Karakter: Sarah Kandwell Megjegyzés: (Nővérkémnek)
Ébredés
Száll az Álom lepkeszárnyon,
Tündérporos éjszakákon,
Pillám rebben, szívem dobban,
A rút valóság tova illan.
Csendben porlad, hamuvá ég,
Mint messzeringó huncut tájkép,
S a Múlt láncai is lehullnak,
A sötét mélybe mélyen buknak.
S az Álom puha karjai közt
Kacagva az ég felé török;
Majd mosolygós csillagok simogatnak
Meleg fényükkel lágyan cirógatnak.
De az Álom szertefoszlik
Akár a szivárványos szappanbuborék,
A valóság vállaimra omlik,
S folytatódik az örök harc, a lét.
Elégedetten tekintek végig legújabb versemen. Jobban sikerült, mint azt valaha is gondoltam.
A tengerparton vagyok éppen, mint ahogy az általában lenni szokott. Mivel apu itt dolgozik, ezért kiskoromban gyakran lehozott ide, sőt, talán az egész gyerekkoromat itt töltöttem, és ezért lassan a szívemhez nőtt ez a hely.
Ahogy a nap fénye csillogva megtörik a sötétkék vízen, s a hullámok tetejét megborzolja a lágy, nyári szellő…
Csodálatos…
Azonban a békés pillanatokat elrontják.
Megjelenik David, az egyik osztálytársam. A kedvenc hobbija, hogy engem szekál…
Kikapja a kezemből a füzetemet, én pedig mérgesen állok fel.
- Azonnal add vissza!- követelem dühösen, de csak pofátlan vigyorral meglengeti az orrom előtt.
- Ezt szeretnéd, te életképtelen kis senki? Akkor vedd el!- közli velem, majd átdobja a fejem felett az egyik haverjának.
Most mihez kezdjek? Nem tudom velük felvenni a versenyt… viszont az a füzet nagyon fontos nekem, az összes művem benne van… ha tönkre teszik, nem tudom, mihez fogok kezdeni.
- Hé adjátok vissza!- kérem újra, de a válasz megint ugyanaz.
- Vedd el, ha tudod.- ismétli meg, én pedig elkeseredetten pillantok rájuk.
Annyira kegyetlenek tudnak néha lenni…
- Adjátok vissza, az az enyém!- próbálom kikapni a kezéből, de a feje fölé emeli, így nem érem, felugrani pedig nem tudok érte…
Ám ekkor a semmiből megjelenik egy igazán különös férfi. David háta mögé lép és egyszerűen kikapja a kezéből a füzetemet.
Nahát… milyen magas… és milyen jóképű…
Hosszú, szőke hajába bele-bele kap láthatatlan ujjaival a játékos szellő… az arca egészen férfias, mégis lágy… a szemei vékony vágásúak és a pillantása szinte megigéz…
- Mégis ki vagy te és minek szólsz bele, hogy mit csinálunk?- kérdi David agresszívan az idegen férfitól.
Ajjaj… remélem, nem lesz ebből semmi baj… bár az erőfölény egyértelműen az idegennél van, mégis féltem…
- Tudjátok manapság nem így szoktak udvarolni egy hölgynek.- mondja hidegen, mire az összes fiú fülig pirul, én pedig csak felkuncogok az orrom alatt.
- Hogy képzeled?- szólal meg David felháborodottan.
- Akkor neked tetszik az itt jelenlévő hölgy?- kérdi a férfi felvont szemöldökkel, mire David csak tanácstalanul pislog, majd szedik a sátorfájukat.
- Köszönöm, hogy segített.- mondom hálásan, mire rám mosolyog. Nahát, így még jóképűbb…
- Nem került semmibe. Ez a tiéd.- nyújtja felém az elbitorolt füzetemet.
- Köszönöm.- mosolygok rá, majd elveszem. Nem is tudja, mennyire fontos ez nekem…
- Yokozawa Masamune vagyok.- mutatkozik be, én pedig megszeppenten pillantok rá. Egy külföldi? Észre sem vettem… annyira tisztán beszéli a nyelvet…
- Ön japán?- kérdem meglepetten, miközben végigpillantok rajta.
- Valahogy úgy, de kérlek tegezz, hiszen nem vagyok sokkal idősebb tőled.- mondja. Nahát, milyen kellemes hangja van…
- Rendben, és nagyon köszönöm. Az én nevem Sarah Kandwell.- mutatkozom be illedelmesen.
Kllemes beszélgetésbe elegyedünk. Igazán szimpatikus férfi… de az idő szalad, és én észre sem veszem, hogy már milyen késő is van.
Nemsokára felbukkan Sebastian, a bátyám is, és nem látszik túl boldognak..
Neee… már előre sejtem, hogy megint jelenetet fog rendezni.
Néha túlzásba viszi az aggódást… néha? Inkább mindig…
- Sarah jól vagy?- kérdi aggódva, miközben mellém lép és ellenségesen végigméri legújabb barátomat.
- Sebastian nyugi. Jól vagyok, csak beszélgettem egy kicsit.- mondom nyugtatólag.
- Gyere haza kell menni. Apu már aggódik miattad. Tudod mennyire aggodalmasak.- mondja. Persze hogy tudom, legalább annyira, mint te…
- Akkor én megyek is.- búcsúzik Masamune.
- Helyes.- vágja rá bátyám, mire dühös pillantást vetek rá. ennyire még ő sem lehet tapintatlan…
- Seb hogy beszélhetsz így Masamunéval?- kérdem tőle egy sötét pillantással, majd a férfi felé fordulok. – Ne haragudj Sebastianra, csak túlságosan aggódó.- kérek elnézést testvérem nevében is, aki csak szemforgatva áll mellettem. Na megállj csak, ezért még kapsz.
- Semmi gond. Érthető, hogy vigyáz rád.- mondja, de látom, ahogy váltanak egy ellenséges pillantást. – Akkor sziasztok.- köszön el, majd hátat fordít és elsétál. Mi is hazafelé vesszük az irányt.
- Seb, hogy lehettél ennyire tapintatlan? Az a férfi nagyon kedves volt velem. Megvédett, mikor Davidék elvették a füzetemet.- mondom neki dühösen, mire csak bocsánatkérően néz rám.
- De Sarah, mégiscsak egy idegen férfi! Nem bízhatsz benne!- mondja hajthatatlanul.
- Jajj, pont olyan keményfejű vagy, mint apa!- vágom hozzá, tisztára mintha csak klónozták volna. Csak Sebnek talán még mocskosabb a szája…
- Te pedig túl naiv!- vág vissza.
Komolyan, a végén még falra mászok tőle…
***
Másnap iskola után reménykedve megyek le ismét a partra. Csak remélni tudom, hogy Masamune ma is eljön… látni szeretném.
Sokáig sétálgatok egyedül, a kilátásban gyönyörködve. Ma kicsit hűvösebb van, ezért jóval kevesebben vannak itt. De ettől csak minden szebb lesz.
Mikor meglátom a távolban alakját, mosolyogva integetek neki.
Felé veszem az irányt, ő pedig kedves mosollyal megvár.
- Szép estét, Masamune.- mosolygok rá kedvesen, mire visszamosolyog.
Akaratlanul is elpirulok.
- Szép estét, Sarah.- köszön ő is.
- Még egyszer bocsánat a bátyám miatt. Csak tudod, ő amolyan javíthatatlan nagytestvér. Túlságosan is aggódik miattam.- nevetek fel zavartan, de csak megrázza a fejét.
- Ugyan, a testvéreknek az a dolga, hogy vigyázzanak egymásra.- mondja, én pedig bólintok. mennyire igaz. Megállunk, és együtt nézzük egy hosszú, néma percig a lenyugvó napot…
- De ő néha tényleg túlzásba viszi, ennyire azért nem kellene óvnia.- sóhajtok fel, miközben eltűröm a hajamat. - Ezzel alaposan megnehezíti a dolgomat...- mondom bosszúsan, mire csak felvonja a szemöldökét.
- Megnehezíti?- kérdi, én pedig bólintok.
- Tudod... az ismerőseim többsége tart Sebtől, és talán okuk is van rá... ezért a fiúk nem nagyon mernek közeledni felém.- mesélem lesütött szemekkel, elpirulva. Hogy ne kelljen rá néznem, leguggolok és egy ágacskával mintákat kezdek rajzolgatni a homokba. Kicsit zavarban vagyok, erről nem nagyon beszéltem még senkinek...
- Csak mert gyávák.- mondja magabiztosan, én pedig meglepetten pillantok fel rá. - De egy ilyen bájos hölgyért megérné a harc.- bókol halvány mosollyal, én pedig ismételten elpirulok. Milyen kedves ember... mindig tudja, mit kell mondani.
- Köszönöm... zavarba hozol...- kuncogok fel, és bár tényleg zavarban vagyok, egyre jobban tetszenek a szavai. Még soha, senki nem mondott nekem ilyesmit...
- Mennyi idős vagy?- kérdi hirtelen, kifürkészhetetlen tekintettel.
- 18. És te?- pillantok fel rá, ő sokkal idősebbnek tűnik.
- 25.- mondja, én pedig elgondolkodom. Szóval 25... az pontosan 7 év... kicsit nagy a korkülönbség, de... talán pont ez z, ami igzán vonz benne. Érett, felnőtt férfi, nem mint a korombeli hibbant srácok...
Vajon... vajon én tetszem neki...?
- Masamune... lenne kedved... szóval lenne kedved máskor is találkozni...?- kérdem paprikavörösen, még mindig a homokba rajzolgatva absztrakt formákat. Annyira zavarban vagyok... nem merek felnézni rá...
- Szívesen randiznék veled máskor is.- mondja mosolyogva, nekem pedig nagyot dobban a szívem...
Szélesen, szívből elmosolyodom.
- Nagyon örülök.- súgom, majd erőt veszek magamon és felállok. Tovább sétálunk a parton, kettesben...
A mai napom is nehezen telt. Egésznap az irodában gubbasztottam és az emberek bajait hallgattam. Nem értem, hogy miért nem lehet békén hagyni az emberiséget. Japánban nincs ennyi bűnözés, mint itt Amerikában.
Fáradtan sétálok a tenger parton, hogy kicsit kiszellőztessem a fejemet. Szép a naplemente. Megállok, és csak nézem egy ideig, amikor vita hangra leszek figyelmes.
- Hé adjátok vissza. – szól egy igazén szépséges hang. Odanézve egy hosszú fekete hajú lányt látok meg. Különleges arcvonása van, de annál érdekesebb és csábítóbb.
- Vedd el, ha tudod. – emelnek fel egy füzetet a srácok, amire csak nagyot sóhajtok. Miért kell a gyengébbel szórakozni.
- Adjátok vissza, azaz enyém. – próbálkozik, de nem nagyon ugrál, ahogy látom.
Közelebb sétálok, majd a fiúk háta mögé érve veszem el tőlük a füzetet, mire meglepődve néznek rám eleinte, majd mérgesen.
