|
|
Szerepjáték
(Soul Eater)
| timcsiikee | 2010. 12. 30. 23:24:30 | #10168 |
 Karakter: Dr. Franken Stein
Megjegyzés: ~ Vége
Közös megegyezés alapján vége
|
| timcsiikee | 2010. 05. 12. 09:21:39 | #4959 |
Karakter: Dr. Stein
Stein-hakase:
Gurul, gurul, gurul és gurul.
- Jó reggelt diákoooooooooook – PAFF… Bakker… már megint azaz idióta küszöb. Soha nem fogom megszokni, hogy ebben az épületben küszöbök is vannak, mert az én lakásomban csak a bejáratnál van… Na mindegy, ezen nem húzom fel magam.
Most kivételesen nem pördültem a terem közepére, így kénytelen vagyok felkelni, áttenni magam a küszöbön és még arra a lépcsős pódiumra is fel kell másznom, hogy végre megint leülhessek.
- Nos… a mai napon boncolni fogunk – én vigyorgok a kijelentésemre, de csak feljajdulás a reakció kedves gesztusomra – Na de… Mi ez a felhajtás? Hisz egy új madárfajt hoztam nektek, örülnötök kéne.
- Na de Stein-hakase, ez egy kihalóban lévő faj – jelentkezik a kis Maka, de… nem nagyon hat meg.
- A múltkor is mondtam… ciki lenne, ha nem tudnám időben felboncolni – újabb tömeges felsóhajtás, de én csak vigyorogva fújok egy kis füstkoponyát – Na akkor kezdjük is – pörgetem meg ujjaim között a fényes szikét, felpattanok kedvenc forgószékemből, és fagyos tekintettel, gonosz vigyorral az állat fölé hajolok, aki már ki van rögzítve az asztalhoz.
Egyszer csak nyílik az ajtó, és no lám… a szokásos kis későnk fut be.
- Kid-kun… minek köszönhetem a kései érkezést? – kérdem mikor már helyet foglalt, s mondandóm közbe újabb kis füstkoponyákat engedek útjára a légtérben.
- Fontos, és halaszhatatlan teendőket kellet elővégeznem, Stein professzor. Remélem megérti – sejtem… Leteszem kedvenc szikéimet, majd elgondolkodva tekergetem meg fejemben a csavart. Halaszthatatlan mi? Majd a délutáni kis óráink lesznek a halaszthatatlanok.
- Hát persze, hogy megértem! Inkább folytassuk is ennek a csodás madárnak a felboncolását! – válaszolok, hisz… nem felejtettem ám el ezt a szép kis teremtményt. Újra nekiveselkedem szikémmel felé hajolni, de…
- Stein-hakase! Nem teheti ezt egy védett madárral – a szöveg csak lepereg rólam. Nem egy illetőt túljátszottam már ezzel, másfelől pedig ez a madár az emberi világból való már nem is tudják, hogy létezik.
- TI IDIÓTÁK! NE EGY MADÁRRA FÓKUSZÁLJATOK, HA NEM RÁM, A CSODÁLATOS BLACKSTARRA! IDE, IDE INDENKI! NÉZZÉTEK CSODÁLATOSSÁGOMAT, AKI EGYSZER AZ ISTENEKET IS LEGYŐZI!
Már megint ez az idióta óbégat… De szerencsére nem kell sokáig hallgatnom a műsort, mert kedves tanítványom egy laza könyvmozdulattal kólintja fejbe, és máris csend telepszik a teremre, csak a minimális halál szaga ölel körbe… Mmm… csodás…
Ne aggódj, nem fog fájni… nagyon… Muhahahahhhaaa...
Remélem nem voltam túl hangos. Na mindegy, koncentráljunk alanyom felé. Lassú és határozott mozdulattal hajolok fölé, majd ráemelem a kést, de megint szakad a kép, ahogy egy hang, egy lihegés tereli el a figyelmemet, megállok, és felemelem fejem. Furcsállva azt látom, hogy Kid-kun rohan felém a padokon szökkenve, majdnem átlépve pár fejen, majd egy utolsó elrugaszkodással vetődik egyenesen felém.
Ohhh… csak nem végre felajánlod magad nekem? Hogy rajtad kísérletezzem? Milyen kedves, de talán nem így mindenki előtt kéne. Lassított felvételként látom, ahogy a fekete ruhás fiú reppen felém, az asztalt figyelve, majd újra felgyorsul a kép ahogy lába éri a fa lapot, de pont szerencsétlenemre lépve megcsúszik, és tollait kitépkedve esik le a dobogóra, nagyot nyekkenve.
