Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Yaoi)

<<1.oldal>> 2. 3.

Levi-sama2011. 05. 04. 08:59:33#13395
Karakter: Okashi Hayate
Megjegyzés: vége


vége


zsebike2010. 11. 01. 14:29:43#9004
Karakter: Yamada Hachiro



Elérkezik a lőgyakorlat ideje, amit nem szeretek. Jobban szeretem a fegyvereket tisztítani, és ápolni, mint használni, de egy katona nem kerülheti el a sorsát, és ha harcolnom kell, akkor a legjobb akarok lenni. Először minden remekül megy, szinte végig pontos találataim vannak, egészen addig, amíg meg nem érzek egy férfias illatot, a hátam mögött. Meg sem kell néznem, és tudom ki áll szorosan mögöttem. Megragadja fegyvert tartó kezem, melynek hatására egyre bénább leszek, végül már a táblát sem találom el. Közben magamban átkozódok, de nem tehetek róla, hogy ilyen hatással van rám…

 

-         Figyeljen oda, Yamada kadét! Szélesebb terpeszben, húzza ki magát! –hallom mennydörgésszerű hangját, amitől megremeg a gyomrom, de teljesítem parancsát., de még így sem megy.

 

-         Ne úgy, mint egy reumás vénasszony! Így csak a tábla alját találja el. Így. Most jó.- igazítja a helyes irányba kezem. Lövök.. és a fenébe! Már megint mellé! Ma én vagyok itt a legbénább, ami nagyon lelombozza lelkesedésem. Egészen a gyakorlat végégig próbálom kiküszöbölni a csorbát, de nem sikerül. A lőgyakorlat végén sorakozunk, és várjuk a további instrukciókat.

 

 

-         Nem tudom mit képzelnek egyesek itt ebben a csapatban, de elárulom: nem a balettintézetben vannak. Ha órára vagy gyakorlatra mennek, ott mindig száz százalékot kell nyújtaniuk! Ez az iskola az életre készíti fel önöket. Egy rossz döntés, hibás lépés, a harcmezőn a halállal egyenlő. Nem terelheti el a figyelmüket semmi, nem érheti önöket meglepetésként semmi, és nem számít a feladaton és a harci egységén kívül semmi! Siralmas teljesítményeket láttam ma. Uraim, ezen a hétvégén nincs kimenő, mindenki a lőtéren fog gyakorolni. Azok pedig, akik ma a legrosszabbak voltak, vacsoráig itt fognak gyakorolni. Yamada! Okawa!- amint meghallom a nevem, előlépek, és rezzenéstelen arccal várom a további parancsot. Tudom, hogy rosszul teljesítettem, és készen állok a büntetésre, viszont nem értem, miért ilyen kemény velem, amikor látom a szemén, pontosan tudja, miért nyújtottam gyenge teljesítményt.

 

-         Igen, uram! –kiáltjuk magabiztos hangon.

 

 

-         A többiek tűnjenek a szemem elől. Oszolj. - adja ki az utasítást, majd összehúzott szemekkel méreget minket. Gyomrom összeugrik, de igyekszem nem mutatni. Egy katona nem inoghat meg.

 

-         Vacsora után, Yamada kadét jelentkezik nálam a lőlapokkal. Söpörjenek a szemem elől. – dörmögi, majd meg sem várja, hogy elmenjünk, elfordul. Mi visszamegyünk a lőtérre, és megállás nélkül gyakorolunk. A nap végére már alig érzem a kezem, olyan, mintha valaki ólomsúlyokat akasztott volna az ujjaim végére, de nem panaszkodom. Vacsora után az ezredes szobája felé sétálok a lőlapokkal. Kopogok, majd belépek.

 

 

-         Yamada kadét jelentkezik, uram!- tisztelgek, ahogy egy feljebbvalómnak illik.

 

-         - Elhoztam a lőlapokat, uram.

 

 

-         Tedd le az asztalra

 

-         Igen, uram!

 

 

-         Gyere ide- utasít,mire óvatosan megrázom a fejem. Nem vagyok holmi bábú, akit zsinóron rángathat, és előkaphat, ha kedve van hozzá. Már sejtem mit akar. Ahogy ott fekszik előttem, félig meztelenül, tökéletes testét csak a köpeny takarja… mi tagadás, mély hatással van rám, de eléggé az önérzetembe gázolt, így igyekszem leplezni.

 

-         Ez parancs- mondja, de hangja most annyira más.. lassan óvakodok közelebb, majd amikor már előtte állok, ujjabb utasítás.. –Térdre! – engedelmeskedem, és széttárt lábai közé térdelek. Már ajakimra is tapad mohón, és én viszonzom, nem rontom el a játékát.

 

 

-         Késtél. - morranja a csók után, mire meglepetten nézek rá. Erre nem számítottam.

-         Nehezen tudtam megfogni a kanalat, mert fáj a kezem a sok lövéstől –magyarázom, mire végigsimít dagadt, lüktető ujjaimon., majd kibontja az övét, és már előttem is van, teljes, meztelen pompájában.

 

-         Akkor kénytelen leszel ezúttal csak a szádat használni –mondja, és fejem ölére nyomja. Már tátom is a számat, így nyomásától egyből tövig csúszik belém. Hossza egészen a torkomig lüktet, de nem bánom. Kis ideig hagyom, majd kiengedem ajakim közül. Még itt is gyönyörű… csodálom meg, majd egy gyengéd puszit hintek a tetejére, mielőtt ismét ajkaim börtönébe vonnám. Szorosan simítom köré magam, Miközben nyelvemmel simogatom és dörzsölgetem, időnként elengedve. Ilyenkor, finomat a tetejét rágcsálom, vagy a makkja alatti érzékeny kis árkon futtatom végig nyelvemet, de azt nem hagyom, hogy rájöjjön, mi is lesz a következő lépésem.

 

Amikor már eleget játszottam méretes vesszőjével, letérek golyóira, és azokat kezdem csókolgatni, nyalogatni, majd finoman harapdálni, később, engesztelősül a durva bánásmódért, azokat is számba engedem, és nyelvemmel bökdösöm, játszom velük. Amikor már érzem, hogy nincs sok neki hátra, ismét farkát veszem kezelésbe, egész hosszán dolgok lankadatlan, majd ismét számba fogadom, igyekszem tövéig bevenni.. Amikor elélvez, torkomra szalad magja, de visszatartom a fuldoklást, lenyelem, és rezzenéstelen, vágytól égő szemekkel, eresztem ki, majd nyelvemmel nyalom tisztára. Ezután felnézek rá, szám szélén még ott van élvezetének maradéka, majd felállok, tisztelgek és megszólalok.

 

 – Óhajt még valamit, Uram?



Levi-sama2010. 08. 15. 14:57:45#6874
Karakter: Okashi Hayate
Megjegyzés: ezredes ~ Zsebinek


Hayate ezredes

 

 

Hangosat nyögve élvezek belé, hosszan és hosszan... El tudnék veszni benne: a forróságában, lágyságában. Miután már nem bírom megtartani magam, rárogyok és legördülök róla, nehogy kinyiffanjon. Hú de rég keféltem ilyen jót!

És még meg is köszöni nekem. Beszarok.