- Még is ki vagy te és minek szólsz bele, hogy mit csinálunk? – teszik fel a kérdést, amire csak ugyan olyan tekintettel nézek rájuk.
- Tudjátok manapság nem így szoktak udvarolni egy hölgynek. – jegyzem meg, amire teljesen elpirulnak.
- Hogy képzeled? – szólal meg a legvörösebb.
- Akkor neked tetszik ez itt jelenlévő hölgy? – nem mond semmit, csak a haverjára néz, és inkább elhúznak innen, aminek nagyon örülök.
- Köszönöm, hogy segített. – mondja csilingelő hangján, amivel mosolyt csal az arcomra. Nagyon ritka, hogy valaki meg tud mosolyogtatni.
- Nem került semmibe. Ez a tiéd. – nyújtom felé a füzetet, ami a fiúknál volt.
- Köszönöm. – veszi el, de a keze véletlenül az enyémhez ér. Milyen bársonyos érintése van. Szinte varázslatba ejtő.
- Yokozawa Masamune vagyok. – mutatkozok be, mire elkerekednek a szemei.
- Ön japán? – néz végig rajtam és szerintem ekkor esik le neki, hogy igen.
- Valahogy úgy, de kérlek tegezz, hiszen nem vagyok sokkal idősebb tőled. – kérem meg, amit illedelmesen megköszön. Megtudom én is a nevét, ami nagyon gyönyörű. Jót beszélgetünk a lemenő nap közben.
Egyszer viszont megjelenik egy férfi és aggódva néz Sarah-ra de rám meg ellenségesen.
- Sarah jól vagy? – áll a lány mellé és kihúzza magát.
- Sebastian nyugi. Jól vagyok, csak beszélgettem egy kicsit. – néz rám kedvesen.
- Gyere haza kell menni. Apu már aggódik miattad. Tudod mennyire aggodalmasak. – mondja, de a szemét nem veszi le rólam, ami kezd kicsit idegesíteni.
- Akkor én megyek is.
- Helyes. – vágja rá egyből, amire csak felhúzom a szemöldökömet.
- Seb hogy beszélhetsz így Masamune-val? – kérdezi megrovóan testvérét, majd felém néz. – Ne haragudj Sebastianra, csak túlságosan aggódó. – kezd el magyarázni.
- Semmi gond. Érthető, hogy vigyáz rád. – mondom, de farkas szemet nézek a fiúval. – Akkor sziasztok. – köszönök el tőlük, majd hátat fordítok és haza megyek. Nem tudom mikor fogom még látni ezt a lányt, de szeretném az egyszer biztos. Jó lenne beszélgetni vele, hiszen még soha senkivel nem beszélgettem ilyen felszabadultan az első csalódásom óta. Kíváncsi lennék, mik történhetnek a dolgokból, bár a munkám miatt nem tudom mennyire lenne eredményes a dolog, mert kevés szabad időm van… majd meglátjuk, mi lesz belőle vagy lesz-e….
Először meglepetten emeli rám a tekintetét, aztán elmosolyodik, és még halkan kuncog is…Most kinevet?
-Gwen…? – szólítom halkan. Megmagyarázhatná min nevetett…
-Hihetetlen. – nem értem…
-Mire gondolsz? – kérdezem kíváncsian míg mocorog mellettem. De nem baj, így egyre közelebb leszünk egymáshoz…
-Hogy tényleg eljöttél. – mosolyog, és én is kicsit lenyugszom - Igazság szerint… nem tudom igazán, mit szeretnék. – egyik térdét felhúzza, és arra támasztja fejét.
-Úgy érted velem? – csak bólint. Ez…hát most akkor koppantam…pedig én tényleg megpróbáltam…de próbálkozzunk még.
-És ha segítenék eldönteni? – mosolygok rá halványan.
-Hát… - látom ám, hogy mosolyogsz, ez jó jel… - talán akkor sikerülne eldöntenem. – helyes!
-Mit szólnál, ha… kezdenénk „elölről”… egy normális ismerkedés… vagy több. – egyre jobb kedvem van…
-Szóval… randizgatás? – öhm…
-Így is mondhatjuk. – bár utoljára még gimiben vittem egy lányt úgy randizni, hogy nem fektettem meg a végén…de próba szerencse…
-Miért? Mondhatjuk máképp is? – ne gonoszkodj, mert megharaplak… - De benne vagyok. – tényleg!? Ettől most olyan jó kedvem lett…hmm…lehet lesz egy komoly barátnőm?
Most úgy megcsókolnám…de miért csak gondolkodok ezen? Közelebb hajolok, hogy megcsókoljam, de ujját a számra téve tol el magától. Most mi van?
-Elölről… emlékszel? – ajj basszus…legalább ne mosolyognál ilyen kárörvendően… - Nem mondom azt, hogy kidoblak, de… most nem alhatsz velem. A kanapét megkaphatod. – kacsint rám, és még a nyelvét is kinyújtja kicsit…de csak mosolyogva rázom meg a fejemet.
-Nem, inkább hazamegyek. Nem bírnám a tudatot, hogy bent alszol. – fel is állok, bár nem lenne ellenemre, ha marasztalna…és mondjuk vele aludhatnék, vagy valami mást csinálnánk…
-Tényleg? Ezt vegyem bóknak? – kérdezi az ajtó felé haladva.
-Teljes mértékben. – mondom, és az ajtónál visszafordulok. Azt hiszem elfelejtettem valamit… - De azért… egy búcsú puszit kérhetek? – ezt nem utasíthatod vissza…tudom, hogy hiányoztam neked…
-Csukd be a szemed. – mondja, miután vágott egy elgondolkodott fejet. De csak az arcomra kapok egy puszit…hát nem erre gondoltam, de jó… - Remélem megfelelt. – és már tol is kifelé az ajtón.
-Talán holnapig kibírom. – kilépek, és intek neki.
Becsukódik az ajtó, és mosollyal az arcomon megy le a kocsihoz. Otthon mielőtt elaludnék, Gwen az utolsó gondolatom. Azt hiszem kicsit belezúgtam…csak pofára ne essek.
Másnap délután Gwent hallgatom a rádióban, és olyan jó fiú vagyok, hogy hat előtt ideértem. Kiszállok a kocsiból, és motorháztetőnek támaszkodva várom. Egy percet sem késik…és milyen jól néz ki…Már le is vett a lábamról. Ahogy elém ér, ölelem is át a derekát, hogy megcsókoljam, de úgy néz ki ebből nem lesz semmi…
-Nos… mi lesz a mai program szépfiú? – simít végig a karomon, közben mosolyogva néz a szemembe.
-Nem is tudom… - forgatom meg a szemeimet, aztán arcára adok egy puszit – ez még lemaradt. – mosolygok rá.
-Szóval? Hova megyünk? – kocsiba…
-Majd meglátod. – kinyitom neki az ajtót, és be is száll.
Irány Miami, azon belül a tengerpart. Megállok, és a csomagtartóból előveszek egy röplabdát. Még nem is került szóba…de hmm…került szóba bármi is a szexen kívül? Persze ez nem baj azoknál a csajoknál, akiket csak megdönteni akarok. De Gwen-nel ez most valahogy más. Tudjunk meg egymásról többet…
-Most megtanítalak röpizni. – mutatom neki a labdát.
-Megtanítasz? Miből gondolod, hogy nem tudok? – lép közelebb.
-Ha tudsz, annál egyszerűbb… - átlépem azt az egy lépés távolságot ami köztünk van és gyorsan lopok tőle egy puszit. Hiányoznak a csókjai, nem tehetek róla…
A pályára viszem, ahol már nincs senki. Csak kettesben vagyunk…sehol egy lélek. Ezt már szeretem. Dobom neki a labdát, hogy üsse vissza, erre elüti francba. Khm…tudsz játszani, mi? Nem labdázunk sokat…pedig én mindent bevetek, hogy megtanítsam. A hátához simulva mutatom neki a kezeit irányítva hogy kell szerválni, stb…De inkább a pancsolás mellett dönt. Sajnos nem úgy megyünk a tengerbe, mint legelőször…most van rajtunk ruha…
Az úszkálás közben sokszor lepem meg háthoz simulva és belecsókolok nyakába, vagy csak magamhoz ölelem, aztán eldobom a vízbe…úgy elvagyunk a vízben, mintha gyerekek lennénk. De nagyon jó vele lenni. Mikor megunjuk a vizet, kiülünk a partra, és beszélgetünk. Persze néha muszáj bepróbálkoznom nála egy csókkal vagy tapival, de mindig mosolyogva elutasít…
De jön a naplemente…közel ülünk egymás mellett, és nézzük. Egyszer csak azt veszem észre, hogy belém karol, és vállamra hajtja a fejét. Aranyos…tényleg az. De aztán az órájára néz, és megkér, hogy vigyem haza. De próbálom megfűzöm, hogy aludjon nálam. Semmi szex, csak aludni fogunk, nem is muszáj hozzámérnie sem az ágyban, és mikor felkelünk, elviszem haza, vagy dolgozni…vagy nem tudom, ahova kéri.
-Mert ezt te be is tudnád tartani… - áll fel mellőlem.
-Szerintem inkább attól félsz, hogy te nem bírnál magaddal. – vigyorgok rá felállva.
-Majd meglátjuk… - hmm? ez most…?
-Akkor nálam alszol?
-Igen… - ezaz! Széles vigyorra húzódik a szám, és magamhoz ölelem.
Otthon sajnos külön kell mennünk fürdeni, mert ugye „előröl” kezdünk mindent. Kijön egy törülközőben. Ohh, hát nincs alvós cucca…na látod, ez nem jelentett problémát a legutóbb, mert meztelenül feküdtünk egymás mellett. De hamar feltalálja magát. Kiveszi a szekrényemből az egyik pólómat…igen cica…pont jó lesz hálóingnek…
Egy boxert veszek magamra zuhanyzás után, és befekszem az ágyba. Kicsit fura így, hogy az ágy két végében vagyunk, és izgalmas is. Mint egy játék…ki törik meg előbb…
- Ez jobb program, mint amit terveztem… - dörmögi halkan bőrömre, s beleborzongok a puha csókba amit érzékeny bőrömre hint.
- Miért? Mit terveztél? – kérdem egy sóhajba fojtva, ezzel is elrejtve cseppnyi kis élvezetemet.
- Bulit nálam… a lakótársaim házibuliznak, és kíváncsiak lettek volna a barátnőmre. – egy pillanatra lefagyok a szó hallatán.
- A barátnődre? – kérdezek vissza hitetlenkedve.
- Hát minden nap találkozunk… szeretkezünk… nagyon hasonlít egy kapcsolatra… - magyarázza halkan, enyhén megfeszülnek izmaim.
- De…
- Mi de? – kérdez vissza… ez… ez nekem így elég… zavaros.
