoz lép. Egy pillanatra megáll bennem az ütő.
- Na de.. és mégis most hova mész? – pattanok fel, de már megint szédülni kezdek.
- Mindjárt jövök. Zuhanyozz le, és ne próbálkozz szökéssel. Esélytelen, Maya… - mondja, majd kilép az ajtón. Ökölbe szoruló kezeim alatt széthasad a takaró.
***
Miután sikerül valamennyire lenyugtatnom magam, - és megbizonyosodok, hogyha nem akarok sült csirke lenni, nem megyek az ablakok közelébe – ellépek zuhanyozni. Jól esik a meleg víz kényeztetése, kitisztítja a fejem, és kicsit éberebb leszek tőle. Elkomorodok. Mégis miért hozott ide? Lehetséges, hogy az Akatsukinál vagyok? Túsz kell neki? Vagy meg akar ölni? Megrázom a fejem.
Ugyan, ha ez lenne a célja hat éve is, megtehette volna. Akkor miért? Tanácstalanul lépek ki a zuhanykabinból, és meglepődök. Egy bordó, női köntös. Bent pedig illatos, női tusfürdő… eh. Nagy kujon lett ebből a Sasoriból. Végül is magamra öltöm a köntöst, és karjaimat összefonva lépek vissza a szobába, ahol ő már az ágyon ül. Köpenye most a fogason van, rajta meg csak egy fekete nadrág, semmi több. Arcom kifejezéstelen, de szemeimmel feltűnően végigmérem izmait. Hm… fejlődött, az biztos. Az évek során szélesebb lett a válla, karja és felsőteste izmosabb lett… Igazán vonzó férfivá érett.
- Meglepő, hogy még nem rontottál ki egy ablakon – támad le azonnal. Úgy látom olyan pimasz, mint régen. Már ha nem unottan néz ki a fejéből.
- Miért hoztál ide? – lépek közelebb. – Mit akarsz velem? – ráncolom össze a szemöldököm.
- Mondtam már, hogy nem kell tudnod – de én válaszokat akarok! Ha kell, erővel szedem ki belőled!
- Mégis mit képzelsz te magadról? – kezdem higgadtan, pedig valósággal fortyogok a dühtől. – Ennyi év után van képed elém állni, elrabolni, aztán kussolni? – minden szót jól megnyomok, miközben egyre közelebb lépek, így már előtte állok. Nem bírom már sokáig. – Akkor semmit se jelentettem neked… miért lenne most másképp? Csak egy akadály voltam, amit mihamarabb meg kellett szüntetni! Még magyarázatot sem voltál hajlandó adni! De erre most válaszolni fogsz, Sasori! Válaszokat akarok a kérdéseimre, most rögtön! – kiborult a bili. Hat év feszültsége most egy az egyben kijött rajtam, és mindet a megfelelő emberre zúdítottam, akár egy vulkán. Indulatosan megragadva vállát lököm az ágyra, és fölémászva kissé szétnyílik rajtam a köntös. – Válaszolni fogsz nekem… - ismétlem meg, és csak remélni tudok, elég meggyőző voltam e.
|
| timcsiikee | 2009. 06. 21. 18:01:42 | #924 |
Karakter: Sasori (Erdő)
Sasori:
Éjszaka van, a szél felkapni készül jó pár porszemet. Órák kérdése és hatalmas homokvihar lesz. Köpenyem alá téve összes tekercsem és egy hátizsákba téve felszerelésem indulok a falu főkapuja felé. Elméletileg egyetlen egy lélek sem tudja, hogy mire készülök. Senkinek sem szóltam… a Saját nagyanyámnak sem… Talán távozásom után egy-két héttel majd rájönnek, hogy önszántamból hagytam itt mindent, de véghez kell vinnem azt, amit elterveztem, és semmi pénzért nem fogom feladni. Pár méterre a kijárat előtt megpillantok magammal szemben egy női alakot, végül mikor szemem megszokja a sötétséget és közelebb érek, meg is látom, hogy ki az.
- Maya… állj az utamból! – kérem halkan velem szemben álló társamat. Tudom, hogy meg akar állítani… De sajnos… Most a kedvéért sem fogom feladni tervemet.
- Még mit nem? Csak nem hitted, hogy ilyen könnyen hagylak elmenni… - veti felém fél mosollyal. Látom most is elemében van. Nem mondhatom el neki, hogy talán ő lenne az egyetlen aki vissza tud tartani, mert akkor ezáltal erőt nyerve próbálna megállítani. Nem hagyhatom…
Egy könnyed mozdulattal távol, mögé teleportálok, a sziklafalak közé.
Azonnal felém kapja tekintetét.
- Sasori! Nem mehetsz el! – kiált utánam, és már futna is, egy kunait előkapva. Csak az idegesség teszi ezt, tudom, hogy nem akar bántani. Lassú és egyszerű mozdulatokkal térek ki csapásai elől, látom arcán az ingerültséget és félelmet, szemében a fájdalmat.
Elkapom karját, és háta mögé szorítom.
- Mindig is jobb voltam nálad, te is tudod… - közlöm fülébe suttogva.
- Nem hagyhatsz itt… - nyöszörgi, majd hátulról látom, hogy egy könnycsepp gördül le az arcán… Nem gyengülhetek el pont most.
Pár ujjam tarkójához érintem, neki feszítem, majd füléhez hajolok.
- Sajnálom… - súgom utoljára, majd a jutsumtól eszméletét veszti.
Felkapom összehanyatló testét, majd a vihartól védett részhez viszem. Arcából kisimítom előre hulló tincsét. „Sajnálom” – gondolom utoljára, majd elrugaszkodom, és még mielőtt bárk imás felbukkanna előttem, elsietek a faluból. A vihart is meg kell előznöm.
~*~
Egyedül sétálok a rejtekhelytől annyira nem is távoli erdőben. Az új mérgemhez kell növényeket beszereznem, amit sajna nem sok helyen találni meg. Most Hiruko nélkül járok-kelek, így sokkal könnyebb szemmel tartani a környéket. Nagyon halk neszre leszek figyelmes, majd halovány chakrát is érzékelek. Valaki motoszkál a környéken. Úgy megyek tovább, mintha észre sem vettem volna, tovább keresem a számomra értékes gyógynövényt.
Messziről halk suhanás, kicsit jobbra biccentem fejem, majd fülem mellett a fába fúródik egy kunai kés. Lehunyom szemem, majd mikor újra felnyitom, és felnézek egy magasabb fa ágára, a szembe sütő nap sugarai egy embert mutatnak nekem kikörvonalazódni. Homlokom fölé teszem karom, hogy árnyékoljam szemem, közben az alak két koppanással lép nagyobb terpeszbe, végül leugrik, és én minden mozdulatát figyelemmel kísérem. Egy laza mozdulattal ér földet, majd felegyenesedik. Mélyen nézek a csillogó szempárba, amik arcomat meglátva hatalmasra kerekednek.
Hosszú percekig csak farkasszemet nézve egymással próbáljuk a megváltozott vonásainkat vizslatni, a másik fizikumát felmérni.
Maya… látom fejlődtél…
ANBU öltözetben, és nőci cipőben áll előttem, haja összefonva, kezeit csípőre teszi, már rezzenéstelen arccal néz engem. Úgy tekintünk a másikra, mintha mindent így beszélnénk meg egymással. Egy kérdés, se hang nem hallatszik el. A puszta látvány beszél. Nagyon kifinomodtak az idomai, formás és kecses, az arca is megváltozott kicsit, és elszántabb a tekintete.
- Maya… - mondom halkan.
- Sasori… - válaszol egyszerűen, meg sem moccanva. Hiába áll csípőre tett kézzel, látszik hogy felkészült minden mozzanatra.
- Még mindig jobb vagyok nálad – miközben beszélek, becsúsztatom ujjam a kunai végén lévő lyukba, kihúzom és azzal a lendülettel dobom felé. Egy egyszerű szaldóval ki is tér dobásom elől, majd elszántan néz ismét rám. Arcán pici mosolyt vélek felfedezni ami meglep, de arcom semmilyen érzelmet nem mutat. Talán a személyisége is sokat változott azóta?
- Majd meglátjuk… - nyúl ruhája egyik zsebébe, majd elővesz egy tekercset. El felhívás volt egy könnyed táncra?
Elmosolyodom… Elfogadom…
- Lássuk… - előveszek én is köpenyem alól egy középszintű báb tekercsét, és előhívom. Támadó egyben védekező… az övé is és az enyém is. Jó választás…
gyors ujjmozdulatokkal el is kezdjük bábjaink irányítani, majd látom ahogy bábja az enyém háta közepébe csak egy bújtatott katanával.
- Egy báb csak annyira erős, mint a leggyengébb illesztése… - veti oda nekem, saját „tanításom” gunyorosan mosolyogva.
- Látom tanulsz… - válaszolok unott arccal, majd előhívok egy sokkal erősebb bábot. Jó móka lesz, már most látom. De vajon mit kereshet itt? Az Akatsuki után nyomoz? Más Suna is minket keres? Nem hiszem.
Csak azt tudom, hogy következő állomásunk az Ichibi megszerzése. És Deidarat ismerve nem fogja hagyni, hogy életben maradjanak a lakosok.
Ha mást nem… őt ki kell mentenem… Ezt azért nem hagyhatom…
|
| timcsiikee | 2009. 06. 20. 15:56:41 | #915 |
Karakter: Vége (Erdő)
A játéknak vége
|
| timcsiikee | 2009. 06. 02. 15:11:46 | #370 |
Karakter: Sasori - Ino
Ino:
Simogatásai abbamaradnak, s a levegő is belém reked a felgyülemlett feszültségtől. Vajon jól döntöttem? Helyesen tettem, hogy elmondtam? Reakcióját várnám, de csak sóhajtozni képes. Talán nem is válaszol…
Talán tényleg hiba volt bevallani az érzéseim. De biztosak vagyok bennük! És mit veszítek ezzel, hogy elmondtam? Talán sokat… Esetleg semmit… De az is lehet, hogy… Őt.
- Ino - szólít halkan a nevemen. - ha igaz is, amit mondasz… nem tudok vele mit tenni… én nem érzek semmit… Képtelen vagyok érzelmekre…
Kissé szomorkásan biggyesztem le fejemet, és szakítom meg a szemkontaktust. Igen… erre már rájöttem. És rettenetesen fáj, de nem tudok ellene tenni. Már éltem át ilyet… Sasuke sem viszonozta a szerelmemet soha… pedig hogy éreztem iránta!… talán még most is… Kitudja…
Hirtelen pattannak ki szemeim, ahogyan villámcsapásként tör rám a felismerés. Most is fel kéne adnom? Most is tehetetlenül kéne görnyednem a könnyeimet visszafojtva? Most is bele kéne betegednem önsajnálatba?!
Nem…
Ha kell, én küzdeni fogok!
Nem akarom, hogy egy érzéstelen fadarabként végezze… Nem akarom, hogy a lelke helyén egy áthatolhatatlan, erős kőszikla heverjen… Nem akarom így látni… És én sem akarok szenvedni! Többé már nem!
- Majd én megtanítalak… - suttogom mosolyogva, majd mellkasára hajtom fejemet, és aranyos szuszogását hallgatom.
Képes leszel rá, Ino…
Megtanítod rá, mit jelent érezni… Hisz ő is emberből van! Igaz, hogy néha jobban hasonlít egy rideg bábra, de a lelke mélyén ő is érző lélek… Valahogy ki kell tapintanom azt a pontot… hogy elérjem azt…
Egymást ölelgetve borul tudatomra a jótékony sötétség. Elalszom…
*
Nyugtalan forgolódás ver fel álmomból. Kábán fordulok Sasori felé, és szenvedő, izzadt arcát látva összeszorul a gyomrom. Vajon mit álmodhat? Halk mozdulatokkal állok fel az ágyról, magamra csavarva a takarót és a fürdő felé lopakodnék, amikor eszembe jut, hogy vigyek magammal ruhát. Tétován nézek körbe, de sehol nem látom őket. Szóval… khmm… Biztos az ágy közelében lehet. Leguggolok az ágy lábához, hogy megkeressem, de csak apró lila foszlányokat találok. Döbbenten jut el a tudatomig, hogy nincs mit felvennem.
NINCS MIT FELVENNEM!!! Úristen!!!! Ezért kinyírom!
Dühtől toporzékolva ugrok az ágyra, és - fittyet hányva arra, hogy rémálma van, (meg arra is, hogy ha felébred, hogy fog ordibálni) szóval mindenfajta következményre- erősen megrázom a vállát, és eszeveszett hisztibe kezdek.
- Kérem a ruháim!!! Most azonnal varrd meg őket, vagy vegyél újat, vagy nekem tökmindegy, de ha nem lesz mit felvennem én.. én… - ordítom ész nélkül, mire ő csak kómásan, álmos szemekkel pislog. - Tudom is! - ugrok fel. - Majd én megvarrom őket!! - futnék a kis elkerített részlegéhez, - azzal a tudattal, hogy ott biztosan találok tűt és cérnát - amikor lábaim hirtelen nem engedelmeskednek, és én mozdulatlanul, dühösen állok a szoba közepén. Grrr…
Egy darabig csak csendben meredünk a másik szemébe, és LASSAN lehiggadok. Most komolyan be akartam oda menni? A szeme láttára? Komolyan elhittem, hogy azokat a kicsiny cafatokat majd pár öltéssel rendbe tudom hozni??!
- Oda nem mehetsz be - jelenti ki fagyosan. Jézusom… bele sem merek gondolni, mit fogok ezért kapni.
- De nem tudok mit felvenni! - sipítom hisztérikusan, és a nyomaték kedvéért a lábammal is dobbantok egyet. Újból eldurran az agyam. Ha elereszt, én komolyan megölöm… Wáááá!!!
- És ezért kellett felkelteni?! - morogja dühösen. Ch… még hálás lehetne, hogy felkeltettem… - Ezért kárpótlást követelek - lágyul el a hangja, majd gonoszul elvigyorodik, és szemeim elkerekednek. Ajjaj… Egy ujjmozdulat, és kezeim maguktól emelkednek fel, és a takaró szép lassan lecsúszik rólam…
Sasori:
Minden féle és fajta, furcsa érzéshez hasonló megfogalmazhatatlan dolog támad meg, sötét van, nem érzékelek mást. De hirtelen egy idegesítő hang rángat ki szó szerint a rémálmok birodalmából.
- Kérem a ruháim! Most azonnal varrd meg őket, vagy vegyél újat, vagy tök mindegy, de ha nem lesz mit felvennem, én… én… - jutnak át kábaságom szürke fátylán, a dühös szavak, és alig bírom felfogni, hogy miről is beszél, ez a szőke borzas valami előttem. – Tudom is. – Folytatja, majd végre lepattan rólam. Csak most veszem észre, hogy ez Ino. – Majd én megvarrom őket! – És már futna is az elkülönített részem felé, de szerencsére gyorsan kapcsolok, és az utolsó pillanatban aktíválom a rá rögzített chakra fonalakat, és megállítom, megvárom, míg kissé lenyugszik, mert ilyen állapotban nem lehet hozzá szólni.
- Oda nem mehetsz be – közlöm vele újra, hisz úgy látszik, nem igen fogta fel a múltkori eset óta, hogy az neki tabu.
- De nem tudok mit felvenni! . vinnyogja tovább, amiből már nagyon elegem van…
- És ezért kellett felkelteni? – dörmögöm tovább, majd fejembe pattan valami, és arcomra vigyor terül. – Ezért kárpótlást követelek. – Majd a mondat végeztével irányítom ujjaimmal törékeny testét, és kezeit mozgatva utasítom, hogy ejtse le a takarót.
- Minek neked ruha? A nélkül sokkal szebb vagy – csúszik ki a bók a számon, majd fegyelem, ahogy halványan elpirul, de szemeiben még mindig a düh szikrázik.
- Gyere ide – utasítom halkan, és úgy irányatom, hogy lassú, és kecses léptekkel közelítsen felém. Elégedett vigyorom egyre szélesebbre kezd válni, ahogy haragját látom arcára kiülni. Látom, nem szereti, ha parancsolgatnak neki, de meg kell jegyeznie valamit. Ő itt a fogoly, én a főnök, a fogva tartó. Kényelmesen leülök, az ágy szélére, lábaim lelógatom, és a földre helyezem. Kis kezeit vállaimra irányítom, és éhes szemekkel mérem végig.
