Reggel arra ébredek hogy gazdám hivat. Felkapok egy lenge fehér ruhát és azonnal a szobájához sietek.
Belépek, mélyen meghajolok.
- Hívattál, gazdám.
Végigmérjük egymást, páncélzatban van, a szívem hevesen kezd verni. Tudtam hogy harcos, de valahogy mégis összeszorul a torkom hogy így látom. Felcsatolja a kardját, le sem tudom róla venni a szemem.
- Elutazom egy időre. Amíg távol vagyok, a házam vezetőjének, Hulius-nak tartozol engedelmességgel. – öh…
- Értem. – elküldi a szolgálólányt, vértezetében olyan hatalmas, jelentéktelen kis testemmel eltörpülök mellette. Addig hátrálok míg a falnak nem ütközöm, erős kezeivel megtámaszkodik mellettem, puha ajkai az enyémre tapadnak. Elönt a melegség de félek is, kicsikét. Forró nyelve bejárja számat, érdes, húsos tenyere arcomra siklik. Mélyen a szemeimbe néz, fogaim gyengén összekoccannak.
- Ha pajzsomon térek vissza, Hulius ad majd neked valamit. – sosem hittem hogy valaha is ezt fogja nekem valaki mondani. Nem akarom ezt hallani…
- A pajzsodon? – ismétlem meg.
- Gondolni fogok rád, szépséges Hossein. Minden éjjel. – elmosolyodik, futó csókot hint ajkaimra, ez egy vágyakozó csók volt.
Vissza se néz, nem akarom hogy elmenjen, talán féltem a sorsomat, ilyen önző lennék? Vagy őt féltem, nem tudom…
Térdrerogyok, nem sírok inkább csak azt a húzó érzést érzem mint mikor sír az ember.
Kirohanok a ház elé és nézem ahogyan egyre messzebbre kerül alakja.
Csak akkor megyek vissza a házba mikor magamhoz térek, sokáig csak néztem ki a fejemből, minden megszűnt körülöttem, nagy hatással van rám, mondhatni ő a megmentőm, neki köszönhetem az életem.
Egész nap dolgozom mint egy robot, az idő nem számít, csak arra tudok gondolni hogy gazdám hazatér, nincs olyan hogy nem , én hiszek benne, jobb ő annál minthogy egy csatában elessen, ennél többet érdemel.
Telnek az órák, napok.
~§~
Napnyugta közeledtével egyre nagyobb a nyüzsgés. Leállítok egy szolgálólányt aki azt mondja jönnek vissza a harcosok. Izgatott leszek.
Kirohanok a többiekkel a ház elé és a katonákat nézem. A csapat elején gazdám jön, páncélzata tiszta vér, ő is több helyes vérzik, fáj így látnom és neki mennyire fájhat. Nem mozdulok, elém lép, derekamat átkarolja de nem húz magához, nem akarja hogy véres legyek?
Elenged és elindul befelé a házba, végig követem ahogyan lekezelik a sebeit, megfürdik.
Mereven állok az ajtóban miközben leveszi a köntösét, illedelmesen félrenézek bár inkább oda sem merek nézni.
Államnál megfogja fejem és felhúzza. Észre sem veszem de eltolt az ágyáig, csak akkor térek magamhoz mikor belelökött. Ijedten ugranék fel de testével rám nehezedik.
Végigcsókolja nyakam, állam ívét, belecsókol vállam gödrébe mitől zavartan felnyögök.
Hamar véget ér az este. Vendégeim elégedetten távoznak, a szolgálók kapnak néhány aranyat hálám jeléül. Hossein pedig a fürdőben segít nekem. Tetszik hogy ennyire szégyenlős, és ijedt szemecskéit látva erre az éjszakára megkegyelmezek neki. Megérdemli a pihenést, remek munkát végzett, és én becsülöm az ilyet.
Másnap reggel jön egy hírnök. A király hadba indul, csatlakoznom kell hozzá.
Komoran öltöm fel vértezetemet a szolgálólány segítségével, amikor belép az ajtón Hossein és meghajol.
- Hívattál, gazdám.
Végigmérem, könnyű fehér ruhába bújtatott szép alakját és csalódottan felsóhajtok. Megbántam a döntésemet. Ha múlt éjjel az ágyamba vittem volna, most elégedetten indulhatnék harcba, de így... Kardomért nyúlok és derekamra csatolom.
- Elutazom egy időre. Amíg távol vagyok, a házam vezetőjének, Hulius-nak tartozol engedelmességgel.
- Értem.
Egy intéssel elküldöm a szolgálólányt, és ahogy kettesben maradunk, nagy léptekkel Hossein előtt termek és ő ijedten hátrál a falig. Ideális. Mosolyogva támaszkodom meg kezeimmel mellette a falon, és remegő ajkaira szorítom a számat. Nyelvemmel felfedezem édes ízét, puhaságát és mélységeit. Ó igen, tudtam. A legfinomabb amit csak kóstoltam idáig. Acélkeménységű izmaim megfeszülnek a vágytól, de nem simulok hozzá, mert törékeny kis teste megsérülne a páncélzatomtól.