- Nem kalkuláltam bele az életembe egy kapcsolatot… főleg nem egy egyetemistával. – talán hülyén hangzik, de… bele sem gondoltam, hogy ez komoly is lehet. Vagy már az? Úristen… Azt hittem, hogy… már nem is tudom.
- Oké, én sem ezt terveztem, csak egy egyéjszakás kalandot, de az az igazság, hogy csak te jársz a fejemben… Honnan tudod, hogy egyetemre járok? – errhm…
- Az teljesen mindegy… - nincs kedvem magyarázkodni.
- Te kutattál utánam? – mereszt rám nagy szemeket.
- Nem, de látod!? Alig tudunk egymásról valamit…hogy nevezhetnénk a köztünk lévő dolgot kapcsolatnak? Nem szól másról, csak szexről… - teljesen kihűl a testem. Már cseppnyi nyoma sincs annak a forró vágynak amikor ideért.
- És? Mióta találkoztunk csak veled feküdtem le… - most erre büszkének kéne lennem? - Hol is hagytuk abba? – hajolna vissza, de morgolódva tolom el magamtól. Hülye ez?
- Elment a kedvem… - dünnyögöm bosszúsan.
- Most hova mész?
- Élvezd tovább a tavaszi szünetet… szia…
- Ne már Gwen… - nem rezzenek meg, nem fordulok meg, csak reszketeg, fázós lábakkal tapicskolok ki a homokból, és hazafelé veszem az irányt. A francba… miért? Pedig olyan jól indult. Nem hittem volna, hogy pont egy ilyen macsó kezd majd el komoly kapcsolatról beszélni.
Igaz… picit valamiért jó érzéssel töltött el, hogy azt mondta mással nem volt… de… múltkor, ha nem lettem volna ott a lakásuknál, akkor tuti, hogy azt a csajt húzza magára… hehh… az én hibám lenne, hogy ilyeneket gondol. Ki másé? Pedig nem is adtam egyértelmű jelét.
Mégis… hiányérzetem van.
~*~
Pete elég könnyen észrevette bennem a változást, bármennyire próbáltam leplezni. A pasik furák…
- Csak nem az a srác…
- Hagyjuk oké? – kérem szelíd mosollyal, mire csak biccent. Majd ha úgy gondolom elmesélem, habár hál istennek már nem szívózik ezzel adásban. Lehet, nagyobb az esze és szíve mint hinném? Hmm… De az biztos, hogy örülök neki, hogy megértő ha nem is beszélek neki a dologról.
Egyre többször kapok sms-t s akaratlanul is észreveszem, hogy ha Steve a küldő, a szívem hevesebben berdes, hirtelen forrósodik fel majd hűl ki testem pillanatok alatt, és kiráz a hideg ettől. Idegesít, de nem tudom kontrollálni. Talán… túl gyors és nyers voltam vele… De olyan váratlanul ért ez az egész. Nem hittem volna, hogy valóban barátnőjének tekint.
Valahol belül, nőként mégis örülök neki.
De… fiatalabb és egyetemista és bármennyire dögös és macsós, szenvedélyes és helyes, valamiért nem hagy nyugodni a gondolat. Nem tudom mit akarok.
Egyik este átjön Meg és kiöntök neki magamból mindent. Persze csak érzésekre gondolok. Szeretem amikor ilyenkor nyugodtabb és tényleg segíteni próbál, érzek tőle egy kis törődést. Viszont amit mond, az meglep, hisz pont tőle nem vártam volna.
- És…? Mi a baj ezzel? – kérdezi halkan mellettem ülve, mire csak meglepett szemekkel nézek rá. – Mi van?
- Hát… - félmosolyra húzom a szám és felé dőlök. – Nem hittem volna, hogy pont te fogod ezt mondani – válaszolom őszintén.
- Ugyan… attól, hogy nem tudok hosszú távon kapcsolatban lenni nem jelenti azt, hogy nem tartom ezt jónak – gesztikulálva, mosolyogva válaszol. – Figyelj. Ez egy nagyon jó pasi, ráadásul, amit mondtál, a szerint beléd van esve. Ez tök jó, főleg ha még normális is. Neked sem közömbös, akkor mi a baj?
- Nem tudom… nem igazán érzem azt, hogy ez… - nem… nem tudom befejezni a mondatot, hisz nem is tudok épeszű magyarázatot adni. Szeretném megismerni? Lehet. Kíváncsi vagyok. De ha csak arra kellenék neki akkor ne nevezzen barátnőnek, csak ágyasnak… akkor viszont.
- Igazából azt sem tudom, hogy ő mit érez. Lehet, hogy csak azért nevezett barátnőnek, hogy még párszor megfektethessen – fanyalogva mosolyodom el. Nem lenne újdonság.
- Akkor már csak az maradt, hogy beszéld meg vele – megdobban mellkasomban szívem. Beszélni? Valóban úgy lenne minden tiszta. De ha nem is tudom igazán mit szeretnék, akkor én mit mondhatnék? Csak úgy nem vonhatom kérdőre… Csak úgy nem kérdezhetek bele mindenbe.
Ajh, nem tudom.
Hirtelen kopogás tompa zaja üti meg fülünket, de nem túl hansog, lehet csak véletlen volt… sok a részeg idióta a környéken.
Viszont amikor már a csengő félreismerhetetlen csilingelése szakítja félbe gondolatmenetemet, akkor már tuti, hogy valaki be akar jutni. A meglepő ebben csak az, hogy nem délután, de még nem is reggel vagy koraest van. Éjszaka közepe felé sandít a mutató. Ki a fene lehet az? Lehet a részeg balfaszok már képesek a csengőt nyomogatni?
- Tudom ki vagy, mit akarsz? – hallom Meg unott mégis éles hangját.
- Gwen itthon van? Beszélni szeretnék vele. – hallásom kiélesedik a hangra, s egy pillanatra megrezzenek, teljesen magamba fordulva várom, hogy mi lesz.
Mit keres itt? Ilyenkor? Miért?
Pár pillanatnyi néma csend, majd cseppet megrezzenek amikor súly nehezedik mellettem a kanapén. Nem igazán merem még felé fordítani a tekintetem.
- Akkor én nem is zavarok tovább… - és Meg el is tűnik.
- Miért jöttél? – kérdem halkan, hogy elűzzem cseppnyi zavaromat. Nem is tudom milyen érzés kavarog bennem. Annyi megválaszolatlan üzenet és hívás után képes volt utánam jönni? és ha nem vagyok itthon? Gondolom megkockáztatta.
- Mert látni akartalak, és nem válaszoltál az sms-eimre, nem vetted fel a telefont… - szóval pont ez volt az oka. De miért keresett ennyire? És miért vagyok rá ennyire kíváncsi, ha nem válaszoltam neki semmire? Talán… pont ezt akartam elérni. Sőt… pontosan. Kíváncsi voltam, mit tesz. Nem adta fel. Belül melegség tölt el - Szeretnélek jobban megismerni. Nem csak a szex miatt akarok veled lenni… - szólal meg újra ő egy rövid, de annál feszültebb csend után, s cseppet meglepett mégis zavarodott tekintetemet emelem rá.
Ez… ez most tényleg? Pedig nem is kérdeztem semmit és úgy válaszolt, mintha már megtettem volna. Csak nem olvas a fejemben? Vagy… nem is tudom, minek higgyem ezt.
Elmosolyodom mondatán, bár magam sem tudom miért. Sőt még egy cseppet halk, zavart kuncogás is feltörik belőlem, de csak pár pillanatra.
Kíváncsian, lágyan szólít nevemen így felé fordítom tekintetemet, felhúzom lábaimat magam elé és bokámra fonom ujjaimat.
- Hihetetlen – mondom halkan, mosolyogva, s látom, ahogyan szépen ívelt szemöldöke felkúszik homlokára. Kicsit ettől zizinek érzem magam.
- Mire gondolsz? – csak most veszem észre, hogy szinte közvetlenül a közelembe ült, s apró mocorgásommal ezt a távolságot egyre csak csökkentem.
- Hogy tényleg eljöttél – felelem egy erőtlen mosollyal, s arcvonásai ellágyulnak. – Igazság szerint… nem tudom igazán, mit szeretnék. – felhúzom egyik térdem, körbeölelem és államat megtámasztom rajta, majd így fordulok vissza, felé.
- Úgy érted velem? – csak biccentek, de a szívembe mar valami, amikor látom, hogy szemében cseppnyi csalódottság jelenik meg. Ez… ez tényleg komoly.
- És ha segítenék eldönteni? – egy sármos de nem túl erőteljes mosolyt villant felém, ami én ajkaimra is egy mosolyfélét csal.
- Hát… - picit kiszélesedik mosolyom, és szemem sarkából sandítok fel rá – talán akkor sikerülne eldöntenem. – tetszik ez a lágy mosoly.
- Mit szólnál, ha… kezdenénk „elölről”… egy normális ismerkedés… vagy több – ahogy látom egyre magabiztosabb, erről árulkodik arcán a határozott feldobottság.
- Szóval… randizgatás? – hátamat teljesen a kanapé háttámlájának döntöm, és fejem oldalra dől, ahogy megtámasztom. Valamiért… kellemes izgalommal tölt el az egész.
- Így is mondhatjuk.
- Miért? Mondhatjuk máképp is? – vigyorodom el pimaszul. – De benne vagyok – biccentek finoman.
Szelíd mégis kaján vigyorral kerekedne fölém minden mozzanatából látom és érzem, hogy egy békítő kis csókért kunyizna, de mutatóujjamat szája közepére nyomom és úgy tolom el magamtól.
- Elölről… emlékszel? – huncut mosollyal, felcsillanó, pimasz szemekkel nézek rá, s lassan, finoman tolom vissza, hogy egyenesen üljön le mellém. Tetszik, hogy ennyire… hagyja magát csak azért hogy elérjen valamit. Cseppnyi büszkeséggel tölt el. – Nem mondom azt, hogy kidoblak, de… most nem alhatsz velem. A kanapét megkaphatod – kacsintok rá nyelvem hegyét kiöltve, mire egy mosollyal rázza meg fejét alig, tincsei is csak picit mozdulnak el homlokán.
- Nem, inkább hazamegyek. Nem bírnám a tudatot, hogy bent alszol – mosolyogva vonom fel egyik szemöldökömet, s ahogy feláll mellőlem, követem én is.
- Tényleg? Ezt vegyem bóknak? – elkezdem lassan „kitolni” az ajtó felé, ha már úgy sem marad. Most hogy félig lenyugodtak bennem a kedélyek, kezdek elálmosodni így éjszaka közepe felé közeledve.
- Teljes mértékben – búgja halkan, viszont az ajtó előtt velem szembe perdül, és lágyan simít végig csupasz vállamon. Pántos felső előnye. – de azért… egy búcsú puszit kérhetek? – hihetetlen ez a pasi.
Elgondolkodott fejet vágok, majd újabb kis mosollyal nézek fel vissza rá.
