Karakter: Tamaki(Ouran)
Tamaki:
Igen… ez lesz az igazi… Az egyenruha… a színek… Isteni
Felkapjuk csodaszép rendőri egyenruhánkat, ami számunkra lettek méretre szabva, rajtam királyi fehér, arany berakással, díszjelvényekkel ékesítve. Olyan ragyogó minden, és még Haruhinak is csodásan áll. Olyan aranyos benne. Nem rég ért véget a tanítás, még átöltözni is alig volt időnk, így csak percek múlva fog kinyílni klubunk. Leülök szokásos trónomra, körém gyűlnek a többiek, a szokásos pozitúrát felvéve. Fél karommal felkönyökölök a karfára, így támasztom meg fejem, lépteket hallok.
- Készüljetek – szólok lágyan, majd máris nyikorog az ajtó, széles kedves mosolyra húzódnak ajkaim.
- Üdvözlet… - mondjuk egyszerre, szépen összecsengő hanggal, de az ajtó csak résnyire nyílik, szemeim kissé furcsán pattannak ki. Csak nem kifogtunk egy félénk virágszálat?
Kíváncsian figyelem, mikor lép végre be, talán egy újabb rajongót szerezhetek magamnak…
Kisvártatva az ajtó részén egy macska vászon bábja bukkan fel, nagy szemekkel, lekonyuló fülekkel. Jaj ne.. neeee.. ismerem ezt a bábút… Szemeim felveszik a kistányér méretét, libabőrössé válik testem, és ijedten kapálózva, óbégatva zuhanok hátra trónommal, minden eddigi csillogásom mattá téve egyetlen eséssel. Az ikrek nyugodtan állnak felettem, Haruhi kíváncsian pislog hol rám hol a bábra. Persze… nem érti, hogy milyen szörnyűség van most épp előtte.
Megfordulok, kapálózva feltérdelek, felkapaszkodok a felborult szék szélére, majd félénk kiskutya szemekkel rettegve, reszketve tekintek ki a fedezékem mögül.
Lassan felbukkan a fekete köpeny széle is, és arcom elfehéredik…
Jajj… nem akarok átkot neeem mégy egyszer neeeeem!! Nagyon halkan nyüszíteni kezdek.
- Kuretake… Kadomatsu… - hallok egy mély, szinte hörgő hangot, majd két árny suhan be meghitt világos kis klubunkba, majd alig pár mozdulattal húzzák be az összes sötétítőt. Végül sötét köpenyű, sötét arcú illető teljesen belép közénk.
- Ne.. Ne… Nekozawa-senpaiiiiiii – visítom halkan és félve, még mindig a felborult szék takarásában, majd hogy jelentőségteljes megjelenésemen ne essen még nagyobb csorba, azonnal felpattanok, kiegyenesedem, egyik kezem a hátam mögött feszítem, a másikat mellkasomra, ökölbe szorítva.
- Khm… miben segíthetünk neked? – igyekszem elrejteni lábam remegését, kilépek a szék mögül.
- Kérlek… - elkezd támolyogni, egyenesen felém – Kirimi… Kirimi… - Kirimi? Ez most meg hogy jön ide? Furcsállón tekintek rá. Végül sok ingázása végeredménye ként, csak engem talál meg, egyenruhámba markol, szinte arcomba nyomja bábuját, amik az ujjain pihennek, s általuk mozognak.
- Kirimi? – kérdem felvont szemöldökkel, közben már patakokban folyik rólam a verejték az izgalomtól.
- Segítenetek kell megváltoznom… - morogja félelmetesnek tűnő hangján. Segíteni? Én? Mi?
- Öööö – megfogom kezét és kilazítom ujjait hogy elengedje felsőmet, majd megigazítom magam – Bármennyire is szeretnénk… Nekozawa-senpai… nem igazán a személyiség változtatásra specializálódtunk… - majd mikor felfogom, hogy épp visszautasítottam a fekete mágia club elnökét, mozgószőnyeg effektussal, ismét elfehéredett fejjel távolodom el tőle.
- Na de Uram! - szólalnak fel egyszerre az ikrek, átkarolva egymást és felém hajolva, kiüresedett szemekkel, és hirtelen nem tudom mire gondolnak.
- Igen… ne felejtsd el, a mi kis menedzserünket – mondja Kyoya barátom, szemüvegét feljebb igazítva, de feleszmélni sincs időm, felzörren a gép jellegzetes hangja, szirkák csillogása hoz minimális fényt a besötétített terembe, majd Renge-kun pörög fel a felszínre, egy ismételtem Cosplayes ruhában, hősies pozitúrát felöltve.
- Oh-oh-oh-oh – kuncog halkan, majd csípőre teszi kezeit – Lássuk csak miből is állunk – lepattan helyéről, majd mellénk lép, körbejárja az „idegent” megfogdossa ruháját, majd csak hümmögve áll mellém.
