|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| timcsiikee | 2011. 07. 11. 17:37:20 | #14988 |
 Karakter: Devon Murray „dickens*”
Dickens:
Amikor becsúsztatja ujját, s mindig hozzátold egyet fokozatosan vesztem el józan eszem, ami amúgy sem létezett igazán, most pedig kifejezetten egyenlő a semmivel. Igen, ahh igen… még… mélyebbre… többet! ÖKLÖZZ! IGEN! HÖRR!
Ahh… Nem bírom, megőrjít, hogy ennyire érzékeny és gyengéd, bele fogok őrülni ebbe a türelmetlen sóvárgásba, ami már most is mardos. Ki vagyok éleződve rá teljesen.
Lágyan mégis hevesen, kissé talán kiéhezetten csókol, de még ez is gyengéd. Hogy a franc essen beléd te álszent szexisten… csak egy kicsit vadulj már be. Ahh nem bírom.
- Devon... nem akarlak itt a földön... ez annyira megalázó lenne neked… - megalázó? Szerintem nincs tisztában ennek a fogalmával. Ez megalázó? Nem… az a megalázó, ha épp keményen dugnak miközben a wécébe nyomják a fejed, és te csak akkor élvezhetsz el, amikor már hatan végigmentek rajtad, végezetül meg két szappant dugnak a seggedbe. AZ megalázó faszikám. Ez közel sincs ahhoz.
- Hagyd már ezt a maszlagot, és kefélj meg! – olyan keményen, ahogy csak bírod. Eltaszítom, lekapom nadrágjaimat, majd négykézláb pucsítok felé, nézd, hogy kitágítottál hercegem - – Gyerünk, csináld! – már annyira kívánom, fel fogok robbanni.
Végre mögém mászik, keményen markolássza a fenekemet, nyögve remegek bele, amikor hátamat nyaldossa végig, s magamba csalogatom és végre kiteljesedek. Ahh igen… igeeen…
- Mozogj... kefélj meg olyan erősen ahogy csak tudsz... – nyögdécselem miközben nyakamba szuszog, de hiába minden buzdítás, csak lassan csúszkál ki és be, és amikor én is mozognék, lefog. Bassza meg a tenyészló! Mozogj már az istenért! Nem… nem bírom, belehalok ebbe a lassú tempóba, mindjárt belefulladok ebbe a forró, kielégületlen levegőbe, ami körülleng.
- Gyerünk, erősebben! Kefélj meg, az istenit! David! – könyörgök neki mocorogva, de még jobban leszorít a földre, minden pillanatban olyan érzésem van, hogy mindjárt élvezek de nem… egyre erősödik és erősödik az érzés, lassan, fokozatosan egyre intenzívebb lesz, és a tempója egyszerűen megőrjít, már levegőt sem tudok csak akadozva venni.
Fülembe lágy becézéseket duruzsol, az őrületbe kerget vele, de mégis izgat. Puhába de mohón csókol, majd ajkaiba nyögöm szinte sikoltom a kitörő, eget rengető gyönyörömet, mintha elájulnék, de eszméletemnél maradok, kábán lebegek a kitörés után, végül elernyedve zihálok a földön fekve.
Bahh… bakkerhh… ezt nem hiszem el.
A földre fekszik és magára von, még mindig annyira kába vagyok, hogy nem látok tisztán… már ha kinyitnám a szemem, így lenne.
- Jól vagy? – kérdi suttogva.
- Tökéletesen. – ennél jobban nem is tudom, hogy lehetnék-e most.
- Bárcsak ne itt tettük volna. – bosszankodik magának. Túl romantikus vagy te kan… nem vagyok nő, nem vágyom vacsorára, virágra és romantikára. Viszont… ez egy tökéletesen kihasználható pillanat és mondat, így rögtön megragadom az alkalmat.
- Folytathatjuk nálad is vagy nálam is... – ha neked ennyire ágy kell, megadom. Valóban kényelmesebb mint a föld, ezt aláírom.
- Inkább nálam – ezazz… - De erről nem beszélhetsz senkivel, és mély titokban kell tartanunk a kapcsolatunkat. – győzelem!
- Mégis kinek mondanám el? – összevont szemöldökkel néz rám, de szemernyi őszinte harag sincs benne.
- Devon.
- Oké-oké, értettem. Csak te, én és a dildóm fogunk tudni erről. – vigyorodom el.
- A micsodád? – már ruházatunkat rendezzük, miközben meglepetten kérdez, elvékonyodott hanggal… Bár még így is dögi zajt adnak hangszálai.
- Semmi-semmi – nyugtatom vigyorogva, majd felrántom a sliccemet. Bejelentem, hogy végeztem, leadom a kulcsokat is, és indulhatunk is, mögötte haladok egészen a kocsijáig, végig a formás segget stírölve. Bele akarok harapni. Hrrr…
~*~
Kinyitja végre az ajtót, és ha nem lett volna enyhe zavarban már tuti ott helyben a hátához simulva markolásztam volna a fenekét. De szerintem hajnalig sem sikerült volna megküzdenie a zárral, így inkább hagytam. Én csak a kulcslyukat figyeltem, miközben Ő ide-oda pillantott, nem figyel-e valaki. Ugyan már… mire fel? KI leselkedne utána miközben valójában dolgozik? Vagyis dolgozott. Az lenne a röhej, ha a nevelőket figyelnék ki… vagy mégsem lenne olyan meglepő?
Végre bejutunk, felkattan a villany, bezárom magam mögött az ajtót, és előre megy, mintha csak össze kéne dobnia egy kicsit a kupit. Cuki…
Komótos léptekkel követem, leveszem a cipőmet ott, ahol ő is, bár legszívesebben minden ruhámat levetném magunkról. Követem a szobába, lágy mosollyal nézek körbe, igazán otthonos… amilyen nekem soha nem lesz.
- Van valami piád? – kérdem rikkanva, tarkóm mögött összefűzve ujjaimat.
- Devon – fordul felém megrovó tekintettel.
- Mi van? – morranok vissza, de csak egy csalódott sóhajt és egy fejcsóválást kapok.
- Inkább hozok valami egyszerűt – chh… Ennyire nem lehet álszent… Tuti, hogy ő is ivott mielőtt szabadott volna, de tőlem megtiltja. Ez olyan abszurd. Vagy annyira kis szende dög lenne, hogy életében minden szabályt betartott?
Amíg a konyhában van – gondolom én – addig én körbesétálgatok megtalálok egy jó kis zenelejátszót, de más zenére kapcsolok. Hmm… nem puccos viszont agglegény lakáshoz képest túl tiszta és rendes… látszik, hogy zsernyák kezdemény. Látná az én kuplerájomat, szerintem szörnyet is halna… Hehe… Utálok mosogatni.
Mire visszaér két pohár valami löttyel, ami szerintem -3% alkohol tartalmú már lágy zene duruzsol, felegyenesedem, csípőm csak nagyon aprókat ring, már táncra készülnék, de még nem. Közelebb lép.
- Tessék – nyújtaná felém az egyiket, de mindkettőt elveszem, leteszem a kis asztalra, majd visszaperdülve felé mellkasára támasztom tenyereimet, kihívó pillantásommal tekintetét ragadom el, majd egy könnyed mozdulattal lököm le a kanapéra, és mély nyekkenéssel zuhan a puha anyagra. Ráülök a térdeire… Hrrr fenekelj el, rossz voltam!
Meglepetten pislog rám, csak finom, puha mozdulatokkal veszem le szemüvegét, és azt is óvatosan teszem biztonságos helyre.
- Imádom a szemeidet – súgom ajkaira, hajába túrva követelek egy hevesebb csókot, végignyalom ajkait, hamar sikerül belerángatnom a cseppnyi élvezetbe, és amikor derekamra simulnak kezei beleborzongok, már épp várom, hogy megint maga alá teperjen, amikor finoman tol el, majd el is hajol, hogy tisztábban nézhessen szemembe.
- Devon… nem rég csináltuk, nem…
- Az még semmi – vágom félbe mondatát egy kisebb, pajzán vigyorral, és megnyalom szám sarkát érzéki pillantással – Esetleg három, vagy négy menettől kifulladnék, de… - mutató ujjammal végigszántom az ing alatt feszülő testét. Imádok minden izmot rajta, legszívesebben végigharapdálnám megint… és ezt is fogom. – Az egy, még csak előjáték – szememet pár pillanatra mellkasára vezetem éhes mosollyal, majd vissza szemébe.
Legszívesebben már a kocsiban elkezdtem volna izgatni, ha nem vettem volna észre enyhe zavarát, meg persze a váltásban zavarhattam volna, ha épp keresztülhajolok a váltón. Hehe… Pedig imádom a számmal kényeztetni a nagy farkát, imádom az ízét és az egészet.
Biztos vagyok benne, hogy két menetet még Ő is fog bírni… vagy legalább egyet még, de az kíméletlen legyen… ah igen, máris beindultam rá.
Úgy mozog csípőm mintha táncolnék az ölében ülve, ringok, dörzsölöm testem az övéhez és közelebb simulok hozzá, megragadom gallérját, és közelebb vonom magamhoz, ajkaim súrolják az övét, lehelete csiklandoz.
- Még és még akarom… érzed? – közelebb körözve hozzá ágyékához kezdem dörgölni az enyémet, farkam már ágaskodik utána.
Újabb csókba nyögve simítom felsőtestét, karmolászom a ruhán keresztül majd elkezdem kioldani egyenként ingén a gombokat. Kezei simogatnak, hasam, oldalam, feltűri pólómat, addigra már szétsimítom mellkasán az inget. Hrr… Ajkairól nyakára térek, előre görnyedve harapdálom de csak mellkasáig jutok. Megjegyeztem ám, imádja ha a mellbimbóit rágcsálom, és most is ezzel csalok ki belőle dögös hangokat. Hahh igen…
Arcomat kezei közé fogva terel vissza, hogy falva, mohón mégis megint puhán csókoljon, megszívom nyelvét, s a csókba vigyorogva kezdem el kioldani sliccét is. Már feszül nagyon a nadrág, persze, hogy élvezi… mellettem mást nem is lehet.
Kiszabadítom a fenevadat amikor ujjaim közé véve masszírozni kezdem, egy elégedett, mély nyögés rezeg számba, hajamba túr, fejbőröm bizsereg ahogy lassan egész testem, megőrülök, nem hagyhatom hogy megint olyan érzéki kínzással gyönyörködtessen, mert akkor tuti nem bírok ki még egyet. Teljesen kimerít, ahogy lassan juttat a csúcsra, igaz nem rossz, sőt… de azt tartogassuk más napokra. Hehe…
Szinte lüktet a markomban, visszafelé nyakába harapok finoman, s ő is viszonozza ezt ahogy az erem feletti érzékeny bőrt nyalogatja, tarkómra szuszog, és a forró aura megint teljesen elkábít. Imádom ezt a testet…
Megharapdálom fülét is, miközben még jobban masszírozom, már kioldotta az én nadrágomat is, de csak az alsón keresztül cirógat. Megint ezt csinálja… az őrületbe kerget.
- Most megmutatom, hogy én hogyan szeretem – susogom fülébe majd bele is nyalok, levetem róla az inget, majd magamról is ledobom a felsőt. Olyanban lesz részed, mint még soha.
Csak pár pillanatra állok fel lábairól, míg eltüntetem a nacikat, bár róla nem is kéne teljesen lehúzni, a lényeg kint van… hehe…
Visszaülök az ölébe, derekamra terelem mancsait, majd megint a zenére figyelve kezdek ringani és körözni, előrébb csúszom, ágaskodó tagjaink végre összeérnek. Arcát harapdálom, egyik kezét irányatom fenekem felé, majd ujjait bejáratomhoz. Mondanom sem kell és teszi amire tekintetem kéri, buja sóhajjal válaszolok ujjainak mozgására, majd nyakát harapdálva összefogom farkainkat és együtt kényeztetem őket, végre becsúsznak ujjai, s bőrébe nyögöm minden élvezetemet. Mh… meg akarom tudni milyen ha heves és gyors, viszont ez nem lesz egyszerű.
Szabad kezemmel most mellkasát karmolászom, kezem mozgása egyre gyorsul, de most kivételesen vissza kell fognom magam. Teste két oldalán a kanapéra térdelek, felemelem testem így kicsúsznak belőlem ujjai, magamhoz irányítom farkát, majd ajkaira hajolok hogy egymás szájába nyögjük a kéjt, miközben belém hatol.
Vállaiban kapaszkodom meg, ő derekamat fogja, csípőmmel körözök, s közben megemelem. Szemei olyan kábán csillognak, mint a nyári, fülledt, tiszta égbolt, szinte látom magam szemtükrében, s kissé piros vagyok a hévtől. Oh igen...
Vad csókot követelek, mozgásom fokozatosan gyorsul, erősen tarja derekamat de én vagyok felül, én akarok irányítani, és így nehezebben is tud visszafogni… tökéletes.
Most a lehető legjobb értelemben őrjít meg, lovaglásommal most én is kihozhatom végre sodrából. Érezd a csípőm munkáját te szexisten… érezd, hogy milyen ördögi körökkel ölellek körbe és előhozom belőled a vadat is… csak figyeld.
Eltépi tőlem ajkait, vadul zihál ahogy én is, próbálom visszacsalni szuszogva, de csak elhajol, így kénytelen vagyok nyakába picivel erősebbet harapni, mint az előbb.