- Ha jól viselkedsz, talán varrok neked új ruhát… - duruzsolom lágyan hasa fölött csak pár centire tőle. Látom, hogy libabőrössé válik, csak pusztán a közelségemtől, és ez tetszik. Továbbra is fogva tartom, nem eresztem el, de kezeim csípőjére teszem, és egyik halma fölé hajolok. Végig mélyen a szemébe nézek, úgy veszem ajkaim közé gyönyörének csúcsát, és kényeztetni kezdem. Halk sóhajai zene füleimnek. Oldalát simítom végig, csókokkal és nyelvcsapásokkal térek hol egyik, hol másik mellbimbójára. Karcsú ujjai hajamba túrnak, sóhajai egyre kéjesebbek, és ekkor leemelem róla egyik kezem, és két ujjammal, körkörös mozdulatokkal kezdem csiklóját izgatni, mire egy sikkantás szalad ki belőle, fejét hátra veti, és markolja gyengén a hajam. Mrrr. Addig-addig izgatom, míg remegni nem kezd, és mikor már eléggé nedves elengedem, és az ölembe ültetem. Könnyedén fogad magába egy meglepett sikoly kíséretében, körülölel forró kis teste, és elvesztem az eszem. Szeretem minden porcikáját ízlelni, és vinnyogása helyett, ezeket a kéjes sikolyokat hallgatni. Csípőjénél megragadva kezdem irányítani, hogy körkörösen ringjon tovább. Vadul kapkodja a jótékony levegőt, én pedig nagyon halkan nyögök fel mély hangomon. Mikor már magától mozog, tarkójára teszem a kezem, és egy csókra irányítom, hogy falva vegyem birtokba szájacskáját. Karjai vállamon, nyakam körül pihennek, és fel-le kezdem mozgatni. Verejtéktől gyöngyöző testünk összesimul, kemény, mégis puha halmai mellkasomnak nyomódnak. Őrült ez gyönyört hozó kéjtánc.
Mikor már alig bírjuk szusszal, elválnak ajkaink, és levegő után kapkodva tesszük meg az utolsó mozdulatokat, hogy majd néma robbanásszerűen árasszon el minket a felgyülemlett vágy, aminek mi adunk hangot, majd sóhajtozva dőlünk egymás nyakába…
Csak most veszi észre. Hogy már nem tartom fogva, de szerencsére túl fáradt, hogy ellenkezzen. Pár mély lélegzetvétel és én máris észnél vagyok. Lefektetem az ágyra, és megsimogatom arcát. Sokkal szebb így nyugodt arccal, mint amúgy. Miért nem érti?
- Lezuhanyozom, és utána kapsz új ruhát. Addig maradj itt… - takarom be, majd felállok, és besétálok a fürdőszobába.
Ino:
- Minek neked ruha? A nélkül sokkal szebb vagy… - és még van képe visszaélni a helyzettel?!
- Gyere ide - utasít halkan, és hiába az erőlködés, lábaim elindulnak az ágy felé. Francba már… Ezt még megbánja…
- Ha jól viselkedsz, talán varrok neked új ruhát… - búgja a hasamra. Kiráz a hideg, ahogy meleg lehelete megcsapja meztelen bőröm. Ő? Nekem? Varr?? … tud? - villannak be elmémbe az összefüggéstelen kérdések, majd megérzem meleg tenyerét a derekamra siklani, fejét a mellemre hajolni. Mogyoróbarna szemeit az enyémekbe fúrva cirógatja meg ajkaival mellbimbómat, és engem elönt a szégyen és a zavar. Ez annyira… ah… megalázó…
Végigsimít oldalamon, és amikor keze leér legféltettebb kincsemhez, eszemet vesztem. Testem elönti a forróság és a vágy, a dühöm pedig jóó messzire szárnyal… Ujjaim vörös tincseibe bújnak, és hátravetett fejjel, sóhajtozva, nyögdécselve élvezem ki minden érintését. Sasori… egyszerűen… ah… Testem megremeg a kéjtől, és ő az ölébe ültet, forró testünk egyesül. Hihetetlen érzés… ahogy újra csípőmre kalandoznak kezei, és körkörösen mozgatva irányít… Vadul zihálva űzzük a gyönyört, izzadtságtól síkos testünk összetapad. Egymás ajkát tépve szuszogunk, testünkben összetömörül a milliónyi élvezet, hogy hatalmasat robbanva áradjon szét bennünk… Összekapaszkodva szuszogunk a másik nyakába, és szorosan hozzábújva, nyakát megcirógatva veszem csak észre. Végre magam mozoghatok…
Feláll az ágyról, majd rádönt a matracra. Pihegve hagyom, hogy megsimogassa arcomat.
- Lezuhanyozom, és utána kapsz új ruhát. - szemeim felcsillannak - Addig maradj itt… - teríti rám a takarót, és besétál a fürdőbe. Kábán figyelem a plafont. Ismét szeretkeztünk. Hú, de még milyet! Vörös fejjel húzom arcomhoz a takarót, és halkan belekuncogok. Jól érzem magam… az meg pláne hatalmas boldogsággal tölt el, hogyha kijön a fürdőből, varrni fog nekem! ÚJ RUHÁT VARR NEKEM! Juuj, vajon milyen lesz? Mini vagy hosszú, divatos vagy… és a színe? És…
Gondolataimból kizökkent a fürdő ajtajának kattanása, egyből felpattanok. Amint meglátom Sasorit, a takarót gyorsan magamra csavarva, vidáman ugrok a nyakába, és rázúdítom az ezernyi kérdést, az új ruhámról… Majd megöl a kíváncsiság! Ő kissé bugyután néz rám, láthatóan szánalmasnak tartja gyermeteg kirohanásom… Na, de kit érdekel? Hisz ha ruhákról van szó, volt nincs már az ész! Ő férfi, ezt nem értheti…
Szokásos hűvösségével int csendre, és lenyom az egyik székbe, míg ő a kis elkerített részlege felé sétál. Jaj, kezdjük mááár!
Véégre kijön a kis vackából, kezében többféle anyag is van. Leül velem szembe, és én már várom a kérdéseket. Biztos rákérdez az elképzeléseimre, vagy ötleteimre…
De semmi…
Grr. Már megint olyan hűvös… Nem bírom ezt.
Ráadásul csend van.
Csend.
Nem szeretem a csendet. És izgatott is vagyok. Meg kíváncsi. És már bezsongtam… Nehogy már elvegye az örömöm! Gyerünk Ino, vesd be a beszélőkédet!
Nem is csalódok magamban. Az elkövetkezendő félórában be nem áll a szám, mindenféle tanácsokat osztogatok neki, mutogatok. Ez a Sasori tényleg reménytelen! Nem ért meg engem… Azt nem oda kell! Megmutatva a „szerintem” helyes területet mutogatok, majd tovább fárasztom az agyát. Tudom, hogy fárasztom. És idegesítem is. Legalábbis a homlokán dudorodó kis erecske ezt sugallja nekem…
Dühösen pillant fel rám. O-ó…
- Még egy ilyen, és nem állok jót magamért… - fenyeget, és látszólag nem viccel. Ijedten kapom szám elé a kezem, és csendben figyelek tovább. Jézusom, mintha csak tűkön ülnék! Nem bírom ki ficergés nélkül… Áááá! Siethetne… Ráadásul megint rossz helyre öltött! Én ezt nem bírom már szótlanul nézni…
Ismét belekotnyeleskedek, belenyúlok munkájába, de most nagyon elszúrom… A tű egyenest az ujjába áll. Krisztusom! Nem élem meg a holnapot… tuti nem…
- Bocsána… - szabadkoznék kezeim ijedten kapom el, de a szavamba vág.
- Megmondtam, nem? - öö… mit akar ezzel? Megszeppenve pislogok párat, mikor egy egyszerű mozdulattal mindent legór az öléből. Tűt cérnát, az alakuló ruhát… Jaj, most miért kell így felkapni a vizet egy apróság miatt?!
- Nem kell így túlreagálni… - mosolyodom el, de az egyből az arcomra fagy, amikor a székből felrántva durván ölébe passzíroz. Megijedek, és alábbhagy iménti lelkesedésem. Már megint ilyen ijesztőő!
- Most miért kell ez? - bátorodom fel, és összeráncolom szemöldököm. - Csak egy karcolás! - nyúlok sebes ujja után, majd hezitálás nélkül számba veszem. Beleharapok ujjpercébe, nyelvemmel végigsimítom a vágást, és enyhén megszívom, hogy a kiserkenő vér ne szivárogjon ki. Felnézek, rá és meghökkenek. Szemeiben meglepettség csillog, nem düh, vagy felháborodottság, amire számítottam. Döbbenten suttogja a nevem. Most mi az? Már megint rosszat tettem…
Szerkesztve Darky által @ 2009. 06. 02. 15:12:08
|
| Blacky | 2009. 06. 02. 15:10:42 | #369 |
Karakter: Sasori - Ino
Sasori:
Együtt ringunk, csodás kéjt hozó tempóban, felhevült, izzadságtól csillogó testtel hajszoljuk a mézes gyönyör minden cseppjét, ami csak úgy árad testemben, miden egyen mozdulatnál. Csodálatos érzés ez, egyszerűen megmagyarázhatatlan, és az egészet fűszerezi testünk simulása, és ahogy ujjaink összefűzve szorongatják egymást, csak fokozzák az érzéseket. Ajkait falva felnyitom résnyire szemhéjaim, és mintha csillagokat látnék, szavak sem találok erre az érzésre... Nem is kell sokat várnom, a türelmetlen kéj robban testemben, és eláraszt, csak lebegek.
Leheveredek az ágyra, és remegő kis testel ölel át engem. haja zilálva terül szét, és édes illata kúszik orromba.
- Mm... Sasori... – sóhajtja halkan... Ne... Ne rontsd el a pillanatot.
- Ne beszélj... – utasítom halkan lihegve.
- Dehh… ezt.. muszájhh… tudni akarom… hogy te ish érzed - e… - folytatja akaratosan. A fene... De mit is mondott?
- Mit érzel? – nézek rá furcsállón. Mi a fenéről beszél ez?
- Varázst... – böki ki nagy nehezen, és hidegzuhanyként ér a szó. Hogy mit?
- Varázst... – ejtem ki enyhe gúnnyal, majd felsóhajtok, és elnézek feje felett. Gondolkodóba esem. Ez lenne a megfelelő szó arra, amit az imént éreztem?
Nem.
Az nem lehet. Biztosan csak tévedek. Az én szívem nem képes ilyen érzelemre. Nem képes ilyet érzékelni. Vagy mégis?
Szorosabban magához ölel, de már a hidegtől is remek, így beterítem magunkat. De ezzel a szorítással arra is figyelmeztetett, hogy még nem válaszoltam neki, hisz kérlelő szemekkel figyel. Milyen szép. Enyhén zilált hajjal, és ezzel az ártatlan tekintettel. De miket gondolok én?
- Nem...- ejtem ki fagyosan ezt az egyetlen fájó szót, végig a szemébe nézve. Szemeiben könny gyálik, és a csalódottság fénye csillan. Mellkasomra hajtja fejét, némán sírva. Magamhoz ölelem, szorítom finoman a takaró alatt, és hajába temetem arcomat, szememmel az üres falat kémlelem. Miért érzem magam most ennyire pocsékul? Hisz azt mondtam amit akartam. Olyan érzés, mintha hazudtam volna neki és még érdekel is.
Pedig nem így van. Vagy...
Nem tudom... Csak azt, hogy most nagyon is szarul vagyok... Csak tudnám miért. Miért érdekel, hogy megbántottam? Nyugtatólag a haját simogatom, másik kezemmel a hátát, és egy puszit nyomok a homlokára. Pislogva néz fel rám újra, enyhén kisírt szemekkel, és pedig lágyan mosolygok le rá. Azt akarom hogy megnyugodjon. Talán így én is megnyugszom. kezem álla alá helyezem, és hüvelykujjammal letörlöm könnyeit.
- Aludj... – suttogom halkan, majd egy puszit nyomok ajkaira, melyet sós könnyei fűszereztek meg, majd visszahajtom fejét mellkasomra, hogy aludjon. Már nem remeg sem a sírástól, sem a hidegtől, így én is lehunyom a szemem, hogy alhassak... Vele a karjaimban.
Ino:
- Varázst... - ízlelgeti a szót, majd egy sóhajjal emeli le rólam tekintetét. Igen Sasori... azt. Én azt érzek. Nem tudom, te mit... de szeretném, ha te is éreznéd. Mert ez leírhatatlan.
Hirtelen végigfutkos gerincemen a hideg, megbizsergek egészen a nagylábujjamig. Fázom. És Ő nem felel. Jólesőn, de figyelmeztetőn bújok hozzá, majd felnézek, arcát kémlelve. Nem tetszik a látvány. Még mindig fagyos... akár a jég. Bőgni tudnék ilyenkor! Miért kell megölni ezt a kis örömöt is?! A reményt, hogy - tekintettel a körülményekre- jól érzem magam... Vele...
- Nem... - szól ridegen, kakaószín szemeit fagyosan az enyémbe fúrva, s bennem eltörik valami. Nem képes érzelmekre. Most már minden világos... csak a testemre van szüksége. Semmi másra. Hogy is képzelhettem, hogy legalább egy kicsit, de meg tudom változtatni?!
Szemeimbe fájó tüskékként gyűlnek a könnyek, és egy halk mozdulattal temetem piros arcom mellkasába. Nem hiszem el... már megint miatta sírok! Hányszor kell még nevetségessé tennem magam előtte?! Hányszor...?
Erős karjaival átölel, szorít és bújik hozzám, hajam, hátam simogatja. Vajon nyugtatni próbál? Mikor homlokomra egy forró puszit nyom, már nem tudom megállni, hogy ne nézzek fel rá. Arcvonásaiból melegség sugárzik, gyengéden mosolyog. Szinte elolvadok... de miért? Miért esik jól a vigasztalása, mikor lehet, hogy nem is igaz...? Mi van ha csak azért, hogy ne forduljak el tőle..?
Nem.
Ez más... Kellemesen más...
Államat közre fogva törli le könnyeimet, és nyugovóra int, egy "jóéjt" puszival fűszerezve az összhatást. Lassan zárom le pilláimat, és elalszok.
Reggel hatalmas gyomorkorgásra ébredek. Az enyém lenne? Feljebb tápászkodok, és megérzem ahogy összeszűkül, szinte kilyukad a hasam. Megszeppenten pislogok párat, és az ajkamba harapva nézek az alvó Sasorira. Jaj de éédes... Azaz. NEM! Úristen! Miket gondolok én? Jaj.. már megint. Kinyújtom kezemet, hogy vállánál rázzam fel, de az utolsó pillanatban visszakapom. Szörnyen dühös és morcos lesz, ha felkeltem... de ha egyszer annyira éhes vagyok! Ismét próbálkozok, de mintha csak visszarántanák kezem, úgy mondok csődöt ismét.
- Haggy már aludni... - dünnyögi álmosan. Aludni?! Fenét. Enni akarok!
- De éhes vagyok! - feleselek vissza durcásan. - Hát felőlem aludj, de én enni fogok!! - támadom le hisztis kirohanásommal.
- Miért van az, hogy veled annyi baj és nyűg van...? - tápászkodik fel kómásan. Nyertem. Egyedül nem engedhet el enni, jól is néznénk ki.
Ismét felöltözünk, de bugyi persze most sincs... Remek.
Ugyanazzal a színjátékkal megyünk végig a folyosón, majd pár lépcső után meg is érkezünk az ebédlőbe. Jó nagy hely, tágas, elég sokan étkezhetnek itt. Na mindegy, a fő, hogy most én fogok étkezni! Körül nézek, szerencsére senki nincs itt rajtunk kívül. Helyet foglalok, míg Sasori a hűtőben kezd matatni... Valamiért eléggé impozáns látványt nyújt feszes feneke... Hihi. Mert nincs köpeny rajta... nincs ám.
- Foglalt ez a hely, hmm? - zökkent ki álmodozásomból egy mély hang, s rögtön odakapom fejem. Alig pár centire van tőlem az a szőke hajú férfi, aki tegnap reggel úgy méregetett...
