Szóval ennyi volt. Kezd egy kicsit megártani az alkohol, pedig isten az atyám, hogy soha nem ittam még ilyen keveset. Maevi egy székről búcsúzik el mindenkitől, néhány testőr a nyitott ajtónál állva igazítják útba a távozó fiatalokat. Hát legalább az megnyugtat, hogy nem fogok eltévedni és egész éjjel az épületben keringeni. Az nagyon kínos lenne, pláne, hogy ki tudja, lehet csak egy ajtónyira lennék az alvó Maevitől. Te milyen egy idióta vagy Babi!!! Ha most egy mangában lennék, most vágna fejbe saját skizo vadállat énem egy serpenyővel! Hiszen most is milyen közel van, én meg holnap talán még az arcára sem fogok tisztán emlékezni.
Lassan indulok kifelé, és egyáltalán nem egyenesen. Ami nem is az én hibám, a körülöttem elszáguldozó még nagyon aktív party arcok folyamatosan félre löknek. Bunkók.
-Te hová mész? – Maevi kíváncsian hajol felém, olyan aranyosan, hogy már azt is elfelejtettem, hogy egyáltalán elindultam valamerre.
-Hát én… gondoltam… - talán arra, mutatok a kijárat felé valamerre.
-Nem. Még nem táncoltunk eleget… - nem is táncoltunk, talán azért.
Újra elindul a zene más, mint ami eddig szólt, és nem is olyan hangosan, kellemes hangulat lesz úrrá rajtam tőle.
Táncolni hív. És ha nem tudnám, hogy csak én vagyok a szobában egyedül vele, azt hihetném, hogy csak egy színpadi előadást látok. Hamiskás mosollyal ugyan, de csak nekem szól minden mozdulata. Elönt a boldogság. Visszamosolygok rá és pukedlizve nyújtom felé a kezemet. Megfogja és magához húz. Összesimulva mozdulunk a lágy ritmusra, szinte ringatjuk egymást.
Istenkém, ez annyira jó így. Életem legjobb estéje, még mindig olyan nehéz elhinnem, hogy megtörténik. Ha nem lennék ennyire elbódulva, most biztosan elbőgném magam. Még jobban mellkasába fúrom a fejem, mert rettegek attól a gondolattól, hogy ennek egyszer vége kell szakadnia. Ruhájába kapaszkodok, és talán tudja mire gondolok, mert az eddig csak hajam végével babráló keze most teljesen tincseim közé furakszik.
Már éppen emelném a fejem, hogy a jelenleg kék szemébe nézzek, amikor megérzem zsebembe remegni a telefonomat. Folyamatosan rezeg, majd egyszer csak Maevi egyik kedvenc számának taktusai is felhangoznak. Ez a csengőhangom és most teljesen beégetett. Totál vörös fejjel kapom fel a tekintetemet, de csak egy nagyon vigyorgó cuki japán sztárt látok magam előtt. Gyorsan előveszem az eddig rejtett készüléket. Barátnőm hív. Ezerrel kezd pörögni az agyam arról, hogy felvegyem-e és mit mondjak neki. De Maevi megoldja helyettem ezt a próblémát is.
-Konbanwa! Maevi desu.
Akkorára tágulnak a pupilláim, mint egy leveses tányér, a levegő félúton elakadt a torkomban valahol középen, és a hang, mint olyan ezennel megszűnik létezni számomra. Kedvesen mosolyogva nyújtva vissza a telefont, olyan természetességgel, mintha ezt mindennap eljátszanánk. Remegve emelem a fülemhez, de semmit nem hallok. Csak onnan tudom, hogy még a vonalban van, hogy nem sípol és világít a mobilom.
-Ha-hallo? – próbálok a legértelmesebben kommunikációt kezdeményezni. Már épp reményemet veszteném, és kezd felül kerekedni bennem egy kis düh morzsa, hogy most jól megmondjam a vicces srácnak, hogy ilyet sehol sem illik, mikor mégis megszólal a vonal másik végén valaki teljesen idegen.
-Mindjárt visszahívlak.
-ÖH… jó.
-Ő volt az?
-I.igen. – és ezennel meg is szólalt az a sípoló hang, amitől annyira tartottam.
Kissé dühösen trappolok az éppen italt töltő énekes felé.
-Megijesztetted! – förmedek rá, bár van egy olyan apró sejtésem, hogy inkább tűnők aranyasnak, mint mérgesnek. Semmi vádló hang nem volt ebben az egy szóban. Mért is próbálkozom olyasmivel, amit még soha nem használtam.
-Én azt hittem örülni fog. – mondja olyan ártatlan arccal, hogy most még azt is elhinném neki, hogy értem Japánt is a szomszédba hozza.
-Hát épp ez az! Azt hiszem most rekedtre sikítozza magát az ágyán ugrálva. - Maevi olyan jó ízűen nevet fel, amilyet még soha nem volt szerencsém hallani tőle, pedig rengeteg élő felvételt megnéztem róla. De mindenhol csak valami megjátszott idióta bohóckodásra futotta.
Ismét villogni kezd mobilom a kezemben. Félszegen emelem fel, és felé nyújtom, inkább, minthogy kikapja. Szeretném én, hogy beszéljenek ők ketten egymással?!
