|
|
Szerepjáték
(Vampire Knight)
| timcsiikee | 2011. 02. 21. 23:22:41 | #11588 |
 Karakter: Shiki Senri
Megjegyzés: ~ Hiyámnak
Shiki:
Félálomban szenderegve ölelem kedvenc szőke vérszopómat, s arra eszmélek lassacskán, hogy nesztelenül próbál kikecmeregni mellőlem.
Oh nem, Aido-chan… lassan a csupasz popsival. Hirtelen átkarolom hasánál, visszahúzom magamhoz, és nagyon dobban az ágyon.
- Ne szökj, Aido-san... – súgom, lustán dörmögve fülébe, majd felé kerekedek, és ráfekzsek ezzel is megnehezítve szökését. Pontosabban magammal.
Mellkasomra simítja ujjacskáit, és megpróbál eltolni, vajmi sikerrel. Morcosnak látszik… imádom.
- Shiki, már esteledik, nekem mennem kell! – rikkantja kissé ingerülten. Oh… ez a legjobb időszak. Közelebb hajolok hozzá, feje mellett süllyesztem a párnába kezeimet, és közelebbről veszem szemügyre tökéletes arcát. Nem mintha eddig más lett volna, de szeretem közel érezni magamhoz. Van egy apró trükköm Aido-san, ami ellen még te sem tudsz semmit tenni… akkor sem ha tudsz róla, mert… nem akarsz ellene tenni. Halk kuncogással nyalom meg ajkait, majd finom, dús ajkába finoman marva fogammal apró lyukat harapok rá, s kiserkenő édes vére azonnal megtölti orromat, nyelvemet, ahogyan az övét is. Érzem benne a feldúltség mélyén rejlő vágyat. melyet most a vér ízlelése még erősebbé tett.
- Szerintem nem kell sietnünk, Aido-san. A többiek így is jól meg lesznek nélkülünk. – én talán fel sem tűnnék nekik, csak Ő… de. Ez eddig nem is zavar. Hehe…
A forró hangulatot lassan hűvös szellő fojtja el, amikor megérzem, hogy erejét használva igyekszik tiltakozni ellenem. Nem rossz… de…
Akármilyen szúrósan néz, akármennyire tudom, hogy legszívesebben tekintetével fojtana saját vérembe, hogy aztán ő nyalogathassa le a maradékot… nem fogom hagyni.
Apró szilárd végcsíkot hívok elő, csak hogy jelezzem én is elég éber vagyok ahhoz, hogy megfigyeljem minden mozzanatát. Észreveszi, s az egyetlen óvatlan pillanatban hevesen marok ajkiba, nyelvem szája közé csusszan, s elmélyítem a véres csókot, melynél bódítóbb nem is lehetne a csábítás.
Nyelvem véres táncot jár övével, íze egyre jobban hevíti vágyamat, s a következő pillanatban már felbukkannak előttem heves érzései, gondolatai.
Még hogy mindig seme? Ugyan, Aido-chan… Imádom ha tapizol, de ez még közel sincs.
Kuncogva hajolok el tőle, hogy újra rabul ejthessem fagyos íriszeit.
- Azért, mert kettőnk közül én vagyok a jobb seme, Aido-chan... – vigyorodom el, már épp nekem esne, amit hagynék is, ha tudnám, hogy élvezném, de hirtelen csuklóinál fogom le. Talán… élveztem volna heves támadását, de őt ismerve a gyönyör olyan tetőfokát érte volna el nálam, hogy a végén egymást nyírjuk ki… ami nem lenne szerencsés, hisz még sokáig akarom kóstolgatni kedvenc méregzsákomat.
- Shiki... eressz el... MOST! – rikkantja parancsolóan, de… ez így egyre jobban tetszik.
- Nem Aido-chan. Majd ha kedvem lesz hozzá. – ha rajtam múlna hetekig nem engedném ki a szobámból, de sajnos vannak kötelezettségek is. De előbb, kiélvezem azt az alig egy órát, amíg mennünk nem kell. - Csupán be kéne ismerned, hogy igenis akarod, hogy megkeféljelek. És ha már itt tartunk... akkor azt is beismerhetnéd, hogy a szeretőm vagy.
- MI?! – eltátott szájjal kerekednek kistányér méretűre szép szemei, s hirtelen olyan érzésem támad, hogy szívesen dugnék valamit eltátott ajkacskái közé, de félek leharapná… majd csak akkor, ha szelídebb lesz, majd akkor megpróbálom. Hehe…
- Jól hallottad. Csak ismerd be, és máris szabad vagy. Nekem nem sürgős tanulni. Amúgy sincs kedvem kimászni mellőled... belőled... – pontosítok a mondat végén. Birtokolni akarom… nem akarom, hogy más hozzáérjen, csak én akarom ezeket a kéjes és gyönyörű hangokat előcsalni belőle. Mutató ujjammal érzékien húzok kis csíkot mellkasán, mígnem elérem mellkasának egyik legérzékenyebb pontját, elbódítva elméjét. Ha kimondja, megdugom… ha nem, akkor is… csak akkor jobban. Nyamm…
Ajkaiba harap, pilláit összeszorítja, és elfordul… oh nem elég, akkor keményebb eszközökhöz kell folyamodnom.
Végigsimítom testét, terpeszbe cirógatom lábait, hogy közéjük térdelve illeszthessem magam bejáratához. Milyen forró, és máris hívogatón lüktet, pedig alig értem hozzá. Ezért imádom a testét, mert minden porcikájában ott forr az a sóvárgó vér, mely csak arra vár, hogy előhívja valaki belőle a kéjenc kiscicát.
- Nehogy meg merd csinálni! – fordul felém hirtelen, amikor megérzi hol is matatok erekciómmal.
- Ha nem mondod ki, akkor majd beszélsz nyögve... – válaszolom önelégült arckifejezéssel, dörzsölgetve a hátsói közötti rést.
- Jól van! Akarom, hogy megrakj! A szeretőd vagyok! – érzem, ahogy lassan vigyor kúszik arcomra szavai hallatán. Habár nem a legőszintébb, inkább kétségbeesett hadarás, de már úgy is tudom, hogy ez kezdetnek elég… innentől már csak jobban be kell törni, beismertetni, hogy ez igenis így van, aztán… aztán…
Bumm…
Kicsapódik a szobám ajtaja, és oldalra fordulva látom, hogy a rozsda hajú az. Bah… a legrosszabb az időzítése… vagy épp a legjobb? Gyönyörű kilátásban van része, igazán örülhetne. Kapott egy kis ingyen mozit.
Elmosolyodva figyelem, meg sem moccanva Aido-chan felől. Van egy olyan érzésem, most már két vérszívót is meg kell győznöm arról, ami az én igazam.
- Hanabusa… - dörren hangja, én meg már azt várom, hogy vajon mikor ered el az orra vére, de sajnos erre hiába várok. - ha rendbe szedted magad gyere a nappaliba. Ott várlak. – ooh… azt hittem ő maga fogja innen kiráncigálni.
Elég egy pillanat, hogy nem figyelek, kiszökken alólam kedvencem, felé rohanva, s már látom is, ahogy Akatsuki felkarjába marva kezdi el rángatni kifelé becsapva az ajtót.
Hahh…
Halkan sóhajtok fel, oldalt fekve támasztom meg könyökömet a párnába, hogy arcomat tenyerembe fektethessem, majd egy elégedett, negédes mosolykával figyelem a bezárt ajtót.
Megnyalom alsó ajkam, és végig simítom oldalamat. Ne hidd, hogy ennyivel elmenekülhetsz előlem, Aido-chan…
~*~
Felöltözöm, megigazítom nyakkendőmet, rajta a díszt, majd lezseren zsebre dugott kezekkel battyogok le a lépcsőn, néma léptekkel, és Rima mellé állva fogadok el tőle egy epres Pockyt.
- Sápadt vagy… - jegyzi meg halkan, mire csak röviden válaszolok.
- Tudom… - de jól áll, ettől függetlenül… köszönöm Aido-chan, hála neked a bőröm simább lett. A fotósok imádni fognak érte.
Tekintetemmel őt mustrálom, a fehér nadrág alatt feszülő formás hátsót, amiben még nappal olyan mélyen élvezkedtem. Hmmm… vajon milyen agymosást kapott az égő rozsdafejűtől? Még most is látom, ahogy komoran vitáznak minél halkabban.
Aido a kanapén ül, Akatsuki karba tett kezekkel, és lehunyt szemmel a karfán. Igazán gondterheltnek látszik. Egy aprócska mosolyféle kunkor képződik szám sarkában, ahogy őket figyelem, és a mindjárt kitörni készülő Aido-chan arcvonásait. Persze mikor megjelenik Kaname, akkor olyanná válik, mint egy kis lábtörlő. Majdnem… Mrr… ez az egyetlen ami engem ingerelni tud.
Kimegyünk a kapuk elé, végig szemmel tartom kedvencemet, és egy idő után meg is érzi magán tekintetemet, mert mikor már jócskán elhagyjuk a rajongó lánytömegeket, hátra sandít, és találkozik határozott, tüzes szemeimmel… Persze nem olyan tüzesek, mint Akatsukié, aki mikor látja, hogy Aido-san felém néz, egy megvető pillantás kíséretében rántja vissza fejét előre, én meg csak magamban kuncogva figyelem a látványt. Hiába, rozsdafej… Aido-san most már visszavonhatatlanul is a szeretőm lesz, bármit is teszel. Ha erőszakkal próbálod elvenni, akkor sem fogom hagyni. Bár… kissé meggondolatlannak érzem magam. Vagy mégsem? Inkább bizonytalan vagyok. Hmm… De ettől függetlenül évezem, ahogy játszadozom velük, főleg a szőke hercegecskével.
Egy pillanatra sem tévesztem szem elől a párost, de inkább csak az egyiket figyelem, árgus, éhes szemekkel. nem viseltem jól, hogy így kora este csak úgy otthagyott álló taggal. Persze könnyíthetnék magamon, de az nem az igazi… én Aido-sant akarom.
Rima az egyik szünetben készít magának egy kis vértablettás vizet, de elfojtva fintoromat, csak figyelem. Tarkóm alá terelem kezeimet, hátradőlök a padban, lusta tekintettel meredek a plafon felé, néha oldalra sandítva tekintetem vérszívóm felé. Kíváncsi vagyok mikor fog kitörni belőle a kisördög Akatsuki piszkálódásától.
- Kérsz? – kérdi halkan Rima, mire csak egy fél fejcsóválással válaszolok.
- Kösz nem… jóllaktam – igaz komor arccal, de annál gúnyosabb, elégedett tekintettel sandítok Akatsuki felé, hisz direkt kellő hangszínnel ejtettem ki a pár szót hogy tisztán hallhassa. Ha nem lenne itt Kaname, biztos vagyok benne, hogy már lángolna a ruhám.
A feszültséget egyre jobban érezni lehet a levegőben, amit sokan csak feszült figyelemmel rejtetten kísérnek, de Ruka… nos ő kinyitja az ablakot inkább… A nők… furcsák.
Látom ahogy feldúltan csap egyet a padra, de elfojtva mosolyomat csak hümmentek egyet halkan, és lehunyom szemeimet. Imádom ezt az illatot… feszültség.
A fél órás szünetben már szinte alszom az óra unalmassága miatt, talán sokan már azt is hihetik, hogy durmolok, ahogyan a két jómadár is akik szokásukhoz híven megint együtt húznak ki szünetre. Pár pillanatot még várok kiléptük után, majd nyújtózva egyet követem őket a hátsó erélyre, jobban mondva a tetőrészre, ahol kint diskurálnak, és kivételesen nem nappalis kislányok kiszipolyozásával foglalkoznak. Úgy látszik még nem volt idejük beszélgetni, pedig azt hittem a szobában már letámadta, de… ha jól emlékszem mondta is neki, hogy megvárja a bejáratnál, amint rendbe szedte magát. Hm…
- Mégis mire gondoltál? – hallom meg a rozsdafejet, kissé ingerült de tompa hangnemben… azt hiszem pont a közepébe csöppentem bele. A fal másik oldalának támasztom hátamat, érzem hogy ott vannak mögöttem, s csak a mellettem lévő üvegajtó választ el tőlük ezért is hallhatom őket. Hmm…
- Hagyj már Akatsuki, eressz el. Miért kell ezt így felfújni? Én soha nem piszkáltalak ilyennel.
- Hogy miért? – kérdez vissza, és mosolyom már visszafoghatatlan, de egy utolsó idegszállal még el tudom fojtani a kitörő kuncogást, bár úgy látszik, ez nem elég – Ne hallgatózz, inkább gyere elő. – oh… csak nem észrevett? Milyen figyelmes.
Lusta mozdulattal rúgom meg a vaspántos üvegajtót, ami kilibben én pedig lazán léphetek át a magas küszöbön, és zsebre vágott kezekkel lépek eléjük. Azaz melléjük.
Látom, hogy Akatsuki egyik keze Aido-san feje mellett van a falon, a másikkal épp az egyik csuklóját fogja, de igyekszem jó kedvemet nem csorbítani a látvánnyal.
Megvetően néz rám, Aido inkább… vegyes érzelmekkel. Amolyan… „mit keresel itt már megint?” és „ments ki innen” féle érzelmek kavaroghatnak tekintetében. Nos… inkább magamra hajtom a malmot.
- Mit akarsz? – vakkantja felém nem kicsit ingerülten, mire csak megdöntöm csípőmet, és élveteg tekintettel mérem végig szőkeségemet.
- Szállj le a szeretőmről – mindkettőjük szeme hatalmasra kerekedik mondatomtól, és visszafogott gúnyos mosollyal figyelem reakciójukat.
- Mi? – akár mindkettejük szájából hangozhatott volna ez a kifejezés, de a robosztus alak gyorsabban kapcsolt. – Ne szórakozz velem, inkább menj vissza, és mássz rá Ichijora – oh… az már régi nóta kedves rozsdafej. Lassan közelebb lépek, alig egy lépés, és mellettük állok, majdnem közvetlenül.
- Nem vagyok vicces kedvemben. – mondom halkan, mélyen parázsló tekintetébe mélyedve, határozottan tartva a farkasszemet, amit úgyis én nyernék, de inkább kiváltok belőle egy meglepet pislogást, hogy ezt be is tarthassam. – Ha nem hiszed el, kérdezd csak Aido-chant – és sikerül… ennyit erről. Először nem érti, majd a szólított felé néz aki még mindig lesokkolva áll egy helyben.
- Én… izé… nem is… - oh… hiába is próbálnád tagadni, mint mindig a véred most is el fog árulni.
- Kóstolj bele a vérébe, és megtudod – mondom magabiztosan egy aprócska, rejtett mosollyal, mire megfontoltan gondolkodik, majd mintha azt gondolná, hogy úgyis hazudok, a fogva tartott csuklót elkezdi szája felé húzni.
- Ne! Akatsuki! Mit csinálsz? Eressz el! Nem hallod? – hiába kapálózik, látszólag is jóval erősebb nála, főleg akkor, ha elhatározott ismerem már ennyire… És ha ezt végre megtudja, akkor biztos vagyok benne, hogy meginog az elhatározása, mi szerint Aido-chan az ő tulajdona. Tévedés… az enyém.
Tenyerének alsó, húsosabb részébe mélyeszti fogát, kicsal egy csepp vért, amit le is nyalint, s kedvenc vámpírkám már ennyitől kipirul. Ezért is imádom.
Hirtelen pattannak ki szemei, gondolom most jutott el addig a mondatig, hogy „Akarom, hogy megrakj! A szeretőd vagyok!”. Elhajol kezétől, amit el is ereszt, Aido-chan csak dünnyögve kezdi sajgó csuklóját dörzsölni, de ahogy látom, még mindig nem mer elmozdulni. Valamelyikünk úgyis visszarántaná.
Hosszú, feszült csend közepette nézünk egymással farkasszemet, én azt várom mikor lép el mellőle, ő pedig… nos nem tudom mire vár, de igazán leszállhatna az én Aido-chanomról. Mert ugye… a vér mindent elárult, már csak fel kéne fogni. A feszültség úgy érzem egyre csak nő, felhevül a környezete, gondolom most belülről tombol mint egy fenevad, de higgadt fejjel várom reakcióját. Vajon ha az orra előtt csak úgy lekapnám szőkeségem ajkait, vajon megértené? Tegyünk egy próbát.
Egy vérfonalat engedek ki ujjamból, a ledöbbent szöszim csuklójára fonom majd magamhoz rántom, kiszakítva karmaiból, és derekára fonom kezemet, hogy magamhoz húzhassam, még közelebb. Előre megsebzem fogammal ajkamat, s egy izzó, véres csókkal fojtom bele a tiltakozni és tombolni készülő Aidoba az indulatokat. Ha kell itt helyben megrakom előtte az erkély közepén, de akkor is kiszakítom birtokló karjaiból, hogy a sajátomba hajszoljam.
|
| Hiyahiya | 2010. 06. 01. 21:51:50 | #5267 |
Karakter: Aido (timcsemnek)
Egy perc alatt támad ajkaimra, mint macska a tejre, hogy ügyesen nyalogatva csábítson el vadul, mintha épp szétkapni akarna nem még ez kört követelni, amire megjegyzem én nem vagyok vevő, lévén, hogy totálisan kifáradtam... MIÉRT NEM ELÉG EZ NEKI? DÉMONI BESTIA!
Ha tudom, hogy ez a szobor merevséget kapott idióta egy szexuális ragadozó, inkább elbújok az asztal alá és Kaname-sama csodás idegbajának maradványait csókolgatom... erre most itt remegek alatta, hagyom hogy ujjaival bennem kotorásszon, ezt a zavaró összetevőt jóval überelve azzal a ténnyel, hogy én még élvezem is! Itt sóhajtozok, fulladozok szinte abban a forró csókban, amit volt velem, ajkaim és nyelvem szinte már szabad heves támadása alatt, ujjaim erősen markolják vállát, egyre inkább tüzelve engem is kirángatva abból a jóleső fáradtságból melytől ezelőtt két perce még vidáman bealudtam volna... aljadék...
Akár egy igazi kéjenc dög, miután szám már a végletekig zsibbad a kéjtől és a fáradtságtól gonosz módon tér le nyakam érzékeny bőrére, mely a korábbi vérbevételtől avagy vacsitól, és a szexuális kívánalomtól avagy kanosságtól igen figyelmessé vált rá, s szinte már pórusonként lüktet, halk sóhajt kicsalva belőlem, hogy azok a szépen ívelt, puha ajkak kényeztetni kezdjék ezzel meghazudtolva az eddig érzett felháborodottságomat és fáradságomat... MIÉRT TÖRTÉNIK VELEM EZ? Már megint... már megint becsalt a csapdába!
Még tiltakozni sem tudok, nem hogy szóljak neki nyögéseim hangzatos nyelvén, arról, hogy abba kéne hagynia mielőtt hógolyókat csinálok a pici mogyijaiból...persze, amint nyelve egy apró kis érintése is találkozik bőrömmel, ellenkezésem tova száll a szelek szárnyán, s máris hagyom, hogy forró, nedves szerve mintákat mázoljon hófehér, érte pulzáló bőrömmel, önként felkínálva magát neki...
Csupán fokozza bódultságom vérének aromás illata, mely ismét a levegőbe kerülve kábít tovább, s kínoz, ugyan is az istenért sem tudom elérni... pedig... a vérszomjtól, éhes leszek , szemfogaim szinte fájóan lüktetnek szívemmel együtt, egy cseppjéért is... nem tehetek róla... bélpoklos egy jószág vagyok... Akatsuki is így tud belőlem dolgokat kicsalni... lassan kezdem magam ribancnak érezni...
Fejem megadóan biccen oldalra, ahogy a forró, izgató nyelv ütőeremen kalandozik végig, ezzel kivívva hogy szinte már saját magamba akarjak harapni egy kis vérért... a dög tudja, hogy hol van a bőröm legérzékenyebb része... imádom,ha ott megharapnak, ha vért szívnak belőlem, és közben én is ihatok...éles szúrás az egész, mégis nyögve borzongat végig a jóleső kéjes fájdalom, ahogy fogai húsomba marnak, s ereimet eltalálva szabadítják fel rubint szín nedvemnek a szájába vezető utat... a levegő megtelik ezzel a csodás illattal, orromba kúszik, egész testemben fájó pulzálást okozva, olyan kívánalmat melytől legszívesebben úgy vetném rá magam, mint sivatagi vándor az ital automatára...
Ahogy a vér távozik testemből, úgy kezd egyre izgatottabb reszketésbe egész alakom, számban még a nyál is összetódul csak azért, hogy fájó agyaraimmal én is megtaláljam őt... már támadnék is, emelném fejem, hogy porcelán fehér nyakát becélozva pécézzem ki magamnak egyik csinos erecskéjét egy kis csapolásra, mikor aljas módon ragadja meg államat, s taszít vissza a puha ágyneműre, hogy mg véletlenül se kerüljek harapó közelbe... na most érezem magam úgy, mint egy kutya...KIHAPAROK BELŐLED EGY DARABOT, HA NEM VEDELHETEK BELŐLED, SHIKI!
- Nem-nem Aido-san… eleget ittál már – duruzsolja halkan, felháborítóan fényes hangsúllyal, mintha tényleg a gazdi lenne, aki a kutyusnak épp azt magyarázza, hogy épp elég jutalom falatot kapott ahhoz, hogy a nap hátra lévő érészben egy kanapét se rángasson meg poénból... de én... én nem bírom ki... itt csiklandoz ez az illatocska, és azt várja tőlem, hogy a ténykedése közben ne harapjak belé? Lehetetlen. Ez tuti biztos. 100%.
És ő még vígan nyalogatja vacsoráját, én meg itt éhezzek... HA ÉN NEM EHETEK TE SEM!
- Shi… - kezdenék bele cifra káromkodásom hosszú monológjába, de ő ezt megelőzve, még a szólás szabadságot is elvéve tőlem, fogja be szájacskámat, ezzel tovább hergelve azt a kis ördögöt, mely jelen pillanatban arra ösztönöz, hogy szedjem darabogra és adjam Rimának hadd puzzle-zen vele... vékony ujjaimmal agresszív módon kísérlem meg megszabadítani magamat a légzést és beszédet akadályozó csápot, kevés sikerrel, amit kitartásom sikertelensége koronáz, mert elég ennek a szoborcsoportba született jégcsapnak eljutnia mellbimbóm rózsaszín kis csúcsaihoz, s máris elfojtott nyögésekben kitörve ejtem kezeimet vissza, hogy a párnát szaggatva, vezessem le a testemben ismét éledő vágyat, mely a dühvel keveredve igazi elementáris elegyet alkot... hiába ez a két dolog tüzel a legjobban, és hála ennek képes leszek és megadom neki azt az örömöt, hogy felkészüljek még egy menetre... DE NEM! NEM AKAROM! NEM ENGEDHETEM NEKI MEGINT!
Persze nincs erőm tiltakozni akkor, mikor puha ajkai és fogai észveszejtő játéka egyre lejjebb és lejjebb halad, pont oda, ahol a legjobban szeretem ha elkapnak... ez most... na igen,. Nem tehetek én arról, hogy szeretem ha szeretnek... mázli, hogy erről még csak a Kőszoborduó Shiki és Akatuski tud... és ha ezek ketten összefognak nekem végem van... de végül is... szendvicsben még úgy sem...EBBŐL ELÉG VOLT!NEM VÁLHATOK SZEXMÁNIÁSSÁ!
Elfojtottan nyögdécselve engedem, hogy szabadon garázdálkodhasson pocimon, olykor-olykor gonosz módón vércseppes sebhelyeket hagyva bőrömön, ezzel tovább fűszerezve a szex és vér ízletes keverékétől nehéz levegőt... minden egyes érintésétől, legszívesebben könyörögnék, hogy végre elégítsen ki, és ne játsszon velem... mert... mert lassan már az ujjai sem lesznek elegek... olyan vékonyan veszítenek, nem érzem az a kellemes tépő érzést, amit akkor kapok, mikor megvadultan mozog bennem...ki és be... NA EBBŐL ELÉG!
Felvillannak halványkék szemei, mint egy ragadozóé, aki épp a prédáját készül felfalni... nyelvével együtt, fogai is kivillannak, s én hirtelen egész testemben reszketni kezdek azért, hogy felfaljon... ahogy forró lehelete végig csiklandozza péniszemet, a forróság odaáramolva ébreszti fel bennem az igazi kéjes vágyat, aminek már nem leszek képes ellenállni... ne... csak ott ne, mert akkor végem... nekem reszeltek... Shiki... ne légy ilyen gonosz... TUDOD, HOGYA HÁRMAS ÉLVEZETET NEM BÍROM!
Mintha meg sem hatná a szemeimből jövő halvány szuggerálás, melyet valamelyest kipirult, kéjtől szétcsúszott tudatomon és arcomon tá közvetítek felé, könnyedén hordozza végig nyelvét hímvesszőmön, mely ritmusos lüktetésbe kezdve, kezd követelőzésbe még több kínzárét... nem bírom...
Kék szemeimmel töretlenül szemezek vele, ahogy macska módra nyalogatja férfiasságomat, ujjaival belülről masszíroz, másik mancsa pedig pocimon töltődik, ostromolva józanságom, mely szépen lassan el száll,mint a győzelmi zászló... Shiki cica úgy lefetyel ágyékomnál, mint egy igazi macska a tejecskéjét, mely szépen lassan megkeményedik, s ezentúl nyalókaként funkcionálva áll a rendelkezésére... és ez a dög, még tudja is, hogy ettől vesztem el az eszemet... mert az az ütemes bizsergés, mely egész testemben elviselhetetlenül feszeng, s kínzó melegséggel borít be, azt nem lehet leviselni...
Nyöszörögve, egész testemben reszketve figyelem, ahogy hosszú ujjait merevedésemre fonja, rózsaszín nyelvével pajzán kis mosollyal kezdi ízlelgetni csúcsát, növelve a kínzó égető érzést altájamban... basszus... mikor térsz már rá a lényegre? Meg akarsz rakni nem? SHIKI! MEGÖLLEK!
