|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| vicii | 2012. 05. 23. 21:11:43 | #21141 |
Karakter: Sarah Kandwell
Megjegyzés: (Nővérkémnek)
Furcsa pittyegés... idegen illatok... halk morajlás... minden annyira idegen. Nem, várjunk, van itt valami ismerős. Egy kellemes, meleg érintés a kezemen, simogató mozdulatok, meleg ajkak érintése... Masamune?
Fáradtan nyitom ki a szemeimet. Fehér falak... csak nem kórházban vagyok? Oldalra pillantok, és ekkor egy aggódó szempárral találom szemben magam. Elmosolyodom, ez tényleg Masamune...
- Hóvirág.- szól megkönnyebbülten.
- Kicsim.- hallok meg egy másik, aggódó hangot. Odapillantok, és ekkor anyát pillantom meg. Könnybe lábad a szemem, még mindig nem akarom elhinni...
- Miért nem mondtátok el?- kérdem elkínzott hangon. - Miért nem mondtátok el, hogy édestestvérek vagytok?- kérdem elkeseredetten. Masamune döbbenten, elkerekedett szemekkel néz a szüleimre.
- Ez komoly?- kérdi döbbenten, de az arckifejezésük mindent beigazol.
- Miért tettétek? Ezért gyenge a szívem?- kérdem a könnyeimmel küzdve. Annyira fáj, hogy így kell megtudnom... elvileg egy család vagyunk, nem? Ők mégis képesek voltak egy ennyire fontos dolgot eltitkolni...
De ekkor a szívem fájóan szúrni kezd.
- Rosszul vagyok.- nyögöm, mintha valaki a markába vette volna a szívem és szorítani kezdené. Masamune sietve ápolót hív, aki az infúzió csövébe böki az injekciós tűt és valami folyadékot fecskendez bele. Szinte azonnal elpilledek, a fájdalom megszűnik, de mindenem zsibbadni kezd.
- Kérem távozzanak.- mondja az ápoló higgadtan. Masamune is állna fel, de nem engedem el a kezét.
- Ne hagyj itt!- kérem kétségbeesetten. Nem akarok egyedül lenni, nem akarom, hogy elmenjen! Félek... - Nem akarom, hogy elszakítsanak tőled.- mondom halkan, mire megenyhülve ül vissza.
- Itt vagyok. Nem fogok elmenni, de kérlek, pihenj.- mondja halkan, én pedig bólintva hunyom le a szemeimet. Azt hiszem, ezzel most egyedül nem tudnék megbirkózni...
*
Egy hosszú hetet töltök a kórházban, lassan lábadozok. A szívem sokszor szúr, még egy rövidebb séta után is. Erőtlennek érzem magam. És nem utolsó sorban ott van az a hatalmas űr is a szívemben, amit a családom okozott.
De szerencére Masamune végig velem van, támogat, átveszi a gondjaim egy részét. Hihetetlenül hálás vagyok neki, amiért nem hgy egyedül.
- Kicsim.- szólít aztán meg, a kezemet cirógatva, majd puszit nyomva a kézfejemre.
- Mi a baj Masamune? Valami nyomaszt?- kérdem, mert elég gondterhelt az arca, de csak mosolyogva megrázza a fejét, amitől egkönnyebbülök.
- Nem. Csak azt szeretném, ha hozzám költöznél.- mondja aztán a szemeimbe nézve. - Nem akarom, hogy visszamenj hozzájuk, mert nem vigyáznának rád és én mindent meg fogok tenni, hogy csak veled legyek és nyugodt környezetben lehess.- mondja komolyan, én pedig lelkesen elmosolyodom. - Nem akarlak még egy ekkora veszélynek kitenni.
- Szívesen, hiszen be kell hoznunk a lemaradást.- mondom boldogan, el sem tudnék képzelni ennél jobb ötletet! Hozzám hajol egy futó csókra.
- Köszönöm életem.- súgja az ajkaimba lágyan.
*
Pár nap múlva végre kiengednek, Masamune pedig rögtön összepakol és a lakására visz, amíg ő elmegy a holmimért. Érdeklődve járom körbe a hatalmas épületet, szobáról szobára csodálom meg. Én azt hiszem, nem lennék képes egy ekkora házban élni. Túl nagy ez a hely egy embernek. Magányos lennék benne...
Vagy egy órán keresztül császkálok, aztán már csak türelmetlenül várom vissza. Ennyi ideig csak nem tarthat bedobálni a holmimat egy bőröndbe...
Majd ahogy nyílik az ajtó, már repülök is kedvesemhez.
- Hol voltál ilyen sokáig?- kérdem durcásan, és mikor lerakja a táskákat, hozzásimulok. Már hiányzott.
- Csak anyukáddal beszéltem.- mondja. - Szeretne majd meglátogatni.- kezd bele kicsit óvatosan, de ninc ok aggodalomra.
- Ő jöhet, mert szükségem van válaszokra.- jelentem ki. Tudni akarom a miérteket... meg ő amúgy is az anyukám, azt hiszem, bármennyire is haragszom rá, nem bírnám ki nélküle túl sokáig. Apa meg Seb nem érdekel, mert ők... szóval ők már régebben elásták magukat nálam, de anya mindig mellettem állt és segített, amiben csak tudott. Rá szükségem van.
- Kicsim, nem akarom, hogy bajod legyen.- kezd Masamune ggodalmaskodni, finoman a hátamat simogatva. Imádom, hogy ennyire aggódik értem, de tudok magamra vigyázni. Tudom, meddig mehetek el.
- Nem lesz, bízz bennem.- mosolygok fel rá biztatóan, amire megnyugodni látszik.
- Rendben, de most pihenjünk, utána meg beszélnem kell a főnökömmel.- jelenti ki. Megrémülök. Ugye nem akarja...? Nem mondhatja el! Bármennyire haragszom is rájuk, ők mégiscsak a szüleim!
- Ugye nem akarod jelenteni?- kérdem reszkető hangon. Nem tudnám elviselni a tudatot, hogy miattam vannak börtönben... nem, nem és nem!
- De igen. Sarah, nem titkolhatom el, mert akkor én is nagy bajba kerülök.- magyarázkodik.
- Masamune, kérlek, ne tedd meg! Ők mégiscsak a szüleim!- próbálom jobb belátásra bírni, de megingathatatlannak tűnik.
- Kicsim, szólnom kell.- szögezi le magához ölelve.Nem akartam, de akkor ezek szerint képtelen vagyok bevetni az utolsó ütőkártyámat.
- Ha egy kicsit is szeretsz, akkor nem adod fel őket, miattam.- mondom halkan, mélyen a szemébe nézve, és végre megadóan felsóhajt. Nagy kő esik le a szívemről.
- Nem kicsit szeretlek... hanem nagyon.- sóhajtja, nekem pedig melegség önti el a mellkasom. - Rendben van. Nem fogok szólni senkinek.- adja be végül a derekát, én pedig boldogan pipiskedve nyomok egy csókot a szájára. Elmosolyodva viszonozza, majd óvatosan a karjaiba vesz, és mint valami hercegnőt, felvisz az emeletre, abba a hatalmas hálószobába. Elfektet a franciaágyon, én pedig engedelmesen bújok a takaró alá. Tényleg fáradtnak érzem magam, pihennem kell...
*
Mire felébredek, a ruháim már szépen be vannak tűrve a szekrénybe. Mosolyogva ülök fel, hogy aztán nyújtózzak egy nagyot, majd hálóingben lesétálok a földszintre, Masamune után kutatva. Persze ő a dolgozószobában görnyed az iratai felett.
Halkan kopogok az ajtófélfán, mosolyogva személve őt. Meglepetten felpillant, majd lágy mosollyal nyújtja felém a kezét.
- Felébredtél, Hóvirág?- kérdi, én pedig közelebb lépek, megfogom a kezét és engedem, hogy az ölébe húzzon.
- Igen. Sokat aludtam?- kérdem, mire csak mosolyogva megcirógatja az arcom.
- Nem, csak néhány órát. Még be sem sötétedett, látod?- húzza el a függönyt, én pedig érdeklődve pillantok ki az ablakon. Mennyire szép a kilátás. Majd a rengeteg papírra téved a tekintetem.
- Tudok valahogy segíteni?- kérdem lelkesen, de csak mosolyogva ingatja a fejét.
- Ebben nem hiszem.- válaszolja, én pedig sóhajtva ölelem át. Csókot váltunk, kedves, szelíd csókot.
- Majd ha teljesen felgyógyulok, taníts meg pár dologra. Szeretnék segíteni neked. És akkor legalább együtt is tudunk dolgozni.- fejtem ki az ötletem lelkesen, engem ölelő karjait cirógatva.
- Ez egy jó ötlet. Ha letetted az érettségit, felveszlek majd titkárnőnek.- mosolyog rám, puszit hintve a fejemre. Felkuncogok.
- Jól hangzik.- bólintok, majd kibontakozok a karjai közül, nem szeretném, ha miattam húzódna el a munkája. - Megyek, csinálok valami vacsit.- állok fel, majd még utoljára az arcára simítok a kezem és lehajolok hozzá egy kellemes csókra. Hajába túrok közben, azokba a fantasztikusan puha, selymes tincsekbe. Imádom a haját... nem, mindent imádok benne.
- De ne erőltesd meg magad.- szól még utánam.
- Ne aggódj, nem fogom.- mosolygok még vissza rá az ajtóból, majd magára hagyom. Visszamegyek a hálóba, hogy felöltözzek, mégsem járkálhatok egy szál hálóingben, nem akarok megfázni. Így is elég baj van már velem, nem kell még egy tüdőgyulladás is.
Aztán mosolyogva vetem bele magam a hatalmas konyhába. Gyönyörű ez a hely, minden első osztályú. Kicsit idegen még tőlem, de azt hiszem, meg tudom majd szokni. Körülnézek, mi van a hűtőben. Egyenlőre valami egyszerűbbel kezdem. Spagettit főzök, az tökéletes lesz.
Halkan dúdolva állok hát neki, jókedvűen. Valamiért ebben a házban elszáll minden bánatom. Talán csak a tudat miatt, hogy Masamune itt van nekem. Tényleg, majd megtanulok pár hagyományos japán receptet is. Szeretném meglepni.
Mikor kész a vacsi, újra felkopogok hozzá, kedvesen leinvitálva, hogy legalább addig hagyja abba, amíg eszik. Amikor meg arra hivatkozik, hogy márpedig ő nem édes, leszidom picit. Láthatóan egyedülálló férfiként eddig rendszertelenül evett, de az nagyon egészségtelen, úgyhogy ezen mostantól változtatunk.
Végül nevetve adja be a derekát,és mikor meglátja a megterített asztalt, egészen fellelkesül. Mosolyogva tálalok, majd én is leülök mellé, és az orrom alatt bazsalyogva figyelem, ahogy mohón tömni kezdi a fejét.
- Még hogy nem vagy éhes...- jegyzem aztán meg, mikor már a második adagot szedi.
- Tényleg nem voltam, de ez isteni..- sóhajtja két falatt fölött. Kuncogva hajolok hozzá, hogy játékosan lenyalintsak egy kis szószt a szája széléről. Vacsi utén aztán kapok még egy forró csókot, megköszöni az ételt és visszamegy dolgozni. Én pedig elmosogatok és összepakolok, Aztán megfogom a takarót meg a párnát, és beállítok vele a dolgozószobába.
- Sarah? Te meg...?- kezdene bele, de csak vigyorogva lepakolok a kanapéra.
- Nem fogok tudni egyedül aludni, ezért úgy döntöttem, itt töltöm az éjszakát, veled. Ha már segíteni nem tudok, legalább egyedül ne legyél.- mondom halkan, csókot nyomva a szájára. Ellágyultan mosolyog rám.
Még elmegyek zuhanyozni, aztán tényleg lefekszem, felé fordulva. Egy ideig csak nézem az arcát. Milyen jóképű... átszellemülten dolgozik. Nagyon elhivatott lehet. Még nem láttam ennyire szorgalmas embert.
Végül aztán álomba merülök...
*
Másnap anya felhív, azt mondja, szeretne átjönni. Meghívom hát ebédre. Rövid ideig beszélünk, pár szavas mondatokkal válaszolok neki. Felsóhajtok aztán, mikor letette a telefont.
Masamune jelenik meg, karjait a derekam köré fonja, mellkasa a hátamhoz simul.
- Valami baj van, Hóvirág?- kérdi gyengéden, de csak megrázom a fejem.
- Anyával beszéltem. Áthívtam ebédre, ha nem baj.- tájékoztatom, mire csak a nyakamba csókol. Megremegve sóhajtok fel.
- Dehogy baj. De biztos, hogy jó lesz ez így? Aggódok érted.- súgja a fülembe gondterhelt hangon. Felé fordulok, szorosan átölelem, arcomat a mellkasába fúrva. Gyengéden cirógatja a hátam.
- Tudod... engem is zavar a dolog, de ennek az ügynek szeretnék pontot tenni a végére. Meg amúgy is... bármi történt a múltban, ők akkor is a családom maradnak.- fejtem ki, ő pedig megértően bólint, csókot nyomva a hajamra.
- Értem.- bólint. Felmosolygok rá, majd lábujjhegyre állva tapadok az ajkaira. Belemosolyog a csókba, majd a hajamba túrva csókol meg. Végül aztán én a konyhában kötök ki, ő meg dolgozik tovább. Ezúttal valami komolyabbat ütök össze. Előételnek finom zöldséglevest, másodiknak pedig húsgombócot rizzsel.
Mire anya megérkezik, már meg is terítek. Mosolyogva nyitom ki az ajtót, ő pedig azonnal átölel.
- Kicsim, mond, hogy vagy?- rohamoz le rögtön a kérdéseivel, de előbb beinvitálom.
- Köszönöm, jól. De mielőtt bármiről is komolyabban beszélnénk, előbb ebédeljünk meg, jó? Mindjárt szólok Masamunénak is.- ültetem le a nappaliba, majd felsétálok az én drágámhoz. Azonnal leteszi a tollat.
Odalent kedvesen fogadja az anyukámat, udvariasan, közvetlenül társalogni kezdenek. Láthatóan elég jól kijönnek, aminek örülök. Leülünk hát ebédelni. Kellemesen társalgunk közben, mindenféle jelentéktelen apróságról. Elmondom, hogy már sokkal jobban vagyok és hogy Masamune mennyire vigyáz rám.
Aztán ebéd után leülünk a nappaliba, én pedig megfogom kedvesem kezét.
- Szóval... ideje lenne komolyabb dolgokról beszélnünk.- mondom halkan, mire anya elkomorodva bólint.
|
| oosakinana | 2012. 05. 02. 20:32:50 | #20776 |
Karakter: Yokozawa Masamune
Megjegyzés: (Hugimnak)
Kétségbe esetten kapaszkodik belém én meg ölelem magamhoz. Nem akarom elengedni és nem is szeretném, ha kikerülne a karjaim körül soha többet.
- Annyira hiányoztál, hogy képtelen voltam egy perccel is tovább várni! – súgja a mellkasomba, miközben én puszit intek a fejére.
- Hóvirág, ugye nem...? – kérdezem tőle és csak reménykedni tudok, hogy nem csinált semmi butaságot, de bólint, amitől tartottam.
- Megszöktem. Most nincs otthon senki, ha hamar visszaérek, nem fogják észrevenni. – hadarja el, de nekem annyira nem tetszik ez a mondata. Főleg, hogy ebből csak még rosszabbul jöhetünk ki.
- Butaságot csináltál. Ha apád rájön, talán még hosszabb büntetést fogsz kapni! – mondom kicsit idegesen, de erre csak még szorosabban bújik hozzám, ami nagyon tetszik.
- Akkor majd újra megszökök. – súgja, ami jól esik, de aggódok érte, de ha már így alakult a dolog. Karjaimba kapom, hogy még közelebb legyen hozzám, de a hirtelen váltástól felsikkant, de belém kapaszkodik. - Masamune! Tegyél le! – nevetni kezd, de csak huncut mosollyal válaszolok.
- Dehogy teszlek. A karjaimban foglak tartani, ha csak rövid időre is, de nem engedlek el. – mondom, mire megérzem, hogy kicsit megremeg. Leülök vele a kanapéra, kincsemet, meg az ölembe ültetem, miközben a fejemet és az arcát hintem csókokkal.
- Ajánlom is. És amint vége a büntetésnek, elvárom, hogy ezt folytasd. – mondja megjátszott szigorúsággal, mire én játékosan szalutálok neki.
- Igenis, kisasszony! – mind a ketten elnevetjük magunkat. Hozzám bújik és újabb csókot kérve tőlem, amit nem tagadok meg tőle és örömmel tapadok ajkaira, hogy édes ízét érezzem.