- Háát... én nem igazán tu... - dadogja piros pofival. Felnevetek, és a felállok vele.
- Naa... Menni fog - nézek rá ellenállhatatlan cicaszemekkel. Siker, elolvad mint a vaj és megindul a táncolók közé. Bénácskán fordul felém, és simul karjaimban. Olyan kis aranyos. Dúdolgatok egy új, épp készülő számot amihez ihletet kaptam, talán a hajának illata miatt. Bohóckodok két kört, majd besöpörve a gratulációkat besöpörve Babihoz fordulok. Végre már nem velünk foglalkoznak, így szorosabban magamhoz húzom, és szép szemeiben elmerülhetek. Olyan kis helyeske, és azt hiszem meg fogom csókol...
- Maevi.
- Hm? - fordulok a hang felé. Testőröm az.
- Vége a bulinak, a szálloda vezetősége kéri. - Bólintok, és elengedem Babit, felállok egy székre, a zene elhallgat.
- Srácok, kösz hogy eljöttetek, szeretlek titeket. És most vége a bulinak!
Vidám tapsolás, hangos sziázás és elindulnak az ajtók felé. Babit az ajtónál érem utol.
Becsukódik az ajtó, és kettesben maradunk a hodály lakosztály közepén. Utálom a magányt. Utálok egyedül lenni.
Visszakapcsolom a lejátszót, halk és kellemes zenére és elé lépek, kezemet egy színpadias mozdulattal nyújtva felé, ahogy a profi táncosok teszik. Pimasz kis mosolyom és ravaszul csillogó szemeim azonban megtörik a mozdulat hatásfokát. Sebaj...
Azt hiszem megállt az agyam valahol a liftbe szállás alatt, mert, hogy csak egy valaki tölti ki egészen, az is biztos. Esélyem sincs, hogy gondolkodjak, pláne nem tiszta fejjel, mert ez a személy vészesen közel van hozzám, én pedig a lehető legkukábban nézek fel rá. Babi, szedd már össze magad!
Korholom magam, de hát mit tehetnék, ha Maevi éppen a fülembe sustorog, puha arca az enyémhez ér, fanyar illata pedig életem végig elmémbe issza magát. Barátnőim most tuti úgy fejbe vágnának, mint annak a rendje.
-Sok időnk van, és én minden kérdésedre válaszolni fogok. De előbb táncolni szeretnék veled… - velem? De hát én nem is tudok táncolni.
Fakadok sírva, csak úgy magamban, hogy ennél lehetetlenebb helyzetbe már nem is kerülhetek. Mi lesz itt? Jézusom, ez kérdés lehet?! Hát jól van, tudom mi lesz itt, és önként sétálok bele, minden vágyam, vagyis azt hiszem. De ki ne tenné?!
Nem szokványos gondolatsoromat vékony ujjai és keze szakítja meg, amint derekamra csavarodva tart maga mellett. Bekísér és magával húz. Azt sem tudom melyik emeleten vagyok egyáltalán, vagy kik azok az emberek akikkel ő éppen puszilkodik és pacsizik. Mindenki nagyon jól érzi magét, Maevinek is nagyon jó kedve van és ez valamelyest rám is átragad. Kicsit oldottabban követem, igaz nem is tudok mást tenni, mert ragaszkodik a kezemhez, egy pillanatra sem engedi el, az már persze mellékes, hogy ha elengedne is ugyan úgy fognám tovább, mert az enyém is ragaszkodik az övéhez.
Kapok egy italt a másikba és egy helyet az ölében. Csak hogy oldjam zavaromat ízlelgetem a gyümölcsös enyhe alkohollal megspékelt szép élénk színű üdítőmet és hogy még véletlenül se az énekesre figyeljek, neki állok feltérképezni a körülöttünk szórakozó népes társaságot. Nagyrészük az ő sleppjéből való, valamelyest mindegyik arra hajaz, hogy Maevi stílusából lopjon egy picit. De vannak itt koncert helyszínes staffok, velük kéredzkedő cicalányok, Maevi staffosok, öltönyös emberek, és testőrök. És igen, még az a bizonyos is, akit látásból már én is ismerek. Szemben velem a sarokban áll, és egy staffossal beszél, akit csak azért ismerek fel, mert ott lóg az oldalán a Csarnokos belépő. Ezek szerint csak utolért. Azt hiszem nem szívleljük egymást kölcsönösen. Hogy ő miért nem, azt nem tudom, én azért nem, mert ő nem! Hirtelen eltakarják előlem a hegyomlást, amit nem is bánok, mert sötét szúrós szeme már átégetett. Így viszont nem marad más választásom, minthogy elkezdjek arra figyelni, ami körülöttem van. Olyan tipikus, hogy ha egy japán Magyarországon angolul beszél, akkor tuti elhadarja. Úgyhogy nem sok mindent értek, de ezek az utálkozó szemek nagyon árulkodóak.
-Táncolsz velem? – suttogó hangja végig bizsergeti a bőröm, ahogy felkúszik tudatomig. Teljesen beleborzongok.