Pihegve, el-elakadó lélegzettel figyelem, ahogy péniszem oldalát érinti végig puha, halvány színű ajkaival, hogy heréimhez érve azokkal játszhasson tovább húzva agyamat... alig... alig érint meg szájával, mégis bárhol is találkozik vágyammal, abból a kis pontból úgy robban a forróság, mint egy időzített bomba... agyam kezd zsibbadni, minden egyes légvételért küzdenem kell, mert csupán látvány, az érzés nélkül is képes lenne orgazmus tokozni nekem...
Ám eme kijelentésem máris szerte foszlik, ahogy ködfátyolos tudatomon keresztül is ijesztően hatol át a dög módon vigyorgó Shiki pofija, ki eme szadista mozdulatra szemfogait elővillantva közelít kincsem és ékességem felé, ami eme támadást nem fog szívesen fogadni... tágra nyílnak szemeim, a lapostányér méreteivel versengve, s ehetetlenül nézem, ahogy merevedésem felé közelít, mely szinkronban sikít velem együtt, józan észre intve ezt a vörös piócát, mielőtt még enni támad kedve egy virslit... NE MERD! NE MERD! NEM CSALLAK MEG! ESKÜSZÖM MÉG KANAME-SAMÁT IS LETAGADOM, CSAK NE EDD MEG!
Túlélési ösztönöm kapcsol, s amint szétterjed bennem a menekülhetnék hormonja, karcsú ujjaimmal mocskos polip ódra hangtompítónak használt csápot tépkedve, kapálózva, s akár egy veszett egér, úgy mocorogva kísérlem a menekülést, amit gonosz kuncogása, s aljas tekintete egy cseppet sem segít... max. csak annyit ér el vele, hogy egy másodpercen belül a pofiján a lábnyomom szép lenyomata lesz, hogy ezzel biztosítsam jövőbeli farok leharapó produkcióinak meghiúsítását... NE MERÉSZELD! MERT ÉN IS LE FOGOM HARAPNI!!
- Csak nem azt hitted… hogy leharapom? – érdeklődik, sátánian mosolygó ajkait érzékien végig nyalva, hogy sanda gyanúmat, miszerint 2IGEN AZT HITTEM, TE VADÁLLAT!” elaltassa, s immár eddig vágyott tevékenységét elkezdve engedje péniszemet katlan forróságú szájába, s kezdjen bele kényeztetésébe... nedves nyelve őrjítően köröz rajta, szája egyre mélyebbre és mélyebbre fogad magába, szinte elmerülők a kellemes melegben, mely körülveszi vágyamat... reszketve, nyöszörögve pihegek, ujjaimmal elkeseredetten markolom a párnát, körmeimmel szinte szétszaggatom, ahogy tömény vágyat levezetem, ami bennem összegyűlve sikít kielégítésért... olyan... legalább olyan jó érzés a szájában lenni, mint benne... elképesztő... vajon... vajon hányan estek már a karai közé, hogy ilyen profi benne?
Lehunyom szemeimet, s fellélegezve sóhajtozok tovább, ahogy ajkaimról távozik a vérből alakított csáp, elveszítve minden erőmet arra, hogy esetleg ellenszegüljek neki...
Még azt is nehezemre esik észre venni, még arra is megerőltető reagálni, mikor minden kínzó gyönyör abba marad... igazából, oly mindegy mit csinál, csak végre elmehessek... az a dolga, hogy kielégítsen! Gyerünk! Vagy halálra csapollak...
- Shiki… te… - még azt a nehezen összeeszkábált kis mondatnak induló valamit sem engedi, hogy végig nyögjem, szája máris rátapad az enyémre, nyelve követelőzően, dominánsan irányítva tör számba, hogy az én kába nyelvecskémet táncra hívva bódítson tovább... érzem a saját ízemet, s ami a legperverzebb az egészben, hogy még ízlik is... és tovább tüzel...
Mikor végre erőteljes mozdulattal feszíti szét lábaimat, s közéjük helyezkedve elmerül bennem hímvesszője nem csak a gyönyörtelien feszítő érzéstől nyögök bele csókunkba, hanem a megkönnyebbüléstől, hogy végre Ő tölt ki és nem az ujjai... azt hiszem... egy cseppet kezdek Shiki-féle szex függő lenni... mert aki már ennyiszer engedi, hogy megrakják, az már nem viccből játszik konnektorosdit... senki, ismétlem, senki nem nézné ki ebből a hullabenyomású valamiből, hogy ilyen aktív szerető tud lenni az ágyban... egy szexuális ragadozó... és ez nem vicc...
Ahogy elkezd bennem mozogni elszakad az utolsó cérna is, s Aido baba, mint egy élő ösztön lényecske marcangolja a lepedőt, hogy ezután Shiki hátán vezesse le feszültségét... pénisze ki és be nyomul, újra és újra eltalálva azt az apró kis pontot,amitől csillagokat látok...egész testemben reszketve simulok hozzá, körmeimmel vörös kis csíkokat szántok hófehér hátába, karcsú ujjaim hajába markolnak, s szinte számra nyomják ajkait, hogy vérért lüktető fogaim megsebezhessék végre őt... vére apró cseppekben tódul számba, nyelvemmel mohón tisztogatom az aprócska sebeget, hogy minden egyes cseppecskét leküzdhessek száraz, égő torkomon... vérszomjtól megrészegülve, a bennem tomboló forróságtól teljesen kiütve engedem, hogy éhségem ellenére mégis elvegye tőlem nasimat, s kezét végig vezetve combomon csusszanjon térdem alá... mint egy kígyó, aki belém marni készül, olyan lassúsággal halad végig bőrömön, én pedig bágyadtan, kábultan figyelem, ahogy egyszerre döngöl a matracba, és bűvészkedik lábaimmal...
Kényelmesen dobja vállára lábamat, csípőmet felemeli, hogy mélyen, szinte durván merülhessen el bennem újra, olyan erőséggel eltalálva azt a forróságot hozó pontot, melytől kis híján felsikítva vesztem el eszméletemet a gyönyörtől...ajkaival folytja belém hangjaimat, nyelve éhesen, türelmetlenül köröz számban, s noszogatja nyelvecskémet játékra, mely bágyadtan, megrészegülve engedelmeskedik neki... ebben a pillanatban bármit megtennék neki...
Hímvesszője keményen tölt ki, tövig belém nyomulva feszít kéjjel telien, s mikor ismét megmozdul bennem, hogy erőteljesen keféljen meg, már képtelen vagyok gondolkodni... csak is a bennem mozgó férfiasságára koncentrálok, és azokra az igéző, kéjtől és huncutságtól csillogó halványkék szemekre, melyek fátyolos tekintetemet rabul ejtve vonzzák magukhoz figyelmemet... Shiki... csak hagyj élvezkednem...
Ajkain csábosan gonosz mosoly ül, kivillanó éles agyaraival könnyed érzékisséggel cirógatja végig lábamat, hogy nyomán kellemes, ajzó bizsergést hagyjon... MIÉRT JÁTSZOL MÁR? Ahelyett, hogy az ágyba építene itt szórakozik velem... HA EGYSZER MEG AKARSZ HÁGNI, HÁT HÁGJ TISSZESÉGESEN!
Mintha csak a fejemben olvasna, egyszerű mozdulattal veszi előlem élvezetet adó tagját, hogy meglepően egyszerű fordítással küzdjön engem hasra, ezzel kihirdetve, hogy igen, most kutyapózban kíván tovább dögönyözni... engem már nem érdekel... csak legyen bennem és keményen rakjon meg...
Játszi könnyedséggel rántja fel fenekemet, hogy csípőmbe markolva erősen ismét belém vághassa magát, s mély hördüléssel folytathassa, amit az imént abbahagyott... eddig el sem tudta képzelni, hogy Shiki ilyen határozottan férfias tud lenni. Mert tud lenni... ez is bizonyítja... és ez nagyon meglepő fejlemény...
Karcsú ujjaimmal kétségbeesetten kapaszkodok a párna vékony anyagába, nyöszörögve, sikoltozva élvezem, ahogy ritmikusan húzódik ki és merül el bennem, kapkodó lélegzet vételét szinte fülem mellett hallom, forró lehelete szinte égeti fülemet, ahogy hátamhoz simulva csatakos testével nehezedik rám, s löki egyre durvábban csípőjét, percről percre mélyebbre és mélyebbre magát... hosszú, puha ujjai lüktető merevedésemre markolnak, s segítőkészen kezdik masszírozni, hogy az ott tomboló kínzó hőt, ami kitörni készül tovább szítsák... szemeim homályosak a könnyektől, melyek az élvezettől szöktek oda, már nyelni sem tudok, szám szélén vékony nyálcsík húzódik, úgy pihegek, mint aki épp megfulladni készül, s ő legalább ilyen állapotban mozog fölöttem...
Egy szempillantás alatt robban testemben az orgazmus, testem ívbe feszül alatta, számból hangos, kéjes sikoly tör elő, amit csupán a párna tompít valamelyest, amibe arcomat temetem, hogy ne verjem fel a fél kollégiumot a hangerőmmel... végig zubog minden porcikámban a kellemes kielégülés hulláma, s érzem, ahogy a fölöttem megfeszülő Shiki spermája belém lövell, egy pillanatig kitölt, hogy mikor pihegve, a levegőt szomjasan nyelve egymásra csuklunk békésen folyjék végig combomon...
Lehunyt szemekkel, lihegve pihentetem arcomat a szerencsétlen, megkínzott ágyneműn, s fáradtan, az álom szélén, nyammogva készítem fel magam a gyönyör utáni gyors távozásra... hogy miért is? Mert én azon nyomban lelécelek, amint alkalmam nyílik rá... majd. Most fáradt vagyok. Egy menetet végig eveztem, egyet meg végig szenvedte alatta, halálnak van kedve szellemmódban átlebegni a falon...
- Ma nem menekülsz Aido-san… - duruzsolja halkan a vörös pióca kezdemény, fülemet rágcsálva kis hörcsög módra előre harangozva szomorú sorsomat, mi szerint valszeg nem fogok innen addig elmenni, míg meglepően nagy súlyával rám tehénkedve le nem reppen rólam... MIÉRT ILYNE NEHÉZ EZ? Végül is... a sok csoki ha külsőleg nem is, de a súlyában tuti meg teszi a hatását. Csak vigyázz... fel ne puffadj annyira, hogy véres lufira duzzadva pukkadj szét... mert felnyallak a földről...– Ma velem fogsz aludni…
Shiki, mielőtt még meghallhatná tiltakozási szentbeszédem, kényelmesen elhelyezkedik hátamon, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, kényelmes matracnak használva engem, azzal egy cseppet sem törődve, hogy lehet, hogy olyan lusta vagyok, minta föld, de attól még lelécelnék, mint állat... ezerrel...
Most nem fogok leállni vele vitatkozni. Ki dugta belőlem a szuszt is, és míg újra gyűjtöm az enerdzsít, addig boldogan játszom a kis pára szerepét, had élvezze nyugodt önostorozás mentes perceimet, amikben nem szándékozom széttépni és felnyársalni gusztusosan...
Halkan felsóhajtva fúrom arcomat a puha ágyneműbe, hogy elkínzottan fáradt arckifejezésemet még véletlenül se lássa, mert ez még erre is képes lenne felizgulni, és attól tartok, hogy a harmadik menetet már csak hullamódban tudná nyomni, míg én horkolva csicsikálok alatta. És ha nem sikítok segítségért, az nem izgalmas...
*
A nap sárgás színe zavar fel tökéletes álmomból, ami galád módon rögtön szökik szemeimből, mikor is a függönyön egyetlen átszökő fénysugár épp az én képembe világít, mintha csak direkt ingerelni szeretne, hadd ne legyen már nyugodt a pihenésem...nem hiszem el... HÁT MÁR ITT IS ZAKLATSZ? Azt hittem, hogy csak a szoba átka, de úgy tűnik, hogy engem mindenhova követ ez az átkozott rés...
De láss csodást, talán most az egyszer hálás vagyok neki, amiért így kiégeti retinám, mert ha nem akarna épp jótékonyan megvakítani, akkor nem eszmélnék rá, hogy pár órával ezelőtt mit műveltem, és hogy milyen érdekesen kikelve magamból élveztem azt, s hogy kis hátsó fájásom okozója épp jelenleg is önkéntes takarót játszva szuszog vállamon, mint egy nagyra nőtt, vérszomjas Teddy mackó... AZT A LEBORULTVÁMPÍRFOGÁT!
Hogy... hogy engedhettem már megint, hogy az csőbe húzzon? Én, Idol-senpai, nem hagyhatom, hogy minden vörös, vámpírnak látszó szex kazán ledöntsön hamvas hátsóm biztonságából, és jól meghágjon!
De mégis megtörtént... végül is jó taktikája volt. Először felhúz, hogy megfektessem, aztán lefáraszt, hogy ő tehesse meg ugyan ezt, sokkal igazságtalanabb vehemenciával, mintha ahogy azt én megérdemelném... arról nem is beszélve, hogy kis híján az ágyba épített ennek nemes következményeképp, most úgy fáj fenekem, mint egy tégla mikor kőnek nevezik... NEM HISZEM EL!
És a legjobb az egészben az, hogy még csak azt sem sikíthatom, hogy nem élveztem, mert nem a kíntól készítettem a párnából konfettit, míg épp kutyapózban mutatta meg milyen jól tud csaholni... leég a pofimról az a csodás, hibátlan bőr...
Halk sóhajjal masszírozom meg mozdítható, és arcom felőli oldalon pihenő kezemmel homlokomat, hogy behunyt szemeim vásznán ismét felidőződjenek azok a vad percek, amikor épp édes kettesben lepedőt gyűrtünk...egyszerre gyullad bíbor lángokra szép pofim világa, és egyszerre lángol bennem a düh, mely szerint ez itt fölöttem most elegánsan plafonra kenem, a fenekűbe dugok egy égőt és megkérem Rimát vezessen bele egy gyengécske ipari áramot... MERT EZT TÖBBSZÖR NEM FOGOM HAGYNI!
Vagy egyszerűen elfogom, hogy ezentúl a hátsóm az ő farok megemlítője lesz, s olykor-olykor – minden nap- igénybe veszi majd egy alapos hőmérséklet ellenőrzésre...
Mikor már önostorozásom végére érek, és megunom hogy magas egójú személyemet bántom, óvatosan, ügyelve arra, hogy még véletlenül se ébredjen fel, próbálkozok meg kimászni a szobor gyerek alól, kék szemeimmel folyamatos megfigyelés alatt tartva, ugyan is minden egyes elvesztett négyzetcentiméterem után úgy fintorog, mintha egy kutya lenne, akitől épp szabadlábon távozik a csontja... csak morogni ne kezdjen itt nekem, mert szájkosarat adok rá...
Mihelyt sikerül leküszködnöm magamról legalább derékig, óvatosan csusszanok ki alóla, hogy az ágy szélén megállapodva gyűjtsek elég energiát ahhoz, csodás ugró mozdulattal pattanjak ki és a másodperc tört része alatt szeleljek el, mint az a bizonyos gyalogkakukk... csak persze engem nem a nyúltáp, hanem az incsi-fincsi vérecske hajt...
Ám mihelyt csodás hátsóm elhagyhatná a lepedő puha anyagát, egy sápad kéz kúszik álmosan mégis meglepő gyorsasággal derekamra, hogy határozottan rántson vissza engem az ágyba, ezzel elegánsan hanyatt vágva, amire csupán kis tányér méretű szemekkel reagálok... mi a...? MIÉRT VAN NEKED KORA ESTE ILYEN MOZGLAMAS KEDVED?
- Ne szökj, Aido-san...- duruzsolja halkan, s kényelmesen fölém mászva helyezkedik el hasamon, hogy a már korábban is felismert meglepően nehéz súlyával rám tehénkedve tartson vissza a szökés parányi gondolatától is...MIT ÁRTOTTAM ÉN NEKED? Ha nem megyek a szobámba, Akatsuki tutira idegbajt kap! Úgy követ engem, mint borzot a szaga, és mint egy jó rokon számon tartja mikor kandikálok el mellőle... és ha nem bukkanok fel hamar átvált ideggörcsre, és feldúlja a fél kollégiumot utánam, az ágyakkal kezdve... és most nekem a legkevésbé sem hiányzik, hogy mindenki rájöjjön arra, hogy mostanában épp Shiki malmára hajtom magamat...
Összehúzom arany szemöldökeimet, s karcsú kezeimet mellkasára támasztva tartom távol magamtól, s jelzem, hogy én most elszaladni szeretnék, nem még egy kört lebonyolítani a hirtelen jött energiatöbbletétől túlhajtva...
- Shiki, már esteledik, nekem mennem kell!- rivallok rá halkan, és egy cseppet már kijőve a sodromból próbálom leplezni, hogy az, ami ott a lába között meredezik ilyen vidáman a vámpírok reggelnek számító szakában, nem hat rám, és nem azért vörös pofim minden szeglete, mert zavarban vagyok, hanem azért mert félek a kobráktól, és mindjárt Rocky-t játszok vele...
Gonosz kunkorú, huncut kis mosoly szökik szép arcára, s kezeit fejem mellé támasztva hajol le hozzám, hogy forró leheletével számat simogatva ösztönözzön ellenérveim felrúgására... de még kitartok... még... NEM FOGOM HAGYNI MAGAM! MOST NEM! Sem!
Nyelve izgatóan cirógatja meg számat, s ahogy éles szemfogai ajkaiacskámat felsértve egy kósza vércseppet előcsalogatnak, egy percre elborítja agyamat a vörös köd, melytől vezérelve egy pillanatig, még azt is bevállalnám, hogy én magam oldom meg lába között integető problémáját...
- Szerintem nem kell sietnünk, Aido-san. A többiek így is jól meg lesznek nélkülünk.- nyalintja le a vércseppecskét, s kipécézett testrészemet gyengéden megszívogatva váltja ki halk, kéjes sóhajomat, ezzel abba a hitbe ringatva magát, hogy ő került ismét fölénybe... nem... AIDO BIKA VAGY! LEGYŰRÖD!
Egy másodperc az elég, s a levegő úgy hűl meg körülöttünk, mint frizsiderben a pingvinek, ezzel jelezve, hogy most már tényleg nem hagyom magam tőrbe csalni... ez már így sok lenne... TÚL SOK!
Kék szemeim dühtől szikrázva merednek jókedv halvány íriszeibe, hogy aztán bátor farkasszem párbajunkat egy kis vér ostorával toldja meg egy halk kuncogással megtoldva. Összehúzom szemöldökeimet, s felkészülve minden eshetőségre készítem elé jegemet, hogy hógolyót faragjak mogyoróiból, mielőtt pókot játszik, de úgy, hogy én vagyok a reggelije...
A feszült csendet könnyedén töri meg egy villámgyors mozdulattal, ahogy vigyorgó szája az enyémre simul, s ajakimba marva éri el, hogy önként utat nyitva engedjem, éhes nyelvét számba, hogy domináns játékával elvonja figyelmemet arról a merényletről, amit épp ellenne tervezek...
Halkan felnyögve adom meg magam vad támadására, s nyelvecskémmel viszonozva járókát túrok puha vörös tincsei közé, másik pancsommal végig ívelve gerince vonalát, hogy fenekénél kikötve abba markolhassak bele, csak azért is...azért merő diadalom érzet tölt el, ahogy arra gondolok, hogy én is megfektettem őt... ami azt jelenti, hogy ha már ribanc vagyok, akkor együtt vagyunk azok! Bizony! És ha már itt tartunk, miért ne lehetnék midig én a seme? Hmm? Mégis mi a nénikém jogosítja fel arra, hogy állandó jelleggel ő legyen fölül s ő tömje a lyukam? Ez egy cseppet nem fair dolog... ÉN ERŐSEBB SZEMÉLYISÉGŰBB VAGYOK! ÉN VAGYOK IDOL-SENPAI! NEKEM KELL SEMÉNEK LENNI!
Mintha csak megérezné kicsi, szőke buksimban zajló őrlődésem, és szépen növekvő dühöm, nem mintha az a marcangolásban, és a méreggel teli harapásban nem nyilvánulna meg, kuncog bele csatává fajuló csókunkba, hogy száját elszakítva tőlem merülhessen el ingerülten csillogó íriszeimben egy pimasz, fölényes mosollyal... HOGY SZAKDNA RÁD AZ ÉG!
- Azért, mert kettőnk közül én vagyok a jobb seme, Aido-chan...- hinti el gúnyosan, ami már önmagában harapásra a késztetne, de mikor le is chanoz, az ár elszakítja bennem a húrt, s dühöst morgással esnék nyakának, hogy vígan fojtogassam halálra míg feje bele nem olvad az ég szép színébe, ám vár csápja könyvedén rántja csuklóimat a párnára, hogy még véletlenül se élhessem ki sarjat hirtelen kitörő állatias bosszúvágyam...LEÖLLEK! KIS KABÁTOT CSINÁLOK BELŐLED! MI az hogy lechanoz? MI AZ, HOGY Ő JOBB SEME? KÉTSZER ANYIT IZZADT ALATTAM MINT ÉN UTÁNA!
- Shiki... eressz el... MOST!- visítom vékony hangon, mint az újévi kis malac, ám jól szórakozó, aljadék arckifejezésén látom, hogy eszében sincs engem most innen elengedni, még akkor sem, ha épp kis kutya szemekkel esnék neki, ami jelenleg maximum farkas vicsor mellett menne... az pedig... nem elég szép a mimikámhoz.
- Nem Aido-chan. Majd ha kedvem lesz hozzá. – lengeti meg ujját orrom előtt, hogy aztán egy cseles kis vigyorral jelezze, most jön a feltétel, ami a szabadulásomat biztosítja, és nyilván nem fog tetszeni. Egyszer megfojtom. Egyszer mikor épp nem provokál, nincs Akatsuki a közelben és nem szexelünk. Vagyis soha. De reménykedni lehet.- Csupán be kéne ismerned, hogy igenis akarod, hogy megkeféljelek. És ha már itt tartunk... akkor azt is beismerhetnéd, hogy a szeretőm vagy.
- MI?!- esik le állam pofátlanságának magas röptű szállingózásától, ezt az egy értele,s nagyon is hangosan kiejtett szót produkálva. Én? Az ő szeretője? Ezzel azt akarja elérni, hogy bevalljam, hogy igen is élvezem és igénylem, hogy rendszeresen megtornáztassa az ánuszom? Na nem... ÉN EZT KI NEM MONDOM!
- Jól hallottad. Csak ismerd be, és máris szabad vagy. Nekem nem sürgős tanulni. Amúgy sincs kedvem kimászni mellőled... belőled...- hordozza végig vékony mutatóujját mellkasomon, hogy egyik rózsaszín mellbimbóm körül játszadozva ingerelje tovább, arra ösztönözve, hogy ejtsem ki számon azokat a bűvös szavakat, mert így is, úgy is megbánom. A nyelvem harapom le előbb... ELŐBB LEHARAPOM AZTÁN MONDOM KI! Izéé... AZUTÁN SEM!
Makacsul harapok alsó ajkaimba, s szereimet összeszorítva fordítom el fejem, hogy legalább az az önelégült vigyort ne lássam mit épp rám villant ilyen bájosan... kényelmesen mászik le rólam, hogy mellkasomon, s pocimon végig simítva kezeit vezesse el combjaimig, melyeket ügyesen széthúzva tár szét, hogy közéjük helyezkedve illessze merevedését fenekemhez, ezzel is jelezve, hogy ő nem viccel...ne... NEM BÍRNÁM KI MOST IS!
- Nehogy meg merd csinálni!- pattannak fel szemeim, arcomra reflexes pír szökik, ahogy felrémlenek bennem a pár órával ezelőtti mesés kis történések, melyekben a két fent említett altáji testrész, nagyon sok szerepet játszott... ha... ha most neki áll nem fogok tudni ellenállni, ami gáz, mert akkor végem, mint a botnak... Akatsuki már 100 % keres, és ebből a tömény szex és vér illatból, ami bent rekedt, egészen biztosan, halálegyesen megtalál...
- Ha nem mondod ki, akkor majd beszélsz nyögve... – ígéri gonosz kis mosollyal makkjával izgatóan cirógatva fenekem kis rését, úgy játszva, mint egy macska, aki épp a gombolyagot tűzi kard élre... na jó, ezt inkább nem kockáztatnám meg... most az egyszer... nem a büszkeség hanem az ész győz...
- Jól van! Akarom, hogy megrakj! A szeretőd vagyok! – hadarom el kétségbeesetten, é attól a gonosz, diadalom ittas vigyortól melyet képére varázsol egyszerre gyúl bennem fel a gyilkolási ösztön, hadd vesszen a férgese...kinyírom...
Szégyenpírban úszva, morgok orrom alatt különböző szitokszavakat, melyeket nemesen vágnék a fejéhez, de lévén, hogy még mindig a lábam között garázdálkodik nem kockáztatok.
és ha még ez sem elég a nap tökéletes indulásához, az ajtó villámcsapásban tárul fel, s mögötte feltűnő Akatsuki látványa egy cseppet sem vidít fel...
Tágra nyílnak szemeim, arcom lángra kap, s onnan kirívó kék íriszeimmel pislogok ki Shiki mögül, ki az elsőre döbbent csend után, halvány, aljas kis mosolyt kanyarít szájára, hadd örüljön a nép én meg ne... drága unokatestvérem először még száját is eltátja a nem kicsit erotikus és félreérthető képtől, hogy két másodperc múlva a kilincse elfehéredő ujjakkal markolva villantsa gyilkos tekinteté hol rám hol Shikire, ki természetesen nagyobb dózist kap a halálra nézésből... addig örüljünk, míg csak a tekintete éget lyukat belénk...