Azt hiszem még sem annyira tökéletesek a shinigamik. Ettől függetlenül, még szörnyen kíváncsi vagyok Shinigami-sama fiacskájára… kívül… belül…
Ha nem az osztályteremben lennék, vigyorogva nyalnám meg ajkaimat.
Lassan látom feje búbját majd egészen orráig felbukkan az asztal mögött, én meg csak nagyokat pislogva nézem, ahogy szemei megremegnek, könnyek gyűlnek az előzőkhöz.
- Oda a szimmetria… - mond ja alig hallhatóan, majd szeme helyén mintha „X”-ek jelennének meg, és hátra dőlve ismét csak nyekken egyet.
Mindenki csak néma csendben néz előre, majd két démonfegyvere rohanna előre, felé állva élesztgetni. Én csak egy fáradt sóhajjal eresztek útnak megint kis koponya alakú füstfelhőket miközben lehunyom a szemem… Fene…
Leteszem szikéim és a megtépázott madárkát magára hagyom. Már megint egy értékes órai anyagot pazarolok el. De… egy sokkal finomabb falatra bukkantam.
- Hagyjátok! – szólok rá a két lányra, majd lepattanok a pódiumról, és lassú léptekkel sétálok feléjük. Egy lassú mozdulattal kifújom az utolsó füstöt, majd a csikket elnyomom az asztal sarkán hagyott hamusba. Még szerencse, hogy ez nem esett le – Majd én elviszem. Úgyis megbeszéltem, Shinigami-samaval, hogy lesz pár különóránk – Előre hajolok, majd felkapom, és a vállamra dobom a kölyköt, belül vigyorom már majdnem körbeért fejemen. Milyen szép estém is lesz. Muhaha…
- De sensei! ki fog nekünk akkor órát tartani?
Hátra fordulok a kérdező felé, majd megvillantom szemüvegem, és elvigyorodom.
- Hát Spirit-senpai… a halálkasza – felelem egyszerűen, majd egyszerűen magam mögött hagynám a bagázst, megragadva forgószékecském, de mögém jön valaki… azaz valakik.
- Megyünk mi is.
- Igeen! Heheheheee – na neem… nem kicsikéim, ti most ki vagytok zárva a buliból.
- Nem-nem – csóválom meg fejem – ti itt maradtok az órára – de amint befejezem mondandómat, már szavamra rögtön ugrik is elő az ajtó mögül senpai.
- Sziasztok! Ugye hiányoztam? – néma csend… ciripelés… Látom nem vagy valami népszerű… Hehe…
Kényelmesen rágyújtok egy újabb szálra, majd elteszem a kis gyújtómat.
- A többit rád bízom senpai, én most megyek – én már indulok is ki a kitárt ajtón keresztül.
~*~
Sötétség vesz körül amint belépek különszobám ajtaján, amit ilyenkor kifejezetten szeretek. Majdnem minden ki van kapcsolva, így felkattintom a legkisebb lámpámat, hogy lássak is valamit. Egy pislákoló fény villan fel egy fém asztal felett, ami különösen rideg félhomályt ad az egész teremnek. Csodás…
Lefektetem a még mindig eszméletlen Kid-et az asztalra, és kényelmesen levetem magam székembe, majd az asztalomhoz gurulok. Előveszek 4 kis fémkarikát, majd visszagurulok, de csak a közelbe. Felállok, és élveteg tekintettel nézek végig testén.
Milyen régóta várom már ezeket a pillanatokat.
Bokáira és csuklóira felkattintom az apró pereceket, beállítva hogy jó szoros legyen, majd lassú, precíz mozdulatokkal veszem le róla felsőjét.
Éhes tekintettel falom látványát ahogy feltárul előttem csupasz bőre, megannyi tiszta és felvágható felület. Makulátlan… tökéletes.
Ha nagyítóval figyelném meg, szerintem minden szőrszál egyformán megosztott irányba lenne fésülve. Biztos vagyok benne, ezért időt sem energiát nem pazarolok ilyenre.
Kényelmesen teste mellé helyezem karjait, lábait egyenesen, majd aktiválom az asztalt, ami lerögzíti végtagjait mágnes segítségével.
Nagy tenyerem mellkasára teszem, egyenesen a forró bőrre, ami libabőrössé válik a hidegtől ami körülveszi. Végigsimítom rajta kezem, félmosolyra húzva számat, és megállapodok ölénél.
