|
|
Szerepjáték
(Egyéb Anime)
| timcsiikee | 2010. 05. 24. 14:43:26 | #5152 |
Karakter: Vége
Közös megbeszélés alapján vége
|
| timcsiikee | 2009. 10. 28. 14:42:37 | #2289 |
Karakter: Ryuusuke(BECK)
Ryuusuke:
- Koyuki, húzz már bele! – rivallok rá a srácra, aki baseball sapkája alól pislog fel rám, majd válaszként biccent hogy megértette. Helyes… Nem szeretnék semmilyen hibát a mai fellépésen, sokon múlik, hogy hogy futunk be a közönség előtt is.
- Akkor még egyszer! – mondom morogva, Saku már számol is vissza, és újrapróbáljuk a számot. Tökéletesnek kell lennie.
~*~
Pár órával fellépésünk előtt már a hangcuccokat pakoljuk be a kocsiból a Live House-ba, és igyekszünk a hangszerelést is beállítani. Zsebre tett késszel állok meg a színpad szélén, és félszeg mosollyal nézek végig az üres termen, s lelkiekben odaképzelem a zsibongó közönséget, a hangulatot. Sóhajtok egyet, majd vállamra akasztom Lucille-t és belépek a reflektor csábító fényébe leülök egy székre, hogy az én kis kedvenc hangszerem is beállítsuk.
Ahogy egyre telik az idő, a népek is úgy gyűlnek. Lassan nyolc óra, de egy cigi belefér. Ki is hívom Tairat magammal, a többieket meg bent hagyom, hogy szokták a közönséget. Szemem sarkából a csajokat lesem kint, akik a ma esti fellépéssorozatra jönnek, és nem egy jó bőrt látok köztük, de velük inkább majd csak a szereplésünk foglalkozom. A kinti korláton elnyomom a csikket, és kifújom az utolsó füstöt.
- Menjünk be, mindjárt kezdünk – sóhajtom, és újra zsebre vágva kezeimet, majd leindulunk a lépcsőn.
Mellém csapódnak a többiek, és már épp a színpadra mennénk, mikor egy csapat csajszi áll meg előttünk, és látszólag ugyan oda készülnek.
- Ti milyen időszámítás szerint éltek pipikéim? Ugyanis most mi jövünk – szólok rájuk, és szinte egyszerre fordulnak meg. Hehh… micsoda vagány külső. Vajon csak álca, vagy belül is ilyen? Kíváncsi vagyok.
- Talán valami bajod van? Most mi következünk, a nyolc órások. Talán majd utánunk jöttök, nézd meg még egyszer – a szája nagy, a hangja sem utolsó, és a forma… Ha nem nekem pampogna, még tetszene is… Bár így sem rossz bőr. Egy másik csajszi is megpróbál visszaszólni, de hozzá fel sem ér. Chiba pattan elő, én meg gondolatban megforgatom szemeimet, hogy megint magát fogja égetni a dumájával. De hát az ő baja.
- Szerintem inkább ti néztétek el, repedtsarkúak! – most legszívesebben nyakonbasznám, de nem teszem meg.
- Nem hiszem – vág vissza halálnyugalommal.
- Hát én igen – elegem van a vitából. Ráadásul, ha ők szerepelni akarnak, tegyék. Kíváncsi vagyok, bár szerintem úgy is jobbak leszünk. Sőt több mint valószínű.
- Hagy Chiba – szólok rá – Hölgyeké az elsőbbség… - akaratlanul is mosoly terül el arcomon, s ez rá is hatással van. Ha már hölgyekről van szó, legyünk udvariasak, néha nem árt.
- A barátod jól beszél csipa… - halk kuncogást eresztek meg ahogy nagyszövegű énekesünk puffogni kezd. Önelégült mosollyal fel is vonulnak a színpadra.
- Most ezt miért kellett Ryuusuke – fordul felém duzzogva Chiba, de csak egy cinkos mosolyt eresztek meg a színpad felé nézve, mikor bemutatja magukat a csaj.
- Kettőt tippelhetsz… - mondom határozottan, rá sem nézve, és végig a színpadot kémlelem, hallgatom a zenéjüket.
Nem rossz. Ütős hangja van, jellegzetes, bár a dobosuk nem a tökéletes, pontosabb is lehetne.