Felemelem a fejemet, csinos arcára siklanak ujjaim. Érdes, harchoz szokott tenyeremmel megsimogatom puha és selymes bőrét. Minden harcos imádja, ha kemény testéhez egy buja és puha női test feszül a kéjtől. Ő egy kuriózum. Gyönyörű, törékeny és légies jelenség. Szebb akármelyik nőnél akit láttam életemben...
Ha életben térek vissza, teketóriázás nélkül az ágyamba viszem.
- Ha pajzsomon térek vissza, Hulius ad majd neked valamit. - Felszabadul a rabszolgasága alól abban a pillanatban hogy én meghalok. Nem engedem hogy más is birtokolhassa őt. Ez a szépség kizárólag engem illet.
- A pajzsodon? - kérdezi zavartan, nem értve a lényegét. Kipirult arcában gyönyörködöm és elmosolyodom.
- Gondolni fogok rád, szépséges Hossein. Minden éjjel.
- Gyere ide. – nyújtja felém kezét, közelebb lépek, elvégre nincsen félnivalóm igaz? Ujjaimat nagy tenyerébe csúsztatom. Derekamat átkarolva húz közelebb magához. Meglepett, szabad kezemet izmos mellkasának támasztom, fejemet zavartan lehajtom.
- Mi a baj? – bariton hangja végigcikázik gerincemen, enyhén megborzongok. Nem válaszolok, túl ideges vagyok, a hangom biztosan elcsuklana.
- Ma este átjön néhány harcostársam hozzám vendégségbe – kezdi halkan - Te egy hárem tagja voltál, bizonyára tudsz táncolni, a járásodon és mozgásodon is látszik. Szeretném ha jól szórakoznának, ezért táncolni fogsz nekik. Rendben? – van más választásom? Bizonyára nincs.
- Igen gazdám – suttogom, ajkaim remegnek. Semmi baj… semmi… baj…
- Jól van. Most eredj, segíts a többieknek az előkészületekben. – erős kezei elengednek, nyelek egyet, majd elindulok hogy végezzem a dolgomat.
~§~
Az én feladataimat elvégeztem, szóltam hogy nekem is táncolnom kell így fel kellett próbálnom néhány anyagot ami majdan a ruhám lesz. Kicsit zavarban vagyok hogy szinte mezítelenül fogok kint táncolni, a gondolatba enyhén belepirulok.
Elmegyek pár percre gyakorolni.
Amint végzek kicsit belesek a partiba hogy mit is csinálnak. A termen nem sokat változtattak mióta én is segítettem, csak az ételeket meg néhány párnát helyzetek el máshol.
Mögém lép Hana, kezét a vállamra teszi és szól hogy fél perccel a zene indulása után ki kell mennem tehát kapjam fel gyorsan a ruhám.
~§~
A zenét meghallva automatikusan megrándulnak izmaim. Enyhén feszült vagyok de mindig is jó voltam a táncolásban, itt sem lesz baj, remélem.
Kimegyek gazdám és a vendégei elé úgy ahogy tanították nekem még régen. Fél pillanatra megállok hogy felvegyem a zene ritmusát.
Testem már a betanult mozdulatokat játssza egymás után ami a legjobban illik a zenéhez. Nem esik nehezemre. Végig gazdám szemeit figyelem hogy vajon elégedett-e velem. Boldogan nyugtázom sikerem.
A zenének vége így én is megállok.
Végigmérem ijedten a vendégek tekintetét, ábrázatát, mint a császár, úgy néznek rám…
- Helios... – töri meg a csendet az egyik vendég karcos hangja.
- Nem – vágja rá gazdám határozottan - Ő nem testi élvezetek kiszolgálására való, az én védelmem alatt áll. Ajánlom figyelmetekbe a szépséges hölgyeket – a többi szolgáló a vendégekhez mennek. Szemem láttára esnek egymásnak mint az állatok. Megrémülök, a nyögések, hörgések hallatára. Több remegés végigszánt testemen. Ez… ez valami vicc? Ugye nem akarnak tőlem semmit? Riadtan fordítom el fejemet.
Gazdám hivat, félelemmel tele sétálok oda hozzá. Tekintetem az egyik férfi szolgálóra terelődik aki éppen…
- Rám figyelj, Hossein – mosolyog rám bíztatóan - és ne félj. Itt semmi sem történik a másik akarata ellenére. Nézd, az a fiú mennyire élvezi.
Hangja halk és lágy, lehúz magához.
- Nem hiszem hogy ez új lenne számodra, hiszen a háremedben bizonyára volt benne részed.
- Nem... én még... – dadogom zavartan.
- Értem – nem merek ránézni, de hangjából hallom hogy mosolyog. Keze mozgására felfigyelek ahogyan legyint egy gyümölcsös tál felé.
Leveszek egy fürt szőlőt a tálról és etetni kezdem.Jó érzés így lenni, a kellemetlen háttérzaj ellenére most jól érzem magam.
~§~
A vendégek már fél órája elmentek. Gazdám is visszavonult a szobájába.