Így töltjük el a félórát, amit csak lehet. Suttogva beszélgetünk, de csak azért, mert nem akarjuk megbolygatni a dolgokat… meg így most tökéletes. Folyamatosan cirógatom ő meg csak a mellkasomnak dőlve pihen. Ám eljön az amire nem vártunk… a búcsúzás ideje.
- Lassan vissza kellene mennem. – súgja szomorúan, és most engem is elszomorít, de nézzük pozitívan a dolgokat így legalább hamarabb is láthatom. Elmosolyodok és az állalá nyúlva emelem fel a fejét, hogy a szemembe nézzen.
- Mosolyogj, hóvirág. Már csak két nap. – biztatom, mire kicsit elmosolyodik.
Egy édes csók után felállunk és kikísérem a buszmegállóba. Sétánk közben kezét az enyémbe csúsztatja, amin elmosolyodok és összekulcsolom az ujjainkat. A busz is hamar megérkezik sajnos, ezért egy csókot váltunk, majd integetünk egymásnak, ameddig csak tudunk. Végül haza megyek és csak rá gondolva ülök le dolgozni, hogy befejezzem a dolgokat.
*
Másnap mikor beszélek vele megtudom, hogy kiderül a kis titka és még egy hónapra eltiltották tőlem. Próbálom szerelmemet nyugtatni, de nem tudom és csak tovább kesereg. Az egy hónap nagyon lassan telik. Szeretném már látni és szeretném a karjaim között tartani, de amíg az apja nem békél meg, addig nem tudok mit kezdeni sajnos. Már bánom, hogy akkor elaludtunk. Pedig olyan kis semmiség volt az egész. Nem értem, hogy miért kellett ennyire fenn akadni a történteken. Kicsimmel mindennap több órát beszélünk, ha nem egésznap szinte, de semmire nem haladok, meg nem hallgat rám és nem nyugszik meg, bár én se tenném, ha ilyet csinálnának velem, amint amit vele tettek.
Ma viszont elmegyek beszélni az apjával, és ha kell, akkor elhozom onnan Sarah-t. éppen feléjük tartok egy csokor virággal és mosollyal az arcomon, amikor meglátom szaladni szerelmemet. Elmosolyodok, de amint meglátom azt az ijedtséget, ami benne van, meg a többit, egyből aggódni kezdek. Itt valami nincs rendjén főleg, meg hogy ennyire szalad.
- Sarah...? Sarah! – kiáltom, majd eldobom a virágot is és felé kezdek el rohanni. Látom, hogy nagyon sápad, és nem tudom meddig lesz még magánál. Mire odaérek, a kezembe omlik.
- Masa... mune... – súgja a nevemet könnyei mögül, majd a szívéhez kapva nyög fel. Kicsikém mi van veled?
- Sarah, mi a baj?! Mi történt?! – kérdezem kétségbe esetten, mert már a levegőt is sípolva veszi. Teljesen elsápad, majd lehunyja szemeit. – Sarah! – szólongatom, de semmi.
Egyszer csak megjelenik Layla, de rémülten szalad hozzám.
- Sarah kislányom. – kiáltja és kezd kiakadni. – Hívjuk a mentőket gyorsan vagy meghal. – mondja, de nem értem.
- Miért mi a baja? – faggatom.
- Gyenge a szíve. – amint ezt megtudom, hívom a mentőket, akik nagyon hamar meg is érkeznek. Beteszik a kocsiba és én is vele megyek, majd a kórházba hajtanak gyorsan, miközben próbálják életben tartani, mert nagyon gyenge a szívműködése.
- Kicsim kérlek, tarts ki. – puszilom a kezét és reménykedek, hogy minden rendben lesz és nem fog meghalni, mert abba én is belepusztulnék. Szegénykém. Miért nem szólt, hogy beteg és nem csinálhat semmit? Meg a szülei miért hagyták futni?... Egyáltalán miért futott, ha tudta, hogy mi a baja? Csupa kérdés minden, amikre választ akarok kapni és fogok is, mert ki fogok kérdezni egy-két emberkét.
Bemegyünk, de egyből a műtőbe viszik én meg ott állok és járkálok fel-alá. A percek óráknak tűnnek és aggódom nagyon. Gyenge a szíve, de miért?
Gondolatomból Layla hangja hoz vissza.
- Masamune. – odanézek és látom, hogy Sebastian is ott van, mind a kettő. Velük nem akartam együtt lenni. – Hogy van? – néz rám, mire csak meg vonom a vállamat.
- Nem tudom. Bevitték és azóta még nem láttam orvost, hogy megkérdezzem. – mondom, majd nagyon hamar a falon találom magam és kicsikém tesójának a gyilkos tekintetével.
- Ez is miattad van. Mióta az életébe léptél kifordult önmagából. – mondja nekem komolyan.
- Sebastian engedd el. – mondja Layla, de nem teszi.
- Ő tehet mindenről. Meg kell tiltani, hogy Sarah közelében legyen. – mondja és látom a féltékenységet a szemében. – Mindent csak ennek köszönhetünk.
- Sebastian Kandvell azonnal fejezd be és engedd el. – Hallom határozott és fenyegető hangját Laylanak. – Neki köszönhetően boldog volt Sarah, de miattatok. – mutat a két férfira. – Szomorú lett és megkeserítettétek az életét és az elmúlt időszakban csak sírt. – erre kicsit ledöbbennek a fiúk. – Ennyire vakok voltatok, hogy észre se vettétek? Te meg drága fiam. Hányszor is szöktél ki a büntetésedből? Rengetegszer. Az összesről tudok. – mondom neki, amire arrébb sétál, majd férjére néz. – Te meg… szégyellhetnéd magad. Örülnöd kéne a lányod boldogságának. Érett felnőtt nő. Tud magára vigyázni. Jól neveltük fel, de nem is bízol benne. Csalódtam bennetek. – adja ki az összes dühét Layla, ami felgyülemlett benne, de még hozzá teszi. – Miattatok került ide… - apuci közbe szólna, de nem hagyja. – Igen is miattatok, mert nem akartátok engedni, hogy boldog legyen. Masamune-nak köszönhetően reméljük, életben marad, ha nem akkor… jobb ha elássátok magatokat előlem. – fejezi be, majd leül és elkezd sírni. Leguggolok mellé, majd a hátát simogatom.
- Minden rendben lesz vele, érzem. – mondom, majd figyelem a fiúkat is, akik teljes döbbenettel és elgondolkodással néznek ki a fejükből.
Nem tudom mennyi ideje lehettünk ott, de egyszer csak kijön az orvos és mindenki egyből odasiet.
- Nos doktor úr, hogy van a lányom? – kérdezi egyből Layla, de a vállát fogom.
- Szerencsére tudtuk stabilizálni az állapotát, de nem szabad felidegesíteni és stressz sem érheti. – megkönnyebbülve lélegzünk fel.
- Mikor láthatjuk? – kérdezem, mert ár szeretnék mellette lenni.
- Nem sokára áttoljuk egy kórterembe és ott bemehetnek hozzá. – bólintok, majd Layla-val együtt a fiúkat hátra hagyva megyünk a kórterembe, ahol kicsikém lesz.
Amint betolják, mindannyian bemegyünk. Én egyből kicsim mellé megyek. Nem érdekelnek a többiek… megfogom szerelmem kezét és puszikat adok rá.
Nem tudom mennyi idő telik el, mire magához tér és nyitogatni kezdi a szemeit, majd rám néz elsőnek és elmosolyodik.
- Hóvirág. – mondom megkönnyebbülve.
- Kicsim. – szólal meg Layla, mire odanéz és könnybe lábad a szeme. Ez nagyon rosszul kezdődik.
- Miért nem mondtátok el? – teszi fel a kérdést. – Miért nem mondtátok el, hogy édestestvérek vagytok? – erre az én szemeim is elkerekednek, majd a szülőkre nézek.
- Ez komoly? – a megsemmisült arcuk láttán igaznak vélem.
- Miért tettétek? Ezért gyenge a szívem? – kezd kicsit kiakadni, ami nem jó. meg s szorítja a kezem. – Rosszul vagyok. – mondja, mire egyből hívom a nővért, aki egy kis nyugtatót ad neki.
- Kérem távozzanak. – néz mindenkire, de kicsim nem engedi el a kezemet.
- NE hagyj itt. – kér meg könyörögő szemekkel. – Nem akarom, hogy elszakítsanak tőled. – visszamegyek és leülök a székre.
- Itt vagyok. Nem fogok elmenni, de kérlek pihenj. – kérem meg, amire bólint, majd lehunyja szemeit és elkezd pihenni.
Amint elalszik felállok és kimegyek hozzájuk.
- Igaz, hogy testvérek vagytok? – kérdezem meg kicsit mérgesen. – Még is hogy képzeltétek? – akadok ki teljesen. – A gyerekeitekre nem is gondoltok?
- Tudjuk. – mondja Layla, de nem is rá vagyok dühös, hanem Sebastianra.
- Dühös vagy a lányodra, mert elaludt nálam, de neked meg a saját testvéredtől vannak gyerekeid. – mondom kicsit lenézően. – mondjuk Sarahért köszönetet mondok… ám ebből per lesz. Nem tarthatok vissza egy ilyen információt. – mondom komolyan. – Amint Sarah rendbe jön, beszélek a felettesemmel, addig meg végig mellette maradok. – mennék be, amikor Layla megfogja a kezemet.
- Kérlek Masamune, azért majd szólj, hogy van. – néz rám könyörögve.
- Rendben szólni fogok, de csak neked. – meg simogatom a vállát, majd visszamegyek szerelmemhez.
Visszaülök mellé és a kezét kezdem el simogatni. Most hogy figyelem, rá kell jöjjek, hogy magamra is dühös vagyok, mert hagytam, hogy ide kerüljön, amit nem lett volna szabad… ám azt is elhatározom magam, hogy keresni fogok neki egy új, egészséges szívet, hogy ne legyen baja és rendes normális életet élhessen, mint a többiek.
~*~
Eltelik egy hét, mire kicsit rendbe jön, de én egy percre sem mozdulok el mellőle. Reménykedni tudok, hogy hamarosan kiengedik, és csak velem lehet otthon, hogy vigyázhassak rá… bár előtte mg meg kéne kérdeznem.
- Kicsim. – simogatom a kezét, majd puszit adok rá.
- Mi a baj Masamune? Valami nyomaszt? – kérdezi, de csak elmosolyodok.
- Nem. – rázom meg a fejemet. – Csak azt szeretném, ha hozzám költöznél. – nézek a szemébe. – Nem akarom, hogy visszamenj hozzájuk, mert nem vigyáznának rád és én mindent meg fogok tenni, hogy csak veled legyek és nyugodt környezetben lehess. – mondom komolyan. – Nem akarlak még egy ekkora veszélynek kitenni.
- Szívesen, hiszen be kell hoznunk a lemaradást. – mondja mosolyogva, aminek nagyon örülök. Oda is hajolok hozzá, hogy lágyan megcsókoljam.
- Köszönöm életem. – nézek a szemébe hálásan.
Amikor kiengedik, összeszedjük a cuccait, majd egyedül csak én megyek el hozzájuk, őt addig otthon hagyom, hogy felfedezhesse a házat. Layla-val beszéltem, aki összeszedi a cuccait, hogy el tudjam vinni. Sebastianéknak nem tetszik, de nem érdekel különösebben. Megbeszélem Layla-val, hogy majd átjöhet meglátogatni Sarah-t, de csak ő jöhet és senki más. Meg is adom neki a címet, amiért nagyon hálás.
Most értem haza és kicsim már nagyon várt engem, mert az ajtóban áll.
- Hol voltál ilyen sokáig? – kérdezi hozzám bújva, mikor leteszem a táskákat.
- Csak anyuddal beszéltem. – mondom neki. – Szeretne majd meglátogatni. – mondom neki kicsit félve, de szerencsére nem akad ki.
- Ő jöhet, mert szükségem van válaszokra. – ez viszont nekem nem tetszik.
- Kicsim nem akarom, hogy bajod legyen. – mondom, aggódva a hátát simogatom.
- Nem lesz, bízz bennem. – elmosolyodik, amire nem tudok ellenkezni.
- Rendben, de most pihenjünk utána meg beszélnem kell a főnökömmel. – mondom, de ijedt tekintetekkel találom szembe magam.
- Ugye nem akarod jelenteni? – kérdezi remegő hanggal.
- De igen. Sarah nem titkolhatom el, mert akkor én is nagy bajba kerülök. – mondom egyszerűen.
- Masamune kérlek, ne tedd meg. – kérlel. – Ők még is csak a szüleim. – próbál hatni rám, de nem tehetem meg.
- Kicsim. Szólnom kell. – ölelem magamhoz. Nem akarom, hogy felizgassa magát.
- Ha egy kicsit is szeretsz, akkor nem adod fel őket, miattam. – néz mélyen a szemembe, amire nagyot sóhajtok.
- Nem kicsit szeretlek… hanem nagyon. – sóhajtok egy mélyet. – Rendben van. Nem fogok szólni senkinek. – egyezek bele, amire lábujjhegyre állva ad csókot ajkaimra én meg örömmel viszonzom őket, majd lehajolva a kezembe veszem és úgy viszem fel az emeletre a hálómba, hogy most már pihenjen én meg addig elrendezem a cuccait a szekrényemben. Most már csak remélni tudom, hogy minden rendben lesz és szívet is hamar találnak szerelmemnek, bár erről nem akarok szólni neki, majd csak utólag…
|
| vicii | 2012. 05. 01. 20:16:26 | #20761 |
Karakter: Sarah Kandwell
Megjegyzés: (Udvarlómnak - Nővérkémnek)
- Mégis mit képzel magáról?- csörtek elénk apa, gyilkos szemekkel méregetve Masamunét. Nyelek egyet... ez nem jó. Ez nagyon nem jó!
De Masamune előre lép, és bátran néz szembe vele.
- Apa, csak elaludtam, mert fáradt voltam.- próbálok mentegetőzni, bár nem tudom, hogy egyáltalán bármit is elérhetek-e most ezzel. Nagyon dühösnek látszik. Komolyan megijedek tőle.
- Tudom én mi történt ott.- mondja megvetően, majd vádlón Masamunéra szegezi a mtatóujját. - Maga megerőszakolta a lányomat!- hangzik el a vád, nekem pedig elakad a szavam. Ezt még ő sem gondolhatja komolyan!
- Ha nem alszunk és akarom akár 10 óráig is megerőszakolhattam volna ebbe nem gondol bele?- kérdi Masamune, immáron ő is felemelve a hangját. Ez akkora badarság! Ha megerőszakolt volna, akkor most sírva borulnék apa karjaiba! Meg egyébként is, hogy feltételezhet róla egyáltalán ilyesmit? És bennem sem bízik? Nagy lány vagyok már, tudok vigyázni magamra és el tudom dönteni, mikor érzem magam elég felnőttnek a szexhez.
- Szóval akkor mégis megtettétek.- vonja le apa a téves következtetést, én pedig idegesen karolok Masamunéba.
- Tudja mit? Ha akarja elviheti a lányát nőgyógyászhoz, aki azt fogja még midig mondani, hogy érintetlen. Meg amúgy sem tudnék senkit lefektetni úgy, hogy ő nem akarja.- szögezi le. - Arról meg senki nem tehet, hogy elaludtunk filmnézés közben.
- Mi történi itt? Mi ez a nagy kiabálás?- jön ki a hangzavarra anyu is a házból, én pedig megkönnyebbülök. Ő biztos meg tudja majd érteni, hogy mi is történt.
- Ez a mocskos lefektette a lányunkat!- kezd bele apa, de én kétségbeesetten pillantok anyára.
- Anya ez nem igaz! Semmi nem történt közöttünk, csak elaludtunk az éjszaka.- magyarázom a helyzetet.
- Sebastian, most miért vagy ennyire kiakadva?- néz vádlón apára, én pedig megkönnyebbülök, talán nincs teljesen veszve a helyzet.
- Ennyire nem érted, Layla? Már téged is elvakított, mi? Benyalta magát, ahogy kell, de ez nálam nem fog menni, légy ügyvéd vagy bármi.- mondja sötét tekintettel.
- Üldözési mániád lett?- kérdi anya, immáron erélyesebben. - Vagy csak a fiad papolta teli a fejed?
- Na jól van elég legyen!- dörren, én pedig összerezzenek. - Gyere befelé kisasszony.- ragadja meg a karom, és húzni kezd a ház felé. Felszisszenek, mert túl erősen szorít. Mi a fene baja lehet? Még soha nem okozott nekem fájdalmat... - Egy hétig szobafogság. Senkivel nem találkozhatsz, sehova nem mehetsz el.- adja ki az ítéletet, nekem pedig könnyek gyűlnek a szemembe. Nem... nem lehet!
Nem teheti ezt velem!
- Engedje el Saraht!- kel ki magából Masamune, majd hozzánk lép és megragadja apa karját. Rémülten pillantok rá, ezzel csak ront a helyzeten.