Gonosz kis mosollyal figyelem ahogy alszik, fejemben száz és ezer perverz gondolat cikázik. Még bírnék néhány menetet, de nem akarok ilyen hamar visszamászni rá, hiszen még bizonyára egy darabig fájni fog a formás kis feneke. Nem vagyok kicsi, és ő totál kezdő. De... majd megtúráztatjuk kicsit. Beletúrok szép dús hajába, és lassan végigsimítom mellkasát. Bizony kicsim... néhány nap, és már nem kell rád egyáltalán tekintettel lennem, kis feneked hamar megszokja majd a gyűrődést. Na és az én perverziómat.

 

*

 

Délutáni lőgyakorlat. Hátra tett kezekkel, szigorúan sétálok a lőtéren gyakorló diákjaim mögött. Mind ügyesen használják már a maroklőfegyvereket, néhány bénább van csak. Az én kis Hachiróm mögött megállok, és attól a pillanattól kezdve már el sem találja a táblát.

- Figyeljen oda, Yamada kadét! – dörren mély hangom. – Szélesebb terpeszben, húzza ki magát!

Összerezzen és szót fogad, de a fegyver remeg a kezében.

- Ne úgy, mint egy reumás vénasszony! – Megragadom a fegyvert tartó kezét, és a megfelelő magasságba emelem. – Így csak a tábla alját találja el. Így. Most jó.

Arcomat az övéhez dörzsölöm egy másodpercre és magamba szívom illatát. Érzem hogy remeg... whhrr...

Tovább sétálok. Tudom miért bénázik, és ez őszinte örömmel tölt el, másrészt bosszant. Nem akarom hogy miattam visszaessen. Ez egy szigorú iskola, és nem akarom pont azt kirúgni innen, akit éjszakánként megdugok.

 

Véget ér a lőgyakorlat, mindenki leadja a fegyvert és a lőlapját. Hachiro nagyon szerény eredményt ért el.

- Sorakozó!

Lassan végigsétálok a fiúk előtt, lovaglópálcámmal bosszúsan csapkodva csizmám lábszárát.

- Nem tudom mit képzelnek egyesek itt ebben a csapatban, de elárulom: nem a balettintézetben vannak. Ha órára vagy gyakorlatra mennek, ott mindig száz százalékot kell nyújtaniuk! – mély hangom úgy morajlik, akár a viharos tenger. Szemeim gleccser hidegen mérik végig őket. – Ez az iskola az életre készíti fel önöket. Egy rossz döntés, hibás lépés, a harcmezőn a halállal egyenlő. Nem terelheti el a figyelmüket semmi, nem érheti önöket meglepetésként semmi, és nem számít a feladaton és a harci egységén kívül semmi! Siralmas teljesítményeket láttam ma. Uraim, ezen a hétvégén nincs kimenő, mindenki a lőtéren fog gyakorolni. Azok pedig, akik ma a legrosszabbak voltak, vacsoráig itt fognak gyakorolni. Yamada! Okawa!

A két szólított előre lép.

- Igen, uram! – zengik egyszerre.

- A többiek tűnjenek a szemem elől. Oszolj.

Magamra maradok a két kadéttal, kezeimmel dühösen hajlítgatom a pálcámat, összeszűkült szemekkel figyelem mindkét sápadt arcot. Hachiro szemei szikráznak a haragtól, nyilván úgy véli, egy szeretővel nem bánhat így az ember. Dehogynem. Sőt. Ő különösen kiemelt helyen lesz mától a lábtörlőim listáján. Elvégre valakin le kell vezetni a felgyülemlett energiákat nem? Hehe.

- Vacsora után, Yamada kadét jelentkezik nálam a lőlapokkal. Söpörjenek a szemem elől.

Elindulok lassan, és hallom ahogy visszasietnek a lőtérre. A lövések csattanásait még a szobámban is hallani vélem...

 

*

 

Végre besötétedik, elfújják a takarodót. Kopognak. Elnyomom a cigarettát, és az ajtó szinte bevágódik, pedig meg sem szólaltam. A kanapémon ülök köntösömben, és arcomra enyhén szadista mosoly kúszik amikor betrappol kis szeretőm egy rakás lőlappal a kezében. Tiszteleg, szemei szikráznak a dühtől. Ó igen... jó éjszakám lesz ma ezzel a kis szenvedélyes kandúrral.

- Yamada kadét jelentkezik, uram! – zengi előírásosan és mereven tiszteleg. Lazán viszonzom.

- Pihenj.

Enyhe terpeszbe áll ahogy kell, és meglobogtatja a papírokat.

- Elhoztam a lőlapokat, uram.

- Tedd le az asztalra.

- Igen, uram!

Hű de kis merevek és szertartásosak vagyunk, hehe.

- Gyere ide – változik meg a hangszínem, mély és lágyan erotikus már. Felém fordul, és szétnyílt köntösöm alól felbukkanó mellkasomra kúszik éjsötét szemének izgató pillantása. Nagyot nyel, de megrázza a fejét, duzzogva csücsörít.

- Ez parancs – vigyorodom el. Közelebb jön, lassan, lépésről lépésre halad, majd amikor megtorpan előttem, kiesik kezéből a sapkája. Izgatottan, kipirulva piheg az én kis szexis kandúrkám. Ó igen. – Térdre.

Alig hallhatóan koppannak térdei a parkettán, és már hajába is túrok, szám a szájára tapad, nyelvem durván furakodik belé. Vad és forró csók... hrr...

- Késtél.

Meglepetten pislog fel rám, szigorú arcomat látva elbizonytalanodik, de még így is ennivaló ezzel a kipirult pofival és duzzadt, nedvesen csillogó ajkaival.

- Nehezen tudtam megfogni a kanalat, mert fáj a kezem a sok lövéstől – mondja neheztelően. Megfogom a kérdéses testrészt, és látom hogy bedagadtak az ujjai is. Őt ismerve egész délután keményen gyakorolt. Jól van. Kioldom köntösöm övét, és feltárul keményen meredő hímvesszőm, a teteje már nedves az izgalomtól, hiszen amikor belépett az ajtón és rám nézett, már azzal felizgatott.

- Akkor kénytelen leszel ezúttal csak a szádat használni – súgom, és hajánál fogva nyomom le fejét az ölembe, cseppet sem gyengéden.


zsebike2010. 07. 26. 17:03:48#6315
Karakter: Yamada Hachiro



-         Hachi... Ezt meg hol a búsban tanultad? –nyögi mély hangján, mire arcomon elégedett mosoly terül el. Büszke vagyok magamra, hogy én, a tapasztalatlan kadét képes vagyok ilyen reakciót kiváltan a nagy, és minden bizonnyal tapasztalt ezredesből. Darabig még hagyja, hogy játszadozzam vele, majd hirtelen hanyatt dönt, és kemény kézzel átveszi az irányítást. Szétfeszített lábaim közé térdel, forró szája, már farkincám fogadja magába, hatalmas, meleg kezei testem érzékeny pontjait kutatják.. nem is kutatják, olyan, mintha pontosan tudná, mi a jó nekem, hogyan tüzelhet fel annyira, hogy magam könyörögjek a megváltásért. Fejem hátrabicsaklik, elnyílt szájjal kapkodom a levegőt, miközben kezeim a lepedőt markolják. Túl sok az inger... ez túl jó. Alig bírom visszafogni magam, testem görcsbe rándulva várja a folytatást. Hirtelen nagyot sikkantok, amikor fürge nyelvét megérzem...ott. Pirulva kapom oda tekintetem, és ajkaimra szorított ujjaim közül nyöszörgöm, hogy hagyja abba.