Hanaéknak segítek a rendrakásban. Mindenki nagyon kedves velem, ez olyan jó érzés. Az én feladatom hogy a párnákat visszarakjam a helyükre. Nagyon sok van de hamarabb megoldottam mint hittem.
Az utolsó pár párnával kezeimben haladok a folyosókon, cipőm kopogása kísértetiesen visszhangzik a kihalt folyosón. Az ajtók majdnem mindenütt becsukva, csak néhányon át hallani ahogy a szobák ablakait az esőcseppek verdesik.
Elviszem gazdám fürdőjébe a párnákat, mivel ez volt közel így ezeket is elvették de most vissza kell vinni őket a heverőkre.
Az ajtó csukva van, és fény szűrődik át alatta így bizonyára gazdám bent van. A víz csobogását is halkan hallom.
- Hossein… - hallom meg gazdám hangját mögülem, ijedtemben néhány párnát elejtek.
- Sajnálom! – kapom fel azonnal a párnákat. Zavartan hunyom le szorosan szemeimet.
- Vigyázz jobban legközelebb – mosolyog rám, arcom ismét ég. Kinyitja az ajtót és benoszogat rajta. Próbálok nagyon nem körbenézni de muszáj hogy megtaláljam a heverőket. KI is szúrom őket azonnal így odasietve rájuk helyezem a párnákat. Szemem sarkából észreveszem a víz fodrozódását.
Gazdám már bent ül a fürdőben. Kistányér szemekkel meredek rá egy pillanatig míg szemünk nem találkozik. Oldalról arcaimra csapva hozom vissza magam a valóvilágba.
Ilyen vörös sem lehettem még soha! Szélsebesen veszem célba az ajtót.
- Ne menekülj el Hossein – neveti el magát gazdám. Én? Menekülni? Ugyan… he… he…
- Én nem… - mentegetőzöm.
- Persze, persze… - gúnyolódik.
- Lehetek valamiben a szolgálatára? – kérdem kicsit zihálva.
- Még nem, de mindjárt végzek, odaadhatod a törülközőt mikor kiszállok – néhány szót alaposan kihangsúlyoz. Tudja hogy zavarba hoz. Homlokomat idegesen ráncolva, számat rágcsálva bólintok rá, mivel eleve lehetetlen a nemleges válasz.
Leülök egy heverőre amíg végez. Nem merek felnézni így a padlót, szőnyeget és egyéb dolgokat vizslatok.
~§~
A törülköző átadásánál próbáltam minél jobban elrejteni céklavörös fejem, de nem nagyon sikerült.
Elmentem hogy még az utolsó simításokban is segítsek.
Már nagyon álmos vagyok, szinte képes vagyok állva elaludni. Mindenből kettőt látok. Eddig még sosem voltam fent, mivel eddig nem használtak így nagyrészt az éjszakáim sem voltak mozgalmasak, de most még rá is dolgoztam, de nem baj, legalább majd segít hozzászokni ehhez az élethez.
Lassan totyogok a szobám felé magamban kántálva: Ágy! Ágy! Ágy!
Szinte kómásan hanyatlok rá az ágyamra. Végreh…
Szemeim lecsukódnak, a kellemes sötétség magába szippant, végül elnyom az álom.
Kényelmesen elfogyasztom az étkemet, közben új rabszolgámat nézegetem. Mit tagadás, üdítő színfolt ebben az unalmas háztartásban. Tiszta ruhában, kifésült hajjal és illóolajoktól frissen fürdetve olyan vágyakat ébreszt bennem, melyeket régen éreztem már.
Kecses, ritmusos léptekkel halad ki az ajtón.
Kisétálok a házam mögötti szép, gondozott kertbe és a kút szélére ülve figyelem a lemenő nap sugarainak csillogását a virágszirmokon.
- Hana.
- Igen gazdám - lép közelebb a szolgálólány.
- Hívatom Hosseint. - Meghajolva veszi tudomásul és elsiet, arcának csak apró rezdülése árulja el mit érez. Éjszakánként az ő teste melegítette ágyamat mostanáig, lévén hogy özvegy vagyok és nőtlen. Azonban erőm teljében lévő férfiként asszonyi testre nekem is szükségem van, ő pedig egy a sok közül akit meghágok ha úgy tartja kedvem. Jó néhány spártai asszony is megjárta már ezt az utat. Csak nőkkel volt eddig dolgom, de nem vagyok tudatlan, közülünk sok férfi szereti a férfitestben rejlő titkos és finom gyönyöröket is. Nekem még nem volt benne részem. Hm. Tapasztalatlan vagyok de nem tudatlan. Láttam már ezerszer összegabalyodott férfitesteket, tudom mit hogyan kell.
Figyelem ahogy lassan, izgatóan ringó léptekkel közeledik felém rabszolgám. Fehér ruhájának könnyű, lenge anyaga körülöleli alakját, kirajzolva formás testét. Legyőzöm a kényszert hogy megnyaljam kiszáradt számat. Itt az ideje hogy megismerjem, milyen örömöket rejt egy férfi teste. Ez a fiú gyönyörű és felhevíti ágyékomat már a látványa is...
Az arca kifejezéstelen, pedig szívesen látnék benne érzelmeket.
