Édes álom kerülgetne,ha...Nem kezdene el csörögni az a rohadt óra. Arg.Úgy utálom,hogy ilyen korán kell felkelni.Miért nem lehet megvárni,amíg legalább egy kicsit besötétedik? Soha nem fogom megérteni Kaname-sama sztereotípiáját.
Fogadjunk,hogy õ is imádja az ajnározást,amit a kis nappalis csitriktõl kap. Mi másért tette délutánra a tanítás kezdetét?Igaz õ nem fürdik annyira a szeretetnek álcázott áradatban,mint Aido...Hm... Most hogy a nevét említem,bevillan az az „álszent“ vigyora,a szúrós pillantás Akatsuki felé,mikor leszólná... Hófehér nyaka... Hmm...

Feltornázom magam ülõ helyzetbe az ágyamban,térdem felhúzva támasztom neki könyököm,hogy fél arcom a tenyerembe temethessem,ujjaimmal lágyam a hajamba túrok. Úgy utálok napnyugtakor kelni.Grrr.

Már mind a nagy kinti kapu elõtt állnak „felsorakozva“,és várják,hogy átengedjenek minket az Akadémiára. A csoport végén akaratlanul is megakad tekintetem egy csillogó szõke üstökön,és szám sarkába egy csöpnyi mosoly szökik.
- Jó reggelt-nyögné Rima,de szó nélkül hagyom ott,és lazán lépdelek le azon a pár lépcsõfokon,ami eddig elõttem terült el.Épp akkor ásít,mikor mögé érek,így nem vesz észre.
- Mikor mehetünk végre?-morog enyhén durcásan,és nem bírom megállni,hogy ne én adhassak választ kérdésére.
- Amikor szoktunk-felelem egyszerûen,és a várt reakció nem marad el,leplezett örömmel nézem,ahogy felém fordul. Arca álmoskás,mégis ragyog,tegerkék szemei furcsálón csillognak rám. Nem bírom róla levenni tekintetemet,így battyogok elé,hogy közelebbrõl is csodálhassam,alias jobban megnézzem magamnak. Az elmúlt hetekben olyan érzések és gondolatok leptek meg,hogy soha nem gondoltam volna rá. Szemem sarkából már látom a vént,aki épp a kapu felé lép.
-Most - mondom mielõtt épp kinyitná a kaput,és bekebelezem morci tekintetét. Elindul a sikongatás,és õ is a tömegbe,hogy élvezze rajongói pattogását. Ez a sok visongás sérti a fülemet. Még el is viselném a lányoktól,ha legalább egy kis vért kaphatnék tõlük,de persze ez is itt van. Miért kell minden jót ilyen szabályok mögé zárni?Ahh...

A szokásos persze most is megy. A lányok õrjöngenek, a Cross lány alig bír velük, fõleg ha Kaname-sama leáll vele társalogni, a Kiryu srác fagyos jellemével tartja sakkban a sikolyzsákokat, Aido pedig...nos... Õ Aido... Adja magát és kész. A lányok ájuldoznak,õ pedig élvezi,hogy már megint a középpontban lehet. De én ezt kezdem már unni.
- Szerintem hagyd ezt abba, Aido-san. - próbálom kérni,de csak szúrós tekintetet, és felém irányuló könyv lóbálást kapok. Mosolyom alig bírom visszatartani, ahogy a dühtõl remegve látom. Akatsuki persze lefogja, nehogy nekem rontson,pedig úgy örülnék neki. Hehe…
Ahogy tovább haladunk Kaname-sama után, nem bírom megállni, hogy az utánam jövõre nem pillantsak. Nem tudom, hogy mi fogott meg benne, de nagyon is foglalkoztat.
~*~
Újabb unalmas tanítási nap,azaz éjszaka után újra a Kollégiumban nevezhetõ szállásunkon pihenünk… Vagyis pihennék/aludnék ha lenne kedvem... De most mégsem.Inkább levonulok az üres nappaliba, és magányom megosztom egy zacskó csokipálcával. Álmoskásan ropogtatok éppen egy finom szálat, mikor léptek puha dobbanását hallom. Kis bukdácsolások közepette. Ez csakis Aido lehet, hát persze. Õ is betopog a nappalinak nevezhetõ helyiségbe, ami jelenleg tényleg nappaliként funkcionál, hisz már reggel van, és rajtunk kívül, mindenki alszik.
Olyannyira nem veszi észre, hogy én is a kiszemelt kanapé sarkában ülök, hogy majdnem az én ölenmben foglal helyet, de nagy sajnálatomra az utolsó pillanatban észrevesz, és ahogy lábamra ül, úgy pattant fel, mintha parázsra ült volna. Pedig de örültem volna, ha itt marad. Végül a kanapé másik végében foglal helyet, a szokásos rám irányuló szúrós tekintettel… Ennivaló… Azt hiszem ma új nasi után nézek, a csoki nem elég. Óvatosan végignézem jelenlegi ruházatában, amit pontosan tudok, hogy nélküle sokkal jobban nézne ki. Hogy megmutassam milyen kedves vagyok, most az egyszer megkínálom a csokimból. Ami igaz nem is az enyém, hanem Rimától loptam, mert én elfelejtettem tegnap venni,viszont a szükségleteim nagyon is vágynak a csokira….ahogy még sok mindenre, de ebbõl csak a csoki a megoldható,és jelenleg még elég is..jelenleg. Kissé félve,de csak kivesz egy szálat,és én biccentve figyelem,ahogy ajkaihoz emeli,és élvezettel kezdi szopogatni és ízlelni… Mmhh…
Lehunyt szemmel majszolja a szájából kilógó pálcát, és ennél nem is kívánhattam volna szebb helyzetet. Felé kezdek hajolni, ujjaim ála köré fonom, hogy közrefogva irányítsam tekintetét magam felé, és egyre közelebb hajolva arcához, harapok rá én is a csoki másik végére. 