Űberellni fogjuk őket, ebben biztos vagyok.
Vége a dalnak, a közönség zsong. Tökéletesen előkészítették nekünk a tömeget.
- Nézzétek fiúk. Ilyen érzés, ha valakinek elő zenekara van – biccentek a csajok felé, akik épp elbúcsúznak, majd lefelé jönnek a színpadról.
- Gondolom megkockáztattad – kérdi Taira, és jogosan. Újabb mosoly. Mindig kitalálja a gondolataimat, válaszolnom sem kell és tudja.
- Nem is volt rossz, néhány kiscsajtól…
Megtorpannak a szavak hallatán, és a kiszemelt énekes madárkám rögtön megfordul a többiekkel együtt.
Tetszik ez a határozott vigyora.
- Pipáld le, ha tudod – versenyezni akarsz? Legyen. Szeretem a kihívást ilyen szempontból.
- Meglesz – mosolygok rá határozottan.
- Rin – vágja közben s rögtön tudom mire gondol.
- Ryuusuke – mutatkozom be én is.
- Hajrá – szól utoljára, majd félreállnak az útból. Velem az élen fel is vonulunk, mindenki elfoglalja a helyét.
(Zene)
Elsötétül a fény, felvillannak a reflektorok, Chiba rögtön kezdi a bevezetővel, de félbeszakítom a kezdő és igazító gitárszólóval, pár pillanattal később már mindenki követ, és robban a hangulat.
Chiba, mint mindig pattog, és követem a ritmust, átadom magam a zenének. Lucille szépen zeng az ujjaim alatt, s ha pengetővel is kezdtem, a vége felé már csak a kezemet használom. Taira taktusai tetszenek a legjobban, mindig tudja hogyan kell kiszínezni basszusával a hangulatot. Koyuki… neked még mindig fejlődnöd kéne, de jól haladsz. Az éneklése viszont már szinte tökéletes, még is vokálban is nagyon érezni.
Csak egyetlen dal, de pörgős és pezsdítő, ez pont elég ma estére, bemutatkozásként.
Az utolsó akkord is lecseng, ahogy Koyuki mondaná, bármi is legyen az, és öröm hormonokkal telve vonulunk le a színpadról.
Én megmondtam…
Jó felvezetés, jó szereplés, jó szám választása és a siker garantált.
- Elismerésem. Jók vagytok – még szép.
- Tudjuk – reagál azonnal Chiba, de már rég nem lepődöm meg, hogy neki van a legnagyobb szája.
- Azért ne bízd el magad, a kiejtéseden van még mit javítani – és még a hallása is tökéletes. Egyre jobban tetszik a csaj - Mit gondoltok, ne folytassuk az eszmecserét inkább egy közeli kocsmában? – kitaláltad a gondolatomat kicsikém.
- A számból vetted ki a szót – válaszolok elégedett mosollyal, majd kapásból karolom át a derekát és meg is indulok vele, a többiek természetesen követnek – ismerek is egy jó helyet – teszem még hozzá.
~*~
- Még sosem voltam itt – jegyzi meg mellettem ülve, és pont most hozzák ki az italunkat.
- Pedig a Marquee a törzshelyünk – mondja Taira, jobbján a másik csajjal. Magamban csak vigyorgok.
Szegény csaj… még nem tudja, hogy neki már barátnője van. De most nem is igazán érdekel. Jól szerepeltünk, és egy csapat csinicsaj társaságában iszogathatunk. Már csak egy dolog koronázhatná meg az estét, de azt későbbre tartogatom.
Örömmel nézek egy-egy pillanatra Mahora meg Koyukira, bár jelenleg nem sok jövőt látok bennük. Majd később elbeszélgetek húgommal, hogy mit is akar.
- Lehet mi is ideszokunk – szólal meg mellettem Rin, majd belekortyol italába. Örülnék neki.
Az este további részében iszogatunk, beszélgetünk, és felelevenedik egy-egy régi történet a bandák alakulásáról. Persze nem csak róluk, rólunk is.
- Komolyan a kutyádról lett elnevezve? – szól az egyik szemben ülő lány, és pedig csak unott fejjel mutatok a mellettem ülő Chibára.