- Csukd be a szemed – eleget is tesz kérésemnek, az arcára nyomok egy puszik, miközben karja alatt átnyúlva a kilincsre fonom az ujjaimat és kinyitom az ajtót.
Mire kinyitja szemét, már mellkasára terített tenyeremmel tolom kifelé. – Remélem megfelelt- mondom halkan, kisebb, fáradt mosollyal.
- Talán holnapig kibírom – hátrál egy lépést, lezserül int.
- Holnap hatkor végzek – kissé kiszélesedett vigyorral mondom a „figyelmeztetést” avagy utalást felé s ő is egy élénkebb vigyorral kezd hátrálni. Visszaintek neki.
Bezáródik mögöttem az ajtó, hátamat a hidegnek tűnő fának döntöm, és kissé lejjebb csúszom. Egyik kezemet mellkasomra szorítom, és valamiért nem tudom levakarni arcomról a mosolyt. Nem is akarom.
El sem hiszem… ennyi idő után végre újra tudok reménykedni valami komolyabban.
~*~
- Már csak fél órát lehetek itt veletek kedves hallgatóim, de most is sok zenével búcsúzom el tőletek. – gyedül vagyok most a stúdióban, valamiért felszabadultabb is vagyok, de nem csak a tegnap este történt dolog teszi – Most kedveskednék nektek egy régebbi klasszikussal, ami egykoron kedves volt szívemnek, s úgy érzem ebben a pillanatban hangulatomat tükrözi. Én küldöm, nektek. – Bekapcsolom a zenét, kikapcsolom az adást és a nyakamba akasztom a fülhallgatót úgy, hogy közben a zenét tisztán hallgassam még. Imádom.
Az énekessel együtt tátogom a zenét kezemmel rendszertelenül gesztikulálok és csak akkor eszmélek fel, hogy teljesen belemerültem, mikor megrezzen a szék, felpattannak szemeim, és vigyorogva köszöntöm a velem szemben leülő Pete-et.
- Na mi van? Nem bírod ki azt a fél órát? – orrát pöccinteném meg, de hátra hajol így nem érem el. Ha nem baj.
- Örömmel látom, hogy jobb kedved van. – konstatálja kedves hangon, csak elkényelmesedem székemben.
- Fogjuk rá… inkább azt mondanám, hogy… nem szeretem sajnáltatni magam – felé kacsintok, majd füles vissza, beszélek a hallgatókkal és egy újabb számot kapcsolok be, ami vidámabb.
- Mesélsz? – vonja fel mosolyogva egyik szemöldökét és nehezen tudok ellenállni. Úgy sem mondok el mindent, mert tudom hogy néha pletykásabb mint a lányok… ezt így általában a pasikra értem.
- Semmi különös. Élem az életem, tele van izgalommal, szomorúsággal, mint bárkinek. Múltkor kissé bizonytalan voltam, most ugyan ez a személy okozza lelkesedésem – tömören ennyi amit később sem fejtek ki neki igazán a zeneszámok lejátszása alatt.
Végzek, elköszönök a hallgatóktól és átadom a terepet kollegámnak.
- Nézd! – mutatok egy ujjal ingére, és ahogy lehajol, megpöccintem orrát. Hehe… sikerült. Elköszönök tőle is és izgatott szívveréssel lépek ki az épület ajtaján. Azonnal felismerem a kocsit és a motorháztetőnek támaszkodó alakot. Olyan laza, mindjárt szétesik. Hehe…
Letipegek a lépcsőn. Egy fekete farmer sortot viselek, egy fehér, fekete szegélyű toppal. Csak egy kicsi táskám van, nem igazán hordok magammal sok cuccot kajálni meg idebent szoktam, vagy otthon.
Elé érek, szinte azonnal derekamra simítja egyik kezét, de nem kap egyelőre puszit se szájra se sehova. Majd… talán később.
- Nos… mi lesz a mai program szépfiú? – buja mosollyal, felkarját megsimítva pillogok fel rá kíváncsian.
Randi… vicces, hogy úgy érzem körülbelül ezer éve nem voltam igazi randin eddig nem is foglalkoztatott és most valamiért mégis kíváncsisággal tölt el. Tetszik ez az érzés.
„Élvezd a zenét, majd találd ki, hogy hova is gyere este. Gwen”
Na ezzel most mit kezdjek? Honnan tudjam, hogy hova…várjunk csak…ez a zene. Erre táncoltunk, mikor először találkoztunk. Vajon szándékosan tette be ezt? Szóval tengerpart…
Este miután elkészülök, a tengerpartra megyek, hogy megkeressem. De ahol a buliztunk, ott nincs. Akkor most…? Elindulok a tengerpart egy csendesebb helye felé, de még mindig nem látom. Vagy mégis? Ő az ott? Mikor közelebb megyek látom, hogy igen. Jó volt a megérzésem, hogy erre kell jönnöm, bár közelebb is várhatott volna…de nem haragszom rá…főleg mert olyan gyönyörű, ahogy azon a sziklán üldögél.
-Hát ide találtál? – kérdezi, mikor hátulról átölelem.
-Nem volt nehéz… bár sétáltam egy ideig… - átkarolja nyakamat és karjaimba dől.
-Ügyes vagy. – kapok egy puszit az államra…máshova nem kapok? Akkor majd én adok…
-Miért pont a part? – kérdezem, közben nyakát csókolgatom.
-Csak egy régi vágyam szeretném kipróbálni. – finoman csókolom meg.
-Ami? – kérdezem kíváncsian, mire csak kuncogva lehunyja szemeit.
-Tengerpart, fülledt erotika, szeretkezni a partra csapó hullámok között… - miközben elmondja, hasától felfelé kalandoznak kezeim.
-Hmm… jól hangzik. – mondom elvigyorodva. Felém fordul szexi mosolyával…kezdek nagyon beindulni…
-Akkor segíts megvalósítani. – hajamba túrva csókol meg szenvedélyesen.
-Ez jobb program mint amit terveztem… - mondom a nyakát csókolva.
-Miért? Mit terveztél? – kérdezi sóhajtozva.
-Bulit nálam… - volt póló, nincs póló – a lakótársaim házibuliznak, és kíváncsiak lettek volna a barátnőmre. – itt lefagy – Valami baj van? - megcsókolnám, de nem viszonozza a csókot.
-A barátnődre? – mi a baj ezzel?
-Hát minden nap találkozunk…szeretkezünk…nagyon hasonlít egy kapcsolatra… - vagy nem?
-De…
-Mi de? – nem értelek…
-Nem kalkuláltam bele az életembe egy kapcsolatot…főleg nem egy egyetemistával. – mi?
-Oké, én sem ezt terveztem, csak egy egyéjszakás kalandot, de az az igazság, hogy csak te jársz a fejemben…Honnan tudod, hogy egyetemre járok? – ezt nem említettem neki…szándékosan.
-Az teljesen mindegy… - mi?
-Te kutattál utánam? – de miért?
-Nem, de látod!? Alig tudunk egymásról valamit…hogy nevezhetnénk a köztünk lévő dolgot kapcsolatnak? Nem szól másról, csak szexről… - ne morogj már…
-És? Mióta találkoztunk csak veled feküdtem le… - most is folytathatnánk amit elkezdtünk…közelebb húzom, és nyakába csókolok – Hol is hagytuk abba? – de eltol magától.
-Elment a kedvem… - mi?
-Most hova mész? - szólok utána.
-Élvezd tovább a tavaszi szünetet…szia… - megy tovább.
-Ne már Gwen… - nem hatja meg az üvöltözésem.
Sóhajtva felveszem a pólómat és elindulok haza. Csomó részeg tyúk, és a lakótársaim sem éppen józanok…Nincs kedvem ehhez az egészhez. Bevonulok a szobámba és magamra zárom az ajtót.
Napok múlva sem jelentkezik. Teljesen le vagyok punnyadva…hallgatom az adásait, küldök sms-t a műsorba, de egyiket sem olvassa be. Ennyire nem akar hallani sem rólam? Az ő telefonjára is hiába küldök sms-t. Nem válaszol, ha hívom nem veszi fel…
-Steve jöttek hozzád… - mondja egyik lakótársam fülig érő vigyorral. Rosszat sejtek. Kimegyek, és két bomba nő vár rám. Nem ismerem őket.
-Ismernem kellene titeket? – nem rémlik…
-A mai este után elfelejted a csajt… - mondja Jake.
-Hagyjál már Jake…nekem nem kellenek más lányok, oké!? Bocs, nem a ti hibátok… - fogom magamat, és elmegyek.
Kocsiba ülök, de nem tudom hova menjek…elindulok, majd kilyukadok valahol…
És hol lyukadok ki? Gwen háza előtt…elég késő van már…dühös lenne rám, ha becsöngetnék? Nem érdekel!
Kopogok, de nem jön senki. Csengetek, és ajtót nyit az a csaj, akit csak futólag láttam, csak akkor ő állt az ajtó ezen felén.
-Szia, Steve…
-Tudom ki vagy, mit akarsz? – milyen vendégszerető fogadtatás…
-Gwen itthon van? Beszélni szeretnék vele. – hezitál, majd szélesebbre tárja az ajtót, hogy menjek be.
Gwen a nappaliban ül a kanapén…odamegyek mellé, és leülök.
-Akkor én nem is zavarok tovább… - mondja a barátnője, és elmegy, de még mutogatja Gwennek, hogy hívja fel…
-Miért jöttél? – szegezi nekem a kérdést.
-Mert látni akartalak, és nem válaszoltál az sms-eimre, nem vetted fel a telefont… - csend… - Szeretnélek jobban megismerni. Nem csak a szex miatt akarok veled lenni…
Felfelé nézve látom meg-megfeszülő izmait, kockás hasára vetülő halvány fényeket, fel-le járól mellkasát. Mh… nem, azt hiszem nem akarom ilyen gyorsan befejezni. Mikor teljesen megfeszül teste, arca torzul abbahagyom. Nem drágám, még nem mehetsz el. Hehe…
Felállok az ágyról, lesimítom magamról a bugyit, és visszaülök csípőjére, mezítelenül csúszkálva vágyán. Elégedetlenül morgó szájára adok egy mosolygó csókot, majd nyakához hajolok, és ahogy türelmetlenül lök meg, beleharapok a puha mégis feszes bőrbe. Tetszik ez a játék.
De nem húzom tovább az agyát, hisz én sem bírom sokáig, teljesen beleülök ölébe, jólesően felsóhajtva. Persze csak kényelmes tempóban ringatózok, én nem vesztem el olyan könnyen a fejem… Még.
Anyag reccsen, a következő pillanatban pedig egy fullasztó csókban találom magam, előre hajolva.