- Devon… - nyögi mély hangon, beleremeg a farkam is, testem izzad, érzem ahogy csúszik rajtam a marka és ez is megkönnyíti nekem a mozgást – Lassíts… egy kicsit – imádom ha akadozva beszél, ez azt jelenti hogy nehezebben kontrollálja magát… ahogyan én is. Hehe…
- Nem… Nem akarom… én így akarom – ah igen, már érzem is… érzem melyik mozdulat a tökéletes, és nála is látom már, hogy nem sok kell. Abban az egy pozícióban kezdek mozogni, arca a kéjtől torzul, igaz alig látni rajta, de tudom, hogy mennyire élvezi. Ujjaimmal erősen markolok farkamra, csípőm mozgásával egy ütemben kezdem magam kényeztetni, hátra csapom hajamat, gerincem megfeszül, még pár rugózás, még egy kis löket, még… még… még…- Igen… Igen! IGEN! – sikoltom mikor elérem a csodás orgazmust, mély hörgése és a bennem kiömlő forróság is arról árulkodik, hogy eljuttattam a csúcsra.
Ahh… hahh… ez isteni volt… Előre dőlök, mellkasának csapódom, átölel és megint simogat, mint minden alkalom után. Ez… nekem annyira szokatlan, de mégis jól esik. Furcsa, de jó… én csak tarkójánál játszadozom a nedves tincsekkel.
- Imádom a farkad… - súgom a nyakába, megrezzen, de nem szól semmit. Soha nem fogom megunni.
|
| Levi-sama | 2011. 04. 06. 22:37:54 | #12814 |
Karakter: David Snow
- Nem érdekel, hogy helyes-e vagy sem. Nem akarok mást.
Olyan gyermeteg reakció ez, ami tökéletesen illik az életkorához. Mióta megismertem, most először viselkedik úgy, ahogy kéne. Már csak mellkasomon köröző ujjai nem illenek a képbe. Mellbimbómat cirógatja, és érzéki borzongás szalad végig testemen ettől. Lefogom matató kezét.
- Devon… értsd meg. Nem akarom, hogy bajunk legyen belőle. Nekem a munkámba kerülne, te pedig visszakerülnél… De ha letelt a fél év, és úgy ítélik meg, hogy megjavultál… talán visszatérhetünk rá.
Dühösen rántja el kezét, szorosan hozzám préseli testét, szándékosan ingerel engem.
- Na nem… fél évig nem bírom ki.
Sejtettem. Lemondó sóhajjal hunyom be szemeimet, de azonnal felriadok amikor megérzem merevedését az enyémhez szorulni.
- Devon…
- Csak miattad akartam megjavulni… - nyafog halkan - ha nem leszel mellettem, nem fog menni… visszakerülök a dutyiba, és nem látlak.
Ajkát lecsüggesztve, duzzogva fordítja el arcát tőlem, de állánál fogva, gyengéden fordítom magam felé ismét az arcát. Keresem tekintetét.
- Akkor épp ezért akarj megjavulni, hogy ez ne történjen meg.
- Nem érted…
Lehajol arcomhoz, forrón perzseli bőrömet a lehelete, lágyan ringatózva dörgölőzik hozzám.
- Devon... – zihálom félig lehunyt szemekkel.
- Én… csak… akkor… tudok… javulni, ha… teh… kéred… David…
Eddig bírtam önuralommal, s máris alattam hever a földön.
- Devon... – mormolom elkábulva. Micsoda csábító kis bestia! Fenekébe marnak ujjaim.- Devon...
Nyakát csókolom, bőrét falom, ízlelem, ujjaim pedig lábai közé csúsznak. Mennyire kívánom, pont ahogy ő engem!
Már nem számít semmi, elmosódnak fejemben a korlátozások, a határok, és átzuhanok azon a mezsgyén, ahonnan már nincs visszaút.
Kigombolom farmerját, zizzen a cipzár, s máris kezembe csusszan kemény pénisze. Kisebb mint az enyém, de fényes és selymes, szebb nem is lehetne. A tövében a szőke kis prém bizonyítja, hogy Devon nem festi a haját... és ez végtelenül izgató. Felnyögök tőle. Fellöki csípőjét, s a mozdulattól tenyerembe simul gömbölyded herezacskója. Finoman megmasszírozom, ujjaim lejjebb siklanak. Azt tudom, hogy a nőket hogyan kell ingerelni hogy nekik jó lenne, de itt csak abból tudok kiindulni, hogy nekem mi a jó, s mint férfi a férfinak... Körberajzolom ujjbegyeimmel ánuszát, lassú és finom mozdulattal.
- Igen… ah David… igen…
Ez a kéjes nyöszörgés, ez elképesztő. Beleremeg a gyomrom, és végigrezonál az ágyékomig a zsibogás. Szájára tapasztom az enyémet, elfojtom a hangját, nehogy meghalljanak minket. Tiltott dolog amit teszünk, és éppen ezért talán végtelenül izgató is. Nyelvem szájában köröz, éhes sirályként vadászik az övére, s amikor mohón reagál rá és áttör az én számba, lágyan megharapdálom. Megremeg alattam, remegő kezei hajamba fúródnak, s ezzel egy időben, lassan és óvatosan csúsztatom belé egyik ujjamat. Szinte magába szippantja, csípője előrelendül, s olyan hevesen kezd zihálni a számba, hogy máris mellé kerül még egy ujj, majd egy újabb. Lassan köröz csípőjével, és rájövök mit művel. Tágítja magát, szinte érzem, ahogy percről percre csökken a szorítása. A gondolattól, hogy tudatosan ennyire érzéki, levegőt is nehéz vennem. Néhány másodpercig gyönyörködöm arckifejezésében, majd mohón csókolom meg ismét. Fújtatok a vágytól, úgy érzem szétrobbanok.
- Devon... nem akarlak itt a földön... ez annyira megalázó lenne neked... – zihálom, próbálom összefüggően elmagyarázni neki, hogy nem szeretném megalázni őt ezzel. Nem érdemli meg ezt a bánásmódot, és...
- Hagyd már ezt a maszlagot, és kefélj meg! – hördül fel hirtelen, és csodálkozva nézek le rá. Megtaszítja mellkasomat, ellök magától, lerúgja a félig lecsúszott nadrágját, megfordul és négy kézlábra áll, válla felett pillant hátra rám. Gyönyörű feneke kitárulva kínálja magát fel nekem. – Gyerünk, csináld! – nyögi.
Mögé térdelek, és félredobva minden gátlást, belemarkolok kemény fenekébe. Milyen formás és feszes! Végignyalom a gerince mentén, majd hátához simulok és vállai mellett megtámaszkodom a földön. Érzem ahogy alulról lenyúl, és ő teszi be magának. Forró vákuum szippant magába, s az érzéstől hangosan felnyögve temetem arcomat a nyakába.
- Mozogj... kefélj meg olyan erősen ahogy csak tudsz... – zihálja, de én csak lassan, lágyan ringatózom. Én irányítom a szeretkezésünket, és hiába lendül hátra, hogy befolyásolja az ütemet, felemelkedem térdeltemben, és csípőjét megragadva akadályozom meg. Én irányítok, ha beleőrül is. Kezeimet karmol, vonaglik és nyöszörög.
- Gyerünk, erősebben! Kefélj meg, az istenit! David!
Leszorítom a földre, ránehezedem teljesen, szinte belepréselem a kemény padlóba. Lassan, lágyan folytatom. Gyönyörűségesen szép érzés összeforrni vele, elolvadni a testében...
Feladja a dühödt rángatózást és kapálózást, lecsillapul a benne lángoló durva hév, hullámai lelassulnak, felveszi ringó ritmusomat. Igen, ez már szeretkezés. És csodálatos... Csodálatos vagy Devon. Elmondom neki újra és újra, számtalanszor súgom a fülébe, a szájába, a gyengéd csókunkba, s ahogy közeleg a csúcs, a mozgásunk üteme akkor sem változik, s az orgazmus szépsége úgy borít be minket, akár a tenger meleg, lágy habjai.
Lefekszem mellé, a hátamra, és magamra húzom, hogy ne a kemény padlón feküdjön. Még mindig remeg a teste a gyönyörtől, ezért megnyugtatóan cirógatom hátát. Feje a mellkasomon pihen, lélegzete bőrömet csiklandozza.
- Jól vagy? – súgom halkan. Remélem nem sérült meg sehol.
- Tökéletesen.
Nem látom, de tudom hogy mosolyog. Izzadtságtól csatakos hajába túrok, félresimogatom arcából.
- Bárcsak ne itt tettük volna.
- Folytathatjuk nálad is vagy nálam is...
Sóhajtva puszilom meg a feje búbját. Egy sivár kis őröknek fenntartott aprócska iroda koszos padlóján fekszünk, ez annyira szörnyű. Rémes alak vagyok, amiért nem bírtam uralkodni magamon.
- Inkább nálam – válaszolom halk beletörődéssel. - De erről nem beszélhetsz senkivel, és mély titokban kell tartanunk a kapcsolatunkat.
|
| timcsiikee | 2011. 04. 01. 14:31:24 | #12687 |
Karakter: Devon Murray „dickens*”
Dickens:
Bármi nemű válasz helyett egy heves, de gyengéd csókot kapok, míg elkábultan sétál a csapdámba, gyors, gyakorlott mozdulatokkal pattintom ki helyükről ingjének gombjait, Szuszogása arcomra csapódik, és vérem felfortyan ettől a tüzes csóktól, ahol ujjaim beleütköznek a nadrágba mellkasára támasztva tenyeremet lököm el magamtól. Háta a falnak csapódik, élvetegen mérem végig, és így józanul sokkal dögösebb és szexisebb, mint ahogy emlékeztem rá azon a bódult éjszakán.
Mrr… Enyém ez a szex isten testű romantikus Don Juan. Már csak arra vagyok kéjváncsi, hogyan csalogathatnám belőle elő a vadállatot, ami szanaszét tosz. Hehe… Bár nem volt rossz az sem, amit akkor csinált, talán jobban is élveztem, de most nem igazán erre vágyom. Azt akarom, hogy legyen dög, legyen állatias.
Végignyalom forró ajkait, majd nyakán ível végig nyelvem, férfias illata orromba kúszik, s vigyorogva, érzékien húzom végig fogaimat mellbimbóin, mire kéjesen nyög fel.
Ah még a farkam is belesajdult ebbe a hangba… Őrjítő.
- Szóval ezt szereted... Ezt megjegyzem. – dünnyögöm rekedtesen bőrébe, lefelé haladok gyorsabban hasát kóstolgatva, majd elé térdelve szabadítom ki méretes, már meredező farkát, s mohón ajkaim közé csúsztatva masszírozom számmal, megszívom, élvezem az ízét.
Nagy csattanás üti meg a fülem, felsandítva figyelem haloványan kipirult arcát ahogy próbálja visszafogni magát, csekély sikerrel így csak tenyereit csapta rá a falra.
- Úristen. Devon... Devon... – ah igen… mondd még… mondd még így a nevem. Akarom… Tovább őrjítem nyelvem játékával, fojtott nyögései és sóhajai ajzanak egyre jobban, szabad kezemmel magamat ingerlem ruhán keresztül - Nem bírom... Devon... – Ah anyám…
Kiejtem számból, tövénél fogva forgatom kedvemre ajkaim körül, arcomhoz is simítva a fényes tagot.
- Szoptak már le ilyen jól? Bárki? – végig szemébe nézve nyalom végig termetes farkát, ajaki nem nyílnak válaszra, de fejét megrázva ad nekem választ. Elégedettségem már a fellegekben szárnyal. Pontosan ezt akartam „hallani”.
- Folytasd – fojtottan nyögök fel a buja kérésre. Ez volt a másik, amit nagyon is akartam tőle hallani. Oh igen…
Visszafogadom számba, intenzíven, mesteri nyelvjátékkal repítem rövid idő alatta csúcsra, nevemet hallom visszacsengeni nyögéséből amikor elélvez, keserédes nedveit mosolyogva ízlelgetem.
~*~
Felettem támaszkodva simít végig és én csak élvezem. Nem is rossz, ha néha ilyen kis… papucs. Heh… De nem vagyok hozzászokva így bármennyire élvezem, feszélyez.
- Amit csinálunk, szigorúan tilos, Devon – oh, tudom én azt nagyon is jól. Felmosolyogva rá figyelem a háborgó kék szempárt.
- Tőlem nem tudja meg senki. – csókot kapok válaszként, ami elég finom ahhoz képest, hogy már réges-rég mást, többet akarok. Lecsillapít pár pillanatra.
- Nem ez a lényeg. A lelkiismeretemet marcangolja, de amikor a szemeidbe nézek, nem bírok gondolkozni. – nehogy most kezdje el játszani nekem a hősszerelmest.
- Elcsábítottam a nevelőtisztemet, hurrá! – játékosan pajkoskodok vele, de nem enyhül arca. Itt valami nagyon nem tetszik nekem, már most érzem.