- Az ő ötlete volt – és nem csak én mondom, mindenki más ugyan így tesz, és velem egyszerre, kórusban közöljük a tényt, hogy igen… a hülye nevet a hülye emberek találják ki.
De akármilyen idióta, nekem tetszik, megfogott ebben a névben valami.
- Sejtettem – neveti el magát kiszemeltem, s ez nekem is mosolyt csal az arcomra. De most szükségem van egy kis friss levegőre, vagyis, hogy Eddy szavaival éljek „ rákot etetni” , viszont remélem, hogy Ő is fogja érteni a célzást.
- Kimegyek kicsit – és ujjaimmal mutatom a fiúk felé az öngyújtó jellegzetes aktiválási folyamatát, és egyből értik.
- Megyek én is – örömóda füleimnek ez a mondat. Kimászunk a sarokülőből, majd kikecmergünk és a kocsma előtt állunk meg. Bent is lehet dohányozni, de csak egy helyen, ráadásul én a frissítő levegőt jobban szeretem. Előhúzok egy szálat a dobozból kipattintva ajkaim közé veszem, majd őt is megkínálom, egy kicsit hezitál.
- Nagyon ritkán szoktam, de most kivételt teszek – és már vesz is ki egy szálat.
- Nem kötelező – félszeg mosollyal mondom, de mit sem törődve ezzel, csak kecsesen ujjai majd szája közé veszi. Tűzzel is megkínálom, majd egymás mellé állva fújjuk a füstöt.
- Frontember, bandavezér és még csinos is – a semmiből halmozom el bókjaimmal, remélem, hogy a kellő hatás nem marad el.
- Mondhatnék hasonlókat, de van egy olyan érzésem hogy elszállnál magadtól – ez a kacér mosoly mindent megér ebben a pillanatban. Még az sem zavar hogy pimaszkodik, mert jól áll neki. Inkább csak halkan elkuncogom magam, elnyomom a csikk végét, és nem törődve azzal, hogy még be sem fejezte, csípőjénél fogva rántom magamhoz.
- Tetszik ez a hozzáállás – közvetlen előttem van arca, mélyen nézhetek azokba a barnán csillogó szemekbe. Ahogy hozzám simul, még jobban izgat a fantáziám. Ebben a pillanatban több mindent is el tudnék képzelni.
- Tetszik ez a rámenősség – válaszol halkabban, kezei mellkasomnak feszülnek, egyik kezem csípőjéről fenekére tér lefelé simítva, de azért nem markolok bele… még…
Élveteg félmosolyt villantok rá egyre közelebb hajolva, és nem is kell sokat erőlködnöm, hagyja magát nekem, így könnyedén csókolom meg hevesen. Lehet csak az alkohol hatása, de ez már nem érdekel.
A pia mindig is tökéletes ajzószer volt a csajoknál… tapasztalat… Belemorranva markolom meg egy kicsit, kezei velsiklanak vállamra, majd egy kábult vigyorral hajol el tőlem.
- Remélem a barátaid nem fogják bánni, de… - mutató ujját ajkaimon simítja egyszer végig, majd kiszakad ölelésemből – most elrabollak – meg sem várja válaszomat, azonnal megragadja csuklómat, és húzni kezd maga után. Ez nekem új… de tetszik… nagyon is…
Szerkesztve timcsiikee által @ 2009. 10. 28. 14:45:11
|
| Blacky | 2009. 10. 24. 21:04:52 | #2229 |
Karakter: Rin (timcsiinek) (BECK)
Rin:
Már elmúlt fél nyolc, és Kristine még mindig a fürdőben szarakodik. Hát ezt nem hiszem el. Komolyan nem fogja fel azzal az egyetlen agysejtjével, hogy el fogunk késni?!
- Hé, Kris! Meddig szarozol még? Indulni kéne… - ordítom a fürdőajtónak, s miközben elmegyek mellette egy kissé belé is rúgok. Megállok az előszobai egész alakos tükörnél, és végigmérem magam. Tűrhető… ahhoz képest, hogy csak sebtében magamra kaptam egy rövid, magenta színű ruhát, egész emberi formám van. Érdekes, hogy én vagyok a csapat frontembere, mégis ők tökölnek mindig a legtöbbet…
Előhalászom a cipőtartón heverő tasimból a szempillaspirálomat, és míg lakótársam a fürdőben rohad, addig felrakom a fellépői „maszkot”. Nem kell itt nagy dolgokra gondolni, csupán az én ízlésemnek még ez is sok.