- Ne.. nem. - nyökdélem, és ő nem zavartatva magát huppan le mellém, erősen fixírozva. Öö...
- Deidara vagyok... - mutatkozik be. Kissé zavartnak érzem magam... - ...és benned kit tisztelhetek, szemkápráztató szépség,hmm?
Hogy mi?!
Sasori:
Mocorgásra ébredek, épp amikor olyan jól aludtam. Rég nem aludtam már ilyen jól. Egy kéz közelíti meg vállam nem is egyszer, de nem mer hozzám érni.
- Hagyj már aludni... – morgom álomittasan, kissé feljebb húzva takarómat.
- De éhes vagyok – nyivákolja élénken... Ez a nő megőrjít – Hát felőlem aludj, de én enni fogok! – folytatja hisztisen. Ez egyszerűen nem lehet igaz... Egyszer alszok jól az életben, és akkor egy ilyen ébreszt... Miért nem dobtam vissza a társainak? Nem tudom... Lassan magam sem értem.
- Miért van az, hogy veled annyi baj és nyűg van...? – mordom halkan, ingerülten, kikecmeregve az ágyból. Meg sem szólalva kezd el öltözni, ahogy én is. Iszonyú lassan, mert még nem igazán keltem, fel. A köpenyem most nincs kedven felvenni, hisz úgy sem megyünk messzire, csak az étkezőbe. Ismét lefogom, és így haladunk végig a folyosón, egészen a konyháig. Leültetem, és a hűtőbe mélyedve kezdek keresni valamit. Az biztos, hogy én kávézni fogok, de a kiscsajnak vajon mit adjak? Megragadom a tejes dobozt, ekkor meghallok egy mély hangot.
- Foglalt eh a hely, hmm? – lép de szőke társam, és Ino felé néz. Chh... A kis Don Juan. Mindegy. Nem foglalkozva velük folytatom kávém elkészítését, majd megint keresek neki ételt. Egy tányért rakok orra elé, és kerek kék szemeit leveszi Deidararól.
- Egyél – utasítom halkan, leülve Velük szemben az asztalhoz, a kávés bögrét magam elé téve.
Deidara mit sem törődve velem, és hogy a lány éppen eszik, folytatja hadjáratát. Hehe... esélytelen... Ezt a szűzi kislányt nehéz lesz elcsábítanod... Unott arccal, felkönyökölve az asztalra támasztom meg a fejem, néha meglötykölöm a bögrét, és Őt figyelem, ahogy kis kecses mozdulatokkal emeli ajkaihoz az ételt. Unh...
- Danna, hogy szedted fel ezt a szépséget, hmm? – kérdi az asztalra könyökölve mindkét kezével fejét támasztva.
- Szerintem semmi közöd hozzá... – morgom halkan, és őket figyelve emelem lassan számhoz a bögrét... Cöhh...
- Nem lenne kedved az én szobámba is átnézni? – kérdi a lányt, és meg csak belemosolygok bögrémbe, hunyorítva nézek rájuk, és kortyolok egyet. Már akkor meghökkenek, amikor Ino egy huncut tekintetet küld felém...
- Miért is ne? – fordul Deidara felé, és elkapva magam elől a csészét a maradék kávét ami előttem van, majdnem kiköpöm... Jól hallottam?
Ez nem lehet igaz...
Igen? Így állunk? Nekem játszod a szűzkislányt, mások előtt meg ilyen nagylány vagy? A legnagyobb büntetés az lenne neki, ha elengedném Deidaraval, hisz ismerem... De jobb lesz ha elviszem. Bekortyolom kávémat, és felállva az asztaltól ragadom meg csuklóját, elejti az evőeszközöket.
- Hé! – tiltakozna, de nem törődöm vele, csak visszarángatom a szobába.
Szereted a vadmacskát játszani mi?
Én pedig szeretek vadul játszani... Hehe...
Visszasietek vele, majdnem az ajtóból dobom az ágyba, csuklójánál fogva és bezárom az ajtót.
- Miért kel ilyen erőszakosnak lenni? – kezdi máris a hisztit, de nem érdekel...
Egy párduc ragadozó pillantásával és gyorsaságával mászom fölé, sakkban tartva tekintetemmel.
Kis fejét leteszi a párnákra, én pedig teljesen felé hajolva nézek türkizen ragyogó szemeibe... Igen... Félj csak!
- Szereted játszani a nagylányt... a vadmacskát ugye? – morgom halkan ajkaiba, nem érintve őket.
Mielőtt megnyikkanhatna, befogom tenyeremmel száját. Szemei és teste enyhén remeg a félelemtől...
- Most meglátjuk, hogy mennyire is vagy vad... – súgom füléhez hajolva, majd érzékien belenyalok, és felmorranva dörgölőzöm hozzá. Tenyerembe nyöszörög, édes tompult hangja mézként folyik fülembe. Kezeit megragadom, két csuklóját egy kézzel fogom össze feje felett, leveszem tenyerem szájáról, de mielőtt sikolthatna, egy forró csókkal tapasztom be újra puha ajkait. Velem nem játszadozol...
Vadul falom csókolom, elhaló nyöszörgéseivel mocorgásával nem törődve. Lábai közé térdelek, sarkamra ülök, őt pedig az ölembe húzom, csuklóit továbbra is fogom, és átvetem fejem felett, hogy átkarolhassa nyakamat. Forró ágyéka az enyémnek dörzsölődik, és máris tombol bennem a fékezhetetlen vágy.
Eszméletlen egy lány.
Eszembe jut, hogy mivel fehérneműjét szétszaggattam, így logikusan most sincs rajta.
Kezemmel bebarangolom egész testét, oldalát, hátát, hasát, mellkasát simítom végig, pólón keresztül, vagy az alatt, mindegy, ahogy sikerül.
Vajon ha az összes ruháját leszaggatnám... Mit venne fel?
Hehe...
Előkapok egy kunait, ami épp a zsebemben lapult eddig. Szoknyájának széléhez tartom, majd egy hirtelen mozdulattal suhintok halványan, és az anyag egy halk reccsenéssel adja meg magát, és tehetetlenül hullik köré... Ez az...
- Hé! – visítja ajkaimba, de felmorranok, és nem hagyom, hogy megszakítsa a fullasztó csókot.
Ledöntöm az ágyra a hideg pengével játszom hasánál, és egyre jobban reszket... na mi van? Most nem vagy olyan bátor?
Felszalad a kés éle, és végre ennek a ruhának is búcsút mondhat.
A foszlányokat letépve róla szembesülök a melltartó nevezetű akadállyal. De ez is semmiség lesz az éles pengének. Egy apró mozdulat, és volt ruha, nincs ruha... Elégedetten mérem végig művem. Micsoda pusztítás, de a látványért megérni...
Egy gyors mozdulattal kapom le pólóm és nadrágom, hogy mezítelen testtel bújhassak hozzá.
Felhevült bőre enyémet perzseli, felsercennek sejtjeink is, de én csak falom csókos ajkait. simogatom testét, minden érintésem a birtoklási vágyat sugározza.
Bizony kicsi, nem adlak senki másnak.
Letérek nyakának kecses ívére, ajkaimmal cirógatom, nyalogatom, néha megszívom, jelet hagyva rajta. Sóhajai és nyöszörgései nekem csak olaj a tűzre.
Kényeztetem dús halmait is, egy négyzetcentimétert sem hagyva ki. Karcsú ujjai hajamba túrnak, kellemesen bizsergeti fejbőrömet.
Visszakúszok felé, karjai visszacsúsznak nyakamba, lentről felfelé simítok végig egyik oldalán, másik kezemmel a combját simítom végig, egészen a hajlatig, majd oda téve ujjaim, emelem fel lábát derekamra. Ahogy merevedésem szemérmének dörgölődik, felmorranok... Ez a forróság... És még sehol sem vagyunk...
Ösztönösen ringatja csípőjét körkörösen, amivel az őrületbe kerget .
Teljesen megőrjít ez a lány...
Ino:
- Egyél - ocsúdok fel zavaromból a tányér tompa koppanására, és Sasori hangjára. Ja igen, elvégre ezért is jöttünk ide. Végre valahára az ételre koncentrálhatok, és lassan eszegetni kezdek. Hm... fincsi. Már nagyon hiányzott egy kis evés...
Néha-néha megzavarnak a szőke férfi bókjai, "visszafogott" udvarlása, ilyenkor csak zavartan pislogok fel rá és eszek tovább. Bőven elég Egy férfi vágyait kielégíteni és az ágyában hemperegni. Nem arról van szó, hogy nem élvezem... csak éppen...
- Danna, hogy szedted fel ezt a szépséget,hmm? - könyököl az asztalra, mintha valami kocsmában lennénk. Egy pillanatra tátva marad a szám... most ezt muszáj volt neki? Így is állandósult cékla fejjel mászkálok, még tetőzi?
- Szerintem semmi közöd hozzá... - válaszol unottan a vörös, majd szúrós pillntásokkal méreget minket. Most meg mi baja van?!
- Nem lenne kedved az én szobámba is átnézni? - fordul vissza hozzám a szőke. Hát ezt nem hiszem el... NEM! Legszívesebben a képébe borítanám a reggelim... És Sasori meg mi a francért nem tesz semmit? Ch... nyilván nem is érdekli. Az sem izgatná ha egy hadsereggel feküdnék le...
Vigyorogva nézek rá, még mindig csak elmélyülten kávézgat. Ó, te kis...
- Miért is ne? - fordulok vissza, és szexin mosolyogva elegyedek flörtbe. Vagyis... ez már több annál. És még most sem hatom meg Sasorit? Ez nem lehet igaz... Jé, várjunk csak.. De!
Gyorsan lehúzva kávéját áll fel az asztaltól, és agresszívan megragadva kezem rángat maga után.
- Hé! - tiltakozok. Még a villa is kiesik a kezemből... Grr. De legalább már jóllaktam.
Feltépve az ajtót lök onnan az ágyra, és egy halk puffanással süppedek bele a matracba. Mi baja van ennek?
- Miért kell ilyen erőszakosnak lenni? - jegyzem meg. Néha annyira elegem van belőle... Nagyon is.
Egy hirtelen mozdulattal pattan felém, fogva tartva tekintetével. Komolyan ijesztő... Elzsibbad a nyakam így lehajtom fejem a párnára, de nem szakítom meg a szemkontaktust. Baj van... nagy baj.
- Szereted játszani a nagylányt... a vadmacskát ugye? - morogja vészjóslón halkan. Nem is játszok semmit... éppenséggel a Te figyelmed akartam felkelteni... Kár volt. Forró tenyere számra siklik, elzárva a beszéd vagy sikoly útját. Te jó ég! Mire készülhet? Már remegek is...
- Most meglátjuk, hogy mennyire is vagy vad... - súgja fülembe nyalintva, és hozzám bújva már megérzem alhasamon a merevedését. Ennek így nem lesz jó vége... ki tudja milyen lesz vele, ha ekkora düh tombol benne? Aminek az okát egyébként nem értem...
Tenyerébe nyökdélve próbálnám leállítani, de nem megy. Egy kézzel szorítja mindkét csuklómat, kezét leveszi számról, de mielőtt bármit is mondhatnék egyszerűen megcsókol. Forró nyelve sirályként köröz ajkaimon, éhesen és vadul csókol, érintéseitől egyszerűen megrészegülök... Hogy képes erre? És én miért reagálok így rá?
Finoman az ölébe csúsztat, karjaim átveti feje felett, s továbbra is csókol és simogat... Imádom... nem tudnék betelni vele. Kezével durván simogat ahol csak ér, a fullasztó csóknak még most sem vetett véget... jaj.
Halk reccsenés.
Mi a?
- Hé! - rikkantom ajkába, és már elszakadnék tőle, de nem hagyja. Ezt nem hiszem el! Hogy volt képe?! Már a szoknyát is??!
Ismételten az ágyra dönt, hasamnál megérzem a hideg fegyvert, ami kioltotta ruhám "életét." Félek... mi lesz ha bántani fog? Annyira félek....
Egy újabb szövetszakadás, és a felsőm akadálytalanul hullik le rólam. Elég!!! Már csak ez a halványcitrom színű, fehér csipkés melltartóm van... Ezért aztán tényleg kár lenne. Remélem nem fogja el...
Reccs.
Késő.
Immáron meztelenül fekszek alatta... kínos. De még mennyire! Pár mozdulattal azonban ő is levetkőzik, így már nem érzem magam annyira különcnek. Aranyosan csókol, simogat, és bennem furcsa, megmagyarázhatatlan érzések kezdenek gyülemleni...Olyan jó vele lenni... jól érzem magam vele. Fontos nekem...
Ajkai bizsergetőn kényeztetik nyakam bőrét, ajkaival falja, habzsolja. Forró nyála időnként kiszökik és halk cuppogásától kuncogni lenne kedvem. Olyan aranyos... Melleimről is gondoskodik, gyengéden veszi őket kezelésbe, sóhajaim biztatóan hathatnak rá. Ösztönösen túrok hajába, majd mikor ismét feljebb hajol, újból nyakai köré fonom karomat, mialatt ő oldalam és combom simogatva emeli fel lábam, s teszi a derekára. Kemény vágya hozzám dörgölődik, lángnyelvek csapnak le rám, testem már önmagától ring körkörösen.
Ez fantasztikus... ujjait megérzem érzékeny pontomon, és ez némileg kijózanítón hat rám. Belenyögök a csókba, és lefogom a kezét. Szemeit rám villantja, értetlenség és felháborodottság süt belőlük. Semmi baj édes... egyszerűen nem szeretnék nélküled orgazmust. Csakis veled együtt... és senki mással.
Nem tudom, hogy hogyan értette meg, de nem lényeges. Lassan hatol belém, a várakozás hevében körmeim a hátába vájom, a kéj és a gyönyör hatalmas erővel hullámzik végig rajtunk, s egyszerre nyögünk fel az élvezettől. Ó igen... Közre fogom szép arcát, és finoman megcsókolom hálából. Szeretem amikor ilyen...
Lassú tempóban kezdünk szeretkezni, izzadtságtól gyöngyöző testünk összeolvad, ajkaink hosszú csókokban forrnak össze, kellemes simogatással kényeztetve a másikat. Időnként azért begyorsulunk, hogy vad vágtával űzzük a gyönyört, hogy a forróság és a kéj lávaként zúduljon ránk, hogy aztán maga alá temetve minket olvadozzunk alatta. S amikor elérjük a csúcsot, szívünk egyszerre dobban és egyszerre kiálltunk fel, az a vég... Ilyenkor ellep minket a hűs, tiszta tenger, fehér habjai lehűtik lázas testünket, és megnyugvásal borulunk rá a párnákra.
Úgy érzem mintha mondanom kéne valamit... de utálja ha beszélek. De már megint azt érzem, amit tegnap este... csak sokkal erősebben. De ő biztosan nem... ezért nem is kérdezem, és nem is szólok hozzá. Elfordítom arca mellől a fejemet, és üres tekintettel kezdem kémlelni a falat. Lehetséges hogy....? Én...
- Mi a baj? - hallom Sasori hangját, érzem tekintetét hátamba fúródni.
- Semmi... - suttogom. Nem fogom neki elmondani. Csak mindent elrontanék.
- Na... - simítja meg kérlelőn a fejem. Most áruljam el neki? Attól jobb lesz?
Felé fordulok.
- Én csak... - nem merek a szemébe nézni. Nem tudom mit kéne mondanom... de akkor is biztos vagyok benne hogy... - Én azt hiszem hogy... -félénken felpillantok rá, és ajkamba harapva folytatom. Mostmár nincs megállás. - Szeretlek...
Sasori:
Fedetlen nedves szemérméhez dörgölöm, csak úgy tombol bennem a vágy. Ujjaimmal kezdem izgatni ajkait falva, de karcsú ujjait csuklómra fonja… Ezt nem hiszem el. Már úgy unom, és utálom, hogy folyton félbeszakít. Bár különös… Soha nem láttam még ilyen józan nőt, aki legélvezetesebb pillanataiban is így tiltakozni képes.