- Hanabusa... ha rendbe szedted magad gyere a nappaliba. Ott várlak.- hangsúlyozza ki mély hangján, az egyes számot, ezzel tökéletesen körülírva azt, hogy éppen mit is szeretne, ám én megelőzőm ezt az apróságot, s hála Shiki gyengült figyelmének, őz gidákat megszégyenítő mozdulattal szökkenek ki Shiki alól, hogy lángvörös arccal magamra kapva valami szépen eltakarót libbenjek oda, hogy minél előbb eltűnhessek innen, mielőtt elég a fejem... szó szerint...
Akatsuki szó nélkül ragad karon durván, hogy határozott mozdulatokkal elráncigálva vethessen még egy utolsó pillantást, a sejtelmesen és halványan mosolygó vörös szobor kezdeményre, ki elégedetten az általam előadott monológ után, most már egészen biztos abban, hogy kevés akadály maradt a belőlem kialakítandó szex rabszolga álma és a valóság között...
Ez... ez durva volt... ez volt életem legkínosabb két perce. És az az érzésem, hogy ezért még jól elfenekelnek... mert az az igazság, hogy Akatsuki nehezen viseli, hogy rokonok lévén, egy pár apró bűnbe esés mellett másokkal bújok ágyba...bah. Mint egy szappan opera...DE KIMENTETT!!! Éljen!
|
| timcsiikee | 2009. 10. 06. 00:12:08 | #2061 |
Karakter: Shiki(Szobák)
Shiki:
Végre sikerült elérnem azt, amit már oly régóta tervezek… Ő maga mászik rám, s nem kell azért gürcölnöm, hogy az ágyban tartsam magam mellett… Simán megér annyit, hogy egy kicsi időre átveszi a „vezető” szerepet, de úgyis rájön majd, hogy alkalmasabb vagyok erre a posztra. Akaratlanul is elmosolyodom, elégedetten vezetem végig rajta tekintetem, és iszom látványát. Ez bármelyik képzeletemnél is sokkal, ezerszer jobb. Nem bírom kis a nélkül, hogy ne érjek hozzá, hogy ne vezessem, mert úgy megszoktam már, így rögtön a lényegre tapintva ingerlem tovább a benne tomboló vadságot és tüzet. Igen… ereszd ki azt amire annyira vágysz már, megadom neked… Ujjai hajamba túrnak, hogy utána egy vad és követelőző csókkal csillapítsa azt a gyengeséget, amit vélhetően érintésem okozott. Mmmm…
Látom erősen próbálkozol… helyes…
Másik keze hasamat simítja végig érzékien, felhevült bőrömet még jobban perzseli végig, miközben beleharap ajkaimba, és véremmel szítja tovább a vágyat nem csak magában, hanem bennem is. Szinte remegek folytatásért, és telhetetlenül vonaglok meg apró mozdulatokkal, tovább ingerelve. Elhajol a csókból, majd a szám szélén kibuggyant vért is lekanyarintja forró nyelvével. Komolyan ha minden edény véres lenne könnyű szerrel lehetne mosogatásra rávenni, olyan takarékos mindennel, látszik hogy mennyire ki van éhezve… Ahogy én is… Lapos tekintettel végig figyel, mintha csak arra várna, hogy mikor fordítok a helyzeten, de nem fogom megtenni… Nem.. túlságosan kíváncsi vagyok, és még tudom türtőztetni magam, addig csak hagyom hadd játszadozzon, és ismerje meg a másik oldalt is… Rá fog jönni, hogy jobban áll neki az Uke szerep. Hehe… Lassú mozdulatokkal simít, mintha féle valamitől, és inkább megfigyelésemmel foglalkozik mint gyönyörkeltéssel… ez nem lesz így jó…
- Ne játssz Aido-san… különben megint én leszek a seme… - vonom el figyelmét minden kétsége alól, cinkos mosoly téve hozzá, de mielőtt folytathatnám puha kezével tapasztja be számat.
- Fogd be… - morran rám összeráncolt homlokkal, de csak tenyerébe mosolygok. Édes így…
Visszalök az ágyra ahonnan az iménti csók miatt rántott fel, majd combjaimra telepedve formás ülepével kezdi el nagy sebességgel ingjének utolsó gombjait kiszabadítani, én pedig elégedetten zsebelem be látványát és élvezem a kilátást akár egy jó kiránduló a pihenőn. Egyre élvezetesebbnek ígérkezik ez a nap. Mikor végez egy laza mozdulattal dobja arrébb, majd és felsőmre veti magát és éhes vadként tépi le csomagolásom mint a hülyegyerek karácsonykor a meglepi dobozáról, és vörösen izzó szemei immáron mezítelen felsőtestem pásztázzák végig. Lehajol, majd lábait hátrébb csúsztatja, hogy merevedésünk összeérjen, és olyan lüktető-tomboló vággyal árassza el testem hogy sóhajtva nyögve nyomjam párnába a fejem. Ez kezd számomra élvezetes kínzássá alakulni, főleg ahogy felsőtestünk is összeér, és saját bőrömön érzem az ő puhaságát, már azt sem tudom eldönteni melyikünk hideg és melyikünk a forró. Fokozza kéjemet csuszkoló mozgása, amit felettem térdelve végez, és félig lehunyt szemekkel sóhajtozom vágytól remegve. Egy kis puha kapaszkodót keresve állapodok meg gömbölyű vállánál, majd ahogy belülről egyre jobban mardos a kéj, úgy marok én is bele fehér bőrébe, s ennek hatására gyorsít az ingerlő tempón, majd nyakamra hajol, forrón szuszog rám, s ajkaival nyelvével kínzóan kényeztet, majd újra véremre szomjasan ejt apró sebet, hogy lakmározhasson véremből.
Ez így nem járja, hogy csak magának csináljon jót a helyzetből, mert igaz élvezem azt amit tesz, de túl lassú, s a kis önző dögje csak magára gondol… ezért imádom azt az önző és öntelt fejét… Hehe… Beletúrok dús hajába, s megmarkolva vezetem lejjebb testemen, s élvezettel nyögök fel, ahogy nyelve játékát érzem meg bőrömön mindenhol, s végre tovább is folytatja játszmánkat, érzem ahogy nadrágom zárjával bíbelődik. Mindjárt elégek olyan forrón perzsel a vágy, és ahogy nesztelenül érint, leheletnyi kis cirógatásokkal, egyre jobban hasonlít a kéjes kínzásra, mint tiszta élvezetre. Kezd ráérezni, milyen is kegyetlen semének lenni… És hogy én ezt mennyire élvezem… Megvonaglok néha érintése alatt, s fel-felemelve csípőm ösztönözném bátrabb érintésekre, de hárítja minden mozzanatom, jelezve ezzel pillanatnyi felsőbbrendűségét.
- Ne ficeregj már, Shiki! – figyelmeztet vágyfűtött hangján, s ekkor érzem én is meg benne, hogy elég erősen fogja magát vissza attól, hogy teljesen leteperjen. Szóval tényleg csak játszadozol mi? Majd meglátod mit kapsz ezért te álnok kis vérszívó.
- Akkor siess Aido-san, vagy én teperlek le! – figyelmeztetem, egyben sürgetem szavaimmal, remélve hogy ezzel talán rá vehetem kínzásom befejezésére, s hirtelen markol rá a lényegre, s elégedetten nyögök fel – Édes vagy még ilyenkor is, Aido-san… - susogom érzékien, laposan tekintve rá, végigpásztázva felháborodott arcát.
- Csönd – vágja rá azonnal, majd hasamba harapva ingerel tovább, kóstolgatja érzékeny bőröm egyre lejjebb haladva, s hogy én se maradjak tétlen, ujjaimmal hajába túrva masszírozom fejbőrét és tarkóját. Újabb sebet ejt rajtam, s csak örülni tudok, hogy vámpírnak születtem, mert ezek a karcolások hamar begyógyulnak rajtam, amiket fogával ejt. Te sosem laksz jól, hogy folyton az én vérem szívod? Ezért bünti lesz Aido-san… egy teljes hétig nem fogom engedni, hogy megkóstold a vérem. Már az egész szoba az én vérem szagától ködös, s szerencsére előre gondoltam erre, és kábítottam Rimát, mert ő lenne a első, aki a vérszagomra beugrana megérdeklődni, hogy nincs e valami bajom… Csak zavarna.
Észbe kapva nyögök fel, ahogy végre elégi hegyes kis foga lüktető ágyékomat. Leszedi rólam a nadrágot, az alsót fenn hagyva, amit később játékosan fogaival húz le rólam. Mrrr… ettől még jobban ukénak néz ki a szememben… sőt kissé már inkább vérfarkas kölyök mint vámpír, a pajkosságát figyelve.
Ahogy érzékien simogatja le rólam az agyagot, majd hímtagom szakszerűen kényeztetve nyal végig rajta, ajkai közé veszi, és már nem bírom tovább… Mély hörgések, majd sóhajok és nyekkenések törnek elő belőlem, feszengve hagyom hogy kényeztessen végre, amit már annyira vártam, de sajnos nem addig, amíg szeretném… sebaj… majd legközelebb. Hehe…
Combomnál karmol végig érzékien, milliónyi szikrát kaparva bele, s összerándulok minden érintésétől, majd egyre jobban bizsergek, ahogy még lejjebb halad rajtam, megemelem csípőm, hogy ezzel segítsek neki. Már majd szétrobbanok, s már az sem elég hogy ő kényeztet, sokkal többre vágyom. Felrántom magamhoz, hogy birtokba vehessem ajkait, amit én ízem fűszerez, s átveszem szerepét, majd magamon segítve tágítom neki elő bejáratomat. Nem kell velem finomkodni te kis vércsapos.
- gyerünk Aido-san… hadd lássam érdemes volt-e uke szerepet kapnom… - ajkaiba búgom burkolt követelőzésem, majd fényes ajkait még jobban benedvesítem nyelvem hegyével. Megtorban egy pillanatra, majd hökkentségét nadrágjának kigombolásával oldja, végig rám koncentrálva, én pedig kismacskaként dörgölődöm hozzá, hogy még jobban szítsam benne a sóvár vágyat. Mikor hirtelen hatol belém teljesen, felsikkanásom közben elcsuklik hangom, mintha a nyelvem haraptam volna el, s szinte csillagokat látva feszül meg testem. Megint megáll minenben, arcán látom a koncentráció izzadtságcseppjeit és mimikáját, így lökve egyet csípőmmel jelzem, hogy talán ideje lenne folytatni amit elkezdtünk. Végre lassú mozgásba kezd, amit én köré tekert lábaimmal kontrollálva ellenlökésekkel gyorsítok, vállába markolva sóhajtok fel, és a párnába nyomom fejem, élvezve minden egyes pillanatot. Durva-véres csókot követel, amit könnyen viszonzok, s közben szuszogva játszom nyelvével együtt, kölcsönösen nyaldosva a vörös nedűt. A belső hőmérőm már lassan eléri végpontját, letér ismét nyakamra, hogy le lássam gyönyörtől torzuló arcát, valamint újabb vércseppeket kicsalva belőlem. Élvezettel simítok végig hátán, amin az izzadtság filmréteget képezve teszi síkossá bőrét, így könnyel lefelé csúszva érem el formás fenekét, hogy erősen belemarkolhassak, majd még gyorsabb tempóra ösztönözzem. Már nem sok kell a beteljesülésig, majd hirtelen csap le ránk vizes ostorával, s halkan sikoltva nyögve élvezzük az orgazmus pillanatát, karmaimmal szép kis csíkokban végigszántva hátát… Most úgy néz ki mint egy kicsi vadmalac… Hehe… Élvezése végeztével szaporán kapkodva a levegőt fekszik mellém az ágyra, lehunyt szemekkel és félig letolt nadrággal. Látom kifáradtál kicsi vérszopóm, de „sajnos” én még erőm teljében vagyok, s ha nem vezethetem le pont rajta a bennem maradt feszültséget, abból nagy baj lesz. Halk kuncogással ülök fel az ágyon, élvetegen végigmérve pihegő alakját, előbukkanó cuki agyarait… mindent… Mielőtt rám villanthatná kíváncsi íriszeit, rögtön felé kerekedem, magam alá rántva őt, és kacérkodó pillantással zsebelve be meglepett tekintetét.
- Ügyes voltál Aido-san… - simítom végi lapos kis hasát – pont ezt vártam tőled… de… - nadrágjának szélébe akasztom karmaim, majd leszaggatom róla a feleslegessé vált anyagot, ahogy kék szemei lassan elérik egy kistányér méretét, úgy szélesedik ki mosolyom, majd ujjamat hirtelen belé vezetve már majdnem vigyorrá alakul – nekem ez még nem elég… - közlöm ajkaira hajolva, susogva minden egyes hangot. Vadul kapva ajkai után csókolom nagy hévvel, közben lassan mozgatom benne ujjamat, s számba nyögi gyönyörét, vállaimba markol majdnem úgy, ahogy az előbb én tettem. Mikor már fullasztóvá válik a csók letérek nyakára, fülembe élesen hatol mély lélegzetvétele, ami hasonlít egy fulladozó sóhajára mikor a vízfelszínre kerül végre. Kis köröket rajzolva nyakára csalom ki az ismerős hangokat, közben készülve a következő lépésre harapom ki másik kezemen egyik szabad ujjam végét, majd megtámaszkodom mellette. Újra előbukkannak fogaim, szemem vörössé válik, és hófehér bőrén át már látom lüktető ereinek vonalát. Hosszant végignyalva kényszerítem, hogy oldalra billentse fejét, majd éhesen vájom éles fogaim a puha bőrbe, hogy újra feltüzelve bennem a vágyat, vérét kortyolgatva nyerjek erőt. Hogy ez mennyivel finomabb mint az a vörös íztelen víz, amit nap mint nap belénk nyomnak… Igaz mi találtuk fel az akadémián, de arról nem volt szó, hogy mi is ezt fogjuk szlopálni. Aido-san vére ennél milliószor finomabb, s ha tehetném többet innék, de akkor nem maradna későbbre… Tartalékolni kell. Az első korty után érzem már, hogy a vér bódító illatára ő is újra szomjazik, de ő ma már kapott eleget… most rajtam a sor. Viszonozva finom harapásom hajolna nyakam felé, mikor vércsápommal állánál fogja rántom vissza a párnák közé a fejét.
- Nem-nem Aido-san… eleget ittál már – kuncogom el magam halkan, majd ez utolsó csepp kibuggyanó karmazsin vért lenyalintva haladok lejjebb karcsú testén.
- Shi… - szitkozódna azonnal, hisz ismerem már, de újabb szélesebb csápokkal fogom be cuki kis száját. Kezeit rá szorítva próbálja leszakítani magáról, kevés sikerrel, s mikor mellbimbóját megtalálva nyalogatom körbe élvezettel, inkább a feje mellett lévő párna markolására fordítja erejét. Hangtompítómnak hála jobban el tudja ereszteni magát, s nem kell visszafognia sikolyait, ahogy hasán haladok lefelé apró csókokkal, néhol belekarcolva a hibátlan bőrbe, élvezettel lenyalogatva az izzadtsággal kevert vért. Végül eljutok alig fáradt kéjforrásáig, mostantól végig felpillantva rá, tekintetemmel megbabonázva nézek vele farkasszemet, majd végignyalom kecses ívén hímtagját, ami rándul egyet érintésemre, és kezdi visszaölteni előző formáját. Egyik kezem folyamatosan jár benne, a másikkal oldalát cirógatom megállás nélkül, néha hasára térve.
Na ezért kell neki a vér… hehe… Addig addin érintem haloványan nyelvemmel, míg teljesen fel nem töltődik, végül kezembe veszem az ügyet, de tekintetem, egy pillanatra sem veszem le arcáról, vöröslő szemeiről. Makkját nyalogatva körbe, olykor ajkammal megérintve ingerlem tovább, amíg kezemben lüktetni nem kezd, majd oldalra billentve fejem ívelek végig rajta, számba véve egy-egy pillanatra kis tasakját, majd vissza fel. Megtartom tövénél, abbahagyom nedvesítését, majd gonosz és széles vigyor kúszik arcomra, látom szemében a remegést, majd kitátva szám jönnek elő ismét agyaraim, s oldalról, átharapást színlelve hajolok rá.
Hallom ahogy hangosak sikoltozna, ismét szakítaná le hangjának gátját, és rúgkapálna lábaival, ha nem fognám le azt is legalább könyökömmel. Hangosan kuncogva hajolok vissza, hogy ismét szemébe nézhessek.
- Csak nem azt hitted… hogy leharapom? – megnyalva szám szélét fejezem be a mondatot, majd megfigyelését és ijesztését befejezve csúsztatom ajkaim közé vágyát, hogy a fáradtságból kisegítsem testét, és újra kis kéjencé varázsolhassam az én Aido-sanomat. Megremeg alattam, ahogy egyre gyorsuló mozdulatokkal kényeztetem, lassan oldom le szájától a kötést, majd hirtelen abbahagyom, felegyenesedem, és kihúzom belőle ujjamat, és lassan felé hajolva gyönyörködöm lehunyt szemekkel pihegő arcában.
- Shiki… te… - nem hagyom hogy befejezze mondatát, újra csókolnom kell a telt ajkait, majd széjjelebb rántom combjait, picit megemelem, hogy egy gyors és határozott mozdulattal hatolhassak belé. Egymás ajkaiba nyögjük a gyönyörű érzést, de nem állok meg ennyinél, s lassú lökésekkel folytatom tomboló kéjem fokozását. Ujjai egy ideig a lepedőt markolják, majd karom alá nyúlva karmolja végig érzékien a hátam, másik keze felcsúszik tarkómra, és hajamba markolva tart magánál, hogy ne hajolhassak el csókjából mikor felsérti ismét a számat. Élvezettel tele, szuszogva nyalogatja nedvem. Most az egyszer még elnézem neki, mert egész jól alakította a seme szerepet. Nem hagyom sokáig nyalakodni, kicsit feljebb hajolok, kiegyenesítem hátam, majd combjáról egyik térdhajlatáig csúszik kezem, közben abbahagyom a mozgást. Arcát figyelem, ahogy megbűvölten figyeli mire is készülök. Lassan felemelem lábát, lecsúszik tenyerem vádlijáig, és vállamra helyezem a formás végtagot, majd csípőjét feljebb rántva döfök ismét egy nagyot, és mielőtt élesen felsikkantana, számat az övére tapasztom, s hörgésemet is ebbe fojtom.
Ahh édes istenem… Ez már túltesz mindenen… Ilyen mélyen még nem voltam benne. Mikor kicsit észhez térek a lila ködből, folytatom csípőm mozgását, hogy végre elhozhassam magamnak is azt a gyönyört amit már rég megérdemlek. Visszahajolok, hogy mélyen a szemébe nézhessen egy pimasz, kéjes mosollyal, majd őt nézve oldalra fordulok, és ajkaimmal, fogaimmal cirógatom meg vállamon pihenőlábát, nem felsértve bőrét – most kivételesen.
Én annyira nem vágyom a vérre, mint Ő. Egyre szaporábbak a lökéseim, és ha ez így megy tovább, mindjárt belé élvezek, de azt még nem akarom…
Még élvezni akarom a forró testét, és hogy az én hatásomra nyög fel, rándul meg teste, minden izma. Kihúzom belőle magam, majd egy határozott mozdulattal fordítom meg, újra rámászom, s hasa alá csúsztatva kezem kényszerítem térdre. Lábai közé térdelek, hogy kis terpeszre irányítsam, majd csípőjénél fogva ismét elmerülök benne, megfeszülve és felhördülve. Arcát a párnákba temeti, szorosan markolja közben könyökkel támaszkodik meg, s folytatva vágtámat teszem magamévá továbbra is vágytól vonagló testét. Felé hajolok, és átölelem hasát, mellkasát, úgy hajszolom tovább magunk a beteljesülés felé. Lassan lesiklik kezem férfiasságára, s rá markolva segítem ki, hallom ahogy hirtelen mélyebb levegőt vesz, és megfeszül akár csak én. Egyre több és mélyebb nyögést hallatok én is, ahogy fáradva, kíméletlenül merülök el benne újra és újra, s már csak pár pillanat hiányzik, hogy újra… hogy újra…
Egy pillanatra bennem reked a levegő, mikor a felhőtlen gyönyör végigsöpör testemben tomboló tornádóként, hallom a sűrű ködön át ahogy a párnába sikoltja a kicsattanó feszültséget, és forró magja végigfolyik kezemen. Síkos testünk úgy csúszik egymáson akár a halak, még percekig ebben a pozícióban lihegünk, majd összerogyva ölelem őt tovább, félig rá nehezedve testemmel.
Lassan felnyitom szemeim, de csak arcát látom, és lehunyt pilláit. Olyan nyugodt ez a pillanat, kár lenne bármivel elrontani. Mikor kicsit már szabályozni tudom a légzésemet, vállára támasztom államat.
- Ma nem menekülsz Aido-san… - susogom halkan fülébe, majd gyengéden megharapdálom fülcimpáját – Ma velem fogsz aludni… - továbbra is ölelem, semmi pénzért nem ereszteném most el. Oldalra döntöm fejem, hogy rajta pihenhessem, kicsit lejjebb csúszom hogy ne nyomjam teljesen össze, de még mindig rá nehezedem, hogy könnyebben itt tudjam tartani magam mellett.
Szerkesztve timcsiikee által @ 2009. 10. 06. 00:23:49
|
| Hiyahiya | 2009. 08. 28. 13:08:11 | #1673 |
Karakter: Aido
Még mindig csak emésztem, hogy mi a fészkes fenét merészel nekem mondani, ugyanis szemtelen kis feltételezése arról, hogy gyáva lennék EGYÁLTALÁN nem igaz… ezzel azért úgy rendesen lelkivilágon vágott…
Nem is győzök érte csúnyán nézni rá, de úgy, hogy garantálom, ettől a tekintettől még a nyuszi is önként bújna ki a rucijából és adná nekem bokszkesztyűnek hogy kiüthessem vele ezt a vörös tüskebökit…
Ráadásul ez a szemtele kis vérpocok képes és MOSOLYOGVA kezd felém közeledni a lépcsőn, mint aki totálisan nincs tisztában azzal, hogy a félméteres közelség az már intim barátság az öklömmel… MIT POFÁTLANKODSZ VÉREDÉNY?! LEVERLEK, MINT VAK A POHARAT!
Hajnalkék szemeimmel csupán dühösen követem végig karcsú testének közeledését, minden mozdulatát, s ahogy mellém ér, szinte érzem a belőle áradó csáberőt… eszméletlen, hogy milyen erős a kisugárzása… elég, ha csak egy méterre van tőlem, és máris egész alakom ordít, hogy hozzám érjen… DE ÉN HŐSIESEN ELLENÁLLOK! Legalábbis amíg távoltartási nyilatkozat van addig biztosan, és addig hősiesen…
- Gyáva…- duruzsolja jókedvűen egy percnyi kedves megállás végtermékeként, majd mint aki jól végezte dolgát, húzza is azt a csinos, rúgni való fenekét felfelé, olyan lazasággal, ami elpattintja bennem türelmem utolsó húrját is… KICSINÁLOM! HÓGOLYÓT CSINÁLOK A KIS BARÁTJA JÁTSZÓPAJTÁSAIBÓL!
Karcsú ujjaim elfehéredve markolják a korlátot, egy percre azt hiszem ezzel vágom farháton, de dühöm erőteljes lángolásával elhozom neki a frizsider effektust háj kjualitiben, és úgy csal jégvirágot a fakorlátba, mintha karácsonyt imitálna… kész… ő mostantól egy halott vámpír… ÜDÍTŐT CSINÁLOK BELŐLED!
- Én? Gyáva? A minap bebizonyítottam hogy nem vagyok!- kérem ki magamnak az ideggörccsel kacérkodva, ám ő csupán annyi figyelemre méltat, hogy néz a szeme sarkából azokkal a szép halvány szemeivel, de csak addig, amíg ki nem nyomom őket!
És megy tovább, mintha Piroska létére egy cseppet se lenne betojva az általam megszemélyesített farkastól… pedig kellene neki, mert odaérek és olyat teszek vele, ami lefagyasztja a kedélyét a helyéről…
- A minap? Hmm… nem emlékszem…- pimaszkodik tovább, de olyan ártatlanságot álcázva, hogyha egy százassal idősebb lennék és pedofil, félretenném az idegbajom és úgy megraknám a tüzet, hogy mégsem aludna el…
De jelenleg sok a méreg, ezért sietek felé mint egy traktor. Szemfogaim megvillannak, harcra készen, gyilkolási módba állítva… addig pimaszkodik, amíg bele nem harapok a hátsójába, és el nem viszek belőle egy darabot szuvenírnak! BECSINÁLLAK!
Mikor végre utolérem, csupán akkor fogom fel szavai értelmét a hangsúly mögött, s hirtelen ledöbbenve zsibbad le az agyam is egy inci-finci másodpercre… MI VAN?! MI AZ HOGY NEM EMLÉKSZIK RÁ?!
Szép dolog az amnézia, de ENGEM, Idol-senpait nem lehet csak úgy elfelejteni! NEM!
Ráadásul… én, aki a legjobban menekül, és türtőzteti magát a bűnös kísértéstől, és akinek a vakolatbontástól olyan agykárosodásai vannak, mint a vörös dolgok beteges kívánalma, emlékszem rá JÓL, akkor ő hogy merészeli azt mondani, hogy NEM?! Olyan szó az ő szótárába hadd ne létezzen már!
- Én csak annyira emlékszem… Azt mondtad felejtsük el…- világosít fel a tényállástól szempillái sátra alól, szinte már kihívó szemtelenséggel és csábbal, mert hogy ez a szép pofi most ezt szándékozik elérni nálam, azt tutti-frutti… ez… ez…
Na most érzem úgy, hogy mérgemben Északi sarkot csinálok a koleszból! Ilyet ő nem mondhat nekem!