De nincs az a magyar isten, hogy én itt mindenki előtt és legfőképp ő előtte égessem be magam teljesen. Villámsebesen húzom le a maradék italomat, jelezve, hogy én most nagyon határozott leszek és felé fordulva megmondom neki, hogy engem bizony még egy nekem írt dallal sem vehet rá.
-Háát… én, nem igazán tu… - hebegem hasonló élénkpirosas színben, melyben nem rég még koktélom pompázott, de jó kedvű kacagása kibillent határozottságomból.
Velem együtt feláll, majd gyengéden lecsúsztat, hogy a saját két lábamon is megálljak. Ez már a tánc?
Gyengéden, de annál céltudatosabban vezet a tömeg által kijelölt ideiglenes tánctérre. Még mindig ugyan az a lassú szám szól, úgyhogy vagy mi vagyunk nagyon gyorsak vagy a zene nagyon lassú.
-Naa… Menni fog. – olyan édes szemekkel néz rám, hogy ha még józan lennék se tudnék neki ellen állni, nem hogy így, kicsit már ittasan.
Minden bátorságomat összeszedve bólintok egyet merészen és a nép felé fordulok. Szorosan mögöttem jön, egyik oldalról derekamat tartja, másikon kezemet fogva igazit a helyes irányba. Mért pont a legeslegközepébe bele? Sopánkodok, majd egy kétségbe esett szemforgatás alatt fordulok felé, talán kicsit túl gyorsan is, mert egyenesen mellkasának csapódom. Mint minden ezen is csak nevet. Azt hiszem kétségkívül jól érzi magát mellettem. Átkarolom, ott ahol tudom, összevissza mindenhol, de végül úgy döntök, hogy egyik kezemet mindenképp mellkasán szeretném tudni. Rejtély, hogy mért.
Összesimulunk és én rábízom magam. Úgyhogy ha dőlünk az, az ő hibája lesz, és ha a lábára lépek, az is. Dudorászik, néha nem is a dalt énekelgeti, csak valami fülébe kúszott ismeretlen dallamot. Folyamatosan elmosolyodom, mikor meghallom, milyen jól elszórakoztatja magát, végül már nem bírom, és elemelve fejem felnézek rá. Vicces arcot vágva pilláz vissza, mire kezemet felkapva kuncogok. Mutogat, meg pantomimmel folyamatosan szórakoztatja az őt figyelő közönséget, vagyis engem és néhány körülöttünk álló nevetgélő lányt. Lehet, hogy csak én képzelem, de mintha végig engem nézne. Egy idétlen tánccal fejezi be produkcióját. Elismerően tapsolok neki, és még egy gratulációs puszit is kap tőlem az arcára, hogy még véletlenül se vegyem kedvét a további fellépések elől. Keze tarkómra csúszik, így kényszerítve, hogy ne növeljem a távolságot. Megbabonázva nézem kék kontaktlencsés szemét miközben kezemmel felsőjébe kapaszkodva próbálok egyenesen megállni. Azt hiszem akadt némi kis koordinációs képességbeli zavarom. Zavartan figyelem mosolygós arcát, el-elkapva rólam a tekintetemet. Hirtelen félre fordul, és felemelkedik tőlem. Értetlenül nézek arcára, majd onnan át testőrére, aki mellette áll és épp hozzá beszél. Már semmivel sem lesz ez az ember nekem szimpatikus bármennyire is próbálkozik. Maevi oldalához dőlök, aki kedvesen átölel és magához szorít.
- Még szép - válaszolom én is japánul, majd figyelem ahogy ő ujjacskáival szorgosan pötyög a telefonján. Oda is hajolok, de hát nem beszélem a helyiek nyelvét, a betűik pedig nekem kíniak.
- Csak írok a barátnőmnek, hogy már nem megyek vissza.
- Akkor velem jössz? - vigyorgok rá, fejemet félrebillentve.
- Ö...i...igen.
- Helyes. - Hátradőlök kényelmesen, és őt nézegetem. Tetszik, hogy nem csimpaszkodik rám és hasonlók, hanem ilyen kis félénk. Ritkán látok normális lányos reakciókat mostanság.
Végig gördülünk egy szép folyó mentén, majd az elegáns felsőkategóriás szálloda előtt kiszállok és kikanalazom a hölgyet is, aki csodálva nézi az épületet.
- Tetszik? - kuncogom halkan a fülébe. - Nézzük meg belül milyen lehet...
Elkezdem befelé húzni, és amíg elérünk a liftig, rám zúdít egy rakás kérdést, akár egy kislány. A rajongók, a szállás és a következő helyszín, a hajam és még ki tudja mi... Jókedvűen nevetek fel. Megszeppenve pislog rám, amikor becsukódik a liftajtó. Kettesben maradtunk, hiszen a testőreim lemaradtak, így mielőtt becsukódott az ajtó, még láthatták ahogy kinyújtom rájuk gúnyosan a nyelvem.
Babi felé fordulok, tenyerem pedig a lift falán csattan a feje mellett. Nagyon közel hajolok hozzá, arcomat az övéhez simítom és mélyen magamba szívom az illatát.
- Sok időnk van, és én minden kérdésedre válaszolni fogok - súgom neki. - De előbb táncolni szeretnék veled...