 

-         Kicsikém. Ez is a mocskos szex része, szokj hozzá. Minél mocskosabb, annál jobb... majd meglátod. És most lazíts, először egy kicsit kellemetlen lesz, de utána imádni  fogod... –hiszek neki. Hogyne hinnék, hisz eddig is jobb volt, mint azt valaha elképzeltem. Olyan érzés, mintha a testem atomjaira akarna hullani, hogy aztán, képlékeny valóm az Ő hozzáértő kezei alatt formálódjon újra. Ekkor egyik ujját belém tolja. Megfeszülök, de nem a fájdalomtól. Vissza kell fognom magam, hogy rögtön ne élvezzek el. Pár percig csak játszik velem, majd komolyra fordul a móka.

 

 

-         Felkészültél? –mormogja érzékeny fülkagylómba, melytől testem apró pihéi vigyázzba vágják magukat.

 

-         Ihgen... deh... mi lesz most? –kérdem bizonytalanul.

 

 

-         Szeretőmmé avatlak, cicus - Ja, és természetesen hatalmasat élvezünk együtt. Lazíts. –mire ezt kimondja, már bennem is lüktet. Ajkamba harapok. Ez most fáj, de még ez az érzés is jó, hisz tőle kapom. Légzésem még jobban felgyorsul, szívecském bordáim ketrecében verdes... Én pedig nem bírom tovább, hosszú, mély sóhajjal élvezek el.

 

Egy időre megszűnik a világ, csak heverek az ágyon, és kapkodok levegő után. Ekkor tudatosul, hogy ezredesem még nem ért a végére. Segíteni szeretnék neki, ezért megfeszítem belső izmaim, és lökök egyet csípőmmel, jelezve, hogy várom a folytatást. Édesen rámosolygok, karjaimmal magamra húzom, és ajkaira marok. Hosszú, mély érzékborzoló csókot kap, miközben hátába mélyesztem körmeim. Csípőnk ritmusa egymáshoz igazodva vesz fel egyre vadabb tempót, míg végül már csak arra van erőm, hogy tartsam a lépést. Hamarosan az ő gyönyöre is betetőzik, izzadtan omlik rám, én pedig magamhoz szorítom, és egy puszit lehelek férfiasan szögletes állára.

 

- Köszönöm. –lehelem, majd nyújtózok egyet, ezután hozzá fészkelődve merülök álomba.

 

 

Reggel a napsugarak csiklandozására ébredek prüszkölve. Nincs se kedvem, se erőm fölkelni, de hív a kötelesség. Az ezredes még alszik, nincs szívem felébreszteni, így csak lágy csókot hintek ajkaira, felöltözök, és az ajtóhoz lépek. Innen még visszanézek, és halványan elmosolyodom békés arca láttán. Halkan kinyitom az ajtót, és meg sem állok a közös zuhanyzóig, ahol, szerencsére a kori időpont miatt nincs senki. Letusolok, majd szobámba lopakodva fekszem be ágyamba. Remélem, nem veszik észre, hogy nem itt töltöttem az éjszakát. Már nem akarok visszaaludni, talán nem is tudnék, hisz elmémben még az éjszaka eseményei élnek élénken. Ujjaimmal végigjárom azt az útvonalat, melyet éjszaka Hayate ezredes ajkai, és érzem, a hatás nem marad el. Gyorsan elkapom kezeim, és pirulva húzom fejemre a takarót. Nem tagadhatom, élveztem, ha már a puszta emlékek is ezt a hatást váltják ki érzékeny testemből.

 

Ekkor megszólal a harsona, kadéttársaim morogva ébredeznek, én vagyok az egyetlen, aki mosolyogva, és frissen pattan ki az ágyból. Jókedvem egész nap megmarad, vidáman csinálom végig a nehéz gyakorlatokat, és ülöm végig az unalmas órákat, bár igaz, néha elkalandoznak gondolataim. Gyorsan repül az idő, észre sem veszem, hogy vége a mai tanításnak, még a többiek szokásos piszkálódásait is elengedem a fülem mellett, miszerint biztos szerelmes vagyok, és amiatt az édes lányka miatt vagyok olyan, mint aki pár centivel a föld felett lebeg. Talán igazuk is van, de biztos, hogy nem nőszemély az illető. Sőt... egy kimondottan szép, és férfias ember… a felismerésre görcsbe rándul a gyomrom. Igen, szeretem az ezredest!



Levi-sama2010. 06. 01. 22:05:55#5268
Karakter: Hayate ezredes



  

Természetesen ezt a pillanatot választja valami kretén beosztottam, hogy az ajtón dörömbölve akadályozza meg életem egyik legjobb numeráját.

Morogva, néhány halk szitokszót elharapva rángatom magamra ruháimat és kisietek. A folyosón az egyik tizedes áll, tiszteleg és felém nyújt egy borítékot.

- A tábornok úrtól, személyesen kellett átadnom, uram!

Elveszem és intek.

- Leléphet.

Befelé sétálva felbontom és átfutom az első lapot. Jah csak a havi jelentés. Halk nyögésre kapom fel a fejem, a borítékot pedig az asztalra hajítom. A hálószobám ajtajában elvigyorodva dőlök az ajtófélfának. Nocsak... Az én szexis kis szeretőm csodás látványt nyújtva, meztelenül fekszik az én ágyamban, testén csillognak a verejtékcseppek, lábai széttárva, kezei szorgalmasan dolgoznak merevedésén, ajkai nedvesen csillognak. Úristen, a látványtól is képes lennék beleélvezni a nadrágomba! Csodaszép és szexis. De mennyire hogy az. Mielőtt eszemet is elhajítanám, megteszem ezt a ruháimmal előbb, miközben felé bukdácsolok. Amikor az ágy mellé érek, ő feltérdel és már mélyen a szájában vagyok, magam sem értem hogyan.

- Hachi... - nyögöm mély, rekedt hangon. - Ezt meg hol a búsban tanultad?

Halk cuppanással ejti ki szájából farkamat és felpillant rám. Szexisebb látványt el sem tudok képzelni. És ez a mosoly... felhördülve teperem le őt, ránehezedve dugom nyelvemet mélyen a szájába, úgy csókolom őt mintha haldokolnék, és ő lenne számomra az egyetlen gyógyszer. Talán így is van. Amióta ő itt van, azóta kevesebbet kesergek és borongok magamban.

Forrón zihálva falom, habzsolom szájacskáját, nyakának lágy ívét, kíméletlenül megjelölve tulajdonomat.

Kezeim lágyan siklanak végig formás kis testén, majd keményre edzett fenekébe markolok felmorranva. Végignyalom mellkasát, mellbimbóival elcicázom kis idáig, majd leérek a lényeghez. Egyszerűen szétfeszítem lábait, fenekét megmarkolom és felemelem kissé. Lágyan, lassan nyalom végig farkincáját, gömbölyű kis herezacskóját, végül a lényegig meg sem állok. Halkan felsikkant amikor megérzi vadul körző nyelvemet kis nyílásán. Felvigyorgok rá és megnyalom lassan a számat. Zavartan rejti el pofiját, valami olyat nyöszörögve, hogy az ott mocskos, ne csináljam, meg hogy zavarban van.