- Ez nem vicces – és egyre rosszabb. - Fél éven át kellene gondoskodnom rólad, de így képtelen vagyok rá. Átadlak valaki másnak, aki jobban megfelel erre a feladatra. – ereimben meghűl a vér, kitágult szemekkel figyelem arcát, de nem… nem hazudik. A francba… a kurva életbe. Nem akarom hogy valaki más „neveljen” aki talán sokkal rosszabb mint ő… Az baszna be… betenne a munkámnak. A szerencsémet ismerve tuti, hogy egy idióta barbár döghöz kerülnék, aki rosszabb mint a fegyőr aki minden este a cellám rácsain járatta végig a botját.
- Mi van? Ez most komoly?
- Igen – a kurva életbe.
Egy hirtelen nyert lendülettel teperem magam alá, csípőjére ülve ringatózok lágyan, ujjaimat mellkasára feszítem.
- Nem akarok mást, nekem te kellesz. – nem eresztem, ha már sikerült becserkésznem… Még… még… akarom, még míg ki nem fulladok. Míg ki nem nyúlok az ágyon és nem bírok lábra állni. Azt akarom, hogy tőle sajogjon a seggem.
- De ez így nem helyes, Devon. Lefeküdtem veled, érzelmileg is kötődöm hozzád. – bah… ne már… Csak ennyiért? Miért vagy ilyen lelkiismeretes pandúrkám?
Közelebb hajolva rabolom el tekintetét, s belemélyedve figyelem a kavargó érzelmeket.
- Belém zúgtál? Te tényleg belém zúgtál?
- Nem, de nem vagyok közömbös, és ez nem helyes. – nem helyes egy frászt… Kurvára nem ismeri a világot. Lehet, azt sem hinné el, ha elmondanám hogy a titkárnőjét az ő főnöke kúrogatja, pedig így van akkor láttam mikor eljöttem tőle.
- Nem érdekel, hogy helyes-e vagy sem. Nem akarok mást. – ujjaimmal ahogy rajta támaszkodom, fedetlen mellkasán kezdek körözni bimbói körül. Érzem ahogy megfeszül alattam, s elméje kábításával próbálom befolyásra bírni, de csuklómra fonja ujjait és megállít… gonosz…
- Devon… értsd meg. Nem akarom, hogy bajunk legyen belőle. Nekem a munkámba kerülne, te pedig visszakerülnél… - összeszűkül szemem, de nem szigorúan nézek rá, inkább gyanakvón. – De ha letelt a fél év, és úgy ítélik meg, hogy megjavultál… talán visszatérhetünk rá. – kikerekedett szemekkel csapom le mancsomról kezét, teste mellett támaszkodom meg könyökömön, hozzásimulok akár egy kiscica, vállába, mellkasába kapaszkodom, közben ágyékomat övéhez dörgölöm, csak egy-egy alsónemű választ el tőle. Akarom… most… és nem fél év múlva a francba is.
- Na nem… fél évig nem bírom ki – csak kelletlenül sóhajt, egy hosszú pillanatra lehunyja szemét, de kipattannak pillái, amikor megérzi éledező farkamat az övé mellett.
- Devon… - mondja halkan, de most nem hallgatok rá.
- Csak miattad akartam megjavulni… - hazudom szendeséggel álcázva szándékomat - ha nem leszel mellettem, nem fog menni… visszakerülök a dutyiba, és nem látlak. – durcásam elfordítom fejem, érzem ahogy reszketeg tenyere arcomra simul, és próbálja tekintetemet visszacsalogatni.
- Akkor épp ezért akarj megjavulni, hogy ez ne történjen meg. – fejemet megrázva űzöm el arcomról meleg tenyerét.
- Nem érted… - közel hajolok arcához, ajkaink szinte érintik egymást, orrom halkan súgom most már a szavakat, újra ütemes, egyre tüzesebb ringatózásba kezdek felette, farkam már sóváran lüktet nadrágomban, de vele együtt magamat is ajzom egészen az egekig. – Én… csak… akkor… tudok… javulni, ha… teh… kéred… - minden egyes szónál fel-le csúszkálok rajta, látom arcán és szemein, hogy újra izgalomba jön. Ez az… mégh… még egy kicsit.
- David… - nyögöm halkan, mire leteper, hevesen, forrón csókol meg, nevemet dünnyögi ajkaimba, ujjai bebarangolják testemet, karjaimmal válla fölé nyúlva nyakát ölelem át, hajába túrva húzom magamhoz, másik kezem hátára simul körmeimet finoman húzom végig a bőr alatt feszülő izmokon, és halkan nyögök fel.
- Devon… Devon… - ajkamba, bőrömbe duruzsolja nevemet, alsómra téved keze végigsimít vágyamon és kéjesen felnyögve feszül meg testem. Még… még… ne hagyd abba te csődör. Heh…
Vadul csókolja, szívja nyakamat, de csepp fájdalmat sem érzek, pedig élvezném. Végtelenül gyengéd mégis szenvedélyes. Megőrülök.
Ujjai becsúsznak alsóm alá, párszor végigsimít farkamon, nyöszörögve élvezem, majd ahogy lejjebb nyúl, ösztönösen emelem meg csípőmet, ujjai becsúsznak fenekem partjai közé, beleborzong egész testem, ahogy körözni kezd bejáratomnál.
Ah… igen… Azt hiszem mégis volt jó hatása annak az éjszakának, megjegyzett valamit… valamicskét.
- Igen… ah David… igen… - buzdítom tovább, perzselő érintése és csókjai elemésztenek és kurvára élvezem. Nem hagyhatom hogy csak úgy lepasszoljon másnak akkor sem, ha azt hiszi így lenne a jó. Talán valóban jobb lenne neki. De ha ilyen lelkiismeretes vagy lovagom… én is arra fogok hatni. Hehe…
|
| Levi-sama | 2011. 02. 27. 22:19:15 | #11805 |
Karakter: David Snow
Combjainak csapdájában most igazán csapdában érzem magam.
- Nyugi, nem mondom el senkinek… tudom, hogy a munkádba kerülne.
Nem igazán értem, hiszen azt hittem ő olyan típus, aki mosolyogva tenne tönkre, csak mert én vagyok az a smasszer, aki házhoz jár, és még az utcán sem hagyja békén. És most édesen, kedvesen mosolyog fel rám. Nem dőlök be, de mégis... annyira nyílt most a tekintete, s én az a típus vagyok, aki hamradjára és negyedjére... sőt, mindig ad új esélyt hogy bizonyíthasson aki egyszer vagy akár többször is hibázott már az életében.
- Tényleg megtennéd? – kérdezem kissé gyanakvóan, de reménykedve. A fejem azonban továbbra is sajog, beleszédülök a lüktető kínba.
- Persze… de kérhetek érte valamit? – mosolyog fel rám élvetegen, és lustán körözni kezd ujja az ingemen, pont a mellbimbóm felett. Forró bizsergés kúszik ágyékom felé. – Csináljuk még.
- Micsoda? – hördülök fel döbbenten. Ez most egy vicc?
- Komolyan mondtam – mondja lassan megnyalva száját. Lefegyverezem a kezeit, amelyekkel édesen és kínzóan karmolja mellkasom, dühösen magasodom fölé, legszívesebben jól meg... Huhh, nyugalom. Józanság. Logika.
- Figyelj… a tegnapi… csak véletlen volt, pillanatnyi gyengeség. Én nem vagyok meleg – fejtem ki neki a lényeget lassan, nyugodtnak láttatva magam, pedig belül remeg az egész bensőm, főleg a gyomrom. Kuncog, szép szemei is nevetnek vele. Följebb emelkedik kissé, hogy szája az enyémhez érjen.
- Ezzel csak magad csapod be – súgja, lehelete perzseli bőrömet. Nyelek egyet és elhúzódom, mielőtt tényleg megcsókol. – Nem kell most döntened. Épp dolgozni megyek, tudod hol találsz meg. Majd ott nyugodtan megbeszélhetjük.
Rám kacsint, egy könnyed, rugalmas párducmozdulattal leugrik az asztalomról, s miközben elsétál, még végigsimít finoman az ágyékomon. Nagyot dobban a farkam, a vér pedig dühödten kezd benne pulzálni. Teljesen készen állok, pedig nem is történt semmi. Ó egek!
- Szia! – vigyorog rám búcsúzóul és már ott sincs, csak illata marad hátra, hogy lüktető fejem és farkam még inkább sajogjon.
Fenébe...
***
Meg fogom bánni. Ezt nagyon meg fogom bánni, de akkor is beszélnem kell vele. Végre összeszedtem annyi lélekerőt, hogy meglátogassam a munkahelyén, most már nem fordulhatok vissza.
Amikor benyitok az őrbódéba, a küszöbre fagyok. Komolyan a széken ül, és azt csinálja amit csinál?!
- Oh, David – sóhajtja, majd széles, szemtelen mosollyal fordul felém. - Oh, ne leskelődj gyenge pillanataimban.
- Nem ezért jöttem, te is tudod – dörmögöm komoran, és ahogy feláll végre, én belépek és becsukom az ajtót. Nem kell hogy bárki is meghallja amiről beszélünk. Nem vagyok egyenruhában, direkt civilben jöttem, amúgyis szinte az van rajtam mindig, de most szívesebben viselnék akár golyóálló mellényt is, hogy minél több réteg takarjon el, álljon közénk. Szorosan elém áll, sarokba szorít közelségével. Nyugalom, David.
- Na és… hogy döntöttél? – búgja lágyan, ujjai mellkasomon köröznek.
- Devon… - krákogom, megfogom a kezét de képtelen vagyok eltolni, amikor mutatóujjával rátalál mellbimbómra és lustán körözni kezd rajta. Farkam megmozdul nadrágomban. Ó a fenébe!
- Fáj még a fejed?
Közelebb hajol, de én vagyok a magasabb, így csak hátrébb tartom a fejem és már nem tud megcsókolni.
- Kicsit.
- Oh… hadd segítsek elmulasztani.
Megérzem kezét a nadrágomon, ujjai finoman a herezacskómra markolnak, és én azonnal kapcsolok. Gyengéden eltolom magamtól, de annyira erőtlenre sikerül, mert testemben felizzik a vágy. Kívánom őt, ugyanúgy ahogy akkor este, pedig ez helytelen. Ő férfi, és ráadásul a nevelőtisztje vagyok... nem helyes...
Eltolom a kezét, de nem adja fel, hozzám simul és combjával folytatja tovább. Ó egek... nh...
- Hidd el, a szám sok mindenre gyógyír, és senki nem látna meg minket – búgja, és zihálva engedem hogy megnyalja számat. Megragadom csuklóit, megperdítem és az ajtóhoz préselem. Fújtatva, vágytól vakon nézek le rá.
– Had szopjalak le, utána két napig nyugton leszek.
Felnyögök a vágytól, durván tapadok számmal az övére, hogy beléfojtsam a szavakat, és oltsam a bennem égő tüzet. Ujjai ingemen matatnak, miközben nyelvem mélyen a szájában tombol. Fújtatva, mohón falom őt, és amikor gyengéden hátrébb lök, felemelem a fejem. Mosolyogva csúszik lejjebb, végignyalja nyakamat, mellkasomat, megharapdálja egyik mellbimbómat és felnyögök, hátravetem fejemet a kéjtől.
- Szóval ezt szereted... – duruzsolja, fogaival az érzékeny húst karcolgatva. – Ezt megjegyzem.
Kiszabadítja farkamat a nadrágomból, tenyereim a falon csattannak, és egész testemben összerándulok amikor bekapja és szopni kezdi.
- Úristen – suttogom összezárt szemekkel. – Devon... Devon...
Erősebben szívja meg, és még ahh... a nyelvét is használja... Nem bírom...
- Nem bírom... Devon...
Cuppantva ejti ki a szájából, lepillantok rá és felnyögök a látványtól.
- Szoptak már le ilyen jól? Bárki? – kérdezi, lágyan végignyal a teljes hosszán, lassan és kínzóan. Szemei csillognak. Zihálva, fulladozva figyelem, remegnek a lábaim, mintha kocsonyából lennének a térdeim. Megrázom a fejem, mert tényleg még... Hát... eddig egyetlen nő tette meg nekem, de meg sem közelíti ezt.
- Folytasd – suttogom rekedten. Kuncogva fogad szót, és nem bírom már tovább, halkan felkiáltva, remegve engedek szabad folyást a gyönyörnek. Ahogy ömlik belőlem a spermám, és ő szívja, szopja... hihetetlen... még soha... soha nem éreztem ilyen csodálatosat... – Devon...
***
A földön fekszem. Alattam hever, puha meleg testén siklanak ujjaim, selymes hajába bújnak. Mosolygó ajkait csókolom, az ő nevét suttogom újra és újra. Gyengéden becézgetem, ölelem és simogatom. Lassan térek magamhoz a kábulatból, mintha kábítószeres álomból emelkednék felszínre. Felemelem fejem, és szemeibe nézek.
- Amit csinálunk, szigorúan tilos, Devon – dörmögöm halkan, ujjaim gyengéden simítják végig arcának vonalát. Csak mosolyog.
- Tőlem nem tudja meg senki.
Megcsókolom, lágyan és finoman. Egész éjjel képes lennék, csak csókolni őt.
- Nem ez a lényeg. A lelkiismeretemet marcangolja, de amikor a szemeidbe nézek, nem bírok gondolkozni.
Kuncogva harap az orromba finoman, évődőn.
- Elcsábítottam a nevelőtisztemet, hurrá!
- Ez nem vicces – morgom a nyakába fúrva arcom. – Fél éven át kellene gondoskodnom rólad, de így képtelen vagyok rá. Átadlak valaki másnak, aki jobban megfelel erre a feladatra.