Halk csilingeléssel nyílik az ajtó, és derekát átkarolva vezetem megkövült kis testét. Kissé ledöbbent a kis édes. Talán tudatosult benne, mit is akarok tőle, de hát bizonyára nem ostoba. És ki tudja... lehet hogy arra nem is kerül sor. Nem vagyok kangörcsös típus, néha egy kellemes beszélgetés vagy jó bulizás többet ér egy gyors numeránál.
Nyílik a lakosztályom ajtaja, és arcunkba csapódik a hangos zene, valamint a bent bulizó társaság zaja. Már javában tart a buli, és én hangosan vidáman rontok be, körbepuszilgatom a népet, miközben a kis karcsú, fehér kezecskét egy pillanatra sem eresztem. Nehogy elvesszen szem elől.
Valahonnan kerítek két pohár koktélt, egyiket a kezébe nyomom, majd egy kanapé felé sétálunk. Azonnal szorítanak nekem helyet, őt pedig egyszerűen csak az ölembe ültetem. Miközben kortyolgatja az italát, és nézelődik, lábai pedig a zene ütemére topognak, én megszívom a szívószálat és elégedett sóhajjal simítom meg szép haját. Körünk gyűlnek páran, és hallgatjuk vicces sztorijaikat. Két lány is bepróbálkozik nálam, akik a zenekarral juthattak be ide, de nem foglalkozom velük. Megsemmisítő pillantást vetnek az ölemben ülőre, és lelépnek. Halkan kuncogva ölelem át Babi derekát és a füléhez hajolok. Kellemes lassú szám megy... pont jó.
-Még szép. – istenem, de édes. Pedig nem is kell már neki kíséret. Jaj, csak ne ismerjék fel, rimánkodok magamban. Mert az egy dolog, hogy őt letámadják és akkor tuti, hogy nem jut haza, ami félig jó, mert akkor egész éjjel bámulhatom (nem mintha eddig mertem volna) viszont rossz is, mert ha nem is lincselnek meg, de elszakítanak tőle és akkor nem foghatom a kezét. És akkor majd később lincselnek meg és faggatnak egész éjjel. Dilemma, de azért ne ismerjék fel.
-Baszus. – a harmadik imám második sorát szakítja félbe ezzel a rövid, ám lényegre törő szóval, úgyhogy előre nézek, oda ahova ő is. Világossá válik, hogy bizony hátulról sem fogunk bejutni. Hát ilyen kitartóak vagyunk mi rajongók.
-Most mi lesz? – kérdezem tanácstalanul.
-Semmi. – és megyünk is tovább a csarnok felé.
Túlságosan sokkolva vagyok ahhoz, hogy komolyan belegondoljak, h mi folyik körülöttem. Például… ÉnMAEVI kezét (!) fogva sétálok egy parkban!!! Szóval azért ez elég durva!! Ő meg mit csinál? Neki áll japánul beszélni telefonon.
Felsóhajtva könyvelem el, hogy én szeretnék tudni japánul. És mire végig gondolnám, hogy mi az ára annak, hogy ez teljesülhessen, hirtelen Maevi jól ismert kamerájával találom szemben magam. A kamerát felém fordítja, hozzám hajol, arca simogatja az enyémet. Jézusom, ugye nem azt tervezi, amire gondolok???!
-Bemutatom Babit – de, azt tervezte… - a hős megmentőmet. Köszönöm neki, és hálám üldözni a síron túl majd. – lesápadok, kezeim hipergyors reakcióban ként takarnak el a kamera másik felétől, miközben én magam kedves szavait halva zavarba jövök. Ez lökött.
-Igazán semmiség… - motyogom, közben pedig próbálom mindenhogy eltakarni magam. Ha ez a video felkerül a netre és meg tudják, hogy én vagyok, akkor nekem másnap végem lesz. Szörnyű vég.
És… és…jézusom. Azt hiszem hívőnek kéne lennem, vagy legalább megpróbálkozni vele, annyiszor mondtam már, ideje lenne egy miatyánkot is csakhogy teljes legyen.
De Jézusom, hát megpuszilt!! Az a gyönyörű íves huncut szája a bőrömhöz ért, szinte lángra lobbantja. Még a szexy piercingjét is érzem. A kóma most már fix, a kérdés az, hogy meddig tudom az ébredést elodázni.
Közvetlen elénk egy zárt autó gördül ebben a pillanatban, benne pedig egy nagydarab pasi morcos fejjel bámul ránk.
-Még egyszer kösz mindent.
-Szí…szívesen… - rebegem vissza neki angolul.
Várom, hogy beszálljon, de inkább csak engem néz. Zavaromat kíváncsiságom gyűri le, és inkább ráfigyelek, vajon mit akarhat.
-Tartok egy kis after party a szállodában… nincs kedved csatlakozni? – elkerekednek a szemeim, először nem is értem tisztán mit mond.