- Kicsikém - dorombolom, lassan végignyalva ujjamat, ő pedig megbűvölve figyel ujjai közül. - Ez is a mocskos szex része, szokj hozzá. Minél mocskosabb, annál jobb... majd meglátod. És most lazíts, először egy kicsit kellemetlen lesz, de utána imádni  fogod...

Felkészített ánuszába vezetem egyik ujjamat. Felsikkant és megfeszül, majd szót fogadva, egész testében remegve próbál lazítani. Türelmesen várok, nem rontok ajtóstul a házba. Tudom hogyan kell egy szüzet betörni úgy, hogy élvezze.

Hosszú-hosszú percek múlva már kéjesen nyöszörögve vergődik, miközben ujjaimnak köszönhetően megismeri az igazi anális gyönyört. Farkacskáját másik kezemmel megfogom és masszírozni kezdem.

- Felkészültél? - kérdezem tőle rekedten, saját merevedésemet megfogva. Zihálva emeli fel fejét a párnáról, ajkába harapva nézi ahogy síkosítóval bekenem magam.

- Ihgen... deh... mi lesz most?

- Szeretőmmé avatlak, cicus - vigyorgok le rá, miközben lábai közé fészkelem magam és bejáratához illesztem farkamat. - Ja, és természetesen hatalmasat élvezünk együtt. Lazíts.

Lassan, egyenletesen vezetem mélyen belé magam, és amikor végtelen idő múlva elmerülök benne, képtelen vagyok levegőt venni. Úristen... milyen forró és szűk...

- Hachi... ahh... olyan... olyan finom vagy... 

Nyöszörgés a válasz, én pedig lassan, félig kihúzódom belőle, majd egy lágy lökéssel vissza belé. Sikoltva élvez a saját hasára, hosszan és gyönyörűen, én pedig mosolyogva figyelem.

 

Milyen szép és szexis szeretőre tettem szert... elképesztő.


zsebike2010. 05. 01. 18:54:11#4852
Karakter: Hachiro



Bátran kijelenthetem, ez életem egyik legkeményebb edzése, egy perc pihenőt sem kapunk. Az akadálypályát többször kell teljesíteni, ezután következik a „levezető” négy kilométeres futás. Látom az arcán, hogy rettentően élvezi, ahogy kínozhat minket, de Én nem adom meg neki azt az örömet, hogy elesni lásson. Kitartok, ha beledöglök is. Igyekszem, hogy arcomon ne tükröződjék a megerőltetés egyetlen piciny szikrája sem, pedig igazán embert próbáló a feladat, úgy érzem, tüdőm menten ki akarna szakadni.
De muszáj kitartanom, hogy az ezredes büszke legyen rám. Amikor látja, hogy nem tud megtörni, ismét fekvőtámaszokat csináltat. Fogaimat összeszorítva teljesítem, miközben az ad erőt, ahogyan beszél velem. Tűrnöm kell, de ez hajt előre. Meg kell mutatnom neki, mire vagyok képes. Akkor sem szállok ki, pedig mennyivel egyszerűbb lenne összerogyni… de nem. Az nem Én lennék. Akkor méltatlanná válnék a nevemre, és az ezredes viszonylagos megbecsülésére.

-         Egy! Kettő! Egy! Kettő! Na, mi lesz te anyaszomorító kis szarzsák? –mondja, miközben hatalmas súlyával rám tehénkedik, amit persze nem bírok, és összecsuklom. Ebben a pillanatban érkezik Hayate ezredes.

-         Vedd le a lábad a tisztiszolgámról –utasítja, és már csak zat érzem, hogy eltűnik hátamról a súly, és újra kapok levegőt. Szemeim előtt fekete pontok táncolnak, de most már kibírom. Hiszen erős vagyok Én.

-         Gyenge kis szarok ezek. Nem ártana meghajtani őket néha, ezredes. –ekkor az emlegetett felránt, így rögtön vigyázzba vágom magam. Meg kell adnom neki a tiszteletet.

-          Oszolj! –hallom meg végre a várva-várt parancsszót, és az öltözőbe vánszorogok. Amikor már nem lát senki összecsuklom, és kiadom gyomrom tartalmát. De nem fekhetek sokáig, rendbe kell szednem magam, mindjárt kezdődik a tanítás. Megmosakszom, átöltözöm, és elindulok a tanterem felé.

 

Az ebédidő alatt végig, és még délután is azzal húztak, hogy az ezredes kedvence vagyok, mert megvédet a csúnya, gonosz bácsitól. Ezzel jól felhúztak, elégé megalázónak éreztem a helyzetet, nem szorulok rá ara, hogy valaki megvédjen. Takarodó után egyből szobájába viharzok, hogy úgymond felelősségre vonjam.

-         Na mi olyan sürgős, hogy így rám töröd az ajtót kopogás nélkül? –kérdi érzékien mély hangján, amitől rögtön melegem lesz, és egy pillanatra elfelejtem, miért is jöttem ide. Vagyis valami egészen más jut az eszembe… de megrázom a fejem, és asztalára tenyerelve vonom kérdőre.

-         Miért védett meg? Nem kellett volna! Most mindenki rólunk pusmog!

-         Ó igen? –dől hátra, és úgy néz rám, mint aki bevette a leszarom tablettát. Hangjában semmi érzelem, csak arcán az a letörölhetetlen, gúnyos mosoly.

-         Igen!- kiáltom.

-         Na és?- ez most komolyan nem érti?

-         Mégis hogy mondhat ilyet! Azt pletykálják, hogy mi...- nem bírom folytatni, még a gondolat is annyira arcpirító. - ...hogy... hogy mi... –sütöm le a fejem.

-         Szeretők vagyunk? És nem is tévednek sokat, igaz? –hogy mondhatja ezt…ennyire nyugodtan. Mintha csak a mai vacsoráról mesélne. Feláll, és hozzám lép.

-         Akkor tegyünk róla, hogy a pletykák igaznak bizonyuljanak...

-         De... de... –nem tudom befejezni, mert már az ágyon fekszem, és Ő fölöttem térdel, anyaszült meztelenül. Tökéletesen izmos testére mintákat rajzol a lobogó gyertya lángja, valami természetfeletti szépséggel ruházva fel. Megpróbálok kimászni alóla, de már az eljén tudom, hogy lehetetlen.

-         Nem... ne is próbálj menekülni kis Hachi..- Ha valamit akar, akkor megkapja. Olyan, mint valami fenséges ragadozó. Egy nagymacska, ruganyos izmaival, és szépségével. Öszeszedem bátorságom, és azt válaszolom, amit teljes szívemből szeretnék.