- Kicsit lassú vagy - mosolygok rá kissé gonoszkásan. És igen, már ott is csillog szemeiben a dühös szikra. Gyönyörű.
- Bocsásson meg - felelil illedelmesen, még meg is hajol nekem, majd alaposan végignéz rajtam. A könnyű fehér lepel alatt semmit nem viselek, sőt, ahogy ülök még a hosszú, barna lábaim is szabadon vannak. Bele is felejtkezik izmaim szemlélésébe. Észbe kapva kapja el rólam bámész tekintetét és fülig pirul. Halkan felnevetek, majd intek felé.
- Gyere ide.
Közelebb lép, kinyújtott kezembe csúsztatja óvatosan ujjait és hagyja hogy közelebb húzzam magamhoz. Felállok és derekát megfogva ölelem át, ő pedig zavartan támasztja meg másik kezét mellkasomon.
- Mi a baj? - kérdezem tőle, mély hangom keresztülkúszik a koraesti szürkületen, a távolban esti dalukat csicsergik a madarak. Nem válaszol, csak pihegni kezd, szívének heves kalimpálását mellkasomon érzem. Mint egy riadt madárka, olyan.
- Ma este átjön néhány harcostársam hozzám vendégségbe - kezdem halkan. - Te egy hárem tagja voltál, bizonyára tudsz táncolni, a járásodon és mozgásodon is látszik. Szeretném ha jól szórakoznának, ezért táncolni fogsz nekik. Rendben?
- Igen gazdám - suttogja reszkető ajkakkal. Képtelen vagyok levenni róla a tekintetem, úgy vonz magához mint éjszakai pillangót a láng fénye.
- Jól van. Most eredj, segíts a többieknek az előkészületekben.
***
Elheverünk a puha szőrméken barátaimmal és harcostársaimmal. Mind könnyű fehér lepelben vagyunk, a női szolgálók gyümölcsös és húsos tálakat hordanak szét közöttünk. Hárman a sarokban hangszereken játszanak kellemes zenét, amíg mi beszélgetünk.
- Megleptél Helios - mondja mosolyogva legjobb barátom és egyben rokonom is, majd rákacsint a többiekre. - Sosem gondoltam volna, hogy rabszolgát zsákmányolsz magadnak. Nem szokásod.
Bólintok.
- Valóban nem.
- Igaz, hogy nem nő hanem férfi? - kérdezi Hessus, egy másik barátom.
- Igen. Egy fiatal fiú - válaszol helyettem Crosis, a társaság ötödik tagja. - Én láttam, nagyon szép.
- Na és hol van? Nem mutatod meg nekünk? Ilyen önző lennél, hogy elzárod a barátaid elől? - Hessus szavai jókedvű nevetést vált ki a társaságból. Én csak elmosolyodom és intek az ajtóban álló szolgának.
Néhány perc múlva belibben az ajtón egy karcsú alak, akár a virágszirmokon kecsesen reppenő lepke, mozdulataira fátylai lengenek. Szinte meztelen a könnyű anyag alatt, csak ágyékát rejti egy kicsit vastagabb textil. A zene lágy ritmusára libben elénk. Mindenki, még én is csodálkozva figyelem a jelenséget, és csak néhány másodperc után jut el tudatomig, hogy a hosszúhajú, gyönyörű jelenség valójában Hossein, a rabszolgám. Világosbarna szemei feketén körülrajzolva, izgató mandulaformájúvá, barna bőre minden mozdulatára megcsillan. Izgató, lassú mozdulatai, csípőjének rándulásai, karjainak bódítóan lágy mozdulatai olyan hatással vannak rám, hogy a levegővétel is nehezemre esik.
- Istenek... - dörmögi Hessus mellettem, ha jól hallom a levegővételért neki is meg kell küzdenie. Hossein mélyen a szemembe néz tánc közben, a világ pedig kezd megszűnni körülöttem. Csak a zenét hallom és a füleimben zubogó vért, testem lángol és ég. Ahogy combjáról lecsusszan a ruha miközben kinyújtja, látni lehet milyen formás, izmai is finoman megrezdülnek... Lapos hasán egy izzadtságcsepp csordul lefelé.
Véget ér a tánc.
Magamhoz térek a bűvletből és a többiekre nézek. Ők még mindig tátott szájjal bámulják Hossein-t, amit nem csodálok.
- Helios... - töri meg a csendet egyikük rekedt hangja.
- Nem - válaszolom azonnal. - Ő nem testi élvezetek kiszolgálására való, az én védelmem alatt áll. Ajánlom figyelmetekbe a szépséges hölgyeket - intek a szolgáknak, és kezdetét veszi az orgia. Én nem csatlakozom, csak figyelek. Olyan hévvel esnek az asszonyoknak, amelyre nem is számítottam. Mi tagadás, az én ágyékom is ég. Kinyújtom kezemet és magamhoz intem Őt. Látom szemeim, reszkető ajkain és sápadtságán hogy fél. Retteg. Idegesen rebbenő tekintettel kapja fejét egy irányba ahol egy szolgálófiút épp keményen meghág egyik vendégem.