Beszarok… még ez is egyenesen áll…
De mindjárt jobban fog állni… Mmm…
Párszor fel majd le simítom kezem rajta, és azonnali reakciót váltok ki belőle, amit elégedett pszichopata vigyorral konstatálok, és abba nem hagyva zsebemből előhúzom szikémet, felemelem, s megcsillan a tompa fényben, szemüvegemmel együtt. Ajkaimra vigyor kanyarodik, és mint egy jóllakott óvodás aki játékával kezd szórakozni, lassan mellkasához teszem a kést, végighúzva, de ügyelve, hogy még ne vágjam meg… nem… Annak is eljön majd az ideje.
Mmmmm… - mordulok fel magamban, fejemben már pörögnek a gondolatok és a rengeteg lehetőség amit most is művelhetnék, de inkább későbbre tervezem. Előtte valami sokkal élvezetesebb dolgot szeretnék tenni…
És hidd el Kid-kun, te is élvezni fogod.
Elveszem róla kezem.
Lassan kezd pislogni, már ébredezik kómájából csipkejózsika. Ennek félig örülök… félig nem.
De legyünk optimisták, és nézzük mindennek a jó oldalát.
Amint felém fordul, és megpróbál felismerni, picit hajolok felé.
- Felébredtél Kid-kun? Kár… pedig azt hittem megnézhetlek egy kicsit, bár így is érdekes dolgokat találtam… - halk kuncogásom visszhangzik a gyérül berendezett terem falaitól, de ez csak még félelmetesebbé teszi image-emet.
- Miért vagyok magánál, maga alatt, félmeztelenül, Stein professzor? – jön is azonnal az első kérdés. Milyen gyors felfogása van, ennek végképp örülök. Úgy érzem megint kezd gondolkodásmenetem kissé terhelővé válni, így pár tekeréssel csillapítom a nyomást a fejemben.
- Shinigami-sama azzal bízott meg, hogy biztosítsak számodra egy izgalmas délutáni programot, egy kis lélek fejlesztéssel, de azaz igazság, hogy… én valami sokkal élvezetesebbre gondoltam.
Szélesebben elvigyorodva közlöm a tényállást, miszerint a különóráink kezdetét vette, és tudja mire számítson. Arca rezzenéstelen, ahogy azt a kiváló nevelés megköveteli, de lelkének rezgéséből látni a bizonytalanságot, a félelmet…
- Nem boncolhat fel Stein professzor… - mondja halkan, majd egy nagy levegőt vesz - MERT KÉPTELEN SZIMMETRIKUSAN ELVÁGNI!!! – kissé megemeli fejét, majd visszafekszik az asztalra, magában mormogva valamit. Egy pillanatra lefagy arcomról a mosoly, és újra csak okulárém mögül pislogva figyelem alakját, végül újra vigyorom veszi hát a helyét arcomon.
- Ha csak ennyin múlik – mondom vígan, füstöt fújva, majd pördülök egyet székemmel, és felkapom az asztalról a fekete filctollat – Majd segítesz nekem Kid-kun – és már gurulok is felé, majd az asztal mellett felállok, és lenézek rá – ugye?
Lassan rám emeli sárgás szemeit, hullámhosszából a haragot látom, hogy kezd eltűnni, vagy csak halványulni.
- Talán… - emeli fel orrát, majd elfordítja fejét durcásan… Hehh…
- Ha nem, akkor majd magamtól fogom csinálni – és máris emelem felé a filctollat, lassú, kínzó tempóban, mellkasánál kezdve, de egyetlen centiméterre bőrétől, behúzza magát és felkiált.
- NEEEEEEEEEE! – és én meg is állok a mozdulatban, majd verejtékező arcára fordítom tekintetem – BALRABALRABALRABALRAAAA!
Hehe… Csak sikerül rávenni. A mondott irányba mozdítom el eszközömet, de megint nem találja megfelelőnek, mert ismét óbégatni kezd.