- Mert mi lesz?- szinte köpi a szavakat.
- Hívom a főnökömet és feljelentem súlyos testi sértésért, meg családi bántalmazás miatt.- mondja komolyan, én pedig alsóajkamba harapok, ebből már sehogy nem jöhetünk ki jól.
- Sebastian engedd el a lányomat!- emeleli fel a hangját anyu is, farkasszemet nézve apával.
- Az én lányom is.- vitatkozik, de azért elenged. - Az egy hetes szobafogság akkor is érvényes. Még vele sem találkozhatsz.- közli Masamunéra célozva, majd beviharzik a házba, az ajtót hangosan becsapva maga mögött.
Nálam pedig eltörik a mécsesz, elpityeredve bújok Masamunéhoz, arcomat a mellkasába fúrva. Ő szorosan ölel magához, a hátamat simogatja megnyugtatóan, majd csókot hint a fejemre.
- Itt vagyok.- súgja halkan.
- De mi lesz velem egy hétig?- kérdem kétségbeesetten felpillantva rá.
- Meg fogjuk oldani, addig telefonon beszélünk naponta többször.- ígéri, majd gyengéd mozdulattal törli le a könnyeimet, de újak veszik át a régiek helyét.
- Kicsikém, majd megpróbálom apádat megpuhítani.- lép mellénk anyu gyengéd pillantással.
- Miért nem bírják felfogni, hogy nekem Masamune fontos?- kérdem tőle, majd újra szorosan bújok Masamunéhoz. - Ha elveszítem miattuk, nagyon mérges leszek rájuk és inkább elköltözök.- jelentem ki, és komolyan is gondolom.
- Nyugodj meg, nincs az a pénz, amiért elhagynálak.- mondja Masamune, majd kapok egy újabb puszit a fejemre. - Meglásd, hamar el fog telni ez az egy hét. Én meg addig megpróbálok minden munkámmal végezni, hogy utána sokat lehessünk együtt.- ígéri, én pedig szipogva bólintok.
- Gyere kicsim, menjünk be.- nógatna anyu, de csak megrázom a fejem. Ha úgysem láthatom egy teljes hétig, akkor legalább most hadd maradjak vele tovább.
- Nem akarom, mert ha most bemegyek, sokáig nem fogom látni.- ölelem magamhoz még szorosabban.
- Kicsim, ha most nem mész, sokkal tovább nem láthatsz.- közelíti meg a másik oldalról a dolgot Masamune, én pedig bánatos sóhajjal engedem el.
- Fent leszek veled a szobádban, meg bárhol legyél.- ígéri, majd visszahúz magához egy édes csókra. - Vigyázz magadra, hóvirág.- búcsúzik az arcomat cirógatva.
- Te is vigyázz magadra.- nyomok egy puszit a szájára, majd nincs más választásom, muszáj bemennem. A bejárati atóból még visszapillantok, majd anya beteszi mögöttem az ajtót, én pedig megszaporodott könnyekkel sietek fel a szobámba és zárom magamra az ajtót.
*
Az elkövetkező egy hét pedig kínzóan lassan telik. Én nem állok szóba apával, és Sebastiannal is csak annyit beszélek, amennyit tényleg muszáj. Haragszom rájuk, mélyen, szívből jövően.
Közben Masamunéval folyton egymást hívogatjuk és a telefonon lógunk. Ha nem láthatjuk egymást, legalább a másik hangját halljuk.
De... egyszerűen nem bírom ki nélküle!
Apuék vacsorázni mentek, Sebastian pedig buliban van, így az enyém a ház. Talán, ha gyors vagyok... és egy óra alatt visszaérek, akkor talán nem fogják észrevenni. Bezárom az ajtómat, hogy ne legyen semmi gyanús, a kulcsot zsebre teszem, felveszem a kabátom és kisietek. Szerencsére közel van a buszmegálló, ezért nem kell sokat gyalogolni. A szívem a torkomban dobog, ahogy meglátom az ismerős házat. Becsengetek, és amint nyílik az ajtó és meglátom őt, gondolkodás nélkül a nyakába vetem magam.
- Masamune!- sóhajtom boldogan. Ő szorosan visszaölel, miközben arcát a nyakamba fúrja, majd az ajtót is beteszi.
- Végre megint a karjaimban vagy.- súgja örömmel a hangjában.
- Annyira hiányoztál!- súgom elérzékenyülten. Elhajol tőlem, de csak hogy forrón az ajkaimra tapadhasson, én pedig reszketeg sóhajjal viszonzom édes csókját...
Kétségbeesetten kapaszkodom belé, félve, hogy talán ha most elengedem, szertefoszlik, mint egy álom és soha többé nem láthatom. Azt pedig nem bírnám ki...
- Annyira hiányoztál, hogy képtelen voltam egy perccel is tovább várni!- súgom a mellkasának, miután elváltunk, ő pedig apró puszit hint a fejemre.
- Hóvirág, ugye nem...?- kérdi aggódva, a mondatot a levegőben hagyva, én pedig bólintok.
- Megszöktem. Most nincs otthon senki, ha hamar visszaérek, nem fogják észrevenni.- hadarom kelletlenül. Tudom, hogy úgy is ellenezni fogja, de ha csak ez volt az egyetlen módja, hogy lássuk egymást...
- Butaságot csináltál. Ha apád rájön, talán még hosszabb büntetést fogsz kapni!- mondja idegesen, de nem foglalkozom vele, csak még szorosabban ölelem, testemmel hozzásimulva.
- Akkor majd újra megszökök.- súgom a mellkasának halkan. Aztán furcsa dolog történik, a világ hirtelen fordul egyet, ahogy a karjaiba kap, én pedig sikkantva ölelem magamhoz még közelebb. - Masamune! Tegyél le!- nevetem el magam, de csak egy huncut mosolyt kapok válaszul.
- Dehogy teszlek. A karjaimban foglak tartani, ha csak rövid időre is, de nem engedlek el.- mondja, én pedig megborzongok a hangszínétől. Leül velem a kanapéra, engem pedig az ölébe ültet, hátamat cirógatja közben, arcomat, fejemet hinti be puszikkal.
- Ajánlom is. És amint vége a büntetésnek, elvárom, hogy ezt folytasd.- mondom szigorú arcot mímelve, Masamune pedig szalutálva bólint.
- Igenis, kisasszony!- mondja, majd mindketten elnevetjük magunkat. Hozzábújok, újabb csókért nyújtva ajkaim, ő pedig nem tagadja meg tőlem, morranva tapad ismét számra...
Így telik el fél óra, halkan susogva beszélgetünk, mintha csak attól félnénk, meghall minket valaki, pedig csak a romantikus hangulat miatt van. Ő végig ölel, cirógat, csókolgat, én pedig mellkasának dőlve pihenek. De végül eljön a búcsú pillanata is.
- Lassan vissza kellene mennem.- súgom szomorúan, Masamune pedig megenyhült mosollyal nyúl állam alá, hogy fejemet felemelve nézzen a szemeimbe.
- Mosolyogj, hóvirág. Már csak két nap.- biztat, én pedig megenyhülten elmosolyodom. Megkönnyebbülten váltunk még egy édes csókot, majd feltápászkodunk. Kikísér a buszmegállóba, séta közben pedig halványan elpirultam csúsztatom kezét a tenyerébe. Boldog mosollyal kulcsolja össze ujjainkat, majd mielőtt még felszállnék a buszra, váltunk egy édes búcsúcsókot. Az ablakból sokáig integetek neki.
Hazafelé már jóval szomorúbban battyogok. Az ajtó előtt előveszem a kulcsaimat, a zárba dugom, és ekkor mint akit leforráztak, borzalmas felismerés ér. Az ajtó nyitva.
Rémülten nyitok be, és ekkor egy karbafont kezű Sebastiannal találom magam szembe.
Lesápadva csukom be magam mögött az ajtót.
- Nem szólhatsz nekik.- szögezem le, rémült hangon, de ő csak megrázza a fejét. Gombóc szorul a torkomba. - Sebastian, nem szólhatsz nekik!- sikoltom, szinte már rémülten, hozzlépve, a pólójába kapaszkodva kétségbeesetten. Ha elmondja apának, akkor... akkor...
Ki tudja, meddig leszek szobafogságban...
- Sarah! Az istenért, kiszöktél itthonról! Soha nem csináltál még ilyet! Szobafogságban sem voltál soha! Az az alak teljesen elvette az eszed, jobb lesz neked nélküle, hidd el!- mondja, a vállaimat markolva közben, majd dühös szemekkel sétál a telefonhoz és emeli fel a kagylót. Könnyek gyűlnek a szemembe.
- Gyűlöllek!- sikoltom magamból kikelve, majd felvágtatok a lépcsőn. A könnyeim forrón csorognak végig az arcomon, ahogy magamra zárom a szobám ajtaját és az ágyra vetem magam.
*
Apa persze dühösebb volt, mint valaha. A büntetésemet egy hónappal megtoldotta. Magam alatt vagyok. Nem vagyok hajlandó kimenni a szobámból, még enni sem. Anya hozza fel mindig az ételt. Csak vele beszélek, senki mással, de még ő sem tud megvigasztalni.
Felhívtam Masamunét. Próbált vigasztalni, de... de... túl elkeseredett és szomorú vagyok...
A napok csigalassúsággal telnek, elhagyott minden életkedvem. A jegyeim romlanak. Fogyok.
Unalmas perceimet, amikor persze nem Masamunéval beszélek telefonon, kutatással töltöm. A múltkor ráakadtam a születési anyakönyvi kivonatomra, és valami nagyon nem stimmel vele. Az oké, hogy anya felvette apa vezetéknevét, de akkor a leánykori neve címe rovatba miért nem írt semmit? Titkolna valamit?
Éjszaka sokszor kiszökök, fel a padlásra, kutakodok.
És ráakadok egy képre. Nagyon furcsa, mert nem igazán találtam olyan képeket eddig, ami a házasságuk előttről származna. Sőt, mikor a gyerekkorukról kérdezek, mindig kitérő válaszokat adnak. Sőt, egyik nagyszülőmmel sem találkoztam még.
A képen anya van, felismerem a vörös hajáról, a másik fiú meg... pont olyan, mint Sebastian fiatalabb korában... talán... apa lenne?
De... ezek szerint, gyerekkorukban is ismerték már egymást?
Tovább kutatok, és ráakadok két névre is. Elizabeth és Frederick Kandwell... ők... kinek a szülei...?
Aztán a büntetésem utolsó délutánján megkaparintva a telefon könyvet kikeresem a nevet. Nahát, elég messze élnek innen...
Felhívom, és hevesen dobogó szívvel várom, hogy valaki végre felvegye a telefont. Egy idő női hang szól bele.
- Kandwell lakás.- morogja kedvtelenül.
- Öhm... szép napot. A nevem... a nevem Sarah Kandwell...- nyögöm zavartan, nem igazán tudom, hogy fogjak bele. Hallgatás, majd a hang hangosabban, dühösen szól bele.
- Mit akarsz?! Ki vagy te egyáltalán?! Csak nem annak a két megátalkodott kölyöknek a sarja?!- rikoltja a telefonba, én pedig ledöbbenek. Nyelek egyet, furcsa gondolatok körvonalazódnak meg a fejemben.
- A szüleim neve Sebastian és Layla Kandwell. Azért hívtam önt, mert nem tudok semmit anyuék múltjáról, és reméltem, hogy talán ön...- mondom halkan, de a nő félbeszakít.
- Hogy én segíthetek, mi?! Hát tudd meg, az a két gyerek eláshatja magát, amiért szégyent hozott ránk! Felneveltük őket, ruháztattuk, iskoláztattuk, etettük mindkettőt, és mi a hála?! Megfertőzik a családunkat! Tudod te, mit kellett hazudnom a rokonoknak?! Hogy meghaltak autóbalesetben! Csak hogy ne derüljön fény erre a szégyenre! Az a két ostoba kölyök! Pedig nem erre neveltem őket! Testvérek, az isten szerelmére, testvérek!
Kiejtem a kezemből a telefont... nem lehet... képtelenség...
Könnybe lábad a szemem...
Felrántom a szobám ajtaját, lerohanok az emeleten és kiszaladok a házból. Még hallom, ahogy anya ijedten utánam kiabál, de nem érdekel, nem állok meg. A megerőltetéshez a lábaim nincsenek hozzászokva, ezért fájdalmasan görcsölni kezdenek mire elérek az utca végéig, de nem törődök velük, rohanok tovább... a szüleim... édestestvérek...
Ekkor a távolban feltűnik egy ismerős alak, a kezében virág, az arcán mosoly, de mikor meglát, ijedtség költözik a tekintetébe.
- Sarah...? Sarah!- kiáltja, majd megiramodik felém. A szívem szúrni kezd a mellkasomban, Masamune pedig épp időben ér ide, hogy a karjaiba omolhassak...
- Masa... mune...- súgom a könnyeim mögül feltekintve rá, majd a szúró fájdalom hirtelen felerősödik, én pedig a szívemhaz kapva nyögök fel.
- Sarh, mi a baj?! Mi történt?!- kérdi kétségbeesetten. Sípolva veszem a levegőt, minden tagom remeg, fázni kezdek, lesápadtam... hányingerem van...
Aztán elsötétül miden...
|
| oosakinana | 2012. 04. 22. 21:12:22 | #20598 |
Karakter: Yokozawa Masamune
Megjegyzés: (Hugimnak)
Nem sokára megérkezünk a kis lakásomhoz, ami elég nagy területen fekszik arról nem is beszélve, hogy hatalmas kertem van a többiről meg ne is beszéljünk… begurulunk, mire látom, hogy Sarahnak kicsit eláll a lélegzete.
- Itt... itt laksz? – kérdi meg döbbenten, amire kicsit zavartan nevetek fel.
- Igen. Tudom, valószínűleg nem így képzelted, de... – kezdek bele a magyarázkodásba, amit nem tudok befejezni, mert kipattan a kocsiból és a házat figyeli.
- Ez annyira csodálatos! Látni akarom belülről is! – közli határozottan, mire értetlenül nézek rá, majd felnevetek. Miért ne látná belülről? Elvégre azért is hoztam el. Kiszállok a kocsiból, majd derekára csúsztatom a kezemet, hogy bekísérjem a házamba. - Ez már nem is ház, ez már egy miniatűr kastély! – teljesen elcsodálkozik a látványon én meg csak mosolygok.
Bekísérem, amire csak ámulva és csodálkozva szemléli a helyiséget, majd egyszer megáll. Keresztbe fonja a kezét és felém fordul összehúzott szemekkel. Kicsit elgondolkozok, hogy mit tehettem, de addig nem mondok semmit, amíg meg nem szólal, ezért érdeklődve figyelem, mit szeretne.
- Sarah...?
- Valld be őszintén, mennyi meglepetést tartogatsz nekem? Csak hogy fel tudjak készülni. – kuncogok fel kicsit megkönnyebbülten, mert azért megfordult a fejembe, hogy itt akarna-e hagyni engem, de ezek szerint nem, aminek örülök. Álla alá nyúlva emelem fel a fejét, mire csillogó szemekkel találom szembe magam. apró kezeit mellkasomra helyezi, ahol majd ki ugrik a szívem a helyéről.
- Rám nem lehet eléggé felkészülni. – suttogom, majd megszüntetve a távolságot tapadok ajkaira és részesítem olyan csókba, amilyet még nem adtam neki. Szenvedélyes, de egyben vadabb is, mint az eddigiek. Igen vágyom rá, de nem fogom megtenni miatta, meg hogy ne utáljon meg.
Levegőhiány vet véget csókunknak, amire elpirulva és mosolyogva tűri haját füle mögé. Annyira aranyos, hogy mindjárt megzabálom.
- Gyere hóvirág. – nyújtom a karimat, amire örömmel és mosolyogva karol belém.
Az ebédlőben már minden készen van. Délután előkészítettem a terepet, hogy mire jövünk, ne kelljen semmi más csinálnom, csak vele foglalkoznom.
- Masamune, annyira zavarban vagyok... – mondja miután leül. Adok egy puszit a homlokára.
- De hiszen most csak kettesben vagyunk. – állapítom meg, mikor leülök mellé és neki látunk a vacsorának.
- Te főztél? – látom meglepett, de hát igen néha a kényszer hatalmas úr, ezért bólintok egyet.
- Ne remélj túl sokat, nem vagyok első osztályú szakács, de igyekeztem.
- Nagyon finom lett. Köszönöm. – mondja őszintén, ami nekem nagyon jól esik.
Kellemesen elbeszélgetünk a vacsora mellett és szerencsére minden elfogy, ami sokat jelent számomra. Vacsi után hiába mondom neki, hogy pihenjen, majd én elpakolok, csak segít, amin elmosolyodok. Együtt pakolunk rendet a konyhámba, majd a nappaliba vesszük az irányt, ahol leülünk a kanapéra, hogy valami filmet nézzünk meg, amit a kisasszony szeretne.