- Rám figyelj, Hossein - dörmögöm mosolyogva - és ne félj. Itt semmi sem történik a másik akarata ellenére. Nézd, az a fiú mennyire élvezi.
Hangom halk, miközben lehúzom őt magam mellé.
- Nem hiszem hogy ez új lenne számodra, hiszen a háremedben bizonyára volt benne részed.
- Nem... én még...
- Értem - mosolyodom el, és a mellettem lévő tál felé intek. Engedelmesen vesz el róla egy fürt szőlőt, hogy etessen engem. Elégedetten figyelem milyen jól szórakoznak a vendégeim, sé bár nekem is keményen követelődzik ágyékom, még várok. Nem óhajtom közönség elé tárni ennek a szép és ártatlan fiúnak a bájait. Majd... még lesz rá időm bőven. Meg is fogom unni.
Mosolya zavarba hoz. Eltávolodik tőlem és folytatja tovább útját. Bilincseimnél fogva engem is magával visz. Egy szép fehér épülethez vezet. Nagyon takaros és szimpatikus de valahogy idegen számomra.
Az üdvözlő szolgái már az ajtóban toporzékolnak.
- Üdvözöljük itthon, Helios nagyúr – hajolnak meg emberei.
Bevezet egy kertbe, a kis tavacska teljesen elbűvöl, mindig is szerettem volna egy halas tavat. A bilincseket leszedi nyakamról és csuklóimról, hatalmas megkönnyebbülés. A fémek hangos koppanására megrezzenek. Kellemetlen a hangja szinte visszacseng a fülemben.
Íriszeit az enyémekbe fúrja.
- Hogy hívnak?
- Hossein – mormolom halkan. Szemeivel alaposan végigmér. Úgy néz rám, mint a császár szokott, zavarba ejtő. Próbálok éhes szemeiről tudomást sem venni, de valahogy nem nagyon sikerül. Szemem sarkából én is alaposan végigmérem izmos testét. Nagyon szépek az izmai.
- Nos Hossein – töri meg a csendet. Sóvár tekintetem gyorsan elkapom felőle.
Üdvözöllek a házamban. Hadizsákmányként a rabszolgám lettél, ami nálunk azt jelenti, hogy ha ki tudod vásárolni magad ebből, akkor szabad, részleges jogú polgárrá válhatsz, addig viszont az én szolgálatomra kell állnod. Nem kell félned tőlem, nem foglak bántani, és mások sem. – Ezt megnyugtató hallani, valahogy teljesen megbízom benne, olyan kedves.
Csuklómra pattint egy arany karperecet, a neve, ahogy látom bele, van vésve. Hivatalosan is a tulajdonának tekint, nem szeretem ezt, de most közel sem zavar annyira, mint a császárnál.
- Ez jelzi mások számára, kinek a tulajdonában vagy. A házat nem hagyhatod el, de itt szabadon mozoghatsz majd. – megnyugtató… vagy valami hasonló.
- És... és mit kell majd tennem...? – kérdem.
- A szolgálók mindent elmagyaráznak majd. Csak tedd, amit mondanak, vagy amire én utasítalak. Kezdetnek menj, keresd meg Hanát, azt a fiatal szolgálólányt, és mond meg neki, hogy azt üzenem: segítsen neked megtisztálkodni és adjon egy tiszta ruhát rád. Ezután kísérjen téged a pihenőmbe. – hát rendben.
- Igen, gazdám. - felesleges lenne bármi mást mondanom így meghajolok és visszamegyek, oda ahol utoljára láttam… Hanát.
Hamar meg is találom és átadom az üzenetet. Megfürdetnek, és felöltöztetnek egy szellős fehér ruhába, majd várom a következő utasításukat.
- Szolgáld fel Helios nagyúrnak a vacsoráját. – Mondja Hana kedvesen. Ez most… furcsa… ételhordó lettem?
Bizonytalanul bólintok egyet és teszem, amit mondanak.
~§~
Kezemre raknak egy kendőt, hogy az italt ki ne löttyintsem magamra. Odalépek mellé és megtöltöm poharát, majd meghajolok és visszamegyek a konyhába. Olyan ideges vagyok, nem értem, sokszor szolgáltam már fel a császáromnak bort vagy más italokat sosem volt baj hogy megbotlom vagy valami, semmi stressz, de most kifejezetten zavarban vagyok, fura hatással van rám, a mikor a közelemben van…
Mikor gazdám végez az étkezéssel elégedett arcot vág, mikor bemegyünk letakarítani az asztalt.
Tekintetét végig magamon érzem, míg el nem hagyja a termet. Elpakolunk és én minden feladatomat szerintem kifogástalanul el is, végeztem. Körülöttem mindenki kedves, nekem eddig mindig azt mondták, hogy Spárta veszélyes hely, nem is engedtek soha a közelébe, azt is mondták, hogy ha kinézel az ablakon vér, mossa az utcákat és az emberek kegyetlenek, szívtelenek, de azt hiszem nagyon is kellemesen, csalódtam. A város tiszta, és akikkel eddig találkoztam kedvesek meg minden.