- Kész vagyok! – ront ki barátném a fürdőből. Rápillantok, míg a számat rúzsozom, majd végeztével elteszem azt is.
- Emiatt kellett egy órát bent poshadnod? – nézek rá megvetőn. Egy flitteres ezüst topp, feszülős bőrgatyával… Komolyan hatvan perc kellett, míg felhámozta az ő pálcikalábaira?!
Elfintorog beszólásomra.
- Nehéz volt dönteni a rongyok közül… - sóhajtja, majd felkapja basszusgitárját, és az enyémet is a kezembe nyomja.
- Szánalmas… - nyugtázom, mialatt felveszem a cipőmet. – Na most aztán pucoljunk, mert lekésünk.
~*~
Fények, zene, füst és tömeg. Erről van szó…
- Vannak páran… - konstatálja May, a dobosunk.
- Hja – bólint rá Kristine is.
- Nyomás – vezényelek, és előremegyünk, egészen a színpad széléig. Nyolcra foglaltunk, nem késtünk sokat.
Az eddig a színpadon enyelgő kis csajszi is leriszálja a seggét, és egy elégedett vigyort megeresztve már lépnénk is fel, amikor…
- Ti milyen időszámítás szerint éltek pipikéim? Ugyanis most mi jövünk – hallok a hátam mögül egy mély, kötözködő hangot, és egyből hátra is villantom barna szemeimet.
Egy rakás srác áll mögöttünk, egy laza, hosszú hajú elől, aki egyenest az én arcomba bámul.
- Talán valami bajod van? Most mi következünk, a nyolc órások. Talán majd utánunk jöttök, nézd meg még egyszer – vakkantom neki oda szokásos stílusomban.
- Úgy bizony, kopjatok le apafejek – kontrázik rá May, de Kristine elhallgattatja. Lerendezem ezt én.
- Szerintem inkább ti néztétek el, repedtsarkúak! – ugrik elő ismét egy pasi, egy immáron alacsonyabb, kissé feltupírozott hajú.
- Nem hiszem.
- Hát én igen. – pofázik vissza. Látom valaki nagyon „nagyfiúnak” képzeli magát…
- Hagyd, Chiba. – inti le a hosszú hajú. Úgy látom ő is amolyan vezéregyéniség, mint én. Ez tetszik… - Hölgyeké az elsőbbség… - vigyorodik el kajánul, s én is megeresztek egy elégedett mosolyt.
- A barátod jól beszél, csipa… - szélesedik ki mosolyom, majd a csajok mögöttem halkan elkuncogják magukat a srác arckifejezésén. – Na hajrá, lányok – vetem hátra, és végre felmegyünk a jól megérdemelt színpadra. May egyből beperdül a dobok mögé, míg lakótársam a gitárját csomagolja ki, s én ugyanígy teszek, míg a mikrofon állványához lépdelek.
- Jó estét emberek! Ma végre vége az unalomnak, megérkezett a Wild Cats! – mutatom be magunkat, majd már bele is csapunk a lecsóba. Most mit tököljünk?
(Zeneee)
Rögtön nyomatni is kezdjük az egyik legsikeresebb számunkat, a tömeg őrjöngeni kezd… Igen, ez az… a csúcson vagyok. Most semmi nem állíthat meg…
Teljesen átadom magam a zenének, miközben teli torokból éneklem a dalszöveget, kimondhatatlanul élvezem az egészet… és nem csak én… A közönség is tombol, Kristine mellettem vadul pengeti a húrokat a kis játékszerén. Imádja a csajt. Én is az enyémet… egyszerűen csodálatos, hogy néhány mozdulattal ilyen gyönyörű hangokat varázsolhat az ember…
Lehunyom szemeimet, érzem, a hangjegyek kirajzolódnak előttem, s a zene ritmusára mozdulnak meg ütemesen… és teljesen áttetszők…
Ez fantasztikus érzés…
Jön egy lassabb rész a dalban, és amennyire mozogni tudok a gitártól, kissé ringatózni kezdek, hajam meg-meglibben fejmozdulataimra.