Főleg, hogy ő az, aki állandó jelleggel túllépi a szexuális zaklatás tág fogalmát! Amit ő csinál, az a "Kinézlek a ruháidból Aidou-san…" már rég egy külön, mocskos kis kategória, amiért itt még vér fog folyni! AZ ÖVÉ!
- Nem úgy értettem te idióta… Ahh… mindegy…- stílusos legyintés, amit 1.000.000 idegszál/másodperccel fékezek, nehogy kiütéses győzelmet írjon le ezen a szép arcon, mert a modell ügynöksége engem zaklatna a biztosítással… - nem érdekel, akkor sem vagyok gyáva, jegyezd meg!- szegezem rá mutatóujjam, csak hogy lássa, nem viccelek… még egy szó és jön a halál, Shiki…
Jégkrémet csinálok belőled, és majd nyalogatom… de kinézem belőle, hogy még azt is élvezné… ki hitte volna, hogy ez a kis dög ilyen perverz? Jól titkolja…
Mielőtt hősies monológomat folytathatnám, félelmetes ravaszsággal használja ki ihletkeresési leblokkolásom, s hosszú ujjaimmal könnyedén rabul ejtve térít egy túlontúl is ismerős felállás felé, ami annyit jelent, hogy én megint a falért állok jót… király…
És ha maga a percről percre szoruló helyzet nem lenne elég, akkor ő rákontráz egy lapáttal, s vészes, bizsergető közelségbe férkőzik hozzám, teste ingerlően feszül nekem, combja már most ágyékomat célozza meg, finom keze pedig pofimat… olyan… olyan elviselhetetlenül közel van hozzám, hogy beleőrülök a visszafojtott vágyba… hiába korholom magam érte, amióta ágyba bújtam vele egy csöpp közelség és meggebedek az erőlködéstől, hogy tartóztassam magam tőle és a hűvös csábításától…
MI VOLT ABBAN A KOLBÁSZBAN, AMIT BELÉM DUGTÁL VÖRÖSKE?!
- Miért nem fogadod el Aidou-san? Nem tudsz nekem ellenállni, ne fékezd magad…- okoskodik, én pedig nem csak a vágytól, de a hirtelen lávarohamtól is majd kikészülök… TE BEKÉPZET KIS ALJADÉK! Mi az, hogy nem tudsz nekem ellenállni?! Ezt inkább nekem kéne mondani! Két napja követsz, mint csigát a menetszél!
Mielőtt még megállapítása félig igazságát neki is elmondhatnám mohón támadja ajkaimat puha szája, belém fojtva mindennemű ellenkezést, és nem csak azt… a forró bizsergést is, amely ellen egy percig ellenállni még van erőm, de ahogy nyelve az enyémhez ér, szinte megrészegülve megyek bele én is a játékba… ugyanolyan hévvel csókolom, s szinte érzem, ahogy a belőle áradó forró kívánalom megszabadítja vágyamat a béklyóktól… őrület… irritáló, hogy ennyivel képes levenni a lábamról… megremegek, úgy lüktetnek ajkaim nyelve masszírozása alatt… szinte érzem halványszín szájában a vér pulzálását… szemfogaim már-már lüktetnek egy kis kóstolásért… de mielőtt még megtehetném, gonosz, kínzó módon válik el tőlem és bűvöl tovább kellemes hangján… megfojtom… eskü… - Érted már?
Értem hát, hogyne érteném, de akkor sem vallom be, ha rozsdamaróval mossák meg a fogam… van bennem annyi büszkeség… Idol-senpai nem enged neked, szobor-gyuri!
A vörös bőregér újabb mesterkedésbe kezd, karcsú ujját vágja meg egyik szemfogával, én pedig szempilláim védő takarásából figyelem, ahogy egy apró rubint cseppecske előbukkan, és követi egy másik… orromat megcsapja a vörös nedű aromás illata, s érzem testem fájóan sajdul meg a szomjúságtól… hajnal kék íriszeim most vörösen villannak, de még ellenállok… pedig belegebedek, ahogy a vér bódító illatától számban felidéződik íze is… ahh… te bestia… gonosz dög… így kihasználni, hogy nemesen élek tápos vörös vízen! Kínzás… és tudom, mit akar elérni vele… de kitartó vagyok… egy darabig biztosan…
Ujját ingerlően közelíti szimatom felé, én pedig egész testemben elgyengülök ínycsiklandó illatától… egész szám, még a torkom is lüktet, ordít utána, tudatomra lassan a vérszomj köde borul…
Mintha valamiféle rúzs lenne, úgy rajzolja körbe szám vonalát, én pedig tiltakozva, magamnak már szinte fizikai fájdalmat okozva tartóztatom sajgó testemet… mert elég, ha egy kicsit megkóstolom, és végem van… tudat kikapcs, kéjencség non-stop… ez a vörös vérszopó meg direkt erre játszik… kis dög… szakadna rá a virágos plafon!
Végül is megrengethetetlen kitartásom Cunamit kap, és elsodorja a tetemes víz, de ahogy reszketve, halk, jóleső sóhajjal kanyarítom le bizsergő számról a bíbor nektárt, elkábulok, és épkézláb gondolataim az egy perccel ezelőtti múltba száműzik magukat…
Olyan éhség tör rám, amilyen még soha… torkom ég, testem tüzel érte, és ahogy ujjáról tisztogatom a cseppecskéket már nincs megállás…
Kéjenc énem felébred, megrészegít a vér íze, úgy érzem vörösbe borul körülöttem a világ… érzékien cirógatja nyelvem karcsú ujját, és ahogy elapad kis patakocskám, fogaimmal segítek számba egy újabb adagot…
A levegő felforrósodik, borzolja bőrömet, remegésre bír, megkétszerezi a bennem tomboló vágyat, ami őt is beborítja… halk, észveszejtő nyögéssel válaszol, karcsú teste mintha belém akarna olvadni, úgy szorul hozzám, kemény ágyéka az enyémnek feszül, ezernyi bizsergetően forró kis lángocskát ébresztve bőröm alatt, mely kiéhezetten várja buja érintését…
Hátra billen fejem a kéjtől, felsóhajtok tűzforró mardosásától, s fuldoklóként nyelem a levegőt… de, mintha az ajzati levegő segíteni, fejemet lehajtva hajammal alkotok védő palástot a veszélyes csábítás elől… na… na most állj, és ne tovább, mert ismét ágyban végzem, csini, nyögdécselő díszként… ez a vörös kis démonivadék tudja mivel veheti el az eszem és direkt azt támadja…
DE EZT EGYSZER MÉG VISSZAKAPJA! ÉLVE ELÁSOM AZ ISKOLA PARKBAN! LEDARÁLLAK!
Miért pont én?! Jól van, jóképű vagyok, okos és szerény, de miért ÉN?! Van itt elég szexkazán bőregér, miért nem őket rakja, mint paraszt gyerek a szénásszekeret?! Örök kérdés marad számomra, de legközelebb veszek egy vámpírirtó szert, vagy jutányos áron mesélem be a Zero gyereknek, hogy Shiki drága tiszta erő, tiszta izom, mert reggel este vért ivott… és akkor a szürke egér vadászok egy sort a Bloody Rose-val, és ha szerencsém van, valamelyik létfontosságú szervét eltalálja, és ha nagyon mákom van, saját magát kicakkozza…
Vekker csörgés utáni pánikkal próbálom leoperálni magamról, kevesebb sikerrel, ugyanis a kis édes polip effektusban szenved és rajtam gyakorolja a csápozási technikáit… én meg nem díjazom… mert ha továbbra is ilyen közel van hozzám félő, hogy megerőszakítom… vagy általa magamat…
És hogy szentesítse nemes célját, puha ajkaival éget csókot nyakamba, fogaival érzékien karcolgat bőrömbe, tűzforró bizsergést előcsalva belőlem… ütőeremen játszik szájával, szinte éget édes lehelete, megrészegít, kábaságra ösztönöz… már-már csupán reflexből markolom ruháját, kapaszkodóként, ahogy keze kígyóként siklik ruhám alá, s simul rá lüktető bőrömre… minden érzékemet betölti, őérte sikít minden porcikám, minden pólusom követeli, hogy érintse, számban vérének savanykás íze kábít, merevedésemet az ő kemény pénisze izgatja… és én még mindig próbálkozom… de… nem megy… GONOSZ VÉRLOPÓ! PERELNE BE A VÖRÖSKERESZT!
- Talán… ha te is akarod…- nyelve heves örvényt szánt ütőeremen, mely egyre hevesebben pulzál a kéjtől… te gonosz vörös dög… szétkaplak, és eladom a darabjaidat ha észhez térek!!! – most fordíthatunk a helyzeten…- duruzsolja, s szinte hallom hangjából a hátsó szándékot… mi a…?
Ez most komolyan gondolja, vagy csak falvédőre kenni szeretne? Valahogy olyan kamu szaga van a dolognak… de szaván vagy érzékeny testrészén fogom… egyszer… egy szép napon…
Nyakamon érzem ajkainak puha, izgató érintését, selymes nyelvét, ahogy tovább simogat, s egy perc alatt zavarja el ellenkező, halálos terveim és kétkedésem… képtelen vagyok visszafogni sóhajaim, de igazából már nem is akarom… mintha messziről jönne, vastag kéjfátyolos ködön keresztül hallom saját nyögéseim, testemben tombol a vérszomjjal keveredett vágy… forró bizsergéssel lüktet ágyékomban, s készségesen veszi át az ő méregként terjedő hőjét… csábít, megrészegít édes illata, melyet megédesít a vér halvány esszenciája…
Éhesen, kívánalomtól vezérelve hajolok íves nyakára, s egy szempillantás alatt mélyesztem húsába fogaimat, ezzel utat adva finom, aromás vérének… ritka alkalmaim egyike, hogy IGAZI vérhez jutok… és ilyenkor teljesen megszédít…
Ahogy számba tódul a savanykás folyadék, szinte lángra lobban egész alakom, csontig kúszó forróságot terjesztve, elvegyülve a kéjes kis lángocskákkal… egész buja énem felszínre kívánkozik, azt sugallja vetkőzzek és tépjem darabokra… annyira kívánom ebben a percben, hogy az leírhatatlan… minden porcikám kéjért könyörög…
És a leheletnyi kéjes kis fájdalom, ami tudatomba hatol, csak még inkább felizgat… élvezem, ahogy vérem félrehulló cseppjei perzselik bőrömet…
A vér minden kis cseppje külön kis lángnyelvecske, ami végigszáguld nyelőcsövemen, egész alakomba ajzott melegséget juttatva… minden tagom vérmámorban ég, kába, és arra vágyik, hogy ennek a vörös vámpírnak hevült bőre érjen hozzá… őrület…
Sóhajtva válok el a hófehér nyaktól, nyelvemmel az összes gusztusos cseppecskét lekanyarítom, okos vámpír módjára… muszáj, mert tudom, hogy pár napig megint diétán leszek… és egy egész életre, ha Kaname-sama rájön arra, hogy Shikivel hentergek és közben vérvételi elemzést tartok…
Úgy látszik ez a tény Shikit egy cseppet sem izgatja, ugyanis tökéletes gondatlansággal és a fizikai törvényeket meghazudtolva kap vállra, mint egy zsákot, én meg egy percre csak nézek, mint Rozi a moziban… most én fogytam, vagy valaki már a gravitációra sem fizet és kikapcsolták… ez meglepő fejlemény…
- Hé! Tegyél le!- rivallok rá erőművészemre csak egy picit kapálózva, de mintha a falnak beszélnék… pedig állítom olyan harci mozdulatokat írok le, ami indiszkréten veszélyes a környezetemre… mi van már? Süket is vagy nem csak mimika-képtelen?
- Szerintem maradj csendben mert mindenki felébred.- tanácsolja nagy okosan, én pedig egy percig tényleg ott tartok, hogy megfejelem… AZÉRT ORDÍTOK, HOGY VALAKI MEGHALLJA A HALÁLHÖRGÉSEM, HA TE MÁR NEM, TE SZEXMÁNIÁS ZAKLATÓ!
De… talán még sem kéne… avagy az iménti testi és lelki békét veszélyeztető feltételezés, miszerint Kaname-sama jön, és letépi a letéphetőt nem villanyoz fel… így inkább csendesen tűröm, hogy behurcoljon a vörös oroszlán barlangjába, ahonnan attól tartok már nincs menekvés… vagyis… Shiki, ez a kéjenc kis idióta tesz róla, hogy inkább nyögni támadjon kedvem mint nyúlcipőt húzni… aljas kis dög… meg kéne tanulnom nem bedőlni neki…
De mivel gőzöm sincs, azt hogyan kell, így mikor ismét föld van a talpam alatt, elindulok, mint a tank a szexi vöröst elsöpörve… csak azért, mert tudom, hogy az önkorholás olyan, mint a másnaposság… egy darabig nem hevered ki…
- Nem érdekel semmi, hagyj elmennem Shiki!- robbanok, mint a bomba, s kábé ilyen lendülettel igyekszem lelépni is… gyorsan, mert nem kicsit parázok attól, amit a legközelebb kitalál! Ravasz kis dög, és jól rejtegeti… de ha megfojtom, akkor már csak lilulni tud majd! Vagy valami hasonló…
Ám mielőtt kitörhetnék és elrepülhetnék, mint egy kismadár, ő szabotálja menekülési akciómat, s elém toppanva támad aljas kis mancsával ágyékomra, s hogy még gonoszabb legyen így is elég forróságot látott tagomat masszírozni kezdi, s így nadrágom biztos szövete mögül is tisztán érzem a pólusaiból áradó vágyat… VESZED EL A KEZED A KÉJLÉCEMRŐL!!!
Kezével elvágja menekülési terem, ahogy engem átölelve magához húz, hiába támasztom kacsóimat mellkasára… tenyerem alatt érzem szívének száguldását, bőrének eszméletlen hevültségét, és már most tudom, hogy ezt most benéztem… így a karjaiban, ügyes izgatása, és nyilvánvaló csábereje ellen semmi esélyem… érzem, hogy rám tör a kéjes kábulat, de annyi lélekerőm azért van, hogy kisfejszéket reptető tekintettel pásztázzam szép arcát… ezért megfizetsz!
- Talán nem tudnád megmutatni, milyen jó seme lennél? Nekem az sem baj, csak kapjalak meg…- búgja izgatóan, finom hangjával olyan érzékien bánva, hogy szinte beleremegek, ahogy végigbizsereg gerincem mentén… válaszomat sem várva tapad számra, puha ajkaival kényeztetően, mégis forró szenvedéllyel próbál megfűzni, s ahogy belém marva fűszerez egy kis saját gyártású vérrel, na akkor elvesztem a fonalat… belemegyek kis játékába, hevesen viszonzom provokáló csókját, vérét kóstolgatva egy kis harapás után, és innentől megástam a saját síromat…
Megrészegülök kettőnk skarlát nedűjének aromájától, végleg elvágom ellenkezésem, s domináns szenvedélyemet előhívva villantom rá vörösen izzó szemeimet… az övé is hasonló fényű, és a bennük lévő vad, szemérmetlen kívánalom csak tovább tüzel…
Ha azt akarod, hogy én legyek felül, hát legyen, kis vörös… így már fair lesz a dolog…
Ingjét markolva szorítom magamhoz, nyelvemmel már-már támadom az övét, falom, habzsolom, akár egy finom gyümölcsöt, amivel lehetetlenség betelni… talán már nem is akarok…
Egyedül azt érzem, hogy felfal a bennem tomboló forróság, átveszi a testem fölött az írányítást, mert felizgatja a tudat, hogy magamévá tehetem Shikit… szűk testébe hatolhatok…
Egy szempillantás alatt perdítem meg, s az ágyra repítem a meglepett félszobrot, aki csak pislogni tud a hirtelen mozdulat után… hehe… úgy kell neked! Legalább egy cseppet átérzed, hogy milyen az, amikor szexuálisan zaklatnak a semmiből…
Lassan sétálok az ágyhoz, bíborszínben égő íriszeimmel figyelve kívánatos, gyötrő vágyakozó testét, minden porcikáját végigfixírozva…
Számról eltakarítok minden édes vércseppet, ahogy őt méregetem, s automatikus mozdulatokkal tapogatom ki ingem gombját… ÉS MOSOLYOG! MIT MOSOLYOG?! ÚGY MEGRAKOM, HOGY LÁBRA NEM ÁLL UTÁNA! AKKOR MEG MINEK VAN ILYEN JÓ KEDVE?!
Talán mert én is élveztem,mikor henteregtem vele? Hmm… ez elgondolkodtató… ami jelenleg nem fog menni…
Iménti meglepettségéből hamar összeszedi magát, s úgy figyeli, ahogy az ágyra mászva tartok felé, ülve, akár egy kis király, aki mindent megkaphat… TE VÖRÖS DÖG! KICSINÁLLAK!
- Majd meglátjuk…- susogom halkan, s elindítom ujjaimat gombpusztító útjukon… meg se rázza a tény, hogy alulra került, csábos kis mosollyal néz szembe kéjre éhes személyemmel… ó hogy esne beléd a kerti slag! Miért nem tudsz legalább egy picit kétségbe esni?!
Egyébként meg minek zsörtölődöm? Hát én vagyok a dugaszoló fél! Igen! Különben is… ennek így kell lennie… ez a természet törvénye… vagy az enyém…
Akár egy vadmacska, vérszomjtól és vágytól vöröslő tekintettel mászom rá, széttárt lábai közé, és ő nem hogy zavarba jönne vagy valami ilyesmi… helyette szemérmetlenül mosolyog, karcsú ujjai ágyékomhoz nyúlnak, s nadrágomon keresztül cirógatja merevedésemet, melytől akaratlanul is kábán nyögök fel… elképesztő, hogy még ilyenkor is ő akar vezetni… DE ABBÓL NEM ESZEL! NE CSESZEKEDJ VELEM MERT KIVESZEM BELŐLED AZ ELEMET!
Ujjaimmal könnyedén túrok vörös tincsei közé, s erősen, szenvedély hajtotta hévvel rántom fel fejét, hogy követelőző, éhes csókommal kábítsam mindkettőnket… az én érzékeimet már rég csupán ő tölti be… finom, gyümölcsös illata orromba kígyózik, forró, puha bőre tenyerem alá simul, ahogy szabad kezem hasára kalandozik… számban az ő összetéveszthetetlen íze, s ahogy belémarva fűszerezem vérével is csókunkat, gyomrom megugrik az észveszejtő aromától, péniszem kielégülésért lüktet, testemmel együtt… azért, hogy általa leljen gyönyörre… képtelen vagyok betelni vele, úgy kívánom…
Vérpatak siklik végig állán, ahogy elszakítom tőle számat, s én pilláim alól lesve rá nyalintom le lágyan… úgy érzem muszáj szemmel tartanom, mert kíváncsi vagyok milyen az arca, mikor minden porcikáját ostromolja a kéj…
És persze jó látni a vereség édes keserűségét a pofiján, ami ha két percen belül nem bukkan elő ideglelést kapok… NA! GYERÜNK! SZÉGYELLD EL MAGAD, VAGY MEGERŐSZAKÍTALAK!
- Ne játssz Aidou-san… különben megint én leszek a seme…- figyelmeztet halkan, sunyi kis mosollyal szép arcán, én pedig enyhe düh, ami minden csak épp nem…
Összehúzom szemöldököm, s tenyeremet szájára tapasztva fogom be csini csőrét, mielőtt annyit dumálna, hogy kiszedném a bélését, és minden egyebet ami benne van ki nem szednék indiszkréten… NE BESZÉLJ MERT A RÉPÁM RAKOM A NYELŐALAGUTADBA!
- Fogd be…- morgom bosszankodva, nem túl tapintatosan, s hogy eme nyögdécselős helyzet fent maradjon, egy könnyed mozdulattal lököm hanyatt, s combjaira ülve bontom villámgyorsan ingem gombjait… élveteg kis mosolyocskával követi mozdulataim, diadalittas arckifejezéssel, tudván, hogy így is, úgy is megadom, amire vágyik… legyen neki gyereknap, hátha úgyis azon a szinten mozog…
Ledobom ingemet, mely szép ívesen reppen végig a szobán, akár egy kismadár. Az övével azonban már nem vagyok ennyire elővigyázatos… egy mozdulattal letépem róla, mintha ott se lenne, felszabadítva ezzel karcsú, sápadt testét, ami iránt eddig sóvárogtam, ami minden rezzenésével megőrjít, és amihez olyan szorosan simulok, mintha bele akarnék olvadni… szinte szikrázik bőrünk, ahogy hevülten egymáshoz ér, s már-már egymáshoz időzítve, egyszerre sóhajtunk fel az érzéstől, mely elhozza a feszült, fullasztó forróságot…
Ágyékom az övéhez dörgölöm, apró kis lökésekkel kényeztetem mindkettőnket, s élvezettel hallgatom nyögéseit, felsóhajtok ahogy körmei vállamba vájnak kéjében… édes fájdalom bizsereg végig egész alakomon, hirtelen rángva csípőm erősebb lökéssel kényeztetve merevedésünket…
Nyögve tapasztom számat nyakának selymes bőrére, magamba szívom illatát, nyelvemmel a kis harapásnyomon játszadozok lágyan, azon, amit én haraptam hibátlan nyakába… szemfogaimmal karcolom ismét, lassúérzékiséggel, s az előbukkanó bíbor cseppecskéket megrészegülve, sóhajtozva nyalom le… üdítőt kéne csinálni a véréből… vinnék, mint a cukrot… gyere vöröske, lecsapollak…
Reszket alattam egész testével, feltüzelve zihál fülembe, hajamba bújtatva ujjait, s arany tincseimnél fogva irányít mellkasára… milyen türelmetlen egy vérpocok vagy te!
De ejnye! Ez még csak az előjáték… itt nem kell sietni… nyelvemmel apró köröket rajzolok mellbimbói köré, szinte csiklandozva érzékeny csúcsát, apró, kéjes kis sóhajokat előcsalva ezzel belőle,melyek kitöltik tudatomat, s józanságom utolsó morzsáit is elsepregetik a vágy hímzett szőnyege alá…
Minden pólusommal rákoncentrálok, már magamat kínzom azzal, hogy lustasággal kényeztetem, holott bennem tombol az észvesztő forróság, türelmetlen bizsergés, mely követelőző lüktetésre ösztönzi péniszem, apró, állandó hullámokban áramoltatva a kéjsóvár hevültséget…
Kezem ügyesen bontja sliccét, gatyájának gombját, innentől zöld utat kapva alsójának rejtelmeibe… lágyan cirógatom forró hímtagját, alig érek hozzá ujjbegyeimmel ő mégis összerándul, követelőzően nyög fel, akaratosan löki felfelé csípőjét, abban a hiszemben hogy még mindig ő irányít… téved… mert most minden élő álma, Idol-senpai kényezteti… hehe… és én is vagyok a góré, szóval fogd vissza magad, mert a halakkal reggelizel!
- Ne ficeregj már, Shiki!- szólok rá vágytól rekedt hangon, ő pedig buja pillantásokkal cirógatja meg pofimat, még így kéjtől kábultan is elég szemtelenül ahhoz, hogy bepöccenjek rá… TE… TE AZ ÉLETEDDEL JÁTSZOL!
- Akkor siess Aidou-san, vagy én teperlek le!- búgja kellemesen mélyült hanggal, amire én ujjaim gyors reflexével reagálok… hirtelen markolom meg merevedését, határozottan, az előző gyengédséghez képest erősen, melytől nyögve ejti hátra fejét, fekete szempillái alól elégedetten fixírozva durcás arcomat… - Édes vagy még ilyenkor is, Aidou-san…
- Csönd.- némítom el egyszerűen és hatékonyan, pocakját megharapdálva egy picit… finom, puha, és még itt is érzem vérének forró keringését…
Nem hiszem el, hogy még most is inkább az agyam húzná, minthogy befogja… HÁT NINCS HALÁLFÉLELMED TE VÉRSIKKASZTÓ DISZNÓ?
Úgy tudom utálni érte… főleg, hogy még akkor is ő irányít, mikor én vagyok fölül? Hát hogy van ez? Nem ismeri a természet törvényeit? Fogaimmal óvatosan cirógatom hasának tejfehér bőrét, apró puszikkal jelölve utam… meg-megremeg alattam, őrjítő, élveteg, buja nyögésekkel kábít, hajammal játszik, mert tudja, hogy még így is megveszek tőle… fejbőröm bizsereg puha ujjaitól, ahogy szakértően simogatja, hogy nyakamra térve érzékeny kis pontjaimmal szórakozzon… hülye félszobor, hogy esne ki a szemed!