Egy horror filmre akad a választása, amit nem értek, de beteszem. Leülök mellé, majd magamhoz ölelve kezdjük el nézni. Kicsit félelmetes a film, így szinte csak hozzám bújik, már szinte teljesen belém bújt és érzem, hogy reszket, bár próbálom nyugtatni meg simogatni, hogy ne legyen semmi gond.
- Félsz? – kérdezem meg a fülébe súgva, amire rám nézve bólint. Magam felé fordítom a fejét és lágyan megcsókolom. Nyelvemet is végig futtatom ajkain, hogy bebocsájtást nyerjek tőle. Felsóhajtva enged be édes szájába, amibe úgy eltudok merülni, hogy még szinte magamról is megfeledkezek. Kezem még felfedező útra is indul kicsit testén, hogy szokja a dolgokat. Karját, derekát simogatom, majd áttérek a combjára is, amire érzem, hogy megremeg kicsit.
- Masamune... – sóhajtja nevemet lágyan.
- Ne aggódj, nem teszek semmi olyat, amire még nem vagy felkészülve. – emlékeztetem, amire kicsit elkábulva bólint.
Kicsit elkalandozva tapadok nyakára, hogy kényeztessem. Elseprem a haját is, hogy jobban hozzá férjek, de még ő is félre dönti a fejét, aminek örülök. Ám amikor hajamba csúsztatja édes kezeit, akkor viszont kicsit elveszek a dolgokba, de egészen addig, amíg fel nem teszi a következő kérdését:
- Masamune... holnap mikor találkozunk? – eltávolodok tőle kicsit észbe kapva, bár nem azt a reakciót látom rajta, amit vártam. Azt hittem, hogy kicsit meg fog ijedni, de ehelyett, csak kisebb csalódottságot látok, hogy abba hagytam.
Teljes testével hozzám simul, amire fokozza a vágyakat lent, de majd megoldjuk a dolgokat. Fejét a vállamra is hajtja. Nekem meg a sok meló maradt holnapra, de nem baj, majd csak behozom egyszer magam.
- Nem tudom, rengeteg munkám van. – sóhajtom kicsit keservesen.
- Akkor majd segítek. Legalább addig is együtt vagyunk. – kuncog fel. Milyen szép is lenne, ha itt lenne velem. Boldog lennék. Ahogy gondolkozok egyszer csak egyenletes szuszogására leszek figyelmes. Elmosolyodok, majd tekerom magunkat és nézem tovább a filmet, de én is hamar elalszok…
*
Arra kezdek el ébredezni, hogy valaki simogatja az arcomat, vagy csak egy tincset az arcomból. Kómásan nyitogatom, majd amint meglátom a kis hóvirágomat, egyből mosolyt csal az arcomra. Milyen jó is volt vele aludni. Remélem még sok ilyenben lesz részünk.
- Jó reggelt. – köszön, miközben arcomat simogatja, de elkapva a kezét egy csókot lehelek rá.
- Jó reggelt, hóvirág. – súgom még kicsit kómásan..
- Tetszik, hogy így hívsz. Különlegesnek érzem magam...
- Mert az is vagy. – válaszolom őszintén. Felém hajolva csókol meg először, ami olyan kellemes. A csókba morranok fel és a hajába is beletúrva viszonzom… ám sajnos minden jónak véget kell érnie.
Elválunk egymástól, mire nagyot nyújtózva mászik ki az ágyból. Gyönyörködöm meg a testében amennyire tudok.
- Mennyi az idő? – dörzsöli szemeit, de én csak megfagyok erre a kérdésre.
Basszus tényleg mennyi az idő? Ha átaludtuk az egész éjszakát, az apja meg fog engem ölni. Eddig sem nézett rám jó szemmel, hát ezek után se fog.
Kicsim nem ért semmit a dolgokból, mire csak összehúzott szemekkel néz rám és eléggé értetlenül.
Nem értem, mire fel ez a reakció, így csak összehúzott szemekkel, kérdő tekintettel nézek rá.
- Elaludtunk. – jelentem ki, amire neki is beugrik a dolog.
Felkapja a telefonját, bár nem látom mi van rajta, de elég súlyos lehet, mert rémült képet vág.
- Úr isten. – nyögi kicsim ijedten, amire összenézünk, majd nagyot nyel - Ugye tudod, hogy most hatalmas bajban vagyunk? – kérdi teljesen rémült hangon, de erre már csak nagyot sóhajtva tudok bólintani.
Már nem tudunk mit tenni. Összeszedjük Sarah cuccait, majd beszállunk a kocsiba és irány hozzájuk. Remélem azért annyira nem lesz kiakadva. Hát istenem bárkivel előfordul, hogy elalszik…
Megérkezünk, amire egyből kivágódik az ajtó és elég nagyon dühös apával találjuk szembe magunkat. Kicsim csak rémülten karol belém, de úgy sem fogom hagyni, hogy bántsa. Magamra vállalok mindent, csak neki ne legyen baja.
- Még is mit képzel magáról? – lép elém apuci kicsit gyilkos szemekkel, de félig védelmezően előre is lépek, hogy Sarah-nak ne essen baja.
- Apa csak elaludtam, mert fáradt voltam. – mondja Sarah, bár ahogy elnézem, most ő is fél az apjától kicsit.
- Tudom én mi történt ott. – mondja, majd rám emeli az ujját. – Maga megerőszakolta a lányomat. – kezd bele.
- Ha nem alszunk és akarom akár 10 óráig is meg erőszakolhattam volna ebbe nem gondol bele? – mondom kicsit sem felemelve a hangomat, de kegyetlenül komoly vagyok. Kicsim megfogja a karomat is, de csak nyugodtan állok az apja előtt.
- Szóval akkor még is megtettétek. – vonja le a következtetést.
- Tudja mit, ha akarja elviheti a lányát nőgyógyászhoz, aki azt fogja még mindig mondani, hogy érintetlen. Meg amúgy sem tudnék senkit lefektetni úgy, hogy ő nem akarja. – fejezem be. – Arról meg senki nem tehet, hogy elaludtunk filmnézés közben.
- Mi történik itt? Mi ez a nagy kiabálás? – jön ki kicsim anyukája és meg áll a férje mellett.
- Ez a mocskos lefektette a lányukat. – mondja egyből, de erre meg szólal Sarah.
- Anya ez nem igaz. Semmi nem történt közöttünk, csak elaludtunk az éjszaka. – mondja, és lám ő hisz nekünk.
- Sebastian, most miért vagy ennyire kiakadva? – áll ő is mellénk és néz a férjére.
- Ennyire nem érted Layla? – kérdezi sóhajtozva. – Már téged is elvakított mi? Benyalta magát, ahogy kell, de ez nálam nem fog menni légy ügyvéd, vagy bármi. – mondja nekem a végét.
- Üldözési mániád lett? – kérdezi Layla. – Vagy csak a fiad papolta teli a fejedet?
- Na jól van elég legyen. – mondja még mérgesebben. – Gyere befele kisasszony. – fogja meg a karját és ráncigálná el tőle, és még ráadásul fáj is neki. – Egy hétig szobafogság. Senkivel nem találkozhatsz, sehova nem mehetsz el. – mondja komolyan, amire látom, a könnyek is gyűlnek a szemébe.
- Engedje el Sarah-t – lépek oda és fogom meg a férfi kezét.
- Mert mi lesz? – néz rám vérben forgó szemekkel.
- Hívom a főnökömet és feljelentem súlyos testi sértésért, meg családi bántalmazás miatt feljelentem. – mondom komolyan.
- Sebastian engedd el a lányomat! – lép oda és néz mérgesen a férjére.
- Az én lányom is. – kezd veszekedni, de csak elengedi és lányára néz. – Az egy hetes szobafogság akkor is érvényes. Még vele sem találkozhatsz. – mutat rám, majd beviharzik.
Kincsem sírva bújik hozzám. Fejét a mellkasomba fúrja én meg szorosan ölelem magamhoz. Layla csak a fejét rázza és látom rajta, hogy nem érti a helyzetet. Kicsikém szorosan bújik hozzám és csak sír, miközben a hátát simogatom, és a fejére adok csókot.
- Itt vagyok. – mondom halkan.
- De mi lesz velem egy hétig? – kérdezi, miközben könnyel áztatott szemeivel néz fel rám.
- Meg fogjuk oldani, addig telefonon beszélünk naponta többször. – próbálom kicsit felvidítani meg a könnyeit is letörölni, de újak születnek a helyükre.
- Kicsikém majd megpróbálom apádat megpuhítani. – jön oda kicsim anyukája, aki megint a hátát simogatja.
- Miért nem bírják felfogni, hogy nekem Masamune fontos? – kérdezi anyukáját, majd fejét mellkasomnak dönti, és nem akar eltávolodni tőlem, amit megértek, mert én sem akarok tőle. – Ha elveszítem miattuk, nagyon mérges leszek rájuk és inkább elköltözök. – mondja, amit nem hagynék.
- Nyugodj meg, nincs az a pénz, amiért elhagynálak. – adok puszit a fejére. – Meg lásd hamar elfog telni ez az egy hét. Én meg addig megpróbálok minden munkámmal végezni, hogy utána sokat lehessünk együtt. – próbálom kicsit bíztatni, amire bólint.
- Gyere kicsim menjünk be. – mondja anyukája, de csak nem akar menni.
- Nem akarom, mert ha most bemegyek, sokáig nem fogom látni. – ölel szorosan és kapaszkodik belém.
- Kicsim, ha most nem mész sokkal tovább nem láthatsz. – mondom neki, mert egy hetet még tán ki is bírok, de többet nem.
Nagyot sóhajtva enged el amit nem igazán akarok, de legyünk túl a dolgokon minél hamarabb.
- Fent leszek veled a szobában, meg bárhol legyél veled leszek. – húzom magamhoz, mert csók nélkül nem fogom elengedni. Ebbe a csókba mindent beleadok, amit csak tudok, hogy tényleg érezze vele vagyok. – Vigyázz magadra hóvirág. – simogatom meg az arcát.
- Te is vigyázz magadra. – még egy utolsó puszit, majd végig nézem, ahogy anyukájával együtt besétálnak a lakásba. Az ajtóból még visszanéz, amire intek neki, majd végül beszállok a kocsimba és irány haza.
~*~
Az elmúlt napok nagyon lassan telnek, hiába dolgozom halálra magamat. Szinte majdnem 10 percenként hívjuk egymást, hogy legalább egymás hangját halljuk. Annyira szeretném már látni. Szeretném magamhoz ölelni és simogatni, csókolni minden fele…
Most este is éppen már készülnék, hogy kicsit pihenjek, meg felhívjam Saraht, amikor csengetnek.
- Ki lehet az ilyenkor? – az ajtóhoz lépek, majd kinyitom és legnagyobb meglepetésemre Sarah-t látom.
- Masamune. – mondja boldogan, majd nyakamba borul, mire szorosan magamhoz ölelem. Arcomat a nyakába fúrva szívom be édes illatát, miközben becsukom az ajtót, hogy ne lásson minket senki.
- Végre megint a karjaimban vagy. – mondom boldogan és nem akarom elengedni.
- Annyira hiányoztál. – suttogja, majd kicsit eltávolodok tőle, de csak annyira, hogy ajkaira tudjak tapadni és végre érezhessem édes ajkainak ízét, ami olyan finom, bár sokkal finomabb, mint amire emlékeztem. Örökre eltudnám viselni csókjának minden centiméterét egész életemben…
Szerkesztve oosakinana által @ 2012. 04. 22. 21:14:31
|
| vicii | 2012. 04. 21. 23:06:09 | #20578 |
Karakter: Sarah Kandwell
Megjegyzés: (Udvarlómnak - Nővérkémnek)
- Ne sajnálj semmit.- hallom a kellemes hangot, miközben leguggol elém, kezébe fogja a kezem és csókot hint a tenyerembe. - Örülök, hogy megtudtam, miként érzel irántam, mert így legalább én is elmondhatom, hogy nagyon kedvellek és ugyan úgy érzek, mint te.- mondja őszintén a szemembe nézve, lágyan megcirógatva az arcom. Először döbbenten, vörös arccal nézek rá, aztán boldogan elmosolyodom, és nem bírom ki, a nyakába vetem magam. El sem tudná képzelni, mennyire boldog vagyok most!
Elterülünk a földön, Masamune pedig először döbbenten néz rám, majd felnevet és átölel.
- Olyan boldog vagyok!- súgom mosolyogva, ő pedig a hátamat kezdi simogatni.
- Mindig ilyen boldognak szeretnélek látni.- mondja mosolyogva, majd a hajamba túr...
Felhajol hozzám, ajkait az enyémekre tapasztja és kapok egy édes csókot...
Bátrabban viszonzom, mint eleinte.
- Mit szólnál, hogy ha holnap nálam lennénk?- kérdi, én pedig meglepetten nézek rá. - Ott nem zavarna minket senki és te is nyugodtabb lennél.
- Nem tudom, hogy apu elengedne-e.- mondom kicsit habozva, miközben lekászálódom róla. Nincs is más vágyam, mint hogy kettesben töltsük az estét, de...
- Nem kéne aggódniuk. Úriember vagyok.- jegyzi meg, én pedig elmosolyodom. Én tudom jól, de ők még nem ismernek ennyire... - Semmi olyat nem csinálnék, amire nem vagy felkészülve.
Kicsit elpirulok a gondolatra... az igazság talán az, hogy... hogy már nem is vagyok annyira felkészületlen...
Aztán az este további részében egymást ölelve beszélgetünk, meg tévét nézünk. De sajnos megviseltek az elmúlt napok, a szívének egyenletes dobogása pedig, meg ahogy kellemesen cirógat, megteszi a hatását, lassan elnyom az álom...
*
Valamikor az éjszaka folyamán ébredek fel. Álmosan kröbepillantok. Masamune hova lett? Elaludtam volna?
Ó... el sem tudtam búcsúzni így tőle.
Szomorúan sóhajtok fel. Felébreszthetett volna, de hát megértem, neki is biztosan mennie kellett.
*
Mikor reggel felébredek, az az első dolgom, hogy felhívjam őt.
- Jó reggelt.- szól a telefonba, de mintha elég fáradt hangja lenne. Csak nem haragszik rám, amiért elaludtam?
- Szia. Mi a baj?- kérdem rögtön a legrosszabbra gondolva. - Valami történt este, miután elaludtam?
- Dehogy Sarah. Csak egész éjszaka dolgoztam és most készülök kicsit lefeküdni, aludni.- mondja megnyugtatóan. Hála az égnek, már megijedtem...
- Már azt hittem, apumék beléd kötöttek.- mondom a számat elhúzva. Abból a két pasiból simán kinézném...
- Egyedül anyukáddal találkoztam és vele beszéltem. Bocsánatot kért ő is, meg megkérdeztem tőle is, hogy eljöhetsz-e hozzám ma.- meséli, én pedig izgatottan szorítom meg a telefont, remélem, anyu beleegyezett. Az annyira nagyszerű lenne! - Azt mondta, megpróbálja megbeszélni apuddal.
- Köszönöm és ne haragudj, hogy elaludtam.- kérek bocsánatot elpirulva, annyira kellemetlen. Végre tudtunk volna egy kis időt együtt tölteni, én pedig bealszom...
- Semmi baj nem történt. Fáradt voltál. Ez érthető.- mondja megértően, én pedig megkönnyebbülten elmosolyodom. Masamune annyira kedves, szinte mindent képes megbocsájtani és elnézni...
- Este hova kell mennem?- váltok témát, annyira izgatott vagyok. Most már ha törik, ha szakad, ki fogom könyörögni, hogy elmehessek hozzá!
- Majd érted megyek és együtt eljövünk.- mondja. - 6-ra érted megyek, jó?
- Rendben, de azért pihenj is.- mondom aggódva, nem szeretném, ha miattam lenne kimerült és nem tudna koncentrálni a munkájára.
- Fogok, ne aggódj hóvirág.- mosolyog, én pedig elpirulok. Hóvirág? Ez lenne a becenevem? Még senki sem adott nekem becenevet... - Már az ágyban is vagyok.
- Akkor álmodj szépeket.
- Csak rólad fogok.- búcsúzik, majd leteszi a telefont.
*
Szerencsére hála anyu csodálatos meggyőzőképességének, apu elengedett estére Masamunéval. Így a délután legnagyobb részét készülődéssel töltöm. És mikor pontban hatkor leparkol az autója a ház előtt, izgatottan sietek le a lépcsőn.
Apu szigorú arccal vár a bejárati ajtóban. Megforgatom a szemeimet, most komolyan, miért kell ekkora felhajtást rendezni egy egyszerű randi miatt?
- Szia.- köszönök Masamunénak mosolyogva, a házból kilépve. Csókot lehelek ajkaira, amit örömmel viszonoz.