Ismét megfogja kezem, és maga után húz a kocsiba, pedig nem is válaszoltam. Most mit, most mit… most mit csináljak? Kapkodom összevissza a szemem, egymás mellé rántom térdeimet, miközben Maevi még mindig a kezemet fogja. Ha ezt most kihagyom, azt egész életemben bánni fogom, de ha meg vele megyek, akkor ki tudja mi fog történni és ha most még csak a legjobbra is gondolnék – ami egyébként néző pont kérdése- én akkor sem vagyok olyan, és az ilyen helyzetek sem jellemzőek rám.
Vigyorogva ül mellettem, gondolom várja, hogy mit mondok. Válaszra nyitom a szám, de testőre megelőz és hang szintjéből ítélve nem baráti szavakat morog Maevi felé.
Időhúzásképp, meg mert egyébként is kell, előveszem a telefonom és írok egy smst anyukámnak, meg barátnőmnek is. Előbbinek, hogy tovább maradtunk és nem tudom pontosan mikor megyek haza, utóbbinak, hogy ne várjon rám tovább, mert már biztos nem megyek vissza és hogy mindent elmesélek neki és ne haragudjon rám, és még egy TEATYAÚRISTENt is utána szúrtam, úgyhogy van egy olyan sejtésem, hogy még az este folyamán valamikor fel fog hívni.
Maevi felém fordul, testőrével nem is törődik tovább, kíváncsian figyeli telefonom kijelzőjét.
-Csak írok a barátnőmnek, hogy már nem megyek vissza. – magyarázom neki az ismeretlen szavakat.
-Akkor velem jössz? – A vigyorgó.
-Ö…i..igen – bólintok félszegen. Még mindig nem vagyok biztos abban, hogy ez egy jó ötlet volt-e tőlem, de csak azzal tudom magyarázni a cselekedeteimet, hogy ilyen alkalom csak egyszer adódik az ember életében, és ez az élet most ráadásul még az enyém is! Most komolyan. Normális lennék ha ezt kihagynám? Neeeem. És egyébként is, fangörl vagyok, vagy mi, ezzel szerintem mindent magyarázz.
Sikeresen meggyőztem magam, így a továbbiakban már nyugodtan ülök a fenekemen fel-fel pillantva „elrablómra”. Örül a hírnek, vagy legalábbis úgy látom rajta. De mivel nem vagyok képes huzamosabb ideig őt nézni, gyorsan visszakapom a tekintettem öö, valahova máshova. A marcona nagyemberre, az ablakon túl elsuhanó világra, fekete cipő három csíkos fehér jelére. Maevi ismét idegen nyelvi társalgásba kezd gorillájával, addig én lightos szégyenbe vonulok. Az hagyján, hogy nem tudok hozzá szólni, és három szónál még nem voltam képes többet kinyögni neki, holott mennyi sok kérdésem lenne, de az meg milyen gáz, hogy a hónapok óta áhított férfi mellett ülök egy zárt helyen, és bazd meg még csak rá se merek pillantani. Most nyál csorgatva kéne bámulnom… könyörgöm… vagy legalább pár percig nézni arcának lágy, már-már nőiesen szép vonásait, ajakpiercingjének csillogását, orrának pisze ívét. Ehhez képest mekkora szám volt amikor…
gondolatom meg szakadt, mivel a kocsi is megállt, Maevi meg szinte kipattan az autóból.
Visszafordulva nyújt kezet nekem, és tart meg, hogy könnyebben kitudjak szállni. Az udvarias.
-Köszönöm. – bólintok felé, már a járdán állva. Az épület, ami pedig előttem van nagyon is ismerős. Híres szálloda itthon és én még életemben nem voltam a kapuján belül. Áhítozva nézek fel, pedig nem vagyok egy hotel mániás.
-Tetszik? – Maevi kuncog a fülembe. – Nézzük meg belül milyen lehet… - kivételesen nem húzzuk egymást. Kérdések tömkelege önti el az agyam, mire észbe kapok már fel is tettem őket.
-És a rajongók…? Hogy hogy megszálltatok…? És a következő helyszín…? – értetlenül pislogok rá, melyre jó kedvű nevetés a válasz. Most valami butaságot mondtam?
Elégedett mosollyal sétálok ki, a szöszit a kasszánál hagyva. Elindulok valamerre. Ha nem találok vissza, úgyis elkezdenek keresni a testőrök, szóval nem izgat. A cigim annál inkább. Kicsomagolom az atombiztos műanyagból, és kibontom, de kivenni már nem tudok, mert egy kéz kulcsolódik a csuklómra, és vonszolni kezd. Hö?
- Arra - mondja az előbbi szőke. Hagyom húzni magam, és meg kell mondanom, kezének érintése több mint baró. El sem engedem. És bingo, már a csarnoknál is vagyunk, de a sok csaj ott nyüzsög. Nyilván a távozásomat várják.
- Öhm... azt hiszem, itt nem mehetsz át - fordul felém a kis édes. - Vagy itt szeretnél?
- Hátulról.
- És oda én is menjek? - kérdezi, fülig pirulva. Az utcalámpák fényében is látni. Elmosolyodva húzom közelebb magamhoz, hisz még mindig szorongatja a kezemet, ahogy én az övét.
- Még szép - vágom rá lazán. Megkerüljük a fák között az épületet, majd a bejárathoz közeledve halkan elkáromkodom magam. Egy rakás lány sikonyál a bejáratnál. - Basszus.