De nem állítasz meg. Az lesz, amit én akarok! Nehogy már az én kis rabom dirigáljon. Türelmetlenül hatolok forró kis testbe, és ahogy elmerülök benne, körmeivel hátamon szánt fel csíkokat. Oh igen…tudod te, hogy hogyan kell…
Kis kezével közre fogja arcom, és lehúz egy csókra. Kis követelőző. De szó, ami szó, félig be is bizonyította, milyen vad. De nem eléggé…
Nagyon sok még benne a szűziesség… És ez teszi kissé varázslatossá. Hosszú szenvedélyes csókkal forrok össze vele, minden egyes porcikája bódít, és felhevít, elveszi az eszemet.
Épphogy csak észreveszem milyen gyengéd is vagyok vele, ilyenkor fellángol bennem a vad ösztön, hogy szenvedélyesebben tegyem magamévá. Verejtékező fénylő testünk sercegve simul össze, már erősen szuszogok a csókba, vadul hajtom a beteljesülés gyönyörét, amire már nem is kell olyan sokat várni, tüzes villámként csap le, és felkiáltva feszül ívbe a testünk a beteljesülés pillanatában.
Mellé fekve hallgatom lágy zihálásának dallamát. Ez az egyik legszebb hang, ami tőle hallani lehet. Kipirult pihegő arcát nézem, résnyire nyílt szemekkel gondolkodón mered előre, majd ahogy szabályozódik a légzése, egy furcsa, talán csalódott arckifejezéssel fordítja magát a velem szemben lévő fal felé.
- Mi a baj? – kérdem kíváncsian. Ez a nő csupa rejtély.
- Semmi – duzzogja kissé összekuporodva. A nők nyelvén ez azt jelenti: „minden”. Vagy talán legalábbis azt, hogy biztos van valami. És most érdekel.
- Én csak… - süti le égkék szemeit. – Én azt hiszem, hogy…- mit? Na mi lesz már? – Szeretlek…
Kezem megáll tincsei simogatásában, szemem elkerekedik… Na, ne…ez nem lehet… Ezt komolyan nem hiszem el. Kissé csalódottan sóhajtok. Ilyen nincs… Milyen ironikus… Egy olyan érzésképtelen lény, mint én, megérdemelném egy ilyen lányka szerelmét?
De most, hogy belegondolok… Ez tényleg nem lehet…
Biztos csak azért mond ilyeneket, mert csak most élte át a gyönyört, csak velem ízlelte még meg. Az ilyen szűzi kislányok ezeket az élményeket összekötik a szerelemmel… De ez tévedés… Kíváncsian emeli rám szemeit, talán a reakcióm, vagy válaszomat várja. Nehéz eset. De szemeiben az őszinteséget látom, semmi kételyt. Talán mégis szerelmes, hisz tekintete erről árulkodik. Egy újabb sóhaj hagyja el ajkaimat. Mégis mit mondhatnék? Rossz embert fogott ki, akinek szerelmét áldozhatná… Mert én, nem vagyok képes bármi hasonlót érezni.
Egyszerűen nem tudom, hogyan kell szeretni. Ujjammal lágyan simítok ki szép nyakából pár tincset, arcát cirógatva, mélyen a szemébe nézve, majd nagy tenyerembe simítom pirospozsgás arcát.
- Ino – susogom halkan, közel vonva magamhoz -, ha igaz is amit mondasz…nem tudok vele mit tenni…én nem érzek semmit… Képtelen vagyok érzelmekre…
Nagy meglepődésemre, egy lágy mosoly csúszik ajkaira, kis kezével derékig ránk húzza a takarót, látom, hogy fázik. Végigsimít felkaromon, kissé átölel, majd nyakam köré fonódik, így közelebb simul hozzám. Mit akar?
- Majd én megtanítalak… - hint puszit az orrom hegyére, még mindig ugyanazzal a mosollyal, majd mellkasomra borulva pihen meg.
Na most…teljesen ledöbbentem. Hihetetlen… Ezek után még így tud viselkedni, de ami még hihetetlenebb, hogy ezzel egy apró mosolyt tud csalni az arcomra. Feljebb húzva a takarót ölelem át a derekát, állam, és arcom egy részét hajába temetve révedek magam elé… Kíváncsi leszek…
Lassan lehunyom ólom nehézségű pilláim.
Szerkesztve Darky által @ 2009. 06. 02. 15:11:11
|
| timcsiikee | 2009. 06. 02. 15:08:40 | #368 |
Karakter: Sasori - Ino
Ino:
Hangos ajtócsapódás,én pedig már a zuhanykabinban állok, Sasori pedig előttem. Gyorsan levetkőzik,majd megragadja a rajtam lévő törülközőt,mire én megpördülök. Te jó ég! Vadállat… Szemérmesen kapom meztelen testem elé a kezeim, igaz háttal vagyok neki. Biztos ami biztos.
Kabin ajtajának kattanása… össze vagyunk zárva! Hátamhoz simul, és én ismét beleremegek közelségébe… Ciki. Nem akarok itt lenni, nem akarok neki engedelmeskedni, és van még valami amit nem akarok. Meghalni. És ha azt sem akarom, hogy az utóbbi bekövetkezzen akkor az előbbi kettőt akarnom kell. De… áhh ez a szar büszkeségem. Ha nem érdekelne mit gondol rólam már az elején szökéssel próbálkoztam volna. De persze ő alaposan kiosztott, lehordott, és rossznak minősített. És ha ez nem roncsolná a nagy egómat, már messze járnék.
- Gyönyörű tested van… - suttogja. Ez az.. dicsérj még, jól esik. A langyos víz lassan csepeg,és ő a nyakamba csókol,majd végigcirógatja az oldalam. Szakértő keze van, sok lány vergődhetett már alatta. Ahogy én is! Oh, mily megtisztelő...
De úgy gondolom most még beéred pár sóhajjal.
Jaj.. fenekemen érzem a merevedését. Szóval kíván.. jó. Valószínűleg csak ennek köszönhetem az életem. Vagy a kis törülközőnek,hihi. De itt most nincs helye viccnek. Ha rám un, vagy elenged, vagy megöl. A kedvétől függ az életem. Talán… megpróbálhatnám hasznosítani a tegnap éjjel „tanultakat… nem is rossz ötlet. Már éppen azon vagyok, hogy cselekedjek,de Saso gyorsabb. Megpördít, hogy szembeálljak vele. Kezeim tétován siklanak fel széles vállaira, vadul viszonzom forró csókjait, melyekbe rendszerint belenyögök, amikor megérzem serényen munkálkodó ujjait a csiklómon. Még mindig tartom magam ahhoz, hogy szeretnék hasznos lenni, így hát bizonytalanul kezdem simogatni hátát, tarkóját. Belesóhajt a csókba, és én elvigyorodom. Bizsergető érzés cikázik végig rajtam.. hatással vagyok rá! Örömömben vállába harapok, majd tovább cirógatom ujjaimmal,és belemarkolok feszes fenekébe. Döbbenten kémleli az arcom, - amely minden bizonnyal most is pipacspiros- , és én szégyenkezve fordulok el.
Merevedése a bejáratomhoz simul, és az izgalomtól megint hátába vájom a körmöm,bár tudom,hogy ez helytelen. Fájdalmas szisszenése figyelmeztet, nyomban elkapom hátáról az ujjam. Tudom, utálja ha beszélek,de …
- Bocsánat… - szép mogyoróbarna szemei az enyémbe fúródnak, bánatosan sütöm le a szemem. Nem tudok kettészakadni. Itt van Ő, de már biztos keresnek…
De hagyjuk most ezt… óvatosan dörzsölöm vénuszdombom merevedéséhez, jelezve, hogy készen állok. Lassan hatol belém, de a szemkontaktust nem szakítja meg egy pillanatra sem. Miért figyel így rám..? Talán azon akadt fennt,hogy nem igényeltem jobban a felkészítést? Végülis jó lett volna,de itt most csak Sasori érzési a fontosak
Lassan kezd el mozogni, és megpróbálok segíteni neki valahogy.. mozdulatait próbálom kombinálni az enyémmel,hogy minél mélyebbre tudjon hatolni és… ahh. Úgy tűnik ez sikerül is. Egyik lábam felemeli,ismét jobban magamba engedve Őt. Miket ki nem találsz…
Érzem,már nem kell neki sok a beteljesülésig… felhörögve élvez belém, én most nem követem. Nem is nagyon bánom, ez már mutat valamit. De valami elvonja a figyelmem. Átölel. Igazán forrón… álmodom? Ugyan, biztos csak orgazmus utáni kábaságból teszi…
Sasori:
kezei a hátamra siklanak, beletúr vizes hajamba... látom, tudsz te kislány, csak bátrabbnak kéne lenned. Nem hittem volna, hogy egy szende szűzzel van dolgom, amikor megláttam. De így sokkal izgalmasabb.
Vállamba harap finoman, és belemarkol a fenekembe...Ó... hát ilyet is tudsz?
Már alig bírom cérnával, és még mindig nem értem, hogy miért türtőztetem magam. Ijedtében belekarmol a hátamba, és én felszisszenek.
- Bocsánat... – szabadkozik vörös arccal. Semmi baj kicsi, és a durva játékot is szeretem.
Hozzám dörgölődzik és én nem bírom tovább. Lassan hatolok belé, végig arcát figyelve. Ó hogy ez milyen rohadt jó!
Felemelem egyik lábát, hogy még mélyebben merülhessek el benne. Ó igen...
Már nem kell sok, és elsülök benne...
Lihegve borulok rá, szinte a csempébe préselem, átkarolom karcsú testét. Hah... ez de jól esett egy ilyen reggel után.
Elzárom a vizet, és eltávolodom tőle. Kilépek a zuhanyfülkéből, én megfogok egy törülközőt. Magamra tekerem, és mire visszafordulok, már ő is kint áll, így neki is adok egy törülközőt, hogy megszárítkozzon.
Most ki kéne találnom, hogy mi is legyen veled...
Felöltözöm, most nem is figyelek arra, hogy mit csinál.
- Maradj itt, mindjárt jövök – már nem kell mondanom, hogy ne próbálkozzon szökéssel, úgy is tudja.
Vezérünk irodája felé megyek lassú léptekkel. Bekopogok, és mikor megkapom az engedélyt a belépésre, benyitok az ajtón.
- Mit akarsz? – morogja ingerülten. Már megszokhattam volna, hogy mindig ilyen.
- Mi legyen a túszunkkal? – fintorodom el köpenyem takarásában.
- Mivel ma reggel sikeresen elűzted a felderítőiket, így semmit. Ha jól tudom, most tanácskoznak, és holnap, esetleg pár nap múlva újra erre felé jönnek. Majd akkor kiviszed, megfenyegeted őket... majd tégy úgy ahogy jónak látsz. Addig is azt csinálsz vele amit akarsz. Most elmehetsz – int lazán. Remek... Nem mondok semmit, csak kimegyek. Úgy látom, hogy a mai éjszakát még velem tölti. Hm... talán ha lesz kedvem akkor eljátszadozom vele egy kicsit. Bár... nem tűnik túl izgalmas lánynak.
Visszaérek szobám ajtajához. Csend van... nagyon is. Benyitok, és nem látom sehol. Megszökött volna? Lehetetlen. Hirtelen hallok csörömpölést. Bent lenne a... fenébe… ha hozzányúl valamihez amihez nem kéne, a végén hasznavehetetlen lesz. Becsörtetek az elkülönített részemre.
- Mit keresel te itt? – ragadom meg csuklóját, és kirántom onnan.
- Én csak... –szólal meg félénken, de nem törődöm vele. Oda még senki sem merészkedett be! Végignézem kezét, hogy nem vágta e meg magát. Hál’ istennek nem. Jó. Durván leültetem a székre.
- Többet ne menj be oda – utasítom vészt jóslóan halkan.
- Rendben... – válaszol félénken, lesütve szemeit. Helyes. Megtámaszkodom mögötte a háttámlán, és gondolkodni kezdek. Nincs ma semmi különös dolgom. Ráadásul itt van ez is... Csak nem hagyhatom magára, hogy a bábom folytassam... A szabadba nincs kedvem kimenni... Bár lehet mégis a bábommal kéne foglakozni. Vagy...
Hirtelen valami a kézfejemre simul. A kis keze... Kék szemeibe nézek ridegen. Igen? Mit akarsz?
Sasori:
- Csalódott vagy? – kérdi halkan.
- Miért érdekel? – morgom felé.
- Kérdésre nem válaszolunk kérdéssel... – mondja pimasz hangnemben... Hogy van merszed?
- Te játszol velem? – vonom kérdőre. De bátor lettél hirtelen.
- Eszembe se jutna szivi... – teszi még hozzá, majd karjait nyakam köré fonva csókol meg. Az eszem megáll...
A kis affér után elvonulok az elkülönített részemre hogy tovább folytassam bábom készítését, valamit rejtett, mérgezett fegyverek elhelyezését a már elkészített részeken. Rászóltam, hogy maradjon távol, nem jönne jól, ha megmérgeződne.
Már este van mire észbe kapok, így kezem megtörölve lépek ki rejtekemből.
- Hozok neked vacsorát – jelentem ki fagyosan, és a konyha felé veszem az irányt.
Mikor visszaérek, nincs sehol... Körbenézek, és a fürdőajtó tárul ki szörnyű lassúsággal, és ő áll mögötte, a bábjaimhoz használt szövet van rajta, de egy könnyed mozdulattal dobja le őket, és egy szál fehérneműben lépked felém. Köpni nyelni nem tudok, még a tálca is kiesik a kezemből. Egy puha csók közben veszi le köpenyem, majd pólóm. Izmos mellkasomat kóstolgatja, és felsóhajtok. Felhevültem hagyom tevékenykedni, és ölembe kapva dobom az ágyra. Csoda hogy újra felkeltetted az érdeklődésem.
- Meg se moccanj! – néz rám határozottan, és meglepődöm – Itt én irányítok... – hallom vissza szavaim, és egy mosollyal fordítok a helyzeten, így én fekszem alul. Na lássuk...
Leengedi hosszú haját, édes illata megcsapja az orrom. Elmosolyodom, ahogy „saját” mozdulataim , tükrözi vissza, amire emlékszik.
Végül teljesen meztelenül fekszem már alatta, és ledermedten ül felettem. Azt hiszem ennyire bátor még nem vagy.
Derekát megfogva húzom fel magamhoz, és vetkőztetni kezdem.
- Meg se moccanj..! – mondja újra, már nem annyira határozottan.
- A bugyidtól azért csak megszabadíthatlak,nem? – kérdem élveteg mosollyal,
- De... – mondj végül, és eltépem a kis anyagot.
Lassan ül ölembe, ezzel magába fogadva engem. Hogy ez milyen forró és szűk. Ahh. Csípője ösztönösen kezd ringani, körözni, meglepődöm, hogy irányítanom sem kell, és jobbál jobb élvezetekben nyújt engem, és ha jól látom, akkor magát is.
A csodás beteljesülés nem várat sokat magára, Egy sikollyal élvez el, és hüvelyének ritmusos rágása nekem is rásegít, hogy kövessem a meggyekbe. Egy mélyről jövő hörgéssel élvezek el, végig derekát szorongatva.
Ez elképesztő volt.
Rám dől, és piheg. Én is lihegek halkan, és magamhoz ölelve takarom be magunkat. Nagyon megleptél, de nem volt rossz. Sőt...
Haja az arcába hullik, feje mellkasomon. De megérzek valami forrót a bőrömön. Könnyek. Vajon miért sír? És vajon ez miért érdekel engem?
Elsöpröm haját az útból, hogy ránézhessek szép, kipirult arcára. Most olyan kis törékenynek látszik, pedig az előbb milyen magabiztos volt. Furcsa...
Hóna alá nyúlva húzom feljebb magamon mire meghökken. Arcára simítom kezem, hüvelykujjammal pedig lesimítom könnyeit. Meglepetten néz fel rám és akaratlanul is egy nagyon halvány mosoly kerül szám sarkába. Meglepődtél? Tudok én ilyen is lenni. Nem mond semmit, ahogy én sem. Nem is kell. Lehajtom fejét oldalra a nyakamba, és végre rám nehezedik. Hátra simítva pár előre hulló hajtincsét simítom meg fejét, majd nyakunkig húzom a takarót, hogy aludhassunk. majd holnap reggel eltakarítom, amit elejtettem. Megadón simul karjaimba, ahogy a takaró alatt átölelem. Egész kellemes. És már könnyeit sem érzem. Szabályosan piheg... Már elaludt. Itt az ideje, hogy én is aludjak.