- Hossein! – Hallom meg az egyik idős szolgáló hangját. Kíváncsian hátrafordulok és bevárom.
- A nagyúr hivat a kertbe. – mondja majd mosolyogva, elmegy mellettem. Kicsit összeráncolom homlokomat, kíváncsi vagyok, mit szeretne.
~§~
Mikor odaértem hozzá illedelmesen meghajoltam. Remélem nem mérges, amiért elkéstem de eltévedtem. Felnézek arcára, és türelmesen várom mondandóját.
- Kicsit lassú vagy. – mondja némi gúnnyal a hangjában de, igazából nem nagyon vélem kitalálni éppen mit érez.
- Bocsásson meg – hajolok, meg előtte majd felegyenesedem. Eddig észre sem vettem milyen magas, legalább egy fejjel magasabb. Teljesen elmerülök gondolataimban, csak mosolygó arcára veszem észre magam és térek észhez. Fejemet zavartan lehajtom. Most biztos pipacs piros vagyok! Halkan elkuncogja magát majd beszédre nyitja száját.
A rabszolgákat összeterelik. Mivel az enyém eszméletlen, ezért a lovam hátára felteszem, és mögé ülök, így térek vissza győztes seregemmel Spártába.
A Tanácsépület udvarába terelik az összeset, én is beviszem, mielőtt még meglátogatom uramat. Majd utána, később visszajövök érte. Itt nem eshet baja, az őrök vigyáznak őrá is, ahogy a többire.
- Senkit nem ereszthettek be ide, amíg én vissza nem jöttem - utasítom az őröket. A hadizsákmány szétosztása nem kezdődhet meg nélkülem, mert nem akarom hogy a fiú máshoz kerüljön, csakis hozzám. Az okét én magam sem tudom, de abban a pillanatban amikor a szemeibe néztem, eldöntöttem hogy ő az enyém lesz.
*
Amikor visszatérek, ő már magához tért és társaival üldögél a szökőkút mellett. A halk vízcsobogás és a beszélgetések fala visszhangzik a kőfalakról és fehér oszlopokról. Elé lépek.
- Velem jössz - jelentem ki egyszerűen. Két emberem talpra rántja, majd felkerülnek rá a bilincsek és láncok. Látom mennyire elkeseredett arcot vág, ezért amikor elindulunk a házam felé, halkan odavetem neki:
- Szerencséd hogy én találtam rád. - Figyelem arcát, amelyen a zavar és az enyhe arcpír játszadozik. A nyakörvről lógó láncot meghúzom és ezzel magamhoz vonom őt, és elmosolyodom. Ezek a reakciók azt sejtetik, hogy még szűz és teljesen ártatlan.
Elengedem és folytatom tovább az utamat, szimplán csak a csuklóin lévő láncot fogva. A házam nincs messze. Egy szép nagy épület, hófehér falakkal, díszes oszlopokkal. A szolgák már az ajtóban várnak. Elküldöm a katonáimat akik idáig elkísértek, és bevezetem őt.
- Üdvözöljük itthon, Helios nagyúr - hajolnak meg előttem a szolgálók. Két idős asszony és egy fiatal lány. Utóbbival szoktam néha unalmas éjszakáimat és magányomat enyhíteni.
Két nagyobb helyiségen keresztül megyünk, amíg a belső udvarra nem érkezünk. Egy kis mesterséges medence, és benne sok színes hal. Szeretek itt lenni, gyakran üldögélek, és merengve figyelem a csillagos eget.
Szembe fordulok a fiúval, és amikor kettesben maradunk, leveszem csuklójáról és nyakáról a bilincseket, a súlyos láncokkal együtt és félrehajítom. Súlyosan kong a nehéz fém a márványon.
Mélyen a barna szemekbe nézek.
- Hogy hívnak?
- Hossein - válaszolja halkan. Lágy hangja van, szinte végigsimítja vele a testemet. Végigmérem alaposan. Talán húsz év körüli lehet. Barna haja haja lágyan öleli körül kivételesen szép, szőrtelen arcát. Szemei is világosbarnák, nem azok a sötétek amilyenekhez már hozzászoktam is Spártában. Szép egyenes orra, és puha, telt ajkai vannak. Bőre barna, bár sokkal világosabb az enyémnél, és hibátlan. Egy forradást sem látok, már amennyire meg tudom ítélni a szakadozott fátyolruhától ami rajta van.
- Nos Hossein - töröm meg a csendet. - Üdvözöllek a házamban. Hadizsákmányként a rabszolgám lettél, ami nálunk azt jelenti, hogy ha ki tudod vásárolni magad ebből, akkor szabad, részleges jogú polgárrá válhatsz, addig viszont az én szolgálatomra kell állnod. Nem kell félned tőlem, nem foglak bántani, és mások sem.
A csuklójára pattintok egy arany karperecet, amelyen görög írásjelekkel az én nevem van.
- Ez jelzi mások számára, kinek a tulajdonában vagy. A házat nem hagyhatod el, de itt szabadon mozoghatsz majd.
- És... és mit kell majd tennem...?