Az ízletes falatot lassan tüntetem el, hogy fokozatosan egy még finomabb falat felé érjek. Ahogy eltûnik az utolsó darabka is,úgy érem el puha ajkait és enyéimmal cirógatom meg,közben végig reakcióját figyelem.Édesebb az íze , mint gondoltam.Micsoda kívánatos csók…Mióta is várok erre? Ja igen…Ruka szülinapja óta,azt hiszem…
-Finom ajkaid vannak, Aido-san - közlöm vele is,ahogy elhajalok tõle,és enyhén elpirult arccal,és kérdõ ábrázattal tekint rám,ködösen csillogó tengerkék szemeivel.
-Shiki…Mit akarsz tõlem?-vonja fel egyik szépen ívelt szemöldökét,én pedig újra alig bírom mosolyom,sõt vigyorom visszatartani,de talán nem is kell.A még mindig kezemben lévõ csoki zacskót leteszem finoman a kanapé elõtt heverõ kis asztalkára,majd felé fordulok,fél kézzel a kanapé oldalán megtámaszkodva,és ahogy ismét hajolnék felé õ úgy dõl hátrébb még mindig a válaszra várva.
-Azt hiszem ez egyértelmû-varázsolok egy picivel szélesebb mosolyt arcomra,mint még soha ,és élezettel nézem,ahogy hátára huppan ,feje egy díszpárnán landol,és így teljesen fölé mászhatok.Talán már kissé felvilágosultan,de még mindig kérdõn tekint fel rám, szikrázó szemeivel keres magának választ.Lehet,hogy a mososlyom furcsállja?Bizonyára,hisz ritka ez nálam.Lejjebb hajolok arcához,szememmel reakcióját vizsgálom,ahogy ajkaimmal megcirógatom övéit,de ellenkezésnek nem látom nyomát,így bátrabban kezdem el újra csókolni és falni ajkait.Végre visszacsókol,ujjai hajamba túrnak,és én is kölcsönösen kezdem simogatni fejbõrét.Miközben már szuszogva folytatjuk egymás habzsolását,egyik kezem a pulóvere alá siklik,hogy hasát is simogató kényeztetésben részesíthessem.Egy gyors mozdulattal ragadja meg világos ingem,így melé kerülök és a szûkös „fekvõ” helyen marcangoljuk egymást tovább.Nem hittem volna,hogy õ ilyen eleven tud lenni ebben is.Tovább felsimogatva rajta a ruhát cirógatom fehér bõrét,és ajkaimmal letérek nyakára.Csókolgatása közben elõ villanak szemfogaim,de nem kóstolom meg,csak enyhén megharapdálom a nyakának érzékeny bõrét,de nem sértem fel,csak ingerlem vele.Érzem ahogy õ is ugyan ezt teszi velem,sóhajai közepette,és ez forrósággal,valamint õrjítõ bizsergéssel tölti el egész testem,ami engem is egy sóhajra késztet.Hmm.
A ködfátyolon át,mely megcsalja érzékeimet,és elszakít a külvilágtól,mégis átjut pár tompa és halk puffanás,mely jelzi,hogy valaki megállt a lépcsõ tetején.
-Shiki…-nyöszögi egy álmoskás vékony hang,és hirtelen abbahagyunk mindent.Lustán és morogva felkelek,és elõbújok a kanapé hátlájának takarásából.
-Mit akarsz Rima?-morgom érzéketlenül,és teljesen felegyenesedem.
-Elloptad a csokimat…-lépne le a lépcsõn,de én egy jól irányzott mozdulattal dobom felé a zacskót,õ pedig lazán elkapja.
-Tessék-nézek rá fagyosan,majd el is tûnik…helyes…
Miért kellett megzavarni a szórakozásomat?Rég nem éreztem magam ilyen jól.De most,hogy ezen gondolkodom,akár vissza is térhetek a témára!
Visszafordulok a…vagyis fordulnék a mellettem fekvõ felé,de … Nincs sehol.Észre sem vettem ez alatt a kis idõ alatt,hogy megszökött,Pedig úgy élveztem.Vajon miért ment el?
Hm..Mindegy..Legalább már remélhetõleg tiszta neki a dolog…
Megeresztek egy apró mosolyt,két karom kitárom és a háttámlára támasztom,egyik lában lazán vetem át a másik felett.Ha nincs Aido,akkor van…csoki…Amit Rima elvitt…Ajh…Most vehetek magamnak…De nincs kedvem,inkább felmegyek aludni.Felbatyogok a lépcsõn,és egy ásítással-amit tenyerem mögé rejtek-a szobám felé veszem az irányt.

Megtorpanok,amint meglátom,hogy az én szõkém gondolkodón vakargatva fejét áll a szobám ajtaja mellett.
Azt hiszem megint egy szokatlan mosoly ül az arcomon.