Reggel mikor felkelek az első dolgom, hogy felrázom Rukiát aki morogván csatlakozik hozzánk a reggelihez. Miután befejeztem a reggelit, lépek ki a az ajtón Rukia után de apám szokásához híven megint teszi az agyát és megpróbál laposra verni…nem értem az öregemet, mire jó ez neki!? Nem normális….
Úton az iskolába Rukiának be nem áll a szája, én meg csak sóhajtozva hallgatom…hogy tud ennyit beszélni!? Egész addig dumál, míg be nem lépünk a terembe. Ő megy a lányokhoz én megyek a srácokhoz. Inoue még odaköszön nekem a szokásos mosollyal az arcán és kezdődik is a nap. Meglepően nyugton zajlik a nap az iskolában leszámítva azt a hülyét…Asanot, aki mindig a nyakamban liheg, de egyébként jófej csak…...na mindegy. Aggaszt ez a nagy csend…remélem nem Aizen készül valamire.
Megyek hazafelé levakarhatatlan útitársammal, akinek megint szófosása van ami kezd már kicsit idegesíteni de inkább nem figyelek oda és minden rendben van. Meglátom Inouet előttünk…biztos vásárolni volt, mert szatyrok vannak a kezében de a következő pillanatban a földdel ismerkedik meg közelebbről. És ugyan ekkor valami furcsa lélekenergiát érzek, de látom nem csak én…Rukiával egymásra nézünk és odasietünk Orihiméhez.
-Szia Orihime! – köszön rá Rukia miközben elejtett dolgit szedi össze.
-Áhh szervusz Kuchiki-san. – mosolyog fel Rukiára. Lehajolok és kezébe adok egy almát.
-Tessék. Ezt kifelejtetted.
-Ohh. Arigatou Kurosaki-kun. – jajj Inoue…olyan kis ügyetlen vagy…
Zavartan pislog majd valamitől mintha szomorú lenne. De vajon mitől?
-Minden rendben, Inoue? – kérdem tőle, olyan nem is tudom, rossz szomorúnak látni.
-Jajj persze. Csak elgondolkodtam. – mosolyog zavartan.
-Amúgy mi történt? – kérdezi Rukia…na igen végülis ezért jöttünk ide…
-Jajj. semmiség, csak biztos ügyetlen voltam és elestem.
-Aha. Ne segítsünk hazavinni a dolgokat? – ajánlom fel a segítséget, nem szeretném, ha valami baja lenne…
-Nem köszönöm. Menni fog. – de ismét elejti a szatyrot és újra érzem azt a furcsa eneriát…
-Ohh mi a baj Orihime? – néz körbe Rukia majd gyanakvón néz rám…
-Éreztem valami fura energiát. – közlöm velük és én is körbenézek…de nem látok semmit…fura…
-Ehh. Csak megint ügyetlen voltam. – mondja Inoue zavartan…de nem, ez valami más volt…
-Ichigo , én elmegyek Uraharához, te vidd haza Orihimét. – mondja Rukia és már megy is.
-Rendben. – bólintunk egyszerre Inouevel.
Mi is elindulunk, szeretnék segíteni a cipekedésben, de nem engedi, így csendben baktatunk egymás mellett. Most valahogy nem érzek semmit…kicsit ideges vagyok ettől.
Mikor a lakásához érünk, kinyitja az ajtót és én illemtudóan leveszem a cipőmet és besétálok a nappaliba. Utoljára akkor jártam itt mikor a bátyja hollowá vált lelkétől kellett megvédenem. Akkor kezdett kicsit másként érdekelni Inoue. Nem is tudom elkezdtem félteni, ahogy most is féltem…
-Ehh...kérsz egy teát Kurosaki-kun? – kérdezi hirtelen.
-Igen. Köszi. – mosolygok rá…az jól esne…
Nem tudok mit kezdeni magammal ezért ledőlök a kanapéra és otthonosan elnyúlva bekapcsolom a tv-t. Mikor visszajön a teával felpattanok ülő helyzetbe és mosolyogva teszi le az asztalra a tálcát. Kezembe adja a csészét és rögtön elkezdem inni, de kicsit elfintorodva tapasztalom, hogy nincs megízesítve…
-Nem tudtam hogy szereted, ezért nem raktam bele semmit… - kuncog kicsit és a cukorra mutat.
-Köszi… - vakargatom idiótán a fejemet és a kanál felé nyúlok, de a kezünk összetalálkozik.
Kicsit elpirulva néz rám és egy ideig csak nézzük egymást. Nagyon szép arca van, és haja ad neki egy csodás keretet. Fürkészem tekintetét, de csak értetlenség sugárzik belőle…valahogy nem ezt akarom ezekben a gyönyörű csillogó szemekben látni…és szemem résnyire nyílt ajkára téved…és akaratlanul is közeledek felé, hogy megcsókoljam…olyan hívogató és ellenállhatatlan…de félúton észbe kapok és visszahúzódok eredeti ülőhelyzetembe és elszakítom róla tekintetemet. Ichigo mit csnálsz!?
-Öhm…tessék… - nyújtom felé a kanalat, hogy megcukrozza a teáját. – Inoue…zavarna, ha itt maradnék estére? Tudod valami furcsa energiát éreztünk Rukiával és…és nem szeretném ha valami bajod esne. – az utolsó szavakat elharapva a földet mereven nézve mondom…
Teázgatunk tovább a kanapén ülve és közben a tv-t nézzük. Kicsit álmos lehet, mert egyre nagyobbakat ásít…majd felpattan és megjelenik ágyneműkkel…
-Erre semmi szükség… - mondom neki, de már fel is állított és elkezdett ágyazni a kanapén.
Nem nagyon tudok mit segíteni ezért csak nézem, ahogy csinálja nekem a fekhelyet, és ahogy hajolgat mereven elkezdem fixírozni a fenekét…hűűű ez egy igazán hosszú este lesz…mikor kész és megfordul mosolyogva, hírtelen felkapom tekintetemet.
-Köszönöm Inoue. – mosolygok vissza.
-Jó éjt Kurosaki-kun! – és indulna szobájába mikor elesik.
-Jól vagy? – segítem fel és megint ez a furcsa érzés….mi ez?
-Igen… - mondja azzal az édes vigyorral.
Bekísérem a szobába és alaposan körbenézve nyugtázom, hogy nincs ott semmi. Nyugtalanul megyek ki és pólómban meg boxeremben fekszek le én is. Nem tudok aludni…vajon mi volt ez??
Csendben fekszek és nézem a plafont, és eszembe jut ez a majdnem csók…mi ütött belém? Nem rohanhatom le csak úgy. Meg nem is hiszem hogy érdekelném…hmmm…olyan mintha valaki nézne…és miért beszélgetek magammal?? Kezdek bedilizni. Inoue szobája felé nézek és látom, hogy ott áll az ajtóba…
-Valami baj van?? – ülök fel és nézek rá ijedten…
Szerkesztve Garfield által @ 2009. 08. 16. 16:50:52