Reggel lassan ébredek, de hiányérzetem van. A kiscsaj nincs rajtam. Vajon hol lehet?
Meghallom a vízcsobogást, és visszahuppanok az ágyba. Zuhanyozik. Szemem az ajtóba siklik, és nem látom az elejtett tálcát. Szemem körbefuttatom a szobában, és megtalálom az asztalon. Összeszedte? Különös. Tegnap este még olyan törékeny volt, ma meg olyan kis merész. Különös lány, sosem lehet tudni, hogy mikor milyen. Van pár gonosz gondolatom, de fáradt vagyok, így nem lepem meg a zuhanyban. Majd esetleg ha kijön. Kezeim a tartóm alá helyezve hunyom le szemeim, és hallgatom mozgását. Abbamarad a vízcsobogás is, és mezítláb talpacskákat hallok a csempén kopogni. Kinyílik a fürdőajtó, és törülközőbe csavarva lépked ki, a szoba másik felébe mászva, nekem háttal. Felé sandítok, és látom hogy szétnyitja a törülközőt, hogy megszárítsa magát... De nekem jobb ötletem van... Hehe. Kiveszem egyik kezem a tarkóm alól, és feltartom tenyerem. Pár ujjmozdulattal a törülköző messze repül, és egy sikollyal figyeli útját. Feleszmélni sincs ideje, a további ujjmozdulatokkal már őt rántom magamhoz az ágyba, magam felé, és átkarolom karcsú testét. Mélyen elpirulva néz a szemembe, én pedig éhesen mérem végig. Na most kipróbálom, hogy vagy e még olyan merész mint tegnap. Most megpróbálom majd türtőztetni magam, hogy hagyjam munkálkodni.
Sasori:
- M... mit csinálsz? – kérdi félénken pislogva, de azért mégis csak megcsókol.
- Egyet tippelhetsz... – súgom rekedtes hangon.
- Na de... bárki bejöhet és...
- Nem érdekel – vágok közbe – Te kellesz! – jelentem ki, majd vadul tapadok ajkaira. Másrészt... Úgy is be van zárva az ajtó...
Bátortalanul ugyan, de belekezd akciójába, hasonlóképp mint tegnap teste... Jól csinálod... Letér merevedésemig és nem torpan meg... na de milyen jól csinálod...
Becsusszanok forró ajkai közé... Ahh igen... Tudsz te...
Egész ügyes mozdulatokkal kényeztet, bár lenne még mit rajta javítani, de nagyon ügyes.
Szájába élvezek, mélyen felhördülve. Hmm. Ezt gyakrabban is el tudnám viselni. Hehe.
Visszahajol arcomhoz, hozzám simul, apró puszikkal nyugtat... Milyen kis aranyos... Lehetne mindig ilyen, sokkal jobban áll neki. Meztelen testét simogatom, és érzem hamarosan újra ébredezik a vágyam... Elképesztő, hogy ilyen hamar újra kívánni tudom. Visszakerül felém, és magába fogad... Olyan jó, hogy semmit sem kell tennem, bár így kicsit unalmasabb is. Majd változtatok ezen...
Ujjait összeűzi enyémekkel, ezzel sokkal bensőségesebbé téve a dolgot, forró tenyerét érezve valahogy megbizsereg a bőröm. Különös érzés. Vad vágtával űzzük a gyönyört, míg el nem érjük, majd sikollyal, hörgéssel lépjük át a mennyek kapuját... Együtt lebegünk...
Ez csodás volt.
Ráborul, átölel, kicsit még remeg az átéltektől. Gyöngyöző homlokát megcirógatom, és édesen mosolyog le rám... Így sokkal szebb.
Rávesszük magunkat, hogy végre felöltözzünk, már épp egy csókért hajolna, mikor bekopognak... Ch...
Egy apró csókot lopok, majd felvéve fagyos külsőmet szólok ki a zargatónak.
- Igen?
- Danna! – lép be társam az ajtón... Ki mondta, hogy bejöhetsz? Végigméri a szőke ciklont mellettem.
- Mit akarsz? – terelem vissza tekintetét rám... Csak ne nézegesse... Ismerem én a szemeit...
- Csak szólni akartam, hogy a kis konohai férgek már közel járnak, hmm – válaszol, majd kimegy. Helyes... azaz nem... El kell őket kergetnem...
Felé nyújtom az utolsó ruháját, hogy felvegye. Meglepetten figyel, végül elveszi az anyagot, és magára veszi. Jól van. Az ajtóhoz megyek mikor végzett, és a kilincsre teszem a kezem, megvárom míg odajön.
- Te a túszom vagy. Viselkedj is úgy... – mondom mélyen és komolyan a szemébe nézve. Biccent, hogy megértette, ekkor másik kezemmel háta mögött összefogom csuklóit. A szobából kilépve a száját is befogom, és így megyünk végig a folyosón. Ahogy kiérünk a bázisról, elengedem a száját, és épp mondani készülne valamit, de egy félkezes pecséttel elteleportálok a csapata felé. Megérkezünk, és újra befogom a száját, és hátulról átölelem a hasánál, majd egy fának dőlök. Zajt hallok, a közelben vannak.
- Biztos vagy benne? – hallok egy suttogó öblös hangot.
- Igen, de most figyelj előre. Mindjárt ott vagyunk... – közli a másik.
- Maradj csendben – suttogom a fülébe, és egy biccentést kapok. Elengedem a száját, és körbenézek. Egy farönk... Tökéletes.
Néma léptekkel megyek ki a „felderítők” elé, akik csak akkor vesznek észre, mikor már teljesen előttük vagyok. Fél karral a lányt fogom le, aki kis kezeivel fogja karom, lábaival kicsit kapálódzik, de nincs ereje, hogy kezem levegye a szájáról.
- Ino! – kiált az egyik a sok közül. Most nincs kerámia maszk rajtuk, egyszerű ninják. Különös, bár nem igazán izgat... Megmondtam, hogy ne jöjjenek vissza, és mivel nem engedelmeskedtek... Megfizetnek...
- Figyelmeztettelek már titeket... Hogy ne keressetek... – morgom halkan, és a másik kezem felemelve megcsillan benne egy kunai kés, amit lassan a szőke lány nyakához tartok. Dermedten állnak előttem, nem mernek moccanni. Remek. Szemeimben gonosz fény csillan, majd egy határozott mozdulattal vágom el a torkát, nagy piros csíkot fest a földre a kifröccsenő vér, és élettelenül hull le a test.
Pár méterrel arrébb teleportálok.
- INO! – rohan az egyik a földön fekvő test felé, köré gyűlnek még páran, de mikor hozzáérne, hogy felvegye ölébe, egy pukkanással átváltozik a holttest egy rönkké.
- Ez csak transzformer jutsu... – állapítja meg nagyon elmésen.
- Akkor valószínűleg, ha békén hagyjuk őket, majd maguk küldik vissza Ino-t nem? – teszi a még okosabb megjegyzést egy másik.
- Ezek szerint igen... Menjünk...
Eleresztek egy gúnyos vigyort, a fa mögött állva, még mindig a szőke lány száját befogva. Izgatottan mocorog nekem háttal állva, már biztos kérdezősködne, vagy tiltakozna, de nem eresztem. Túl nagy zajt csapna. De ha ennyit mocorog... Mmhh...
Visszateleportálok a szobámba, kissé elfáradtam ennyi teleportációtól, de annyira azért nem vagyok kimerült. Elengedem a lánykát, aki kitépi magát a karjaimból.
- Ez most mire volt jó?! – kiáltja felém ingerülten, de arcom rezzenéstelen – Miért volt erre szükség?!
Fagyos maszkom fenntartva lépek felé, kínzó lassúsággal bontom ki a köpenyem, majd menetközben elhagyom. Megszeppenten néz fel rám, átölelem karcsú testét.
- Már egyszer figyelmeztettem őket, ha tovább keresik a bázisunkat, akkor meghalsz... – összerezzen a karjaimban, én pedig az ágy felé kezdek hátrálni vele.
- Nem vettek komolyan... Tovább kerestek minket... és téged... – finoman ledöntöm az ágyra, és ruháját kezdem lesimogatni róla.
- Ez csak egy figyelmeztetés volt, hogy ha újra visszajönnek... az igazival fogom ugyan ezt tenni... – szemei elkerekednek, de nem hagyom abba öltöztetését.
- Ha elég okosak a társaid... akkor nem jönnek vissza, hanem várnak... – fejezem be, a gondolatsort, és egy halvány mosollyal húzom le felsőjét és ajkait veszem birtokba. Kis kezeit mellkasomnak feszíti, belesóhajt a csókba, és ezt kihasználva hatolok nyelvemmel forró ajkai közé, ezzel elmélyítve a csókot.
Kezei kalandozni kezdenek rajtam, és remegve húzzák le az én pólómat. Okos kislány. Letérek szépen ívelt nyakára, és háta alá nyúlva kapcsolom ki a melltartót. Jó ideig kényeztetem a puha halmokat ujjaimmal, és csókolgatom, kóstolgatom őket. Kéjes sóhajai zene füleimnek.
Egy hirtelen mozdulattal rántom le róla a kis szoknyát, és elvigyorodom. Arcára nézek, ami mélyen vörös. Hehe... nincs rajta bugyi... Hát persze... a múltkor elszakítottam.
Combját kezdem el simogatni, lassan szétfeszítem őket, és térdemmel férkőzök közéjük. Élveteg mosollyal figyelem, hogy össze- összerándul, amikor csiklójához érem, és kezeit ajkaira tapasztva folytja vissza sikolyait. Visszahajolok, hasát kezdem csókolgatni, és leveszem kezeit szájáról... Ez az a hang, ami jól hangzik tőle.
Karcsú ujjai hajamba túrnak, megbizsergetik fejbőrömet, de én csak haladok egyre lejjebb.
- Ne... Ne... Ne!!! – sikongatja, testét megfeszítve, már majdnem felülne, de amikor nyelvemmel elérem kincsét, visszahanyatlik egy mély sóhajjal. Nyelvemet körkörösen mozgatva kényeztetem, ízlelem meg. Hmmm... Finom...
Egy hangos sikollyal jut el a csikló orgazmusig, végig hajamat markolva... Jó volt ugye? Hehe...
Felé mászom lassú mozdulatokkal, és kipirult, pihegő arcában gyönyörködöm. Milyen szép ilyenkor. Feje mellett hever a keze a párnán, lassan felcsúsztatom rá saját kezem, és összefűzöm ujjainkat. Nagyon tetszett múltkor ez a mozdulat. Másik kezem visszatér combjára, simogatni kezdem, merevedésemet szemérméhez dörgölöm. Felmorranok, és megcsókolom, majd lassan beléhatolok. Felnyög, és ujjai összeszorulnak, és kezemet szorítja. Ahh istenem... ez a forróság... Tövig elmerülök benne, szerencsére nem kell sokat várnom hogy ellazuljon, mert már egyszer élvezett. Kíméletes mozdulatokkal kezdek el benne mozogni, tovább falva ajkait, visszafojtva sóhajait.
Ino:
Végül is elveszem tőle a toppomat, és magamra öltöm, majd mögé lépek.
- Te a túszom vagy. Viselkedj is úgy…
Értem.. színjáték. Egy biccentéssel jelzem, hogy tudomásul vettem, mire ő hátam mögött összefogja a csuklóim. Mikor a folyosóra érünk, már a számat is betapasztja, így távozunk a bázisról. Ezernyi kérdés cikázik a fejemben, valamiért eléggé pánikolok is. Mi van, ha most látom utoljára? E gondolatra nagy fájdalom mar a lelkembe, de fogalmam sincs miért. Mint mindig, most is beszéddel szeretném tisztázni Sasorival a dolgokat, ám ő hirtelen egykezes pecséteket formál, és ránk borul a sötétség.
Egy erdőbe teleportál, és egy fához dőlve tapasztja kezét újra a számra, másik kezével a hasamnál ölel át. Meleg tenyere perzseli, bizsergeti a bőröm. Komoly hatással van rám…
- Maradj csendben! - susogja fülembe, meleg lehelete megcsiklandozza a fülcimpám. Egek, ez a közelség! Már megint fő a fejem… franc. Lenyugtatom magam, majd egy biccentéssel válaszolok, ő pedig elsétál.
Dermedten támaszkodok a fának… mit csinálok?! Itt lenne a nagy alkalom, hogy megszökjek… de mintha gyökeret vert volna a lábam… Így félnék? Ilyen gyenge lennék?! Vagy… nem! Ez butaság… nem vonzódhatok hozzá. Nem… ugye?
Ellököm magam a fától, és kikukucskálok. Messze vannak, de pontosan ki tudom venni az alakjukat. Sasori kezében egy szőke lány… én lennék? Transzformer jutsu? Hirtelen egy kunai fénye csillan meg, és piros vér csapódik a közeli fákra, majd „eldob”. A többiek kétségbeesetten rohannak „hozzám”, de nem kell sok és rájönnek, hogy nem én vagyok.
Ez azért már túl megy egy bizonyos határon! Így rájuk ijeszteni, és ezt csinálni „velem” ?!
Még folytatnám felháborodásom, de ekkor ismét megérzem a puha ujjakat az ajkamnál. Bizsergető forróság csap le rám, és attól tartok, ha továbbra is így „fogdos” megőrülök. Ráadásul egy csomó mindent tudni akarok! Mocorogni kezdek, de ismét csak el teleportál.
Ismét a szobájában vagyunk, végre elenged, bár magamtól is kivetem magam karjaiból.
- Ez most mire volt jó?! Miért volt erre szükség?! - magával rángat a semmiért, pár perc alatt vissza ér és nem mond semmit! Ráadásul ilyen aljas módon szereli le a társaimat! Hogy meri?!
Arca komor és semmit mondó, csak a köpenyét nyitja szét, majd ahogy közelít felém, lecsusszan válláról. Ahogy elém áll, átkarolja a derekam, és úgy kezd beszélni.
- Már egyszer figyelmeztettem őket, hogyha tovább keresik a bázist, akkor meghalsz… - mi? Beszélt velük? - Nem vettek komolyan… Tovább kerestek minket, és téged… - beleütközök az ágy támlájába, mire Sasori finoman rádönt a matracra. Elgémberedett végtagjaimnak jól esik a puhaság, de nem tudom élvezni még ezt sem. Csak feszülten figyelek, miközben lábaival lerugdossa a cipőmet. - Ez csak egy figyelmeztetés volt, hogyha újra visszajönnek, az igazival fogom ugyanezt tenni. - szemeim elkerekednek. Té.. tényleg képes lenne rá? Tényleg csak úgy végezne velem? Hogy képes ezt ilyen higgadtan, a szemembe mondani?! - Ha elég okosak a társaid, akkor nem jönnek vissza, hanem várnak. - egy kis mosoly ül ki az ajkaira, majd leveszi a felsőm. Szóval ezért… és ezek után mi lesz? Nem fognak a végtelenségig várni. Akkor megöl?
Puha ajkai az enyémre tapadnak, lágyan csókol meg. De én most nem akarom… kezeim tiltakozón tolom mellkasához, de csak annyi történik, hogy belesóhajtok a csókba. Kezeim megadóan ernyednek el amint megérzem forró nyelvét a számba siklani. Ó igen… hiányzott a közelsége. Vágytól remegő kezeimmel megszabadítom a pólójától, mire ő hálából a nyakam kóstolgatja, és melltartóm oldja ki. Puha ujjaival gyengéden simogatja melleimet, időnként ajkaival is kényeztet. Mmh… jólesően sóhajtozok alatta, de mikor letépi rólam a szoknyát váratlanul kijózanodok. Hiszen alatta nincs semmi! Mélyen elpirulva nézek fel rá, ő csak vigyorog. Ó, te kis!
Szétfeszíti a combjaim, érzékien simogatja a belső felét, de hamar megérzem az ujjait érzékeny pontomon is. A forróság valósággal megrészegít, kezem gyorsan a számra is tapasztom, nehogy feltörjenek belőlem nyögéseim.. megérzem ajkait a hasamon is, kezeimet eltolja a számtól. Csak nem szereted a hangomat? Hihi.