- Most mi lesz? - kérdezi a... hogy is hívják. Babi. Igen, ezt a nevet mondta.
- Semmi. - Elindulok vele a főútra, majd előveszem zsebemből a mobilomat. Tárcsázom a testőröm számát, és vidáman közlöm vele. - Szia! Meglógtam!
- Na ne szórakozz...
- De-de-de! És kint rekedtem! Úgyhogy hozzátok a kocsit is repesszünk vissza a szállodába ha lehet, méghozzá mostderögtön.
- Oké.
Bontom a vonalat, és Babi felé fordulok, visszaváltva az angolra. Előkapom kamerámat és lefilmezem őt, majd arcomat az övéhez szorítva vigyorgok én is a kamerába.
- Bemutatom Babit, a hős megmentőmet. Köszönöm neki, és hálám üldözi a síron túl majd.
Édesen kuncogva takarja el piros arcocskáját szégyenlősen. Cuki.
- Igazán semmiség... - dünnyögi tenyerébe. Arcának kilátszó bőréhez simítom az orromat és meg is puszilom. Megremeg érintésemtől, tisztán érzem. És ami a legfontosabb, engem sem hagy hidegen. Ráadásul isteni illata is van.
Begördül mellénk a kocsim, és nyílik az ajtó. Bent terpeszkedik benga testőröm. Ki nem szállna semmi pénzért, ahhoz lusta. Feh...
- Még egyszer kösz mindent - mosolygok le rá, és lefeszegetem piros arcáról a kezecskéit. Na végre rám néz azokkal a szép szemecskékkel.
- Szí...szívesen...
Valahogy nem akarózik itthagyni.
Toporgok egy kicsit, és testőröm morgását eleresztve fülem mellett nézem néhány másodpercig a pofiját.
- Tartok egy kis after partyt a szállodámban... nincs kedved csatlakozni? - szegezem neki a kérdést, de a választ nem várom meg, csak magam után húzom hirtelen a kocsiba. Ha nemet mond, akkor elvisszük egy darabig, azon ne múljon.
Örömujjongásban törünk ki mindannyian, mi, akik a színpad előtt állunk. Esküszöm ez fantasztikus volt. Euforikus állapotban vagyok még akkor is, amikor a tömeggel együtt hömpölygünk ki a koncertteremből. Nincs hangom, mégis bőszen erőltettem hangszálaimat, mert hát meg kell beszélni minden mozdulatot és számot, az egész show tökéletes volt.
És most innom kell.
-Istenem, végig olyan aranyos volt – áradozunk barátnőmmel, majd elköszönök tőle és őt ott hagyva a csarnoknál megyek egy közeli kis közért felé. Izgatottságomban szinte ugrálva lépegetek.
Veszek egy kis üveg ásványvizet és egy csokit.
Meg áll mellettem egy magas férfi és egy doboz cigit kér a pultostól. Akkorát dobban a szívem, hogy úgy hallom mindenki hallotta velem együtt. Ezt a hangot ezer közül is felismerem. Ez…Ő…itt…Neeeeeeem…..
-Hogy hívnak? – istenem, istenem.
-Ba…Babi… - még jó, hogy egy viszonylag könnyen kiejthető nevem van, nem bírnék egy hosszabb szót kimondani.
-Babi… Milyen szép név. Ugye nem árulsz el? Szeretnék innen nyugodtan kisétálni, és elszívni egy cigit. – bólintok, de válaszolni már nem tudok, egy rohadt angol szó sem jut az eszembe. Széles vigyorra húzódik szája és kimegy a közértből. Még mindig lesokkolva állok a pultnál az árus tiszta furcsán néz rám. Hát nekem mondja..?
Észbe kapva fizetek és kirohanok. Merre? Merre?
Utána sietek, látom kóválygó alakját és mozgásából kiindulva rossz felé megy. Mellé sietek, és kezét elkapva húzom a csarnok felé.
-Arra. – mutatok a sötétbe, gondolom ő is annyira hisz nekem, mint én hinnék az ő helyébe.
Elengedném kezét, de ő még jobban rákulcsolja ujjait. Így sétálunk kézen fogva keresztül a parkon. Lehetetlen, hogy ez velem történjen meg. Istenem! Tuti ide felé jövet egy gyökérben megbotlottam és kurva nagyot estem, és most még mindig kómában fekszem a földön, mert az összes körülöttem mászkáló lány extázisos állapotban le sem néz a földre.
Nincs olyan messze és remélem, nem veszi zokon tőlem, de nem beszélgetek inkább vele. Mit mondhatnék neki, hogy tyíííí, de szerelmes vagyok belé? Vagy, hogy hogy van? Igen azt hiszem mind a kettő nagyszerű téma lenne, de a nagy angol tudásommal ezt nem nagy próbálgatnám. És ahogy látom ő van annyira fáradt, hogy ne erőltessen egy kis fangörlködést. Azt hiszem megértem.
Megtorpanok, amikor meglátom a kapunál csoportosuló lányokat. Vajon ő merről lógott ki?
-Öhm… azt hiszem, itt nem mehetsz át. Vagy itt szeretnél? – kérdezem totál zavarban, némi akcentussal fűszerezve.