-         Nem... nem is akarok... – suttogom, és felnézek rá. Most kiadtam magam teljesen, nincs már mit vesztenem. Vállaira kulcsolom kezemet, és lehúzom egy csókra. Igyekszem mindet beleadni, hamarosan már lábaim is ráfonom, ezzel igyekezve minél közelebb húzni magamhoz. Eléget a vágy. Olyan, mintha magas lázam lenne, de ez nem rossz, csak emésztő. Őt akarom, és mindegy, mi lesz ezután. Kell nekem. Csípőmet kezdem ringatni, miközben dús hajába túrok, tarkóját cirógatom. Lassan már szűk lesz a nadrágom, ezért egyik kezemet kettőnk közé vezetem, és igyekszem kigombolni a nadrágom. Amikor látja, miben mesterkedem, kezemet merev farkára vonja, a nadrágom pedig egy pillanat alatt eltűnik rólam.

-         Megőrjítesz... –suttogja a nyakamba, majd lágyan belém harap. Felsikkantok a váratlan érzéstől, csípőm ösztönösen lendül fölfelé, fejem hátrabicsaklik. Ekkor vadul dörömbölni kezdenek az ajtón.

-         Ezredes! Kérem, jöjjön, nagyon fontos! –elmormol pár szitkot, de felöltözik, és kimegy, én pedig ott maradok az ágyon pihegve, meztelenül, meredező farkacskával. Mivel vágyam erősebb, mint józan eszem, kezem végigsiklik mellkasomon, azt az utat bejárva, amelyet nemrég még Ezredesem érintett forró kezeivel. Ujjaim megtalálják mellbimbómat, majd lassú, érzéki táncot lejtnek körülötte. Ujjamat ajkamhoz emelem, alaposan benedvesítem, és így vezetem vissza előző helyére, már keményen ágaskodó mellbimbómhoz. Finoman megcsippentem, mire nyögés hagyja el a szám. Nem szoktam önmagam kényeztetni, így mozdulataim gyakorlatlanok, mégis jóleső érzést keltenek bennem.
Észre sem veszem, hogy ujjaim már péniszkémre fonódnak, és lassú mozgással kezdik ingerelni. Mivel már amúgy is feltüzelt állapotban vagyok, nem kell sok, hogy közel járjak a csúcshoz, elmém elködösödjön, és a vágy vegye át az irányítást. Amikor meglátom az ajtóban, éhes tekintettel álló ezredest, felemelem egyik kezem, jelezve, hogy jöjjön ide hozzám. Már mentközben megszabadul ruháitól, így, mire mellém ér, már meztelen, nagyban megkönnyítve a dolgomat. Feltérdelek, és merev péniszét a számba fogadom, amilyen mélyen csak tudom. Nyelvemmel lágyan körözök rajta, majd kiengedem ajkaim közül, és finoman megrágcsálom a makkját.  Épp akkor, amikor kezeimmel golyóit kezdem masszírozni. Meglep, hogy mennyire élvezem. Már az, hogy neki örömet okozok, elég nekem is.



Levi-sama2010. 03. 27. 17:09:05#4392
Karakter: Hayate ezredes





Az eper sokkal finomabb, ha egy édes és cuki fiúról nyalja le az ember. Mmm...

A kerek kis seggére legyintek útravalóul, és ő kezében az igazolásommal kilibben vidám kis mosollyal az arcán. Tetszik így. Határozottan jót tesz neki a szex, pedig alig csináltam még vele valamit. Hangsúlyozom: még.

Formás kis feneke eltűnik az ajtó mögött, és én nagyot fújtatva dőlök hátra székemben. Régen éreztem ilyen elégedettséget. Alig várom a péntek estét, amikor mindenki kimenőt kap az iskolából, csak ő nem. Hehe...

Talán morcos is lesz ezért, de majd... khm... kibékítem.

 

*

 

Épp a megváltozott órarendről egyeztetek az egyik osztállyal akiknek szintén tanítok pár tantárgyat, közben fél szemmel figyelem a saját osztályomat.

A tornatanár beteg, így Motaga hadnagy vezeti a gyakorlatokat. Keményen meghajtja őket, ami nem zavar különösebben, szokják csak a strapát. Az viszont már nem tetszik, amikor a fekvőtámaszokat ilyen hosszan nyomatja, és sorra esnek össze a diákjaim, majd büntető futásra zavarja őket. Már csak páran bírják, és büszkén látom hogy Hachiro az egyik. Letérdel mellé Motaga és a fülébe ordítva dirigál neki, mindenféle gyenge kis szarnak elmondja. Katonai módszer ez, de nem tűröm akkor sem. Így csak a végzősökkel bánunk.

Összevonom morcosan a szemöldököm, de nem avatkozom bele, bármennyire is szeretném.

- Egy! Kettő! Egy! Kettő! Na mi lesz te anyaszomorító kis szarzsák? - ordítja Motaga, majd feláll, és egyik lábát a fiú hátára teszi, jelentékeny súllyal nehezítve a feladatot.

Hachiro fájdalmas nyögéssel rogy le a földre, Motaga pedig elégedett mosollyal fordítja felém arcát, lába még mindig a tisztiszolgám hátát tapossa.

- Vedd le a lábad a tisztiszolgámról - utasítom őt fagyosan, közelebb bicegve hozzájuk. Kelletlenül, de szót fogad. A kurva anyját.

- Gyenge kis szarok ezek. Nem ártana meghajtani őket néha, ezredes.

Lehajolok, és Hachiro ruháját a hátánál megragadom, könnyedén a levegőbe emelem és talpra állítom. Azonnal vigyázz-ba vágja magát és tiszteleg, csak enyhén látni rajta hogy alig áll a lábán és remeg a keze.

- Oszolj! - dörren mély baritonom, és az osztály az öltözőbe robog, ketten támogatják Hachirot, aki pedig belead apait és anyait is, hogy erősnek mutatkozzon. Egy pillanatra elönt a büszkeség, hogy milyen kis fasza kölyköt faragtam belőle, de aztán magamhoz térek és visszafordulok beosztottam felé. Hangom halk és fenyegető. - Ezt meg ne lássam többet.

 

***

 

Esteledik. Lakosztályomban, az étkező asztalnál ülve rágcsálom a vacsorámat. Gondolataim fáradtan vánszorognak fejemben, így csak meglepetten emelem fel a fejem ahogy bevágódik az ajtó és beviharzik rajta...

- Hachiro? - kérdezem halkan. Szinte fel sem ismerem, kipirultan és dühösen szikrázó szemeivel. Még egyenruhában van, pedig már későre jár, egy órája hogy takarodót fújtak. Ergo, ő most tilosban jár.

- Uram! - tiszteleg, és bevágja maga mögött az ajtót. Nagy léptekkel trappol az asztalomhoz, sötét drágakőként ragyogó szemeit le sem veszi rólam. Halvány mosollyal dőlök hátra a székemben, úgy figyelem őt, ágyékom már sóváran lüktet, pedig ez még csak a látvány.

Felemelem a kezem és hanyagul viszonzom.

- Na mi olyan sürgős, hogy így rám töröd az ajtót kopogás nélkül? - kérdezem lusta mosollyal, hangom halkan dorombol.

- Miért védett meg? - tenyerel az asztalomra, és ajkait duzzogva szorítja össze. - Nem kellett volna! Most mindenki rólunk pusmog!

- Ó igen? - Hátradőlök a székemben, szemeimet résnyire hunyom, úgy figyelem őt közben.

- Igen! - kiabálja kikelve magából.

- Na és?