- Jó estét.- fordul végül apámhoz, én pedig feszült figyelemmel várom, mi fog kisülni a párbeszédből.
- Jobbat.- mondja szúrós szemekkel. Mos tkomolyan, miért kell minden alkalommal ezt csinálnia? - 10 órára hozd haza Saraht és ne merj vele mocskos dolgokat csinálni, különben megkereslek.- kezd el fenyegetőzni, és én szégyellem magam helyette.
- Apa.- szólok rá, ez annyira kellemetlen. Masamune csak megfogja a kezem és biztatóan megszorítja. Bátran néz farkasszemet az apámmal, aminek örülök.
- Ne aggódjon. Eszem ágában sincs bántani, amúgy meg tisztában vagyok a jogaimmal. Egy ügyvédnek már csak ez a dolga.- jegyzi meg halkan, mire apa szemei nagyra tágulnak.
- Ügy... ügyvéd vagy?- kérdi döbbenten, amit nem tudok mire vélni.
- Igen. Mondjuk, gyakornok vagyok még, de ügyvéd lesz belőlem.- feleli Masamune töretlen mosollyal, majd magához húz. - Akkor mehetünk, hóvirág?- kérdi, én pedig elpirulva mosolyodom el.
Tetszik, hogy így hív...
- Szia apa.- köszönök el tőle, majd beülünk a kocsiba.
Végig nagyon izgatott vagyok. Még nem jártam nála és igazán kíváncsi vagyok, milyen helyen lakik.
Majd mikor az autó begördül egy hatalmas épület elé, az állam szó szerint leesik. Ez... ez a ház hatalmas... és...
- Itt... itt laksz?- kérdem döbbentem, ő pedig csak zavartan felnevet.
- Igen. Tudom, valószínűleg nem így képzelted, de...- kezdene bele a magyarázkodásba, de a kocsiból kipattanva, nagy szemekkel mérem végig az épületet.
- Ez annyira csodálatos! Látni akarom belülről is!- közlöm határozottan, mire először furcsán néz rám, aztán felnevet. Kiszáll ő is a kocsiból, majd derekamra csúsztatva akezét kísér be a hatalmas villába. - Ez már nem is ház, ez már egy miniatűr kastély!- kiáltom még mindig ámulva.
Bekísér, én pedig egyre inkább elámulok.
Aztán megállok, keresztbe fonom a kezeimet és összehúzott szemekkel nézek a férfira. Először elbizonytalanodik, aztán kíváncsian néz rám.
- Sarah...?
- Valld be őszintén, mennyi meglepetést tartogatsz nekem? Csak hogy fel tudjak készülni.- kuncogok fel a végén, mire megkönnyebbülten felnevet. Megcsippenti az állam és felemeli a fejem, én pedig csillogó szemekkel nézek rá, kezeimet a mellkasára simítva.
- Rám nem lehet eléggé felkészülni.- súgja, majg magához húz egy édes, ugyanakkor szenvedélyes csókra. Án átkarolom a nyakát és bátortalanul viszonzom... de ez a csók most sokkal vadabb, mint az eddigiek, ki nem mondott vágyakat tartalmaz...
Pár perc múlva a levegőhiány miatt válunk el, én pedig elpirulva, de mosolyogva tűröm el a fülem mögé a hajamat. - Gyere hóvirág.- nyújtja a karját, én pedig mosolyogva karolok belé.
Bevezet az ebédlőbe, ahol az asztal már szépen meg van terítve. Még a széket a kihúzza nekem.
- Masamune, annyira zavarban vagyok...- mondom kuncogva, mire nevetve hint puszit a homlokomra.
- De hiszen most csak kettesben vagyunk.- mondja, miközben leül mellém, és nekilátunk a vacsorának.
- Te főztél?- kérdem meglepetten, ő pedig bólint.
- Ne remélj túl sokat, nem vagyok első osztályú szakács, de igyekeztem.
- Nagyon finom lett. Köszönöm.- mondom egy őszinte mosollyal. Kellemesen megvacsorázunk, közben pedig beszélgetünk. Mellette olyan gyorsan repül az idő!
Vacsora után segítek neki elpakolni, hiába kéri, hogy maradjak nyugton. Egyszerűen nem tudom tétlenül nézni, ha valaki tesz-vesz.
Végül leülünk a nappaliban, ahol egy akkora tévé van, mint az osztályteremben a tábla. Hihetetlen. Megkérdezi, mit nézzünk, én pedig kivételesen egy horrorfilmet választok.
Hogy is szokott lenni? A srácok azért viszik a barátnőiket horrorfilmre, hogy az féljen és hozzájuk bújjon...?
Beteszi, és tényleg ijesztő, szorosan hozzá simulva nézem, egy-egy jelenetnél picit megugorva. De a megnyugtató cirógatása minden mást megér...
Vajon ha tudná, hogy csak ezért választottam ezt a filmet, kinevetne?
- Félsz?- kérdi végül a fülembe súgva, én pedig kipirult arccal bólintok. Ekkor megint maga felé fordítja a fejem és megcsókol, nyelvét végigfuttatva ajkaimon... reszketegen felsóhajtva nyújtom neki a szám, elepedek a csókjaiért...
Érzem, ahogy közben egyik keze simogatni kezd, a karomat, a derekamat, a combomat...
Megborzongok az érintésétől...
- Masamune...- sóhajtom, még sosem ért így hozzám férfi...
- Ne aggódj, nem teszek semmi olyat, amire még nem vagy felkészülve.- emlékeztet, én pedig bódultan bólintok. Tudom jól, hiszen ő tényleg egy úriember... és bízom benne.
Közben ajkaival a nyakamra kúszik, eltűri a hajam és lágy csókokokkal hinti be a felületet.
Én pedig ösztönösen döntöm félre a fejem, majd selymes tincseibe bújtatom az ujjaimat...
- Masamune... holnap mikor találkozunk?- kérdem álmatag hangon, ő pedig észbe kapva távolodik el tőlem. Kár, pedig annyira jól esett az érintése.
Hozzásimulok, teljes testemmel, fejem pedig a vállára hajtom.
- Nem tudom, rengeteg munkám van.- sóhajtja gondterhelten. Elmosolyodom.
- Akkor majd segítek. Legalább addig is együtt vagyunk.- kuncogok fel, majd lehunyom a szemeimet. Hirtelen olyan álmos lettem...
*
Mosollyal az arcomon kezdek ébredezni. Erős karokat érzek magam körül, fülemben egy szív megnyugtató, egyenletes dobogása... egy izmos testen fekszem...
Álmosan nyitom ki a szemeimet, majd ásítva tekintek szét, és amit először megpillantok, az egy békés, férfias arc. Milyen más így, mélyen az álmok világába süppedve...
Ellágyulva simítok ki egy hosszú, rakoncátlan hajtincset az arcából.
Megrebbennek a szempillái, és mikor álomködös szemekkel rám pillant, rámosolygok. Az ő szája széle is felfelé kanyarodik.
- Jó reggelt.- köszönök halkan, miközben megcirógatom az arcát. Elkapja a akezem, majd csókot hint a tenyerembe.
- Jó reggelt, hóvirág.- súgja.
- Tetszik, hogy így hívsz. Különlegesnek érzem magam...
- Mert az is vagy.- súgja, én pedig nem bírom ki, ezúttal én kezdeményezek csókot. Lágyan tapadok az ajkaira, ő pedig felmorranva túr a hajamba és viszonozza édesen...
Aztán elválunk egymástól, én pedig nyújtózva, nagyot ásítva kászálódom le róla.
- Mennyi az idő?- kérdem a szemeimet dörzsölve, és ekkor ijedten megfagy.
Nem értem, mire fel ez a reakció, így csak összehúzott szemekkel, kérdő tekintettel nézek rá.
- Elaludtunk.- jelenti ki rémülten, és ekkor belém csap a felismerés.
Rémülten kapok a telefonom után. Jesszus, egy csomó nem fogadott hívás apámtól!
- Úr isten.- nyögöm ijedten, és összenézünk. Nagyot nyelek. - Ugye tudod, hogy most hatalmas bajban vagyunk?- kérdem siralmas hangon, ő pedig fáradt sóhajjal bólint.
Nincs mit tenni, gyorsan szedelőzködni kezdünk, kocsiba ülünk és irány haza. Rémült vagyok, sejtem, hogy ebből hatalmas patária lesz. Alighogy leparkol az autó, a bejárati ajtó csapódik is ki és egy igen agresszív arckifejezésú fater tűnik elő.
Rémülten karok Masamunéba...
|
| oosakinana | 2012. 04. 13. 21:21:45 | #20459 |
Karakter: Yokozawa Masamune
Megjegyzés: (Hugimnak)
A nap folyamán nem túlsok mindent hallom Sarah-ról, de egyszer azonban megszólal a telefonom és az ó nevét írja ki a kijelző, aminek nagyon örülök, de kíváncsi is vagyok, hogy miért hív.
Felveszem.
- Masamune? Szia. – szól bele lágy hangján, ami most nagyon szomorúnak tűnik.
- Szia Sarah. Minden rendben? Aggódtam érted. – mondom neki egyből, de valóban így van.
- Ne haragudj, amiért nem hívtalak... csak... csak dolgom akadt. – eléggé letörtnek hangzik. Remélem nincs nagy baj otthon náluk.
- Értem. – válaszolom.
- Ha esetleg van kedved és időd, átjöhetnél este... mondjuk vacsorára, mit szólsz? – hallom a hangján, hogy kicsit fél, de most nem lesz gond. Ma még meg tudom oldani.
- Hányra menjek? – kérdezem mosolyogva, hát ha neki is segítek ezzel egy kicsit.
- Mondjuk hétre, ha neked is jó. – mondja miután felkuncogott.
- Nekem megfelel. Akkor este találkozunk. – búcsúzom el, majd leteszem a telefont és vissza megyek dolgozni.
*
Még haza megyek lefürdeni meg átvenni egy másik öltönyömet, hogy azért ne abba menjek el, amibe egésznap voltam. Ennyivel megtisztelem Sarah családját, még ha tudom is, hogy nem igazán csípnek engem. Egy kis parfüm még és mehetünk is.
Amikor megérkezek csengetek majd kisebb dübögés hallatszik és nyílik az ajtó. Ahogy meglátom lelkesedését elkuncogom magam. annyira édes, hogy feltudnám zabálni. Át is nyújtom neki a csokor virágot, amit út közben vettem a virágosnál. Elpirulva veszi el tőlem, de jó látni az arcát.
Beljebb invitál, majd elszalad gyorsan vízbe tenni a virágokat, amit adtam neki, de vissza jön és leültet a nappaliba és mellém ülve kezdünk el beszélgetni, megkérdezi, hogy milyen volt a napom, meg még egyszer bocsánatot kér a mai nappal kapcsolatban, de nincs semmi gond csak aggódtam.
Nem sokára asztalhoz ülünk, de már érzem a feszültséget, amit a két hím nemű egyed sugároz felém, de különösebben nem érdekel a dolog. Nem miattuk vagyok itt és soha nem is miattuk leszek.
Éppen kicsikémmel beszéljük meg a találkozónkat, ami nehezen megy, mert nem egyszerű nekem összeegyeztetni a munkát, meg az ő suliját, de mindenen rajta vagyunk. Már éppen találtunk egy jó időpontot, amikor megszólal a testvére.
- Tényleg Sarah, el is felejtettem mondani... nem állok túl jól matekból, segítenél egy kicsit? Holnap után írunk dolgozatot, szóval elég sürgős lenne. – kezd bele, amire nekem kicsit összébb húzódik a szemem…
- De Seb, te nem is vagy rossz matekból. – mondja Sarah, amikor végre mindenre fény derül a szememben.
- Ezt az anyagot viszont nem értem. Igazán elmagyarázhatnád. – rángatja a vállát, amitől még jobban igazzá válik állításom, de szegénykémet sajnálom, mert őt teszi tönkre teljesen, de nem fogom hagyni.
- De Seb, más programom van! Miért nem szóltál előbb? – kérdezi Sarah felemelve a hangját. Nem szólhatok bele, pedig szívesen megtenném.
- Ne mondd, hogy ez a kretén fontosabb neked, mint én!- kiáltja, és nem bírom tovább. – Amint ezt kijelenti kincsem egy akkora pofont kever le a testvérének, hogy még én is meglepetten ülök mellette. Nem akarom felidegesíteni soha!
Ám ezt követően könnyes szemekkel kezd el kiabálni:
- Te nem vagy normális! Hogy teheted ezt velem?! Hogy várod el, hogy válasszak?! A bátyám vagy, még azok után sem tudlak gyűlölni, hogy az elmúlt napokban folyamatosan keresztbe tettél nekem! Nem tudom, miért akarod állandóan megakadályozni, hogy találkozzak Masamunéval, de tudd meg, hogy kedvelem őt! Talán jobban is, mint eddig gondoltam, és az érzéseimen nem tudsz változtatni, bármit is teszel! Szóval fogadd el! És ha továbbra is az érzelmeimen keresztül akarsz zsarolni, akkor készülj fel rá, hogy egy életre elásod magad a szememben! – ahogy a szavai eljutnak a tudatomig, elkezdek magamban mosolyogni, meg a szívem is nagyon megdobban. Örülök, hogy így vélekedik, mert ezzel én is így vagyok.
Egyszer csak megfogja a kezemet, és elkezd az emeletre vinni a szobájába, ahol minden teli van az ő illatával. Kicsit be is csukom a szemem, de egyből kinyitom, miközben ránézek.
Becsukja a szobája ajtaját, majd leül az ágyára nagyot sóhajtva és lehajtott fejjel.
- Ne haragudj a kirohanásom miatt.. nem akartam elrontani ezt az estét... – mondja halkan és látom rajta, hogy szomorú, de mindjárt megpróbálom felvidítani.
Közelebb sétálok hozzá, majd leguggolva elé fogom meg a kezét, amikre csókot hintek és a szemébe nézek.
- Ne sajnálj semmit. – mondom kedvesen, majd elmosolyodok. – Örülök, hogy megtudtam, miként érzel irántam, mert így legalább én is elmondhatom, hogy nagyon kedvellek és ugyan úgy érzek, mint te. – mondom őszintén, meg simítva az arcát, amire eleinte teljesen elvörösödik, de látom a mosolyt az arcán.
Egy kis csend követi a szavaimat, de nem sokára a nyakamba veti magát és kisebb döbbenéssel érünk földet, amire elkezdek nevetni ő meg szorosan bújik hozzám.
- Olyan boldog vagyok. – mondja halkan, amire a hátát kezdem el simogatni.
- Mindig ilyen boldognak szeretnélek látni. – mondom
A fejem mellett támasztja meg a kezét és úgy néz a szemembe. Szemei boldogságtól csillognak, amit öröm nekem is látni. Beletúrok hajába és elkezdem kicsit simogatni… közelebb hajolok hozzá és végre adok neki egy csókot, amiért egész eddigi nap éheztem, hogy megízlelhessem édes csókját.
Bátrabban viszonozza csókomat és egyre édesebben, ami annyira tetszik. Levegőhiány miatt szakítom meg édes csókunkat. Mosolyogva nézek a szemébe, miközben az arcát simogatom.
- Mit szólnál, hogy ha holnap nálam lennénk? – teszem fel a kérdést. – Ott nem zavarna minket és senki és te is nyugodtabb lennél. – mondom kedvesen.
- Nem tudom, hogy apu elengedne-e. – leszáll róla és a lábára, én meg felülök.
- Nem kéne aggódniuk. Úriember vagyok. – mondom kedvesen. – Semmi olyat nem csinálnék, amire nem vagy felkészülve. – mondom mosolyogva.
Az idő hátra lévő részében, csak összebújva pihenünk. Én simogatom és puszilgatom, miközben tv-t nézünk nála, de jó is így, hiszen kell az ilyen kis pihenő, de lassan mennem kéne.
Ahogy oldalra nézek, látom, hogy elaludt. Elmosolyodok, de nincs szívem felébreszteni. Elfektetem, majd betakarom, és egy csókot lehelek ajkaira, végül elhagyom a szobáját, mire anyukájával találom szembe magam.
- Ne haragudj kérlek a fiúkra. Nem tudom, hogy mi ütött beléjük. – kér tőlem bocsánatot, amire elmosolyodok.
- Nem történt semmi probléma. – mosolyosok el. – Megértem, hogy féltik, hiszen nagyon törékeny, de nem kell aggódni és vigyázok rá. – mondom őszintén. – Már többet jelent számomra, mint azt ő eltudná képzelni. –mondom őszintén, amire megkönnyebbültséget látnék az arcán.
- Köszönöm, de kérlek tegeződjünk. – mondja, amit illedelmesen megköszönök. – Sarah merre van? – kérdezi, amikor feltűnik a hiánya.