- És mégis min akarsz változtatni? – lép másik oldalamra Haruhi, szinték furcsálló tekintettel. Engem is nagyon érdekel a kérdés. Hirtelen látóterünkbe lép a két előzőleg sötét árnynak hitt alak, és látszik már, hogy egy női és egy férfi szolgáló, bizonyára a családjának szolgálói…
Elkezdenek mesélni, a család történetéről, s hogy Nekozawa-senpai húga nem csak a macskáktól fél, de a sötéttől is… Viszont már rég óta várja herceg bátyját, akiről eddig csak festményt tekinthetett meg… És a húgocska miatt akar megváltozni, hogy jobban bírja a fényt.
Elérzékenyülök a történet hallatán, letörlöm könnyeim amik időközben előbukkantak, s bátrabban, minden múltbéli dolgot elfeledve karolom át vállát a sötét hercegnek, és lelkesítő szövegembe kezdek.
- Ígérem… ígérem, hogy segítünk megváltozni! Hogy a szeretett húgocskád megkapja a hercegét, akire oly régóta vár! – bár nem értek hozzá, de mégis annyira fellelkesített az egész – Renge-kun… mondd mi legyen az első lépés? - kérdezem határozottan, bátor mosollyal ajkaimon, teljesen fellelkesedve.
- Először is ez nem kell – majd egy laza mozdulattad veszi le kezéről Beelzenefet, és a szoba másik sarkába hajítja, én meg minden emléket visszaidézve, azonnal Haruhi mögé bújom. Nem akarok átkozott lenni – Aztán ezt is el kell tűntetni… - lepördíti róla a köpenyt, az is a szoba sarkában végzi, sötét haja előre hullik arcába, kissé előre is görnyed… Soha nem láttam még az arcát. Viszont a köpeny alatt az iskolai egyenruhája van. Bár ez természetes.
- Na.. kezdetnek megteszi… - porolja le kezeit „kedves” kis menedzserünk, majd újra csípőre teszi kezeit. Az áldozat kiegyenesedik, feje még mindig előre bukik, majd lassan feje búbjához nyúl, belemarkol hajába. majd egy határozott mozdulattal veszi le, maga mellé lógatja karját, s felnéz.
Azonnal felcsillannak szemeim, amint meglátom a szőke tincseket, a kék szempárt, amiben még az a silány félhomály is megcsillan, ami alig van a szobámba. Belepirulok a látványba.
nem hittem volna, hogy ennyire szép, és tényleg hercegi külseje van. Karcsú és kissé lányos az arca, persze csak ha az a lágy mosoly ül arcán mint most… ami kezd haraggá válni, amint meglétja a sarokba dobott figurát, remegnek a kezei, fogait csikorgatja, már összekucorodva várom is az átok sorozatot, de kellemesen csalódnom kell.
~*~
Már jó pár órája itt vagyunk, de alig jutunk valamire, főként csak Renge-kun visítását és hárpia viselkedését halljuk. Már mind visszaöltöttük iskolai kék egyenruhánkat, és az egyik asztalnak támasztva fenekem, karba téve kezeim figyelem a jelenséget. Nem tudom levenni róla a szemem. Soha nem hittem volna, hogy a sötét külső mögött egy ilyen arc lapul. Meseszép…
- Uram… - szólít Hikaru
- Meddig fogjuk ezt nézni? – folytatja Kaoru, de csak enyhén vállat vonok. Hát igen.. e miatt ma ki sem tudtuk nyitni a klubot, de most nem számít… Segítséget kértek, miért utasítanánk el ha tudunk segíteni?
- NEM NEM NEM! – visít fel a bosszús lány, majd mára feladja a küzdelmet, és kiviharzik.
- Már úgyis untam… - szól az egyik iker, már nem is figyelek meik, csak akig érzékelem, hogy mindannyian kifelé haladnak.
- Tama-chan! Te nem jössz? – rángatja meg ruhám Honey-senpai, de csak kifejezéstelen arccal nézek rá.
- Igen Tamaki-senpai maradsz még? – kedves Haruhi, hogy kérdezed, de még nem…
- Menjetek csak… - mondom nyugodtan, majd meglepett arcukat látva egy enyhe mosollyal bólintok és elmennek.
Tekintetem visszaterelem a földön térdelőre, karjaival támaszkodik meg, feje előre bukik, arcába hullanak a szőke tincsek. Ellököm magam az asztaltól, majd lassú halkan kopogó léptekkel közelítek felé, elé állok, nézem pár pillanatig, de nem mozdul. Leguggolok elé.
- Jobban kell akarnod Nekozawa-senpai… - jelentem ki halkan, és azonnal felkapja fejét, szemeiben aprócska könnyek… Meglepődöm…
- Ti nem is tudjátok milyen a sötétség… Hogy hány éve rejtőzöm benne… Nem tudtok semmit… - kissé morog rám, de már nem olyan mély hangon mint eddig, inkább kellemesen cseng a hangja.
- Lehet… - hunyom lassan le pilláim, majd felemelem, és apró mosolyt csalok arcomra, ujjaim közé csípem finoman állát, hogy arcomhoz közelebb vezessem, alig pár centi vagy milliméter választ el tőle – de te kérted a segítségünket… Nekozawa-senpai… - nevét lágyan ejtem ki, csillogó szemekkel tekintek rá, arca kipirul, ajkam bizsereg, és ellenállhatatlan kísértést érzek…
Szerkesztve timcsiikee által @ 2009. 09. 12. 21:27:45
|