Megmerevedik alattam, hajamba markolva kényszerít a szemkontaktusra.
- Mi van? Ez most komoly?
- Igen.
Lendül egyet, és már fölöttem van, csípőmön ül, mellkasomon támaszkodik kezeivel.
- Nem akarok mást, nekem te kellesz.
- De ez így nem helyes, Devon – válaszolom türelmesen. – Lefeküdtem veled, érzelmileg is kötődöm hozzád.
Közelebb hajol, mélyen a szemembe néz.
- Belém zúgtál? Te tényleg belém zúgtál?
- Nem, de nem vagyok közömbös, és ez nem helyes.
|
| timcsiikee | 2011. 02. 18. 19:16:51 | #11460 |
Karakter: Devon Murray „dickens*”
Megjegyzés: ~ L-samanak
Dickens:
Egyre erőteljesebben dug meg ujjaival, s reszketve élvezem.
- Ez az... kefélj meg... – ahh de rég vártam erre. - döngölj bele az ágyba, légy vadállat és tépj szét... – ez minden vágyam, mióta megláttam.
Amikor kihúzza ujjait, csalódott sóhajjal ernyedek el, végre vadul maga alá teper, terpeszbe vágom lábaimat, és élvezem, ahogy felfal a tekintetével, még a bőröm is bizsereg.
- Tetszik amit látsz? – suttogom kéjesen, mire bólintás a válasz.
- Igen, nagyon szép vagy – végigsimít combomon, s habár túl gyengéd, mégis kurvajól esik - Amikor először megláttalak, már akkor is ezt gondoltam rólad. – oh… örülök… sőt meg merem kockáztatni azt is, hogy boldog vagyok ezektől a szavaktól.
- Tényleg? – vigyorogom el akár egy farkas, de ez esetben én vagyok a nyuszika és szörnyen élvezem. Bejáratomhoz igazítja farkát, már sóvárogva, lüktetek, nyöszörgök, majd ahogy lassan teljesen belém tolja, nyögdécselni kezdek a gyönyörtől. Ó igen… tudtam, hogy ez isteni lesz.
Látom arcán mennyire is élvezi szorításomat.
- Istenem – nyögi elhalóan, s vigyorom csak kiszélesedik. Élvezd… élvezd és légy a rabja, hogy még vagy százszor megdughass. - Olyan forró vagy... – még szép, a piával együtt ő még jobban feltüzelt.
Teljesen tövig merül, s nyögve élvezem, majd gyengéden, sőt szinte félénken kezd szájával cirógatni. Mi vagy te szerelmes hős? Csak kefélj már meg!
- Nem fáj? – mi van?
- Mozogj! – parancsolón nyögök már, mert ha nem mozdul meg, tuti, hogy meg fogok őrülni.
- De akkor fájdalmat okozok neked... – óh bassza meg.
- Mozogj már! – fordítanék a helyzeten, hogy inkább vadul lovagoljam meg, de erősen tart vissza, végre látok valami dominanciát. Fioman csókol de vadul válaszolok ajkainak tépésével, körmeimmel vörös csíkokat rajzolok hátára, mire végre elkezd mozogni. Ah anyám…
Egyre gyorsít, és végre kezd bevadulni, de nem annyira, mint szeretném. Ráadásul…
- Kicsi... édes... szépség... Olyan puha vagy és finom... Devon... – még becézget is. Don Juan-nak érzed magad, de valamiért borzongat minden szava. a puha érintések megőrjítenek, és egyre forróbb tőle a testem. Mi a fenét csinál ez velem? Nem úgy volt, hogy én csábítalak el, te férfiállat?
Kezeimet a párnába nyomja és úgy dug tovább, de olyan lassan, hogy úgy érzem mindjárt elérem az őrület kapuját.
Egyre magasabb és magasabb fokra kerül a tomboló gyönyör, teljesen elvesztem az eszem, majd szinte sikoltva élvezek el… Ah… bakker… ilyen jó még nem is volt… Hogy a faszba csinálta ezt?
Magához húz és csak ledöbbenve hagyom. Hajamban turkál, arcomat simítja, becézget… nem vagyok a tubicád csillagvirág… de olyan édes a pofija, nem bírok elszakadni. Inkább durmolok egyet vele.
~*~
Hajnalban ösztönösen kelek, felülök az ágyon és meggyűröm arcomat. A kurvaeget… a mellettem fekvő alakra pillantok, de vigyor helyett csak egy elégedett széles, ragadozó mosollyal mérem végig… isteni voltál zsarukám, jobb mint hittem bár elég érdekes módon. Körbenyalom ajkaimat.
Azt hiszem többet is szeretnék még ebből.
Felöltözöm, majd hazamegyek, otthon ráérek zuhanyozni… és még pihenhetek kicsit.
Délután meglátogatom drága szívszerelmemet, bekopogok az irodájába, és mikor engedélyt kapok, belépek.
- Szia! – köszönök vígan, látom meggyötört fejét, majd ledobom durván a cseppnyi táskámat a székbe.
- Halkabban – fel sem néz az asztalról, csak azt látta, hogy bejöttem. Halkan kuncogva ülök elé, rá az asztalára, és arcához hajolok. Aspirin? Oh picinyem… megzabállak.
- Nem sűrűn iszol, mi? – súgom halkan.
- Igen, így is fogalmazhatok. Szinte soha. – ooh… akkor értem már. Mázli.
- Akkor a drogokat se bírod valami frankón – csak bólintok, mire furcsán pillant rám.
- Drog? Olyat én sosem vennék be. – az lehet… de én simán beléd tuszkoltam édes.
Oldalra biccentem fejem, csak mosolygok rá, majd még közelebb hajolok, mire hátra hőköl székével.
- Mit művelsz? – rikkantja ridegen. Sejtettem - Mássz le az asztalomról, és ülj rendesen. Még mindig nem vagyok vevő a kis játékaidra. – oh dehogyis nem, csak a kellő löket kell.
- Azt hittem, ennél kedvesebb üdvözlésben lesz részem. De már látom, hogy nekem kell felfrissítenem a memóriádat...
- Mi…? – nem lepődök meg, mégsem valami jó érzés, de had kapjak egy kis vigaszt. Forrón megcsókolom, hátra erre feleszmél, már épp nyelvét táncoltatnám meg, amikor ellök magától.
- Tegnap... veled táncoltam... – felmászok, sőt feltérdelek asztalára, és hasamat simogatva tűröm fel pólómat.
- Ó… ha csak táncoltunk volna. De tudod, sokkal de sokkal jobb dolgokat is műveltünk mi ketten… - tenyereim mellkasán kalandoznak – Rémlik már? – szemét lehunyva nyel egy nagyot.
Már épp megcsócsálnám ajkait, melyekkel tegnap olyan gyengéd csókokkal illetet, melyekből édes, becéző szavak szöktek ki önkívületében… Akarom megint hallani.
Vállamnál fogva tol el, majd vágyát próbálja dühe mögé rejteni, de látom ám, hogy a pajzán farka nagyon is élvezte és kicsit sem felejtette el a tegnapit.
Leteszem seggem az asztalra, széttárom lábaim, és körbeölelem vele, rabul ejtve.
Fél arcát egyik tenyerébe rejti, a düh eltűnik szemeiből ahogy lehunyja pilláit.
- Oh a francba… - nyögi halkan tenyerébe, mire csak elvigyorodom.
Fenekénél összekulcsolom lábaimat, hogy ne tudjon könnyedén elszökni előlem, ujjaim megfeszülnek mellkasán.
- Nyugi, nem mondom el senkinek… tudom, hogy a munkádba kerülne – rám pillant kérdőn, gyanakvón, ugyanakkor hálásan. Kedvesen próbálok mosolyogni, de nem tudom mennyire sikerül hátsó szándékomat elrejteni, amit úgyis mindjárt szavakba foglalok.
- Tényleg megtennéd? – kérdezi komolyan, halkan, majd látom, hogy fejét egy erősebb fájdalomhullám éri, hisz felfintorodik, és felszisszen.
- Persze… de kérhetek érte valamit? – már nehezen tudom vigyoromat visszafogni, felvonja egyik szépen ívelt szemöldökét, és ujjammal ruhája alatt megtalált mellbimbója körül kezdet körözni. – Csináljuk még – kifakad vigyorom, elkerekednek szemei.
- Micsoda? – hitetlenkedve mered rám, mire érzékien karmolom meg mellkasát, érintve bimbóját is.
- Komolyan mondtam – kihívóan nyalom meg alsó ajkam, mire lefogja kezemet, csuklómat szorítja, és közelebb hajol dühtől szikrázó szemekkel, de egy szusszanással lenyugszik.
- Figyelj… a tegnapi… csak véletlen volt, pillanatnyi gyengeség. Én nem vagyok meleg – halkan kuncogok magyarázkodására, és kissé összeszűkülnek szemei. Még hogy nem? Ugyan… már most is érzem, hogy feszül farka az alatt a nadrág alatt… Rosszul hazudsz…
- Ezzel csak magad csapod be – suttogom ajkaira, de mielőtt finoman ráharapnék elhúzódik tőlem, így fogaim összekoccannak vigyoromban. – Nem kell most döntened. Épp dolgozni megyek, tudod hol találsz meg. Majd ott nyugodtan megbeszélhetjük – kacsintok rá, kicsúsztatom markából csuklómat, leeresztem lábaimat, lepattanok az asztalról, félreáll, hogy könnyebben menjen, de még búcsúzóul végigsimítok ágyékán, elégedett vigyorral. Tudtam én… - Szia! – köszönök el végül, majd táskámat is felkapva lépek ki irodájából.
~*~
Unalom… dög unalom… de ha ma eljön, megéri ennyit döglődni ebben a lyukban.
Hmm… vajon mit fog válaszolni? Kíváncsi vagyok. És… vajon mit csinált, miután eljöttem onnan? Hehe… ha nem csillapodott le, lehet, hogy kiverte magának. Oh igen, a gondolatra is magamhoz kell nyúlnom. Feldobom lábaimat az asztalra egy terpeszben, majd sóvárogva simítom meg farkamat ruhán keresztül.
A kutya faszát sem érdekli mi a faszt is csinálok itt, kamera nuku, szóval azt tehetek, amit csak akarok. Mondjuk a mögöttem lévő kis pihenő szoba alkalmasabb lenne erre, de sosem voltak gátlásaim. Lehunyom a szemem, egyik kezemmel mellkasomat simítom végig, másikkal éledező vágyamat. Mikor egy pillanatra kinyitom a szemem, látom, hogy belép a kapun. Oh igen, oh igen.. már alig vártam.
Feltűröm pólómat mellkasomig, benyálazom ujjam, és körözni kezdek mellbimbóm körül, másik kezemmel pedig a farkam gyűrkészem a nadrágon keresztül. Épp látom ahogy az ajtó elé lép, persze önkívületet színlelek, mintha észre sem venném.
- Oh, David – halk kopogtatás zavar meg, abbahagyok mindent, majd felé fordulok pajzán vigyorral.
- Oh, ne leskelődj gyenge pillanataimban – szemérmes hangon biggyesztem ujjamat szám elé, de látom arca nem enyhül, nagyon komolynak látszik. vajon gyúrt rá? hehe…
- Nem ezért jöttem, te is tudod – oh, imádom, ha ilyen határozott… Mrrr…
Finoman ráharapok ujjamra, lecsapom lábaimat a földre, majd talpra állok, és egy lépéssel beljebb invitálom.
- Na és… hogy döntöttél? – állok elé, és szó szerint a sarokba szorítom, jobban mondva az asztal sarkához, és vágyakozva érintem meg mellkasát.
- Devon… - megint lefogja kezemet, de nem húzza el, így ujjbegyeim eljátszadoznak a ruha alatt feszülő bőrével és izmaival. Mrr… érezni akarom magamon újra.
- Fáj még a fejed? – suttogom ajkaira, mire kissé hátrább dől, így még épp nem érem el… hacsaknem én akarnám leteperni, de a fordítottját akarom elérni.
- Kicsit… - mondja halkan, s én elvigyorodom a válasz hallatán.
- Oh… - sóhajtom halkan – hadd segítsek elmulasztani – szabad kezemmel ágyékára simulok, visszaegyenesedik és próbál hátrább tolni, de nem erőszakosan. Arca kipirult, ami szörnyen tetszik, de örülnék, ha ő is okozna nekem is egy kis pírt. Lába közé lépek, és combommal kezdem simogatni farkát, mivel volt szíves lefogni a kezeimet.
Még… még egy kicsit, és sikerül becserkésznem, oh igen…
- Hidd el, a szám sok mindenre gyógyír, és senki nem látna meg minket – susogom ajkaira, s óvatosan meg is nyalom őket.
halkan morogva elkezd hátrafelé tolni, hátam pont nekicsapódik a pihenőszoba ajtajának, két oldalt fejem mellett szorítja le kezeimet csuklómnál fogva, majd szikrázó íriszekkel néz velem farkasszemet. Oh igen, légy dög, vadulj be, imádom ezt a tekintetet. Csak vigyorogva állom pillantását, élvezem testének közelségét, ahogy hozzám simul, hogy lefogjon, de ez így igazán előnyös, mert mindenhol érzem őt. – Had szopjalak le, utána két napig nyugton leszek – ajánlom fel nagy kegyesen, kaján vigyorral, és csillogó szemekkel. Ha ezzel tőrbe csalom, simán megéri… kivárom, míg újra rendesen ágyba tudom csalogatni, addig majd könnyítek magamon. Kell nekem ez a dög testű Don Juan.
|
| Levi-sama | 2011. 02. 16. 21:26:36 | #11409 |
Karakter: David Snow
Forró, bizsergető, fantasztikus érzésre ébredek. Amikor először meglátom csupasz testem felett őt, megriadok, majd teljesen lezsibbadok. Istenem... Devon... ez Devon...?