Érzéssel túrok bele vörös üstökébe, ujjaimmal kis köröket rajzolgatok fejbőréhez, ahogy lejjebb halad. És mikor nedves, forró nyelvét megérzem ott…
- Ne… Ne… Ne!!! - nyögöm rekedtesen, és már ülnék fel, hogy leállítsam, de mikor kényeztetni kezd, elveszek… Megadóan hanyatlok vissza a puha párnákra, és nem sokkal később elérem a csúcsot. Kábán lebegek a fehér semmiben, érzem, ahogy hosszú ujjait összefűzi az enyémekkel. Tenyerünk forró, csodálkozok, hogy még nem serceg a bőrünk. Másik kezével ismét a combom simogatja, és már jól tudom, mi jön ezután. Kemény vágyát vénuszdombomhoz dörgöli, és felmorranva csókol meg, majd belém hatol. Ah... édes istenem! Gyorsan megszorítom a kezét, és kéjesen felnyögök. Ez olyan jó… Lassan kezd mozogni, közben vadul csókol, így sóhajaim benn rekednek, de nem bánom. Sóvárogva viszonzom érintéseit, mohón falom ajkait, egyre gyorsabban mozgunk… csodálatos… még mindig erősen szorítom kezét, testem szinte már ordít a kielégülésért. Csípőm ösztönösen kezd el ringani, és egy hangos nyögéssel élvezek el újra… Hallom a távolból, hogy ő is követ engem. Fantasztikus… remegve ölelem át izmos testét, orromba bekúszik kesernyés, férfias illata.. imádom.
- Mm.. Sasori… - nyögöm fáradtan.
- Ne beszélj… - korhol le tettetett rovással.
- Dehh… ezt.. muszájhh… tudni akarom… hogy te ish érzed - e…
- Mit érzel? - néz rám kíváncsian, tényleg érdekli. Nem tudom… hogy is tudnám megfogalmazni ezt a csodát? Mikor úgy érzem, pillangók repkednek a gyomromban, ha rá gondolok, ha rá nézek, ha hozzám szól elveszek… Mi lehet ez?
- Varázst… - válaszolom pihegve, majd halvány puszit hintek kezére, amivel még mindig fogja az enyémet.
Szerkesztve Darky által @ 2009. 06. 02. 15:09:12
|
| Blacky | 2009. 06. 02. 15:07:18 | #367 |
Karakter: Sasori - Ino
Sasori:
Visszafogottan, de viszonozza csókomat. No csak. Talán nem is vagy már olyan nyuszi? Elhajolok tőle, szép szemeit összeszorítja. Csak mosolyogni tudok rajta. Ennyire nem számítana a külső? Pedig az azt mutatja, hogy ez egy teljesen más csaj. Kinyitja kis szemeit, szemeiben a félelem helyett valami más csillan. Düh?
- Mi van? – kérdezi vékony hangján – Nem hallod, azt kérdeztem mi... – semmi kedves... majd úgy is mindjárt rájössz, hogy mit akarok. Félbeszakítom egy újabb csókkal, de... ez így olyan unalmas. a Partnereim általában sokkal aktívabbak. Vigyorogva hajolok el tőle.
- Most te jössz – utasítom halkan. Lassan feljebb emelkedik. Na erről van szó. Egy puszi, majd visszafekszik. He? Te most viccelsz velem?
- Ez mi volt? – kérdezem fagyosan.
- Pu... puszi – válaszolja félénken. Szóval így... kezdesz nekem furcsa lenni kislány.
- Értem. És szerinted... én megelégszem egy ilyen „puszival”? – vonom kérdőre, hangomból süt az irónia. Még mindig nem jöttél rá, hogy mit akarok? Nehéz felfogásod lehet kicsikém.
- Nem... – válaszolja még mindig lesütött szemekkel. Helyes...
- Azt hittem, hogy te jobbat is tudsz, de úgy látszik, hogy tévedtem...
Remélem ez hatással lesz rá. Azt hiszem jól kalkuláltam. Szemeiben és arcán ott ül a düh szikrája.
Vadul kap ajkaim után, vékony kis ujjai hajamba túrnak, bizsergeti fejbőröm. Na erről van szó, ezt már jobban szeretem. Hozzá simulok egész testemmel, magamhoz szorítom őt is. Simogatni kezdem formás testét, oldalát, combját. Csókunk hosszú, bódító, észre sem veszi, hogy felsőjét kezdem lazítani... először...
Mikor megérzi, hogy kezem már rég blúza alatt kutat, és a puha halmocskáit akarják felfedezni, rögtön megszakítja a csókot, egy kicsit sikkantva dől hátra, és magához szorítja kezeit. Most meg mi van? Csak ne mondd nekem, hogy... Ó istenem...
Felvonom egyik szemöldököm, ahogy félénken, kicsit elpirult arccal néz rám... mond, hogy nem vagyok ekkora... mondjuk... ez majd csak később derül ki, hogy most mázlim van, vagy balszerencsém. Majd kiderül.
- Mondd csak... – kérdem halkan, mire kicsit jobban figyel rám – voltál már férfival? – kérdem súgva, mire párszor megrázza kis buksiját, haja úgy libben utána. Milyen helyes... Ohh igen... azt hiszem...
Közelebb hajolok, egészen füléig, arcom az övének simul, finom puha bőréhez.
- Tehát... szűz vagy? – kérdem vágytól rekedtes hangon, majd megnyalintom fülét, mire egy meglepett sóhaj hagyja el ajkait. Ohh igen...
Viszont... most aztán meg kell mutatnom, hogy mennyi önuralmam van. Mert van! Hadd lássa a kiscsaj, hogy milyen is egy igazi férfi.
- Ne félj... – nyalintom meg nyaka érzékeny bőrét, és egy újabb sóhaj a jutalmam. Jaj, így nehéz dolgom lesz. Alulról felfelé végigsimítok oldalán, még csak a ruhán keresztül - ... gyengéd leszek... – súgom fülébe érzékien, és megint megnyalintom. Olyan finom vagy kicsike. Amint kiejtem az utolsó szót, elkezdem „letépni” róla felsőjét, mire halkan sikoltana, de betapasztom ajkait, egy újabb fullasztó, mámorító csókkal, hogy ellazítsam. Nyugi... majd meglátod, hogy mennyire tudok...
Ino:
Kezeivel bizsergetőn simít végig az oldalamon,combjaimon.. Eleinte észre sem veszem szöveteim lazulását,teljesen el vagyok foglalva a hosszú,lágy csókunkkal,viszont mikor meleg tenyere veszélyesen megközelíti a melleimet,akkor aztán sipirc… Gyorsan elválok az ajkaitól,és hátrapattanva rikkantok egy halványan. Elég érdekesen néz rám,kutatja szemeimben a választ,de szerintem csak a zavar csillogását tudja konstatálni bennük. Védekezőn szorítom mellkasom elé két kezemet,nehogy még egyszer meg merje próbálni. Miért tart mindenki ilyen könnyű prédának..?! Lehet,hogy a külsőm megtévesztő,de.. tudni kell a különbséget a látszat és a jellem között. Egyiknek sincs köze a másikhoz,és ennek a srácnak erről lenne még mit tanulnia!!
Visszatérve rá.. még mindig értetlenül,felhúzott szemöldökkel fixíroz,majd megszólal:
- Mondd csak.. - szól először halkan,rosszat sejtetőn. - voltál már férfival? Ilyen ostoba kérdést.. nem veszi észre,hogy nem?! Még birtoklom a tisztaságom,te pancser. Ingerülten rázom jobbra-balra a fejemet,mire a fülemhez hajol,forró bőre súrolva az enyémet. - Tehát.. szűz vagy? - ingerel tovább,és már tényleg kurva dühös vagyok. Igazi úriember nem kérdez ilyet.. ő is csak olyan mint a többi pasi. Mire is számíthattam volna? Hogy majd elenged? Persze…
Nedves,puha nyelvével megízleli a fülcimpám,és a kellemes érintéstől kifújom az eddig benntartott levegőt.
- Ne félj… - hallom ismét a hangját,de most valahogy nem fagyos,rideg. Lágyan,búgón duruzsol a fülembe,majd megnyalja a nyakam…Mmhh… újból sóhajok hagyják el a számat,mire ő gyengéden végighúzza ujjait az oldalamon. Csak szép lassan,lentről felfelé. - gyengéd leszek. - súgja a fülembe,majd ismét megnyalint. Forróság zúdul rám,lángnyelvek égetnek mindenhol,nem kapok levegőt… Hát.. végül is mit veszíthetek? Ha nem engedelmeskedek,megöl,ha megun akkor is kinyír. De így legalább tovább élek,és még kitalálhatok valamit.
Kissé nyöszörögve,reszketve,megadón simulok erős karjaiba,megbízom benne. Na ez sem tart sokáig,ő máris vadállat módjára tépi le rólam a felsőm,és éhes szemekkel bámul.. A fejem már biztos mint egy cékla…
Hirtelen mozdulatától megijedek,félek,hogy csak hazudott,hogy megkaphasson. Fel szeretnék sikkantani,ám ajkai mohón keresik meg az enyéimet,és elszántan tépik,játszadoznak velük,én pedig csak tűröm… Az a kis jó érzés és remény is távozott belőlem,ami pár pillanattal ezelőtt szállt meg. Vége. Köszönöm,akárki is legyél.
Meglepetésemre átkarolja meztelen derekamat,és finoman terít le a puha ágyra,ujjai végigfutkosnak a hátamon,megkeresik melltartóm kapcsát… Egy jól értő mozdulattal oldja ki,és a ruhadarab meglazul rajtam,érzékeny domborulataimat megcsapja a hűs levegő,végigfutkos rajtam a hideg.. már megint. Egy hanyag mozdulattal dobja a háta mögé,ha jól látom,a lámpán fennakad. Nem sok időm van lekövetni az útját,Ő ismét forró csókokkal,és érintésekkel bombáz. Tétován viszonzom őket,elég bizonytalan vagyok. Tenyerét érzem végigsimítani az egyik mellemen,és a szokatlan,kellemetlen érzéstől ellenkezni kezdek.
- Ne…ne kérlek…ahh…kérlek… - nyögdécselem pár ajaktépés között,mire mérgesen harapdálja meg a számat.
- Elegem van. - szól fagyosan,és ismét fölém magasodik. - befognád végre?! Az utóbbi időben csaknem negyedjére szakítasz félbe. Ha továbbra is itt fogsz nyafogni nekem,megöllek. Vili?
Nagyot nyelek,és próbálok kussolni. Vagy élvezni.
Ujjai ismételten végigsiklanak a mellimen,halk sóhajokat kicsalva belőlem. Ő letér a nyakamhoz,apró puszikkal hinti,tényleg gyengéd… talán nem is olyan utolsó szemétláda… Forró nyálcsíkot húzva ér le a kebleimhez,simogatja,csókolgatja őket,minden érintése valósággal perzsel… Ahh.. Szájába veszi a mellbimbómat,nyelvével forró köröket rajzolgat rá,érzem.. a keze sem tétlen,a másik domborulatomat a kezével kezdi kényeztetni,és én úgy érzem,ezt meg kell hálálnom. Karom ösztönösem nyúl a pólója felé,és bár csak homályos foltokat vagyok képes látni,mégis sikerül megszabadítanom őt tőle. Finoman eresztem el a fekete anyagot,mely lágy suhogással ér földet a szőnyegen,mire egy elégedett vigyort kapok. Hihi.. aranyos.
Na állj. Szent Isten.. álmodom? És én még a pólójával törődtem…de hiszen…mi van alatta…!
Tekintetem valósággal odaragad a széles vállakhoz,az izmos mellkashoz,lapos hasfalához… Ez a férfi… egy valóra vált álom..!!
Mosolyogva halad lejjebb,finoman csókol bele hasam érzékeny bőrébe, és énmegremegek alatta. Hehe… csikis vagyok. :) Újból felém hajol,még egy csókra éhezve,és tehetetlenül teszek eleget óhajának.. Jó nagy ribanc vagyok… de ha nem leszek neki elég jó,akkor végem. Így hát…
Megszakítja a csókot,és mélyen a szemembe néz,én pedig az övébe. Szinte elveszek a mogyoróbarna tekintetében,de karamell lágyságú hangja visszahúz a valóságba.
- Jól van… - szól nyugtatóan,és hosszú ujjai megcirógatják forró,piros pofimat. - eddig jól csinálod…
Ehh… nem is csinálok semmit.
- De hát.. én még sem…
- Csss… - rakja mutatóujját erotikusan az ajkaimra. - ne beszélj. - utasít,majd pajzánul vigyorogva veszi birtokba az ajkaimat újból és újból…
Ino:
- ...csak élvezned kell… - teszi hozzá suttogva, majd újból a nyakamba csókol. Forróság…jaj. Annyi különös érzés van bennem,de egy értelmes szót nem találok rájuk. Kellemes… igen.
Lejjebb halad melleimhez, finoman szívogatja, nyalogatja a mellbimbómat. Ahh… még sosem éreztem ilyet.. csodálatos. Melegem van és fázok, szégyellem magam ugyanakkor… piszkosul élvezem. Muszáj mocorognom, vergődnöm. Eszméletlen amit művel velem. Sóhajok sokaságai szakadoznak fel belőlem, próbálom elfojtani, nem megy. Nem erőltetem, csak élvezni próbálok,ahogy ő mondta. Most a hasam csókolja. Oh…
Lassan húzza le a szoknyámat, finom puszikat hint combomra és a térdemre.. mmh. Igen… óvatosan néz fel rám, szemeiben furcsa csillogást látok. Ez nem vágy… tenyerem ösztönösen helyezem az egyik mellemre, takarom magam. Szeretem, ha néznek de.. ez más. Felemeli kezeit, és megmozgatja pár ujját, ezzel egy időben karom nem engedelmeskedik nekem, és fejem mellett foglal helyet. Mi a..? próbálok uralkodni végtagomon, de hasztalan. Fenébe.
Eszembe jutnak a babák amiket láttam a kis elkerített résznél,és minden összeáll. Bábmester.
- Így.. - duruzsolja a hasam érzékeny bőrébe, csikis Tényleg gyengéd… nem hazudott. Élvezkedésemből kissé kijózanít a combomon „helyet foglaló” hideg fegyver. Ijedten rándulok össze.
- Ne félj. - súgja halkan. Jó pofa vagy, mi az hogy ne féljek? Akkor mégis miért raktál egy kunait a lábamra..?
A rejtély hamar megoldódik, amint shuriken tokom és a fáslik engedelmesen gördülnek le lábaimról. Eldobja a kést. Végre…
Ülő helyzetbe ránt, keze simogatón nyúl a hátam alá, mélyen a szemembe néz. Tekintete már izzik a vágytól. Nem is bánom már, csak ne bánts. Ismét bábtechnikáját használva irányítja kezeimet, végigcirógatja vele a felsőtestét, hátát, lapockáit. Nem sokat időz, kezem már a nadrágjánál jár. Kislányosan kapom el a tekintetem,amikor lehúzatja velem az alsóneműjével együtt. Türelmetlen… visszadönt az ágyra, majd ismét megcsókol, simogat. Tehetetlenül sóhajtozom szakértő keze alatt, amivel combjaim is próbálja szétfeszíteni. Csak most jut eszembe, mi jön ezután.. Ne! Görcsösen ellenkezek, mit sem érve. Erős. Végül már a bugyim röppályájában is „gyönyörködhetek”, mikor megérzem őt ott… Ijedten hunyom le szemeimet,szorosan kapaszkodok a lepedőbe. Nem szabad ellenkeznem, akkor meghalok… kisvártatva nyelvét is megérzem, és ezt nyugtázva rögtön felsikkantok. Nem akarom… ahh. Testem minden forrósága egy pontba tömörül, és nagyon kellemes és mindjárt végem, de … Csalódottan pillantok fel. Abbahagyta. Kár.
Merevedését hüvelyemhez szorítja, ismét remegek.
- Lazíts… - súgja, majd már csókolna meg. A-a… tudnom kell ki vagy! Új élményekkel gazdagítottál, gyengéd voltál eddig. Hogy mi lesz még, nem tudom. De én már ezt is nagyra értékelem. Arcát közre fogom,és pihegve puhatolózok neve felől…
- Sasori - nyögi vágytól rekedtes hangon, majd újra tépni kezdi ajkaim és átölel, amit viszonzok, mert jól esik. Lassan hatol belém, szorosabban vonom magamhoz. Megtorpan,érzi a szűzhártyám. Óvatosan szakítja át az akadályt, és a forró kéjtől hátába mélyesztem éles műkörmeim. Vége… már nem vagyok szűz. Megremegek a szomorúságtól. A tisztaságom.. elveszett. És mindezt így.. fogságban. Szép.