Kissé lehűl tenyere hátamon simít végig, megborzongok, majd ahogy erősen fenekembe markol, máris érzem, erőteljes csípőjét fel-fellökődni, ajkai közé nyögöm gyönyörömet. Elgyengülnek karjaim, így egy pillanat alatt penderít hátamra, felém kerekedik, teljesen átveszi az irányítást, amit nem bánok. Tied a pálya nagyfiú. Pontosan tudja, mit hogyan kell, nem csak lent, de szex közbeni kényeztetés terén is. Mintha csak egy térképen járna. Alsó ajkamba harapja fojtom vissza nyögéseimet, ahogy rutinosan kényeztet, hála neki nem kell sok, és lélegzet visszafojtva, aztán sikoltva élvezek el, halk sóhajjal ő is követ. Mellém fekszik, ugyan úgy zihál, ahogy én.
- Hihetetlen vagy… - mormogja két lihegés között. Tudom szivi, tudom… Nemválaszolok, csak mosolyogva bújok forró testéhez, és máris alszom.
~*~
Laposakat pislogva ébredek, vetek egy sunyi pillantást az órára. Hahh… bár csak ne kéne a csajosommal találkozni, szívesebben durmolnék még itt mellette. Megejtek egy gyors zuhanyt, felkapom a már öv nélküli köntösöm, majd visszafekszem mellé.
- Steve – súgom halkan felfelé emelve fejem, puszit hintve fülére. Semmi reakció. Sokáig szólongatom még, mutató ujjam izmain játszik, de 10 perc után semmi, csak egy kis fintor… Bahh…
- Steve… A francba már – ülök fel bosszúsan.
- De morcos valaki – dörmögi álmos hangon, de legalább felkelt végre. Ő is felül, begyógyult szemekkel ránt magához egy csókra. Hogy lehet valaki még ilyenkor is dögös? - egyszerűbb lett volna egy csókkal felkelteni. – Mint a hercegnőt a mesében? Na jó, fordítsunk a helyzeten, s megcsókolom, a szőkének csak jóindulattal nevezhető herceget.
Persze sejtettem, hogy ez lesz a vége, vissza is dönt az ágyba, lesimítaná rólam a köntösöm, de persze lefogom. Nem… sajnos most nincs időm erre, bármennyire szeretném én is.
- Steve, fel kell kelnünk. Lassan indulnom kell dolgozni.
- Ennyit aludtunk? – de cuki értetlen fej.
- Nem… de találkoznom kell valakivel. – sóhajtom fáradtan.
- És… mit gondolsz, este… láthatlak? – puszikkal szakítja meg mondandóját, keze combomon simul, csal elmosolyodva élvezem. Hmm… Le kell fognom, mert a végén még beadom a derekam.
- Talán…majd meglátjuk. – vigyorogva veszem fogaim közé alsó ajkát finoman, majd egy puszival nyugtatom le… Már ha lehet.
Lezuhanyozik, majd elvisz a kávézómba, ahol Meg vár rám. Egy gyors puszit kap lovagom, de mielőtt kiszállhatnék, csuklóm után kap.
- Szóval, menjek érted, ha végeztél a rádióban? – valaki nagyon kanos… Hehe…
- Majd írok egy sms-t. – széles mosollyal válaszolok.
- Rendben, várni fogom. De időben küldd, hogy ide is érjek. – követeli komolyan, majd egy mohó csókra húz, mintha napközre akarná elraktározni. Pasik… De élvezem.
Meg persze mindenről ki akart faggatni, de mosolyogva tudtam hárítani. Ugyan úgy, mint most Pete-nél.
- Oh, Gwen, olyan sima az arcod, csak nem megint a titokzatos pasival voltál? – elvigyorodom rajta, de lassan már kínomban. Vajon miért érdekel ez ennyire mindenkit? Miért pont a rádióadásban kell ezt vitatni? Ezért utálom ha társam van a műsorvezetésnél.
- Majd ha te beszámolsz a prosztata gondjaidról, akkor én is mesélek – válaszolok önelégült vigyorral, és még azt is hallom, hogy a kinti stáb röhög.
Cseng a telefon, ami egy adásba telefonálót jelent, Pete gyorsan be is kapcsolja.
- Sziasztok, Steve vagyok. Szeretnék egy számot kérni egy gyönyörű lánynak, akit pár napja ismertem meg. – ez a hang… és Steve… Ezt nem hiszem el. Teljesen elfehéredve hallgatom, Pete nagyon lelkes.
- Honnan telefonálsz Steve?
- Miamiból – tuti, hogy ő az… Le kell nyugtatnom magam, mert ha továbbra is ilyen fapofájú leszek, és fal fehér, elárulom magam.
- Rendben, és milyen számot adjunk le?
- Azt Gwenre bízom. – tuti, hogy ő az. Gonosz öntelt disznó… na várj csak. Elmosolyodom, majd előkapom a telefonomat, közben pörög az agyam, hogy vajon melyik számot ajánljam… magamnak. Nem… nem jó. Nem úgy kell gondolkodnom, mintha nekem szólna, inkább… mintha egy idegen lenne. Közben mégis Stevehez szóljon. Megvan.
Egy egyszerű kis tuc-tuc valami, ami most úgyis Pete reszortja lenne, de ha már rám bízták, akkor tessék. Nyár, szerelem, strand, tenger… Tuti, hogy egyszerű feladvány.
- Köszönöm a bizalmat Steve – kuncogok halkan a mikrofonba. Egyszerű dolga lesz, nem dolgoztatom meg nagyon. – Akkor a következő szám, szóljon a rejtélyes hölgynek – és már nyomom is be az adott zenét, közben elkezdek sms-t írni.
„Élvezd a zenét, majd találd ki, hogy hova is gyere este. Gwen”
Így…
- Mit vigyorogsz ennyire, míg pötyögsz? Csak nem Ő volt a titkos hódoló? – kiszélesedik vigyorom, jó kedvűen sokkal könnyebb álcázni magam.
- Szeretnéd mi? Úgy sem fogom elárulni. Se adásban, se adáson kívül. Ismerlek már Pete – csóválom meg fejem.
- Hm. Ennyire hírhedt lennék? – csak bólogatok, majd lassan visszaveszem a fejemre a fülest, folytatódjék a műsor.
~*~
Az utolsó egy órát elsunnyogom, Pete fedez, Meg pedig segít nekem lejutni a partra. Cserébe persze majd be kell számolnom, de ennyit már igazán megér.
Sötét van már, a szél erősen fúj, de szerencsére az idő van annyira jó, hogy egy muszlin topban és sortban nem fázom. Ujjaim közé veszem a sarus szandálomat, lábujjaim között bujkál a homok, imádom ezt az érzést. Vajon ide talál? Jó nagy a part, de egy kis keresést én is megérdemlek nemde?
Egy olyan részre sétálok, ahol jobban megreked a meleg levegő, rejtett, hisz éjszaka bárki erre sétálhat. Leülök egy sziklára, szembe fúj a szél, így hunyorítva nézem a háborgó tengert. Olyan szép így a sötétben, pláne a zúgás. Lehunyom szemem, és mélyet szívok a sós szellőből.
Hirtelen meleg karok ölelnek át hátulról, csak elmosolyodom, továbbra is csukott szemmel.
- Hát ide találtál? –dorombolom halkan, ahogy nyakamba csókol.
- Nem volt nehéz… bár sétáltam egy ideig… - dörmögöi vissza fülembe, lassan felemelem karjaimat, hogy átölelhessem nyakát, és hátra dőlhessek. Lassan nyitom fel szemem.
- Ügyes vagy – állára nyomok egy csókot, vigyorogva.
- Miért pont a part? – érdeklődik tovább csókolgatva, megborzongok, ahogy a forró ajkak és a hűs szellő felváltva éri bőrömet.
- Csak egy régi vágyam szeretném kipróbálni – végre elérem, hogy ajkaimra kapjak puszit, érdeklődve emeli fel szemöldökét.
- Ami? – kérdez rá, hisz megálltam a mesélésben. Halkan kuncogva hunyom le pilláimat egy hosszú pillanatra.
- Tengerpart, fülledt erotika, szeretkezni a partra csapó hullámok között… - búgom halkan a szavakat nyakára, nagy tenyerei hasamat és lassan, felfelé tévedve mellkasomat is simítják.
- Hmm… jól hangzik – halványan látom vigyorát, és kifejezetten tetszik.
Oldalra dőlök, hogy teljes testtel fordulhassak felé, buja mosollyal.
- Akkor segíts megvalósítani – finoman hajába túrok, és magamhoz húzom egy mélyebb csókra.
Kinyitom az ajtót, és látom, hogy valakivel nagyon beszélget. Nézzük meg közelebbről.
‐Mi a gond hölgyeim? – kérdezem Gwen mögött megtámaszkodva az ajtófélfának.
A kis hölgy kint sikkant egyet, aztán Gwen ki is penderíti, aztán háttal nekidől az ajtónak. Hmm…nem is tudtam, hogy ekkora hatással vagyok a nőkre. Ez tetszik…
‐Normális vagy? – förmed rám, de csak vigyorgok.
‐Te beszélsz cicám? Ott hagytál az ágyban álló taggal. – ami most már inkább lankadt.
‐Jól van. – közelebb jön, aztán ujjával kezdi simogatni számat. A köntös egyik válláról lejjebb csusszan…had rántsam le rólad… - De ezért büntetést kapsz. – vigyorog.
‐Alig várom… - mondom, miután megnyalom az ujját, amivel simogatta a számat.
Mellkasomnak támaszkodik, és lábujjhegyre áll, hogy megcsókoljam…na jó, megadom neki. Nem mintha meg tudtam volna állni, hogy ne csókoljam meg…A szoba felé terelget a csók alatt. Az ágyhoz érve rálök, aztán fölém mászik. Ráül farkamra és ringatózni kezd rajta. Így hamar bevetésre kész leszek…
Lehajol egy csókért. Kezeim valahogy a fejem fölé kerülnek, amit a köntös övével oda is kötöz. Felemelkedik tőlem mosolyogva, én meg kezdek egyre jobban begerjedni.
‐Oh… bondage? – kérdezem perverz vigyorral a képemen.
‐Rossz kandúr voltál. – leheli ajkaimra a szavakat, aztán újra felül és nagyon lassan kezdi levenni magáról a köntöst, közben még mindig ringatózik rajtam.
Vedd már le…a francba, megőrülök. Simán szét tudnám tépni az övet, de akkor oda lenne a játék…Végre lent van róla, de a fejemre dobja. Megrázom a fejemet, de nem jön le.
‐Ne már! – mondom halkan, mérgelődve, de csak kuncog rajtam.
Rám hasal, és már kezdek reménykedni, hogy leveszi rólam, de csak megigazítja, hogy kapjak levegőt, de ne lássak. Ez nem jó…
‐Ne bizony… - mondja ajkaimtól pár centire, és kapok is egy puszit.