- JOBBARJOBBRAJOBBRAA! – már csak pár milliméter de játszom még vele egy kicsit, és agyát húzva még mindig nem a megfelelő pontba irányítom. Mintha nem tudnék tökéletesen vágni… Hehh… Dehogynem, csak sosem szerettem a rendezett vágást. Az olyan mintha egy precíz orvos vágta volna, de én nem vagyok egy egyszerű doki… Szeretem a különlegességeket. Hehe…
- MIT CSINÁÁL? – rikkantja megint, ahogy egyik mellbimbója felé közelítek eszközömmel, és hozzá nem érve körözök felette, amitől izgalmi állapotba kerül. Ha nem is az a fajta, amire én vágyom jelenleg, de a hatás szinte ugyan az. Ziháló, verejtékező test, remegés… Imádom…
Egyik után jön a másik, ugyan azokkal a mozdulatokkal kínzom tovább, végül egy hirtelen mozdulattal középre igazítom a filctollat mellkasa közepén, és egy gyönyörű egyenes vonást húzok egészen hasa aljáig.
Felkiált, majd hátra csapja fejét zihálva, én meg csak vígan pattintom a kupakot a toll végére.
- Nézd milyen szép… akár egy templomi kereszt… - morgom élvetegen vigyorogva. Igen… pontosan az egyharmadánál húztam még egy merőleges vonalat, hogy szép alakban vághassam majd fel. Hogy én ezt mennyire fogom élvezni.
Kótyagosan emeli csak meg fejét, szemei össze vannak szorítva, majd félve, vagy talán csak lustán pislog párat, végül felcsillanó szemekkel vizslatja művemet.
- Jé… tényleg! Hogyan? – ennyi elég is a csodálatból, teljesen elveszi a figyelmét.
- Te is tudod, hogy könnyen tudok alkalmazkodni a hullámhosszokhoz – kezdem el megint csavarom tekergetni, miközben levetem magam a székbe, és fordítva egyet pördülöm meg vele, majd közvetlen mellé gurulok – A tiédhez is hozzá tudok alkalmazkodni, így eltalálom a szimmetriádat is – mondom egyre halkabban, sejtelmesen rekedt hangon, majd tenyerem megint ágyéka fölé emelem, de csak tőle pár centire – És nekem… nem mindig szükséges érintés ahhoz, hogy hatást érjek el – haloványan szikrázik fel kezem körül pár csóva, vigyorogva meredek magam elé, hogy kicsit koncentráljak, hatásomra teljesen megfeszül teste és a várva várt reakció sem marad el. Hehe…
- Mit… mit csinál velem? – kezd nyöszörögni, ismét a fagyos álcát felöltve, de érzem ám, hogy nehéz ezt megtartani neki. Teljesen a hullámhosszára vagyok éleződve, rég óta tanulmányozom a messziből is.
- Ó, hát nem érzed? – kérdem, rá nézve, vigyorom még mindig él – Akkor erősebb fokozatra kapcsolok – tenyerem a dudorodó részre helyezem, hogy erősebb hatást váltsak ki, megállítana egy kiáltással, de elhal hangja, amint hozzáérek.
De mielőtt túl jól érezné magát, abbahagyom, még szeretnék játszani. Lihegő testének látványa teljes elégedettséggel tölt el.
Újra előveszem szikémet, mellkasán a legfelső pontra illesztem, a hideg fémtől kirázza a hideg.
- Hmm… most kezdjem el, vagy szeretnél inkább aludni közben? – vetem fel a kérdést, amire választ sem várok, csak jobbra balra billentve az élt húzom lefelé, de nem vágom meg… ó dehogy. Csak játszom.
Elérem hasa alján a fekete vonal végét, és lassan tovább haladok, egészen a fekete nadrágig, és nem állok meg… Lepattintom a gombot, ami szép röppályát ívelve zuhan a földre, majd a zipzárt is letolom, hogy feltáruljon előttem a vágy sóvár terület.
- Hé! Hé! Az a nadrágom! Ne tegye tönkre a szimmetriáját! Neee! – szimmetria mi? Kezd az agyamra menni.
- Akkor kénytelen leszek levenni rólad… hehe… - az asztal végébe gurulok, majd egy határozott mozdulattal rántom le róla, ügyelve, hogy ne vegye észre végtagjai lazulását, majd amikor már csak egy szál alsóban virít, visszakapcsolom az asztal mágnesét – Íígy…
- Hahh… - sóhajt fel, mintha megkönnyebbült volna, pedig csak a gatyáját mentette meg a szétszabdalásomtól. Saját magát kevésbé féltené mint a szimmetriát? Furcsa egy felfogás. Felállok székemből, vele szembe állok az asztal égén, tekintetemmel iszom a látványt és csak mosolyom tükrözi piszkos gondolataimat.