- Mih… mit csinálsz? – zihálom, agyamba apránként jutnak el a kevésbé fontos információk. Egy szobában vagyunk kettesben, minden csupa szatén, meg vörös és fekete, a falak, a bútorok a nagy ágy. Meztelenek vagyunk... Tejfehér bőre selymesen csillog a félhomályban.
- Épp örömet szerzek… látod? – válaszolja, miután kiengedi szájából merev hímveszsőmet. A látványtól, a gondolattól... majdnem elsülök, de elkapja és megragadja a... lényeget.
– Azt mondtad, nem tudod, hogyan kell, hát majd én megmutatom.
Fölém térdel, lábait szétvetve a csípőm fölött van. Az ágyneműt markoló kezeimet megfogja, fenekére simítja és én kábán simítom meg, belemarkolok. Kemény és kerek, egyszerűen tökéletesen gömbölyű és izmos. Mindeközben eszemet vesztem szinte, ahogy merevedésemet simogatja lusta mozdulatokkal. Lehajol hozzám, beleharap a számba.
- Jó… és most dugd be.
Értetlenül nézek rá, de már kezd derengeni, hogy mire is gondol.
- Mit?
- Hát az ujjaidat – mosolyog le rám gúnyosan. Kezével segít nekem, és amikor belécsúszik két ujjam, úgy érzem, mintha kétszeresére dagadtam volna a markában. Egek... milyen szűk... és forrón szorít. Jobb mint bármelyik női hüvely, amihez eddig hozzászoktam...
Finoman, mint egy szűzlányt, úgy kezdem tágítani, és ő gátlástalanul élvezi. Elképesztő, és egyszerűen álomszép így. Szőke haja arcába hullik, félig lehunyt szemei bódítóan kékek, mint a vihar utáni égbolt.
Lehajol hozzám, beleharap a számba, nedves ujjaival együtt masszírozza merevedését az enyémmel, s belé vezetem harmadik ujjamat is. Zihálva nyög, remegve élvezi.
- Ez az... kefélj meg... – lihegi – döngölj bele az ágyba, légy vadállat és tépj szét...
Megremegek érzéki hangjától, kihúzom belőle ujjaimat, egy mozdulattal teperem magam alá. Izgatottan mosolyogva hagyja nekem, lábait széttárja, s én nagyot nyelve mérem végig, arcomon izzadtságpatak kúszik végig.
- Tetszik amit látsz? – kérdezi széles vigyorral. Bólintok.
- Igen, nagyon szép vagy – dörmögöm elmélyült hangon. Kezeim végigsimítják combjait, szélesebbre tárom, hogy láthassam kemény és gömbölyű herezacskója alatt a tiltott kis bejáratot. Zúg a fejem, testem vadul lüktet, vágyakozik rá, s a szavak önkéntelenül törnek fel belőlem. – Amikor először megláttalak, már akkor is ezt gondoltam rólad.
- Tényleg? – Felcsillanó szemekkel figyel, miközben lassan belécsúsztatom magam.
- Istenem... – suttogom elkábulva, ő pedig mosolyogva figyeli arcomat, szemeimet. – Olyan forró vagy...
Halkan felnyögve feszül meg, s én lassan végigérek benne. Zihálva torpanok meg, száján végigsimítok enyémmel.
- Nem fáj? – suttogom, és lihegve nyitom ki szemeimet, hogy néhány centiről nézhessem azokat a hihetetlenül szép, azúrkék szemeket.
- Mozogj – nyögi halkan. Homlokomat ráncolva nézek le rá.
- De akkor fájdalmat okozok neked...
- Mozogj már! – nyögi hangosabban, karjaival átöleli nyakamat, és megfordulna, de nem hagyom. Magam alá szorítom, megcsókolom. Mohón, éhesen mar a számba, követelőzően karmolja hátamat, nyöszörög és zihál. Lassan, lágyan mozdulok meg benne, majd fokozatosan gyorsítok, de mindvégig vigyázok rá, figyelem arcának rezdüléseit, simogatom selymes bőrét, s szavaimat én sem értem igazán.
- Kicsi... édes... szépség... Olyan puha vagy és finom... Devon... – súgom, lehelem, sóhajtom fülébe, ajkaira, nyakába, s ahogy egyre hangosabban nyög, úgy kezdem én is elveszíteni önmagam is. Átváltozom egy lüktető, éhes lénnyé, aki semmi másra nem vágyik, csak hogy olthatatlan éhét, vágyát csillapíthassa. Minden amire vágyom, az alattam nyöszörgő szőke fiú. A tiltott gyümölcs.
Vadul bőrömbe maró kezeit lefogom, az ágyra szorítom, ujjainkat összefűzöm. Minden mozdulatom törődő és kedves, csókjaimmal elcsábítom, és csillapítom a benne tomboló őrületet, s amikor egész testünkben bizseregve eljutunk a csúcsra, már lágyan ringatózunk, szívveréseink, légvételeink összeolvadnak.
- Devon... – nyögöm hátravetett fejjel, s abban a pillanatban felhördül ő is, megfeszül és hangosan, hosszan remegve élvez. Sokkal tovább, mint én, sokksl intenzívebben, s úgy érzem, satuba szorítja lüktető bejáratával péniszemet.
Izzadtan, kimerülten hanyatlunk az ágyra.
Mellette fekszem, oldalra fordulok, s egy lágy mozdulattal húzom magamhoz. Csodálkozva engedi nekem, majd mosolyogva hagyja, hogy szőke fürtjein kalandozzanak ujjaim, szép arcát cirógassam. Olyan szép. Meg is mondom neki, halkan a fülébe súgom, mennyire szépnek látom őt...
Sokáig fekszünk így, s lassan feloldódik benne valami, karomon futnak végig ujjai. Élvezem a becézgetést, amit adok és amit kapok.
Forog a világ...
*
- Hol vagyok?
Rekedt, mély hangomra semmi választ nem kapok. Körbe pillantok a szobán, látom hogy meztelen vagyok, lucskos az ágynemű alattam. Különös. Arra még emlékszem, hogy... mire is emlékszem? Hm... az utolsó ami bevillan, hogy belépek egy bárba, hangos a zene és sokan táncolnak. Valaki adott a kezembe egy pohár italt is... igen.
Halk nyögéssel szorítom lüktető homlokomra kezemet, és kikászálódom az ágyból. A vörös szőnyegen szétdobálva hevernek a ruháim. Felöltözöm és kisétálok a szobából. Nagyon fáj a fejem, torkom összeszorul ha arra gondolok, mi minden történhetett velem éjjel. A fenébe is, biztos fölszedtem valami nőt, és csak remélhetem, hogy gumióvszer is volt a dologban... habár nem láttam az ágy körül semmi erre utaló jelet. A fenébe! A fenébe!
Hazahajtok, szerencsére a slusszkulcsom a zsebemben az irataim és a pénztárcám mellett, amiből nem hiányzik semmi.
Gyors zuhany, felöltözöm és besietek az irodámba. Már várnak rám, jól elkéstem. Fejfájásom nem akar enyhülni.
Véget ér a nap, s én egy doboz aspirin társaságában, meg egy pohár vízzel ülök az íróasztalomnál. Kopognak.
- Igen? – szólok ki megkínzottan. Már nagyon kevés tartalékenergiám van. Kinyílik az ajtó, és bekukkant egy vigyorgó arc. Devon.
- Szia! – Belibben és levágódik velem szemben a fotelbe. Olyan hangosan csattan, hogy szemeimet összeszorítva szisszenek fel.
- Halkabban... – suttogom elkínzottan. Kuncog, majd amikor felnézek, hátrahőkölök. Már előttem ül az asztalon, arca néhány centire tőlem. Jégkristály kékségű szemei az aspirinre siklanak, majd újra rám. Elakad lélegzetem a közelségétől.
- Nem sűrűn iszol, mi? – kérdezi lágyan.
- Igen, így is fogalmazhatok. Szinte soha.
- Akkor a drogokat se bírod valami frankón – bólint megértően.
- Drog? – ráncolom homlokom. – Olyat én sosem vennék be.
Félre hajtott fejjel néz rám, csábító mosollyal hajol közelebb, de mielőtt megcsókolna, hátrahőkölök.
- Mit művelsz? – morgom bosszúsan. – Mássz le az asztalomról, és ülj rendesen. Még mindig nem vagyok vevő a kis játékaidra.
- Azt hittem, ennél kedvesebb üdvözlésben lesz részem – búgja széles vigyorral. – De már látom, hogy nekem kell felfrissítenem a memóriádat...
- Mi...? – kezdeném, de belém fojtja szavaimat egy vad csókkal. Dermedten hagyom hogy nyelve számba hatoljon, majd hirtelen eszembe jut, hol vagyunk. Ha valaki meglátja, hogy egy védencem épp az asztalomon hasal és velem csókolózik, vége a jó híremnek. Várjunk csak...
Hátralököm a székem, felállok és zihálva, vágytól forró ágyékkal hirtelen felfogom. Mintha egy rossz, szakadozott mozifilmet néznék.
- Tegnap... veled táncoltam...
Feltérdel az asztalon, hasán felhúzza pólóját, felbukkanó csupasz bőrfelületét végigsimítja másik kezével, közben félig lehunyt szemeivel arcomat figyeli. Érzem ahogy felforrósodik a bőröm, zavaromat a bennem kavargó düh és a vágy keveredése elnyomja.
- Ó – sóhajtja olyan szexisen, hogy megremeg hímvesszőm, kezeim ökölbe szorulnak - ...ha csak táncoltunk volna. De tudod, sokkal de sokkal jobb dolgokat is műveltünk mi ketten...
Mellkasomra simítja kezeit és lassan feljebb kúszik, mellkasával végigsimítva enyémen. Nagyot nyelve hunyom be szemeimet.
- Rémlik már? – súgja a számba, finoman fogai közé veszi alsóajkamat és megrágcsálja. Elgyengülve hunyom le szemeimet, illata és közelsége elbódít teljesen, de csak néhány másodpercig hagyom hogy uralkodjon rajtam ez az érzés. Megragadom vállait és keményen eltolom magamtól. Szemöldököm összevonva, dühösen nézek rá, fenyegetően magasodom fölé. Már velem szemben ül, széttárt lábakkal közrefogva engem. Ökleim mellette csattannak az asztallapon, és ő hátradől, szemei izgatottan csillognak, arca kipirul, zihálása csiklandozza bőrömet. Haragtól elsötétült szemekkel nézek le rá. Mégis lenyelem az erős érzést, és hűvösebb fejjel egyenesedek fel. Nem fogom őt bántani, hiszen én nem vagyok ilyen. Inkább magamra haragszom, amiért meg tudta velem ezt tenni. Ha csak belegondolok, hogy lefeküdtem egy másik férfival, ráadásul egy gondozottammal... úristen.
Markomba hajtom a fejem, és dühösen felnyögök.
- Ó a francba... – suttogom.
|
| timcsiikee | 2011. 02. 15. 01:34:41 | #11375 |
Karakter: Devon Murray „dickens*”
Megjegyzés: ~ L-samanak
Dickens:
Fenekébe markolva kezdem irányítani, csak vigyorogva élvezem a fülledt táncot, amibe jócskán belecsábítottam kedvenc fakabátomat. Milyen dögös ezzel az arckifejezéssel, imádom… Nyakába marok érzékien, végignyalom a finom bőrt, egyre jobban kívánom, magamban akarom érezni.
- Nézz rám – hörgöm fülébe szinte önkívületi állapotban, élvezem mustrálását, majd hátul hajába markolva egy mohó csókot követelek tőle. Igen, imádom ezt az ízt, és azt akarom, hogy ő is élvezze az enyémet, már nem sok kell, és betöröm.
A csókba mosolygok, s kellemes csalódással ér ahogy fenekembe markol, és ajkamba mar érzékien durván, meglepett nyögéssel élvezem reakcióját.
Kicsit lohad a vadsága, tekintetében látom a zavart ahogy hozzá dörgölőzve táncolok tovább… Nem-nem szépfiú, itt tilos józanon gondolkodni, ez a részeg állatok helye.
- Ne gondolkozz! – egy gyors mozdulattal felrántom rajta a pólót, s le is támadom az izgatottságtól ágaskodó mellbimbóit. Nyami…
- Gyere… - húzom magam után, egy üres boxba vetem ezt a szexisten vadállatot, majd rá is vetődöm, kisajátítva magamnak minden porcikáját. Akarom, az egészet, hörr…
Csókkal csábítom, de eltol magától egy idő után, így elhúzom kissé a szám, majd vigyorogva kezdem újra itatni.
- Igyál –tartom elé a poharat ás már döntöm is meg tartalmát, hogy egy kicsi gondolkozási időt se hagyjak neki. Akarom… most azonnal.