Végigcsókolja testemet, ami most valahogy még nagyobb hatással van rám, hogy nem látom. Mikor veszi le rólam a boxeremet, felemelem a csípőmet, hogy megkönnyítsem a dolgát. Nyelvével cikázik merevedésemen, de abbahagyja. Csalódottan sóhajtok egyet…
Érzem, ahogy lejjebb kúszik rajtam, ráül a lábamra. Megfogja játékszerét, és két puha dolog közé teszi…na tippeljünk mik ezek…noná, hogy a formás „kis” mellei. Mrrr…ez tetszik…néha meg is nyalja farkamat. Csináld még egy kicsit és tuti elélvezek…Csak nyögdécselni és sóhajtozni tudok…ez állati. Az eddigi csajaim nem voltak ilyen bátrak…
Mikor már kapkodom a levegőt és már majdnem a csúcson vagyok, abbahagyja. Újabb csalódott sóhaj tör ki belőlem. Hogy lehet valaki ennyire gonosz!? Pár pillanat szünet után újra farkamra ül és ringatózni kezd…de most már nincs rajta semmi. Lehajol hozzám egy csókért, aztán nyakamat kezdi csókolni és harapdálni. Lökök egyet csípőmmel, jelezve, hogy kezdek egyre türelmetlenebb lenni, erre erősen megszívja a nyakamat. Fel is szisszenek kicsit, és végre magába fogadja álló cerkámat. Hangosan nyögök egyet, és azonnal mozgásba kezd.
Ajkamat vadul csókolja, miközben gyorsít a tempón. Mellkasomon támaszkodva lovagol. Kezdek nem bírni magammal és próbálom kiszabadítni a kezeimet, de nem megy, hogy kikötözzem…most szakítsam el!? Hát jó…reccsen az anyag és ki is szabadulnak a kezeim. Ledobom magamról a köntöst és lerántom magamhoz egy vad csókra.
Hátán simítok végig, aztán fenekébe markolva lököm mélyebbre magam. Nyögve roskad rám. Pár lökés után fordítok a felálláson. Magam alá gyűröm. Szenvedélyen csókol meg, aztán térek át nyakára, és haladok lejjebb. Melleinél megtorpanok és kellő figyelemben részesítem őket. Újra fölé mászom és egy lökéssel benne is termek. Gyors mozgásba kezdek, mert már nem bírom visszafogni magamat. Először magához ölel, aztán az ágy támlájába kapaszkodik. Szinte már felsikít a gyönyörtől, és pár lökés után én is elélvezek. Fölötte támaszkodva csóklom meg, közben kihúzódom belőle.
‐Hihetetlen vagy… - mondom zihálva mellé fekve.
Válasz nem jön, csak hozzám bújik, és én csak ennyire emlékszem, mert szinte azonnal el is alszom.
Reggel arra kelek, hogy Gwen a nevemet suttogja a fülembe. Nem akarok még felkelni, úgyhogy nem reagálok. De csak nem hagy…
- Steve… - súgja újra a fülembe a nevemet, aztán felül – A francba már…
- De morcos valaki… - ülök fel és magamhoz húzom – egyszerűbb lett volna egy csókkal felkelteni. – mosolygok, és meg is kapom azt a bizonyos csókomat.
Ledöntöm az ágyra, és úgy csókolom tovább. Hmm…azt hiszem valaki már fürdött, és nélkülem. Rossz kislány…És minek rád ez a köntös? Jajj mennyi baj van veled kora reggel…Csomagolnám ki a fölösleges textilből, de leállít.
- Steve, fel kell kelnünk. Lassan indulnom kell dolgozni. – jajj ne már…
- Ennyit aludtunk? – nézek rá kicsit értetlenül. Nem délután szokott műsorozni?
- Nem…de találkoznom kell valakivel. – mintha nem lennél túl lelkes…
- És… - belecsókolok a nyakába – mit gondolsz, este… - puszi a szájára, közben kezem megindul combján – láthatlak? – megcsókolom, de a kezemet lefogja.
- Talán…majd meglátjuk. – érzékien beleharap az ajkamba, aztán ad rá egy puszit. Megőrjít ez a nő…
Gyorsan letusolok, és indulunk is. Elviszem egy kávézóba, ahol azt a csajt látom meg, akit Gwen tegnap este kirakott. Csak nem beszámolót kell tartania, milyen estéje volt velem!? Nők…
Áthajol, és ad egy puszit a számra, de ne már. Komolyan ilyen egy elköszönés nálad? Mikor nyitná ki a kocsiajtót, megfogom a másik kezét.
- Szóval, menjek érted ha végeztél a rádióban? – kérdezem mosolyogva.
- Majd írok egy sms-t. – mi ez a huncut mosoly?
- Rendben, várni fogom. De időben küldd, hogy ide is érjek. – áthajolok, és hajába túrva csókolom meg.
Megvárom, hogy bemenjen a kávézóba, aztán elhajtok.
Otthon ránézek az órára. Már megy az adás…Ohh, megint társat kapott a műsorvezetéshez. És már megint rólam faggatja…Tegyük vicesebbé kicsit ezt a műsort. Telefonáljunk be. Azonnal adásba is kapcsolnak.
- Sziasztok, Steve vagyok. Szeretnék egy számot kérni egy gyönyörű lánynak, akit pár napja ismertem meg.
- Honnan telefonálsz Steve? – kérdezi Pete.
- Miamiból.
- Rendben, és milyen számot adjunk le? – kérdezi újra Pete, kis szünet után. Gwen nem mer megszólalni?
- Azt Gwenre bízom. – mosolygok.
Köszönés után kis is kapcsolnak a műsorból. Nem sokkal később pittyeg a telefonom. Gwen küldött sms-t……
A sorokat olvasva tátott szájjal állok egy helyben, majd sokkot kapva huppanok le nagy székembe… Bazmeg Steve… Miért csináltad ezt?
- Nocsak Gwen cica… mégis van valaki? Miért nem mesélted.
- Nem… ez nem… - hahh… minek tiltakozzam? Itt a nyilvánvaló jel, nincs mit titkolni, felesleges. Pete mindene keresztüllát, ismerem már. Mikor megnyugszom erőt veszek magamon, és egy huncut mosollyal pillantok szemébe – Titok – felkapom fejemre a fülhallgatót, és a mikrofont a szám elé tolom.
- Hehh… - rendez le mosolyogva Pete, magabiztos tekintettel. Azt hiszed kiszeded belőlem? Esélytelen bébi…
- Üdv újra skacok, visszatértem, és adagolhatom nektek az újabb számot, amit erre a napra tartogattam.
- Dehogy, csak kíváncsi vagyok… - hosszan folyik a társalgás, lassan kezdem unni a beszélgetést, de ez még akkor is folytatódik, amikor már a zenéket tesszük be. Ha Pete így folytatja a faggatózást, nem fogom kedvelni.
- Miért csinálom ezt? – kérdem lefogva a mikrofont, miközben a zene is megy.
- Miért? Hehe… ennek a médiában hangja van, nem figyelted még?
- Engem nem érdekel a média… még – teszem hozzá súgva. Na jó, talán még is, de nem úgy, ahogyan ő gondolja.
~*~
Mikor végre vége ennek a szörnyen hosszú napnak, elbúcsúzunk, és leveszem fejemről a fülest, fáradt sóhajjal nyugszom meg, de amint kollégámra pillantok, aki sunyin vigyorog.
- Kíváncsi vagyok a lovagodra…
- Mi van? – vonom fel egyik szépen ívelt szemöldököm, és furcsállva pillantok rá.
- Azt írta érted jön – vígan vigyorogva támasztja meg könyökét az asztalon, hogy így tenyerébe támassza arcát, végig engem figyelve, a reakciómat.
Basszus, tényleg… Ez a hülye meg végig tudta, hisz látta az üzenetet… hát ez nem lehet igaz!
- Akkor én most megyek is. – Felpattanok helyemről, egyetlen cuccomat felkapom magamhoz, és sietek is ki – Zárd be a stúdiót, úgyis értesz hozzá . fordulok még vissza felé az ajtóból, és kacsintva egy csókot dobok kacéran. Én győztem! Addig úgy sem tud kijönni, míg nem végzett, bár ki tudja milyen gyorsan tudja bezárni.
Meghúzom lépteimet, már látom is Steve kocsiját, és hogy előtte áll, azonnal felé veszem az irányt sietősen.
- Ülj vissza, és taposs bele . lököm vissza a volán mögé, gyorsan beszállok én is, és már teperhetünk!
- Mi ez a nagy sietség? – kérdi már a kormányt tartósan fogva.
- Megvesztél, hogy a rádióba küldesz ilyen sms-t, mikor hallottad, hogy nem vagyok egyedül!? – rovom meg azonnal, picit még ingerülten.
- Véletlen volt, nem akartam…de végül is mindegy, mert nem tudott kiszedni belőled semmit… - még szép…
- Hülye vagy – forgatom meg szemeimet.
- Mégis ennek a hülyének küldtél sms-t. – megáll a pirosnál, és egy csókért hajol át, amit megadok. Na jó… igaza van… - Hova is megyünk? – ez a vigyor… direkt akarod a bugyim leolvasztani szépfiú? Minden bizonnyal.
GPS-t játszva mutatom, azaz mondom neki az utat, és amikor megérkezünk felinvitálom, összedobok egy vacsit, míg körbenéz. Elmesélem a telefonhívást, és mindent, majd elpakolok. Kicsit furcsa is ez nekem, és nem is… Mit is csinálok valójában? Hisz alig ismerem ezt a faszit, mégis megosztok vele valamit, amit kevesekkel. Még saját magamnak is furcsa vagyok.
Mikor visszazuhanok mellé a kanapéra, oldalt ölébe húzva csókol meg újra, fokozatosan kezd bevadulni, de eltolom magamtól. Ejnye már…
- Mi a baj? – kérdi értetlenül… pasi…
- Csak azért hívhattalak ide, hogy megint lefeküdjünk? – kérdezem felvont szemöldökkel, de csak elmosolyodik.
- Nem, elmondtad amit akartál. Ezt én szeretném, mellesleg tudom, hogy te is akarod… - oké, van benne igazság, de attól, hogy mindketten akarjuk, nem kéne folyton… Mhh…
Elhal még gondolatom is ahogy újra nyakamba csókolva meg is szívja kicsit, és ezzel minden tiltakozásom a semmibe vész. Miért ismeri a gyengéimet? A fenébe is. A végén még megszeretem.
Tovább csókol fullasztón, és lebűvölöm róla az inget, majd ölébe kap, és vinni kezd, de az első ajtó sajnos nem talált, így elkuncogom magam.
- A másik ajtó – sokan jártak már így. Hihi…
- Tudtam én, hogy valami nem stimmel… - Lép párat oldalra, és megtaláljuk a hálómat, bevisz és végigfektet az ágyon, felém kerekedve csábít tovább, ha még lehetséges, pillanatok alatt tünteti el ruháimat, már épp javában az előjátéknál járunk, amikor csengetnek. Ki lehet az ilyenkor?
Nem törődünk vele, de amikor meghallom Meg hangját, azonnal fennakad szemem pillanatokra. Basszus, miért pont most kell? Megfojtalak édesem, ha még egy ilyet teszel.
Kimászom az én kis szex-istenem alól, aki már totál készen állva dermedten figyel.