- A kedvedért… csak szimmetrikusan fogok vágni – mondatom végén felnevetek, és szikémet utolsó ruhadarabjához emelem, és teljesen tökéletes középre találással kezdem el hasítani az anyagot, de… csak legalul egy szép ponton… egy szép nagy ponton… Hehe…
|
| Hiyahiya | 2010. 05. 12. 09:19:46 | #4958 |
 Karakter: Death the Kid
Ahhh…. Tökéletes szimmetria… micsoda csodálatos látvány ez a WC kagyló! Istenem mind két oldalak egy forma, és a WC papír… milyen csodás háromszögekre van hajtogatva! 5-5 cm-es behajtott sávok…. Igen! Tökéletes! A harmónia ismét teljes a világban! És csupán három órámba került! Semmiség a csodálatos szimmetriáért!
Elégedett fél mosollyal szemlélem művemet, s zakómat megigazítva nyugtázom magamban, hogy lehet, hogy megint késében vagyunk de a világ ismét csodálatos, és színesen szép, akár egy szimmetrikus virágos mező…. Oohh… milyen szép is lenne!
- Kichiri-kachiri… - sóhajtom halkan kilépve a fürdőből, melynek küszöbében kis híján, shinigami véremnek köszönhetően még sem, el tanyálok az ott a halál szélén tengődő Lizben, akit láthatóan ez a röpke három órás várakozás nagyon megviselt, holott megszokhatta volna, és példát éve rólam, végre rászánhatná magát, hogy elmenjen egy plasztikai sebészhez s végre átoperáltassa magát ugyan olyanra mint Patty… vagy fordítva a lényeg az, hogy borzalmas így az aszimmetriájuk… hahh, nem baj, pisztolyként csodásak.. - szimmetrikus virágos mező…
- Kid bocsáss meg, hogy elkeserítelek, de szimmetrikus rétek alig ha vannak…- kezdené el, de ahogy lassanként kitáguló szemeimet meglátja, melyek csupán a depresszióba ejtő hír hallatára válnak ekkorává, zavartan kezd integetni, és javítani szörnyű hibáját…- vagyis vannak… persze, hogy vannak…
- Csodálatos… tudtam, hogy a világ tökéletes, ha már benne élek!- intek magamra elegánsan, majd kezeimet lazán zsebre dugva indulok el, hiszen stílusos késéssel igazi csak a belépő… különben is Steinnel lesz az első óránk, arról nem olyan húzós hiányozni… hahh, hát már hogyne tudnám, hogy kell tökéletes középpontossággal felhasítani egy madarat vagy egy békát! Ugyan már! Hiszen a véremben van!
- Ideje volt már elindulnunk…- masszírozza meg fáradtan halántékát Liz, ám én nem méltatom válaszra igazán tudhatná, hogy ez csak a tökéletesen stílusos belépőnk része, és hogy a harmóniáért folytatott harc mindent megér, és időt nem sajnáló feladat… legközelebb szögmérőt is hozok, hogy a negyvenöt fokos szög ne csak saccra menjen… ohhh, milyen jó lesz!
- BBBBRRR!!!! NÉZD LIZ RAKÉTA VAGYOK!!!!!- sikítja Patty kezeit széttárva kis híján leterítve lábaimról, ahogy a küszöbön elegáns vetődéssel átrepül fölöttem, olyan meglepő ívben, amit eddig még nem láttam tőle… vajon ezt gyakorolja? Mert elég jól megy neki… hmm….
Nem szólom meg édes együgyűsége miatt, hiszen túl közel áll ahhoz, hogy ezt megtegyem, és különben is! Már megszoktam… tökéletes kapcsolat a miénk, amit nem képes összezúzni senki sem! Kichiri-kachiri!