Míg az utolsó kortyot is legyűri pár egyszerű ujjmozdulattal kiszabadítom zipzárja alatt lapuló fenevadat, s minden féle levektől és nedvektől síkos ujjaimmal masszírozni kezdem egyre csak keményedő tagját. Ah mami, és ez mind bennem lesz, már előre imádom.
Felnyögve veti hátra a fejét, csak gyönyörködöm arckifejezésében. Kíváncsi vagyok milyen lesz majd az arca, ha bennem lesz, az lesz maga a Kánaán.
- Mi... mi volt az italban? – hehe… látom észrevette.
- Csak egy kis ajándék, hogy ellazulj. Így legalább nem lépsz meg előlem, amíg meg nem kapom amire... vágyom. – teli vigyorral fejezem be a mondatot.
Megszorítom lüktető farkát mire megint felnyög. Hajamnál fogva ránt magához, szó szerint maga alá gyűr, és élvezem ahogy vadállat módjára teper le… Mintha csak az álmaimban lennék, de ez már sokkal szebb, hisz a valóság. Harap és csókol, nyaldos, tapiz, amit csak akarok… Oh igen… Még…
Mikor ujjai nadrágomba csúsznak végre, teljesen leáll mindennel.
- Nah – nem illik a felénél abbahagyni édes - Folytasd... nehogy megállj itt!
- Nem tudom... nem tudom hogyan kell... – nyögi lesokkoltan, mire csak kidüllednek szemeim.
- Mi van?
- Még sosem csináltam férfival... – na ne… Ez kész…
Hangosan nevetek fel, még akkor is, mikor összezuhanva nehezedik rám.
Ezt… ezt komolyan nem hiszem el. Hah… Ilyen nincs, esküszöm. Ha… De… már nem bírom sokáig, főleg hogy eddig eljutottam vele… főleg, hogy ilyen közel van, és főleg, hogy méretes farka épp a hasamat nyomkodja.
Hát haver, tényleg nem tudod hova kell döfni, a köldökömért mínusz pont jár. De kapsz plusz százat, ha még ma este megadod magad nekem… És persze magadnak.
Nagy nehezen megpróbálom rendezni ruházatainkat épp csak addig, míg arrébb nem vonszolom. Csak pár csettintés egy-egy itt dolgozónak, és a főmufti jelenik meg személyesen, morogva.
- Mit akarsz? – dörmög szivarja mögül ingerülten. Ahogy látom nem a legjobbkor, de még időben hívtam el, egy cukiság vár mögötte egy méterre kábé.
- Csak egy szobát, aztán kussban leszek – vigyorgok rá, mire csak zsebéből előhalászva nekem dob egy kulcsot, majd a már vállamon heverő alvó dögre siklik tekintete. Elvigyorodik, majd sarkon fordul.
- Tudod az utat… - int, és már itt sincs. Persze, hogy tudom, hehe…
Felvonszolom az én fél hulla drágaszágomat, kirúgom az ajtót, majd kulccsal zárom be. Csak ezért kellett nekem a kulcs igazán. Rádobom az ágyra, de még mindig eszméletlen. Sebaj, legalább amíg leöltöztetem nyugton van, az ébresztést pedig megoldom.
Lecibálom róla a ruhákat, s éhes tekintettel mérem végig, miközben magamról is lebűvölöm a felesleges ruhákat. Innen már nem hagyom menekülni, annyi szent… Akarom… Szőröstül, bőröstül, lófarkastul… Hmm...
Lassan felé mászom, fülétől kezdve duruzsolok ébresztő szavakat, de nem sok hatással van rá, csak szemeit szorítja össze jobban.
Belenyalok fülébe mire megrezzen, lassú csókokkal és harapásokkal térek egyre lejjebb és lejjebb, végre sóhajtok is követik az éledező nyöszörgést, de még ez sem az igazi. Megcsócsálom mellbimbóit, hisz az előbb is nagyon élvezte, és ahogy látom egyre jobban hatással van rá, megrezzen alattam a farka is. Hasánál járok, leérek végre nagy és síkos farkáig, majd lábai közé térdelve, arcát figyelem miközben végignyalok rajta, majd az egészet egyszerre a számba veszem, és élvezettel szopni kezdem. Fincsi, rég vágytam már erre.
Lassan de biztosan látom rajta a kéjes arcát eltorzulni, végül kipattannak szemei, és azonnal felülne de amint meglát hátra veti fejét, nagy nehezen felkönyököl, és remegve figyeli tevékenységemet. Szeretem, ha néz, ettől csak jobban izgalomba jövök, és azt látni, hogy élvezi, még nagyobb öröm. Olyan mélyen viszlek a rosszba, hogy nem fogsz tudni kikeveredi zsarukám.
- Mih… mit csinálsz? – nyögi akadozva, mire cuppanva válok el tőle, és kezemmel folytatom kényeztetését, miközben felé mászom lassan, fokozatosan.
- Épp örömet szerzek… látod? – Már majdnem elélvezne, de visszafojtom vágyait és rámarkolok farkának tövére, hogy visszanyomjam orgazmusát. – Azt mondtad, nem tudod, hogyan kell, hát majd én megmutatom. – megragadom szabad kezemmel egyik csuklóját, és seggemre rántom, s míg én masszírozom, addig ő markolászik. Csodálatos munkamegosztás.
- Jó… és most dugd be – duruzsolom ajkaira, mire csak értetlenül néz rám.
- Mit? – kérdi kábán, s csak vigyorogva kuncogok fel.
- Hát az ujjaidat – segítek neki magamba terelni legalább kettőt, majd megtámaszkodva élvezem, ahogy lassan már ösztönösen tágítani kezd.
Még időben ébresztettem fel, mert még a pia hatása alatt van, szerencsére.
Élvezettel nyögdécselve vonaglok felette, farkát az enyémmel fogom össze és egyszerre kezdem el kiverni, de persze a java még hátra van.
Falom, harapom ajkait és ő viszonozza, ujjai egyre jobban csúszkálnak bennem, ezért becsúsztat még egyet, és szájába hörgöm gyönyörömet. Lassan kezd ráérezni végre… Ó igen…
|
| Levi-sama | 2010. 12. 28. 21:17:42 | #10101 |
Karakter: David Snow
Megjegyzés: ~Timcsinek
David
- Hol voltál? – szegezem neki a kérdést, amikor előkerül végre.
- Csak eltévedtem a mosdó felé, aztán rájöttem az ebéd nem teljes, nasi nélkül – hazudja, és kerüli a tekintetem, miközben elém tesz egy tányér tiramisut – remélem, szereted.
Komoran figyelem, észreveszi és homlokomat finoman megböki ujjával, gyermeki mosollyal próbál elbűvölni.
– És nem áll jól, ha ráncolod a homlokod.
Ennyivel nem lehet engem lerázni.
- Mi volt ez az előbb? Emilioval?
- Az meg ki?
- A pincérfiú, aki itt volt mikor beszélgettünk.
- Ja, ő… nem tudom. Amikor elkezdtetek trécselni, unatkoztam, és elkezdtem keresni a slozit…
Az asztalra könyököl, kifejezéstelen arccal beleszúrja villáját a süteményébe. Túlságosan nyugodt, talán tényleg nem ismeri. – Vagy nem hiszel nekem?
Válasz nélkül hagyom, ugyanis nem tudom mit gondoljak. Emilio gyakorlatilag elmenekült, mert felismerte őt. Vajon mit tudhat róla, amit én nem? Feltétlenül beszélni fogok Emilioval, talán még ma. Azt hiszem valahol még megvan a telefonszáma az irodámban.
– Nem baj, nem kell válaszolni… - dünnyögi, de nem figyelek rá.
Ebéd után hazaviszem, ő pedig tovább folytatja a kis incselkedéseit, azonban én úgy teszek, mintha észre sem venném. Úgy tűnik eltart még egy darabig, mire bízni kezd majd bennem, és végre levetkőzi ezt a modort velem szemben.
*
Emiliot sikerül utolérnem. Nagyon feszültnek tűnik.
- Emilio, találkozni szeretnék veled.
- Öh... miért?
- Láttam, hogy felismerted Devont. Ismered? Honnan? Tudsz róla esetleg valamit?
- Nem, nem ismerem! Életemben soha nem láttam még! – hadarja, és szerintem csak az irántam lévő tisztelet miatt nem csapta le a telefont még.
- Találkozzunk – mondom hirtelen. Hosszú hallgatás után beleegyezik, és egy ismeretlen klubot nevez meg, lediktálja a címet is.
- Ma este ott leszek, ha beszélni akar velem, a bárpultos tudni fogja hol találjon meg. Viszlát.
Kattanás, majd halk búgás a telefon túloldaláról. Hát ez is valami.
*
Ideje meglátogatnom John Korzon nevű védencemet is. Felhajtok a sztrádára, néhány perc után lekanyarodom a lehangoló, nyomornegyedhez közeledek.
Meglátok valami ismerőst, és a fékbe taposva szállok ki a kocsimból. Ez Devon! Mit keres itt? A munkahelye és a lakása is távol van innen!
Besétál egy sikátorba, és mire utolérném, már sehol sincs, mintha a föld nyelte volna el. Különös, lehet hogy tévedtem? Nem, a szemeim sosem hagytak még cserben.
*
A megbeszélt hely előtt leparkolok autómmal és körbepillantok. Szemüvegemen keresztül szemügyre veszem a romos, koszos utcát. A rozsdás vasajtó mögül kiszivárgó lüktető zenétől szinte mozogni látszik az ajtó maga is. Bekopogok, kinyílik rajta a kis ablak, egy jéghideg szempár mér végig. Igyekeztem a környezethez öltözni, fekete nadrágban és tapadós, fekete pólóban vagyok, csak a szemüvegem ront az összhatáson. Lassan kinyílik résnyire a bejárat. Kinyúl egy kéz, beleteszek néhány bankjegyet.
Szabad az út.
Odabent olyan hangos a zene, hogy minden dobbanást a gyomromban érzek. Tömeg, táncoló párok mindenhol, a boxokban csókolózó, pettingelő vagy éppen szexelő párok. Zavartan fordítom el tekintetem róluk, de a fal mellett is ugyanezt látom. Mi ez? Ha nem lenne ez a sötétség és a zene, meg a többi táncoló, azt gondolnám, valami orgián vagyok. A levegőben alkohol, testszag és marihuána fanyarsága keveredik, szinte csavarja az orromat, hogy tüsszentsem el magam, de nem teszem. A bárpultot keresem szemeimmel, de helyette olyat látok meg, amire egyáltalán nem számítottam.
- Devon? – hördülök fel, a látványtól leragadnak a lábaim a koszos padlóra. Félmeztelenül, izzadtan és részegen, tunya mosollyal az arcán lépked felém, szőke haja nedvesen tapad arcába. Csábító látvány, és valamiért rám is hat, nemcsak az őt bámuló nőkre.
- De jó… te is bulizni jöttél? Akkor táncolunk – közli velem, és határozottan megragadja mellkasomon a fekete pólómat, húzni kezd maga után, amíg a táncoló tömeg közepébe nem érünk. Felém fordul, hozzám simul, és karjait a nyakamba dobva csípőkörzésekkel dörgölőzik hozzám a zene ütemére.
- Táncolj! – hallom, szája alig egy centire az enyémtől.
Hűha, ez... Döbbenten nyögök fel, amikor fenekembe markol kezeivel és mozgásra készteti csípőmet. Forróság kúszik lábaimba, ágyékomba, és gyomromba. Első döbbenetemen túltéve magam lepillantok összeérő ágyékunkra, majd felfogom végre: megkívántam őt. Erekcióm keményen árulkodik, zavaromban elhúzódnék tőle, de ahhoz le kellene fejtenem magamról a kezeit, márpedig ahhoz az enyémeket le kéne feszegetnem a derekáról, ahová tettem.
Fogalmam sincs miért táncolok vele, de megteszem, és egy idő után már piszkosul élvezem.
Halk morgással beleharap finoman a nyakamba, majd végignyalja. Megborzongva hunyom be szemeimet, derekára fonom egyik karomat és szorosabban préselem magamhoz.
Érzem hogy leveszi rólam a szemüvegemet, a zsebembe csúsztatja.
Beleharap a fülcimpámba.
- Nézz rám – kéri rekedten. Felemelem a fejem, lenézek rá, ő pedig néhány másodpercnyi elégedett vizslatás után hajamba markol és leránt magához egy csókra. Teketória nélkül dugom szájába a nyelvemet, éhesen és mohón viszonozza. Érzem hogy remeg a vágytól, s amikor meztelen hátán végigcsúsztatom tenyeremet, megborzongva nyög a csókba.
Tiszta hülye vagyok. Mit a fenét művelek?!
Izzadtságának fanyarságával keveredik kesernyés parfümje, szájának édes alkoholos íze és sóhajai elbódítanak.
Testünk egyszerre mozdul a zene ritmusára, érzem ujjait a pólóm alá kúszni, halkan felmordulok amikor mellkasomon végigsimít, majd megismerkedik hasfalomon a kockákkal. Érzem számon ahogy mosolyog, ezért ajkába harapok és keményen a fenekébe markolva rántom még közelebb magamhoz, már ha ez lehetséges. Nem zavartatja magát, egyik lábát derekamra teszi, lihegve tépem el a számat tőle, mélyen egymás szemébe nézünk. Szinte feketék a szemei, annyira tág a pupillája, gyanítom az enyém is sötét a vágytól.