- Elaludt és nem akartam felkelteni, de nekem mennem kell, mert a munkám vár, meg reggel korán kezdek. – mondom, de ekkor jut eszembe. – Tényleg szeretném, ha Sarah holnap nálam lehetne, hogy legyen gond. – mondom, amire látom, hogy kicsi megijed.
- Nem tudom, hogy még kéne, hiszen soha nem volt még senkije. – mondja aggódva és tudom mire gondol, amire elmosolyodok.
- Na aggódj nem fogok hozzá nyúlni. Úri ember vagyok. A szüleim annak neveltek és nem fogok olyat csinálni, amit ő nem akar. Csak vacsoráznánk, filmeznénk és enni. – mondom el neki a tervemet.
- Rendben, majd megpróbálom megbeszélni az apjával. – megköszönöm a segítséget, majd jóéjszakát kívánva megyek haza, hogy bele vethessem magamat az éjszakai munkának…
~*~
Másnap reggel még nagyban dolgozok, amikor megcsörren a telefonom. Látom, hogy kicsikém keres, amire hátra dőlök és felveszem.
- Jó reggelt. – szólalok bele kicsit nyúzott hangon.
- Szia. Mi a baj? – kérdezi aggódva. – Valami történt este, miután elaludtam? – egyből az aggódás. Ezen csak elmosolyodok.
- Dehogy Sarah. – mondom mosolyogva. – Csak egész éjszaka dolgoztam és most készülök kicsit lefeküdni, aludni. – magyarázom neki, amire felsóhajt.
- Már azt hittem apumék beléd kötöttek. – mondja már megint szomorúan.
- Egyedül anyukáddal találkoztam és vele beszéltem. Bocsánatot kért ő is, meg megkérdeztem tőle is, hogy eljöhetsz-e hozzám ma. – tájékoztatom. – Azt mondta megpróbálja megbeszélni apuddal.
- Köszönöm és ne haragudj, hogy elaludtam. – kér már megint bocsánatot.
- Semmi baj nem történt. Fáradt voltál. Ez érthető. – dörzsölöm meg kicsit a szememet.
- Este hova kell mennem? – kérdezi kicsit izgatottabban.
- Majd érted megyek, és együtt eljövünk. – mondom kedvesen. – 6-ra érted megyek jó.
- Rendben, de azért pihenj is. – mondja aggódva. Annyira aranyos, hogy így aggódik.
- Fogok, ne aggódj hóvirág. – mosolyodok el kedvesen, majd felállok és elfekszek az ágyban. – Már az ágyban is vagyok.
- Akkor álmodj szépeket.
- Csak rólad fogok. – elbúcsúzunk egymástól, majd amint leteszem a telefont és behunyom a szememet egyből el is alszok.
~*~
Pontosan 6-kor már ott állok a házak előtt a kocsimmal és várom, hogy Sarah kijöjjön, de nem jön egyedül, hanem az apja is kikíséri, majd kicsit szúrós szemekkel néz rám.
- Szia. – köszön kincsem, majd egy édes csókot is kapok tőle, amit viszonzok, majd az apjára nézek, mert gondolom mondandója is van.
- Jó estét. – köszönök.
- Jobbat. – feleli, majd bele is kezd. – 10 órára hozd haza Sarah-t és ne merj vele mocskos dolgokat csinálni, különben meg kereslek. – fenyeget meg egy kicsit.
- Apa. – szól rá Sarah, mire megfogom a kezét, de állom az apja tekintetét.
- Ne aggódjon. Eszem ágába nincs bántani, amúgy meg tisztában vagyok a jogaimmal. Egy ügyvédnek már csak ez a dolga. – jegyzem meg, amire nem kicsit ledöbben.
- Ügy… ügyvéd vagy? – teszi fel a kérdést és látom, hogy azt se tudja hova tegye magát.
- Igen. Mondjuk, gyakornok vagyok még, de ügyvéd lesz belőlem. – mondom még mindig mosolyogva, majd magamhoz ölelem Sarah-t. – Akkor mehetünk hóvirág? – kérdezem, amire mosolyogva bólint.
- Szia apa.
Beszállunk a kocsiba, majd szépen elhajtunk hozzám. Ez most elég nagy elég tétel volt apucitól, de most nem ez a lényeg. Remélem azért ez nem lesz majd a Sarah és a köztem való viszonnyal hatással, mert annak nagyon nem örülnék, ha emiatt veszíteném el!
|
| vicii | 2012. 04. 12. 21:11:10 | #20445 |
Karakter: Sarah Kandwell
Megjegyzés: (Udvarlómnak - Nővérkémnek)
- Örülök neki, hogy tetszik.- mondja kedvesen, én pedig elpirulva mosolygok rá.
A pincér felveszi a rendelésünket, mi pedig közben beszélgetünk. Elmondhatatlanul jól érzem magam vele… az este csodálatosan telik, szinte repül vele az idő.
Meg is vacsorázunk, közben pedig mesélek neki. Elmondom, hogy titokban verseket írok, meg hasonló, apró dolgokat…
Ő is mesél magáról. Ügyvédnek tanul, ami nagyon meglep. Eddig is nagyon intelligensnek tűnt, de most már még jobban felnézek rá. Ez már megmagyarázza, hogy miért nincs soha szabadideje. Szegény biztosan nagyon keményen tanul, és ezért becsülöm.
De az idő tényleg rohan… túl gyorsan eltelik ez az este, nekem pedig lassan haza kell mennem.
Masamune vissza is visz, majd a kisajtó előtt ismét megállunk egymással szemben. Napról napra egyre jobban kedvelem…
- Mikor láthatlak megint?- kérdem zavartan elpirulva. Csak mosolyogva megcirógatja az arcom.
- A munkámtól fog függni.- mondja őszintén. – De felhívlak minden nap és akkor egyeztetünk, hogy neked hogy jó meg nekem, rendben?- kérdi, én pedig megértően bólintok. most már tudom, hogy tényleg nem csak áltat, hanem tényleg a munkája áll közénk, és megértem. De én akár örökké várnék rá…
- Rendben. Várni fogom a hívásodat.- mondom, el sem tudja képzelni, mennyire boldog vagyok. Ekkor arcomat kezei közé fogja, majd közeledni kezd felém, én pedig csak hevesen dobogó szívvel, megszeppenten várakozom…
És mior megérzem ajkait az enyémeken, egy pillanatra minden más megszűnik körülöttem…
Nagyon megszeppenek, és fogalmam sincs, mit kellene tennem…
Ó istenem… az első csókom…
Masamune elhajol tőlem és rám pillant, én pedig még mindig elvarázsolva nézek rá, majd kezeimet számhoz emelem… el sem hiszem, hogy megtörtént.
- Elloptad az első csókomat.- súgom döbbenten, mire ő is meglepődik.
- Ne haragudj, hogy voltam olyan pofátlan és elvettem.- szabadkozik, mire magamhoz térek. Jesszus, most teljesen félreértette…
- Öhm… nem úgy értettem.- mondom zavartan a hajamba túrva. – Nagyon jól esett.- vallom be mélyen elpirulva. Az ajkai olyan puhák és melegek voltak…
Majd ha lehet, ennél is jobban elvörösödöm, hátul összekulcsolom a kezeimet és bátortalanul felpillantok rá.
- Kérhetnék még egyet?- pillantok rá reménykedve, mire halványan elmosolyodik. Az állam alá nyúlva emeli fel a fejem, majd kapok még egy finom csókot…
Ezúttal megpróbálom viszonozni is, kicsit bátortalanul, miközben kezeimet mellkasára simítom…
Ez annyira kellemes…
De persze apa, mint mindig most is a legrosszabbkor jön, és félbeszakítja ezt a csodálatos pillanatot. Most komolyan, olyan borzalmas az időzítésük…
- Khm, Sarah, ideje lenne bejönni. Még a végén megfázol.- közli jeges hangon, én pedig küldök felé egy sötét pillantást. Kösz apu, de tényleg, legyilkoltad a romantikát…
De szerencsére anyu közbelép.
- Sziasztok.- köszön egy sokatmondó mosollyal, majd apura pillant. – Te meg gyere befele. Hagyd már őket békén.- mondja, majd berángatja az igencsak morgó férfit.
Végre… kösz anyu, te mindig tudod, hogy oldd meg ezeket a szorult helyzeteket.
Masamune csak jót mosolyog rajta, de ez annyira ciki volt…
- Annyira nem értem őket.- sóhajtok fel, majd leülök a bejárati ajtó előtti lépcsőre. Masamune a vállaimra teríti a zakóját, majd ő is helyet foglal mellettem.
- Csak aggódnak miattad.- mondja mosolyogva. Hihetetlen, mennyire megértő… - Ne vedd ennyire komolyan.- próbál felvidítani, de ez akkor sem igazságot. Miért csak velem ennyire szigorúak…?
- Bezzeg ha Seb hoz haza valamilyen csajt, akkor őt nem piszkálják.- morgok…
Masamune csak átkarolja a vállamat.
- Mert ő fiú és ő nem idősebb pasikkal állít haza.- viccelődik, én pedig felnevetek. Oké, ez most tényleg ott volt…
- Apuék akkor térnének ki a hitükből.- kuncogok fel, ahogy elképzelem bátyámat, amint épp egy negyvenes pasival állít haza… jó ég…
Aztán elbúcsúzunk, elcsattan még egy utolsó, édes csók, és elválnak útjaink.
***
Az elkövetkező napok kellemesen telnek. Vagyis kellemesen kezdődnek, de aztán egyre kellemetlenebbek lesznek…
Találkozunk Masamunéval párszor, de komolyabb randit nem tudunk megejteni, mert valami mindig közbeszól, ezúttal az én részemről.
Jobban mondva Seb a probléma.
Akárhányszor együtt vagyunk Masamunéval, mindig ránk talál és elhív, vagy telefonon zaklat…
Nagyon kellemetlenül érint a dolog. Nem tudom, mi a fene ütött ebbe a bolondba, de kezd egyre jobban idegesíteni. Az első pár alkalmat még elnéztem, de komolyan kezd bennem forrni a méreg.
De a mai nap komolyan kivágja a biztosítékot, ezúttal túl messze ment.
Megbeszéltük Masamunéval, hogy együtt ebédelünk. Máskor nem is tudnánk találkozni, mert egészen késő estig dolgozik.
Lelkesen készülődök a randira, mikor is betoppan Seb és közli, hogy azonnal segítenem kell…
- Nem… Seb, ma nem, randim van Masamunéval!- közlöm vele keményen, de kétségbeesetten pillant rám.
- Sarah, kérlek…!- néz rám azokkal a szemekkel, amiknek sosem tudtam ellenállni.
- Jól van… de előbb had hívjam fel!- nyúlnék a mobilomért, de abban a pillanatban karon ragad.
- Majd felhívod később! Gyere!- rángat ki a szobából…
***
Sóhajtva sétálok vissza a szobámba. Ez a nap borzalmasra sikeredett... nem tudtam találkozni Masamunéval, de még csak fel sem tudtam hívni, hogy szóljak neki... bűntudatom van...
mikor megtalálom a mobilomat az ágyamra dobva, a kezembe veszem. Meglátom az apró kis borítékot a kijelző tetején és összeszorul a szívem. Masamunétól jött...
„Sajnálom, hogy nem tudtunk találkozni, de ha esetleg este szabad leszel, akkor átmehetek hozzátok egy kicsit. Csók Masamune”
Elszorul a torkom. Sóhajtva felhívom.
-Masamune? Szia.- szólok bele, mikor végre felveszi.
-Szia Sarah. Minden rendben? Aggódtam érted.- mondja rögtön, én pedig elszégyellem magam.
-Ne haragudj, amiért nem hívtalak... csak... csak dolgom akadt.- sóhajtom bánatosan, és kicsit talán dühösen. Szeretem a bátyámat, de ilyenkor a pokolba kívánom.
-Értem.- válaszol sokat mondóan. Elhúzom a szám.
-Ha esetleg van kedved és időd, átjöhetnél este... mondjuk vacsorára, mit szólsz?- kérdem bátortalanul, reménykedve, hogy igen mond.
-Hányra menjek?- kérdi, hallom a hangján, hogy mosolyog. Ettől én is jobb kedvre derülök, felkuncogok.
- Mondjuk hétre, ha neked is jó.
- Nekem megfelel. Akkor este találkozunk.- búcsúzik, én pedig megkönnyebbülve, mosolyogva teszem le a telefont.
*
Estére kicsípem magam. Anyu teljesen bezsongott a hírtől, hogy Masamune itt fog vacsorázni. Apu meg Seb persze már nem ilyen lelkesek... sajnos. Pedig ha tudnák, mennyit jelent nekem...
Felsóhajtok. Ezek már csak ők.
Mikor meghallom a csengőt, szinte repülök lefelé, nem törődve senkivel és semmivel. Persze apu megrovóan néz rám. Tudom, nem szabadna rohangálnom, de hát annyira izgatott vagyok.
Széles mosollyal, szinte ragyogva nyitom ki az ajtót. Masamune felkuncog a lelkes fogadtatáson, majd átnyújt egy csokot virágot, én pedig elpirulva veszem el. Mindig gondol rám...
Beljebb invitálom, gyorsan vízbe teszem a virágokat, aztán bevezetem a nappaliba. Anyu már az utolsó simításokat végzi a vacsin.
Addig leültetem a nappaliba és beszélgetünk. Megkérdezem, milyen volt a napja és még egyszer elnézést kérek, amiért szó nélkül kihagytam a randit...
Végül asztalhoz ülünk. Persze rögtön érezni lehet a feszültséget, amit családom két férfiegyede szít.
Próbálok én lenni köztük az, aki felfogja az ellenséges energiákat, de még én is kevés vagyok ehhez.
És a kellemetlen helyzetre Seb önt olajat.
Épp egyezkedünk Masamunéval, hogy mikor tudnánk találkozni – találunk is egy remek időpontot másnap, ami elvileg mindkettőnknek jó -, mikor is Sebastian hirtelen közbeszól
-Tényleg Sarah, el is felejtettem mondani... nem állok túl jól matekból, segítenél egy kicsit? Holnap után írunk dolgozatot, szóval elég sürgős lenne.- kezd bele tettetett aggodalommal. Na most telt be a pohár.
- De Seb, te nem is vagy rossz matekból.- közlöm vele szúrós szemekkel.
- Ezt az anyagot viszont nem értem. Igazán elmagyarázhatnád.- rándítja meg a vállát. Igaz, egy évvel idősebb nálam, de egy évfolyamra járunk, mert ezt a hülyét még óvodában is visszafogtál, annyira kretén volt...
- De Seb, más programom van! Miért nem szóltál előbb?- kérdem, immáron kicsit felemelve a hangom, mire bátyám dühösen felpattan az asztaltól.
- Ne mondd, hogy ez a kretén fontosabb neked, mint én!- kiáltja, és nem bírom tovább.
Elszakadt a cérna.
Felpofozom.
Mindenki döbbenten mered rám, még Sebastian maga is. Könnyes szemekkel, dühösen kezdek vele kiabálni.
- Te nem vagy normális! Hogy teheted ezt velem?! Hogy várod el, hogy válasszak?! A bátyám vagy, még azok után sem tudlak gyűlölni, hogy az elmúlt napokban folyamatosan keresztbe tettél nekem! Nem tudom, miért akarod állandóan megakadályozni, hogy találkozzak Masamunéval, de tudd meg, hogy kedvelem őt! Talán jobban is, mint eddig gondoltam, és az érzéseimen nem tudsz változtatni, bármit is teszel! Szóval fogadd el! És ha továbbra is az érzelmeimen keresztül akarsz zsarolni, akkor készülj fel rá, hogy egy életre elásod magad a szememben!- üvöltöm a könnyeimmel küzdve, majd egyszerűen kézen fogom a még mindig meglepett Masamunét és felrángatom az emeletre. Nem akarok tovább köztük maradi. Elegem volt.
Ahogy felérünk, beteszem a szobám ajtaját és sóhajtva leülök az ágyra.
- Ne haragudj a kirohanásom miatt.. nem akartam elrontani ezt az estét...- mondom halkan, lesütött szemekkel. Fáj, hogy így kellett beszélnem a bátyámmal, de már nem adott más választást...
|
| oosakinana | 2012. 03. 28. 20:40:11 | #20120 |
Karakter: Yokozawa Masamune
Megjegyzés: (Hugimnak)
Végül nem hallok semmit. Pár perces csend. Egyszer csak kicsapódik az ajtón és Sarah-t látom meg felém száguldani. Ahogy odaér hozzám, a nyakamba veti magát és megölel. Hallom, hogy liheg. Ennyire le akart jutni hozzám? Elmosolyodok, mert jól esik, hogy valakinek én is ennyire fontos lennék.
- Már azt hittem, sosem fog eljönni ez a pillanat. – súgja a szavakat a fülembe, majd amikor sikerül mindent felfognom, merevségemből megmozdulok és elmosolyodva ölelem át én is.