Hirtelen szalad húsába fogam vékonyan, apró karcolást ejtve, s nyelvem nedves kis csíkot szántva takarítja el s kibuggyanó cseppecskéket… vérszomjam hatalmas, s csak ajzza a kéjes forrósággal keveredő fülledt vérszag… belepi az egész szobát, mint valami mérgező füsttömeg… tömény, és vastagon száll tudatomra… nem elég, hogy az égető kívánalom tüzel, most még ez is… ilyen tömény szagra, retardált, és szociálisan hátrányos az a vámpír, aki ne jönne, mint fényre a légy… mindegy, az ajtó legalább zárva…
Fogaim letérnek dudorodó ölére is, s érzéki, ajzó lassúsággal kezdik izgatni kicsi Shiki legizgatottabb testrészét… összerándul alattam, hajamba markol, követelőzve nyögdécsel, ahogy forró leheletem áthatol az anyagon, s kezem eltűntével csak még kínzóbb érzést okoz… ezt neked… addig szekáltál, míg halálra nem kényeztetlek az előjáték alatt…
Szakszerűen, villámgyorsan rángatom le róla nadrágját, ami az ingem sorsára jut, és a földre kerül… minek ide az? Én magamon hagyom, hogy villámgyorsan le tudjak lépni, ha virgonckodni támadna kedve, és ingyen pornófilmet akarna biztosítani a villámgyorsan érkező mentőosztagnak, akik azt hiszik, hogy azért van itt ilyen vérszag, mert lincseljük egymást az ágy közepén merő kéjváncsiságból…
Fogaim közé harapom alsója vékony anyagát, s villanó vörös íriszeiben elmélyülve segítem le róla, hogy miután hímvesszője vígan előbukkan, kezem csúsztassa egyik bokájára… az ott jól mutat… sztájlos…
Karcsú ujjaimat kényelmesen fonom ágaskodó péniszére, hogy nyelvem kényelmesen ívelhessen végig egész hosszán… hirtelen elképzelni nem tudom, hogy lehetek ilyen profi, hiszen Akatsukival… vele feküdtem le csupán rajta kívül… ő viszont fogadok a fél iskolát már ágybacsábította… 1000%... mivel egyáltalán nem úgy néz ki, mint akit most fognak először meghúzni… főleg nem a tekintete… csábos, ezek mocskos kis ígéretet tartogat, és bárki, -még én is- képes lenne elveszni benne…
Huncutul játszik nyelvem makkján, apró puszikat lehelek rá türelmetlen nyögésével mit sem törődve… hirtelen veszem számba péniszét, élvezem, ahogy enyhén sós íze kitölti számat, egyre forróbbá válik, kitölt, s összerándul, ahogy reszketve felsikkant alattam… őrjítő ilyen hangokat kicsalni belőle…
Nemsokára időzök itt csalódottságára, szívok rajta párat, nyelvemmel ügyesen játszok vele, aztán combjait végigsimítva, puha belső felüket karcolgatva körmeimmel bejáratához kalandozok, végig bizsergetve minden apró kis domborulatát… ösztönösen, elégedetten emeli csípőjét, mintha csak erre várt volna… kis vörös dög…
Nyelvemmel hatolok belé, benedvesítem forró, puha lukát, s ő gátlástalanul élvezi, vékony ujjaival fenekét simogatva… mi a…?
Érdeklődve hajolok el tőle, s ő egyik mancsával szőke fürtjeimet megmarkolva ránt fel magához, s saját ujjacskáival tágítja magát, minden zavar nélkül… vadul csókol meg, belém mar, habzsol, szenvedélyes, kéjtől tüzelt játékot jár az én nyelvemmel, kábán masszírozza, szinte dominánsan…
- Gyerünk Aidou-san… hadd lássam érdemes volt-e uke szerepet kapnom…- súgja számba, nyelvével végig ívelve rózsaszín ajkaimon… ez… ez… túltesz a kéjencségről felállított minden eddigi elképzelésemről… TE PERVERZ RÓKAHIBRID! HÁT KI RONTOTT MEG KIT, MIKOR A SZÜZESSÉGED MEGSZŰNT LÉTEZNI?!
Egy percre meglepődöm, de aztán feladatom szent ösztönzésétől, és gatyám kényelmetlen feszítésétől vezérelve gombolom nadrágom, s húzom le sliccem halk zajjal, hogy forró vágyamtól lüktető hímtagomat elővarázsolhassam kis asszisztensem számára… nyögve dörgöli fenekét merevedésemhez, én pedig felnyikkanva, égető kívánalmamtól remegve engedelmeskedem neki… egy mozdulattal hatolok bele, s szinte csillagokat látok a hirtelen jött kéjes, gyönyörteli feszítéstől, s csodás sikolya simogatásától… te jó ég… már értem Akatsuki miért szeret leteperni engem, vele egyetemben…
Olyan forró és szűk, olyan észveszejtő, ahogy körülöleli meleg, nedves teste férfiasságomat, hogy egy pillanatra azt hiszem elélvezek már ettől, de sikerül visszafognom magam…
Ő viszont nem hagy pihenni… felém löki csípőjét, így még mélyebbre fogadva magába, s kihívó, kéjenc pillantással kivívva, hogy végre én is megmozduljak…
Határozott, feltüzelt lökésekkel merülök el benne újra és újra, ő pedig lábait derekamra fonva veszi fel a ritmust ellenlendüléseivel… minden mozdulataival mélyebbre merülök benne, minden lökésemnél nyögve, zihálva markolom a lepedőt, ő pedig vállamat kéjesen karmolássza…
Nyelvemmel forrón ívelek végig nyakának ívén, ahogy fejét hátra veti, vörös tincsei arcomat cirógatva terülnek szét a párnán, akár egy bíbor vérpatak… beléjük markolok, felrántom fejét, s vadul támadok telt, érzéki ajkaira, feltépve őket, vérét részegülten szívva, s ő nem kevesebb hévvel viszonozza, sóhajtozva, levegőért pihegve…
Testemet marja, égeti az őrült, hevítő kéj, mely bekígyózik minden porcikámba, fullasztóvá teszi a levegőt, már-már megfojt vele… az egész szoba leheletünktől, testünktől forró, még az ablakon is vastagon ül a pára…
Nyögve válok el duzzadta csókolt ajkaitól, nyakába temetem arcomat, eszemet vesztve harapdálom finoman, néha-néha egy apró, vért hozó karcolást ejtve…
Keze hátamra simul, verejtéktől csatakos bőrömön siklik, akár egy kígyó, egészen fenekemig, amit élvezettel sóhajtva markol meg, s segít csípőm mozgásán… gyorsítok, ahogy érzem, hogy közeleg a gyönyör, mikor egész testem belezsibbad a várt kielégülésbe… mindjárt…
Puha, porcelánfehér bőrébe nyögöm gyönyöröm, ahogy végigszalad minden porcikámon az orgazmus tűzforró vihara, magamhoz szorítom az alattam remegő, beteljesüléstől megfeszülő testet, hallgatom fülemben kéjes sikolyát, s élvezem ahogy ritmusosan szorulnak össze izmai péniszem körül… végigkarmolja parázsló bőröm hátamon, de még azt sem érzem… csak a csontig kúszó forró kéjt… te jó Dracula… pihegve, levegőt nyelve hanyatlok mellé, hasamon elterülve, fáradtan… ilyet… oké… ez most már megállapított tény… semének lenni fárasztó… de jó… kár, hogy Akatsuki ösztönből gyűr le… Shiki meg… hát ő Shiki. Ha gondolatolvasó lennék, akkor sem tudnám mi jár abban a csini fejében… csak a vörös ködöt sejtem…
Talán percek telnek el, míg a zihálás helyett sunyi kuncogást is hallok, ami nem túl bíztató, tekintve, hogy nem én adom ki… fáradtan fordulnék, hogy szemrevételezzem ezt a vörös félszobrot, mikor erős rántást érzek, és hopp! Hát nem már megint én fekszem háton, alul?!
Shiki fölöttem térdel, ujjaival kéjenc kis stílusban, gyengéden cirógatja pocimat, halványkék szemeiben olyan élveteg, buja fény csillan, hogy egy perce azt hiszem felsikítok…jézusom…
- Ügyes voltál Aidou-san… pont ezt vártam tőled… de…- egy pillanat alatt szakítja le gatyámat, alsómmal együtt, s én kitágult szemekkel figyelem, ahogy elhajítja őket… mi a…? mit eszik ez? Súlyzót reggelire? Azonban eme kérdésemet feltenni sem tudom, mivel ugyan ilyen hevességgel hatol belém egyik ujjával, melytől csak egy meglepett nyikkanásra telik… - nekem ez még nem elég…- duruzsolja ajkaimba, gonosz kis mosollyal, s én szólalni sem bírok…
HÁT MILYEN EGY SZEXMÁNIÁS EGY LÉTFORMA VAGY TE?!
|
| timcsiikee | 2009. 06. 30. 00:56:08 | #997 |
Karakter: Shiki (Szobák)
Shiki:
Erősen tartom, csípőjénél és hátánál fogva, fel le mozgatva a rajtam édesen lovagló testet, hogy irányzott vágtájával magam is és őt is egyszerre juttassam a mennyei bizsergető érzés felé, a hullámok felé, amik hevítő forróságukkal nyelnek el. Ujjaimat visszafogom, hogy így a vége felé ne vájjam bele túl mélyen „karmaim” hófehér bőrébe, pedig minden izmom görcsbe rándulva, szinte már monotonnak mondható mozdulattal ráng, és altájamban kéjes érzés robban, szétáradva egész testemben, szó szerint úgy török ki mint egy vulkán, szorosan magamhoz ölelve ezt a szőke vámpírfajzatot. Csak én nem lávát köpök… hehe…
Hátra borul, én pedig vele együtt, ránehezedek mellkasára, fülemben tombol szívverése, vagy zihálása, szép dallamként szól. Ujjaimmal oldalát cirógatom kábán, kicsit el is mosolyodom, hisz úgy sem látja, bár az sem zavarna. Amint kicsit rendeződik légzésem, és erőre kapok felemelem fejem, és mellkasán a puha kissé veretékes bőrt puszikkal hintem, kissé megcsúszik rajta ajkam, de ez csak láthatatlanul felvidít. Kezem felemelem, arcára simítom, hogy ezzel is a plafonról felém tereljem kék tekintetét, majd egy jóllakott mosollyal nézek rá. Látod, Megkaptam amit akartam… és még élvezted is drága Aido-san. Hehe.
Már épp hajolnék föl egy kis apró csókocskáért, már épp elérném a célt, mikor keze tapad számra, visszatolva… Most mi van? Visszatért a tiltakozó éne? Hmm… Úgy látszik többször fogok szórakozni vele így mint hittem.. hehe. Ennyivel többször lehet majd elcsábítani, küzdeni… és én már tudom, hogy megéri. Mint egy mindig újrainduló játék, ha nyerek, ha nem és addig játszom míg meg nem unom.
Egy könnyedebb mozdulattal löki le magáról elfáradt testemet, majd ezzel a lendülettel felállva azonnal ruhái után kutatva kezd el felöltözni.
- Hova mész, Aido-san? – kérdem oldalt fejemet támasztva, az ágyra könyökölve, visszaváltva hétköznapi alakomat. Azt hittem legalább velem alszik majd… Sokkal jobb lenne… talán még egy menet belefért volna. Hihi…
- Elmegyek, Shiki – hangjából süt az ingerültség és a büszkeségcsorbulás fájdalma. Szó szerint gatyába rázza magát, majd mikor végzett rám mereszti kék szemeit. Pár pillanatig gondolkodik, majd kiböki.
- Nézd… ennek, a kis kalandnak semmi jelentősége nincs. A legjobb ha… ha mindketten megfeledkezünk róla, és éljük tovább az életünk, úgy, hogy nem mászunk egymásra!
Ne is álmodj róla. Még hogy elfelejteni? Még mit nem?
- Képtelenség – vágom rá azonnal – Te sem bírnád ki, Aido-san – kissé ledermed. Imádom húzni az agyát – Hiszen épp úgy ki vagy éhezve rám, mint én rád. Le sem tagadhatod… - haloványan el is mosolyodok, mert reakciójából látom, mennyire igazam van. Miért is ne lenne? Azt hitte nem érzem majd meg vérének finom ízéből?
Mikor ismét észhez tér, összeráncolt homlokkal tekint le rám, dühös szemecskékkel.
- Tévedsz, Shiki! Felejts el, mert nekem könnyen fog menni! – válaszol gyermeki daccal, majd utolsó ruhadarabjait is felkapva rohan ki, és aranyos arcát, reakcióit csak halk nevetéssel jutalmazom. Nagyon édes, komolyan.
- Majd meglátjuk! – szólok még utána, majd becsapódik mögötte az ajtó. Nem fogom ilyen könnyen feladni, még ha ő is kéri. Szerintem senki nem bírna betelni egyetlen egy ilyen éjszakával. Megnyalintom szám szélét, visszagondolva édes piruló arcára, vérének ízére, és azokra a vörös szemekre. Hrr.
Látnom kell megint és minél hamarabb.
Mivel nincs kevdem felöltözködni, ezért csak egy laza mozdulattal kirántom magam alól a takarót, magamra terítem, és már alszom is. Kicsit el is fáradtam.
Még jó hogy már egyedül vagyok a szobában, és Ichijo áttelepedett valahova. Sokkal kényelmesebb, és több mindent engedhetek meg magamnak. Mint például ezeket.
~*~
Hmm… Már két nap telt el azóta. Kezd máris hiányom azaz Aido kóstolási ingerem lenni. Olyan finom volt. Hmmm…
Észrevettem ám, hogy folyton kerül engem, de én sem hagyom magam. Azt hittemm ár ráébredt arra, hogy tőlem nem olyan egyszerű megszabadulni, és nem csak azért, mert folytonosan kerestem a társaságát. Tudom, hogy hagytam benne nyomot… Jó mélyen. Hehe.
Lassan lépdelek le a kollégium lépcsőjén, ásítva egyet.
Csokit akarok. Most! És Rima nem ad, mert a múltkor elloptam az övét, és büntetésnek szánja. Szánalmas. Brr… Most pedig kénytelen vagyok lemenni egy boltba és venni magamnak, pedig semmi kedvem ebbe a verőfénybe kimászni.
Már a lépcső alján járok, mikor is észreveszek egy csikpejózsika képű szőke vámpírt, ki hátrahanyatló fejjel álmodik szépeket. Halkabbra veszem lépteimet.
Sokkal finomabb falatot találtam a csokinál… jelenleg…
Nesztelenül lépkedek elé, pár pillanatig még gyönyörködöm benne hátha észrevesz, de semmi. Elmosolyodom. Azt hiszem egy csókkal illik ébreszteni.
Lehajolok hozzá, ajkait gyengéden érintem, ki sem nyitja szemeit, de keze már arcomra simul. Ez az, tüzelj csak fel és a végén még itt helyben szakítom le rólad az összes ruhát.
Kinyitja szemeit, azonnal kislisszol karjaim közül, és megáll mögöttem, arcáról eltűnik az enyhe pír, amit még az előbb véltem felfedezni. Már megint szökni készülsz kis nyulacskám?
- Miért menekülsz előlem, Aido-san? – szólok utána, mikor látom, hogy tarkója alá fűzve kezeit indul meg a lépcső felé. Hangomra meg is áll, de még nem fordul meg.
- Nincs miért menekülnöm előled, Shiki. Csak épp nincs dolgom veled – jó kifogás, sosem rossz, csak kár, hogy nálam ez nem igazán jön be.
- Tudom, hogy kívánsz. Csak magadat kínzod, azzal, ha elfutsz előle – így van. Ne hidd, hogy nem láttam. Akárhányszor csak rá néztem is igyekezett távolabb kerülni - Gyáva lennél, Aido-san? – vetem be mindig nyerő aduászom, hisz tudom, hogy ez hat rá, ha más nem.
- Tessék? – kandikál ki karjai között felém, hangjában máris az ingerültség. Ilyen könnyű becsapni téged? Aido-san.
Elmosolyodom, és zsebre teszem kezeim, majd én is elindulok a lépcsőn felfelé mellette elhaladva, egy pillanatra megállva.
- Gyáva… - suttogom fülébe, majd megyek is tovább, hallom a jég hangját, ahogy a mellette lévő fa korlátot markolva épp megfagyasztja dühében. De engem úgysem ér el vele.
- Én? Gyáva? A minap bizonyítottam hogy nem vagyok! – most én fordulok el vállam felett, figyelem ahogy trappol felém, én meg csak lassan haladok tovább.
- A minap? Hmm… nem emlékszem… - mosolyodom el kicsit szélesebben. Mellém érve hőköl meg, arcán látom, hogy kissé meglepődött.
- Mi az, hogy elfelejtetted? – halkan mégis elég ingerülten kérdezi. Egyre viccesebb.
- Én csak annyira emlékszem… Azt mondtad felejtsük el… - félig lehunyom szemem mondatom közben, pilláim alól őt figyelem, ha képes lennék rá elröhögném magam, esküszöm mindjárt haját kezdi el tépkedni. Az viszont nem lenne jó, mert selymes hajába túrni… nagyon szeretek mrrr…
- Nem úgy értettem te idióta… Ahh.. mindegy… - legyint – nem érdekel, akkor sem vagyok gyáva, jegyezd meg! – mutogat felém egy ujjal, de szerencsére most nem figyel, el is kapom csuklóját, és a falnak penderítem. Közel hajolok arcához, lábai közé teszem enyémet, kezem arcára sinítom.
- Miért nem fogadod el Aido-san? – lehelem ajkaira – Nem tudsz nekem ellenállni, ne fékezd magad – Hevesen csókolom meg és éhesen, és peresze nem is soká viszonzásra találok, nyelve ahogy enyémmel érintkezik kicsit felsóhajtok, ajkainak puhaságából és ízéből soha nem elég. Nem hagyom neki, hogy megharapjon, az majd később jön. Cuppanva elválok tőle – Érted már? – sóhajtom ismét, mélyen a szemébe nézve. Mosolyommal elővillannak fogaim, felemelem szabad kezem, és megkarcolom vele ujjam, hagyom hogy egy kis csepp lefolyjon bőrömön, és orra elé tartom. Tudom, hogy milyen vérre éhezett a szentem, és most két teljes napig csak tablettákon élt. Félig lehunyt pillái alól látom felvillanni a vörös íriszeket, mely jelzi, hogy máris elkapta a vérszomj. Ajkaihoz nyomom ujjam, látom, hogy ajkait összeszorítva próbál ellenállni, de nem megy. Száját összekenem, azt le is nyalja, de innentől már nincs vissza út. Érzékien le is nyalja ujjamról a többit, végignyalintva a seben. Ahh igen…
Vágyam azonnal felébred, máris annyira kívánom, hogy le sem tudnám írni. Mohón még bele is harap mikor begyógyult a seb, hogy újabb vércseppeket szerezhessen magának, halkan és visszafogottan felnyögök, mégis élvezem nyelvének játékát ujjamon. Hozzá dörgölöm merevedésem, kissé hátra veti fejét, felsóhajt, majd vissza kapva hullik előre jó pár hajtincse is, próbálja fejéből kirázni az érzéseket. Tudom, hogy nem megy…
Taszítana el magától, szabadulna fogva tartó karjaimból, de nem eresztem. Most az enyém leszel… Újra… nyakához hajolok, forró csókokkal hintem, fogammal érzékien karcolom végig, de nem sértem fel. Egyik kezem besiklik inge alá, míg ő ujjai szorongatják az én felsőmet, s így próbál taszítani.
- Talán… - suttogom bőrére – ha te is akarod… - nyalintom meg kecses ívét, fülénél megállva – most fordíthatunk a helyzeten… - mosolyodom el sunyin, szemeim előre bukó hajam takarja, visszatérek nyakához, hangosabban hallom ahogy fülembe sóhajt mélyen, halkan fel is nyög, majd egy gyors mozdulattal érzem, hogy hegyes fogai a nyakamnál lévő érzékeny bőrt hasítják át, én is felnyögök az érzéstől, és reflex szerűen viszonzom harapását. Szemet szemért, vért vérért vagy mi. Nyamm.
Mikor elválik nyakamtól, és bőrömről az utolsó cseppet is lenyalta, egy laza mozdulattal a vállamra dobom a kicsikét. Ez aztán a takarékosság, semmi pazarlás. Hehe…
- Hé! Tegyél le! – rúgkapál, hisz tudja jól, hogy a szobámba viszem ismét, hova máshova?
- Szerintem maradj csendben, mert mindenki felébred – csitítom én is suttogva, majd így már könnyedén beviszem minden csapkodás nélkül a szobámba. A végén még lebukunk, és sokan kiborulnának, az meg most nagyon nem hiányzik nekem. Elég ha én jól elszórakozom, Aidoval egyetemben, és kész, nem kell erről mindenkinek tudni. Bent leteszem, be már lökne is fel, kiutat keresve.
- Nem érdekel semmi, hagyj elmennem Shiki! – rivall rám, és törne ki, de elé állok, és nem hagyom. Rámarkolok férfiasságára, majd körközös mozdulatokkal izgatni kezdem nadrágon keresztül, átkarolom, és közel hajolok hozzá, kezei a mellkasomra simulnak, és felnéz rám, kicsit összerogy ahogy érek hozzá.
- Talán nem tudnád megmutatni, hogy milyen jó seme lennél? Nekem az sem baj, csak kapjalak meg… - ajkai közé suttogom egy újabb csókot követelve, ami ellen először tiltakozik, majd ahogy fogammal felszakítom száját vadul viszonozni kezdi, nem csak a csókot, a sebzést is, hogy mindkettőnknek vörösen izzó szeme jelezze a vad vérszomjat és vágyat. Ujjaival ingem szorongatja, mintha joban húzni akarna magához, hogy jobban ihassa finom összekeveredett fémes vérünket, érzem ujjaim közt már az ő vágya is ébred, és ez elégedettséggel tölt el, nagyon is.
Egyszer csak kiegyenesedik, majdnem felém magasodik, vadabbul csókol mint én, nem csak a vérért masszírozza ajkaim, hirtelen elválik tőlem, majd pördít egyet rajtam, és az ágyra dob egy jól irányzott karlendítéssel. Csak pislogni tudok, hisz nem erre vártam, azt hittem majd csak megadja magát, de látszólag is nem ez történt. Lassan az ágyam végébe tipeg, közvetlen velem szemben áll, szemei még mindig vörösen izzanak, arcának vonásai elhatározottságról árulkodnak, a szája sarkában maradt vért lassan lenyalintja. Elmosolyodom, ahogy ingjének felső gombjához nyúl. Én nyertem.
Ülő helyzetbe tornázom magam, hogy jobban végignézhessek rajta, ahogy egyik lábával feltérdel az ágy végébe, szemével mintha hipnotizálni akarna, úgy néz felém.
- Majd meglátjuk… - hallom nagyon halkan, szinte alig értem mit mond, majd kipattintja az első gombot. A végén még kiderül, hogy tényleg ő is tud. Nyelek egyet, majd ismét elmosolyodom. Meglátjuk Aido-san, meglátjuk…
|
| Hiyahiya | 2009. 06. 01. 22:43:04 | #198 |
Karakter: Aido
Nyögve kapkodok levegő után, sóhajtozva, dühösen nyelem az éltető oxigént, viaskodom t a testemben tomboló vad lángtengerrel, s bár kezdem elveszteni minden értelem, s ellenállásom, ott motoszkál fejemben a tény, miszerint nem én leszek az, aki irányít... utálom, ha valami kicsúszik a kezeim közül...
Még ha ilyen átkozottul izgató, és őrjítő, ahogy ujjai bennem mozognak, részegítően masszíroznak, egész, meztelen teste hozzám simul, kis szikrákat pattintva kettőnk között... NEM! EZ ÍGY NEM ÉR!
Örülnie kéne és imádnia, amiért egyáltalán itt hempergek és vergődök az ágyába!
- Ezért… még… megfizetsz… - morgom halkan, nyögések közepette, s bármennyire is próbálok dühösnek tűnni, nem megy… megőrülök, elkábulok kényeztetésétől, s még ha ezt akis fenyegetést komolyan is gondolom, akkor sem most van itt az ideje… minden egyes porcikám ordít azért, hogy végre elérje a megváltó, forró kielégülés, hogy bennem legyen…
Tudom, hogy ezt később meg fogom bánin, de belebolondulok, ha tovább kínoz…
- Hát persze… - duruzsolja, kellemes lágy, vágytól észbontóan rekedtes hangján, s ahogy fogaival finoman rágcsálja meg fülemet, kis villámocska képében fut végig rajtam a kéj hullámzó áradata…. Dacosan harapom ajkaimat, csupán sóhajommal jelzem, hogy élvezem, sőt megveszek attól, bármit is csinál, a lepedőbe markolok, türelmetlenségem tombol bennem, és m és arra vár, hogy kielégítsék… ALJAS DÖG, HOGY HAGYSZ ITT SZENVEDNI! Nem hogy bele csapna bégre a lecsóba, itt kínoz… de ezt még visszakapja… vissza…aahh…
Beleborzongok, kábultan hunyom be szemeim, ahogy forró, nedves nyelve izgatóan csiklandozza végig nyakam érzékeny bőrét, mely mint egy riasztó jelez, robbanásszerűen ébreszti fel a fullasztó forróságot, mely zsibbasztóan terjeng bőröm alatt…. Megérzem vérem savanykás, isteni illatát, fogait, ahogy nyakamba vájnak, s én nyögve, kéjes sóhajokkal élvezem a leheletnyi, észbontó fájdalmat, mely tovább tüzel… Mire vár még? Eddig ezért nyúzott, most meg itt húzza az időt?
- Shi… Shiki… - sóhajtom bosszúsan, s vállam felett lassan hátra pillantva figyelem, ahogy „kínzásomat” felfüggesztve kezd végleges vetkőzéshez… úgy megtudnám fojtani… és meg is fogom, ha végre túl leszünk ezen…
Hátamhoz simul, forró, verejtéktől csatakos testével, érzem fenekemnek szorulni kemény péniszét, magamban még az erősebb veszítést, melytől erősebben markolom az ágyneműt, reszketve tűröm a kellemetlen, ajzó ujjak játékát, s várom, hogy végre elkezdje…
Illata orromba kígyózik, elbódít, mintha részeg lennék… alig érzékelek valamit, csak azt, ahogy puha bőré, az enyémnek feszül, hosszú ujjait testem min den apró porcikáján, mely éhesen várja, sikít hogy érintse… szám lüktet, bizsereg, egy vad, harapós csókért, s csillapításként inkább én rágcsálom véresre…
- Milyen édes vagy így… Aido-san – búgja halkan, gerincem mentén viharocska száguldozik végig, hogy altestembe gyűlve gyötörjön tovább.. őrület… eddig el sem tudtam képzelni, hogy valaha is izgulni tudok a hangjára… tulajdonképpen eddig legszívesebben megkólintottam volna, mikor hozzám szólt… erre most? Majd megveszek csak azért, hogy hozzám érjen…
Vállamra tapadnak forró, nedves ajkai, s élvezetem bizsergető melegségük játékát… megőrjít…
- Fogd be… - morgom halkan reszketeg hanggal, s próbálok kapaszkodót keresni a lepedő finom anyagában, ám mintha kicsúsznának ujjaim között, a hevül forróság mellett, ami bennem tombol... kisiklanak belőlem ujjai, s én sóhajtozva rogyok össze... kegyetlen, amit velem művel... ahelyett, hogy már bennem lenne, itt tágítgat... MIRE VÁRSZ MÉG?! Még a végé meggondolom magam...