*
Kényelmesen ugrom le deszkámról s két hűséges fegyveremet ismét emberré változtatva indulok el a már javában elkezdődött óra színtere felé, azon gondolkozva, hogy vajon apám mire célzott azzal, hogy különleges délutáni programja van csak is számomra… hmm… nem szeretek kimozdulni a fegyverem nélkül, mert lehet, hogy közelharcban jó vagyok, és shinigami is, attól még fegyverek nélkül nem kóser a dolog… a francba azzal az alig szimmetrikus lénnyel… amúgy is! Még sosem láttam az arcát, ami azért elég furcsa… ha jobban belegondolok, még ebben a ruciban is zuhanyozik… nem fél attól, hogyan ruha alatt koszos marad? EGYÁLTALÁN MI VANA RUHÁJA ALATT? Hmm… meg kell tőle kérdeznem, de garantálom, hogy olyan választ kapnék, amire az intelligenciám és annak türelme nem elég… bah… ilyen egy szülőt. Imádom, de néha az őrületbe kerget…
Ezek a kérdések mindig is foglalkoztattak… ahogy az is, hogy Soul nem szimmetrikus… talán, ha festenék rá egy óriási nyolcast, akkor már megfelelne… nem is rossz ötlet…
A terem elé érve laza kézmozdulattal nyitom ki azt s az osztály rám vetülő figyelmében fürödve indulok el helyemre, mögöttem a Stein professzor enyhén szadista tekintetétől halálra rémült Lizzel és a mindebből semmit sem érzékelő éppen új plüss macijával elbirkózgató Pattyval… csupán szemem sarkából pillantok a cseppet morcos, és mégis furcsa kanyarulattal vigyorgó tanárra, s ettől az enyhén horrorfilmbe illő pillantástól nyelés ingeremet csillapítva gyűrök le egy korty levegőt hangosan, ugyan is tudom, hogy nem kispályás a hapsi, és azt is, hogy agytekervényei akár hányszor csak engem zúznak a fejében, egy szikével és egy műtőasztallal együtt teszik… tudom, hogy szeretne feltárni, de én így vagyok szép és szimmetrikus… egészben…
Bár most ha lehet még gonoszabban és baljóslatúan csillog szemüvege, akár egy indexlámpa… félelmetes fazon. Végig rajta tartom aranyszín íriszeimet, mintha lasszóval kötné magához tekintetemet, holott csak könnyfakasztó farkasszempárbajt vívunk… én azért el ne ájuljak ettől a beteg pillantástól, ő pedig azért, hogy már most az agyamba lásson, és élvezze a félelmem, ami nem ül ki arcomra, de a belőle áradó kik, hullámozó kis vonalak már többet árulnak el… a lelkem is zaklatott, mert ez a fazon kihoz a nyugalmamból… megőrülök… pedig azt hittem az őrület nem ragályos…
Hmm… néha elgondolkozom azon, hogy az erejét elhanyagolva még csak jó ötlet volt-e apámtól, hogy engedte a Shibusenre járni … egyszer borul el az agya majd, és fél perc múlva mindenki egy belső szervvel kevesebb lesz…
- Kid-kun… minek köszönhetem a kései érkezést?- érdeklődik vígan koponyákat pöfékelve, s mielőtt még elámulhatnék, hogy milyen gyönyörű csonthadat fúj megrázom fejem, s ujjaimat összefonva arcom előtt húzom össze szemeimet. Koncentrálj Kid… nem engedhetem meg, hogy elterelje a figyelmemet ez a csodás látvány… hahh…
- Fontos, és halaszhatatlan teendőket kellet elővégeznem, Stein professzor. Remélem megérti.- magyarázom meg neki higgadtan, s ahogy kedves mosollyal tekergeti meg sátánian gonosz fogaskerekét, egy percre azt hiszem, hogy most menten felszeletel az asztalon lévő szikével…
- Hát persze, hogy megértem! Inkább folytassuk is ennek a csodás madárnak a felboncolását!- rikkantja vidáman, s lassan szélesedő vigyorral villantja fel szikéjének fémje, melytől a madárban rögtön feléled az élni akarnék, s könyörgő tekintettel körbe nézve keres lelki társat, ám Maka-n kívül egyet sem talál kinek érvei, hogy az ismételten egy védett madár és hogy ha megöli, annak a gríííín píííísz nem fog örülni, nem hatják meg a professzort…
Én csupán nyugodt résztvevőként szemlélem az eseményeket, ahogy a madár halkan krákogva ellenkezik, s élet-halál arcot vív a figyelemért és a szabadságért. S úgy látszik végre akadt egy idióta, aki megmenti még ha nem is szándékosa… Blackstar ugrik fel, akár egy rugós bohóc, s padra állva, magát hősi pózba vágva mutat ellenségesen a madárra vigyorogva.
Nos igen. Vártam erre a percre, Kíváncsi voltam mikor nem tudja már elviselni, hogy nem őt figyeli a közönség. Becsülöm és tisztelem az ereéért őt, de ezeket a hirtelen megmozdulásait nem bírom elvisleni, főleg mióta megcsonkította iskolánk tökéletes szimmetriáját, amin vagy három órát melóztattam Lizéket, mire tökéletesen visszafaragtam azt a kicsike csúcsot, hogy a harmónia visszaállhasson, és a nebulók ismét egy tökéletes iskolába járhassanak… az megbocsáthatatlan bán volt, de most kivételesen semmi nem rongál, szóval hagyom neki. Amúgy sem szoktam közbe szólni. Hadd csinálja addig is legalább tökéletes figyelem elterelő, és a madár is megússza.