- A szolgálók mindent elmagyaráznak majd. Csak tedd amit mondanak, vagy amire én utasítalak. Kezdetnek menj, keresd meg Hanát, azt a fiatal szolgálólányt, és mond meg neki, hogy azt üzenem: segítsen neked megtisztálkodni és adjon egy tiszta ruhát rád. Ezután kísérjen téged a pihenőmbe.
Elegánsan és finoman hajol meg felém. Látom jól kitanították az engedelmességre.
- Igen, gazdám - válaszolja, karcsú alakja pedig eltűnik az átjáróban, belőle pedig nem marad más, mint a finom bódító illat ami belőle áradt.
A császárom arcomat csókolgatja, míg kezével fenekemet markolássza. Nem tetszik ez a helyzet, és sosem szerettem. A levegő valahogy megfagy, és spártai katonák törnek be a sátorba, míg mindenkit elfognak, az őröket megölik és a császáromat is, kivégzik. A sok vér, amit most látok, szinte felfordul a gyomrom, és halálosan elkezdek félni.
- Hello szépségem! – lép mellém egy vérben úszó spártai és megragadja csuklómat.
A kellemetlen érzésre fájdalmasan nyögök fel.
- Hagyjad te szánalmas császárszomorító! – neh még egy gyilkos! Elkezdik mind a ketten ruhámat cafatokra tépni, míg egy mély férfihang megállásra nem kényszeríti őket.
- Elég! – erőteljes hangja kettéhasítja a levegőt.
A vér belefagy az ereimbe, és meg sem merek moccanni.
- Keressetek másikat, róla én gondoskodom. – a katonák elmennek és kettesben maradunk. Egész testem remeg a félelemtől. Nem tudom, mi várhat rám.
- Khm – köszörüli meg torkát egy másik alak és az, aki előttem áll felém közeledik.
Rémülten próbálnék hátrálni de, a lánc, ami fogvatatott most is kitűnően végzi a dolgát.
Kezeimet rettegve tartom arcom elé, mint utolsó védőbástyámat. Lerakja pajzsát, és velem szemben letérdel.
- Mi a neved? – kérdi de, nem válaszolok, csak próbálom kiszabadítani magam. A fájdalom arról tanúskodik, hogy a bilincs felsebezte a lábam de, nem érdekel csak el, akarok innen tűnni!
Erős kezével megfogja csuklómat és elemeli arcom elől. Szemeimet mélyen az övéibe fúrom. Milyen szép arca van… áhh megőrültem! Egy régebbi alak, aki előbb itt volt most mögé áll, míg szemeim fel nem veszi a kistányér alakot majd ájultan, hanyatlom össze.
~§~
Egy medence mellett ébredek sok eszméletlen ember társaságában. Hasonlít előző császárom háremére csak itt nincs annyi fenyítőeszköz és több az illatos gyertya és selymes párnák pihenőhelyekkel. Valószínű a spártaiaknál vagyunk, nem túl megnyugtató. Az emberek körülöttem ébredezni kezdenek és néhány társam rám is, talál. Elmondják elméleteiket majd kiutat keresve, szétszélednek a szobában. Én nem moccanok, ha bejönne, egy őr vagy közeledne esetleg baja, kerülhetnének. Figyelem az ajtókat, ablakokat minden egyes bejáratot de semmi mozgás. Fáradtan ülök le az egyik kanapéra. Megint egy császár ágyasa leszek? Eddig a császár nem nyúlt hozzám, nem várta a kedvező alkalmat hogy majd könyörtelenül eshessen nekem. Gondolataimba elmélyedve észre sem veszem, hogy bejöttek a terembe a katonák, csak a síri csöndre leszek figyelmes és a félve mellém lépő barátomra.
- Szerinted túléljük? – kérdi és magamban el is, rágódom a lehetséges válaszon.
Öt katona van a szobában középen egy feltűnő alakkal, méghozzá azzal, aki idehozott engem. Szemeivel azonnal rám talál és én bátran állom pillantását. Mellém lép, teste fölém, magasodik.
- Velem jössz. – szerintem szerencsém lenne, ha megölne. Semmi reakció, megragadják karomat és kivezetnek a teremből.
Nagyon félek! Miért kell velem ezt tenni? Mi rosszat vétettem, bár jobb, ha én szenvedek, mint bárki más. Nyakamra és kezeimre bilincseket raknak és kivezetnek az udvarra majd kettesben, hagynak vele.
- Szerencséd van hogy én találtam rád – ja persze, majd ha lesz időm, elgondolkozom ezen. Szemei őszintén de meginghatatlanul néznek mélyen az enyéimbe. Érzem, hogy arcom teljesen elvörösödik, zavaromban másfele nézek. Megrántja a nyakamon lévő bilincseket ezzel közelebb húzva magához. Arca pár centire van tőlem ajkait, pedig széles mosolyra húzza. Csináltam volna valamit?
A szél vér és verejték szagát hordozza. Sisakomon keresztül is érzem a halál nehéz, fémes illatát és ízét a számban. Sötét tekintetem végigfuttatom a kies tájon; a homokos talaj aranysárgája barnás-vörös véráztatta latyakosságán, a sok holttesten és a belőlük lakmározó dögevő madarakon. Az ellenség mind elpusztult. A perzsa horda, és az uralkodójuk immáron eggyé váltak az anyafölddel.