Gyengén, kábán hagyom, hogy térdre segítsen, ám ahogy pénisze hátsómhoz simul lábaim elgyengülnek, s sóhajtva hanyatlanék vissza, ha nem tartana egyik kezével... aljas dög... ezért még... annyira... annyira fogsz kapni...
- Lazíts Aido-san… - morran szinte, máskor lágy hangja, most izgatóan, vágytól karcos, borzolja gerinceim kis csigolyáit, merevedése lassan merül el bennem, ezzel az őrületbe kergetve... minden egyes másodperccel nő a feszítő, kéjes fájdalom, melytől egyszerre érzem azt, hogy szét tudnék szakadni, és egyszerre, hogy megöl a türelmetlen kielégülés utáni k sóvárgás.. kéjenc testem többet akar, azt akarja, hogy a magáévá tegye, megadja neki azt a forró gyönyört, amiért áhítozik... agyon tudnám magam verni érte, még sem tehetek róla.. azaz igazság, hogy ilyen vad kívánalmat még senki iránt sem éreztem...
Követelőzve tombol bennem a forró lángtenger, mely sikítozik, könyörög azért, hogy végre kezdje el, simuljon hozzám, mozogjon bennem... saját véremet szopogatom kínomban, türelmem elveszítve mozdítom csípőmet, hogy végre tövig merülhessen bennem, kéjesen kitöltve... ahh.. te jó isten...
Ám mielőtt még örülhetnék is magamnak, kezeivel meggátol a mozdulatban, lefog, és gonosz módon hagy tovább vergődni... komolyan mondom, ha nem lenne két méteres fátyol a szemem előtt, olyan jeges viszonyt kapnál, mint Szibériában senki sem...
- Nyugalom… - int türelemre, olyan perverz és kioktató hangon, hogy legszívesebben megkólintanám... gyilkos tekintettel pillantok hátra, élveteg, vigyorral díszített szép arcára pillantva, ám ahogy egy lassú lökéssel megmozdul bennem, nyögve, reszketve ejtem vissza fejemet az ágynemű kellemes ölébe...
Nyögve, kéjes sóhajokkal élvezem, ahogy hímtagja bennem mozog, simogatja őrült forróságot keltő kis pontomat, melytől eszemet vesztem, bódultan ringatózok, s élvezem, hogyan vadul, gyorsul be, s tesz magáévá... haragszom is magamra, de nem érek rá ilyesmivel foglalkozni, mert átkozottul jó, amit velem művel...
Illúzióromboló, gonosz módon aljasul használja, ki hogy alárendeltem magam neki... nyögve, csalódott nyögéssel érzékelem csupán, ahogy péniszének részegítő feszítése eltűnik belőlem, helyette a forró, éhes vágy marad, kéjsóvárság, mely őrjítően lüktet bennem, követeli, hogy csillapítsák... hirtelen mozdulattal penderít meg, alig bírom követni agyamon olyan vastag, kívánalomtól fűszerezett függönyöcske csücsül, ám azt már csak-csak érzékelem,a hogy hirtelen jött hatalmát próbálgatva, vigyorogva ül lábaira, s hosszú ujjaival, finoman, kis szikrácskákat pattogtatva ível végig hátam kiélezett, bizsergő bőrén, s hogy fenekemet megmarkolva ránt magához, ölébe, veszélye,s izgató közelségbe kábultomban is feldühödöm... főleg ahogy csinos kis vér kötelecske tekeredik kezemre, aminek egy cseppet sem örülök... mit akar ezt még? Gyerünk! Elégítsen ki, menjen, hogy végre a fejemet is a falba verhessem... ezek után gyorstalpalót veszek a faltól a mély benyomásról...
Jegemet életbe léptetem, s heves, méreggel teli türelmetlenségem fokát szándékozom bemutatni, mikor is aljas módon célozza meg mellbimbómat, s ahogy ajkainak bódító, nedves forrósága körbe veszi érzékeny testrészemet kéjesen nyöszörögve dől hátra fejem, s elgyengülve hagyom, hogy tovább szédítsen... hihetetlen... TE ALJADÉK! SZEMÉT BŐREGÉR, HOGY ILYEN ALJAS VAGY!
- Eressz el… - sóhajtom egy cseppet rekedtsebe, kéjtől halkan, s ahogy bódultan követi példámat, csak tovább szítja a bennem tomboló tüzet... elég egy egyszerű sóhaj, ami a szájából szakad ki, és máris készen vagyok.. elég ha hozzám ér, és azt is elfelejtem fiú vagyok-e vagy lány... megveszek érte...
- Még nem… - mond ellent nekem rekedtesen, s könnyed mozdulattal hatol ismét belém, s én kéjsóváran, búján, gátlástalanul nyögve fogadom magamba, élvezem, ahogy a gyönyör telien veszítő érzés, visszatér belém, észveszejtő forrósága lassan mozogni kezd bennem, marja minden porcikám, ahogy kezeivel ringatósra bír, s lassanként a ritmust felé véve lovagolok róla önmagamból kikelve... kínzó masszírozásba kezd merevedésemen, tovább fokozva türelmetlen, kitörni vágyó kis tűz tengeremet…
Öntudatlanul hagyom, hogy magával ragadjon a pillanat heve, engedem hogy a bennem dagadó forró kéj irányítson, mozgassa csípőmet mely lassan köröz rajta elszívva minden apró kis erőcseppecskét belőlem... éhesen vetem magam puha ajkaira, finoman szopogatva őket harapom meg, s vérének savanykás, isteni ízétől megrészegülve engedem, hogy nyelve számba csusszanjon, vad táncra híja az enyémet, mely bódultan engedelmeskedik a néma hívásnak, a vér édes zamatával kitöltve szánkat...
Ahogy elválik tőlem, hiány érzetem támad, még a levegőben érzem rubint nedűjének aromás illatát, ahogy orromba kúszva csillapítja vérszomjam, szítja a belőlem kitörni kívánó forróságot, mely veszett vad módjára kapa belülről, ordítva a gyönyörű kéjért... elmerülök hosszú szempillái alól elővillanó kék szemeiben, amiben megcsillanó elégettség és áhítat csak adja alám a lovat... heh... ironikus és pont ideillő hasonlat...
Ajkaiba harapva, szemeimet bódultan lehunyva fonom karjaimat nyaka köré, hozzá simulva veszek fel gyorsabb tempót, megrészegülve, aprócska dühöm által vezérelve segítek, hogy mélyebbre merülhessen bennem, minden egyes bódult, ringatózó mozdulatomnál kéjt robbantva feszítsen szét…
Lágyan körözök csípőmmel, élvezem, ahogy hímvesszője gyönyör telien simogatja bennem,a forró hullámokat indító kis pontot, melytől vadul reszketve, nyögdécselve vetem hátra fejem, ujjaim illatos, vörös tincsei közé bújnak s lassan bele markolva rántom fejét nyakamhoz, s ő engedelmesen, halkan felsóhajtva mélyeszti fogait nyakam puha bőrébe… véremnek sós illata terjeng a fülledt levegőben, betölti orromat, megrészegít, öntudatlanságba rángat, vérszomjamat felajzva teszi még élvezetesebbé vad vágtánkat… végig folyik nyakamon a véres kis patak, s ahogy forró, nedves nyelve lekanyarítja nyögve nyomom mélyebbre csípőmet…
Kéjes nyögéssel, halk sikollyal vetem hátra fejem, görcsösen feszül testem az övének, ahogy végig söpör rajtam az orgazmus forró áradata, s égető habjaival maga alá temetve sodor még beljebb a gyönyör jeges szépségébe… magához szorít, nevemet nyögve élvez el ő is, ám én csak kábán érzékelem… legyengít az a hirtelenjött forróság, melyben szépen elsüppedek…
Pihegve hanyatlok hátra, kimerülten, szempilláim alól pislogok csupán a plafonra, úgy érezve, hogy két perc és rám szakad…egy percig még nem nagyon érte, hogy miért akarna ez a kedves téglatömeg ellenem ilyen merényletet elkövetni, de aztán felrémlik, hogy jéééé, hát az imént feküdtem le egy félszobor attitűdöt követő vámpírral, aki nem mellesleg most rám rogyva mellkasomon zilál, s ujjaival gyengéden cirógatja oldalamat…
Rendben, akkor most tudatosul csak bennem, hogy tulajdonképpen mit tettem... hagytam feldühíteni, kihasználni és lefektetni magamat... kapásból három pofon.... plusz a perverz dolgok, amiket műveltem vele... ÉS MÉG ÉLVEZTEM IS!
Az egy dolog, hogy valaki élvez valamit, és olyankor nyögve nyel, meg sikoltozik, mint a kis csibék a serpenyőben, na de, na de hogy pont én...? Itt az első probléma. Shiki és én tulajdonképpen úgy estünk egymásnak, mint két kiéhezett vadállat... ami tőle nem is lenne meglepő, tekintve, hogy olyan, mint a zsákba-macska, csak néha derül ki hogy gagyi, mai a zacsiban van... na de én? Hogy voltam képes henteregni vele? Ráadásul úgy, hogy majd megvesztem érte, és mint a vérelvonós vámpír, ordítottam azért, hogy megérintsem... és a poén az, hogy még is megremegek tőle, ahogy felemelkedve lágy puszikkal hinti végig mellkasom, s kezét arcomra simítva mosolyodik el elégedetten... oké! Itt be telt a pohár! ALJD, SZEMÉT SÉRZSOPÓ, AKI KIHZSNÁLTA D AKÜLSŐD ÉS ELMERTÉL CSÁBÍTANI ENGEM!
Idol-senpait nem lehet, ilyen könnyen ágyba csalni... minimum pedálozni kell egy életen át! Csak azt tudnám, mi van bene, ami elcsavarja a fejem, ha csak a közelemben van... NEM BAJ! A lényeg, az hogy ennek a kis „félre gyűrésnek” nem szabad kiderülnie vagy nekem végen... egy cseppet sem néznének rám furcsán, mellesleg Kaname-sama is egy pöppet lenne csak ideges.... ÉN ISZNOT KANAME-SAMAÁÉRT ÉLEK! És olykor halok is, ha már itt tartunk... bár, amióta mellette vagyok többször volt halálközei élményem, mint szülinapom...
Na, ha mér ezt ilyen szépen levezettem, akkor ideje elmondani ezt ennek a vörös hajú kéjenc disznónak, és elhúzni a csíkot, mielőtt Rima felébred az álmából és véletlenül ellenőrzi van- e itt valaki... Isten adja, hogy hallás úti hallucinációt is bebeszélje magának, mert a hupogás, és a kéjes nyögések csak egy kicsit rázták meg eme csodás kollégium falait... gyanítom, ha csak egy oktávval lenen magasabb hangom, tuti az ablakok is repkedtek volna, mint bucsuban a két pálcás maci...
Így hát újonnan jött, tökéletes elhatározásommal vonom össze szemöldököm dühösen, s felém közeledő ajkait szuggerálva, próbálom távozásra bírni, ám ahogy belátom ennek tulajdonképpen semmi értelme, kezemet szájára szorítva akadályozom meg abban, hogy tovább élvezkedhessen számon...vége a gyereknapnak! Megkaptál, légy boldog, vagy minimum vesztegesd meg magad vele!
Meg sem várom, hogy megszólaljon egyszerűen lököm le magamról, s az ágyról lepattanva indulok ruháim felkutatásra, melyek a szobában nemes egyszerűséggel szolgálnak új szőnyegként...
- Hova mész, Aido-san? – érdeklődik, az ágyon felkönyökölve, szemeiben feltűnik szokásos közönye, ami csak még tovább húzza idegeim... FEL AKARSZ HÚZNI? ADOK NEKED OLYAT, HOGY EGY HÉTIG JÉGKOCKÁT FOGSZ KÖNNYEZNI!
- Elmegyek, Shiki.- közlöm vele egyszerűen, majd nadrágomat magamra küzdve fordulok vele szembe, s bosszankodva emelem rá tengerkék íriszeimet. Na jó.. akkor most jön a diplomatikus lekoptatás... egy éjszaka volt. Vagyis...izzé...reggel... és semmi több. Egy kis botlás... képtelenég, hogy több is legyen...ASZONDTAM KÉPTELENSÉG! - Nézd... ennek, a kis kalandnak semmi jelentősége nincs. A legjobb ha... ha mindketten megfeledkezünk róla, és éljük tovább az életünk, úgy, hogy nem mászunk egymásra!
- Képtelenség. Te sem bírnád Ki, Aido-san. Hiszen épp úgy ki vagy éhezve rám, mint én rád. Le sem tagadhatod... – tapint a lényegre, s én egy pillanatra megmerevedve pillantok rá, majd úgy tűnik el eme meglepettségem, ahogy jött, arcom elkomorul, szemeimet dühösen húzom össze, szemöldökömet hozzáráncolva pillantok le rá, s ő széles mosollyal jutalmazza dühömet...
Még hogy én ne bírnám ki nélküle? Na majd meglátjuk! Már hogy van ebben a vörös félszboroban ennyi önbizalom és arrogancia!? Hogy képzelheti, hogy ÉN Idol-senpai, nem bírok levegőt venni nélküle? MEGFOJTOM!
- Tévedsz, Shiki! Felejts el, mert nekem könnyen fog menni! – rivallok rá, majd rucámat bevágva, összeszorított ajakakkal kapom fel földről ingemet és mellényem, melyeket mellkasom elé szorítva fordulok meg, s mit sem törődve halk nevetésével rohanok ki, még egy utolsó „majd meglátjuk” búcsúzás beengedve fülemen... megölöm... kis kabátot csinálok belőle.. mirelit nyulat.... AARGGHH!!! FELFUVALKODOTT, VÖRÖS PARADICSOM!
*
Kényelmesen üldögélek a még üres nappaliszerűségben, s jobb dolgom nem lévén, lábaimat lógatva, tablettás vért iszogatva unatkozom... aludni úgy sem tudok már, mert már megint valami barom kutató csoport keresett fel, hogy zseniális elmém egy kismorzsáját, már osszam meg velük is, hadd legyen boldogok, és örülhessenek a fejüknek.. de nekem ehhez a legkevésbé sincs kedvem, főleg mert nappali műszakban kéne rabszolgázni... persze... meg még mit nem... előbb megyek szoliba...
Fejemet hátra vetem a kanapén, s fáradtan lehunyva szemeimet merülők gondolataimba... Két nap telt el.. két nap,amit köbö egy missön impásszibül módban lopakodtam végig, annak érdekében, hogy megelőzzem azt a természeti katasztrófát, amit Shikivel való találkozásom okozott volna.. persze óhatatlanul is összefutottunk, és olyankor általában vagy düh -, vagy vörösödő -, vagy egyszerűen „mostakkormégalevegőisbelémszorul” –rohamot kaptam... az első általában gúnyos kis félmosolyoktól és a rám és az ő kis kalandját illető kis célzásoktól ért el, a második az állandó közelségi hajlamaival, amit nem volt, rest bemutatni minden adandó alkalommal, mikor csak fél méternél közelebb került hozzám, a harmadig pedig nemes egyszerűséggel úgy általában, mikor megláttam...
Persze a fejemet verhetem a falba, mint a vakolat bontás nagy mestere, de azzal sem leszek okosabb...a helyzet az, hogy az egy dolog, hogy én elhatároztam, hoyg nem fogok tőle semmit akarni, sőt még csak a lepedőt sem fogom asszociálni a nevéből, de ez fizikai és biológiai képtelenség.. ha csak elmerülök azokban a halvány kék íriszekben, majd megveszek azért, hogy megcsókoljam.. ő meg meg sem próbálja titkolni, noha még senkis sem sejt semmit. Addig él...
Forró, parázsló lehelet vetül ajkaimra, finoman cirógatják meg számat s én megremegve , halkan felsóhajtva simítom ujjaimat a betolakodó arcára, ki csak így a semmiből, mint derült égből a pofán csapás jött, s látott, majd csókolni kísérelt...
Lassan nyitom ki szemeimet s ha már a finom bódítósan édes illatról nem tudnám ki az, most hogy egy vörös hajzuhatag is beúszik, már kapcsolok ki az, s testem azonnal reagálva bújok ki gátló, ölelni készülő karjainak fogságából..
Shiki...MINEK VAGY TE ITT? ALUDJ! Énekeljek altatót? Csicsijja vérpocok... MENJ ALUDNI!
Nyugalmat magamra erőltetve indulok el a lépcső felém, kezeimet tarkómra fűzve igyekszem lazának, és nem törődőmnek tűnni, mint aki simán átvészeli, hogy épp most stíröli végig egy csábító vérszívó... ááh.. hát mi ez! Múló rosszullét, a tegnapi szemmel vetkőztetéséhez képest!
- Miért menekülsz előlem, Aido-san? – állít meg kellemes hangja, s én megtorpanva, hátra sem fordulva, gondolkodom el.. én nem menekülök... csak... csak nem egy felé megyünk! Igen! Jó kifogás sosem rossz! Hehe...
- Nincs miért menekülnöm előled, Shiki. Csak épp nincs dolgom veled.- jelentem ki egyszerűen, ami láthatóan nem nagyon fekszik neki, s szemöldökeit ráncolva erősít meg eme gyanúmban... van ilyen...
- Tudom, hogy kívánsz. Csak magadat kínzod, azzal, ha elfutsz előlem. Gyáva lennék, Aido-san? – teszi fel a lényegre tapintó, sodromból szint azonnal kihozó kérdést... hogy mit mondott? Gyáva? ÉN?
Kezeim között hátra lesve, pillantok rá olyan gyilkosan, ahogy csak tudok, égszín íriszemben gyilkos méreg villan, ezzel jelezve, hogy igen, nem épp a megfelelő szóhasználatot mutatja velem szemben...
Egyszer már bebizonyítottam, hogy nem vagyok gyáva... HOGY KÉRDPJELEZHET MEG? SZÉTSZAGGATOM!
- Tessék? – jön az első kérdés ki számon szinte reflexszerűen. Ha megismétli, és tovább ingerel, oda megyek és kis hátat csinálok belőle... MEGÖLLEK!
Deja vu-m van...
Szerkesztve Darky által @ 2009. 06. 01. 22:43:27
|
| timcsiikee | 2009. 06. 01. 22:41:11 | #197 |
Karakter: Shiki
Shiki:
Csókunk ismét vaddá és tépelődővé válik, a kiserkenő vér sós-fémes ízével fűszerezi ajkaink, és olyan mértékben hat rám ez serkentőként, hogy kezeim szinte remegve simítanak végig hátán. Gerincének vonalán húzom végig ujjaim, majd fenekéhez leérve először csak finoman, majd egy erősebb markolással csalok ki belőle egy nyögést. Ezen felbőszülve vadítja még jobban a csókot, és beleharap alsóajkamba. Hálát adok az égnek, hogy vámpírnak születtem, mert ha nem így lenne, már annyi sebbel lennék tele, ami kétszer nyolc napon túl is gyógyulna. De így szerencsére hamar be is forr minden egyes kis rés fehér bőrömön, főleg hogy egymás vérét ízlelve még több erőt és pezsgést kapunk. Lehunyja szemeit, majd ajkaim közül egy kis vért kiszívva halad lassan egyre lejjebb, végig festve vele hófehér bőrömet. Olyan édes látvány, és egyre jobban tüzel, ha ez még lehetséges. Fogai tompa fájdalommal karistolják fel nyakam érzékeny bőrét, és én ennek hatására kerek fenekébe vájom körmeimet, és torkomból elégedett sóhajba fojtott nyögések csalódnak elő.
A vér bódító illata… Ajkainak kényeztetése… Nem bírom tovább…. Eluralkodik rajtam a vérszomj. nyakamhoz nyúlok, és a rá felkenődött vért lassan nyalogatom le ujjaimról, hogy megízlelhessem saját véremet. Rá nézek, és tengerkék szemei helyén vérvörös, szinte lángoló íriszeket találok csak, melyek kábultan néznek fel rám. Ajkaimra halvány mosoly kúszik ahogy nézem, és ő ezen felbőszülve veti rá magát kéjesen mellkasomra, így kényeztetve tovább. Ujjaim selymes hajába kúsznak, fejbőrét simogatva. Egyre lejjebb halad és amikor mélyebben vájja belém szemfogait, jobban megmarkolom haját, és felnyögök a kéjtől. nem hittem volna soha, hogy ilyen tüzes tud lenni. Nadrágom már olyan szűk, hogy csak úgy feszül rajtam, de látom élvezi, mert ujjai olyan gyengéden cirógatnak végig rajta, hogy őrjöngő kéj tombol végig testemen. Én ezt már alig bírom tovább. Lefagyasztja nadrágom gombját, majd leveszi. Az alsónadrágon keresztül folytatja személyes kínzását, leheletével és ajkai pillangószerű érintésével izgat tovább. Felmorranok, nyögök és sóhajtok, és látom, nagyon élvezi.
- Shiki… én leszek fölül… - mondja határozottnak látszóan, de látom én rajta, hogy nagyon is bizonytalan. Hehe… Először csak meglepetten vonom fel egyik szemöldököm, majd fokozatosan kerül mosoly, később vigyor arcomra. A kis aranyos azt hiszi, hogy irányíthat? Milyen édes…
Lassan felülök, tenyeremet rásimítom hófehér arcára, mélyen nézek vörösen izzó íriszeibe. Közel hajolok arcához, de nem érintem, csak kezemmel, leheletemmel remegtetem meg minden porcikáját, és ahogy látom, hogy kábultan félig lehunyja szemeit, akkor szólalok meg, susogva.
- Tévedsz, Aido-san – közlöm, és azonnal csókba fullasztom minden mondandóját, ami csak ebből a kijelentésemből következhetne. Egy gyors mozdulattal fordítok a helyzeten, és végre úgy fekszik, ahogy mindig is akartam – én leszek fölül. Alattam édesebb vagy – mondom mosolyogva. Óvatosan hasa alá nyúlok, hogy ujjaim lágyan ölelhessék körül hímtagját.
-Shiki te… ahh… - nyögi elhalón, ahogy ágyékomat fenekéhez dörgölöm. Apró csókokkal és puszikkal hintem nyakát és felbukkanó bőrét ahol érem. Ujjaim lágy masszírozásba kezdenek, és már alig bírom visszafogni magam, fülledten lihegek fülébe, miközben ujjaim finoman tágítani kezdik bejáratát.
Hátához simulok, érzem ahogy felhevült teste remeg a kéjtől, látom ahogy ujjai görcsösen markolják a lepedőt. Lágy dallamként hallom, ahogy nyöszörög és sóhajtozik, néha meg-megrándul teste…
- Ezért… még… megfizetsz… - nyögdécseli szaggatottan, de szavai hallatán egyre szélesebb vigyor kerül arcomra.
- Hát persze… - susogom fülébe, majd rá is harapok finoman. Nyögését visszafojtva sóhaj fel, és összeszorítja szemeit. Morcosan vicsorog, szinte saját ajkait sérti fel éles szemfogaival. Vérszomjam még mindig tombol, így nyakához hajolok, végignyalok karcsú ívén, majd kis sebet ejtve rajta nyalom le a kiserkenő vért. Nem bírok betelni vele.
- Shi… Shiki… - nyögdécseli halkan, és rögtön kapcsolok, így abbahagyom kényeztetését. Hát már ennyire ki vagy éhezve Aido-chan? Hehe… Nyugalom, megkapod majd amit szeretnél… Idővel…
Leveszem a rajtam maradt utolsó ruhadarabot, ahogy róla is, így már teljesen mezítelen testtel simulhatok hozzá. Forró, izzadságtól fénylő bőre csak ajzza és korbácsolja vágyaimat, egyre fojtottabb nyögések szakadnak fel belőlem. Két ujjamat követi egy harmadik, és résnyire nyílt ajkakkal figyelem enyhén fintorodó arcát, ahogy szemeit szorosan összeszorítva vicsorog tovább.
- Milyen édes vagy így… Aido-san – suttogom fülébe, majd vállát kezdem kóstolgatni.
- Fogd be… - nyögi halkan, és ujjai egyre jobban szorítják a lepedőt. Ismét csak mosolyogni tudok, mást nem. mikor már eléggé felkészültnek érzem, kihúzom kínzó lassúsággal ujjaimat, majd egy megkönnyebbül sóhajjal ernyed el teste, és könyökére támaszkodik lihegve. Átkarolom a hasánál, és térdre húzom, majd a finom kis két félhold közé simítom saját hímtagomat. Megremeg a karomban ahogy megérzi, ujjai összeszorulnak.
- Lazíts Aido-san… - kérem halkan, kissé rekedtes hangon, és ahogy kiejtem az utolsó hangot is az ajkaimon, máris kezdek lassan belé hatolni. Mrrrrrrrrrrr.
Halkan felhördülök a forró szorító érzéstől, fokozatosan engedek egyre többet és többet. Türelmetlenül löki hátra csípőjét, de két kezemmel azonnal megragadom derekánál.
- Nyugalom… - vigyorodom el, és ezt ő is meglátja, ahogy kissé morogva átnéz válla felett. Lassú ringásba kezdek, majd ahogy kezdem teljesen elveszteni az eszem, úgy gyorsítok a kéjes tempón.
Sóvár testem, már veszettül vágyik a beteljesülésre, de nem hagyok neki eleget. Hová lenne a játék és az élvezet, ha olyan gyorsan véget érne minden? Kihúzom belőle lüktető vágyamat, majd egy laza mozdulattal fordítom meg. Háta alá nyúlok, belemarkolok fenekébe. Bokáimra ülök, őt pedig vigyorogva az ölembe húzom. Csuklóit összefogom a háta mögött, majd ujjam végéből kisikló véremmel össze is kötözöm őket. Hehe…
Szemeiben düh villan, és érzem, hogy máris fagyasztaná le, de azonnal egyik mellbimbójához hajolok, és finoman kezdem ízlelgetni, így azonnal felhagy vérem mirelit darabokká változtatásával, és fejét hátra vetve sóhajt fel.