- Bocsáss meg, amiért ennyit késtem. – szólalok meg, amikor megtalálom a hangomat. Zavartan lép el tőlem Sarah.
Én erre csak mosolyogva nyújtom át neki a rózsáját, amit kipirulva vesz át tőlem.
- Köszönöm szépen... – suttogja, majd lehunyja szemeit és úgy szagol bele a virág édes illatába.
- Akkor elvihetlek vacsorázni? – kérdezem meg, amire végig néz magán. Nekem így is tökéletes lenne.
- Öhm... néhány percet kérek csak, amíg rendbe szedem magam. Addig gyere be. – mondja, majd elindul befele. Nem hiszem, hogy a legjobb ötlet lenne, ha most bemennék, de azért kitudja mi fog kisülni belőle.
- Köszönöm. – bólintok végül illedelmesen és bemegyek utána, ahol már a család két férfi tagjával találom szemben magam. a fiatalabbikkal volt már szerencsém és nem mondhatom, hogy jó viszont ápolunk, de ahogy elnézem, az apjával sem fogok.
Látom Sarah-n hogy ideges, pedig nincs miért. Keményebb vagyok én attól, hogy ők el tudjanak ijeszteni a szándékomtól.
- Apu, ő itt Masamune, már meséltem róla neked. – ahogy bemutat a szeme még sötétebbé válik, mint eddig. Vagy a fiacskája mesélt rólam vagy az elmúlt három nap nem tetszett, amit meg is értek.
- Igazán örvendek. Sebastian Kandwell vagyok. – nyújt kezet elég ridegen.
- Én pedig Yokozawa Masamune. Örülök, hogy megismerhetem, uram. – fogadom el a kéz nyújtását és egy mosolyt villantok rá.
Nem sokkal később megjelenik egy nő a konyhából kilépve, aki amint meglát, elkerekednek a szemei.
- Nahát Sarah! Ez a fess fiatalember lenne Masamune, akiről annyit meséltél nekem? – kérdezi a np széles mosollyal, amire szépségem bólint egyet. Bemutatkozunk egymásnak és anyuka egyből kergeti fel a lányát az emeletre készülődni. Legalább ő a mi pártunkon áll, de nem mintha számítana, de jól esik.
Amíg Sarah készül, mi leülünk a nappaliba. A két férfi elég szúrós szemekkel néz és olykor csípős beszólásokat is kapok, de kit érdekel? Nem figyelek rájuk. Egyik fülemen be a másikon ki. anyukával legalább nagyon jól elbeszélgetek és ez mindennél többet jelent. Legalább nem kell Sarah-nak annyira félnie, hogy mi van.
Nem sokkal később, ahogy beszélgetünk, meglátom lejönni a lépcsőről Sarah-t nagyon gyönyörűen néz ki. egyből elkerekednek a szemeim és felállok a fotelből. Soha nem láttam még ilyen széplányt. Azt hiszem, mondhatom, hogy megfogtam az isten lábát.
- Sarah... gyönyörű vagy. – bókolok őszintén, amire lesüti szemeit zavarában, amint elém áll.
- Köszönöm... – érzem, hogy zavarban van. - Akkor... majd jövök. – búcsúzik a többiektől.
- Érezd jól magad kincsem. Ön pedig, fiatalember, vigyázzon a kislányomra és hozza haza épségben. – hallom anyuka szavait és rám kacsint, de erre csak felnevetek.
- Természetesen, asszonyom, egy haja szála sem fog meggörbülni. – ígérem meg, majd a karomat nyújtom neki, amit elfogad, és a kocsihoz vezetem. Elköszönök, de a többiektől még mindig csak vérben forgó szemeket kapok, de kit érdekel? Nem őket viszem, meg nem hozzájuk jöttem, hanem Sarah-hoz.
Beszállok a volán mögé és már indulunk is.
- Szóval, ugye nem ijesztett meg nagyon az apám és a bátyám? – kérdezi meg félve, amikor már az étterem felé tartunk.
- Ugyan, engem néhány szóval és pillantással nem tudnak megijeszteni. – mondom, amire megkönnyebbülten sóhajt fel. Csak nem emiatt aggódott egész végig?
Nem sokkal később megérkezünk az étterembe. Hát igen van pénz, ezért a legdrágább étterembe hoztam el, mert megérdekli a kárpótlásról nem is beszélve.
- Ez... ez túlzás... ez biztosan nagyon drága volt. Nem kellett volna... – súgja teljesen elvarázsolva, amire mosolyogva kezdem el az épület felé vezetni.
- Ugyan, ez a legkevesebb, amiért annyiszor el kellett halasztani a randevúnkat miattam. – mondom, mire megint belém karol.
Bemegyünk, és a pincér megmutatja a helyünket. Sarah-nak kihúzom a székét, majd én is leülök vele szembe.
- Ez... ez annyira csodálatos... én... teljesen elvarázsoltál. – mondja egy őszinte mosollyal az arcán.
- Örülök neki, hogy tetszik. – mondom kedvesen, majd elkezdünk beszélgetni, miközben a rendelést is felveszi a pincér.
Nagyon jót beszélgetünk és meg is vacsorázunk kellemesen, ami nekem is tetszik és ahogy észre veszem Sarah-nak is. Meg tudok róla jó pár dolgot, hogy mondjuk, mit csinál és miket szokott írogatni, de még egyelőre nem hajlandó megmutatni a verseit. Én is elmondom neki, hogy ügyvédnek tanulok és ezért van kevesebb szabad időm, mint az átlag embernek, de így már szerencsére megérti, hogy miért mondtam le az elmúlt napokban a randinkat és hogy ha esetleg lemondom, akkor az miért is lesz.
Viszont későre jár és megbeszéltem az anyukájával, hogy nem leszünk oda sokáig, de majd cserébe még többször elvihetem. Meg is érkezünk a házukhoz és a kisajtó előbb vagyunk megint egymással szembe.
- Mikor láthatlak megint? – teszi fel kicsit zavartan a kérdést, amin elmosolyodok és megsimogatom az arcát.
- A munkámtól fog függni. – mondom őszintén. – De felhívlak minden nap és akkor egyeztetünk, hogy neked hogy jó meg nekem rendben? – nézek gyönyörű szemeibe, amire bólint egyet.
- Rendben. Várni fogom a hívásodat. – mondja csillogó szemekkel, majd megfogom az arcát és közelebb hajolva hozzá lehelek édes csókot ajkaira. Egy kicsit érzem, hogy meg van dermedve és nem tudja mit csináljon, de nem baj, majd legközelebb.
Felegyenesedek, majd a szemébe nézek, ami még mindig döbbenten néz rám, majd ajkaihoz emeli a kezét.
- Elloptad az első csókomat. – mondja, amin én is meglepődök egy kicsit, de örülök is neki, hogy én vagyok az első az életében.
- Ne haragudj, hogy voltam olyan pofátlan és elvettem. – mondom kedvesen, mire kicsit észhez tér.
- Öhm… nem úgy értem. – nagyon zavarban van és kicsit a hajába is beletúr. – Nagyon jól esett. – mondja elpirulva és félre néz, majd hátul összekulcsolja a kezeit és halkan megszólal. – Kérhetnék még egyet?
Elmosolyodok kérésén, majd felemelem a fejét és még egy csókot adok ajkaira, mire most már kicsit bátrabban viszonozza a csókomat és kezeit mellkasomra helyezi. Annyira finom és édes a csókja, hogy azt elmondani nem lehet. Szeretném még nagyon sokszor érezni.
Ám minden kellemes pillanatnak vége kell, hogy legyen ugyan is, megint nyílik az ajtó, de most apuci jön ki.
- Khm. Sarah. Ideje lenne bejönni. Még a végén megfázol. – mondja, de ekkor megjelenik anyuci is.
- Sziasztok. – köszön mosolyogva, majd a férjére néz. – Te meg gyere befele. Hagyd már őket békén. – mondja, majd az ajtó becsukódik és apuci meg anyuci eltűnik.
Elmosolyodok, de látom, hogy Sarah csak kellemetlenül érzi magát.
- Annyira nem értem őket. – mondja halkan, majd leül a lépcsőre én meg leülök mellé és a felsőmet is ráterítem, hogy ne fázzon meg.
- Csak aggódnak miattad. – mondom kedvesen. – Ne vedd ennyire komolyan. – próbálom bíztatni.
- Bezzeg ha Seb hoz haza valamilyen csajt, akkor őt nem piszkálják. – mondja duzzogva. Annyira szép még így is. Magamhoz ölelem és a vállát simogatom.
- Mert ő fiú és ő nem idősebb pasikkal állít haza. – mondom, amire kicsit el is neveti magát.
- Apuék igen akkor térnének ki a hitükből. – mondja nevetve.
Végül elbúcsúzunk egymástól és még egy csókot lopok tőle, majd szépen haza egyek, hogy kipihenjem magam én is, meg ő is.
~*~
Az elmúlt napokban találkozgatunk, de nem tudunk úgy, mivel általában most őt szólítja el a családja vagyis a testvére. Mindig ránk talál legyünk bárhol, vagy pedig telefonon rendeli haza Sarah-t. kicsit már engem is kezd idegesíteni, de nem szólok még bele, amint már látom, hogy szépségemnek is kezd elege lenni belőle, vagy nem akarja látni, akkor már én is bele fogok szólni elég kőkeményen.
Ma megbeszéltünk, hogy elhívom ebédelni, mert majdnem hogy csak ennyi szabad időm van, mert dolgoznom kell, de este is tudunk egy keveset találkozni, főleg, hogy vasárnap nem kell dolgozni vagy ha kell, akkor is otthon fogok.
Az étterem előtt állok és várom, hogy megérkezzen. Délre beszéltük meg és nekem 1-re vissza kell mennem a dolgozni. Ahogy telik az idő nem jön. Próbálom elérni telefonon, de nem veszi fel. Nem tudom mi történt vagy mi lett, hogy nem jött, de furcsa. Nem szokott ilyet csinálni vagy mindig szól.
1 óra előtt viszont vissza kell indulnom az irodába, így vissza megyek. Küldök egy sms-t Sarah-nak.
„Sajnálom, hogy nem tudtunk találkozni, de ha esetleg este szabad leszel, akkor átmehetek hozzátok egy kicsit. Csók Masamune”
Elküldöm, majd az irodába megyek és folytatom a munkát, amit abba hagytam. Igaz nem ettem semmit, de nem ez cseppet sem érdekel. Nem akartam Sarah nélkül enni. Nélküle nincs olyan íze az ételnek, mint akkor amikor vele eszem. Remélem minden rendben van vele, mert nem akarom, hogy baja essen.
|
| vicii | 2012. 03. 28. 18:50:15 | #20113 |
Karakter: Sarah Kandwell
Megjegyzés: Nővérkémnek)
Sokáig sétálunk kettesben a parton. Nagyon jól érzem magam vele, az idő pedig szinte szalad. Hamaorsan be is sötétedik, már csak néhány vörös fénysugár festi narancsosra az ég alját. Ajjajj... Anyuék még biztosan aggódnak.
- Lassan haza kell mennem.- mondom tétován, az órámra pillantva. Elég késő van... - Mert megint aggódni fognak értem.
- Hazakísérlek.- ajánlkozik rögtön, de csak megrázom a fejem.
- Nem szükséges, hazatalálok. Nem lesz gond.- utasítom vissza. Nagyon kedves tőle, de ha Seb újra meglátna vele a végén még olyat tenne, amit ő is megbánna...
- Nem szeretném, ha valami bajod esne. Meg így én is nyugodtabban fogok este aludni.- pillant rám magabiztosan. Közben az esti lágy szellő láthatatlan ujjaival gyönyörű hajába kap...
- Re... rendben.- mondom teljesen elvarázsolva. Annyira kedves és udvarias... még nem találkoztam hozzá hasonló férfival.
Közben tovább beszélgetünk. Persze csak hétköznapi, jelentéktelen dolgokról...
- Megérkeztünk.- sóhajtok fel mikor elérjük a házat, majd megállok vele szemben.
- Valamikor elvihetnélek, mondjuk vacsorázni?- kérdi kedvesen, én pedig teljesen belepirulok. Még sosem vitt el egy férfi sem vacsorázni...
Hevesen kezd el dobogni a szívem.
- Persze.- bólintok mosolyogva, majd előkutatom a zsebem mélyéről az egyik névjegykártyámat és átnyújtom neki. Ő óvón a tárcájába rejti... - Mit szólnál a holnaphoz? De még apuékkl is meg kell beszélnem.- mondom lelkesen. Minél előbb szeretnék újra találkozni vele.
- Rendben. Úgy néz ki nekem is jó a holnap.- bólint. - Akkor olyan 7 körül érted jövök.- mondja, én pedig biccentek. Már alig várom...
- Köszönöm a mai napot.- búcsúzok végül. Nagyon jól éreztem vele magam és remélem, nem ez volt az utolsó alkalom...
- Én köszönöm, hogy megtiszteltél értékes társaságoddal.- mondja egy olyan mosollyal, amitől majdnem elolvadok... teljesen elvarázsol.
Végül pedig hevesen dobogó szívvel, elpirulva hajolok hozzá közelebb. Valahogy szertném kifejezni, hogy mennyire boldog vagyok, és más nem jut eszébe... ezért ártatlan puszit hintek az arcára.
- Akkor holnap várlak.- mondom végül lesütött szemekkel, ám ekkor hirtelen kinyílik a hátam mögött az ajtó. Neee... Seb, pont a legrosszabbkor.
- Sarah merre voltál ennyi ideig?- kérdi dühösen, én pedig szomorúan felsóhajtok. Most komolyan miért kell ezt csinálnia minden alkalommal? Én sosem viselkedem ennyire ellenségesen a barátnőivel... - Gyere be.- mondja végül keményen.
- Jól van na, de nem látod hogy beszélgetek?- kérdem dühösen. Általában imádom őt, mert nagyon kedves, de ilyenkor egy kibírhatatlan bunkóvá válik...
- Igyekezz, anyu elkészítette a vacsorát.- mondja még, majd végül visszamegy a házba.
- Ne haragudj.- pillantok Masamunéra bocsánatkérően, nem tudom, mi ütött ebbe a bolondba.
- Nincs semmi baj ez nem a te hibád.- mondja kedvesen. Annyira örülök, hogy így gondolja... - De nem akarok nagyobb zűrt kavarni így jobb, ha megyek.- mondja, majd kapok én is egy puszit. - Szép álmokat. Szia.- köszön el, végül megfordul és elsétál, én pedig mosolyogva nézem távolodó alakját..
***
Másnap lassan beadagolom apuéknak, hogy hát van egy nagyon jóképű és végtelenl kedves srác, akit nagyon kedvelek és szeretnék elmenni vele vacsorázni...
Apu egy ideig csak csendben hallgat, aztán persze felteszi azt a kérdést, amitl a legjobban féltem.
- Mennyi idős?
Elhúzom a számat. Ettől féltem...
- 25.- bököm ki végül, mire csak nagyot néz. Jó, tudom, tényleg kicsit idősebb nálam... meg nem is volt eddig komolyabb pasim... de... de én akkor is nagyon kedvelem őt...
Végül órákon át tartó könyörgés árán elenged, a bátyám legnagyobb bánatára.
És ezt csakis anyunak köszönhetem. Az oldalamra állt és sikerült meggyőznie.
Azonban a dolgok nem pont úgy alakulnak, ahogy szeretném...
Masamune ténylg nagyon elfoglalt ember, é le kell mondania a randinkat a munkája miatt. Persze elfogadom, hiszen ez mindenkivel előfordulhat. Teljesen megértem a dolgot.
Aztán a második alkalomnál már elég szomorú vagyok...
Majd harmadnap ismét csörög a telefonom.
- Igen tessék?- szólok bele érdeklődve.
- Sarah Masamune vagyok.- szól bele egy kedves hang, nekem pedig rögtön gyorsabban kezd dobogni a szívem.
- Szia. Hogy vagy?- kérdem izgatottan. Már annyira szeretném látni...
- Ne haragudj, de a mai nap sem fog összejöni, mert rengeteg a munka és ma is 11-ig bent kell lennem.- mondja bűnbánó hangon, nekem pedig elakad a szavam.
Szomorúan hajtom le a fejem.
Ugye... ugye nem csak játszik velem...? Nem bírnám ki, ha csak szédítene...
- Ohh. Értem.- mondom végül, próbálok higgadtságot erőltetni magara, de nehezen megy. Kezdek tényleg nagyon szomorú lenni...
- Ígérem, hogy kárpótolni foglak érte és holnap, ha törik, ha szakad, akkor is elmegyünk rendben?- kérdi, de most már valahogy nem tudom annyira beleélni magam.
- Jó.- mondom halkan, nem sok bizakodással.
- Ne haragudj, de mennem kell dolgozni.- búcsúzik végül.