- Vezérem! - harsan egy mély, erőteljes férfihang mögöttem. Csak bólintok, tudom mit jelent. Kardommal lesöpröm a pajzsomba fúródott nyilakat, majd intek a többieknek és követjük az előresietett, portyázó harcostársainkat. A hadizsákmány nem csekély lesz, hiszen a perzsák igencsak jómódúak, és ez igazán bosszant engem. A nem kifejezetten jelentékeny Spártára fájt mégis a foguk, annak ellenére, hogy az egész világot megkaphatták volna. Kicsinyességük lett a vesztük. Beletört a foguk Spártába, nem csekély büszkeséget ajándékozva ezzel népemnek és királyomnak.
A perzsa vezér hatalmas sátrához sétálunk. Odabentről hangok szűrődnek ki, és mi a fellebbenő ponvyába lépve elcsodálkozunk. Rengeteg szebbnél szebb nő, szolgák, mutatványosok.
- Úgy tűnik, a hadvezérük nem akart unatkozni - jegyzi meg szarkasztikusan a mellettem álló barátom, Anthos. Csak némán biccentek, és érdeklődve figyelem a fényűző berendezést. Puha, színes szőnyegek mindenütt, hímzett párnák és meztelen vagy félmeztelen leányok. Némelyik bilincsre verve. Katonáim már le is foglalták a nekik tetszőket. Mi is rabszolgatartó nemzet vagyunk, habár az én házamban amióta asszonyom elhalálozott, nem él rajtam kívül más, csak két öreg szolgáló.
A harcoktól ingerülten, némely katonám nem riad vissza attól sem, hogy vad hevületében ott helyben nekiessen a kiválasztottjának. Női sikolyok töltik be a sátrat, és én megvetően sóhajtva dugom hüvelyébe a kardomat, hisz itt már nincs rá szükségem.
- Ne! Segítség! Kérem ne! - hallom sokfelől, de egy bizonyos hang mégis valahogy kitűnik a sok közül. Talán mert nem női sikoly. Komoran indulok a hang forrásának irányába, ám amikor a látvány szemeim elé tárul, ledermedek. Egy fiatal fiú, hófehér fátylakban, akár egy orákulum. Teste hibátlan, bőre pedig szinte világít a félhomályban. Aranybarna, arcába hulló hajtincsein táncot jár a gyertyák fénye, akárcsak a könnyesen csillogó szemeiben. Ilyen szépet még nem láttam, ami nem is csoda, hiszen a mi kemény, harcedzett világunkban nincsenek másmilyen férfiak csak magas és izmos harcosok.
Harcosok vitatkoznak felette, miközben egyikük tépkedi le róla a fátylakat, egyértelmű hogy milyen szándékkal.
- Elég! - dörren mély bariton hangom, és azonnal néma csend borul ránk. - Keressetek másikat, róla én gondoskodom.
Morgolódva állnak odébb, én pedig némán, gyökeret verten állok tovább. Remegő testének minden centiméterén végigfuttatom tekintetem. Fogalmam sincs miért tettem ezt, hiszen nem szokásom beleszólni a hadizsákmányok körüli vitákba.
- Khm - köszörüli meg torkát a mögöttem álló Anthos. Észbe kapva lépek közelebb a fiúhoz, aki rémülten hátrálna el tőlem, ha nem lenne a bokáján egy bilincs, amely egy hosszú lánccal rögzíti őt a sátor tartóoszlopához. Rettegve takarja el arcát fehér és kecses kezeivel. Féltérdre ereszkedem előtte, és pajzsomat a földre teszem.
- Mi a neved? - kérdezem tőle, kevésbé durvább hangnemen, mint ahogy az imént harcosaimhoz szóltam. Nem válaszol, csak mégjobban remegni kezd, lábát pedig rángatni kezdi. Puha, érzékeny bőrét felsebzi a fém, apró vércsepp festi vörösre. Lehúzom fejemről sisakomat is, és vékony csuklójára fonom ujjaimat hogy elhúzzam kezét az arca elől. Végre felpillant rám. Közelebbről még sokkal szebb ez a fiú... Nem csodálom, hogy a perzsák hadvezére a sátor közepéhez láncolta és őriztette, bizonyára az ágyasainak egyike lehetett.
Anthos lép mellénk, és ő felpillant rá a vállam felett, szemei tágra nyílnak, majd ájultan hanyatlik az alatta lévő puha szőnyegre.
Csodálkozva pillantok hátra. Talán két fejet növesztett? Anthos is tanácstalanul néz rám, majd a kezében lévő vértől csöpögő kardra. Hm.
- Na tessék. Halálra rémítettem - morogja bajusza alatt. - Pedig csak azt akartam mondani vezérem, hogy indulásra készen állunk.
- Rendben. - Felállok, és kardom egy csapásával elvágom a fiú láncát. Könnyű testét a vállamra hajítva indulok el vele kifelé, Anthos pedig hozza utánam a sisakom és pajzsom.