- Eressz el… - nyögi kéjesen, és én felsóhajtok.
- Még nem… - lehelem kábán, majd szabad kezemmel derekát megemelve vezetem vissza merevedésemre. Ismét felmorranok a kéjes forróságtól, és lassan kezdem fel-le irányítani csípőjénél, míg magától nem mozog, ekkor ujjaim visszasiklanak az ő lüktető vágyához, hogy tovább kényeztethessem, és segíthessem a beteljesülés felé.
Előre hanyatlik, majdnem a vállamra. Egy ideig egymás szájába lihegve nyögjük gyönyörünket, majd egy heves csókot követelve hajol még előrébb, és megint véremet véve szívja meg alsó ajkam. Nyelvem átdugom, hogy táncra hívjam övét, és nyálunk keveredjen a sós és bódító nedűvel. Félig felnyitom szemhéjaim, a kéjtől torzuló arcát figyelem, ahogy forró pírban ég. Már nem bírom tovább, nem tudom visszafogni magam. Elválok ajkaitól, majd pár centire arcától nézem tovább, rám villannak vörös szemei, látom, ahogy az ő vérszomja is csillapodni kezd, és már csak a tomboló és sóvár vágy lángol benne. Végre… Végre úgy láthatom ahogy már régóta akartam…
Szerkesztve Darky által @ 2009. 06. 01. 22:41:26
|
| Hiyahiya | 2009. 06. 01. 22:39:50 | #196 |
Karakter: Aido
Aido:
Úgy, ahogy vagyok állok, mint akinek a fenekébe épp egy seprűt dugtak be, és ebben a percen komolyan mondom olyan érzésem is van... csak épp nem a seprű hanem a drága kínos kis pillanatok próbál megszexuálni, azzal a elmaradhatatlan ténnyel, miszerint Rima itt pislog álmosan, én meg Shiki, a fél szobor kezeiben élvezkedem, teljes, fülledt vággyal, azzal a nyilvánvaló óhajjal, hogy neki szeretnék esni...
ha nem szeretném magam ennyire, akkor most engednék kis belső énemnek verné a fejem a falba,, de úgy, hogy él perc és az egész kollégium vakolata rám omlik az emelettel együtt...MÉGIS MIA JÓ NÉNIKÉMNEK ENTEM ÉN EBBE BBELE?! ALJAS FÉLHULLA! Ő hergelt,... azt mondta hogy beijedtem tőle! Pedig nem! Csak pp az ehhez hasonlatos helyzeteket szerettem volna elkerülni.. azért kicsit örülök neki, hogy csupán Rima az, aki eme erotikus szituációmnak, és önkorholásomnak szemtanúja, és nem Kaname-sama... gyanítom, ha ő lenne itt, akkor most nem úsznám meg a kómás pillantásokkal... rögtön két pofon, hogy elmenjen az a fene kéjenc kis kedvem..
Ám mielőtt még komolyabb probléma lenne, és én ténylegesen gyökeret ereszthetnék kínomban, a vöröske lép, s olyan lendülettel sodor a szobába, hogy akár egy él hurrikán is lehetnék... ennek fényében kapaszkodom belé ernyedten, hátha jön egy szélvihar, és tehénnek néz... okos vérszív nem szádos sűrűen, mert a vadászok jönnek, és lelövik őket...
Most komolyan... ebben a pillanatban örülök csak nagyon, hogy Shiki mindig olyan, min akit ledrogoztak, de azért mégis magánál van... kicsit nyakatekert a gondolat menet, de a lényeg az, hogy megmenekültünk, Rima talán azt hiszi alvajáró, és hogy az, hogy én és Shiki épp vadul estünk egymásnak nem is létezik... és persze örülök, hogy itt lehetek a vörös szobor emberke szobájában, ahol... mi....SHIKINEK SAJÁT SZOBÁJA VAN???
Ez...ezz... NEM LÉTEZIK! ÉN A CSODÁLATOS IDOL-SENPAI, HOGY A NÉNIKÉMBE SZENVEDHTK AKATUSKIVAL, AKI NAPI ÁLLANDÓSÁGGAL AKAR PIRÍTÓST CSINÁLNI BELŐLEM, AMIÉRT NEM FOGADOK SZÓT!?
Ez... ez nem fair... nekem irt nem adnak külön szobát? Ez a szoba olyan szép... olyan nagy, és tágas... és nincs benne Akatsuki, aki állandó fintor 1 és fintor 2 arc mimikai repertoárját csillogtatva, próbál a jó útra téríteni.. de én nem akaork! Ez a szoba pont elég enne ahhoz, hogy Kaname-sama szuvenírjeit gyűjtsem! Akatsukira így-úgy is rákenem bármi történik, de így legalább yorsabban eltudnék bújni!!! És nem kéne félni, hogy az unokatestvérem jön és felajánlja Kaname-samanak pót kulcsot... mondjuk az is igaz, hogy ha csodás Urunk ideges, akkor a tehát vágja ki az ajtót széllel, szóval kulcsra semmi szükség... AKKOR IS! IGAZSÁGTALAN!!!
- Aido-san – hallok valahonnan a fülem mellől egy kelleme, vágytól fűtött hangot, és azt ahogy valami puha és nedves cirógatja nyakam érzékeny bőrét, de nem jut el agyamig, hogy reagálni is kéne minimum egy kéjes sóhajjal...nem...nem...ÉN MOST KI VAGYOK AKADVA!!! Érdekel is engem, hogy valaki járkáló nyalókának néz...
- MI AZ HOGY NEKED SAJÁT SZOBÁD VAN??!!?? – jön az első ösztönös, és szavakban megnyilvánuló reakcióm, ami olyan hangos, hogy gyanítom még a Kiryuu fiú is meghallotta... tehát.. nagy a hangerő, csak nem tudom minek... MERT JÓL ESIK! ARGGHH!!!- ÉN bezzeg szenvedhetek Akatsukival, aki még élni sem tud hagyni! Állandóan zaklat, és nem hagy aludni sem! Erre neked itt egy szoba, hol halhatsz ha akarsz, élni meg nem kell!!! MI AZ, HOGY NEKEM NINCS! MINIMUM MEGÉRDEMELNÉM, AMIÉRT KANAME-SAMA JOBB KEZE VAGYOK!!!!
Okés.... most hogy szinte a fülemen jön ki a gőz, idejelennem megnyugodni, különben jön Kaneme-sama és leveri rajtam az a ét percet, amit alvás nélkül kellett elszenvednie... tehát, szuuuszzááá.....
Hogy levegőhöz is jussak, jótékonyan lököm el magamtól a vörös hajú fiút, s zilálva, még mindig kisebb ideggörcs mellett számolok magamban tízig, és képzelem el milyen érdekes lenne füvet vagy netalántán hangyát számolni.. az itt nincs, tehát számoljuk hány bojtja van a szőnyegnek egy négyzetméteren...1...2...3...4...5...6....ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!
Félreértés ne essék, nem vagyok én idegbeteg, csak azon buktam ki, hogy ÉN, ismétlem ÉN miért nem kapok külön szobát? Elég nekem a rokoni szerettet élvezni a nap további részében Akatsukival... ez...annyira... igazságtalan.. szipp-szipp...
Ám mielőtt még csodás, szőke fürjemet s téphetném, hosszú, finom ujjak fonódnak vékony csuklómra,s hívják fel figyelmem, az eddig gyanútlan, és azt hiszem türelmetlen szemlélőre, Shikire is.. jéé... téényleg... ő még mindig itt van?
- Most ezen fogsz problémázni, vagy a lényegre térünk? – duruzsolja halkan, forró nyelve szám szegletét tisztítja meg, s ahogy a forró, fűtött bizsergés ismét felül kergetik rajtam, ajkaim lüktetni kezdenek iránta, szinte vérszemet kapva támadok finom, puha szája után, s nyelvemmel éhesen hatolok szájába, táncolva az övével...hihetetlen, hogy ennyire képes kihozni belőlem a bódult kéjenc kis vérszívót...tudom, mert érzem, hogy rohadtul fogok én még színi, ha ez továbbmegyünk, de jelenleg olyan erővel lüktet bennem a vágy, a kívánalom forró tűztengere, hogy képes lennék megbolondulni, ha nem érintene... ha nem érezhetném szájának édes, finom ízét...
Apropó ha már itt tartunk... harapni is kéne...
Ám mielőtt még hevességem oda is átcsaphatna, meg ízlelhetném finom, édeskés vérének aromáját, alig kapok észbe és máris az ágyon landolok elterpeszkedve, egy kicsit sem meglepetten... oohh... hát nem egészen erre számítottam, bár gondolkodtam rajta, mikor jön szóba az ágy... kellett nekem emlegetni...
Ahogy felpillantok rá, és az szép arcán trónoló eddig sosem látott vigyorára, akaratlanul is megremegek a vágytól.. valamiért tetszik ez a vigyor.. élettel telibbnek tűnik tőle, olyannak, mintha fel akarna falni, olyan, mint mikor az éhes farkas nézi a fincsi nyuszikát... és ahogy felbukkan, karcsú, izmos mellkasa, még a levegő is belém reked a kívánalomtól, mely kiszárítja torkomat... nana... nekem most már aztán végképp el kéne húzni a csíkot, mielőtt még kompromittáló, és a későbbiekben ellennem könnyen felhasználható helyzetbe keverednék... an nem mintha most nem lennék már benne...
de ahelyett, hogy kimásznék innen, és villám módban süvítenék el, úgy hogy gyorsmenekülésért, hűvösre vinnének, csak fekszem, s nagyokat pislogva, kék szemeimmel vöröském minden mozdulatát kiélezet érzékekkel figyelve terpeszkedem tehetetlenül.... vagy egészen egyszerűen csak azért hevek itt, mint valami rongybaba, mert megbabonázva, ámulattal figyelem, ahogy minden pici kisizom mozog testén, hófehér bőrére homályos fények festenek csodás kontúrokat, és halványkék szemei milyen forró, vérlázító kívánalommal méregetnek, ahogy felém mászik, akár egy párduc... egy vörös hajú, gyönyörű párduc...AIDO! HAGYD ABBA!NEM FEKÜDHETSZ LE VELE!! NEM! MENEKÜLJ, MIELŐTT KÉSŐ LESZ! MOST MÉG LELOHASZTHATÓ A MEREVEDÉSED!
Dehogy lohasztható... elolvadok tőle...NEM!
Főleg ahogy ellökném... taszítanám el magamtól, de kezemet mintha odaragasztottál volna.. csak cirógatom bársonyos, hívogató felsőtestét, ujjbegyeim, tenyerem belebizsereg érintésébe, rekedtes hangján, morranásán hallom, hogy bizony ő is minimum abban az állapotban van amiben én... cseppfolyósban... HOGY A NÉNIKÉMBEN TUD, EGY FÉLSZBOOR ILYEN CSÁBÍTÓ LENNI?
Nyakam kiélezett bőrén érzem, ahogy puha ajkai alig érintenek, mégis parázslik utána minden porcikám, szám sajog, hogy oda érjen, s mikor végre, valahára birtokba veszi, sóhajtva, bizsergő ajkakkal, forróságtól zsongó testtel viszonzom nyelvének őrjítő kergetőzését, játszok vele, engedem, hogy újra elkábítson, nővel ágyékomban hevülő vágyamat... már-már öntudatlanul hagyom, hogy pulóveremtől megfosszon, mint valami irányított bábú, úgy emelkednek karjaim, hogy leküzdhesse rólam, mert még így is, ingen keresztül is érzem bőrének bizsergető, égető forróságát, ahogy méregként árad belőle a kívánalom...
Észbe sem kapok, ostort készít, s azzal cincálja picurka darabokra felsőmet, egy mozdulattal, ekkor azért kezdek felébredni erre az ostoros, félig szadist cuccra.. az egy dolog, hogy így vetkőztet, de a továbbiakban nem biztos, hogy az nekem kelleni fog, hogy vonalas füzetet csináljanak belőlem... elég ha Kaname-sama papsárkánynak néz néha...
De persze, ahogy hozzám simul, bőrünk szikrázva olvad szinte össze, felhevít a belőle áradó hívogató forró, részegítő bizsergés, elkábít az a vad, részegítő vágya, ami belém kúszik... na de álljunk meg egy kicsit... AIDO! TE KÉJENC BŐREGÉR! NE AGYD MAGAD! IGEN IS NEM VAGY GYÁVA! Nem is... ha most hagynám magam, akkor pontosan azt tenném, amit aljas módon kitervelt ellenem, ami megjegyzem egyáltalán nem zavarna, tekintve, hogy a a gatyám olyan szinten szűkké vált, hogy már-már azt hiszem szétszakad,.. attól függetlenül ha hagyom magam, akkor bebizonyítom milyen könnyen provokálható vagyok, ami igaz... ÉS KÜLÖNBEN IS bebizonyítottam, hogy nem vagyok gyáva... heh! És persze... ki tudja, hogy mi fog ezek után történni, és azután... valahogy úgy érzem,hogy én fogom a rövidebbet húzni most és, és ha meg történik utána is... kicsit kifacsart és balsejtelmű gondolatsor... DE IGAZ! Ha most így vigyorog, és ilyen túl élő, a napi életjel mutatásához képest, akkor ki tudja, mit tesz, ha meggyűröm a lepedőt vele?
Így tehát, mint a jó Télaido, elhozom a jeges, s úgy fagyasztom meg a vöröske kacsóit, mint halfalatkákat a mélyhűtő... próbálom magamra erőltetni nyugodtságot, és a higgadtságot, ami persze rohadt nehezen megy, ha már így sátrazik a nacim, áradásul olyan hő tombol bennem, hogy simán tojást lehetne sütni a mellkasomon... sőt! Grill partit is lehetne rendezni! Kikér egy Kiryuu-burgert? Ingyen van! Persze Kaname-samáé az első falat...
- Bebizonyítottam, hogy nem félek... Nem kell végigcsinálnom... – mondom neki halkan, egy picit sem törődve azzal a nyilvánvaló ténnyel, ami bennem is és benne is felmerül... EZT ÉN SEM GONDOLHATOM KOMOLYAN! Dede... ha most nem állunk le, akkor annak esetlegesen jól látszó, hátsó tájékon kissé fájdalmas –egyikünknek mindenképpen- és a későbbiekben könnyen kihasználható következményi lesznek... NEM BÍZOM BENNE! Ki tudja, hogy ez a fél szobor, mire fogja felhasználni, azt az egyáltalán nem csekély információt miszerint ő és én együtt teszteltük az ágy rugalmasságát...NEM! NEM BÍZOM BENNE! MÉG A SZEMEI IS OLYAN SEMMITMONDÓAN GONOSZAN VILLANAK!
- Késő Aido-san... Már nem menekülsz... – súgja bőrömbe, lehelete ingerlően cirógatja, s ahogy nedves, puha nyelve is kábító kéjt hozva csap le, finom, éhes simogatással, na akkor szakad el bennem a cérna.. érdekel is engem, hogy holnap vagy egy óra múlva majd a fejemmel bontom majd a vakolatot... elgyengülve, végső tiltakozásomat is eldobva engedem, hogy jegem eltűnjön, s ő újra szabadon, mint egy vérszívó kismadár ügyködhessen... simogató mozdulatokkal, szinte szakérően foszt meg ruháimtól, s ízlelgethesse mezítelen testemet, én pedig önmagamtól teljesen kifordulva, engedve a belső, forró vágynak hagyom...
Nah de állj! Én, a csodás Idol-senpai kell, hogy irányítsak! Már csak azért is, mert nem fogok én lenni az, akit jól tömnek... ő akarta, hát viselje a következményeket, ha annyira szüksége van egy kis akrobatikára!
Gonosz módon penderítem meg, s immár magaslati levegőt szívva, felette csücsülve figyelem, ahogy nagy szemeket meresztve, meglepetten pislog fel rám, halványkék, csodás szemeivel, úgy pillázik, hogy igen, Aido-sama fölötte van.. ezt neked!
Ám lásd, hogy milyen vezető szerepet s kaptam, amint észbe kap vadul kap kezei után, s hív e magához, ez szenvedélyes, erőteljes, és harapós csókra, amit én is szívesen viszonzok... belemegyek nyelvének parázsló játszmájába, engedem, hogy megmarja ajkaimat, vérünk savanykás, isteni íze megfűszerezze csókunk, ezzel kiélezve érzékeinket, ajzószerként szétterjedve.....
Szerkesztve Darky által @ 2009. 06. 01. 22:40:05
|
| timcsiikee | 2009. 06. 01. 22:34:04 | #194 |
Karakter: Shiki
Shiki:
Lassú kimért léptekkel közelítek felé, arcomon még mindig ugyan az a mosoly. Nem menekülsz Aido-chan... Nem hagyom…
Ahogy felfigyel rám, szőke üstökét felém fordítja, és kéken csillogó szemeivel mér végig. Mrr.
Rabul ejtem tekintetemmel, nem eresztem a képzeletbeli béklyóból, és megállok mellette. Fejét elfordítja, hogy csillapítsa zavarát, de tudom, hogy esélytelen. Tudom, hogy már te is vágysz rám Aido-chan... Ahogy én is rád...
Szemeim nem tudom levenni róla, gondolatban már rég máshol járok, és még a beállt csendet sem tartom igazán kínosnak.
- Nézd Shiki... – kezd bele, és gondolataimat fékezve, végre rá figyelek – ami lent történt, azt inkább felejtsük el jó? Nem tudom miért csináltam, megmagyarázni sem tudom, egyszerűen… - szemeim végig ajkaira szegetem... kívánom – ne vegyünk róla tudomást és legyünk barátok, oké? – szegez a mondat végére egy kérdést, amit fel sem veszek. Ne próbáld a tényt tagadni.
A gondolatok és érintések nem hazudnak. Ugyan azt akarod, amit én... Csak egy kis segítség kell, hogy teljesen megértsd.
- Miért? – kérdem röviden.
- Mit miért? – háborodik fel, de mosolyom erre csak vigyorrá kezd alakulni. Édes, amikor ilyen kis dühös.
- Miért akarod titkolni, hogy vonzódsz hozzám Aido-san? – kérdezek a közepébe, nem kertelve, hisz nem vagyok az a fajta. Közelebb lépve hozzá csökkentem a köztünk lévő távolságot. Közelsége més az én bőröm is bizsergésre készteti, de nem adom jelét, csak magamban küzdök tomboló vágyammal.
Fejét elfordítva próbál menekülni, és felvillanó nyaka csak szítja bennem a tüzet.
- Te meg mi a jó fenéről beszélsz, Shiki? – tereli a szót, de ezzel csak saját magát gyötri – Ami lent történt... – elakad a szava, amikor mellette támaszkodom meg a falon. Hozzá hajolok, s csak pár milliméter távot hagyva simulok hozzá teljes testemmel... érintenem kell.
- Vonzódsz hozzám Aido-san. Kár tagadnod – próbálom még mindig szavakkal felvilágosítani, bár tudom, hogy a tettek a mérvadóbbak. Éhesen kémlelem arcát, minden egyes rezdülést árgus szemekkel észlelek, majd fejembe pattan egy mondat, ami talán kiugraszthatja az alvó oroszlánt – vagy félsz kimutatni? Megijedtél tőlem?
A várt hatás nem marad el, gyönyörű ékkövekként csillogó szemei rám villannak, vad elhatározás sugárzik belőle, olyan erős magabiztosság, ami még engem is meglep.
Lehelet könnyeden simítja meg ajkaim, apró gyönyör cikázik át rajtam, legyengítve porcikáimat. Egy gyors mozdulattal csap ajtómnak.
- Nem félek... – suttogja határozottan, majd vad hévvel csókol meg, előbukó szemfogaival apró sebeket ejtve számon, hogy a kamarzsin vér kibuggyanjon és fűszerezze tajtékzó kéjünket.
Észbe kapva viszonzom hevességét, és az ő vérét is véve ízlelem meg szinte lihegve. Minden cseppje róla árulkodik, és tisztán támasztja alá sejtésemet, mi szerint vágya olyan erős mint az enyém, talán még hevesebb is mint gondoltam.
Forró vére perzseli ajkam, ahogy csókja is, kezem érintésére vágyik, így észvesztve kezdem minden felé simítani, végül formás fenekénél állapodom meg, és belemarkolva húzom közelebb magamhoz. Combja ágyékomhoz szorul és azonnal kihasználva a helyzetet kezd körkörös mozdulatokkal izgatni, ami számomra csak olaj a tűzre. Csókunk sorozatosan ejt sebeket, vérünk megállíthatatlanul folyik, hogy ízükkel csak fokozzák a sóvár testünk vágyát.
Kezem pulóvere alá siklik, forró bőrének érintése égeti ujjbegyeimet, és a pontokból áradó kéjhullám végigcikázik testemen. Karjai vállamon találnak pihenőre, hogy nyakam köré fonódva kerüljön közelebb, és combjának az ő vágya vegye át a helyét. A levegő olyan mértékben kezd fülledté válni, hogy már alig látok át rajta, és talán nem is akarok. Viszont ebből a vágyálom szerű idillből a szomszéd ajtó nyekergése józanít ki, és egy erős hidegzuhany hatásával ér fel, amikor Rima lép ki rajta unott arccal, velem farkasszemet nézve próbálja felfogni, mi is zajlik körülötte, de mikor szemét dörzsöli, kihasználva az alkalmat nyitom ki az ajtóm, és mikor behúztam magammal a szőkémet, be is zárom, egy sóhaj keretében.
Ha mázlink van, csak azt hitte, hogy a szeme káprázik. Aido szinte megbabonázva áll ölelésemben, karjai még mindig nyakam körül.
- Aido-san – súgom rekedtesen a fülébe, majd nyelvemmel végigívelek nyakán, de mintha meg sem érezné.
- MI AZ HOGY NEKED SAJÁT SZOBÁD VAN??!!?? – rikkantja és azonnal a fülemre tapasztom a kezeim, így már csak tompán hallom a szitkozódást, hogy míg ő Akatsukival van megáldva, addig én egyedül lakom. Még el is lök magától, a lehalkulva próbálna nyugodni, de látszólag nehezen megy neki.
Óvatosan lépek vissza mellé, és megfogom csuklóit.
- Most ezen fogsz problémázni, vagy a lényegre térünk? – kérdem suttogva, majd szájának zugából lenyalom a félig megalvadt vért. Azonnal kap ő is ajkaim után és viszonozza lágyan tevékenységemet. Hogy újra fel ne sértse mám, egy határozott mozdulattal lököm az ágyamra, és egy elégedett vigyor kíséretében kapom le a felsőmet.
Nagyra nyílt szemekkel figyel, ahogy óvatos mozdulatokkal közelítek felé, hogy szó szerint rámászhassak. Kezeivel még mindig tiltakozón lökne el, de tenyerének érintése csak simogatássá csitul, és én ezt halkan felmorranva élvezem. Nyakához hajolok, de csak ajkaimmal cirógatom meg lágyan, hogy eljussak még mindig vértől vöröslő szájához. Habzsolom ajkait, nyelvét pörgős táncra hívom, majd el is kezdem felhúzni a pulóvert. Megadóan emeli fel karjait, hogy levehessem, de az alatta lévő póló már nehezebben megy, újabb tiltakozásba kezd némán keze. Kiharapom ujjam végét, hogy ostorom segítségével szaggathassam le róla a fölöslegessé vált anyagot, és mezítelen, vágytól izzó testünk összesimul. Jég béklyózza vérem, és kezem a további mozgásban, szemeibe nézve hasonló fagyosságot látok, ami sóvárgással dacol.
- Bebizonyítottam, hogy nem félek... Nem kell végigcsinálnom... – morogja a szavakat, de nem engedek. Ha eddig eljutottunk, már nincs visszaút, nem engedem el!
- Késő Aido-san... Már nem menekülsz... – majd forró tapadok ívelt nyakára, nyelvemmel kis köröket rajzolva rá ízlelem selymességét. A gátló jég olvadozni kezd míg el nem tűnik teljesen, így újra szabadon mozoghatok, és foszthatom meg ruháinak utolsó darabjaitól.
Viszont mikor térnék lejjebb a kényeztetéssel, fordul velem a világ, és hátam a puha ágyneműre nehezedik. Felnézek az ölemen ülő szőkére, kinek szemében lángol a vágy, a győzedelmeskedő sóvárság, kezeivel mellkasomon támaszkodik, s csak pár értetlen pislogás után ragadom meg csuklóit, hogy leránthassam egy bódító csókra. Gondolkodás nélkül viszonozni kezdi azt hiszem végre sikerült...
Szerkesztve Darky által @ 2009. 06. 01. 22:35:26
|
| Hiyahiya | 2009. 06. 01. 22:32:56 | #193 |
Karakter: Aido
- Shiki…Mit akarsz tőlem?- bukik ki belőlem akaratlanul is a kérdés, s bár zseniális elmém így non-stop jól és használhatóan funkcionál, azért nehezemre esik felfogni, hogy valójában egy a paradicsom hajú egyén mit is akar tőlem, azon kívül hogy új mintázatot csinál belőlem a kanapéra... nekem jó, ha utána Kaname-sama ül rá...
Lehetséges, hogy ő lenne rajongó táborom új tagja? Nem meglepő, hiszen szerény személyem olyan csodás és népszerű, hogy az iskola 90 %-a belém van esve mint tehén a gödörbe, én meg csapolom a vérüket egy vödörbe... vagyis... csak nám, mert Kaname-sama feltűzne egy karóra és grillpartit rendezne, ha a fülébe jutna, hogy esetleg szívókázok egy kicsit valamelyik csini nőszemélyből... hát mi az a pár deci! Meg se kottyan! Komolyan... nem értem én miért kell ezt úgy felfújni...