Tágra nyílnak szép szemei, és hápogni kezd mint egy néma kiskacsa. Igazán édes így, amikor kizökkentem őt.

- Mégis hogy mondhat ilyet! Azt pletykálják, hogy mi... - elakad elvékonyult kis hangja, majd nagyot nyel. - ...hogy... hogy mi...

- Szeretők vagyunk? - segítem ki lágyan. Elvörösödve hajtja le a fejét és csak biccent egy aprót. Megadom a kegyelemdöfést: - És nem is tévednek sokat, igaz?

Felnevetek amikor csuklik egyet, és még pirosabb arccal pislog rám. Egyszer megzabálom. Hm... miért is ne tenném most? Felfalom...

Felállok a székről, mellé lépek és derekánál fogva a hónom alá vágom őt, akár egy kis zsák krumplit.

- Akkor tegyünk róla, hogy a pletykák igaznak bizonyuljanak... - vigyorgok le rá.

- De... de... - nem tudja kétségeit kifejteni, mert nyekken az ágyamon. Egy mozdulattal lerántom magamról az ingemet, a gatyámmal se cicózom sokat, és már meztelenül is mászok fölé, szívdöglesztő mosollyal az arcomon. Szeretem hogy olyan hatással vagyok rá, amilyet épp most is látok rajta. Arca vörös, még a nyaka is, és ha tüzetesebben megvizsgálnám, gyanítom a kislábujja is pipacs színben pompázik. Kapkodva veszi a levegőt, szemei vágytól csillognak, ugyanakkor pokolian zavarban is van, próbál menekülni alólam, amivel csak annyit ér el hogy ránehezedve leszorítom őt az ágyra.

- Nem... ne is próbálj menekülni kis Hachi... - susogom lágyan végignyalva az arcán. Mint egy vadmacska, aki az áldozatával játszadozik... imádom ezt csinálni.

- Nem... nem is akarok... - suttogja, amitől ledermedek a mozdulatban és felemelem a fejem. Ajkacskáját harapdálva pislog fel rám édesen, kezei a vállaimra csusszannak, majd a nyakamra kulcsolódva húz le magához finoman. Mosolyogva hajolok le hozzá, vadul és mohón elfogadva e nekem felkínált ajándékot. Édesek és puhák az ajkai, és én falom, harapom, nyelvemmel uralom minden centijét, fogainak bársonyát, kortyolva édes nyálát. Mindenét akarom itt és most, a forró kis ölétől egészen a hetykén meredő farkáig, ujjaim alatt selymesen omló haját és selymes, puha bőrét... mindenét.

Csókomtól felébred benne is a vágy, nyöszörögve kulcsolja lábait ösztönösen a derekamra, amelytől csípőm önkéntelenül is előrelendül. Zihálva tépem el tőle a számat.

- Megőrjítesz... - dörmögöm a nyakába, finoman megharapva azt.


zsebike2010. 02. 27. 18:27:42#3891
Karakter: Hachiro



-         Először is: ezentúl, ha kettesben vagyunk, pláne ha éppen a farkadat fogom a kezemben, tegezni fogsz –fülig vörösödve bólogatok.

-         Re-rendben... –mire észbe kapok, már meztelen testében gyönyörködöm. Ő a legszebb ember, akit valaha is láttam…

-          Fogd meg.  Igen, pont így... és most masszírozd, ahogy én az előbb neked. Hrr... ügyes vagy. – szükségem is van a bátorítására, annyira kis esetlennek, bénának érzem magam. Ő az előbb annyira szép és tökéletes élményt adott, szeretném hasonlóban részesíteni.

-          Gyere, feküdj rám és folytasd így... – megteszem amit kér. Alig hogy fölé mászok, simogató kezeket érzek végigsiklani testemen. Annyira.. kellemes érzés. Szinte érzem, ahogy testemben újraéled az előbbi lángolásból visszamaradt parázs. Titkon nagyokat sóhajtok. Most széjjelebb nyitja lábaimat, úgy hogy csípője két oldalán térdelhessek, így kényelmesebb, arról nem is beszélve, hogy közelebb vagyok hozzá.

-          Ügyes vagy... –hangjából árad a vágy. Ezt…Én váltottam ki belőle? Hihetetlen. Ekkor megérzem, hogy egyik újával ott simogat meg, ahol ezelőtt senki. Zavarba hoz, de egyúttal fel is tüzel. És ekkor.. hirtelen megérzem egyik ujját magamban. Felnyögök, a váratlan érzéstől, Ő pedig ebben a pillanatban élvez rá kezemre. Magához húz, vad csókcsatán is szelídül kissé. Szinte érzem, ahogy alábbhagy benen a feszültség, és az, hogy ezt én értem el, büszkévé tesz. Mellé heveredek, onnan nézem nemes arcélét, vadul csillogó szemeit…

-         Éhen halok. –hallom hangját, és rájövök, én is ebben a cipőben járok.

-         Én is. –felkap majd a fürdőbe sétál velem.

-         Zuhany, reggeli. Aztán mész az óráidra. Holnaptól pedig a reggeli gyakorlatozásokon te is részt veszel.

-         Igen, Uram! – mosolygok rá. Gyorsan beállok a zuhany alá, és lecsapatom magam forró vízzel. Nagyobb fürdésre most nincs idő, így is elkéstem valamelyest. Mire rendbe szedem magam, az ezredes már írt egy igazolást a késésemről, majd gyorsan bekapok pár falatot az asztalon lévő finomságokból. Amikor végignézek a kínálaton, felujjongok.

-         Eper! A kedvencem. – Azonnal a számba is veszek egyet, de az érett gyümölcs leve lecsurog ajkaimról. Letörölném, de ezredesem gyorsabb. Nyelvével tisztítja meg arcom, amin csak jót kuncogok. Máskor ennyitől zavarba jöttem volna, de előtte nem. Furcsa… Amikor az órára nézek, ijedten pattanok fel, és egy hosszú, forró búcsúcsók után utamat a tanterem felé veszem.

 A tanár megrovón néz rám, de amikor elolvassa az igazolást, csak egy mozdulattal a helyemre küld. Látszik a tekintetén, hogy sejti, miről van szó, és ez valamiért rossz érzéssel tölt el, de hogy mi is ennek a pontos oka, nem bírom megmagyarázni magamnak, így igyekszem elnyomni, és arra hivatkozni, az elmúlt napok eseményei miatt látok rémeket. De ezt egyre nehezebb elhinnem, amikor többször érzem magamon a tanár kutakodó tekintetét, de akárhányszor felé pillantok, elkapja rólam. Szerencsére ma csak két órám volt vele, a következő testnevelés.

Bár a nővér azt javasolta, pár napig még kíméljem magam, de nem akarok kilógni a sorból, így ugyanúgy végigcsinálok mindent, ahogy a társaim. Kemény, és embert próbáló feladatokat csinálunk, de mit is várunk egy katonai akadémiától? Ez kell ahhoz, hogy testünk és lelkünk acélos keménységűvé váljon.
Óra után mindannyian a zuhanyzóba megyünk, hogy nagyjából letisztálkodjunk fegyverismeret óra előtt. Én lépek be utoljára, és már megint az az érzésem, hogy követnek. Bár nem mutatom, kezdek félni. Így telik el a napom, és áldom az eget, amikor végre a biztonságot jelentő szobámba vonulhatok leckét írni. Mivel sok a lemaradásom, így hajnalig fent kell maradnom, hogy mindent bepótoljak, már lassan pirkad, mikor végre én is álomba merülhetek.