Halvány mosollyal hallgatom a kint őrjöngő tömeget, miközben a fodrászom hajlakkal fújja be felborzolt fekete hajamat.
Előveszek egy cigit és a számba teszem, ő pedig felsikkantva kapja ki onnan. Egy aranyos, duci kis nőci, akit mindig lehet ugratni.
Felröhögnek a többiek, a menedzserem pedig a fejét rázza.
- Meavi. Kérem azt a doboz cigarettát.
- És ha nem? - vigyorgok vissza rá, ajkamban a piercing megcsillan. A tükör felé fordítom a figyelemem. Oh remek, megint kakas-stíle. Hajam az égben, már csak kotkodácsolnom kell.
Meg is teszem, majd felpattanok a székről, adok egy cuppanós csókot a fodrászom pufók arcára, és kilibbenek az öltözőből. Naná hogy nem úszom meg, elorozzák a cigimet.
Bosszúsan felsóhajtva kapaszkodom meg a gitárom szárában, majd a nyakamba akasztom és elindulok vele lassan a színpad irányába.
- Meavi! Meavi! Meavi!
Behunyt szemekkel elvigyorodom. Imádnak.
Biccentek, mire lekapcsolják a fényeket. Felszökkenek a három lépcsőfokon, megállok a színpad közepén, és abban a pillanatban amikor a húrokat megpendítem, fényár zúdul rám, és egyszerre sikolt fel teli torokból többszáz csaj.
*
Fáradtan rogyok a lépcsőre, és remegő kezemben szorongatom az ásványvizes palackot. Szomjas vagyok, fáradt vagyok, fáj a torkom, a fejem a fülem, a lábam a seggem.
Vége.
Egy óra kőkemény igénybevétel, mégis boldog elégedettséget érzek. A rajongóim imádnak.
A renegetg plüssállat és tanga bugyi beborítja a színpadot, amitől általában csak a röhögés fog el. Nem bánom... imádom őket. Mindet. A csillogó szemüket, és ahogy a nevemet sikoltják, mintha minddel egyszerre szeretkeznék, és eljuttatnám őket a csúcsra.
Amikor belesuttogom rekedten a mikrofonba hogy szeretlek... akkor szinte érzem az átnedvesedett bugyik illatát. Hehe...
- Imádom a munkámat - vigyorgok rá az egyik testőrömre, aki viszonozza. Meghúzom az üveg vizet, és a zsebemben kezdek kotorászni.
- Hol a rossebben van?
- Micsoda?
- A cigim. - Aztán le is esik, hogy hol. Hát elorozta a menedzserem. Nehogy felgyújtsam ezt a kócerájt vagy éppen saját magamat.
Ehh.
Felállok, és az öltözőbe vonszolom magam. Felforgatok mindent, de sehol sem találok egy árva szálat sem. Kivágom az ajtót és elbődülök rekedten.
- Valaki adjon már egy kurva cigit!
Naná hogy néma kuss.
Kedvenc kamerámat megragadom, és bekapcsolom. Nagy, bánatos szemecskékkel meredek bele.
- Nem kapok cigit... - nyüszítek bele tetetett kétségbeeséssel, majd elindulok. Lefilmezem az őröket, majd pulóverem csuklyáját a fejemre húzva felkapok egy sötét napszemüveget, és kilopódzom az épületből. Még fél óra, és indulunk vissza a szállodába, addig még van időm. Odakint már szállingózik a vihogó lánytömeg, én pedig alaposan körülpillantok. Sötét szemeimmel, a rengeteg sok eszemmel remekül látom hogy nem látok. Éjszaka van, én meg itt napszemüvegben rohangászok.
Kuncogva indulok meg egy feltételezhetően jó irányba, majd ráunva a botladozásra, inkább letolom az orrom hegyére ezt a szart, és felette kikandikálva keresek valami helyet, ahol vehetek cigit. Kérhetnék a vihogó csajoktól is, akik mit sem sejtve sétálnak el mellettem, de akkor szétcincálnának. Volt már részem hasonló támadásban, és csak a fürge lábaimnak köszönhetem hogy egyben maradtam. Néha ijesztőek ezek a szép kis angyalkák.
Átsétálok a parkon, és egy 0-24 feliratú boltot pillantok meg. Nah végre. Itt biztos kapok valamit, ami meggyújtható és elszívható. A bejáratnál csajtömeg, odabent pedig csak egy lány áll épp a kasszánál. Fejemet lehajtva, feltűnés-mentesen osonok be, majd a kasszához lépek.
Angolul kommunikálok, király ez a nyelv. Mindenhol megértik.
Az előttem álló lány felkapja a fejét amikor megszólalok.
- Egy doboz Marlborot kérek. - Mély, karcos hangomtól megremeg, és hatalmas, babakék szemekkel fordul felém, szájacskáját is eltátva. Kifizetem az árut, és a még mindig dermedten álló lányka vállára támasztom az államat, teste mellett a pultnak támaszkodva ejtem csapdába.
- Hogy hívnak? - kérdezem mosolyogva, majd arcomat vállára fektetve kukucskálok tulipiros pofijára. Jaj de kis cuki. Nem az a tipikus fangirl, aki csak sikítozni tud.