De visszatérve... most még egy pohárnyi, véres hosszúlépés sem segítene, de még a hiperlépés sem, ezért csak értetlenül hátrálok, amennyire lehet, mivel Shiki tökéletes faarccal véli azt,hogy ropijától megválva engem most a kanapé egy új és különleges részletévé varázsol, ami érthető, mertén mindenhol, mindenen jól utatok, de túl jó vagyok én ahhoz, hogy kanapé mintává váljak...
De először is... válaszokat akarok! Követelem, hogy adja mega választ utána pedig eldöntöm, hogy álmosságomba, és roppant korcos reggeli éberségemben vagy megkegyelmezek neki, és max. napoztatom egy kicsit, agy nem kegyelmezek neki, és ráharapva szipolyozom, mint a dobozos üdítőt... de most komolyan... egy normális vámpír,mint jó magam, vagy épp az ellentétem épp horkol az ágyban, vagy épp érdekes kung-fu harcot vív takaróval azt álmodva, hogy lemészárolja a fél iskolát, mert épp ketchup szemet kapott, nem pedig itt fekszik egy újonnan furcsa hajlamokkal megáldott vörös hajú vérszívó alatt, azt várva, hogy csapjon-e vagy ne...
- Azt hiszem ez egyértelmű. – mondja halkan, lágyan, hangjával kellemesen simogatva, s ahogy egyre feszültebb közelségbe ér, egy párnára kényszerítve engem, már komolyan csak nagy szemekkel tudok pislogni... kicsit intim a közelség,ami köztünk van... tulajdonképpen pár centi, melytől csak még zavarodott lesz a tekintetem, holott már kezdem sejteni miről van szó...
Arcára apró mosoly szökik, melytől furcsán, szokatlanul jóképű lesz, szoborszépségű arcát különlegesebbé varázsolja.. nem értem, miért nem mosolyog többet... jól áll neki... ha így állítana ki, garantálom, a lányok csak úgy sikoltoznák neki a vér csoportokat, hogy ő mint valami büfében járkálhasson köztük ez kis kóstoló reményében... de álljon meg a menet! EZ AZ ÉN FELADATOM! CSAK ÉN TZHETEM IYLEN NYLÍTNA ÉTLAPRA A HÖLGYEKET!!!! Csak én bírom a Kiryuu fiú szúrós vasvella effektusát, és csak én tudok úgy incselkedne, gúnyolódni vele, hogy felhúzza magát, és baromságot csináljon, melynek következtében vagy engem vagy őt bünteti meg Kaname-sama... utóbbinak általában egy csípős mosoly a vége részemről, és halk kárörvendő kuncogás, amitől Kaname-sama engem is megajándékoz valami igazán arcra valóval.. egy pofonnal... de hát ez az én reszortom! Senkit nem pofoz olyan hévvel Kaname-sama, mint engem, és már ettől olyan féltékeny tud lenni Ruka, mint annak a rendje...hehe.... engem jobban szeret! Bibibíííííííí!!!
És én ennek roppantmód örülök... hehe.. én kis rosszmájú... de hát legszebböröm a káröröm...
Csökkenti azt a maradék, aprócska kis távot, ami közünk szorult, ezzel fokozva szívem izgatott dübörgését, nagy szemeimet, amik most köbö egy kis tányérhoz hasonlítanak, s ahogy puha ajkai megsimogatják az enyémeken, melyek tétován engednek neki, megremeg, s akaratlanul is lehunyom szemhéjaim a kellemes, bizsergető érzésre, mely egy másodperc alatt szórok szét apró kis szikrákként bennem... mohón veszi birtokba számat, nyelvem forró táncot ját, elcsábítgatva az enyémet is, hogy fogadja el a felkérést, és játsszon vele... hasamban ezernyi apró kis tűz labdácska zsibong, furcsa forróságot előidézve, széthullámoztatva bőröm alatt, éhes lüktetetéssé varázsolva azt, mely csak arra áhítozik, hogy megérintsék...
Na jó... belőlem most nem ezt a reakciót kéne kiváltani annak, hogy egy velem egynemű csókol meg épp nem kis hévvel... ejj,ejj Aido hát neked a nők már nem is jók? Pontosítok nem elegek... Rima nem merészkedik közel hozzám, mert fél, hogy megeszem, Ruka bele van bolondulva hol Akatsukiba, hol Kaname-samába, Seirennél meg egy frizsiderben is több az érzelem meg az élet, épp ezért... nem kéne meglepődnöm...
Különben is, miért ne? Kaname-sama is gyakran játszadozik a Kiryuu fiúval, amire én extra féltékeny vagyok, és ezek után minimum ugatással vetném rá magam, és tépném le a lábát de tőből, de sajnos ülnöm kell, és morgolódva tűrni, hogy a szürke egér elszáguldjon ingerülten, a csodás vámpír isten meg csak bámuljon utána elégedetten... OLYAN IRRITÁLÓ!!!
Dacosan, magammal totális ellentmondásba keveredve, a percbe felejtkezve viszonzom nyelvének forró játékát, s ujjaimat selymes, vörös tincseibe bújtatva, lágy cirógatással bódulok el teljesen, engedek az agyamra telepedő vékony ködnek, érzékeim kiéleződnek, még azt is érzem, hogy pulzál ujjai alatt szíve, ahogy az ő keze is szőke fürtjeimbe bújik... ajkain érzem vérének forró pezsgését, ahogy folyékony lángtenger módjára terjesztik át belém is a vágyat, ami robbanás szerűen veszi birtokba testem, egyre nagyobb szenvedélyre, féktelenségre ösztönözve... tetszik ez a csók... olyan, mintha vért innék... sőt... jobb...
Levegőt nyelve, falom mézédes ajkait, egy percre sem elválva tőle, kiélezve a belőlük áradó mérgező forróságot, toszta vággyal, hevességgel reagálva, hogy hideg, vékony keze pólóverem alá siklik, s végig borzongatja bőrömet... beleremegek ujjainak lágy simogatásba, ahogy minden ponton, ahol csak bejárja felhevült testem, perzsel, mar, és megőrjít.. egy másodperc alatt veszi el eszem, és terít rám olyan fátylat, melyben már az sem igazán érdekel, hogy hol vagyunk, és hogy mit csinálunk...
Magam mellé rántom ruhájánál fogva, hozzá simulok, szinte belemásznék, rácsimpaszkodnék, hogy szivacs módjára szívjam magamba a belőle áradó sóvár melegséget, érezhessem ereinek csábító pulzálását... esküszöm egy hülye vagyok... oltári nagy hülye, hogy hagyom magam elcsábítani, és bele is megyek a játékba... legszívesebben fejbe vágnám magam valami nagyon keménnyel, vagy Kaname-sama „mostaztánkijózanodsz” féle pofont kérnék, hogy a fal legyen a következő alvó partnerem, de kényelmesebb itt mellette a karjaiban... Shiki... te barom...
Ahogy elválnak ajkaink, ő szinte azonnal nyakmar veti magát, érzékeny, kiélezett, bőrömet puha, égető csókokkal borítja el, érzem fogainak nedves, hideg érintését, ahogy lágy karcolgatással nyelvvel együtt ér nyakamhoz, halk sóhajt kiváltva belőlem, felélesztve a természetes ösztönt, mely arra sarkall, hogy én is támadjam meg... reszketek az izgató harapdálástól, kis riasztókként pattognak el bennem a szikrák, ahogy puha ajkai végig simítanak, szemfogainak hegyes vége végig szánt rajta... Számat hevesen pulzáló nyaki erőre tapasztom, harapás nélkül élvezettel ízlelgetem sápad bőrét, bódultan szívom magamba finom illatát, s plusz hatásként még részegítő kéjjel nyöszörgöm ujjainak lágy, maró játékától, melyről egy csapásra válik lángok martalékává remegő, sóvárgó testem...hozzásimulok, falom finom bőrét, élvezem ereinek heves lüketétesét, a belőlük áradó forró vágyat, mely kábulttá tesz... ó hogy az a... ezután de fogok én szívni...
-Shiki…- szakítja meg a felhevült hangulatot egy kísértetiesen ismerős hang, mely olyan józanító hatással hat rám, mintha épp egy vödör hideg vízzel körített rákkal öntöttek volna nagyon, melytől a rákok vígan kezdik csipkedni, nemes arcom, mely ennek nem nagyon örül, tekintve, hogy ez az arc százak vágyálma, és még egy darabig az is akar lenni... a tükröt is egyben szeretném tudni... TE JÓ ISTEN! KIS HIJÁN EGYMÁSRA MÁSZTUNK A NAPPALIBAN!!!
Shiki morgolódva, nem épp boldogan villantja szemeit az érkezőre, az Isteni, megzavaró tényezőre, melynek én most kapásból egy olyan cuppanósat adnék, hogy egy életre belém szeretne... MEGMENTETT!!!
Mi lett volna ha Kaname-sama jön le? Már a kollekciómat is kidobatta...pedig azok az üvegszilánkok az ablakból olyan szééépen csillogtak a féynében! Káprázott tőle a szemem! És az a kanál, amiből kislabdát csinált! Olyan csodás! És a függöny, amiből már csak részecskényi darabok maradtak, és a gyertyatartó, amire új hurkot kötött, és a sakktábla, amin több mélyedés van, mint rajtam! MIÉRT DOBATTA KI? MIIÉÉÉRT???? ÉLETEM GYŰJTEMÉNYE! EGY NAPON MÉG SOKAT ÉRT VOLNA!
Sőt... már most egy vagyont ér... eladom a vámpír piacon, és olyan sok pénzt kapok, hogy a alsómat is azzal bélelhetem majd ki...nem mintha Kaname-sama csodás dühe által felismerhetetlenné vált vagy épp új dizájnt kapott tárgyak nem lennének legalább olyan közel a szívemhez, mint saját magam, de ezért meg kéne fontolni...NEM ADHATOM EL ŐKET! SZERENCSÉT HOZNAK! Vagy nem...
de ő gonosz volt, olyan szelet csinált a szobában, hogy azt hittem repülök vele, mint hurrikánnal a tehén, majd olyan csúnyán nézett rám, hogy rögtön a cukros bácsis szadistára vált effektus jutott eszembe, amitől egy leheletnyit sem lettem boldogabb.. azaz... MEGIJDETEM, MINT RABLÓ A KARATÉJOS NAGYITÓL!
Szóval... ennek fényében még gondolkodni se merek, ha már így el kell képzelnem, mit tenne Kaname-sama, ha meglátna minket... vagy épp más...
Így hát óvatosan, villám gyorsan, kémmódba kapcsolva osonok el, de úgy, hogy még maga Rima sem érzékel, ahogy elsuhanok mellette de szélsebesen, akár a Duracell nyuszi elemcsere után... spuripsurispurispuuuriii!!!! Itt sem vagyok!
Nem értem, hogy miért állandóan a tudós emberkék, mega hülye kutatóintézetek jönnek fűzni, hogy dolgozzak velük, amikor simán elmehetnék távfutónak! Hűt tíz kilométert futnék le egy másodperc alatt, a egy gyilkos tekintete lövellő Kaname-sama sétálna mögötte egy ostorral...iiizéé.... felismerhetetlen, engem egyáltalán nem szívlelő tárggyal a kezében.... Amit persze eltenném, miután megfegyelmezett vele...hehe... khm... mazochista még nem lennék...
Azonban... tisztáznom kell a helyzetet Shikivel... az a félszobor, egyetlen mimikával rendelkező vérszívó, az imént csinált velem valamit, amivel elérte, hogy elkábuljak tőle, és hagyjam, hogy letámadjon, mint kanos mókus a makkot... nem tudom mit csinált tulajdonképpen, de ehhez hasonlót még nem éreztem.. furcsa, forró, bizsergetően kellemes érzés volt, olyannyira, hogy egy percre, akár el s tudtam volna süppednie a rátelepedő felhevült légkörtől... arról nem is beszélve, hogy még most is dolgozik bennem az a furcsa kívánalom... nem vagyok hülye, pontosan tudom, hogy mikor szokott az ember....izéé.. vámpír ilyet érezni, és általában az lepedő gyűréssel végződik... na de Shiki meg én!? Ugyan már...
Ösztönösen lépek szobájának ajtaja elé, s hajamat fáradtan hátrafésülve hunyom be szemeimet. Inkább akarok magyarázkodni neki. Igen! Meg kéne neki mondani, hogy ne én egyáltalán nem vonódom hozzá, és a lábam között is azért volt sátor parti, mert a ropiban titkon ajzószert tettek,és attól bolondultunk be mindketten, ami persze nem a mi hibánk... főleg nem az enyém... ebből kifolyólag a pénztártól való távozás után semmilyen reklamációt nem fogadunk el, és ha Kaname-sama kérdi, hogy miért kerüllek, mint borzot a járókelők, akkor azt mondom, hogy büdös vagy.... mármint egész egyszerűen nem az én hibám, és ujjalt mutogatok majd hol rád, hol pedig Akatsukira, aki nyilvánvalóan nem tus majd semmit,de hát az nem érdekel senkit, meg úgy is elég nagy ahhoz, hogy elvigye a balhét, ahogy szokta... én pedig addig lelépek, hogy után Kaname-sama nemes szuvenírjeit gyűjtögethessem össze az ágy alá... mostantól ott gyűjtöm őket... ott senki sem fogja keresni....kukuku... nagyon okos vagyok.... nyeheheee....
Különben meg.... minek akarom én leplezni a nyilvánvalót?! Fölösleges, de azért érdemes megpróbálni... ki tudja, még mi sülhet ki belőle? Különben is... n túl csodálatos vagyok ahhoz, hogy ez a félpercenként szoborrá dermedő egyén csak úgy rám mászhasson... nem is festenénk hól egymás mellett, arról nem is beszélve, ha nyilvánosan támadna le, akkor olyan jégkockákat fagyasztanék egykét testrészére, amikről eddig fogalma sem volt, hogy van.. bár nem hinném, hogy azzal sok változást lehetne előidézni...
Idegesen borzolom meg hajamat, majd mérgemet zavarrá fordítva, lassan vakargatva tarkómat ismerem be, hogy ennek semmi érelme. Egyszerűen megmondom Shikinek, hogy az előbbit felejtse el, és lehetőleg engem is, és azután megyek a dolgomra csicsikálni, mert egy normális vérszívó ilyenkor ezt csinálja... önkéntes ágynehezékké avanzsálja megát, és széééép vörös vérfolyammal álmodik... ideje lenne nekem is visszamennem a levendula illatú ágyacskám karjaiba... magam előtt látom, ahogy áhítozik érzem csodás függönyivel felém integet, és párnájával olyan kacéran kacsint rám, hogy én perverz mosollyal rohanok eljátszani a gonosz cukros bácsit...
Csupán halk cipőkopogásra figyelek fel, az zökkent ki önmarcangoló gondolatmenetemből, és abból az önkorholásból, ahol másodperces sűrűséggel hangzik el, hogy „IDIÓTAIDIÓTAIDIÓTA!”, ezzel tovább pumpálva a saját magam iránti egyre növekvő ellenszenvemet... ami nem létezik, de az ember képzel dolgokat, amik nincsenek.. például a Kiryuu fiú, hogy nagy fiú és erős, ami valószínűleg vágyálom csupán, mert én a csodás Idol-senpai, akkor is kisujjal intézném el, ha felfegyverkezve, a terminátorral karöltve jönne ellenem...
Lassan emelem fel fejemet, s hajnal kék szemeimmel érdeklődve, óvatosan méregetem a felém tartót, ki szép arcán, furcsa, talán már-már sármosnak mondható mosollyal lépked felém, teljes hulla nyugalommal, amiből még ez sem tudná kizökkenteni, ha egy gorilla akarná meg Jane-nak találgatva elrabolni őt... észrevétlenül futtatom végig rajta világos íriszimet, s akaratlanul s felelevenedik bennem a pár perccel ezelőtti heves csók, amivel birtokba vette számat, nyelvein részegítően pezsgő tánca... s ahogy kezére téved tekintetem, szinte lüktet bőröm, ott ahol már megérintett, követleve, hogy ismételje meg... na nem! Nem így kéne reagálnom, a francba is! Aido! Fékezd magad!
Zavartan fordítom el fejemet, s a nem sokkal innen helyet foglaló fehér váza érdekes repedésein legeltetem pillantson fürdőjét, kielemezve, vajon az a mosógéphez hasonlatos alakzat, hogy a jó nénikémbe került rá...
Most vagy Ichijou-san gondolta úgy, hogy hűűűű de jó elenne ha a vázákra háztartási eszközöket karcolna, vagy valaki nagyon unatkozott... vagy Kaname-sama már ilyet is tud! Ez érdekes... de majd Hanabusa Holmes ezt is kideríti...kukuku.... mi ez a kuncogás? Utoljára egy horrorban hallottam a kútból kifelé jövet.... öhm... talán abba kéne hangon még mielőtt algarucit vízi szörnyé válok én is... erre én nem vágyom... túl szép az én bőröm ahhoz, hogy zöld legyen... amúgy sem megy hozzám az a szín... úgy festek tőle, mint egy járkáló pipitér...
Magamon érzem kék szemeinek perzselő tekintetét, szinte átlát rajtam, úgy érzem fejembe lát, tudja, hogy kívánom, és érzi, hogy csak a gondolataimat akarom elterelni, ami nem megy túl fényesen, tekintve, hogy a mosógép mintás vázák a legcsekélyebb mértékben sem izgatnak... szemem sarkából látom csak, hogy megáll előttem, s azzal a leírhatatlan mosollyal tanulmányoz tovább, mintha egy érdekes kirakati bábu lennék, akire épp egy nagyon gagyi, nagyi ruhát aggattak fel.... miért néz már megint! Gyűlölöm, mikor csak így bámul, mintha minden egyes percben gyökeret tudna erszeteni... ne tegye, mert én holt biztos, hogy nem fogom öntözni.. majd a szürke egér hoz neki egy csini kis esőfelhőt... hehe... különben is! Fizessen ha nézni akar! A mai világban már ez sincs ingyen...
De először is... itt az ideje a magyarázkodásnak... avagy... hogyan tudassuk vele finoman és szépen a rossz hírt, miszerint nem élvezheti a társaságom, úgy hogy ne törjem össze a nem létező lelkivilágát.... ja, és hogy ne vegyen arról tudomást, hogy legszívesebben rá vetném magam...
Óvatosan emelem fel fejem, tengerkék szemeimmel gyanakvóan méregetem, karba font karjaimat zavartan szorítom ujjaimmal, arc tájéki kínzó pirulási rohamaimat erőszakkal magamba fojtva, igyekszem minél értelmesebben viselkedni, hamar elintézni a dolgot, hogy aludhassak... jah és, hogy kikerülhessek abból a fezsült, izgató légkörből, ami most is, egy szempillantás alatt ereszkedik ránk... elég ha csak azt a perzselő méregetést említem, amivel engem ostromol, így értelmes némaságunkban... nagyon izgalmas komolyan.. mint egy fekete-fehér film... most jön az, amikor szövegbuborékban féloldalas, ismeretlen karakterekkel kiírt káromkodást írnak le, a nézők nagy örömére...
- Nézd Shiki... ami lent történt, azt inkább felejtsük el jó? Nem tudom miért csináltam, megmagyarázni sem tudom, egyszerűen... ne vegyünk róla tudomást és legyünk barátok, oké?- ajánlom fel zavart mosoly kíséretében, ujjaimmal aranyszőke tincseim közé túrva, ezzel levezetve a hirtelen felhalmozódott zavart, amit nem szeretnék vörösödés és egyéb piros színfoltok formájában kimutatni... nem szeretném, ha tábor tűzet kéne imitálnom, itt a folyosó közepén... túl szépen világítanék, és a végén még befognának biolámpának...
- Miért?- kérdez vissza nagyon bőbeszédűen, s én értetlenül pillantok rá, fel sem fogva mire céloz. Mit miért? Mi olyan érthetetlen neki az előző két mondatban? Azt hiszem nem spanyolul vagy franciául papolok neki, így nem lehet nagy ördöngösség... leszótagolni nem fogom, mert nem vagyok a csigafelfogáshoz szokva... lehet, hogy ez a tag már nem csak hullamerevségben van egész na, de az rételme is zuhan vészesen...
- Mit miért?- érdeklődöm felvont szemöldökkel, s szélesedő, eddig talán ilyen mimikát még nem tapasztalt mosolyát látva, furcsamód növekszik bennem a méreg... avagy... idegesedem és perceken belül elhozom az északi sarkot a mikulással együtt... idegesítő egy alak... most komolyan! Hősiesen felajánlom neki, hogy legyünk már haverok, erre ő mit mond? Miért? IDIÓTA!
- Miért akarod titkolni, hogy vonzódsz hozzám Aido-san?- lép hozzám közelebb, kellemes, lágy hangjából furcsa elégedettség hallatszik, szép arcára valami egészen új ül ki, ezzel teljesen ledöbbenve engem. De ami a legjobban meglep, az, hogy ennyi erővel, akár a gondolataimban is olvashatna... honnan sejti ez, hogy kívánom? Nincs a homlokomra írva!
Félre billentem fejem, s eltátott szájjal összeráncolt szemöldökkel figyelem hitetlenül, mérgesen, egy nagyobb ingerenciát érezve arra, hogy a falhoz kenjem, és elmagyarázzam neki mi az a helyzet... kezd felhúzni... és én bizony hamar vagyok képes hangulatot váltani...
- Te meg a jó fenéről beszélsz, Shiki? Ami lent történt...- kezdeném türelmetlenül, ám be sem bírom fejezni, hiszen ijesztően vonzó közelségbe került, egy szempillantás alatt... kezeivel elzárja előlem az utat, minden féle menekülési kis kaput, arcával veszélyes, forró picurka kis távot állít be arcunk között, ezzel tovább feszítve, a nálam már így is, egy kissé talán túlságosan vékony kis húrt... érzem égető, maró leheletét ajkaimon, finom illata ingerlően j
kalandozik orromba, mellkasa olyan szorosan nyomul hozzám, hogy minden levegővételénél hozzám nyomódik, szinte érzem szívének lassú, nyugodt dobogását...
- Vonzódsz hozzám, Aido-san. Kár tagadnod. – állapítja meg nagy okosan, majd szemei ördögien villannak, közömbösségük helyén, már a vágy, és valami egészen furcsa fény is felbukkan ezzel egy csepp jókedvet sem kölcsönözve egyre növekvő dühömnek- vagy félsz kimutatni? Megijedtél tőlem?
És itt telt be a pohár... Összeráncolom szemöldököm, összehúzom szemeimet, s olyan szúrós jeges íriszeket kap, amiktől egy percre meginog magabiztossága, teret adva támadásomnak... mi az hogy félek? ÉN NEM FÉLEK SEMMITŐL! Túl szép és csodás vagyok ahhoz, hogy beijedjek egy ilyen kis kalandtól!
Megragadom ingjét, s egy határozott, könnyed mozdulattal penderítem ajtajának, mely vészes nyikorgással jelzi, hogy nem bírja az efféle megterhelést. Csapdába, kelepcébe zárva őt, hajolok puha ajkaihoz, s pillangószárnyszerű érintéssel, szikrázó tekintettel, már-már gyilkos kis villámokkal merülök el kék szemeinek tengerében... mégis mit képzel magáról?
- Nem félek...- lehelem halkan, s egy vad mozdulattal, heves kívánalmamnak engedve, sóvárogva vetem magam duzzadt ajkaira, fogaimmal kemény kis harapással kérek bebocsájtást, s ahogy fájdalmas kis sóhajjal utat enged, vérének ízért hozva kezdek forró táncba, elcsábítva az ő nyelvét is, kábító, részegítő forróságot ébresztve magamban, újra elő csalogatva a vágyat, amit a kanapén is tisztán éreztem...
Hamar viszonozza orv támadásom, ajkaimba harap, szinte vérszemet kapva, ezzel engem is elcsábítva, felajzza, őrült vágyat kiváltva, melyből már nincs visszaút... elsüllyedek benne, kizárom külvilágot, és már csak az édes, rubin nedűt ízlelem, az rajtam szemérmetlenül végig kalandozó kezeket észlelem, ahogy hátamon lágyan végig simítva, gerincem minden csigolyámból reszketést, égető bizsegést kicsalogatva ér el fenekemig, s lágyan bele markolva húz maghoz közelebb...
Halkan felsóhajtva csúsztatom egyik combom lábai közé, s nadrágon keresztül is jól érezhető merevedését izgatva kezdek lágy köröket rajzolni, gyengéden, a bennem tomboló szenvedély és düh ellenére roppant óvatosan, mégis erotikusan, és izgatóan nyomom ágyékához lábam, halk nyöszörgését kiérdemelve...
Tüzesen, megállíthatatlan hévvel faljuk, habzsoljuk egymást, vérünk megállíthatatlanul áramlik szét bennünk, finom, aromás nedvének minden cseppje kellemesen simogatja torkom, részegítő afrodiziákumként veszi el eszemet, s ahogy egyik keze fenekemről pulóverem alá, csupasz kiélezett, felhevült bőrömhöz siklik, lágy bele sóhajtok a forró csókba, kezeimet nyaka köré fonva, hozzá simulva, lábam helyett saját, vágytól, kéj utáni sóvárgástól lüktető ágyékomat hozzádörgölve, melytől egyszerre hagyja el szánkat egy bágyadt nyögés...
És ekkor nyílik azt ajtó... és én nagy szemekkel ledermedve figyelem a lassan kilépő álmos Rimát, ki bágyadtan méreget minket, egy perc múlva farkasszemet nézve Shikivel...
Arcom egy perc alatt gyúlok lángra, de úgy, hogy már füstölög is... azt hiszem... le kéne lépni... az ágy hálásabban ölelne magához... S.O.S!!!! VALAKI MENTSEN INNEN KI!!!!!
Szerkesztve Darky által @ 2009. 06. 01. 22:33:13
|
|