- Rendben. Szia.- köszönök el, majd bontom a vonalat és elpityeredve fekszem el az ágyon.
Hát ő is pont olyan lenne, mint a többi? Csak ígérgetni tud, mást nem...?
Miért vagyok ennyire szerencsétlen a pasik terén? Miért nem tudok kifogni egyetlen normális férfit...?
Aztán pár óra múlva csengetnek. Én a szobámban ülök, szomorúan írom a leckémet, mikor a bátyám felcsörtet a lépcsőn, majd bekopog.
- Gyere.- mondom, mire kinyitja az ajtót és egy nagy csokot, sötétkék rózsával állít be.
Teljesen elakad a szavam.
- Tessék. Ezt az a japán fazon küldte.- mondja a száját elhúzva, de én ragyogó arccal pattanok hozzá és veszem ki a kezéből a virágokat. De hát ez csodálatos!
Még egy kis bocsánatkérő kártyát is mellékelt hozzá. Most boldog vagyok... még soha, senkitől nem kaptam futárral virágot... ez annyira kedves...
Bármennyire is szomorú voltam eddig, ez egy csapásra elúzte a negatív gondolatokat. Újra reménykedem.
***
Másnap estefelé az ágyon elterülve épp egy versen dolgozok, mikor ismét megcsörren a telefonom.
- Igen?- kérdem halkan.
- Szia Masamune vagyok.- köszön, mire elmosolyodom. Már kezdek beletörődni, hogy soha nem tud rám időt szakítani. Talán a kapcsolatunk még azelőtt véget hogy elkezdődne?
- Megint dolgoznod kell?- kérdem szomorúan, előre sejtve a választ.
- Nem. Itt vagyok a bejárati ajtótok előtt és azt szertném, ha eljönnél velem vacsorázni, ha már nem ment el tőlem teljesen a kedved.- mondja halkan, én pedig nem akarok hinni a fülemnek.
Aztán széles, boldog mosoly kúszik az arcomra. Szó nélkül az ágyra dobom a telefonom, majd leszáguldok a lépcsőn. Seb csak csodálkozva néz rám, nem tudja, mi lelt. A bejárathoz rohanva szinte feltépem az ajtót és mikor meglátom Masamunét tétován ácsorogni, egyik kezében a telefonjával, a másikban pedig egy szál rózsával, boldog mosollyal vetem magam a nyakába.
Lihegek a megerőltetéstől, és kicsit szédülök is, de a boldogság minden mást elnyom bennem.
- Már azt hittem, sosem fog eljönni ez a pillanat.- súgom. Rettentően boldog vagyok.
Először csak meglepetten áll, majd tétován ő is átölel és elmosolyodik.
- Bocsáss meg, amiért ennyit késtem.- mondja végül, én pedig elpirulva elengedem. Zavartan hátra lépek, talán kissé elragadtattam magam...
Aztán mosolyogva felém nyújtja a rózsát.
Én pedig elpirulva veszem el tőle.
- Köszönöm szépen...- súgom a virágot csodálva, majd lehunyt szemekkel megszagolom... milyen csodálatos illata van...
- Akkor elvihetlek vacsorázni?- kérdi újra, én pedig zavartan tekintek végig magamon. Egy melegító van rajtam papuccsal...
- Öhm... néhány percet kérek csak, amíg rendbe szedem magam. Addig gyere be.- mondom végül. Csak reménykedni tudok, hogy ebből nem lesz semmi baj. Behívom az oroszlánok barlangjába...
Nahát... milyen fess ma. Öltönyt visel...
- Köszönöm.- bólint, majd utánam belép a házba, ahol már apám és a bátyám érdeklődve figyel. Bizonyára nagy feltűnést keltettem, miközben lerohantam a lépcsőn...
Végül nagy levegőt véve, a rózsámat szorongatva odaállítok eléjük, oldalamon Masamunéval.
- Apu, ő itt Masamune, már meséltem róla neked.- mutatom be bátortalanul udvarlómat. Jézusom, ez a sötét tekintet...
- Igazán örvendek. Sebastian Kandwell vagyok.- nyújt kezet egy hideg mosollyal.
- Én pedig Yokozawa Masamune. Örülök, hogy megismerhetem, uram.- ráz kezet vele Masamune félelmet nem ismerő mosollyal. Most tényleg merjem itthagyni őt ezzel a két férfiállattal...?
Ám ekkor legnagyobb megkönnyebbülésemre anyu is megjelenik, és mikor meglátja az öltönyös férfit, felcsillannak a szemei.
- Nahát Sarah! Ez a fess fiatalember lenne Masamune, akiről annyit meséltél nekem?- kérdi széles, kedves mosollyal, én pedig elpirulva bólintok. Bemutatkoznak egymásnak, majd anyu felhesseget a szobámba, én pedig már megnyugodva távozom. Most már biztos nem lesz semmi gond...
Megpróbálok minél hamarabb elkészülni.
Egy spagettipántos fehér felsőt veszek fel meg egy halványlila, térdig érő szoknyát, aminek csipkés körben az alja. Majd egy kis lapossarkú cipőcskét.
Mozart nyávogva toppan elém, majd a lábamnak dörgölőzik, én pedig kuncogva simogatom meg.
- Eljött a várva várt nap, cicuskám... szurkolj nekem...- súgom neki.
Közben a rózsát is vízbe teszem, majd nagy levegőt véve sétálok le a földszintre. Szerencsére anyu nagyon jól a kezében tartotta a helyzetet és ahogy elnézem, még vér sem folyt szóval ezt egy sikeres bemutatásnak könyvelhetjük el...
Mikor Masamune megpillant, felcsillannak a szemei és azonnal felpattan.
- Sarah... gyönyörű vagy.- bókol kedvesen, én pedig elpirulva sütöm le a szemeimet, miközben megállok előtte.
- Köszönöm...- súgom halkan. - Akkor... majd jövök.- búcsúzok végül a többiektől.
- Érezd jól magad kincsem. Ön pedig, fiatalember, vigyázzon a kislányomra és hozza haza épségben.- mondja anyu Masamunéra kacsintva, aki jókedvűen felnevet. Bizonyára már összebarátkoztak.
- Természetesen, asszonyom, egy haja szála sem fog meggörbülni.- ígéri meg, majd a karját nyújtja én pedig belé karolok, majd távozunk. Apa és Seb persze lángoló tekintettel kísérik szemmel, ahogy Masamune kinyitja nekem a kocsi ajtaját, majd beül ő is a volán mögé és elindulunk...
- Szóval, ugye nem ijesztett meg nagyon az apám és a bátyám?- kérdem már előre félve a választól.
- Ugyan, engem néhány szóval és pillantással nem tudnak megijeszteni.- mondja mosolyogva, én pedig megkönnyebbülten felsóhajtok. Reménykedtem...
Majd megérkezünk az étterembe. Nekem már a bejáratnál elakad a lélegzetem... ez a hely annyira puccos... biztosan nagyon drága is lehetett...
- Ez... ez túlzás... ez biztosan nagyon drága volt. Nem kellett volna...- súgom teljesen elvarázsolva, de csak kedves mosollyal kezd noszogatni a bejárat felé.
- Ugyan, ez a legkevesebb, amiért annyiszor el kellett halasztani a randevúnkat miattam.- mondja, én pedig ismét belékarolok. Bemegyünk, a pincér pedig elvezet minket az asztalunkhoz. Masamune udvariasan kihúzza nekem a széket. Egyre jobban zavarban vagyok...
- Ez... ez annyira csodálatos... én... teljesen elvarázsoltál.- mondom végül mosolyogva, őszintén...
|
| oosakinana | 2012. 03. 26. 19:55:45 | #20086 |
Karakter: Yokozawa Masamune
Megjegyzés: (Hugimnak)
Másnap munka után megint a partra megyek. Kicsit reménykedek, hogy megint ott találom Saraht. Jó lenne beszélgetni vele. Kedves lány és felé most nem félek közeledni. Kíváncsi vagyok, hogy vajon tényleg alakulna-e közöttünk valami.
Éppen közeledek a part felé, amikor ő is észrevesz, mintha várt volna rám. Ez nagyon jól esik és el is mosolyodok, főleg, amikor integet felém.
Ahogy megindul felém megállok és csak kedves mosollyal az arcomon várom őt.
- Szép estét, Masamune. – köszön mosolyogva, amit viszonzok, ő meg elpirul. Olyan kis édes ilyenkor.
- Szép estét, Sarah. - viszonzom köszönését.
- Még egyszer bocsánat a bátyám miatt. Csak tudod, ő amolyan javíthatatlan nagytestvér. Túlságosan is aggódik miattam. – neveti el magát zavartan, de csak a fejemet rázom.
- Ugyan, a testvéreknek az a dolga, hogy vigyázzanak egymásra. – állapítom meg, majd megállunk, hogy a csodálatos látványban csodálkozzunk, amit a lenyugvó nap idéz nekünk.
- De ő néha tényleg túlzásba viszi, ennyire azért nem kellene óvnia. – sóhajtja el magát, miközben a haját igazítja. - Ezzel alaposan megnehezíti a dolgomat... – bosszús hangjára felvonom a szemöldökömet.
- Megnehezíti? – kérdésemre bólint.
- Tudod... az ismerőseim többsége tart Sebtől, és talán okuk is van rá... ezért a fiúk nem nagyon mernek közeledni felém. – meséli lesütött szemekkel, majd leguggol, és egy fadarabbal kezdi el piszkálni a homokot. Így is látni rajta, hogy zavarban van, de egyre jobban kezd megtetszeni és szeretném még nagyon sokat látni.
- Csak mert gyávák. – jelentem ki, mire meglepetten tekint fel rám gyönyörű szemeivel. - De egy ilyen bájos hölgyért megérné a harc. – mondom őszinte érzéseimet halvány mosollyal, amire ismét zavarba jön.
- Köszönöm... zavarba hozol... – mondja kuncogva, de mintha érezném, hogy legbelül nagyon jól esik neki, vagyis látom rajta, mert rá van írva az arcára.
- Mennyi idős vagy? – kérdezek rá, mert sajna ha túl fiatal hozzám képest, akkor nem lehet köztünk semmi, mert nem hogy a szülei tiltanák, de az én ügyvédi pályámnak se tenne jót és simán lecsuknának. Kérlek csak légy 18 vagy annál több.
- 18. És te? – hu. Megkönnyebbülés. Így semmi akadálya, hogy legyen köztünk valami.
- 25. – mondom, amire kicsit elgondolkozik. Remélem, nem most akar visszakozni, mert akkor komolyan falnak megyek és akkor az összes nőben elveszítem a bizalmam arról nem is szólva, hogy akkor nemet váltok.
- Masamune... lenne kedved... szóval lenne kedved máskor is találkozni...? – kérdezi teljesen paradicsom vörös arccal, amin elmosolyodok. Nem mer felnézni rám. Lehet, félne az elutasítástól? Lehet, olyan lenne, mint én?
- Szívesen randiznék veled máskor is. – válaszolom mosolyogva, amire ő is elmosolyodik. Nagyon szép, amikor mosolyog. Olyan jól áll neki, hogy menten letámadom.
- Nagyon örülök. – súgja, majd feláll és tovább sétálunk kettesben a parton.
Addig sétálunk és beszélgetünk, amíg teljesen besötétedik.
- Lassan haza kell mennem. – néz az órájára. – Mert megint aggódni fognak értem.
- Hazakísérlek. – jelentem ki, de egyből tiltakozni kezd:
- Nem szükséges, haza találok. Nem lesz gond.
- Nem szeretném, ha valami bajod esne. Meg így én is nyugodtabban fogok este aludni. – nézek rá, majd a szél belekap a hajamba. (Pusap hatás XD)
- Re… rendben. – egyezik bele, majd elindulunk a házuk felé, de még mindig beszélgetünk. Még komolyabb dolgokról nincs szó közöttünk, csak átlagos dolgokról, majd holnap vagy valamikor tudunk másról is beszélni.
Amint megérkezünk, megáll én meg vele szembe.
- Megérkeztünk – áll meg és a házra néz.
- Valamikor elvihetnélek, mondjuk vacsorázni? – teszem fel a kérdést, ami eddig forgott az agyamba.
- Persze. – mondja kipirulva, majd kapok egy névjegykártyát tőle, amit gondosan a tárcámba teszek. – Mit szólnál a holnaphoz, de még apuékkal is meg kell beszélnem. – válaszolja, aminek örülök.
- Rendben. Úgy néz ki nekem is jó a holnap. – egyezek bele. – Akkor olyan 7 körül érted jövök. – mondom neki, amire bólint egyet.
- Köszönöm a mai napot. – néz rám hálásan.
- Én köszönöm, hogy megtiszteltél értékes társaságoddal. – mosolygok rá és meglepetésemre közelebb hajol. Eleinte nem tudom, mit szeretne, de várok a végéit.
Ám ami nagyon jól esik, hogy nem tolakodóan csókot adott, hanem egy puszit kaptam az arcomra, ami nagyon jól esik, és teljes szívemből elmosolyodok.
- Akkor holnap várlak. – szakít ki az álomvilágomból, de egyúttal nyílik is az ajtó.
- Sarah merre voltál ennyi ideig? – jön ki megint a testvére. – Gyere be. – Szól rá, mintha a kutyája lenne, de ez nekem egyáltalán nem tetszik, de még nem mondhatok semmit, majd ha komolyabbra fordulnak a dolgok és összejöttünk, akkor védhetem csak meg. Addig nem szeretnék olyat tenni, amivel esetleg árthatok.
- Jól van na, de nem látod, hogy beszélgetek? – szól rá, mire csak fújtat egyet rám.
- Igyekezz, anyu elkészítette a vacsorát. – becsukja az ajtót, és megint magunkra hagy.
- Ne haragudj. – mondja sajnálkozva.
- Nincs semmi baj ez nem a te hibád. – mondom kedvesen – De nem akarok nagyobb zűrt kavarni így jobb, ha megyek. – most én adok az arcára egy puszit. – Szép álmokat. Szia. – megfordulva veszem a hátam felé az irányt, hogy kipihenjem magam, mert holnap hosszú napom lesz.
~*~
Az elkövetkező napok viszont nem úgy alakulnak, ahogy szeretném. Nagyon sok munka jött be és naponta este 11-ig dolgoztam. Mindig fel kellett hívnom Sarah-t, hogy elhalasszam a találkozónkat, aminek nem örülök, de ha nem csinálom meg a munkámat, akkor nem lehetek ügyvéd.
Ez most a harmadik nap, amikor felhívom. Csörög.
- Igen tessék? – hallom meg csodálatos hangját.
- Sarah Masamune vagyok. – mutatkozok be.
- Szia. Hogy vagy? – kérdezi lelkesen. Hát igen én is lelkes lennék, ha nem a munkámmal kéne foglalkoznom.
- Ne haragudj, de a mai nap sem fog összejönni, mert rengetek a munka és ma is 11-ig bent kell lennem. – mondom szomorúan, amit pár perc néma csend követ.
- Ohh. Értem. – hallom, hogy teljesen lelomboztam.
- Ígérem, hogy kárpótolni foglak érte és holnap, ha törik, ha szakad, akkor is elmegyünk rendben? – kérdezem tőle.
- Jó. – cseppet sem lelkes, de mondjuk az elmúlt napok után nem is csodálom.
- Ne haragudj, de mennem kell dolgozni. – mondom szomorúan, mert csak ennyis szabad időm volt.
- Rendben. Szia. – mondja röviden és ki is nyomja. Az én szívem elfacsarodik, de nem tudok mit tenni.
Felhívom még gyorsan az egyik haveromat, aki virágkereskedésben dolgozik és tudom, hogy készítenek kék rózsát. Egy csokorral készítettek neki, meg egy kis kártyát is hozzá, hogy nagyon sajnálom a mai napot, de holnap már tényleg elmegyünk és legyen nagyon szép.
Amint ezt elintézem, már teszem is le a telefont és megyek tovább dolgozni.
~*~
Másnap szerencsére már tényleg el tudok menni. Hazaugrok, letusolok, majd egy elegáns öltönyt veszek fel. Kocsival a házuk elé hajtok, majd amikor megállok egy szál vörös rózsával a kezemben állok meg az ajtajuk előtt, de nem kopogok. Csak neki szeretnék szólni, ezért felhívom.
- Igen? – hallom a szomorú hangját.
- Szia Masamune vagyok. – köszönök neki.
- Megint dolgoznod kell? – teszi fel már előre szomorúan a kérdést.
- Nem. Itt vagyok a bejárati ajtótok előtt és azt szeretném, ha eljönnél velem vacsorázni, ha már nem ment el tőlem teljesen a kedved. – mondom komolyan és várom, hogy mit fog erre reagálni, miközben a rózsát is a kezemben szorongatom.
Szerkesztve oosakinana által @ 2012. 03. 26. 19:56:21
|
|