Érzem,ahogy egy vékony könnycsík szántja fel arcomat. Fáj.. feszít ott alul. Most legszívesebben leverném magamról,de mozdulni sincs erőm. Ívbe feszült testtel küszködök, érzem Sasori nyugtató csókjait, simogatásait. Szép lassan próbálok megnyugodni, lazítani. Nyugi, túléled. Óvatosan kezd el mocorogni bennem, kezd oldódni feszültségem, és a fájdalom is a távozás mellett dönt. A szenvedést végre átveszi a gyönyör és a kéj…a forróság. Je..
Megszakítja a csókot, és én pihegve simulok hozzá. Csípőmnél fogva megemel,értem a célzást. Lábaim a derekára fonom, hogy még mélyebbre tudjon hatolni bennem. Ahh… kezeit újra megérzem a csiklómnál,és furcsa érzés kezd kiindulni az ölemből. Sikolyaim és Sasori hörgései összemosódnak, a kéj forró, szétrobbanó lávaként mardossa testem, majd mikor elmúlik már fázom.
Lebegek.
A fehér semmiben. Csodálatos.
Szemhéjam,mintha ólomból lenne, úgy nehezül el s borul rám a sötétség.
Fázom. Legédesebb álmomból felriadva tekerem magamra a takarót, de már nem tudok vissza aludni. Körülnézek, Sasori sehol. Talán jobb is így. Elszökdelek az elkerített búvóhelye melletti kis ajtóig. Csak reménykedek, hogy a fürdő legyen. Lenyomom a kilincset, és benyitok. Jól kalkuláltam, jó helyen vagyok. Elengedem a szorongatott takarót és belépek a kabinba, megengedem a vizet. A meleg vízcseppek finoman mossák le testemről a csókokat és simogatásokat. Nem akarok hazudni, nagyon élveztem a tegnap estét. De azért nem szeretnék folytatást. Remélem,hogy Sasori elenged és pont. Hajamból kioldom a kis lila szalagot, majd benedvesítve tincsimet zuhanyozok tovább.
A fürdőből kilépve komoly elhatározásra jutok. Összeszedem a gönceimet. Nagy fáradozások árán sikerül begyűjtenem őket. Nem volt nagy feladat, de a melltartó - lámpa páros nem tetszett. Lehajtom a cuccaim az ágyra, de még nem öltözöm fel. Nem találom a fejpántom, és ez zavar. Talán az ágy alatt! Reménykedve kutatok,de semmi.
- Jó reggelt! - hallok egy mély baritont a hátam mögül, és egyből zavarba jövök. Pironkodva fordulok meg. Reggelt?
- Reggelt? Kérdezek vissza tiszteletlenül,és ennek hatását már látom is a szemeiben. Javítsuk ki magunkat.
- Azaz neked is.. - mosolygok szexin,majd elsimítok egy vizes tincset az arcomból. Kis praktika,remélem elengedsz. De nem hatom meg. Éhesen kezdi tanulmányozni a rajtam lévő falatnyi törülközőt. Hajh.. inkább egyszerűen rákérdezek. Mit veszíthetek..?
- Sasori-san.. most már elmehetek? - kérdésemre arca elkomorul. Hirtelen kap a karjaiba, de úgy, hogy most sikítani sincs erőm. Csak ijedten meredek a barna szemeibe. Becipel a fürdőszobába. Jaj.
- Komolyan azt hitted, hogy egy alkalom után csak úgy elengedlek. - Igen. egyáltalán nem voltam jó. miért kellenék? - Csak most kezdődik el minden. - kacag ironikusan, majd berúgja a fürdőszoba ajtaját.
Sasori:
Lassan nyitom fel szemeimet. Korán reggel van még. A legalkalmasabb idő. Ilyenkor járnak a felderítő csoportok, és szaglásznak minden felé. Már biztosan keresik ezt a kicsikét, aki még itt szundít mellettem. Az arcát nézem. Szép, nagyon is... Jó voltál kicsike, kezdő létedre... De nem elég jó, hogy többször is akarjalak... bár... majd meglátjuk még. Hehe.
Lassan felkelek, és felöltözöm. Fordul egyet az ágyban, és én csak elmosolyodom. Látom elememben voltam, a ruhái minden felé megtalálhatók.
Megpillantok egy fejpántot a földön középen. Tökéletes... Felkapom, és halkan kimegyek a szobámból.
Rejtőzködve sétálok a bázis körüli erdőben, érzékszerveim élesítve figyelem, hogy mikor járnak a közelben. Nem is kell sokat várnom. Szerencsére elég messze jöttem már a bázistól, hogy nem arrafelé keressék majd. Halk mocorgás, és egy kis sustorgás.
- Mit kerestek olyan lázasan? – lépek eléjük, a megszokott faarccal. Mind rögtön harci pózban állnak, az arcukat nem látom, mert kerámia maszk fedi. Biztos vagyok benne, hogy konohai ANBU-k. Nem szól egyik sem, csak meredten figyelnek.
- Csak nem ezt keresitek? – mutatom fel lassan a kezemben tartott fejpántot, és köpenyem takarásában megengedek egy gúnyosabb vigyort.
- Ino – szól az egyik, és már indulna is felém, de az egyik társa visszatartja – Add vissza! – kiált még fenyegetőn. De ismerős a hangod. Mintha múltkor talán te is a kiscsajjal lettél volna. Feléjük dobom a pántot, és el is kapja.
- Hagyjatok minket, és hamarosan visszakapjátok.
Látom, hogy összefordulnak, társalognak valamin, gondolom azt hiszik, hogy majd a bázisig követnek. Ostoba konohaiak…
- Fontoljátok meg... – köpöm oda még utoljára, mire hirtelen felém néznek, és pedig egyszerűen elteleportálok. Nem túl messze, csak párszáz méterre. Ez még nekem is hosszabb táv volt. Nah. Ideje visszamenni a kicsikéhez.
Lassan nyitok be a szobám ajtaján, és... no lám... felkelt. És már le is fürdött. Nocsak. Tudtam én, hogy elég a kis törülköző. Milyen jól kimutatja az alakját. Mrr. Még reggel van, de már...
- Jó reggelt – zavarom meg nézelődésében. Kipirult arccal fordul felém.
- Reggelt? – kérdez rá lepetten. Igen, reggel van. Nem vette volna még észre? Ch... – Azaz... neked is – teszi hozzá bájos mosollyal, és egy vizes tincset elsöpör az arcából...
- Öhm... Sasori-san... – san? sannak nevezett? Leveszem tekintetem formás kis testéről, és rá figyelek. Mondd csak kicsi – most már... elmehetek? – ugye most viccel aranyom? Még hogy elmenni? Dehogy. Majd akkor mehetsz el, ha azt mondom. Vagyis... addig míg fel nem hagynak a bázisunk keresésével. Egy morgással kapom fel ölembe, majd vállamra dobom könnyű testét.
- komolyan azt hitted, hogy egy alkalom után csak úgy szabadon engedlek? csak most kezdődik el minden... – szerencséd van kislány, hogy így megkívántalak, mert ez ritkán fordul elő. Becsapom magam mögött az ajtót, őt pedig beállítom a zuhanyba. Lekapom gyorsan ruháim. Rám is rám fér egy apró fürdés. Belépek mellé, letépem róla a kis törülközőt úgy, hogy megpördül, végül a kis anyag kint landol a csempén, és pedig behúzom a zuhany ajtaját.
Épp háttal áll nekem, kis karjaival takarja el magát. Szégyelled magad? Nem kéne. Hátához simulok, és míg egyik kezemmel megnyitom a zuhanyt, addig a másik kezem karjára csusszan, és lassan húzom el kezét. Füléhez hajolok, érem hogy már remeg.
- Gyönyörű tested van – susogom fülébe, és érzem, hogy végre ellazul. Ez az. Adok neked egy újabb esélyt, hogy elcsábíts. Ha nem megy, egyszerűen visszadoblak a társaidnak. De ha úgy tartja kedvem, meg is ölhetlek. Ki tudja még? Most még én sem, hisz elvakít a vágy, és csak arra vágyom, hogy megkaphassam. A langyos víz csepeg ránk, belecsókolok nyakába, és végigsimítok oldalán.
Már testünk a víztől fénylik, édes sóhajait hallva merevedésem már fájón lüktet. Kezeit megfogva támaszkodunk a csempének, kemény férfiasságom fenekének simogatom, amitől néha megremeg. Tovább kényeztetem ajkaimmal, de félszemmel figyelem kipirult arcát, ahogy szemeit összeszorítva, fejét picit hátra vetve élvezi, amit művelek vele.
Hirtelen fordítok a helyzeten, vagyis rajta. Magam felé fordítom, meglepetten néz fel rám. A falnak döntöm, éhesen csókolom ajkait, és egész testemmel préselem a falhoz, vizes testét simogatva végig.
A vállaimba kapaszkodik, néha bele-belenyög a csókba, ahogy egy érzékenyebb pontjára ér a kezem.
Szerkesztve Darky által @ 2009. 06. 02. 15:07:38
|
| timcsiikee | 2009. 06. 02. 15:05:56 | #366 |
Karakter: Sasori - Ino
Sasori:
Nyugalmasan ülök a szobámban, épp az elkülönített részen készítem új bábomat, aminek igaz még csak az alakját terveztem meg, de már bele is kezdek. Egy női alak lesz, és épp az arcát faragom... faragnám, ha lenne elképzelésem hozzá. valahogy nincs ihletem. Bekopognak a szobámba, de meg se várja az illető, hogy megengedjem neki a bejövetelt, hatalmas robajjal csapja ki az ajtómat.
- Sasori-danna! – kiáltja nevem, és már hallom is, hogy ez Deidara. Nyugodtan felállok székemből, megfogok egy rongyot, és kezem törölgetve lépek elő halálnyugalommal „rejtekhelyemről”.
- Mi van Deidara? Mi ez a hangzavar? – a rongyot ledobom egy szék háttámlájára, majd karba teszem kezeimet.
- Pár konohai ninja a bázisunk felé tart. Amikor Kakuzuék elhozták a 6 farkút, valahogy megtaláltak. Pein minket küld ki felderítésre, hmm – lihegi, hadarja, de még így is megértem.
- Remek... s ezért kellett majdnem kiszakítani az ajtómat? – kérdem unottan, mire furcsán néz rám. Most mit izguljak? Csak pár nyeszlett konohai. Gyengék.
Ahogy kiléptünk a bázisról, elváltak útjaink, ő ment keletre, és délnyugat felé. Kellemes tempóban haladok, nem is sétálok, nem is loholok. Hirukot sem használom, szerintem nincs értelme. Karjaimat magam mellett lengetve haladok, mikor neszt hallok. Elrejtőzöm egy fa mögé, chakrámat palástolom, hogy ne vegyék észre.
- Merre? – hallok egy mélyebb, karcos hangot.
- Nem tudom, elvesztettem – szól egy másik.
- Most mi lesz? – oh, egy édes kis hang. Meglesem, óvatosan a fa takarásából. Egy hosszú hajú szöszi, szép idomokkal. Hmm.
- Váljunk szét, de vigyázzatok magatokra – szól a copfos, majd szétrebbennek. Azt hiszem nem is kérdéses, hogy merre megyek.
A szöszi megáll egy tisztás szélén, a bokor takarásából figyeli, hogy tiszta-e a terep. Még szerencse, hogy észrevétlenül tudok osonni.
Épp hogy hozzáérnék, elugrik előlem, szemben velem támadó állásban áll, kezében egy kunai. de gyors vagy kicsike. Teljes hidegvérrel állok vele szemben, remegő kék szemecskéit figyelem. Milyen kis édes, azt hiszem, hogy jó leszel még valamire.
- Mit akarsz? – kérdezi vékony hangocskáján, és köpenyem gallérjának takarásában megengedhetek magamnak egy gonosz mosolyt.
- Te most velem jössz – morgom mély bariton hangomon, szemei meglepetten kikerekednek, és egy szemvillanás alatt mögötte termek, karjait lefogva. Kezéből kiesik a kunai, de mire leesne, mi már a bázison vagyunk, pont a szobámban. Teleportáció. De szeretem, hehe.
- Eressz el! – rikkantja, és egy kötelet megfogva leültetem a székre, csuklóit a háttámla mögött összekötözöm. Elé állok, lehajolok arcához, ujjaimmal közrefogom állát, közvetlen közelről nézem a türkiz ékszereket.
- Ha jó leszel... – duruzsolom ajkaira – ... talán eloldozlak – számmal finoman megcirógatom ajkait, majd kiegyenesedem, és gyönyörködöm kipirult arcában.
Ino:
Unottan kötözgetek pár virágot a vásárlóknak,ma egyáltalán nincs forgalom,mégis be kellett jönnöm. Mostanában egyáltalán nem kapunk küldetéseket,így a szabadidőmet a családi vállalkozásban való besegítés tölti ki. Igaz,sokszor felkelni sincs erőm,a sok edzéstől. Asuma teljesen belebolondult a felkérések hiányába,ebből jött a hatalmas tréning magyarázata. Megszállottja lett annak,hogy bármikor szükség lehet ránk. De eddig még semmi…
Így merengek a gondolataimban,amikor egyszer csak hangos,csilingelő hang és hatalmas trappolások ütik meg a fülem.
- Ino! - hallom a nevemet Naruto szájából,majd az idegesítő szőke fiúra emelem a tekintetem. - Kakashi-senseiék éppen bevetésen voltak,amikor harcba keveredtek az Akatsukival! Azonnali erősítésre van szükségük!! - kiabálja,de mondatának a felét sem sikerül felfognom,ő máris rángat ki az ajtón. Mikor végre eljut a tudatomig,mi is történt,ledobom a köpenyem a székre,majd gyors tempóban indulok el Narutóval megkeresni Shikamarut és Choujit.
***
Amint begyűjtöttük a segítséget,egyből útnak is indultunk,ám kis idő múltán elvesztettük a nyomokat.
- Merre? - kérdezi Chouji,nem palástolva teljes kétségbeesését. Nem hibáztatom. Én is félek..
- Nem tudom,elvesztettem… - szól Shikamaru,mire bennem teljesen kitör a pánik. Meg fogunk halni! Végünk!
- Most mi lesz? - szakad fel belőlem a kérdés vékony,cincogó hangon. Szerencsére Shikamarunak most is van terve,és ez a tudat kitűnő feszültségoldó. Persze azért még most is eléggé ijedt vagyok.
- Váljunk szét,de vigyázzatok magatokra. - adja ki az utasítást,majd bizonytalanul kezdek szaladni nyugat felé.
Nem telik bele sok idő,a sűrű erdőből végre kiérek egy tisztásra. Itt mégiscsak többet lehet látni.. nem is habozok,egyből körbenézek,végigpásztázom a kis területet,de ekkor egy alak ugrik ki a bozótból,karját felém nyújtva. Ha máskor nem is,de most nagyon is díjazom a plusz edzéseket. Gyorsan elugrok előle,majd védekező pozícióba helyezkedek,és előveszek egy kunait.
- Mit akarsz? - kérdezem még mindig remegő és vékony hangon.
- Te most velem jössz. - jelenti ki az alak,akinek a köpenyéről egyből meglátom,hogy Akatsuki tag. Mély hangja még mindig a fülemben duruzsol,de a másik pillanatban már karjaimat lefogva,szorosan mögöttem áll. Remegő kezeimből kiesik a kunai,fülcimpámat a férfi meleg lehelete csiklandozza,ám hirtelen úgy érzem,mintha egy műanyag burokban lennénk. A hatalmas erő összepréseli a mellkasom,nem kapok levegőt. Remény vesztve hunyom be a szemeimet,és várom a folytatást.