- TI IDIÓTÁK! NE EGY MADÁRRA FÓKUSZÁLJATOK, HA NEM RÁM, A CSODÁLATOS BLACKSTARRA! IDE, IDE INDENKI! NÉZZÉTEK CSODÁLATOSSÁGOMAT, AKI EGYSZER AZ ISTENEKET IS LEGYŐZI! – ordítja de teli torokból, de csak addig míg Maka le nem üti könyvének egy mozdulatával, amitől szegény szerencsétlen úgy omlik alá, akár egy bedrogozott kis madár. Egyenesen Tsubaki karjai közé esik, s ott ontja orrából a szökőkútnyi vért, immáron az osztály figyelmét ismét a professzornak átengedve, ki ezt a kis jelenetet ártatlan pöfékeléssel reagálja le… ahogy látom, ő is egyet ért abban, hogy ez a bolond nem sok vizet zavar már, és amúgy sem…
Valahol azért mélyen lelki társak vagyunk mi ketten, hiszen vannak dogok, amiket mindketten utálunk…öööö….háttöö… majd rájövök egyszer…
Felállva tornyosul Stein a tollas lény felé, horror filmekbe illő hörgéssel és szadista nevetéssel, én pedig kését szuggerálva próbálom középre igazítani…. Nem igaz… nem középen akarja elvágni… hogy teheti ezt? Homlokomon megjelennek az első verejtékcseppek, szemeim kitágulnak, szemöldököm összeszalad, fogaim csikorognak, könnyeim már folynak is, ahogy próbálom szemeimmel arrébb inteni azt a kést… de nem…
Nem bírom nézni… nem bírom… három centivel arrébb irányítja a kést… istenem… nem… milyen hulladék vagyok, hogy még egy kést sem tudnék három centivel arrébb szuggerálni… borzalmas vagyok… a legrosszabb…. Kukába való szemét…
Köbnyiem megállíthatatlanul erednek el, s azt törölgetve állok fel, hogy még utolsó reményként figyeljem hátha arrébb megy… de nem… csigalassúsággal közeledik a szerencsétlen már imákat mormoló madár felé, szinte beleőrülök a várakozásba, ujjaim szorulnak az asztalon, ahogy nézem… ha elvágja megborul a szimmetria… nem engedhetem! Nem! Meg kell mentenem a madarat, hogy középen szabják fel!!!!
Jézusom… jézusom… jézusom… KÖZÉPEN KELL VÁGNI, MET AZ ÚGY TÖKÉLETES!!!! NEEEEEEEEE!!! NE OTT VÁGJAAAAA EEELL!!!!
A padra ugorva, akár egy kis majom indulok meg a mozdulatát abbahagyó professzor felé, ki érvelődve szemléli, hogy vajon miért futok a padokon egyenesen felé, úgy vetődve a levegőbe akár egy műkorcsolyázó…
Könnyeim szállnak a szélben, én pedig úgy szintén, ahogy ugrom a tanári asztal felé, s termek annak szélén tökéletes ugrással… vagyis csak majdnem… lábam a nagy szimmetriára való koncentrálásomban megcsúszik a tyúkkezdemény tollain, melyek elegánsan repülnek szerte-széjjel a levegőbe halk vinnyogást kiváltva gazdájából, miközben én lassan hullok a pódium kemény fájára, és döbbenek meg tettemen…
Nagy szemekkel pislogok fel felé, s ahogy fel fekete toll orromra hull, megfogalmazódik bennem a szörnyű sejtés miszerint…nem…ez nem lehet… nem tehettem ezt vele… hiszen én csak segíteni akartam, nem lehet, hogy leromboltam! Nem…nem… könyörgöm neee…. Neee….NEEEEEEEEEEEEEE!!!
Lassított felvételbe állok fel, s ahogy meglátom a jobb oldalon kopasz, immáron már csak féltollas szárnnyal rendelkező madarat elpattan bennem valami… valami hangosan kongó, egész lényemet beterítő…
A…
De…
Már nem egyforma…
Nem egyforma…
NEM EGYFORMA!!!
NEM HISZEM EL!
JÉZUSOM!!!
Borzalmas vagyok… tönkretettem ezt a szép madarat… temessek el élve… nem érdemlem meg az életet…senki sem képes ilyen galádságra, mint én… gáááááhhhháááááááááááááá!!