Még soha nem csináltam másik férfival... Vajon milyen lenne vele? Nem hiszem, hogy jó ötlet volt idejönnöm, most hogyan másszak ki a pácból? Először is, az agyamat beborító gőzt kéne kiszellőztetnem, ugyanis még egy perc, és itt helyben magamévá teszem, bár fogalmam sincs hogyan kell. Másodszor pedig nem ártana ha eszembe jutna, hogy miért is jöttem ide...
- Ne gondolkozz! – mordul Devon, és felrántja mellkasomon a pólómat, nyelve mellbimbómra téved, majd finoman megharapja és nekem elgyengülnek a térdeim, hangos nyögéssel hunyom be szemeimet. Istenem... imádom amikor a mellbimbóimat harapdálják... ahhnn...
- Gyere... – hallom távolról, a lüktető morajláson túl az ő hangját, érzem hogy kezemet megfogja és húz valamerre.
Egy boxba rángat, lelök az ülésre, az ölembe mászik és ringatózva fonja karjait nyakam köré. Mohó csókjainak nem bírok és nem is akarok ellenállni. Teljesen megrészegültem, pedig nem ittam egy kortyot sem. Eltolom magamtól, tétován nézek körül, kezd tisztulni a tudatom. Mi a fene történik? Mintha hallaná gondolataimat, egy poharat tart a szám elé.
- Igyál.
Lehajtom a tömény, erős italt, megszédül a fejem, de máris ismét a száját falom, kezeim karcsú, izmos testén siklanak. Úristen, teljesen megőrültem!
Valahogy kiszabadul nadrágomból erekcióm, ujjai nedvesen siklanak rajta fel és le. Kábán hátravetett fejjel nyögök fel, behunyom szemeimet a gyönyörtől... szédülök... Valami lehetett az italban, mert teljesen elgyengültem, és minden olyan... homályos...
- Mi... mi volt az italban? – nyögöm rekedten.
- Csak egy kis ajándék, hogy ellazulj – válaszolja, és ahogy felnézek rá, látom hogy mosolyog. – Így legalább nem lépsz meg előlem, amíg meg nem kapom amire... vágyom.
Az utolsó szónál erősebben megszorítja erekciómat ujjaival, és én hangos nyögéssel feszülök meg alatta, az orgazmus előszele pedig forró vízként ömlik végig a testemen.
Mintha nem is én lennék, hajába markolva rántom le magamhoz, durván marok ajkaiba, keményen magam alá teperem a boksz ülésén. Édes bőrét harapom, csókolom a nyakán, mellkasán, kezeim formás combjába marnak, majd fenekébe, és becsúsznak nadrágjába. Megtorpanok, és tétován elernyedek rajta.
- Nah – nyögi rekedten. – Folytasd... nehogy megállj itt!
- Nem tudom... nem tudom hogyan kell...
- Mi van?
Mindent tompán hallok, nem bírok gondolkozni.
- Még sosem csináltam férfival... – dadogom nehezen forgó nyelvvel. Mielőtt minden elsötétülne, rekedtes nevetését hallom.
Puha sötétség...
|
| timcsiikee | 2010. 12. 07. 13:50:00 | #9667 |
Karakter: Devon Murray „dickens*”
Dickens:
Szép vonású arca meghökken, elvigyorodom, főleg amikor beszélni kezd, édes lehelete számat cirógatja.
- Miről beszélsz? Felfogtad te egyált... – nem hagyom, hogy befejezze mondatát, mert nem tudom tovább türtőztetni magam. Mohón siklom ajkaira, egy pillanatig ellenkezik csak, s a meglepett apró nyögést kihasználva csúszom nyelvemmel ajkai közé. Édes, nagyon is, és tetszésemet ki is nyilvánítom halkan felmorranva. Ujjaimat a sötét tincsekbe fúrom, magamba szívom illatát, tovább rabul ejtve ajkait, s szuszogva próbál szabadulni, de nem eresztem. Túl finom… Keze arcomra simul, egy pillanatra elakadok, de vigyorogva folytatom tovább… Óh… én kedvenc nevelőtisztem csak nem élvezi? Oh, mily’ csodás teazsúr…
Hirtelen vesz mély levegőt, amikor végre elhajolok tőle, vigyorom kiszélesedik, és végig kipirult arcát figyelem élveteg arckifejezéssel, és megnyomom az apró gombocskát. Ez fincsi volt, és remélem, tudod, kedves Snooow, hogy ennyi nekem nem elég. Kezét szájára tapasztva nyomja rá erősen, mintha ezzel eltüntethetné a dolgot, de lehetetlen. Remélem hosszú percekig még élvezni fogod számat is fogaimat ajkaidon.
- Soha többé ne próbálkozz ezzel – morran rám zavarodottan, de csak körbenyalom ajkaim, mutató ujjamat számba akasztom, és élvetegen figyelem. – Jobb ha megyek – nanananana… na… ilyet nem játszunk.
- Várj! – rögtön utána kapok, és megragadom ingének ujját, majd visszafelé húzom finoman. - Kérlek egyél velem. Nem akartalak elüldözni, ne haragudj. – remélem ezt is beeszi mint a többi szöveget. Addig biztosan nem nyugszom, míg véghez nem viszem azt amit elterveztem. Egyszer még meg fog dönteni, az tuti. Mindenképp elérem.
Lassan de végre visszaül, én is nyugodtabb arckifejezést öltök magamra, és továbbra is arcát figyelem.
- Jól van, de csak akkor, ha megígéred, hogy nem próbálkozol ilyennel többet. – kezemet szívemre teszem, az asztal alatt pedig ujjaimat keresztbe fonom.
- Éhen halok, együnk már – terelem a témát, majd lassan enni kezdünk, de még vágyakozva vetek pár pillantást az ÉN sörömre, amit elcsaklizott. Na, mindegy. Nem baj, a napokban bőven, kamatostul bepótolom én még ezt.
Gyorsan megeszem a kaját, majd sunyi tekintettel fordulok felé.
- Szóval David, van kedved este bulizni? Ismerek egy jó helyet...
- Mr. Snow? – valami ismerős vakarcs hangja szakít félbe, s mikor felpillantok, azonnal fel is ismerem a kicsikét. Hohóó… micsoda véletlen. Bár számomra ez egyáltalán nem kedvező… Remélem Ő is jól az eszébe véste ezt…
Fél füllel hallgatom fecserészésüket, sunyin lopok egy fél kortyot a sörikémből, majd tovább piszkálom villával a maradékokat. Egy pillanatra megáll a beszédben, komoran pillantok rá, és ahogy megpróbálja álnevem kiejteni, szinte gyilkolok tekintetemmel és belé is reked a szó… Idióta kölyök, most biztosan megdöglesz!
Elspurizik a nyuszika, de nem hagyom magam, egy pillanat alatt tűnök el a hátsó rejtekajtóban, míg kedvenckém nem figyel. Jobban ismerem a helyet, mint te, picinyem.
Épp meglátom, amint a másik folyosóról fordul be, és az öltöző felé rohanna riadtan, de nem hagyom. Egyik kezemmel zsebembe nyúlok, másikkal felé nyúlok, és pont arca előtt, tenyerem nagyot csattan a falon, azonnal a falhoz lököm hátát és szembe fordítom magammal. Lába közé lépek, hogy gátoljam menekülésének terét. Jól ismerem már a cicuskát.
- No lám, no lám… A kicsi Emilio… úgy látszik még nem tanultad meg befogni a szád – dörmögöm halkan, zsebemből előcsúsztatom az apró bicskát, amiből könnyen ugrik ki a penge – pedig azt hihetné az ördög fia, hogy megjegyezted, egy ilyen élet után. Ott meggyógyultál már? – pillantok le egy pillanatra ágyéka, azaz hátsója felé, majd vigyorogva nyalom meg a fényes penge oldalát, végig rabul ejtem tekintetét, ami a rémülettől remeg meg.
- Sa-sajnálom, én…
- Ha szeretnéd, felelevenítem az emlékeidet – felé irányítom a kést, hegyével feljebb terelem arcát, nyaka teljesen ívbe feszül, reszket, szemei ködössé válnak… Imádom a félelem illatát.
- Kérlek ne… - összezárt szemekkel remeg meg, de csak vigyorgok tovább.
Elemelem nyakától a bicskát, lassan, felsóhajtva ereszti le fejét, én pedig elkomorulok, a kis pengét tovább ingatva előtte, pörgetve ujjaim között.
- Akkor ugye… tudod mi a dolgod? Tartod a szád, akkor is, ha később visszatér. Kitalálsz valami cuki mesét, és nem említed meg A nevem, és elfelejtesz. Vili? Mert bárhol megtalállak… És esküszöm, hogy kirojtozom a segged.
Jól hallhatóan nyel egyet a kicsike, halántékán végiggurul egy izzadtságcsepp. Jól tudja, hogy képes vagyok rá, hisz nem egyszer bizonyítottam már. Nem csak neki. – Értve vagyok?
- Igen – bólint rá remegő hanggal.
- Helyes – egy mosolyt csalok arcomra, egy pörgetéssel visszacsúsztatom a bicskát biztos helyére, majd megpaskolom a vállát. – És remélem, a desszertünket is kifizeted. – Reakcióját már nem várom meg, csak tovább sétálok, vissza azon a folyosón ahol ő szaladt keresztül, nem is figyelek a furcsa tekintetű alkalmazottakra, csak vigyorogva benyögöm, hogy eltévedtem a mosdók felé.
Kint két egyszerű süteményt kérek, ami krémes, de nem túl különleges, majd kiviszem magunknak, látom David épp felállt, és szembe fordul velem.
- Hol voltál? – kérdezi kicsit komoran, sőt inkább gyanakvón.
- Csak eltévedtem a mosdó felé, aztán rájöttem az ebéd nem teljes, nasi nélkül – elé teszem az egyiket – remélem, szereted – majd leülök, és magam elé dobom a másikat. – És… - felé fordulok, majd mutató ujjammal megnyomkodom homloka közepét – Nem áll jól, ha ráncolod a homlokod – kisebb vigyorral hajolok el a közeléből.
- Mi volt az az előbb? Emilioval? – franc… észrevette…
- Az meg ki? – kérdezem kíváncsi hangon, felé sandítva.
- A pincérfiú, aki itt volt mikor beszélgettünk.
- Ja, ő… nem tudom. Amikor elkezdtetek trécselni, unatkoztam, és elkezdtem keresni a slozit… - felkönyökölve támasztom meg fejemet, majd unottan szelve egyet a villával sandítok újra felé, úgy, hogy észrevegye – Vagy nem hiszel nekem? – csak némán a süteménye felé hajol. – Nem baj, nem kell válaszolni… - erre nincs jó válasz. Tudom ám, mit akar elérni. A bizalmamba férkőzni, és azzal biztosan nem érné el, ha folyamatosan vádaskodik, kérdezget és jól láthatóan nem bízik meg bennem. Persze, hogy utána rá fognám. Nagyon csavaros eszű, de nem is vártam mást az én kedvenc nevelőtisztemről. Agrh… nevelj meg…
~*~
A közös ebéd után volt olyan kedves, hogy hazavitt, de bárhogy jópofiztam, nem jött fel.
Pedig szívesen becsaltam volna a hálóba… Mmm… Úgyis csak idő kérdése, és elérem, amit akarok. Zsebre dugott kézzel battyogok fel az emeletre, előkapom a kulcsot, és megpörgetem ujjamon, már a küszöbön állva hallgatom a rezgést, és elvigyorodom.
Komótosan, lassan megyek be, levetem magam a kanapéra, elnyújtom testem kényelmesen, majd fülemhez veszem a készüléket.
- Na lökd a melót…
~*~
Egyszerű… sőt túl egyszerű az újrakezdéshez, de egyelőre be kell érnem ezzel. Nem messze a rakterülettől van egy városszéli bár, ahol ma este az egyik neves drogbáró fog hepajozni. Oh, már látom is a csini kurvájával. Bocsi szöszi, de ma átváltasz a vörösre.
Placcs…
Asszem ennyi volt mára, nem nagy kunszt. Utálom, hogy mindent elölről kell kezdeni, és piti munkákat adnak. Mintha azt hinnék, hogy egy ilyen kis kimaradás után mindent elfelejtenék. Bah…
Összepakolom magam, a fegyvert eltűntetem szokás szerint, és elégetem a felesleges ruhákat is. Az épület mosdójában letisztítom az arcom és kezem, bár nem hiszem hogy került rá bármi is, de biztosra megyek, mint mindig.
Ma este nem kell melóznom, ha David bejönne, akkor sem találna itt… A közös kis ebéd óta nem hallottam semmit felőle, ős szó mi szó… hiányzik a cuki pofi.
Zsebre vágott kezekkel battyogok ki a kapun, előkapok egy cigit, és tovább füstölögve bandulolok az éjszakában, fél szemmel a sikítozós jelenetet figyelem, ami körülbelül száz méterrel arrébb alakult ki, természetesen miattam.
Megejtek egy vigyorgó grimaszt, majd hátat fordítva lépek tovább.
Kifújom a füstöt, miközben ujjaim közé veszem a parázsló szálat, majd megnyalom szám sarkát. Csak azért hiányzik, mert megízleltem végre, és nem tudom elfelejteni. De legközelebb… legközelebb többet akarok.