Teleportáció. Egy homályos szobában találom magamat,a férfi még mindig elzárja a menekülésem útját,mire én fájdalmasan kiálltok fel:
- Eressz el! - ficánkolok,de csak rontok a helyzetemen. Keményen nyom le egy székbe,csuklóimat a háttámlájához köti,persze korántsem gyengéden. Diadalittasan áll elém,ujjaival közre fogja az állam,kényszerít,hogy elvesszek az érzéki,mogyoró barna szemeiben…
- Ha jó leszel…- búgja az ajkaimra,megborzolva ezzel az érzékeimet. - …talán eloldozlak. - szájával hozzáér az enyémhez,és tisztán érzem is,hogy egy kicsit megszívogatja. Egyből rá is jövök,mit szeretne velem tenni,és a gondolatba mélyen belepirulok.
Eszemben sincs kimutatni a felháborodásomat,de valamiféle okból kifolyólag mégiscsak felszakad belőlem,egy halk suttogás:
- Nem.. - rebegem,majd ismét belenézek a dühösen szikrázó,szép barna szemekbe… Mérgesen magasodik fölém,hatalmas chakrája szinte égeti a bőrömet, ismételten légszomjam van és félek.. Rettegek. Erősen csap a székre,pont a lábaim mellé,és a szemem sarkából észreveszem,hogy a bútor megreped.
- Sajnos ez nem kérés volt.. - zengi mély,bariton hangján - hanem parancs! - kiabál,mire én csak lesütöm a tekintetem. - Vagy azt teszed amit mondok,vagy csúnya vége lesz!
Még továbbra is fenyeget,de nem veszem komolyan. Chakrát összpontosítok lezsibbadt kezeimbe,majd míg nem figyel,előkotorászok egy kunait a tokból. Óvatosan,remegve vágom el a kötelet,és amint kibomlik nagy sebességgel formálom meg a technikám kézpecsétét. Felállok,és elkiáltom magamat.
- Ninpou,Sintenshin no…
Gyorsan megfordul,és egy erős ütéssel az ágyon feküdve végzem,míg ő előkap egy kést,és felém hajítja. Rémülten hunyom le a szemeimet,és csak a végre tudok gondolni…
Anyagok szakadása,tollak suhogása. Először hunyorítok,majd ténylegesen kinyitom a szemeimet. Fehér pehelytollak mindenütt. És a kés…a mellettem lévő párnába fúródott. Mikor az összes lebegő tárgy a földön végzi,hirtelen megpillantok egy tűzvörös hajkoronát,és egy karcsú,férfialakot. Háttal áll nekem,majd fél fejjel felém sandít.
- Ezt nem kellett volna…- válaszolja higgadtan,ahogy azt az arcából is kitudom olvasni. Az arca…nagyon csinos. Fiatal fiú. - Mindjárt jövök. Ne próbálkozz szökéssel. Mindenütt robbanó jegyzetek vannak. - fejezi be a mondatát,ugyanolyan hangnemben,majd csapódik az ajtó,és én egyedül vagyok.. egyedül a fehér tollak borította szobában. Pánikszerűen húzom fel az államhoz a térdem,és összegömbölyödök…
Sasori:
- Nem – suttogja félénken. Azt hiszem itt az ideje, hogy még jobban félj kicsikém. Feloldom chakrám palástját, szinte az egészet engedem magam körül „lángolni”, majd ingerültem a székre csakpok, de csak egy kicsit.
- Sajnos ez nem kérés volt, hanem parancs! – kiáltom közel hajolva. Remélem ennyi elég volt – vagy azt teszed amit mondok, vagy csúnya vége lesz! – teszem még hozzá, majd felegyenesedem.
Hm... Alig észrevehetőn mocorogni kezd. Ó hát nem volt elég?
- Ninpou, Sintenshin no...
Ejnye kicsi. Ismerem én ezt, de ne hidd, hogy sikerülni fog. Egy kisebb ütéssel az ágyra lököm, előkapok egy kunait és felé dobom. Kis szemeit összeszorítja. A párnába talál a kés, pont ahova céloztam.
- Ezt nem kellett volna... – vállam mögött tekintetem hátra vetve nézem arcát. Azt hiszem ennyi már tényleg elég volt. Már kikötöznöm sem kell. De egy utolsó megfélemlítés még nem árt.
- Mindjárt jövök. Ne próbálkozz szökéssel. Mindenütt robbanó jegyzetek vannak – mondom végül, majd kimegyek az ajtón, és bebiztosítom a zárat. Biztos ami nem biztos. Hehe.
Elmegyek Peinnek jelentést tenni, hogy elfogtam egyiküket. ha támadnának, akkor valamivel sakkban tudjuk őket tartani. Könnyen egyezik bele, de mikor azt kérdezné, hogy hova vittem a foglyot, csak legyintek, hogy ezzel ne zavartassa magát, elintézem, majd kimegyek. Azt hiszem itt az ideje a mókának. Már az ajtómnál vagyok, kezem a kilincsen, amikor valaki a nevemen szólít.
- Hé! Sasori-danna – jön felém gyors léptekkel társam, „kissé” paprikás hangulatban – Miért hagytál ott egyedül??!? És a túlerőben lettek volna, hmm...?
- De nem voltak ugye? – válaszolok kérdéssel ridegen.
- Nem, de... hmm... – bosszúsan teszi karba kezeit, de nem megy tovább. Azt várom, hogy elmenjen.
- Nincs jobb dolgod? – kérdem flegmás, majd mint egy durcás gyerek vonul el... Baka...
Na de foglalkozzunk itt ezzel az édessel. Lassan benyitok, az ágyon nincs. Hol lehet? Jobban kitárom az ajtót, és látom, hogy a szoba másik végében van, az elkülönített részem felé megy.
- De bátor vagy kislány – zárom be magam mögött az ajtót, mire összerezzen, és lassan megfordul.
- Én... én csak... – ó nyugi, nem foglak megenni... még... hehe... csak megkóstollak, aztán ha megunlak, visszadoblak a konohaiaknak. Dermedten áll egy helyben, én csak lassú léptekkel sétálok elé. ujjaimmal álla alá nyúlva kényszerítem, hogy a szemembe nézzen. Félénken néznek rám a türkiz szemek, majd látom, hogy arcom fürkészi. Csak nem tetszik amit látsz? Majd lesz más is amit nézhetsz. Ahogy néztem, azt hittem, hogy ő sokkal bátrabb ennél. A külseje, a stílusa. Lehet hogy csak túl megfélemlítettem volna? Majd feloldom én a hangulatot.
- Mit akarsz velem...? – kérdi vékony hangján, mire csak elmosolyodom. Ó, ha te azt tudnád. De mindjárt meg is fogod tudni. Kezemet derekára csúsztatom, magamhoz szorítom, állát nem engedem el, közel hajolok ajkaihoz, mélyen a szemébe nézek.
- Hogy hívnak? – duruzsolom ajkaira, mire kicsit megremeg karjaimban.
- I...Ino – jól van.
- A foglyom vagy... Ino... – a szavak hallatán elkerekednek szemei, de időt sem hagyok, hogy megszólaljon, ajkaira tapasztom enyémet. Milyen puhák. Masszírozni kezdem lassan, ágyékom nekinyomom, hogy ha legalább kicsit is, sejtse hogy mit akarok. Meglepett nyögését kihasználva csusszan nyelvem ajkai közé, feltérképezem szájának minden zugát. Finom.
Elválok tőle, lenézek édesen kipirult arcára. Gyorsan az ágyra penderítem, én még felette állok, kínzó lassúsággal bontom ki köpenyem, remegő szemekkel nézi végig, míg le nem esik rólam az anyag. Egy fekete póló van rajtam. Lassan mászok fölé az ágyon, amíg tud hátrál, de a falnál megakad. Közvetlen arcához hajolok. Pár pillanatig farkaszemet néz velem, egész jól bírja, majd...
- Nem... – mondja hangosan, és kis kezeit mellkasomnak szorítva próbál ellökni, de semmi esélye. Egyik kezem felemelem, és pár ujjmozdulattal teste mellé kényszerítem tiltakozó kezeit.
- Itt én diktálok... – mondom vészjóslón halkan. Majd ismét puha ajkaihoz hajolok, picit megrácsálva őket. Hmm...
Ino:
Rémülettel tele gubbasztok a szürke,szatén ágyneműn,tele a sok fehér pihével. Ez a pasi egy szörnyeteg! Majdnem megölt. Apropó.. miért is nem tette? Mire kellek én neki? Mi jó származik neki abból,ha engem itt tart? Talán zsarolni akarja Konohát? Ugyan már… a Hokage ebbe soha nem menne bele. Nem adja oda a Narutót egy lányért… egy lányért aki nem ér semmit. Hiszen a harmatnál is gyengébb vagyok. Semmi hasznom… sokszor megfordult már a fejemben,hogy elhagyom a csapatot,és csak medi-nin leszek de…
Figyelmemet elvonja,egy kis elkerített rész,a szoba végében. Igaz,még mindig remegek,akár egy kocsonya,de feltápászkodok,és közelebb megyek. Síri csend van,így megbizonyosodhatok arról,hogy rajtam kívül nincs jele élőlénynek ebben a szobában. Ahogyan közeledek,úgy tárul szép lassan a szemem elé a látvány.. mintha bábok lennének. Ugyan nem látok,csak egyet-kettőt,de azok szemmel láthatóan be vannak fejezve,viszont tekintetem megakad egy félig kész,női alakú bábon. Az alkata.. nagyon hasonlít az enyémhez,akár én is lehetnék,de az arca még nincs kész.
- De bátor vagy kislány! - csapja meg a fülem jeges baritonja,és az ajtó hirtelen kattanása. Hatalmas riadalom cikázik végig a testemen,minek következtében összerezzenek. Iszonyú lassúsággal fordulok meg,és szembetalálom magam Vele. Gyorsan megpróbálom magam kimagyarázni,nem szeretném,ha bántana.
- Én… én csak… - kezdek bele,de látszólag hidegen hagyja a szabadkozásom. Még mindig egy helyben állok,mintha idecövekeltek volna,mire ő lassan kezd közeledni felém. Elém áll,pontosan egy fejjel magasabb nálam. Jobban is megnézném,de a köpenye nem engedi. De most ne foglalkozzunk ezzel.
Ujjaival ismét az állam alá nyúl,és mélyen a szemembe néz. Lesütöm a tekintetem,és ide-oda kezdek pillantgatni,de ő még mindig nem ereszt. Zavart pislogásokat küldök felé,és jobban megnézem az arcát. Hú.. nem mondom…csinos pofija van. Olyan fiatalos.. pedig érettebbnek gondoltam. Elég sokáig meredünk egymás tekintetébe,de engem nem hagy nyugodni a gondolat: Mégis.. mi a célja velem?
- Mit akarsz velem? - kérdezem,mire ő csak elvigyorodik,majd a derekamnál fogva magához ránt,és úgy kezd el bámulni,hogy szinte úgy érzem,belém lát.
Megkérdezi a nevem,és én akadozva válaszolok neki. Enyhén zavarba jövök ettől a pár centi távolságtól,ami köztünk van.
- A foglyom vagy,Ino. - hallom a hangját,de még fel sem fogom,mit mondott,ajkai már éhesen kapnak az enyéim után. Szerettem volna megtudni a nevét,de ez most nem a legjobb pillanat. Nem merek ellenkezni,de nem is viszonzok. Ajkai tüzes ostorként csapnak le újból és újból a számra,és megérzek valamit a hasamnál. Ajjaj. Meglepetésemre felszakad belőlem egy nyögés, - bár ennek a levegőhiány is lehetett az oka - és ő az alkalmat megragadva csúsztatja be nyelvét a számba.
Elvál tőlem,majd az ölébe kap,és rápenderít a puha ágyra. Fölém magasodik,és úgy tekint le rám,akár egy ragadozó zsákmányára. Lassú és finom mozdulatokkal gombolja ki a köpenyét,ami szép lassan kezd lecsúszni róla,sok izom domborulatát megmutatva. Vészjóslón kezd közeledni felém,óvatos távolság csökkentéssel,mire én hátrálni kezdek,ám hátam mögött a fal. Nekipréselem magam a hűs vakolatnak,legalább ez csillapítja a forróságot,ami felhalmozódott bennem. Igazi oroszlánként hajol az arcomhoz,pár pillanatig szemezget is velem. Ki kell ábrándítanom. Bármit is akar,nehéz dolga lesz.
- Nem! - csattan hangom a szobában,majd mellkasánál tolva próbálom ellökni,de nincs értelme. Hatalmas fizikai előnye van velem szemben. Ismét jól összeszorongatja csuklóimat,majd fogai közt sziszegve állít meg.
- Itt én diktálok. - szól halkan,majd ismét megcsókol.
Csókol…
Puha nyelve erőszakosan töri át zárt ajkaimat,s lehunyt szemekkel kezdi masszírozni őket. Félek. Nem hatott rá a szó,sem a tettek. Mit tehetnék még? Megöl,ha nem engedelmeskedek. Bizonytalanul kezdem viszonozni nyelve körözgetését,és ő meglepve torpan meg. Összeszorítom a szemeimet,nem szeretnék rá nézni,ha esetleg ő rám pillantana. Szégyellem magam,de mit tegyek? Ki vagyok szolgáltatva a helyzetnek. Otthon mindig én uralkodtam a srácok felett.
Magához tér,és nyelveink újból kellemes táncot járnak,majd levegőhiány miatt megszakítja cselekményét. Érzem tekintetét az enyémbe fúródni,így én is kinyitom a szemeimet,és meglátom perverz,önelégült vigyorát. Tudatomat elborítja a lila köd. Nem elég,hogy kihasználja a helyzetet,még vissza is él vele?!
- Mi van? - kérdem erős hangsúllyal,nem leplezve felháborodottságom. Nem elég,hogy így viselkedik,még meg is ismétli. Szinte hallom gondolatainak kattogását,valami ilyesmit tudok belőlük kivenni: Látod,tudsz te,ha akarsz.
És ez a kaján vigyor… Konohában,ha valaki így nézett rám már felpofoztam,de most…most inkább csak hallgatok. Illetve mégsem.
- Nem hallod,azt kérdeztem mi…
Belém folytja a szót az újabb fullasztó csókjával. Kissé homályosnak látom a dolgokat,így megtörlöm a szemeim,hogy tisztán lássak. Még mindig vigyorog. Mi ilyen vicces??!
- Most te jössz. - parancsol rám,mire én felhúzom az egyik szemöldököm. Csókcsatát akar? Elbírálón kezd el bámulni,tennem kell,amit mondott. Félénken nyomok egy kislányos puszit az ajkaira,majd elhúzódok tőle. Furcsa csillogást látok a szemében.. csalódott?
- Ez mi volt? - kérdezi olyan hangnemben,hogy libabőrös lesz a hátam. Útálom ha libabőrös vagyok. Ebben a lenge toppban jól lehet látni,ha ágaskodnak a mellbimbóim. De ez most nem ide tartozik.
Szóval a válaszom.. azt mégsem mondhatom,hogy csók. Ajaj…
- Pu.. puszi. - hebegem,és lesütöm a tekintetem.
- Értem. És te szerinted.. én megelégszek egy ilyen „puszival” ? - kérdezi,jól kiemelve a puszi szót. Félénken nézek rá.
- Nem… - válaszolok egyszerűen,bűnbánóan.
- Azt hittem,hogy te jobbat is tudsz,de úgy látszik tévedtem….
Utolsó mondatát akaratlanul is megjegyzem. Ő most…ő most ugye… kritizált? Kommentárt adott? Véleményt? Felülbírált? És ami még fontosabb…rossznak állított be? Gyengének??!
Ingerülten ragadom meg a fekete pólójánál,majd magamhoz rántom,és bedugom nyelvem a szájába. Először jó alaposan feltérképezem nedves,sötét barlangját,majd pont úgy,ahogyan ő csinálta,táncra hívom a nyelvét. Megszeppenve,és kissé bizonytalanul csókol csak vissza,de amint átkarolom a nyakát,és beletúrok a lángvörös tincseibe,azonnal kapcsol,és vadul kezd csókolgatni. Ha ez lehetséges,még jobban hozzám bújik,majd ajkai lesiklanak a nyakamra,és kezével a hátamat kezdi cirógatni. Ujjbegyei megakadnak a toppomnál,és kitartóan kezdenek babrálni vele…
Na most mondd,hogy nem voltam jó…
Nyelvével forró nyálcsíkokat húz,és megharapdálja nyakam érzékeny bőrét.
Ahh.. bárki is legyé
Szerkesztve Darky által @ 2009. 06. 02. 15:06:15
|
|