 

Reggel a toborzó ébreszt. Úgy érzem magam, mint a mosott rongy, de nincs mit tenni, talpra állok, és gépiesen teszem a dolgomat. Megmosakodom, magamra öltöm az egyenruhát, majd mindannyian levonulunk a névsorolvasáshoz. Hayate ezredes már a pódiumon áll, sötét haján megcsillannak a reggeli nap fényei… nagyon… szexi így. Fülig vörösödöm, és hogy a többiek ne vegyék észre zavarom, lehajtom a fejem. Mai s meleg napunk lesz, már így kora reggel is szinte forr a levegő.
Sorakozó után mindannyian az ebédlőbe megyünk, megreggelizünk, majd mindenki hozzá lát az órák előtti feladatainak, akinek nincs, az részt vesz a reggeli kötelező gyakorlatokon. Amikor felsorakozunk a kezdéshez, azt hiszem rosszul látok. Az engem méregető tanár közeledik felénk, kezében a naplónkkal.
De hát nem is Ő vezeti a gyakorlatot. Zavart ábrázatomat látva kaján mosoly terül szét rókaképén. Mindig is ellenszenves volt, de mióta méreget, szinte a rosszullét kerülget tőle. Tekintetemmel Hayatét keresem, nem olyan messze meg is látom, egy kisebb csoport diákkal beszélget épp, így nem figyel rám. Sok mindenért tisztelem Őt, az egyik az, hogy szívvel-lélekkel végzi a rá bízott feladatot, legyen az bármi. Megtudjuk, hogy a százados úr lesérült, így most bizonytalan ideig Ő helyettesíti, majd elhangzik a sípszó, és megkezdődik a gyakorlat…



Levi-sama2010. 02. 09. 09:13:18#3573
Karakter: Hayate ezredes





- Nincs, Uram. A parancs az parancs - mosolyog vissza rám tündérien, és amit ezután tesz, diszkrét hörgésre késztet. Egyszerűen átkarolja a nyakam, és profi kis ribanc módjára megnyalja a fülem mögötti bőrt és ezek után a szemembe néz mint egy kis nyuszi. Megáll az eszem, és dobok egy hátast rögtön! Pláne amikor megnyalja ajkait is, akkor aztán szakad is el a cérna. Egy rántás, halk zizzenés, és a sliccemből kiszabadítom farkamat, amely már szinte fáj a vágytól amit érzek. Térdemmel szétfeszítem a combjait és lábai közé fészkelődök, de nem vadulok be és nem teszek semmi egyebet, csak ágyékához dörgölöm az enyémet. Őrület... Felkiált kéjesen és hangjától megremeg minden sejtem. A következő pillanatban restelkedve szorítja kezét szájára.
- Ne fojtsd el a hangod - nyögöm. - Szeretném hallani.
Összefogom kis péniszét az enyémmel, lassú és kényelmesen lágy mozdulatokkal verem ki magunknak, miközben őt figyelem. Arcán a tiszta kéj, szemei kábán ragyognak az ablakon besütő napsugarakban, bőre pedig világít szinte, olyan sápadt. Nyögései és sóhajai olyan kurvára szexisek, amilyen ő maga is ebben a pillanatban. Hihetetlen ez a kis kölyök... Teste ívbe feszül alattam, és egy álomszép sóhajjal elélvez, spermája ujjaimra csurran. Halkan morogva szívom magamba arcának látványát és kába kis mosolyát. Tekintete elmerül az enyémben, csodálatot és még sok egyebet is kiolvashatok belőle. Tetszik hogy nem fél tőlem. Lekukkant a kezemre, és látja hogy mi az ábra.
- Ön... ön még nem... nem volt még jó magának. Mit tegyek, hogy jó legyen? - dadogja, arcán lángvörös pírral.
Elvigyorodom.
- Először is: ezentúl ha kettesben vagyunk, pláne ha éppen a farkadat fogom a kezemben, tegezni fogsz - szavaimtól még pirosabbá válik, és zavartan süti le szemei.
- Re-rendben...
Feltérdelek, és végre ledobom magamról a felöltőmet és az ingemet. Csodálattól elkerekedő szemeit látva elfojtok egy kaján vigyort, és hagyom pár másodpercig hogy kimozizza magát.
 
Nadrágomat is ledobom közben, majd lepillantok rá.
- Fogd meg - utasítom halkan, és ő remegő kezével tétován megragadja péniszemet. Felmorranok az érzéstől. - Igen, pont így... és most masszírozd ahogy én az előbb neked. Hrr... ügyes vagy.
A hátamra fejszem, és felsóhajtok.
- Gyere, feküdj rám és folytasd így...
Szót fogadva nehezedik rám szép kis testével, és folytatja tovább a kézimunkázást. Ó igen... Kezeim szabadon siklanak végig a hátán, pompás kis fenekébe markolok, majd combjait a csípőm két oldalára vezetem. Nem zökken ki, csinálja tovább.
- Ügyes vagy... - suttogom, miközben úgy érzem mindjárt felrobbanok. Ujjaim fenekének hasadékába siklanak, és megcirógatom kis ánuszát. Összerándul és felsóhajt ahogy megérzi.
Szabad kezemmel hajába markolok és lehúzom magamhoz egy mohó és vad csókra, és abban a pillanatban, amikor egyik ujjamat belédugom és ő belenyög a számba, összerándulok és morogva élvezek el. Úristen...
Kezeimet a hátára simítva szorítom magamhoz, csókom pedig lassan megszelídül. Magamhoz képest is kurvára türelmes vagyok vele, de ha most nekiestem volna, összetöröm őt. Nem csak a testét...
Mellém fekszik és oldalamhoz simulva támasztja fejét a karomra, úgy pislog fel rám. Megborzolom a haját, és felsóhajtok.
- Éhen halok.
- Én is - válaszolja kipirult arccal. Bólintok, és felkapom őt majd a fürdőbe sétálok.
- Zuhany, reggeli. - Sorolom parancsként. - Aztán mész az óráidra. Holnaptól pedig a reggeli gyakorlatozásokon te is részt veszel.
- Igen, uram!


zsebike2010. 01. 23. 13:31:36#3372
Karakter: Hachiro



Reszketve kuporgok a hideg padlón, a külvilág csak tompán, szakadozottan jut el hozzám. Érzem, hogy valaki betakar, majd erős, izmos karok ölleenk körül, és megnyugttaó, számomra kedves hang dörmögi a fülembe:

-         Nyugodj meg kicsike. – igyekszem eleget tenni a kérésnek, de zaklatott idegeim nincsenek segítségemre. Még mindig minden kis sejtemben reszketek, képtelen vagyok elhinni, hogy megúsztam. Fél szemmel megmentőmre sandítok. Az ezredes! Tudtam, éreztem, hogy Ő az. Egy fokkal nyugodtabban fészkelem be magam karjai óvó bástyái közé. Hamarosan valami puhára érkezem.

-         Melletted aztán nehéz unatkozni... Hogy érzed magad? –hirtelen eszmélek rá, mi is történhetett volna, így ajkamba harapva igyekszem visszafojtani a sírást.