Nincs kedvem hazamenni, így csak céltalanul bolyongok tovább a gettó közepén, komoran figyelem a graffitis falakat, a sötét sikátorokat, a randalírozó kölyköket.
Néha egy-egy elsuhanó autót, az egyik épp mögülem halad, majd megáll pár méterre. Kiszáll egy alak, és ahogy rá fókuszálok, azonnal felismerem a barna hajat és azt a kék tekintetet. Fenébe… miért pont most kellett megtalálnia? Ha közel jön, tuti megérzi azt a fémes porszagot… Franc.
Vetek oldalra egy pillantást, mintha nem venném észre, belátok a sikátorba, és elvigyorodom. Ideje előkotorni a rég nem használt parkour tudásomat.
Szemem sarkából figyelem, ahogy lép egyet, de hiába, én már bevetem magam a sikátorba, futásnak eredve, még hallom magam mögött kiáltását, de először nem figyelek hátra, megtámaszkodom a konténer oldalán és oldalra szökkenek egyet, feldobom magam a fal felé, lépek rajta párat, fel a fémrácsra, majd ellökve magam átugrom a kerítést egy lendületes szaltóval a végén.
Talpra érkezem akár egy macska, hátra nézek, és látom őt a sikátor másik végén, ahogy kikerekedett szemekkel mered előre, felém. Nem lehettem olyan közel, hogy biztos legyen abban, hogy én voltam az, de remélem, nem rám fog következtetni. Tovább futok pár lépést, majd a következő sikátort keresztül szelve csak sétálgatok tovább, és az utcát figyelve rájövök, hogy a régebbi kedvenc lebujom is itt van, azt hiszem ideje le visszalátogatni, hátha sok kedves ismerősnek hiányoztam már.
~*~
Oh igen… rég hiányzott ez már.
A pólóm, tököm tudja, hol van, de nem is érdekel. A fülledt erotika a fülemben visszhangzik, én pedig csak ringatózom a dörömbölő zenére, körülöttem csini csajok… Mi kellhet még? Mármint… amit most azonnal megkaphatnék.
A whisky már teljesen elkábított, jól érzem magam, és más is velem. Ennyi most elég. Egyszerre két bigét rántok magamhoz, akik buja mosollyal simogatnak végig, nem tudom, már hol vagyok, csak hogy kurva jó a buliiii. Igen… Farmerom a lábaimhoz tapad, gondolom ezért szabadítottak meg a felsőmtől is, de nem bánom legalább nincs melegem… Eléggé.
Kezembe nyomnak valami hideg üveget, amit gondolkodás nélkül döntök meg, és gyorsan kiiszom tartalmának felét, felsóhajtva. Ez jól esett…
Lecsapom az asztalra az üveget, majd lassan sétálnék vissza a táncparkettre, amikor valamit, azaz valakit újra meglátok.
A hatalmas vigyor úgy terül szét arcomon, hogy úgy érzem, mindjárt lepottyan a fejem fele, ahogy körbeér, meghúzott léptekkel indulok meg az illető felé aki zavart tekintettel keres nagyon valamit, de mikor meglát, meghökken. Milyen édes, mint mindig…
- De jó… te is bulizni jöttél? Akkor táncolunk – nem várok semmi szót, reakciót, vagy hangot, nyaka előtt megragadom ruháját és vonszolom magam után, be a tömeg közepére, fülemben dübörög a ritmus. Eleresztem és egy pördüléssel fordulok felé, lábai közé simítva saját lábamat kezek el táncolni neki vigyorogva, egyre jobban hozzá simulva, ködös tekintettel. Ha még most sem veszel komolyan, esküszöm itt helyben megdöntelek.
Egyik kezem vállára simítom, felemelve kissé fejem, hajolok hozzá közelebb, ajkai előtt pár centivel állok meg.
- Táncolj!
|
| Levi-sama | 2010. 12. 03. 22:33:05 | #9622 |
Karakter: David Snow
Leparkolok az aktában szereplő cím alapján megtalált épület előtt. Egyszerű, kissé elhanyagolt épület, egy nem túl jó környéken. Az autómat nem féltem, a rendőri jelzés a szélvédő sarkában eléggé egyértelmű, hogy ne akarják széthordani a huligánok. Napszemüvegem a műszerfalra teszem, és homlokomat ráncolva szállok ki, alaposan felmérve a környéket. Gyanús alakok mászkálnak még fényes nappal is. Az a sötétbőrű kopasz fickó biztos kemény bűnöző. Talán már láttam is a képét valamelyik rendőrségi aktában. Lemondóan felsóhajtva indulok a kapu felé. Nevelőtiszt vagyok, nem az én dolgom kinyomozni ki ő, és hogy valóban bűnöző-e.
Könnyedén felsietek a lépcsőn, nemhiába sportolok keményen, meg sem érzem ezt a pár emeletet. Fekete farmerem zsebébe süllyesztem a cetlit amire Devon címét firkáltam, és végigmérem magam. Begombolom az ingem felső gombját is, majd némán lehordom magam. Mi a fenéért tartanék attól, hogy... rendőr vagyok, meg tudom magam védeni, és egyébként sem jelent veszélyt számomra ez a kölyök, aki...
...aki ott áll az ajtóban, sötétzöld, kigombolt ingében és farmerjában. Haja borzosan és divatosan öleli körbe csinos arcát, amelyen a buja mosoly csak kiegészítője annak a pillantásnak, amitől még egy hideg kőszobor is elvörösödve bújna egy fatörzs mögé.
Mielőtt hasra esek egy lépcsőfokban, inkább lefelé fordítom tekintetem.
- Szia.
- Neked is.
- Akkor… bejössz, vagy bejössz?
Ez a pimasz mosoly... Látom továbbra is próbálja áttörni a korlátait, még velem szemben is. Megnyugtató mosollyal rázom meg a fejem. Hiába minden, ezek a kis próbálkozások lepattannak vastag páncélomról, kölyök.
- Ha kész vagy, mehetünk is.
Odalent a kocsiban rendesen beköti magát, ezért kap egy piros pontot.
- Na és hova megyünk?
- Van ötleted? Őszintén szólva nem készültem, sok munkám volt.
Arról persze hallgatok, hogy most is lenne bőven tennivalóm, de eszembe jutott, mennyire szüksége van rám, így elhalasztottam a papírmunkát.
- Miért nem megyünk fel hozzád?
Már megint kezdi. Elfojtok egy bosszús fintort, és kifejezéstelen arccal indítom be a motort. Hozzám? Soha nem viszek haza senkit, főleg nem egy gondozottat. Szigorúan tiltja a szabályzat, és én is tudom jól, hogy ez a mi érdekünk, a nevelőtisztek biztonsága elsőbbséget élvez.
- Kizárólag étteremben gondolkodj – válaszolom hűvösen.
Mond egyet, ami jól hangzik. Odaviszem.
Hát mi tagadás, egész normális hely. Rosszabbra számítottam. Itt még nyugodtan is lehet beszélgetni, a boxok magas fala miatt a vendégek elszigetelten étkezhetnek és beszélgethetnek.
Devon kiválaszt egy helyet, leülünk és rendelünk is a hozzánk siető középkorú pincérnőtől. A boksz kényelmes, az ülés egybefüggő és körbefutja az asztalt U alakban. Devon beveti magát a sarokba.
Tiszta az asztal. Piros pont.
Az előtte álló hosszú pohárra pillantok kólám felett. Ez sör.
- Remélem alkoholmentes – emelem fel egyik szemöldököm kérdően.
- Dehogy az. Ne máár… - nyafogja, amikor elveszem tőle, és megkapja helyette a kólámat.
- Csak azért nézem ezt el neked, mert ennek alacsony az alkoholtartalma.
Aranyos ilyen dühösen, épp ezért inkább elszakítom róla szemeimet, és körülpillantok. Érdekes, pont úgy rendezték el a boxokat, hogy csak a velünk párhuzamosba láthassunk be, de ott nem ül senki.
Megrezzenek amikor megérzem a kezét combomon, vészes közelségben ágyékomhoz. Döbbenten fordulok vissza felé, szemem tovább kerekedik amikor finoman belemarkol a herezacskómba.
Lángoló arccal ragadom meg csuklóját, és durván ellököm.
- Mit művelsz? – dörrenek rá, de lehalkított hanggal. Nem akarom hogy közönségünk legyen. - Devon… megmondtam már, hogy nem leszek a játékszered.
- És én lehetek a tiéd? – kérdezi hirtelen, arca közvetlen közel van már, leheletét érzem számon. Mosolyog, én pedig hátrahőkölök, de mögöttem a boksz fala van, puha műbőr párna, nincs tovább.
- Miről beszélsz? Felfogtad te egyált...
Szája puha és forró, érzem rajta a kóla édesen kesernyés ízét. Döbbenten dermedek le, még akkor sem térek észhez, amikor nyelve számba hatol. Nagyon jól csókol... még soha nem éreztem ennyire...
Vá-várjunk csak... ez... ez nem helyes...
Hajamba túr, nyelvem megmozdul és mielőtt bármit is tehetnék, átveszi testem az irányítást. Szuszogva csókolom vissza, édes forróságában elmerül nyelvem, ágyékom felizzik, szívem hevesen zakatol mellkasomban.
Abban a pillanatban józanodok ki, amikor kezeimmel akaratlanul megérintem arcát, hogy elmélyítsem a csókot még jobban.
Akár ha víz alól merülnék fel, úgy tépem el magam tőle, és veszek mély levegőt. Lángol az egész testem, de leginkább arcom.
Meg... megcsókoltam! Úristen!
Számra szorítom kezemet, mély levegőket véve nyugszom le. Először a düh önt el, amiért hagytam hogy behúzzon a csőbe, majd az önvád. Nem volt elég akaraterőm, megérezte a gyengeségemet, és természetesen ki is használta ellenem. Hiszen ő ilyen.
- Soha többé ne próbálkozz ezzel – fordulok felé, rekedt hanggal, komor tekintettel. Vigyorogva nyalja meg a száját, majd egyik ujját szájába veszi és forrón néz rám. Nem válaszol, és mielőtt felpattanhatnék, jön a pincérnő és leteszi elénk az ételt. – Jobb ha megyek.
- Várj! – belekapaszkodik ingem ujjába, és azonnal megváltozik az arckifejezése. – Kérlek egyél velem. Nem akartalak elüldözni, ne haragudj.
Gyanakodva nézek rá, de visszaereszkedek az ülésre. Nem tudom mit gondoljak róla. Kiválóan színészkedik, vagy egyszerűen maga sem tudja mit is akar igazán... Gőzöm sincs. Most úgy néz rám, mintha én lennék az egyetlen a világon, akire számíthat, sebezhetőnek tűnik. Még mindig vörös az arcom, nem tudok hosszan a mélykék szemeibe nézni. Olyan közelről már láttam, hogy a szemei valójában nem is barnák, hanem sötétkékek... Megrázom a fejem hogy eltereljem gondolataimat, majd duzzadó nadrágomra pillantok. Kellemetlen, és nyilván ő is látja. Megköszörülöm torkomat.
- Jól van, de csak akkor, ha megígéred, hogy nem próbálkozol ilyennel többet.
Vigyorogva szorítja szívére a kezét, ismét azzal a kisfiús, szemtelen mosollyal.
- Éhen halok, együnk már – nyafogja.
Csendben eszünk, vagyis én eszek, ő pedig befalja az ételt. Eltűnik a steak, majd hátradől és felsóhajt.
- Szóval David, van kedved este bulizni? Ismerek egy jó helyet...
- Mr. Snow? – tör be hirtelen egy férfihang a beszélgetésbe, és meglepetten fordulok oldalra. Egy fiatal férfi áll az asztal mellett, az étterem egyenruhájában. Csodálkozva nézem, ahogy őszinte örömmel mosolyog le rám. – Emlékszik rám? Emilio vagyok!
Olajbarna bőr, sötét haj és szem... hm... három vagy négy éve volt egy nagyon problémás fiatalkorú bűnözőm, nagyon sokat vesződtem vele.
- Emilio? – derül fel az arcom, és felé nyújtom kezemet. Hevesen megrázza, ezerkarátos mosollyal.
- Mr. Snow! Olyan boldog vagyok, hogy összefutottunk! Mióta nem láttam már? Két éve? Hű de rég volt!
Ezekért a pillanatokért éri meg ebben a szakmában dolgozni.
- Hogy vagy Emilio? Jó megy a sorod?
- Igen, hála önnek! Most itt dolgozom, tiszta vagyok és még a zebrán is csak zöldben megyek át.
- Hát ennek szívből örülök.
Mosolyogva fordul Devon felé, de lehervad arcáról a mosoly.
- Dicke... – kezdi, de elharapja a mondatot és lesápad. – Izé... örültem, hogy láthattam, Mr. Snow... nézzen be néha hozzám, ha erre van dolga. Viszlát!
- Szia Emilio – válaszolom kissé meglepetten, és visszafordulok Devon felé. Nem értem. Mi volt ez a jelenet? Régi motoros vagyok, pontosan tudom, hogy ennek komoly jelentősége volt.
- Ez meg mi volt? – kérdezem az üres helyétől. – Devon?
Hova tűnt ilyen hirtelen?
|
|