Liz és Patty már pattan is, hogy az engem egy cseppet meglepetten vizsgálgató Stein elé ugorhassanak, mielőtt állva felboncoljon a tekintetével, majd a szikéjével is, ám már rég elmerültem az aszimmetria borzalmas világában… kopasz… tollas…. Kopasz… tollas…kopasz… tollas….NEM SZIMMETRIKUS! JÉZUSOM! MEGŐRÜLÖK!!!!
- Oda a szimmetria…- suttogom mielőtt egy egész vértenger szökellne elő belőlem ájulásom határán… érzem, ahogy gyengülök, a belőlem távozó tekintélyes vérmennyiség miatt, s borzalma,s megbocsáthatatlan tettem súlyától… ez… ez… borzalmas…
Borzalmas…
Sötétség… csodálatos jobb és bal oldalt is egyforma sötétség… hhhaaaaa…. Nyolcas….
*
Furcsa hideget érzek a mellkasom felől, borzongat valami rideg és kemény, ami végig siklik bőrömön lágyan, szinte cirógatva engem… mi lehet ez? Egy pengére emlékeztet… miért simogat valaki pengékkel? És ki simogat engem pengékkel?
Hmm…
Lassan nyílnak fel szemeim, s amivel az erős fejfájás után először találkozom az egy villanó szemüveg, mely alatt sejtelmes vigyor ül, sötét aurával karöltve… Stein professzor? Mit keres ez itt? Egyáltalán én hol vagyok? Sötét van, s csak egy monitor néma zümmögése és fénye tölti be azt a kis helyiséget, ahol vagyok…
- Felébredtél Kid-kun? Kár… pedig azt hittem megnézhetlek egy kicsit, bár így is érdekes dolgokat találtam… - kuncogja halnak titokzatosan, szürkés szemeivel az én döbbentre táguló arany sárga íriszeimben elmerülve… mi a rossebre céloz ez? JÉZUSOM, EZ FELBONCOLT?????
Vagy akar… egyre megy.
Akkor ezek szerint nála vagyok… ami nem túl jó, főleg, hogy nyilván sem Liz sem Patty nincs itt, s ha ez a férfi, most bunyózni akar, akkor nem úszom meg. Három csillagos, veszélyes, és nagyon őrült…
- Miért vagyok magánál, maga alatt, félmeztelenül, Stein professzor? – érdeklődöm összevont szemöldökkel, gyanakvóan méregetve, s lassan felegyenesedő fegyvermestert, ki halk nevetéssel intézi el kérdésemet, miközben hátat fordítva sétál el székéhez, s dobja le magát rá… kicsit idegtépő ez a hatásszünet. Nem kéne ide ez, csak megrémít vele… nem mintha nem lennék betojva már most. Persze higgadt az arcom, s hangom is, de legbelül a félelem, apró kis lángja mardos, de rendesen.
- Shinigami-sama azzal bízott meg, hogy biztosítsak számodra egy izgalmas délutáni programot, egy kis lélek fejlesztéssel, de az az igazság, hogy…- tekergeti meg elgondolkodva a fején lévő kis kereket nyugodtan, mintha nem is feszülne pattanásig a hangulat… hangja nyugodt, becéző, mint egy párduc dorombolása, a zsákmánya becserkészésekkor...- hogy én valami sokkal élvezetesebbre gondoltam.
Na most bújt kis a szimmetrikus szög az szákból! Innentől már érthető! Megbökdös egy kicsit, kivesz pár dolgot, aztán visszateszi, és teletöm minden hülyeséggel, hogy aztán kedvtelve figyelje a kísérletét, amiről én nem fogok tudni!!! Bár én nem vagyok olyan szerencsétlen, mint a Halál kasza, hogy ne fedezzem fel, mi történik velem, de ettől a fazontól minden kitelik, szóval ideje figyelmeztetni hogy mi a helyzet…
- Nem boncolhat fel Stein professzor…- suttogom halkan, baljóstalan, fenyegetően, majd kitágult szemekkel, extra hangerővel ordítom el magam agresszívan.-. MERT KÉPTELEN SZIMMETRIKUSAN ELVÁGNI!!!
Remélem, most már elismeri majd a helyzet súlyosságát. Ha nem tud középen elvágni, akkor nem éri meg. Én nem akarok aszimmetrikus pokolba kerülni csak azért, mert rossz helyen szeltek félbe…bah…
|
|