- Ba... Babi...
Elmosolyodom, és hosszú, szőke haját végigsimítom ujjaimmal. Igazi szőke... Japánban nem látni ilyeneket. Nagyon szép.
Leveszem napszemüvegemet, és puha arcához simítom az enyémet.
- Babi... milyen szép név. Ugye nem árulsz el? Szeretnék innen nyugodtan kisétálni, és elszívni egy cigit.
Szerkesztve Levi-sama által @ 2009. 11. 01. 19:20:33
Teljes extázisban vagyok! Éltem legjobb élménye előtt állok, és hogy tetőzzem az eufóriát nem is fogok lemaradni róla! Két hét van még hátra, de már most olyan, mintha már csak egy nap választana el!
Elfordulok és előkapom a kis fekte ketyerűmet. Ránézés nélkül pötyögöm be barátnőm számát. Levegőt sem veszek, míg meg nem hallom, hogy vége szakad a kicsöngés hangja.
-MEGVANNAAAK!!! – sipítozom a telefonba.
Szinte ugrálok a parkból kifele menet és örömmámorban úszom, miközben barátnőm hasonlóképpen ujjong a vonal másik végén. Le sem akarom tenni. Tervezzük, hogy mit fogunk felvenni, hogy állítjuk be a hajunkat és milyen lesz a sminkünk.
Elővigyázatosan elteszem a jegyeket, nehogy megsérüljenek. Este a netet bújom, és vidám mosolyom le sem hervad az előző napi blog bejegyzéseket olvasva. Hatalmas koncert lehetett a kommentek is erről tanúskodnak. Én is ott akarok lenni, vele együtt énekelni. Üvölt a hangfalakból az élőfelvételes koncert részlet még a turné első állomásáról. Istenem, de jó hangja van ennek a pasinak, és az a test… Szinte rácsöpögök kedvenc képeimre melyekről ő mosolyog vissza rám.
Meg szeretném érinteni, közelről látni. Vajon élőben is ennyire szexy?
Újra előveszem a jegyeket. El sem hiszem, hogy megyünk. Bár én nem ismerem olyan régóta, de legalább annyira imádom, mint azok a lányok, akik már évek óta hallgatják és szeretik Maevit. Annyi szeretet és élet sugárzik belőle.
Mindenkinek elújságolom boldogságom tárgyát. Mosolyogva borzolnak bele a hajamba, hogy egy ilyen kis csip-csup dolgon mennyire fel tudom spanolni magam. De hát ők nem értik, hogy ez számomra olyan, mint nekik egy Madonna koncert az első sorból. A legtöbbjük ki se tudja mondani a nevét, sőt két perc és már nem is emlékeznek rá, pedig szerintem nem is olyan nehéz, mindössze 5 betű.
Maevi.
Gyorsan telnek a napok, hála a jó égnek, mert különben tuti megkattannék.
-Szerinted hányan leszünk? 50-en? Na jó, esetleg pár százan. Hányan ismerhetik? – kérdezem elmélázva az ágyon fekve, miközben Nita számokat állít össze a laptopon. Nevetve fordul meg naivságomon.
-Hát ha azt vesszük, hogy eredetileg egy klubban lett volna, és úgy tették át egy csarnokba, akkor azt hiszem többen leszünk mint párszázan. – feleli tárgyilagosan.
-De én az első sorban akarok lenni! – szólalok fel kicsit elkeseredetten.
-Én is! És ott leszünk! Az tuti! – annyira biztosan mondja, hogy egyből jobb kedvem lesz.
Szabadnapot veszek ki a nagy napra. Bebiztosítom magunkat, hogy még csak véletlenül se maradjunk le semmiről. Jaj istenem, ez olyan izgi. Legyen már holnap.
Tényleg sokan vannak. Csak úgy tekergőzik hátunk mögött a sor már délután. Izgatottan szorongatom a jegyünket és biztonságiak táska nézése után már robogunk is be a csarnokba egészen a korlátig a színpad kellős közepéhez. Két órával koncertkezdés előtt vagyunk, és hogy elüssük valamivel az időt, addig összeismerkedünk a körülöttünk álló fangörlökkel. Mindenki nagyon izgatott. 10 perccel kezdés előtt bemondják, hogy Maevi kéri, hogy ne fotózunk, csak a zenére és a sztárra koncentráljunk. Illedelmesen be is tartjuk, de biztos vagyok benne, hogy vannak olyanok, akik becsempéztek kamerát és felveszik, hogy jutubon mindenki csodálhassa és irigykedjen ránk, azokra, akik ott voltunk.
Elsötétülnek a fények, és mi egyszerre sikítunk fel és kezdünk el kántálni. Megjelenik Maevi a színpadon elmaradhatatlan gitárjával a kezében. A lélegzetem is eláll, hogy mennyire jól néz ki. Tökéletes ez a pasi. Bele csap a húrok közé, mire az egész tömeg ugrálni kezd. A banda is nagyon jól játszik, de az én figyelmemet csak a főszereplő köti le.
Életem legjobb estéje kezdődik el és még közel sincs vége!
