Név: Han Maya
Kategória: Yuri
Feltöltő: Andro
Kor: 21
Külső leírás: Hatalmas, égszínkék szemei azok, amelyek elsőre azonnal magukkal ragadják az embert, olyan tisztán és ártatlanul csillognak. Haja hosszú, csokoládébarna - bár eredetileg fekete volt, de befestette - és lágy hullámokban omlik alá a hátán. Arca gyönyörű, orra pisze, rózsaszín ajkai csókra csábítják az embert. Bőre puha, mint a hamvas barack, de sok gondot is fordít rá, hogy tökéletesen nézzen ki. Termete apró, alkata formás, pont ott domborodik, ahol kell. Kedveli a divatos, igazi csajos ruhákat, így szinte csak ilyenekben látni. Egyszerűen egy olyan megkapó látvány, aki mellett nem lehet csak úgy elsétálni, hogy észre sem veszed.
Jellem: Maya kedves, ártalmatlan személy, de közel sem olyan naiv, mint az ember hinné róla. Megvan a magához való esze, amit előszeretettel használ. Alapjáraton nagyon barátságos, de nem fél odamondani annak, aki esetleg megpróbálna nem tisztességes szándékkal közeledni hozzá. A látszat ellenére ki tudja ereszteni a hangját, bátor és önálló lány, aki egyedül is megállja a helyét a világban. Ezen kívül jószívű és segítőkész, könnyen köt barátságokat, hiszen jó a beszélőkéje és jó a humora is. Ő az a fajta, aki a jég hátán is megél, és minden helyzetben feltalálja magát.
Élettörténet: Középosztálybeli családban született Pekingben. Apja egy nagy cégnél dolgozik osztályvezetőként, így elég szép életet tud biztosítani a feleségének és egyetlen lányának. Maya anyja háztartásbeli, aki legfőbb feladatának a gyereknevelést és a háztartás vezetését érzi. Maya gyerekként is kedves és jószívű volt, az általános iskolában még szerény is. Ám a középiskolában már kinyílt a kis szája, ahol egyre hangosabb lett, de sosem kevert sok zűrt. Osztályelnök volt, akinek a szavára elég sokat adtak az osztálytársai. Mindig is érdekelte a divat, de nem akart otthon tanulni, inkább külföldre vágyott. Szülei végül hosszas huzavona után beadták a derekukat, hogy lányuk egy jónevű, new yorki divatiskolában tanuljon. Maya repdesett a boldogságtól, amikor megérkezett a papír, miszerint felvételt nyert az egyetemre. Az egyetemen hamar barátságokat kötött, hiszen ezzel sosem volt gondja. Első kapcsolata a középiskolában volt tizenöt évesen, ekkor jött rá, hogy őt a fiúk teljes mértékben hidegen hagyják. Azóta volt egy-két futó kapcsolata, de az igazit még nem találta meg. Az az álma, hogy egy nap elismert divattervező legyen.
Hobby: shoppingolás, zenehallgatás, bulizás
Foglalkozás: egyetemista
Extrák: ***Kiválóan beszél angolul, hiszen erre szüksége van***Sosem volt még három hónapnál hosszabb kapcsolata, de már nagyon vár az igazira***Szülei tudják, hogy a lányok érdeklik, és bár nem igazán tetszik nekik, de nagy nehezen elfogadták a dolgot***Imádja az édességet, a reggeli kávéja nélkül pedig teljességgel használhatatlan***Egy kis lakásban él egyedül***Ösztöndíjas, így nem kell dolgoznia sem iskola mellett***Az első kapcsolata egy fiúval volt, de az egész nem tartott két hétnél tovább***A szüzességét tizennyolc évesen vesztette el az akkori barátnőjével***Nagyon szereti az aranyos dolgokat***Szeretne egy macskát, de sajnos az albérletében nem tarthat állatot***
Képinfo: A kép nem saját alkotás, a karakterhez vettem kölcsön, nem tudom ki alkotta ()
Engedélyezve: |
2020. 08. 08.
|
Státusz: Aktív
|