A szám közepe felé Kristine nyomat egy gitárszólót, utána meg még párszor eléneklem a refrént. Elmondhatatlanul imádom ezt a számot, képtelen vagyok megunni… Ebben minden érzésem benne van, egyszerűen kirobbannak belőlem… Amikor ezt a dalt éneklem, megállíthatatlan vagyok…
Egy utolsót csapunk a húrok közé, majd hátravetem fejem, hajam hátracsapódik, egy izzadtságcsepp legördül arcomról. Hiába, nincs a Földön jobb érzés, mint fellépni…
- Köszönjük! – mondom utoljára a sikoltozó, ujjongó közönségnek, majd mosolyogva, integetve vonulunk le a „harctérről”.
Szívem még mindig hevesen dübörög mellkasomban, az adrenalin szüntelenül áramlik véremben… Mindig nehéz lenyugodnom éneklés után. Tele vagyok energiával!
- Nem is volt rossz néhány kiscsajtól… - megtorpanok az ismerős hangra, és a csajoknak is gyökeret ver a lábuk mögöttem.
Elvigyorodom, úgy nézek újból a csillogó, sötétkék szemekbe.
- Pipáld le, ha tudod – mondom, csak neki. Hiába van ott mögötte a többi srác, ők jelenleg nem érdekelnek. Ő gitáros, csakúgy mint én. Egy kis rivalizálás nem árt…
- Meglesz – ő is megereszt egy szélesebb mosolyt. Érzem, hogy a megszólítás hiányzik a mondataink végéről, ezért csak egy mondattal mutatkozok be.
- Rin.
- Ryuusuke.
Hát, ez jó. Még a nevünk első betűje is ugyanaz. Hm.. érdekes…
- Hajrá – vigyoromat ismét mosollyá változtatom, majd arrébb állunk, hogy ők is fel tudjanak menni a pár szintes lépcsőn. Végig követem őt tekintetemmel. Magas, vagány és laza. És gitározik. Sőt, még helyes is… hm…
- Kristine! – szólok rá barátnőmre. – Ma May-nél kéne aludnod… - rávillantom szemeim, s már tudja is, mire gondolok.
- Na, azt már nem! Én a szőke srácot pécéztem ki magamnak… - válaszol akaratosan. Jaj, kurva nagy probléma…
- Akkor majd felmész hozzá. Estére nekem kell a kégli – zárom le a témát, majd gitáromat „elcsomagolom”, és nekitámaszkodok a falnak, úgy figyelem a bandát.
A drága kis csipa bemutatja a brigádot. Beck. Egyedi egy nevük van… bár nem ez számít, hanem a zenéjük…
El is kezdik, s lehunyom szemeimet, próbálok csak a gitárra koncentrálni. Hm… jó, nagyon is… Méltó ellenfél. A többi hangszerrel is remek a hangzása, az időzítés pedig egyszerűen tökéletes. Ráadásul pengető nélkül játszik… és van még egy elhanyagolhatatlan tény. Az, hogy rendkívül élvezi. Végtére is ez a legfontosabb, amit egy gitárosnak „tudnia” kell. Beleélnie magát a zenébe, és szeretnie. Ilyen hozzáállással bármit el lehet érni. És ezt ez a Ryuusuke srác is tudja. Párszor találkozik a tekintetünk, de inkább a közönséget kémleli, vagy behunyt szemekkel játszik.
Vége van a számnak, és talán még nagyobb a sikítozás, az üdvrivalgás, mint nálunk. Nem is csoda… mindenki nagyon jó volt. Észbontóak.
Elbúcsúznak a tömegtől, és lejönnek a színpadról. Egyenesen felénk közelítenek.
- Elismerésem – biccentek. – Jók vagytok.
- Tudjuk – szólal meg a kis mitugrász csipa. Már szinte vártam…
- Azért ne bízd el magad, a kiejtéseden van még mit javítani – dörgölöm az orra alá pimaszul, majd Ryuusuke felé fordulok.
- Mit gondoltok, ne folytassuk az eszmecserét inkább egy közeli kocsmában? – vetem fel az ötletet.
|
|