- Maradj itt – kérem szépen, egy sajnálkozó puszit nyomok szájára, és egy köntösben kisietek.
Kinyitom az ajtót, de nem állok arrébb, ahogy szoktam, csak szúrósan figyelek, cseppet borzos hajjal.
- Mi történt veled? – vonja fel vigyorogva egyik szemöldökét, és jönne be, de én nem mozdulok az ajtóból.
- Nagyon rosszkor jöttél – súgom halkan, mire ő is leveszi hangját.
- Oh, Oh! Csak nem? Légyszi, hadd lássam. – leesik az állam, de hamar összeszedem magam.
- Normális vagy? Amúgy is, miért jöttél?
- Nem emlékszel? Ma van a trécselő nap – megforgatom szemem, bár igaza van. Igaz ezt mindig is csak miatta csináltam.
- Igaz… ne haragudj, de most tényleg nem alkalmas.
- Vigasztalásképp hadd lássam a pasit- ez hülye?
- Ugye most csak viccelsz? Itt állok begerjedve, és azt várod épp mutassam be neked?
- Naná – pukkaszt rágót, és már épp azon vagyok, hogy tuszkolom ki, amikor egy mély hang morran mögülem.
- Mi a gond hölgyeim? – fejemmel hátra sandítok, és meglátom Steve-et egy szám boxerban, lazán az ajtófélfának támaszkodva felkarjával, és kikerekedik szemem.
Meg sikolt egyet, kilökdösöm, és becsapom az ajtót, majd háttal támaszkodom neki. Még kiált nekem valamit drága barátném, de már fel sem fogom a zihálástól. Hova kerültem? A diliházba?
- Normális vagy? – rivallok rá, de csak vigyorog.
- Te beszélsz cicám? Ott hagytál az ágyban álló taggal – heh…
Bekulcsolom az ajtót, és felé lépek, lábamat súrolja a lebegő selyem köntös.
- Jól van – állok meg előtte, pimasz kis mosollyal, ujjamat szájára teszem, és simogatni kezdem, egyik vállamról direkt lecsúsztatom a köntöst – De ezért büntetést kapsz – vigyorodom el, mire csak válaszként, megnyalintja egyik ujjam. Mrrr…
- Alig várom…
Tenyereimet mellkasára terítem, felpipiskedem, hogy lehajoljon hozzám egy csókra, majd elkezdem befelé tolni. Amint eléri az ágyat rálököm, alsó ajkamba harapva mérem végig, és térdelve az ágyra pontosan ágyékára ülök ringatózva, lehajolok újabb csókért, közben simogató kezekkel felterelem mindkét karját. Szereted, ha kényeztetnek mi? Hát most megkapod édes…
Egyik kezemmel a köntösöm övéért nyúlok, gyorsan kicsusszantom, és igyekező mozdulatokkal az ágytámlához kötözöm csuklóit. Kuncogva, ajkaimat megnyalva emelkedem fel tőle, szemei csillognak a vágytól, és ez az egyik ami nagyon tetszik benne.
- Oh… bondage? – vigyorából ítélve tetszik neki a helyzet, reméltem is.
- Rossz kandúr voltál – suttogom ajkaira, majd felegyenesedem, és még mindig rajta ülve kacéran, kínzóan lassan kezdem el lecsúsztatni magamról a köntöst, a fontosabb részeket csak a legvégén elővillantva, közben végig boxere alatt rejtőző tagján ringatózva.
A végén a fejére dobom a köntöst, de megrázza fejét, viszont ez nem sokat segít.
- Ne már! – bosszankodik rekedtes hangon, halkan, mire csak újabb kuncogást csal ki belőlem.
Hozzásimulok kebleimmel mellkasához, könyökölve felette, majd kezeimmel elrendezem rajta úgy a ruhadarabot, hogy szemét teljesen takarja, de orra és szája szabadon maradjon, hogy kapjon azért levegőt is.
- Ne bizony… - susogom ajkaira, majd puszit hintek rá, és fokozatosan egyre lejjebb haladok testén. A pasik nem mindig szeretik, ha egész testüket kényeztetik, általában faszcentrikusak, de ez most nem érdekel. Szeretném kiélvezi, hogy most egy kicsikét irányíthatok.
Végre leérek a számára fontosabb részhez, megadóan emeli fel csípőjét, hogy lehúzhassam róla az utolsó ruhadarabot is. Kicsit eljátszadozok rajta ajkaimmal és nyelvemmel is, majd felhajolok tőle, és egy csalódott sóhajt zsebelek be. Nyugi szivi, mindjárt lesz jobb is.
Lábszáraira ülök, és pont úgy helyezkedem el, hogy mellkasom ágyékánál legyen. Biztos nagyok benne, hogy ez tetszeni fog neki.
Markomba veszem tagját, majd vigyorogva, arcát figyelve veszem melleim közé, kezeimmel kebleimet fogva szorítom össze. Hehe… Mozgatni kezdem, szerencsére az elején még elég síkos, hallgatom a jóleső sóhajokat. Tetszik a hangja, szeretem hallani egy pasi reakcióját. Ahogy bőrünk kezdi beszívni a nedvességet, néha előre hajolva nedvesítem kicsit be a végét.
Hehe… látom nagyon tetszik neki ez a helyzet… Vajon végigjátsszam ezt vele?
Kis édes, az első szám nekem szól…ezek szerint jó volt az este, és a reggeli zuhany is. Nem mintha meglepne…én mindig jó vagyok. De az már cseppet sem jó, hogy este 10-ig bent kell maradnia. Szívesen beterveztem volna neki egy programot…Pont a kezembe veszem a telómat, hogy írjak neki, mikor jön egy üzim.
„Ha hallgattad a rádiót, tudod, hogy este 10-ig bent leszek. :( De mesélni akarok valamit, mi lenne, ha este összejönnénk egy „vacsira” és elmesélném? ;) pusz”
Nocsak…jó kis meglepi. Nem számítottam arra, hogy ír nekem. De, jó, legyen…Küldök neki egy válasz sms-t.
Megnyomom a küldés gombot, és akkor esik le, hogy a rádió sms számára küldtem…na mindegy. Egész délután, és este azt hallgatom, ahogy Pete próbálja kihúzni belőle, hogy hol volt az este, amiért nem lehetett elérni…persze tök sikertelenül. Gwen elég makacs…
A baszott nagy épület előtt ülök a kocsiban pontban 10-kor. Elbúcsúznak a hallgatóktól és vége a műsornak. Ahogy meglátom Gwent kijönni az épületből, szállok ki, hogy köszönjek neki, de…
‐Ülj vissza, és taposs bele! – mi? Oké, nem akadékoskodom.
‐Mi ez a nagy sietség? – kérdezem már a kocsiban.
‐Megvesztél, hogy a rádióba küldesz ilyen sms-t, mikor hallottad, hogy nem vagyok egyedül!? – jól van már, szedd le a fejemet…
‐Véletlen volt, nem akartam…de végül is mindegy, mert nem tudott kiszedni belőled semmit… - mosolygok rá.
‐Hülye vagy… - ohh, tudom…
‐Mégis ennek a hülyének küldtél sms-t. – piros lámpánál áthajolok hozzá, és megcsókolom – Hova is megyünk? – mosolygok rá.
Elnavigál egy lakóházhoz. Aztán felmegyünk bizonyára az ő lakására. Ahogy körbenézek, biztos is leszek benne, hogy az itt lakik. Képeket látok róla…a nők hobbija, hogy képeket raknak ki magukról…
Összedob valami kaját, aztán evés közben elmeséli amit akart. Híres cica lesz…mondjuk eddig is az volt, bár csak a hangja…lehet, most felfedi magát. Tök jó…Gratulálok is neki. És én tudtam meg elsőnek. Hát nem édes!?
Vacsi után elpakolja a cuccokat, aztán visszahuppan mellém a kanapéra. Közelebb húzom magamhoz, és megcsókolom. Fullasztó, szenvedélyes csókot váltok vele, aztán áttérek nyakára, a felsője alá kalandozik a kezem, mikor megfogja, és eltol magától.
‐Mi a baj? – kérdezem értetlenül.
‐Csak ezért hívhattalak ide, hogy megint lefeküdjünk? – kérdezi felvont szemöldökkel.
‐Nem, elmondtad amit akartál. Ezt én szeretném, mellesleg tudom, hogy te is akarod… - mondom újra a nyakát csókolgatva.
Mondani akar valamit, de megszívom kicsit erősebben a nyakát, és csak egy sóhaj fakad fel belőle. A kanapén eldőlve faljuk egymás száját, de a hevesség ellenére, most nem tépi szét rajtam az inget…szépen kigombolja. Na jah, valamiben haza is kell majd mennem…Leveszi rólam, aztán magamhoz ölelve állok fel, és viszem a legközelebbi ajtóhoz…remélem az a hálószoba. Benyitok, de valahogy nem hasonlít hálóra…
‐A másik ajtó… - kuncog a nyakamba.
‐Tudtam én, hogy valami nem stimmel…
Benyitok egy másik ajtón, és bingó…szépen be van ágyazva, amit most szét is fogunk túrni. Leülök az ágyra, és azonnal leveszem róla a fölsőjét. Nem kell az ide…a melltartóját is egy pattintással kikapcsolom, egy finom csók közben. Lefektetem az ágyra, és azonnal kezelésbe veszem az ikreket. Már a nadrág is lent van rólam, rajta meg csak ez a vadító tangó, mikor csenget valaki. Nem is foglalkozunk vele, csak mikor valami női hang bekiabál Gwennek.
Kis vadmacskám meg egy sor káromkodás után kipattan az ágyból, magára kap egy köntöst és megy ajtót nyitni.
‐Maradj itt. – fordul vissza az ajtóból és még kapok egy csókot, aztán rohan is.
Ki a tököm zavart meg minket? Nagyon kíváncsi lennék…odamegyek az ajtóhoz és hallgatózni kezdek. Csak az a para, hogy semmit nem hallok…ne már…hogy lehet ilyen halkan beszélni!? Legyek jó fiú, és maradjak itt bent, vagy libbenjek ki egy szál boxerben?
Leránt magához egy csókra, majd fordít a helyzeten, teljesen átveszi az irányítást, de most nem zavar, hagyom neki… Szeretek elkényelmesedni… Hehe…
Ahogy hirtelen hatol belém felnyögök, majd most én rántom magamhoz, hogy ajkait szinte tépve csókoljam meg.
Határozottan, erősen merül el újra és újra, testem a végtelenségig forrósodik fel, s ahogy agyamra egyre jobban száll a szürke köd, úgy vesztem el tudatomat, kapaszkodót keresve marok hátába. Fülledté válik a levegő, az egész szoba aktusunk illatával van tele, de csak őt érzem, és semmi mást, még a levegőt is nehezemre esik szabályosan venni.