-         Megütött? –csak a fejem rázom, mivel képtelen vagyok megszólalni, torkomban egy nagy gombóc csücsül, és nem is áll szándékában távozni.

-         Az a szemét. Na, majd én egy életre móresre tanítom. Hol a picsában van az ápolónő? –végszóra meg is érkezik a szegény asszony, és szemei elkerekednek, ahogy ismét ott talál engem.

-         Máris visszajöttél?

-         Miért? Elengedte őt?

-         Igen, mert már jobban volt.

-         Értem. Ez esetben nincs is rá szükség hogy itt aszaljuk. Viszlát. –rövid párbeszéd után ismét a karjaiban vagyok, és elindul velem ismertelen célja felé.

-         Hova... viszel? –préselem ki magamból, bár e két szó kinyögése is emberfeletti erőmbe kerül most.

-         Szerinted? –már meg is érkezünk, ésé n felismerem a lakosztályát. Lefektet, majd alaposan átvizsgál. Viszonylag lágyan simít végig foltjaimon, majd hirtelen mozdulattal lerántja rólam a nadrágot. Kissé megijedek. Bár bízom benne, der a nemrég átéltek mély nyomot hagytak bennem.

-         Itt nem ért hozzád ugye? –elemi erővel tör rám a szégyen. Nem merek megszólalni, még csak ránézni sem, de Ő erőszakkal maga felé fordítja az arcom, kíméletlen tekintetét az enyémba fúrva, így kénytelen vagyok válaszolni.

-         Csa-csak a kezével... –végigsimít fenekemen, mire elvörösödöm. Nem vagyok hozzászokva az ilyen intim érintésekhez…

-         Jól van. Most már vége –arcát a hajamhoz érinti. Nagyon jól esik most a gyengédség.

-         Úgy féltem...- tör ki belőlem az eddig elfojtott érzelem, és sírni kezdek. Könnyeim záporesőként hullanak ezredesem nyakhajlatába, de nem bírom megállítani őket, pedig tudom, mennyire nem szereti, ha valaki gyenge. Azt hiszem, most ástam le magam egy életre előtte… Érzem is ahogy eltol magától, de mindkét kezemmel kapaszkodok belé, nem akarom elengedni.

-         Hékás. Pihenj le, nyugodj meg aztán majd... –nem hagyom, hogy végigmondja, ajkaimmal fojtom belé a szót. Én is meglepődök viselkedésemen, de most mindennél jobban szükségem van rá, a teste melegére, finom érintéseire. Kell nekem mindenestől. Gyakorlatlanul csókolom, de minden érzelmemet beleadom. Váratlanul átveszi az irányítást, maga alá gyűr és érte sóvárgó bőrömet végre simogatásaival kényezteti.

-         A tűzzel játszol, kiscsillag- éhes tekintettel mér végig, amit nem bánok, sőt, még jobban kitárulkozok.

-         No lám... valaki itt nagyon örül nekem. –simít végig kincsecskémen, maj hatására megremegek, és egy halk kéjes sóhaj szakad ki belőlem.

-         Micsoda kéjes kis tested van... elképesztő. Nem csoda, hogy megőrjíted a férfiakat magad körül. –ennél a mondatnál elkerekednek a szemeim, és csodálkozva kérdem:

-         Hogy... hogy én? –mindig is átlagosnak, sőt, kissé csúnyácskámnak tartottma magam fehér bőröm, és vékonyka alaktom miatt, hiszen a családomban mindne férfi nagy és erős, én viszont édesanyámra ütöttem.

-         Fel sem tűnt, hogyan bámulnak téged a tanárkollégáim és az idősebb diákok? –ezen elmélázok kissé, bár elég nehéz úgy gondolkozni, ha közben az ember érzékeny részeit kényeztetik.

-         Azt hiszem... azt hiszem észrevettem valamit... –nyögöm ki végül, és ezzel egy időben még jobban kezéhez simulok. Nem akarom, hogy abbahagyja…

-         Mondtam neked, hogy ne legyél ennyire aranyos. Nem hallgattál rám, viselned kellett a következményeit. De ennek mától vége.

-         Hogy érted ezt? –mielőtt válaszolna, forrón, mélyen megcsókol, és én szinte elolvadok érzéki, kényeztető nyelvjátékától. Látszik, hogy mennyire tapasztalt.

-         A szeretőm tabu Mindenkinek.

-         Te-tessék...? –alig jutok szóhoz a döbbenettől.

-         Jól hallottad –mormogja bőrömbe, miközben apró harapásokkal és csókocskákkal kényezteti forró bőröm. Isteni érzés, jobb, mint hogy el tudjam mondani.

-         Talán van valami kifogása ellene, katona?- kérdi kaján vigyorral. Még mondja nekem valaki, hogy az álmok nem válhatnak valóra. Azzal az emberrel vagyok, akit, azt hiszem szeretek, szerelemmel, először életemben.

-         Nincs, Uram. A parancs az parancs. –mosolygok én is rá boldogan, és még jobban hozzá simulok, és megnyalom a füle mögött. Nem tudom, neki jó érzés-e, de engem képes az őrületbe kergetni, ha nekem csinálják. Most sajnálom igazán, hogy ennyire tapasztalatlan vagyok. Szeretném a mennyekbe röpíteni, de nem tudom, hogyan is fogjak hozzá. Ártatlanul pislogok fel rá, miközben kiszáradt ajkamon nyalok végig. Megdöbbenek, amikor azt érzem, hogy a lábaim közé fészkeli magát, de ösztönösen a derekára kulcsolom lábaimat, így szorítva magamhoz. Mozogni kezd, és ahogy férfiasságaink összedörzsölődnek, feszültség cikázik át a gerincemen, és felkiáltok. Szégyenkezve kapom szám elé a kezemet.

-         Ne fojtsd el a hangod. Szeretném hallani. –nyögi érzéki, mély hangján. Magunk közé vezeti a kezeit, és rákulcsolja meredező vágyunkra. Ettől az érzéki masszázstól elveszítem a testem feletti kontrollt, most már zabolátlanul nyöszörgök és sóhajtozok, csípőmet emelgetve igyekszem még többet kapni belőle... sokkal többet. A vágy hullámokban áraszt el, és bár nem vagyok teljesen tisztában a végkifejlettel, most bármit megengednék neki.  Testemről már patakokban folyik az izzadság, bőröm forró, mintha nagyon magas lázam lenne, de ez kellemes tűz, felhevít és elolvaszt. Úgy érzem, egyenesen az ezredesbe olvadok. Küzdenem kell minden korty levegőért. Hirtelen hátracsapom a fejem, testem ívbe feszül, és az eddig felhalmozódott feszültség kitör belőlem. Pár pillanat múlva összeroskadok, lihegve kapkodom az éltető oxigént, miközben az Ő arcában gyönyörködöm. Ez az élmény… minden eddigi képzeletemet felülmúlta, és Neki köszönhetem. Ekkor jut el a tudatomig, hogy Hayate ezredes még nem végzett.

-         Ön… ön még nem… nem volt még jó magának. Mit tegyek, hogy jó legyen? –kérdem fülig vörösödve.

 



<<1.oldal>> 2. 3.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).