Mikor közel a gyönyör, fenekébe markolva „irányítom”, hogy felsikoltva élvezek el, teljes testem megfeszül, ahogy szétrobban a felgyülemlett forró feszültség. Még hallom, ahogy követ engem, lüktető tagja forrón élvez belém, vállamba nyögi gyönyörét.
Ahogy jött a forróság úgy is illan el, hűvössé válik a levegő, hisz már egyikünk sem mozog, ő is mellettem fekszik, s még halványan érzem, hogy karomon végigsimít, majd magával ragad a sötét álmosság.
~*~
Bőröm csiklandozza valami, így elfordulok, hátha békén hagy, de csak nem tágít, így kénytelen vagyok szemem kinyitni.
Hol vagyok?
Teljesen elfáradtam, elaludtam és… Steve-nél vagyok.
Soha nem maradtam még pasinál, és ráadásul már felébredt. De hál’ istennek nem úgy néz ki, mintha zavarnám, sőt nyakamba csókolva ölel magához.
Annyira kellemes, komolyan még nem tapasztaltam ilyen jót. De vajon mennyit aludhattam?
- Jó reggelt cicám – duruzsol fülembe, és jólesően mosolyodom el, mégis fáradtan… Utálok korán kelni.
- Mennyi az idő? - álmos tekintettel egy órát keresek, majd mikor megtalálom, azonnal kipattannak szemeim, egy erős kávéval felér a felismerés – A francba… - mongom idegesen, majd kipattanok az ágyból, kiszakadva karjaimból.
- Mi az? – kérdezi értetlenül, de nem sokat törődöm vele.
- Ha lekésem a vonatot, elkésem a munkából – magyarázom azonnal, és ruháimat kapom magamhoz.
- Hát, telefonálj be, hogy ma nem mész, mert mondjuk…beteg vagy és ápolásra szorulsz – ő is felkel az ágyból, majd mögém lopózva csókol ismét nyakamba – Én szívesen ápolnálak… - duruzsolja csábítóan, és ha ilyen egyszerű lenne, nagyon könnyen beadnám a derekam.
- Ez nem így működik Steve – megfordulok, és ajkaira egy csókot nyomok.
- Akkor majd én elviszlek, és van még időd – kaján vigyor terül arcára. Hihetetlen, hogy egy pasi mit meg nem tesz egy numeráért.
- Nem, arra már akkor sincs időnk – világosítom fel.
- Rendben, akkor csak fürödj velem – kérlel mosolyogva… Hmm…
Nem is hagy szóhoz jutni, már behúz magával a fürdőbe, pár lépés és már a víz is zubog ránk a fülkében.
Ahogy Végigsimít vizes testemen „mosás” céljából, feléled vágya, persze ezt azonnal észreveszem, hisz ki ne venné észre? Ahogy rásimítom kezem meg is rezzen, s alsó ajkamba érzésien harapva mosolyodom el.
- Talán még van egy kis időm… - susogom fel ajkaiba, masszírozni kezdem, s kapva az alkalmon ő is így tesz kiélvezve a helyzetet.
Azonban nem időzünk sokat egymás felkészítésével, amit egyáltalán nem is bánok, hisz időm szűkében vagyok, így mikor megfordít azonnal felkínálva magam helyezkedem el, hogy neki is kényelmes legyen, s ismét egymás vágyába fulladva élvezzük a víz síkosságát, valamit azt a pár percet, amit megint így együtt lehetünk.
~*~
Végig míg elvisz munkahelyemig a combomra teszi kezét, s én azért is teszem rá enyémet az övére, hogy ne merészeljen elkalandozni. Kinézem belőle…
Mikor szólok, hogy megérkeztünk leállítom, majd együtt szállunk ki.
- Szóval itt dolgozol… - pillant fel az épületre.
- Pontosan, és most mennem kell, mindjárt kezdődik a műsorom – ha tudná, hogy ebből csak egy kis fülke szerű stúdió az enyém, amibe maximum hárman férnek el kényelmesen.
- Akkor még hallhatom a hangodat… - mondja mosolyogva, ami igaz meglep, mégis elégedettséggel tölt el.
- Csak nem hiányozni fogok? – kérdezem sunyi mosollyal.
- Meglehet – magához ránt egy csókra, és megadóan simulok karjaiba.
- Most már tényleg mennem kell – feszítem mellkasának kezeim, és megnyalom ajkaimat.
Nem hagy szabadulni olyan egyszerűen, egy második búcsú csókot követel amit megadok, de utána kénytelen vagyok elszakadni tőle, és bemenni az épületbe… Most először érzem azt, hogy szívesebben csinálnék mást, mint ezt a munkát.
~*~
Beülök helyemre amíg az áthidaló zene megy a két műsor között, felkapom a mikrofont, és senkivel sem törődve várom a szám végét, hogy lekeverhessem, és pont időben épp beköszönhessek.
- Szép délutánt Rock rajongók! Ismét elérkezett a délután, s pár órán keresztül újra a rock szerelmeseié az éter! Gwen vagyok a házigazdátok, s rögtön az első szám szóljon „a bizonyos Steve”-nek, aki remélem bekapcsolta a kocsiban az övét – mondom mosolyogva – hallgassa mindenki szeretettel a következő számot!
Elindítom a lejátszót, majd az adás gombját kikapcsolva veszem le a fülhallgatómat. Egy pohár víz van az asztalomon, amibe jóízűen kortyolgatok bele.
Váratlanul Pete lép be, ami teljesen meglep, hisz ő a műsor végén szokott jönni. Kíváncsian leül velem szembe a széken, majd térdeire könyököl, és előre hajolva néz a szemembe.
- Mi van? – vonom fel egyik szemöldököm morcosan.
- Hol voltál tegnap? – kérdi kaján vigyorral, és leteszem a poharat.
- Semmi közöd hozzá! – mondom fölényes mosollyal, figyelve a perceket, hogy mikor kell visszakapcsolni.
- Ó, dehogynem! Tegnap este nem tudtalak elérni, pedig fontos lett volna – szívem kihagy egy ütemet.. vajon mit akart?
- Miről van szó? Mondd most! – húzom ki magam a zavaromból.
- Szólni akartam, hogy a főnök úgy döntött, hogy ma ketten vezetjük a műsort, egészen este 10ig, szóval készülj fel.
- Hogy mi? – rivallok rá – Ugye most csak viccelsz? – vonom kérdőre, de válaszként először csak megrázza a fejét.
- Nem… Bár én nem bánom, hisz ugyan addig maradok, viszont korábban kezdek. Viszont ezért akartam szólni.
Durcásan sóhajtok egyet, majd karba csapom kezeim.
- Ezt nem hiszem el – fújom fel arcom, majd durcásan csücsörítek, végül kifújom a levegőt. A fenébe… így a ma estém totál lefújva, még szerencse, hogy nem terveztem semmit… hogy nem terveztünk semmit.
Már nem sok van hátra a számból, így felkapom a fülhallgatót, neki is mutatom, hogy tegyen így, majd a szám lekeverése után bekapcsolom az adást, és az ő mikrofonját is.
- Remélem ez a zene jó kis felvezető volt számotokra, és most egy kis meglepetéssel szolgálok nektek, ami engem is váratlanul ért. A Mai műsor kicsit elhúzódik, így egészen este tízig hallhattok engem – érzékien kuncogok, majd így folytatom tovább – De persze nem leszek egyedül, kedves és idióta kollégám Pete is csatlakozik az esti műsorból.
- Bizony, kedves hallgatók – köszön be ő is – a mai kevert délutánon a két műsor összeállítását hallhatjátok. A következő számot pedig a lista kis Gwennek ajánlom, hátha felébred, hisz látom nem rég kelt, ezért is érte váratlanul a műsorváltozás, és elhihetitek, a nap végére kiszedem belőle, hol is volt az éjjel – nevet fel jóízűen, de saját kuncogásommal csillapítom.
- Csak szeretnéd – válaszolok mosolyogva – akkor, mutasd kérlek a következő zenét – adom át a szót neki, majd felvezeti a zeneszámot, végül egyszerre vesszük le a fülhallgatót.
- Mi ez a szöveg? Szekálós műsort csinálunk? Én ehhez nem vagyok hozzászokva – mondom halkan, mégis erősen. Eléggé frusztrál, hogy belezavarnak a műsoromba.
- Látszik kedvesem, hogy még nem volt társ-műsorvezetőd, ezért is ajánlotta a főnök ezt a változást mára. Megtanulsz csapatban dolgozni – szíven üt a mondata. Bakker… Ezt nem hittem, volna, hogy valaha a főnök ilyenre vetemedik, de nem fogok ellenkezni vele, mert sok mindent köszönhetek neki.
Megcsörren a telefonom, hirtelen magamhoz kapom, már azt hinném Steve az, de egy teljesen ismeretlen szám hív… Különös.
- Tartanád a frontot? Lehet hogy fontos – fordulok komolyan Pete felé, aki csak megértően bólint, így kimegyek a stúdióból, majd felveszem a telefont.
- Halló?
~*~
Amikor leteszem, szinte vigyorgok. Hihetetlen ez a mai nap. Fárasztó, de mégis olyan csodás, hogy el sem hiszem. Egy fiataloknak szóló magazin hívott fel, hogy egy teljes két oldalas interjút készítsenek velem, persze addig még eldönthetem, hogy felvállalom-e az arcom, mert ők is tudják, hogy direkt nem jelentem meg eddig sehol, esetleg csak említés szintjén, bár soha nem tudhatom, hogy egyéb lapokba paparazzi nem kapott e le.
Annyira jó kedvem van annak ellenére, hogy estig itt fogok rohadni, hogy írok Stevenek egy sms-t, hisz a száma megvan azóta amióta először küldött a műsorba ő is sms-t.
„Ha hallgattad a rádiót, tudod, hogy este 10-ig bent leszek. :( De mesélni akarok valamit, mi lenne, ha este összejönnénk egy „vacsira” és elmesélném? ;) pusz”
Magamra sem ismerek… Amikor megnyomom az elküldés gombot csak akkor jövök rá, hogy mekkora hülyeséget tettem. Mit csinálok én? Soha nem kötődtem még pasihoz, mi a fene van velem?
Hahh… na jó, már nincs visszaút… Elküldtem. Ennek ellenére, hogy eszem azt súgja hülyeség, a szívemben mégis boldogságot érzek, olyan jó érzésem van.
Sóhajtok egyet, majd nyújtózom, és visszamegyek a stúdióba, ahol Pete épp hátradőlve lazít a székében, nyakán a fülhallgató, biztos megint zene megy.
Olyan önelégült képet vág, mintha most nyerte volna meg a lottó ötöst.
- Mi történt? Mit csináltál míg nem voltam itt? Nagyon gyanús vagy nekem – kérdezem kíváncsian, majd rásandítok, és lehuppanok saját kis székembe. Szó nélkül hagy, nem válaszol, csak felém irányítja a monitort, ahogy kijelölve egy sms-t mutat meg nekem, és azonnal elkerekedik a tekintetem, amikor meglátom a nevet.
